Alba herczeg vértezete. Madridban.
NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET |
VII. FEJEZET.
V. Károly diadala és bukása.
A schmalkaldi háború. – Az interim. – Szász Móricz. A császár megaláztatása. – V. Károly lemondása és halála.
Nem lehet a császár egyházi politikáját megitélni, ha csak egy szempontból indulunk ki. Ép úgy tévednénk, ha a császárban csak a vakbuzgó katholikust látnók, ki elejétől fogva el van határozva arra, hogy az eretnekséget fegyveres hatalommal kiirtja, csak azért halasztja, mert ravaszúl bevárja a kedvező alkalmat, mint ha őt tisztán csak politikai czélok után indulónak tartanók, ki a protestánsokkal csak azért alkudozik, hogy őket megronthassa. Bizonyos, hogy a császár minden lehetőt megtett a két vallásos párt kibékítésére, hogy igen nagy mérsékletet és önmegtagadást tanusított ezen alkudozások folyamában. Ép oly bizonyos az, hogy a protestánsok, nem is tekintve, hogy mint vallás még nem ismertettek el, külön politikai szövetségük által túltették magukat a német birodalmi alkotmányon és a császár tekintélyét alapjában megrendítették. Folytonos összeköttetésben állottak a császár külföldi ellenségeivel, a katholikus I. Ferenczczel, a török által pártolt Szapolyaival. Mondhatni, hogy politikai szervezkedésöket és tekintélyöket első sorban nem magoknak köszönték, hanem a császár külügyi bonyodalmainak. Minden lépést, melyet a császár tett a francziák és a törökök ellen, a schmalkaldi szövetségnek tett engedményekkel kellett megvásárolnia. Mi sem természetesebb tehát, mint az, hogy a császár végezni akart ezen örökös fenyegetéssel. És nem lehetett erre alkalmasabb időpontot találni, mint midőn jó viszonyba lépett Francziaországgal, s épen a franczia követ közbenjárása által sikerült a szultántól is békét nyerni.186 Különben is folyt még a háború Anglia és Francziaország közt. Az alapot a háború megindítására a protestánsok szolgáltatták. Annyi ideig sürgették a conciliumot, most az összeült, de ők nemcsak hogy nem ismerték el tekintélyét, hanem még tanácskozásaiban sem akartak résztvenni.
A trienti zsinat első ülései még mindig engedtek reményt a kibékülésre. A fáradhatatlan császár újabb alkudozásokat kezdett meg, hogy a protestáns fejedelmeket a conciliumban részvételre birja. De a hassiai gróf egyenesen kijelenté, hogy a német vallásos ügyek teljes elintézését csak német nemzeti zsinattól remélhetik. A schmalkaldiakra nézve a kapcsolat a keresztyénség általános egyházával megszünt. Gondolhatjuk, minő hatással voltak e tárgyalások a császár szigorúan katholikus környezetére, különösen a spanyolokra. Eddig is inkább csak az aggodalom tartotta vissza a háborútól; most mind azt kivánták. Ehhez személyes sértés is járult. A császár megjelent a regensburgi gyűlésen 1546 juniusban, de a protestáns fejedelmek távol maradtak. Nem csoda, ha most a katholikus fejedelmek segítségét kivánta megnyerni. Szerződésre lépett a bajor herczeggel és magával a pápával. Ez 200,000 tallérnyi segélyt igért. A spanyol kormánytanácstól hír érkezett, hogy az egész nemzet követeli a szent vállalat keresztülvitelét és hogy onnét nagy pénzbeli segély várható.187
Az óvatos császárt azonban mindezen tényezők együtt sem vitték volna háborúra. Erős és jól szervezett volt a protestánsok serege. Újabb tagok csatlakoztak a szövetséghez. Most már a birodalom választóinak többsége hozzájuk tartozott, a szász és brandenburgi fejedelmeken kívül a rajnai palotagróf és a kölni érsek is. A protestáns párt túlsúlya minden birodalmi ügyben biztosítottnak látszott. De a császárnak épen Regensburgban sikerült részére vonni a schmalkaldi szövetség egyik legtekintélyesebb tagját, Móricz szász herczeget. Már régen viszályban volt a választóval, ő kereste a császár kegyét. Nagy díj helyeztetett kilátásba: a választói méltóság átruházása az idősebb ágtól, Magdeburg és Halberstadt gazdag javadalmainak birtoka. Regensburgban jun. 5-én megköttetett az egyezség.
A szász herczeg annál készebb volt a császár terveinek előmozdítására, minthogy az vele szemben a háború okául mindig csak a politikai okot: a birodalom tekintélyének helyreállását emelte ki és a vallásról nem szólt. A császárnak nővéréhez: Mária királynéhoz intézett leveleiből kitűnik, hogy e politikát czélzatosan követte, hogy a protestánsokat egyenetlenekké tegye. Az országgyűlés még folyt, a protestánsok folytatták az ellenmondást a concilium ellen. A császár hadi készületei nagyban haladtak, landsknechteket toborzott, Itáliából várt egy nagy sereget, Németalföldről egy másikat. A protestánsok nemzeti conciliumot követeltek és az 1544-ki reájuk nézve oly előnyös egyezség megerősítését. Midőn a császár előtt ezt előadták, elhagyta szokott nyugalma – nevetett. A protestáns követek azon kérdésére, ki ellen intézvék a hadi készületek, azt válaszolta, hogy a rendeket ki akarja egyeztetni, de az engedetlenekkel, kik a vallás örve alatt ellene támadnak, éreztetni fogja hatalmát.
Alba herczeg vértezete. Madridban.
