VIII. FEJEZET.
Az ország felszabadítása.

A török birodalom válsága. – A háború kezdete. Bécs ostroma és felmentése. – Magyarország felszabadítása. Buda ostroma. – Az eperjesi vértörvényszék és a pozsonyi országgyűlés. – Erdély visszafoglalása. – A török háború befejezése. A karloviczi béke. – Velencze és Lengyelország háborúja a török ellen. – A karloviczi béke.

A török birodalom válsága.

Egy kiváló török államférfiú, ki behatóan foglalkozott nemzete történetével, kifejtette előttem, hogy nemcsak a magyarra volt végzetes a török hódítás, hanem a győztesre nézve is. A török ellenállhatatlan volt mindaddig, míg oly népekre talált, melyeket beolvaszthatott és hatalma növelésére fordíthatott. Ilyenek voltak a Balkán-félsziget népei: görögök, bolgárok, bosnyákok, oláhok, kik, ha meg is maradtak keresztyéneknek, mégis meghajoltak a török túlsúly előtt, katonával, adóval szolgáltak és nem keresték a többi keresztyén államok támogatását. De a magyar más volt; azt legyőzni lehetett; megadásra, nemzetének, vallásának megtagadására birni nem. Ez által arra kényszerítette legyőzőjét, hogy féken tartására fogyaszsza erejét, mely itt kiegészítésre nem talált. Szerinte legjobb lett volna, ha népe ide nem is teszi lábát és megelégszik a politikai hegemoniával. Csakhogy a kincs, a gazdagság túlságosan vonzotta.

Ez a megjegyzés is mutatja, hogy a török, legalább az uralkodó osztály, már nem volt a régi. Egyszerűsége szolgai állapotával megszünt. A basák nagy vagyont harácsoltak össze, csak úgy, mint a római proconsulok és azon voltak, hogy azt élvezzék és örökössé tegyék. A vallásos rajongás helyébe közömbösség lép; a szultán iránt való feltétlen engedelmesség helyébe a pártoskodás és az önérdeknek a kötelesség fölé való helyezése. Az oszmánok eredeti aczélos katonai monarchiája mind hasonlóbbá válik a középkori hűbéres államokhoz. Főtámaszai: a jancsárok és a szpáhik rendje, örökös birtokra törekszenek. A személyes érdem helyébe a származás lép. A jancsárok megnősülnek, fegyelmük meglazul, fegyveröket gyakran emelik vezetőikre, sőt magára a szultánra is. Azt követelik, hogy fiaik örököljék kiváltságaikat és ezt gyakran ki is erőszakolják. Ennek pedig kettős volt a káros következése. Az egyik az, hogy ez a harczos kaszt is nyugalomra, békés élvezetre vágyik, úgy, mint a római vagy a spanyol veteránok; rohama már nem oly ellenállhatatlan, kitartása nem oly páratlan, mint II. Muhammed és II. Szuleimán korában volt. A másik az, hogy az örökösség által nem volt többé szükség a rend folytonos megújítására a keresztyén gyermekek felvétele által. Igy a török hadseregnek ez az erőforrása lassankint kiapadt; a leigázott népek ellenben erőre juthattak és csakhamar szembe is szállhattak elnyomóikkal.

A szpáhiknál eredetileg csak a legkisebb hűbért nyerte az új vitéz és saját érdeméből emelkedhetett csak nagyobb rangra és zsoldra. Most a szpáhik fiai, a szpáhoglanok, mint őket Zrinyi nevezi, egyszerre bejutottak apáik örökébe és a gazdagabbak igazi lovagi életet éltek. A végeken nem szünt meg soha a háború; a birodalom belsejében nagy számmal volt még a harczra, zsákmányra vágyé, vallásos rajongástól eltelt néptörzs: de ezeknek sem fegyelme, sem fegyverzete nem volt már alkalmas a keresztyén seregekkel való mérkőzésre.

Ezek a változások csak lassan mentek végbe és még mindig óriás test, félelmes hatalom volt az, mely a Dontól Arábiáig, Algiertól a Tigrisig terjedt. De hanyatlott benne a lélek: a szultánok harczias szelleme, mely előbb éltette, mozgásba hozta, diadalra segítette a nagy gépezetet. II. Szuleimán óta a nagyurak mindinkább a hárem élvezeteibe merülnek és ha támad is köztük még olyan, ki harczi dicsőségre, vitézség babérjára vágyik, hiányzik belőle a vezéri tehetség. Egymás után nagy csatákat vesztenek: a perzsák ellen, kiket Abbasz sah a hatalom magas fokára emelt; a lengyelek ellen, kik II. Oszmán szultánt 1621-ben leverik; a császár ellen, kinek hada győz Sz.-Gotthardnál. Mert ez a szolgaságra, minden önálló gondolat elfojtására épített alkotmány csak addig bír megfelelni hivatásának, míg az akarat, a szultán, ott van a táborban, míg vezet, irányt ad, jutalmaz és büntet. Minél nagyobb az absolutismus, annál több múlik az uralkodónak jellemén, tehetségén. A nagy szultánok sorának pedig vége szakadt. Oszmán magára haragította a jancsárokat szigorusága és fukarsága által, a nagy befolyású törvénytudósokat, az ulemákat pedig az által, hogy három szabad születésü leányt vett nőül, a szokás ellenére. A szerencsétlen lengyel hadjárat után fellázadtak a jancsárok és előbb a főtanácsosok fejét követelték, azután a szultánt is letették, elfogták és helyette nagybátyját, a fogoly Musztafát emelték a trónra. Oszmánt a fogságban megölték. Első, de nem utolsó esete annak, hogy a jancsárok megölték a császárt, kinek személyét előbb szentnek tartották.³¹⁷

A XVII. század közepén, midőn ezek a bajok nyilvánvalókká válnak, feltűnik az orvoslás is, mert ép, romlatlan szervezetben van még erő arra, hogy magán segítsen. Az albánok harczos nemzete egész sorát adja a kiváló, kormányra termett nagyvezéreknek. A Köprilik igazi majordomusok és vad erejök, tehetségök ismét képes egyesíteni, felhasználni a birodalomnak szinte kifogyhatatlan katonás elemeit. De ők is érzik, hogy államuk kívül marad a hadi tudománynak az utolsó félszázadban történt haladásán, hogy seregök a nagyobb európai hatalmakéval már nem egyenlő értékű. Ezért kerülik a háborút a főellenséggel, a császárral, miben, mint láttuk, a bécsi politika egy nyomon jár velök. Magyarországon csak a határszéli őrségeket foglalkoztatják és hogy a sereget mégis gyakorlatban tartsák, látszólag gyöngébb szomszédjaik, Velencze és Lengyelország ellen folytatnak nagyobb háborút.

Mindegyik szerencsésen végződött a portára nézve, de mindegyik elárulta gyengülését. Velencze utolsó nagy levantei birtokának, Candiának (Kréta) meghódítása, rövid félbeszakításokkal 24 esztendeig foglalta le az oszmán birodalomnak szárazföldi és tengeri hadi erejét. A diadalt, mely utoljára is a törököknek jutott, nagy áldozatokkal vásárolták meg, tengeri hatalmuk megsemmisítésével és körülbelül 120,000 katona életével. A közben eső magyarországi háború is szerencsétlenül folyt, de a vége itt is kedvező volt a portára nézve, mert a császári udvar inkább a magyarban látta az ellenséget, mint a törökben. Ezek a harczok egyuttal helyreállították a keresztyénség egységét az iszlámmal szemben. Zrínyi Miklóst egész Európa hőse gyanánt ünnepelték; Sz.-Gotthardnál a francziák és a német protestánsok együtt harczoltak a császáriakkal; Candia védelmére özönlöttek a franczia és német önkéntesek: katholikusok, protestánsok egyaránt.

Mindezeknél még érzékenyebb sebet ejtett a török hatalmon és tekintélyen a lengyel háború. A császár egyenrangú ellenfélnek volt tekinthető; Velencze is az volt, legalább a tengeren, de Lengyelország már alig volt állam és 1656–57-ben csak a szomszédok kölcsönös féltékenysége akadályozta meg felosztását. Törökország is fel akarván használni a nagy háború utáni zavarokat, egy kozák vezér segítségére hadat indított a köztársaság ellen és 1672-ben elfoglalta Kaminiecz erős várát. De a következő évben Szobieszky János, a lengyel korona vezére, egy hideg téli napon (nov. 11.) Choczim vára alatt megtámadta és szétverte a török sereget. Épen a csata előtti napon halt meg a király és a nemzet dicső vezérét választotta meg uralkodójának. Mintha a Hunyadyak kora éledt volna fel újra, oly nagy volt itt is a nemesség egysége s harczi tüze. Szobieszky és a slachta tovább is nagy lelkesedéssel vezette a háborút, de minden vállalatát meghiusította az országnagyok pártos egyenetlensége. A törökök Ilyvóig (Lemberg) nyomultak előre s az ország megmentése csak a király csudás vitézségének volt köszönhető. Egy ízben, 1675-ben, 5000 harczossal megfutamított 150,000 törököt. Hanem végre is körülfogta őt a túlnyomó ellenség és az 1678 okt. 27-én kötött béke szerint Kaminiecz török kézen maradt.

Közvetlen ezután, 1677–78 közt Oroszország ellen folytattak háborút, de már ez a tőlük előbb megvetett állam is képes volt az ellenállásra.³¹⁸ A birodalom gyöngesége annyira nyilvánvalóvá lett, hogy a régen hódoló népek vérszemet kaptak és remélni kezdték, hogy idegen segítséggel lerázhatják az igát. Midőn II. Rákóczi György a török ellen harczolt, nemcsak a havasalföldi vajdánál talált támogatást, hanem még a bolgárok is biztatták, hogy nagy tömegekben hozzá állanak, ha folytatja a háborút.³¹⁹

Ennyi vérontás meggyőzhette volna a portát arról, hogy a hatalmi tényezők Európában nagy átalakuláson mentek keresztül és hogy régi divatú hadi ereje már nem mérkőzhetik az európai seregeknek számra és felszerelésre naponta növekvő szervezetével. Köprili Achmed nagyvezér elég belátó volt és elkerülte, a mennyire lehető volt, a döntő összeütközést. De utódja, Kara Musztafa, új dicsőséget és hasznot remélt a háború megújulásából. Tököly felkelése addig nyugtalanítá a császárt, a franczia ellenségeskedés annyira lekötötte erejét, hogy hatalmát Konstantinápolyban már nagyon csekélyre becsülték. Ez időtájt történtek XIV. Lajos túlkapásai a római birodalom ellen, melynek Leopold állott élén; nem csuda, ha a nagyravágyó török vezér szintén igyekezett felhasználni a kedvező alkalmat. Erre egyaránt tüzelik őt a magyar felkelők és Francziaország. A bécsi, udvar pedig XIV. Lajosban látja még mindig főellenségét és alig akar hinni a török háborúban. Majd a régi eszközökkel, vesztegetéssel és igéretekkel igyekszik elhalasztani annak kitörését. Már 1680 óta bizonyos volt a háború, de Bécsben nagyon kevés előkészület történt a védelemre, mit csak részben ment az akkor uralkodó nagy pestis és az udvar örökös pénzhiánya. Legerélyesebben a közvetlenül fenyegetett magyar urak, különösen Esterházy Pál nádor, szólaltak fel a fegyverkezés érdekében, de siker nélkül. A helyett az udvar még 1682 nyarán követet küldött Konstantinápolyba a fegyverszünet meghosszabbítására. Az alkudozás természetesen nem vezetett czélhoz, a török majdnem egész Magyarországot követelte a maga és Tököly részére. Ekkor a császár, ismerve ereje elégtelenségét a fenyegető veszélylyel szemben, külföldi segítség után nézett.³²⁰

Minthogy Francziaország várakozó helyzetet foglalt el, csak a német fejedelmektől, a lengyel királytól és a pápától lehetett várni segélyt. Legnagyobb súlylyal a lengyel segítség bírt, mely a törökök ostorának, Szobieszky Jánosnak támogatását biztosítja a császár részére. Éles összeütközés folyt le a lengyel udvarnál a franczia és a császári udvarok diplomatiája közt, melyek közt az első Lengyelország semlegességét akarta kivinni, hogy a császárság annál biztosabban zsákmányáúl essék a töröknek. De végre győzött a lengyeleknél a közös veszély érzete és a lengyel király 1683 márczius 31. megkötötte a szerződést, mely szerint 40,000 vitézzel fogja segíteni a császárt. A pápa tetemes pénzösszeget küldött és erős diplomatiai hatást gyakorolt Francziaországra és Lengyelországra a török elleni háború érdekében.³²¹ A német fejedelmek közt eleinte csak a bajor választó volt kész segítségre. Spanyolországot gyengeségén kívül a francziáktól való félelem tartotta vissza.

