Metternich.
Metszette Unger, Th. Lawrence festménye után, a mely hg. Metternich-Winneburg Richárd birtokában van.
NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET |
XIX. FEJEZET.
Az alkotmány visszaállítása és biztosítása.
Az alkotmányos küzdelem. – Az 1825–27-iki diéta. – Az 1830-iki diéta. – A magyar nemzetiség és az alkotmány Erdélyben.
Magyarország föltámadása az általános európai haladással szövetségbe lépő nemzetiségi eszmének műve. Széchenyi Istvánban kellett ezért keresnünk e mű megindítóját, a közszellemnek új irányba terelőjét. Hanem a legnagyobb ember sem egyesítheti magában egy nemzet fejlődésének összes mozzanatait. A nemzetiség fejlődéséhez és a haladáshoz szükség volt a közállapotok azon biztonságára, melyet csak az alkotmány sértetlensége adhatott meg.
Sokan fölöslegesnek, hiábavalónak tarthatják az elavult, a kornak meg nem felelő alkotmányért való küzdelmet. Hiszen a lelkes, egységes nemzeti társadalom a nélkül is megtudta volna találni a haladáshoz mért külső formákat. Ez a vélemény nem méltányolja kellően azt a szabadsági tartalmat, mely még a feudalis rendi alkotmányokat is megkülönbözteti az absolutismustól. Nem veszti továbbá tekintetbe azt, hogy ez az absolutismus, melynek lényétől épen olyan távol van a haladás, mint a nemzetiség elve, minduntalan megsemmisítheti a reform gyenge hajtásait, ha azokat nem védi meg az egész nemzetnek általánosan elismert intézmények által szervezett ereje.
A reformnak még meg kellett nyernie a nemzetet; az alkotmány örökölt kincsének védelmére készen állott mindenki. És mivel már kész és valóban nemzeti szervezetet nyújt, elég volt azt a nemzetiség és a haladás eszméivel áthatni ahhoz, hogy a magyarság igaz bástyája legyen.
A reform lényegében az Európához való közeledés; az alkotmányos küzdelem a történeti folytonosság megőrzése. E kettő együtt alakítja meg a modern Magyarországot.
E szempontból a bécsi udvar kettős szolgálatot tett hibája által hazánk ügyének. Az első az volt, hogy elhagyva XVIII. századi hagyományát, a franczia forradalom után a mozdulatlanságban találja legnagyobb erejét. Ez által kiesik kezéből a vezetés. Minthogy pedig a történet megállást nem ismer, a nemzet szinte kényszerítve van arra, hogy maga, saját szempontjai szerint, munkálja jövőjét. A második az, hogy noha conservativnak vallja magát, mégis pillanatnyi szükségből a világ legconservativabb alkotmányát támadja meg és így nemcsak a haladás csekély számú híveit fegyverzi föl maga ellen, hanem az összes conservativ érdekeket, vagyis az egész országot.
Mint a kor annyi más fontos eseménye, ez is financialis kérdésből indult ki. Láttuk, hogy a kormány patens által rendelte el 1811-ben a pénzügyi bukást, nem hajtva sem a megyék, sem a diéta fölszólalására. Szintúgy patens rendelte el az 1816-iki devalvatiót. Ez valamikép egyensúlyba hozta a monarchia pénzügyeit és az uralkodó körülbelül abba a helyzetbe jutott, mint a porosz király, a ki csak akkor tartotta magára nézve kötelezőnek a rendek összehívását, ha új jövedelmeket kell megszavaztatni. Ha a szent-szövetség által biztosított béke fönnáll, nem is látható be, mikor hí össze a király magyar országgyűlést. Ez esetben a központi kormányra nézve teljesen ártalmatlan magyar alkotmány végelgyengülésben szendereg el. De az olaszországi forradalmi mozgalom és az a rendőri szerep, melyet Ausztria ott elvállalt, ezt nem engedte. A nápolyi és szardiniai beavatkozás költsége szükségessé tette az adó emelését, ez pedig Magyarországon nem vihető keresztül a rendek hozzájárulása nélkül, mitől a császár irtózott. Kerülő úton iparkodik tehát czélhoz jutni. Bár a kanczellaria és a nádor figyelmezteti a felmerülhető nehézségekre, 1822 augusztusban elrendeli, hogy az 1811–12-iki országgyűlés által 5.200,000 forintra emelt hadi-adót ezentúl ne váltóczédulákban fizessék, hanem ezüstben. Ez az 1816-iki devalvatio aránya szerint az adónak 21/2-szeresére fölemelését jelentette.
Katonára is volt szükség, de a magyar ezredek kiegészítéséről való intézkedés mindig a diétát illette és épen Ferencz király korában hoztak erről legtöbb törvényt.251 Mégis, bár a kanczellaria ellentmondott, az uralkodó már 1821 április 4-én Laibachban elrendelte az ujonczok szedését. Nem hiányzott itt sem a kibuvó: az uralkodó csak az utolsó franczia háborúban kiállítatni rendelt 90,000 ember hátralékát követeli, körülbelül 30,000 új vitézt. Csakhogy az 1813-iki katonafogadást is csak rendelet parancsolta meg, melyet a szükség akkor mentette, nem pedig törvény.
Természetes, hogy a megyék mindkét rendelet ellen felírnak és többé-kevésbbé erélyesen sürgetik a diétát.252 Ebben egészséges politikai érzék nyilvánult. Mert igaz, hogy a királyi rendelkezés a diétát két legsarkalatosabb jogától, az adó és a katona megszavazásától fosztotta meg, de közvetlenül a kiváltságos rendek érdekét nem sértette. Úgy az adó, mint az állandó katonaság terhe kizárólagosan a misera contribuens plebs vállaira nehezült. Az ellenzék tehát, midőn az alkotmány biztosítása végett száll síkra, épen azokat védi, kiket az alkotmány nem fogadott be sánczai közé.
Oly nagy volt azonban a loyalitás és a kormány tekintélye, hogy újabb sürgetésre a legtöbb megye engedett és megkezdte a katonaállítást. De a hadi-adó kérdésében, melyben Barsmegye járt elől, 15 megye maradt meg az ellenzéken (Vas, Zala, Komárom, Sopron, Nyitra, Nógrád, Borsod, Gömör, Zemplén, Varasd, Zágráb, Trencsén stb.). Nagyrészt azok, a melyek 1789-ben szilárd oppositiójuk által ugyancsak a katonaszedés és az élelemadás dolgában megakasztották II. József terveit és rendszere visszavonására kényszerítették a császárt. Most nem oly erős az ellentét, hisz koronás a király, nincs is szó fölkelésről, hiszen katonát adtak, vagy legalább nem akadályozták meg a toborzást: csak az alkotmányos országon azon jogát gyakorolják, hogy a kormánytól a subsidiumot megtagadják. Törvényeink értelmében közbenjárásra szólítják fel a nádort és a trónörököst, egymást hazafias levelekben kitartásra buzdítják és az adószedőknek megtiltják a törvénytelen adó szedését.
Metternich.
Metszette Unger, Th. Lawrence festménye után, a mely hg. Metternich-Winneburg Richárd birtokában van.
Alkotmányunk igazi veleje abban állott, hogy ne csak a törvényhozásra legyen a rendeknek döntő befolyása, hanem a végrehajtásra is. E végrehajtás egyedüli törvényes eszköze tehát a megye. Ez az állapot nyilván ellenkezett Montesquieu elméletével és talán minden rendes kormány lehetőségével is, de akkor nagy szolgálatokat tett. A kormánynak ugyanis a megyéket kellett megtörnie, hogy czélját elérhesse. E czélra két eszköz állott rendelkezésére: vagy, mint II. József tette, királyi biztosokat küld nyakukra, kik szükség esetén fegyveres erővel hajtják végre a rendeleteket, vagy pedig alkotmányos színnel egyrészt a főispánokkal és más aulikus urakkal puhíttatják meg a congregatión döntő táblabirákat, másrészt pedig a becsődített bocskoros nemesekkel leszavaztatják őket. Azelőtt a megye gyűlésein a «sanior et potior pars», vagyis a vagyon és az értelmiség döntött; a szavazatokat nem numerálták, hanem ponderálták és a jelenlevők tömege csak kórusul szolgált a szereplőknek. A vagyontalan és értelmetlen hétszilvafásokat maga a kormány szabadította a megyékre, midőn 1819-ben megengedte, hogy fejenként voksoljanak.253
A biztosok többnyire a kanczelláriai tanácsosok közül kerültek ki, de más katonai és polgári méltóságokat is övezett akkor a királyi megbizatás dícsköre. Nem mondhatjuk el itt a megyei resistentiának annyiszor ismételt epopeiáját. A biztosok ellen keményen kikeltek, sőt többeket az ülésteremben meg is támadtak, így báró Eötvös Ignáczot Nyitrában, Lónyay Gábort Zemplénben, gróf Amadé Antalt Zalában. De azért elérték czéljukat, meghajlították vagy letették a tisztikart, kitépték a jegyzőkönyvből a rebellis lapokat. Trencsénbe, hol az örökös főispán, gróf Illésházy István, egyetértett a rendekkel, Eötvöst vasas németek kisérték, kik kivont karddal, csatarendben foglalták el a megyeház előtti tért. A biztos az állhatatos öt szolgabirót három napon át egy szobában fogva tartja, még templomba se bocsátva őket, aztán 20–20 lovassal kisértette őket haza. Az adót maga rótta ki és az adószedőkkel, esküjök ellenére, be is hajtatta. A rendek «békén nézték a sérelmet, mert fegyveres erővel sem nem szabad ellentállani, sem nem lehetett». Széchenyi följegyezte, minő hatást tett reá a katonaság fölállítása a soproni megyeház előtt. Csak Barsmegye ellen nem érnek czélt, mert annak tisztikara, nem akarván részese lenni a törvényszegésnek, mielőtt Eötvös átlépte a megye határát, lemondott. Így a királyi biztos, ki közigazgatás hiányában még forspontot sem kaphatott, hozzá sem foghatott a végrehajtáshoz. Szép és törvényes volt ez a küzdelem, de az is kitünt, hogy a megyének legerősebb fegyvere mégis csak a passiv resistentia. Az ország egyes municipiumai még ha egyetértenek, sem daczolhattak volna a nagyhatalmi állásra támaszkodó királyi hatalommal.
