{199.} A VÁROSLIGET SZÍNHÁZAI

A vurstli és az Aréna

A Városliget – amelynek látogatottsága egyre nőtt – 1856-ban visszakerült a Városi Tanácshoz. Ünnepnapokon a szabadban mulatott a nép, újdonság volt a csónakázás, a körhinta, és kezdett kialakulni a vurstli is. A mutatványosok a 19. század elejétől kezdve többé-kevésbé egy helyen verték fel sátrukat: a Városliget István út és Aréna út határolta délnyugati sarkában. A terület rendezése során azonban a mutatványosok egyre kijjebb szorultak, az 1878-as térképek által tűzijátéktérnek nevezett, a mai Bethesda Kórházzal szemben lévő területre. 1885-ben az Országos Kiállításra átalakították a Városligetet, amely funkcionális átrendezésével – az Állatkerttel, a cirkusszal, s az ekkor már a régi Széchenyi fürdő helyén működő vurstlival – Pest szórakoztatóközpontjává vált. Növekvő népszerűsége, amelyhez a Sugárút (ma Andrássy út) megépítése is hozzájárult, szorosan összefüggött Budapest lakosságának növekedésével, hiszen 1900-ra a parkot már több tízezres népesség által lakott, sűrűn beépített terület vette körül. Közönsége, társadalmilag és kulturálisan vegyes rétegei legtöbbször élesen elkülönülve szórakoztak. Ez a térbeli elkülönülés {200.} azt jelentette, hogy bizonyos helyeket – jégpálya, cirkusz, a parkok – az arisztokrácia és a polgári rétegek látogatták, míg másokat – elsősorban a vurstlit – az alsóbb rétegek. 1911-re már mindennek megvolt a saját helye, a fabódékat téglaépületek váltották fel. A vurstlin belüli világ azonban nem sokat változott, ez a játék – a Paprika Jancsi, a panorámák, a jósok, hinták, körhinták, a Barokaldi cirkusz, a céllövöldék – zárt és védett világa volt.

A Sugárutat 1875-ben adták át a forgalomnak, de ekkor már évtizedek óta állt az Arena im Stadtwäldchen, a Városligeti Aréna. Ezt az épületet 1879-ben a német színészből magyar színésszé, német színigazgatóból magyar színigazgatóvá lett Rosenfeld (Feld) Zsigmond, a német beszédű Pest-Budából magyar Budapestté fejlődött főváros egyik jellegzetes figurája saját költségén alakíttatta át a favázas nyári színházból, s tette állandó előadásokra alkalmassá. Ennek fejében tizenöt évre kizárólagos használatra, német nyelvű előadások tartására kapott engedélyt. Feld eredetileg Bécsben tanulta a mesterséget, németországi tanulmányútjára Heinrich Laube támogatásával kapott ösztöndíjat. Feld Zsigmond 1867-ben lett a Josefstädter Theater, 1871-ben Laube színházának a tagja. Játszott a Gyapjú utcai Német Színházban is (Haramiák, Ármány és szerelem), valamint Charlotte Birch-Pfeiffer rémdrámáiban. Legtöbbször Ludwig Anzengruber Der Pfarrer von Kirchfeld (A kirchfeldi pap) című művének címszerepét alakította, 1883-ban már magyarul is, a Kolozsvári Nemzeti Színházban.

A német aréna műsorában vendégszerepelt Alexander Girardi, a híres bécsi komikus, azután Katharina Schratt, például a Dorf und Stadt című Birch-Pfeiffer-drámában, és a pesti születésű Adolf Sonnenthal – többek között – Paul Lindau Ein Erfolg című színjátékában. Vendégként lépett fel Karl Blaser és Wilhelm Knaak, például Alois Berla–Karl Görlitz Drei paar Schuhe és Johann Nestroy Lumpazivagabundus című művében. Sikert aratott Nestroy Tannhäuser-paródiája, Karl Costa Abracadabra, Carl Ludwig Zwerenz Die sieben Todsünden der Budapester, Anton Bittner Domestikenstreiche című darabja, több Franz von Suppé- és Carl Michael Ziehrer-operett. Az 1879 utáni években többnyire ugyanezt a műsorréteget kínálta nézőinek, de előadatta – német nyelven – Tóth Ede A falu rossza (Der Dorflump) és A tolonc (Der Schübling) című népszínművét is. A General Bem című játékban 1886-ban maga Feld Zsigmond játszotta a címszerepet. Újból Girardi vendégszerepelt Adolf L’Arronge Mein Leopold című darabjában, {201.} majd 1887-ben a szintén pesti születésű híres tragikus művész, Ludwig Barnay alakításában a III. Richárdot és Dumas Keanjét láthatta a közönség.

A Városligeti Színkör (Budapesti Színház)

Feld Zsigmond már hosszabb ideje foglalkozott azzal a gondolattal, hogy színházát „a magyar Thália templomává” alakítja át. Igazgatása tizedik évében ez a fordulat is megtörtént. 1889. június 16-án ünnepélyes keretek között zajlott le a Városligeti (Nyári) Színkörben az első magyar nyelvű előadás. Jókai Mór Prológja után Rákosi Jenő Éjjel az erdőn című népszínművét mutatták be. Az előadás szereplői között ott voltak a Népszínház tagjai: Blaha Lujza, Vidor Pál, Pálffy Nina, Pauli Mariska, Szirmai Imre, Klárné Angyal Ilka és Németh József.