A háború kezdete. Bécs ostroma és felmentése.

Magának a császárnak hadi ereje, mely a hadjárat megindulásakor 60,000 katonát számlált, egyáltalában nem látszott elégségesnek a harcz kiküzdésére. A nádornak felhivása, mely fegyverbe szólítá a törvények értelmében a magyar nemességet, (márczius 18-án), nem kecsegtetett nagy eredménynyel. Az ország legnagyobb része Tököly táborában állott, ki nyíltan úgy viselte magát, mint a török szövetségese és kit nem rendített meg, midőn hazája árulójának nevezé őt foglya, Koháry István. A török ellenben teljes erővel indult a háborúba. Seregének száma felülmúlta II. Muhammed és Szulejmán ármádiáit; 230,000 vitéz követte a próféta zöld zászlóját. Maga a szultán csak Belgrádig kisérte seregét, azontúl Kara Musztafa, a nagyvezér vezette. Junius 7-én mentek át a Dráva eszéki hídján, hol Tököly, kit a törökök mindig királynak neveztek,³²² és kit gazdag ajándékokkal elhalmoztak, megjelent hódolatát bemutatni, mint egykor János király Szulejmánnál és lassan végig hömpölyögve a dunántúli síkon, junius 26-án Győr elé jutottak, a császári hadak főtáborhelyéhez. A császári vezér, lotharingiai Károly herczeg kénytelen volt visszavonulni, tartania kellett attól, hogy megkerülik, mert a töröknek mindenütt a magyar elégedetlenek mutatták az útját. Csak Komáromban, Győrött és Leopoldvárában marad császári őrség. Pozsony is kezére jutott Tökölynek és ott is mindjárt magyar lesz az igazgatás nyelve. A visszavonuló sereget elérik a száguldó tatárok, egy csetepatéban az osztrák határon elesik Savoyai Eugénnek egyik testvére. A császár egész udvarával eltávozott Bécsből, mely rémülettel várta az ellenség közeledését. Mindenfelé tűzoszlop hirdette a török megérkezését. A föld népe nagyrészt a fővárosba menekült, a visszamaradtak felkonczoltattak vagy rabságba jutottak.³²³

A török fősereg lassú menete lehetővé tette Bécsnek védelmi állapotba helyezését. A lotharingiai herczeg seregének jelentékeny részt, 13,000 gyalogot és 9 század lovasságot rendelte őrségül. A polgárság 1800 fegyverest állított, a deákok közül 700-an állottak be; a czéhek is teljes számmal jelentkeztek puskásoknak. Mindössze 22,000-re volt tehető a védők száma. Az éhség elkerülésére bezárják a kapukat a menekülők elől, a védelem előmozdítására leégetik a külvárosokat. A város parancsnoka gróf Stahremberg Rüdiger volt, mellette Kollonics Leopold püspök és gróf Schwarzenberg tüntek ki, mint a szegény lakosság táplálói és ápolói. A polgárság Liebenberg polgármester vezetése alatt szintén hősiesen kitett magáért. Az ostrom julius 20. óta teljes erővel folyt. Az ellenséges aknák romba döntötték már a falak nagy részét, az őrséget a gyakran ismétlődő rohamok, a betegség és nélkülözés fogyasztották. Stahremberg már alig mert remélni, e sorokat írta a felmentő sereg vezérének, Károly herczegnek: ne veszítsen több időt, kegyelmes uram, ne veszítsen időt. – Egész Európa szeme ismét Bécs felé fordult, mely elhagyatva minden perczben zsákmányául eshetett a törökök dühének.

Lotharingiai Károly csekély seregével a Duna bal partjára vonult vissza és Tököly ellen harczolt, kit sikerült Pozsonyból kiűznie. Lassankint körüle gyűltek a német fejedelmek csapatjai. A bajor választó 8000 embert hozott, a szász választó 10,000-et, a frank kerület 8000-et küldött. Ismét 50–60,000-nyi sereggel rendelkezett, de még mindig képtelen volt a török megtámadására. Időközben megérkezett a lengyel király is 27,000-nyi sereggel. Az összes ármádia 84,000 embert számlált és vezérei elhatározták a város fölmentését és megállapították a hadi tervet. Szeptember 12-én ment végbe a csata, mely egy csapással véget vetett a török veszélynek és előkészítette Ausztriára nézve nagyhatalomra jutását, Magyarországra nézve területe visszaszerzését. A diadalmas lengyel király még az esemény közvetlen befolyása alatt következőleg írta azt le a nejének.

Szobieszky János vértje, melyet Bécsbe bevonulásakor viselt.
A drezdai kir. történelmi gyűjteményben.

«Isten oly diadalt adott, melyből nemzetünkre halhatatlan dicsőség hárul. A csatamező birtokunkban maradt, az ellenség megszámlálhatatlan halottat, ágyúját és roppant kincseket hagyott rajta, melyek kezünkbe estek. A nagyvezér elfutott és legbecsesebb jószágainak én lettem örököse. Már 10-ikén jelentettem, hogy megtámadom az ellenséget és 12-én a Bécs fölötti magaslaton állott a sereg, honnan beláthattam az egész török tábort és az ellenségek vereségét. A nagyvezér gőgjében azt hitte, hogy visszaverhet és egyúttal folytathatja az ostromot és valóban volt is még 150,000 embere. A jancsárok ott is maradtak az árkokban, az ostromlottak kitörésének visszaszorítására. Ő maga nekünk indult és a hegy aljában meg akart támadni, én pedig a balszárnyat küldtem ellene, melyet a bajor választó vezetett. A lotharingiai herczeg szintén rendkívüli vitézséggel rohanta meg a törököt, leűzte a Kahlenbergről és zavarba hozta. Midőn a nagyvezér maga támadta meg jobb szárnyunkat nagy dühvel és hatalommal, huszárjaink erősen állottak ellen, úgy, hogy időt nyertem soraim szétbontására, melyeket addig a hegy meredeksége akadályozott és félórai harcz után megfutamítottuk csapatjait. A mint a bajor választó és a többi fejedelem, a ki hozzánk jött, látta, hogy megvertem az ellenséget, nagyon dicsérték vitézségünket, némelyek öleltek, mások kezeimet csókolták, mind felkiáltottak: éljen a király és példájukat követé az egész ármádia. Ez a szerencsés csapás oly hihetetlennek látszik, hogy az ostromlottak nem is hiszik és még mindig tartanak attól, hogy a megszálló tábor ismét összeszedi magát. A mult éjt lóháton töltöttem és meg kell vallanom, nagyon örültem, a mint egészen szétszórva láttam az ellenséges hadat. Semmiből sem lehet annyira megismerni az ozmán birodalom roppant hatalmát, mint a lőpor, a golyók és más hadikészletek végtelen tömegéből, melyet a táborban találtak, a melyből már sok milliót érőt hordtak össze, noha a katonák sokat megsemmisítettek. Mivel az ütközet tüzes és véres volt, mi is sokat vesztettünk embereink közül, az egész csatamező pedig tele van tört kardokkal és más aranynyal és drágakövekkel ékes fegyverekkel, úgy, hogy szembetünő, hogy a török sereg java elesett. Maga a nagyvezér is csak nagy bajjal menekült meg, főtisztjei elhullottak és még nagyobb lett volna a diadal, ha az éj nem vetett volna véget az üldözésnek. Azt mondják, hogy százezer sátor maradt zsákmányúl, melyek kifosztása sok időbe fog kerülni, bármily nagy a győztesek s ostromlottak száma. Sok szerencsétlen nyomorult rabot is találtunk, felkonczolva vagy megsebesítve. A mint a néhol tömegesen fekvő hullák mutatják, mind érezték a vezér kegyetlenségét, s kétségtelenül ez az ártatlanul kiömlött vér szerezte meg nekünk az égtől ezt a dicső diadalt. Ma a szász és lotharingiai herczegek meglátogattak, kikkel tegnap nem beszélhettem, mert a csatarend közepét vezették. Stahremberg is kijött a legelőkelőbb polgárokkal, kik nagyon kivántak látni és rendkívül örültem, a mint megváltójuknak neveztek és meg akarták csókolni térdeimet és ruháimat. A mint aztán bevonultam a városba és a főtemplomba mentem, az ablakokból és a háztetőkről mindenki azt kiáltotta: éljen a király és ez nem szűnt meg, bár kértem a kormányzót és a német főtiszteket, hallgattassák el a népet. Ebéd előtt még megnéztem az erősítéseket, melyek már alig állhattak volna ellen négy napig, mert az ellenség nagyon előre tolta aknáit és légberöpitette a legmagasabb bástyákat. Holnap két mérföldnyire elmegyünk, aztán Magyarországba megyünk a hitetlenek üldözésére, felhasználva rettegésöket. – Irtam már, hogy nekem jutott a vezér sátra és legbecsesebb holmija, bizonyára szeretné tudni, hogyan ment az végbe. Épen benyomultam a török táborba, és üldöztem a futó vezért, midőn elém hozták egyik szolgáját. A fogoly egy magas fellegvárat mutatott, mely lakásul szolgált a vezérnek és én oda küldtem egy testőrömet, hogy vegye birtokba részemre, én pedig tovább üldöztem az ellenséget. Erről a szállásról irhatom, hogy akkora helyet foglal el, mint Varsó vagy Lemberg és lehetetlen leirni, mennyi drága sátor és mennyi pompa volt ott látható; bővelkedett fürdőkkel, kertekkel, vízvezetékekkel és mindennel, a mi csak kell egy nagy városban. A vezérnek pedig nagyon gyorsan kellett megszöknie, mert sátrában ott találták méltósága jeleit és Muhammed zászlaját, melyet a szultán adott át neki. E zászlót még aznap elküldtem ő szentségének Rómába. A többi drágaságról és ritkaságról, miket a társzekereken találtak, a mondhatatlan sok rubinnal és zafirral ékes, sok ezer aranyat érő ívről és tegezről nem akarok szólani. Legalább nem fogja szememre hányhatni, a mit a tatár asszonyok szoktak mondani férjeiknek, ha üres kézzel térnek vissza a háborúból: nem vagy férfiú, mert nem hoztál zsákmányt; azt válaszolhatnám, hogy annak ott kell lennie a csatában, a hadak élén, ki oly gazdag prédát hoz haza. – Egészben biztosíthatom, hogy seregünk hasonlítható ahhoz, melyet régente Bouilloni Gottfrid vezetett, midőn visszajött Jeruzsálem elfoglalásától. Mondjunk tehát végtelen hálát Istennek, hogy mi szolgálhattuk e szent há

A hős király egész naiv büszkesége szól e sorokból; újabb időben szerették volna kisebbíteni érdemeit, de bizonyos, hogy a sereg, Bécs és az egész akkori világ őt tekinté a város megmentőjének, a mint hogy ő is volt az egyesült sereg fővezére. Másrészt bizonyos, hogy a diadalban nagy része volt Bécs hős és kitartó védőinek és a császári sereg vezéreinek, első sorban lotharingiai Károlynak is.

Magyarország felszabadítása. Buda ostroma.

Esterházy Pál nádor, midőn a hadjárat elején fegyverre szólítá a magyar nemességet, kifejezte azt a reményt, hogy Isten által most nyujtatik mód a haza felszabadítására a pogány iga alól. A bécsi csata hatása alatt e czél elérésére sietett a lengyel király és a császári sereg. Az előbbi már október 9-én újra megtámadta a törököt Párkánynál, de veszélybe jutott, melyből csak lotharingiai Károly gyors segítsége menté meg. Nem sokára (október 28-án) visszafoglalták Esztergomot is, Magyarország egyházi fővárosát. Azután leginkább Tököly ellen fordult a császári fegyverek éle, ki hiába vette igénybe a lengyel király közbenjárását. Még 1683 telén elfoglalták a császáriak Lőcsét. Kara Musztafa pedig Nándorfehérvárig futott, hol a szultán által elébe küldött selyemzsinórral megfojtatott. Feje aztán Bécsbe került, hol a fegyvertárban mutatják.