A schmalkaldi szövetség ezen hírre szintén fegyverbe szólította csapatjait. Hatalmas fejedelmek, gazdag és harczias városok sorakoztak zászlója alatt. A franczia király is segítette pénzzel. Kezdetben náluk volt a túlsúly. Augsburg városa csapatjának vezére, Schärtlin Sebestyén arra gondolt, hogy Tyrolon át egyenesen Trientnek tart s szétugrasztja a conciliumot. De a szövetséges hadi tanács habozott. Ez alatt a császár a szász választót és a hassiai grófot, a szövetség kapitányait, mint lázadókat birodalmi átokkal sujtotta. Serege Regensburgnál központosult, 34.000 gyalogja, 5000 lovasa volt, köztük 10.000 olasz és 8000 spanyol. Még mindig túlnyomó volt a schmalkaldi sereg számra nézve. De bár a háború vallásháború volt, a protestáns sereg nem állott hitökért halni kész harczosokból, hanem zsoldosokból. A két kapitány közt nem volt egyetértés. Azonkívül mégis bajos dolog volt a törvényes fő: a császár ellen harczolni. V. Károly ellenben korlátlan úr volt a sereg vezetésében. Nem kötötte le semmi mellék tekintet. Először Ingolstadtnál állott szembe a protestánsokkal, kik ágyúztak, de megtámadni nem merték. A schmalkaldiak zsoldosai nyugtalankodni kezdettek, senki sem bízott már a sikerben, a szövetséges sereg fogyott, míg a császáré nőttön-nőtt. Majd a szász választó ingadozott és azon hírre, hogy birtoka veszélyben forog, seregével haza sietett.
Móricz herczeg ott a császári átkot akarta foganatosítani. A rendek megkérték a választót, engedje, hogy a herczegnek meghódoljanak, így legalább rokon és protestáns hajtja végre a császári parancsot. A városok egymásután megadták magukat. Erre a schmalkaldi szövetség alkudozásra hajlott, de a császár nem akart másról tudni, mint megadásról kegyelemre. A közös kudarcz, mint rendesen, most is visszavonást keltett a szövetség vezérei közt. János Fridrik választó és Nagylelkű Fülöp kölcsönösen egymást okolták a tétlenségért. Déli Németország így csata nélkül elveszett.
Egymásután meghódoltak most a császárnak az ottani fejedelmek és városok. A rajnai választó, a württembergi herczeg, Strassburg, Ulm, Augsburg városai egymásután megadták magukat. A protestánssá lett kölni érseket kiűzték fejedelemségéből.
Feltünő és nagy következésű volt e háborúban a déli német nagy kereskedelmi központok csekély ellenállása. Az olyan városok mint Augsburg, Ulm és Strassburg, mindenkép vetekedhettek a nagy olasz városokkal; hadi készültség, különösen pedig tüzérség dolgában, akkor alig volt párjuk. A sokkal jelentéktelenebb Münster, mint láttuk, csaknem egy évig állott ellen a fejedelmeknek, igaz, hogy népét vallásos rajongás hevítette. Ezek pedig óriási hadisarczot fizetnek, – Augsburg 300.000 koronát – hogy ismét kegyébe fogadja őket a császár. Része volt e gyors felbomlásban kétségtelenűl annak is, hogy a városokat már hagyományuk is a császár hű szolgáivá tette és ők inkább a fejedelmekben látták ellenségöket. Ezen a reformatió sem igen változtatott. De bizonyára nagy része volt az elszántság hiányában annak is, hogy épen e városok és különösen Augsburg patriciusi a legnagyobb hitelezői voltak a császárnak. Vagyonuk Spanyolországban és az Indiákban volt lekötve, tehát V. Károlytól függött. Magának Strassburgnak 1,000.000 korona értékű vagyonát foglalták le birodalmában.
A katholikus Fuggerek e háború alatt is segítették kölcsöneikkel Károlyt, de még a protestáns Welserek sem merték pénzöket a schmalkaldiakra bízni. A kereskedelem és a béke érdeke hathatósabbnak bizonyult, mint a vallásos meggyőződés.188
A német városok ekkor vesztik el három századon át, a nagy interregnum óta, megőrzött politikai jelentőségüket. Ebben az értelemben Németországban is végbe megy a modern állam alakulása, mely nagy területeket követel. A polgárság ép úgy elbukik, mint előbb a lovagság. Még csak az volt a kérdés: a császári monarchia fogja-e szervezni ezt az új államot, vagy a fejedelmi oligarchia.
A császár hadseregében és diplomatiájában minden összevágott: a protestánsok minden reményökben csalatkoztak. Sem a franczia, sem az angol, sem a dán király, kik mind buzdították őket, nem mozdultak segítségökre. De most a nehézkes szász választó, látva, hogy egyedül marad, teljes erélylyel lép föl. Jellemét megaczélozza a császárhoz pártolt rokona elleni harag. Még télen megtámadja Móricz birtokait és ostrom alá fogja Lipcsét. Ferdinánd király ellen összeköttetésbe lép a cseh rendekkel, a husziták utódaival.
Luther Márton végrendeletének utolsó sorai és a tanuk aláirása.
Eredetije Budapesten, az ágostai hitv. egyház birtokában.
