{191.} A BUDAI SZÍNHÁZAK

Buda városa 1870. február 7-én tartott közgyűlésén határozatban tiltotta meg a német nyelvű színielőadásokat. Ez a rendelkezés vonatkozott a Horváth kert területén működő Budai Színkörre is. Az épületben már 1843 óta játszottak német vándortársulatok. A színházat a következő évtizedekben Ofen Tagstheater in der Christinen-Stadt im v. Horváthschen Garten néven ismerték. Magyar nevét 1870. május elsején kapta, amikor Offenbach Szép Heléna című operettjével Latabár Endre társulata bemutatkozott. De sem Latabár, sem a következő évek jó nevű vidéki színigazgatói – Miklósy György, Fehérváry Antal, Bokody Antal, Szathmáry Károly, Bogyó Alajos – nem tudtak sikert aratni. Úgyszólván mindegyikük a csőd elől menekült vissza megszokott kerületébe. Ez a helyzet egészen 1883-ig nem változott, amikor egy másik híres színházigazgató, Krecsányi Ignác a fejébe vette, hogy megpróbál a közismerten nehéz körülmények ellenére állandó nyári játékhelyet teremteni magának Budán.

A budai nyári színkör 1845-ben, Alt Rudolf metszete.

Visszaemlékezésében pontosan, sőt kíméletlenül fogalmazta meg az addigi balsikerek okát: „Abban az időben a színészet még kitagadott, {192.} megvetett mostohagyermeke volt Budának. Hallani sem akartak ott magyar színészről. Idegenkedtek tőle. Gyűlölték. S ha mindezek dacára egy társulatot balsorsa véletlenül odasodort, az rövid idő múlva tönkremenve, szétzüllve menekült a szélrózsa minden irányába.”88 A bukottság, az elhanyagoltság a színpad állapotán is meglátszott: „A színpad rivaldáján alig huszonöt-harminc, az első és második felső szuffitában összesen ötven-hatvan légszeszláng volt alkalmazva” – folytatta emlékezését a nagy vidéki városok jól felszerelt színpadjaihoz szokott igazgató. Ezért azután átalakíttatta a színkört, a kopott, rongyos díszletek helyett Lehmann Mórral és a külföldi Eduard Ortnerrel újakat készíttetett, valamint magával hozta – ezúttal éppen Debrecenből érkezett – a vidéki elsőrendű színpadokon használt fundusát. 1883. június 9-én nyílt meg a rendbehozott színház. Az eseménynek az új igazgató ünnepi színezetet adott: „Kora hajnalban négyöles nemzeti zászlót tűzettem az épület ormára. Hadd lássák messziről, hogy ott mai naptól ismét a magyar Thália ütött tanyát.

A függöny pontban hét órakor felgördült. Megjelentek a prológba írt évszázadok, görögtűztől tündököltek a tablók, bevonult a színtársulat, végül beléptem én. A fekete magyar ruha, lakkcsizma és tollas kalpag nem festhetett rajtam nagyon rosszul, mert viharos tapssal fogadtak.”89 Váradi Antal Buda ébredése című prológját követően Franz Suppénak egyik nem túl gyakran játszott operettje, A gascogne-i nemes került színre. A nyári évadban még jó néhány operettet lehetett látni, így Achille Edmond Audran, Alexandre Charles Lecocq, az ifjabb Johann Strauss és Louis Varney műveit. A magyar drámairodalmat Szigligeti Ede képviselte A fény árnyaival. Ezúttal sikert aratott Almási Tihamér két népszínműve: A tót leány és A milimári; bemutatták Toldy István bordélyházi miliőt sejtető darabját, a „kényes” tematikájúnak tekintett Kornéliát, végül Jókai Mór Dózsa Györgyét. Az évadot 1883. szeptember 23-án Váradi Antal Epilógusa zárta.

1884-től négy évadon keresztül a budai nyári színjátszóhelyen Csóka Sándor, Feleky Miklós, Nagy Vince és Makó Lajos próbálkozott, ők azonban sehogy sem tudtak boldogulni. Nem segítettek az olyan furcsa produkciók, mint az 1886-ban játszott Afrika-Magyarország című, négy felvonásból, 21 képből álló, zenével, dalokkal, táncokkal és csatajelenetekkel adott látványosság sem. Krecsányira várt a feladat, hogy megkezdett munkáját végérvényesen sikerre vigye.

