{5-79.} A MESE ÉS HIEDELEMVILÁG KAPCSOLATA

FEJEZETEK

A népi próza kutatói már a múlt század elején hangoztatták, hogy a népmesék és hiedelmek közös tőről fakadnak, s hogy összefüggésük oka a mágikus-mitikus elemek szívós továbbélésében keresendő. Jakob Grimm Deutsche Mythologie (1835) c. munkájában, majd nyomában Ipolyi Arnold Magyar Mythologia (1854) c. művében a meséket, mondákat, legendákat, hiedelmeket egyaránt azonos értékű, de már polarizálódott adathalmaznak tekintették, amelyekben még megtalálhatók azok a mítoszelemek, vallásos képzetek, amelyek rendszerezésével rekonstruálható az ősi, egységes vallásrendszer. Nem kétséges, hogy a széteső vallási elemek a mesékben, hiedelmekben, szokásokban élhetnek tovább. Viszont ma már világosan látjuk, hogy ezekből az elemekből, különösen az előre kialakított romantikus elképzelések bűvkörében, nem állítható össze az ősi, egységes mitologikus rendszer egy népnél sem.

A primitív társadalmakban még összeforrt a kultusz a mítosszal, a vallás a mese világával. A mese és a hiedelem összeforrottsága a kultusz és a mítosz régi kapcsolatára emlékeztet (Ortutay 1935: 32). A mesei motívumok, elemek jórészt ősi vallásos képzetekig vezethetők vissza. A tibeti mesék például a buddhizmus illusztrációinak látszanak. Az afrikai természeti népek meséiben is megfigyelhetők a mítoszok és az ősi vallásos képzetek nyomai; a mesék olykor mítosznak, mitologikus történetnek tűnnek (Nagy O.–Vöő 1974: 35).

Az ősi mítoszok, hősmondák, amelyek részletesen tárgyalják az istenek és héroszok mitikus kalandjait, a demiurgoszok és kultúrhéroszok hőstetteit (gondoljunk itt a tűz és a gabonafélék megszerzésére, az embert szolgáló természeti anyagok és a kultúra tárgyainak felkutatására vagy feltalálására), lényegében már magukba foglalták azokat a motívumokat, amelyek a népmesékben és a hiedelemmondákban is mind a mai napig megtalálhatók. Az archaikus folklórban a mítoszt a mesétől még nehezen lehetett megkülönböztetni. Viszont a mítosz elvilágiasodásától sokszor vezetett az út a mese kialakulásához. Ebben a folyamatban nyomon követhető a rituális és szakrális jelleg megszűnése, a hős demitologizálása, a fantasztikus elemek térhódítása, a hitelesség gyengülése és a költői fantázia egyre fokozottabb, tudatos alkalmazása. A mesék kialakulásának indítékait egyoldalú lenne csupán a hősmondákban keresnünk. A mese elődje lehet hiedelemmonda, amely az emberek szellemekkel való találkozásairól szól. Lényeges még, hogy a folklórműfajok közötti kölcsönhatás kezdettől fogva erőteljes volt (Meletyinszkij 1982).

A mesék és hiedelmek közötti összefüggések abból is adódnak, hogy a mese- és hitvilág, különösen a magyar folklórban, állandó és kölcsönös hatással van egymásra. {5-80.} Érthető tehát, hogy például a túlvilágról, a többrétegű világokról szóló elképzelések, továbbá a halál, ördög, kísértet, táltos, a természetfeletti erővel rendelkező hősök, a mágikus eljárások, az állattá változások, a halálból való életre kelés stb. mind a mesékben, mind a hiedelmekben azonos szemléletet, felfogást tükröz. „A mesei segítők és ártó ellenfelek küzdelmeiben nem nehéz a segítő és rontó mágia praktikáinak szellemében való gondolkodásjegyeit felfedezni: ez a hiedelmek szférájába tartozó felfogás és gyakorlat pedig a népmese bonyodalmainak, egész szerkezetének egyik legfőbb eleme” (Ortutay 1940: 70).

