II. RÉSZ.
AUSZTRIA, MINT NAGYHATALOM ÉS MAGYARORSZÁG.

VI. FEJEZET.
Bethlen és a Rákócziak kora.

A dynastia és politikája. – Bethlen Gábor és I. Rákóczi György. – I. Rákóczi György fölkelése. A linzi béke. – Az északkeleti háború. II. Rákóczi György bukása. – A török háború megújulása. Szentgotthárdi csata.

A dynastia és politikája.

Francziaország a Habsburgok elleni küzdelemben nőtt szervezett nagyhatalommá. Előbb az egyensúlyért küzdött, aztán az elsőségért. Anglia a franczia hegemonia ellen kifejtett erejének köszöné külső hatalmi állását és belső alkotmányának megszilárdulását. Azonban mindannyi közt leguniversalisabb volt az állása a német Habsburgok birodalmának, Ausztriának.²³³ Az európai egyensúly fentartása XIV. Lajossal szemben, a keresztyénség védelme a török ellen, a német katholikusok oltalma a protestáns túlsúly ellen, megannyi elsőrendű feladat gyanánt nehezedett vállaira.

Valóban, a dynastia államalkotó hatása itt nyilvánult legerősebben az egész történelemben. Az uralkodók átlag közepes tehetségűek, birodalmukat egyaránt felkavarják Nyugat és Kelet küzdelmei, a rendek és a felekezetek harczai s mind a mellett hatalmuk egyre növekedő, tekintélyök egyre gyarapodó.

Ennek legfőbb oka politikai rendszerük, hagyományuk következetessége. Ez abban állott, hogy soha, a legkedvezőtlenebb viszonyok között sem mondott le a család nagy igényeiről, törekvéseiről. V. Károlynak traditiója uralkodott a bécsi Burgban akkor is, mikor utódai alig voltak hatalmasabbak más német fejedelmeknél, akkor is, midőn külső háború vagy alattvalóik lázadása végső veszélybe döntötték őket. Mindazok a jogok és igények, melyek a római császári, a német, magyar és cseh királyi koronákhoz fűződtek, mindig fentartattak és az uralkodók végtelen türelemmel, az Istenbe s házuk hivatásába vetett bizalommal néztek elébe azon pillanatnak, melyben lehető lesz azok megvalósítása.

Mert a vallásosság csak úgy kitünő vonása a német, mint a spanyol Habsburgoknak. Az ingadozó II. Miksa óta nem volt köztük olyan, kinek szívéhez fért volna a kétely. A családi büszkeség, a római császárság álma és a katholikus egyházért való szakadatlan küzdelem alkották politikájuknak rendíthetetlen alapját. II. Ferdinánd végrendeletében egyenesen kimondja, hogy az isteni kegy azért bizott reájuk annyi királyságot és országot, hogy képessé tegye őket az igaz vallás hathatós védelmére.

Nagyralátók és az egész világot felölelők voltak tehát a politika czéljai, de annál kisebbek, szűkebbek azok az eszközök, melyek rendelkezésökre állottak. A spanyol, franczia, angol birodalmakhoz képest csekély volt az örökös tartományok népessége és gazdagsága. De még azzal is csak a protestáns és rendi lázadás leveretése óta rendelkezhettek szabadabban a fejedelmek. Ugyanazon időben történt Csehországnak meghódítása, katholizálása, korlátlan uralom alá vetése, mi kétségtelenül megkétszerezte volna a dynastia erejét, ha a zsákmány legnagyobb része nem az egyháznak és a katholikus főuraknak jut osztályrészül. De Magyarország még választó királyság. Németországban pedig a harminczéves háború teljesen megrendítette a császár hatalmát. A hosszú s második felében annyira szerencsétlen háború viselését az örökös tartományok erejének teljes megfeszítésén kívül csak a spanyol subsidiumok tették lehetségessé. Mihelyt Spanyolország kimerült, a családnak más eszközök után kellett néznie, hogy európai állását fentarthassa.

II. Ferdinánd egy lényeges lépéssel vitte előbbre birodalma egyesítését és önállósítását. Végrendeletében meghagyta, hogy örökre primogenitura legyen; az eddig mindig szokásos felosztások szünjenek meg. A westfaliai békekötés, mely a II. Ferdinánd által eszközölt változtatást, a cseh szabadságnak és a protestantismusnak elnyomását jóváhagyta, még jobban megszilárdította a monarchiát. Az utána következő béke időt engedett újabb erő gyűjtésére.

Ez azonban egy ideig nagyon lassan haladt. A kormány pazar volt, jövedelmeiben az egyház és a miniszterek dúskáltak, míg állami czélokra alig maradt valami.²³⁴ És mégis küldtek sereget Olaszországba, hogy a spanyolokat titkon segítsék a francziák ellen, küldtek sereget Lengyelországba, hogy megvédjék a svédek és II. Rákóczi György ellen, szemmel tartották a törököt és Erdélyt, és mindent előkészítettek, hogy a német koronát megszerezzék az örökösnek, Leopold magyar királynak.

III. Ferdinándban megvoltak azok a tulajdonságok, melyeket a zilált viszonyok megköveteltek. Higgadt, nyugodt férfiú volt, takarékos, annyira, hogy már trónörökös korában azon töprenkedett: mikép fizesse atyja adósságait,²³⁵ s a közvélemény szerint neki volt leghelyesebb itélete az egész tanácsban. De gyenge egészsége megakadályozta abban, hogy állandóan foglalkozzék az állami ügyekkel és tényleg ministerei, előbb Trautmannsdorf, aztán Auersperg gróf, gyakorolták a hatalmat. Az utóbbit, franczia minta szerint, első ministernek is szokták nevezni. Az atyjától előirt iránytól ez az erkölcsös s tehetséges fejedelem nem tért el, és a velenczei követ méltán mondhatá, hogy vele a kath. vallásnak erős oszlopa, a kereszténységnek buzgó előharczosa dőlt ki.²³⁶

Fia, Ferdinánd, ki már meg volt koronázva magyar királynak, már 1654-ben meghalt és így ifjabb fiára, Leopoldra szállott a trón, kit a papi pályára szántak és csak bátyja halála után kezdtek bevezetni az állami ügyekbe. A magyar országgyűlés «az atyai erények öröklőjét» 1655-ben megválasztotta királynak és megválasztotta «önként s szabadon, törvényes választással».²³⁷ De azért még atyja halálakor is azt tartották felőle, hogy a 17 éves ifjú nem vezetheti a kormányt; kell, hogy azt tanácsosaira bizza. A mint felnőtt, igazi typusa lett a dynastiának, erényeiben, gyöngeségeiben egyaránt. Egyszerű és erkölcsös volt, külsőleg nem mutatott semmit, keveset szólt, de azért erős jellemű és helyes itéletű volt. Egyszerűségében, igénytelenségében merő ellentéte fényes kortársának, XIV. Lajosnak. Csak a zenéhez való hajlandósága és tehetsége tüntették ki és fiatal korában nagy öröme telt az utazásban és az azzal járó szórakozásban.

A régi és az új ministerek küzdelme töltötte most be a császári udvart. Auerspergnek befolyását meg kellett osztania Leopold volt nevelőjével, Porcia herczeggel és Lobkowitz Venczel herczeggel, kinek kétségtelen tehetségét elhomályosította önzése és nagyravágyása. Franczia pensiót élvezett és ezért kész volt elárulni ura titkait és érdekeit.²³⁸ A régi és uj udvar közti ellentét egyuttal nagy politikai ellentétet is rejtett magában. Auersperg a hagyományos spanyol szövetséget akarta fentartani; Lobkowitz a francziához szított. Így nem volt a kormányban egység és a mi fő baj, a belső ügyek fejlesztésével a ministerek alig gondoltak. A külső politikai helyzet uralkodott minden más tekintet fölött.

A westfáliai béke nagyon megkötötte a császár kezét Németországban s Leopoldnak, midőn őt 1658-ban mégis megválasztották, mint fennebb láttuk, ujabb terhes feltételeket kellett elfogadnia. Ott tehát gondolni sem lehetett akár a fejedelmi, akár a protestáns oppositio megtörésére. Még kevésbbé volt kilátás arra, hogy a pyrenéi béke után, Francziaország ellenében, vissza lehessen szerezni a Habsburg-háznak régi uralkodó állását Olaszországban s nyugoti Európában. Így csak egy tér maradt egyelőre, a Habsburgok egyházi és politikai rendszerének érvényesítésére: Magyarország és a Kelet.

Tudjuk, minő akadályokat gördített a magyar nemzet ellenállása a királyi absolutismus és az ellenreformatio diadala elé. A bécsi béke, a királyoknak választási feltételei, mindmegannyi biztosítékai voltak a magyar rendi és vallásos szabadságnak s maga Leopold is kénytelen volt trónra lépése után, 1659-ben mindezen czikkeket királyi hitlevelében megerősíteni.²³⁹ Igen nagy változásoknak kellett beállaniok a magyar királyságban, Erdélyben és a török birodalomban, hogy az osztrák birodalom ez irányban előre hatolhasson.

Leopold uralma legteljesebb bizonyítás a mellett, hogy az államok hatalma és virágzása, ha egyszer a fő országlási elvek meg vannak állapítva, nagyon kevéssé függnek a kormányzó egyéniségétől. Leopoldot hivatalos történetirói «Nagy»-nak nevezik és ha kormánya eredményeit tekintjük, teljes joggal.²⁴⁰ Mert épen e gyenge fejedelem alatt érte el a Habsburgok által képviselt eszme legnagyobb állandó sikereit. A dynastia két nagy feladattal azonosította magát: az ellenreformatio diadalával és a török hatalom kiűzésével Magyarországból. Mindkét téren a XVII. század derekán Magyarországban és Erdélyben lefolyt események egyengették útját és tették lehetővé a legmagasabbra szárnyaló reményeknek megvalósítását. A hazai történet itt ismét a legszorosabb összeköttetésbe lép az egyetemessel, döntő tényezőjévé válik a következő fejlődéseknek.

Bethlen Gábor és I. Rákóczi György.

Pedig Magyarországnak alkotmányos szabadsága s a protestantismusnak hegemoniája soha sem látszott annyira biztosítottnak, mint épen a XVII. századnak első felében. A nemzet nagy részének elhatározása mellett, biztosította azt az erdélyi fejedelmeknek hatalma és tekintélye.

Láttuk, hogy Bethlen Gábort az a támogatás emelte Erdély trónjára, melyben a török részesítette a magyar-protestáns törekvéseket a bécsi udvar ellenében. Láttuk, hogy mint erdélyi fejedelem beavatkozik a harminczéves háborúba is és némely ingadozást leszámítva, mindig leghatározottabb előharczosa volt azon eszméknek, melyek szolgálatában oly magasra emelkedett.²⁴¹ De igazi jelentősége, nagysága nem abban az internationalis szerepben áll, melyet a viszonyok hatása alatt betöltött, melylyel történetiróink oly részletesen foglalkoztak, hanem azon munkában, melyet mint fejedelem nemzete biztosítására, jólétének, műveltségének előmozdítására otthon végzett. Hiába, mindig könnyebb diplomatiai tárgyalásokról s hadakozások történetéről irni, mint a nemzetek belső életének lassú munkáját és a nagy férfiaknak arra való behatását figyelemmel kisérni s méltányolni. Bethlen Gábornak sem jutott e tekintetben jobb sors, mint nagy mintaképének, Mátyás királynak.

Báthory István óta mindig kegyetlen párturalom dúlta Erdélyt. Egymást érték a lázadások, melyek aztán kegyetlen megtorlásra, confiscatiókra, kivégzésekre adtak okot. Bethlen büszkén mondhatta magáról, hogy miatta egy nemesnek feje sem hullott porba. A szászokat, kik annyi keserű tapasztalat után sem szüntek meg az osztrák házhoz húzni, városaik visszaadásával, kiváltságaik elismerésével, munkájuk védelmével, a közbiztonság helyreállításával teljesen megnyerte, hiveivé tette. Még nehezebb volt a katholikusok kielégítése. De ő, bármily jó protestáns volt, még erre is vállalkozott. A katholikus rendeknek megengedte, hogy egyházi és iskolai ügyeiket magok igazgassák. Ez a mai napig fennálló erdélyi katholikus status eredete. (1616.)

Levele Rákóczi Györgyhöz, Felső-Magyarország egyik leghatalmasabb főurához, melyben terveiről ir, mielőtt a porta jóváhagyásával Csehországban szövetséggel 1619 őszén II. Ferdinándot megtámadta, teljes képét adja politikájának. Elmondja, hogy eleinte kedvetlen volt az egész dologhoz «sok ratiókból, kiváltképen tudván az ausztriai familiának nagy fejedelmekkel való conjunctióját, második az én kicsin állapotom szerént fejedelemségemnek mostani megerősödött szép csendes, békességes voltáról is nem keveset gondolkodtam, kellessék-e ilyen fundamentomos állapotomat bizonytalan reménységért koczkára vetnem, harmadik izgatott ez is, hogy ilyen dologhoz a ki kezdeni akar, mélységes tanácsos embernek kivántatnék lenni, nagy értékünek, melynek egyikét sem tudván magam körűl lenni, retteghetek. De ellenben, mikoron a magyar nemzetnek nyomorúlt sorsán gondolkodnám, igaz religiónknak láb alá tapodtatására való gonosz intentumokat mikoron sok felől igen bizonyosan hallanék, igazán mondom, hogy meggyőzött sokképen nemzetemhez való igaz agectusom, az nagy istennek igaz tiszteletéhez való nagy zelusom, és magamban elvégeztem, hogy az isten tisztessége mellett nemzetünknek szabadságáért kitámadjak, értvén ezen dologhoz kgdnek főképen több keresztyén atyánkfiaival együtt nagy indulatját, akaratját.»²⁴²

Nem mint egy pártnak, hanem mint az egész nemzetnek vezére lépett fel. Seregének nemcsak száma volt tekintélyes, bizalmat keltett az abban uralkodó jó rend és fegyelem, az élelemről való pontos gondoskodás és pontos fizetés lehetővé tették a föld népének kimélését. A hajdúk rakonczátlanságának Kassán áldozatául esett négy pap, de a fejedelemnek abban nem volt része. A katholikusokat sem engedte bántani és a mily buzgó volt saját hite iránt, annyi türelmet tanusított a mást hivők irányában. Az udvar különben sem segíthette magyar híveit, Bécset magát is ostromolták akkor a csehek. Ezért a nádor, a katholikus Forgács Zsigmond, Bethlennek adta át Pozsony várát és a benne őrzött koronát s szinleg hozzá csatlakozott. Az egész országban nem volt ellenség, és a fejedelem segítséget küldhetett a szövetséges cseheknek. De tudjuk, hogy Bécs ellenállott, Bethlennek vissza kellett vonulnia. Vállalatának nehézségei csak akkor kezdtek szembe tünni.