Úgy látszik, hogy Ferencz császárt meglepte a tapasztalt ellenállás. Utazásaiban, különösen 1820-ban a loyalitásnak oly ömlengéseivel találkozott, hogy a mi maga volt a conservativismus: az ősi alkotmány védelme, a forradalom, a carbonarismus műve gyanánt tünt fel előtte. Elhatározta, hogy győzelmét kiaknázva, megtöri ezt a rettegett és utált ellenséget.
Törvényes keresetbe akarja fogatni az ellenzék vezéreit, első sorban Barsmegye alispánját, Ambró Károlyt és főjegyzőjét, Platthy Mihályt. De Németh János, causarum regalium director (főügyész) kijelentette, hogy bajos őket perbe fogni, mert nincs törvényes alap azok elitélésére, kik a nem törvényes alapokon nyugovó királyi rendeleteket végre nem hajtják.254 Ha pedig a kir. tábla felmenti a vádlottakat, egyúttal nyilvánossá válik az egész eljárás törvénytelen volta. A derék főügyész fejtegetése elzárta a király előtt a megtorlás törvényes módját. Mint Angliában, a biráskodás vált a veszélyben forgó alkotmány erősségévé. A szinleges alkotmányosság, a királyi önkénynek törvényes formákba való burkolása nem volt tovább fenntartható.
Ferencznek választania kellett. Vagy végleg megdönti azt az alkotmányt, mely Bécsben úgy is már gúny tárgya, vagy elismeri annak minden következését és törvényes útra tér. Az elsőhöz kétségtelen meg volt az ereje. Az akkor még a modern eszméktől alig érintett ősi constitutio megsiratatlan szállt volna sírba. És Ferenczben mégis győzött a conservativ meggyőződés, a felforgatástól való idegenkedés, az a hit, hogy a magyar, ha törvényeit megtartják, legszilárdabb támasza lesz a trónusnak. Nem maradhattak reá hatás nélkül a nádornak, Rudnay primásnak, Szögyény személynöknek felszólalásai sem, melyekkel a megyéknek diétát és a gravamenek orvoslását sürgető feliratait támogatták. Döntőnek kell végre tekintenünk Metternich állásfoglalását, kit a legitimitás szempontja mellett a magyar loyalitásnak elismerése is vezetett. Az 1825 elején tartott ministeri tanácskozásokban megállapították a követendő eljárást. Most legyen diéta, de a király nem adja beleegyezését oly törvényhez, mely őt az országgyűlések periodikus összehivására kényszeríti. A főispánokat utasítják, hogy tehetségök szerint mérsékelt és megbizható (gutgesinnt) követek választását vigyék keresztül és hassanak oda, hogy a követek instructiója is békülékeny szellemű legyen.
Már eleve is legalább egy nagy sérelem orvoslása által akarta a kormány megnyerni a rendeket: Fiumét s Horvátországnak Napoleon által elszakított részét visszacsatolta az országhoz. A nádor azon kivánsága azonban, hogy a rendeket Pestre vagy Budára hívják össze, nem ment teljesedésbe. A Bergamoban, Lombardiában 1825 jul. 3-án kelt meghívó szeptember 11-ére Pozsonyba hívja össze a diétát, Karolina Auguszta királynénak megkoronázását tüzve ki annak tárgyául.
Hosszas törvénytelen időszak után mindig nagy és méltó örömöt keltett az országgyűlés egybehívása. Abban a büszke önérzetben, hogy a magyar ismét meg tudta védeni alkotmányát, nagy elismerés vegyül a király iránt is, ki kész azt helyreállítani. A választások nagy rendben folynak le és az utasítások többnyire megkövetelik az alkotmány körülbástyázását és a magyar nemzetiség erősítését, de messzemenő követeléseket vagy éppen forradalmi túlzásokat nem tartalmaznak. A legtöbb megye koronázási ajándékot ajánl fel és Metternich herczeget az indigenátussal akarja megtisztelni. Az alkotmányos garantiák közt a legfőbbek: az 1790. 10. törvénynek érvényesítése, a királynak az országban tartózkodása, az elszakadt részek visszakapcsolása, a magyar ezredeknek tisztán magyar tisztekkel való ellátása, a Ludoviceum felállítása s különösen az országgyűlés periodikus megtartása. A magyar nyelv mellett különösen Komárom, Veszprém s Pest megyék buzgólkodnak, melyek annak hivatalossá tételét követelik. Pest a mellett a nemzeti szinházat is felkarolja. Sürgeti a magyar bank felállítását és a pesti egyetem teljes elválasztását a bécsitől. Természetes, hogy a rendek a mellett a nemesi jogok biztosításáról sem feledkeznek meg, miben a kis Ugocsa jár elől. A kanczellária összefoglaló jelentése kiemeli, hogy ez utasításokból épp úgy szól a felség iránti hű ragaszkodás és hála, mint az országos törvények és az alkotmány sértetlensége iránti aggodalom és az ország jólétéről való gondoskodás. Nincsenek ellenben kellő tekintettel az osztrák összes monarchia (Gesammtmonarchie) szükségleteire, melylyel pedig a magyar birodalom elválhatatlanul össze van kötve.
A megyék szinte vetélkednek abban, hogy legjobb embereiket, jobbára a lefolyt küzdelem hőseit, küldjék a diétára. Feltünő volt több mágnásnak megválasztása, a mi azt mutatta, hogy a született törvényhozók is érezték, hogy a törvényhozás súlypontja az alsótáblára ment át. Az a tény, hogy a nemzet született vezetői többnyire mint az udvar hivei szerepeltek, elfordította a közvéleményt a főuraktól. «A rendek szemében förtelem a mágnás», írja Széchenyi. A kormányt a rendeknél a nagy műveltségű finom Szögyény Zsigmond personalis képviselte, kinek ékesszólását Széchenyi a Nagy Pálé fölé helyezte. Magában a kormányban is nagy változás állott be. Gróf Almássy Ignácz helyett, kinek eljárása a törvénytelen rendeletek ügyében méltán megbotránkozást keltett, gróf Reviczky Ádám vette át a magyar kanczellária vezetését. Az az alkotmányos elv, hogy a közvéleménynek befolyása legyen a kormány alakítására is, hosszú idők után így érvényesült ismét.
A pozsonyi országház.
Egykorú fametszet után.
Még mindig igazi népvándorlással jár a diéta. A főpapokon, mágnásokon és követeken kívül kisérőik egész serege szállja meg a békés, kisvárosias Pozsonyt, rövid időre fényes fővárossá varázsolva azt. Az urak vetélkedtek egymással hintóik pompájában, szolgáik számával és már is panaszkodtak a komoly férfiak, hogy csillogásuk gazdagnak tünteti fel ezt a szegény országot.255 A sok költekező egész táborát vonta oda a bécsi üzletembereknek, a szerencsevadászoknak és kéjhölgyeknek s különösen az udvar ottléte alatt nem szünt meg a dinom-dánom.
A főrendeknél szinte korlátlan volt a nádor tekintélye. E táblánál a főpapok és született főrendek mellett az 1608-iki törvény értelmében a főispánok képviselik a hivatalos aristokratiát. A karok és rendek táblájánál a kir. tábla ült felül, melynek elnöke, a personalis, egyúttal elnöke az alsó-táblának is. A követek közt rangban elsők a káptalanok követei, rendesen ők a hivatalos ünnepi szónokok is, aztán következnek a megyék és a sz. kir. városokéi. Emezeknél még előkelőbbek a jelen nem levő főrendeknek, vagy azok özvegyeinek képviselői, mi legjobban bizonyítja, minő elsőségben részesült még az alsó-táblánál is az aristokratia, az egyetlen némileg demokratikus elem, a városi polgárság fölött. Az absentium ablegati közt helyet foglal az akkor huszonhárom éves Kossuth Lajos (principálisa b. Révay Ferencz özvegye, született b. Révay Anna és Szentiványi János özvegye, szül. gróf Pongrácz Borbállya), báró Vay Miklós és báró Wesselényi Miklós. Minden egyesnek helyét úgy a főrendeknél, mint a karoknál rangja állapítja meg. A főrendeknél még alig van szavazás. A karoknál, bár eleinte a personalis a városok szavazatát is számba akarja venni, később csakis a megyék voksa dönt: a két követ szavazatát egybe veszik; ha ellentétes irányban szavaznak, «elidálják» a megye voksát. Kívülök csak Horvátország követei szavaztak; a többinek csak az ülés és a szólás joga jutott.