Mi sem bizonyítja inkább, hogy a császár elejétől fogva el volt határozva az egész Magyarország visszaszerzésére és egyesítésére, mint a magyarok iránt követett bánásmód. Általános amnestiát hirdetett azoknak, kik leteszik a fegyvert, s vallásszabadságot az 1606-iki és 1681-iki czikkek alapján. Már 1684 elején meghódolt Pozsonyban 17 megye, tizennégy főúr és 12 város. Csak Tököly nem akar tudni a kibékülésről, még mindig bízik a török csillagában. Keményen megbüntette a tőle elpártolni szándékozókat. A szerencsétlen országot még ez a rendkívül szerencsés fordulat sem birta egyesíteni és a polgárháború tovább folyt, a török elleni harczczal együtt.

Ennek befejezésére nagy szövetséget hozott létre a császári udvar. Lengyelországon kívül Velencze is megújította a harczot. Hanem a háboru súlya leginkább Magyarországra nehezedett. A lengyel király visszatért hazájába; most lotharingiai Károly volt a vezér. Ez egyenesen Buda ellen indult, azon reményben, hogy ott alig talál ellenállásra. Útközben elfoglalta Visegrád várát és Vácznál szétvert egy török sereget. Pestet elhagyták a törökök és a budai víziváros is keresztyén kézre került. A vár felmentésére induló török sereget Érdnél (vagy Hamzsabégnél) julius 22-én szétverte Károly hada, de maga Buda vára ellen nem boldogult. Több véres roham után kénytelen volt visszavonulni (október végén) és Magyarország fővárosa még egy ideig török szolgaság alatt maradt. A keresztyén sereg 23,000 katonát, 639 tisztet és 147 önkéntest vesztett. Nagyobb szerencsével működtek a Dráva felé és a Tököly ellen küldött hadak. Amott Leslie tábornok vitéz védelem után elfoglalta Verőczét, Felső-Magyarországban pedig Schultz tábornok elfoglalta Kis-Szebent, Bártfát és Makoviczát és nyilt csatában legyőzte Tökölyt. Csak Eperjes birt ellenállani. Tököly maga is kész volt már a békére, még arra is nyujtott kilátást, hogy katholikus lesz, de a császári udvar már nem elégedett meg fél eredménynyel és ugyanazon okból visszautasította a török által kinált engedményeket. Hazánkat egészen tönkre tette a hadviselés. A téli szálláson benhagyott katonaság tartására kivetett 180,000 portio (mely 5 millió frtra rúgott) iszonyú inséget árasztott az egész országra. Nemesek, parasztok falvaikból kibolygatva, mindenükből kiélve, több helyen kutyák, macskák húsával kényteleníttettek tengetni életöket.³²⁴ Irtózatos volt a drágaság és éhség, melytől egyaránt szenvedett keresztyén és török.

A következő évben nagy előkészületeket tett mindkét fél. Az egyesített császári had Érsekújvárt fogta ostrom alá. Felmentésére nagy török sereg indult Budáról, mely elfoglalta Visegrádot, de hiába ostromolta Esztergom várát és ott nagy vereséget szenvedett (aug. 16.). Három nappal később rohammal bevették Érsekújvárt és lekaszabolták a török őrséget. A Budához vivő út a keresztyének kezében volt és Károly herczeg újra előnyomult a főváros felé. A török sereg visszavonulásában felgyujtotta Váczot és légbe röpítette Visegrádot. A régi magyar királyi residentia akkor vált rommá.

Felső-Magyarországban Schultz tábornok elfoglalta Eperjest, Caprara pedig Tokajt és Kassát. Az utóbbi város ostroma alatt történt, hogy a nagyváradi basa elfogatta Tökölyt a szultán parancsára, ki többé nem bízott a fölkelő vezérben. Ennek következése az volt, hogy egész Felső-Magyarország meghódolt a királynak és csak 3000 ember maradt Tököly pártján, tovább folytatva a bujdosást. Csak egy hatalmas támpontja volt még a felkelésnek Magyarországban: Munkács, melyet Tököly nagy őrséggel és hadikészlettel látott el, és melynek őrizetét hős lelkű nejére, Zrinyi Ilonára bízta.³²⁵ Benne, a nemzet fejedelmeinek és martyrjainak utódjában, központosult most a százados engesztelhetetlen gyülölet a bécsi uralom ellen.

Napról-napra csökkent a török hódoltság területe. Szolnok, Heves és Török-Sz.-Miklós császári őrségeket fogadtak be. Már Erdélyhez közeledik a császári sereg. Egert és Munkácsot külön hadosztályok veszik körül. Aradot szerencsés meglepés által foglalják el. Erdély elpártolása a töröktől és a császárhoz való csatlakozása már csak napok kérdésének látszott. A szultán e kétségbeesett helyzetben szabadon bocsátja Tökölyt, ki a török kezéből reméli elnyerhetni Erdély fejedelemségét, ha Apaffy a császárhoz találna pártolni.

Mindezen foglalás biztosítására elkerülhetetlenül szükségesnek mutatkozott Buda visszaszerzése. Az ország szétdarabolása természetes következése volt a főváros elveszésének; az okkal együtt meg kellett szünnie az okozatnak. Igen nehéznek látszott a vállalat, a két év előtti kudarcz is ijesztett és a császári hadi tanács nem akarta újabb veszteség által koczkáztatni az eddigi eredményeket. Ehhez járult a bajor választó azon követelése, hogy külön sereget vezessen és ne álljon többé a lotharingiai herczeg parancsa alatt. Már el is volt határozva Sz.-Fehérvár ostroma, midőn végre sikerült lotharingiai Károlynak a császárt véleménye részére megnyerni és az egész hadjárat czéljául Buda ostromát kitűzetni. Az eddiginél sokkal nagyobb erő állott fegyverben. A császár a maga részére nyerte Brandenburgot és a nagy választó 8000 vitézt küldött segítségül. Egész Európából gyűltek a fiatal nemesek, kik ily nagy hadi ténynyel akarták megnyitni vitézi pályájukat és a lotharingiai herczeg alatt akarták megtanulni a hadviselést. Spanyolországból 60 egyszerű kézműves jött, hogy a hitetlenek elleni harczban elvérezzen. Bécsben lázas munkásság uralkodott a fegyvertárakban, a tüzérség kitünő vezért nyert Gonzalez spanyol tűzmester személyében. «Egész Európának szeme Buda ostroma felé fordult, nem beszéltek sehol másról», irja egy akkori franczia főúr.

Esztergom visszavételének emlékérme.
A Nemzeti Muzeumban.

Nagy szükség volt ez erőfeszítésre, mert a török a maga részéről mindent megtett e vár védelmére, melyhez fűződött utolsó reménye Magyarország megtartására. Buda szent városa lett az iszlámnak, megvédésére kész volt a vérét ontani minden muzulmán. Hazánk fővárosának ostromából egy nevezetes momentuma válik a kereszt és félhold sok századon át tartó harczának. Budai basa az öreg Abderrahmán (Apti basa) volt, egy svájczi születésű renegatus, kinek életéhez sok regényes monda szövődik; alatta 17,000 próbált vitéz szolgált. Nagy mennyiségű lőpor és más hadikészlet állott rendelkezésére. Éhségtől sem kellett tartania.

A Habsburg-ház birtokai
VI. Károly halála idején (1740).

Apti basa.
Ernszt Lajos gyűjteményében lévő egykorú metszet után.

A keresztyén sereg Esztergomnál találkozott, elfoglalta Pestet, Ó-Budánál hidat vert és már junius 24-én elfoglalta a vízivárost. Ott a törökök ismételt kitörései ellen is erősen tartotta magát és elhelyezte az ostromló ágyúkat. Az első rohamok nem sikerültek és a török aknák és kitörések igen nagy kárt tettek a megszálló seregben. Hanem a várban is légbe röpült egy lőporos torony és ez alkalommal a lotharingiai herczeg megadásra szólította fel a basát, de teljesen elutasító választ nyert. A julius 27-iki roham, melyben nagy részük volt a magyar «talpas»-oknak, a császáriak kezébe adta a külső rondellát, úgy, hogy már csak a tulajdonképeni vár maradt a török kezében. A keresztyének is elismerték, mily vitéz a török védelme, különösen az ostromlottak által mindenütt elszórt lőpor okozott nagy kárt. «Rossz volna, ha ez embereknél oly jól működnék a fő, mint a test».³²⁶ A roham után ujra felszólíttatta a herczeg a basát, de ez általános békét ajánlott és tudni sem akart e várnak, «mely nemcsak Magyarországnak, hanem az egész török birodalomnak, sőt Jeruzsálemnak is kulcsa, megadásáról.»³²⁷ Abderrahmán annál bátrabban szólhatott, mert tudta, hogy török felmentő sereg közeledik. A császáriak is értesítve voltak a nagyvezér közeledéséről és Károly herczeg új roham által akarta azt megelőzni, mely azonban szintén visszaveréssel végződött. Hanem a nagyvezér serege nem merte megtámadni a császáriak sánczait és csak néhány száz jancsár jutott be a várba. A felmentő sereg távoltartásában a magyar csapatokat illeti meg a főrész. Különben is a török seregben egymást érték a lázongások és a fegyelemmel véget ért e harczi kedv is.³²⁸ Az ostrom szakadatlanul folyt, egy ferenczrendi magyar szerzetesnek, Gábornak bombái felgyujtották a palizádokat, a várfal egészen védtelenül állott már a támadás előtt, a védők ereje és száma egyre fogyott. Hanem a császári sereg is sokat szenvedett. Félig rothadt kenyérrel és vízzel éltek, a két ellenség közt éjjel-nappal fegyverben kellett lenni. Számtalan vitéz hullott el betegség és nélkülözés következtében. A félénkek már attól tartottak, hogy a törökök elvágják az ostromlók élelmezését és visszavonulásra kényszerítik őket.³²⁹

Lotharingiai Károly mindazáltal elhatározta a döntő rohamot. Scherffenberg generális csapatjai, melyek Erdélyből érkeztek, kipótolták a hézagokat, Strattmann minister megérkezése véget vetett a vezérek közt felmerülő viszályoknak, a Dunát elzárták hajókkal és horgonyokkal, hogy vízen se érkezhessen sereg a vár felmentésére. Rohamra 8000 vitéz volt kiküldve, magyarok, császáriak, bajorok és brandenburgiak egyaránt. Cserei szerint legelől Petneházy Dávid, a régi kurucz, óriási testalkatú férfiú jutott fel a várfalakra. Kétségbeesett volt a védelem és midőn már belátták a törökök, hogy nem visz czélhoz s feltüzték a fehér zászlót, nem nyerhettek már kegyelmet. A basa haláláig vitézül védte magát és még ellenségei is tisztelték bátorságát. Száznegyvenöt év után ismét keresztyén uralom alá jutott hazánk fővárosa. Új korszak veszi kezdetét Magyarország történetében. Ki kell emelni, hogy Buda visszafoglalásában a magyaroknak is jelentékeny rész jutott. Petneházy ott sem volt, de kiváló érdemeket szereztek Eörményesi Fiáth Ferencz és gróf Bercsényi Miklós.

Lotharingiai Károly.
Egykorú kőrajz után.

Buda elfoglalása után gyors lépésekkel haladt Magyarország teljes felszabadításának befejezése felé. A nagyvezér visszavonult, miután tétlenül nézte Buda elveszését. A győztes sereg egy része a Duna, másik része a Tisza mentén hódított. Az első elfoglalta Simontornyát, Kaposvárt, Siklóst és Pécset s felgyujtotta az eszéki hidat. Az utóbbi pedig Veteráni tábornok alatt Szeged mellett legyőzte a vár felmentésére siető nagyvezért (okt. 19.), s elfoglalta Szegedet és Csanádot. A kimerült porta, mely már a vallásos alapítványok vagyonát is lefoglalta, újra békét kinált, de hiába. Erdély már kész volt pénzzel segíteni a császárt, bár nyíltan még nem pártolhatott el. Az erdélyi diplomatia teljesen helyes álláspontot foglalt el, midőn lehetetlennek mondta Erdély elpártolását a töröktől, míg Temesvár, Várad és Belgrád nincsenek a császár kezében. Egyáltalában igen nagy volt az idegenkedés az országban a császári uralomtól, és Teleki Mihályt, az alkudozások vezetőjét tekintették az ország minden akkori és későbbi csapásainak okául. A török látva ügyének hanyatlását, most kedvezett a fejedelemségnek, melyet egy emberöltővel azelőtt felprédált. A rövidlátók még lehetőnek tartották Erdély függetlenségének fenntartását a császár és a szultán közt. De mivel a császár végső következésig akarta felhasználni diadalait, a török kénytelen volt tovább folytatni a harczot. Megerősítette Belgrádot, Eszéket és Fehérvárt, sőt árulás által vissza akarta szerezni Budát is.

