V. FEJEZET.
Anglia a restauratio korában.
A nemzet és a Stuartok. A «Cabal». – A franczia szövetség és a katholikus irány. – II. Jakab. A Stuartok bukása. – Orániai Vilmos. – Az angol forradalom. – Vilmos trónralépése. A parlamentáris kormány megalapítása. – Anglia társadalmi és műveltségi fejlődése a XVII. században. – A tudomány és a politikai tanok fejlődése. – Az irodalom és művészet.
A nemzet és a Stuartok. A «Cabal».
A nagy forradalom lezajlása és Cromwell halála után a pártharczoktól és vallásos küzdelmektől kimerült angol nemzet visszafogadta a Stuartokat, de nem külső kényszer nyomása alatt, hanem szabad akaratából, magaszabta feltételek alatt. II. Károly, miután Monkkal és a parlamenttel megegyezett, még Bredából, Hollandiából kelt nyilatkozatában ünnepélyesen kijelentette, hogy meg akarja tartani a törvényt, igazságot szolgáltatni mindenkinek és kegyelmében részesít mindenkit, kinek arra szüksége van és aki megérdemli. Ezért is teljes és feltétlen bűnbocsánatot ad mindenkinek, ki 40 nap alatt visszatér a hűségre, kivéve azokat, kiket a parlament kivesz az amnestia alól. Vallás dolgában: «Megadjuk a lelkiismeret szabadságát és hogy senkit se nyugtalanítsanak vagy zavarjanak vallásos véleménye miatt, ha az nem zavarja a birodalom nyugalmát és hogy készek leszünk oly parlamenti határozathoz járulni, melyet érett megfontolás után elénk terjesztenek ezen engedelem teljes megadása végett.»
Szintúgy a parlamentre bízza a forradalom következtében beállott birtokváltozások törvényességének megítélését. Végre, hogy kielégítse azt a sereget is, mely őt visszahozta atyái trónusára, megigéri, hogy parlamenti határozattal meg fogják szavazni Monk hadai hátralékos zsoldjának kifizetését és ő a tiszteket és a legénységet az eddigi feltételek alatt és ugyanazon zsolddal fogadja szolgálatába.171
Nagy lelkesedéssel fogadták az ifjú királyt, midőn 1660 május 29-én bevonult fővárosába. A parlament helyre állítá a királyi hatalmat, a hűség és a vallásos suprematia esküjét, de egyúttal megkövetelte a magna charta, a petition of rights és más szabadságlevelek megerősítését. Örömben úszott az ország, örült, hogy levethette a puritánus vezeklés darócz ruháját és ismét Erzsébet királynő fényes és vidám korához hasonló állapotnak örvendhet. A király pedig kijelenté, hogy egész országát oly boldoggá óhajtja tenni, minő ő maga.172
De ez az öröm és lelkesedés nem változtathatott azon a tényen, hogy voltakép össze nem egyeztethető ellentétek állottak egymással szemben és két egészen különböző és ellenséges társadalomnak kellett egymással megférni. A királynak ki kellett elégítenie hiveit, kik vele megosztották a száműzés keserű kenyerét, kegyesnek kellett lennie azon sokkal számosabb párt iránt, mely atyja és az ő szolgálatában elvesztette vagyonát, fogságot, üldözést szenvedett, s mindezt meg kellett tennie a nélkül, hogy igéreteit visszavonja. Mindenki előtt világos volt ugyanis, hogy a forradalmi pártok ellen való erőszakos fellépés csakhamar újabb zavarokat idézne elő s újabb veszélybe döntené a királyság és az új állami rend ügyét. Ehhez járult még, hogy Skótország ügyeit is rendezni kellett, hol a pártviszály lángja azonnal újra fellobbant. Még bajosabb volt Irország kormánya. Ott Cromwell vaskeze csaknem megsemmisítette a bennszülött lakosságot és a királyi pártot. Már arra is gondoltak, hogy az ireket egészen kiirtják, de ennek a végrehajtásától még azok a «kőszívűek» is visszariadtak. Hogyan lehetett az ireknek létét biztosítani, a királypártiaknak birtokait visszaadni, a megállapításoknak megszegése, a társadalmi rendnek megbontása nélkül?
II. Károly Scheveningenből Angliába megy, 1660. jun. 2.
(Schut rézmetszetének kisebbített hasonmása.)
1. II. Károly. 2. Csehország királynéja, az orániai herczegnő. 3. Az egyesült tartományok főurai és rendjei. 4. A trónörökösnő. 5. III. Orániai Vilmos és öcscse. 6. Feldiszitett hajó, a király átvitelére az angol admiral-hajóra. 7. York h Gloucesteri herceg. 9. Montague admiralis csónakja. 10. Az admiral hajója s a hetven hajóból álló angol flotta. 11. Más vizi járművek és csónakok. 12. Az északi tenger. 13. Part. 14. Csehország királynéjának, az orániai herczegnőnek s a lordoknak kocsijai. 15. Kilencz szakasz gyalogság. 16. 38. ágyú. 17. Négy szakasz lovas katona. 18 Scheveningeni csapatok tüzelése. 19. A hágai polgárőrség.
Mindezekhez még egy új és tán mindennél nagyobb baj járult. A forradalom hosszú időszaka nemcsak az ősi, megszokott állami és társadalmi kereteket feszítette szét, hanem az erkölcsökben is nagy változást idézett elő. Clarendon lord így íráltozást: «A mindkét nemen való fiatalság a bűn szabadságában nevelkedett, dorgálás és kényszer nélkül. A vallásos felekezetek hatása alatt megszünt a tisztelet minden formája, mert azt babona jelének nézték. A gyermekek nem kérték már szüleik áldását, ezek meg nem vesződtek gyermekeik nevelésével, hanem reájok bizták, hogy gondoskodjanak magukról, hogy így is szabaduljanak a költségtől. A fiatal nők minden tartózkodás nélkül jártak nemcsak mindenféle társaságba, hanem korcsmákba és nyilvános vendéglőkbe is. A szigorúbb viseletű leányok lázító hitszónokokhoz vagy tisztekhez mentek férjhez; előkelő családok leányai theologusoknak vagy más alsóbbrendűeknek adták kezöket; a szülői tekintély, a gyermeki alázatosság és engedelmesség megszünt; mindenki azt tette, mit jónak látott. Ez a természetellenes állapot a forradalommal kezdődött, a midőn az atyák és gyermekeik különböző pártokhoz állottak, amazok a királyt, ezek a parlamentet követvén. A különböző felekezetű hitszónokok beszéde vagy épen minden vallásnak hiánya, még növelték ezt a megoszlást. Nem is volt még század, sem a pogány, sem a keresztyén korban, melyben annyi példáját láttuk volna az istentelenségnek, mint a forradalom kezdete és a király visszatérése közt lefolyt időszakban. Szintúgy megromlott az urak és cselédeik közt való viszony is. Napirenden volt a kémkedés és gyakran vérével adta meg a gazda szolgája gonoszságának az árát».173
Az erkölcsi romlottság e tengerében egy sziget maradt tőle megóva, épen: Cromwell maga, családja és környezete. Clarendon, kinek tanusága e pontban teljesen elfogadható, hisz halálos ellene volt a nagy férfiúnak, elismeri, hogy soha sem vebb, tisztább testület a világon, az ő seregénél. Nem fordult elő lopás, káromkodás, sem iszákosság vagy más ilyen bűn. De szerinte Cromwell szivesen látta, ha a királypártiak botrányos életet éltek és még azon is örült, ha a presbyteriánusok bőségben dőzsöltek s elhagytak minden szigorúságot és tartózkodást. Így aztán ő és pártja, egyszerűségökkel és önmegtagadásukkal, elriasztó példa gyanánt mutathattak ellenfeleikre.
Nincs alkalmasabb talaj a királyi hatalom megszilárdítására és kiterjesztésére, mint ha egy ország nyugalmat óhajt nagy belső küzdelmek és erőfeszítések után. Még kedvezőbbé válik az uralkodó helyzete, ha forrongásban van a társadalom és tése látszik szükségesnek. Ha II. Károlyban meg van atyjának erkölcse és akarata, vagy ha csak unokatestvérének XIV. Lajosnak buzgóságát az állami ügyek intézésében és tiszteletét a formák iránt veszi mintául, bizonyos, hogy akkori népszerűségét és az ország hangulatát felhasználva, legalább is olyan korlátlan uralomra tehet szert, mint a minőt VIII. Henrik és Erzsébet gyakoroltak. De bárminő hatással volt reá a franczia példa s bármennyire követte XIV. Lajost minden rosszban, nagy politikai czélok elérésére hiányzott benne az erő és az igazi nagyravágyás. Látva, mennyi nehézségbe ütközik minden gyökeres változás «természetes folyására és az isteni gondviselésre bízott mindent, elhagyta előbbi buzgóságát, szabad féket engedett ifjuságának és szenvedélyeinek».
Az udvari élet oly erkölcstelenné vált, mint Francziaországban, csakhogy minden finomság és műveltség nélkül való. II. Károly és hívei ugyancsak kárpótolták magokat a hosszú száműzés nélkülözéseiért.174 Az erősen érzéki angol nép szívesen követé a királyi példát és mértéktelen kicsapongással kárpótolta magát a puritánus kor által reá kényszerített vagy szinlelt erkölcsért. Az erkölcs szinte nevetségesnek látszott. «A kor legjellemzőbb alakja Buckingham herczeg és a herczeg életének legjellemzőbb vonása az a párbaj volt, melyben lord Shrewsburyt megölte, miután annak nejét elcsábította. Shrewsbury neje pedig a párbaj alatt apródnak öltözve tartotta csábítója lovát és nézte férje meggyilkolását.»175 A királyt komolyabb tanácsosai el akarták vonni a ledér élettől és a portugalliai királyleánynyal való házasságát ajánlották. Spanyolország mindent megtett a terv meghíusítására, XIV. Lajos ellenben mindenkép ajánlotta azt, sőt évi 300,000 aranyat igért, ha az angol király támogatja Portugalliát a spanyolok ellen. Csábító volt még a nagy hozomány is – félmillió font, azonkívül Tanger és Bombay várainak átadása, és így II. Károly javulást igért. De miután nőül vette Katalin herczegnét, csakhamar meg is unta és maitresseinek élt, kik közt különösen Villiers Borbála, kit clevelandi herczegnőnek nevezett ki, gyakorolt nagy befolyást. Abban is követte a franczia példát, hogy törvénytelen gyermekeit nagy rangra emelte, sőt annyira ment az elvetemedettségben, hogy Borbálát ünnepélyesen bemutatta nejének és a szegény nőt arra kényszerítette, hogy udvarába fogadja.176
II. Károly kedves, jóakaró fejedelem volt, de az ilyen élet mellett egész munkaerejét csakhamar elveszté és a kormány gondja teljesen tanácsosaira hárúlt. Ezek közt atyja régi hive, ki aztán az ő száműzését is megosztotta, Hyde kanczellár, kit Clarendon névvel grófnak nevezett ki, volt tekintélyben és hatalomban az első. Befolyását még növelte, hogy leányát York herczeg, a király öcscse, nőül vette és a titkos házasságot aztán Angliában nyilvánosan is elismertette. Clarendon emlékiratai szerint a király őt akarta első ministerének megtenni, úgy hogy csak az ő közbenjárásával kelljen neki a többi tanácsossal érintkeznie. De a kanczellár nem fogadta el ezt a méltóságot, mert annak még neve is gyűlöletes Angliában és viselőjét az általános irígységnek és haragnak szolgáltatná ki. Ő a régi udvari párt képviselője. Mellette Monk György, kit a király Albemarle herczegének nevezett ki és kinek legnagyobb érdeme volt a restauratio katonai keresztülvitelében, örvendett a legnagyobb tekintélynek. Monknak lett volna kötelessége, hogy, mint az alkotmányos és presbyterianus pártnak egyik vezére, az udvarnak és a királynak óhajtásai ellenére is fentartsa a bredai pontok szellemét, de ez a feladat nem volt könnyű. A nemzet ugyanis, különösen a parlamentben annyira túlnyomó vidéki nemesség, egészen a régi udvari pártnak, a «cavalier»-eknek nyomába lépett, és a parlamentet az udvarnak kellett visszatartania attól, hogy a régi köztársasági pártiakat egészen el ne nyomja. Így a parlamentre volt bízva az amnestia megszorítása. Azokat, kik a király halálára szavaztak, kivették a bűnbocsánat alól. A legtöbb külföldre menekült, de tizenhárman közülük vértanúhalált szenvedtek és kívülök még Sir Henry Vanet, Cromwell ellenfelét is kivégezték. A már elhaltaknak hulláját, köztük Cromwellét is, az akasztófára szegezték. Így bántak az angol nemzet legnagyobb államférfiával és katonájával azok, kik életében meghunyászkodtak előtte. A királynak kezdettől fogva szándéka volt feloszlatni a katonaságot, melynek hagyományos dicsősége egészen a köztársasághoz volt kötve és ebben a parlament teljesen egyetértett vele. A megmaradt kevés ezred egészen a királytól függő testőrség volt, melyet London városa nyugtalan elemeinek féken tartására használt fel. Az első parlamentben még elég erős volt a presbyterianus érdek és Clarendon is elismeri, hogy a tehetségesebb tagok oda tartoztak, de az 1661-iki választásból kikerült alsóház már egészen az új áramlat bélyegét viselte magán. Királyi és püspökpárti volt minden ízében.
Egyáltalában egyházi tekintetben, a hol legerősebb volt a hatás, volt legerősebb a visszahatás is. Az anglikán egyház visszanyerte minden birtokát, a lefoglalók minden kárpótlása nélkül. Csak azok, kik pénzen vásárolták, tartották meg az egyházi birtokokat. A püspököket visszahelyezték és befogadták a lordok házába, az egyházakban mindenütt helyreállították a régi liturgiát. A királyra nézve tán kényelmesebb lett volna adott szavát megtartani, de a parlament teljesen felmentette az alól és az anglikán egyház csakhamar érezteté túlsúlyát a többi felekezettel, különösen a presbyterianusokkal szemben.
Az 1662-ben hozott uniformitás törvénye az egyház minden tanának és szokásának elismerését, a covenant eltagadását, a püspökök iránti egyházi és a király iránti szenvedő engedelmességet követelte minden paptól kivétel nélkül. Az angol papságnak egy ötöde veszté el állását, köztük többen az ország legtudósabb és legjelesebb férfiai közűl valók. Az angol egyház, mely addig sohasem szakította meg teljesen az összeköttetést a többi reformatus egyházzal, e törvény által egészen külön vált és egy nagy, ellenálló táborba egyesíté a tőle elszakadt számos felekezetet. Skótországban szintén keményen léptek fel a presbyterianusok ellen, kiknek több vezetőjét lefejezték. Ott is helyre állott a püspöki egyház. Még Irországban is visszaállították, hol az angol telepítők siettek meghódolni a királynak, hogy az biztosítsa birtokukat a benszülöttek ellen. Mindezen intézkedésekben a király, adott szava ellenére, együtt járt a püspöki egyházzal. Az első Stuartok politikája, mely szerint a királyi hatalom a legbelsőbb összeköttetésben áll a püspökivel, teljes diadalt aratott.
Hanem az udvarnak és az ereje öntudatára ébredő uralkodó egyháznak egyetértése nem tartott soká. Károlyt pazarlása, melynek költségét az ország nem fizeté, már 1662 óta függővé tette a franczia királytól. Dünkirchen vételárát, az 5 millió livre-t, csakhamar elnyelte az udvari pompa. A hollandus háború, melyről már szólottunk, nem hozott diadalokat, sem nyereséget. Az egymásután következő csapások, a nagy halálvész, London elégése, Ruyter támadása valódi kétségbeesést idéztek elő és bár a bredai béke aránylag előnyös volt, Anglia mégis viszás helyzetbe jutott a kis Hollandiával szemben. Ismét Cromwellre és nagy tetteire gondoltak az angolok. Clarendonnak, kit a bajok főokának tekintettek, le kellett mondania és Francziaországba menekülnie, hol 1674-ben meghalt. A közvélemény zúgása 1668-ban Hollandiával való szövetségre kényszeríté a királyt, XIV. Lajos ellensúlyozására.