A helyárakból ítélve a színház valóban a közönség szegényebb rétegei számára játszott, a jegyárak az „alsóbb néposztályhoz” igazodtak, hiszen már húsz krajcárért, két omnibuszjegy áráért fel lehetett ülni a karzatra. Ettől kezdve Feld Zsigmond jórészt a Népszínház és a budai nyári színház műsorát vette át. Csepreghy Ferenc A piros bugyellárisát 1889-ben mutatta be, majd 1928-ig hússzor újította föl. Szigligeti Ede A szökött katona című darabját ugyancsak húszszor, Gaál József A peleskei nótáriusát huszonnyolcszor, A falu rosszát – most már magyar nyelven – harmincegyszer, Szigeti József Viola, az alföldi haramia című népszínművét tizenkilencszer, Szigligeti A cigány {202.} című színjátékát huszonháromszor, Abonyi Lajos A betyár kendője című művét huszonegyszer vette elő, és tartotta folyamatosan műsoron. Halottak napján állandóan visszatért Ernst Raupach melodrámája, A molnár és gyermeke. Feld Zsigmond 1893-tól 1913-ig rendszeresen játszotta Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága című történeti színművét. Georges Ohnet műve, A vasgyáros 1893-tól huszonnyolcszor került felújításra, Jókaitól Az aranyember, ugyanattól az évadtól kezdve huszonkétszer, és Katona Bánk bánja is vissza-visszatért. Többször is sor került a Rómeó és Júliára és az Othellóra. Szinte állandó repertoárdarab maradt – eleinte Gauthier Margit címen – A kaméliás hölgy.

A színkör évadja általában májustól októberig tartott. A társulat ugyan évről évre változott, a közönség mégis találkozhatott visszatérő művészekkel. Itt játszott többek között – közvetlenül azelőtt, hogy a Vígszínház híres komikája lett – Nikó Lina. Bihari (Leviczky) Béla hősszerelmes színész a Városligetben a főrendezői munkakört is betöltötte. Újváry (Dibisevszky) Károly több éven át lépett fel, 1892-ben színészi jubileumát is itt ünnepelték. Rendszeresen visszatért Nyáray Antal, a kiváló buffó, akit Nagy Endre „királyi komédiásnak” tisztelt. Nyilassy Mátyást a századfordulóig a vidék legjobb operettkomikusának tartották. Gazsi Mariska – eleinte népszínmű-naiva – bekerült az első vígszínházi társulatba. Komjáthy János pedig több éven át országszerte elismert színigazgató volt. Pauli Mariska a Népszínházból járt rendszeresen a Városligetbe játszani. Itt lehetett látni Komlóssy Emmát, aki vígszínházi és népszínházi tagság után 1909-ben a Király Színház együttesébe szerződött. Csongori Mariska Berlinből visszatérve lett a színkör primadonnája, Erdélyi Marietta hosszú külföldi és hazai karrier után itt, a színkörben ünnepelte pályája kezdetének huszonöt éves jubileumát. Felhő Rózsi később Nagy Endre Modern Színházának lett a tagja. Megyeri Dezső 1893-tól három évig a színház művezetője volt, ekkor Ditrói Mór megüresedett helyét foglalta el a Kolozsvári Nemzeti Színházban; 1905-től pedig a Magyar, majd a Népszínház igazgatója lett. Szabolcs Ernő 1912-ben szerződött Feld színházához, azután a Király Színház szerződtette, és az elkövetkező évtizedek általánosan elismert operarendezője lett. Pajor Emília közkedvelt népszínmű-énekesnő volt. Szőke Lajost végül a Nemzeti Színház hívta tagjai sorába. Turcsányi Olgát jó humorú énekesnőnek ismerték el, Sarkadi Aladár pedig remek karakterkomikussá fejlődött. A zenei vezetés Serly Lajos, később Barna Izsó és Huber Miksa {203.} kezében volt. Vendégként rendezett Andorffy Péter, a Népszínház– Vígopera főrendezője, és itt működött a később szervező egyéniségként is elismert Thury Elemér. A vendégszereplők között meg lehetett találni minden fővárosi és vidéki színház tagját: Hegyi Aranka, Kornai Berta, Küry Klára, Pálmay Ilka, Keleti Juliska, Lábass Juci, Fedák Sári, Kürti Sári, Blaha Lujza, Beregi Oszkár, Sziklay Kornél, Ferenczy Károly és Újházi Ede is megfordult ezen a színpadon. (Újházi 1903-ban itt is eljátszotta a Crampton mester és a Constantin abbé címszerepét, 1907-ben pedig a Bölcs Náthánt.) Fellépett Somlay Artúr, Rózsahegyi Kálmán (méghozzá mint Liliomfi), Latabár Árpád, Vízvári Gyula, de Csortos Gyula, Rákosi Szidi, Góth Sándor, sőt Jászai Mari, Hegedűs Gyula, Tanay Frigyes is… A névsor nagyon hosszú, színművészeink színe-java vendégeskedett ezen a színpadon.

1908-ban Feld Zsigmond a favázas nyári színházat negyedmillió koronáért állandó téli kőszínházzá alakíttatta át. Szerződése értelmében negyven évre szerzett jogot az épület használatára. A Főváros először 6000, majd 1906–1918 között évi 12000 koronával járult hozzá az üzemeltetéshez. A Vágó László építész és Vágó József belsőépítész terve szerint készült új színház ünnepélyes külsőségek között 1909. június 19-én nyílt meg. Pakots József alkalmi Prológját Feld Irén mondta el, majd színre került Rákosi Jenő Éjjel az erdőn című darabja. Feld Zsigmondnak nyílt színen Ditrói Mór adta át a Színészegyesület díszoklevelét.

