László halálakor még három királyi herceg volt életben: Az öreg, gyermektelen Lambert, aki nem vágyódott a koronára és Lászlóval majdnem egyidőben meg is halt,[1] továbbá Kálmán és Álmos, Géza király fiai. A szintén gyermektelen László két unokaöcs közül az ifjabb, de daliásabb kinézésű Álmost szánta a trónra, Kálmánt pedig, akit a tudományok és a könyvek szeretete miatt Könyves Kálmánnak is neveztek, egri püspökké akarta kinevezni. De ez, amidőn a felavatás ideje közeledett, Márk, Ugra és néhány más híve kíséretében Lengyelországba szökött.[2]

Amidőn László halálát közeledni érezte, nehogy utána zavarok támadjanak, no meg talán azért is, mert Álmos horvátországi uralma igen gyengének és lagymatagnak bizonyult, követek utján hazahivatta Kálmánt s ez alkalommal abban történt a megállapodás, hogy Kálmán lesz a király, aki viszont teljes joggal, vagyis alighanem az ország harmadrészének teljhatalmu átengedése mellett, a hercegséget biztosította Álmos öccsének.[3]

Kétség sem férhet hozzá, hogy ez a még élő király által úgyszólván az utolsó pillanatban elhatározott változtatás az ország java és érdeke szempontjából feltétlenül szerencsésnek minősíthető, amit különben már a horvátországi eseményeknek gyors és kedvező elintézése is eléggé bizonyít, amelyekkel szemben Álmos tehetetlennek bizonyult. Különösen ki kell emelnünk, hogy Kálmán, akit nem is katonának, hanem tudós papnak neveltek, mindjárt az első hadjáratban oly fényes győzelmet aratott, amelynek révén ő is mindjárt azon melegében megmutatta a külföldnek, hogy méltó utóda Lászlónak, akinek hatalma és egyénisége előtt mindenki tisztelettel hajolt meg.

Nagyon érdekes, hogy Kálmán a Petrovoselonál kivívott fényes győzelem dacára nem megy vaktában neki a már László által reátestált ama feladat megoldásának, hogy a régente úgy is horvát fenhatóság alatt állott Dalmáciát is – amelyre most már e címen, vagyis Horvátországnak újból történt meghódítása révén méltán jogot formálhatott – egy iramban meghódítsa. Minden esetre érdekes és bizarr gondolat, hogy Kálmán ép azzal a hatalommal lép szövetségre, amely ép oly mohó vággyal tekintett a dalmát városokra, mint akárcsak ő maga. De nem férhet hozzá kétség, hogy Kálmán király már kezdettől fogva azzal a hátsó gondolattal segített Vitale dogenak ezt a kövér, de egyelőre még kétséges, mert egy kézben levő ludat megszerezni, hogy később aztán ő azt teljesen a maga számára kisajátítsa. Vagyis más szóval: Kálmán előbb Velencét segíti a normannok tönkretételében, hogy azután ő maga nekimehessen az izolált Velencének, míg ellenben, ha a petrovoseloi csata után nyomban rávetette volna magát a dalmát tengerpartra, úgy alighanem egyszerre két, sőt esetleg három ellenség is zúdult volna a nyakába: a velencei doge, a normannok és a görög császár. Ilyenformán Kálmán mindjárt uralkodása kezdetén fényes tanújelét adta mind hadvezéri, mind diplomáciai kiváló képességének.

[1] Pozsonyi Krónika az 1097. évhez: „Ladislaus rex obiit et frater ejus Lambertus“.

[2] Ezért a papság nagyon megharagudott reá és Thúróczy, a papkrónikás azzal töltötte ki rajta boszúját, hogy pennáját nagyon erősen megnyomva, azt mondta róla, hogy „külsejére kellemetlen, borzas, szőrös, kancsal, púpos, sánta és hebegő “ volt, amit feltétlenül túlzásnak kell tekintenünk. Thuróczy II. c. 60.: „Erat autem habitu corporis contemptibilis, sed astutus et docilis, hispidus, pilosus, luscus, gibbosus, claudus et blaesus“.

[3] Bécsi Képes Krónika 65. „Colomanus… coronatus est, et Duci Almus ducatum plenarie concessit“. – Pozsonyi Krónika az 1098. évhez: „Colomanus rex coronatur et frater ejus Almus diadema induitur.“