Clarendon bukása után öt férfiú osztozott a ministeriumban. Csakis ők voltak beavatva királyuk politikájának legfőbb tényezőjébe: a franczia udvarral kötött titkos szövetségbe. Clifford lord személyes önzetlensége, bátorsága és tudománya által tűnt ki. Arlington herczeg az udvar első emberének tartatott, ügyességét és lelkiismeretlenségét tekintve. Buckingham herczeg. kiről már megemlékeztünk, méltó fia volt atyjának, I. Jakab és I. Károly kegyenczének. Tehetsége nem volt kétségbe vonható, de könnyelműség és kéjvágy tekintetében csak a király multa fölül. Sir Ashley Cooper (később Shaftesbury lord), egykor Cromwellnek, majd Monknak megbízott embere, minden elv, meggyőződés és becsület nélkül való szónok, kit a király maga is megvetett elvetemedettsége miatt.177 Végre Lauderdale herczeg, ki tudománya és szorgalma által tünt ki, s még a skótok közt is kivált ravaszságával és rábeszélő tehetségével,178 hanem mindenben kedvében járt a királynak, hogy megtarthassa hatalmát. Ezen férfiakra és követőikre támaszkodva, oly politika keresztülvitelét kísérlette meg a király, mely egyaránt ellentmondott a nemzet érdekeinek és meggyőződéseinek.179
A franczia szövetség és a katholikus irány.
Az absolutismus közössége oly belső közös érdeket teremtett meg XIV. Lajos és II. Károly közt, mely túlélte a kormányaik közt gyakran felmerülő ellentéteket. Noha Hollandia akkor még szövetségese volt Francziaországnak, II. Károly pedig ott talált menedéket, mégis már 1661-ben Fouquet azt ajánlotta Clarendonnak, hogy a két király egyetértőleg járjon el az egyesült tartományokkal szemben, mert úgy viselkednek, mintha legalább is egyenlő rangúak volnának. Kényszeríteni kell e népet, hogy másokkal jó szomszédságban éljen.180 Ez az egyetértés nem szünt meg a triple alliance idejében sem, bár akkor nyilvánosan ellenséges volt a két udvar politikája. Közbenjáró gyanánt akkor az orléansi herczegné, Lajos sógornője (Madame) szolgált, ki nővére volt Károlynak.181 A herczegnét vallásos buzgósága vitte e szerepre, azt remélte, hogy a szövetség ismét katholikussá teheti Angliát. Nyiltan katholikus volt már a trónörökös és két minister s velök szemben a király is annak vallotta magát. Népszerűsége még nem igen szenvedett csorbát. Különben XIV. Lajosra nézve igen kényelmesnek és hasznosnak látszott a király felhasználása azon czélra, hogy Angliát katholikussá tegye. Ha sikerül, jó, ha nem, Angliát a legnagyobb zavarba dönti és képtelenné teszi arra, hogy az európai politikában erélyesen érvényesíthesse magát. Ugyanezen szempontból szította már Richelieu is a forradalmat Skótországban és Angliában, Mazarin pedig mindenkép kedvében igyekezett járni Cromwellnek. Most udvar és kormány mindenben a franczia példát vette mintáúl. Mivel pedig itt lényegesen mások voltak a viszonyok, mint a csatornán túl, épen a királynak és az előkelő társaságnak ez az elfrancziásodása még jobban szította a vallásos ellentéteket és a nemzetet egyre jobban eltávolította idegen befolyás alá jutó kormányától.
De legjobban II. Károlynak vallásos politikája hívta ki a nemzet ellenzékét. A vallási tekintetben teljesen közömbös király külföldön tartózkodása alatt megtanulta, hogy a katholikus országokban teljesen szilárd alapon áll a királyi hatalom, a protestánsokban ellenben örökös a mozgalom, a forrongás. Ebből származott előszeretete a római hit iránt, melyet azonban nyiltan nem vallhatott be még akkor sem, midőn már trónra jutott. Oly nagy volt a parlament loyalitása irányában, hogy 1662-ben felségsértőnek nyilvánította azt, ki a királyról azt híreszteli, hogy katholikus. Ez azonban nem akadályozhatta meg a katholikusok reménykedését és zúgolódását, mely ellen Clarendon a meglévő törvényeknek foganatosítását ajánlotta.
A helyzet különössége tehát abban áll, hogy a népszerű és oly nagy lelkesedéssel fogadott király a két leglényegesebb pontban szemben áll a nemzettel: mint Hobbes tanítványának, fogalma sincs a parlamentről és az alkotmányról; mint absolutismusra törekvő fejedelem pedig távol áll a protestáns öntudattól. Főeszközét czéljai elérésére, a franczia szövetséget, tehát csak titokban készítheti elő. Még nagyobb körültekintéssel kell eljárni abban, hogy protestánsellenes érzületét el ne árulja.
De mindkét tekintetben alkalma nyilt arra is, hogy czéljának elérésére látszólag népszerű eszközöket használjon. Az angol püspöki egyházat megnyeri a presbyteriánusok üldözésével. Skótországban ugyanis megszünteti a covenantot, üldözi a kálvinista papokat és behozza a püspöki egyházat. Véget vet a Cromwell által létrehozott uniónak, Skótországot különválasztja Angliától és kész mint külön nemzetet felhasználni a főország fékentartására. Így egyre szítja a protestáns felekezetek közti gyűlöletet, el akarván őket terelni a katholikusok közös megtámadásától. Franczia sympathiájának pedig köpenyéül szolgált az angol népnek a hollandussal való kereskedelmi és hajózási versengése. A büszke köztársaságot legjobban franczia segítséggel lehet megalázni.
Mindamellett a franczia szövetség csak titokban volt megköthető, Doverben 1670. E szerint Károly kész kijelenteni, hogy a katholikus hitet vallja és háborút izen Hollandiának. Ennek fejében évi egy milliónyi segélyt kap Francziaországtól, mely szükség esetén sereget is bocsát rendelkezésére. Károly, mint láttuk, csakugyan meg is izente a háborút Hollandiának, Lajossal egy időben.
Attól kellett tartani, hogy a protestáns Anglia gyanúval fogja fogadni a protestáns Hollandia elleni harczot, ép úgy, mint a Lajossal való szövetséget. Ezen gyanú eloszlatására a király színleg még protestáns maradt, sőt az úgynevezett indulgentia acta által szabad vallásgyakorlatot engedett az uralkodó egyháztól eltérőknek (dissenters), a katholikusok kivételével. Hanem azért a gyanú ébren maradt. A Hollandia ellen küldött hajóhadat a katholikus yorki herczeg vezette, a seregben és hajóhadban nagy volt a katholikus tisztek száma. Midőn az angol hajóhad ki akart kötni a francziák által szorongatott Hollandia partján, a várt dagály helyett tizenkét órán át tartott az apály, aztán pedig erős vihar űzte szét az angol hajókat. A nép felcsigázott hivő képzelete isteni beavatkozásnak tulajdonítá ezen, a természet rendjétől eltérőnek látszó eseményt.
Már a parlamentben is érezhetővé vált a visszahatás. Coventry, Russel és Cavendish vezetése alatt nagy erőre jutott az ellenzék. Kijelentették, hogy az egyházi büntető törvényeket csak a parlament beleegyezésével lehet visszavonni és ezen elv elismeréseig megtagadták a hadi költségek megszavazását. A király engedett, hanem a győztes párt az alkotmány és vallás újabb biztosítására törekedett. Kimondta, hogy mindazok felmentetnek a büntető törvények alól, kik az angol egyházhoz tartoznak, ha annak alkotmányával nem értenek is egyet. Ez által a parlament egyenesen a presbyterianusoknak fogta pártját. Hogy pedig a katholikusokat teljesen kizárják, törvénynyé tették, hogy ezentúl senki se vállalhasson hivatalt, ki nem tagadja meg a transsubstantiatio dogmáját és nem tesz esküt arra, hogy az oltári szentségnek lényege a bor és kenyér. Ez volt az elvi különbség katholikusok és protestánsok közt és az előbbiek ez által teljesen kizárattak a közügyekben való részvételtől.182 A király engedett. Így jött létre a hires Test acta, «a pápista eskütagadók részéről fenyegető veszélyek elkerülésére» (1673 mart. 22.). A király öcscse és Clifford katholikusoknak vallották magukat s lemondottak méltóságaikról. A cabal ministeriuma megbukott. Shaftesbury, ki addig nem volt beavatva a király vallásos terveibe, most nagy erélylyel lépett fel a pápista befolyás ellen. Hollandiával békét kellett kötni és a kormány vezetését Danby vette át, ki buzgó anglikán párthoz tartozott. A közvélemény megnyugtatására a yorki herczeg legidősebb leányát orániai Vilmoshoz adták nőül, sőt midőn a francziák előre nyomultak Belgiumban, hadizenetről volt szó Lajos ellen. A parlament nagy lelkesedéssel szavazta meg e czélra az adót és katonaságot. Hanem a nymwegeni béke feleslegessé tette a háborút, a megszavazott erő pedig a király rendelkezésére állott.
Mind erősebbé vált a nemzetben az a meggyőződés, hogy a király és az udvar a franczia szövetség segítségével, ha kell, erőszakkal is kész megdönteni az ország vallását és alkotmányát. Danbyt kénytelen volt elbocsátani a király, mihelyt Francziaországgal való összeköttetése a parlament tudomására jutott.183 Ily viszonyok közt lépett fel egy különben igen rossz hírű pap, Titus Oates azon váddal, hogy a jezsuiták franczia segítséggel elfoglalni készülnek az országot, véget vetni a protestantismusnak és megölni a királyt. Bármily valószinűtlen volt is a vád, roppant elkeseredést idézett elő az egész országban. Shaftesbury jutott ismét kormányra és az 1679-iki választások nagy francziaellenes és protestáns szellemben ütöttek ki. Nem volt általánosabb óhaj, mint a yorki herczeget törvényesen kizárni az örökségből és Monmouth herczeget, kit a király fiául ismert el, jelölni ki a trón örököséül. Jakab egy időre száműzetésbe ment. Hanem a mint az izgatottság megszünt, a király visszahítta őt az országba és mindenfelé nagy pártja támadt a királynak azok közt, kik Monmouth és hívei által a revolutio megújításától féltek.
Ezen időből valók az angol pártéletnek mai napig szokásos elnevezései. Azokat, kik feliratokban kijelentették ragaszkodásukat a királyhoz, tory-knak csúfolták, azokat pedig, kik a parlamenthez fordultak, whig-eknek. A tory alatt eredetileg ir szegénylegényt értettek, a whig alatt buzgó skót presbyterianust.
Az 1679-iki országgyűlésnek leginkább az általa törvénynyé vált Habeas corpus acta örökítette meg emlékét. Ez véget vetett a még mindig szokásos önkényes elfogatásoknak. Senkit sem lehetett törvényes pöre előtt fogva tartani 24 óránál tovább, kivéve ha hűtlenség bűne miatt fogták el. Minden elfogottal azonnal közölni kell börtönbe vetésének okát. Nem szabad angol alattvalót fogságba küldeni Skótországba, Irhonba, vagy a tengeren túli gyarmatokba.184 Ez a törvény mai napig főbiztosítéka az angol ember személyes biztonságának s felfüggesztése egyértelmű az ostromállapottal. A kormány csak nagy nehezen egyezett belé ezen hatalmát annyira megszorító törvénybe, de népszerűségre volt szüksége, hogy keresztülvihesse a yorki herczeg örökösödési jogát. A Habeas corpus acta királyi szentesítésének napján, május 26-án fel is oszlatták már a parlamentet.
Rendkívüli izgatottság vett erőt az egész nemzeten. Londonban Oates vádjaira már 1679-ben felakasztottak és lefejeztek több jezsuitát. Skótországban több vakbuzgó presbyteriánus megölte a St.-andrewsi érseket, a püspöki egyház előharczosát. A választások a buzgó protestáns párt kezébe adták a többséget. Ezért a király, ki most már takarékosabban élt és nem szorúlt annyira a subsidiumokra, lehetőleg elhalasztotta a parlament összehívását. Csak 1680 okt. 21-én nyitotta meg a király, kijelentve, hogy mindent kész megtenni a protestantismus biztosítására, de az örökösödés rendjétől semmi esetre el nem tér. A parlament első határozata kijelenté, hogy el fogja nyomni a pápaságot és nem fogja engedni pápistának trónrajutását.185 Shaftesbury teljes erővel igyekezett Jakab egyenes, törvényes kizárására. Az egész nemzet szenvedélyesen vett részt a vitában, oly nagynak és közvetlennek tekintette az egyik rész a protestantismusnak, a másik a királyi hatalomnak veszélyét. Hosszas viták után az alsóház megszavazta a kizárást, de a felsőház, hol különösen Halifax lord tűnt ki, mint a kizárás ellensége, visszavetette a javaslatot. Teljes szakadás állott be a törvényhozásban és 1681 jan. 7-én elhatározta az alsóház, hogy nem szavaz meg adót, míg Jakab ki nincs zárva. Erre Károly feloszlatta a parlamentet és ismét titkos szövetségre lépett XIV. Lajossal, hogy évi segítségre tegyen szert. A király Oxfordba, a kiválóan tory-párti városba hívta össze az új parlamentet, Midőn az alsóház semmi feltétel alatt sem akarta elismerni Jakabot örökösnek, a király újra feloszlatta. Ez alatt a közvélemény nagyon megváltozott. A katholikusoknak kiontott vére lelohasztá a nemzet nagy többségének dühét; most kérlelhetetlen üldözőik ellen fordult a közhangulat. A kormány a whigek vezéreit, köztök Shaftesbury grófot törvényszék elé állította, azon vádat emelve, hogy fogadott hazug tanúk által bizonyították be ellenségeik bűnösségét. Shaftesburyt felmentették, de többé nem nyerte vissza befolyását. Magában Londonban, a presbyteriánus-párt táborhelyén, tory-pártiak jutottak a tanácsba. Jakab visszatért az országba, Monmouthot ellenben elfogták. Shaftesbury Hollandiába menekült és ott 1683-ban meghalt.
A régi oppositiónak legbuzgóbb tagjai oly tökéletesnek látták bukásukat, hogy abból csak a legerőszakosabb eszközökkel véltek menekülhetni. Több alacsonyrendű összeesküvő meg akarta gyilkolni a királyt és testvérét. Az összeesküvést felfedezték és a bűnösök, hogy magokat kimentsék, az ellenzék vezéreit, az ország legelőkelőbb férfiait vádolták be, mint a terv előmozdítóit. A fogságba vetett Essex gróf öngyilkosság által múlt ki és ez még növelte a gyanút a többi vádlott ellen. Russel lord és Sir Algernon Sidney lefejeztettek. Az alkotmányos és protestáns pártnak, a whigeknek ők voltak első, méltán ünnepelt vértanúi. De egyelőre elhallgat minden ellenzék. A királyság teljes uralomra jutott, törvényes eszközökkel. Kétségtelen, hogy az ellenzék hibái által maga idézte elő sorsát. Meg akarta változtatni párt- és vallásérdekből a trónörökösödés rendjét és így ugyanazon sorsra jutott, mint azok, kik szintén a protestantismus érdekében VI. Eduárd halála után Grey Johannát akarták a Tudor Máriát megillető királyi trónra emelni. A whigek úgy tüntek föl, mint a királyi hatalomnak ellenségei. Épen Russel kivégzése napján vallásos kötelességnek nyilvánítá az oxfordi egyetem a szenvedő engedelmességet, még a legrosszabb uralkodó iránt is.186
Károly megelégedett ez eredménynyel és nem bántotta az ország törvényeit. Okult atyja példáján. Csak azon igyekezett, hogy az ellenzéket főhelyein, a városokban is tönkre tegye. E czélból előkövetelte szentesítés végett a városi testületek régi kiváltságait és minthogy könnyű volt azokban formahibát találni, csak azon feltétel alatt erősíté meg őket, hogy mindenütt kizárják a tanácsból az oppositióhoz szitókat. Így jutott a tory-párt túlsúlyra még Londonban is. Nemcsak hatalmas volt a király, hanem népszerű is. Rendkívüli módon birta az emberekkel bánni tudás művészetét, protestáns volt, utána pedig katholikus öcscse következett. Érthető volt, hogy az egész nép imádkozott érte, midőn 1685 elején halálos betegségbe esett. Halálos ágyán katholikus paptól fogadta el a szentséget. Nyugodtan halt meg 1685 febr. 6-án. Ő az utolsó angol király, ki teljesen és élte végéig gyakorolta a királyi hatalmat.
