A nagyjából ily képet mutatott ország elfoglalása volt tehát az a nagy feladat, amelyet Árpád maga elé tűzött. Az új hazába való bevonulás irányát Árpád vezér részben önként határozta meg, az erdélyi havasokon át való benyomulást pedig, mint fentebb láttuk, a kényszerűség diktálta. Az előbbit fő-, az utóbbit mellékbenyomulási iránynak tekinthetjük s a kettő egymást igen alkalmas módon kiegészítette, támogatta. Anonymus csak a Vereckei hágó irányában végrehajtott benyomulásról számol be és ezt a fő hadműveletet bátran az ő adatai és feljegyzései nyomán vázolhatjuk.

A halicsiaktól kapott munkások és élelmikészletek segítségével Árpád szerencsésen átjutott a Vereckei hágón és a mai Munkács környékére érve, ott 40 napi pihenőt tartott hadával. Ezt a helyet Anonymus szerint azért nevezték Munkásnak, mivelhogy igen nagy munkával jutottak oda.[1] Az ott lakó szláv népek állítólag nagyon megijedtek és önként alávetették magukat Álmos, illetve Árpád vezérnek. „S jóllehet Szalán vezér[2] emberei voltak, mégis nagy tisztelettel és félelemmel szolgálnak vala Álmus vezérnek, mindent, mi az élelemre szükséges, miként illik tulajdon uroknak, kiszolgáltatván”[3]

Munkácsról Álmus előkelőivel Hungvárra (Ungvár) lovagolt s ott a várfal körül tábort ütött. A vár Loborczy (Laborc) nevű ura a magyarok elől Zemplin várába akart elszökni, de a magyarok őt utolérvén „s egy folyó mellett elfogván, azon helyen felakasztották s azon naptól fogva azon folyót ezen Loborczy[4] nevéről nevezték”. „Erre Álmus vezér és övéi Hung várába bevonulván, ott örömükben 4 napig lakomáztak és isteneiknek nagy áldozatokat tőnek.” „Negyed nap Álmus vezér tanácsot tartva, fiát, Árpádot még életében vezérré és parancsolóvá tevé.”[5] E naptól kezdve Anonymus szerint az idegenek a magyarokat „hungváriaknak” nevezték.[6]

Ungvárról Árpád mindenekelőtt a Laborc, Bodrog, Tisza és Nagyág között fekvő terület megszállása iránt intézkedett. Az Ugocsára kiküldött had Borsova várát „harmadnap megvíván, falait lerontá s Szalán vezér vitézeit, kiket ott talált, láncra verve Hung várába vitette”.

Szalán ennek hírét vevén, Zemplin várán át Ungvárra Árpádhoz követeket küldött, figyelmeztetve őt, hogy rossz tetteit hozza helyre és a Bodrog folyón semmiesetre se merjen átlépni, mert különben ő a görögök és bolgárok segítségével bosszút fog állani merészségéért. Árpád erre nem mint amaz, kevélyen, hanem alázattal azt válaszolá, hogy ő ezt a földet mint ősapja, Attila földét szállotta meg és nem a görögöktől és bolgároktól való félelmében, hanem a Szalán iránti barátságból kéri a Sajó vizéig terjedő területnek átengedését. Hogy pedig Szalánt jóindulatáról meggyőzze, ennek követeit nagy ajándékokkal halmozta el s azokat hazabocsátván, Oundut és Ketelt nagyobb kísérettel hozzájuk csatlakoztatta, akik 12 fehér lovat, 12 tevét, 12 kun gyermeket, a fejedelemnének 12 igen okos ruthén leányt, továbbá 12 hölgymenyétet, 12 nyusztbőrt és 12 aranyos köntöst vittek magukkal ajándékba.[7] Végül velük tartott az igen serény Turczol (Tarcal) kun vitéz is, akinek az volt a feladata, hogy a melléje adott vitézekkel mindent gyorsan szemügyre véve, minél előbb hírt hozzon Árpádnak.[8] Ound, Ketel és Turzol a szemrevételt a később utóbbiról elnevezett Tarcal-hegyéről megejtvén, Turzol innen kíséretével visszatért, míg a két követ útját folytatva, harmadnap Alpár várában Szalán elé járultak. Utóbbi nagyon kegyesen fogadta őket. Tizednap a magyar követek Szalántól búcsút vevén, ez Árpád kívánságához képest saját követei útján „2 kulacs Dunavizet s Alpár homokjának java füvéből egy nyalábot küldött”, s ezenkívül neki ajándékozta a Sajó vizéig terjedő földet, lakosaival együtt.