Bármily nemzeti volt is Bethlen politikája, nem felejtetheté el, hogy török vasallus. A dunántúli urak, kik közt már mély gyökeret vert a katholikus hit és a császári házhoz való ragaszkodás, uralkodását első lépésnek tartották volna a török szolgaság felé.²⁴³ Esterházy mély megvetéssel szól azokról, kik aranyhegyeket igérnek, de magok idegeneknél koldulnak segítséget. Velök tartottak a főpapok, élükön a primással. Felső-Magyarországon pedig csakhamar érezhető volt a lengyel szomszédság. Ott az udvarnál egészen a katholikus érdek uralkodott és Homonnay teljes szabadsággal gyűjtött ott hadat Bethlen ellen. E sereg már 1619 novemberben betört és legyőzte Rákóczi hadait, úgy hogy hátban volt fenyegetve a felkelés hadi állása. Ezért Bethlen, miután a lengyelek már kimentek az országból, alkudozásba bocsátkozott Ferdinánddal. Megmutatta, hogy ép oly óvatos és bölcs államférfiú, mint a milyen bátor vezér. Kész volt megkötni a békét, mihelyt Ferdinánd elfogadható feltételeket ajánl, s ismervén a helyzet nehézségeit, nem követelt túlságos sokat. A nádor által összehivott országgyűlés nem királynak választá, hanem csak fejedelemnek, hogy útját ne vágja a kibékülésnek (1620 jan. 8-án). Mondják, hogy udvari papja, a tudós Alvinczy Péter, ekkor kérdezte tőle, nem koronázhatná-e meg magyar királynak? és a fejedelem azt válaszolta: «Kegyelmed-e az esztergomi érsek?»

Minthogy Ferdinánd még jobban rá szorult a békére, mint Bethlen, az alkudozás csakhamar czélhoz ért.²⁴⁴ Az 1620 jan. 17-iki egyezségben Ferdinánd Bethlent ismerte el az ország keleti része urának, reá ruházta Oppeln és Ratibor herczegségeket. Fegyverszünetet is kötöttek, melybe a cseheket is kész volt befoglalni a császár. Tudjuk, hogy időközben lehetetlenné vált a csehekkel való kiegyezés, kik teljes függetlenséget akartak, nem bármilyen alkotmányt a Habsburgok alatt. Ezért Ferdinánd ujabb erővel indítá meg a háborút fellázadt alattvalói ellen, mi ismét Bethlennek és a magyaroknak határozottabb fellépését vonta maga után. Először is a portánál eszközölték ki politikájok helyeslését. Ott a császári követek áskálódása megrendíté Bethlen positióját, és már ki volt állítva az engedelem Homonnay részére, hogy Erdélybe üthet. Most ellenben egy új fermán ajánlá Magyarország rendjeinek, hogy saját szabadságuk törvénye szerint válaszszanak maguknak királyt.²⁴⁵

Ily viszonyok közt ül össze a beszterczebányai országgyűlés május 31-én. Valódi convent, a fejedelemmel egyenlőrangú és az ország legmagasabb érdekei fölött határozó. Eleinte Ferdinánd is elismerte és elküldte királyi meghatalmazottját, de csak azon feltétel alatt, ha biztosa az őt megillető tiszteletben és elsőségben részesül. Míg e körül folytak a vitatkozások, a hangulat mind ingerültebb lett Ferdinánd ellen, és midőn a biztos, Collalto gróf, megérkezett, nem akarták engedni, hogy elfoglalja a trónt. Ez a formalis kérdés; a lényeges abban állott: elhagyják-e a magyarok a cseh szövetséget, és hajlandók-e külön egyezségre lépni a császárral? Erre nem volt semmi kilátás, a magyarokra nagyon csábító volt a csehek példája. A kir. biztos 1620 aug. 17-ikén elhagyta a gyűlést, és néhány nappal később a gyűlés Bethlent kiáltá ki Magyarország királyának. Az óvatos fejedelem azonban megelégedett a czímmel, a koronát ekkor sem téteté fejére.

Látjuk, hogy a beszterczebányai gyűlés tovább ment, mint Bocskay és az 1608-iki országgyűlés. Mint a cseh nemzet, akkor a magyar nemzetnek túlnyomó többsége is a Habsburgoktól való teljes elszakadást irta zászlóira. Vallásos tekintetben is a túlzó irány kerekedett fölül. Előbb a protestánsok csak egyenjogúságért küzdöttek, most ők készültek elnyomni a katholikusokat. A beszterczebányai gyűlés határozatainak, melyeket Bethlen megerősített, szigorúan felekezeti a szinezetük. Homonnayt, Pázmányt és másokat mint rossz hazafiakat száműzték, az egyházi javakat lefoglalták és jövedelmöket a határvárak fentartására rendelték, csak három püspökséget akartak megtartani 2–2000 frtnyi jövedelemmel. Mindhárom vallásnak, a katholikusnak, lutheránusnak és kalvinistának jogait külön patronusok védik, mi a cseh defensorokra emlékeztet. Legjobban az mutatja a gyűlésnek hivatalosan protestáns jellegét, hogy a katholikus főpapságot megfosztotta az országgyűlésben való részvétel jogától, másrészt pedig a zsolnai és váraljai protestans zsinatoknak végzéseit megerősítette.

Míg a magyarok tanakodtak, Ferdinánd mozgásba hozta Csehország ellen a liga erejét. Elveszettnek látszott már Fridrik ügye és most egész Európa szemében Bethlen a protestantizmus előharczosa. Katholikus részről mérgesen megtámadták, mint a ki eladta magát és hazáját a töröknek, s kész annak kezére juttatni az egész keresztyénséget, csak hogy királyi koronát nyerjen.²⁴⁶ Másrészt a protestánsok dicsőítették őt mint nagy hadvezért és államférfiút. Dohna báró, ki mint Fridrik követe járt nála, így ir felőle: «Az uj magyar király szegény nemes emberből emelkedett e magas méltóságra; nagy hadakozó, mint a ki negyvenhárom csatában vett részt; erős itéletü, nyilt beszédű, és a mi fő, istenfélő és református hitünkhöz tartó férfiú: oly annyira, hogy a nagy Henrik (IV. Henrik) óta nincs oly király a földön.»²⁴⁷ A szegény nemesemberből, ki egykor Kassán hiába kért kölcsön 100 tallért, mint Ranke mondja, hatalmas feje lett egy világmozgalomnak. A franczia udvar, melyen akkor a katholikus párt uralkodott és mely nem akarta a bécsi udvar tönkremenését, de teljes megerősödését sem óhajtotta, felajánlotta közbenjárását Bethlen és a császár közt. Bethlen egy ideig még folytatta a háborút, több izben legyőzte a császáriakat, s Pécsy alatt jelentékeny csapatot küldött Fridrik segítségére. Hanem a fehérhegyi csata véget vetett magasra. szálló reményeinek és elfogadhatóvá tette előtte a békét.

Hainburgban, a magyar határon ültek össze a megbizottak. Bethlent leginkább az szorította a békességre, hogy a magyar urakban, kik attól tartottak, hogy további ellenállás által ők is a cseh lázadók sorsára jutnak, többé nem bizhat. Mint a szepesi kamarának irta: «Ne féljetek oly igen, im itt vagyon a császár követe, ha az békességhez kedvetek vagyon, én azt megcsinálom, csak jól meglássátok, mint hisztek a németnek, mert bizony kigyó farka vágását soha el nem felejti. Én reám ne vessetek, ha miben incurráltok, hanem magatok asszonyember szivetek félelmének, mert ha akarnátok egyaránt, én nem hires k..., hanem igaz férfi volnék; de egyedül én is csak egy ember vagyok.»²⁴⁸

A hainburgi értekezlet nem vitt eredményre. Tartama alatt egymásután elpártoltak az urak Bethlentől s egyezséget kerestek a császárral. Bántotta őket, hogy egy parvenu uralkodjék fölöttük. Az elpártolók közt volt a nádor, Szécsy György és mások. Még kanczellárjában, Pécsyben sem bizhatott, és midőn az az alkudozások félbeszakadása után visszament Erdélybe, elfogatta. Hanem épen ez időpontban, midőn egészen magára van utalva, tűnik ki legfényesebben tehetsége és az, hogy nem tisztán ambitio, hanem vallása és hazája iránti szeretete vitték a háborúra. Az alkudozás folyama alatt a császár több ízben ajánlott neki kedvező feltételeket, ha magára hagyja Magyarországot és nem követeli annak vallásos és rendi szabadságát. Erre Bethlen soha sem volt rábirható.²⁴⁹ És midőn a háború ujra kitört s ő magában állott szemben a fehérhegyi csata győztes vezéreivel, megmutatta, hogy nemcsak alkudozni tud, hanem harczolni is. Érsekujvárnál legyőzte Bouquoy grófot, ki maga is elesett és kiben a császár legjobb hadvezérét veszté (1621 jun. 10 ). Nagyszombat ismét kezébe jutott, a Dunántúl is eredményesen harczolt s őszszel beütött Morvába, míg Batthyány csapatai egész Bécsig portyáztak. A császári udvarnak be kellett látnia, hogy nem megvetendő ellenséggel van dolga, s békére kellett gondolnia annál is inkább, mert Mansfeld a Pfalzban még fentartotta a protestantizmus zászlóját és hirek érkeztek a török erős készülődései felől. Bármennyire gyülölte is Ferdinánd Bethlent, kit oláhnak és pogánynak csúfolt, az utóbbi ok rábirta a békekötésre.²⁵⁰ Ezt Nikolsburgban kötötték meg 1621 decz. 31-én. A viszonyok hatalma Bocskay nyomába kényszeríté vissza Bethlent. E béke kiegyezés volt Magyarország és a dynastia közt, biztosítása a protestáns vallásnak, Erdély önállásának elismerése és a fejedelemnek még különös előnyöket is szerzett. A császár teljes amnestiát hirdetett s megtartását igérte a magyar nemzet jogainak és kiváltságainak, azon állapotban, melyben koronázása idején voltak. Bethlen visszaadja a koronát és lemond a királyi czímről. Ennek fejében a császár neki adja Oppelnt és Ratibort, felruházza a birodalmi herczeg czímével és neki adományoz hét megyét keleti Magyarországban Kassa városával. Ezek azonban a császár felsősége alatt maradnak, a katholikus papok és világiak megtartják bennök jogaikat, a megyék részt vesznek a magyar országgyűlésen és a fejedelem halála után visszaszállanak a magyar királyra. A sziléziai herczegségek soha sem jutottak Bethlen birtokába s ez által ő elejétől fogva jogos alapot nyert arra, hogy végre nem hajtottnak mondja a békét s a maga részéről megtartsa a királyi czímet.

Látjuk, hogy a személyes érdekeknek az országosokkal való összevegyítése új bonyodalmaknak szolgáltatta csiráját. Oppeln és Ratibor most azt a szerepet viszi, mint a nagyváradi béke után a János Zsigmondnak igért Szepesség. A háború minden perczben meg volt újítható; a béke nem volt más, mint fegyverszünet.

A soproni országgyűlésnek, melyet Ferdinánd 1622 tavaszán nyitott meg, az a szerep jutott, mint a pozsonyinak a bécsi béke után. Meg kellett szilárdítani az udvar és a nemzet közti egyetértést és pontosabban körül kellett irni a békének szükségkép rövid pontjait. A régi és új sérelmeket is el kellett intézni. Az ellenzék főkövetelései voltak: a katholikus papok külön törvénykezésének megszünése, a határváraknak magyar kézbe adása és a nádorválasztás. A király az elsőt illetőleg a pápához utasította a rendeket, a másodikban egyezség jött létre, a mennyiben ezentúl két magyar urat is felvettek a hadi biztosok közé, hogy ellenőrizzék, csakugyan a várakra fordítják-e az örökös tartományok által e czélra kirovott adókat. A nádorválasztás végbe ment; az országgyűlés ismét protestánst választott, a gyenge jellemű Thurzó Szaniszlót, ki ezóta eszköze lett az udvarnak. Minthogy tehát vallásos és alkotmányos tekintetben egyaránt engedtek a nemzeti-protestáns többségnek, az lelkesedni kezdett a király iránt és nagy pompával koronázták meg nejét, Eleonorát királynőnek. Valóban az udvar ez országgyűlés által teljesen czélját érte. Nem kötelezte magát többre, mint a mennyit a nikolsburgi béke kiszabott s Bethlen rovására népszerűvé tette magát az országban. Még mindig volt egy nagy, Bethlenhez csatlakozni kész párt, de a nemzet egészben véve többé nem pártolt el koronás királyától.

Még jobban megerősítették Ferdinánd állását seregeinek győzelmei a birodalomban s Csehországnak és melléktartományainak teljes leigázása. Bethlen érezte a körülmények kedvezőtlen voltát, teljes barátságot mutatott a császár iránt, s kijelenté egy katholikus főúr előtt, hogy az egész keresztyénségben senki sem használhatna a császárnak annyit, mint ő, ha helyre állhatna köztük a bizalom. Mindenfelé alkudozik: egyrészt Francziaországgal, Angliával és Velenczével lép szerződésre, melyben kötelezi magát évi segély fejében haddal visszaszerezni Csehországot Fridriknek, másrészt első nejének, a derék Károlyi Zsuzsannának halála után sógorát, Károlyi Mihályt Bécsbe küldi, hogy egy főherczegnének kezét nyerje meg részére. A rokonság reményében szövetségre kötelezé magát a török ellen, sőt azt a gondolatot sem zárá ki, hogy maga is áttér a katholikus hitre. Ez alkudozásokról nemcsak Esterházy Miklós ir, egész bőven megvan Ferdinándnak ez ajánlatokra ridegen elutasító válasza.²⁵¹ Sajnálnunk lehet e terv meghiusulását; mert Bethlen egészen más súlylyal lépett volna fel, mint egykor hasonló körülmények közt Báthory Zsigmond. Még a távol Spanyolországban is nagy reményeket kötöttek Bethlennek a Habsburg szövetségbe való lépéséhez.²⁵²

Bethlenre nézve el volt döntve a koczka. A legnagyobb szerep, melyet a sors magyar embernek szánhatott, az, hogy legyőzője legyen a töröknek, elérhetetlenné vált reá nézve; folytatnia kellett ingadozó, kis eredményekkel beérő politikáját, melylyel csak egy pártnak tett szolgálatot, nem az egész nemzetnek. Valóban tragikum, hogy e nagy tehetség így pusztul el kicsinyes érdekek hajhászásában, ő, ki nemzete megmentőjének lehetett volna hivatva.

Ajánlatai visszautasítása után gyorsan összegyűjté seregét, s miután az a hir volt elterjedve, hogy Lengyelország ellen készül, hirtelen már 1623 őszén elfoglalta egész Felső-Magyarországot, melyben alig volt királyi őrség. Mindazonáltal e hadjárat dicsősége korántsem mérkőzhetik az elsőével. A török segély inkább nyűg volt, mint haszon, a magyar nemesség már nem fogott fegyvert mellette, attól kellett tartania, hogy egészen magára marad és áldozatul esik a császári seregeknek, melyek Németországban már legyőzték Mansfeldet és Braunschweigi Krisztiánt. Nagy lengyel és kozák csapatok közeledtek az ország határához s mindenfelé zsákmányoltak. Ezért gyorsan megkötötte a békét Bécsben 1624 május 8-án, a nikolsburgi pontok alapján. Csak annyiban tért el az elsőtől, a mennyiben Bethlen Oppeln és Ratibor helyett a birtokával szomszédos ecsedi uradalmat nyerte.