II. Jakab. A Stuartok bukása.
Az új király mindjárt trónralépése után kijelenté, hogy fentartja a törvényeket és oltalmába fogadja az angol egyházat. Őszinte férfiúnak ismerték és megszünt az a rettegés, mely néhány év előtt annyira felizgatta a nemzetet. A katholikus successió közelről tekintve nem látszott többé veszélyesnek. Az új parlamentben igen erős volt a királyi párt többsége és Jakab részére évi 2 millió fontot szavaztak meg. Az ellenzéknek több, gyorsan elnyomott kísérlete, fegyveresen támadni meg a fennálló rendet, természetesen még növelte a kormány erejét. Skótországban halálra itélték Argyle grófot, a presbyterianus párt utolsó reményét, de az Hollandiába menekült. Most visszatért, de őt és társait elfogták és felakasztották. Monmouth herczeg, kit Jakab trónralépése megfosztott minden reménytől, fegyverrel akarta meghódítani az országot. Déli Anglia városi népe szívesen csatlakozott hozzá, de a nemesség ellenállott és a királyi katonaság 1685 jul. 6-án Sedgemoornál szétverte a herczeg kis csapatját s őt magát is elfogta. A kormány elhatározta, hogy véres megtorlás által teszi lehetetlenné a forradalmi kísérletek megújítását. Jeffreyst, azt a birót, kinek legnagyobb része vala Russel és Sidney elitélésében, küldték el Monmouth párthíveinek kifürkészésére és elitélésére. A «véres törvényszék» háromszázötven embert itélt halálra, köztük több nőt, 800-at küldött rabszolgákul a gyarmatokba és ezernél többet vesszőztetett meg nyilvánosan, köztük nőket is. A király maga ép oly kérlelhetetlennek mutatta magát, mint eszköze, kit érdemeiért az ország főkanczellárjává emelt. Monmouth herczeget már jul. 15-én lefejezték.
Monmouth forradalma alkalmat szolgáltatott a királynak erős sereg tartására és kimentheté azt az eljárását, hogy különösen katholikus tiszteket helyezett annak élére. Hanem a parlament, melytől subsidiumokat kért a nagyobb sereg részére, nem szavazta meg a kivánt összeget. A katholikus tisztek alkalmazása újra felkelté a gyanút. Még erősebbé vált a mozgalom, midőn Jakab követet küldött a pápához és fogadta annak nuntiusát. Végre a király nem is tartotta többé szükségesnek tervei titkolását és királyi hatalmánál fogva feloldotta mindazokat a törvényes büntetés alól, kik katholikus létökre hivatalt vállaltak. Az ellenmondó alsóházat elnapolta és a bírák által elismertette alkotmányos elvül, hogy a király felmenthet a Test-acta alól.
A király azonnal levonta a kedvező bírói itélet minden következését. Katholikusokat nevezett ki a polgári és katonai hivatalokra, sőt titkos tanácsába is bevett négy katholikus lordot. Az egész országban szabadon gyakorolhatták a katholikusok isteni tiszteletöket, magában a királyi palotában pompás kápolnát szenteltetett fel. Mindenféle pap és szerzetes tünt fel Londonban.
II. Jakab angol király.
Audran (1667–1756.) rézmetszetének kisebbített mása. Az eredeti festményt Adrian van der Werff (1659–1722.) festette.
Tisztán humanitás szempontjából teljesen igazolható a királynak ezen eljárása, ki magával együtt országa népességének jelentékeny részét mentette fel lealázó törvények súlya alól. Csakhogy ez eljárást más szemmel kellett nézni az angol nemzetnek. Épen 1685. évben történt a nantesi edictum visszavonása. Ezrével jöttek az országba a szerencsétlen száműzött hugenották. Minden egyesnek sorsa vád volt a jezsuiták ellen. Az egész Európa visszhangzott az ártatlan üldözöttek jajkiáltásától. És mindezt Jakab szövetségese tette leghívebb alattvalói ellen. Ujra be volt bizonyítva, hogy sem törvény, sem politikai és nemzeti érdek nem képes féken tartani a jezsuitákat. Minő sors vár Angliára, ha ők lesznek az urak?
És Jakab nem titkolá, hogy kész sereggel lépni fel alattvalói ellen. Londont 13,000-nyi had őrizé, erős őrség biztosítá Edinburg várát. A skót parlamenttől a katholikusok megtűrését követelte és cserében a legnagyobb gazdasági előnyt igérte: a szabad kereskedést Angliával. De a skótok «nem akarták árúba bocsátani istenöket»187 Irlandban teljesen katholikus kormányt léptetett életbe. A mellett pedig igénybe vett minden királyi jogot, mely az angol egyház fejévé tette. Ügyei igazgatására egy bizottságot nevezett ki, melynek élén Jeffreys állott. Midőn Juxton londoni püspök nem lépett fel a katholikus hitet megtámadó papok ellen, a bizottság felfüggesztette hivatalától. Oxford egyetemén, mely mindig hű volt a Stuartokhoz, minden törvény ellenére katholikusokat nevezett ki főjavadalmakra. Maga a király elment az angol egyházi tudomány fővárosába, hogy katholikus seminariumokká változtassa Magdalen College-t és Christchurch College-t.188 Az angol egyház, mely csak az imént tette dogmává a király iránti vak engedelmességet, minden irányban megtámadva látta magát törvényes oltalmazója által. Legnagyobb írói és szónokai az ellenzék soraiba állottak.
Mindezen intézkedések általános elégedetlenséget okoztak, de nyilt felkelésre nem vittek. Monmouth halála után a király egészen biztosítottnak tekintette magát és minden óvatosság nélkül haladt előre, azon tudatban, hogy lehetetlen terveinek meghiúsulása. Hiába kérte mérsekletre maga a katholikus nemesség, hiába intette őt maga a pápa. Hogy semmi törvényes hang se nyilatkozhassék, feloszlatta a parlamentet. A főméltóságokat egymásután katholikusokra ruházta, még saját sógorait, első neje testvéreit, Clarendon lord fiait sem hagyta meg hivatalukban, mert nem tértek át a katholikus hitre. Gyóntató atyjának, egy Petre nevű jezsuitának, helyet adott a titkos tanácsban és nagy ünnepélylyel fogadta a pápai nuntiust. A fiatal somerseti herczeget bízta meg a nuntiusnak ünnepélyes bevezetésével a trónterembe. A herczeg kijelenté, hogy nem teljesítheti a felség parancsát törvényszegés nélkül. «Hát nem tudja, hogy én fölötte állok a törvénynek?» kérdé Jakab haragosan. «Felséged igen, de én nem», válaszolt a herczeg.189 A büszke főnemesek, a tory-párt vezetői magok is ellentétbe jutottak a királylyal.
De mindez nem lett volna elegendő a Stuartok királyságának megbuktatására, ha a királynak határozott fellépése a katholicismus érdekében nem hívja fel ellene az uralkodó anglikán egyháznak támadását.
A püspöki egyház már más volt, mint az, mely alapítása óta annyira magán viselte az emberi mű és a királyi önkény bélyegét, az, mely hódolt VIII. Henrik és Erzsébet minden szeszélyének és a mely uralma biztos tudatában az első Stuartok doctrinär királysága alatt szinte legelső hitelvévé avatta a szenvedő engedelmességet a királyi hatalom iránt. A presbyterianusok elleni küzdelem megedzette. Cromwellnek és az independenseknek elnyomása önállóbbá, függetlenebbé tette az emberi tekintetektől. A restauratio első lelkesedése után be kellett látni a püspököknek, hogy a küzdelemnek még nincs vége és mihelyt II. Károly bezárja szemét, fanatikus utóda engedelmességet követel majd a végletekig, az öngyilkosságig. Mert a katholikus vallás túlsúlyának elismerése öngyilkosság azon egyházra nézve, mely a királyban tisztelte fejét, mely vele szemben eleve lemondott minden védelemről.
Ha az anglikán egyház akkor nem változtat alapelvén, rajta is beteljesedik az állami egyházak végzete, melyek túlsúlyuk, biztos oltalmuk tudatában lemondanak a meggyőzésről, csak uralomra és nem küzdelemre vannak berendezve. Igaz, hogy nehéz feladat volt lemondani az engedelmesség dogmájáról, mely szinte vérévé vált, de midőn létéről volt szó, midőn híveinek legnagyobb ragaszkodására számíthatott, meg kellett tenni a döntő lépést.190
A presbyterianusok előtt pedig ott állott intő példa gyanánt a hugenották elnyomása. Bármily nagy és méltó volt haragjok az őket üldöző püspöki egyházzal szemben, az mégis protestáns volt ; a jezsuiták uralmától pedig nem várhattak mást, mint franczia hitsorsosaik, kiknek szenvedését mindennap láthatták.
Jakabnak be kellett látnia, hogy a katholicismus behozásának természetes, legnagyobb ellensége az uralkodó anglikán egyház. Ez, mely szervezeténél fogva oly közel állott még a római hithez és mindig kész szolgája volt a királyi hatalomnak, most minden traditiójával ellenkezőleg az oppositióba szoríttatott. Az első lépések után kitűnt, hogy a katholicismussal, mely egyedül akar uralkodni, egyességre nem léphet. Ezért a király és a jezsuiták már úgy bánnak vele, mint nyilvános ellenséggel. A nemzet azon részét kivánják megnyerni, mely protestáns ugyan, de mint dissidens ép úgy ki van téve az uralkodó egyház üldözésének, mint a katholikus vallás. Mi lehet természetesebb, mint az elnyomottak szövetsége az elnyomók ellen? Ezért a király 1687 ápr. 4-én indulgentia-rendeletet bocsátott ki. Legnagyobb óhajának mondá, hogy népe ugyanazon hithez tartozzék, mint ő maga, de mivel az nem lehet, legalább szabad vallásgyakorlatot enged mindenkinek. A Test-actát pedig egyenesen érvényen kívül helyezi.191 Bár a különböző protestáns secták (nonconformisták) II. Károly óta nagyon el voltak nyomva, nem akartak törvénytelen módon nyerni szabadságot. A katholicismust pedig még jobban gyűlölték, mint az anglikánusok. Így Jakab az indulgentiával nem érte el czélját: szakadást idézni el a protestantismus keblében.
Még egy eszköz volt hátra: minden hivatalos hatalom felhasználásával oly parlamentet választatni, mely kész a Test-acta visszavonására. De csakhamar meg kellett győződnie arról, hogy a nemzet óriás többsége ellenzéki állást foglal el. Még csak egy hatalmas tényező habozott: az egyház. A király meggondatlanságában eltalálta azt a módot, mely által nyilt oppositióba űzte ezt a minden áron engedelmeskedni vágyó testületet, melynek oly nagy befolyása volt a nemzetre. Elrendelte 1688 májusban, hogy minden egyházban a szószékről olvassák fel a királyi indulgentia-levelet. Ennyire a papság nem alázhatta le magát. Londonban csak négy templomban teljesítették a parancsot, különben az egész klerus egy értelemmel ellenállott. A canterburyi érsek és hat püspöke feliratot terjesztett a király elé, melyben kijelentették, hogy nem tehetnek közzé törvénytelen rendeletet. Ezt a rebellió zászlaja kitűzésének nevezé a király és meg akarta fosztani hivataluktól az ellenálló főpapokat. Hanem erre még az általa kinevezett egyházi bizottság sem volt rábírható. Csak izgatás miatt helyezte őket vád alá a főkanczellár. A vádlottakat sűrű néptömeg kisérte a Towerbe, börtönük őrei térdelve kérték áldásukat. Jakab minden ministere engedést javasolt, de a király megtartatta a törvényszéket. Ez azonban szabadon bocsátotta a vádlottakat. A király ekkor szenvedte első vereségét. Míg csak a szabadelvűek vagy épen a revolutionariusok ellen lépett fel, tekintélye nem szenvedett csorbát, hanem midőn még legconservativabb alattvalóit sem kimélte, ellene fordult az egész nemzet.
Az angol protestantismust minden eddigi megpróbáltatásában fentartá és loyalissá tette a remény. Jakab már nem volt fiatal, örököseiül leányait tekintették, kik buzgó protestánsok maradtak és kik közül az idősbik, Mária, épen a protestantismus előharczosának, Orániai Vilmosnak volt neje. Minden erőszakos fellépés Jakab ellen Máriának is csorbította volna jogát és sok buzgó protestáns ellenezte 1680-ban Jakab kizárását, mert az leányára és vejére nézve is káros következésű lehetett. Orániai Vilmos ezen idő óta folyton érintkezésben állott az oppositióval, de apósával is fentartotta az összeköttetést. Rendkívüli óvatosságot kellett kifejtenie, hogy egyrészt megtartsa a nemzet rokonszenvét, másrészt pedig a királyt se sértse. Mégis 1687 végén már kijelenté a maga és neje nevében, hogy nem tartja jónak a Test-acta megszünését,192 mi egészen részére nyerte az anglikánusokat, kik különben őt, mint kalvinistát, nem igen kedvelték. A presbyterianusok buzgón ragaszkodtak hozzá, mint hitök oszlopához. A katholikusok ellen, kik mindkettőt fenyegették, most egyetértett ez a két, előbb annyira ellenséges felekezet. Még a püspökök is kijelentették, hogy készek elismerni a protestáns dissidensek jogait.
III. Orániai Vilmos.
Jacobus Houbraken (1608–1780.) rézmetszete; az eredeti festményt Le Braan (1633–1702.) festette.
Két nappal a püspökök elfogatása után, 1688 jun. 10-én, fia született a királynak. Ebben látta minden vágya beteljesedését, valódi isteni adománynak tekintette, ki hivatva van a katholikus vallást Angliában diadalra segíteni. Hasonlóan go, egész buzgó katholikus párt. Fiának születése bátorítá Jakabot a püspökök elleni pernek folytatására; midőn engedékenységre kérték, arra hivatkozott, hogy atyját épen engedékenysége veszté el. Hogy megmutassa, menynyire el van határozva a végletekig vinni a harczot a püspöki egyház ellen, több buzgó dissidenst vett be tanácsába, köztök Sir Henry Vane fiát. Midőn barátjai, köztök a spanyol követ is, mérsékletre intették, kijelenté, hogy kész mindent megnyerni, vagy mindent elveszteni. Csudának tekintette a walesi herczeg születését és az isteni kegy ily nagy jele után bizvást számított annak további támogatására.193
Annyira kedvező volt a katholikus ügyre nézve a trónörökös születése, hogy a protestánsok előtt természetesnek látszott, hogy a királyné idegen gyermeket vallott a magáénak.194 Ez a vád bizonyára alaptalan, hanem azért hitték és arra hivatkoztak, hogy a királyné lebetegedésénél nem tartották meg a trónörökös születésénél szokásos formalitásokat. Megszünt a remény, hogy békés úton lesz ismét protestáns uralkodó. A püspökök felmentésének napján hét angol főúr titkos levélben felszólítá Vilmost, jőjjön fegyveresen az országba, hol a nép tizenkilencz huszadrésze lelkesedéssel fogadná, mert csak egy huszad része van a király pártján, és biztosítsa a vallást és a parlament jogait. Köztök volt a londoni püspök és Danby, a tory-párt feje, másrészt pedig Russel lord és Sidney, a lefejezettek testvérei, mint a whig-párt képviselői. A két nagy nemzeti párt egyaránt szükségesnek tartá a forradalmi fellépést. A gyermek születése csakugyan csudát művelt: semmivé tette a szenvedő engedelmesség dogmáját.195
Oly nagy volt a nemzeti mozgalom, hogy az még a katonaságra is áthatott. A király kénytelen volt feloszlatni londoni táborát. Megbízhatóbb seregre csak úgy számíthatott, ha az katholikusokból áll. Ezért ir csapatokkal akarta kiegészíteni deket. Emlékezzünk, mennyit ártott I. Károlynak az irekkel való szövetkezése. Most még legbizalmasabb emberei is elpártoltak Jakabtól. A főurak egymásután elmentek Hágába. Maga Sunderland gróf, Jakab legfőbb tanácsosa, ki katholikus hitre tért, hogy megtartsa ura kegyét és hivatalát, kéme lőn Orániai Vilmosnak. A királynak be kellett látnia, hogy el van veszve, ha a herczeg átjöhet Angliába. Csakhogy szövetségesére, Lajosra számított, ki nagy hadikészületekkel fenyegette Hollandiát. A franczia sereg közeledése otthon maradásra, kényszerítette volna Vilmost. XIV. Lajos 1688 szeptemberben csakugyan megindította a háborút, de serege nem Hollandia ellen fordult, hanem Németország ellen.
