934 április havában egy magyar had a besenyőkkel szövetkezve, Bolgárországon át Thráciába rontott be, amelyet keresztül-kasul bakalandozván, rettenetesen tönkretett. Ahol ellenállásra találtak, azt leverték, az embereket leöldösték és sokakat közülük rabszíjra fűzve, magukkal vitték. Igy dúlva, pusztítva egészen Bizancig, a mai Konstantinápolyig nyomultak előre, amelynek környékén mintegy 40 napig táboroztak, miközben a fogoly nőket és gyermekeket leginkább brocat selyemszövetekért árulták, a férfiakat pedig, miután azok a kereskedőknek nem kellettek, egyszerűen kardélre hányták.

A bizanci trónon ekkor, névleg tulajdonképpen Konstantinosz Porphyrogennetosz császár (uralkodott 912-959-ig) ült, aki azonban Zoë nevű anyja gyámsága alól felszabadulván, csakhamar az örmény származású Lekapenosz (vagy Lakapenosz) Romanosz tábornok befolyása alá került, aki mindjárt Konstantinosz trónrajutása alkalmával társcsászárnak kiáltatta ki magát és Helena leányát egyúttal a mindössze 14 éves Konstantinoszhoz nőül adván, a hatalmat teljesen magához ragadta.[1]

Lekapenosz Romanosz, hogy a magyarokat lerázza nyakáról Theophanes patriciust küldte ki hozzájuk alkudozás céljából s miután ez a foglyokat mind kiváltotta és e révén bizonyára busás bánatpénzt is fizetett, a magyarok felszedve sátorfájukat, visszatértek hazájukba.[2]

[1] Lekapenosz Romanoszt 944-ben végre saját fiai buktatták meg, mire Konstantinosz 945-ben ezeket is kizárván a hatalomból, végre egyedül kezdett uralkodni. Konstantinosz császárnak De administrando imperio (A birodalom kormányzásáról) című művéről a honfoglalás leírása nyomán gyakran volt alkalmunk megemlékezni.

[2] Lásd Theophanes Continuator 422. old. „Egeneto de ekstrateia prwth twn Tourkwn kata Rwmaion indiktionoz ebdomhz 'Aprilliw mhni”, továbbá Leo Grammaticus, Georgios Monachos és Cedrenus feljegyzéseit. Végül Marquart, Streifzüge 60-74. old.