Kálvin.
Boivin René (1530–1598.) rézmetszete után.
NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET |
X. FEJEZET.
Kálvin reformja.
A franczia reformatió kezdetei. – Kálvin János. A keresztyén hit tanítása. – Kálvin Genfben. Egyházi rendszere kifejtése. Genf mint vallásos központ. – A franczia reformatió. Hugonották. – A skót reformatió. Knox János. – A németalföldi reformatió. – A reformatió Magyarországon. Dévai Biró Mátyás. – Az unitáriusok.
A franczia reformatió kezdetei.
Mindeddig, Angliát kivéve, csak azon nemzetek szakadtak el a római egyháztól, melyek legalább addig nem igen járultak saját erejökkel önállóan az emberi műveltség emeléséhez. Németországban egy aránylag alárendelt theologiai kérdésből fejlődött, úgy szólva lépésről-lépésre, az a hittani és egyházszervezeti küzdelem, mely az ágostai confessióhoz vezetett. Angliában egy birósági kérdés, a pápa dispensáló joga házassági ügyekben, idézte elő az egész összeütközést és a dogmatikus elszakadás voltakép csak jóval később, külföldi tanok befolyása alatt, történt meg. Egyáltalában az északi országokban mégis a Rómától való elszakadás áll első sorban, legalább a nemzetekre való hatásában és a politikai eredmény előidézésében.
Csakhogy azok az okok, melyek a reformatiót előidézték, általánosak voltak, mint maga az egyház, nem egyes néphez kötöttek. Nem követelte-e már III. Incze pápa az 1215-iki lateráni zsinattól az egyház reformját? Nem viszhangzott-e az egész XV. század a reform utáni kiáltástól? Azt lehetne mondani, hogy a hol volt hit, megvolt a reform szükségének érzete is és csak a felől lehetett kérdés: csak a szervezetre és fegyelemre vonatkozzék-e az újítás, vagy átterjedjen-e a dogmára is. Maga a XVI. század nagy katholikus doctora, Bellarmin jezsuita kimondta, hogy azon korban az egyházban hiányzott «minden theologiai tudomány, minden komolyság a fegyelemben, minden tisztelete a szent dolgoknak, minden vallás». Hogy nyugodhatott volna belé az egész állapotba bárminő nemzet fia, kiben Krisztus tana élt?
A történet ezen nagy fordulóján is érvényesül a franczia nemzetnek szellemi ereje, mintegy lelki egyénisége. A mint az előbbi századokban legerősebben és leghatalmasabban fejtette ki a középkor nagy egyházi és politikai alkotásait: a szerzeteseket, a lovagrendeket, a hűbériséget és az egyetemet: úgy a reform tanainak következetes összefoglalása, mintegy rendszerbe öntése is franczia embernek műve. Az elmélet és az élet itt közelebb állottak mindig egymáshoz, mint más nemzeteknél. Sem a hittani alap megalkotásában, sem az evangélikus élet megvalósításában senki sem tett többet Kálvinnál.
Minthogy Francziaország volt a középkori tudománynak és így a hittannak is főhazája, természetes, hogy itt már Luther előtt is foglalkoztak mindazon kérdésekkel, melyek a hitújítást előidézték. Franczia hittudósok voltak a XV. század nagy zsinatjainak vezérei, ők kivánták legerősebben az egyház javítását fejben és tagokban. Ezen eszme: a keresztyénséget egyetemes zsinat által reformálni, fontos tényező volt XII. Lajos politikájában a pápák ellen. Igaz, hogy nem annyira vallásos, mint politikai érdekből hívta össze a pisai zsinatot, de bizonyos, hogy alatta teljes szabadsággal lehetett tárgyalni a hittudomány s az egyházi szervezet kérdéseit, különösen a mennyiben az állam és egyház viszonyára vonatkoztak.250 A reformatiónak azonban egészen más a jelentősége Francziaországban és egyáltalában a román országokban, mint a német nemzetnél. Ennél leginkább a régi hit ellen kellett küzdenie. Amott talán még veszedelmesebb harczot kellett vívnia a renaissance szelleme ellen, mely távol tartotta magát a vallásos küzdelmektől, részben türelmességből, részben közönyösségből.
A római egyház főiskoláján Párisban Lefévre d’Estaples Jakab már több évvel Luther előtt tanította, hogy a hittannak vissza kell térni a szentiráshoz. Sz. Pál levelei alapján, melyeket 1512-ben adott ki, a hit által üdvözülés tanát fejtette ki. Ellene van a latin imáknak és a papok coelibatusának, de egyebekben fentartja az egyház formáit. Európa minden országából gyűltek körüle a tanítványok. A reformatió műve itt már megindult, előbb mint Wittenbergában.
Azon időtájban jutott a trónra I. Ferencz. Maga minden vallásos meggyőződés nélkül való, teljesen a renaissance embere. De mióta az 1517-ki concordatum döntő befolyást biztosított neki országa egyházára, abban látta hatalmának egy főeszközét és így nem akarhatta annak felbomlását. Udvaránál azonban elterjedtek Lefevre tanai és különösen buzgó pártfogót találtak Ferencz szép és szellemes nővérében, Valois Margitban, később Navarra királyának, Jean d’Albretnek nejében. Az egyetem is ingadozott egy ideig. De végre győzött a scholastikus theologia főtámasza: Beda Noel és 1521-ben elrendelte a Sorbonne Luther könyveinek elégetését. Az új hithez hajló tanárok elhagyták Párist és a hozzájuk szító meauxi püspökhöz, Briçonnethez vonultak. Ott adta ki Lefévre a szentirásnak franczia fordítását. Még nem mondtak le a reményről, hogy Margit által megnyerik a királyt is. De a Sorbonne és a parlament állást foglaltak a katholikus vallás mellett és Briçonnet kényszerült több tanát viszszavonni és barátjait elbocsátani.
Ezeknek további sorsa legjobban mutatja, milyen kevéssé volt még megállapodva a franczia reform dogmatikus tekintetben, s egyúttal tanuság arra nézve is, mennyi csirája lakik benne a jövő fejlődésnek.
Egyikök, Lambert Ferencz, Németországba került, Hessenbe, lutheranus területre. Midőn nagylelkű Fülöp országa egyházi és világi rendjeivel Hombergben, 1526 októberben zsinatot tartott, ő azon tannal állott elő, hogy minden hívő pap, hogy az igazi egyház községükben áll és hogy ez az egyház intézi a vallás ügyeit az Isten szavai szerint.251 Az egyház demokratikus alkotmányának ez első kifejezése, melyet akkor az a kis zsinat elfogadott, még nagy történeti jelentőségre volt hivatva.
A másik, Farel Vilmos, csupa tüzes hit, Svájczba menekült. Itt az épen akkor Zwingli tanához tért Bern oltalma alatt prédikált és tanított Bern vidékén, majd a Jura franczia lakossága közt. Neufchatel városát és területét ő nyerte meg a reformatiónak. Az egyházi javak lefoglalása itt is az új tanhoz kötötte a birtokos osztályt. Még az Alpok völgyeiben megmaradt valdenseseket, a XII. századi nagy hitszakadásnak még élő emlékeit is meglátogatta. Az ő közbenjárására fordította le a tudós Olivétan e szegény emberek részére a szentírást franczia nyelvre. Majd Genfbe fordult, hol azonban a papság izgatása miatt nem volt maradása. Csakhamar azonban Bern pártfogása alatt visszatért, mind nagyobb befolyást nyert, úgy hogy végre a székesegyházban prédikálhatott.
Ez a két menekülő, az egyik lutheránus, a másik zwingliánus, a tanítás elvét és színhelyét illetőleg egy náluknál nagyobbnak egyengették az útját.
Kálvin János. A keresztyén hit tanítása.
Briçonnet meauxi körének felbomlása nem vetett véget a franczia vallásos mozgalomnak. Az érdeklődés a vallásos kérdések iránt megmaradt, s az új tanok hirdetői oly tűzzel léptek fel és oly halálmegvetéssel szállottak szembe az üldözésekkel, melynek akkor még Európában nem volt párja. Itt már általánosabb volt a műveltség és kezdettől fogva világiak is részt vettek a hitújításban, nemcsak papok, mint Németországban és Svájczban. De a király frivol közönye és a nagy tömeg nyilt ellenségeskedése csakhamar megakasztotta munkájukat. Ferencz fogsága alatt a párisi parlament elkezdte az eretnekek égetését. Valois Margit legalább a legkiválóbb tudósokat és irókat megvédelmezi, de hová befolyása nem ér el, a vidéken, egyre gyújtják a hittagadók máglyáit. Sőt a párisi theológiai főiskola már a király nővérét is megtámadja: eltiltja egy verses könyvét, A bűnös lélek tükrét, mert nem szól a boldogságos Szűzről és a szentekről. (1533). Már előbb 1525-ben eltiltotta a párisi parlament a régi és új testamentum franczia fordítását.