Orániai Vilmos.
Épen száz év mult el, mióta 1588-ban a győzhetetlen armada fenyegette Angliát és a protestantismust. Emberi számítás szerint a spanyol diadal egyértelmű lett volna a protestantismus végveszélyével. Európa fölött uralomra jutott volna II. Fülöp, vele az inquisitio és a jezsuiták. Francziaország és a szabadságaért küzdő Hollandia nem állhattak volna tovább ellen Spanyolország túlsúlyának. Erzsébet és hős tengerészei nem csak Angliának mentették meg vallásos és állami szabadságát, hanem egyúttal egész Európának politikai egyensúlyát.
Azóta nagy változások állottak be. A spanyol hatalom romba dőlt. Helyét, mint Európa hegemon állama és a katholicismus előharczosa, Francziaország foglalta el. Csak az imént állott ellen az egész Európának és tette törvénynyé akaratát, az igazság és nemzetközi jog ellenére. Minden eredményének az volt a nyitja, hogy szövetségeseiül, úgy szólva vasallusaiul birta nyerni Anglia királyait. Ott már nem Erzsébet családja uralkodott, hanem Stuart Máriáé. II. Jakab minden nemzeti érdekkel és hagyománynyal ellenkezésben a katholicismus előmozdítását tette a belső politikának föczéljává, mi egyértelmű volt a franczia szövetséggel. A franczia hegemonia egyúttal győzelemre fogja juttatni az angol királyt nemzete fölött és a katholicismust a protestantismus főbástyája fölött. Európa egyensúlyának és a protestantismusnak előharczosa már nem a királya által lekötött nagy Anglia, hanem ismét a kis Hollandia.
Ismét invasió készül Anglia ellen. Csakhogy azt szabadítója gyanánt várja maga az angol nemzet, megmentője gyanánt a protestantismus. Ismét Angliára fordul a világ szeme, ott fog eldőlni a százados nagy vallásos és politikai küzdelem. XIV. Lajos megújítja II. Fülöp hatalmát és traditióját. Országában már tönkre tette a hugenottákat, a kiknek őse a trónt köszönheté. Ki fogja útját állani, hogy Angliában és egész nyugati Európában ne tegye uralkodóvá vallásos meggyőződését és katonai hatalmát? E világtörténeti feladatra III. Orániai Vilmos vállalkozott, ivadéka annak a férfiúnak, ki útját merte állani II. Fülöpnek. E családban hagyományos volt az európai nagy érdekekért való küzdelem.
A fenforgó nagy eszmék harcza személyesen sem érdekelt jobban senkit, mint őt. Élén állott Hollandiának, melynek első politikai érdeke az európai egyensúly fentartása. Trónörököse, és mint olyan, feje a protestáns Angliának, kit egy váratlan esemény, melyet ármánynak tulajdoníthatott, megfosztott egy korona reményétől. Buzgó kalvinista, XIV. Lajosnak úgy szólván személyes ellensége, Ha mindezekhez még hozzáveszszük, hogy nemcsak eszméért küzd, hanem koronáért a maga és neje részére, elképzelhetjük, mennyi oka volt megfeszíteni minden erejét és tehetségét, hogy Angliában megbuktatván a katholikus királyt, egy csapással meghiúsítsa ellenségeinek minden tervét.
Vilmos nem tartozik a történet ragyogó alakjaihoz, hanem rendkívüli mértékben egyesíté a nehéz vállalatához szükséges tulajdonságokat.196 Már gyermekkorában feje volt egy nagy, de elnyomott pártnak. Elválasztották családja híveitől és az uralkodó, aristokratikus párt barátaival vették körül. Ily viszonyok közt fejlődött ki benne legmagasabb fokig az a tartózkodás és megfontoltság, mely különben is mintegy örökös volt családjában. Nevelésére a műveltség és tudomány csak annyiban volt befolyással, a mennyiben segítségére lehetett a reá váró nagy politikai és katonai feladatok megoldásában. Kerülte az embereket, egy szenvedélye volt: a vadászat, melyet még abban az időben is páratlan kitartással űzött.197 Midőn a francziák 1672-iki támadása megdöntötte Jan de Witt rendszerét, ez a hallgatag, keveset mutató ifjú lett huszonegy éves korában országának igazgatója és vezére. Külsejében semmi sem mutatá a hadvezért, az uralkodót. Beesett arcza, gyenge testalkotása inkább rendelték volna őt nyugalmas, békés életre, mint a háború fáradalmaira. Csak szemének komoly villogása árulta el a benne égő tüzet. Hanem lelkének ereje és kitartása legyőzte testének gyarlóságait. Nem ismerte a félelmet és számos sebe tanusította bátorságát, melyet még legdühösebb ellenségei sem vontak soha kétségbe. Az ő vitézsége és állhatatossága tartotta együtt a hollandusoknak és szövetségeseiknek annyi nemzetű és érdekű seregeit a próbált franczia sereg ellenében. Mindenkivel tudott a maga nyelvén beszélni és a különben oly csendes és nyugodt férfiú fáradhatatlanná vált a csata napján és lelket öntött egész seregébe. Mint hadvezér nem volt szerencsés. Több csatát vesztett XIV. Lajos nagy tábornokaival szemben és gyakran sajnálkozott a fölött, hogy nem tanulhatta a háborút Condé vagy Turenne vezetése alatt, mielőtt maga vezetett sereget. Hanem ha le is győzték, tönkre nem tették soha. A csata utáni napon ismét készen állott az ütközetre és táborozások s ügyes hadmenetek által ismét útját állotta az ellenségnek. Semmi csapás nem birta megtörni lelkének rugékonyságát és különben oly gyenge teste soha sem tagadta meg a szolgálatot a szükség és veszély óráiban. Jellemének ez a sajátossága kapcsolatos vallásos irányával. Családja az arminiánusokkal szemben a szigorú kalvinismusnak volt előharczosa. Őt is kalvinista papok nevelték és különösen a rideg praedestinatio tana, az a tudat, hogy az isteni gondviselés intézi az emberi ügyek minden bonyodalmát, hatotta át egész lényét.
Bármily nagy szerepet játszott is mint hadvezér, nem a hadi téren fejtette ki tehetségének egész teljét. Csak ritkán övezte homlokát a nyert csaták babérja és a mi dicsőséget szerzett, nem annyira katonai tehetségének, mint személyes bátorságának és megfontoltságának volt eredménye. Hanem mint államférfiú és politikus egyedül állott, magasan kortársainak színvonala fölött. Senki sem volt jobban beavatva az udvarok cselszövényeibe, senki sem ismerte jobban az államok és pártok valóságos belső erejét. Régi ellensége, az aristokrata párt, szövetségese volt Francziaországnak. Már ez magában véve francziaellenessé tette volna politikáját, még ha nem járultak volna is ahhoz új hatalmas indokok. XIV. Lajos támadása, melynek tisztán az erő joga volt az alapja, megsemmisítéssel fenyegette hazáját, melyet családja emelt Európa független országainak sorába. A franczia hódítás egyértelmű lett volna az orániai ház politikai tönkretételével. Ezért semmi személyes előny, melylyel Lajos őt kinálta, nem nyujtott volna elég kárpótlást. A hollandus háború után pedig mind világosabban kitünt a franczia politikának protestáns-ellenes iránya. A nanteai edictum mélyen sérté Vilmosban az embert, bár a politikus tán örvendett azon, mint fosztja meg magát Francziaország saját kezével erejének egyik legfőbb tényezőjétől.
Francziaország a réuniók által úgy lép föl, mint az európai közjog megbontója. Épen a katholikus államokat sértette legjobban, a Habsburg-ház két ágát, a spanyolt és a németet. Még a pápát sem kimélte, ha hatalmáról és tekintélyéről volt szó. Ezért a protestánsok és a katholikusok egyetértenek az új universalis monarchia megdöntésére. Valamint I. Ferencz, II. Henrik és XIII. Lajos szövetségre léptek a protestánsokkal és a törökökkel a spanyol monarchia ellen, úgy most a franczia túlsúly a Habsburgoknak coalitióját teszi szükségessé a protestánsokkal. E coalitiónak természetes feje Vilmos. Az egész európai politikának Anglia a kulcsa. A pápa és a császár bizonyára örvendettek azon, hogy II. Jakab katholikussá akarja tenni országát. De mivel egyúttal szövetségese volt XIV. Lajosnak, rokonszenvökre számíthatott minden ellene irányuló vállalat. Szulejmánt egykor a franczia politika vitte Bécs kapui elé; Gusztáv Adolfot Richelieu hívta Németországba; most a katholikus Európa nagy részének sympathiája kisérte Vilmost Anglia elleni vállalatába, melyet pedig a protestantismus érdekében indított meg. A vállalat előkészítése rendkívüli óvatosságot és munkát követelt. Az egészet lehetőleg titokban kellett tartani nemcsak Jakab előtt, hanem a francziák előtt is, sőt maga a hollandus főváros Amsterdam előtt is, mely ellenezte Vilmos politikáját és inkább a francziához hajolt. Nem lehetett titkolni a hadi készületeket, hanem azokra elég okot nyujtott a franczia háborúra való kilátás, mely mint tudjuk, 1688 szeptemberben csakugyan kitört. A hollandus rendek ugyancsak a francziáktól való félelem miatt egyeztek belé a sereg és a flotta erősítésébe és jó karban tartására és mihelyt a készülés be volt fejezve és a franczia támadás másfelé fordult, Fagel és Bentinck szavára szívesen bocsátották az erőt Vilmos rendelkezésére. Angliában a nemzet büszkesége feltámadt volna a külső beavatkozás ellen, az anglikán egyház minden módon megakadályozta volna egy kálvinistának trónrajutását. Hanem a vakbuzgó Jakab maga hárítá el mindkét akadályt, az elsőt az által, hogy katonaságában az ir és katholikus elemet akarta túlnyomóvá tenni az angolok nagy sérelmével, a másodikat a püspöki egyház nyilt megtámadása által. Biztosnak érezé magát, lehetetlennek tartá Vilmosnak Angliába jövetelét, annak segítsége nélkül pedig belső forradalom nem vezethet czélhoz.
Az angol forradalom.
Midőn már nem lehetett kételkedni Vilmos szándékában, Jakab előbbi elbizakodását félelem váltá fel. Gyorsan maga köré gyűjté a rendelkezésre álló ir és skót csapatokat, úgy hogy 40,000-nyi sereg követte zászlóit. Az anglikánusok kibékítésére feloszlatá az egyházi commissiót, a városok biztosítására letette az általa kinevezett népszerűtlen tisztviselőket és ismét szabaddá tette a municipiumok választását. London városának lefoglalt szabadságleveleit nagy ünnepélyességgel küldé vissza a Citynek.198 Sokan mondták, hogy már nincs is szükség a külső beavatkozásra, mert nélküle is megadott a király mindent. Hanem mindez nem állíthatá meg a sors kerekét. Vilmos már befejezte készülődéseit, a maga részére biztosította a német fejedelmek nagy részének s a császárnak rokonszenvét, s hajóhada a helvoetsluysi kikötőben várta az Angliába vivő északkeleti szelet. A mint hódító Vilmost nemcsak a normannok kisérték Angliába, hanem minden nemzet lovagságának virága, úgy orániai Vilmos serege is számos nemzet harczosaiból volt összeszervezve. Elől kétszáz nemes járt, többnyire angol, a macclesfieldi grófnak, a Stuartok régi hívének vezetése alatt, csillogó vérttel és sisakkal, nehéz flamand lovakon. Minden nemest egy-egy szerecsen rabszolga kisért. Azután egy svéd lovas csapat jött, kivont széles karddal, fekete pánczélban s prémes ruhában.199 Nemesek és apródok derék dandára következett, ők vették körül a herczeg zászlóját, melyen nagy betűkkel volt felirva: a protestáns hit s Anglia szabadsága, alól pedig az orániai ház férfias jelmondata: je maintiendrai (fenn fogom tartani).200 Köztük lovagolt Vilmos, teljes pánczélban, fehér kócsagtollal, fehér paripán. Mellette látták Schomberg grófot, akkor Európa legjobb hadvezérét, ki vallásáért lemondott a franczia marsalli méltóságról. Nem maradt el a svájcziak próbált gyalogsága sem, mely annyi időn át döntött Európa harczaiban. A nemesek és tisztek közt többen voltak, kik részt vettek a török elleni nagy háborúban és Bécs felmentésében. Aránylag igen nagy számmal voltak a franczia kálvinisták, az egész seregnek negyedrésze; csak tiszt 736 volt köztük.201 Üldözött vallásuk megboszulására indultak e hontalanok, üldözőjük szövetségese ellen. Az egész sereg 14,000 fegyverest számlált, átszállítására 500 kisebb. nagyobb hajóból álló flotta állott készen.
Végre 1688 nov. 1-én megindult a hajóhad, a királyi angol flotta nem állhatta útját. Isteni segítségnek tulajdonították a hívők, hogy szerencsésen kiállott egy nagy vihart és november ötödikén kikötött Torbayban, Anglia déli partján, nem messze azon vidéktől, hol Monmouth kisérlete három évvel azelőtt oly szomorú véget ért. Nem is ott várták, hanem északon. Ezért eleinte nem csatlakozott hozzá előkelőbb nemes, csak Exeter városa fogadta lelkesedéssel seregét. Partra szállásakor kibocsátott nyilatkozata nem elégíté ki teljesen sem az anglikánusokat, sem a presbyterianusokat és az angol nemzet nagy része úgy szólva semlegesen nézte a kifejlődő küzdelmet. Csak északon fogott fegyvert a nemesség és polgárság Danby vezetése alatt. Vilmos nagy elővigyázattal járt el, nem a királyság ellen látszott harczolni, csak annak visszaélései ellen. Nem a király letétele, hanem a szabad parlament volt a jelszó. Seregében példás rend uralkodott, mindent készpénzzel fizettek, és jó rendben és erkölcsben mérkőzhettek Cromwell vasbordásaival. Ez részére nyerte a föld népét, annyival is inkább, mert a király ir csapatai nem tartottak semmi fegyelmet. Délnyugoti Anglia fővárosa, a gazdag Bristol, megnyitá előtte kapuit. Jakab, kiből egyáltalában nem hiányzott a bátorság, maga indult meg ellene és Salisburynél ütött tábort. Hanem az ellenség ott volt tulajdon seregében. A szerencsétlen uralkodó nem bízhatott sem családjában, sem vezéreiben. Idősb lánya, Vilmos neje, egészen helyeselte férje vállalatát, a fiatalabb Anna nemsokára titkon eltávozott Londonból és Vilmos táborában jelent meg, ugyanoda sietett férje, György dán herczeg, ki a királyt a háborúba kisérte. A mint mind jobban kitünt a közvélemények Vilmoshoz hajlása, a király elhatározta, hogy kikerüli az ütközetet és visszavonul London biztosítására. Ez volt franczia tábornokainak tanácsa, kik nem akarták egy csatában koczkára tenni a királyságot és bíztak a nemzet törvényes érzésének megújulásában. Hanem az angol főtiszteket nagyon sértette, hogy királyuk inkább bízik a francziákban, mint bennök. Köztük a legjelentékenyebb, lord Churchill John, ki később oly fényes szerepre volt hivatva, noha kiváló kegyében állott a királynak s neje által uralkodott Anna herczegnőn, szintén titokban átment a felkelőkhöz. «Churchill és György herczeg hátrahagyott leveleikben előadták távozásuknak okait, melynek teljesen átérezték gyűlöletes voltát. A franczia-katholikus párt túlsúlya az angol és európai ügyekben űzte őket az ellenkező táborba. Ezen előszeretete miatt hagyták el a királyt mindazok, kik hozzátartoztak: két leánya, két veje, legbizalmasabb, régi, tőle annyira kitüntetett kegyencze, az a főpap, ki fejére tette a koronát, azok a főurak, kik családja helyreállításáért harczoltak, azon sereg vezérei, melynek szervezésébe vetette bizalmát.202 Jakab kétségbeesetten tért vissza Londonba. «Isten segítsen» mondá, «mert tulajdon gyermekeim elhagytak.» Látszólag még gondolt ellenállásra, parlament összehívására, alkudozásra, hanem valóban teljesen meg volt törve. Nejét és fiát előre küldé Francziaországba és maga is csak futásra gondolt. Első kisérletét kenti halászok akadályozták meg, kik jezsuitának nézték és visszavitték Londonba. De tekintélyét többé nem nyerte vissza és csak mint egy új rend megalapításának akadálya tünt fel mindenki előtt. Macaulay szépen kifejti, minő bajjal járt volna letétele, míg az országban marad s minő veszélyeket vont volna maga után elfogatása. Ezért Vilmos mindenkép elő is segítette szökését. A király maga sem akart maradni. Engedésről, alkuról makacs lelke mit sem akart tudni. Midőn a hollandus sereg bevonult Londonba, s neki meghagyták a palotájából való távozást, a futásban keresett menedéket. Ellenségei aranyhidat építettek neki és deczember 23-án teljes épségben áthajózott Francziaországba. Az új rend legnagyobb gátja maga hagyta el a harcz színhelyét és mint az egész küzdelem alatt, akkor is Jakab megfontolatlansága volt ellenségeinek leghasznosabb szövetségese.