Házszabály nincs, a tárgyalás rendjét a gyakorlat írja elő. Az egyes ügyeket a kerületi ülésen veszik elő, hol csak a megyei követek vannak jelen, sorban váltakozó elnökök alatt, minden szertartás és feszélyezés nélkül. Csak a jegyzők állandók, kik a végzések, föliratok szerkesztésével vannak megbizva. Itt teljesen szabad a vélemény nyilvánítása és már akkor is sürű a panasz a sok beszéd, a magafitogtatás ellen. Ha valamely munkálattal elkészültek, az az országos ülés elé került, hol már a personális elnököl és minden sokkal feszesebben megy végbe. A határozatokat rendesen a kir. tábla valamelyik itélő mestere formulázza és egy minden karból összeállított küldöttség viszi át a főrendekhez (nuntium). Közös határozatok hozatalára a főrendekkel együtt elegyes ülést is tartanak a főrendek palotájában a nádor elnöklete alatt (mixta). Ugyanott hallgatják meg a királyi leiratokat is. Egyáltalában még sokkal közvetlenebb a két táblának, mint a nemesség két részének érintkezése, mint mostanában. A királylyal a kanczellária útján érintkezik a diéta; ez szerkeszti a királyi leiratokat, ezzel érintkezésben állapítják meg a törvények szövegét. Még van nyoma annak, hogy a diéta valóban az ország gyűlése, jelen van ott az ország egész vagyoni és értelmi aristokratiája. Azon fölül a tárgyalás nyilvános, a karzaton néha megjelenik a királyné is, gyakrabban a nádor neje. Minden magyar ruhába öltözött embernek szabad a bemenet. De a hallgatóság legfontosabb része az úgynevezett országgyűlési ifjúságból kerül ki, vagyis a kir. tábla juratusaiból és a követeket kisérő, mellettük irnoki munkát végző patvaristákból. Nagyszámú, nemzeti érzelemtől hevített, a szabadelvűség eszméjéért lelkesedő ifjúság ez, mely sokkal kevesebb pietással van eltelve a régi iránt, mint principálisaik. Rokonszenvének vagy hazafias haragjának hangos kifejezése által már is fontos tényezőjévé válik a tanácskozásoknak. A hiányzó sajtó helyett az ifjúság képviseli a közvéleményt.
Szervezett pártéletnek még semmi nyoma. Csak Széchenyi István kisérli meg a haladó elemek valamelyes fegyelmezését a lakásán tartott szabad összejövetelekben.
Méltán nevezhette tehát Szögyény personalis mindjárt a megnyitáskor, szept. 14-ikén, ezt az ülést nemzeti képviselésnek, noha a nem-kiváltságos lakosság teljesen ki volt belőle zárva. A megnyitással és a királyi fogadással járó ünnepek csak kevéssé hátráltatták a rendek munkáját. Egyáltalában az akkori követek sokkal több időt szenteltek az ország ügyeinek, mint a mostani képviselők. Alig volt rá eset, hogy valamelyik hiányzott volna az ülésekről, melyek már reggel kilencz órakor kezdődtek. Most még a rájuk bizott nagy föladat s az annak teljesítésétől várható dicsőség és országos haszon is lelkesítette őket. Mindjárt kezdetben a kormány ellenére megállapították, hogy a négy kerület együtt tartja ülését, mi természetesen nagyon emelte az ott hozott határozatok jelentőségét. Itt ugyanis teljesen szabadon nyilvánulhatott a nemzeti érzület, melyet később az országos ülésben a personalis és a királyi tábla, majd a nádor és a főrendek iparkodtak megpuhítani. De mivel rendesen már formulázott javaslattal lépnek az országos ülés elé, nehéz annak megmásítása, mert fölzúgott a «Maradjon!», mihelyt a kerületi ülés végzését fölolvasták. Csak a szószátyárság okozott nagy bajt és midőn egy ízben hosszan vitatkoztak a jegyzőkönyv vezetéséről, Nagy Pál fölkiáltott: «Már egyszer arról is beszéljünk, mit kelljen jegyezni!» A diéta egész czéljánál, rendeltetésénél fogva első sorban gravaminalis. A királyi biztosok és ministerek ellen kemény szavak hangzanak. Nagy Pál már a ministeri felelősséget is emlegeti, de kifejezte azt is, hogy annak még nem jött el az ideje. Törvényes alapot II. Lászlónak a hűtlen tanácsosokról hozott articulusában találnak.256 Midőn b. Eötvöst és Amadét megnevezik, fellélegzett mindenki és a közös érzés egy családdá forrasztja a gyűlést. Mégis elegendő büntetésnek tartják a közmegvetést, melyben gr. Almássy alkanczellár is osztozik. Az ellenzékkel tartott e kérdésben az országbiró, gr. Brunszvik is; gróf Illésházy kir. főasztalnok-mestert pedig egy ideig vezérének tekintette az alkotmányos oppositio.
A személyes garantiákon kívül a rendek első fölirata a törvényes állapotok teljes helyreállítását sürgette. A diétának a törvényben előírt, pontos, minden 3 évben való megtartásában látják a főbiztosítást, azonfölül a tisztviselőknek az alkotmányra való esküjét és esetleg felelősségre vonását követelik. Szükségesnek tartják végre a megyék levelezésének szabadságát, melyet a kormány a küzdelem idején megakasztott. Midőn e feliratra nem nyertek kielégítő választ, a mennyiben a király magát jelölte meg a sérelmes rendeletek kútfejéül és így védelmébe fogadta tanácsosait, a rendek a nádor közbenjárását vették igénybe. Már rövid idő mulva, nov. 28-án oly választ nyertek, mely helyreállította a bizodalmat és így lehetővé tette a diéta sikeres munkálkodását.
Kezdettől fogva e kölcsönös bizodalom volt úgy a király, mint a hazafiak törekvéseinek főczélja. A király szept. 18-án tartott trónbeszédében kijelenti kedves magyarjainak, kiket fiainak nevez, hogy «semmit sem kivánunk tőletek, mint önboldogságtok ügyelését». Az ország alkotmányát a törvények bölcsességétől megerősítve óhajtja felséges maradékaira és hű magyarjaira általszállítani. Most nov. 28-án atyai szivének fájdalmát jelenti ki a fölött, hogy atyai szándékát félreértették. Leghatározottabban kimondja, hogy sohasem akarta hitlevelét megszegni s az adó és katonaság kérdését a diéta hatásköre alól kivonni. Viszont a rendek az őket megnyugtató királyi szavakat «alattvalói tisztelettel és a belső hála érzelmeivel fogadják.» A törvényes alap meg van mentve, de vajjon ha a király és a rendek egyetértése helyreállott, lehető-e még a haladás? Vajjon magának az ősi alkotmánynak tisztelete, melyet az érte folyó küzdelem még fokozott, nem itéli-e ismét megállásra, az elérttel való boldog megelégedésre, a különben is oly nehezen megmozdítható nemzetet? A diéta további munkásságának a sérelmek orvoslása és az alkotmányt biztosító törvények szerkesztése voltak főtárgyai. De ezek mellett oly momentumokban sem volt hiány, a melyek azt bizonyítják, hogy a rendek tovább is megmaradnak a jobbágyság pártolása mellett s hogy így a közjólét és a reform munkálásának föladata a kormányról rájuk hárul.257
Erre mutat az, hogy a jobbágytól a törvényesen fölül eddig beszedett adót beszámíthatták jövő porcziójába. Erre mutat az adó leszállítása az 1790-iki summára, 4,395.000 frtra. Erre mutat végre a porták új fölosztásának elrendelése, az adókulcs méltányosabb szabályozása czéljából. Mindennél fontosabb, mert elvi jelentőségű, a jobbágygyal nem biró nemesek telkeinek adó alá vonása. Ez kétségtelenül ellenkezett az 1741. 8. sarkalatos törvénynyel és megtörte a nemesi adómentesség privilegiumát, de mégis megszavazták, hogy a jobbágy terhein könnyítsenek az által, hogy többen is osztoznak benne. A nemesi jog sértetlensége érdekében választásra hagyták az illetőknek, meg akarnak-e maradni a jobbágytelken vagy nem és a végleges törvény alkotását ezért a jövő diétára halasztják. Hanem annyira érzékeny a nemesség, hogy még ez ellen is följajdul. Nógrádmegye hatásköre túllépésének vádjával illeti az országgyűlést, Szabolcsmegye pedig közös tiltakozásra akarta főlszólításra a többi megyét.258 Nem osztozhatunk tehát azon felfogásban, mintha ez a diéta intézményei által megindította volna a szabadelvű haladás menetét, még kevésbbé abban, mintha a közvélemény ezekre már megérett volna. Ellenkezőleg, e diétának történeti jelentősége éppen az ősi constitutio és a vele azonos nemesi jog körülbástyázásában áll. A változás csak annyi, hogy az általános európai szellemi áramlat még sem volt teljesen kizárható és így meg volt a szándék, segíteni az elnyomottakon ott, a hol annak törvény nem állja útját. Széchenyi azonnal fölismeri a változást és a legkedvezőbb következtetést vonja le belőle úgy nemzetének belső fejlődésére, mint európai hírére nézve: «A jobbágyság, igaz, nincs repraesentálva, de jure a dietán, de facto azonban képviselve van már.»
Az alkotmányosság mellett még nem a liberalismus, hanem a nemzetiség az uralkodó politikai eszme. Ez eszmének állandó emléke a magyar tudós társaságnak az 1825 nov. 3-iki kerületi ülésen Széchenyi és társai által történt megalapítása.259 Az alsó-tábla javaslata, hogy a törvényeket ezentúl magyar és latin nyelven szerkeszszék, még nem nyert megerősítést. Bár ezen a téren legáltalánosabb volt a haladás óhajtása és aránylag leggyöngébb az ellenállás, mégis külön-külön kellett kicsikarni az eredményeket.
Egyáltalában igen kevés az, a mit ez a majdnem két éven át ülésező diéta végzett. A kerületi ülésekben megpendített és elfogadott eszméknek nagyon is sok fórumon kellett átmenniük és mindegyiken csak veszthettek eredetiségükből és erejükből. Különösen a főrendek magatartása volt nehezen elhárítható akadálya minden haladásnak, a mennyiben a felső tábla veto-jogot gyakorolt, úgy, hogy a karok végzései csak hozzájárulásával juthattak a király elé. E sok huzás-halasztás alatt elbágyadt az a hatalmas lelkesedés, melylyel eleinte fölkarolták a nemzeti eszmét. Végtére is még a lelkesebb szónokokat is kielégítette az alkotmány biztosítása és minden reformmal szemben csak oly conservativok, mint az udvar. Széchenyi már 1825 végén kérdezi, nem játszik-e közbe vesztegetés? Mennél nyilvánosabb volt a kormány törekvése, hivatalok és kitüntetések által levenni lábukról a hazafiakat és mennél gyakrabban észlelhették e törekvés sikerét, annál népszerűbbé váltak azok, kiket a csábítás meg nem tántoríthatott. A sok elpártolás után csak azt nézték jó hazafinak, a ki nem szűnt meg dörgeni a császár és tanácsosai ellen és az üres fecsegőt is nagy hazafi gyanánt tisztelték, ha csak szókimondó volt.