Ezen üldözések korába esik ezen férfiú fejlődése, ki hivatva volt egy nagy jövőjű egyházi rendszer megalapítására és ki nemcsak nemzetének, hanem Európa művelt nemzetei nagy részének lett nagytekintélyű vallástanítója.
Kálvin.
Boivin René (1530–1598.) rézmetszete után.
Kálvin, igazi nevén Chauvin János, 1509 julius 10-én született Noyon püspöki városban, északi Francziaországban. Atyja a püspökség titkára és ügyvéd volt. Nagytehetségű fiát az egyházi pályára szánta, már 12 éves korában javadalmat eszközölt ki részére. Előkelő nevelésben részesíté és 1525-ben Párisba küldé iskolába. Már ott kitűnt szorgalma által, de kénytelen volt abban hagyni theologiai tanulmányait, mert atyja nagyobb jövőt várt fia részére a törvénytudományi pályától. Tudjuk, hogy Luther ezen kérdés fölött meghasonlott atyjával. A fiatal Kálvinnak e lépés nem került belső küzdelmébe. Orleansba ment jogot tanulni, innét már nagy tudós hirében tért vissza Párisba 1533-ban. Ott ismeretessé lőn az új tanokhoz ragaszkodása és ki volt adva a parancs elfogatására, midőn – úgy látszik Margit herczegné intésére – elmenekült. Egy ideig déli Francziaországban lappangott, majd midőn hazájában már nem volt maradása, a svájczi reformatió egy főhelyére, Baselbe költözött. Ugyanakkor történt, hogy I. Ferencz egész nyiltan megkezdte a hitújítók üldözését. Személyesen résztvett a Sz. Genovéva egyházához járuló körmenetben 1535 jan. 29-én és aznap hat máglyát gyújtatott meg fővárosa különböző térein.
Basel városa akkor nemcsak kereskedelmi tekintetben volt közvetítője Olasz-, Franczia- s Németországnak, hanem szellemi téren is. A könyvkereskedés és könyvkiadás nagy virágzásban állott itt, hogy mást ne említsünk, itt adták ki Bonfini magyar történeti művét először latin és német nyelven. Az ifjú franczia tudós itt sok rokonérzelmű férfiúra talált. Különösen nevezetes volt ezek közt Oekolampadius, ki Zwingli halála után a svájczi hitújítás fejéűl volt tekinthető. Itt jött napvilágra Kálvin első nagyobb és főműve, az Institutio Christianae Religionis, mely rendszerbe foglalja a reformált tanokat. Jellemző, hogy míg sem Luther, sem Zwingli nem állították össze teljes rendszerben tanaikat és csak Melanchthon kisértette azt meg, Kálvin mindjárt pályája kezdetén következetesen keresztülvitt tannal áll elő, melynek lényegén később is csak igen keveset változtatott. A mű a franczia királynak van ajánlva, szép franczia előszava annak kegyelmébe ajánlja az új hit követőit.
Ez az ajánlás egyúttal védelme a reformnak, de mint nem is lehetett másként a vallásos hév napjaiban, egyszersmind hadüzenet annak ellenségeivel szemben.252 A királyt még kiméli, hisz csak tanácsosai bűnösek, de őt is inti, hogy az a királyság, mely nem a hiten alapul, nem királyság, hanem zsiványság. Tiltakozik az ellen, hogy ők lázadást, felforgatást hirdetnek: csak az Isten szavát tanítják. «Ha tanunkat a szentíráshoz mérik, mint Sz. Pál követeli, kezünkben a győzelem.» Üldözőik, a papok, csak hasukra gondolva, rágalmaznak. «Tanunk nem új, mert Isten szava nem az. Nem kétséges, mert hitünk nem fél sem a halál rémségeitől, sem Isten itéletétől.» Aztán az egyházatyákra hivatkozik, kiknek számos mondása az ő tanítását erősíti meg. Hiába hivatkoznak a szokásra: az rossz is lehet. Ők nem az egyház ellen küzdenek, «hisz a hívekkel együtt imádjuk az egy istent és Krisztus urunkat», csak a látható egyházzal. Az igazi az Isten igéjének tiszta tanításában és a szentségek kellő kiszolgáltatásában áll. Ezekről akarja felvilágosítani azt a királyt, kinek kivánja, «hogy az Úr, a királyok királya, erősítse meg trónusát az igazságban és székét a méltányosságban».
Nemcsak a szavak emlékeztetnek az ó-testamentom prófétáira, a meggyőződés lángja, az erkölcsi felfogás szigorúsága is azon forrásra vall. És a mi a legnagyobb ritkaság, ezen szinte prophetikus hév mellett nemcsak mély tudományt találunk, hanem vaskövetkezetességet az elmélkedésben, a jogilag iskolázott főnek egész logikáját.
Tantételei közt, melyeket a nagyterjedelmű, sok történeti részletre kitérő, számos idézettel ékeskedő munkában kifejt, minket főképen a következők érdekelnek.253 Isten megismeréséhez csak a szentírás vezet (I. 6.). Nem lehet, hogy az isteni igét az egyház megváltoztassa. A kegyelem ellen vétenek és dühöngőknek tekintendők, kik a szentírásnak eléje helyezik a magok jelenéseit (I. 9.). Ime mindjárt eleinte az erős állásfoglalás nemcsak a római egyházzal szemben, mely a maga részére követeli a hitbeli csalatkozhatatlanságot, hanem az anabaptistákkal és más rajongókkal szemben is, kik magok lépnek fel mint próféták.
A második rész a Megváltó-isten megismerésével foglalkozik. Az eredendő bűn által az egész emberi nem elkárhozott. Az ember e bűn által elvesztette szabad akaratát és nyomorult szolgaságba sülyedt. «Nem lehet kétséges az előrebocsátottak után, hogy az ember szabad akarata nem elegendő a jó cselekedethez, ha nem járul hozzá az isteni kegy és pedig az a különös kegy, melylyel a kiválasztottakat a megváltás megajándékozza».254 Ezzel szemben hosszasan czáfolja azokat, a kik a szabad akaratot vitatják. Ádámot a kevélység buktatta meg: a mennyek országát az alázatosság, mely mindent az isteni kegytől tesz függővé, szerezheti csak vissza. Az elkárhozott ember csak Krisztusban, az Isten fiában való hitben keresheti megváltását. A hit megvan isten törvényében, különösen az erkölcsi törvény a tíz parancsolatban és az evangéliumban. Az ó és új szövetség egyaránt Isten törvénye, csakhogy az első betü szerint való, a második lélek szerint való.
A harmadik rész azon kérdéssel foglalkozik: mikép részesülünk Krisztus kegyében, milyen haszonnal és hatással jár az? A hittel együtt jár a bűnbánat, de nem az elégtétel és a búcsú. A keresztyén hit főelve az önmegtagadás. A hit egyedül igazol Istennek ingyen való kegyelméből. A cselekedetek érdemének tana megtámadja Isten igazságának dicséretét és felforgatja az üdvözülés bizonyságát. De nem szabad ezt úgy érteni, mintha a jó cselekedetek ez érdemének hiánya bűnbe vezethetne. «Isten azt akarja, hogy ingyen tiszteljék, ingyen szeressék, azt fogadja el tisztelőjének, ki a jutalom minden reménye nélkül szolgálja».255 A keresztyén szabadság abban áll, hogy a hívő lelke Istenhez emelkedhetik. A törvény szentségre és lelkiismeretességre int, de lelkiismeretben csak Krisztust szabad elfogadni igazság gyanánt, mint a ki a törvény tökéletességét felülmulja.
Ezekből következik aztán az egész tannak sarkalatos és annyit vitatott alapelve: a praedestinatio. «Soha sem látjuk be, hogy üdvünk Isten ingyenes kegyelmének forrásából folyik, mig nem ismerjük fel az ő öröktől való kiválasztását. Ezen elv fel nem ismerése egyaránt csökkenti az Isten dicsőségét és kisebbíti az igaz alázatosságot.»256 Augustinus iskolája látszik meg az egész hosszú értekezésen e fontos tárgyról, a cselekedetekbe bízó pelagianismus elleni elszánt küzdelem.
