HALOTT

Meséinkben és hiedelmeinkben egyaránt gyakran előforduló mitikus alak a halott. A néphit szerint – mint a keresztény tanításokban is – a földi élet csupán az emberi élet rövid szakasza, s a halál éppen az életnek a túlvilágon való kezdetét jelenti.

Az ember nem tudta és nem akarta felfogni az elmúlást, azt, hogy az élet véges. Az {5-93.} elhalálozott ember időnként meg-megjelent a hozzátartozók gondolataiban, álmaiban. E találkozásokat valóságként fogták fel.

A magyar néphitben a halott, legalábbis egy ideig, nem távozik el a messzi túlvilágba, hanem a temetőben, esetleg a ház körül tartózkodik, s időnként hazalátogat. Népszokásainkból ismert, hogy a temetés után a halottnak napokon át meg is terítenek, élelmezéséről gondoskodnak. A halott hazajő akkor, ha valamilyen elintézetlen dolga maradt, ha valamilyen átok miatt a sírban nyugalmat nem talál, vagy ha valamilyen mágikus eljárással visszavarázsolják (AaTh 365). A halott leány virággá változhat (AaTh 407A), a halott föltámasztható az élet vizével (AaTh 300; BN 551), de a halott megjelenik akkor is, ha a háláját akarja leróni (AaTh 506, 507). Néhány – hiedelemmondában sem ismeretlen – mesetörténetet vizsgáljunk meg.

Legismertebb A halott vőlegény (AaTh 365: Lenore) története. A leány elővarázsolja vőlegényét, akiről nem tudja, hogy a háborúban elesett. A vőlegény megjelenik, és a temetőbe viszi menyasszonyát. Útközben mondja: „Jaj de szépen süt a hold, egy eleven meg egy holt, nem félsz, drágám?” A leány nem megy le vele a sírba, hanem a halottasházba menekül, ahol egy másik halott fekszik. Nem marad idő arra, hogy a kakasszó előtt a holt kiadja az elevent, s így a leány életben marad. Hazánkban ez a mese gyakran keveredik az Ördögszerető (AaTh 407B) mesetípussal. A halott vőlegény félelmetes démon, elővarázslása halálos veszélyt jelent.

A hálás halott (AaTh 507A) mesetípusban is a nyugalmat nem talált, hazajáró halottról van szó, olyan lélekről, amely adósa maradt a mesehősnek. A jószívű ember ugyanis kifizette a ravatalon fekvő ember adósságait és a temetési költségeket. Ezután egy csupasz gyerek szegődik a hős mellé. A különös útitárs meggyógyítja a hős menyasszonyát, méghozzá úgy, hogy kettéhasítja és kitisztítja a benne lévő csúszóktól, békáktól. A hála lerovása után felfedi kilétét és eltűnik. Ez az epizód hasonló ahhoz a népi hiedelemhez, mely szerint a boszorkányság tudója belül békákkal, kígyókkal van teli (Ortutay 1940: 390).

Egy hiedelemmonda szerint (AaTh 1676B) a legények fogadnak: Ki mer kimenni éjjel a temetőbe, és egy karót a sírba szúrni? Egy legény vállalkozik, aki a karóval a kötényét is átszúrja. Szörnyethal, mivel azt hitte, hogy a halott rántotta őt vissza (Körner 1970b: 79). Az Életre-halálra jó barátok (AaTh 470) történeteiben a halottat vendégségbe hívják. Ha a vőlegény a viszonthívást elfogadja, csak több száz év után kerül vissza.

A kísértet szinte teljesen azonos a „hazajáró halott”-tal, mivel a kísértetet is a halott hazajáró lelkének tartják. Az árnyalati különbség az, hogy a kísértet főleg a temetőben és annak környékén jár, s éjszakánként a gyanútlan járókelőket ijesztgeti. Ezzel szemben a halott mindig a régi otthonát, a hozzátartozóit keresi fel, s mindig abban a ruhában, amelyikben eltemették. A magyar népmesékben a kísértetképzet gyakran keveredik az ördög képzetével. Például az AaTh 307-es, BN 322*-es és különösen az AaTh 326-os mesetípusokban a hős démonikus ellenfelét a mesemondók hol kísértetnek, hol ördögnek nevezik.