Nem szabad azonban felednünk, mit jelentett a szabad szó akkor, mikor csak nevéről ismerték a szabad sajtót. Egy angol megjegyzése szerint, csodálatos ez az Ausztria, Oroszország és Törökország közt fekvő föld, a hol oly szabadon gondolkodnak és beszélnek, mint sehol a világon. Igazságtalanok is volnánk, ha csupán a megalkotott articulusokban keresnők a diéta jelentőségének mértékét. Mégsem maradhatott eredmény nélkül, hogy éveken át az általános érdek váltja föl az országos szinpadon a magános és helyi érdekeket. Nem volt hazai kérdés, melyet ott minden oldalról meg ne vitattak volna. Az eszmék surlódása nem tűnt el hatás nélkül; az egész diéta alatt a követek egyre érintkeztek küldőikkel és diárium számos praecedenst és útmutatást nyújtott a jövőre nézve is.
Nem teljesedett mind az a fényes remény, a melyet az ország e diéta összehivásához fűzött. Még a legfontosabb közjogi sérelmeknek és kivánatoknak orvoslása és kielégítése sem volt elérhető. Nem történt meg sem az elszakadt részek visszacsatolása, sem a magyar nyelv hivatalossá tétele, sem a papirpénz és a só áremelése ügyének alkotmányos rendezése. Mindamellett a rendek megelégedetten nézhettek vissza tevékenységükre, midőn a király 1827 augusztus 18-án bezárta üléseiket. Mert biztosítva volt az alkotmányos élet folytonossága és ezáltal legalább lehetősége meg volt adva annak, hogy az ország saját eszméi és szükségletei szerint alkotja meg jövőjét.
Gondoskodtak a jövő országgyűlés anyagának előkészítéséről is. Az 1790–91-iki diéta reform-bizottságainak munkálatait egy emberöltőn át elborította a forradalomnak és az absolutismusnak árja. Most kiássák azokat és a nádor elnöklete alatt az ország színét-javát küldik ki azok megvitatására.
Ezek a reform-bizottságok Pesten folytatták az országgyűlés munkáját, a közélet minden terén összevetve az 1790–91-iki operatumokat saját gondolkodásukkal és az ország szükségeivel. A közéletnek egy ága sem maradt így ki az általános érdeklődésből és Pest, hová télen még a nádor is átköltözött, hogy a jégzajlás ne akadályozza a deputatiókkal való érintkezését, az ország igazi fővárosa lett, úgy mint azt Széchenyi óhajtotta. Meg volt az érintkezés, az eszmék surlódása is, az ő kivánsága szerint, de valami nagy haszon abból egyelőre nem volt várható. Mert az 1790–91-iki diéta férfiai ép úgy a nemesi constitutio alapján állottak, mint most tanácskozó ivadékaik és munkájuk felvétele elismerése volt ugyan az alkotmányos folytonosságnak, de egyúttal tagadása mindannak, mi a világon azóta történt. Magyarország mozdulatlanságát a franczia forradalmi eszmék vulkanikus korában tán mi sem mutatja jobban annál az egyszerű ténynél, hogy 1829-ben lehetőnek tartották az 1791-iki munkálatok felhasználását, vagy épen átvételét. Egy szellemi világ merült el és egy más bukkant fel ezen emberöltő alatt és hazánkban még jónak tartották, a mivel az ősök bölcsesége megelégedett. Midőn azt Széchenyi a Hitelben ugyancsak megmagyarázta, mi történt és minek kell történnie hazánkban is, József nádor elmésen megjegyezte, hogy ez a mű, mely a jövőt nézte és nem a multat, a systematica commissiók operatiumainak paródiája.
Ezen munkálatok közt kiváló fontosságú az, mely a katonai ügyeket és különösen az insurrectio kérdését tárgyalja. Az alkotmány fentartásának lényege ebben áll: hisz a nemesi kiváltságnak az ország fegyveres védelme az erkölcsi alapja. A XVIII. század reformtörekvései mind az insurrectio megváltásából és így a nemesi adómentesség megszüntetéséből indultak ki. Ezért egészen helyes érzék vezette a conservativ megyéket, különösen Ugocsát, midőn az 1825-iki diétára szóló utasításukban nagy súlyt helyeznek az insurrectiónak és a banderiumoknak jobb berendezésére. A nemesi alkotmány gyökeres változását csak ezen a módon lehetett elkerülni.
Az e tárgyban kiküldött országos deputatio természetesen fenn akarja tartani a nemesi felkelést, hisz azon alapul az egész alkotmány. De hogy a nemes meg is felelhessen e hivatásának, minden ifjúnak be kell lépnie a cs. kir. hadseregbe és ott két évig szolgálnia, hogy megszerezze a kellő katonai képzettséget. Míg e kötelességének meg nem felelt, sem hivatalt nem nyerhet, sem nem nősülhet. Mindenesetre szép terv, mely ha megvalósulhat, hosszú időre újra biztosítja a nemesi túlsúlyt és pedig a végzett kötelesség erkölcsi alapján. De lehetett-e azt remélni, hogy a magyar nemesi ifjúság, mely oly jól érezte magát ősi szabadságában, nyakára veszi ezt a súlyos terhet?260 Lehetett-e másrészt remélni, hogy az udvar és különösen a hadi tanács hozzájárul az olyan tervhez, mely független, rendi, magyar sereget teremthet. Egyelőre elégnek látszott, ha a magyar elem kellő kifejtésre jut a cs. és kir. hadseregben.
Egyáltalában oda fordult a helyzet, hogy az összes kérdések közt a katonai lépett előtérbe. Kitűnt, hogy Ferencz császár birodalmi szempontból is minő helyesen járt el, midőn 1825-ben helyreállította az alkotmányt és vele a király és nemzet közti kölcsönös bizodalmat. Azóta Oroszország hódító politikája válság felé sodorta a keletet és megingatta a monarchia eddigi biztos állását. 1825-ben még jó hazafiak is úgy gondolkoztak, hogy voltakép nem is érdemes megvédeni az országot idegen ivasio ellen; 1829-ben már tudták, hogy a muszka hódítási tervek Magyarországban legyőzhetetlen akadályra találnának.261
Nem kevésbbé veszedelmesnek tűnt fel Francziaország állapota. Ott már 1827 óta annyira haladt a forradalmi szellem, hogy igen kétségesnek látszott a Bourbonok megmaradása. Ez esetben pedig meg kell védeni a Habsburgok német és olasz positióját.
Végre maga a dynastia is okot ad aggodalomra. Ferdinánd főherczeget, a trónörököst, minden elgondolható jó tulajdonnal felruházta ugyan a hű népek reményteljes képzelete, de a beavatottak jól tudták, minő gyönge elme lakik a gyönge testben. Komolyan gondoltak arra, mint lehetne e miatt változtatást tenni a trónöröklésben, de hová lesz a legitimitás eszméje, ha annak legfenköltebb polczán nem biztosíthatja a születés az uralom jogát! Belenyugodtak tehát abba, hogy Ferenczet Ferdinánd kövesse a trónon, de elrémített mindenkit a hozzáfűződő kilátás. Mi lesz, ha Ferencz császár meghal? kérdi Széchenyi már évekkel azelőtt. Orosz támadás, franczia forradalom, ezzel együtt felkelés Olaszországban is, a Habsburgok trónja pedig valósággal üresedésben.
Érthető tehát, ha Metternich, kire leginkább hárult a monarchia berendezésének nehéz feladata, nagy súlyt helyez Magyarországra. A drinápolyi béke után, számot vetve annak a monarchiára nézve annyira vészes következéseivel, a magyar országgyűlést jelöli ki legfőbb teendő gyanánt.262 Reviczky kanczellár pedig 1829 végén a leendő diétának feladata gyanánt főkép az ujonczozást tűzi ki.263 Nemcsak az épen fenforgó szükségen akar ez által segíteni, hanem szinte észrevétlenül állandóvá akarja tenni a magyar ezredek hadi létszámát.
A császári kir. hadi tanács akkori felterjesztései nagy figyelmet érdemelnek a magyar katonaság helyzete és annak a császári hadseregbe való beillesztése szempontjából. Kitűnik belőlük, hogy 1815 óta egyre csökkent a létszám. 1821-től fogva volt ugyan utólagos katonaszedés, de ezt a király 1825-ben beszüntette. 1828–29-ben ismét toboroztak 5500 embert, de azért a 12 huszár- és ugyanannyi gyalogezrednél mégis 4000-re ment a hiány. A szolgálat életfogytáig tartott és így igen sok volt az öreg és már nem igen harczképes katona. Némileg kegyelemből, meg azért is, hogy a hiány ne legyen annyira szembetünő, megtartották a még valamikép használható rokkant vitézeket is, de világos volt, hogy az első komoly hadjárat egyszerre fölfedi a gyöngeséget. A diétához kellett tehát fordulni új vitézek megszavazása végett, minthogy önkéntes csak igen kevés jelentkezett.
Tévedés volna azt hinni, mintha még e korszakban is egészen magába olvasztotta volna a cs. és kir. hadsereg magyar alkotórészeit. A kimutatásokban a 24 magyar ezred külön szerepel mint «hungarisches National-Militär». Az egész hadseregnek 320,000 volt a létszáma béke idején, ebből 59 868, tehát körülbelül egy ötöd, esett a magyar részre. Körülbelül 50,000-nyi ujonczra számítanak és a hadi-tanács azt is reméli, hogy a magyar hadi-adót fel lehet emelni két millió forinttal.
