Lengyelország térképe.
Münster Sebestyén kosmographiájából (1550).
NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET |
XVII. FEJEZET.
A szláv országok.
Ez a birodalom ebben a korban éri el hatalmának delelőjét. Föl tudta használni a szomszéd államok ziláltságát és elfoglaltságát ha nem is hódításra, de megmaradására. Azon okok pedig, a melyek később az állam fölbomlását idézték elő, akkor még nem igen éreztették befolyásukat. Az utolsó Jagellók lehetőleg fentartották koronájuk tekintélyét és nem rajtuk mult, hogy Lengyelország nem mint egységes, erős állam lépett be az újkorba.
Már János Albert király (1492–1501), II. Ulászló királyunk öcscse, egész erejéből törekedett az urak, pánok, hatalmának megtörésére. E czélból a köznemességre (Slachta) támaszkodott és annak kiváltságait növelte. A köznemest fölmenti az adó és vám alól és megengedi neki tartományi gyűlések tartását. Mindebben Mátyás királyunk példája lebeghetett szeme előtt. Csakhogy Lengyelországban a köznemesség fölemelésével nemcsak a jobbágyság nagyobb elnyomása járt együtt, hanem a polgárság kiszorítása is minden állami és egyházi méltóságból. Öcscse, Sándor alatt, ki előbb Litvánia nagyfejedelme volt és ki alatt a két ország ismét egyesült, visszahatás állott be. A királyválasztás joga csak úgy a főurak kezébe adta a hatalmat, mint nálunk 1490-ben. A gyönge király hozzájárult az 1505-iki radomi törvényhez, mely lényegében a királyi hatalom megsemmisítéséhez vezet. A király nem ujíthat a senatus és a követek hozzájárulása nélkül. Nem rendelkezik a korona javaival. Ha nem hallgatja meg a tanácsot, annak tagjai föl vannak mentve a hűség esküje alól. A tanácsnak annál nagyobb a hatalma, mert tagjai el nem mozdíthatók és mert még a korona és a királyi jelvények is az ő őrizetére vannak bízva. Mindebben nem nehéz az akkori magyar fejlődés hatására ismerni. Csakhogy nálunk a királyok idegen volta tette szükségessé ezt a megszorítást, a lengyelek pedig saját nemzeti dynastiájuk ellenére rendezték be az államot.
Az utolsó testvér, Zsigmond (1506–1548), személyes tekintélyével némileg pótolta az alkotmány hiányait. Így legalább alapját vetette meg az állandó seregnek. A nemesi fölkelés ugyanis épen nem volt megbízható. Midőn a király 1535-ben összehívja, hogy a moldvai vajda ellen vezesse, a nemesek megjelennek ugyan, de csak a baromfiak vérét ontják, a miért is tyúkok háborújának nevezték ezt az expeditiót. Csak fia, Zsigmond Ágost uralkodása alatt lehetett keresztül vinni, hogy a korona jövedelmeinek egy részét állandó sereg tartására fordítsák. Minthogy ő volt az uralkodóház utolsó sarja és attól kellett tartani, hogy halála után két országa ismét szétválik, mindenkép azon volt, hogy állandóvá tegye az uniót. Ez sikerült is, és a lublini országgyűlésen 1569-ben ki is mondták a litván főurak ellenére, hogy a két ország mindenkor egy királyt fog uralni. A mellett azonban Litvániának egész külön marad a kormánya, kincstára és serege. Így a lengyel alkotmány ezen pontban is tökéletlen maradt, mint a többiben.
Lengyelország térképe.
Münster Sebestyén kosmographiájából (1550).
I. Zsigmond király sirja a krakkói dómban.
Vörös márvány.
Lengyel fegyverzet a XVI. század elejéről.
A czarszkoje-szeloi fegyvergyűjteményben.