A színháznak nemcsak a külföldiek vendégjátékai, hanem a hazai társulatok is nagy sikereket hoztak. Ilyen volt például – már 1905. május 16-tól októberig – Krecsányi Ignác százhúsz tagú temesvári társulatának szereplése. Műsorra tűzték Strauss A cigánybáró, Offenbach Szép Heléna, Huszka Jenő Aranyvirág című operettjét és Gorkij Éjjeli menedékhelyét. A Vígszínház társulata Molnár A testőr, Bródy A tanítónő, Feydeau Osztrigás Mici, Meyer-Förster Diákélet, Heltai Jenő Bernát című darabjait hozta. Polgár Károly pozsonyi társulata pedig Zeller A madarász, Kálmán Imre A cigányprímás és Kacsoh János vitézének előadásával aratott sikert.

1912 januárjától Feld Zsigmond Budapesti Színház névre keresztelte át az intézményt. De egyre több panaszra is volt oka. Az első világháborút megelőző években elmaradtak a viharos sikerek. A közönség legfeljebb a külföldiek vendégjátékain töltötte meg a nézőteret – már amikor megtöltötte. A Milánói Gyermekopera társulat például csekély érdeklődést váltott ki. 1912 őszén az Orosz Cári Balett, 1913 {204.} tavaszán és őszén a bécsi Josefstädter Theater már jobban tetszett, akárcsak 1913 őszén a bécsi Ifjúsági Operett-társulat vendégjátéka. Inkább erkölcsi, mint anyagi sikert jelentett az igazgató lányának, Feld Irén Kamarajáték társulatának előadása, Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című szimbolista darabjának színrevitele.

A háború vége felé – 1918 őszén, 1919 tavaszán – jó sajtóvisszhangot kapott a Bródy István vezette Margit Színház vendégjátéka. Bródyék Walter Kollo Pintyőke című operettjével kezdtek, azután bemutatták Jean Gilbert nagysikerű Csavargólányát, majd Sidney Jones Gésák című zenés játékát, és a már akkor is népszerű Nebántsvirággal zárták a fellépéssorozatot. Az együttesben szerepelt többek között Dömötör Ilona, az Operaház magánénekese, és néhány közkedvelt komikus: Horti Sándor, az idősebb Latabár Árpád, Sziklay József.

„Feld papa” kezdetleges nyári arénából állandó kőszínházzá alakított műintézete évtizedeken át a hazai színházi élet érdekes színfoltja volt a főváros peremén. Egyszerre elégített ki magas kultúrigényt és adott helyet az alja szórakozásnak. Falai közül színművészetünk nem egy kiválósága kapott szárnyra, deszkáin Európa legnevesebb aktorai ágáltak, de felburjánzott benne a legsilányabb tinglitangli is. Feld Zsigmond színköre egyetlen műfajban volt egyedülálló. Az igazgató fiának, Feld Mátyásnak bohózat-revüit – 1894-től kezdve csaknem félszázat – kizárólag a ligeti színházban mutatták be. A sokgyermekes Feld Zsigmond különösen büszke volt Irénre és Olgára, Mátyásra és Aurélra, akik a színi pályán követték, és nem is hoztak szégyent a fejére. A „szakma” általában nem becsülte sokra, de nem vetették meg, sőt többen – Beregi Oszkár, Gazsi Mariska, Góth Sándor, Komlóssy Emma, Rózsahegyi Kálmán – szívesen emlékeztek rá, mint felfedezőjükre, a kedves, dörmögő zsarnokra.

Nem vonható kétségbe, hogy a kezdetben húszkrajcáros, majd a századforduló után húsz-harminc filléres jegyárral színházba szoktatott karzati publikum megnézte a színház jó néhány tartalmasabb, magvasabb előadását is, és ezeken az estéken kóstolót kaphatott a színházművészet nemesebb ízeiből.

A Hököm Színház és utódai

A Városligeti Színkör indulása után egy évvel a mai Széchenyi fürdővel szemben nyílt meg a tornyos-erkélyes kis piros tetős épület: a Hököm Színház, amely 1890-től 1893-ig működött. Erkélyéről dadogós, {205.} fojtott torokhangon kiabáló, vékony, kissé torz külsejű ember, Bolond Laci produkálta magát csalogató reklámként. A „kikiáltó” voltaképpen a konferansziék elődjének tekinthető. De Bolond Laci kiváló fejszámoló is volt. A tömegből két hatjegyű számot kiáltottak föl, s ő egy pillanat alatt csalhatatlan pontossággal szorozta össze a számokat. Ha otromba tréfákkal ugratták, elöntötte a méreg, és kíméletlen durvasággal vágott vissza. Ennek a furcsa vadzseninek a híre hamar túljutott a Városligeten. Jeles matematikusok vizsgálták meg, s kiderült róla, hogy kivételes, született számoló lángelme. A kor közömbösségén múlott, hogy Bolond Laci ottmaradt a Hököm Színházban, lassan elkallódott, s végül eltűnt. Ez is igazolja, milyen tévedés lenne azt hinni, hogy a mutatványos bódék kikiáltói valamennyien Liliom-típusú csibészek, jasszok, munkakerülők voltak. Szép számmal akadt köztük félbetört pályájú értelmiségi, megbotlott félintellektuel. A városligeti népmulattatók egy része korábban színészkedésből, artistáskodásból, zugírászatból, szatócskodásból, ügynökösködésből élt. Nem egy kikiáltónak az alakját legendák övezték, néhány groteszk szövegű „bemondásuk” már-már közmondássá vált.