Magyarországon különösen 1823 óta, midőn a hadsereg kész eszköznek mutatkozott az alkotmány megdöntésére, nagy átalakuláson ment át a közvélemény.264 Egyre erősebbé válik az a belátás, hogy az alkotmánynak, a nemzetiségnek csak a nemzettel szorosabban összefüggő hadsereg lehet az igazi védője. E felfogással állott összefüggésben a nemzeti insurrectio harczképessé tételének szándéka. De egyelőre két irányban akarták a magyar ezredek nemzeti voltát és autonomiáját kifejezni: a magyar nyelvnek, mint katonai nyelvnek elismertetésével és a magyar ezredeknek az idegen tisztektől való megszabadításával. Az 1830-iki megyei utasításoknak ezek a legradikálisabb pontjai. A diéta tárgyául a király fia megkoronáztatását és az ujonczok megszavazását tűzi ki, «mert a magyar ezredek, a vitézség mintaképei, most, midőn annyi éven át nem kaptak erősítést, annyira meggyöngültek, hogy sem a nemzet dicsőségének, sem a béke idején is szükséges katonai szolgálatnak meg nem felelnek». A rendszeres deputatiók csak junius 15-én fejezvén be munkálataikat, azok a szeptember 8-án megnyitandó diétán már nem voltak tárgyalhatók, mivel előbb az egyes megyegyűléseken kellett azokat megvitatni. Ezért a királyi meghivó mindjárt a jövendő 1831 október 2-án összeülő diéta tanácskozásai tárgyául jelölte meg azokat. A megkoronázandó ifjabb királynak természetesen hitlevelet is ki kellett állítania, de Ferencz eleve kijelentette, hogy fia csak azt állítja ki, a melyet ő maga is elfogadott.
Minthogy a bizalom helyreállott és az egyetértést a király és nemzet közt mi sem zavarta, a választási küzdelem nem volt oly szenvedélyes, mint 1825-ben. Már általános szokás volt a kisnemesek etetése, itatása korteskedés czéljából, de azért is, hogy nyugton maradjanak és a kormány épen nem rosszalta ezt az eljárást.265 A követek többnyire a régiek; az újak közt említést érdemelnek báró Vay Miklós Zemplénből és Bezerédj István Tolnamegyéből. Az utasítások igen loyális szelleműek, mindegyikben meg van a koronázási ajándék felajánlása és a katonaság kiegészítése, a legtöbb megye még külön hála-feliratot küld a császárhoz, ki fiának megkoronáztatása által a jövő nemzedékre nézve is biztosítja az alkotmány folytonosságát. Közjogi tekintetben annyira meg vannak elégedve, hogy nem is kivánnak más hitlevelet az 1792-ikinél. Egyéb fontos kivánságaik: a sóár leszállítása, az ország elveszett, de visszaszerzett részeinek bekebelezése, végre a magyar nyelvnek hivatalossá tétele.
Mire a diéta összeült, az egész európai helyzet megváltozott. Párisban győzött a forradalom, Belgium elszakadt Hollandiától és a franczia mozgalom hullámai megrázkódtatták Németországot és Itáliát. Ki kellett tünnie annak, megerősíti-e az alkotmányos munkára hivatott magyar nemzetiség a dynastiának európai állását, vagy pedig a forradalomhoz való szítása által hozzájárul-e annak és általában a conservativ érdeknek gyöngüléséhez?
Gróf Széchenyi István Metternichhez intézett igazoló emlékiratának utolsó lapja.
Eredetije a M. N. Múzeum levéltárában.
Gr. Széchenyi István Metternichhez intézett igazoló emlékiratának utolsó lapja.
|
Forditás. – Főméltóságod nyilt beszéde, az a leereszkedése, hogy velem tárgyalásokba bocsátkozik, végre szeplőtelen lelkiismeretem mégis megnyugtatnak s bizalommal nézek a jövő elé. Mert rosszat ellenem nem találhatnak; tartalmatlan, be nem bizonyitott vádakra Főméltóságod s a kormány nem hallgat s végre is fel kell derülnie a napnak, melyen kiviláglik, hogy a kormánynak nem volt nálamnál hívebb előharczosa és hogy talán kár volt, hogy a kormány nem használta fel jobban becsületes akaratomat, tevékenységemet s kitartásomat, mint eddig tette. Főméltóságod őszinte szolgája és tisztelője Nagy-Czenk, 1835. ápr. 28. |
Az események e kérdésre csakhamar megadták a feleletet. A hitlevelet néhány napi vita után változatlanul elfogadták és a koronázás szeptember 28-án a hagyományos pompával végbement nagy országos öröm közepett, számos idegen fejedelem és követ jelenlétében. Ferdinánd bevonulásakor kijelentette, hogy őt a szent korona nem mint dísz boldogítja, «hanem mert általa a szeretet és bizalom örök köteléke fűz azon nemzethez, melyet zsönge gyermekkorom óta szerettem». Atyja példájára a törvények és ősi institutiók hű megtartásában keresi majd a kormány erejét és fényét. Az ezen szavak által keltett lelkesedést még fokozta az új király nagylelkűsége, melylyel a koronázási ajándékot, 50,000 aranyat, a magyar tudós társaságnak és az inséges népnek ajánlotta föl.
A tárgyalások csakhamar megmutatták, hogy a koronázási ünneppel járó lelkesedés több volt múló hangulatnál. A kérdés lényegét megvilágította Nagy Pál, ki szerint a királynak meg kell adni a kellő erőt, mert az ellenség nem más, mint a demokratia, az pedig éppen aristokratikus alkotmányunkra nézve a legveszélyesebb. Meglehet, hogy a király félti trónját, de nekünk még jobban kell félnünk, mert ha az aristokratia megtagadja a kormánytól a szükséges támogatást, arra kényszeríti a trónt, hogy lépjen szövetségre a demokratiával és nyakára hágjon a constitutiónak. Maga a tárgyalás az első parlamentáris menetű értekezése volt a magyar rendeknek. A kerületi ülésen október 18-án a többség fölvilágosítást kér az ujonczozás szüksége felől, mielőtt azt megszavazhatná.266 E követelés ellen az országos ülésen felszólal Majláth György personalis, arra mutatva, hogy a hadsereg állapota diplomatiai titok; a főrendek pedig föl is szólítják a rendeket, hogy álljanak el szándékuktól. De az alsó-tábla szilárd marad, megujítva üzenetét és az udvar, ebben is előzékenységet mutatva, megbizza a hadi-tanács elnökét, gróf Gyulay Ignácz bánt, a kellő fölvilágosítások megadásával. A minister meghallgatása után a kiküldött bizottság a subsidium megadását ajánlja. E jelentésre titkos conferentiában megegyeznek 28,000 új vitéz állításában; ha a háborús viszonyok még többet követelnének, hívja össze a király újra a diétát, a mely még többet is fölajánlhat és a nemesi fölkelés felől intézkedhetik. A főrendek ezzel nem elégszenek meg és még 20,000-et ajánlanak föl azon esetre, ha a veszély még az 1831-iki diéta előtt állana be. Most a karok és rendek engednek «jóllehet meg lennénk arról győződve, hogy ama 28 ezer Katona ujjonczok fölajánltatásával, mellyet egyedül a rendkivül való környülállásokra nézve teszszük, olyannyira fog nevekedni a Magyar Hadi sereg ereje, hogy tulajdon hős neve ditsőségével nyomósan ellentállhat az ellenséges erőnek: – mindazáltal a közbenjöhető valóságos megtámadtatás, s az abból származható nagyobb veszedelem esetére ajánlunk, a fent igért számon felől, addig is még a veszedelem eltávoztatására az Ország-Gyűlésének törvényes útján bővebb czélarányos Intézetek sikeressen tétetthetnek s a Törvény-Czikkely Javallatjának külön Pontjaiban foglalt Feltételek és óvások mellett még 20 ezer ujjoncz Katonákat». E fölajánlás által az akkori európai conflagratióban azt a szolgálatot tették a dynastiának, melyet őseik tettek 1741-ben Mária Teréziának. Megmutatták, minő szilárd gyökeret vert a Habsburgok iránti loyalitás épen ebben a vulkanikusnak itélt talajban. De mint őseiket, őket sem tartotta vissza a loyalitás alkotmányos jogaik érvényesítésétől és érzelmeik szabad kifejezésétől.
Szóba jött itt minden, a mi a katona-ügyben a magyar ember szívét nyomta. Nagy Pál előadja, hogy az ujonczozás mostani módja nagyobb teher a hadi-adónál is. Ha jő a parancsolat, hogy a falu néhány regrutát állítson, mindjárt megszökik 50–60 legény és hónapokon át tétlenül csavarog az erdőkön. Sok szükségből szegénylegény lesz. Anyáik és hugaik, kik titkon utánuk viszik az élelmet, az egész idő alatt szintén nem dolgozhatnak. Jő a fogás ideje, a mikor emberekre úgy vadásznak, mint vadállatokra. Ilyenkor szabadon zsarol a biró és az esküdt; utoljára csak a szegény marad benn, kinek nincs pártfogója, vagy a gyönge, kitől nem fél senki. A sorozáshoz kötéllel viszik a foglyokat, mint a bestiákat. Legjobb tehát a sorshúzás behozatala.
De miért irtózik a magyar annyira a katonaságtól? Erre megadják a feleletet Borsiczky István, Ragályi Tamás és Nagy Pál. Az idegen nyelv és idegen ruha tartja távol a magyart a seregtől, azért megy mindenki, ki teheti, huszárnak, mert ott legalább a nemzeti ruha megvan. Meg kell válnia anyanyelvétől annak, a ki csak káplárságig is akarja vinni. Azt is követelik és a felső táblánál ez érdekben szólal föl Széchenyi és Wesselényi, hogy csak bizonyos időre (capitulatióra) szavazzák meg az új katonákat.