Krecsányi Ignác 1888. május 5-én újra nekivágott a nagy feladatnak. Bár első évada nagyon gyengén sikerült, kitartó munkájának {193.} köszönhetően 1914-ig Temesvárral és Araddal együtt nyaranta Budát is ellátta társulatával; folyamatosan és sikerrel szerepelt a Fővárosi Nyári Színház néven működő Horváth kerti épületben. A műsorban egyelőre még meglehetős súllyal szerepelt a népszínmű, így például Klárné Angyal Ilka Árendás zsidó (1890), Follinusz Aurél Náni (1891), Csepreghy Ferenc Szépasszony kocsisa (1891) című darabja. Krecsányi azonban lassan, de következetesen egyre értékesebb drámai műsort kezdett kiépíteni. 1891-től Jókaitól a Fekete gyémántok, Szigligetitől A trónkereső került színpadára, majd Rákosi Jenő „paraszt-tragédiája”, a Magdolna. Krecsányi mutatta be a április 25-én a millenniumi évad nyitódarabjaként Jókainak A kőszívű ember fiai című regénye nyomán készített dramatizálását Keresd a szíved címmel, amelyet a Nemzeti Színház ekkor visszautasított.

Nyilván a pesti irodalmárok számára is érdekesnek ígérkezett Végh István – festő, színházi ember – csúfondáros paródiája, Az ember komédiája című bohózata. „Az Úr itt mint pesti háziúr jelenik meg, a bevégzett nagy mű pedig az újonnan felépített ház. Az Úr fogad a ház gondnokával, Fer Luciánnal, hogy a beköltöző lakók jól fogják magukat érezni és soká maradnak benne. Az első lakók, Ádám és Éva azonban Fer Lucián intrikájára csakhamar otthagyják a házat, s egy pincelakásban álmodják át Madách történeti képeinek paródiáját” – foglalta össze a játék lényegét Galamb Sándor.90 A római szín alcíme „Röndnek muszáj lönnyi!” lett, s benne Péter apostol helyett egy rendőr csípte fülön a kétes hírű mulató kompániát. Kepler mint éhes tanító éppen Sanyaró Vendelt – az élclapok napidíjas hivatalnokát – tanította az éhezés mesterségére. És így tovább…

Krecsányi Ignácot 1899-tól 1901-ig Makó Lajos váltotta fel Temesvárott, így Budán is Makó társulata mutatkozhatott be. Az új direktor Krecsányihoz hasonlóan több érdekes magyar művet vitt a nyári aréna színpadára, s műsorát olyan igényességgel állította össze, mint elődje. Makó 1899-ben Somló Sándor Szombatosok című történelmi tragédiájával kezdte az évadot. Társulata 1901-ben eljátszotta a Csongor és Tündét és az újdonságnak számító Ocskay brigadérost. A magyar dráma térhódítását jól jellemzi, hogy Krecsányi igazgatásának utolsó két évadjában egymás után előadatta a „téli sikerdarabokat”, Lengyel Menyhért Taifun, Bródy Sándor A tanítónő, Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek, Hajó Sándor Lakájok című színművét.

Bár az igazgató személye alapvetően meghatározta a vidéki társulat műsorát, Makó és Krecsányi programját egységben szemlélhetjük. {194.} Mindketten színvonalas klasszikus drámai műsor kialakítására törekedtek. Shakespeare A makrancos hölgye 1891-ben még kivételnek számított. 1899-ben az Othello, a Lear király, 1900-ban a Hamlet, 1901-ben A velencei kalmár és 1903-ban A szentivánéji álom került színre Budán. Eljátszották Friedrich Schiller ritkán adott drámáját, a Fiescót (1897), Heinrich Laubetól az Essex grófot (1904). Egyik igazgató sem volt érzéketlen a kortárs dráma iránt. Műsorra tűzték José Echegaray divatos műveit (Folt, amely tisztít, 1899; Mariana, 1899; Bernardo Montilla, 1900), Ibsen Nóráját (1899), Hermann Heijermans Ora et labora című drámáját Hevesi Sándor fordításában Pénz (1904) címmel; 1908-ban Maurice Maeterlinck művét, a Monna Vannát és Oscar Wilde Saloméját is játszották.

