Észak-Olaszország főurai csak nem akartak nyugton maradni, s Berengár 924-ben újból kénytelen volt ellenük a magyarok segítségét igénybe venni, akiknek ekkor Szalárd[1] volt a vezérük.

Az összeesküvők főfészke ezúttal úgy látszik Lombardia akkori fővárosa, a gazdagság tekintetében Rómával vetekedő Pavia lehetett, mert az olasz földre érkezett magyar had dúlva és fosztogatva egyenesen Paviának vett irányt, s a körül tábort ütve, teljesen elzárta a várost a külvilágtól.[2] Ebből az következik, hogy Szalárd hada számára nézve is elég tekintélyes lehetett.

Miután Pavia erős falakkal volt körülvéve, amelyeken várvívó eszközök híján rést ütni nem tudtak, a kiéheztetés pedig nagyon sokáig tartott volna, ennélfogva a magyar had vezérei azt határozták, hogy a várost tüzes nyilakkal felgyujtják. Ennek folytán Pavia, mint a krónika mondja, egy szerencsétlen pénteki napon, 924 március 24-én, 43 templomával és tömérdek kincsével együtt hatalmas tűzvész martaléka lett, amelyet a nagy szélvész miatt lokalizálni nem lehetett. A lakosság legnagyobb része a városban benszorult vercellii püspökkel együtt bennégett vagy megfulladt. Állítólag csak 200 ember maradt életben, akik a romok alól 8 vékányi ezüstöt kapartak ki s ezzel váltották meg magukat s a város romjait.[3]

Pavia alól a magyarok tovább északnyugatnak, az Alpesek felé vevék útjukat, hogy valószínűleg a nagy-szentbernhardhegyi hágón átkelve, Felső-Burgundiába jussanak, melynek királya, az olasz trónpretendens, II. Rudolf, volt Berengárnak legveszedelmesebb vetélytársa.

E szándékuktól nem térítette el őket ama tény sem, hogy szövetségesüket, I. Berengárt, 924. április 7-én Veronában az orgyilkos Flambert megölte.[4]

Az Alpesek nyugati kijáratánál Rudolf, és Alsó-Burgundia királya, Hugó, tekintélyes sereggel útját állják a magyar hadnak, amelyet egy szűk völgykatlanban körül is fognak.[5] De a bátor csapat nem veszti el a fejét, merész elszántsággal nem hátra, hanem előrefelé tör magának utat és rohanó szélvész gyanánt a Rhone folyón átkelve és a burgundiak által utól nem érve, Dél-Franciaországban, a Lyoni-öböl tájékán, Nimes (Nemausus)[6] és Toulouse (Tolosa)[7] vidékén teremnek. Itt, a pyrenäi hegység alján újabb veszedelem éri őket. A szokatlan éghajlat és táplálkozás folytán vérhas támad közöttük, amelynek legnagyobb részük áldozatul esik. Csak kevésnek sikerült az Alpesek tengermenti részén át lombard földre jutni s innen 925 folyamán Magyarországba visszatérni.[8]

Lehet, hogy a sereg egy része nem is vett részt a burgundi portyázásban, hanem még egy ideig Olaszországban maradt s miután jól megszedte magát, bántatlanul tért vissza hazájába.[9]

[1] Ez a Szalárd alighanem azonos a már többször említett Zuárd vezérrel.

[2] Liutprand, Antapod. II: 65., Flodoardi, Annales a 924. évhez és Poupardin, Provence 214. old.

[3] Liutprand, Antapodosis, II. 61-65. és III. 4. fej. – Floboardi Annales 371. old.: „atque ex illa pene innumerabili multitudine CC tantum superfuisse memorantur, qui ex reliquiis urbis incensae quas inter cineres legerant, argenti modios VIII dederunt Hungaris, vitam murosque civitatis vacuae redimentes”.

[4] Flodoard, Mon. Germ. III. – Fusi, Memorie storiche di Monza III. 113. old.

[5] Flodoardi, Annales a 924. évhez: „Hungari per abrupta transeuntes Alpium juga, veniunt in Galliam; quos Rodulfus Cisalpinae rex Galliae et Hugo Viennensis Hungaros inter angustias collium Alpinarum claudunt. Unde inopinato loco per devia montis evadentes, Gothiam impetunt”.

[6] Chron. Nemausense a 925. évhez: „vastaverunt Ungari terram istam”.

[7] Device et Vaisette, Histoire de Languedoc, II. 93. és Catel, Mémoires d l'histoire de Languedoc.

[8] Flodoardi, Annales a 924. évhez.

[9] Szilágyi-Marczali, id. m. I. 152. old.