A békének most következő éveit Bethlen előbbi kedves tervének megújítására fordítá: újra megkéré a császár leányának kezét. Követeit nagyon szivesen fogadták Bécsben, a császár kijelenté, hogy Bethlent úgy szereti, mint tulajdon fiát.²⁵³ Hanem azért a főherczegné kezét nem nyerte el, más katholikus herczegnőt pedig ő nem akart nőül venni. Ezért követségét a brandenburgi protestáns udvarhoz küldé, hogy a választó nővérét, Katalint, kérje meg részére. A házassággal együtt járt a szövetség is. Berlinben nagy örömmel fogadták és a mennyasszony csakhamar útnak indult Magyarországba. Bethlent a császári udvar büszkesége ismét az ellenzékhez szorította. Hanem a császár eljárását igazolják a Báthory Zsigmonddal történt tapasztalatok, s a Bethlen Gábor álnokságáról és megbizhatatlanságáról elterjedt általános vélemény.

Nemsokára Bethlen házassága után létrejött a hágai szövetség Anglia, Hollandia és Dánia közt, melyben a császár ellen közös fegyveres fellépést határoztak el. Bethlen már előbb elküldé Hágába és Londonba subsidiumok szerzésé végett Quad Mihályt, s csakugyan el is érte, hogy mint egyenlő tagot bevegyék a frigybe. A haditerv abban állott, hogy a dán király Németországban megtámadja a liga seregét, Bethlen pedig hátban fenyegeti a császárt. A svédek és törökök Lengyelországra törnek és lehetetlenné teszik, hogy a lengyelek segítsék a császárt, Bethlennek tehát nagy szerep és hatáskör jutott, s mindent előkészített, hogy mint az európai politika hatalmas tényezője léphessen fel a harcz szinhelyén. Látjuk, hogy helye már ki van tűzve: addig hivatalosan csak a felkelő csehekkel és Mansfelddel érintkezett, most a leghatalmasabb protestáns államokkal lépett összeköttetésbe.

Bethlennek a külföldi segítségre támaszkodása annál szükségesebbé vált, mennyivel inkább megingottak azon tényezők, melyeknek első eredményeit köszönheté. A porta bizalmatlansággal viseltetett iránta, mely mint tudjuk, épen nem volt alapnélküli, s e bizalmatlanságnak nagy része volt abban, hogy 1625-ben új békére lép a császárral, a zsitvatoroki egyezség alapján. Magyarországban pedig, melyre első hadjárata alkalmával oly biztosan számíthatott, lassankint túlsúlyra jutott a vele ellenséges párt. Thurzó Szaniszlónak 1625 május 1-jén történt halála új nádorválasztást tett szükségessé, s az udvarnak és a katholikus pártnak nem volt érdekében azt tovább halasztani. Thurzónak halála nagy veszteség volt a protestánsokra nézve s most egymást érte a leghatalmasabb főurak áttérése. Az 1625 őszén Sopronban összeülő országgyűlésen már a katholikus párton volt ismét a túlsúly. Beállott az a fordulat, melyet Pázmány és Esterházy annyi türelemmel és tevékenységgel készítettek elő s melynek a beszterczebányai gyűlés hiába akarta elejét venni. Esterházyt, Bethlen határozott ellenségét választották meg nádornak az ingadozó Szécsy György ellenében. Még nagyobb diadalnak volt tekinthető az udvari pártra nézve, hogy még ugyanaz a gyűlés megválasztá és megkoronázá királynak II. Ferdinánd elsőszülött fiát, III. Ferdinándot. A dynastia ez által kikerülé a királyválasztás izgatásait és veszélyeit, melyeket a nemzeti és vallásos ellenzék mind újabb engedmények kicsikarására szokott felhasználni. Meg is látszott mindjárt, minő jövő vár a protestantismusra. A protestáns rendek panaszt emeltek több egyházuknak a bécsi béke ellenére történt elvétele miatt. Pázmány és a főpapok arra hivatkoztak, hogy ahhoz ők sohasem járultak. A nádor pedig megakadályozta a vallásügyek tárgyalását. Bethlen szerencsét kivánt az új nádornak és csak arra figyelmeztette, hogy ne hagyja el a magyar szabadság ügyét. Egyáltalában, bármily nagy volt is a politikai és vallásos ellentét, mindig azon volt, hogy Pázmánynyal és Esterházyval ne szakadjon meg személyes érintkezése.

Esterházy Miklós nádor.
Ernszt Lajos birtokában lévő egykorú kőrajz után.

Ismerjük az 1626-dik évi hadjáratot, melyben Tilly és Wallenstein legyőzték Mansfeldet és a dán királyt, mielőtt még Bethlen, kit a porta visszatartott, megindíthatta volna hadát. Mansfeld, kinek terve volt Sziléziában egyesülni Bethlennel, csakugyan eljutott az erdélyi táborba, de mint menekülő. Nyomában jött üldözője Wallenstein, gyorsan hozva le seregét a Kárpátok meredek lejtőin. A hadjárat elveszettnek látszott Bethlenre nézve, mielőtt még megkezdette. Magyarországból nemcsak hogy nem várhatott segélyt, hanem látnia kellett, mint gyűl a nádor vezetése alatt nagy sereg ellene. Ezért már szeptemberben békét ajánlott Esterházynak, ki elfogadta a neki felajánlott közbenjáró szerepet, de azért folytatta Bethlen ellen a háborút.²⁵⁴ A fejedelem ellenben a budai basa rabló hadainak segítségét vette igénybe. Általában véve ez a háború, bár magyarok állottak szemben magyarokkal, nem volt polgárháborúnak mondható. Erősebb volt a nemzeti összetartás érzete minden másnál, irtóztak attól, hogy egymás vérét ontsák. Előfordul, hogy szembe jő két lovas csapat; összecsapnak, de megismerve, hogy magyarok, leeresztik kardjokat és visszavágtatnak.²⁵⁵ Mintegy hallgatag megegyezésből Bethlen leginkább Wallenstein ellen fordítja fegyverének élét, kit a Garannál legyőz, a királyi magyarok pedig a török rablásainak vetnek gátat. A könnyű magyar lovasság nagy dicsőséget aratott Wallenstein vasasai ellenében, és mint Mansfeld irja, csak gyalogságra lett volna szüksége Bethlennek, hogy a hegyek közt egészen megsemmítse a császári hadat. Wallenstein csakugyan nagy veszteséget szenvedett nemcsak a csaták, hanem még inkább a betegségek és nélkülözések által. Mondhatni tehát, hogy Bethlen igen nagy szolgálatot tett az európai protestantismus ügyének az által, hogy lekötötte és úgy szólva harczképtelenné tette a császár leghatalmasabb seregét. A maga részére azonban nem igen várhatott nagy eredményt és ezért ismét kész volt a békére. Még jobban megerősíté e vágyát a török segédcsapatok lázongása, melyek Sz. Demeter napján (nov. 26-án) régi szokásuk szerint félben akarták hagyni a hadjáratot, s csak nagy bajjal voltak megfékezhetők.

Ez idők viszonyait éles világításba helyezi Bethlennek Pázmányhoz az alkudozás idején, nov. 30-án Körmöczből irt levele.²⁵⁶ Védi magát azon vád ellen, mintha ellensége volna hazájának és barátja a töröknek. «Ő szent felsége (az Úristen) egyedül minden szivek titkainak bölcs tudója és ő felsége bátor megbüntessen minket is, ha minden igyekezetünkkel abban elménket száma nélkül nem fárasztottuk, miképen fordíthassuk kicsiny állapotunk szerint való szolgálatunkat más alkalmatos és hasznos dologra, nemzetünknek hasznára, magunknak dicsíretes emlékezetire; de arra mi ez napig confidentiát nem találánk. Studio soha romlására nem igyekeztünk nemzetünknek, hanem inkább megmaradására; mely szónknak igazságát és hamisságát itélje az Úristen meg. Nem volt annak az barátunknak bizonyos computusa, a ki oly relatiót tett kegyelmed előtt, hogy 200.000 magyar héával vagyon Magyarország a mi tizenhárom esztendőtől való fejedelemségünk alatt; mert dicsértessék az úristen örökké, sohult senki ez napig harczon győzedelmet nem vett (rajtunk), sőt igaz lelkiismerettel hitet mernénk mondani, hogy az hét esztendőtül fogván való hadakozásainkban négy ezer magyar, fegyver miatt el nem veszett hadainkból.» Elmondja, mint akadályozta meg a vele szövetséges török had emberrablását, mint vétette el a rabokat a töröktől külön vigyázók által. «Adná az Úristen, volna húsz százezer nemzetünk, de ha connumerálnák az egész országot is a Fátrától innét, feleségestől, gyermekestől is nem találnának kétszázezer magyar lelket parasztot.»

Az annyira óhajtott békét meg is kötötték Lőcsén 1626 decz. 28-án. Ebben a birtokállapot a régi marad, a fejedelem azonban megigéri, hogy többé nem visel hadat a császár és a dynastia ellen és nem lázítja ellene a portát. Maga is vesztes félnek tartá magát, mint kitünik Illésházy Istvánhoz irt leveléből. De bár többé nem vezetett hadat, diplomatiai összeköttetéseit tovább is fentartá. Egyaránt alkudozott a portával, a császárral és a nyugoti hatalmasságok követeivel, kikkel konstantinápolyi követe által érintkezett. Ő közvetíté a szőnyi békét a török és a császár közt (1627 jun. 12), mely egy emberöltőn át szabályozta a két félnek egymáshoz való viszonyát. Richelieu, ki nagyon jól tudta méltányolni Bethlen értékét, jelentékeny helyet tűzött ki részére politikájában, s portai követe, Césy által mindig fentartotta vele az összeköttetést. Végre igen belső viszonyba lépett Gusztáv Adolffal, a brandenburgi házasság által sógorával, kivel egész részletesen megegyezett a császár ellen vezetendő újabb hadjárat tervére nézve. De a sors nem engedte megérnie a harminczéves háborúnak a nagy svéd király és Richelieu által előidézett fordulatát. A halál ép akkor érte utól, midőn tetőpontján állott Ferdinánd hatalma és a restitutio edictuma végveszélylyel fenyegeté a német protestantismus ügyét. Miután Algyógy fürdőjében hiába keresett orvoslást a vízkórságban szenvedő, meghalt 1629 november 15-én, negyvenkilencz éves korában. Még halálos ágyán is foglalkoztatták nagy tervei, s Esterházy nádor, kinek kezébe jutott a svéd királylyal folytatott levelezése, követet küldött hozzá, magyarázatot kérni. Bethlen tagadott mindent, hozzátéve, hogy Isten ne engedje meggyógyulnia, ha nem mond igazat. De megijedve felkiáltott: mit is mondék?

Bethlennel történetünk egyik legkiválóbb alakja tünik el a szinpadról. Mátyás óta kétségtelenül ő volt a legnagyobb magyar. A nemzet, mely másfél századon át rabja volt saját pártviszályainak s zsákmánya a töröknek és németnek, mely nem gerjesztett már félelmet, hanem csak szánalmat, mint napjainkban a lengyel, ő általa vált ismét az európai politika számba veendő tényezőjévé. Egyaránt kitünt mint hadvezér, mint vitéz, mint diplomata és államférfiú. Igaz, hogy nagy álmai nem mentek teljesedésbe, a protestáns, a császártól és szultántól egyaránt független magyar Dácia királysága nem jött létre. Hanem azért ne okozzuk őt, hanem a lángeszénél is hatalmasabb viszonyokat. Nemzetével nem rendelkezett, a vallásos és politikai megoszlások lehetetlenné tették, hogy annak egész erejét egy czélra fordíthassa. Elég volt, hogy pályája elején legalább megközelíthette e czélt. Mihelyt egyszer meggyőződött az egység helyreállításának lehetetlenségéről, ő lett legkiválóbb képviselője a Martinuzzi által inaugurált politikának. Az akkori viszonyok nem nyújtottak módot a magyar nemzetnek uralkodóvá tételére, meg kellett elégedni annak fentartásával a török kalapács és a német üllő közt. Ebben áll az ingadozás politikája, mely miatt annyi átkot szórt fejére kora. Valóban politikája ingadozó, a mi az eszközöket illeti: egyaránt kész háborúra és békére, a törökkel és császárral való szövetségre, még vallásos meggyőződése sem volt oly szilárd, hogy kizárta volna a katholikus hitre térésnek minden lehetőségét. Hanem, ha az eszköz változott, a czél egy maradt: nemzetének fentartása, mely egy volt hatalmának érdekeivel. E tekintetben is méltóan hasonlítható a külső politikájában tekintetet alig ismerő Mátyással. Meglátszik mindegyiken, hogy nem örökösödésnek, hanem személyes tulajdonaiknak köszönik a trónt: a hagyomány nem védi őket, de nem is köti le szabad elhatározásukat. Hanem míg Mátyást világra szóló szerepre avatta nemzetének meg nem tört ereje és atyjának emléke, Bethlent szűkebb körbe zárta országának csekélysége és önállótlansága. Szerepök összehasonlítása feltünteti a magyar nemzet politikai hanyatlását a török hódítás következtében.

Mindkét nagy magyar lovag és hadvezér volt első sorban. De azért kitünteti őket a modern államférfiak legjellemzőbb vonása, a műveltség iránti érzék és az annak előmozdítására fordított fáradság. E tekintetben a református Bethlen méltó vetélytársa a renaissance nagy hazai képviselőjének. Nagy alapítványokat tett országa főiskolái részére, a nagyenyedi virágzó intézet, az erdélyi kalvinismus egyik méltó büszkesége, neki köszöné létrejöttét. Végrendeletében 47.000 tallért hagyományozott az akkor még fehérvári collegiumnak. A műveltséget kétféle módon iparkodott az európai műveltség akkori szinvonalára emelni. Egyrészt elősegítette magyar ifjaknak a külföldi protestans egyetemekre menetelét, melyeken mai napig sok alapítvány tartja fenn emlékét. Reája nézve a német és hollandus főiskolák voltak a legfontosabbak, melyeknek az a szerep jutott korában, a mi az olasz egyetemeknek a renaissance századában. Másrészt pedig diplomatiai alkudozásaival párhuzamosan, melyek őt érintkezésbe hozták a nyugoti nagy államok kormányaival, nem szünt meg alkudozásokba bocsátkozni, hogy a külföldről elismert tudósokat szerezzen országába. Már 1621 óta ott működött a sziléziai Boberfeldi Opitz Márton, ki később egyik megalapítója lett az újabb német költészetnek. Még élete utolsó évében elküldé udvari historikusát, Bojti Gáspárt Németországba és Hollandiába a végett, hogy «valamely tudós professorokat keresne és conducálna.»²⁵⁷ Sikerült is Alstedtet, azon kor egyik leghiresebb theologusát megnyerni az Erdélybe jövésre. Bethlen példája követőkre talált és annak köszönjük, hogy a távoli, a török határban levő Erdély sohasem szünt meg élénk közlekedésben lenni a modern tudományosság központjaival. És e tekintetben nagyobb szolgálatot tett Bethlen a magyar nemzetnek, mint Mátyás a maga terméketlen, drága és szétfoszlandó könyvtárával.