|
A kézirat fordítása: Végtére ez a kérésem. Mivel e rendelkezésemben nem használom a jogi formát és szavakat (mihez volt okom), mégis engedjék, hogy az a személy legyek, a ki valóságban vagyok és a kinek égben és földön elég a tekintélye és autoritása ahhoz, hgyjenek neki és bizzanak benne, mint egy notariusban. Mert a mint Isten, minden irgalom atyja, reám elkárhozott, szegény, méltatlan nyomorult bünösre bizta kedves fiának evangeliumát, hogy azt hiven és igazán szolgáljam, és ebben mostanig megtartott, úgy hogy azt sokan e világban általam elfogadták és engem az igazság tanitójának hisznek, a pápa átka, a császár, a királyok, fejedelmek, papok és minden ördögök haragja ellenére: annál inkább higyjenek nekem ebben a csekély dologban, annál is inkább, mert kezem irását jól ismerik. Reménylem, hogy elég, ha mondhatják és bizonyithatják, hogy ez D. Luther Márton komoly és megfontolt határozata, mit saját kezeirása és pecsétje bizonyitanak. Történt és kelt vizkereszt napján 1542. Luther M. Én, Melanchton Fülöp, bizonyitom, hogy ez tisztelendő Dr. Luther Mártonnak, igen kedves tanitónknak és atyánknak véleménye, akarata és kezeirása. Én is, Cruciger Gáspár, bizonyitom, hogy ez tisztelendő Dr. Luther Mártonnak, igen kedves atyánknak, véleménye, akarata és kezeirása. A miért magam is aláirtam. Én is, pomerániai Bugenhagen János, ugyanazt bizonyitom kezem irásával. |
Még nagyon kétséges volt a háború kimenetele. A pápa nem látta jó szemmel, ha a császár nagyon is hatalmas lesz. I. Ferenczet is nyugtalanította vetélytársának győzelme, nagy segítséget igért a szász választónak. Ugyanezt tette VIII. Henrik halála után (1547 január 28.) az angol kormány. A cseh rendek tiltakoztak az ellen, hogy királyuk háborút viseljen a schmalkaldiak ellen. A választó győzelme esetén egész Csehország elvesztésétől kellett tartani. V. Károly eleinte Hassia ellen akart fordulni, de most látta, hogy Szászországban kell eldöntenie a harczot. Bár beteg volt, egyenesen az ellenség főtáborhelyének, a reformatió szülőföldjének tartott. Móriczon kivül most már hathatós segítséget nyújtott neki testvére Ferdinánd, mint cseh király. Ez Csehországot, hol egy igen tekintélyes párt állott a protestánsok részén, erőszakkal féken tartotta és seregét a császár rendelkezésére bocsátá.189 Magyarországon is toborzott huszárokat, 1150-en indultak meg Szászország felé Nyári Ferencz vezérlete alatt. Zwickauban egyesültek Szász Móricz hadaival. A magyar vezérek a török elleni táborozásból ismerték a herczeget. Együtt lerontották a cseh rendek által a szász határon ellenök emelt erősítéseket. Eger városában találkozott Ferdinánddal a császár. A király seregét, különösen a magyar csapatot, mindenféle hadi játékban gyakoroltatta bátyja előtt; szép látványt nyújtottak a lovasok különféle fegyverökkel és ruhájukkal, különböző színű dárdáikkal és pajzsaikkal, sáfrány színnel befestett lovakon. Nyári betegségbe esett, helyette Bakics Péter vette át a huszárok vezérletét. Elfoglalta Schneeberg és Altenburg városokat. A császári és királyi sereg Meissen városának vette útját, ennek hírére a választó felszedette az Elba folyó hídját és Mühlberg közelében tábort ütött. A császárnak az volt főczélja, hogy ellenségét elvágja fővárosától, a megerősített és nagy készletekkel ellátott Wittenbergától. Április 24-én, Sz. György napján érte utol az ellenséget, csak az Elba volt köztük. A választó őrizteté az átjárást és nyugodtan hallgatá az isteni tiszteletet. A hajó-hidat el akarta égetni maga mögött, azt hitte, háborítlanúl ér Wittenbergába. De a gyors spanyol gyalogok, szájukba és kezökbe véve kardjukat, átúsztak a folyón az ellenség tüze közepett mások meg a híd még el nem égett hajóit elfoglalták és áthozták. Gyorsan készen állott az ideiglenes híd. Ezalatt néhány magyar huszár is átment egy gázlón, nyomukba Bakics alatt az egész magyarság, hogy az ellenséget tartóztassák, mig az egész sereg át nem szállott. Segítségökre ment a könnyű spanyol lovasság. A gyalogság is átsiet a hidon minden podgyász hátrahagyásával. A választó eleinte védelemre gondol, de megtámadva a magyarok kopjás hadától és másrészről a császári derék-sereg által, futásnak ered. Üldözésére indulnak a magyarok, olaszok és spanyolok vegyest. A pécsi születésű Lucan József a választó után iramodik, kinek feltünő fegyvere és sisakja magára vonta a figyelmet, megsebesíti és elfogja. Megadása jeléül tőrét adta át neki János Fridrik. «Tudom, hogy másként beszélik el e tényt, de én úgy beszélem, a hogy a jelen voltaktól hallottam».190 A választó serege megsemmisült. Midőn a fogoly fejedelmet a császár elé vitték, amaz kezét akarta nyujtani, de ez nem engedte. A választó kalapját levéve, szólni kezdett: «Legkegyelmesebb császár és úr,» – «most már császár vagyok» – vágott közbe Károly, «előbb más néven neveztek» – vonatkozva arra, hogy a schmalkaldiak kétségbevonták császárságát. «Foglya vagyok császári felségednek és kérem, tartson úgy, mint fogoly fejedelemmel illik bánni.» «Alkalmatosság és érdem szerint fogom tartani. Csak menjen», volt a felelet. A császár elfordult, a választó így szólt: «Tegyen velem, a mit akar, kezében vagyok».191
Azon gazdag zsákmányról, melyet a magyarok e hadjáratban szereztek, nem győz szólani Istvánfy. Ez a hadjárat igazán fontos epizódja a magyar történetnek. A Habsburg-házzal való összeköttetés idegen hadakat hozott az országba a török ellen. Másrészt azonban alkalmat nyújtott a királyoknak, hogy európai ellenségeikkel szemben felhasználják a magyar hadi erőt. Erre a schmalkaldi háború volt az első példa. Oly területen tündöklött most teljes fényben a magyar vitézség, melyen I. Henrik király ideje óta, több mint hat századon át, nem járt magyar hadsereg.
A császár eleinte halállal akarta büntetni foglyát, mint lázadót. Ki is hirdették előtte a halálos itéletet. De csakhamar jobbnak tartotta alkudozásba bocsátkozni vele. János Fridrik lemondott a választó-fejedelemségről és azt Móriczra ruházta, sőt maga szólította fel Wittenbergát és a többi várat, hogy adják meg magokat. Csak vallásos meggyőződéséből nem engedett semmit. Így szállott át a szász választó méltóság a Wettin családnak most királyi czímmel uralkodó ifjabb (Albertin) ágára. Az idősebbik (Ernestin) ág, mely János Fridrik utódjaitól ered, kisebb birtokokat nyert Thüringiában. Belőle származnak a szász-weimári, koburg-gothai, meiningeni, altenburgi fejedelmi családok.
V. Károly a mühlbergi csatatéren.
Tizian festménye, a del Prado múzeumban, Madridban.