Ennek Árpád nagyon megörült s a felajánlott békéhez maga is hozzájárulván, Szalán követeit gazdagon megajándékozva hazabocsátotta.[9]

Erre Árpád népével együtt Ungvár mellől felkerekedvén, a Takta vize tájékáig nyomult előre, ahol „gunyhókat csinálván magoknak, pihenőhelyet választának és ott nem kis ideig maradának,” miközben a Sajó vizéig és Sóvárig terjedő földet megszállották. Tarcal vitéz jó szolgálati fejében a róla elnevezett hegy tövében Árpádtól nagy kiterjedésű földet kapott, amelyen az új földesúr, ott, ahol a Bodrog a Tiszába szakad, Hymesuduornak (Hímesudvar) nevezett földvárat építtetett.[10]

Bors vezért Árpád egyidejűleg „a köztanács és minden lakosok javaslatára” erős haddal a lengyelek földje felé küldte ki, „hogy az ország határszéleit tekintse meg és gátakkal erősítse meg egész a Turtur (Tátra) hegységig és egyszersmind megbízta, hogy az ország őrizete végett alkalmas helyen várat építsen”, minek a Boldva-menti Bors vára köszönhette keletkezését. Bors azután „a lakosok fiait túszokul vevén s határokat hányván, a Turtur hegyein át visszatért Árpád vezérhez”.[11]

[1] Ezt és a későbbi, alapjában véve ártatlan hely- és személynév-magyarázatokat és származtatásokat – Szerencs – Zerelmu, Szer – szerbevevés, Szalán, Ménmarót stb. – sokan nagyon zokon vették, megfeledkezvén arról, hogy a mostani nyelvészek is hét- és hónapszámra törik a fejüket, hogy egyes szavaink származását és más idegen nyelvek szavaival és kifejezéseivel való kapcsolatát megállapítsák, miközben ennél még sokkal képtelenebb és nevetségesebb eredményekre jutván, azokat készpénz gyanánt tálalják fel türelmes olvasóközönségüknek.

[2] Szalánról, miután a többi krónikák mit sem tudnak róla, sokan azt tartják, hogy az – épúgy mint Mén-Marót, Glád, Gelou, Loborczy Zobor stb. – Anonymus által költött név. Csakhogy ez a körülmény még nem elég indok arra, hogy e nevek viselőinek létezését egyáltalán megtagadjuk, negáljuk. Miután a fenti egyének sem önálló fejedelmek, sem valami fontosabb történelmi cselekmény irányítói nem voltak, hanem csak valamelyik akkori külföldi hatalomnak helytartói illetve megbízottai gyanánt szerepeltek, avagy pláne csak valamely területnek, várnak vagy városnak urai és parancsolói voltak, ennélfogva nem csodálkozhatunk azon, hogy a ránkmaradt középkori amúgy is felette fogyatékos krónikák és egyéb feljegyzések még csak a nevüket sem jegyezték fel. Ellenben valószínű, hogy Anonymus korabeli szájhagyomány tudott róluk. Így történhetett aztán, hogy Anonymus, aki a honfoglalás menetét részleteivel együtt leírta, az azokban szerepelt kisebb kaliberű emberek neveit és tetteit felvette munkájába, míg a többi krónikások, az egész honfoglalás leírásának csak alig néhány oldalt szentelvén, az ily részletekre egyáltalában nem terjeszkedhettek ki.

[3] Anonymus XII. fej.

[4] Lásd. a 143 alatt folglalt fenti megjegyzést.

[5] Ez nyilvánvaló tévedés, mert a többi krónikák szerint már Árpád vezette át őseinket a Kárpátokon. (Lásd a 24. valamint a 37. oldalon foglaltakat.)