Makó Lajos 1900-ban az évad kezdésére igazi meglepetést tartogatott: Ábrányi Emil fordításában színre vitte Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című színművét Pethes Imrével a címszerepben. A szokatlan helyszínen megtartott magyarországi bemutatót követően a Cyrano a hazai színpadok egyik legnépszerűbb műsordarabjává vált, Pethes Imrét pedig a Nemzeti Színház szerződtette.

Makó és Krecsányi műsorpolitikáját a kortárs orosz drámairodalmat reprezentáló két ősbemutató is dicséri: 1901. szeptember 7-én színre került Lev Tolsztoj A sötétség hatalma című műve, 1903. július 4-én pedig előadták Kálnoki Izidor fordításában az Éjjeli menedékhelyet – Makszim Gorkij jeleneteit „az élet mélységeiből”.

Krecsányi Ignác és Makó Lajos műsorának tengelyében jelentős súllyal szerepeltek az operaelőadások. A Budai Színkörben 1890-ben még csak A tévedt nő, azaz Verdi Traviatája szerepelt műsoron, 1903-tól jelentős és folyamatos repertoár alakult ki. Egymás után adták elő 1903-ban Rossini A sevillai borbély, Verdi A két Foscari, Gounod Faust, {195.} Verdi Rigoletto, Bizet Carmen, 1906-ban Auber Fra Diavolo, 1907-ben Meyerbeer Dinorah, 1908-ban Thomas Mignon című operáját. Népszerű szerző volt Puccini; műsorra került a Pillangókisasszony (1908), a Tosca (1909) és a Bohémélet (1910). Előadták Verdi Álarcosbál (1909), Eugen D’Albert A hegyek alján (1911) s Erkel Ferenc Bánk bán (1911) című művét.

Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely. Budai Nyári Színkör, 1903.

Emellett természetesen régebbi és újabb operettek rendszeresen szórakoztatták a Horváth kerti színház nyári látogatóit.

Ennek a programnak a teljesítéséhez megfelelő együttes kellett. Krecsányi Ignác társulatában a magyar színjátszás jó néhány jeles tagját felfedezhetjük. Krecsányi „nevelése”, K. Hegyesi Mari 1886-tól a Nemzeti Színházban folytatta pályáját. Krecsányi indította el Pálffy Györgyöt is, aki Nagy Imre halála után a Nemzeti Színházban a vezető drámai hős szerepkörét töltötte be. Krecsányinál volt szerződésben Ditrói Mór és felesége, Ditróiné Eibenschütz Mari. Ditrói egykori direktorától vitte a Vígszínházba Haraszthy Hermint és Rónaszéki Gusztávot. Utóbbi nemcsak jó komikusnak bizonyult, a színészi közéletben is jelentős feladatokat vállalt: tevékenykedett mint a színészegyesület alelnöke, az egyesület színiiskolájában tanított és alapító tagja volt a nyugdíjintézetnek. A buda–temesvári társulattól a Népszínházhoz került vezető komikusnak Németh József és – valamivel később – a temperamentumos és nagy terjedelmű baritonhanggal megáldott Kiss Mihály, aki Tamássy József után Blaha Lujza állandó partnere lett. De aki nem szerződhetett a fővárosba, az is értékes tagja maradt – többnyire éppen sokoldalúsága miatt – a vidéki társulatoknak. Závodszky Teréz, később a neves színigazgató, Komjáthy János felesége, drámában és népszínműben egyaránt játszott. Váczy Vilma nemcsak operában volt használható, de Zrínyi Ilonát (Szigligeti: II. Rákóczi Ferenc fogsága) és Szederváry Kamillát (Csiky: A proletárok) is sikerrel alakította. Fenyéri Mór komikus szerepeiben vált ismertté, de Ibsen Kísértetek című drámájában Engstrand asztalost is eljátszotta. Híres vidéki színész volt a „mindenes” Abonyi Gyula és a Debrecenben, Kassán, Aradon egyaránt népszerű buffó-komikus, Nyilassy Mátyás.