Teljes volt a császár győzelme. Mint mondá: «jöttem, láttam és Isten győzött.» A protestáns vallás ellen nem engedett meg semmi üldözést. Még mindig a vallásos egyesítés volt czélja, nem a pápa akaratának keresztülvitele. Oly rossz volt akkor a viszony közte és a pápa közt, hogy emez visszahívta katonáit a császár seregéből. Ez megkönnyítette a protestánsok közeledését. Brandenburg egészen az ő részére állott. Az északi német városok, Magdeburg kivételével, mind megadták magukat. Maga hassiai Fülöp, kit a császár legjobban gyűlölt, igénybe vette vejének, Móricznak közbenjárását, hogy békét nyerjen a császártól. V. Károly megadást követelt kegyelemre. A gróf ezt nem fogadta el, s a közbenjárók, a szász és a brandenburgi választó, kieszközölték a császártól, hogy Fülöp ugyan kegyelemre adja meg magát Ő Felségének, minden feltétel nélkül, de az őrgróf és a herczeg (a brandenburgi és szász) kijelentik, hogy szükséges, hogy Ő Felsége e feltételt nem fordítja a gróf testi büntetésére vagy örökös fogságára.192 Halleban junius 19-én a császár lábai elé borúlt, kegyelemért esedezve. Azon hitben, hogy ezzel visszanyeri szabadságát, nevetett. A császár felolvastatá, hogy nem fogja a grófot halálos büntetéssel, sem confiscatióval, sem örökös fogsággal büntetni. Fülöp a császár foglya maradt.193 E nyugtalan szellem, kinek legnagyobb része volt a protestantismus politikai szervezésében, de kinek fényes tehetségeit nagyon elhomályosítja sok erkölcsi bűne, szereplésének végét érte. A császár csak most tekintheté magát úrnak Németországban. Két fő ellensége foglya volt jog és törvény szerint, a protestáns főország fölött oly fejedelem uralkodott, kit ő helyezett a választói székbe, sehol nem állott vele szemben hadsereg, míg ő nagy, győztes, teljesen tőle függő hadseregnek állott élén.
Ily viszonyok közt, nemcsak tekintélye, hanem hatalma is volt, keresztülvinni azt, mit vallás dolgában jónak tartott.
Valóban sajátságos volt most a császár helyzete vallási tekintetben. Egyrészt a trienti conciliumnak és a pápának volt határozott dogmatikus elve, másrészt a protestantismusnak. A trienti zsinat az igazolás, az eredendő bűn és a kánoni irások kérdésében már is erősen állást foglalt a protestáns tanokkal szemben. A protestánsok a zsinatról tudni sem akartak, a császár pedig még mindig lehetőnek tartotta a két fél megegyezését azon az alapon, melyen a regensburgi vallásos tárgyalások folytak. Sem a kizárólagos pápai, sem az újító álláspont nem volt inyére. A dogmatikus kérdések egyáltalában alig érdekelték annyira, mint az egyházi szertartásokra és kormányzásra vonatkozók. Lehetőnek hitte, hogy tekintélye és hatalma által mindkét félt egyezségre birja, mintha vallásos meggyőződés dolgában lehető volna a középút kitűzése. Ezt a középútat azonban azért is választá, mert bizonyára legalkalmasabb volt egyaránt tőle tenni függővé a pápát, a zsinatot és a német rendeket.
Erzsébet herczegnő, II. Henrik franczia király leánya, II. Fülöp spanyol király felesége.
Zománczmű a Seymour gyűjteményben.
Midőn a császári tekintély az egész Németországban, Magdeburg városa kivételével, el volt ismerve, a császár Ágosta városába országgyűlést hívott össze. Hangja és magatartása mitsem változott, bár oly nagy diadalt vívott ki, mégis csak megegyezés volt jelszava. Résztvett mind a hét választó. A császár az ágostai felekezet követeinek szabad utat biztosított a Trientben ujonnan megnyitandó zsinathoz. A választók és a fejedelmek kijelenték, hogy alá fogják magokat vetni a concilium határozatainak. Köztük csak a fogoly János Fridrik mondott ellen. A városok ellenben csak azon esetre voltak hajlandók elfogadni a zsinat végzéseit, ha azok megfelelnek az isteni tannak.194
János Frigyes választófejedelem búcsúja V. Károlytól Linznél, 1552 szeptember 2-án.
Ismeretlen művész fametszete a XVI. század közepéről.
Másrészt a pápa sem akart engedni a császárnak. Fentartotta az eddigi végzéseket és a többség azon jogát, hogy a császár nélkül is meghatározhassa, hol legyen a gyűlés. III. Pál semmitől sem tartott jobban, mint a császár hatalmának emelkedésétől. Említettük már, hogy a protestánsok elleni harczban elhagyta V. Károlyt. Az új franczia királylyal, II. Henrikkel a legbensőbb viszonyba lépett. A császár követei által 1548 jan. 16-án Bolognában ünnepélyesen követelte a zsinatnak visszatérését Trientbe, ellenkező esetben előre is érvénytelennek nyilvánítja annak minden tényét. Kijelenti, hogy mint császárnak és királynak kötelessége védelmébe fogadni, a pápa és a legátusok hibája és hanyagsága által sülyedő egyházat; a szent atyák és a törvények értelmében. A pápai legátus büszkén azt felelte, hogy készebbek meghalni, mint a világi hatalom beavatkozását a zsinat ügyeibe eltűrni.195
V. Károly főigyekezete most oda irányúlt, hogy a zsinat és a pápa nélkül hozza közelebb a protestánsokat a régi egyházhoz. A két fél legmérsékeltebb theologusai által állíttatá össze azon tanok és szertartások összességét, melyekhez a protestánsok tartsák magokat egyelőre, míg nem jő létre állandó kiegyezés a zsinaton. Meg volt ennek előzménye az 1530-iki augsburgi gyűlésen, midőn Melanchthon békés lelkületét követve, Lutherrel ellentétben a legfontosabb kérdésekben is nagyon közeledett a katholikusokhoz. Ezen intézkedését nevezték interimnek. Az úrvacsorát mindkét szín alatt megengedte és a papok házasságát is. A mise és az igazolás kérdésében is közeledtek. A mellett a régi egyház formája fentartatik, a pápa elismertetik főnek, de csak a szakadás megakadályozása czéljából, a püspöki hatalomról ellenben az mondatik, hogy egyenesen isteni jogon alapúl. Az egésznek inkább politikai volt a czélja, mint vallásos, az t. i., hogy a birodalom régi formája, mely leginkább a hierarchián alapúlt, megmaradhasson, a mellett azonban a protestánsok se idegeníttessenek el a császártól.196 Természetes tehát, hogy ezen rendszabályokat csak azok fogadták el, kiknél nem a vallásos meggyőződés játszotta főszerepet. A brandenburgi és pfalzi választó elfogadták. Móricz ellenben fentartotta országos rendjeinek beleegyezését.