Minthogy állandó sereg nem volt, a szomszéd tatárok ellen az ukrainai kozákok védték a határt. A kozákok a mongolok elől menekülő déli, vagy kis oroszok utódai. Eleinte valódi katonai köztársaságban éltek. Szokásuk nőtlenséget parancsolt a vitézeknek, úgy, mint a lovagrendeknél. Maguk választották évenként kapitányukat (ataman) és szigorúan ragaszkodtak meg nem írt törvényeikhez. A Dnyeper egy nehezen hozzáférhető szigetén volt kincstáruk és fegyvertáruk. A nőtlenek uralkodtak még a házasok fölött is. A nőtlenek ötvenen, hatvanan laktak együtt egy palánkban, a házasok falvakban telepedtek le. A két rend csak a XVI. században olvadt össze. Nem szorítkoztak a védő harczra, hanem portyázásokat intéztek egészen a Fekete-tengerig és Kis-Ázsiáig, s a hol lehetett, visszaadták a kölcsönt a török és tatár dulásért. A lengyel koronától csak névleg függnek, a lengyel nemzettől pedig elválasztja őket vallásuk, az ó-hit, melyhez törhetetlenül ragaszkodnak. Világos, hogy ily viszonyok közt szó sem lehetett határozott külső politikáról. A nemzet irtózott minden nagyobb erőfeszítéstől, s tétlenül nézte a szomszéd ausztriai, török- és muszkahatalmak emelkedését. Valójában nem is állam már Lengyelország, hanem igen lazán összetartozó tartományok nemeseinek szövetsége. Minden elő volt készítve arra, hogy a Jagellók kihalásakor (1572-ben), midőn már a nemzeti király természetes tekintélye sem akadály, egyedül urrá lehessen a fejetlenség.
Danzigi aranypénz.
I. Zsigmond idejéből. Körirat: Sigis J. REX. POLO DO PRUSS 1548. A mezőben a király képe. A hátlapon: Mone no Avr. Civi. Gedanens. A mezőben Danzig czimere.
A berlini kir. éremgyüjteményben.
Zsigmond király pecsétje glogaui herczeg korában.
Körirata: S. n. p. Sigismundi d. g. s. Kasiri. p. r. nati. lithwaie. I. Sup’i dbc. Zc. Vossberg után.
II. Zsigmond Ágost lengyel király.
Solis Virgil (1514–1562.) rézmetszetének kisebbített mása 1554-ből.
Épen ezen uratlanság könnyítette meg a hitujitás elterjedését is. Ugyan ki is tilthatta volna el a főúrnak, vagy nemesnek, hogy azt higyje és vallja, mi neki tetszik? Már a XV. században számos huszita község alakult az országban. Most különösen a tanultabbak egyes reformokért lelkesedtek, melyeket elérhetőknek tartottak a régi egyház alapján is. Az úrvacsora két szín alatt való osztásának, a papok házasságának, az isteni tisztelet nemzeti nyelven való tartásának sok szószólója akadt. Számos nemest az egyházi tized és a szent-szék előtt való pöre tett a reform hívévé. Egyházi szervezetről azonban nem volt szó mindaddig, míg 1551-ben az Olaszországból kiűzött Socin nem jött Lengyelországba, hogy itt is híveket szerezzen az unitarius hitnek. A király, kinek anyja olasz volt, s ki egészen az olasz renaissance műveltségének hatása alatt nevelkedett, bár katholikus maradt, épen nem akadályozta az új mozgalmat. Hosius Szaniszló, ermelandi püspök volt e viszonyok közt a kath. egyház leghatározottabb védője és fentartója. Ő vitte keresztül az egyházi fegyelem helyreállítását; a hittani tanulmány jobb karba helyezését, ő képviselte Lengyelországot a tridenti zsinaton, ő hozta be a jezsuitákat is, kik 1565 óta a birodalom több helyén megtelepedtek és iskolákat alapítottak.
Zsigmond Ágost litván pecsétje.
Körirata: Sigismundus: AVGVS: REX: POLON: MA: DUX: LITVANIAE. Vossberg után.
II. Zsigmond Ágost király siremléke Krakkóban.
A Jagello-egyetem udvara Krakkóban.