A kor szelleméhez képest Bethlen műveltségében és műveltségi törekvéseiben a theologiai irány volt az uralkodó. Ismeretes, hogy a bibliát életében huszonhatszor olvasta el, s maga is több kegyes egyházi éneket szerzett. Hanem lelkét a szigorú, rideg vallásosság sohasem tölté be egészen, a mint hogy távol is állott az azon korban annyira uralkodó türelmetlenségtől. A zsidók betelepedését elősegítette és egyéb kiváltságok mellett, igen jellemzően, megadta nekik azt is, hogy egynek hibája miatt ne itéljék el a többit is. Alatta szabadon terjedhetett a zsidózóknak, szombatosoknak, a zsidóéhoz nagyon közel járó felekezete, mely Pécsy Simonban, a hatalmas kanczellárban tisztelte patronusát. Nyomai, a későbbi üldözések ellenére, mai napig sem tüntek el.²⁵⁸ Bethlentől nem volt idegen az élet szabad, aesthetikai felfogása se más bármennyire igénybe vette eszközeit a had és a diplomatia, nagy összegeket fordított fehérvári palotájának ékítésére. Gyula-Fejérvár tulajdonkép csak alatta és általa vált valódi residentiává.

Személyében egyesíteni tudta a nagy uralkodónak és a kedves, vendégszerető lovagnak jellemző tulajdonait. «Tekintetében oroszlán, conversatiójában nyájas, józan életű, könyörgésében nem külsőkép tettető, hanem buzgó, a tudósok társaságában gyönyörködő, a hazafiaknak atyjok, a vitézlő rendnek jó tanítójuk és tükrök. Bár családias életű és nejéhez nagyon ragaszkodó, nem vetette meg puritánus szigorúsággal a nemesebb élvezeteket, szerette a zenét, tánczot, lakomát, de módjával; a fényt, de pazarlás nélkül.»²⁵⁹

Bethlen Gábor levele Brassó városához a kénesőszállitás és a portai követség házának épitése ügyében.
Az eredeti jánosi Engel József úr birtokában.

Bethlen Gábor levele Brassó városához a kénesőszállitás és a portai követség házának épitése ügyében.

Gábor, Isten kegyelméből a szent római birodalom s’ Erdély fejedelme. Magyarország részeinek ura, a székelyek ispánja, és Oppeln és Ratibor herczege stb. stb. Értelmes és körültekintő kedves hiveinek, üdvözletünket s’ kegyelmünket. Mivel beochelütes hivünket Nagy Megieri Keresztesy Pált az fenies Portara bochiatottuk az Orszag adaiaval és husz masa kénesüvel, mely kénesüknek az arrat, Erdely háznak eppitesere rendeltük. Hüségteknek azért hadgiuk és igen serió parancy az husz masa kenesen alá készítessen és adgion is két szekeret, ha hat eroes lo legien eleotteök az kiken az Duna melle vigiek, oly keszülettel s’ keöltséggel, hogy ha az Vaidában (noha irtunk neki, hogy az Duna túl szinten Konstantinapolyba vitesse,) meghfogiatkozunk, es szekereket nem ad az kenesü ala, azon két szekerek szintén Constantinapolyban vigiek fizetésért, kinek fizetéseket az adóból defalcaltaltiuk. Egy igen hü és okos embertis rendellien az keneseo mellé, ki Constantinapolygh, mind az úton gongiat visellie, s’ mind ottben eladgia; El adva, az mind disponallíak az eppitést, eppitésre is erogallion és számot tarchion mindennemü expensara, ugy az mint eleibe adatik. Mind ezeket beövebben megh nevezett hivünk Keresztessy Pál hüségteknek megh jelenti, kegielmes paranchiolatunk szerint, es ugy expediallia, hogy az utvan akadallia és kesedelme ne következzék. Secus non facturi. Kelt Thasnádi udvarunkban 1625. szept. 24-én. P. S. az magha szekere eleibennis lovakat adgion hüségtek. (Sajátkezü.) Szekerek eleiben az dunaigh lovakath adasson és az magunk Tár szekerekben vitessie posta lovakon vigiek az korczy- ma hazigh, Az mely polgart az haz éppítésre rendel hüségtek, fizesse mynden hétre két két ftja járion azon kén eseo árából a mígh otben leszen iol lakhatik anny keolczyeggel. Gabriel.

Lehet nagyravágyással és kétszinűséggel vádolni e fejedelmet, de mindig szembetünő marad nemzetéhez való hű ragaszkodása. Bármennyire becsülte a hadi babért, a békének teljesen felfogta áldását és örvendett, hogy élete vége felé azt élvezheti hazája, midőn úgy szólva az egész keresztyénség vérben fürdött. Mint Pázmánynak írja: «Elhisszük, hogy lehetnek némely emberek oly itélettel is felőlünk, az mely magunknak gondolatunkban sem volt és ahhoz képest kinek-kinek elméjének gondoskodása szabados is; de az, ki mélyebben a dolgoknak körülálló módjait okosságában veszi, feltalálhatja, hogy nekünk, az kinél nemzetünknek java és megmaradása mindenek fölött legkedvesebb, semmi inkább eddig is előttünk nem forgott, mint hogy annak mi üdőnkben való romlását nagy kárunkkal és fogyatkozásunkkal is, eltávoztathassuk. Nem vagyunk oly itélettel, hogy meg ne gondoljuk, miben álljon az hadakozásoknak mivolta és bizontalan kimeneteli és immár ez világban való állapotoknak annyi próbáját is vöttük, hogy egyebet jó emlékezetünknek nemzetünk között való megmaradásánál kévánni nem akarunk, annál inkább kárával és fogyatkozásával előmenetelt magunknak keresni nem kévánunk.»²⁶⁰

E levélben a hazájához hű férfiú aggodalma nyilatkozik, melyre «az dolgoknak körülálló módjai» annyi okot szolgáltattak. Ép oly erősen élt Bethlenben a nemzeti büszkeség érzése, melyet nemcsak a némettel, hanem protectorával a törökkel szemben is ki mert fejezni, akkor is, midőn helyzete még koránt sem volt biztosított. Midőn a porta Lippa átadását követelte, így ír: «Az hatalmas győzhetetlen császár kedves becsületes hivének – az tekintetes és nagyságos vezér Haszon pasának. – Mennyi esztendőtől fogva hatalmas, győzhetetlen császárunk és Erdélyország közt idegenség és veszekedés forgott Lippának elvétele és foglalása miatt, nem tagadhatjuk, sok és igazán nyilván való okok miatt annak megadására sem az ország, sem az eddig való fejedelmek nem mehettenek, mert miolta az régi magyaroknak elei Szitiából kijött és fegyverrel ezeknek a földeknek lakosait elfogyatván az országot magáévá tette, soha semmi időben az magyar nemzetség felől azt nem hallottuk, sem nem olvastuk, nem hogy várakat, városokat és tartományokat, de még csak egy talpalja földet is fegyvervonás, vérontás és halál nélkül ajándékon senkinek adott volna. Miolta az othomani nemzetség is velek hadakozik, valamely várában csak magyar vitézlő nép találtatott, akármely erős viadal ellen is meg nem adták magokat, inkább egy lábig lakóhelyekett megölettek, mint ezekről Lándor-Fehérvár, Tömösvár, Gyula és Sziget elég bizonyságok.»²⁶¹ Minő szerencsétlenség a magyar nemzetre és Bethlenre nézve, hogy politikája nem a már gyengülő török ellen irányozta élét és hogy annyi joggal hivatkozhatott a fényes porta körül szerzett érdemeire.²⁶²

A sors megtagadta Bethlentől azt a dicsőséget, hogy az egész magyar nemzetnek ő legyen a herosa, hanem mégis az egész magyarság körül szerzett elévülhetetlen érdemeket az által, hogy Erdélyben szilárd alapokra helyezte a nemzet hegemoniáját és mindent megtett arra nézve, hogy e csekély fejedelemség bástyája lehessen a magyar nemzetnek és jelentékeny tényezője az európai politikának. Méltányoltuk már érdemeit a műveltség emelése körül, hanem a had és pénzügy rendezésére, az állam külső erejének kifejtésére irányuló fáradozásának eredményei ép oly maradandók voltak. Még az uralkodásával csak nehezen kibékülő szászok is elismerték, hogy országát virágzóbban hagyta, mint a hogyan átvette.²⁶³ Hadszervező tehetségét méltán bámulták a kortársak, kik nagyon jól látták a különbséget Bethlen jól fizetett és élelmezett hadai s Wallenstein rabló csordái között. Seregének fő zömét még mindig a kópjások alkották, melyek számát 1623-ban 27.000-re tették. – Összesen 50.000 katona, köztük 30.000 gyalog és 20.000 lovas követte zászlóit, kik közül különösen a székelyekbe vetette bizalmát.²⁶⁴ A nemzeti katonaság mellett nagy számú német gyalogot is fizetett, tűzérségre és várerősítésre is volt gondja. Nagyvárad neki köszönte legerősebb bástyáit.

Mindezen terhek elviselhetetlenekké váltak volna a kis Erdélyre nézve, ha az országban uralkodó példás rend és a jó kormány nem teszi lehetővé a közgazdagságnak az eddiginél sokkal erősebb kifejtését. Azon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy birjuk a fejedelem jövedelmeinek kimutatását 1625 jun. 1-től 1626 decz. 31-ig és ismét 1629-ből. Az első időszak alatt a rendes adó 83.548 frtot hozott, a sóbányászat 19.000 frtot, a harminczad és vám valamivel többet. Jelentékeny a dominiumok jövedelme (25.000 frt) és az egyházi vagyoné 17.000 tallér. A magyar részekből 16.500 frtot vettek be. Nagy kincset rejtettek a cseh száműzött bányászok által újabb lendületre jutó bányák. Az összes készpénzjövedelem 167.000 forintot és 17.000 tallért tett ki, 1629-ben pedig 164.000 frtot és 9600 tallért. És e jövedelem majdnem tisztán országos czélokra volt fordítható. Az udvari cselédség fizetése nem volt több évi 7000 tallérnál. Ebből negyven alumnus 800 frtot kapott, a püspök 300-at, Bojti Gáspár historicus 200-at, a bibliothecarius 100-at: a professor 350 tallért.²⁶⁵ Úgy szólva példa nélküli a magyar történetben az országos pénzügyeknek ily jó karban tartása és tisztán közczélokra való fordítása, minden terméketlen költekezés nélkül.

A mellett magánvagyonát is növelte, fokozta. Eszközei azok voltak, melyeket a kor gazdasági gyakorlata nyújtott. A főkiviteli tárgyakkal, ökrökkel, viaszszal maga kereskedett és hogy jobb árakat érjen el, több izben másoknak megtiltotta e czikkek kivitelét, úgy hogy valódi monopoliumot élvezett. Különösen Velenczével állott élénk összeköttetésben, de Konstantinápolyba is folytatott kereskedést és hogy minő gonddal és körültekintéssel, az itt facsimileben közölt levele tanusítja. Berlinben meglevő végrendelete bizonyítja, minő kincseket szerzett össze, melyeknek örökösévé, fejedelemségével együtt, nejét rendelé.

Oly nagy volt Bethlen tekintélye, hogy özvegye, Katalin, egész békében foglalhatá el a trónt. A porta a protestáns hatalmak felszólítására erélyesen lépett fel érdekében és visszatartá a beavatkozásra készülő Ferdinándot és Esterházyt. A magyar kormány teljes joggal fegyverkezett a csak Bethlennek személyesen átengedett hét megye visszafoglalására. Nemsokára azonban belátta a bécsi udvar, hogy sokkal többet várhat magától e fejedelemnőtől, mint a mennyit a háborútól remélhet. Bethlen özvegye egészen Csáky Istvánnak, egy jellem nélküli, de neki tetsző főúrnak befolyása alájutott és titkon a katholikus hitre tért. A gyönge nő kész volt arra, hogy bármely katholikus főúrnak, kit a császár kijelöl, átengedje trónját. Magaviselete felkelté a rendek gyanúját, kénytelen volt nyilvánosan református módon venni az úrvacsorát és Gelei Katona István udvari pap egész elégedettséggel írta Alvinczy Péternek: már átkozza, a kutyánál és kigyónál jobban gyűlöli a pápistákat. Csáky első tervei tehát hajótörést szenvedtek, de uralma a fejedelemasszony fölött azért épen maradt, a mi nem volt titok. A brandenburgi választófejedelem hiába igyekezett külön követek által kiegyenlíteni a rendek és Katalin közti visszavonást és biztosítani nővérének a trónt; Katalin többé nem nyerheté vissza az eljátszott bizalmat. Az 1630. juliusi gyűlés, melyen a pártok annyira fel voltak izgatva, hogy a főemberek kardra keltek, még egyszer egyezséget hozott létre a fejedelemnő és a kormányzó Bethlen István közt. Bethlen István időközben nem csak a portát nyerte meg a maga részére, hanem a református hit fentartására annak legtekintélyesebb képviselőjét, a gazdag Rákóczi Györgyöt kinálta meg Erdély trónjával. Az 1630. szeptemberi kolozsvári gyűlés nem volt az alkudozásba beavatva, és Bethlen Istvánt választotta meg fejedelemnek, miután lemondásra kényszerítette a siró Katalint.²⁶⁶

Az új fejedelem elfoglalta méltóságát, de nem volt annyi nagyravágyása és szilárdsága, hogy annak megvédésére vállalkozott volna a haddal közelgő Rákóczi ellen, kinek lekötötte volt szavát és kinek táborában volt tulajdon fia, az ifjabb gróf Bethlen István és veje, Zólyomi Dávid. Várad már megnyitotta volt kapuit Rákóczinak. A két fél udvari papjai, Katona István és Keserüi Dajka János, kiegyezést hoznak létre, mely szerint a két jelölt közt új választásnak kellett dönteni. Rákóczi nem kimélte a pénzt és a segesvári gyűlés többsége őt kiáltá ki fejedelműl november 26-án. Igen hasznos szövetségese volt Katalin, ki minden áron boszút akart állani sógorán.

Rákóczit trónralépése után ugyanazon nehézségek környezték, melyekkel elődjeinek kellett megküzdeni. Tudta, hogy Esterházy ellensége, ezért a portánál keresett támogatást, mely meg is erősítette a fejedelemségben. Az északkeleti megyék nemessége és a hajdúk, kik nem akartak a király uralkodása alá jutni, részére állottak. Ezek segélyével Zólyomi és ifj. Bethlen István 1631. márczius 15-én Rakamaznál legyőzték a nádort. Esterházynak le kellett mondania tervéről, melyet még Pázmány is ellenzett, ki a magyar nemzet és alkotmány fentartására szükségesnek tartá Erdély függetlenségét. A kassai béke a lőcsein alapult. Rákóczi elismertetett Erdély fejedelmének, de kötelezte magát, hogy nem visel hadat a császár ellen és nem izgatja ellene a törököket és tatárokat. Miután ily módon biztosítva volt a nyugoti és keleti nagyhatalmasságok felől, könnyű szerrel biztositá magát az országlása ellen fondorkodók ellen, s leveré a Nyirségnek Császár Péter vezetése alatt fellázadó parasztjait.²⁶⁷ Mindig jó gazda volt, most is megragadá a nagy vagyon szerzésére kinálkozó alkalmat. A boldogtalan Katalint, ki nyiltan szeretett volna átpártolni a katholikus hitre és új házasságot keresett, félig erőszakkal megfosztá özvegyi jussától, Munkács és Fogaras váraitól s az ahhoz tartozó óriási uradalmaktól. Most ő volt Magyarország legnagyobb földbirtokosa. Atyai birtokain kivül neje, Lórántfy Zsuzsanna birtokát, a nagy sárospataki uradalmat nyerte. Keleti Magyarországban és Erdélyben ismét önálló birtokú dynastia emelkedett fel, mint egykor a Hunyady, Szapolyay és Báthory családok.