Még sokkal nagyobb ellenállásra talált az interim a katholikus részen. A pápai udvarnál azzal gyanusították a császárt, hogy feje akar lenni a német nemzeti egyháznak.197 A német katholikus fejedelmek pedig elidegenedtek a császártól, látva, hogy a győzelem gyümölcsét a császár maga szedi. Azt követelték, hogy az interimnek csak a protestánsokra nézve legyen érvénye. Magok, a császár kedvéért, nem akartak eltérni a pápától és a zsinat eddigi határozataitól. Ennélfogva az interim, mely a császár szemében arra volt hivatva, hogy Németországot vallásosan egyesítse és a pápától függetlenebbé tegye, már is elveszté jelentősége nagy részét. Már csak a protestánsok ellen irányult.
III. Julius pápa érmének hátlapja.
Anglia fölemelését mutatja a pápa, V. Károly, II. Fülöp, Katholikus Mária és Pole bibornok által. A berlini kir. éremgyüjteményben.
Mégis hozzáfogtak nagy buzgósággal keresztülviteléhez. Déli Németország nagy városait annyira rémítette a közeli császári sereg, hogy ott az interim csakhamar életbe lépett. Hogy az ottani állapotok megszilárduljanak. V. Károlynak gondja volt arra, hogy a kormány mindenütt a patriciusok kezébe jusson s a köznép elveszítse a reformatió korában szerzett jogait. Nagyobb nehézséggel találkozott Észak-Németországban. A szász papság, élén Melanchthonnal, szintén közeledett ugyan az interimhez, de egészen nem tartották elfogadhatónak. Egy más párt azonban, melynek a fanatikus Flacius volt a vezére, nagy buzgósággal utasított el minden alkudozást a pápával. Magdeburg fenntartotta magát s a szigorú lutheranismust. Móricz választó bizatott meg a birodalmi átok végrehajtásával a város ellen.
III. Pál pápának 1549 november 10-én történt halála után utódja, III. Julius, inkább hajlott a császár szándékai felé. Ismét Trientbe helyezte át a zsinatot 1551-ben. Ezalatt egy újabb ágostai országgyűlésen a protestánsok csakugyan reábirattak, hogy követjeiket elküldjék a zsinatra.
V. Károly most oly állást foglal el, minő Nagy Károly ideje óta nem jutott európai fejedelemnek. Ellenségeit legyőzte vagy kibékítette. Tervei nem egyes országnak vagy nemzetnek sorsával foglalkoztak, hanem felölelték az egész nyugati keresztyénséget. Oly egységet akart létrehozni politikai és egyházi téren, minőt a nagy frank császár óta nem valósított meg senki. Művét azáltal vélte biztosíthatni, hogy a császári koronát örökössé teszi családjában. Az volt szándéka, hogy testvére Ferdinánd római király, azon esetre, ha őt túlélve római császárrá lesz, az ő fiát Fülöpöt rendelje utódjáúl, őt római királylyá választatván. Eddig abban állott a megállapodás a két testvér között, hogy Ferdinándot annak fia Miksa fogja követni, míg a császár fia Spanyolországot nyeri. Az örökösödés ezen szándékolt változtatása tehát felbontotta a két Habsburg uralkodó között addig zavartalanul fennállott egyetértést. Ferdinánd csak későn értesült bátyja ezen tervéről, mely családja jövőjét fenyegette.
De nemcsak Ferdinándot sértette Fülöpnek előtérbe lépése, hanem még jobban a német rendeket. Ferdinánd, mint római, magyar és cseh király nem volt félelmetes reájuk nézve. Hatalmát leköté a török, vallásos és alkotmányos tekintetben még sokkal mérsékeltebbnek mutatta magát, mint V. Károly. Fiáról, Miksáról pedig tudták, hogy a protestantismushoz hajlik. Ennek ellenében idegen volt előttük a Spanyolországban nevelt, korlátlan tekintélyhez szokott, komor és sötét gondolkozású Fülöp. Attól kellett tartaniok, hogy ő majd Németországban is úgy akar uralkodni, mint Spanyolországban. Fülöp maga is eljött Németországba, de bármennyire kereste kedvét a fejedelmeknek, bizalmukat megnyerni nem birta.
Így megrendült a császár hatalmának egyik legszilárdabb alapja: összeköttetése öcscsével. Újabb szövetségeseket nem nyert, az interim által a régieket is elidegeníté magától. Ilyen viszonyok közt támadt Szász Móriczban az a gondolat, hogy felhasználva a császár ezen elszigeteltségét, megfoszsza őt győzelme gyümölcseitől és biztosítsa a protestantismust és a német fejedelmek jogait.
Szász Móricz. A császár megaláztatása.
Szász Móricz.
Cranach Lukács festménye (1559.) után.
Az új szász választó a császár megbizásából Magdeburgot ostromolta. Mindenkép V. Károly kedvében járt, az országgyűlésen meghajolt akarata előtt, a zsinathoz elküldé követeit. De azért, már mikor az ostrom folyt, összeköttetésbe lépett II. Henrik franczia királylyal. Nagyon sérté őt, hogy a császár, véleménye szerint jogtalanúl, súlyos börtönben tartá ipját, a hassiai grófot, Ezen bánásmód intő példa volt arra nézve, mi vár a német fejedelmekre, ha a császár hatalma megszilárdúl, vagy épen örökössé válik. Ez volt Móricz főindoka. Ő egészen politikus volt. Bármennyit köszönhetett a császárnak, elhagyta őt és megengedettnek tartotta, hogy a hűség örve alatt összeköttetésbe lépjen ellenségeivel. Bár protestáns országnak volt fejedelme, nem hatott reá a vallás. Ő, ki a schmalkaldi háborúban rokonai ellen harczolt, ki elfogadta az interimet és megszállotta Magdeburgot, semmi esetre sem tekinthető az elnyomott vallás bajnokának.