A különböző protestáns felekezetek egyezségre lépvén egymással Szendomirban, az 1571-iki országgyűléstől hitvallásuk befogadását követelték. Ez nem sikerült, de ép oly kevéssé sikerült Hosius törekvése az egyház egységét törvény és ha kell, erőszak által is helyreállítani. Lengyelország csak oly egyenetlen és szervezetlen maradt vallás dolgában, mint politikai tekintetben.
Általában azonban túlnyomó maradt a katholikus vallás Lengyelországban. Ez okozta, hogy a hűbéres Poroszország, mely elfogadta Luther tanát és a Hohenzollernek alatt örökös fejedelemséggé lett, egyre jobban elkülönödött a lengyelektől. Ugyanaz volt az oka annak is, hogy Lengyelország soha sem bírta magába olvasztani a Keleti-tenger mellékének tartományait, mi egyúttal lehetetlenné tette azt, hogy valaha tengeri hatalommá fejlődjék. A német lovagrend, melyet itteni birtokaiban a muszkák szorongattak, 1561-ben lengyel segítséghez folyamodik. Hogy ezt elnyerje, a nagymester lemond Livoniáról és Kurlandot mint örökös fejedelemséget veszi hűbérbe a lengyel koronától. Csakhogy e fontos tartományok és gazdag városaik, Riga, Reval, Dorpat, a svédek birtokvágyát is felkeltették és szinte állandó volt miattuk a viszály Svéd- és Lengyelország között.
Általában e korban történik keleti Európa egyes államainak határozottabb különválása vallásos alapon. A katholikus Lengyelország, bár leghatalmasabb köztük, egyformán akadályra talál a protestáns Livoniában, mely Svédországhoz húz és az óhitű Muszkaországban. Az utóbbi állam, melyet épen a katholikus elnyomás veszedelme hoz saját külön nemzetisége tudatára, épen e korban lép szorosabb összeköttetésbe nyugoti Európával és ezáltal előkészíti jövendő nagyságát.
Több mint két század elnyomása után III. Iván, Hunyadi Mátyás kortársa, lerázta a tatár igát és a nagy szarmata síkság orosz fejedelemségeit kormánya alatt egyesítette. Meghódította Novgorod városát, a mely mint a Balti-tenger délkeleti mellékeinek kereskedelmi központja szinte független köztársasággá fejlődött. Az ő idejében dőlt meg a byzanczi császárság és őt tekintették azóta az összes görög vallás fejének. Nejéül a Palaiologosok császári házának egy hölgyét választotta és így bizonyos jogi alapot is szerzett e méltóság megszerzésére. A mellett pedig megkezdte az érintkezést nyugoti Európával, honnan lőport és más hadi eszközöket kapott, s különösen Magyarországgal, honnét bányászokat s mesterembereket kért és honnét pénzeinek mintáját vette.
Orosz fegyverek és nyeregszerszámok.
Herberstein «Rerum Moscoviticarum Commentarii» cz. munkájából.
Társadalmi tekintetben Oroszország még egészen elütő a többi Európától. A moszkvai fejedelem, a tatár khán jobbágya, korlátlan ura volt alattvalóinak, úgy mint bármely ázsiai király. Minden föld az ő tulajdona. Ad ugyan belőle az egyháznak és udvari embereinek, de csak élethossziglan való szolgálat fejében. Nemesség, nyugoti értelemben nincs; a bojárság inkább hivatalos osztály. Ép annyira függő az egyházi rend is. A parasztok együtt birják falujok határát, melyet gyakran osztanak fel újra egymás közt, úgy hogy állandó földbirtok nincs. Az egész jobbágyság a fejedelemé, ki tetszése szerint osztogat belőle papoknak és bojároknak, csak a pallosjogot tartotta fenn magának. A falu ügyeit azonban a jobbágyság maga intézte és szabad költözködési joga is sokáig épen maradt.
Csak III. Iván szorította meg 1497-ben, az egy Sz. György napra korlátozva a költözködést. Polgári elem, iparon és kereskedésen alapuló alig van. A hol fejlődött is, mint Novgorodban, Moszkvában, Pszkovban, tönkretette a császári hatalom. Így a szolgaság hona lőn Oroszország, nem a szabadságé, mint a század elején ott járt hires császári követ, Herberstein, irja.