A praedestinatió tanát nem vázolhatjuk jobban, mint Révész Imre szavaival: «Kálvin rettenetes következetességgel felállítja azon tant, hogy az Isten az emberek romlott tömegéből már eleve csak egy bizonyos meghatározott számot választott ki az üdvösségre és örök életre, a többieket pedig örök kárhozatra rendelte. Az Istennek ezen örök végzete ellen, vagy ennek megváltoztatására, az ember sem jót, sem rosszat egyáltalában nem tehet. A ki eleve kiválasztatott, az a kegyelemből soha és semmiképen ki nem eshetik, a ki el nem választatott, az bármit tegyen, mégis az örök kárhozat fia marad. És hogy az Isten, a maga szabad tetszése szerint, csak némelyeket választott az örök életre, abban semmi igazságtalanság nincs, mert miután az emberi természet annyira meg van romolva, hogy az minden jóra merőben képtelen, nem mástól, hanem egyedül az Istennek örök tetszésétől függ az, kiket rendelt örök életre, s kiket hagyjon kárhozatra. Azon ellenvetésre, hogy e szerint az embernek a jóra igyekeznie sem kell, Kálvin ily értelemmel felelt: «Isten törvényei tiszták, világosak és határozottak; annálfogva azok szerint élni kötelezve vagyunk, s a ki azokat megsérti, büntetésre méltó; Isten elővégzeti akaratja ellenben titkos, elrejtett, s e felett tépelődnünk nem kell».
A genfi akadémia tanulóinak alá kellett írni egy hitvallást, mely szerint csak a hit üdvözít «A hit külön adomány, melyben csak a kiválasztottak részesülnek, kik már a világ megteremtése előtt praedestináltattak az üdv örökségére, tekintet nélkül méltóságukra és erényökre. Mint egy franczia író mondja: a katholicismus szükség esetén az értelem áldozatát követelte, Kálvin pedig a lelkiismeretét. Azt követeli, hogy feltétlen igazság gyanánt imádjuk az isteni önkényt.257
Ez az a tan, mely hősöket és martyrokat teremtett, a keresztyénség első vallóihoz hasonlókat. Az a tan, melynek alapja a szabad akarat megsemmisülése, ezernyi vértanuját lelkesítette a szabadságnak. Épen az emberi semmiségnek ez a könyörtelen kijelentése tette híveit legyőzhetetlenekké.
Végre a IV. könyv a külső eszközökről és segítőszerekről szól, melyekkel Isten Krisztus társaságába hív és abban megtart. Ez az egyház az igazi, de nem a hamis az. A hamisnak, ennek a gonosz és kárhozatos birodalomnak vezére és zászlóvivője a római pápa.258
Az egyház kormánya ez evangelium szerint rendezendő be, mely nem tesz különbséget püspök és presbyter, lelkipásztor és az Isten polgárai közt. A papokat az egész nép válaszsza, de más lelkipásztorok jelenlétében, hogy sem könnyelműen, sem rosszakarattal, sem zavargással ne véthessen a sokaság. Az egyház régi kormányát és annak szabadságát egészen elnyomta a pápai zsarnokság. A dogmákhoz az egyház nem nyulhat, de igenis fenntarthatja a fegyelmet büntetésekkel és kiközösítéssel.
A papi tiszthez tartozik a szentség osztogatása. Ezek a szentségek: a «keresztelés mely mutatja, hogy tiszták vagyunk és az Úrvacsora a megváltás bizonysága». A keresztelést illetőleg a gyermekekét ajánlja, «mert a szülőknek nagyon édes annak látása, hogy oly nagy kegyelemben vannak a mennyei atyánál, hogy gondja lesz ivadékukra is». A gyermekek keresztelését csak a Sátán támadhatja meg. Szintén a Sátán művének állítja azt a «baromi képzeletet», hogy a kenyérben Krisztus teste jut a szájba és a hasba.259 A Krisztus testének jelenlétét tehát ő is tagadja, bár nem oly határozottan, mint Zwingli. A pápai mise semmivé teszi az oltári szentséget: az nem sacramentum. Ép oly kevéssé tekintendő annak a többi, melyet a római egyház tanít. A házasság Isten jó és szent rendelése, de nem szentség, csak úgy nem, «mint az épitészet, a földmivelés, a vargaság vagy borbélyság, melyeket szintén Isten rendelt».
Oly szoros kapcsolatban áll itt a hit az élettel, hogy politikai felfogása is a legnagyobb figyelmet érdemli. Mert Kálvin ebben is a nagy scholastikusoknak, mint Aquinói Tamásnak méltó utódja; az állam igazgatásával is foglalkozik, mert kell, hogy a hit és annak tudománya ezt is áthassa. Igaz, hogy szerinte a világi ügyet el kell választani a belső embertől, a lelkiektől, de azért szükséges értekezni felőle, «mert egyrészt, a barbár őrjöngő emberek ezt az Istentől szentesített rendet dühösen fel akarják forgatni»,260 másrészt pedig a fejedelmek hizelgői azok hatalmát mód fölött felemelve, még Isten birodalmával is szembe merik állítani. Ismét a kettős állásfoglalás, a romboló fanatismus ellen egyrészt; az autoritás túlhajtása ellen másrészt. Ne mondják, hogy keresztyén emberhez nem illik az annyira megfertőzött politikához nyulni. Ellenkezőleg, ez annál szükségesebb, mert az igaz vallás berendezése és megvédése a politikától függ.
A magistratusok nagy tiszteletet érdemelnek, de felelősek is Isten előtt tisztjök viseléseért. A kormány formája nem tesz különbséget. De ő szerinte mégis az aristokratia, vagyis a mérsékelt kormányforma a legajánlatosabb. Nem magában véve, hanem mert ritka az a király, ki mértéket tart. Az emberek hibája okozza, hogy biztosabb, ha többekre bízzák a kormány rudját. Isten is ehhez hasonlót rendezett be a zsidóknál, Dávidig. Gondjuk legyen arra, hogy a szabadságot, melynek őrei, ne engedjék kisebbíteni, vagy megsérteni. Legfőbb gondjuk azonban Isten törvényeinek végrehajtása legyen. Hivatalukból kifolyólag ölni is szabad. Még a túlságos szigorúság sem oly bűn, mint az álkegyelem, mely egyesek iránt elnézést gyakorol sokaknak vesztére. Hadakozni is szabad, de csak törvényesen, adót szedni is, de nem zsarolni, mert az tyrannis és kapzsiság.
Nem áll, hogy az államoknak Mózes törvénye szerint kelljen élniök. Az csak az erkölcsi törvényekre nézve kötelező: a többit az egyes nemzetek szüksége és szokása szabályozza.
A vallás engedelmességre kötelez a tisztviselők ellen. De mi legyen, ha kormányuk elfajul? Veleszületett ösztöne az embernek, hogy ép úgy gyűlölje a zsarnokot, mint a hogy tiszteli a törvényes királyt. «Bizonyos, hogy a rossz királyok hatalma is Istentől eredő, tehát törvényes. Nem marad más hátra, mint alázatossággal megfékezni türelmetlenségünket és Isten segítségéért könyörögni. Mint a történet bizonyítja, Isten gondoskodik a bosszúról, de nekünk, magános embereknek csak tűrnünk és engedelmeskednünk, kell.» Más a kötelessége azoknak, kiket a törvény bíz meg a királyi hatalom korlátozásával: a rendeké, kik bűnt követnek el, ha a népnek Istentől reájok bizott szabadságát elárulják.
A római egyház, történeti alakulásánál fogva, a római császársággal, tehát a monarchia elvével állott szoros összeköttetésben. Luther tana a fejedelmek külön hatalmát segítette elő, a császári méltósággal szemben is. Kálvin pedig, a felől nem lehet kétségünk, az engedelmesség erős ajánlása mellett is a szabad, akkori értelemben véve, a rendi alkotmányoknak adja az elsőséget. Kellett, hogy az a község, mely az egyházi ügyekben rendelkezhetik, az azoknál sokkal alacsonyabban álló világi dolgok tárgyalásától se legyen elzárható.
Ezen mű igen nagy hírrel övezte iróját. Megjelenése után Ferrarába az Esték udvarába ment Kálvin. A herczegek mindig ellenséges lábon állottak a pápával, a herczegnő, Renée, XII. Lajos leánya, rendkívüli műveltségü és szellemü hölgy, nyiltan pártolta a reformátort. Különös, hogy azon udvarból, melynek egyszer Lucretia Borgia volt központja, látszott kiindulni a hitújítás Olaszországban. Ezen udvarnál tartózkodott akkor Marot Kelemen franczia költő, ki mint a zsoltárok franczia fordítója, igen nagy szolgálatot tett a reformatió ügyének. «Verses fordításait a franczia protestánsok azzal a szilaj lelkesedéssel énekelték, mint a franczia republikánusok később a Marseillaiset.»261 A magyar protestáns egyházi ének kifejtésére is neki volt legnagyobb hatása. – Azonban itt sem volt Kálvinnak soká maradása; üldözőbe vette az inquisitio. Útnak indúlt az Alpokon át, még hazáját is meglátogatta és onnét menekülve Genfbe ér, azon városba, mely hivatva volt általa foglalni el helyét a világ történetében.