Makó Lajos társulatában a már említett Pethes Imrén kívül Réthy Laura, Sziklai Szeréna, Ódry Árpád, Faragó Ödön is színpadra lépett.

Az első világháború kitörésekor, 1914. augusztus 3-án, Krecsányi feladta a Budai Színkör vezetését. Ősztől, pontosabban október végétől volt színikerületét Komjáthy János vette át; az évad végén azonban ő is nyugdíjba ment.

{196.} Ekkor új korszaka kezdődött a színháznak, mert élére Sebestyén Géza került, akinek vezetésével ismét folyamatossá vált a budai nyári színkör működése. Sebestyén az első világháború idején azonban még nem érhetett el jelentősebb eredményeket. A világirodalmat 1915-ben Hebbel Juditja, 1918-ban Goethe Faustja képviselte. 1918-ban operára is futotta: Delibes Lakméját láthatta a közönség. A szokványos operettműsor mellett leginkább a kortárs magyar dráma jutott szóhoz. Bródy Sándornak három darabja is műsorra került: 1915-ben A medikus és a Timár Liza, 1916-ban a Lyon Lea. 1916-ban eljátszották Gábor Andor Ciklámenjét, 1917-ben Bíró Lajos A rablólovag című drámája, 1919-ben pedig Lengyel Menyhért szatírája, A hálás utókor került színre. A színház ezután már csak a következő színháztörténeti korszakban virágzott fel ismét. 1920-tól 1937-ig, lebontásáig, neves színészek jó színvonalú, néha kiugró sikerű operettekkel szórakoztatták nyaranta a budai és nem csak a budai polgárságot.

Meg kell emlékeznünk még egy olyan intézményről, amely a Duna jobb partján, Óbudán jóval később kezdte működését. Ez a színjátszóhely is német anyanyelvű közegben jött létre. A főváros 1873-as egyesítése után városrendezést hajtottak végre Óbudán, és a később híressé vált Goldberger textilgyár megalapítása is indokolhatta kulturális intézmény megszervezését. Az első kísérletre 1892-ben került sor: Károlyi Lajos társulata a Szentendrei út elején lévő Bródy Kávéházban játszott. Az igazgató, úgy látszik, reménykeltőnek ítélte a helyzetet, mert saját pénzén a Lajos utca 111. szám alatt csakhamar nyári arénát épített. Az Óbudai Színkör első előadását június 16-án tartották. Az új épületben a régtől fogva jól ismert, sikeres bohózat, a Tündérlak Magyarhonban bemutatásával kezdődött a folyamatos játék. A színjáték óbudai megindításának indokaként egyébként ugyanazt jelölte meg a sajtó, mint a másik budai színház esetében: „az a pár hét, hogy ott emelkedik a Duna-parton, máris elégséges volt a virágzó német orfeum megbuktatására, és a magyar szótól eddig idegenkedő katonaság és hajós nép becsalogatására. Sőt, már a Margitszigeten nyaraló közönség is át-átrándul egy előadásra.”91 A jelek szerint azonban ez túlságosan is optimista reménykedés volt. Károlyinak már egyetlen évad után anyagi nehézségei támadtak. Így 1893 és 1894 nyarán a romantikus lelkesedéstől fűtött Rakodczay Pál vállalkozott a színkör üzemeltetésére, aki a népszínművek és a divatos operettek mellett megpróbálkozott az értékesebb drámairodalom megszólaltatásával is. Rakodczay széles skálájú Shakespeare-ciklusban előadatta A velencei {197.} kalmárt, a Lear királyt, a Macbethet, a Rómeó és Júliát, a IV. Henriket. Utóbbit azonban üres ház előtt játszotta. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Rakodczay a második évad után búcsút mondott Óbudának. Távozása előtt azonban hosszabb cikkben foglalta össze tapasztalatait: „a színkör jelenleg igen primitív karban áll. Színpadja ugyan elég csinos, nézőtere a legeslegszerényebb igényeknek sem felel meg. Páholya nincs, széksorai párnázatlanok. A fővárosi intelligens osztálynak nincs kedve így beleülni az arénába.”92 Rakodczay szerette volna, ha a millenniumi évre korszerűsítik az épületet, és a legszerényebb évi támogatás összegét 6000 forintban állapította meg.

