Az időközben 17 éves ifjúvá serdült Lajos király elhatározta, hogy az összes német törzseket felrázva lethargiájukból, nagy ősei példájára maga vezeti az egyesült német hadakat a birodalmát pusztító és mindjobban tönkretevő magyarok ellen. Az eredményes toborzás biztosítására ezúttal úgy szólt a királyi parancs, hogy aki nem vonul be, ne csak a szokásos bírságot fizesse meg, hanem akasztófán, halállal bűnhődjék. A nagy riadalom hatása alatt az összes német fejedelemségek eleget is tettek Lajos király hívó szavának, aki a sereg gyülekező helyéül a Lech mezei Augsburgot (Ágostát) jelölte meg.

A magyarok a németek előkészületeiről hírt vevén, elhatározták, hogy megelőzik őket s ezért gyorsan felkészülve, megindultak Bajorországba. Így történt aztán, hogy a német sereg még együtt sem volt Augsburgnál, amidőn a magyarok június 10-én hajnalban váratlanul odaérkeztek és Liutprand elbeszélése szerint „alig kelt fel a hajnal rózsás ágyából, a vérszomjas, kegyetlen magyarok az álomtól tántorgó keresztényekre törnek. Van olyan, akit előbb keltett fel a nyíl, mint a lárma, egy részüket pedig még fekve ért a halál, úgyhogy előbb hagyta el őket a lélek, mint az álom”.[1]

Azonban a meglepetés okozta zavar csillapultával a németek mégis megalakítják csatarendjüket és délig derekasan kitartanak állásaikban.

Ekkor a magyarok cselt vetve, szinlelt futásba mennek át, mire viszont a németek indulnak támadásba, majd nemsokára a biztos győzelem tudatában az üldözéshez is hozzáfognak, miközben eddigi tömör csatarendjük hamarosan felbomlik.

Erre a szinlelt futást végrehajtó magyar arccsoport hirtelenül megfordul és az üldöző ellenséget újból a nyilak ezrével árasztja el, a közeli cserjésekben elrejtett csoportok pedig a németek oldalaiba és hátába törnek, ami Lajos királynak már biztosra vett győzelmét csakhamar csatavesztéssé változtatja át. A német sereg egy része futásnak ered, másika felkoncoltatik. Számtalan úr és lovag, köztük Gebhard herceg is, ott maradt a csatatéren.[2]

Ezekután a magyarok, miután egy Eichstädtnél ellenállást kifejteni akaró frank csoportot is megszalasztottak, a Rajnáig dúltak és roppant kincsekkel megrakodva tértek haza, miután Lajos királynak pénzen kellett a békét megvásárolnia és ezenkívül évi adó fizetésére is kötelezte magát.

Abach mellett, a Duna jobbpartján, Regensburgtól nyugatra egy bajor csoport váratlanul meglepte a visszatérő magyarokat s közülük állítólag mintegy 3000 embert (bizonyára túlzás!) levágtak, de azért a sereg zöme a zsákmánnyal mégis szerencsésen hazaérkezett.[3]

Az újonnan szenvedett kudarc annyira elcsüggesztette a német népet, hogy az a közeljövőben már meg sem kísérelte a magyarok betöréseivel szemben az ellenállást. Utóbbiak ennélfogva a következő két évben, 911-ben és 912-ben, bántatlanul jutottak a bajor és sváb földön át a Rajna gazdag vidékére, sőt Koblenz tájékán állítólag a folyó túlsó partjára is átkeltek.[4]

[1] Liutprand, Antapodosis, II. 3-5. fej.

[2] Annales Sangallenses maiores a 910. évhez: „Ungari in Alamanniam; bello insperato multos occiderunt, et Gozpertus comes occisus! Atque ipso itinere cum Francis et Baugauriis pugnaverunt, Gebehardumque ducem et alios plurimos, Paugauriis ex parte victoriam tenentibus, occiderunt, et cum praeda regressi sunt”. – Reginonis Continuator a 910. évhez: „Franci in confinio Bawariae et Franciae Ungariis congressi miserabiliter aut victi aut fugati sunt. In quo proelio Gebehardus comes interiit”.

[3] Lásd Dümmler id. m. III. 557. old. Codices Turicensis et Sirmondianus: „Ungri cum Alamannis, et Francis pugnaverunt, eosque vicerunt. Sed Norici (t. i. a bajorok) partem ex iis occiderunt”.

[4] Annales Laubacenses a 911. évhez: „Item Ungari Alamanniam Franciamque atque ultra Hrenum et Magicampum usque in Arahangiam devastabant et reversi sunt”. – Annales Prumienses a 911. évhez: „Item Ungarii totam Orien (talem) Frantiam devastantes nec partem Galliae, quae citra Rhenum est, cum preda magna sine (damn) o ad propria reversi sunt”. – Annales Altahenses maiores: „Anno 911 Ungari vastaverunt Franciam atque Thuringiam”. – Annales Quedlinburgenses a 912. évhez: „Ungari vastaverunt ist so gross in diesen Jahren 911/912, dass sich ein klares Bild nicht gewinnen lässt. Weit entfernt, die unklaren Nachrichten über diese Kämpfe auf ein Jahr zusammenziehen zu vollen, möchte ich lieber annehmen, dass in diesen Jahren überall ungarische Scharen auftauchten, ohne dass sich bei ihrer Schnelligkeit feststellen liess, wohin sie ihren Weg nahmen. Daher die Vielfältigkeit der Nachrichten in den gleichzeitigen Chroniken”.