Kálvin Genfben. Egyházi rendszere kifejtése. Genf mint vallásos központ.
Genf városa, mint a régi burgundiai királyság egy romja, szabadon intézte belső ügyeit, bár névleg és régi jog szerint, mint a többi püspöki városnak, püspöke lett volna uralkodója. A szomszéd savoyai herczegek kivitték, hogy családjokból kerüljön ki a genfi püspök, s így egyházi és világi fegyverrel egyaránt fenyegették a várost.262 Ellenök a svájcziakban, különösen a hatalmas Bernben keresett segítséget a város szabadságszerető polgársága. A püspöki hatóságtól való idegenkedés, mint említettük, mindenütt hatalmas előmozdítója volt a városok reformatiójának, sehol sem annyira, mint itt. Farel Vilmos rettenthetetlen bátorsággal kezdé itt tanítani a hitet s bár életveszélyben forgott, nagy eredményeket ért el. De még a reform biztosítva nem volt.
Farel maradásra birta a városon csak átutazni akaró Kálvint. Ez eleinte szabadkozott, hogy ő csak tanulmányra és magánéletre bir hivatottsággal, nem nyilvános szereplésre. Kálvin szavai szerint Farel megátkozta elvonult életét, ha nem jő segítségére. «Megrémültem, mintha Isten maga ragadott volna meg hatalmas kezével és abban hagytam útamat.»263
A városnak akkor alig volt több, mint 12.000 lakosa. Köztük sok volt a kereskedő. Épületei még egyszerűek, senki sem ismerne reá a paloták mostani városában. Csak a természet szépsége maradt ugyanaz; a sebes Phône, a kéklő nagy tó kies, zöld partjával, hullámos dombsoraival és a messziről odatekintő, örök hóval, jéggel födött Mont-Blanc fehér csúcsa. Ezen a helyen központosúlt most Kálvin működése. A városban két nagy párt volt: a savoyaiakhoz hajló mamelukkok és a svájcziakhoz hajló eidgenot-k. Épen akkor menekült meg a város a savoyai ostromtól és így a svájczi párté volt a túlsúly, mely egyuttal a reformhoz hajlott, minthogy Bernnel volt szövetségben. A város elfogadta Farel és Kálvin tanait. Midőn Bernnel együtt meghódították Waadt vidékét a tó északi partján, ott is meghonosították a reformot. Általában Kálvinnak most olyanféle volt állása, mint Zwinglinek Zürichben: egyszerre politikai és egyházi. Tanukban sem volt nagy különbség. De a jónak tartott és elfogadott vallásos meggyőződésnek tökéletes keresztülvitele az irodalomban és az életben meszsze Zwingli fölé emeli Kálvint.
Legfontosabb az egyháznak általa keresztülvitt külső szervezete. A püspökségnek neve sem maradt meg. A lelkészt nem a hatóság, hanem a község választja. Az egyház igazgatásában résztvesznek a világiak is, «presbyter» (öreg) név alatt. Az egyháziakkal együtt alkotják a consistoriumot, mely felügyel a rend fentartására és az erkölcsökre. Erkölcstana rendkívül szigorú. Ha az ember megnyerte Isten kegyelmét, méltóvá kell magát tenni ahhoz, egész élete tisztasága által. Annál inkább kell kerűlnie a bűnt, mert a feloldás e tan szerint ki van zárva. Egy szóval: erkölcstana puritanus volt, az általa behozott kormányforma demokratikus. A vallás igényeit mindenben magasabbra helyezte, mint a politikai szükségeket. Az egyház uralkodott ott az állam fölött, minden eltérés az erkölcstől és hittől kemény büntetés alá esett.264 E szempontból Kálvin a maga rideg és kegyetlen fanatismusával, melylyel magát és embertársait egyaránt alárendelte vallása elveinek, a középkor nagy alakjainak: VII. Gergelynek, Becket Tamásnak, Sz. Domokosnak utódja.
Elveinek keresztülvitele nagy nehézségekbe ütközött. A genfiek nem azért rázták le a herczeg és a püspök igáját, hogy új kényuralom alá jussanak. A szabadságszerető párt (libertin) Kálvin ellen fordult. Ez a part győzött 1538 elején és megtiltotta a lelkészeknek, hogy politikai ügyekbe avatkozzanak. Majd számüzésbe küldték őket, Kálvin Strassburgba ment. Szinte örült e száműzésnek, mely visszaadta szabadságát. Strassburgban megnősült, de mindig élénk részt vett a theologiai tárgyalásokban. Ő is jelen volt a regensburgi kiegyezési kisérleteknél. Nagyon közeledett akkor az úrvacsora tanában Luther felfogásához.
Száműzése nem tartott soká. A lelkészek eltávozása után Genfben nagyon megromlott az erkölcs, az isteni tiszteletet elhanyagolták. Politikailag is hanyatlás állott be, a libertinek nagyon is függtek Berntől. A polgárság csak Kálvintól várta a rend helyreállítását. Már 1540 végén visszahivták, de ő megmaradt Strassburgban, mondván, hogy elfelejtette a nép kormányzásának mesterségét. Csak midőn Zürich, Basel és Bern városai is csatlakoztak Genf kéréséhez és Farel szava ujra dörgött, tért vissza 1541-ben.
Mint győztes vonult be a városba, melynek most kezébe jutott nemcsak egyházi, hanem világi kormánya is, melyben megvalósíthatta eszméi szerint Isten országát a földön. Nagy nemzetek nagyobb hatáskört nyujtanak a világtörténet hőseinek, de hatásuk nem érezhető oly mélyen, nagy körök mindig mentek maradnak tőle. Csak kis kört hathat át teljesen egy ember szelleme. Mint a régi Görögországban, mint Jeruzsálemben és az olasz köztársaságokban, most is egy aránylag kis község volt hivatva vezérszerepre az emberiség fejlődésében, az által, hogy egészen magáévá birta tenni egy férfiúnak tanait. Az oly szoros fegyelem, minőt Kálvin hozott be, egyáltalában csak kis városban valósítható meg.
Kálvin először egyházi szervezetet dolgozott ki, majd polgári törvénykönyvet is. A város elfogadta ezen két ordonnanceát. Az egész város a lelkészek felügyelete alatt áll, kik csak nagyobb bűn esetén mozdíthatók el. A lelkészek gyülekezete, «la vénerable compagnie», a város areopagja, szigorú fegyelmet tart. Másrészt a papoknak is nagy a kötelessége, folytonosan igénybe veszi őket a hittanítás és mintaszerű erkölcsös életre kellett törekedniök.
A Kálvin által kidolgozott polgári törvénykönyv rendkívül szigorú és alkotójának gondja volt arra, hogy végrehajtassék. Genfben akkor körülbelől 5000 ember élhetett, férfikorban. Ezek közt négy év alatt 8-900-at fogtak el, 76-ot száműztek és 58-at végeztek ki. Különösen a varázsolók és a pestis előidézői ellen dühöngtek. Három hónap alatt (1545-ben) 34 embert végeztek ki, ezen bűnök gyanuja miatt.265 Még szegény Marot is törvényszék elé került, mert Bonnivarddal, a genfi szabadság hősével koczkát vetett – egy pint borba. Így valósíttatott meg rettenetes szigorral Isten országa. Ilyen tiszta theokratiát a világ Jeruzsálem pusztulása óta nem látott. Nem is volt más a mintaképe Kálvinnak, mint a régi zsidó állam, mely egész feladatát az isteni tan foganatosításában látta.
A consistorium, mely 6 lelkészből és 12 presbyterből állott, birta a főhatalmat. Gondoskodásuk kiterjedt mindenre. A fényűzést nagyon üldözték, még a legártatlanabb játékokat és mulatságokat, zenét, tánczot is keményen büntették, jaj volt annak, ki isteni tisztelet alatt mosolygott. A templomból eltünt minden dísz, minden szertartás. Hitszónoklatból, imából és a Marot-féle zsoltárok énekléséből állott az istenitisztelet. Alig volt nap prédikáczió nélkül, vasárnap pedig négyszer mentek templomba. Világinak sem volt szabad elmaradni soha.
Kálvin maga feddhetetlen volt erkölcsi jellemében. Nála meggyőződésből folyt e kényuralom, de természetes, hogy nem minden eszköze volt kifogástalan és sokan voltak pártjában, kik elég okot adtak a libertineknek kifogásra. Kálvin minden ellene irányzott támadást úgy büntettetett, mint Isten tana ellen intézettet. Leginkább a bevándorló francziák segélyével uralkodott a született genfiek fölött. Gruet Jakabot 1547-ben kivégeztette, mert a reformált tan ellen nyilatkozott. De midőn a város főkapitányát, a libertinek fejét, Ami Perrint is bevádolták, az felmentetett, sőt polgármesterré választatott. Kálvinnak bocsánatot kellett kérnie. Ezen időbe esik, hogy közelebbi viszonyba lépett a zwingliánusokkal, kik eddig az úrvacsora tanában ellenségöknek tarthatták. A zürichi consensusban egyeztek meg 1549-ben. Ez által politikailag is erősebb lőn Kálvin állása. A hatalmas Bern ellenéből támasza lőn. Tulajdonkép ezen időtől kezdődik Kálvin korlátlan uralma Genfben és a reformatió nagy terjedése nyugoti Európában.