Nagy vita folyt a magyar ezredek magyar tisztikara fölött is. A rendek fölterjesztése nemcsak a magyar tisztikart követeli, hanem azt is, hogy ennek a magyar tisztikarnak előmenetele külön legyen a többi császári királyi tisztikarétól. Földváry, Hevesmegye követe szerint a pragmatica sanctio is lehetővé teszi a magyar sereg külön operatióját. De honnan vegyük az ehhez szükséges főtiszteket és tábornokokat? A mágnások visszautasították az alsó-tábla e kivánságát, még Széchenyi is ellene beszélt s a főurak közt csak herczeg Batthyány Fülöp pártolta. De a rendek megmaradtak törvényes követelésük mellett és utóljára is a mágnások engedtek. «A kormány már érzi, hogy fölébredt ezen nemzet és hogy nemzetiségét ép oly nagyra tartja, mint alkotmányát.»
A törvény (VII. cz.) 10 évre ajánlja föl az ujonczokat, mely idő után azok mulhatatlanul hazabocsátandók. Az új katonákat sorshúzás útján szedik, «mivel pedig a Katonáskodásra az szolgálna legfőbb ösztönül, ha a Jeles Katonai tetteket érdemlett előléptetések és jutalmak követnék, Ő Felsége a Karokat és Rendeket Kegyelmessen bizonyosokká tette, hogy az e részben fennálló s jelessen az 1792: 9. és 1807: 1. Czikkelyeknek tökélletes megtartását szivén fogja viselni és arra nézve is, hogy a Tisztek, következésképpen a Generálisok és Stabalisok is a Magyar és Véghelyi Ezredekben született Magyarok legyenek, főgondja lészen; az érdemeket pedig a Törvények értelmében Nemesi Czimer Levelekkel és Nemesi Telkekre és apróbb tagokra osztott Jószágok adománnyaival meg fogja a Törvények Lelke szerént jutalmazni».
E felajánlás és a belső egyetértés király és nemzet közt, melyet kifejezésre juttatott, fontos momentumává lett az akkori európai politikának. Abban az időben, midőn a lengyel fölkelés lekötötte Oroszország erejét is, a Habsburgok monarchiáját tüntette föl a conservativ érdek egyedüli szilárd támaszául. Állásfoglalás volt a forradalommal szemben, de nem zárta ki a békés reformot, még kevésbbé a nemzetiség erőteljes és szabad kifejtését. Épen a nemzetiségi irány adja meg e rövid, de jelentős diétának egyéniségét az 1825-ikivel szemben, melyen az alkotmányos kérdés uralkodott és a későbbiek szabadelvű reformtörekvéseivel szemben.267
Egy század haladása abban fejezhető ki, hogy a magyar nemesség 1741-ben, midőn Mária Terézia trónját föntartotta, segítsége fejében kiváltságainak szinte örökös sértetlenségét kötötte ki, 1830-ban pedig áldozatkészségének jutalmát a magyar nyelvnek előmozdításában találta. Miután a szatmári békében lemondott a haza függetlenségéről, a magyar uralkodó társadalom eleinte csak önérdekét kereste, azután Magyarország közjogi önállását biztosította, végre a honi nyelvnek szerzett elismerést. Pedig a nemzetiségi kérdés a demokratiától elválhatatlan; mihelyt a nyelv a döntő, véget kell hogy vessen az egynyelvűek közt történeti alapon létrejött osztálykülönbségnek.
A nemzeti érzés a legtöbbnél nem volt más, mint erős, úgy szólva veleszületett ösztön, mely a faj kiválóságába, nemességébe vetett aristokratikus hitből merítette legfőbb táplálékát. De már olyanokban sem volt hiány, kiket a külföld ismerete, a nyugot nagy szellemi és anyagi haladása tettek az anyanyelv előharczosaivá. Hogyan szállhasson Magyarország versenyre a fejlettebb államokkal, míg közélete, egész műveltsége egy idegen, kihalt nyelv nyűgét viseli? Ha pedig képtelen a versenyre, ha a kor eszméit nem birja befogadni, sem azoknak önálló kifejezést adni, nyelvével együtt lassú, de biztos halálra van itélve nemzetünk. E veszély, «a tehetetlen kor» ellen szólították síkra költőink a honalapító Árpádot, «a szekerczecsapással rettenetes Lászlót», a nagy királyt, ki alatt három tenger vetett határt a magyar uralmának és Mátyást, az igazságost, Bécs meghódítóját, a tudomány és művészet ápolóját. Történeti eposzunk megalkotása Vörösmarty által épen összeesik az 1823-iki alkotmányos küzdelemmel. Ekkor a történet és hagyomány világánál egynek tűnik föl a nemzetiség és az alkotmány, a minthogy viszont az absolutismus mögött is ott lappang a germanisatio. E veszély ellen hivta föl Széchenyi, ki már nem hitt az ősök árnyaiban, küzdelemre, tanulásra, áldozatkészségre az élő nemzedéket.
Az 1825–27-iki diétán már komolyan foglalkoztak a magyar nyelv hivatalossá tételével. De a terv ellen nemcsak a horvát és tótországi követek szólaltak fel, hanem az árvaiak, turócziak, zólyomiak és sárosiak is. A fejlődés legfőbb akadálya gyanánt már is a többi nemzetiség érdeke tűnik föl. Nem is vált a jó szándékból törvény, elég volt, ha a rendek óhajtását mint elsőrendű sérelmet (praeferentiale gravamen) terjesztették föl a kormányhoz, melynek azt a jövő országgyűlésig el kellett intéznie. Közben Széchenyi munkája és példája és a felpezsdülő irodalmi és közélet mind szélesebb köröket vont be a nemzeti mozgalom körébe. Az aristokratia a Magyar Tudományos Akadémia érdekében tett fölajánlásaival megmutatta, hogy a nemzetiség érdekében áldozatra is kész. Széchenyi példájára mind többen kezdtek beszélni magyarul vagy legalább gyermekeiket részesítették magyar nevelésben. Még az uralkodócsaládra is hatott ez az irány és annak több tagja tanulni kezdte nyelvünket. A nádor a nyilvános életben ragaszkodott a latinhoz, de nejét, Mária Dorottya württembergi herczegnőt, ki nyilvánosan és szépen beszélt magyarul, már is a nemzetiség jó geniusa gyanánt ünnepelték.268 A gyanakodó császár még a diéta előtt jóváhagyta az Akadémia alapszabályait, mert ez az intézet a kanczellária szerint «kényeztetett gyermeke a közvéleménynek».269 E társaság czélját kifejezi alapszabályainak bevezetése.
«A mit az Emberi Lélek természete nyilvánossá teszen, az eránt a Nemzetek története minden kétséget kirekeszt; hogy tudniillik a Tudományok és Mesterségek, mellyek az elmék és erköltsök, a kor és egyes Intézetek tökélletesítését eszközlik, tsak olly Nemzetekre áradnak el haszonnal, kik azokat Honni nyelveken űzni, mivelni és az élet szükségeire fordítani egyesített erővel törekesznek.»
Maguk a rendek saját körükben lehetőleg sietnek a magyar nyelvnek érvényesítésével. Magyar nyelven küldik izeneteiket a főrendekhez, mibe azok nagynehezen belenyugszanak, és magyarul szerkesztik a királynak és a nádornak szóló hálafeliratokat. Nagy Pál az ifjú királyt akarja közbenjárásra kérni, eszközölje ki atyjánál, hogy az ország a maga nyelvén szólhasson királyával. E gyors haladás már a rendeknél is ellentmondást keltett, a főrendek pedig igen kevés kivétellel visszavetették az indítványt. Nagy Pál erre kijelentette, hogy ne a kormányt okozzuk, hanem önmagunkat. Hány főúri család van, a melynek egy tagja sem tud magyarul!
Csakugyan a kormány, melyet teljesen kielégített a rendek magatartása a katonai kérdésben, a nyelv ügyében nagyon engedékeny. És minthogy a magyar nemzetiség kifejtése ügyében ekkor sem a mágnások, sem a nemzetiségek nem fejtenek ki nagyobb ellenállást, meg van engedve az a következtetés, hogy még akkor a nem-magyar nemzetiségek csak annyiban és akkor jönnek számba, a mennyiben a kormány támogatja őket.
Különösen érdekes e szempontból Horvátország magatartása. Dalmatia, Horvátország és Slavonia rendjeinek egyik főkövetelése így szól: «A kapcsolt királyságok karai és rendjei azon gondoskodástól vezettetve, hogy ifjúságuk a magyar nyelv teljes ismeretét elérhesse és ezáltal alkalmasabbá váljék a fejedelemnek és a hazának szolgálatára a magyar birodalommal közös ügyekben ez országgyűlésen oly törvény hozását követelik, a mely szerint a magyar nyelvet a kapcsolt királyságok iskoláiban mint rendes tantárgyat adják elő.»270 Csak Pozsegamegye követe, Farkas Sándor, tiltakozott az ellen, hogy a magyar nyelvet hivatalosan a társországokra is kiterjeszszék.
Maga a törvény csak egységes magyar államot ismer nyelvi tekintetben is és nem tesz különbséget az anyaország és a melléktartományok között. « A Nemzeti Nyelvvel való Élésről.» 8. Czikkely. A Nemzeti Nyelv míveltetése eránt az 1791: 17., 1792: 7. és 1805: 4. Czikkelyek aránya elébbi elérése végett a Karok és Rendek Ő Felsége megegyezésével elhatározták:
|
Régebben is hoztak törvényeket a magyar nyelvről és különösen 1790-ben tán még nagyobb volt mellette a hazafias felbuzdulás. A régi articulusok a papiroson maradtak; az 1830-ikit végrehajtották. A nyelvujítás és az egyre fejlődő irodalom a legbonyolodottabb ügyek tárgyalásaira is megfelelő szókincset bocsátott a nemzet rendelkezésére és így fölöslegessé, elavulttá tette a korral nem haladható deák curialis stylust. És a mi tán még fontosabb volt, a nemzetiségi eszme a maga egyesítő erejével megteremtette a morális erőt is, a mely a végrehajtást biztosította. Közös érdeket teremtett a főúrra és köznemesre, a földesúrra és a pórra nézve. Az európai helyzet pedig a dynastiát is közelebb hozta azon nemzethez, melynek erejében és kifejlésében fennállása és hatalma legszilárdabb alapját látta.