A fejedelem már meglett korában jutott trónra, inkább megfelelt egyéniségének állapota biztosítása és megszilárdítása, mint újabb, kétséges vállalatokba való bocsátkozás. Épen a trónra lépését követő küzdelmek korába esik a harminczéves háborúnak katastrófája. Gusztáv Adolf egy külön követ által szólítá fel a csatlakozásra, de nem sikerült részvételre birni az óvatos fejedelmet. Midőn országlása már megszilárdultnak látszott és kincstára már kiheverte a választás által okozott költségeket, Rákóczi követet küldött a szász fejedelemhez és Oxenstiernához, hogy ő is belépjen a protestáns szövetségbe. Unszolá őt erre országának közvéleménye és több főúr, köztük Zólyomi Dávid annyira lelkesült a svéd ügyért, hogy kész volt annak segítségére saját erejével megtámadni a császárt Sziléziában. Rákóczi a maga részére egész Magyarországot követelte, azonfelül subsidiumokat.²⁶⁸ Az alkudozás nem vitt eredményre és Rákóczit csakhamar más gondok foglalták el.

Senkinek sem volt nagyobb része Rákóczi György fejedelemségre jutásában, mint Zólyomi Dávidnak. Ez a lovagias, büszke főúr nem látta teljesedni magasra törő vágyait és magának akarta megnyerni a fejedelemséget. A mely karddal felemeltem Rákóczit, – így szólt – azzal teszem le.²⁶⁹ A fejedelem gyors elhatározással elfogatta Zólyomit, ki börtönben halt meg 1649-ben. Hanem ezzel nem volt vége a veszélynek. Mint takarékos ember nem volt kedves a porta intéző körei előtt, akkor ugyanis csak pénzzel lehetett Konstantinápolyban valamit elérni. A diván csak az alkalmat várta, hogy ellene fordulhasson és a svéd követ, kinek érdekében állott oly fejedelmet látni Erdély trónján, ki kevésbbé óvatos Rákóczinál és kész beavatkozni a háborúba, még szította a török ministerek gyülöletét. Az ifjabb Székely Mózes volt jelöltjük, ki 1635-ben a moldvaiak segítségével be akart törni Erdélybe. Kisérletét megakadályozták a székelyek, a szerencsétlen trónkövetelő a héttoronyba került, Havasalföld vajdája pedig bojárjaival együtt 1635 jul. 28-án hűséget esküdött az erdélyi fejedelemnek.

Nem annyira saját elhatározása, mint a körülmények kényszerítették Rákóczit e helyzetbe, mely keveset különbözött attól, melyet Báthory Zsigmond foglalt el negyven évvel azelőtt. Erdély ismét ellenséges állást foglalt el a portával szemben és az oláhokkal való szövetségben keresett támaszt. E helyzetből természetszerűleg folyt, hogy Rákóczi a császári udvarhoz fordult segítségért. Ezt azonban megtagadta tőle az udvarban mindenható jezsuita párt, mely az ő bukása után a protestáns párt teljes megsemmisítését remélte keresztül vihetni. A portának nem soká kellett keresni új trónkövetelőt, ilyenül az öreg Bethlen István ajánlkozott. Ennek fia megölte egy hűtlen szolgáját és a tekintélyét buzgón fentartó fejedelem emlékezteté a birót, hogy ne mulaszsza el a bűnös megbüntetését. A hűbéres büszkeség sértést látott az igazságszolgáltatásban, a fiatal Bethlen atyjához menekül és mindketten segítségre hívták a törököt.²⁷⁰ A diván kiállította a fermánt 1636 szeptember 22-én, melyben Rákóczit a Zólyomi ellen követett bánásmód miatt leteszi és új választást ír ki. Rákóczi el volt határozva fegyveresen védeni meg birtokát a török ellen. Serege Nagy-Szalontánál találkozott Bethlen hadaival, melyeket a temesvári basa csapatjai erősítettek. A csata eldöntetlen maradt, hanem utána Győri Jakab hajdúkapitány háromszáz hajdújával dicső diadalt vett a törökön véletlen támadás által. Ki ne ismerné Arany Jánosnak e csatát elbeszélő költeményét? A basák elvesztve bizalmukat, siettek békét kötni és Rákóczi mit sem kivánt, mint nyugalmat. A segesvári egyezség (1636 decz. 4.) Rákóczit meghagyá fejedelemnek és csak ajándékok adására kötelezé. A porta dühöngött a békekötő basák ellen, de Rákóczit többé háborgatni nem meré, ki annyira szilárdnak érezte trónját, hogy a Bethlennel kötött egyezsége ellenére tovább is börtönben tartá Zólyomit. Az országban hatalma, melyet kiméletlenül és gyakran önzően gyakorolt, nem találkozott ellenállással, kifelé a legnagyobb óvatossággal járt el, hogy ne koczkáztassa nyert positióját. Beavatkozott a moldvai és havasalföldi vajdák viszályába, mert erre a porta szólítá fel és mindkét felet rábirta felsősége elismerésére.

A sokat próbált Erdély most több éven át nyugalmat élvezett. Nem állott élén oly európai hirű hadvezér és államférfiú, mint Bethlen volt s mint kormányzó sem érte utól Rákóczi nagy elődjének tehetségét. Hanem bárminő nagy az ellentét Bethlen geniális világraszóló személyisége és utódjának, minden deréksége mellett is kicsinyes vonások által eltorzított alakja közt, a Rákóczi által követett politika tán jobban megfelelt az ország viszonyainak és érdekeinek, mint a Bethlené. Az ország belsejében szigorú volt, gyakran kegyetlen a pártoskodó főurak ellen és minden más tekintetnek elébe tevé a fejedelem fiscalis érdekeit. Kassaynak, a kanczellárnak nótaperei, melyeknek gyakran alig volt más czélja, mint a confiscatio, szomorú nevezetességre tettek szert. Örökös volt a panasz, hogy az ország kincseit a fejedelem családi várába, Sárospatakra viszik. Hanem az oppositió elnémult, a dynastia sorsa biztosítva látszott a nagyravágyó pártoskodók ellenében. A pörök csak a veszélyessé válható előkelőket sujtották, a köznép békén élhetett munkájának és örvendhetett növekvő jólétének. Kifelé pedig, igaz, hogy Erdély állása nem oly hatalmas és sokat igérő, mint Bethlen alatt, de sokkal biztosítottabb volt. Sok tekintetben csak most szakították a nagy fejedelem fáradozásainak gyümölcseit. A békeszerető György egyaránt meg tudta védeni magát a császár és a török ellen s a portával szemben sokkal határozottabban lépett fel, mint elődje. A régi Dácia területén hegemóniára tett szert és bár közjogilag hűbéres, tényleg helyzete alig különbözött az egész független birodalmakétól. Belső állapotainak nyugodtsága, teli kincstára, jó karban levő számos és hű hadai az országot keresetté tették mint szövetségest és félelmessé mint ellenséget. Erdély állapotaira tán egy kor sem sütötte oly erősen bélyegét, mint I. Rákóczi Györgyé. Az eddig fejlődő viszonyok megállapodtak, a fejedelmi örökös hatalom és a református vallás léptek előtérbe, mint Erdély köz- és műveltségi állapotainak legfőbb tényezői.

Igazságtalanok volnánk Rákóczi György emléke iránt, ha nem említenők, hogy műveltségi törekvéseit tekintve, méltó utódja volt Bethlennek. A fehérvári főiskola külföldi tudósok vezetése alatt e korban érte aranykorát, akkor működtek ott Bisterfeld, Piscator és egy ideig Amos Comenius. Azon vád alól, hogy lefoglalta maga részére a collegiumoknak tett alapítványokat, Szilágyi Sándornak sikerült őt kimenteni. De míg Bethlen szabad tekintete az iskolázásban látta a vallásos műveltségnek is legfőbb alapját, Rákóczi sokkal nagyobb gondot fordított az egyház külső díszére. Templomokat épített és javadalmazott s buzgó neje, a kitünő gazdasszony, híven segítette e munkájában. A debreczeni «nagy harang» az ő adománya. Személyesen buzgó vallásos ember, kinek jellemét iródeákja Szalárdy János következőleg rajzolja: «Minthogy maga igen józan és mértékletes életet szeretett és követett: másokban, kivált szolgáiban nagy józan életet kivánt vala, tiszta istenes ember lévén, másokban is olyat kiván és követ vala. Az isteni tiszteletre rendeltetett egyházbeli közönséges órákat el nem mulatja vala, de azokon kivül is, reggel ágyából felkelvén s ebéd előtt félórával, estve háló házában való bemenésekor magánosan az isteni tiszteletet soha el nem mulatja vala. Bibliából pedig rendszerint mindennap két-két caputokat, akárminemű gondos dolgai közben el nem veszteglé vala és így az ó Testamentom könyveit tizenháromszor, az új Testamentomot pedig 32 vagy többször olvasta vala által.²⁷¹ Rideg orthodox meggyőződéséből folyt, hogy alatta valóban tűzzel-vassal üldözték a szerencsétlen zsidózókat.²⁷² Az egyházról való gondoskodásának legszebb emléke az általa 1636-ban legnagyobb veszélyei közepett kiadott Öreg graduál, mely aztán énekes könyvéül szolgált a magyar és erdélyországi református egyházaknak. A fejedelem maga küldte azt szét az egyházaknak, hogy mindenütt egyformán tartsák az isteni tiszteletet.²⁷³

Wesselényi Ferencz.
Ernszt Lajos birtokában levő kőrajz után.

I. Rákóczi György fölkelése. A linzi béke.

Utoljára is a benne mélyen gyökerező vallásos meggyőződés birta Rákóczi Györgyöt nyugalmas élete elhagyására és a nagy európai vallásos háborúban való részvételre. Mióta oly tekintélyes állásra tett szert, egymást érték udvaránál a szövetségét kereső svéd és franczia követek. Nevében Bisterfeld járt Németországban és Francziaországban és már 1639-ben járt nála Richelieu egy megbizottja. Az alkudozások még nem vittek eredményre, bár a magyar protestánsok sérelmei igen élénken foglalkoztatták a fejedelmet. Az 1638-iki országgyűlésen majdnem fegyveres összeütközésre került a dolog a protestáns és katholikus rendek közt. Az előbbiek elvett templomaik visszadását követelték, az utóbbiak az elvevő, katholikussá vált földesurak nemesi jogaira hivatkoztak.²⁷⁴ De mindez még nem birta cselekvésre Rákóczit, kire nem maradt hatás nélkül Esterházy kérése, «ne bocsássa a török veszedelemnek keresztyénségét, Istent, az igazságot és ezt a szánakodásra jutott egy marok magyar nemzetünket, magával együtt». A töröktől való félelme azonban megszűnt, midőn új, iránta barátságosabb szultán jutott a trónra. Sokkal határozottabban foghatott készülődéseihez és 1643 április 26-án végkép megkötötte szövetségét Francziaországgal és Svédországgal.²⁷⁵ Egész biztosnak érzé magát. Az 1642-iki év hadjárata egyik legszerencsétlenebb volt a császárra nézve, neki pedig az év folyamában sikerült a rendek által fejedelmül választatni hasonnevű fiát és kieszközölni annak részére a portától az athnámét. Az 1643. év elején, röviddel a szerződés megkötése előtt, ment végbe az ifjú fejedelem házassága Báthory Zsófiával, a híres család utolsó sarjával. Még csupán a porta engedélyére kellett várni, melyet csak az év végén eszközölhetett ki. Ezért ez évben már nem indíthatta meg hadát.

Az 1644. évben korán vezette seregét Magyarországba, mint kijelenté, az elnyomott vallás védelmére; a felső megyéknél, hol legerősebbek voltak a sérelmek, alig talált ellenállásra. A császári párt önzéssel vádolta a fejedelmet, ki az ország megrontására tör szövetségben a törökkel és a svéddel, és a törököt hozza a nemzetre. A határszéli basák csakugyan megindultak Rákóczi támogatására, a mi háborúját gyűlöletessé tette a magyar nemesség nagy része előtt. Esterházynak sikerült is nagy sereget gyűjteni össze és az erdélyiek nem nyomulhattak előre Felső-Magyarországban és nem egyesülhettek Morvában Torstensonnal, mint a hogy tervezték. Nagyobb csatát nem igen vívtak, kisebb csetepaték és várostromok foglalkoztatták a seregeket. Erdélyi részen Rákóczi vezére, Kemény János szerzett jó hírnevet, királyi részen pedig Wesselényi Ferencz jut tekintélyre, minthogy a nádort már nagyon akadályozá kora és betegsége. E harcznak egyik epizódja volt Murány várának megszállása és kalandos elfoglalása Wesselényi által, a vár szép úrnőjének, Szécsy Máriának engedelmével; költői irodalmunk egyik legkedveltebb tárgya.²⁷⁶

Az udvar nemcsak haddal állotta útját Rákóczinak, beavatkozását feleslegessé akarta tenni az által, hogy kibékíteni igyekezett a protestánsokat. A kisérlet nem vitt eredményhez, de azért Rákóczi nem egyesült Torstensonnal, mert a svédek nem küldték meg neki a kikötött subsidiumokat. A török is ingadozott, nem akarta, hogy a fejedelem túlságosan erősödjék. Ily viszonyok közt alkudozásokkal telt el a tél. Mint franczia követ Croissi járt akkor a fejedelemnél Bártfán, ki a szerződés megújítására birta, a fehérvári pontok alapján. Alig indult meg az erdélyi had Torstenson segítségére Morvába, midőn parancs érkezett a portától, mely a béke megkötését rendelte el, azon alapon, hogy Rákóczi elégedjék meg a hét megyével. Mondhatni, hogy ekkor a porta menté meg a császárt. Torstenson Rákóczi halogatása miatt nem ostromolhatta Bécset és Brünn ostroma, melyben az erdélyiek is részt vettek, nem vezetett czélhoz. Az elhatározó perczben nagyon meg kellett éreznie Rákóczinak és a magyar protestantismusnak, minő nyomasztó a török pártfogás. Mind erősebb lett a porta tiltakozása, a határszéli basák már készültek a fejedelem ellen. Ily körülmények közt Rákóczi augusztus 8-dikán személyes igényeire nézve egyezségre lépett a császárral és visszahívta seregét Torstensontól. Erdély szereplésének a harmincz éves háborúban vége szakadt.

A béke által Rákóczi egészen megnyerte Bethlen Gábor örökségét. Kezéhez jutott a hét megye, melyek közül Szatmárt és Szabolcsot fiai is öröklik. Tokaj és Tarczal, tehát a Hegyalja, családjának válik birtokává. Ecsed és Nagy-Bánya szintén arra száll Bethlen István férfiágának kihalása után. Rákóczi tehát nem vált Felső-Magyarország fejedelmévé, de roppant birtokot sikerült összeszereznie családjának. A Bethlenek, Rákócziak, Báthoryak uradalmai mind egy kézre jutottak és a fejedelem legnagyobb földbirtokosa lett Magyarországnak.