A harcz azért nem szünt meg, de Kálvin tekintélye győztes maradt minden összeütközésben. Egy theologust, ki a praedestinatiót tagadta, számüzetett. Fanatismusának legszomorúbb emléke azonban eljárása Servet Mihálylyal szemben.
Servet Mihály Aragoniában született ugyanazon évben, mint Kálvin. Ő is jogi pályára készült a toulousei egyetemen, de mint korának minden nagy szelleme, ő is a hittani kérdések tanulmányába mélyedt. Spanyolországban is elterjedtek Luther könyvei és reá sem maradtak hatás nélkül. Csakhogy ő, az evangeliumra támaszkodva, sokkal tovább ment következményeiben, mint a többi reformátor. Baselben kiadott egy munkát a háromság tévedéseiről, (de trinitatis erroribus), melyben erősen megtámadja a keresztyén vallás ezen dogmáját. Krisztust Isten legtökéletesebb megtestesítésének és teremtményének állította, ki mintaképe legyen minden embernek. A mellett mint természettudós is szabadon buvárkodott. Némelyek szerint neki köszönhető a vérkeringés megismerése. Üldözték mindenütt, hiába kereste régi ismerősének, Kálvinnak pártfogását. Kálvin már 1546-ban kijelenté, «hogyha ide jő és ér valamit az én tekintélyem, nem tűröm, hogy élve távozzék.»266 Egy ideig csak orvosi tanulmányainak élt Servet. De 1553-ban új művet adott ki. A keresztyénység helyreállítása (Restitutio Christianismi) czime alatt. Ebben nyiltan az egy-istenséget tanítja, a megváltást csak a szabadakarat gyakorlatától és az erkölcsi élettől teszi függővé. Szerinte minden vallásban lehet üdvözülni. Ezen nevezetes könyv, mely a vallás szabadelvü felfogásának egyik első emléke, a legritkábbakhoz tartozik. Hazánkban a debreczeni főiskola birja egy példányát.
Egész tartalmánál és irányánál fogva Servet műve nemcsak a katholikus hitet támadja, hanem Kálvin institutióját is. Servetnek mindig egyik főóhajtása volt a nagy genfi vallástanítóval nyilvános vitatkozásban szembe szállani, de Kálvin politikai állását használta fel azon férfiu ellen, ki csak tudományára és meggyőződésére támaszkodhatott.
Servetet e műveért Kálvin feljelentésére, kit a fanatismus feladóvá tett, elfogták Francziaországban, de kimenekült, Genfen át Nápolyba akart indulni. Félt Kálvintól és rejtőzött, de megtalálták és törvényszék elé állították. Fenntartotta tanait és nem ismerte el, hogy bűnt követett el Genf városa ellen, minthogy könyvei máshol jelentek meg és különben is csak tudósok részére irvák. Még ügyvédet sem engedtek neki. Servet szilárd maradt, sőt, bizva a libertinekben, Kálvin megbüntetését követelte. A genfi lelkészek azonban mind ellene voltak, hozzájok csatlakozott a többi svájczi egyház is. Azt irták a genfieknek: kérjük az Urat, hogy adjon nektek észt és erőt, hogy egyházatokból és a többi egyházból kitéphessétek ezt a pestist. A genfi tanács máglya általi halálra itélte a szerencsétlent és ez itéletet 1553 okt. 27-én végre is hajtották. Servet a máglyán sem vont vissza semmit. Utolsó felkiáltása az volt: Uram Jézus, az örök Isten fia, irgalmazz lelkemnek!
Ily kegyetlenségre vitte a nagy reformátort meggyőződése. Azon kedélyekhez tartozott, kik mély meggyőződéstől áthatva, egész életükben az által vezéreltetve, képtelenek más meggyőződés jogosultságának belátására. Ha Kálvin korábbi században él vagy más országban, inquisitorrá tette volna szelleme; ha a franczia revolutio korában, azoknak állott volna élén, kik annyi vért ontottak a szabadság nevében. Így kegyetlenségét csak azon város érezte, melyben uralkodott. Tanai azonban elhatottak meszsze országokba a nélkül, hogy annyira elnyomhatták volna ott az egyéni szabadságot, mint hazájukban.
Már akkor is megtámadták Kálvint sokan a protestánsok közül is; a katholikusok pedig örültek, hogy egyik eretnek mint üldözi a másikat. De Kálvin nem tért el azon elvtől, melyet 1548-ban az angol protectorhoz irt levelében így fejezett ki, hogy «a mérséklet minden igazi javításnak átka.»
Ezen teljes hatalom gyakorlásában még tíz évig élt Kálvin. A város egészen megváltozott. A régi polgárokból álló libertin pártot teljesen elnyomta a bevándorlók napról-napra növekedő serege. Volt nap, hogy 300 új jövevény nyert polgárjogot. A franczia egyházon kívül volt ott olasz, spanyol, hollandi, angol, skót egyház, a különböző nemzetbeli menekültek részére. Mindannyiok szemében Kálvin volt a hit nagy tanítója. Faradhatatlan tevékenysége teljesen aláásta gyenge testalkatát. Csak rendkívüli önmegtartóztatása hosszabbította életét. Barátai gyakran felszólíták, hogy kimélje magát, de ő kérte, engedjék, hogy Isten őt mindig munkánál találja, a míg csak birja, utolsó lehelletéig. Miután a községnek szivére kötötte intézményei megtartását, s szivélyesen elbúcsúzott tiszttársaitól, elhúnyt 1564 május 27-én, ötvenötéves korában. Legkiválóbb tanítványa, Beza Tódor így írj le halálát: «Egy azon pillanatban nyugodott le a nap és vitetett vissza az égbe Isten legnagyobb világa». Egész hagyatéka 225 tallért tett ki. Jellemének minden foltja mellett is egyike azon férfiaknak, kiknek világtörténeti hatása a legmaradandóbb.
Kálvin tűzlelke kis, gyenge testben lakott. Arcza barna, halavány, vonásai ridegek, homloka magas és domború, szeme komoly sőt rideg tekintetü, lényének fővonása rendkívüli erélye. Bármily egyszerű és kifogástalan volt életmódja, uralkodásra termett lelke korlátlan hatalomra tört. Nemcsak tudományos és dogmatikus volt reformja, mint a Lutheré, hanem első sorban az erkölcsiség emelésére törekvő.
Midőn Kálvin hatalma biztosítva volt Genfben, minden tehetségét tanai terjesztésének szentelte. Már előbb, midőn még küzdenie kellett, azon gondolat tartá vissza Genfben, hogy e hely, több nagy nemzet határán, mily alkalmas fekvésü. Most Genf seminariuma lett a protestantismusnak. Főiskolát állíttatott fel Beza vezetése alatt, mely hét osztályból állott és egy akadémiából, melyen a héber és görög nyelveket és a philosophiát tanították. A városban összecsődülő minden nemzetbeli hivőből került ki a genfi tan legtöbb apostola, Európa majdnem minden országából, Magyar- és Erdélyországból is nagy számmal jöttek a tanulók.267 Ezek mind ridegen fentartották mesterök tanait, egyaránt küzdve a római egyház és Luther hite ellen «Kálvin befolyása messze túlterjedett a Svájcz határain. Kanonok-utcai házából szemmel tartotta a reformatió nagy panorámáját, a mint az Európa minden államában kifejlődött és kibontakozott és folyvást intézőleg és ellenőrzőleg szólt bele. – Levelei majd mindenütt oly tekintélyben részesültek, mint valamely pápai bulla. – S a tekintély e magas polczára egyedül tiszteletet parancsoló értelmisége, meggyőződésének komolysága s hajthatatlan akaratereje által emelkedett.»268
Nézzük Kálvin reformatiójának kezdeteit azon nemzeteknél, melyeknek későbbi sorsára döntő befolyást volt hivatva gyakorolni.
A franczia reformatió. Hugonották.