A megbukott király és tanácsosai jól tudták, minő hatalom Angliában a törvényes rend és ha már nem uralkodhattak, lehetetlenné akarták tenni annak nélkülök vagy ellenökre való visszaállítását. Ezért Jakab szökése előtt elégette a parlamentet összehívó leveleket, melyek már ki voltak állítva, feloszlatta seregét és a Themsébe dobatta az ország nagy pecsétjét, mely szükséges minden intézkedés hitelesítésére.203 Valóban első távozása után teljes anarchia uralkodott Londonban, a katholikus államok követeinek lakását megtámadták és kifosztották, a kápolnákat feldúlták. Majd az a hír rettegtette az óriási cárost, hogy a feloszlatott ir sereg prédálásra készül, mi valótlannak bizonyult ugyan, hanem a nép dühének újabb kitöréseit vonta maga után. Mihelyt azonban Vilmos rendbe szedte seregét és bevonult a városba, semmi sem zavará többé a köznyugalmat.
Így ért véget alig hat heti idő után az utolsó angol forradalom és az utolsó idegen invásió angol földön. Bármily jelentékeny volt is a Vilmos parancsa alatt álló idegen hadi erő, mindenki tudta, hogy nem mint hódító jött, hanem mint felszabadító, s hogy diadalát nem annyira seregének köszöné, mint az angol nemzet támogatásának. Inkább tünt fel nemzeti képviselőnek, mint a legfontosabb kérdésekben nemzete érzületével épen ellenkező politikát követő király.
Vilmos trónralépése. A parlamentáris kormány megalapítása.
A forradalmi vezérek belátásának csakhamar sikerült leküzdeni a Jakab által okozott nehézségeket és intézkedéseiket, melyek voltaképen a fegyver hatalmán alapúltak, az alkotmányos forma tekintélyével venni körül. Az alkotmányos tényezők közül nem szünt meg a felsőház; ennek tagjai már Jakab szökése napján összegyűltek és elhatározták conventiónak, azaz királyi meghívó nélkül összeülő parlamentnek összehívását. Időközben pedig a törvényszerű rend fentartására felkérték az orániai herczeget. A lordokon kívül azokat hívta meg az orániai herczeg, kik részt vettek II. Károly parlamentjeiben, továbbá London városának előljáróit. Mindkét testület Vilmosra ruházta az ideiglenes kormány vezetését és felkérte a conventió összehívására. Csakhamar végbe mentek a választások és az új törvényhozó testület 1689 február 1-én tartotta első gyűlését.204
Minthogy a felsőházban az episcopalis toryk voltak többségben, minden módon meg akarták tartani a törvényes formákat. Különösen az a kérdés okozott nagy nehézséget: jogában áll-e egyáltalában a parlamentnek a királyt letenni? Ezért először csak azon elvben egyeztek meg: a tapasztalat bizonyítja, mennyire nem fér össze katholikus király uralkodása e protestans ország jólétével. Jakab király pedig, miután meg akarta dönteni az alaptörvényeket, eltávozott az országból és ez által üresedésbe jött a trón.205 Nem akarták megszüntetni a király törvényes jogait, sem feltétel nélkül Vilmos kezében hagyni a hatalmat, csak a jövő berendezésnek akarták megtalálni törvényes módját. «Az angol szellem ép oly távol van a francziák éles dialektikájától, mint a németeknek az egész világot felölelő ideologiájától; hanem a fenforgó érdekeket meggondolással és nagy praktikus észszel birja felfogni.»206
III. Vilmos angol király.
Pieter Schenk (1645–1715) rézkarczának kisebbített hasonmása.
Nagy nehézséget okozott az a kérdés, vajon csakugyan megürült-e Jakab távozása által a trón és hogyan töltsék azt be újra? Az alsóház kimondta, hogy a trón üresedésbe jutott, de a felsőházban ellenezték e felfogást. Az úgynevezett magas toryk (high torys), élükön a főpapokkal, kik a királyság isteni jogábóI indultak ki, azt vitatták, hogy a koronát semmi bűn miatt nem lehet elveszteni. Jakab zsarnoksága csak arra jogosítja a nemzetet, hogy a tényleges kormányt vegye ki kezéből és ruházza azt ideiglenesen regensre. A mérsékelt toryk, kiket Danby vezetett, elismerték ugyan, hogy Jakab már nem király, hanem az örökösödés törvényét tartva szem előtt, kijelentették, hogy atyja távozása óta Mária herczegnő, Vilmos neje, a jogos uralkodó. Csak kevesen voltak, kik Halifaxnak vezetése alatt el akarták fogadni az alsóház javaslatát, melynek alapján törvényesen királylyá lehet választani Vilmost. A felsőház nagy többséggel elfogadta Danby véleményét. De Vilmos nem azért jött Angliába, hogy férje legyen a királynőnek. Már sok idővel elindulása előtt, bizalmas beszélgetésben, melyet Burnet püspök, e korszak történetírója idézett elő, kijelenté a herczegné, hogy vállalata sikerének esetén férjére ruházza minden jogát.207 Mária, szavához híven, visszautasította a koronát. Végre compromissum jött létre az örökösödési jogot egyedüli alapul vevő toryk és a nemzet választási jogából kiinduló whigek közt, mely szerint Vilmos és Mária közösen uralkodjanak, de Vilmos csak egyedül vigye a kormányt.
Még más tekintetben is érvényre jutott a whig felfogás. Ha tisztán az örökösödés elve győz, az új királyok minden akadály nélkül átveszik a régieknek hatalmi körét, míg ellenben, ha a nemzet választhat, feltételekhez kötheti a koronázást. Ez teljesen megfelelt Vilmos szándékának, ki épen az alkotmányos szabadság megőrzésére fogott fegyvert. Egy fiatal jogtudós, Somers Edvárd, ki mint a püspökök védője tünt ki először, e szellemben állította össze a «jogok határozatát» (bill of rights), melyet elfogadott az országgyűlés és az uralkodó (1689 febr. 23.).
A bill azon alapból indúl ki, hogy Jakab meg akarta dönteni az ország alkotmányát és egyházát és röviden tizenhét pontban összefoglalja nyilvános törvényszegéseit. «A mi mind teljesen és egyenesen ellenkezik ezen királyság ismeretes törvényeivel, szokásaival és szabadságával.»
«És minthogy az említett II. Jakab király lemondott a kormányról és ez által üresedésbe jött a trón, ő fensége az orániai herczeg (kit a Mindenható dicső eszközéűl választott e királyság megszabadítására a pápaságtól és önkényes uralomtól) az egyházi és világi főurak és több más főember tanácsával leveleket iratott a protestáns egyházi és világi urakhoz, továbbá a megyékhez és városokhoz, hogy válaszszanak képviselőket egy parlamentbe, mely Westminsterben gyűljön össze az 1688. év jan. 22-ik napján,208 oly intézkedések megtételére, melyek biztosítsák vallásukat, szabadságukat és törvényüket újabb felforgatás ellen.»
A parlament mint a nemzet képviselete a régi szabadság fentartására kijelenti: 1. és 2. Hogy a király, a parlament hozzájárulása nélkül nem oldhat fel törvény alól. 3. Hogy a volt egyházi bizottság és a hozzá hasonlók törvénytelenek. 4. Törvénytelen az adószedés parlamenti megszavazás nélkül. 5. Jogában áll minden alattvalónak a királyhoz folyamodni és jogtalan a kérelmezők üldözése. 6. Törvénytelen az állandó hadsereg tartása az országban, béke idején, parlamenti beleegyezés nélkül. 7. A protestáns alattvalók tarthatnak védelmükhöz szükséges fegyvereket. 8. A parlamenti választás szabad legyen. 9. A parlamenti beszédekért és eljárásért senki se vonható felelősségre bármily törvényszék előtt. 10. Senkitől sem követelnek túlságos birságot, senkit sem büntetnek kegyetlen módon. 11. Minden sérelem orvoslására és a törvények javítására gyakran fogják összehívni a parlamentet.
«Teljesen bízva abban, hogy az orániai herczeg ő fensége teljesen végre fogja hajtani a felszabadításnak általa annyira előmozdított ügyét és fenn fogja tartani vallásukat, jogaikat és szabadságukat minden megtámadás ellen.»
«A mondott egyházi és világi főurak és a közrend (commons), Westminsterben összegyűlve, elhatározzák, hogy Vilmos és Mária, orániai herczeg és herczegné, nyilváníttassanak Anglia, Francziaország, Irland és a hozzájuk tartozó tartományok királyának és királynőjének, míg életök tart és míg csak egyikök is él és hogy a királyi hatalmat tisztán csak az orániai herczeg gyakorolja, míg élnek, haláluk után pedig a herczegné ivadékai, ha pedig ezek nem volnának, Anna herczegné és örökösei. És a világi és egyházi lordok és a közrend felkérik a herczeget és herczegnét ennek elfogadására.»
Ezután leteszik a hűség és a protestáns suprematia esküjét, a felségek pedig elfogadták a koronát. A parlament folytatja üléseit és a felségek elfogadják a jogoknak előbb elsorolt kinyilatkoztatását. A parlament pedig a teljes királyi hatalom birtokosainak ismeri el a felségeket és késznek nyilatkozik megvédeni őket életével és vagyonával. Kimondják egyúttal, hogy az ország fölött soha sem uralkodhatik katholikus király vagy királynő, vagy kinek házastársa katholikus. Minden király esküt tesz a katholikusokat a parlamentből kizáró aktára.209
Mihelyt megszűnt a Stuart-kormány, Anglia sietett elfoglalni természetes helyét XIV. Lajossal szemben. Hollandiával szövetségben hadat izent a franczia királynak, ki ünnepélyesen fogadta Jakabot. St.-Germainben udvart bocsátott rendelkezésére és továbbra is őt ismerte el Anglia királyának. A háború lefolyásáról már volt szó. Vilmos akkor még nem fordíthatta oda teljes erejét, nagyon elfoglalva tartá őt a szigetország ügyeinek rendezése.
Skótországban még előbb szűnt meg Jakab uralma, mint Angliában. Az elnyomott nemzet nemcsak a király ellen fordult, hanem a püspöki egyház ellen is. Vilmos a zavarok lecsillapítására parlamentet hívott össze, melyben a presbyterianusok voltak túlsúlyban. A parlament kijelenté, hogy Jakab rossz kormánya miatt elveszté a koronát s Vilmost és Máriát kiáltotta ki uralkodónak. Látjuk, hogy ott erősebb volt a whig-párt, mint Angliában. Hozzá tartozott az egész művelt és jómódú alföldi nép. Hanem a felföldnek szegény, a régihez ragaszkodó, még a kelta törzsszerkezetet is fentartó lakói nem láttak az egész forradalomban mást, mint a gyűlölt Argyle-család diadalmát. Egy ügyes vezér alatt szerencsésen és vitézűl harczoltak és csak ennek halála után lőn elismerve az új rend. Erős őrségek és új várak biztosították a hegyes tartományt és a törzsek (clan-ok) egymásután meghódoltak. Dalrymple János, Stair ura, kinek akkor legnagyobb része volt a kormányban, azt remélte, hogy a hódolás alkalmat fog szolgáltatni irtó háború viselésére a folyton zavargó felföldiek ellen. Reménye meghiúsult, a törzsek a kitűzött határidőre meghódoltak. Csak a Glencoeban lakó Macdonald-törzs halasztá hódolását hat napig a határidőn túl. Dalrymple elérkezettnek látta az alkalmat boszúállásra és Vilmos csakugyan kiállítá a parancsot a «rablófészek» kiirtására. Macaulay képzelő erejének egész kápráztató fényét és leiró tehetségének egész nagyszerűséget kifejti azon lapokon, melyeken elmondja, mint bánt el a modern állam a természet durva, szerencsétlen fiaival. Hamilton ezredes, kire a végrehajtás volt bízva, azt az utasítást nyerte Dalrympletől, hogy hirtelen és titkon kell eljárnia. Az ezredes csapatját a Campbell törzséből vette, a glencoe-i törzs halálos ellenségeiből és tizenkét napon át teljes békében tartózkodott a kiszemelt áldozatoknál, míg azoknak minden gyanúja el nem oszlott. Korán reggel (1692 febr. 23-án) a vendégek megrohanták gazdáikat és megöltek közülök harminczat. A többi a hegyekbe menekült, hol a legnagyobb részt elpusztította a fagy és az éhség. Dalrymple csak azt sajnálta, hogy egy is megmenekült közülök.
Ily eszközökkel biztosították Skótország nyugalmát és tették lehetővé további fejlődését. A parlament nem elégedett meg a presbyteriánus egyház uralomra jutásával; egészen eltörölte a püspöki egyházat. Ehhez Vilmos hozzájárult, de mindenkép ki akarta eszközölni a türelmet a püspöki egyház hivei részére a parlament üldözésre hajló vakbuzgalma ellen. «Nem hiszszük – ezek emlékezetes szavai – hogy az erőszak elősegítheti az igaz hitet és nem akarjuk, hogy hatalmunk bármikor eszközévé váljék valamely párt zabolátlan szenvedélyének.»210
Nagy-Britannia országaiban, hol a protestantismus volt túlnyomó, aránylag könnyen ment végbe az új rend megállapítása. Megtörtént a természetes elválasztás: Angliában a püspöki, Skótországban a presbyteriánus egyház vált ismét uralkodóvá. Sokkal nagyobb bajjal járt a katholikus Irlandnak megnyugtatása.
Ezt az országot tekintette Jakab azon sarkpontnak, melyre támaszkodva kiforgathatja sarkaiból Anglia vallását és alkotmányát. Az egész közigazgatás, a sereg és a biróság katholikus szint öltött és itt legalább igazságos volt ez a változás. Jakab bukása után helytartója, Tyrconnel, fegyverre szólította az ország katholikus lakosságát. Mint az angol hódítás óta mindig, ez az ir háború is egyesíté a vallásos, a nemzeti és a socialis háború minden iszonyát és a fellázadt nép keserű boszút vett protestáns elnyomóin. Jakab elhatározta, hogy személyesen élére áll e mozgalomnak. Hozzá ragaszkodott az egész sziget, csak az északkeleti részen sűrűn letelepedett protestánsok állottak még ellen. Különösen Londonderry városa, melyet Cromwell telepített be, védte magát végső kétségbeeséssel az ostromlók ezrei ellen és miután a védők nagy részét elpusztította a kard, éhség és a pestis, egy angol hajóhadnak sikerült a város felmentése.
Jakab és az őt kisérő francziák mindenkép kimutatták, hogy átértik az ir háború egész lényegét. Az általok összehivott parlament teljesen véget akart vetni az angol telepeknek és a protestantismusnak, a benszülöttekre ruházta az egész földbirtokot és egyedül uralkodóvá tette a katholikus hitet, mi minden esetre leggyökeresebb megoldása lett volna az ir kérdésnek. A protestánsok iránti kegyelem, mondák a felkelők, kegyetlenség a katholikusok ellen. Jakabnak dicsőségére szolgált, hogy még sem engedé a békés és meghódolt protestánsok kiirtását.
