Ezzel a honfoglalás bevezető része, amellyel Árpád népe az új hazában máris alapos gyökeret vert, be volt fejezve. Az eddigi eljárás valóban mintaszerűnek mondható. Mindenekelőtt hangsúlyoznunk kell, hogy az új országba való betörés irányát és helyét őseink igen jól választották meg. Itt, Verecke tájékán volt a Hovos hegység a legkeskenyebb, minélfogva az átjutás itt okozott aránylag legkevesebb fáradságot. Hogy ez a nehéz munka lehetőleg megkönnyíttessék és ne túlhosszú ideig tartson, nagyon helyes volt a halicsi famunkások beosztása. A hegységből kiérve, a költözködő had Munkácsnál, nagyon helyesen, hosszabb pihenőt tart, amelynek tartama alatt Árpádnak és tanácsosainak alkalmuk nyilt a szükséges felderítés megejtésére, minek alapján aztán a vezér könnyen jutott helyes elhatározásra. A felderítést, amely mindjárt a megszállás jellegét is öltötte magára, ép ez oknál fogva nem egyes lovasok vagy kisebb lovascsoportok, hanem erős portyázó különítmények végezték, amelyeknek egyikét maga Árpád vezette. A portyázások iránya – Ungvár és Ugocsa – igen helyesen volt megválasztva. Ezáltal a biztosított terület a betörés irányától, illetve a munkácsi táborhelytől két oldalt elég kiterjedést nyert, ami az élelmezési s kivált a legelőterület kellő kiterjesztésén kívül esetleges meglepetések ellensúlyozása szempontjából is kiválóan fontos volt.

Figyelemreméltó, hogy mindkét portyázó csapat útközben egy-egy várra – Ungvárra és Borsovára – bukkant s habár azok nem lehettek modernebb értelemben vett várak, mégis elismerésre méltó, hogy a magyar lovas – tehát várvívásra kevésbé alkalmas – hadak oly rövid idő alatt hatalmuk alá hajtják azokat. Ennek meg volt az az örvendetes következménye, hogy az ellenséges lakosság és annak feje mindjárt kezdetben kishitűvé vált. S bár Szalán eleinte fölényesen izenget a teljesen ismeretlen betolakodók vezérének, utóbb mégis meggondolja a dolgot és Árpád igen ügyes és békülékeny ajánlatát, úgy látszik, örömmel fogadja el. Ezáltal az új honfoglalóknak a Laborc – Latorca alsófolyása – Tisza-Nagyág által jelölt, elég kis terjedelműnek mondható hadműveleti alapja újabb kardcsapás és véráldozat nélkül örvendetes módon kitágul. Hogy ennek a hadműveleti alapnak a jobboldalban és hátban való biztosítása a Bors-féle művelet által mintaszerűen üttetett nyélbe, azt nem kell hosszasabban bizonyítgatnunk.