A genfi reformatiót franczia férfiak emelték oly magas jelentőségre. De Kálvin működése folytán a nagy birodalomban meginduló vallásos mozgalom a kis város szellemi befolyása alatt maradt. Genf városának több mint harmincz könyv-sajtója látta el a franczia protestánsokat szellemi táplálékkal. A Francziaországban 1535-ben a protestánsok ellen gyakorolt kegyetlenség nem birta megakadályozni az uj tanok terjedését. A vértanúk számos új hivőt nyertek meg meggyőződésöknek. Ferencz király meglehetősen ingadozó politikát vitt. Félt a pápa és a Sorbonne tekintélyétől, de másrészt nem akarta hitfeleik üldözése által sérteni szövetségeseit: a német protestánsokat. Minthogy vallási tekintetben közönyös volt, sem türelmességét, sem üldözéseit nem tulajdoníthatjuk másnak, mint politikai érdeknek. Inkább a régihez ragaszkodó nép üldözte Francziaországban az ujítókat, mintsem a kormány.
Ez üldözések elől sok ezren menekültek külföldre, különösen Genfbe és Strassburgba. Az utóbbi város volt tán az első hely a világon, hol tudatosan, nem kényszerből, tolerantiát gyakoroltak. Megmaradt ugyan a katholikus püspök, de mindig jó egyetértésben a protestáns községgel, úgy hogy ő ajánlotta neki iskolái vezetésére a híres Sturmot, Melanchthon tanítványát, a protestáns iskolai rendszer igazi megalapítóját. Különben magában Francziaországban is menhelyet nyitott az üldözötteknek Margit navarrai királyné. Az ő neraci udvarában oly szabadon követhette mindenki meggyőződését, mint azt a franczia renaissance nagy irója, Rabelais, az ő utopiájában, a théleme-i apátságban megvalósultnak látta. A szellemes királynőnél, ki nemcsak ájtatos könyveket írt, hanem igen sikamlós novellákat is, ez a türelem nem hitből folyt, hanem inkább közönbösségből és irodalmi érdekből. Általában a művelt franczia társadalom, magát a királyt is bele számítva, inkább a renaissanceből merítette erkölcsét és világnézetét, mint bárminő vallásból. Annál erősebb volt a föld népének és a polgárság nagy részének, különösen a párisinak ragaszkodása a régi hithez és annak szertartásaihoz s gyűlölete az ujítók iránt. A mint a kálvinismus elterjedt, annak puritánus erkölcse oly éles ellentétben állott az udvar életével, de általában a művelt világ felfogásával is, hogy a ki nem tartozott hozzájuk: ellenök fordult. II. Henrik uralkodása alatt már sürüvé vált az eretnekek kivégzése. Párisban az utcza sarkon felállított Mária-képek szolgáltak ismertető jelül. A ki nem köszönt: eretneknek nézték és a tömeg akadály nélkül tölthette rajta dühét.269
Mindamellett igen gyors volt az új tanok haladása. A velenczei követ szerint már Ferencz utolsó éveiben hozzájok szított több nagy város, mint Gaen Normandiában, Poitiers és La Rochelle délnyugaton. Nem is titkolták már, mert az egész polgárság protestáns volt. Párisban 1555-ben már keresztelés volt a protestáns község keblében. Délkeleten és délen, különösen a régi valdensesek és albyiak maradványainak tulajdonították az új tanok rohamos terjedését. Bizonyos, hogy a valdensesek összeköttetésben állottak Kálvinnal, ki nagyon erősen fogja pártjukat.
Egy ideig lutheranusoknak tartották a franczia protestánsokat. De a nagy genfi reformátor művei pártjára vonták honfiait. Követőit ezentúl kálvinistáknak, vagy hugonottáknak nevezték.
Már 1558-ban 400.000-re tették a franczia protestánsok számát. A következő év május havában gyűlést tartottak Párisban, melyben községi szervezetük alapjául a genfi rendet fogadták el. Minden község külön áll, általános érdekü ügyeket félévenkint zsinatok és gyűlések intézzenek el. Közös hitvallásban is megállapodtak.270 Az is kimondatott az «Institutio» értelmében, hogy nem szabad engedelmeskedni Isten parancsával ellenkező királyi rendeletnek.
II. Henrik épen akkor lépett békére a spanyolokkal. Elhatározták, hogy együtt támadják meg Genfet, az eretnekség főfészkét. Az ország belsejében is erélyesebben akart fellépni a király. Már a főtörvényszéknek, a parlamentnek több tagja is az új hitnek volt követője. A bevádoltakat már nem itélték halálra, csak száműzésre. A király maga elment a parlament gyűlésébe, hogy megtudja tanácsosai véleményét. Több tanácsost, ki az üldözöttek érdekében szólalt fel, elfogatott és a Bastilleba vettetett.271 Egész birodalmában elrendelte az eretnekség kiirtását. Ekkor érte korai váratlan halála lovagjátékban (1559 jul. 10-én).
Halála idején a kálvinisták már hatalmat jelentettek Francziaországban. Nemcsak számuknál fogva, mely magában véve is jelentékeny vala, hanem mert többnyire nemesek és művelt emberek és városi polgárok tartoztak hozzájuk. A köznép megmaradt a régi hitben, az uralkodó osztályban azonban, egészen magáig a dynastiáig, szakadás állott be, mely Francziaországot csakhamar két ellenséges táborra választá szét.
A skót reformatió. Knox János.
Knox János.
Ifj. Hondius (1580–1644?) rézmetszete után.
Luther tanai skót tanulók által már a század első negyedében elhatoltak ezen távol országba, melynek bátor és harczias lakossága még nagyon barbár, egyszerű életmódot élt.272 Aeneas Sylviusnak szavai szerint, pompásabban élt egy norimbergai polgár, mint a skót király. A papság is műveletlen volt és durva, nagy birtokai magára vonták a nemesség irigységét, melynek kezében volt az ország kormánya. A reformatió terjedésének itt is erőszakkal akarták állani útját. Különösen 1539 februáriusban volt nagy üldözés a lutheránusok ellen, ötöt égettek el egyszerre. Az üldözöttek véres boszút állottak, orozva megölték Beaton bibornokot, Szt. Andrews érsekét, az ország primását.273 A királyi család maga hű maradt a régi valláshoz, és franczia segítségre támaszkodott. Midőn V. Jakab király meghalt és kiskorú leánya, a később oly híressé vált Stuart Mária maradt utána, annak helyében anyja uralkodott, Guise Mária, a franczia dynastia rokona. Franczia sereg segítette visszaállítani a rendet és a katholikus vallást. Ellenök Szt. Andrewsban erősen védte magát az első reformált község, papjának Knox Jánosnak vezérlete alatt.
Knox négy évvel volt idősebb, mint Kálvin, a papi pályára szánta magát és 1542 óta az új hitet tanította. A bibornok meggyilkolása után azon tant hirdette, hogy azt, ki hatalmasabb, semhogy törvényszék elitélné és ki halálos bűnt követ el, szabad megölni. Ezért gályarabságra vetették Rouenban, honnan csak 1549-ben menekült Angliába. Ott sem volt maradása; sok angol protestánssal együtt Genfben vonta meg magát. Teljesen elfogadta Kálvin tanait és a nagy theologus tanítványai közül bizonyára ő állott hozzá legközelebb, törhetetlen erély s életének szigorú erkölcsössége, vallásos vakbuzgóság dolgában. Szónoka lett a genfi angol egyháznak. Hazájában megint helyreállott a katholikus egyház uralma, máglya várt arra, ki be merte vallani, hogy protestáns. Knox mégsem mondott le soha a reményről, hogy még hirdetheti népének a «tiszta hitet.» A szenvedett üldözés vak gyűlölettel tölté el a pápaság és a katholikusok ellen. És minthogy hazájában a fejedelem azoknak állott részén, megengedettnek tartotta, hogy a nép maga intézkedjék a vallás ügyeiben.274
Az üldözés ellenére terjedt az országban a reformatió. Mellette állott a főnemesek és a városiak nagy része. Nyilt harcz származott köztük és a kormány közt. A reformátusok 1557-ben szövetségre (covenant) léptek. Megesküdtek arra, hogy minden módon, életük feláldozásával is előmozdítják az isteni igét s küzdenek a katholikus «bálványimádás» ellen. A következő évben átadták a királynőnek Knox által kidolgozott követeléseiket. Azt mondták, hogy csak ezek elfogadása által előzhető meg a lázadás. Azt követelték, hogy az isteni tisztelet hazai nyelven tartassék, az úrvacsorát mindkét szin alatt oszszák, hogy a papokat a község válaszsza, hogy felügyelet alá állíttassék a papok hite és élete.275 A kormányzónő habozott és nem látszott hajlandónak engedésre. Ekkor tért vissza hazájába Knox 1559 májusba.