A czár jövedelmei a dominiumok, a fej- és telekadó, a vám, a fürdő- és korcsmaadó, a birság, mely pereknél az összeg 1/10-ét tette.382 Az erős adótól nem riadtak vissza a fejedelmek. Vasziljievics Iván szerint (1533–1584), a nép olyan mint a szakáll, minél gyakrabban nyirják, annál sűrűbben nő.
Főkiviteli czikkek a prémek, mész, viasz, kaviár, bőrök. Az ország igen termékeny ugyan, de a rossz gazdálkodás miatt gyakori az éhség és drágaság. A kereskedelmet békóba veri a czár azon joga, hogy megszabja az általa összevásárlandó czikkek árát. Így épen a legfontosabb árúk esnek az ő monopoliuma alá. Látjuk mindebből, mily alacsony fokon áll még az ország. Inkább vadász, halász, és baromtenyésztő, mint földművelő.
A sereg legnagyobb része a bojárokból, a hűbéresek fiaiból állt. Ezek szolgálatuk fejében szintén kaptak földet, úgy mint atyáik, legtöbbször ugyanazt. A földben nem részesülők raboltak és pusztítottak. A czár testőrségét 15,000 lovas teszi, a többi sereg 65,000 bojárfiból áll és rendesen a tatár határszélen táboroz. A hűbéresek nemcsak magok szolgáltak, hanem földjük terjedelméhez képest köteleztettek csatlósokat állítani. Az összes sereg 300,000 lovasra ment. A gyalogság csak a XVI. században szerveztetik. A főcsapat Moszkvában van letelepítve, hol örökös rendet alkot. Ezek a hires streliczek, kik puskások. A lovasság főfegyvere a nyíl. Csak a tisztek viselnek pánczélt. Az egész sereg nagyon hasonlított a törökhöz. Élelemmel mindenki négy hónapra maga látta el magát. Tűrni tudtak, edzettségben és nélkülözések elviselésében nem volt párjuk. De ha győznek, ez csak a tömeg érdeme, nem vitézségöké, sem jó rendjüké. Ágyuval csak e korban kezdtek bánni.
Barbár az igazságszolgáltatás is. A tanú értéke rangjától függ. Az adósokat verni szokták és ha egy éven át nem fizethetnek, szabad gyermekeiket vagy nejöket eladni. Borzasztó a büntető eljárás kegyetlensége. A kancsuka és más kinzó szerek alatt számtalanan adták ki lelküket. Halálos itéletet azonban csak a czár hozhatott. Nemes bűnét polgár vagy paraszt ellen kevéssé torolták meg: ha a maga jobbágyát bántotta, alig érte büntetés.
Muszka lovasok
Herberstein könyvéből.
A nép állapota ezen alacsony fokának megfelelő az egyház. A hierarchiának a moszkvai metropolita, később patriarcha állott élén. A metropolitát és az egész főpapságot a czár nevezi ki a szerzetesek közt. Igen nagy jószágokkal rendelkeztek, de jövedelmük egy részét 1581-ben hadi czélokra rendelte fordítani a czár. A püspököt világiakból álló tanács vette körül, melyet a czár nevezett ki. A világi papság legnagyobb részt tudatlan, még a szent irást sem ismerik. De ez a püspökök nagy részénél is áll. A pópa szegénysége és műveletlensége miatt közmegvetés tárgya, kivéve a templomban. Rendesen papi tisztségük mellett mesterséggel is foglalkoznak.383 A babonának ők legnagyobb előmozdítói, minden kicsapongásban és bűnben leledzenek. Papnak csak egyszer szabad nősülnie. Neje halála után klastromba mehet. Ha másodszor nősül, megszünik pap lenni.