A császár elleni oppositió ismét fegyverben állott Európaszerte. A törökök a Földközi-tenger déli részén elfoglalták Tripoliszt és 1551 őszén új hatalmas hódító hadjáratot intéztek Magyarország ellen. A franczia király békét kötött Angolországgal és szabadon rendelkezhetett most a császár ellen. Havonkint 100.000 aranykorona segélyt igért a német fejedelmeknek, annak fejében Metz, Toul, Verdun és Cambray városait kötvén ki, melyek a birodalomhoz tartoznak ugyan, de francziák. Magdeburg 1551 nov. 3-án megadta magát, de Móricz még együtt tartá seregét. A császár megbizásából gyűjtötte, annak nevében vezette, de nem látott semmi rosszat abban, hogy az ellen fordítsa. A történetben ritka példája a sikerült színlelésnek. Még 1551 decz. 28-án azt írja a császárnak, hogy nem sokára elküldi követeit Trientbe. Még 1552 elején azt hitte Melanchthon, hogy a zsinathoz fogja majd őt küldeni a választó. Ugyanakkor, január 15-én köttetett meg ünnepélyesen a szerződés a franczia királylyal Chambordban. Okul az volt adva, hogy felszabadítják a hassiai grófot és megvédik a német szabadságot.
A császárt még mindig a zsinat foglalkoztatá. Akkor épen a protestánsok érdekében működtek ott követei. Maga Innsbruckban tartózkodott, hogy könnyebben folytathassa az alkudozást; serege legnagyobb részét elbocsátotta. Nővérének, Máriának 1552 január 28-án azt írja, hogy lehetetlen most háborút viselni, ha kényszerítik reá, kétségbe kell esnie.198 A német katholikus fejedelmek egészen elhagyták, Móricz a legnagyobb gyorsasággal és határozottsággal vitte a harczot. Gyorsan végig pusztította déli Németországot. Május 19-én elfoglalta az ehrenbergi szorost, Tyrol kapuját és ott szétverte a császár gyülekező hadát. V. Károlynak, ki betegen feküdt, és Ferdinándnak még aznap el kellett menekülni Innsbruckból. A Brenneren átmentek Villachba.
Köln látképe 1531-BŐL.
(Worms Antal fametszete után. Jobbra a dóm.)
Ferdinánd közvetítése alatt most megkezdték az alkudozást Passauban. A császár ebben nem vett részt. Megegyeztek abban, hogy béke legyen a két vallás közt, ha a zsinat nem hoz is létre kibékülést. Ez a híres passaui egyezség (1552 jun. 7.). A hassiai gróf pedig bocsáttassék szabadon. A többi ügy elintézése a birodalmi gyűlésre marad. A béke helyreállott, csak még Albrecht brandenburgi őrgróf folytatott rabló hadjáratot a papi fejedelmek ellen, míg a császár őt zsoldjába nem fogadta. Móricz kötelezte magát, hogy Ferdinándot segíti a török ellen.
A császár nem fogadta el az egyezséget. Meggyőződése ellen nem akart tenni. Bűnnek tartotta mindenkorra lemondani a reményről, hogy helyreállítsa az egyház egységét. Császári kötelességével nem tartotta összeférhetőnek, hogy alávesse magát alattvalóinak. «Látom,» így írt junius 30-án Ferdinándnak, ahogy a többség a császári tekintély gyöngítésére tör. Ha tönkre kell mennie, nem akarom, hogy alattam történjék. De ha panasz van ellenem, megigérem, hogy a legközelebbi gyűlésen, félév alatt, meghallgatom és jóvá teszem. De lelkiismeretem ellen nem teszek. Inkább élére állok seregemnek és ellenök indulok. Ha pedig nem várhatok sikert, inkább eltávozom Olaszországba vagy Flandriába. De nem kötelezhetem magamat, hogy a vallás ügyét mindenkorra orvoslás nélkül hagyjam.» Foglyait azonban szabadon bocsátotta. Midőn nagy sereg gyűlt össze körülötte és fia egy millió aranyat küldött neki Spanyolországból, akkor sem a protestánsok ellen fordult, hanem a francziák ellen.199 A vele csak imént szemben álló protestáns had pedig nagyrészt Magyarországba indult a török ellen.
II. Henrik franczia király már az év elején birtokába vette Lotharingiát és Toul, Verdun és Metz püspökségeket. Metz városa, a német birodalom e fontos végvára, kardcsapás nélkül került kezébe, Strassburgot is fenyegette. V. Károly, midőn ismét nagy hadseregnek volt feje, első feladatának Metz visszafoglalását tartotta. Egész seregével annak ostromához fogott, maga, bár nagy beteg volt, kitette magát minden fáradalomnak és veszélynek. De a franczia őrség Guise Ferencz herczeg alatt visszaverte rohamait. Csakhamar beköszöntött a tél, betegség és élelemhiány tizedelte a császári tábort. A gyönyörű sereg tönkre ment, 1553 január elején abba kellett hagyni az ostromot. V. Károly utolsó nagy vállalatában kudarczot vallott. Metz egészen francziává lett, Móricz választó már a császári koronával kinálta a franczia királyt. A törökökkel is összeköttetésbe lépett, kik Magyarország koronájával kinálták.200 De már ugyanazon évben, harminczhárom éves korában meghalt azon férfiú, kinek műve volt a császár bukása. Régi szövetségese, a brandenburgi Albrecht elleni győztes csatában esett el, 1553 jul. 11-én. «Oly természet, melynek Németországban alig találjuk párját, oly óvatos és titkolódzó, oly vállalkozó és tevékeny, oly előrelátó és annyira tárgyánál maradó, a mellett a hűség és személyes tekintet teljes hiányával. – Tevékenysége határozott a protestantismus sorsa fölött. Elpártolása veszélylyel fenyegette azt, elpártolása a császártól visszaállította a szabadságot. Nagy jövő állott a hatalmas férfiú előtt, midőn utolérte a halál.»201
Németországban Móricz halála helyreállította a békét. A két fél egyaránt belátta, hogy nem juthat túlsúlyra. Az ország pusztulását egyaránt sínylette katholikus és protestáns. Csak abban állott a nehézség, hogy a császár betegsége miatt nem tarthatott országgyűlést, s kimondott elvei szerint nem egyezhetett bele semmi oly intézkedésbe, mely a protestantismus fennállását mindenkorra államjogilag megszilárdítsa. Csakhogy ellenmondása már nem volt döntő. Móricz diadala és a metzi kudarcz teljesen megingatták tekintélyét. Azóta pedig egészen visszavonult a birodalmi ügyek igazgatásától, melyet a római király vitt.