Buda elfoglalásának emlékérme.
A Nemzeti Muzeumban.

Az új hadjáratban a lotharingiai herczeg nyilt csatára akarta vinni a dolgot. Táborába ismét sok nemes önkéntes jött Angliából, Spanyolországból, Németalföldről és Olaszországból. A nagyvezér nagy haderővel indult eléje Belgrádból és visszavonulásra kényszerítette a herczeget a Dráván át. Az ellenség hátrálása támadásra bátorította a törököt. A régi mohácsi csatatér közelében, Nagy-Harsánynál ment végbe a döntő ütközet, mely a keresztyének fényes diadalával végződött (1687 aug. 12.). Egymásután meghódoltak a dunántúli és drávántúli várak: Palota, Valpó, Eszék és Pozsega. Lotharingiai Károly Erdély ellen indult. Magyarország területén, a Bánságon kívül csak Gyula, Eger, Várad, Kanizsa és Fehérvár volt még török kézen. Munkács már végső veszélyben forgott. Felmentésére, a törökök és kuruczok ismételt vereségei után, nem nyilt semmi kilátás. Az ország felszabadítása az 1687. év végén nagy vonásokban be volt fejezve. Nagyobb és nehezebb munkának kellett következnie, az újonnan szervezésnek és kibékítésnek.

Az eperjesi vértörvényszék és a pozsonyi országgyűlés.

Szomorú tény hazánk ujabb történetében, hogy alig ment végbe egyetlen nagyobb szabású esemény, mely egyaránt maga köré tudta volna csoportosítani a magyar nemzet minden részét és valóban nemzeti jelentőségűvé vált volna. Lehetett-e nagyobb esemény Magyarországra nézve, mint a török járom megtörése? Századok óta ez volt álma minden jó magyarnak, ezért vérzett, ezért áldozott sok emberöltő. És végre midőn elérkezik a Hunyadyak és Zrinyiek által annyira sóvárgott idő, midőn a magyar és német fegyver csapásai alatt elhanyatlott Oszmán birodalmának hatalma, a nemzetnek csak egy része nézhette megelégedéssel és örömmel az eredményt. A másik részt súlyos gond foglalá el, az, nem lép-e a töröknek helyébe a még súlyosabb, még nehezebben lerázható német rabság.

Az absolut kormány ellen hazafias kötelesség volt a fegyverfogás és a bujdosók és a kuruczok, mint a nemzeti függetlenség és vallásos szabadság védői, nagy czélért küzdtek és véreztek. Hanem a bécsi udvar maga is belátta, hogy tervei meg nem valósíthatók és már 1680 óta békülést keresett a magyarokkal és a protestánsokkal. A centralisáló, absolutistikus német irány, melynek Hocher volt legkiválóbb képviselője, 1681 óta bukottnak tekinthető. A fenyegető veszélylyel szemben meg volt adva a lehetőség a magyar nemzet őszinte szövetségére uralkodójával és a németekkel. Végzetes jelentőségű volt, hogy Tökölyt a Zrinyi és Nádasdy sorsa rettegteté, hogy a fiatal hőst Magyarország fejedelemségének álomképe kábítá el. Sorsát a hanyatló törők hatalomhoz köté és annak bukásába bebonyolítá pártját is, a magyar nemzetnek nagy és nemes részét.

Láttuk, hogy a császár első diadalai után amnestiát ajánlott s erőszakkal és jó módon néhány év alatt semmivé tette az ellene fegyverben álló nemzeti-protestáns pártot. A felső vidék büszke nemessége és jómódú művelt polgársága nem igen tagadhatá, hogy nem a győztessel rokonszenvez, hanem a legyőzöttel és annak dicső nejével, Zrinyi Ilonával. A császári tábornok, gróf Caraffa Antal, bűnnek tekintette ez érzelmet, felségsértést, vétkes összeesküvést látott ott, hol alig lehetett szó másról, mint sympathiáról és antipathiáról. Mi sem volt könnyebb a kegyelmet nem ismerő, kérlelhetetlen, pénzvágyó Caraffának, mint koholt levelek és a tortura segítségével bebizonyítani a vádakat és Albát is túlszárnyaló módon dühöngeni a császár új alattvalói ellen.

Azon vád alapján, mintha a Tökölytől elfogott levelek bizonyítottak volna ellenök, előbb a kassai protestánsok ellen léptek fel és megfosztották őket a főtemplomtól. A császári katonaság kiséretében mindig ott jártak a jezsuiták. Majd Eperjesen valódi vértörvényszéket állított fel.³³⁰ A császári ministerektől engedélyt eszközölt ki erre, de csak azon feltétel alatt, hogy kizárólag az amnestia óta történt bűnöket nyomoztassa, magyar törvény szerint járjon el és ne adjon hitelt feladásoknak. Caraffa azonban utasításától eltérőleg járt el. A kínpad és egy bérelt nő – Tábori Erzsók – voltak főeszközei. Egymásután maga elé idéztette a vagyon és származás által kiváló nemeseket és papokat s minden ok elég volt neki a halálos büntetés kimondására. Eperjes főterén Caraffa ablakai alatt vesztőhely emelkedett, zöldbe öltözött bakók egymásután végezték ki az áldozatokat. Márczius 5-én Zimmermann Istvánt, Rauscher Gáspárt, Keczer Endrét és Baranyai Ferenczet lefejezték, levágták jobb kezöket, a holttesteket felnégyelték és a főutczákra szegezték. Hasonló sors érte néhány nap mulva Keczer Gábort (Endre fiát), Sárosy Mártont, Fleischhackert, Schönlebent és Medveczkyt. Eperjesen kivül Kassa, Bártfa, Lőcse, Sopron és Pozsony gazdag protestáns polgárai is vád alá helyeztettek. Kirívó volt a czél: egyszerre sujtani a protestantismust és nagy kincsekre tenni szert. A vérpad egy éven át volt felállítva. Nem volt magyar honfi, a nádort sem véve ki, ki ellen ott ne emelték volna az árulás vádját; még a bécsi hadi tanács elnökét, Hermann badeni őrgrófot is vádolták Tökölyvel való czimboráskodással. Végre a magyar főuraknak és a német protestánsoknak panaszára a császár visszahívta Caraffát. Büntetésről azonban szó sem volt, a túlbuzgó generálist tovább is fontos megbízásokkal tisztelte meg az udvar.

Elgondolhatjuk, minő hatással volt az egész nemzetre Caraffa eljárása, mennyire megújította a régi üldözések és vérontások emlékét. De Leopold nem akarta a törvénytelen kormányt, nem a vérpaddal, hanem törvényes eszközökkel akarta a dynastia részére eldönteni a közte és a magyar aristokratia közt annyi időn át folyó harczot. További véres üldözés megsemmisíthette volna a kivívott diadalok minden gyümölcsét, az országgyűlés pedig a viszonyok nyomása alatt bizonyára kész lesz megtenni mindent a dynastia hatalmának emelésére, ha csak biztosítva látja a nemzet fennmaradását. Ezért Bécsben elhatározták a magyar országgyűlés összehívását. Már megelőzőleg tudatta a bibornokká lett Kollonics annak főczélját: Magyarország koronájának örökössé tételét.

Az országgyűlésre maga Leopold is Pozsonyba ment nejével s elsőszülött fiával, a kilencz éves Józseffel, ki magyar ruhát viselt. Az első királyi leirat, említve a török és a felkelők fölött kivívott diadalokat, az országgyűlés czéljául József királylyá koronázását tűzi ki. «Ő császári felsége fel volna ugyan jogosítva ezen nagy veszélylyel, költséggel és munkával a török telhetetlen torkából kiragadott birodalmat a hadi jog szerint örökösei részére megtartani és önkényes törvények szerint uralkodni. De ő felségének vele született jósága más tanácsot javasol, és ő cs. felsége kész mindent a régi állapotban megtartani, a régi szabadságokat, jogokat és törvényeket megőrizni és a visszahódított tartományokat a királysághoz csatolni és azokat is a régi törvények alá helyezni. Ezen kegyességeért két kártékony pont eltörlését kivánja. Először adassék meg az osztrák háznak, mely a magyar királyságot oly nagy veszélyekből kimentette, mindenkorra, szerződés által az örökösödési jog. Ettől függ Magyarország jóléte és nyugalma. Másodszor meg kell változtatni II. Endre törvényét. Mert lehetetlen esküt tenni olyanra, mi ellenkezik isteni és emberi törvényekkel. Mert ott meg van engedve az ellenállás, az isteni és közös választás által megerősített király ellen és más bűnök is szépíttetnek a szabadság álarcza alatt».³³¹

Forduló pontjára ért a magyar alkotmány. Eddig feudalis elemek voltak benne túlnyomók, most a királyi hatalom föléjök kezdett emelkedni. A magyar aristokratia minden érdemei mellett is képtelennek bizonyult az ország felmentésére; ez első sorban a dynastiának volt érdeme és természetesen annak hatalmát növelte. Az örökösödés behozatala és a felkelés törvényszerűségének megszüntetése alattvalókká tette a magyar nemeseket, kik addig úgyszólva respublicát alkottak. A magyar alkotmány fejlődése itt válik el a lengyel alkotmányétól, mint most már mindenki beismerheti, hazánk üdvére. Akkor azonban első sorban az áldozatot, a veszteséget látták e törvényben, az első lépést arra, hogy Magyarország törvényesen bekebeleztessék a Habsburgok monarchiájába. Ott állott a Wesselényi összeesküvésnek emléke, az eperjesi vérpadnak még ártatlan vértől párolgó réme. Nem láttak módot, hogyan lehessen a királyi hatalom törvényes fékentartása nélkül lehetetlenné tenni a királyi – idegen – tanácsosok túlkapásait és kegyetlenségeit. József főherczeg koronázása ellen nem emelkedett hang, annál nagyobb volt az ellenállás az örökösödés beczikkelyezése ellen. Ennek maga az országbiró, Draskovics Miklós állott élén, míg a királyi propositiókat, Esterházy Pál nádoron kívül, kit birodalmi herczeggé tett a császári kegy, különösen Széchenyi György primás és Orbán Miklós királyi személynök védték. A vérmes országbiróra annyira hatott az ijesztés, hogy hirtelen halállal kimúlt. Végre a rendek, engedve a kényszerhelyzetnek, egyhangulag elfogadták a királyi javaslatokat. Józsefet 1687 decz. 9-ikén koronázta örökös királynak a primás. A többségben levő katholikus párt saját diadalát látta a Habsburgház uralkodásának biztosításában.

I. József koronázási öltönyében.
Ernszt Lajos gyűjteményében lévő egykorú metszet után.

I. József koronázási érme.
A Nemzeti Muzeumban.

Azon törvényczikkek, melyek Magyarországot választó királyságból örökös monarchiává változtatták, így hangzanak:

«Minthogy ő cs. és kir. felsége dicső és diadalmas fegyvereivel a keresztyén név undok ellenségét, a törököt, többszörös véres, nagy csatákban legyőzte és Isten segítségével mindennap fenyegetett nyakunkról elűzte, és annak torkából, melyben nemzetünk annyi ideig nyögött, e birodalom főerősségeit, köztük a régi igen virágzó királyi széket, Budát, e királyság bástyáját, annak legnagyobb részével egyetemben kiragadta, és az édes haza felszabadítására annyit véghez vinni méltóztatott.

Ily nagy jótétemények folytonos emlékére és hogy mindörökké megismerjék lelkök alázatos háláját, Magyarországnak és a hozzá csatolt részeknek minden karai és rendei kijelentik: hogy ezentúl senkit sem ismernek el törvényes urukul és királyukul, mint az ő felségétől származó fiág első szülöttjét, és hogy azt a hitlevélnek elfogadása, a királyi biztosítás és a régi eskü letétele után, törvényesen meg is fogják koronázni.»³³² A fiág kihalása esetén, elismerik a dynastia spanyol ágának örökös jogát is. Ennek azonban alig volt tényleges jelentősége, mert a spanyol ágnak a beteges II. Károly volt egyedüli képviselője, ki fiörökös nélkül múlt ki 1700-ban. Egyáltalában az új törvény által okozott tényleges változás csekély volt, hisz a magyar rendek I. Ferdinánd óta soha sem tértek el a Habsburgház fiágától.