Barát itt volt legtöbb az egész keresztyénségben. A klastromi élet büntetlenséget biztosít és mindenki befogadtatik, ha bizonyos összeget fizet. A püspöki és a világi kar alól egyaránt fel voltak mentve a barátok, azonkívül még nagy előjogokban részesültek, s a khánok is adómenteseknek tekintették. Erkölcseikben nem különböztek a világi papoktól, de a nép sokkal jobban tisztelte őket. Nagy ellenei minden tudományos műveltségnek. Midőn könyvsajtót hoztak Moszkvába, az nemsokára a lángok martaléka lett, mint mondták, a papok által.
A XVI. század a függetlenné vált Oroszországra nézve nagy háborúk korszaka. IV. Vaszilij (1505–1534) elfoglalta az utolsó független fejedelemséget, Rjazánt. A lengyelek ellen sokáig harczolt eredménytelenül, de végre 1514-ben elfoglalta Szmolenszk városát és azt több vereség ellenére is megtartotta. Még a krimi tatárok sem szüntek meg veszedelmesek lenni. Még Moszkvát is elfoglalták és megsarczolták 1521-ben.
A tatár hatalom végleges megtörője Vaszilijnak fia, Iván, ki három éves korában lett fejedelem. Gyermeksége korát belső harczok töltötték el. Csak 1546-ban koronáztatta meg magát és vette fel a czár (caesar) czimet, mely előbb csak a mongolok nagy khánját illete meg. A fiatal uralkodó egy novgorodi barátnak, Sylvesternek állott befolyása alatt.
IV. Vaszilij Ivanovics.
Hirschvogel Ágoston (1503–1552.) metszete Herberstein munkájában: Rerum Moscoviticarum commentarii. Viennae 1549.
A czár először a kazáni tatárok ellen fordúlt. Ott belső harczok dúltak, de azért sikerült visszaverni az oroszokat 1550-ben. Sem ez, sem a tatárok beütése nem térítette el a czárt tervétől. A mordvinok és cseremiszek meghódoltak. Vitéz védelem után 1552. okt. 1-én a czár roham által elfoglalta a tatár fővárost. A gyermek khán keresztyén vallásra tért. Kazán bukása maga után vonta a Volga torkolata vidékén uralkodó Asztrakhán elfoglalását. Ez 1554-ben történt; a szomszéd baskirok, csuvasok és más népek szintén meghódoltak. A tatár uralom régi főhelyei czári szolgaság alá jutottak. Moszkva birodalma a Kaspi-tengerig és az ázsiai határig terjedt. A tatárok ellen határőrségül szolgáló Don-melléki kozákok ez idő tájban ismerték el a czár felsőségét. Iván ezen háborúiban nagy hasznát vette a külföldieknek.
Először csak egyes kézmíveseket telepített be, később, midőn hadai elpusztították a Keleti-tenger mellékeit, a hadi foglyok egész új külvárosát építették Moszkvának. Az angolok és hollandusok csakhamar megtalálták az Archangelen át birodalmába vezető útat. Rendes kereskedés kezdett kifejlődni, s mind több idegen jutott el ez országba, melyet majdnem ujonnan felfedezettnek lehetett akkor tekinteni. A fő szempont a czár előtt mindig a katonai. Hadiszerek vásárlására a külföldtől most bőven nyilt alkalom és mód, s csakhamar európai módon kezdte szervezni seregét. Kazán ostrománál már 3000 nehéz lovasa és 30,000 puskás strelicze volt. Tüzérséget is szervezett.
A műveltség kívülről hatalmasan nyujtá előre karjait ezen birodalom felé, mely Európához nem állott sokkal közelebb, mint Ázsiának vagy Amerikának ujonnan felfedezett birodalmai. Az a kérdés támadt, nem fogja-e külföldi szellem megrendíteni az orosz nemzeti lét két nagy oszlopát: a czári mindenhatóságot és az egyházat?
Moszkva egy tervrajza a XVI. századból.
E terv egyike a legrégibbeknek, valószinüleg nem sokkal 1564 után készült, mert rajta egy ez évben keletkezett nyomda jegye látható.
IV. Iván.
Weggel (1590) metszete után.
