A legújabb sikerek, a Dunától északra fekvő egész területnek meghódítása megbecsülhetetlen előnyöket jelentettek a magyarok számára, mert innen, a morvák és csehek országából fenyegette őket a legnagyobb veszedelem. Addig, amíg az elhárítva nem volt, alig tehettek tovább egy tapodtat is előre a Duna-Tisza-közén, mert annak a veszedelemnek voltak kitéve, hogy Moimir emberei, a morvák, támadásba átmenve, oldalukba és hátukba kerülnek, miáltal visszavonulásuk is teljesen elvágottnak volt tekinthető.

A morvákkal szemben aránylag könnyen elért sikereiket a magyarok kétségkívül elsősorban annak köszönhették, hogy a morva birodalom, mely Szvatopluk alatt oly gyorsan naggyá és félelmetessé vált, utódai alatt a honfoglalás idején már nagyon is hanyatlóban volt.[1] Hogy a kivívott sikerek tartósakká is váljanak, ahhoz nagymértékben hozzájárult a magyar vezérek erélyes és kiméletlen fellépése, minek következtében a többi szláv népekhez hasonlóan az itteni szlávok és morvák is hamarosan kishitűekké váltak.

A két oszlopban való operálás a vidék két legfontosabb völgye mentén mint célszerű és helyes rendelkezés ezúttal is bevált; épígy a határszél kellő eltorlaszolása is.

Árpád nagylelkű eljárása a beszállított foglyokkal szemben, amily felemelő volt emberi szempontból, époly praktikusnak is mondható.

[1] Lásd Konstantinosz id. m. fentidézett 41. fejezetét.