Három év múlva Óbudán új színház nyílt: a Kisfaludy Színház számára Serly Lajos zeneszerző, karnagy költségére egy elhagyott bőrgyári raktárépületet alakítottak át. A Lajos utcában álló épület rokokó homlokzatán Óbuda címerét a színészet három allegorikus alakja – Thalia, Terpsychoré és Musica – fogta körül. A homlokzat két ablaka közé pedig Kisfaludy Károly szobrát állították. Ez már 450 férőhelyes, igazi színház volt, páholyokkal, vasfüggönnyel. Az ünnepélyes megnyitó, 1897. február 6-án, Lavotta János Pannonia nyitányával kezdődött. Ezután Prém József Prológja hangzott el, amely a színháznyitáskor kötelező gondolatokat fogalmazta meg: „Művész és néző fogjon itt kezet / Ez ötödik színházban, hol magyar szó / És magyar nóta cseng… / Mi egybehangzó, / Mi lelkes, mi magasztos verseny ez!”93

Óbudai Kisfaludy Színház. Bernthaller Adolf és Bayer építészek tervezték. Megnyílt 1897. február 26-án. 1890-es évek.

{198.} Serly hamar érezte, hogy vállalkozására csak ráfizethet, ezért egy év múlva átadta a színházat a további vállalkozó igazgatóknak. Az 1898-as évad rosszul indult: Fejér Dezső egyetlen nyár alatt fizetésképtelenné vált. Őt viszont Kövessy Albert követte, aki Aradon, Kassán, Miskolcon szerzett tapasztalataival 1898. október 25-én nyitotta meg télre is kiterjedő évadját. Kövessy legfőbb erénye az volt, hogy megpróbált elszakadni az utánjátszás reménytelen gyakorlatától. Első igazi sikerét 1900. június 25-én Avrom Goldfaden és Emanuel Davidsohn Szulamit, Jeruzsálem leánya című operájának bemutatójával érte el. Az opera szövegét – a színlapon legalábbis így szerepel – ő maga fordította le a héber eredetiből. A darabot százszor játszották egyfolytában, ez példa nélküli esemény volt a bukdácsoló színház életében. Volt még néhány kivételes produkció. 1898-ban Hermann Sudermann Otthon című színművében vendégként Nagy Bella, Jókai Mór későbbi felesége is fellépett. Hősies vállalkozás volt ennek az évnek karácsonyán Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének bemutatása. A következő évad „klasszikusai” között szerepelt a már régóta nem látott Lumpácius Vagabundus, A kaméliás hölgy, de a Figaro házassága és az Ármány és szerelem is. Magyarországi bemutatóként került színre 1899. április 2-án Gerhart Hauptmann Henschel fuvarosa; amelynek premierjén Molnár Ferenc, a fordító is meghajolt a függöny előtt. Egy évvel később, 1900. április 15-én Goda Géza fordításában adták elő először magyar nyelven Henrik Ibsen Mire feltámadunk (Ha mi holtak feltámadunk) című művét.

Kövessy Albertet 1901-ben Bokros József társulata követte Óbudán. Bokros a népszínmű-felújításokkal és paródiákkal kereste a közönség kegyét, majd ő is zsidó témájú darabbal próbálkozott, de Zöldi Márton Eszter című bibliai melodrámája mindössze három előadást ért meg.

1903-ban májustól júliusig Havi Lajos együttese folytatott kilátástalan küzdelmet, október-novemberben pedig Feld Zsigmond városligeti társulatának vendégjátékával zárult az évad. Ekkor hosszú időre bezárták a színház kapuit.

Az 1915 és 1919 között történt elszórt próbálkozásoktól eltekintve színháztörténeti korszakunkban az Óbudai Kisfaludy Színház már nem vonzott közönséget. Legközelebb 1921-ben nyílt meg, merőben más körülmények között.