Az egyházat első sorban a Lengyelország felől terjedő katholicismus fenyegette. A pápa királyi koronát helyezett kilátásba Ivánnak, ha áttér. De ha a gyűlölet a római egyház ellen oly mély gyökeret vert a görögökben, hogy még a vesztéhez közel járó Konstantinápoly sem akarta hitehagyása árán megvásárlani a pápa segítségét, mennyivel kevesebb kilátása volt e hatalmasan feltörekvő birodalomban? A lutheranismusnak és unitarius hitnek is észlelhetők némi nyomai. Magában az egyház kebelében mind nagyobb tért foglalnak a szekták, melyek egymástól eltérve, csak az uralkodó egyház elleni gyűlöletben értenek egyet. Az egyházi rend fentartása ügyében fontosak az 1551. moszkvai zsinat határozatai (Sztoglavnik – száz fejezet). Elrendelik a papság szigorú ellenőrzését s a papok oktatását olvasásban, irásban és éneklésben. Dicséretes módon foglalnak állást a nép babonája ellen. Másrészt azonban szigoruan ragaszkodnak a régi szertartásokhoz, melyektől nem tűrnek eltérést, sőt még a szent képek készítésének módját is előirják. Az egyházi könyveknek helyes szövege állíttassék helyre. Egyáltalában bizonyos hasonlóság tünik fel az egy azon időben gyűlésező trienti zsinat határozataival. A sztoglavnikot nem erősítette meg a czár, mégis nagy hatást gyakorolt. A papság üldözéshez fordult a szektariusok és unitariusok ellen és sikerült hatalmát s a régi rendszert megszilárdítani.
A külföldi szellemi életnek a politikai térre való átterjedésének maga a czár szegte az utját. Ritkán érdemelte meg fejedelem úgy melléknevét, mint ő a «rettenetes» nevet. A kazáni háboru után halálos beteg volt és felszólítá a bojárokat, ismerjék el utána féléves fiát. A bojárok ezt megtagadták és ez által először keltették fel az Iván lelkében rejlő gyanút. Mert addig, hasonlóan Neróhoz, kegyesen és dicséretesen uralkodott. Bizalmatlansága még nagyobb mértéket öltött neje halála után, 1560-ban. Régi tanácsadóját, Sylvestert, kit a czárné elbűvölésével vádoltak, száműzte. Nem ismert más akaratot, mint a magáét. Az 1567. év végén lemondással fenyegetőzött, ha nem engedik meg ellenségeinek, a bojároknak megbüntetését. A nép, egy orosz történetiró szavai szerint, elébe tette a zsarnokságot az uratlanságnak. Moszkva lakosai és a papság jajgatva hivták vissza. Azontúl szabadon ölhetett és rabolhatott, a papság nem állotta utját. Az ország egy részét lefoglalta a maga és zsoldosai részére, s ezekkel tönkretette a többi részeket. A főbojárokat egymásután végeztette ki válogatott kinzásokkal. Legtöbbet a régi fejedelmi családoknak (knyéz) kellett szenvedniök, mert a czár egyedüli földbirtokosa akart lenni országának. Bár külsőleg szigoruan tartotta magát a vallásos szertartásokhoz, tettein megrémült a papság is. A metropolita fel mert szólalni ellene; a czár letette és megfojtatta. Rokonságát sem kimélte, egész városokat irtott ki, ha ellen mertek állani. Novgorodban öt hétig tartott a mészárlás. Hasonló sors várta Pszkovot, de a harangok éjféli kongása megrendíté Ivánt és kegyelmet adott. Neróhoz annyiban is hasonlított, hogy a legborzasztóbb kegyetlenségek közepett nagy gyönyörűséget talált szini előadásokban s más, durvaságához mért mulatságokban.
Uralkodása elején hatalmassá tette birodalmát, zsarnoksága korában megszünt félelmes lenni ellenségei előtt. A tatárok 1570-ben elfoglalták Moszkvát, 100,000 embert vittek el rabságba és megkövetelték a régi adót. A czár megtagadta, de midőn második évben nem fizette, a tatárok ujra betörtek. Ekkor sem a czár verte őket vissza, hanem Worotinsky herczeg, az idegen zsoldosok élén. Iván nemsokára kivégeztette győztes hadvezérét, mint varázslót.
