Mialatt Árpád a Tisza mentén ily gyönyörűen operált, a keleti határhegységen át Erdélybe beszorult törzsek szintén nagyobb nehézség nélkül nyomultak a Maros mentén előre. Hogy a Felső-Maros és a Felső-Szamos völgye mentén lakó székelyek és hogy az Erdély területén lakó többi népek, az ottani avarok, szlávok, vlachok, bolgárok, minő magatartást tanusítottak a benyomult magyar hadakkal szemben, arról adataink nincsenek, miután a XI. századbeli Gesta, amely teljesen biztos támpontokat nyujt a két irányban a Tisza mentén és Erdélyen át történt benyomulásra nézve, az erdélyi műveletekről csak szűkszavúan emlékezik meg. Valószínű, hogy az Erdélyen át benyomult törzsek élén Bulcs törzse haladt. Ezt követte a Botond-törzs s legutolsónak a Gyula-törzs zárkózott fel. A határhegységen való átvergődés és az ezt követő rendezkedés után úgy látszik mindhárman a Maros völgye felé gravitáltak. Hogy valamelyiknek sikerült-e a Meszes kapun át Erdélybe benyomult Töhötöm-mel az érintkezést felvenni, erről sem tudunk semmi biztosat. Az azonban elvitázhatatlan, hogy az élen haladó Bulcs-törzs emberei a Maros és Körös között a főhaderőtől oda kikülönített osztagokkal, ha másutt nem, a Körtvélytó mentén érintkezésbe jutottak s így az erdélyi és a tiszai csoport között, ha előbb nem, ekkor helyreállt az összeköttetés. Lehet, hogy ez csak akkor történt meg, amidőn Árpád hada az alpári nagy csata utána a Gyümölcsény-erdő mögött a már említett hosszú pihenőt tartotta.