Az új intézményt egyébként Galló György és Horváth Zsigmond alapította. Nevét valószínűleg az ugyanazon év tavaszán a Népszínházban sikerrel bemutatott Hököm Mátyás című bohózattól kölcsönözték. „Színházi” jellegét az biztosította, hogy egyik alapítója, Galló György a Népszínház kiváló, találékony főgépészmestere, ötletes színpadi szerkezetek konstruktőre, remek, látványos trükkök megvalósítója volt. Társa, Horváth Zsigmond vidéki súgóként működött. Ők nem tartoztak a félrecsúszott sorsú vásári komédiások sorába. Ez korántsem jelenti azt, hogy a Galló–Horváth-direkciót valamiféle emelkedett kultúrhivatás ihlette volna a ligeti színház megalapítására. Bár nincsenek a Hököm Színház műsorára vonatkozó hiteles feljegyzések, valószínű, hogy a két kipróbált színházi szakember az addigi vurstli-mutatványosoknál vonzóbb, látványosabb, ennélfogva szakmailag magasabb színvonalú produkciókkal igyekezett helytállni a kemény versenyben. Csak annyit tudunk, hogy dr. Haáz István írt számukra bohózatokat, emellett pedig kis Offenbach-egyfelvonásosokat, magánszámokat adtak elő. Próbálkoztak a népszínmű-hagyománnyal, zenés darabokkal, táncokkal, dramolettekkel. Így színházuk afféle krajcáros varieté lett, de darabjaikat gondosan betanulták, és laza műsorrendbe fűzve, a közönség érdeklődéséhez igazodva {206.} naponta többször is eljátszották. A közönség együtt énekelhetett a színészekkel, virágot dobhatott a sztár-primadonnának. A társulat jórészt egészen fiatal leányokból került ki. A primadonna is a népszínházi Hököm Matyi, a szép szőke Bruckhardt Boriska volt – néhány hónapig. Az ünnepelt kis színésznő ugyanis férjhez ment, s átengedte a teret a fehér arcú, lángvörös hajú, pikánsan pösze Hében Annának, aki később a Magyar Színház tagja lett. Kitűnő táncosnő volt Toronyi Biri, szép hangú színésznő Nyitrai Mariska, jó táncolt Haulik Vilma is. Musz Terkát pedig Párizsig vitte táncosnői karrierje.

A színház felhasználta ugyan a ligeti kikiáltók szokványos propagandafogásait, de a legnagyobb felkészülést kívánó tündérjátékok, lovagdrámák bemutatásával is kísérletezett. Fontos kelléke volt ezeknek az előadásoknak a záró görögtűz, amely sohasem maradt hatástalan. A honi történelembe átgyúrt műveket a nemzeti zászló lobogtatásával és apoteózissal fejezték be: a lelkes színészcsapat mély hódolattal fogta közre a Hungáriát alakító ligeti primadonnát, és „kalpagot-kendőt lengetve” kiáltotta: Éljen a haza!

A ligeti publikum, amelynek csak elenyészően kis része jutott el a Nemzeti vagy a Népszínházba, még jó ideig ragaszkodott a dalos-táncos attrakciókhoz. Ezt mutatja, hogy 1893-ban a Hököm Színház, immár csak Horváth Zsigmond igazgatása alatt, felvette a Vaudeville Színház nevet, amelyet később csak Horváth-színház vagy Horváth Zsigmond nyári arénája néven emlegetett a ligeti közönség. A színház műsorra tűzte többek között az Egy éjjel Ősbudavárában, az Utazás Konstantinápolyba nyolcvan perc alatt című darabot, operetteket, bohózatokat és közel ötven magánszámot (angol és lengyel táncot, verbunkosokat, csárdást). Bokor József – eredetileg opera- és operettbuffó – volt a művezető, Rohrbacher Károly pedig a karnagy. Az előadók között szerepelt Dombi Ilona, Dorsi Lia, Károlyi Leona, Reményi Ida, Bokor Tivadar, Sarkadi József és Szűcs László népdalénekes.

Ugyanebben a színházépületben 1896-ban varietészínház nyílt meg, az Olympia. Műsoráról csak annyit tudunk, hogy vidám egyfelvonásosokat játszott, s az utókor úgy emlegette, mint a magyar „brettli” első otthonát. Itt játszott Hunyadi Emil, Roland Róbert, a népszínházi Újvári Károly és a „szcenírozott dalairól” ismert Ferenczy Károly.

Tekintélyes hírlapi előzetest kapott viszont néhány év múlva az ugyanezen helyen megnyílt Dalos Színház. A Pesti Hírlap 1899. március 25-én hírt adott a színház rendhagyó jelmezes főpróbájáról: „A {207.} jelmezeket a kellemetlen hideg miatt nem öltötték föl, a hölgyek könnyen meghűlhettek volna. Egy kissé dideregve, de jó kedvvel adtak elő egypár rövid operettet. Különösen tetszett A szép Galathea… Az operett előreláthatólag nagyobb közönséget fog vonzani. Daphnis és Chloe, a Pajkos diákok és más hasonló kisebb operettek fogják a színház közönségét mulattatni.”94

A Dalos Színházat Zöldi Márton író, színész, színigazgató vezette. Zöldi 1872-ben lett színész, majd áttért az irodalomra, s alig volt olyan folyóirat, amely Luczián álnév alatt közölt írásait ne hozta volna. Írt visszaemlékezést, novellákat, regényeket. Thália pongyolában (Bp., 1891) és Nappali komédiások (Bp., 1913) címmel karcolatokat adott közre a színészéletből. 1882-ben a Nemzeti Színház írnoka, majd rövid ideig titkára volt. Színpadi munkáit 1882-től kezdve mutatták be.