Az ujonnan koronázott király esküt tett a magyar alkotmányra és a törvényekre, kivéve az arany bullának már említett záradékát. A 4. t.-cz. ennek eltörlése okáúl a király és nemzet közti bizalmatlanság eloszlatását mondja.

Ezen nagy alkotmányos engedmények fejében a rendek is nyertek némi garantiákat. Minden törvényes joguk és szabadságuk biztosíttatott. A legfontosabb biztosíték az, hogy a király a törvényeket úgy hajtja végre «a mint azok értelme felöl a rendekkel megegyezett.» Az absolut hatalom ki van zárva; a törvény hozása és magyarázata az uralkodóval együtt a rendeket is megilleti. Általános amnestiát hirdettek a multra nézve. Ebből csak Tököly és társai zárattak ki, kik a haza ellenségeinek nyilváníttattak. Minden összeköttetés velök felségsértés vétkének fog tekintetni. Az eperjesi törvényszék feloszlattatik, actái megsemmisíttetnek, foglyait szabadon bocsátják. Az ezután előforduló esetekben csak hazai törvény szerint szabad eljárni. A vagyonukat eddig törvénytelenül elvesztettek számíthatnak a királyi kegyelemre.

A központosítás elleni törekvés kifolyása, hogy a 8. pont az udvari magyar kanczellária tekintélyét megerősíti és oda két magyar tanácsost rendel. A bán hatósága is megerősíttetik, polgári és katonai tekintetben egyaránt. (22).

A mágnásokat a nemesektől elkülöníti a csak az előbbieknek engedett jog, hogy majorátusokat és fideicommissumokat alapíthassanak, családi birtokaik elforgácsolásának kikerülésére. Rangjuk sorrendjét pontosan megállapítják.

A nemesek és mágnások közti válaszfalat még nagyobbította az a törvény, hogy a végeken szolgáló zsoldos nemesek fizessék a megyei adót. A nemesség csak annyiban nyer elégtételt, hogy törvény tiltja a sz. kir. városoknak, melyek különben nyakára nőhetnének, túlságos szaporítását.

Honfiakúl fogadtattak be a császári tanácsosok és tábornokok, összesen 106-an. E honfiúsításnak annál nagyobb volt most a jelentősége, mert a nagy hódítások bő módot nyujtottak nemesi jószágok szerzésére.

Minden tekintetben kitünik már a katholikus pártnak uralomra jutása. Törvénynyé tette előharczosának, a jezsuita rendnek, melynek feje fölött az egész századon át annyiszor függött a kizárás Damokles kardja, az országba befogadását. (20 p.) Horvát- és Tótországokat illetőleg az ottani tartományi törvényeket erősíti meg, melyek a katholikus hittől teszik függővé a birtokolhatást. Végre a protestánsokat illető ujabb czikkekben is érezteti túlhatalmát.

Abból indulnak ki, hogy a protestánsok az által, hogy ellenmondottak az 1681. 25. és 26. pontoknak, eljátszották a részökre ott engedett kedvezményeket. «Hanem ő felsége a béke kedvéért és a belső nyugalom fentartására, különös kegyelemből elhatározta, hogy azon czikkek még (adhuc) érvényben maradjanak, és a rendek, az atyai határozat értelmében a klerus és a világi katholikusok ellenmondása ellenére azokat megújítandóknak és végrehajtandóknak tartják.» (21. p.) A protestáns kisebbség már királyi védelemre van szorítva, a többség elnyomása ellenében.

Az 1687-iki országgyűléssel törvényhozásunk egy új aerája kezdődik, melyben a királyi, aristokratikus és katholikus érdekek jutnak érvényre a köznemesség és az akatholikusok ellenében. Még sok hiányzott az új aera megvalósítására és biztosítására. Egyik legfontosabb további lépés az új czélok irányában Erdélynek elfoglalása volt.

Erdély visszafoglalása.

Apaffy Mihály fejedelem az erdélyi hadakkal, mint a török hű vasallusa vett részt a Bécs elleni hadjáratban. A török hatalom hanyatlása után mindenható ministere, Teleki Mihály, azonnal megtett mindent, hogy országa ne sodortassék belé hűbéres urának bukásába. Alkudozásba bocsátkozott Leopolddal, de színleg még mint a porta hive viselte magát. Leginkább a császár protestáns szövetségeseiben bízott, kik támogatni fogják Erdélyt, a magyar protestantismus védőjét.³³³ Már 1685 februárius óta alkudozott Telekivel a bécsi udvar. A török ellenben nem bízott már Apaffyban és Tökölyt szemelte ki Erdély fejedelmének. Apaffy helyzete igen kényes volt a török és az országához mindjobban közeledő császári hadak közt, és általában azon mértékben gyorsult a császárral folyó tárgyalások menete, a melyben előrehaladtak a császári fegyverek. Végre 1686 májusban bevonultak a császári hadak Scherffenberg tábornok alatt. Az erdélyi nemesség félt a német uralomtól, a fejedelem is ellenségesnek mutatkozott, mert még mindig tartani kellett a töröktől, hanem Teleki folytatta az alkut és Buda ostromának idején Hallerkői Haller János alatt megkötteté az egyezséget a császárral.³³⁴ (1686 jun. 28.) E szerint a császár védelmébe fogadja és szükség esetén segíti Erdélyt. Mindegyik szövetséges megtartja, a mit a töröktől elfoglal. Erdély egyházi viszonyaiban nem történik változás, sőt megmarad azon joga, hogy más szövetségeket is kössön. Apaffy és utána fia elismertetnek Erdély fejedelmeiül, haláluk után szabadon választ az ország. Míg Temesvár és Várad török kézen van, e szerződés titokban marad, addig csak élelemmel segíti a fejedelem a császáriakat és őrséget fogad be Kolozsvárba és Dévába. A fejedelem hajlandó volt elfogadni az egyezséget, de azt ellenezte az egész ország, az erdélyi hadak összegyűjtettek és Szeben alatt megütköztek Scherffenberg csapatával. Scherffenbergnek el kellett távoznia az országból, hogy részt vehessen Buda ostromában; az egyezséget mindkét fél nem létezőnek tekintette. A bécsi udvar ujabb győzelmei után a kikötött terhes feltételek nélkül remélte Erdély megszerzését. Miután az addig folytatott ujabb alkudozások nem vezettek eredményre és Apaffy még 1687 jun. 21-én kénytelen volt megfizetni a török adót – utóljára, – a mohácsi csata után maga lotharingiai Károly indult Erdélybe az ország ügyeinek rendezésére. Ő maga volt kijelölve az ország jövendő fejedelméül s ez a kitünő hadvezér, a jelenleg uralkodó dynastia őse, bizonyára uj virágzás korszakát nyitotta volna meg Erdélyre és Magyarországra nézve. A császári sereg elfoglalta Kolozsvárt és a balázsfalvi egyezségre kényszeríté a még mindég vonakodó országot (okt. 27.). Ennek értelmében az ország téli szállásba fogadja a császári sereget, gondoskodik annak élelmezéséről, és 700,000 frtnyi hadi adót fizet. Másrészt ujra biztosíttatott az ország politikai és vallásos szabadsága.³³⁵ Önállóságának azonban vége volt, kardcsapás nélkül, Teleki Mihály kisérletet sem tett kedvezőbb feltételek elérésére erélyesebb fellépés által. Ezentúl Erdély is be van vonva a háborúba, a császári parancsnok ott az úr. «Soha könnyebben sem pogány, sem keresztyén egy országhoz nem juta, mint akkor a német Erdélyhez, egy korbácslás nélkül fejet hajtának.»³³⁶ Erdély függetlenségének megszünése történeti szükség volt, mihelyt Magyarországban véget ért a török uralom és háttérbe szorultak azon tényezők, melyeket a XVII. század első felében az Erdélylyel való szövetség segített diadalra. Bethlen is előre látta ezt a megoldást a nagyszombati szerződésben.³³⁷ Magyarországnak már más garantiákra volt szüksége, mint a minőket a porta nyujtott, hogy szabadságát és nemzetiségét megtarthassa.

Északi Magyarországban ezalatt utolsó reménye is letünt Tökölynek. Munkács vára bosszú, kétségbeesett ellenállás után 1688 jan. 14-én megnyitotta kapuit Caraffa serege előtt. Az átadás okozójáúl Absalon Dávidot tekintették, Tököly volt nevelőjét, ki az őrséget Zrínyi Ilona akarata ellenére rábirta a capitulatióra. Tököly hős neje első férjétől való két gyermekével Bécsbe vitetett és felügyelet alatt tartatott. Csak két év mulva szabadult meg és mehetett a számüzetésbe férjéhez, ki egy fogoly császári generálissal, Heisslerrel, váltotta ki.

Caraffa most Erdélybe ment, mint királyi biztos. Mindenesetre ő volt legalkalmasabb a kedélyek elrémítésére. Követelésére a rendek Fogarason 1688 május 10-én elismerték a császár főhatóságát és ünnepélyesen elállottak a török szövetségtől. Az új egyezséget megerősítette a császár is. Nem sokára meghalt az árnyékká vált fejedelem, ki feleségének halála és hatalmának elvesztése óta búskomorságba esett. Még kiskorú fia helyett, kinek gyámjaiúl Orániai Vilmost és a brandenburgi választót jelölte ki,³³⁸ kormánytanács vitte az uralmat, melynek élén Teleki Mihály állott.

A hadi szerencsének fordulata nagy veszélynek tette ki a császárnak nem igen szilárd uralmát Erdélyben. Tököly 1690 nyarán a törcsvári szoroson át török segítséggel betört az országba, járatlan utakon víve át hadát. Heissler tábornokot, ki csekély hadával sietett vele megütközni, Zernyestnél teljesen legyőzte és fogságba ejtette (augusztus 21.). Teleki Mihály elesett, az ország nyitva állott Tököly előtt. Az ország Tökölyt kiáltá ki fejedelmének szept. 22-én, de a badeni őrgróf már október végén kiűzte az országból. Erdély hódított országgá vált, hanem Bethlen Miklósnak, a bécsi követnek ügyessége és a protestáns hatalmak közbenjárása, melyek közt Brandenburg járt elől, aránylag kedvező feltételeket eszközöltek ki részére. A leopoldi diploma értelmében (1691 decz. 4.) Erdélyország megszűnt külön fejedelemség lenni. Leopold, mint magyar király uralkodik fölötte. Külön kormánya és alkotmánya, valamint vallásos szabadsága azonban megerősíttetett, csak az arany bulla záradékát törülték el itt is; nála maradtak a Magyarországtól oda kapcsolt részek és nem egyesíttetett Magyarországgal. Az erdélyi hazafiak ugyanis irtóztak akkor a Magyarországgal való uniótól; nemcsak attól tartottak, hogy annak esetén magyarok foglalják el a főhivatalokat, hanem az egyesítést egyértelműnek tartották az egyházi és politikai reactióval. Az országot egy az országgyűlés által választott, de Bécstől függő kormányzó igazgatta s külön udvari erdélyi kanczellária állíttatott fel, melynek Bethlen Miklós volt első vezetője. A fiatal Apaffi 1696-ban Bécsbe vitetett, hol 1725-ben halt meg gyermektelenül.

A török háború befejezése. A karloviczi béke.

A mohácsi csata és Erdély visszafoglalása nem jelölnek nyugvó pontot a török ellen folytatott háború történetében. Még 1687 végén visszakerült Eger; vitéz védői nagyrészt a református hitet vették fel, és magyarok lettek. Székesfehérvárból 1688 május 10-ikén vonult ki a török őrség. Lippát, a Bánság kulcsát, augusztus 20-án foglalta el Caraffa; Lugos, Karánsebes és Siklóvár Veterani kezeibe jutottak.

Az ily nagy eredményekkel kezdődő hadjárat főczéljául az udvar Belgrád elfoglalását tűzte ki. Most a bajor választó, a császár veje volt a fővezér, alatta Lajos bádeni őrgróf vezetett. Nándorfehérvárt is véres rohammal kellett elfoglalni, mint Budát (szept. 6-án).