[6] Lásd Anonymus XIII. fej. Összevág ezzel Kézai következő szövegrésze: „Et deinde (t. i. Kiev mellől) in fluvio Hung vocato, ubi castrum fundavere, resederunt. A quo quidem fluvio Hungari a gentibus occidentis sunt vocati”. Miután ez a névszármaztatás Kézainál is meg van, azt kell feltennünk, hogy azt mindketten egy közösen használt forrásból vették át, bár annak minden valószínűsége szerint semmi néven nevezendő alapja nincsen.

[7] Mindez, ha meseszerűen hangzik is, az akkori korban megtörténhetett. Egyébként erre nézve v. ö. Hóman megjegyzését a 46. oldalon. Érdekesek továbbá Podhradczkynak (id. m. 200-201 old.) a fenti követküldéshez és ajándékozáshoz fűzött következő megjegyzései: „A követségről, melynek titkos jelentését azonban ő (a névtelen jegyző) már tisztán nem értette, nem egy hős-monda keringett az országban; ő Szalánnál Ónd és Ketel vezéreket járatja követségben: Turszol vitézt pedig kémségben a föld mineműségének megtekintésére; ezeken kívül mindegyik idegen vezérhez járat külön-külön követséget. Ellenben a többi Krónikák csak Kusidot küldetik kémül Svatopluk morva fejedelemhez. Szalán vezér megérté, mi kívánsága légyen Árpádnak, midőn követei által „Etele után ránéző jusnál fogva, barmai legeltetésére a Sajó vizéig fekvő földet kéreté”, mivel fenyegetődzött. Ugyanis a két palack Dunavíz, s az egy nyaláb alpári fű követelése eléggé tudatta vele, hogy meghódolásra szólíttatik fel. Egykor „Terram dare” és „Herban porrigere” annyit jelentett, mint: magát megadni. Ha pedig jószerével nem akarna hódolni, a neki küldött ajándékokból gyaníthatta Árpádnak hadi erejét is; mert seregének száma a küldött ajándékok összegéből vala érthető: ezért mondja Árpád, hogy ő nem a Görögöktől, vagy Bulgároktól féltében kéreti őt föladásra, hanem békés úton. Az ajándékok titkos értelmét Turóczi Krónikája nyomán, tudósan fejtegeti Mone Ferenc idézett könyvében (Geschichte des Heidenthums im nördlichen Europa): „Die Scythischen Geschlechter sind 108, 2000 aus jedem ausgehoben, gibt 216.000, daher schickt Árpád durch seine Geschenke ein Symbol der halben Anzahl 3x12=36. 3x36=108, nämlich 3-mal 12 Geschenke von 3-facher Art. Seine Frau shickt dieselbe Anzahl, zusammen also die Symbole für die ganze Menge des Volkes (helyesebben Kriegs-Volkes, mert világosan mondják krónikáink „excepto familiae numero” azaz: asszony, egyéb fehérnépen, gyermekeken és cselédeken kívül) 216.000. Mit der Zahl sind also die Ungarn vorgestellt. Man kann diese Sage als ganz geschichtlich gelten lassen, ihren religiösen Grund aber muss man jedoch anerkennen, d. h. der Grund, warum durch solche Symbole so viel bezeichnet wurde, dieser Grund war die religiöse Zahlenlehre im Glauben der Ungarn”. E rejtelmes számvetésben hatos a titok szám: 2x6=12; 6x6=36; 6x36=216 . . . Ugyanez öszveg jön ki a névtelen jegyzőnek ötször tizenkét ajándékából is, mely mind öszve hatvan; 36x60=2160; 100x2160=216.000. Ama feneketlen sértegető nép-mondának tehát: hogy őseink fehérlovon vásárolták volna meg Svatopluk morva fejedelemtől az országot, nincsen alapja. Már Mone is észrevevé: Pferde Sinnbilder für den Krieg.”

[8] Anonymus XIV. fej.

[9] Anonymus XV. és XVI. fej.

[10] Anonymus XVII. fej.

[11] Anonymus XVIII. fej.