Hogy Magyarország mint akkor már jól megerősödött keresztény állam nem vett részt a fentiek szerint röviden vázolt első keresztes hadjáratban, annak okát abban kereshetjük, hogy a rajta átvonuló hadak oly rakoncátlanul és visszataszítólag viselkedtek, hogy egyetlen magyarnak sem volt kedve az ilyen csürhe néphez csatlakozni. Sőt még a magyar papság is teljesen távol tartotta magát tőle. Kálmán király pedig már eo ipso mindjárt kezdetben kénytelen volt az egész mozgalommal szemben ellenséges lábra helyezkedni. De ez az ellenséges indulat csak azokkal szemben nyilvánult meg, akik arra bőven rászolgáltak, ellenben főkép Bouillon Gottfried és társaival szemben, akik valóban úri és lovagi módon viselkedtek az egész átvonulás ideje alatt, nemcsak barátságosnak, de a legnagyobb fokban előzékenynek és minden jogos kívánságuk készséges teljesítőjének mutatta magát. Ezért Kálmán királyunknak, bár kénytelenségből annyi ezer keresztesnek kellett vérét ontania, a külföld előtt is teljesen épen és tiszteletben maradt meg keresztényi és lovagi híre.

Hogy azt a veszedelmet, amely a sok csőcselék-népség minden képzeletet meghaladó erőszakoskodása és garázdálkodó magatartása folytán hazánkat fenyegette, komolyan kellett venni, az legjobban kitűnik az Emico-féle csoporttal keletkezett és úgyszólván az élet-halál harc jellegét magára öltött küzdelemből, amely igen könnyen végzetessé váhatott volna hazánkra és Kálmán királyunkra egyaránt. Azt is külön ki kell emelnünk, hogy ezt a nagy veszedelmet ép az utolsó pillanatban a szerencsés véletlen hárította el és nem férhet hozzá kétség, hogy ha sikerül a felbőszült hadnak beljebb jutni Magyarország területére, akkor rablási, fosztogatási és gyilkolási tevékenységük bizonyára a kiállhatatlanságig fokozódott volna, mert hiszen már eddig is ismételten hangoztatták, főkép a német származású vitézek, hogy „vajmi kevés a külömbség, vajjon magyart avagy pogányt ölnek-e“.

Kálmánnak a mindenkori ellenfél magatartásához mért okos, kemény, de igazságos és méltányos fellépésének köszönhető, hogy a kereszteseknek még további majdnem két századon át tartó tömeges zarándoklása a Szentsír felé hazánkra nézve többé nem rejtett veszélyt magában.