Belgrád várának elfoglalása a legnagyobb reményeket költötte fel a császári udvarban. Elérkezettnek látták az időt a török birodalom teljes megdöntésére, a Balkán félsziget felszabadítására a török iga alól. A szerbek és bolgárok nagy része megszabadítója gyanánt üdvözölte a császári seregeket.

Bádeni Lajos behatolt Boszniába és elfoglalta Zvornikot; Veteráni Oláhország felé nyomult. Az oláh vajda követséget küldött Bécsbe, a magyar király vasallusának vallotta magát s évi adót igért. Konstantinápolyban már előbb megfosztották a tróntól IV. Muhammedet, de utódja III. Szulejmán sem mutatkozott képesebbnek. Ekkor is, mint azóta annyiszor, az európai hatalmak bonyodalmai mentették meg a portát.

XIV. Lajos éppen Belgrád elfoglalása idejében izente meg a háborút a császárnak. Leopold kénytelen volt egyszerre harczolni nyugot és kelet felé, a török ellen működő sereg nagy részét, a legjobb vezérekkel együtt, a francziák ellen küldötte. A török elleni háború már sokkal lanyhábban folyt. Szigetvár elfoglalása (1689 febr. 12-én) volt az egyedüli nevezetesebb hadi tény. A kifáradt porta ujra békét kért és Bécsben folytak az alkudozások a hollandus követ közbenjárása mellett. A tengeri hatalmak két okból kivánták a háború befejezését; először, hogy a császár szabad kezet nyerjen az őket fenyegető Francziaország ellen, másodszor, hogy a császári hódítások véget ne vessenek a Levantéval űzött előnyös kereskedésöknek. Hanem a császár nemcsak Magyarországot és melléktartományait követelte, melyek már császári oltalom alá állottak, hanem 6 millió arany kárpótlást, évi 2 millió arany adót, a keresztény rabok visszaadását és Tököly kiszolgáltatását is. Azonkívül szövetségesei, Velencze és Lengyelország is nagy követeléseket támasztottak, melyekbe a császár franczia háborújában bízó porta nem egyezhetett.³³⁹

Badeni Lajos, bár csak csekély hada volt, támadólag lépett fel Szerbiában. Batudzsinánál a Morava mellett (1689 aug. 31.) nagy diadalt aratott a törökök fölött, melyben nagy része volt a Csáky és Bottyán által vezetett magyaroknak. Tovább indult Niszsza felé, azon úton, melyen Hunyady János kora óta nem járt magyar sereg. Niszszánál szeptember 24-ikén ismét legyőzte a török főhadát és ez által alkalmat adott a török hódoltság alatt sínylő keresztényeknek a felkelésre.

A császári udvar már rég számított a szerbek felhasználására. Már 1683-ban bárónak nevezte ki Brankovics Györgyöt, kiről azt hitték, hogy a régi hasonnevű despoták utódja. Ez a férfiú mindig feltünik, a midőn alkalom nyílik népe feltüzelésére és a császári fegyverek előmozdítására. Úgy látszik azonban, hogy Bécsben tartottak nagyravágyásától, mert 1689 őszén Badeni Lajos őt elfogatta és Bécsbe küldte. A szerencsétlenért hiába esedezett a rácz nép, hiába kérte szabadon bocsátását a muszka czár, Egerben, Csehországban kellett töltenie hátralevő napjait, felügyelet alatt, teljes elvonultságban (meghalt 1711.).³⁴⁰

Egy császári tábornok, Piccolomini Enea Silvio, Wallenstein árúlójának unokaöcscse, vette kezébe a szerbek fellázításának munkáját. A nemzet babonáját használta fel hatalmas eszköz gyanánt, mint Cortez Mexikóban, majmoktól és tevéktől kisérve lépett fel, mert olyannak jósolta a monda a szerb nép megszabadítóját.³⁴¹ Érintkezésbe lépett a szerb nép nagy tekintélyű egyházi fejével, Csernovics Arzénnel, az ipeki patriarchával, ki török felsőség alatt is nagy befolyást gyakorolt nemzetére. Sok ezeren fogtak fegyvert főpapjukkal együtt a császári hadak segítségére. A kereszt jele alatt harczoltak, mert első sorban vallásos volt a háború és megujultak Nagy Lajos és a Hunyadyak korának traditiói. Batthyány Ádám, midőn megadásra szólította fel Nagy-Kanizsát, hivatkozott az ország rendjeinek azon végzésére, hogy addig folytatják a háborút, míg a két tenger, a Fehér és a Fekete, vet az országnak határt.³⁴² Hanem Piccolomini, ki Szerbián át egészen Üszkübig (Scopia) nyomult előre, már 1689 november 9-én meghalt Prizrendben, Albániában, miután még elfogadta a népnek és a patriarchának hódolását.

A messze látó tervek mellett a bécsi udvar, tudva eszközeinek elégtelenségét, nem felejtette el az elérhetőt sem. Az új vezért, Veterani tábornokot, első sorban Bosznia és Herczegovina megtartására és az Adriai-tenger felé előnyomulásra utasította. Ily régi keletű az a politika, mely a Balkánfélsziget nyugoti részét tekintette a monarchia természetes zsákmányának.

Veteranira nehéz feladat várt. Piccolomini helyettesének, Holstein grófnak tapintatlansága elidegeníté a császártól a vitéz albánokat, a tatárok és törökök pedig új erőt fejtettek ki. Konstantinápolyban új, erélyes nagyvezér, Köprili Musztafa ragadta magához a kormányt. Egy időre vége szakadt a folytonos háborgásnak, fegyelmetlenségnek, melyet a basák zsarolása és a katonák nélkülözése idézett elő és mely tán többet ártott a török hatalomnak, mint a keresztyén fegyver.³⁴³ Pénzt szerzett, új sereget szervezett és jó bánásmód által hűségben tartotta a lázongó keresztyéneket. Nem akadályozhatta meg Kanizsa elveszését, mely 1690 április 13-án megadta magát, de mindent megtett az elveszett részek visszafoglalására. Érzékeny veszteség volt a császár ügyére nézve Lotharingiai Károlynak, Buda elfoglalójának, ekkor történt halála.

Musztafa Nissza ellen indult és elfoglalta a várat (szept. 8. 1690.) Tököly, kit ő látott el nagyobb sereggel, ugyanakkor betört Erdélybe; elfoglalta a fejedelemséget és felmentette az ostromlott Váradot. A császári sereg sehol sem volt képes az ellenállásra. A nagyvezér egymásután bevette Bodont s Végszendrőt és már október elsején Belgrád alatt termett. A császári sereg nagy része, Badeni Lajos alatt, az erdélyi diversióval volt elfoglalva és nem mehetett elég gyorsan a vár felmentésére. A vár erősen védte magát, de egy nagy lőporrobbanás október 8-án megsemmisítette bástyáit és a törökök kezébe szolgáltatta. Kitünt, hogy annyi csapás sem semmisíthette meg az oszmán erejét, mely annyi veszteség után ismét félelmesen jelent meg Magyarország kapuinál.

A hadi szerencse forgandóságát első sorban a császárhoz pártolt keresztyének sinylették meg. Még 1690 áprilisban fegyverre szólította egy császári kiáltvány Albania, Mysia, Szerbia, Bulgária és Macedonia keresztyén népeit, biztosítva vallásos és politikai jogaikat, de a háború lefolyása nem igen bátorítá a felhivottakat. Hogy mégis megszabaduljanak a török iga alól, 36,000 család, a patriarcha vezetése alatt, elhagyta régi hazáját és a császári felsőség alatt álló tartományokba költöztek. A török által majdnem néptelenül hagyott magyar vidékek váltak új hazájokká. Buda és Szent-Endre vidékére, Bácskába, Szerémbe és egyes városokba telepedtek. A császárnagy kiváltságokat engedett nekik, melyeket később, 1691 aug. 20-án a magyar kanczellária is megerősített. Ezek szerint Csernovics elismertetik az egész nemzet főpapjának s világi fejének; hatalma a török hódoltságon is fentartatik. Maga a nép választja az érseket saját nemzetéből. Papságuk teljes autonomiával bir, egyházaik vagyona királyi erősítést nyer. A katholikus papoknak nem fizetnek tizedet. A világi ügyekben is saját tisztviselőik intézkednek, régi szokásaik szerint.³⁴⁴ Az ideiglenes kudarcz ellenére is fentartják a régibb nagy tervek végrehajtásának reményét. A kiváltságos levél nemcsak a ráczoknak szól, hanem az összes balkáni népeknek. A császár megigéri, hogy mihelyt lehet, visszavezeti őket hazájukba és kiüzi onnan az ellenségeket.

Csakugyan erélyes intézkedések történtek az új török ár visszaverésére. Eszék erősen védte magát és visszaverte a boszniai basa támadását. A törököknek sikerült ugyan a bujdosók segélyével elfoglalni Lippát és élelmezni Váradot és Gyulát, de Tököly Badeni Lajos fegyverei által oly gyorsan vesztette el Erdélyt, mint a hogy elnyerte és az ország új parancsnoka, Veterani, meghiusitotta a kurucz vezér ujabb vállalatait. Eszék, melynek a legközelebbi támadást kellett kiállani, erős őrséget kapott. Az új fővezér, Badeni Lajos 50,000-nyi seregnek állíttatott élére. Másrészt a nép forrongása és a szultán halála sokáig visszatartotta a nagyvezért. A keresztyén sereg már Belgrád előtt állott, hanem a hatalmas ellenség közeledésére visszavonult. A nagyvezér 100,000-nyi haddal nyomon követte, el akarván zárni a Dunától és Péterváradtól és beszorítani a Duna és Tisza összefolyásával szemben fekvő félszigetbe. Badeni Lajos elhatározta az elsánczolt túlnyomó ellenség megtámadását. Tervét kiválóan lángeszűnek tartják a katonai írók.³⁴⁵ Jobb szárnyát – 20 zászlóaljat a nehéz ágyúkkal – a török derékhad megtámadására küldte, a többivel meg akarta kerülni az ellenséget. A jobb szárny támadott, mielőtt még a bal – a magyar lovasság – eljutott volna az ellenséghez. Csak a legnagyobb vitézség és kitartás mentette meg a teljes megsemmisüléstől a magokra maradt támadókat, kiknek hosszú időn át egyedül kellett kiállaniok az egész jancsárság és a török tüzérség tüzelését. Végre megérkeztek a lovasok, a török sereg két tűz közé szorúlt. Még mindig kétségbeesett volt a védelem, minden csapat elhasználta munitióját, minden tábornok személyesen is részt vett a csatában. Végre hátráltak a törökök és elhagyták táborukat. Minden veszteségöknél nagyobb volt a nagyvezér eleste, kit halálosan megsebesítve vittek Belgrádba. Keresztyén részről is igen nagy volt az elesettek száma. Ezek közt volt gr. Zrinyi Ádám, császári alezredes, Zrinyi Miklósnak fia, a csata egyik főhőse. Ez a hires szalánkeméni csata (1691 aug. 19.), mely újra elhomályosította az új fénynyel ragyogó félholdat.

A császári sereg nem használta fel a diadalt, nem ostromolta az erős Belgrádot. Nagyobb csaták nem mentek végbe, hanem egymásután elfoglalták az elszigetelt, még török kézen levő várakat, Veterani elfoglalta Lippát, a fővezér maga Nagy-Várad ostromára indult. A jövő hadjáratban Badeni Lajos a Rajna mellett vezérkedett és a vár ostromát a fogságából visszakerült Heissler fejezte be (jun. 5-én). A szorosan vett Magyarországban, a Bánságon kívül már csak Gyula vára volt török kézen, mely 1694 végén jutott ismét keresztyén kézre.

Emlékérem Nagy-Várad visszafoglalására.
A Nemzeti Muzeumban.