A Dalos Színház műsorából kiemelkedett öt Offenbach-operett: a Szép Heléna, a Varázshegedű, a Piculás úr szalonja, a Fortunio dala és a Daphnis és Chloe; három Suppé-mű: a Pajkos diákok, a Tíz leány és egy férj sem és a Szép Galathea. Nagy sikert aratott saját bibliai melodrámája, az Eszter. A Pesti Hírlap szerint az igazgató teljesen újfajta műsort és közönséget teremtett. Kis idő múlva a színlapok új vezetőséget és társulatot hirdettek, de műsorukon még ottmaradt két Suppé-operett, egy Goldfaden-, egy Nestroy- és egy Birch-Pfeiffer-darab is. Az előadások délután fél négytől este kilencig folytatólagosak voltak, magándalokkal, kuplékkal, magyar dalokkal, balettel, táncokkal, artistaszámokkal fűszerezve.

Valószínűleg csak néhány hónapig működött 1904-ben a Varieté Színház, amely előtt kikiáltó csalogatta a közönséget, valamint egy trikóra vetkőzött hölgy: Meluzina. Jellegzetes varietéműsort játszottak. Fellépett Sarkadi Vilmos, Váradi Emil, a szép hangú Váradi Mariska, Vidra Irén. Itt alakult meg – a Somossy Orfeumban akkor szereplő Barrison-görlök mintájára – a Gyurkovics lányok trió. Deréki Antal bohózatai mellett műsoron volt Hetényi-Heidelberg Albert Tom Pick című operettje. A legnagyobb sikert pedig Az orosz–japán háború című látványosság aratta.

Közben azonban már egy másik vállalkozás megalapítása volt folyamatban. 1903. szeptember 19-én adta hírül a Pesti Hírlap, hogy Sziklay Kornél, a Magyar Színház komikusa aznap vette bérbe a „városligeti Nyári népszínházat”, a Dalos Színházat. Sziklay négyszáz koronáért vásárolta meg az épületet Horváth Zsigmondtól, és 1904. március 18-án Kis Színkör néven nyitotta meg. Az emberek szívesen {208.} jártak a nagyszerű nyári színházba. Sziklay jól ismert színész, színigazgató volt. Tízéves vidéki működés után 1896-tól a Vígszínházban, 1897–1910 között a Magyar és Király Színházban játszott.

A Kis Színkör csak nyáron üzemelt. Délután négykor kezdődött az előadás és kilenc óra körül ért véget. A színkör tagjai között találjuk a titkár Bródy Istvánt, aki egyben a társulat „mindeneseként” darabokat írt, verseket költött, rendezett, játszott, díszletet festett, dirigálta a zenekart, hordta a kellékeket. Itt lépett fel, hogy csak az ismertebb színészeket említsük, Bogár Gizi, a primadonna, Göndör Aurél, aki Kátsa cigány figurájával lett híres. Gyárfás Dezső aktuális kuplékat énekelt, Somlár Zsigmond pedig a Thália Társaság bemutatóiban is játszott. A társulat karnagya Rajna Sándor volt. Az egyik rendezőt, Bazsay Lajost pedig hosszú kabarékarrier után a Nemzeti Színház szerződtette. Tábori {209.} Emil Krecsányi Ignác társulatában tanulta a mesterséget. A magánszámokban Ráthonyi Ákos, Keleti Juliska, a magyar színházbeli Kornai Berta és Vágó Géza, a Népszínház tagja lépett fel.

Rövid megszakítás után 1907 októberében nyitott újra a színház. Titkára ekkor Somogyi Gyula, elismert karmestere Donáth Ede, Goldfaden–Davidsohn Szulamit című operájának zenei átdolgozója volt. A műsoron Sziklay Kornél darabjai mellett egyfelvonásosok szerepeltek, amelyek közül kiemelkedett Karl Millöcker Egy magyar huszárkáplár Bécsben című műve (eredeti címe valószínűleg Herr Bendels Abenteuer in Wien lehetett) és a Hullám Ádám utazása a föld körül című látványosság. Ezt követően Émile Zola A pálinka című regénye nyomán készült Az alkohol áldozata című színjáték, majd David Belasco Pillangókisasszony című műve került színre.

1920 őszén Sziklay Kornél fia, Sziklay Béla Colosseum néven átvette a színházat. Az új évad nagyszabású tervekkel indult, és az első négy bemutató ígéretesnek bizonyult. Gonda István, a sokoldalú szcenikus színpadra alkalmazásában, díszleteivel és rendezésében játszották Jules Verne Az óceán hajótöröttjei és Verő György Hadak útján című látványosságát, Farkas Imre Iglói diákok című énekes színművét, majd Mark Twain Tamás úrfi kalandjainak színpadi változatát.

Amikor Sziklay Bélának néhány hónapra sikerült megnyernie művészeti vezetőnek Törzs Jenőt, színháza nevét Délutáni Kabaréra változtatta. A társulat kibővült: csatlakozott D’Arrigo Kornél, a népszerű operettszínész, fellépett Herczeg Jenő, Haraszti Mici, Latabár Árpád, Rátkai Márton, Pártos Gusztáv, Szabolcs Ernő, vendégként Galetta Ferenc, Kabos Gyula, Fekete Pál, Inke Rezső és a divatos primadonna, Vaály Ilona. A műsor színvonalasabb lett, de Sziklay Béla vagyonát a magas gázsik felemésztették, ezért eladta színházát Áldori Lászlónak, ő maga pedig kivándorolt Amerikába. A zenei vezetést Pallós Tivadar vette át, a rendező Szabolcs Ernő volt, a konferanszié szerepkörét Kőváry Gyula töltötte be.