Vilmost a parlamentjével folyó viszályok és a franczia háború sok ideig tartották vissza a hadjárattól. Csak 1689 őszén küldhette át Schomberget egy csekély csapattal, hanem ez a túlnyomó ellenség ellen nem ért el semmi eredményt. A következő évben nagy készületek folytak mindkét részről. Schomberg serege 30,000-nyire szaporíttatott, Lajos pedig az inkább rablóbandához, mint sereghez hasonló ir csapatok segítségére hétezernyi próbált hadat küldött udvarának leghiresebb kalandosa, Lauzun gróf vezetése alatt. A nyár elején átjött maga Vilmos is és sietett véget vetni a háborúnak. A Boyne folyó, mely Drogheda közelében szakad a tengerbe, választá el a két sereget. Korán reggel, 1690 julius 1-jén, e folyóba vetette magát az egész angol sereg és úgy támadt az ellenségre. Az ir gyalogság azonnal megfutott, csak a lovasság állott ellen és a csetepatéban Schomberg is elesett. Vilmos megjelenése csakhamar véget vetett az ütközetnek. Jakab maga az első futók közt volt és sietett vissza Francziaországba. «Cseréljünk királyt – mondá egy ir tiszt egy angolnak – és azután harczoljunk újra.» A nyilt háborúnak véget vetett ez az csata, csak guerilla harcz folyt a szigeten és némely város tovább is folytatta az ellenállást.211
Mindezen harczoknál még nehezebb próbára tették Vilmos bölcseségét és kitartását az angol parlamenttel folytatott tárgyalásai. Bármennyire különböztek is a whigek és toryk meggyőződései, most mindketten megegyeztek a királyi hatalom lehető korlátozásában, a whigek elvből, a toryk, mert Vilmost nem tartották teljesen törvényes uralkodónak. A «bill of rights» törvénynyé válása mindenkorra véget vetett az angol királyság isteni jogának, kétségbevonhatatlanul el volt ott ismerve, hogy a következő királyok nem az örökösödés elvének, hanem a parlament határozatának köszönik a trónt. De nemcsak elvben emelték a parlamenti hatalmat a király fölé, hanem gyakorlatban is. A parlament kizárólagosan magának tartá fenn az adómegszavazás jogát és hivatkozva az utolsó Stuartokra, kiket jövedelmöknek élethossziglan való biztosítása tett képessé nemzetellenes politika követésére, csak négy évre szavazta meg a jövedelmet. Midőn pedig a király panaszkodott, hogy benne kevésbbé biznak, mint Jakabban, az volt a válasz, hogy csak egy évre szavazták meg az adót, mi azóta szabálylyá vált.
Ép oly nehéz volt a hadsereg újjászervezése. Egész Európában a fejedelmi önkény eszközévé vált az állandó hadsereg és Angliában is megismerkedtek vele Cromwell korában és Jakab uralkodása alatt. Ép oly veszélyesnek látszott, ha a királynak, mint ha a parlamentnek válik eszközévé. Nélkülözni pedig nem lehetett, hisz ép akkor készült Anglia teljes erővel beavatkozni az európai ügyekbe. A sereg tehát királyi vezetés alatt maradt, csakhogy a parlament ellenőrzése alá került. Ezt a felkelési rendelet (mutiny act) által érték el. Csakis az adta meg a tisztnek a fegyelmi hatalmat a legénység fölött. Nélküle az egész seregszervezet törvénytelenné válik, a katonából polgár lesz. A parlament pedig azon elővigyázattal élt, hogy mindig csak rövid időre szavazta meg a mutiny act-ot, a minthogy mai napig is évenkint meg szokták azt újítani. Parlamenti ellenőrzés alá jutott tehát a sereg egész szervezése, a parlament szavazta meg évenkint a sereg költségét és természetesen kifejlődött az évi parlamentek szükségessége. Ily módon vetették meg alapjait a modern alkotmányos intézményeknek, nem általános elvekből indulva ki, hanem az épen fenforgó körülményekből.212
Kiválóan fontos volt az egyházi ügyek szabályozása, melyek oly élénken foglalkoztatták a közvéleményt. A presbyteriánusok és a püspöki egyház közti egyetértés, melynek első sorban volt köszönhető Jakab bukása, csak a diadalig tartott. A dissidensek érdemeikre támaszkodva és a hozzájuk szító királyban bízva, teljes egyenjoguságra számítottak, a püspökök ellenben attól tartottak, hogy ismét a presbyteriánusok kerülnek felül és úgy járnak el ellenök, mint Skótországban. A püspöki egyház tetőpontján állott hatalmának és népszerűségének, egyedül akart uralkodni és ridegen kizárta kebeléből a szabályait teljesen el nem fogadókat, a nonconformistákat. Az volt törekvése, hogy a hozzátartozáshoz kösse az egyházi és politikai jogok teljes élvezetét. Vilmos minden igyekvés nem volt képes engedékenységre, a dissidensek teljes egyenjoguságának megadására birni az anglikánokat. A parlament elvetette azt a javaslatot, mely szélesebb kört akart szabni az uralkodó egyházhoz tartozásnak. A kívül maradt felekezeteket nem lehetett ugyan üldözni és már 1689-ben megállapíttatott részökre a szabad vallásgyakorlat, hanem azért tovább is kellett küzdeniök a teljes politikai jogok megszerzéseért. A revolutió tehát nem vetett véget a püspöki egyház uralmának, csakhogy mérsékelte annak gyakorlását és képessé tette a tőle eltérőket kedvezőbb viszonyok közt folytatni a küzdelmet. Magában a püspöki egyházban sem volt egység. A magas tory-k a canterburyi érsek vezetése alatt tovább is ragaszkodtak a királyság isteni jogának elvéhez, Jakabban látták a törvényes királyt és az új királytól megtagadták a hűség esküjét. A parlament megfosztotta javadalmuktól a nem esküvőket (non jurors), hanem azért befolyásuk a nemzet nagy részére megmaradt és azt mint hitök martyrjai annál erősebben használhatták fel az új kormány ellen. Úgy látszik, ezen időben, midőn az általános szabadság eszméit kellett megvédeni a felekezeti szellem és a pártok tusája ellen, jött létre a szabadkőművesség. Élén maga Vilmos állott. Régibb létezése e nagy szerepre hivatott társaságnak ki nem mutatható.
Egyházi téren a tory-párt akadályozta az új, igazságosabb és szabadabb elvű intézkedéseket, melyek által a király biztosítani akarta a püspöki egyház elnyomása ellenében az angol nemzet igen jelentékeny részének jogait. Politikai téren ellenben a whig-párt okozott Vilmosnak legtöbb bajt. Nem az alkotmányos intézményeket értjük, melyek által megszorította a királyi hatalmat, mert azokat illetőleg az egész nemzetnek volt szószólója, hanem azon intézkedéseit, melyeket nem a nemzeti érdek, hanem a párt külön érdeke sugallt. Nem elégedtek meg martyrjaik, Russell és Sidney emlékének igazolásával, meg akarták büntetni azokat, kiknek részök volt pártjok és a nemzet elnyomásában. Vilmos egészen más szempontból tekintette e pártviszályokat. Előtte whig és tory egyenlő volt, hisz egyformán járultak a Stuartok elüzéséhez. A toryk üldözése csak megújította és élesebbé tette volna az ellentéteket és a megoszlott nemzet képtelenné vált volna teljes erejét vetni az európai politika mérlegébe. Ezért nem alapított párturalmat, hanem kormányába egyaránt befogadta a tory Danby-t, a whig Shrewsbury-t és a pártok között álló Halifax-ot. A nyugalom helyreállítására teljes amnestiát indítványozott. Ezt a parlament nem fogadta el. A toryk üldözése pedig kétszeres veszélylyel járt volna akkor, midőn Jakab ura volt Irországnak és franczia hajóhad fenyegeté az országot. Vilmos ezért feloszlatá a parlamentet, általános kegyelmet hirdetett és a tory-párt vezéreit hivta meg tanácsosaiúl.
A Boyne partján kivívott diadal egy időre lehetetlenné tett minden felkelést és nagy mértékben elősegítette a király politikáját. Az új parlament, melyben a toryké volt a többség, nagy összegeket szavazott meg a franczia háború viselésére.213 A mérsékelt toryk elég erőseknek bizonyultak a kormány vitelére.
Hanem azért még nem volt megoldva minden alkotmányos nehézség. A király visszavetette azt a törvényt, mely új parlament választását rendelte el minden három évben. Sok elégedetlenségre adott okot az is, hogy a legtöbb angol idegent látott Vilmosban és a király maga is szivesebben vette magát körül hollandusokkal, mint angolokkal. Különösen régi meghitt barátja Bentinek, kit Portland lordnak nevezett ki, élvezte kegyét. Mindez nyugtalanította a parlamentet és minthogy a pártok még nem voltak szigorúan elválasztva, s úgy szólva minden kérdésnél másként alakult a többség, igen nehéz volt a kormányzás, mert sohasem lehetett bizonyosan tudni: megszavazza-e a parlament a szükséges törvényeket és költségeket vagy nem. Ez egy rendkívül fontos, mai napig korszakot alkotó változást vont maga után a kormány szervezésében. Addig a minister, mint neve is mutatja, tisztán a király szolgája, királyi kegynek köszöni hivatalát. Láttuk, mint küzdenek már az első Stuartok parlamentjei a királyi tanácsosok ellen, mint kényszerítik II. Károly korában lemondásra a «Cabal» ministeriumot és Danbyt. Biztosítva volt már a parlament ellenőrzési joga, de egyenes befolyása a kormányra nem volt, a ministerium egyedül csak a királynak tartozott felelősséggel. Nem csuda, ha a hatalmának tudatára ébredt parlament annyiszor visszautasította a kormány javaslatait. «Az egész művelt világ sorsa az angol követek szavazatától függött és nem volt államférfiú, ki csak némi biztossággal is előre tudta volna, mit fognak azok határozni huszonnégy óra mulva.» Nélküle uralkodni már lehetetlen volt. Meg kellett oldani a vele uralkodás nehéz problemáját: azaz módot kellett találni arra, hogy a ministerium egyaránt függjön a királytól és a parlamenttől. Vilmos ezen új rendszer elfogadásában Sunderland gróf tanácsa után indult, ki egyike volt Anglia legügyesebb és lelkiismeretlenebb politikusainak s II. Jakab bukása után teljes visszavonultságban élt, egyaránt gyülölve és megvetve mindkét párttól. A pártok viszályai ellen, tanácsa szerint, az által biztosítá a király a kormányt, hogy mindig az alsóházban legerősebb párt tagjai közül választja ministeriumát. Addig alig lehetett szó pártministeriumról, minden egyes minister külön volt kinevezhető és elbocsátható s Vilmos maga eleinte a két párt mérsékelt tagjait hívta meg tanácsába. Ezentúl a király ministeriuma egyuttal végrehajtó bizottsága a képviselőház többségének. A ministeriumot már nemcsak a király akarata tartja össze, hanem a pártérdek is, a parlamentet pedig a ministerium vezeti. Addig ott számos volt a kisebb párttöredék, helyi vagy személyes érdekek után induló. Most mindezek összefolytak a két nagy pártban, mely küzd a többségért és a vele járó uralomért.214
Az annyira jelentős változás 1693 és 1696 közt ment végbe, majdnem észrevétlenűl. Törvényes nyoma nincs és semmi régibb közjogi szabály nem írja elő a ministeriumnak parlamentáris alapon szervezését. Csak a körülmények hatalma idézte elő a változást és Vilmos valóban nagy jelét adta bölcseségének Sunderland tanácsának elfogadása és megvalósítása által. Még csak az a kérdés volt fontos, melyik pártból veszi a király első ministeriumát. Sunderland a whig-pártban látta az uralkodásra hivatott pártot és nézetét magáévá tette a whigek ellen annyiszor küzdő király. Ők voltak a forradalom elveinek előharczosai, csak ők ismerték el miden hátsó gondolat nélkül az új királyokat, ők támogatták leginkább a király francziaellenes politikáját. Élükön kiváló ügyességű és tekintélyű férfiak állottak. Köztök volt Russel lord, a nagy admiralis, Somers, a bill of rights szerkesztője, Montague lord, ki ritka tehetséggel és belátással vezette a pénzügyek igazgatását és mások. A főok mindenesetre az volt, hogy a whigek, kik többnyire a kereskedés érdekét tartották szem előtt, tovább akarták folytatni a háborút, a toryk pedig, többnyire földbirtokosok, béke után sóvárogtak. Az 1695. választás a whigeknek kezébe adta a többséget és a király főembereiket, kiknek körét Juntonak nevezték, állította a kormány élére. Egyszerre véget ért a parlament ingadozása, az egyértelmű ministerium és a többség gyorsan intézte el a legfontosabb ügyeket. Törvénynyé vált ekkor a parlamentek három évi tartama, eltöröltetett a könyvek ellen addig gyakorolt censura és a Montague által 1694-ben felállított nemzeti bank a hitel szabályozása és biztosítása által rendkívüli erőt adott a kormánynak külső és belső vállalataiban egyaránt.
A forradalom tulajdonkép a ministerium megalakulása által ért véget, mert addig minden egyensúly nélkül állottak szemben a király és a parlament. Gyorsan megszilárdúltak a közállapotok és Jakab minden törekvése, híveinek minden cselszövése s összeesküvése ellenére gondolni sem lehetett Vilmos uralmának megdöntésére. Mondhatni, hogy Anglia minden főembere, whig és tory egyaránt, titkos levelezésben állott Jakabbal, mindenki lehetőnek tartotta visszajövetelét és biztosítani akarta magának a visszajövő uralkodó kegyét. Russel lord a hajóhadnak és Marlborough lord (Churchill) a szárazföldi seregnek vezére, egyaránt leveleztek a bukott királylyal.215 Vilmos soha sem törődött az élete ellen törő orgyilkosokkal és valóban legnagyobb szelidséggel járt el azok ellen, kik nem csak személyét, hanem vele együtt a forradalom minden eredményét meg akarták semmisíteni. Az attentatumok, melyekről néha Jakab is tudott, meghiúsultak és még csak boszuállásra sem birhatták a királyt.216 Mária királyné halála (1695 jan. 7.) sem rendítette meg uralmát. Mindjobban kitünt, hogy a végbement változás megfelel az angol és skót nemzet nagy többsége érdekének és érzületeinek. Csak Irországban lőn a forradalom diadala egyértelmű az elnyomással.
Ott az angolok több diadalt vívtak ki az irek és franczia segítőik fölött és 1691-ben még csak Limerick városa volt a felkelők kezében. Az angol vezér megadásra birta a várat azon feltétel alatt, hogy szabad vallásgyakorlatot biztosít az ország katholikusai részére. Az őrség, Irország szabadságának utolsó bástyája, Francziaországba hajózott és franczia zászlók alatt harczolt tovább Vilmos ellen. A limericki szerződést nem erősítette meg a parlament és az angolok diadalát a benszülöttek páratlan vallásos és társadalmi elnyomása követte, melynek nyomai és szomorú következései mai napig sem szüntek meg. Hanem az ir nemzet nyugodt volt: a halál csendje uralkodott a szigeten. A győztes képessé vált teljes erejét a szárazföldre fordítani Francziaország visszaszorítására.
Marlborough.
Godfrey Kneller (1646–1723.) festménye után.
Anglia társadalmi és műveltségi fejlődése a XVII. században.
Orániai Vilmos egyike ama kevés nagy államférfiúnak, ki magasabb czélt tüzött maga elé, mint egy nemzetnek felvirágoztatását, hatalomra emelését. Ő egy elvont eszmének, az európai egyensúlynak előharczosa. Nehéz volna benne hollandus vagy angol hazafiságot találni. Szülőföldjének kicsinyes viszonyai elriasztották őt onnét, Angliában pedig nem ismerte sem az alkotmányt, sem az embereket, sem a nyelvet; mint király is idegen maradt a nemzettel szemben.217 De senki sem értett jobban ahhoz, hogy a két nemzetben rejlő, addig szétforgácsolt erőt felhasználja és XIV. Lajossal szembe állítsa. Ebben áll világtörténeti szerepe, nagysága. Ha e mellett még elvégezte az angol protestantismus biztosításának nagy művét, ha elfogulatlansága és tapintata megtalálta a parlamentaris alkotmány nehéz kérdésének megoldását, ez – bárminő fontos önmagában – előtte csak eszköz volt a főczél, a franczia monarchia megszorítása elérésében.
Erzsébet korában Anglia kiválóan aristokratikus ország, mely társadalmilag csak annyiban különbözik a középkori állapotoktól, a mennyiben a születési nemesség mellé kezd lépni a szellem és a pénz aristokratiája. Műveltség-ideálját a renaissance udvari élete nyujtotta. A XVII. század első felében nem annyira a tudomány haladása és a közgazdaság fejlődése ingatták meg a társadalmi rend régi felfogását, mint a vallásos meggyőződések. A puritanismus túlbuzgó felekezetei valóban megérdemelték a «leveller»-ek, egyenlővé tevők nevét. Az egyházban megszünt a püspökök, a polgári és katonai kormányban a főurak és nemesek uralma. A szegényebb nemesség, a független földmívesek (yeomen) és a városok nagy diadalt vivtak ki az udvar és az aristokratia fölött. Külsőleg is meglátszott e diadalok eredménye az országon. Eltüntek a középkori emlékek, a várak és családi erősségek romba dőltek Fairfax és Cromwell ágyúi előtt.218 Világosan kitünt, hogy a háború nem tisztán nemesi mesterség.