Így általános megelégedéssel fejezte be tárgyalásait a diéta. Csak azon követek ellen zúdult föl a közvélemény, kik, mint báró Vay Miklós, az ujonczok második részének megadásában előbb az oppositióhoz tartoztak, de csakhamar meghajoltak az udvar kivánságai előtt.
A magyar nemzetiség és az alkotmány Erdélyben.
A török hódításnak leggyászosabb következése, a magyarság kettészakadása, három század mulva sem szűnt meg. De bármennyire természetes, történeti és mesterséges gát választotta el egymástól a két hazát, nem szűnt meg az együvé tartozás érzése és ezzel együtt a politikai egyesülésre való törekvés sem. A míg a rendi és felekezeti érdekek voltak túlsúlyban, az unio, melyet különben is minden módon akadályozott a császári kormány, csak keveseknek jámbor óhajtása maradt. De mihelyt a nemzetiség eszméje kerekedett felül, a régi egységes magyar birodalom helyreállítására, az erdélyi nagyfejedelemségnek beolvasztására kellett törnie teljes erővel.
Az új eszméknek és fejlődéseknek e pontban is II. Józsefnek felforgató politikája törte meg az útját. Talán Erdélyben, hol legtöbb volt az ősi lom, járt el legradicálisabban. Kimondta, hogy Erdélynek előbb-utóbb össze kell forrnia Magyarországgal és ennek előkészítésére egyesítette az erdélyi udvari kanczelláriát a magyarral. Behozva az általános polgárjogot és a szabad költözést, véget vetett a három nemzet különállásának. A jobbágyság sorsának javítása és a görögkeleti vallás pártolása által politikai tényezővé tette a negyedik nemzetet, az oláht. Reformjai ellen kezet fogott minden kiváltság és a nagy germanisatornak még az uralmukat és birtokukat féltő szászok sem voltak hívei.
Műve halálával összeomlott s 1790-ben itt is feltámadott a régi alkotmánynyal együtt a rendi és vallásos kiváltságoknak egész rendszere.
József erőszakos eljárása, melyet a Hóra-lázadás itt még veszedelmesebbnek tüntetett föl, Erdélyben is erős nemzeti visszahatást idézett elő. Azelőtt a jó erdélyi magyar idegenkedett a Magyarországgal való kapcsolattól, mert az megfosztja őt szabadságától és csökkenti a protestans felekezetek privilegiumait. Legföljebb a kevés számú katholikus óhajtotta az uniót, mely őt uralomra segíti. Most ellenben, az absolutismus és a társadalmi forradalom veszélye ellen, mindnyájan a két testvérhaza egyesülésében látták a védelmet. A kolozsvári 1791–92-iki diétán báró Wesselényi Miklós és Mohay János vezetése alatt túlnyomó párt követelte az uniót, melyet csak a szászok elleneztek. De II. Leopold királyi biztosának, báró Rall tábornoknak, legfőbb utasításul azt tűzte ki, hogy hiúsítsa meg az uniót, melybe az uralkodó-ház semmikép nem egyezhetik.272 Hosszas viták után az uralkodó elérte czélját, minden a régiben maradt és Erdély tovább élte külön provinciális életét.
A forradalmi háborúk kora Erdélyben sem kedvezhetett a szabadság és a nemzetiség ügyének. Nem volt ugyan hiány hazafias lelkesedésben – az erdélyi aristokratia e korban is megmaradt magyarnak – de már az ország hét bűne, a három nemzet és négy vallás is, útját állotta minden egységes törekvésnek. A leopoldi diploma értelmében szabadon választott kormány így lassanként Bécstől függő bureaucratiává alakult át, mely gróf Bánffy György kormányzó és gróf Teleki Sámuel kanczellár vezetése alatt nagy jóakarattal, de kevés energiával vitte az ország ügyeit és az udvar kivánságainak teljesítésében látta legfőbb feladatát. Az ellenzéki szabadabb szellem a diétákon még nyilatkozhatott, de 1809 óta országgyűlést sem tartottak.
Pedig az erdélyi diétát, a régi souverain fejedelemségnek a leopoldi diploma által megerősített öröksége gyanánt, sokkal nagyobb hatáskör illette meg, mint a magyart. Egyenes befolyása van a kormány és az egész végrehajtó hatalom alakítására, a mennyiben ő candidálja az uniált nemzetek és recipiált felekezetek tagjai közül az összes királyi főtisztviselőket és birákat. Minthogy pedig 1809 óta nem volt diéta, tehát törvényes választás sem, a kormány helyettesítés útján töltötte be a megüresedett állomásokat, úgy, hogy p. o. a nagyszebeni guberniumnál már csak egyetlen egy kormányszéki tanácsos volt, ki törvényes módon jutott e tisztséghez.
Erdélyben a megyének sohasem volt az az alkotmányos jelentősége, mint Magyarországon. Fejlődése megakadt az ország különválása következtében, mert itt a fejedelem és az országgyűlés valóban képviselte a nemzetet és nem volt szükség a nemzeti ellenállás municipális szervezetére. Az erdélyi megye sohasem törülhette le magáról eredetének azt a vonását, hogy királyi jószág (officiolatus) volt. De azért a nemesség autonom joga itt is érvényesült a tisztikar megválasztásában. Most lehetőleg elkerülték a tisztujítást és a megyék és székek magistrátusait is többnyire kinevezés útján töltötték be. Így Erdélyben még sokkal kevesebb maradt meg az alkotmányból, mint Magyarországon.
Ez alkotmányos sérelmekhez még egy vallásos is járult. A megüresedett hivatalok betöltésénél ugyanis kezdettől fogva nem voltak tekintettel a felekezetek arányos képviseletére, hanem lehetőleg a katholikusok előmeneteléről gondoskodtak. Pedig az ország főnemességének legnagyobb része még református volt, a magyarság túlnyomó száma ezt a hitet követte és így méltán sérelmet látott abban, hogy a református gróf Teleki Sámuel halála után csupa katholikus volt az ország főtisztviselője.
Láttuk, hogy a sokkal nagyobb és hatalmasabb Magyarországon is minő kevés ellenállással találkozott az alkotmányos jogok folytonos csökkentése 1811 óta. Erdélyben még sokkal kevésbbé lehetett szó ellenállásról, nemcsak a nagyobb megoszlás miatt, hanem azért is, mert mind e változások csak lassankint, esetről esetre mentek végbe és mert a vezető férfiak, a kormányzó és a kanczellár, tehetségüknél és érdemeiknél fogva igen nagy tekintélynek örvendettek. El sem gondolható, hogy Erdély a maga erejével visszaszerezhette volna alkotmányát. A kormány, Mária Terézia hagyományait követve, nem nyilt erőszakoskodással és törvényszegéssel, hanem inkább a törvényes érzés elaltatásával egyengette az absolutismus útját. Az ország, mint olyan, nem is nyilatkozhatott, a megyei élet a kormánytól függő és különben is erőtelen, a leghatalmasabb és érdekeiben legjobban sértett autonom testület, a református egyházat, belső egyenetlenség tette képtelenné a határozott föllépésre.273
Az erdélyi szabadság visszaszerzésének mozgalma most Magyarországból indult ki. Az anyaoszág most hálálta meg az erdélyi vajdaságnak és fejedelemségnek a XVI. és XVII. században élvezett támogatását.
1790 óta az Erdélyhez való viszony szorosabbá tétele volt a magyar hazafiak egyik leghőbb kivánsága. Nemcsak a diétákon visszhangzott az, hanem az egész irodalomban. Kazinczyt, Kisfaludyt szent áhitat fogja el, midőn a bérczes haza határát átlépik s Berzsenyi múzsáját a legmagasabb szárnyalásra viszi Wesselényi Miklós dicsőítése és fia leendő nagyságának jóslata. A praeferentialis sérelmek közt mindig első sorban áll az Erdélynek idetartozásáról való törvénynek végre nem hajtása. Külön is követelik az Erdélyhez kapcsolt részeknek, Közép-Szolnok, Zaránd, Kraszna megyéknek és Kővár vidékének visszakapcsolását.
A Partiumban vert legmélyebb gyökeret az egyesítés eszméje. E vidékek követei meg is jelentek az 1790-iki diétán, de a kormány később visszaállítván a régi állapotot, megszüntette a törvényes összeköttetést. Báró Wesselényi Miklós, Zsibó ura, volt ekkor az unio legerősebb előharczosa.
|
«Te mint az orkán s mint az olympi láng, Megráztad a gőztorlatok Alpesit; S villámszavad megszégyeníté A gonoszok s czudarok dagályát.» |
zengi róla Berzsenyi. Hatalmas főúr, kiben a középkori oligarcha büszkesége és dacza egyesül a XVIII. századi főnemes fölvilágosodásával és kit a mellett modernné tesz nemzetéhez való hő ragaszkodása. II. József korában, 1785-ben, ő még magánháborút folytatott egy szomszédja, gróf Haller ellen és ezért Kufstein várában lakolt, de midőn őt a diétán erre emlékeztették, kimondta, hogy a császár őt szenvedni megtanította, de félni nem. A nádorivadék saját hatalmával is számot tevő tényez akart lenni az ország küzdelmeiben és nem csuda, ha előtte a lengyel köztársaság árnyékkirályával és féket nem ismerő mágnásaival tűnt fel állami ideál gyanánt.
Kazinczy levele Bajzához.
Eredetije a M. N. Múzeumban.