Tovább tartott a harcz Lengyelország ellen. Ezt Livónia birtokáért vivták, melyet többször elözönlött és végigpusztitott a czár serege. Iván még a lengyel koronára is igényt tartott. Midőn meg nem választották, a háboru még nagyobb mértéket öltött. De Báthory István, a lengyelek uj királya, csakhamar döntésre vitte az ügyet. Szövetségben a svédekkel, kiüzte a muszkákat a keleti tengermellék tartományaiból és hosszu ostrom után elfoglalta Poloczk fontos várát.
Még nagyobb eredményeket vivott ki Báthory és vezére Zamojszky János 1580-ban, midőn a Düna mocsaros mellékein áthatolva előrenyomultak magába Oroszországba. Csak Pszkov városa birt ellenállani. A lengyel király méltán éreztethette megvetését a czárral, ki mindig visszavonult előle és csak szerencsétlen alattvalóinak bírta ontani vérét. A pápa közbenjárt és Possevino Antal jezsuitát, azon kor egyik kiváló diplomatáját és tudósát, kinek a lengyel udvarnál igen nagy befolyása volt, küldé oda. 1582 elején megkötötték a békét. Ebben Lengyelországnak jutott csaknem egész Livónia birtoka. Svédországgal is kénytelen volt békét kötni 1583-ban, mely Oroszországot egészen kiszorította a Balti-tenger mellékéből. Ennyi csapás által megtörve halt meg Rettenetes Iván 1584-ben.
Élete utolsó éveiben egy nagyjelentőségü és a kisérő körülmények kalandos regényessége miatt az amerikai és ázsiai spanyol-portugall hódításokhoz hasonló vállalat gyarapította Oroszország erejét. Ez Szibéria meghódítása.384
Északi Ázsia óriási mély síkjának elfoglalása három kereskedőnek és egy rabló-kapitánynak műve. Szibéria felé már a XV. században terjeszkedtek az oroszok, az Ural volt a határ, de az azontúl barangoló tatár törzsek is hódoltak a muszkáknak. Az Ural aljában kezdődött az orosz telepítés és Iván 1558-ban a vidéket a Sztroganoff testvéreknek adta hűbérbe. Később reájok ruházta Szibériát is, midőn az ottani khán nem akarta elismerni.
A Sztroganoffok birtokaiban nagy kárt okoztak a Don melléki rabló kozákok. Ezeknek vezérei közt kivált Jermák Timophejeff, kit bűnei miatt már halálra is itélt a czár. Az eszes kereskedők most zsoldjukba fogadták e vitéz, hontalan csapatokat területük védelmére. Jermák le is győzte 1581-ben a lázongó osztyákokat és vogulokat. Most elhatározták a Sztroganoffok, hogy Szibéria meghódítására fogják őket felhasználni. A czár értesülve e tervről, a legkeményebb fenyegetésekkel illette Jermákot. A hódítás itt is a fejedelmi akarat ellenére történt és magán-vállalkozás volt ép úgy, mint Pizarro hadjáratai.
Itt is az ágyú és puska használata döntött. A tatárok csak nyíllal tudtak bánni. A döntő csatát 1581. október 23-án vivták az Irtis folyó partján. A tatárok vitéz védelme ellenére győzött az 500 főnyi kozák csapat. Harmadnapra elfoglalta a fővárost, Szibirt. A rabló kapitány rendet tudott tartani csapatjaiban és alattvalói közt. Miután az Ob folyóig eljutott, hirt adott győzelmeiről Sztroganoffnak és a czár kegyesen fogadta a hírt, hogy egy uj czárság jutott birtokába, úgy szólva tudtán kívül és intézkedéseket tett az ország kormányzása és térítése érdekében. Jermák és csapatja nemsokára elestek a felkelő tatárok elleni háborúban. Ujra tatár khán uralkodott Szibériában. De az orosz hatalom többé e tartományt nem bocsátotta ki hatása köréből.