Bocskay és Bethlen politikájához híven Rákóczi sem feledkezett meg Magyarország «testi-lelki szabadságairól», melyekért, mint mondá, fegyvert ragadott. A magyar ügyekre vonatkozó alkudozásokat külön folytatták Linzben és ott jött létre a béke 1645 decz. 20-án. E békét nem annyira megállapodásai teszik nevezetessé, mint az a tény, hogy Magyarország alkotmányos és vallásos szabadságainak elismerésére kényszeríté a dynastiát akkor, midőn azok a többi királyságban és tartományban már semmivé voltak téve. A bécsi béke nemcsak magyar, hanem cseh-morva-osztrák jelentőségű. A nikolsburgit azon időpontban kötik, midőn a független Csehország le van verve; a linzit akkor, midőn már teljes az ellentét az absolut katholikus Ausztria és az alkotmányos, protestáns Magyarország között.

A linzi béke restauratio volt a Pázmány és Esterházy által alapjaiban megtámadott protestantismusra nézve. Elrendelte az elvett templomok visszaadását és minden tekintetben a bécsi béke és az 1608-iki országgyűlés határozatait állította helyre és világította meg. Különösen fontos az a meghatározása, mely szerint a rendek és a városok által birt vallásszabadság megerősíttetik és kiterjesztetik a falvakra is. A szegény jobbágyságot nem zavarhatja vallásában sem a kamara, sem a földesúr, és nem kényszerítheti azzal ellenmondó határozatokra.²⁷⁷ Az a kérdés, mely Csehországban közvetlen oka volt a végzetes háború kitörésének, Magyarországon tisztán és világosan a protestáns egyház érdekében intéztetett el.

Ezen nevezetes békekötést, melyet ma is egyik legjelentékenyebb diadala gyanánt ünnepel a hazai protestantismus, két nagy tanácskozás követte. Az egyikben a biztosított protestantismus és annak mind jobban túlsúlyra jutó felekezete, a kalvinismus saját belső ügyeiben intézkedik, a másodikban a király Magyarország törvényei közé fogadja a linzi pacificatiót, mint 1608-ban a bécsit.

Említettük már, hogy Rákóczi mily határozottan lépett fel az országában gyorsan terjedő szombatos felekezet ellen. A Deésen összegyűjtötteket lánczra verték és mindaddig kényszerítették sánczmunkára, míg nem tértek a bevett vallások valamelyikére. Hitök ugyanis még radikálisabb volt az unitáriusnál, csak az ó-testamentomot fogadták el vallásuk alapja gyanánt, de minden szertartás nélkül. Pécsy is fogságba vettetett, honnan két év mulva mint református lépett ki. Élete hátralevő részét a biblia fordítására szentelé. Az unitárius felekezet körében is viszály tört ki azok közt, kik Blandratával imádták Krisztust és azok közt, kik Dávid Ferenczczel tagadták e tant. A fejedelem csak a Blandratát követőket tűrte meg országában. A vallásos érdeklődés ezen korában a kalvinismus sem maradt ment belső villongásoktól. A külföldi műveltséggel való szoros érintkezése lelkesült híveket szerzett Magyarországban is az Európaszerte kifejezésre jutó tanoknak. Angliában akkor folyt a püspöki és a presbyteri egyházak közötti harcz és csakhamar Magyarországban is érezhető volt az új áramlat befolyása. Különösen Tolnai János tokaji prédikátor lépett fel mint a puritanismus szószólója, melynek tanait Londonban szívta magába. Mint sárospataki tanár, mivé őt Rákóczi nevezte ki, nagy tehetséggel és buzgalommal hirdette az új tanokat és csakhamar zavarokat idézett elő az egyház kormányában. Ezek lecsendesítésére Szatmár-Németiben 1646 jul. 10-én nemzeti zsinatot tartott a fejedelem, melyen az erdélyi és tiszamelléki egyházak superintendensei és esperesei vettek részt. Geleji Katona István erdélyi superintendens tekintélye volt ott a döntő. A tudós püspök az egyház régi alkotmánya mellett emelte föl szavát és könnyű volt a fejedelmet az angolországi polgárháborúra való utalás által meggyőzni az ujításoknak politikailag is veszélyes voltáról. A zsinat Tolnai tanait kárhoztatta s mind őt, mind híveit állomásuk elvesztésére itélé, ha nézeteiktől el nem állanak.

Igen fontos volt a református egyházra nézve, hogy szervezete szilárd legyen és egységes, midőn oly hatalmas külső ellenséggel kellett megvívnia, minő a jezsuita-rend volt akkor. E szervezetét Gelejinek köszöni, ki a fejedelem meghagyásából összeállította az Erdélyben és a tiszamelléki egyházakban napjainkig érvényes canonokat. Politikailag is fontos, hogy egy volt Erdélyben és keleti Magyarországban az egyház alkotmánya és a fejedelem mint főpatronus nagyobb hatalmat gyakorolt, mint a minőt református országokban szokott. Meg volt oldva itt a probléma, hogyan fér meg a kiválóan republikánus jellemű kalvinismus erős fejedelmi hatalommal és egységes igazgatással.

A linzi béke kikötötte, hogy ezután a vallásos sérelmeket az országgyűlésen tárgyalják és intézzék el. A király nem igen sietett az illető országgyűléssel, s csak 1646 őszén hívta össze Pozsonyba. A protestánsok elejétől fogva elégedetlenek voltak, mert a linzi béke óta elfolyt időközben is sokban megtörték annak határozatait. Hanem a gyűlésen már a katholikus párt volt túlnyomó. Nádorrá Draskovics János bánt választották, ki horvát létére különösen buzgott a katholikus hitnek kizárólagos uralomra jutása mellett. A katholikus urak mit sem akartak tudni arról, hogy jószágaikon meg legyen engedve a protestáns isteni tisztelet és azt földesuri jogaikba ütközőnek mondották. Egyet sem akartak visszaadni a lefoglalt 400 egyház közül.

Hanem a király nem akart túlzások által újabb háborút idézni elő, mely véget vethetett volna a Westfaliában folyó alkudozásoknak. Ezért királyi tisztéhez mérten ő egyenlítette ki a nagyon élesen szemben álló pártokat. Az 1647 febr. 10-én előterjesztett propositio szerint a király csak 90 egyházat ad vissza a követelt 400 közűl, ellenben minden lehető biztosítását megadja a protestánsok önkormányzatának egyházi és iskolai ügyekben. Mint közvetítéseknél szokás, e javaslat nem elégítette ki egyik pártot sem. Hanem utoljára a protestánsok megelégedtek az elérhetővel és még a protestáns brandenburgi követ is elég kedvezőnek tartja az országgyűlési határozatokat a protestánsokra nézve.²⁷⁸ A katholikusok közűl ellenben sokan, élükön Lippay primással és gr. Csáki Lászlóval, sokalták az engedményeket és erősen ellenállottak a mérsékeltebbeknek, kik közt gróf Pálffy Pál és a királyi személynök jártak elől. Egy ízben, április 2-án, a nádor házában csaknem tettlegességre került a dolog a főemberek közt. Az érsek külön protestatiót adott be a királynál az engedmények ellen, de, mint mondják, Ferdinánd széttépte az írást. A békét beiktatták, mint a törvény külön mondja, «semmibe véve a klérus és a katholikus világiak egy részének óvását». Az egyesség végre létrejött, miben a kormánynak volt legnagyobb az érdeme. Az országgyűlés története tanúságot tesz a mellett, hogy III. Ferdinánd megfelelt királyi tisztének és nem erőszakos elnyomás, hanem békés eszközök által akarta biztosítani uralmát Magyarországon. Kár, hogy nemsokára elhagyta a bécsi udvar a mindkét részre nézve oly hasznos utat.

Eljárása eredményeül volt tekinthető, hogy az országgyűlés királyul megválasztá és megkoronázá a király legidősebb fiát, IV. Ferdinándot. A koronázás nagy pompával ment végbe junius 16-án.

Az országgyűlés törvényei közt a vallás ügyére vonatkozók a legfontosabbak. Kijelöltetett a protestánsoknak átengedendő 90 egyház, azonkívül a protestánsok jogot nyertek új templomokat építeni Komáromban, Léván és Holicsban. Másrészt biztosítva lőn a katholikusok joga szabad isteni tiszteletre Kassa városában. Minden kisérletre a protestánsok szabad vallásgyakorlatát zavarni, vagy tőlük templomot venni el, 600 magyar forintnyi birság rovatott ki. A kormányban meg volt a kellő energia a törvény végrehajtására. A győri püspököt katonai hatalommal kényszerítették a lefoglalt protestáns egyházak visszaadására. Új zavart idéztek elő az állomásuktól a törvény által megfosztott katholikus lelkészek, kik mint a hitért szenvedők felgerjesztették hitsorsosaik érzelmét. Ezen is segített a király ép oly eszesen, mint jótékonyan; jelentékeny összeget osztatott ki az elüzöttek között.²⁷⁹

Ezen törvények végrehajtása egy elsőrangú fontosságú alkotmányos elvnek tisztázását tette szükségessé, ugyanazét, melynek eldöntése a Stuartok uralma alatt több ízben is izgatottságba és veszélybe döntötte Anglia alkotmányát. A királypárti angol jogtudósok ugyanis mindig azt vitatták, hogy a királynak joga van felmenteni a törvény végrehajtása alól. Nálunk még a királyság legbuzgóbb hívei sem hajlottak e magyarázatra. Világos, hogy e vallásos törvények végrehajtása ellen a királynak tulajdon lelkiismerete is tiltakozott és hogy a Bécsben annyira hatalmas papság legjobban szerette volna, ha a törvény üres betű marad. Gr. Esterházy Dániel, ki Kassára volt kiküldve királyi biztosnak, így száll szembe e törvénytelen törekvésekkel: «Bizonyos, hogy a törvény végrehajtás nélkül nem állhat meg. Ehhez járul, hogy Felséged magyar birodalmának ősi szabadsága és szokása szerint, a nemzet a királylyal együtt hoz törvényt. A mint a nép király nélkül, úgy a király a nemzet nélkül sem hozhat törvényt. Ezért, szerény véleményem szerint, az országtól szerzett és a királyi Felségtől megerősített törvényt és annak végrehajtását nem lehet és nem szabad elhalasztani a rendeknek és különösen a nemességnek határozott sérelme nélkül».²⁸⁰

Nem szabad tehát hinnünk, mintha a magyar szabadság az az anarchikus tétlenség lett volna, melynek azt gyakran rajzolják és feltüntetik. A folytonos gyakorlat mellett nem hiányzott elvi alapja sem és a királyi hatalom megszorításában az intézmények által Magyarország még az akkori Angliát is messze túlhaladta.

Új, jobb kort igért Magyarországnak királya belátása és az általa inaugurált vallásos türelem. Sorsát bizonyára irigylendőnek találjuk, ha összehasonlítjuk Németország vagy az örökös tartományok dúlt állapotával. A harmincz éves háború hazánkra is kiterjeszté átkát, de itt nem igen zavarhatá meg a két párt egyensúlyát. Már a katholikus párt a hódító, de a református rész Erdélyre támaszkodva igen erősen fentartja és biztosítja positióját. Másrészt alkotmányos tekintetben is, a katholikus pártra és európai sikereire támaszkodva, a dynastia lép fel mint támadó, hanem ugyancsak Erdély felől le nem győzhető ellenállásra talál. Magok a királypárti magyarok is jól tudták, mennyit köszönnek az erdélyi fejedelemnek és Pázmány maga is így szólott Kemény Jánoshoz: «Átkozott ember volna, ki titeket arra késztetne, hogy a töröktől elszakadjatok, ellene rugódozzatok. Mert noha ám látod édes öcsém, nekünk elégséges hitelünk, tekintetünk van mostan az mi kegyelmes keresztyén császárunk előtt, de csak addig durál az az német nemzet előtt, míglen Erdélyben magyar fejedelem láttatik floreálni.» Ily értelemben Bethlen és Rákóczi valóban fentartói és újjáalapítói a magyar alkotmánynak. A két felé oszlott magyar nemzet e korban megtanulta egymást megbecsülni és harczai nem voltak már oly elkeseredettek, mint előbb, a miből magából is következett az egyensúly és béke politikája. Ennek legfőbb biztosítója a török, ki egyforma gyanúval nézi a császárnak és könnyen veszélyessé válható vasallusának, az erdélyi fejedelemnek erőkifejtését. Bonyolódásai különösen a perzsákkal és lengyelekkel, belső erejének már-már észrevehető hanyatlása, a divánnak megvesztegethetősége megakadályozzák a hódító politikát és így a béke és egyensúly érdekében hallatja még mindig hathatós szavát.

Ki tagadja, hogy mindezek mellett szomorú és nyomott a magyar nemzet állapota? Hanem bár megfogyott számban és a török által megrongált földön, két biztos központját nyerte műveltségi kifejlésének. Keleten a protestáns, nyugaton a katholikus irány volt a túlnyomó, mindkettőnek e korban egyaránt aristokratikus és udvari a szinezete. Mindkét fél egyformán szerencsés; hatalmas férfiak, történetünk legnagyobb alakjai közűl valók képviselik őket. Elég egyrészt Pázmányt és Esterházyt, másrészt Bethlen Gábort és Rákóczi Györgyöt nevezni meg. Hazaszeretetöknek és belátásuknak sikerült annyi szemben álló érdek közepett nyugalmat szerezni nemzetünknek s közeli kapcsolatba hozni azt az európai műveltséggel.

²⁸¹

Ezen állapotnak, mely hasonlít egy a bukás mélyéből felocsúdott és ismét életre tért ember állapotához, kit még mindig környez a veszély, legfőbb őrzője Erdély. Az főbástyája a magyar nemzetnek, az imponál töröknek és németnek egyaránt. Rákóczi György alatt, e fejedelem minden gyengéje mellett is, teljesen megfelelt e feladatának. Közjogi állását elismerte egész Európa; volt szövetségesei, Francziaország és Svédország, a császári követek ellenmondása ellenére, befoglalták a westfáliai békébe.

Ennek megkötése Rákóczit már nem találta az élők között. Halála (1648 okt. 13.) semmi zavart sem idézett elő, békén követé őt hasonnevű fia. Az özvegy Lórántfy Zsuzsanna örvendhetett családja virágzásának. Legidősebb fián, a fejedelmen kívül volt második fia is, Zsigmond, kit derék, jókedvü, jól nevelt úrnak mondottak, ki 1651-ben nőül vette Henriettát, a palotagróf leányát és ezáltal a leghatalmasabb protestáns dynastiákkal lépett rokonságba. Az országban az öreg Rákóczi erélyes és néha kegyetlen intézkedései biztosították a dynastiát minden pártoskodás ellen, a császárt a harmincz éves háború után következő kimerülése tartá féken, a porta nem mozgott. E békés állapotnak kitünő megőrzőit birta az ifju fejedelem az atyja által hagyott teli kincstárban és erős, jól rendezett hadseregében.