1923-ban ugyanitt mindössze egy hónapig tudott életben maradni a Colosseum (Kis Színkör). Az épületet 1924-ben lebontották.

Millenniumi vállalkozások

A nagyszabású kiállítások és ünnepségek kiemelkedő részét alkották a Városligetben felépített történelmi épületcsoportok és a hozzájuk kapcsolódó „látványosságok”. Az ezredéves kiállításra kétszáztíz {210.} épületet emeltek. A legnagyobb ezek közül kétségtelenül az Ős-Budavára volt – több mint egy évtizeden át a ligeti közönség közkedvelt szórakozóhelye. Hetvenezer négyzetméter területen épült, és számtalan vendéglátóhelyet fogott össze. Fényesebb és nagyvonalúbb volt, mint mintaképei, az Alt-Wien és a Velence Bécsben nevű vállalkozások, pedig ugyanaz az Oskar Marmorek építette ezt is, mint amazokat. A városligeti mulatónegyed „Ős-Budavárát” ábrázolta a „török időkben”. A színházi díszlet módjára összeállított „város” a régi Buda hű képét igyekezett visszaadni. Volt itt minden, ami a századvég hamisan buzgó nemzeti öntudatához, a légvárakat álmodó és birodalmi ambíciókat melengető társadalom számára nélkülözhetetlennek látszott. Az 1896-ban kiadott Az ezeréves Magyarország és a milleniumi [sic!] kiállítás című kiadvány részletesen ismertette a látnivalókat: „Ha… az Andrássy úton az állatkerti fasoron végig megyünk, nagy, hatalmas falaktól körülvett városhoz érünk. Ős-Budavára ez. […] A régi város itt kitárja előttünk a kapuját. A »Székesfehérvári kapu« masszív rácsozatát régies ruhába öltözött szolgák fölemelik, és a lovas török kapuőr előtt beléphetünk.”95 A füzet bemutatta a nagy „török bazárt”, a Szent György tér közepén álló Királypavilont, a konstantinápolyi aranykút utánzatát, a Corvin-épületet, a mecsetet és a negyven méter magas minaretet, vele szemben a budai pasa színházzá alakított házát: „Ős-Budavára nagy négy tere közül kétségtelenül legérdekesebb az, amelyen a Szt-György templom áll, mert e templom, átalakítva, Budán ma is látható és benne a Várszínház van elhelyezve. […] A Szent György tér Ős-Budavárának legnagyobb tere. Balról a főkijárathoz vezető utca látszik, jobbról beugró zárt sikátor régi polgárházakkal és a tér jobb oldalán épült magyar urak otthonául szolgáló régi házak, köztük mint legérdekesebb, egy Rákóczy-ház [sic!] Kassáról. E téren hallható Serly Lajos vezetése alatt egy hetvenhat tagú magyar ének- és zenekar, mely a magyar dalt kultiválja Tinódytól [sic!] a mai napig. A közreműködők festői magyar ruhába vannak öltözve, ami színes tarka képet nyújt.”96

Ős-Budavárát 1900-ban elárverezték, majd átalakították. A tulajdonosok egymást váltották. A terület 1909-től kezdve Amerikai Park, majd Angol Park néven működött.

A vurstli legszínvonalasabb színháza az 1896-ban alapított és 1944-ig működő, fából ácsolt, csak nyáron játszó Magyar Műszínkör volt. Eredetileg „krajcáros” cirkusznak építették. „Műszínkörré” akkor vált, amikor 1894-ben a már említett Galló György, valamint Szalkay {211.} Sándor színész kibérelte s átépítette. A Magyar Műszínkör színpadtechnikai felszerelése a kor legmagasabb színvonalán állott: a fából készült épületet süllyesztőkkel, mennydörgést, szélvészt, záporesőt utánzó gépezettel látták el. Így azután látványosságai száz-százötven előadást is megértek. A Népszínház bukása után ez maradt az egyetlen olyan színház, amely rendszeresen játszotta a már-már kihalóban lévő színjátéktípust, a népszínművet.

Elindítása először nehézségekbe ütközött, mert az épület állandósításáért beadott kérvényt Horváth Zsigmond és a német varieté üzemeltetője, Fisch Ferenc megtámadta. Erre válaszul jelent meg a Memorandum a városligeti Műszínkörről című röpirat. Az 1897. február 10-én kiadott szövegben ez olvasható: „Horváth és Fisch urak azt kívánják, hogy a Műszínkör épülete pusztuljon el a föld színéről. […] … ezt a genre-t [zsánert] én teremtettem meg magyar nyelvben, én adtam meg az irányt, melyen haladni kell, magam írtam az irányadó darabokat és magam dolgoztam át idegen nyelvekből a mi viszonyainkhoz azok műveit, kik e genre-ben [zsánerben] már irodalmat teremtettek…, melyekben mindenkor kerültem az illemsértő szavakat és jeleneteket.”97

A Magyar Műszínkör nyomtatott műsorlapján több mint ötven cím szerepelt. Az egyes előadásokon azonban nem adták elő az összes hirdetett számot, csupán hatot. A műsorlap fejlécén mindig közölték a művezető, a karmester, a „játéktanító”, a segédrendező és a tánctanító nevét. Művezető volt például – népszínmű-énekesi és vidéki igazgatói múlttal – Egri Kálmán. Rajta kívül Rohrbacher Károly karmester, az idős bonviván, Érczi Ferenc játékmester, a vaudeville-műfajban sikeres Újvári Károly segédrendező, egyben tánctanító vett részt az előadások színrevitelében. Eljátszották az Ezeréves Magyarország című látványosságot – valószínűleg Verő György népszínházi műve nyomán –, A honleányok című látványos életképet a szabadságharcból (színre alkalmazta Faludi Vilmos), a Bohóság birodalma és Az egri hősök című történelmi látványosságot, Füredi Sándor és Győri Imre Bolond Istókját, Székely Dávid Görögtörökörökbéke című paródiáját. A sok bohózat, népszínmű, életkép és vígjáték, meg a sok-sok magánszám mellett különlegesség is akadt: Kovács István háziszerző Színész és pincér vagy A két menyasszony, mégjobban A felsült kocsmáros címen átdolgozta Szigligeti Ede Liliomfiját.

