A 940. évi hadjáratnak sem volt más célja mint a zsákmányszerzés. De mintha mostanában elhagyta volna őket szinte közmondásossá vált hadiszerencséjük, mert vállalataikat kudarc után kudarc éri. Most már elég volt, hogy holmi József vagy egyéb, addig teljesen ismeretlen nevű, ügyes, bátor ellenséges harcos, rajtukütve, szétkergesse és megfutamítsa őket. Úgy látszik, hogy a régi, kipróbált vezérek és harcosok nagyobbára vagy kidültek már, vagy jobbnak látták, hogy otthon, boldog családi körben békés foglalkozást űzzenek. A még mindig szívesen kalandokra és portyázásokra vállalkozó fiatalabb gárda pedig úgy látszik furfang, ész és erő tekintetében távolról se vehette fel a versenyt az azelőtti öregebb, kipróbált, még az ördöggel is szívesen birokra kelő, hideget, meleget, éhséget, szomjúságot semmibe sem vevő, edzett harcosokkal.

A kiábrándulással végződő cordovai kaland kudarca elsősorban a magyar vezérek könnyelmű hiszékenységének és meggondolatlanságának tulajdonítható. Árpád idején az ily messzemenő, ismeretlen vidékre tervezett hadjáratokat rendszerint próbahadjáratok előzték meg, amelyeknek főcélja a szükséges földrajzi, éghajlati, néprajzi és egyéb ismeretek szerzése volt. Most ellenben az Olaszországba rendelt hadak vezérei, Hugó olasz király ezeregyéji cordovai regéje által elkábítva, eredeti megbízásuk határát önkényesen túllépve, saját szakállukra vakon vágnak neki egy semmi tekintetben elő nem készített, teljesen ismeretlen országba vezető kalandozásnak. Mindezek a jelentések a régi dicső, nagyszerűségében nagyon sokáig utolérhetetlen magyar hadművészet határozott dekadenciájának képét mutatják.