Ferdinánd nem érezte magát annyira lekötöttnek a hierarchia iránt, mint bátyja. Politikailag is közelebb állott a protestánsokhoz, mint amaz, a passaui egyezségre ő lépett velök, nekik köszönheté, hogy már nem volt szó Fülöp császárságáról. Igy ő volt a természetes közbenjáró a két vallásos párt közt, egyuttal, mint a trón örököse, felruházva a kellő tekintélylyel.
A passaui egyezségben igért országgyűlés Ágostában tartatott meg 1555-ben. Ferdinánd a katholikus rendek és a császár nevében tárgyalta az egyházi ügyeket a protestánsokkal, ő kötötte meg velök császári megbizásból az ágostai vallásos békét A császár nyilatkozatában még mindig kifejezte az egyesítés reményét, de elismerte a béke érvényét azon esetre is, ha a zsinatnak nem sikerülne a vallásos kiegyezés.
Magát a békét, bár a főpapok egy része eleinte ellenezte azt, «örökösnek, állandónak, feltétlennek, örökkétartónak» jelentették ki. A protestánsok birtokát és egyházi szervezetöket biztosították, befogadták. A püspöki hatóságot az ő területeiken felfüggesztették. Ez által egyszerre gyökeresen végeztek a szent székek kérdésével, melyet a mi hasonló czélú törvényhozásunk, bár sokban az ágostai vallásbékét követte, még sem birt soha véglegesen a protestánsok javára megoldani. Viszont az alattvalók vallásgyakorlatának jogát illetőleg a magyar vallásbékék lényegesen tovább mennek, mint a német, mely csak rendi jogokat ismer.
Egy katholikus vagy ágostai hitvallású rendet se lehessen háborgatni vallása miatt, vagy azzal kapcsolatos ügyekben. A reformatió maradjon érvényben a hol már behozták és behozása új területre csak a fejedelemtől vagy hatóságtól függjön. A hol a fejedelem más vallású alattvalóinak nem engedi meg vallásuk szabad gyakorlatát, legalább a kiköltözést nem akadályozhatja. Külön ki van emelve, hogy ezen béke csak a katholikus és ágostai rendekre nézve áll, abból a zwingliánusokat, kálvinistákat és más felekezeteket kizárták.202
Ezen elvek teljes keresztülvitele a protestantismust tehette volna egyedül uralkodóvá. A reformatió szabadsága különösen az egyházi fejedelmeket csábíthatta a hozzá pártolásra, azon reményben, hogy birtokukat mint világi urak birhatják és örökössé tehetik. Ezért a végzés kijelenti, hogy azon esetben, ha érsek, püspök vagy más egyházi rend elhagyná a régi hitet, ez azonnal elveszítse javadalmát, s a káptalan szabadon választhasson új főpapot a régi hithez tartozók közül. Ez az ú. n. reservatum ecclesiastium (egyházi fentartás), mely a német katholikus hierarchiát a saecularisatió, a német katholikus rendeket a protestans többség ellen biztosítá.
A vallásos béke ezen alakjában nem más, mint azon elv keresztülvitele: cuius regio, eius religio (kié a föld, azé a vallás is). Nem más, mint az állami egyház diadala. V. Károly is azt akarta megvalósítani. Csakhogy az ő szemében az egész Németország alkotta az egységet; mint annak fejedelme, feljogosítottnak tartotta magát az egész területen a saját vallásos meggyőződését tenni uralkodóvá. Bukásának oka épen az volt, hogy Németországban nem az egész, a birodalom, hanem az egyes részek, a fejedelmek birtokai és a városok voltak államilag szervezve. Igy az ágostai békének nemcsak vallásos tekintetben nagy a jelentősége, hanem alkotmányos, politikai szempontból is. Annak jelölője, hogy bár Németországban a császárság, a monarchikus forma megmaradt, a lényeges kérdésekben már nem az egység a mértékadó, hanem az egyes részek érdeke. Abban áll V. Károly tragikuma, hogy a viszonyok ezen átalakulását nem ismeré fel.
Fejedelem úton; II. Frigyes bajor herczeg.
Otsendorfer Mihály fametszete 1556-ból.
A német viszonyok így bizonyos megállapodásra jutottak, nemcsak egyházi tekintetben, hanem politikaiban és társadalmiban is.
Az újkor kezdetén úgy látszott, mintha egyrészt a császári hatalom, másrészt a polgárság feltörekvő mozgalma és a parasztság felszabadulása készülnének új alakot adni a birodalomnak. Még az sem látszott kizárva, hogy a monarchia itt is összeköttetésbe lép a demokratikus elemekkel a főnemességgel szemben, úgy mint ez nyugoti Európában történt. De itt végbe megy az a nagy fordulat, mely Németország későbbi fejlődését a nyugoti országokétól elválasztja. A fejedelmi hatalom elég erősnek bizonyúl nemcsak a népies mozgalmak elnyomására, hanem az egy ideig diadalmaskodó császári hatalomnak teljes korlátozására is. Németország szervezése ezután századokon át a territoriális hatalmak műve. Ezek mellett úgy a császári hatalom, mint a polgárság – mindenütt a nemzeti állam megalkotói – teljesen háttérbe szorulnak.
Társadalmilag és gazdaságilag is a nemesség itt külön fejlődik, függetlenül a városoktól. Az udvari élet nem hiányzik ugyan, de csak az egyes tartományok előkelőit egyesíti, nem az egész nemzet erkölcsének, műveltségének szab törvényt.
Az immár törvényesen, véglegesen szentesített vallásos megoszlás a nemzet összes erőinek felbomlását vonta maga után.
Németország természetes földrajzi alakulásának hatása most újra érvényesült. Az északi síkság, mely nagy részben új telepítés volt, csak ezen idő óta visz világtörténelmileg fontos szerepet. Addig, a frank császárok ideje óta, déli Németországnak régi műveltségű területei jártak elől az állami és egyházi élet minden terén. Most, a. hitújítás és a fejedelmi hatalom kettős hatása alatt a régi szász és szláv föld egyenjogúvá válik. A déli rész megtartotta történeti összeköttetéseit a régi egyházhoz hű maradt román nemzetekkel; az északi ellenben az által erősödött és terjeszkedett, hogy északi Európát hozta szorosabb összeköttetésbe földrészünk szellemi és politikai életével.