A későbbi években Faludi Vilmos rendező működött a leghoszszabb ideig a színházban, amely továbbra is hű maradt fő színjátéktípusához, {212.} a látványossághoz. Ilyen volt Bodroghy Zsigmond műve, a Dankó Pista a mennyországban, a Petőfi halála és az 1111 éves menyasszony. Játszottak operettet: műsorukon volt Leo Ascher A farsang királya, Edmund Eysler Lump grófja, Hervé Lili című darabja. De felbukkant Herczeg Ferenc Péter és Pál és Bíró Lajos Gábor és Brigitta című vígjátéka is a Műszínkör repertoárján.

A magas színvonalú látványosságok nemcsak a ligeti törzsközönséget hódították meg, de a belső városrészek apraját-nagyját is a Műszínkörbe vonzották, sőt a Fisch-féle varieté közönségét is átcsalogatták. Ezt a Budapest magyarosodása szempontjából sem közömbös kisszínházi „népvándorlást” okosan segítette Galló helyárpolitikája. A színkörben egy hatszemélyes páholy ára 1,80 forint, a legegyszerűbb üléseké tíz krajcár volt. A gyakran félszáz tagot is számláló színköri társulatot a szakmai beérkezettek körében egyrészt sajnálkozó fölény, másrészt különös romantika övezte. Tevékenységük valamiképpen hasonlított a hajdani úttörő színészekéhez. A vurstli művészietlen közegében a színjátszás élvezetében gyakorlatlan nézőtábor számára az illúzió és a realitás ötvözetéből kovácsolt, valódi színházat akartak teremteni. Ez a színköri romantika a korabeli irodalomba is beszivárgott: Heltai Jenő nem egy költeményének, bohémhistóriájának hősnője, a pénztelen „alanyi költő” szerelme a ligeti színkör csillaga. A Műszínkör műsorát és művészeit néhány jellemző mondattal az Ibolya című egyfelvonásosában Molnár Ferenc is megörökítette:

Márkus: A ligetben nagy szerepeket kreáltam.

Igazgató: Például.

Márkus: Carment.

Igazgató: Az operát?

Márkus: Összesűrítve játszottuk egy felvonásban. De az eredeti zenével.98

A Magyar Műszínkör az 1920-as évek után elveszítette sajátos ligeti vonásait. Az egyfelvonásos potpourrik, az eredeti látványosságok lekoptak a színpadról – elvárosiasodott, szokványos kültelki színházzá alakult.

A századforduló után

Bródy István Mindenki benne van. Egy színigazgató naplójából (Bp., 1942) című könyvében a városligeti Vígszínkör létrejöttére így emlékezett: „Sziklay Kornél Kis Színháza remekül ment. Ezen felbuzdulva {213.} bérbe vettem a Hermina úton egy nagy telket a Kis Színház közelében, és ott felépítettem a Vígszínkört.

Színházam címét Molnár Ferenc adta, és ő is írta a megnyitó prológust, amit én mondtam el. Krajcáros színház volt a Vígszínkör, a nép számára, és kitűnő színházi vállalkozásnak bizonyult. Szőllősy Rózsi, Antal Erzsi, Simai Pista, Gonda Pista és Mály Gerő voltak vezető tagjai. Ez a szerződés volt Mály Gerő első pesti szerződése. Elárulhatom, hogy mint komikus, díszletfestő és szerepező szerződött hozzám, és havi 70 korona összfizetése volt. […] A Vígszínkörben kezdte Somogyi Nusi és Radó Sándor is a színészetet.

A Vígszínkör szezonjának legnagyobb szenzációja Szabolcs Ernő színpadralépése volt.”99

A Hét című hetilap 1910. évi 16. számában is beszámoltak az új színház avatásáról: „Tavaszi napsugárban, a zöldellő park közepén álló csinos Vígszínkört ma nyitja meg Bródy István, a Vígszínház derék volt rendezője, lelkes, fiatal gárdájával. A nagy jövőjű arénát Molnár Ferenc bájos prológusával adják át a közönségnek. Az ünnepélyes megnyitó Falk Richárd és Barna Izsó vidám operettjének égisze alatt történik Medgyaszay Vilma, Kornai Berta, Németh Juliska, Ferenczy Károly, Gyárfás {214.} Dezső és a könnyű múzsa még tizenhat kiválóságának közreműködésével. A barátságos, csinos Vígszínkör előreláthatólag sikerek hajléka lesz.”100

