A lengyel bonyodalomnak egyik érdekes momentuma, hogy László a püspökgyilkos Boleszlavnak, akinek ő nagy hálával tartozott, nem sokat törődve a pápa emiatti haragjával, a legszívélyesebb módon menhelyet nyujt. De az sem mindennapi dolog, hogy Lengyelországba való benyomulása után, a színtiszta igazságnak hódolva, azt támadja meg hadával, aki őt segítségül hívta.

A Képes Krónikának a csizmaszárban Krakkó alá hordott földből emelt dombnak meséje, ha szemünkben elég naivnak és mesésnek hangzik is, azért mindenesetre koncedálnunk kell, hogy utóvégre az akkori, sokszor még nagy és fontos kérdésekben is gyermekiesen naiv gondolkozású időben semmi sem volt lehetetlen.[1]

Legfontosabb eredménye azonban ennek a hadjáratnak az, hogy László most már a kúnok és oroszok után a lengyeleknek is megmutatta hatalmát, ami után már csak az volt hátra, hogy a csehek is lássák fegyvere csillogtatását, ami a következő fejezetben leírandók szerint, ha szerény formában is, de mégis megtörtént.

[1] Marczali úgy véli, hogy ez a mese „nem más, mint népszerű kísérlet a Krakkó melletti, emberi kéz alkotta waveli domb eredetének megmagyarázására“. (Szilágyi–Marczali id. m. II. 176.)