A magyarok folytonos terjeszkedése Szalánt nagy aggodalomba ejtette s így a görög császárt és a bolgár fejedelmet segélynyujtásra hívta fel. Ennek folytán Tételnél (Titel) nagy görög és bolgár seregek gyülekezének, mire Szalán követte útján azt üzente Árpádnak, hogy az ő földjét „hagyja el és induljon haza szülötte földjére”. Erre Árpád és nemesei a következő választ küldték Szalánnak: „A földet mely a Duna és Tisza között fekszik, és a Duna vizét, mely Regensburgtól Görögországba foly, pénzünkön vettük meg akkor, midőn új emberek voltunk s árául küldtünk 12 fehér lovat és egyebeket s akkor ő maga is földje jóságát dicsérve, küldött egy nyaláb fűvet Alpár homokjáról és 2 kulaccsal a Duna vizéből. Ezért azt parancsoljuk uratoknak, Szalán vezérnek, hogy földünket elhagyva, takarodjék rögtön a bolgárok földjére, ahonnan ősapja, a mi ősapánk Attila király halála után kiszállott volt. Ha pedig ezt nem teszi, tudja meg, hogy mi ellene azonnal hadra kelünk.[1]

Erre a magyar sereg haladék nélkül át is kelt a Zagyván és a Teteuetlen (Tetétlen) halom mellett a Tiszáig harckész helyzetbe vonult fel. Miután minden rendbe jött, a hadak a Tisza partján menve, Alpár elé értek.

Ekkorára Szalán is csatasorba állította seregét „és mivel mindkét sereg egymáshoz közel éjtszakázott, egyik sem mert egész éjjel aludni, hanem lovaikat nyergelve, kézentartva virrasztanának. Hajnalhasadtakor Árpád buzdító szavakat intézett vitézeihez, mire Lélu (Lél) azonnal kürtjébe fúva, Bulsu (Bulcs) pedig zászlót emelve, a két sereg összecsapott egymással. A csata folyamán a magyarok csakhamar fölülkerekedének és a görögök és bolgárok közül sokan elestek”. Szalán, „midőn övéit a harcban hanyatlani látta, futásnak eredt, s hogy életét megmentse, Bolgár-Fejérvárba (Belgrád) sietett. A görögök és bolgárok nagy része a Tiszába szorult és ott vesztette életét”. Anonymus túlozva azt állítja, hogy „alig maradt meg közülök néhány, kik császárjuknak póruljártukról hírt vigyenek”. Azt a helyet, ahol a bolgárok elvesztek, Görög-révnek nevezték el.

Árpád és vitézei a nyert diadal után a Tisza mentén dél felé haladva, a Maros beömlésétől északra fekvő Kurtueltou (Körtvélytó) magasságáig nyomultak előre „és ott maradának a Gemelseu (Gyümölcsény) erdő mellett 34 napig”.[2]

[1] Ezeknek és a hozzájuk hasonló kölcsönös üzengetéseknek és párbeszédeknek szószerinti megtörténtét természetesen senki sem fogja készpénznek venni. Anonymus e párbeszédeinél nem szabad a történelmi hűséget és hitelességet kutatni, mivel azok csak dekoratív jelleggel bíró, élénkítő hatásra szánt költői közbeiktatások. De azért alighanem még sem teljesen légből kapottak, mert bizonyára mindegyiknek megvan a maga hagyománya és mondai alapja.

[2] Anonymus XXXVIII-XL. fej.