Bródy István 1912-ben átadta a vezetést Lázár Istvánnak. 1913-ban Vágó Géza, 1914-ben Iványi Dezső igazgatta a vállalkozást, amely 1919-ben a Scala Színház nevet vette fel. 1920. május 20-án Upor József kapott engedélyt a működtetésre. A lapok örömmel és szívesen írtak az „új” színházról. A Színházi Élet így értékelte a vállalkozás jelentőségét: „Minden jel, készülődés, program, amelynek jegyében az új színház megnyílik, arra vall, hogy a Scala fontos szerepet fog betölteni a főváros színházi kultúrájában. […] …ezerötszáz néző befogadására alkalmas, modernül megkonstruált színház, amelynek színpada nagyság és felszerelés tekintetében bátran felveheti a versenyt a főváros legelső színpadaival.”101 A megnyitó előadást, Offenbach Szép Heléna című operettjét Bródy István rendezte; a főszerepeket Péchy Erzsi, Balog Böske, Gyárfás Dezső, Székelyhidy Ferenc, Galetta Ferenc, Gyöngyi Izsó játszotta. A díszleteket Kálmán Lajos tervezte. A későbbi produkciókban is jeles gárda lépett színpadra: többek között Honthy Hanna, Fekete Pál, Inke Rezső, Kabos Gyula, Vaály Ilona, Magaziner Erzsi, Somogyi Nusi, Tompa Béla, Fülöp Sándor. A társulatot negyventagú énekkar és harminchat tagú balettkar egészítette ki. A Scala Színház műsorából kiemelkedett Stephanidesz Károly A kislány című operettje, Paul Lincke Lysistratéja és az amerikai Harry Thierney A tündérek cselédje (Irene) című műve. A városligeti épületben 1925-ig a Paulay Ede utcai Blaha Lujza Színház játszott nyaranta, 1929 és 1933 között pedig a Fővárosi Operettszínház vette igénybe: Nyári Operettszínház néven rendezett előadásokat.

Az ezredévi ünnepségek alkalmával a Városligetben több „körkép” is vonzotta a közönséget. Közülük a legnevezetesebb kétségkívül Feszty Árpád – Mednyánszky László és Ujváry Ignác közreműködésével festett – Magyarok bejövetele című panoráma-vászna volt. A külön e célra épült körképpavilonban felmontírozott műalkotás fél évszázadon át látogatók tízezreinek sugallta a korabeli nacionalizmus regés ábrándjait. A téma, a krajcáros belépődíj és nem utolsósorban a szakadatlan hírverés vonzására a legszegényebb néprétegek is belefeledkeztek a művészi részletekben bővelkedő látványba. 1894. május 13-án nyitották meg a nagyközönség számára a központi fűtéssel ellátott hatalmas épületet. A belga Mommen-cég által felfeszített 1725 négyzetméteres vásznat a látogatók külön lépcsőn közelíthették meg. A 18,5 méter sugarú képet egyszerre kétszázötven néző {215.} láthatta. A körkép abban az értelemben történelmileg feltétlenül hiteles volt, hogy híven tükrözte a 19. század végének historizáló szemléletét. Teátrális jeleneteivel az egész műalkotás annyira színházszerű volt, hogy a Magyar Műszínkörben 1898-ban bemutatott Ezeréves Magyarország kulisszájaként a körkép részletét használták fel. Ezt az épületet azonban a Városliget millenniumi átrendezése során lebontották. 1899-ben az alkotók Londonba vitték a különleges alkotást.

A körkép csak 1909-ben került vissza a Városligetbe. Elhelyezésére új telket jelöltek ki az artézi kúttól kijjebb, a Széchenyi fürdő mellett, amelyre ideiglenes –Fesztyéket legalább is ezzel biztatták –, faszerkezetű építményt emeltek. A következő évtizedekben azonban a körkép ezen a helyen maradt, így a vurstliban, a Mellenheroy-féle barlangvasút, a Schöftner-féle lövölde, a Royal Vio-féle mozgószínház szomszédságában már szinte kizárólag az alacsonyabb társadalmi rétegekhez tartozó közönség szórakoztatását szolgálta. Ekkor a „Magyarok bejövetele Részvény Társaság” üzemeltette, amelynek alapszabálya kimondta: „A vállalat célja: Feszty Árpád a Magyarok bejövetele körképének felállítása, és jövedelmeztetése, esetleg más rokonvállalatok létesítése.”102 Eszerint a részvénytársaság működési köre jóval tágabb lett, mint elődjéé volt. Így történhetett, hogy egy „rokonvállalat”, a Magyar Színpad, illetve a Jókai Színkör, majd jogutódja, a Jókai Színház évtizedekig a Feszty-körkép épületében működött.

Az 1915-ben megnyílt Magyar Színpad eleinte kabaréműsorokat játszott, majd 1919-től 1923-ig már egész estét betöltő darabokat is. A részvénytársaság vezérigazgatója, Szász János – a részvényesek áldozatkészsége révén – nagy gonddal fejlesztette a kultúrának ezt a kis hajlékát. A színház saját díszlettárral, ruhatárral, könyvtárral és zenekari felszereléssel rendelkezett, és állandóan negyven családnak nyújtott kenyeret, s egész színészgenerációkat nevelt. Évente mintegy hetven darabot játszott, átlag évi négyszázhetven előadásban. A társulat olyan sikeresen működött, hogy sokszor a körképnél is nagyobb bevételre tett szert.

A Magyar Színpad tagjai nem voltak éppen a szakma legkiválóbbjai, de kerülték az olcsóságot, igyekeztek színvonalas előadásokat teremteni. Joseph Strauss, Hervé, Szirmai Albert, Lehár Ferenc, Buday Dénes, Jaques Offenbach operettjeit tartották műsoron, a népszínművek pedig Szigligeti Ede, Szigeti József, Csepreghy Ferenc, Géczy István, Tóth Ede, Berczik Árpád darabjai közül kerültek ki. Az évek során – a vállalkozás 1949-ig működött – a társulat egyre erősödött, az előadások színvonala emelkedett. Bizonyítani akarták, hogy nem „ligeti nívón” játszanak.