London látképe
(A nagy tűz előtt.) (Hollar Wenczel (1607–1677) rézkarcza után.)
| 3. S. Brides. |
21. S. Mary Buttolflane. |
39. S. Dunstans. East. |
| 4. S. Benet. |
22. Allhallowes y great. |
40. Allhalloves Barking. |
| 5. S. Andrew in Wandrop. |
23. S. Stevens Colmanstreet. |
42. Baynards Castle. |
| 6. S. Peters in Thamestreet. |
24. S. Margaret. |
43. Paul wharfe. |
| 7. S. Martins by Ludgate. |
25. S. Mary Wolnoth. |
44. Waterhouse. |
| 8. S. Andrew in Holborne. |
26. S. Lorence Poultney. |
45. 3. Cranes. |
| 9. S. Pulchers. |
27. S. Stevens in Walbrone. |
46. Queene Hythe. |
| 10. S. Nicholas. |
28. S. Christopher. |
47. Stiliard. |
| 11. Christ Church. |
29. S. Bartholomew. |
48. Col. Harbour. |
| 12. S. Augustines. |
30. S. Edmunds. |
49. Old Swan. |
| 13. S. Foster. |
31. S. Michael in Cornhill. |
50. Fishmongers Hall. |
| 14. S. John Zachary. |
32. Allhalloves. |
51. Belins gate. |
| 15. S. Martins in Thamestreet. |
33. S. Peters in Cornhill. |
52. Custome House. |
| 16. S. Mary Alderman. |
34. S. Denis. |
53. Tower wharfe. |
| 17. S. Thomas Apostles. |
35. S. Magnus. |
54. Leadenhall. |
| 18. Bow Church. |
36. S. Andrew Hubart. |
55. Royal Exchange. |
| 19. … |
37. S. Mary Hill. |
56. Guildhall. |
| 20. S. Laurence. |
38. S. Botolph Aldgate. |
57. Basinghall. |
| |
|
58. Ludgate. |
A királyság visszaállítása, restauratiója volt egyuttal a nemesség és az udvar társadalmi túlsúlyának. A királyt ledér és büszke urfiak vették körül, a nemesi származás elég ajánlás volt minden magasabb polgári és katonai méltóságra, bármennyire hiányzott is az oda tartozó előkészültség. A vidéken is helyreállott a köznemesség hegemoniája. Cromwell állandó serege szétoszlott, más meg nem lépett helyébe. A militia a vidék nemeseinek állott parancsa alatt, ők szolgáltatták az igazságot és vitték a megyei közigazgatást körülbelűl úgy, mint nálunk a táblabírák. Még nem igen jártak a fővárosba. Az előkelő gentry asszonyai közt sok egész életében nem látta Londont.219 Csakhogy a földmíveléssel foglalkozó vidék már nem volt az egyedül hatalmas politikai tényező. Mind jobban emelkedtek a városok s politikai és társadalmi tekintetben egyaránt érvényre kezdett jutni a polgári osztály.
Macaulay, Anglia állapotának leirásában a forradalom előtt, az 1685-iki viszonyokat a mostaniakkal hasonlítja össze és ehhez képest igen rossz szinben tünteti fel az akkori angol városokat. Egészen más képet nyernénk, ha azon fejlődést vennők tekintetbe, melyen az angol városok a XVII. század folyamán mentek át. Ez volt a kor, melyben Anglia először lépett állandó kereskedelmi összeköttetésbe Amerikával és Indiával, a melyben nagyobb jelentőségre emelkedik az ipar és a hajózás. Ekkor kezdődik a kőszén nagyobb mértékű kiaknázása. A hollandus példát követve itt is nagy tőkékkel ellátott kereskedő társaságok jöttek létre, melyek India és Amerika czikkeit elszállították Angliának és Európának többi kikötőibe. Ezen korban lép fel Anglia mint Hollandia kereskedésének szerencsés és hatalmas versenytársa. Már nem Amsterdam a föld első kikötője, hanem London. Végre ezen időbe esik az angol telepek alapítása Észak-Amerikában és Elő-Indiában, mi mind újabb vásárokat nyitott a nemzeti iparnak és kereskedésnek.
Előbb elenyészőleg csekély volt a királyság, a nemesség és egyház hatalmához képest az ingó vagyon jelentősége, most napról-napra emelkedett. A földbirtok, az ősi aristokratia gazdasági alapja mellé, egyenlő gazdasági tényező gyanánt, lép a pénz hatalma. A nagy háborúk, az udvar költségei, a legfontosabb czikkeknek ezen században végbemenő folytonos drágulása, mind hozzájárultak a készpénznek és az azt előteremtő osztályoknak emelkedéséhez. Már Vilmos alatt kezdődik az angol banknak politikai szerepe, s a whigek vezéreinek pénzügyi hitele és tapasztalata segíté uralomra őket és pártjokat.
Cromwell, a forradalom és a köztársaság, bár a későbbi Anglia megtagadta őket, mégis mély nyomot hagytak annak egész életében. Addig a királyság, nemesség és egyház hagyományos tekintélyéhez képest elenyészőleg csekély volt az anyagi és szellemi munka jelentősége, most az napról-napra növekedett. Több mint egy félszázadon át. a vallásos érdek uralkodott minden más fölött, az adta meg a sajátságos jellemét a Stuartok uralmának, a forradalomnak és a restauratiónak. A vége az volt, hogy II. Károly legbizalmasabb emberei közt, Clarendon kivételével, egy sem volt, ki még csak szinlelte volna a vallásosságot. Mindenütt oly viszonyokkal találkozunk, melyek már sokban a mostaniakra emlékeztetnek, a középkoriaktól pedig egész lényegökben elütnek.
A tudomány és a politikai tanok fejlődése.
Már szóltunk arról a férfiúról, ki megalapítója azon szellemi iránynak, mely a középkori életnézetet és gondolkodást megdöntötte, verulami Baconról. Szóltunk arról is, minő nagy volt hatása Hobbes és Spinoza philosophiájára. De azt fejtegetnünk alig szükséges, hogy e tanoknak sem szerzőjük életében, sem a puritanismus korában nem lehetett nagy visszhangja hazájukban.
Hanem azért a polgárháborúk korában sem szünt meg azon férfiak munkája, kik visszavonulva a vallásos és politikai harczoktól, a természet tanulmányozásában keresték az igazságot. Londonban és Oxfordban társaságok alakultak e czélra, a melyek, ha nem is gyarapították a tudományt új felfedezésekkel, de legalább fentartották az összeköttetést a hollandus és olasz buvárkodókkal. A vallásos szenvedélyek lelohadása mindinkább e térre terelte az elméket. A királyi társaság alapításában egyenesen tudatos és szándékos az ellentét a természetfölöttieknek vizsgálására fordított törekvésekkel.220
Különben is a nagy anyagi érdekek szükségessé tették a tudomány eszközeinek felhasználását és tökéletesítését. Greenwichben csillagvizsgáló jött létre, melynek jelentőségét feltünteti az a tény, hogy a hajózó nemzetek mind az ottani délkört fogadják el az elsőnek. Halley kiszámítá az üstökösök pályáját, megállapítá az apály és dagály törvényét és a föld delejességét. A vegytan terén Boyle Róbert, a kir. társaság első elnöke lép fel mint úttörő; ő tekinthető a kisérleti chemia megalapítójának. Ez a tudomány akkor kezd kinőni az esetleges és babonás alchymia köréből, melynek pedig, a bölcsek kövének és az aranycsinálásnak ábrándja miatt, számos híve volt még akkor is a legelőkelőbb körökben.221 Minden téren, a leíró természetrajz terén is, csak ugy özönlöttek a munkások az új és beláthatatlan eredményeket igérő mező művelése felé.
Newton.
Egykorú metszet után.
De mindnyájok dicsőségét túlragyogja Newton Izsáké. Newton a polgárháború kitörésének évében született (1642 deczember 25) és Cambridgeben tanulta a mathematikát s a philosophiát Descartes módszere szerint. Már huszonnégy éves korában felfedezte a nehézkedés törvényét (melyre egy almának leesése fájáról vitte), csakhogy számítása nem volt helyes, mert még nem tudták pontosan a föld átmérőjének nagyságát. Munkáját Philosophiae naturalis principia mathematica czím alatt csak 1684-ben adta ki. E munkát az emberi szellem legnagyobb művének nevezi Laplace, a lángeszű franczia tudós. Tanai által úgy szólva testet nyert az astronomia, az égitestek nagysága és súlya, egymáshoz való viszonya meg volt magyarázva. Newton egyuttal felfedezője a rezgések törvényének és ez által megalapítója a fény mai napig is elfogadott megmagyarázásának. Ép oly nagyok eredményei a mathematika terén, melyen a differentialis számításnak ő a feltalálója. Ő a megvalósítója Bacon theoriájának, a világ rendszerében ő találta meg a szigorú, minden csodást és önkényest kizáró törvényességet. Hosszú, tudománynak szentelt élet után halt meg 1727-ben.
Ritka állam nyújtott annyi anyagot politikai megfigyelésre és következtetésre, mint Anglia a XVII. században. Egymásután látható volt a korlátlan és alkotmányos királyságnak, a vallásos és katonai köztársaságnak virágzása és elbukása. Hugo Grotius művei új tudományos alapot szolgáltattak az állam változásainak megitélésére, az által, hogy az állam eredetéül egy ősi szerződést tekintettek. Hasonló alapon indúlt meg Hobbes Tamás, kinek elméletét már ismertettük.
A restauratió évei eléggé meggyőzték az angol nemzetet a királyi hatalom korlátozásának szükségéről. Több nevezetes iró igyekezett kimutatni philosophiai alapon e korlátozás szükségét, köztük az 1683-ban lefejezett Algernon Sidney. Hanem a forradalom és az alkotmányos monarchia legkiválóbb irodalmi képviselője Locke János (1632–1714.).
Locke Shaftesbury lordhoz állott közel viszonyban, és a Cabal ministerium bukása után Hollandiába vonult vissza. Ő is a számüzésben nyerte legfőbb benyomásait, ép úgy mint Hobbes. Csak Vilmossal tért vissza hazájába 1688-ban. Első nagyobb műve a kisérlet az emberi értelemről (Essay of human understanding), melyben Descartes és Spinoza nyomán az emberi értelem természetét és határait vizsgálja. A biztos megismerésnek szerinte csak két forrása van: a külvilág észlelete érzékeink által s a belső lelki tünemények megfigyelése. Általa egészen tapasztalati és praktikus lesz a psychologia, és minthogy az ideákat ő már nem tekinti az emberrel születetteknek, hanem a megfigyelés és észlelet következésének, a nevelés tudományának egészen új alapot és jelentőséget szerzett. Már világhírű bölcsész volt, midőn 1689-ben kiadta értekezését a kormányról (Treatise on government), mely tulajdonkép két részből áll. Az elsőben azon theoria ellen küzd, mely a kormányokat isteni jogra, vagy az atyai tekintélyre akarja visszavinni. A másikban minden igaz politikának szükséges és valódi elveit fenyegeti.
Hobbessel egyetértve ő is a természetes ős állapotból indúl ki, melyben minden ember egyenlő és szabad. Csak a természet törvénye uralkodik, mely egyiknek szabadságát a másiké által korlátozza.222 Mindenki és minden családnak jogában áll megvédeni életét és birtokát. E jogáról lemond az egyes, a mennyiben azt az államra ruházza. Csakhogy az átruházás nem teljes, jogukból csak annyit vesztettek, a mennyiről magok akartak lemondani. Ezért az állam hatalma soha sem lehet korlátlan. Soha sem lehet önkényes joga az egyesek élete és vagyona fölött, hisz épen ezek biztosítására jött létre az állam. Az oly kormányt, mely a nép jogait nem tartja fenn, mint jogtalant, meg szabad dönteni. Látjuk, Locke tanai mennyire összeesnek a whig-ek felfogásával a forradalomról.223
Locke.
Morellon la Cave (1734.) rézmetszete után. Az eredeti festményt G. Kneller (1697.) festette.
Most már nem az egyházi kérdés áll első sorban, hanem a gazdasági. Locke nagyon behatóan foglalkozik a munkának és birtoknak elméletével. Szerinte minden birtoknak alapja a munka. Minden ember munkája által választja külön tulajdonát a közöstől. Csak a munkának köszönhető minden érték. «A mennyivel többet ér a kenyér, mint a makk, a bor mint a víz, a posztó és selyem mint az állatok bőre, a falevelek vagy a moha, az mind a munkának és iparnak műve.» Látjuk, hogy az anyagi haladás theoriája már befolyással van az államtanra. Hanem az egyesnek birtoka csak annyiban szent, a mennyiben a nemzetnek vagy a sokaságnak nem válik kárára.
Legfőbb hatalomnak az államban Locke a törvényhozást tekinti. Épen azért szükséges, hogy a népnek joga legyen annak módján változtatni, ha szabad akar maradni. Hanem míg fennáll, hatalma alatt áll minden, akár egy ember gyakorolja e jogot, akár többen. Minden hatalmi tényhez szükséges a polgárok hozzájárulása. Ez a parlamentaris kormány elméletének alapja.
A király a nép választásának köszöni méltóságát és tetteiért annak felelős. Egyáltalában minden hatalom a nemzettől ered, mely azt saját elhatározása, választása által ruházza át. Látjuk, hogy elvben már nem csak a korlátlan hatalmat itéli el e tan, hanem az örökösödést is.
Az államnak Locke szerint is korlátlan a hatalma, csakhogy e hatalmat a közjó érdekében köteles felhasználni. Hanem ennek legfőbb biztosítása az ellenőrzés, az ellenállás joga; ebben tér el Hobbestől. E tan által Spinozával együtt mintegy szellemi atyja lett Locke az összes szabadabb alkotmányoknak.
A vallás terén már hasonló szabadsággal kezdett mozogni a kutató ész, mint a politika terén. A restauratio óta mind csekélyebb lett a fanatikusok száma, mind nagyobb azoké, kik jelentéktelennek tartották az egyes felekezeteket elválasztó különbségeket és a fősúlyt inkább az erkölcstanra helyezték, mint a dogmára. A vallást, a mennyiben hittek benne, már nem a hagyomány szent tekintélyére alapították, hanem a józan észre. Locke ezt az álláspontot foglalja el és szabad vallásgyakorlatot követel mindenki részére, a közjót fenyegető katholikusok és istentagadók kivételével. Már egyenesen is szembe szállanak tudományos alapon a hagyományos, positiv vallásokkal. Ezen vallástalanok közt, kik egyedül istenben hittek, elől járt Toland János. Ő a vallásokat a papok találmányának mondta, és új vallást ajánlott, melynek elemeit részben a classikus népektől, részben Spinoza pantheismusából vette. A valóban hivőket már nem annyira az uralkodó egyház körében lehetett találni, mint a dissidens felekezetek közt. Köztük a quakerek vagy shakerek jutottak ekkor nagyobb jelentőségre ; vezetőjök, Penn Vilmos, nem csak vallásossága által tünt ki, hanem politikai tekintetben is nagy szerepet játszott.
Az irodalom és művészet.
A tudomány terén az egész korszak alatt mind jobban kifejlődik és uralomra jut a Bacon által megkezdett, a hagyománynyal szemben álló, tisztán rationalis irány. Útját jelöli a vallásos és politikai felfogások átalakulásának. A költészet ellenben még a hagyománynak volt szentelve, inkább követte és kisérte a társadalmi és politikai fejlődést, mintsem hogy megelőzte volna azt. Shakespeare és kortársai a renaissance eszméit fejezték ki, még egészen annak köréhez tartoztak. Utánuk a keresztyén renaissance jut uralomra, mint a nemzet puritánus meggyőződésének kifejezése. A reactió és a restauratió kora oly költészetnek adott létet, mely egyenes tagadása nemcsak a vallásos érzésnek, hanem minden erkölcsnek. Ez iránynak is voltak szellemes és tehetséges képviselői, hanem azért a XVII. század angol irodalmának a vallásos eszme adja meg sajátos jellemét.