Perth városában nagy szenvedélylyel szónokolt a mise és a képek tisztelete ellen. Mindjárt utána misét mondott egy pap. Egy mellette álló ifjú felkiáltott, hogy ez tűrhetetlen bűn, a miért a lelkész megütötte. Ez kővel kezdett dobálózni a templomban, nyomában az egész csőcselék. Az egész országra áthatott az itt kezdődő képrontás. A művészet számos emléke ment tönkre. Oly erős volt már a reformált párt, hogy a kormány szerződésre lépett vele, melyben bűnbocsánatot igért, hogy a reformáltakat nem fogja üldözni. Minthogy azonban sem a kormányzónő, sem a protestánsok nem tartották meg pontosan e szerződést, Knox vezetése alatt ujabb zavarok ütöttek ki. A reformált papok az egész egyházi vagyon megnyerésére számítottak, a nemesek annak felosztására, a nép szivesen csatlakozott azokhoz, kik nagyobb állást ajánlottak neki az egyházban, mint a minőt addig elfoglalt. Mégsem sikerült a katholikus pártot teljesen legyőzniök. Meg kellett elégedniök a türelemmel. Ezen zavarok azonban minden időre biztosították a reformatiót Skótországban. Kiirtásáról többé nem lehetett szó. A kormányt ellenőrző lordok minden nehézségben Kálvinnak kérték ki tanácsát, irván «Kálvin mesternek, az Isten kitünő szolgájának». Knox még megélte tana győzelmét. Temetésénél azt mondták: itt nyugszik az a férfiú, ki sohasem félt embertől.
A skót reformatió mindjárt eredetében megmutatja későbbi fővonásait. Harczias, lázongó, emberi tekintélyt el nem ismerő. Élén az a férfiú áll, ki legridegebb következetességgel viszi keresztül oktatásában és életében Kálvin tanait. Sehol nem lőn a kálvinismus annyira a nép szellemének ébresztője, mint a bérczes Skótiában. Lehet. mondani, hogy mint Genf, ez az ország is az új tannak köszöni világtörténeti jelentőségét.
V. Károly örökös birtokában égették meg először máglyán Luther követeit. A császár szorosan végrehajtatta wormsi edictumát. Mindazáltal elterjedt nemcsak Luther tana, hanem az anabaptismus is. Már a középkorban is nagy számmal voltak vallásos szekták a Németalföld nagy városaiban. Most is Hollandia volt főhadiszállása az anabaptismusnak, innen indult ki a münsteri szent királyság. Az anabaptisták 1535-ben Amsterdamban meztelenül járták be az utczákat, mondván: «mi vagyunk a meztelen igazság.»276 Nem használt az ezen visszaélések által némileg jogosult üldözés, melyhez a helytartónő, Mária özvegy magyar királyné is hozzájárult, bár különben hajlott a reformhoz. A velenczei követ 1546-ban 30.000-re teszi az addig vallási okból elitéltek számát.
A Németalföld akkor tán legvirágzóbb országa volt a keresztyénségnek. Oly területen, mely alig nagyobb Erdélynél, 208 fallal körülvett várost, 50 szabad várost és 6300 falut számítottak. A Belgium és Hollandia között átmenetet alkotó Anvers (Antwerp) városa Lissabonon kívül akkor legnagyobb kereskedő városa volt Európának. Épen ezen időben, a Spanyolországgal, Olaszországgal és Németországgal fennálló politikai kapcsolat folytán rendkívül emelkedett. Lissabonból 1566-ban 1.600,000 arany értékű gyarmatárú jött, Olaszországból három millió értékü selyem és szövet, keletről 1.500,000-nyi értékü gabona, Francziaországból egy millió értékű bor. Kereskedése 500 milliónyi tőkével és 4500 hajóval rendelkezett. Azt mondták, hogy a világ gyűrűjében Anvers a drágakő. Ez a kereskedés, az a nagy ipar, mely Gandban virágzott, a halászat, melyben akkor Hollandia járt elől, hol csak Amsterdamban 20.000 család élt belőle, gazdag polgárságnak adtak lételt, mely a műveltség tekintetében vetekedett az olasz és német városok patriciusaival. Az egyházi művészet, különösen az épitészet és festészet, épen ezen időben érte virágzó korát Flandriában.
A polgárság mellett fényes és hatalmas nemesség állott. Azon férfiak, kik elsők voltak V. Károly tanácsában és seregeiben, kik a régi burgundiai udvarnak fentartották hagyományait, mint az aranygyapjas rend lovagjai, kik most az egyes tartományoknak állottak élén, mint kormányzók. A nagy császár egyénisége és az a nemzeti büszkeség, melylyel őt minden németalföldi honfiának tekintette, szorosabb kapcsolatba hozta most az eddig szétvált 17 provinciát. Együtt körülbelül 5 millió aranyat jövedelmeztek a császárnak.
Antwerp látképe a XVI. században.
Braun „Städtebuch”-jából. (1572.)
Ez az óriási jövedelem, a legbiztosabb, melylyel rendelkezett, viszont arra birta a császárt, hogy nagy gonddal vegye elejét mindannak, mi a társadalmi rendet, az alattvalói hűséget és így kormányának gazdasági alapját megingathatja. Midőn Gent városa 1539-ben fellázadt, maga jött, az alig megbékélt Francziaországon keresztül, hol komolyan gondoltak elfogására. Németalföldre, hogy lehető gyorsan lecsillapítsa a mozgalmat. Már pedig e korban az eretnekség a communistikus és forradalmi mozgalomtól nem volt elválasztható. A schmalkaldi szövetség legyőzése után, mielőtt az 1550-iki birodalmi gyűlésre ment, a császár, hatalma tetőpontján, irtóztató rendelettel akarta végkép megtörni a németalföldi protestantismust. Kijelentette, hogy eddig mérsékelten járt el, de ez a mérséklete csak arra szolgált, hogy a baj még jobban elharapódzott. Eltiltja tehát az eretnek könyveket, gyülekezeteket, a felnőttek keresztelését, a szentírás kétes helyeinek megvitatását. A szentek tiszteletét előirja és meghagyja, hogy semmi városi vagy rendi szabadság nem védheti meg a rendelete ellen vétkezőket. Ezek mint lázadók büntetendők. Az eretnek nőket élve el kell temetni, a férfiakat lefejezni még akkor is, ha lemondanak tévelygéseikről. Ha állhatatosak: a máglyán vesznek. Vagyonukat lefoglalják, minden polgári rendelkezésre képtelenek, bárki támogatja vagy befogadja őket, inquisitio elé kerül, vendéglőbe vagy magánházba csak olyan idegeneket szabad befogadni, a kik hitelesen bizonyíthatják igaz hitüket. (Brüssel, 1550 április 29-én). Most kezdődött az üldözöttek kivándorlása, különösen Angliába, hol Somerset szivesen befogadta őket, mint a kik nemcsak a reformatiót támogatják majd, hanem iparukkal is gazdagítják új hazájukat.
A vallásos üldözés sok munkástól fosztotta meg ugyan az országot, de az általános emelkedés még tartott. Északon már V. Károly lemondásakor általánosan el volt terjedve a reform, délen Anvers volt központja. Svájcziak és francziák hirdették már Kálvin tanait, de általában még inkább lutheranusoknak voltak tekinthetők a németalföldi protestánsok.
A mint azonban a szomszéd Francziaországban szervezkedett és terjeszkedett a kálvinismus, itt is merészebben lépett föl. Genfből jövő predikátorok az ottani egyház harczias szellemével töltötték el a németalföldi hiveket. A számos idegen, különösen franczia és angol, ki Anversben megtelepedett, ép oly buzgó követője volt a genfi tanoknak, mint a genfi idegen telep. A kálvinisták már nagy számmal kezdtek összegyülni, zengve Marot zsoltárait. A központi kormány szigorú rendeletet a hivatalnokok, kik németalföldiek voltak, nem igen hajtották végre.
Nagyobb jelentőségre mégis csak az által tett szert a németalföldi reformatió, hogy legszorosabb viszonyba lépett azon alkotmányos és nemzeti mozgalommal, mely az országnak Spanyolországtól elválasztására törekedett.
Kálvin tanai Németországból sem voltak kizárhatók. A rajnai választók elfogadták, fővárosuk Heidelberga, főhelye lett a kálvinista hittudománynak.
Ki ne ismerné a heidelbergai kátét? III. Fridrik választó megbizásából szerkesztették 1563-ban. Lengyelországgal és Csehországgal is érintkezett Kálvin és egy ideig különösen az előbbi országtól várt sokat. Ott azonban csakhamar véget vetett befolyásának a katholikus visszahatás.
A reformatió Magyarországon. Dévai Biró Mátyás.
Hazánkban az idegen nyelvű városok és polgárságok fogadták el először Luther reformját. Az udvarnál is a királyné körül terjedt, azaz a németek közt. Maga a nemzet ragaszkodott a régi hithez. Sehol nem találjuk nyomát, hogy a különben annyira féktelen országgyűlésen szót emeltek volna az 1525-ki kegyetlen végzés ellen. A nemzeti párt szószólója Verbőczi István mindig ellensége volt a reformnak és barátja a pápának.