«Deli magzatában», ki nevét és erejét örökölte, az atya büszkesége és szabadságérzete nagyobb államférfiúi belátással és ambitióval párosult. Már 23 éves korában, 1818-ban bejárja a megyéket, hogy ellenmondásra birja őket a kormány által önhatalmából elrendelt úrbérszabályozással szemben. Nem áll egyedül, az erdélyi előkelő ifjúság lelkesedik a honi nyelvért, a nemzeti viseletért és a régi rendszer gróf Bánffy György kormányzó halálával nemsokára elveszti legerősebb támaszát. Nem áll meg az első sikernél, lelke egész tüzével a jog tanulmányára veti magát és ezen időben kezdődő barátsága Széchenyi Istvánnal, valamint az 1823-iki alkotmányos küzdelmek mind közelebb viszik őt a magyar mozgalmakhoz. Széchenyi társaságában beutazza Nyugat-Európát, szélesbíti látókörét és alaposabbá teszi műveltségét. Majd a pozsonyi diétán szerepel és heves beszédeivel réme lesz az aulikusoknak, büszke reménye az ellenzéknek és bálványa az ifjúságnak. Erős egyéniségével mintegy helyreállítja a két haza szellemi egységét. Mert Erdélyről sem feledkezik meg, sorba járja a markalis gyűléseket és szervezi a hazafiak ellenállását a kormány önkénye ellen.
E munkájában támogatásra talál Erdély előkelő társadalmában. Vele együtt működik gróf Kendeffy Ádám, a kolozsvári casino alapítója, a folt nélküli gentleman, gróf Bethlen János, kiben a határozottság nagy mérséklettel és finom bánásmóddal egyesült, báró Kemény Dénes, ki törvénytudománya és ékesszólása által egyik büszkesége lett az erdélyi ellenzéknek és Szász Károly enyedi professor, ki széles tudományával magasabb szinvonalra emelte a pártot. Igazgatásuk törvényes alapját abban találták meg, hogy a kormánynak a tisztségek betöltésénél követett eljárása bitorlás és így a tisztviselők iránti engedelmesség, sértése az alkotmánynak. Gróf Bethlen János 1830-ban keresztülvitte, hogy Kolozsmegye e sérelmek miatt fölírt a királyhoz és hogy a megye a guberniumtól tagadja meg az engedelmességet «és csak azon kérdésekben tűrje el rendeleteit, melyek nélkül az administratio megakadna». Minthogy a «vándor-patrioták» a többi megyét is hasonló eljárásra birták, az egész közigazgatás fennakadt.
Szembetünő a parallelismus Magyarország 1823–25-iki viszonyaival. Itt is a diéta követelése vált országos jelszóvá. Kolozsmegye rendjei függetleneknek nyilvánították magukat a kormányszéktől, ha az hat hónap alatt ki nem eszközli az országgyűlés összehívását. A mit Magyarország kivívott, azt Erdélytől sem tagadhatta meg a császár. Ferencz 1832 május 28-án kelt leiratával kilátásba helyezte a diétát. Az igéret nem volt elegendő a kedélyek lecsillapítására. Erdély vezérmegyéje, Alsó-Fejér, új tisztujítási eljárást léptetett életbe és megtiltotta Szent István napjának a kormány által elrendelt, de a protestánsoktól sérelemnek tekintett megünneplését. Általánossá vált az elégedetlenség, az unio sürgetése és az ez érdekben a magyar diétához való folyamodás. Báró Wlassics Ferencz horvát bán, ki mint királyi biztos jött az országba, maga is meggyőződött arról, hogy országgyűlés nélkül nem állítható vissza a törvényes rend és rábirta a fejedelmet a diéta kihirdetésére.
Csak az ismételt, életbe vágó alkotmánysértések, a protestánsok mellőzése, a választási jog semmivé tétele, tették lehetővé, hogy ebben az annyira megoszlott és a mellett annyira conservativ országban ily erőteljes és egységes opposito szervezkedjék. A hazafiak czélja már nem a leopoldi diploma végrehajtása, hanem az unio, mely egyedül biztosíthatja a magyar Erdélynek üdvét és szabadságát.
«A kevés számú magyar mennyit nyerne, ha egybeolvadna; kik most idegenek egymáshoz és két nemzetet formálnak, együtt kettős erővel siethetnének nemzetiségük megerősítése és kitűzött legszentebb czéljaik felé. A kor lelke a fölvilágosodás fáklyáit lobogtatja, melegesznek tüzénél hazám fiai és látom, közelebb az idő, mint reményleni is mertük volna, melyben számadásra fogjuk vonhatni azokat, kik szent jussunkkal visszaéltek.»274
Ez a lelkesedés azonban nem szüntethette meg azt a valóságot, hogy Erdélyben még sokkal nehezebb volt a reformok megkezdése, mint Magyarországon. Minden reformnak alapja a jobbágyság sorsának javítása, itt nemcsak a nemesség érdekébe ütközik, hanem a magyar nemzetségébe is. Jobbágy és oláh itt majdnem synonym és az addig nem törvényes nemzetiségnek és be nem vett hitfelekezetnek, a görög-keleti egyháznak a polgárjogban való részesítése egyszerre véget vet a három nemzet és négy vallás hagyományon és törvényen alapuló túlsúlyának. Számra itt kisebbségben van a magyar és az erdélyi hazafi csak úgy gondolhatott megnyugvással a szükséges reformra, ha a nagyobb testvérhazával való egyesülés előbb veszélyen kívül helyezi a magyarságot. Ebből következett aztán, hogy az unio ellen küzdött nemcsak a hivatalokra vágyó nemesség, nemcsak a kormány, hanem minden rend és osztály, mely ellene volt a magyarság kifejlésének és a reformnak, első sorban a szászok.
Ezek az ellentétek állottak szemben az 1834-iki diétán, melynek az úgyszólva már csak névleg fennálló alkotmány sérelmeinek orvoslása volt a főfeladata. E védelmek közt a legkiáltóbb az volt, hogy a kormányt nem választották meg törvényesen. De ha az erdélyi diétának befolyása volt a kormány alakítására, részint a kormány is befolyást gyakorolt a diéta összeállítására. Az erdélyi országgyűlés egységes, a főrendek együtt tanácskoztak a megyék, székek és taksás városok követeivel. Csakhogy itt a kormánytól függött az ú. n. regalisták behivása, mely jogát oly módon gyakorolta, hogy a legérdemesebb hazafiakat kihagyva, jelentéktelenebb párthíveit is meghivta. A sérelmet még tetézte, hogy a nem-törvényes kormányszék mégis megjelent a diétán. Az ellenzék érvénytelennek hirdette a gubernium minden intézkedését, mindaddig, míg annak tagjait meg nem választották és a többség a kormány jelöltjét, gróf Nemes Ádámot választotta ugyan meg jelöltjének, de azon kikötéssel, hogy csakis a rendek megbizásából és ideiglenesen járjon el tisztében.
Az elvi ellentéteket itt még jobban kiélesítette a vezető egyéniségek jelleme. Estei Ferdinánd főherczeg, a királyi biztos, a királyi háznak tán legenergikusabb tagja, hajthatatlan katona, ki bűnt lát minden oppositióban. Wesselényinek, az ellenzék vezérének sem volt erénye a megalkuvás. Mindjárt a megnyitás összeütközéshez vezetett; a rendek, minthogy a kormány nem engedte meg előkészítő tanácskozásukat, a református templomban, majd gróf Bethlen Gergely lóiskolájában gyültek össze, úgy mint a Costituante 1789-ben.275 Majd a felől folyt a vita: a tisztviselők választásán kezdjék-e, mint a kormány óhajtotta, vagy pedig a sérelmek tárgyalásán. A gyűlés, hogy kimutassa bizalmatlanságát a kir. biztos iránt, egyenesen a királyhoz küldött deputatiót, melynek utasításait Wesselényi szerkesztette.276 Metternichné naplójából tudjuk, mennyire bántotta ez az eljárás az udvart. A király nem adott kedvező választ és az ingerültséget még növelte, hogy báró Nopcsa Eleket, ki csak kevés szavazatot kapott, nevezték ki a diéta elnökének.
További összeütközésre a nyilvánosság kérdése adott okot. A kormány eltiltotta az országgyűlés naplójának kinyomatását, mire Wesselényi kőnyomdát szerzett és 1835 január 29-én nagy lelkesedéssel bemutatta az azon készült első ívet, majd pedig a lithographiát a nemzetnek adományozta. Erre a gép lefoglalása volt a válasz. Már febr. 6-án fel is oszlatták a diétát. Kolozsvárott a katonaság és a polgárság közt véres összecsapás mutatta, mily erős a forrongás, Bécsben pedig az erdélyi hireknek tulajdonitották Ferencz császár betegségét és halálát. «Széttépték volna az erdélyieket.»277 Ferdinand főherczeg megmaradt biztosnak és megkezdte Wesselényinek üldözését, hogy őt a nyilvános élettől elriaszsza. Igy sem a reform, sem az unio ügye nem haladt, de világossá vált, minő súlyt helyez az udvar Erdélyre s minő nagy akadályokkal kell még megküzdeni az unio megvalósításáig.
De hiába, győzött az alkotmányos elv és az alkotmány győzelme mind a két hazában egyúttal a magyar nemzetiségnek erősödését, egyesülését is jelentette. A századok emelte válaszfalakat, a politikai és felekezeti kiváltságokért való küzdelmek emlékeit lerombolni készült a kornak ellenállhatatlanul előre törő, a legfényesebb elmék, a legtüzesebb lelkek által képviselt uralkodó eszméje. Az unio annál könnyebbnek látszik, mert hisz a kétfelé vált magyar nemzetnek egy az uralkodója. És ha a nemzetiség eszméje, szövetségben az alkotmány és e szabadság cultusával, leronthatja ezt a nagy akadályt, vajon ellenállhat-e neki a többi privilegium és osztályérdek? Nagy változások állnak küszöbön, a lelki átok, a mozdulatlanság megszünt. A változás szüksége a legconservativabb elméket is megragadja, de még a legbelátóbb elme sem bírja megállapítani, minő alapon építi föl Magyarország szebb jövőjét a magyar nemzetnek fölébredt geniusa.