Alig hogy a vaskezű fejedelem sírba szállt, Somogynak büszke fia és elszánt vezére, Kupa, mások szerint Koppány, a tar Zirind fia, kedvezőnek vélte az alkalmat, hogy az ifjú fejedelem, István ellen felkelve, őt a kereszténységgel együtt megbuktassa s újból a pogányság, az ősmagyar vallás uralmát visszaállítsa. Híveit egybegyűjtvén, Koppány hadával Veszprémnek vett irányt, útközben „pusztítani kezdték István városait és majorjait,“ kirabolták jószágait, megölték szolgáit.[1]

Miután a Dunántúl lakosságának nagyobb része Koppány-hoz csatlakozott és a felkelés híre Istvánt úgylátszik felkészületlenül találta, utóbbi tanácsosnak tartotta, hogy székhelyéből, Esztergomból, a Duna balpartjára átkeljen. A Garam mentén, Kéménden felül, Bény tájékán tábort ütött a fejedelem; itt gyülekeztek a hitben most már egy nézetet valló magyarok és a külföldről beköltözött lovagok, akik közül Hunt és Paznan (mások szerint Pázmán) személyes kiséretéhez tartoztak. A sereg felett a parancsnokságot a tapasztalt és kipróbált Venzellin wasserburgi gróf vette át.

A Garam folyóban Istvánt lovaggá ütötték s aztán kísérői felövezték a lovagi karddal, úgy, amint ez a német uralkodóknál szokásban volt.[2] Ezek után a sereg a sárkányölő Szt. György és Szt. Márton lobogója alatt a Dunán átkelve, eléje ment Koppánynak, aki ekkor már a veszprémi várat ostromolta, arra számítva, hogy ennek bevétele után a fejedelem többi dunántúli erősségeit is hatalmába ejtheti.[3]

Koppány, István közeledéséről hírt vevén, nyomban felhagyott Veszprém további ostromával és eléje ment a fejedelmi seregnek. Palota tájékán aztán a két sereg a legnagyobb elkeseredéssel rontott egymásnak. „Innen és túlnan a harcot most nem nyiták meg nyilzáporral… a hadi művészet minden fogásait távol ellökték magoktól s az ellenséges testvérek dühével rohant meg vitéz vitézt, vezér vezért.[4] A könyörtelenűl kemény harc a pogányság vereségével végződött s állítólag Koppányt maga Venzellin ütötte le páros viadalban.[5]

Koppány tetemét felnégyelték: egyik részét Veszprém kapujára tűzték, a többieket pedig Győrbe, Esztergomba és Erdélybe küldték kifüggesztés végett, hadd tudja meg mindenki, minő sors vár arra, aki fejedelme és az igaz vallás ellen kardot mer ragadni. Kemény büntetéssel sújtotta István a lázadó népet is: minden termésének tizedét, sőt amely családban 10 gyermek született, onnan is a tizediket Szt. Mártonnak kellett felajánlania.[6]

[1] Legenda minor, II. 5. Legenda major 6. fej.

[2] Budai Krónika, II., 43. és 61.

[3] Hartvicus szerint: „Illis forte diebus urbem, quae vulgo Besprem nuncupatur, obsederant: hoc ad convitia ejus commoventes scilicet ut ubi ducalis accessus conversatio habebatur, ibi consederent, quo facilior ingressus ad alia praesidia occupanda inveniretur“.

[4] Szalay László, Magyarország története, I. 71.

[5] Thuróczy Krónikája, c. 28.

[6] Szilágyi–Marczali, id. m. I. 236. – Pauler Gyula, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt I. 36. – Bécsi Képes Krónika 36. fej.