II. Rákóczi György teljes ellentéte volt óvatos, politikus atyjának. Ő már mint fejedelem nőtt fel, élvezni akarta a hatalmat és nagyravágyását nem elégíté ki a kis Erdély. Ennek czélpontjául Lengyelország kinálkozott, melynek trónján már ült erdélyi fejedelem s melyre Báthory Zsigmondnak és Bethlen Gábornak is volt kilátása. Még atyja megkezdte az alkudozásokat a lengyel trón megnyerése érdekében, midőn ott 1647 végén meghalt a derék IV. Ulászló. Nem őt választották meg, hanem a Wasa dynastiából való János Kázmért. Fia azért nem mondott le a reményről és terve végrehajtására a svédekkel, Lengyelország régi ellenségeivel, iparkodott szövetségre lépni. Hogy pedig a törökök ne vessenek gátat terveinek, azon volt, hogy mind függetlenebbé tegye magát azokkal szemben.

Uralkodása elején családi szerencsétlenségek tarták vissza, később a portához való viszonya. Testvére és annak neje nemsokára a házasság után meghaltak, maga is nagy beteg volt himlőben. Ekkor sikerült két éves fiát, Ferenczet, fogadtatni el örököséül az ország és a porta által (1652). Moldovában és Havasalföldön belső háborúk folytak, ezekbe Rákóczi beavatkozott és az általa pártolt vajdákat segítvén uralomra, ezek hűbéresei lettek. Ily módon még jobban megerősödött bizalma erejében és szerencséjében. Tettvágyának Magyarország nem nyujtott kellő tért, hol mint láttuk, megerősödött a katholikus és királyi párt. Lengyelország felé fordult, melynek bonyolódott viszonyai könnyű diadalt és a diadal nagy bérét helyezték kilátásba. Hanem azért az európai nagy ellentétek táborában ugyanazon helyet készült elfoglalni, mint atyja. Követet küldött Cromwellhez (1655-ben), ki az európai protestantismus fő előharczosául volt tekinthető.

Mióta a Wasa család egyik ága katholikus lett és elfoglalta Lengyelország trónját, nem szűnt meg a háború közte és a svéd-protestáns ág közt. Most X. Károly Gusztáv svéd király vitt háborút a gyenge Kázmér János ellen. Rákóczi eleinte várakozó állást foglalt el és mindkét féllel alkudozott; egy ideig a lengyel királylyal volt kész szövetségre lépni azon feltétel alatt, hogy az fiát ismerje el utódjául. De a szövetség nem épült természetes alapon: azt tételezte volna fel, hogy az ifju Rákóczi katholikus hitre tér. Sokkal nagyobb eredménynyel kecsegtette a svédekkel vitt alkudozás, mely a radnóti szövetséghez vezetett. A svédek elfoglalták a zavargó Lengyelország legnagyobb részét a fővárosokkal együtt és Brandenburggal szövetségben 1656 juliusban három napi csatában legyőzték Varsó mellett a szövetséges lengyel-orosz sereget. Kezökben volt Lengyelország sorsa és siettek az ország koronáját Rákóczinak felajánlani. A fejedelemből király lesz, a nélkül, hogy vallását el kellene hagynia, nem is kell hódítania, csak megszállani a már meghódított tartományokat. E kilátásnak nem állhatott ellen I. Rákóczi György nagyravágyó fia, bármennyire intette a lengyel királylyal szövetséges Ferdinand és bármennyire fenyegette a hűbéresének túlságos elhatalmasodásától tartó porta. Azt remélte, hogy ügyét magáévá fogja tenni az egész protestáns Európa. Mindenfelé alkudozott és nagy örömére szolgált, hogy a szász választó 1656-ban jelentékeny számú fegyvert küldött neki ajándékba.²⁸² Nagy készületeket tett a háborúra, hogy királyi pompával és hatalommal léphessen fel. Számra és erőre nézve egyaránt tekintélyes serege 1657 jan. 29-én kelt át a határon. Ferdinánd császár, tartva attól, hogy a svéd-lengyel-erdélyi bonyodalom a harmincz éves háború folytatásához vezethet, minden módon vissza akará őt tartani és a Szepesség és Krakó megnyerését helyezte részére kilátásba, ha békén marad. A svédek féltek az elpártolástól, de Rákóczira minden könnyű nyereségnél nagyobb hatással volt a királyi koronának csábító fénye. Lemberget bevette, Krakót átadta neki a svéd parancsnok. Varsót együtt foglalta el a svéd királylyal. Már egészen királynak tekintheté magát, mint olyannal alkudozott vele szövetségese, a nagy brandenburgi választó, kinek 1657 május 20-iki levelében oda igérte a lengyel korona több tartományát. Hanem minden külső fény és eredmény ellenére hatalmának való alapjai mindjobban megingtak. Kiméletlen fellépése egyaránt ellenségévé tette a császári udvart és a portát. A császár sereget küldött Sziléziába a lengyelek támogatására, a svédek ellen hadra ingerelte a dánokat és egyenesen is fellépett volna a dölyfös és fenyegetődző Rákóczi ellen, ha a magyar urak, kik nem akarták Erdély romlását, nem tartják vissza. Konstantinápolyban erős tusa volt a svéd és vele szövetséges németalföldi diplomatia közt, mely Rákóczi érdekében működött és a császári közt. A svéd király hiába figyelmezteté a portát prophetikus hangon, hogy hatalmának legveszélyesebb ellene az orosz, a diván azért nem az oroszok ellen fordult, hanem Rákóczi ellen. Végbe ment az, mi már a harminczéves háború alatt is erősen érezteté hatását az európai ügyekben: a császár és a porta egyetértésre jutottak a feltörekvő Erdély ellen. Miután a porta hiába szólította fel Rákóczit a hazatérésre, a tatár khánnak megparancsolta megtámadását: Egyszerre rohanja meg a katastropha, ellenállhatatlanul. Ellene fordul mindkét hűbéres ura és ugyanakkor elhagyja őt szövetségese a svéd király, kinek hadi szerencséje csábította őt leginkább e vállalatra és saját országa védelmére indul a dánok ellen. A mint biztossá vált a porta kedvező magatartása, a katholikus Lengyelország ismét összeszedé egész erejét és gyülöletét az idegen ellen, ki hódítani akart másnak hatalmával. Lubomirszky herczeg egy nagy csapat élén benyomult a fejedelem magyarországi birtokaiba és feldulta Beregszász városát. A kozákok elpártoltak és a kióvi vajdához csatlakoztak, ki Rákóczi ellen vezette a lengyel sereget. Nem maradt más hátra mint a gyors visszavonulás, melyet nemcsak az ellenség tett veszélyessé, hanem az erdélyi seregnek fegyelmetlen és rendetlen állapota is. II. Rákóczi György nem örökölte Bethlennek és atyjának szervező tehetségét. A kiovi vajda ellen nagy veszteséget szenvedett, s hogy megmentse seregének romjait, szégyenletes és káros békét volt kénytelen kötni. Maga álruhában csekély kisérettel el is jutott haza, de seregének java, Kemény János vezetése alatt, vitéz csaták után tatár rabságba esett. Rövid félév alatt annyira megfordult sorsa, hogy már nem idegen trónért, hanem saját fejedelemségéért kellett küzdenie. Erdély pedig legnagyobb veszteségét siratta, mely Báthory Zsigmond és Básta ideje óta érte. Legjobb fiai elvérzettek vagy távoli rabságban sinylődtek fejedelmének hiú nagyravágyása miatt.

Mindezen vádak visszhangzottak a szamosújvári országgyülésen, mely Rákóczi visszatérése után szeptember 2-án gyült össze. A rendek tudták, hogy a porta, mely tán megbocsátott volna a győztes hűbéresnek, kérlelhetetlen lesz a legyőzött iránt és kötelességöknek tartották az ország sorsát elválasztani a fejedelmétől, hogy együtt ne ragadtassanak a veszedelembe. Szomorú jelenet volt, midőn a tatár foglyok anyái, nejei és gyermekei a fejedelem elé léptek, kérve őt, hogy váltsa ki híveit, nagyravágyásának áldozatait. A porta és a betörésre kész tatár khán új fejedelem választását rendelték el és a fejérvári gyülés csakugyan letette Rákóczit és Rhédey Ferenczet választá utódjául, ki meg is nyerte a porta jóváhagyását. Rákóczi mit sem akart tudni a lemondásról, büszke és meggondolást nem ismerő lelkét végletekre ragadta az ital, kész volt arra, hogy az országot, mely már annyit szenvedt miatta, magával rántsa az örvénybe. Seregére támaszkodva, fenyegetésekkel és igéretekkel lemondásra bírja Rhédeyt és kétségbeesésében minden segédeszköz után kapkod, hogy magát fenntarthassa. A portánál bocsánatot kér, a császári udvart pedig védelmére hívja fel, a terjeszkedni akaró török megtámadására. Még hűbéreseitől az oláh vajdáktól is várt segélyt. Csakugyan még egyszer úgy lép fel, mind Erdély fejedelme. De a szultán nem ismeri el őt, hanem udvarához hívja igazolásra, a tatárok betörnek az országba, végig dúlják és pusztítják, tönkre téve Bethlen és I. Rákóczi György fáradozásainak gyümölcseit. Hiába törekszenek az erdélyi rendek egy követség által, melynek Barcsay Ákos állott élén, kibékíteni a közelgő nagyvezért.

A nagyvezér Barcsayt nevezi ki fejedelemnek és feltétlen engedelmességre szólítja fel az országot. Rákóczi még megtarthatta volna jószágait, de ő, ki nem birta országát megvédeni, sem arról lemondani, nem türte el azt a gondolatot, hogy mint magánember fejezze be oly fényesen kezdődött pályáját.

Oly nagy volt a Rákóczi név súlya, hogy Barcsay csak feltételesen fogadta el az erdélyi fejedelemséget. A rendek ingadoztak a Rákóczitól és a portától való félelem közt, Rákóczi pedig a császári udvarba és a hazafias magyarokba vetette reményét. Zrinyi Miklós és más magyar főurak a magyar nemzet ügyének tekintették a fejedelem ügyét és bíztak a török ellen közös erővel viselendő háború sikerében. Nem kevesebbről volt szó, mint az összes török alattvalóság fellázításáról és a török uralom megdöntéséről.²⁸³ Hanem a bécsi haditanács ismerte a császári hadak gyengeségét és mit sem akart tudni a háborúról. Rákóczi a maga erejére volt utalva és ha nem volt is hadvezér, legalább kimutatta személyes vitézségét. Barcsayt kiűzi az országból, Moldvában és Oláhországban visszaállítja volt hűbéreseinek uralmát és erősen készül a közelgő nagyvezér ellen. De sem fegyvere, sem alkudozása nem tartá vissza a törököt. Gyalu közelében, Fenesnél teljes vereséget szenvedett és halálosan megsebesült (1660). Vitéz halála bizonyos elismerést biztosított részére, melyet különben sem szellemi tehetségei, sem jelleme nem érdemelnek. Erdélyt a török hatalmában hagyta és bukása vonta maga után azon bonyodalmakat, melyek lehetővé tették a császári hatalom kiterjesztését Magyarország legnagyobb részére.

A török háború megújulása. Szentgotthárdi csata.

A lengyel háború maga után voná a török és a császári seregek bevonulását Erdélybe és miután a töröknek sikerült Nagyvárad elfoglalása és Erdélynek behódoltatása, a háború a két nagyhatalom közt nem volt elkerülhető. Pedig mindegyik fél lehetőleg vonakodik a végső lépések megtételétől. De Erdélyt a porta nem engedhette idegen kézre jutni, mihelyt pedig török őrség állott az ország keleti részeiben is, a zsitvatoroki béke nem volt fentartható. Zrinyi Miklós már 1659 óta sürgeti a török elleni háborút; Nagyvárad bukása óta pedig elveszettnek tart minden perczet. Rákóczinak ellenállása; elkeseredett küzdelme lelket önt mindenkibe. Ismét megtörtént a mire a században még nem volt eset, hogy katholikus és protestáns, erdélyi és dunántúli magyar egyetért abban, hogy az ország felszabadítása a nemzetnek legfőbb kötelessége.

Konstantinápolyban megértik a helyzetet. A harczias párt jut túlsúlyra. A Köprilik albán családja, mely egymásután több nagyvezért ád a birodalomnak, Nagy Szulejmán traditióit készül megújítani. Bécsben ellenben, érezve gyengeségöket és tartva a franczia támadástól, mindent megtesznek, hogy a háborút el lehessen kerülni. Szinte visszariadnak attól a kilátástól, hogy Magyarország felszabadulhat. A magyarok úgy gondolkoztak, hogy a németek, még ha hatalmukban állana is Buda visszaszerzése, inkább hagynák török, mint magyar kézen.²⁸⁴ A bécsi udvar folytonos engedékenysége egyre növelte a török igényeit. Midőn II. Rákóczi György bukása után Kemény Jánost, a császár pártfogoltját is sikerült a töröknek legyőzni (1662 jan. 24) és Apaffy Mihályt a fejedelmi trónra helyezni, Montecucculinak, ki Kolozsvárt megszállotta, vissza kellett vonulnia. De Köprili Achmed, a fiatal nagyvezér még többet követel: a császári hadak teljes kivonulását Erdélyből, Székelyhidának átadását, Zrinyi új várának lerontását és évi adó fizetését. Bécsben még mindig ingadoztak, oly nagy volt a szükség pénzben és seregben, annyira tartottak attól, hogy a magyarok, ha fegyverre kapnak, a németek ellen fordulhatnak. De midőn a szultán maga bejő az országba, védelemről kell gondoskodni. Mert a százados viszony még nem változott: a török a támadó, a terjeszkedő, Montecucculinak pedig csekély hadi erejével meg kell elégednie a Bécshez vivő utak mellett fekvő várak fedezetével.

Achmet basa.
Ernszt Lajos birtokában levő egykorú kőrajz után.

Ez egyszer nem a Duna jobb partján nyomult előre a török, hol Zrinyit találta volna szemben, hanem a balparton, Érsekújvár alá. Oda vonultak, Apaffy alatt, az erdélyi hadak is. Ez volt főbástyája nemcsak Ausztriának, hanem Morva- és Csehországoknak is, melyeket a vár bukása után mi sem véd a török zsákmányolás ellen. Oda fordul egész Európa szeme, mint száz év előtt Sziget felé s számos röpirat és beszéd hívta fel a keresztyénséget Magyarország védelmére. A várat Forgács Ádám alatt jelentékeny őrség védte. A várnagy meg is tette kötelességét, de a különböző elemekből álló őrség lázongott és feladásra kényszerítette vezérét (1663 szept. 27). Az őrség bántatlanul vonult el; Forgácsot perbe fogták, börtönbe vetették, de nemsokára., minthogy ártatlansága kiderült, szabadon bocsátották.²⁸⁵ Léva és Nyitra városai is török kézre jutottak, csak Sempte és Galgócz jelentéktelen várai állottak sikerrel ellen. Az út nyítva állott Pozsonyig és Bécsig. A tatárok már Morvában portyáztak.