A hiedelemmondában a mágikus gyakorlat és a hiedelem anyaga epikus megfogalmazást nyer. Az elbeszélő azt főleg első személyben mondja el, a népi hitvilágban fogant, színes történetté kerekített tapasztalatként (Maácz 1956: 280). Jellemző még, hogy az elbeszélő – elsősorban a történet hihetőségének alátámasztása céljából – megemlíti a cselekmény színhelyét, szereplőit, sőt néha az idejét is. A hiedelemmonda még szorosan kapcsolódik a reális világhoz; a cselekmény hősei nem királyok és hercegek, hanem egyszerű, hétköznapi emberek, olyan „tudósok”, gyógyítók, akiket több községben is ismernek (Balassa 1963: 17). Idővel azonban a hős köznapi neve elhomályosul. A hiedelemmonda mesévé formálódását, csiszolódását segítheti elő, ha az elbeszélő a hitelesség jelölését mellőzi, nem saját élményeit mondja el, az elbeszélést mesei elemekkel és fordulatokkal bővíti.

A hiedelemmondák és mesék nem választhatók szét a tekintetben, hogy az adott prózai alkotást a nép elhiszi-e vagy sem. Ugyanis éppen a kiemelkedő mesemondók hisznek a mesék valóságában is, az elmondott csodás történeteket valaha megtörténteknek tartják. Fedics Mihály szerint „Mind igaz vót a mese az ezelőtti néppel” (Ortutay 1940: 63). Más mesemondók éppen a hiedelmeket hozzák fel meséik igazolására (Balassa 1963: 29; Nagy O.–Vöő 1974: 39). Közismert szólás, hogy „48 óta nem fog az átok!” Vagyis azóta a kimondott szó bűvös ereje, a természetfeletti hatalom érvényét vesztette. Ámi Lajos mesemondó szerint „Ma már ilyenek nem léteznek. Isten visszavonta a hatalmat az ördögöktül, az emberektül pedig az átkot, mert ha Isten ezt engedélyezte vóna, akkor már egyetlen egészséges ember sem lenne a fődön. Ilyen csodás dógok negyvennyóc óta nem történnek…” (Erdész 1968: I. 44).

A paraszti kultúra változásával fokozatosan ritkul az a légkör, amiben a csodáknak korlátlan lehetőségei vannak. Ortutay Gyula figyelt fel arra, hogy ahol a mesemondás gyakorlata él, ott gazdag anyagot találhat a hiedelmek kutatója is. Ahol a hiedelemvilág érvénye csökken vagy eltűnik, ott a mese is a kitalált történetek, trufák közé süllyed, a hagyományozódás is elsorvad (Ortutay 1940: 72).

A folkloristák gyakran utalnak arra, hogy egyes „mesetípusok” mind a népmesék, mind a hiedelemmondák közé besorolhatók, hogy a „hiedelmekben már mintegy benne rejlik, csírázik a mese lehetősége”, hogy gyakoriak „a mese- és hiedelemvilágba egyenlő erővel kapaszkodó történetek” (Ortutay 1935: 32). Például az AaTh 570 (Jó barátok) mesetípus alapmotívuma az a – AaTh 766 és 471 mesetípusokban is fellelhető – hiedelem, hogy a túlvilágon az élő ember számára pillanatoknak tűnő idő a mi világunkban több száz esztendőnek felel meg. Az AaTh 332 (A halálkoma) mesetípus ugyancsak egy hiedelemre épül, mely szerint a túlvilágon minden élő embernek van egy égő gyertyája, s magától értetődőnek vesszük, hogy A megpatkolt boszorkány és Az elcserélt gyermek hiedelemmondákat Berze Nagy János mesekatalógusába is felvette (BN 335**; BN 367*). Mesének tartjuk a Halott vőlegény (AaTh 365), az Ördögszerető (AaTh 407B), az Ibykos darvai (AaTh 960A) mesetípusokat is, holott több változatuk inkább hiedelemmonda.