Nagyobb jelentőségre akkor jutott hazánkban a protestantismus, midőn egyrészt nagy politikai befolyással biró főurak csatlakoztak hozzá, másrészt pedig oly férfiak ismerkedtek meg az új tanokkal, kik képesek valának azokat magyar nyelven terjeszteni. Az elsők közt legnevezetesebb Perényi Péter, ki midőn a mohácsi vész után meghódolt Ferdinándnak, kiköté magának, «hogy ne háborgattassék, a mennyiben magát igazi és jó keresztyénnek vallja, Krisztus és az evangelium szerint.»277 Minthogy akkor a központi hatalom teljesen megszünt, az annyit jelentett, hogy a főúr minden birtokain szabad lett az új hit tanítása és gyakorlata. Perényinek különösen a Hegyalja és a Dráva vidékén voltak birtokai. Török Bálint, kinek Somogyban és Veszprémben voltak birtokai, s ki földes ura volt Debreczennek, nemsokára követé e példát. Békés megyében a Nadányi testvérek, az erdélyi széleken Drágfy, északon a Turzók és Révayak voltak Luther tanainak pártfogói. A főnemesek legnagyobb része pedig úgy látszik közép állást foglalt el, tetszett nekik az új tan, de a régi hitet sem hagyták el. Ezekhez tartozott Nádasdy Tamás, a későbbi nádor. Ezen főurak támogatása, kikhez évről-évre ujak járultak, helyezte hatáson kivül az országnak még mindig érvényben levő és gyakran megujított törvényeit az eretnekek ellen, s nyujtott anyagi és erkölcsi védelmet a magyar reformátoroknak.278
Azon férfiak közt, kik a magyar nemzetben elterjesztették a reformatiót, legnevezetesebb maradt az emléke Dévai Biró Mátyásnak, a magyar Luthernek. Mint akkor Magyarország sok tudvágyó fia, ő is a híres krakói egyetemen járt 1523-ban. Innen visszatérve, buzgó katholikus papja lett a boldogkői községnek. Ott találkozott vele Szerémi történetiró. Már itt meg kellett ismerkednie Luther tanaival, mert nem sokára, 1529-ben, Wittenbergába ment tanulmányai folytatására. Nem annyira Lutherrel lépett ott közeli viszonyba, mint Melanchthonnal.279 Visszatérve, először Budán volt predikátor, majd Kassán. Tantételeit, melyek egészen Lutheréinek felelnek meg, ott tette közzé. Ezért Ferdinánd, bár a Dévaihoz ragaszkodó polgárság ellenállott, elfogatta és Bécsbe rabságba hurczoltatta. Kiszabadulva, Budán lelkészkedett, hol ismét Szapolyai fogatta el. Sárváron Nádasdy Tamás oltalma alatt vonult meg 1535-ben. Itt kezdé nagyobb mértékű theologiai munkásságát. Ujra kiment Wittenbergába, honnan Melanchthon ajánló-leveleivel tért vissza. A nagy reformátor őt egy barátjához intézett levelében, hit, bölcseség, tudomány és kegyesség által kiváló férfiúnak nevezte.280 Innen visszatért, de 1541-ben a török beütésekor ujra kénytelen volt elhagyni hazáját. Akkor Melanchthon brandenburgi Györgynek, II. Lajos egykori nevelőjének ajánlá. Két év mulva visszajött, de akkor már nem a Luther tanait hirdette, hanem Zwinglihez közeledett. Ekkori működésének Debreczen városa volt szinhelye, mely ezután mindig központja maradt a magyar helvét hitvallású protestantismusnak. Az 1545-ben tartott erdődi zsinatban szakadtak el a magyar protestáns papok egészen a katholikus egyháztól.281 Még akkor, legalább a rendek közt, túlnyomó volt Luther hite, mi abból tünik ki, hogy az 1548. országgyűlés egyáltalában büntetendőnek tartja ugyan az eretnekséget, de különösen csak az anabaptistákat és sacramentáriusokat (azaz zwingliánusokat) üldözi, a lutheránusokról pedig nem emlékezik meg. A reformatio gyors haladását különösen az bizonyítja, hogy az 1553. országgyűlés kijelenti, hogy vallásügyi törvény hozására nem nyertek küldőiktől megbizást. Már nem annyira üldözés, mint a régi hit védelme e gyűlés ide vonatkozó (7-ik) törvényczikkének czélja.
Dévai Biró Mátyás élete valóban hű tükre a magyar reformatió kezdő viszonyainak. Üldözik, de a központi hatalom gyengesége ellen megvédik a főurak. Mindig összeköttetésben marad a hitujítás szülőföldjével. Nem elégszik meg az egyszer elért eredménynyel, figyelemmel követi a református tanok fejlődését, s ha előbb Luthernek volt tanítványa, később Zwinglihez és Kálvinhoz hajlik. Végre: első műveit, mint pap, latinul irja, később a hazai magyar nyelven igyekszik irodalmat teremteni, Sárváron ő és Erdősy János adták ki az első magyar nyelvtant. Ugyanott jelent meg az utóbbi által kiadott magyar biblia fordítás. Mindezen tekintetben a hazai reformatió megegyezik a többi országoknak, hol később a kálvinismus jutott fontosságra, hitújítása történetével. Mindenütt, kivéve Svájczot, Luther tanai alapján kezdődött a protestantismus és csak később győzött a genfi befolyás. És mindenütt a hazai nyelvnek fejlesztése volt a reformatió terjedésének leghatalmasabb eszköze.
A kutató szellem, mely a hitujításban megszabadúlni igyekezett a százados hagyományoktól és visszamenni a szentirásra, mint a hit egyedüli tiszta forrására, nem elégedett meg a szent atyák, a zsinatok és pápák tekintélyének elvetésével. Egyrészt nem volt hiány olyanokban, kik a renaissance eszméi alapján állva, elvetettek minden isteni kinyilatkoztatást. Medici Lőrincz fényes udvara volt egykor ezen bölcsészeti iskola központja. De ezek száma csökkent. Másrészt olyanok léptek fel, kik a hit alaptételeit az emberi ész okoskodásaival akarván megegyeztetni, tagadták a szentháromságot és a hitben csak az erkölcs rendszerét láttak.
Ezen utóbbi tan azon országokban fejlődött, hol a renaissance leginkább virágzott. Olaszok, spanyolok, francziák voltak alapítói. Servetről és szomorú sorsáról már megemlékeztünk. Kivüle a sienai Socinus fejtette ki leginkább az egy istenség tanát, ki után socinianusoknak szokták nevezni követőit. Nyugoti Európában e hit, egyaránt üldöztetve katholikusok és protestánsok által, nem birt még gyökeret verni.282 Keleten azonban, hol egyes hatalmas urak is képesek voltak védelmökbe venni, sok hivőre tett szert. Lengyelországban csakhamar socinianus lett a nemesség nagy része, Erdélybe Szapolyai János fiának, János Zsigmondnak orvosa, Blandrata György hozta be. Blandrata szintén megjárta Genfet, mint Servet, de még idejében elmenekült. Az uj vallás főhirdetője a kolozsvári pap volt, Dávid Ferencz, ki Blandratával nem egyezett meg mindenben. Dávid Ferencz igazán jellemző példája a református eszmék terjedésének. Lutheránus volt előbb, majd Kálvin tanait fogadta el, később Socinét, végre annyira közeledett az ótestamentumi tanokhoz, hogy mint zsidózót börtönbe vetették. Az új tan hive lett a magyar történet egyik első magyar irója is: Heltai Gáspár. Az 1571. országgyűlés bevette az unitárius hitet negyedik országos vallásnak. Ezóta, bár csekély számmal, mindig fenmaradtak az unitáriusok Erdély magyar ajkú lakosai között.
A protestantismus vallásos mozgalomból indult ugyan ki, de mindenütt, létrejövése óta, legbelsőbb összeköttetésben állott a politikai tényezőkkel. Luther tanát a német fejedelmek és városok egy része fogadta el, majd az északi királyságok és nemesek pártoltak hozzá, inkább világi, mint egyházi indokokból. Egyházi szervezetére reá nyomta hatását azon tény, hogy a világi hatóságoknak köszönheté védelmét.
Kálvin tanát Genf városa maga is csak nagy harczok között tette magáévá. Máshol sem a kormányok fogadták el, ritka kivétellel, hanem a velök ellenkező politikát folytató nemesek és polgárságok, akár Francziaországot, Skótországot, Németalföldet nézzük, akár Magyarországot. Ezáltal nyerte harczias, ellenzéki szellemét és egyházi szervezetének a községin alapuló formáját. A belső kapcsolat állam és egy ház között sehol sem oly szembetünő, mint Angliában.