Az a politikai és irodalmi harcz, melyet Zrinyi Miklós horvát bán már évek óta folytatott Montecucculi vontatott, húzó-vonó háborúskodása ellen, most érte tetőpontját. Zrinyi csak a bátor, döntő csatától várt eredményt, nem a menetektől és táborozásoktól, melyek a törököt fel nem tartóztatják. De a császári vezér eljárását nemcsak vitairatai védik, hanem még inkább a hadseregek viszonyai. Seregében csak 12,000 volt a rendes katona s még ha csatlakozik is a magyar felkelő sereg és Zrinyi hada, még ha lehetséges is a bizalmas együttműködés – együtt alig teszik ki a török ármádiának harmad részét. Oly tudós módszeres hadvezér, mint Montecucculi, kiben vérré vált az erők mérlegelése, nem tehette koczkára a császárnak egyetlen kész seregét. A következés megmutatta, hogy eljárása helyes volt, de akkor látszólag alaposan emelhették ellene a magyar daliák a gyávaság vádját. A keresztyén seregben szemben állott az elmélet a gyakorlattal, kölcsönösen gátolva egymást s nem csuda, ha oly szerencsétlen volt az eredmény. Wesselényi nádor, Montecucculi s Zrinyi közt folytonos volt a viszály és a fővezérnek, Érsekújvár bukása után, Bécsbe kellett mennie, hogy magát igazolja.

Ismét Bécs ostromát várták és a téli szállásra Belgrádba visszatérő nagyvezér meg is tett rá minden előkészületet. Keresztyén részen is belátták a veszély nagyságát és közös ügynek kezdték tekinteni Magyarország még hátralévő csekély részének megvédését. Addig a pápát a franczia királylyal való viszálya tartotta vissza. Most a pápai nuncius 50,000 koronás tallért hozott a hadi költségekre.²⁸⁶ Később a pápa 700,000 tallérra egészíté ki ez összeget. Lubomirszky herczeg 8000 lengyelből álló dandárt vezetett a török ellen. A császár maga elment a regensburgi országgyűlésre, hogy hathatós segítségre birja a birodalom rendjeit és azok csakugyan szokatlan mértékben fegyverkeztek. Érsekújvár bukása óta már nyakukon látták a veszélyt. Még XIV. Lajos is kötelességének tartá a császár segítését; megmutathatá az egész világ előtt önzetlenségét és hatalmát. Coligny és La-Feuillade vezetése alatt 5000-nyi franczia dandár indult Magyarország felé, melyhez sok önkénytes nemes csatlakozott. A nikápolyi csata óta nem tartotta annyira az egész keresztyénség a saját ügyének a tőrök háborút, mint akkor.

Iszmail basa.
Ernszt Lajos birtokában levő kőrajz után.

I. Leopold császár és magyar király.
Peter Schenk (1645–1715) rézkarcza után.

Zrinyi Miklós vállalatai, melyeket a tél sem szakított félbe, szép jövőt igértek a készülődésnek. A vitéz bán, miután a török derék sereg kivonult az országból, nagy portyázásra indult Zerinvárából, meg télviz idején (jan. 21. 1664.). Hogy a török visszajövetelét késleltesse, felégette az eszéki nagy hidat, azután elfoglalta Babócsa várát és Kanizsát, mely épen birtokait fenyegette, vette ostrom alá. Messze Törökországban rettegtek tőle és az egész keresztyénség hősét látta a szigeti hős unokájában.

Kanizsa ostroma nem vitt eredményre. Maga a nagyvezér indult felmentésére és Zrinyi, minthogy a németek cserben hagyták és csatába nem bocsátkozhatott, kénytelen volt visszavonulni. Még nagyobb veszteség érte Zerinvár elvesztése által, melyet a nagyvezér megszállott és romba lőtt. Bárhogy unszolta Zrinyi, a gyülekező császári sereg nem indult a vár felmentésére. Zerinvára ép úgy sorsára hagyatott, mint egykor Szigetvára. Zrinyi, kinek ép oly éles volt tolla, mint kardja, az egész világ előtt mint irigyét vádolta be Montecucculit, ki személyes gyűlölségből engedte elveszni a várat. A háborút a két vezér irodalmi harcza kísérte.²⁸⁷ Montecucculi, a tudós hadvezér, megvetéssel nézett le Zrinyire és szabad csapatjaira, «e felkelő katonákra, kik mindennek hián vannak, kik oly otrombák, hogy a fegyverrel sem tudnak bánni és titokban készek a futásra.» A horvát bán annyira dicsért kalandozásaiban nem talál semmi tervet, sem eredményt. Zrinyi, kinek nemcsak személyét, hanem nemzeti büszkeségét is sérté e hang, igen élesen válaszolt. Montecucculinak szemére veté, hogy több bajt okozott hadjárataiban a magyar nemzetnek, mint az ellenségnek, azonfölül még gúnynyal is meri bántani. Vajon Hunyadynak és a hon többi védőjének bátorsága nem hozott-e több hasznot, mint azok beszéde, kik Thersitesként csak távolról nézik a háborút és még gúnyolják azokat, kik életöket teszik koczkára? A lovagkor szól még egyszer hatalmasan és büszkén az újabb kornak óvatos és tudós hadviselése ellen, mely a szervezést magasabbra helyezi, mint a bajnokok személyes vitézségét.

Az események addig Zrinyi felfogását támogatták, de most kitünt, hogy a császári hadvezér is megfelel kötelességének, ha elég erő áll rendelkezésére. Éjszakon Souches császári vezér Garam-Sz.-Keresztnél diadalt aratott és visszafoglalta Lévát. A fősereg Magyar-Óvárnál gyülekezett és Montecucculi azért nem indult Kanizsa ostromára és Zerinvár felmentésére, hogy bevárja a közelgő franczia és német csapatokat. A mint azok megérkeztek, a Rába felé indult, hogy megakadályozza a török seregnek a folyó völgyén felfelé Stajerországba rontását. Bár serege 50,000 harczost számlált, oly kevéssé remélték a diadalt, hogy szünet nélkül folytatták a nagyvezérrel az alkudozást.²⁸⁸ A Mura vonalát csata nélkül hagyta el a császári sereg és csak a Rába átjárójánál, Sz.-Gotthardnál foglalt erős állást. A török merészen támadott és zavarba hozta Montecucculi hadállásának zömét. Hanem a francziák parancs nélkül megtámadták az ellenséget és a magához térő hadvezér gyorsan félhold alakban állítá fel hadát, körülfogva a folyón immár átjött törököket. Ezek teljes vereséget szenvedtek, 6000 holtat és 40 zászlót hagytak a csatatéren. Császári sereg még nem nyert ily döntő csatát a török fölött magyar földön. Egész Európa örömmel és lelkesedéssel fogadta a diadal hirét.

Annál nagyobb volt a meglepetés, midőn már 10 nappal a csata után hire terjedt a Vasváron megkötött békének (1664. augusztus 10). Annak határozatai inkább vallottak török, mint keresztyén győzelemre. A szultán megtartja hódításai közül Nagyváradot, Érsekújvárt és Nógrádot. Székelyhidát lerontják, Zerínvára rom marad. A császárnak meg van engedve, hogy a Vág vonalán új várat építhet.²⁸⁹ Szatmár, Szabolcs és a hajduvárosok Leopold alatt maradnak, ki ily módon Erdély rovására terjeszkedik. Mindkét fél elismeri Apaffyt fejedelemnek és kivonja hadait Erdélyből. A császár négy hónapon belül 200.000 tallért érő ajándékot küld a szultánnak, ki azt illően fogja viszonozni.

E béke értelmében a császár és a porta megosztoznak Magyarországon és véget vetnek a magyar nemzet politikai önállóságának. Régi álma volt ez a bécsi udvarnak; már Khlesl törekedett reá, de Erdély hatalma mindig meghiusítá e törekvéseket. Most alélt volt a fejedelemség, a vallásos viszály megosztotta a magyarságot, ténynyé válhatott Magyarországnak mint politikai tényezőnek megsemmisítése. Mindeddig az udvarral elégedetlen magyarok bizvást remélhették a török támogatását. Még e háború folyama alatt is volt szó a protestansok felkeléséről és az udvar nemcsak őket vette gyanuba, hanem a leghívebb katholikusokat is, Lippay primást sem véve ki. A velenczei követ jelentése szerint egy titkos pontban megigérte a porta, hogy többé nem segíti a magyarokat. Ez a pont magyarázza meg a többit; ez világosít fel arról, miért nem hívtak meg, annyi törvény ellenére, magyart a tárgyalásokhoz, miért zárták ki abból a szövetséges német fejedelmek követeit is.

A vasvári béke kiegészítője a westfaliainak. Ott a császár feláldozza Németországot az idegen hatalmaknak, hogy az örökös tartományokban és Csehországban korlátlanná tehesse uralmát és uralkodóvá a katholikus vallást. Itt ugyanaz történt hazánkra nézve. A Habsburgok engednek területi és hatalmi igényeikből, hogy teljesen uralkodhassanak a felett, a mi kezökben marad, hogy egységes állammá jegeczesíthessék annyira különböző országaikat. Ez a vasvári békének politikai jelentősége. Bár katonai okokban sem volt hiány, melyek ajánlatossá tették a békekötést, Leopold király mégis csak álmatlan éjjelek után szánta magát e lépésre.

Külső politikai ok is járult ehhez. Már is előre veti árnyékát a spanyol örökösödés kérdése. Erősebb állást kell elfoglalni Francziaországgal szemben. IV. Fülöp halálán volt és ez nagy mértékben segítette a törököt ily kedvező feltételek elnyerésére.

A császári ház hatalmának kérdése egy a magyar kérdéssel. Sem a török, sem a franczia ellen nem fejthet ki erőt, míg Magyarország fentartja vele szemben fenyegető állását. A XVII. századnak egyik legfontosabb eseménye az, hogy ez az állapot megszünt és a Habsburgok hatalma elég erős volt Magyarországot kiragadni a török torkából s azt, sokkal teljesebben mint addig, dynastiájukhoz csatolni.

233. A német Habsburgok birodalmát már a XVI. század óta Ausztriának, a dynastiát osztrák háznak nevezték, sőt még a spanyol ágnak is osztrák volt a neve. (Don Juan d’Austria, Anne d’Autriche). E név az ausztriai főherczegségből eredt, mert csakis ott volt örökös a dynastia, míg Német-, Magyar- és Csehországok a királyválasztás jogát gyakorolták. Ez tehát dynastikus elnevezés és közjogilag egészen mást jelent, mint a csak 1804-ben megalkotott osztrák örökös császárság.^[VISSZA]
234. III. Ferdinánd halálakor csak 15.000 frtot találtak pénztárában. Venetianische Depeschen vom Kaiserhof II. 1. k. 5. l, 1657. ápr. 7.^[VISSZA]
235. Krones, Oesterr. Gesch. III. 552.^[VISSZA]
236. Depeschen II. 2. 2. lap.^[VISSZA]
237. 1655. 2. t.-cz.^[VISSZA]
238. Wolf Adam, Fürst Wenczel Lobkowitz.^[VISSZA]
239. 1659. 1. t.-cz.^[VISSZA]
240. P. o. Wagner. Historia Leopoldi Magni.^[VISSZA]
241. VIII. 410., 425. stb.^[VISSZA]
242. Bethlen G. politikai levelezése. 118–119. l.^[VISSZA]
243. Galantai gr. Esterházy Miklós levelei. Kiadta Toldi F. 1851. Pethő Gergely krónikája.^[VISSZA]
244. Ld bővebben Gindeynél i. m. II. k.^[VISSZA]
245. Szilágyi, Erdély tört. II. 138. l.^[VISSZA]
246. Egykorú röpirat a párisi Nemzeti könyvtárban.^[VISSZA]
247. Sayous, II. 141.^[VISSZA]
248. Levelezés 224–5. l.^[VISSZA]
249. Ez tünik ki Gindely előadásából, ki épen Bethlen rosszhiszeműségét szeretné bebizonyítani.^[VISSZA]
250. Regesták, 122. l.^[VISSZA]
251. A magyar országos levéltárban.^[VISSZA]
252. A spanyol követ levelei az angol királyi levéltárban.^[VISSZA]
253. A szász követ jelentése 1624. okt. 27. Regesták. 132.^[VISSZA]
254. Szilágyi i. m. 156.^[VISSZA]
255. Kemény János önéletirása.^[VISSZA]
256. Levelezés 420–422.^[VISSZA]
257. Levelezés 459. 1629. jan. 7.^[VISSZA]
258. Kohn S. A szombatosok.^[VISSZA]
259. Szilágyi, i. m. 169. l.^[VISSZA]
260. Levelezés, 464. l. 1626. május 2.^[VISSZA]
261. U. o. 468–469. l. 1616. jun. 14.^[VISSZA]
262. U. o. 440–444. l. 1627. jul. 7.^[VISSZA]
263. Krones 575. l.^[VISSZA]
264. Regesták 153. l.^[VISSZA]
265. U. o. 168–169. l. A berlini levéltárban levő eredeti oklevelek alapján.^[VISSZA]
266. Buday, i. h. 201. l.^[VISSZA]
267. Történelmi tár, 1884. II. füzet.^[VISSZA]
268. Utasítása, 1633. sept. 5. Regesták, 192. l.^[VISSZA]
269. Szilágyi, 178. l.^[VISSZA]
270. Gebhardi, 502–3. l.^[VISSZA]
271. Magyar Krónika, 122. könyv.^[VISSZA]
272. Ld. Kemény Zsigmond Rajongók czímű regényét, mint hű korrajzot.^[VISSZA]
273. Buday Ézs. 205. l.^[VISSZA]
274. Zsilinszky Mihály: Az 1638. orszgy.^[VISSZA]
275. Az összes alkudozásokat közli Szilágyi Sándor. Actes et documents pour servir a l’histoire de l’alliance de Georges Rákóczy I. avec les Francais et les Suedois.^[VISSZA]
276. Wesselényi maga mondta el a történetet Le Laboureurnek, ki mint egy Lengyelországban járt franczia követség tagja hazánkon át tért vissza és hosszabb ideig volt kénytelen Pozsonyban időzni. Könyvét ismerteti Gr. Apponyi Sándor, Bibliotheca Hungarica II. Jellemző, hogy Pálffy országbiró testvéreknek mondta a magyarokat és francziákat és más «hasonló fadaise»-kke1 hizelgett nekik.^[VISSZA]
277. Buday, 208. l.^[VISSZA]
278. Regesták, 196. l.^[VISSZA]
279. Gebhardi, 516–7. l.^[VISSZA]
280. Esterházy Dániel levele a királyhoz. 1648. jun. 10.
     E helytt köszönetemet kell kifejeznem Fejérpataky László barátomnak, kinek szivességéből e korszak főembereinek, Esterházy-, Pázmány-, Lippay-, Zrínyinek számos nagybecsű kiadatlan és eddig merőben felhasználatlan levelét feldolgozhattam.^[VISSZA]
281. Szilágyi Sándor, Erdély és az északkeleti háború. Kemény János Önéletírása.^[VISSZA]
282. Regesták. 198.^[VISSZA]
283. Regesták. 204.^[VISSZA]
284. Molin velenczei követ jelentése 1659 decz. 6.Depeschen,. 348. l.^[VISSZA]
285. Buday Ézs., Magyarország históriája. II. 231.^[VISSZA]
286. Neumann brandenburgi követ jelentése Bécsből 1668 okt. 14. Regesták, 239. l.^[VISSZA]
287. Zrinyi Miklós és Montecucculi Rajmond. Pauler Gyulától. Budapesti Szemle 1867.^[VISSZA]
288. Salamon F., 378. l.^[VISSZA]
289. E pont alapján kezdték meg 1665-ben Lipót-Újvár építését.^[VISSZA]