Ritka generatio valósította meg oly mértékben a szellemi és aesthetikai műveltségnek s a vallásos-erkölcsi erényeknek összhangját, mint az, mely az első Stuartok alatt nevelkedett és melynek legkiválóbb képviselője az irodalomban Milton János. Atyja buzgó protestáns ügyvéd volt, kiben mély vallásosság egyesült humanistikus műveltséggel és ki hasonló irányban nevelte fiát.224 A fiatal Milton (szül. 1608) teljes hévvel vetette magát a classikus irodalomnak és a bibliának tanulmányozására. Mindegyikből azt tette magáévá, mi életnézetének megfelelt, a remekirókból a férfiasság eszményképét, a szent könyvekből a tiszta életre, a vallásért küzdésre és szenvedésre való tanítást. Szülei a papi pályára szánták, de ő nem akart az egyházba lépni akkor, midőn az Laud igazgatása alatt üldözé a szenteket. Tanulmányainak befejezése után Itáliába utazott. Ott a műveltség központjaiban közvetlenebbül hatott reá a classikus népek emléke és megható sonettekben énekelte meg, mit érzett e szent helyeken. A polgárháború visszahívta hazájába az első költeményei által már nagy hírű férfiút. A küzdelem évei alatt tollával szolgálta a puritanismus és a polgári szabadság ügyét. Védte a sajtószabadságot, s érvelése, melyet annak érdekében Aeropagitica czímű röpiratában adott elő, mai napig sem vesztette értékét és erejét. Védte a köztársaság megalapítását és a király lefejezését s egy ideig titkára volt Cromwellnek. Tántoríthatatlanúl fáradt azon ügy szolgálatában, melyet igaznak tartott, s még a fenyegető vakság sem vonta el a munkától. A restauratio után könyveit elégették, magát börtönbe vetették, s midőn kiszabadult, teljes bukását kellett látnia azon elveknek, melyekért élt-halt. Vagyonát elvesztette, házi életében sem volt szerencsés. «Milton, ép úgy mint Dante, államférfiú volt és szerelmes, s ép úgy mint Dante, szerencsétlen volt nagyravágyásában és szerelmében egyaránt.»225 Egészen el volt különítve régi társaitól, nem tartozott semmi felekezethez, nem járt templomba, s az unitarius hithez hajlott. Leányai, kiket oly nyelvű könyvek felolvasására kényszerített, melyeket nem értettek, fellázadtak kötelességök ellen.226 Ily viszonyok közt írta meg azt a művét, mely halhatatlanná tette emlékét.
Tárgya a legmagasztosabb volt, mit a protestans vallás ismert: az isteni kegyelemnek diadala. Ezt énekelte meg az Elveszett paradicsomban.227 A protestans epos a művelt világ egybehangzó itélete szerint méltó helyet foglalni a nagy katholikus epos: Dante isteni komediája mellett. Egyesül benne Erzsébet korának képzelő és leíró ereje és a képek és alakzatok sokasága és pompája, a classikusok szigorú formaérzékével és a biblia magasztos egyszerűségével. Minden költői szépségénél nagyobb történeti értéke. Valóban a puritanismusnak eposa, egészen a bűn és megváltás nagy problemáival foglalkozik, a jónak harczát a gonosz ellen idealisálja. Mindenütt kirí a vitató, az értekező szellem. Ádám és Éva, az Úr, a Sátán és az angyalok, mind vitatkoznak és a hit és erkölcs legmagasabb kérdéseit fejtegetik, oly alakban, mint az akkor Angliában szokás volt. «Ádám és Éva valódi angol házaspár, oly okosan beszélnek. Ádám az oppositióhoz tartozik, whig és puritanus. Éva jó gazdasszony»228 Ezért alakjai minden nagyszerűségök mellett hidegen hagynak, inkább elvont fogalmak, mint élő lények. Uralkodik fölöttök az isteni örök törvény, a praedestinatio, Ádám csendes, midőn kiűzik a paradicsomból és Sátán hallgatagon tűri bukását. Valódi nagyságot és tragikai érdeket csak a Sátán költ. Későbbi művei: A visszanyert paradicsom és Sámson nem mérkőzhetnek az Elveszett paradicsommal.
Milton első sorban a művelteknek és tudósoknak költője, a reflexió és értelem nagyon felülmúlja benne az érzést és alakítást. Hanem az a számtalan névtelen hős, ki küzdött és vérzett vallásos meggyőződéséért, azután a restauratio alatt szenvedni is tudott érte, soha sem csüggedve az Isten kegyéhez való bizalmában, az angol puritánusok és nonconformisták tömege, szintén talált méltó költőre. Ez Bunyan János. Mint egy szegény bádogos fia született 1628-ban és már gyermekkorában a pokol és látványai foglalkoztatták képzeletét. A bűn és az isteni büntetés gondolata egészen uralkodott rajta, csakhamar elhagyá kedvencz gyermekjátékait, mint bűnösöket; belső szózatokat hallott és Jézust látta, ki megfenyegette őt játékai között. Betegeskedése még jobban megerősíté benne a félelmet, és egész élete valóban rideggé s szentté vált. A szegény iparosban egészen hiányzik Milton jellemének lovagias és regényes oldala. Tizenhét éves korában belépett Cromwell seregébe, husz éves korában megházasodott. Neje ép oly buzgó volt, mint ő, s a legnagyobb szegénységben is elégedetten éltek. Neje tanította őt olvasásra és írásra. Folyton zavará őt a bűnei miatt való félelem, míg végre megnyugvást lelt, egy baptista község élére állott, s nagy hírre tett szert mint hitszónok. Már a protectoratus alatt is üldözték, a restauratio után pedig elfogták, és tizenkét éven át szigorú fogságban tartották. A legnagyobb fájdalmak és nélkülözések közt írta A zarándok vándorlását.229 «A biblia után ez a könyv a legelterjedtebb könyv Angliában. A protestantismus alapelve, hogy csak az isteni kegyelem visz üdvösségre; és egy művész sem hasonlítható Bunyanhoz e tan megmagyarázásában.»230 Ez a könyv mutatja legjobban, mennyire áthatotta a biblia és annak szelleme az angol embernek egész lényét, gondolkodását és nyelvét. Nem is idegennek látszik a biblikus kifejezés, hanem az író szelleméből természetesen folyónak, annyira átélte az író a biblia felmagasztaltságát, látványait, jeleit és csudáit. Az elbeszélés a lehető legegyszerűbb, elmondja, mint jut el a vándor a halál árnyékának völgyétől a menny országának határaig, röviden: rajzát adja a puritánus kedélyállapotnak, mint jut el a bűn tudatából, a sötétségen, kisértéseken és kétségbeesésen át, Isten és Krisztus kegyelme által, a mennyei boldogság előérzetéhez. Mily megragadó és hű a bűnös félelmének leírása a siralom völgyében! A pokoli félelem ellen nem használ sem az ima, sem a jó cselekedet, sem az emberi irgalom s részvét. «Uram – így szól a zarándok, – megválthatsz-e ily nagy bűnöst, mint én vagyok?» «És hallám, mint mondá: a ki hozzám jő, azt soha sem utasítom vissza. És akkor szívem tele lőn örömmel, szemeim könnyekkel és egész lelkem kiáradott a szeretettől Jézus Krisztus neve, népe és útjai iránt. Ebből láttam, hogy az egész világ, minden benne levő igazság mellett is el van kárhozva. Ebből láttam; hogy az atya Isten, bár mily igazságos, igazságosan igazolhatja a bűnbánó bűnöst. Ettől pirultam első életem alávalóságán. Ettől éreztem át egész tudatlanságomat, mert addig szívem sohasem látta egészen Jézus Krisztus szépségét. Ez keltette bennem a szeretetet a szent élet iránt, hogy égjek a vágytól, tenni valamit Jézus urunk nevének dicsőségére.»231 Ez a tan és ez a lelkesedés uralkodott tovább is az angol nemzet legjobbjainak keblében, ez tette lehetővé a forradalmat a Stuartok erkölcstelen uralma ellen. Bunyan épen a forradalom évében halt meg. Milton már előbb elhunyt. Nem érték meg a restauratio bukását s haláluk után már nem a puritanismus uralkodott Angliában, hanem Bacon, Newton és Locke szelleme. Életökben pedig meg kellett érniök, hogy az irodalom lábbal taposta mindazt, mit szentnek tartottak.
A puritanismus uralkodása korában nem csak az erkölcstelenséget s a szertartásokat üldözte, hanem az aesthetikát is; így el kellett tűrnie politikai lehanyatlása után azok támadását, kik egyértelműnek tartották az erkölcstelenséget s vallástalanságot az izléssel, s nem csak színlelésnek tartották a buzgóságot, hanem izléstelenségnek is. Ez a restauratio irodalmának jellemző vonása. Sokszor fordult elő, hogy az írók s költők lerajzolták a bűnt és az erkölcstelenséget, de egyedül ekkor történt meg, hogy azt ajánlják és tartják helyesnek, és az erényt nem csak sárba rántják, hanem ki is nevetik.232 A restauratio irodalma egészen a puritanismus elleni visszahatás befolyása alatt áll, akár tudatosan gúnyolja a bukott és saját túlzásai által az angol nemzet szellemétől elidegenítő irányt, akár pedig öntudatlanul oly eszmékre tanít, melyek egyenesen ellentmondanak a puritánus ideálnak. Az első a sajátos angol irány, a második a classikus iskolának, különösen a francziának áll befolyása alatt, mint egyáltalában az egész udvar és műveltség.
A gúnyiratok közt a kor szellemének leginkább megfelelő Butler Sámuel Hudibrasa, melyben az író durván és élesen ostorozza a puritánusok színlelését, hazugságát, műveletlenségét és szennyét egy hosszú hőskölteményen keresztül. Finomabb, izlésesebb és erkölcstelenebb a drámai irodalom, melyet a király kiváló kegyére méltatott, s mely feladatává tette hizelegni az udvar kéjvágyának és kicsapongásainak. A trágárság és a legmeztelenebb erkölcstelenség érte e darabokban tetőpontját, s a durvaságot alig takarta el a jó izlés és az írói tapintat. Valóban bámulatos, hogy elő mertek adni oly vígjátékokat, minőket p. o. Wycherley írt. Pedig a szinház nagy látogatásnak örvendett és külső díszben ekkor kezdett csak fejlődni. A női szerepeket ekkor játszották először nők és mindjárt meg is kezdődtek a szinpad hősnőinek közbotrányt keltő szerelmi kalandjai.
Csak egy komolyabb, valóban classikus irányú költője van e kornak, ki bár az udvarhoz tartozott, nem mondott le az ideálokról: Dryden János.
A puritanismus elvileg ellentétes állást foglalt el a képzőművészetekkel szemben, a finomabb élvezeteket csak úgy kárhoztatván, mint a durvákat és erkölcsteleneket. Károly udvara ellenben pompakedvelő volt és a művészetet pártoló. Számos szép képe maradt a királyi családnak és a királyi szeretőknek, de azokat többnyire idegenek festették. Az építészetben ellenben nagy, nemzeti talentum állott a Stuartok rendelkezésére, és a londoni nagy tűzvész alkalmat szolgáltatott nagy építkezésekre. A puritanismus bukása korában történhetett csak, hogy Wren Kristóf a római Szt. Péter templomának mintája szerint építse fel London főtemplomát: Szt. Pál nagyszerű egyházát.
- Lord Clarendon, History of the Rebellion and Civil wars in England. Oxford 1720, III. k. 746. l.[VISSZA]
- Ranke, Engl. Gesch. IV.k. 297. l.[VISSZA]
- Mémoires de lord Clarendon (franczia kiadás). I. k. 435–43. f.[VISSZA]
- «A király Brüsszelben éhen halt, anyja Párisban koplalt» Grammont, Mémoires 116. l. Hogy minő szükséget látott Henriette királyné, részletesen elmondja Retz bibornok emlékirataiban.[VISSZA]
- Green, History 598. l. V. ö. Mémoires de Grammont 133. l.[VISSZA]
- Az angol udvari erkölcsök kitünő rajza van meg Grammont gróf emlékirataiban. (Páris 1828.) 193–359. l.[VISSZA]
- Raumer i. m. VI. 276. Leo 114. l.[VISSZA]
- Clarendon, Mémoires II.[VISSZA]
- A közhit szerint a cabal szó, mely titkos udvari ármányt jelent és némileg megfelel a mostani camarilla fogalmának, ezen öt minister neve kezdőbetűjének köszöni eredetét. E nézet téves, mert a cabal szó, hasonló értelemmel, előfordul már régibb irásban is. Eredete a héber kabbala, rejtelmes tudomány.[VISSZA]
- Clarendon, Mémoires. II. 187.[VISSZA]
- Michelet, Hist. de France. XIII. 119–120. l.[VISSZA]
- Ranke, 5. k. 120–121. l.[VISSZA]
- Macaulay, 224. l.[VISSZA]
- Stubbs Select Charters 517–523. l.[VISSZA]
- Green, i. m. 643. l.[VISSZA]
- Macaulay, 249. l.[VISSZA]
- Green 653. l.[VISSZA]
- Macaulay III. 120–127. l.[VISSZA]
- Green 655. l.[VISSZA]
- E viszonyokra és egyáltalában a Stuartok utolsó éveire s bukására nézve legfőbb forrás Burnet salisburyi püspöknek korrajza és önéletrajza.[VISSZA]
- Macaulay 44–45. l.[VISSZA]
- Ranke, 6. k. 170. l.[VISSZA]
- Michelet, XIV. k. 7. l.[VISSZA]
- A whig hagyomány szerint egy melegítő serpészték be. Lásd Horace Walpole leveleit.[VISSZA]
- Macaulay, III. 208. l.[VISSZA]
- V. ö. Orániai Vilmos remek jellemzését Macaulaytől, III. k. 1–11. l.[VISSZA]
- Burnet i. m.[VISSZA]
- Green, 667. l.[VISSZA]
- Macaulay, i. m. 291. 2. után.[VISSZA]
- Ranke, VI. k. 209. l.[VISSZA]
- Michelet, 309–10 l.[VISSZA]
- Ranke, VI. 219. l.[VISSZA]
- Macaulay, 347. l.[VISSZA]
- Itt a gregorianus naptár szerint számítunk, mely a XVII. században 10 nappal előzi meg az Angliában még használatos régi stilusú naptárt. Február 1-je tehát a régi calendárium január 22-ének felel meg.[VISSZA]
- Green, 667. l.[VISSZA]
- Ranke, VI. 262. l.[VISSZA]
- Burnet, i. m. IV. 166–168. Mária nem birta elgondolni, hogy valaha férj tartozzék engedelmességgel nejének.[VISSZA]
- A hivatalos angol naptár még márczius 25-én kezdte az újévet. 1689-ben január 22-ike e számítás szerint tehát még 1688-ra esik.[VISSZA]
- Stubbs Select Charters 523–528. l.[VISSZA]
- Green 671. l.[VISSZA]
- Lecky, History of England in the XVIII. cunt. II. k.[VISSZA]
- Green 674. l.[VISSZA]
- Ranke, i. m. VII. 34. l.[VISSZA]
- Lederer Béla. A ministeri kabinet közjogi helyzete.[VISSZA]
- E viszonyok mesteri rajzát lásd Thackeray Henry Esmond czímű regényében.[VISSZA]
- Ranke VII. 114–116. l.[VISSZA]
- Igy itélt felőle Horace Walpole, Letters VII. kötet.[VISSZA]
- Macaulay, I. 288.[VISSZA]
- Clarendon. I. k.[VISSZA]
- Buckle, History Of Civilization. II. k. 78. l.[VISSZA]
- Burnet i. m.[VISSZA]
- Blakey, Political Literature, 167. l.[VISSZA]
- Leo, 161–163. l.[VISSZA]
- Taine, Hist. de la litérature angl. II. 330–340. l.[VISSZA]
- Macaulay, Milton 13. l.[VISSZA]
- Green, 583. l.[VISSZA]
- The paradise Lost. Megjelent 1667-ben.[VISSZA]
- Taine, 411. l.[VISSZA]
- The Pilgrims Progress. Magyarul is megjelent már a XVIII. században.[VISSZA]
- Taine i. m. 298. l.[VISSZA]
- U. o. 312. l.[VISSZA]
- Macaulay, Comic dramatists of the restoration. 563–589. l.[VISSZA]