Badeni Lajos távozása után általában igen lanyhán folyt császári részről a háború. A sereg száma igen megfogyott, miben a betegségeknek épen oly nagy volt a részük, mint az ellenség kardjának. Az egymást gyorsan felváltó vezérek, a croyi herczeg, Caprara tábornok és Ágost szász választó, nem birtak lelkesedést önteni seregökbe, az ellátás, élelmezés és fegyelem a lehető legrosszabb lábon állott. Különösen az orániai Vilmos által küldött ir csapatok garázdálkodása ellen volt sok panasz.³⁴⁶ Belgrád ostroma 1693 nyarán nem vitt eredményre. Másrészt a nagyvezér is hiába ostromolta az újonnan megerősített Péterváradot. Mint 1690-ben, Erdélyre vetette ismét szemét a török. Maga az új szultán, II. Muhammed vezette a fősereget a Tisza felé. Elfoglalta Titelt és Lippát és a Bánság felől Erdélybe készült betörni. Ott Veterani állotta útját, igen csekély sereggel. A kitünő tábornok, ki nem csak vitézsége, hanem műveltsége és nyájassága által nagy szeretetnek örvendett, elesett serege megsemmisült. Hanem a szultán sem mert tovább menni és Erdély békén maradt.

Döntő fordulat a háborúban csak az által állhatott be, ha a császár a porta ellen használhatja fel minden seregét. Ez lehetetlen volt, a míg a francziák ellen is folytatta a harczot. Ez a kettős háború tartotta fönn a törökök reményét, hogy végre is a magyar felkelők segítségével helyre állíthatják a régi hatalmi viszonyt. Magyarországban is erős volt az elégedetlenség és a folytonos háború egészen kimerítette az ország erejét. Ezért a császár végre azt a férfiút bízta meg a háború vezetésével, ki hivatva volt azt dicsően befejezni, Savoyai Eugént. Tulajdonkép csak a szász választó helyettesének neveztetett ki, de a választó elnyerte a lengyel királyságot és új trónja elfoglalására indúlt, úgy hogy a háború menetére nem gyakorolt semmi befolyást.

Az 1696. év nyarán maga a szultán vezette a tábort Temesvár felmentésére és nem dicstelenül küzdött a császáriak ellen. A következő év nyarán is maga indult a Tiszán Erdély felé. Savoyai Eugén nyomon követte és szeptember 11-ikén Zentánál teljesen legyőzte. Ily diadalt Hunyady János ideje óta nem vettek a törökön. Maga Eugén következőleg tett jelentést a császárnak a csata lefolyásáról.

«September 9-én hírét vettem huszárok által az ellenség elindulásának a sz.-tamási mocsártól. Követtük a sirki mocsáron át az általa meghagyott hidon. Előre mentem Szent-Tamás felé és ott hidat verettem a mocsáron át. A kémek hírül hozták, hogy az ellenség egyenesen Szeged ellen indul, azért Schlick grófot előre küldtem 200 lovassal és 1700 gyaloggal a raktárak őrzésére.

Másnap hadi tanácsot tartottam, előadtam a sereg és az eleség állapotát és elhatároztuk az ellenség követését, minthogy az kétségtelenül egyenesen Szegednek megy. Éjjel Kuli kapitány azt a hírt hozta Zentából, hogy az ellenség még délben ott állott és lovassága egy részét elküldte az ország pusztítására.

September 11-kén kora reggel indultunk útnak és 12 sorban vonultunk. Középen a tüzérség vonult, a sereg mögött a lovasság és a hadi készület. Így mentünk reggeli 9 óráig, midőn egy általam kiküldött előörssel találkoztunk, mely huszárok segítségével elfogott egy basát. Ezt menetközben kikérdeztem, azon fenyegetéssel, hogy azonnal levágatom, ha elhallgatja az igazságot. Ő tehát bevallotta, hogy a szultánnak eredeti szándéka volt Szegedet megtámadni, mire Tököly birta reá, de hallván, hogy azt erős őrség védi, megállott Zentánál és hidat veretett a Tiszán, melyet franczia ember készített télen Belgrádon. Hadjáratának czélja Felső-Magyarország és Erdély, ezért 1000 lovassal már átment a Tiszán, éjjel átvonult a nehéz tüzérség is, a többi sereg, körülbelül 100 ágyúval, még innen áll a folyón és a basa nem tudja, át fog-e menni az is. El van sánczolva és a kuruczok és tatárok a szultán parancsa ellenére pusztítanak, minek semmikép nem adtam hitelt.

E hirre folytattam az útat és minduntalan értesültem a török átvonulásáról a hidon. Nem hittem, hogy innen maradt volna az egész gyalogság. A lovassággal és tüzérséggel egy órányira előre mentem Zenta felé, ott bevártam a gyalogságot és oly módon rendeztem el, hogy a jobb szárny zárt sorban előre menjen a Tiszáig, a bal pedig annyira nyomuljon előre a mezőn, a míg ér. A hadi rendet alkony előtt 31/2 órával állítottam fel és úgy indultam tovább.

A mint közel értünk Zentához, ott csak néhány ezer lovast láttunk és előörseink hírül hozták, hogy az átvonulás még tart, meglehetős rendetlenségben. Mindegyik szárnyból erős dandár lovast és dragonyost vontam össze némi tüzérséggel együtt és szándékom volt az ellenségnek nagy zavarban átvonuló csapatjait megtámadni és a többi sereg által magamat támogattatni. Közeledésemre visszavonultak a lovasok és szembetünő volt a zavar. A mint ágyúlövésnyire értem az ellenséges sánczokhoz, az ellenség megkezdte a tüzelést, mit viszonoztunk. Ezredeim jó rendben visszavonultak, míg az egész sereg együtt nem volt. Erre fél ágyúlövésnyire nyomultam előre, mert a nap majdnem elmult és csak két óra volt hátra megütközésre. A bal szárnyat egy dandár lovassal a vízhez állítottam, a hol az ellenség meg akarta támadni, közben pedig folyton Iövettem a hidat, hasonlóan jártam el a jobb szárnynál is és egyszerre parancsoltam meg a támadást minden oldalról.

Mivel pedig az ellenség bal szárnyamat akarta megtámadni, hol körülbelül 40–50 lépésnyi tér volt a part és egy holt ág közt, gyorsan ágyúkat vitettem oda és valamivel előbb történt ott a támadás, mint a jobb szárnyon. Szándékom teljesen sikerült, az ellenség borzasztó ágyú kartács és puskatüze daczára, a bal szárny gyalogsága áttört, nyomban követte az egész sereg, és néhány csapat, mely hátban támadta meg az ellenséget, teljes zavart idézett elő.

Alig birom megérteni, hogyan birt a gyalogság ily könnyen megmászni és elfoglalni olyan magas és erős sánczot. A lovasság a támadásnál olyat tett, mit életemben nem láttam: a gyalogsággal együtt előre nyomult a sáncz árkáig, és ép úgy tüzelt az ellenségre, mint a gyalogság. A mint tehát a bal szárny először nyitott utat, az egész tömeg utána nyomult és lehetetlen volt visszatartani a katonákat. A sánczon belől irtózatos mészárlás fejlődött, és a bal szárny elvágta az ellenség elől a hidhoz vivő útat. A sánczok közt, a szekérvárnál és a hidnál csak úgy kaszabolták az ellenséget, nem kegyelmezve senkinek, a sok váltságot igérő basáknak és tiszteknek sem. Ezért csak kevés foglyot kaptunk, azokon kivül, kiket a holtak közül és a hajóhid alól szedtek elő. Mind azt vallották, hogy az egész gyalogság innen volt a folyón, túl csak néhány ezer testőr. Ebből láttuk a diadal nagyságát, mert alig menekült át a vizen néhány ezer.

Ez a páratlan diadal nap lenyugtával végződött, úgy látszott, mintha a nap nem akarna leáldozni, míg fénytsugárzó tekintetével nem látta cs. felséged fegyvereinek teljes győzelmét. Felséged tábornokainak vitéz hősi szelleme nem irható le tollal és nem tisztelhető eléggé dicsérő beszéddel. Higyje el Felséged, hogy ez nem közönséges bók, hanem az igazság követeli, hogy én, mint ily kitünő ármádiának csekély feje, ezt megerősítsem.»³⁴⁷

A huszárok és a könnyű lovasság Temesvárig üldözték a futó szultánt. Török részről elesett a nagyvezér s a janicsár aga, 27 basa és főtiszt és 22,000 ember, 15,000 esett fogságba, vagy fult a Tiszába; 9000 szekér, 15,000 ökör, 6000 teve, 7000 ló, 100 nagy és 60 kisebb ágyú, 500 zászló és az egész tábor képezte a hadi zsákmányt. A szultán gyorsan visszament Drinápolyba, Eugén pedig Bosznia elfoglalását vette munkába. Szarajevót egy kardcsapás nélkül hagyták oda a törökök. A Duna mellékén Pancsova jutott a császáriak kezébe.³⁴⁸

Ez volt az utolsó hadi tett. A zentai csata utolsó reményétől fosztá meg a törököt és kierőszakolta, hogy bele nyugodjék Magyarország elvesztébe. A többi harcztéren is szerencsétlenűl küzdött a császár szövetségesei ellen, melyek szintén felhasználták a kedvező helyzetet.

Velencze és Lengyelország háborúja a török ellen.

Savoyai Eugen.
Bernard Picart (1673–1733) rézmetszete után. Az eredeti festményt Jakob van Schuppen (1665–1751) festette.

A velenczei köztársaság, régente a tenger úrnője, a XVII. század első felében nem igen vett tevékeny részt az európai nagy politika ügyeiben. Mély békébe volt merülve, melyet a török sem igen háborgatott. A porta támadása, mely Candia sziget ellen irányult, egész váratlanul és készületlenül találta. Juszuf kapitány basa admirális negyvenhét napi ostrom után elfoglalta Caneát, a sziget nyugoti részének fővárosát. (1645 aug. 17.) A velenczei hajóhad szembe sem mert szállani a törökkel. Csak Grimani János állította helyre a velenczei flotta régi tekintélyét. Mocenigo Lénárd és Riva Jakab nyomába léptek, és a tulnyomó török hajóhad általok nagy vereségeket szenvedett. Annyira ment a velenczeiek bátorsága, hogy majdnem minden évben megkisérelték elzárni a törökök elől a Dardanellák szorosából kivezető utat. Egy ily alkalommal, 1656 jun. 26-án, Marcello Lőrincz főkapitány tönkre verte a török flottát, 84 hajót foglalt el, 5000 foglyot ejtett,³⁴⁹ és rémületbe ejtette a török fővárost. Utoljára Mocenigo Lázár magát Konstantinápolyt készült megtámadni, de az ütközetben légbe röpült hajója és a csata elveszett. Végre Köprili Achmed döntötte el a háborút, ki, mint már említettük, 1667 óta ostromolta Candia városát és 1669-ben el is foglalta, miután 30,000 keresztyén és 120,000 mozlim vérzett el. Morosini, a velenczei fővezér, a capitulatióval együtt megkötötte a békét, mely szerint Candia szigete, három kisebb hely kivételével, török uralom alá jutott. A háború szerencsétlenül végződött Velenczére nézve, mégis rendkívüli módon emelte tekintélyét és erejét. Az a százados aristokratia, melyet a nyugalom által már elkorhadtnak tartottak, az első csapások után a török legfélelmesebb ellenségének bizonyúlt. Újra hőskorát érte a köztársaság, mi sem látszott lehetetlennek a tapasztalt vezérek ügyessége és a fiatal nemesek vitézsége előtt.

Morosini Ferencz, Candiának hős parancsnoka, 1684-ben keresztül vitte a hadizenetet a tanács többsége ellenére. A háború a bécsi csata után, a császár szövetségében, már alig látszott veszélyesnek. Maga Morosini vezette a hadat, mely először Santa Maura szigetét, az ión szigetek egyikét támadta meg. Dalmácziában is szerencsésen haladtak a velenczei fegyverek. Velencze elhatározta, hogy hódításokra használja fel a kedvező helyzetet és nem csak tengeren harczolt, hanem a szárazföldön is. E czélból sok zsoldost fogadott, különösen Németországból, kiknek vezérei közt Königsmark gróf tüntette ki magát, ki addig svéd szolgálatban állott. Első hadi czélul a Peloponnesosnak, Moreának elfoglalását tűzték ki. Ott az addig majdnem függetlenül maradt mainóták vitéz törzse, mely a spartaiak régi területén lakik, támogatta a keresztyének vállalatait a török ellen. Coron várát (a régi Messzénia délkeleti részén) rohammal elfoglalták, egyesültek a mainotákkal és legyőzték a török seregeket. Azután Naupliának (az argolisi öböl csucsában), mely főhelye volt a Peloponnesosnak, ostromához fogtak. Sokat kellett szenvedniök az ellenségtől, még többet a betegségtől, de végre Königsmark visszaverte az ellenséget és elfoglalta a várat.³⁵⁰ Ez épen Buda bevételével történt egy időben és békealkudozásra vitte a szultánt, melyre azonban a köztársaság ép oly kevéssé állott reá, mint a császár.

Európa ismét helyet foglalt culturájának ősi fészkében, melyet 200 év óta egészen elkülönített tőle a török barbárság.

Morosini a Peloponnesos meghódítása után Athén ellen vezeté seregét, azon város ellen, mely egykor szemefénye volt a világnak. Az ostrom alatt egy bomba légbe röpítette az akropolisban levő Niké templomot, mely lőportárul szolgált és vele együtt a Parthenont. A görög művészet legremekebb alkotása, mely túlélte a népvándorlást és a török pusztítást, ép akkor ment tönkre, midőn a nyugoti népek előtt alkalom nyilt volna a tanulmányozására. Athén vára nemsokára megadta magát (1687 szept. 29-én.).

Ez volt a köztársaság utolsó nagyobb diadala. Morosini a következő évben, mint doge, hiába ostromolta Negropontet, Euboea szigete fővárosát, egy későbbi vállalata Candia ellen szintén meghiusúlt. Malvasia elfoglalása (1690 aug. 7-én) csak csekély kárpótlást nyújtott. A pénzügyileg teljesen kimerült köztársaság Morosini halála után (1694) lanyhán folytatta a háborút és szivesen fogadta a békealkudozások hirét. Hódítását már előbb szervezte és európai lábra helyezte, mielőtt még a béke megerősítette volna annak birtokában. Mindenesetre nagy érdeme a köztársaságnak, hogy először ismertette meg ismét európai kormánynyal a hellének barbárokká vált ivadékait.³⁵¹

Erős Ágost.
Bernigeroth (1670–1733) metszete után.

Lengyelország, mely Bécs ostrománál oly döntőleg lépett fel, később sokkal csekélyebb erőt fejtett ki és sokkal csekélyebb befolyást gyakorolt a háború eldöntésére, mint a kis köztársaság. Szobieszky le birta győzni a nagyvezért, de nem a pártoskodást, nemzetének törvény által szentesített ziláltságát és engedetlenségét. Betegsége is többször tartá vissza a harcztól, melyben többet döntött, mint egész serege. Mindjárt 1684-ben kénytelen volt visszavonulni a tatárok elől, kik a következő évben egész Lembergig pusztítottak. Gondolni sem lehetett Kaminiecz ostromára. Nagyobb kilátást nyújtott az 1686-ban Oroszországgal létrejött szövetség. A király maga vezette hadát és sikerült elfoglalnia Moldva fővárosát, Jassyt (Jászvásár). Hanem a török szittya módon viselte a háborút. Felgyújtotta a végtelen mezőséget s az eleség és takarmány hiánya dicstelen visszavonulásra kényszeríté a lengyel lovasságot (1686). Kaminiecz ostroma 1692-ben nem vitt eredményre. Az országgyűléseken nem lehetett végezni semmit, minden erélyes fegyverkezés ellen tiltakozott egy nagy, franczia befolyás alatt álló párt. Szobieszky János halála (1696 jún. 17) végkép hanyatlásba dönté a királyságot. Az új király, Szász Ágost, nem akadályozhatá meg, hogy a tatárok 1698-ban egész Lembergig ne jöjjenek.

A tatárok magok elég erősek voltak Lengyel- és Oroszország féken tartására, Oroszország több izben vereséget szenvedett tőlük. Péter czár 1695-ben hiába ostromolta a fekete tengerhez való bejárás kulcsát, Azovot és 30,000 emberét vesztette az ostromnál.³⁵² Csak 1696-ban adta meg magát a város és e foglalás volt Oroszországra nézve az egész háború egyetlen eredménye.

A karloviczi béke.

Orániai Vilmos diplomatiája már régebb idő óta fáradott a béke közvetítésén. A zentai csata megtörte a diván makacsságát és Paget angol követ reábirta 1698 elején a békealkudozások megújítására. A császár már lemondott régibb nagy terveiről és a spanyol örökösödési kérdésnek mind jobban közeledő eldöntése igen kivánatossá tette reá nézve a békét, hogy minden erejét nyugat felé fordíthassa. Az egész 1698. év alatt semmi nevezetesebb nem történt a harcztéren, a császári sereg védelmi állást foglalt és Aradot erősített Temesvár ellenében. Fegyverszünetet kötöttek (október 19), annak védelme alatt pedig Karloviczban gyűltek össze az alkudozó felek, Ott a had szinhelyének kellő közepén szó sem lehetett európai kényelemről, a meghatalmazottak először fasátorban tanácskoztak.

Császári részről Öttingen és Schlick grófok voltak a megbizottak; magyar diplomata, annyi törvény ellenére nem vett részt a békealkuban. A portát a reiseffendi képviselte, ki azonban csak báb volt a híres tolmácsnak, Maurokordatónak kezében.³⁵³ Lengyelország, Muszkaország és Velencze követei is megjelentek, a közvetítést lord Paget és a hollandus követ vitték.

A béke 36 ülés után létrejött 1699 jan. 26-án; Velencze nem irta alá. A császárral kötött szerződés szerint: 1. Erdély, régi határai közt, a császár birtokában marad. 2. Temesvár és vidéke a Tiszáig és Marosig a töröké marad. Az ezen területen levő többi vár: Lippa, Lugos, Karánsebes stb. lerontatik és újat építeni nem szabad. A hajózás a határfolyókon mindkét résznek meg van engedve. 3. Bácska vidéke a császáré marad, de Titel vára mostani állapotában hagyatik. 4. Titeltől és a Tisza és Duna összefolyása által képezett határtól egyenes vonal huzandó a Dunáig, aztán azon helyig, hol a Boszut folyó a Szávába ömlik. Az ezen vonaltól Belgrád felé eső föld a szultáné, a másik rész a császáré. 5. A Boszuttól az Unnáig a Száva lesz a határ. Az Unnán túl mindegyik rész megtartja mostani birtokát. 7. Mindegyik rész szabadon építhet várakat és városokat. 8. Minden portyázás tilos. 9. Egyik fél se fogadja be a rabló hajdúkat és pribékeket. 10. «Minthogy továbbá az épen befejezett háború ideje alatt Magyarországból és Erdélyből sokan vonták ki magokat a császár engedelmessége alól és a porta oltalma alá léptek, a két uralom nyugalmának biztosítására elhatároztatott, hogy azok továbbá is a porta területén maradjanak. Hogy pedig sem a határokat, sem a lakosokat ne nyugtalaníthassák, tartózkodási helyeik távol essenek a határoktól. A nők követhessék férjeiket. Ha pedig az illetők egyszer már a szultán alattvalóihoz tartoztak, nincs nekik többé megengedve a visszatérés, ha pedig visszatérnek hazájukba, elégületlenek gyanánt tekintessenek és szolgáltassanak ki az oszmán határparancsnokoknak.» 12. A hadi foglyok visszaadatnak; a magánosoknál vagy tatároknál levők méltányos váltságdíjat fizessenek. Addig is jól bánjanak a szegény foglyokkal. 13. A szultán megerősíti a katholikus egyházaknak addig engedett szabadalmakat. A császári követ a portánál elő fogja adni a jeruzsálemi szent helyek látogatására vonatkozó kivánságait. 14. A kereskedés mind két részről szabad és a porta a császári alattvalókat ugyanazon kedvezésekben fogja részesíteni, mint többi barátjait. 16. A barátság fentartására követeket fognak küldeni, illő ajándékokkal.

A béke huszonöt évre szól. Ennek megtartására a tatár khán is kötelezve van.³⁵⁴

Lengyelország Kaminiecz várát nyerte, Muszkaország megtartotta Azovot. Velencze nemsokára külön békére lépett, mely Moreát, Aegina és Santa Maura szigeteit birtokában hagyta. Hellasban tett hódításairól le kellett mondania, de Dalmátiában kezében maradtak Castelnuovo, Zeng, Knin és Ciklut várai.³⁵⁵

Ily feltételekkel jött létre az a béke, mely mindenkorra megállapítá a keresztyén hatalmak hegemoniáját a török fölött. A zsákmány főrésze a császárt illette meg, a mint hogy fegyverei vívták a legkeményebb csatákat és nyerték a fő diadalokat. Magyarországot a Bánság kivételével helyreállítá régi határaiba és a császár kezébe adá.

Mert ez a béke, bármennyire különbözik is a vasváritól, egy pontban nagyon hasonlít hozzá. A magyarok kizárásával köttetett. Az a 10-ik pont, mely oly keményen szól Tökölyről és szerencsétlen társairól, kifejezi, hogy a magyar függetlenség pártja belevonatott a török bukásába és a császár nem csak a félhold ellenében aratott diadalt, hanem fellázadt alattvalóival szemben is. Innen van, hogy ez a béke oly kevés lelkesedést keltett hazánkban, pedig befejezője volt Magyarország története legszomorúbb korszakának.

317. Ricaut, Neueröffnete Ottom. Pforte I. 395. l.^[VISSZA]
318. Ricaut II. 211.^[VISSZA]
319. Venetianische Depeschen. 1659-ből.^[VISSZA]
320. Ricaut, 214. l.^[VISSZA]
321. Ld. az 1683. évi hadjárat történetére nézve. Das Jahr 1683 und der grosse Türkenkrieg von Onno Klopp.^[VISSZA]
322. Maurokordato Madzsaria királyának mondja s bőven leírja fogadtatását.^[VISSZA]
323. E hadjáratra nézve elsőrendű forrás Maurokordato Sándor főtolmácsnak (dragomán) egykorú naplója, melynek a konstantinápolyi görög patriarchátus könyvtárában levő görög kéziratát e munkában felhasználtam.^[VISSZA]
324. Bocsor, i. m. 746.^[VISSZA]
325. V. ö. Horváth Mihály Zrinyi Ilonáról szóló szép könyvét.– Ricaut. 334. lap.^[VISSZA]
326. Regesták 251. l. Lajos badeni herczeg levele. V. ö. az ostrom történetére nézve Károlyi Árpádnak becses adatokban bővelkedő könyvét. 1886.^[VISSZA]
327. Ricaut, 347. l.^[VISSZA]
328. E harczokat bőven elbeszéli Maurokordato naplója.^[VISSZA]
329. Franczia levél a budai táborból aug. 21. Regesták 252. l.^[VISSZA]
330. Laniena Eperjesiensis.Rezik Józseftől. Magazin für Geschichte und Statistik der österreichischen Monarchie. Göttingen, 1808.^[VISSZA]
331. Okt. 31. 1687. Ricaut 437–8. l.^[VISSZA]
332. Corpus juris 1687. 2. pont.^[VISSZA]
333. Ld. Regesták 252–54. l.^[VISSZA]
334. Diplomatarium Alvincianum. Kiadta Szilágyi Sándor 1870.^[VISSZA]
335. Ricaut, 424–26. l.^[VISSZA]
336. Cserey Mihály historiája 177. l.^[VISSZA]
337. VIII. köt. 410. l.^[VISSZA]
338. Regesták, 258. l. 1690.^[VISSZA]
339. Ricaut, 490–92. l.^[VISSZA]
340. Regesták, 263–65. l.^[VISSZA]
341. Krones i. m. 675.^[VISSZA]
342. Ricaut 527. l.^[VISSZA]
343. Maurokordato naplója, több helyen.^[VISSZA]
344. Ld. Szalay László: A magyarországi szerb telepek jogviszonya az államhoz czímű művét.^[VISSZA]
345. Militär-Bibliothek, XIII. k. 250–255. l.^[VISSZA]
346. Ricaut, 619. l.^[VISSZA]
347. Ricaut, 779–782. l.^[VISSZA]
348. Az ismeretes mondának, mintha Eugén a hadi tanács parancsa ellenére támadott volna és nyerte volna meg a csatát, nincs semmi alapja.^[VISSZA]
349. Daru, Histoire de Venise 33. k. 87. l.^[VISSZA]
350. Ricaut, 359–60. l.^[VISSZA]
351. Ranke, die Venezianer in Morea. Hist. polit. Zeitschrift. 405–501. l.^[VISSZA]
352. Ricaut, 731. l.^[VISSZA]
353. Krones, i. m. 687. l.^[VISSZA]
354. Nouradunghian, Recueuil d’Actes. I. 182–196.^[VISSZA]
355. Daru, i. m. 48. l.^[VISSZA]