V. Károly lemondása és halála.
Hosszú, a legnagyobb siker által koszorúzott pálya után, hirtelen minden diadalának eredményétől megfosztottnak látta magát a császár. Egymásután foglya volt a leghatalmasabb király, a pápa és a protestantismus két vezére. Zászlója diadalmasan lengett Tunisz falain, Páris közelében, az Elba mentén. Serege megállította Szulejmán diadalmenetét. És miután katonai és politikai feje volt a keresztyénségnek az iszlámmal szemben, azzal kecsegtetheté magát, hogy az egyház belsejében is helyre fogja állítani a régi rendet, hogy az egyházat megtisztítva a benne elharapódzott visszaélésektől, de fentartva régi, századok által szentesített formáiban és tanaiban, leghatalmasabb eszközévé teszi uralmának. És annyi diadal, annyi fáradság gyümölcse semmivé válik néhány hónap alatt. A német fejedelmek legyőzik császárukat, a protestánsok a katholikus egyház fejét, nyugoton a francziák hódítanak, keleten a török. Annyi ellenségtől körülvéve, be kell látnia V. Károlynak, hogy ereje nem elegendő a küzdelemre. És minthogy azon hatalmak kerekednek felül, melyek ellen küzdeni volt élete feladata, méltóbbnak tartja lemondani hatalmáról, mint megalkudni velök. Kitűnt, hogy e nagy hatalom igazgatása fölülmúlja egy ember szellemi erejét. Keserű élczczel mondá, hogy a szerencse csak az ifjaknak kedvez.
Német nemes házaspár a XVI. század közepén.
Aldegrever Henrik rézmetszete eredeti nagyságban.
Német nemes házaspár a XVI. század közepén.
Aldegrever Henrik rézmetszete eredeti nagyságban.
Nemcsak lelkileg, testileg is meg volt törve. Már harminczkét éves kora óta majdnem mindig beteges. Ő, politikájában és egész nyilvános szereplésében az önmérséklet mintaképe, nem volt képes ellenállani a lakmározás és a szerelem élvezeteinek. Ezek aláásták egészségét, élőhalottá tevék. De már előbb természetétől fogva kedvelője volt a magánynak és szomorú lelkületű. Először a tuniszi fényes expeditió után gondolt teljes visszavonulásra a világtól, majd ifjú nejének, portugálliai Izabellának, halála után 1539-ben, még mélyebb gyökeret vert benne ezen eszme.203 Metz ostromának abban hagyása után teljesen megérlelődött ezen elhatározása. Kiszemelte elvonulása helyéül San-Yuste klastromot Estremadurában, kellemes vidéken. Ott, jámbor Jeromos rendű szerzetesek között, imával és szent gyakorlatokkal akará eltölteni élte alkonyát. Fiának 1553 decz. 13-án meghagyta, hogy ott építtessen az ő és legbizalmasabb szolgái részére megfelelő lakást.
A még folyó franczia háború tartóztatá ezen szándék kivitelében. De midőn eléggé biztosítottnak látta uralmát, egymásután lemondott országairól.
Gyakran örökíté meg a nagy németalföldi festők ecsete azon jelenetet, midőn az agg császár a brüsseli palota nagy termében, 1555 október 25-én lemondott ünnepélyesen az uralkodásról. Orániai Vilmosnak vállára támaszkodva elmondá, minő fáradalmas és tevékeny volt élete, mióta tizenöt éves korában ugyanazon helyen érett korunak nyilvánította nagyatyja, Miksa császár. Elsorolta háborúit, utazásait, meghiúsult törekvéseit. «Most,» így fejezé be, «oly fáradt vagyok, hogy már nem lehetek oltalmatokra. Ezen szorult és gyenge állapotomban bűnt követnék el Isten és az emberek ellen, ha nem mondanék le az uralkodásról, minthogy fiamnak Fülöp királynak kora megengedi, hogy kormányozzon, s ő, mint remélem, jó királya lesz szeretett alattvalóimnak. Én tehát Spanyolországba megyek, neki adva át minden országomat és öcsémnek a római királynak a császárságot.» Engedelmességre szólítja föl népét fia iránt és őrizkedésre az új tanoktól. Végül bocsánatot kért, ha netán igazságtalan volt bárki iránt. Minden szem könnybe borult ezen beszédre. A császár után nővére Mária magyar királyné szólott, lemondva Németalföld kormányzatáról, melyet addig ő vezetett. Nemsokára lemondott a császár spanyol koronáiról is (1556 jan. 16.). Ekkor régi barátjának, Doria Andrásnak azt írta, hogy elhatározása Spanyolországba vonulni, ott fejezni be napjait és megmenekülve minden ügytől-bajtól, a bűnbánatnak élni, azon tettei javítására, melyekben megsértette Istent.204 Az egész világot meghatotta az elhatározás. Csak ellensége, IV. Pál pápa mondta felőle, hogy megőrült.
Különböző okok tartóztatták még Flandriában. Csak 1556. nov. 25-én vonult be új lakába a «san-yustei remete». Nővére Mária királyné elkisérte Spanyolországba.
Élete egyesülése volt a szent gyakorlatoknak, a szellemi munkának és a nyugalomnak. Sokat foglalkozott mathematikai eszközökkel és órákkal, sokat és szívesen járt a klastrom kertjében és a környék kies ligeteiben. Mindig körüle voltak legbizalmasabb emberei és egyáltalában sohasem szüntek meg őt császárnak tekinteni. Évi kiadását 20.000 aranyra szabta. A politikától nem vonult vissza teljesen. Fia minden fontos ügyben kikérte tanácsát. Igen nagy része volt a Francziaországgal folyó alkudozásokban és leginkább ő rendelte el a protestantismus elterjedése ellen a spanyol kormány által kiadott intézkedéseket. Azon nagyon elterjedett vélemény, hogy a császár egészen a magánynak élt volna, teljesen téves. Ép oly téves azon híres monda is, mely szerint a császár már életében eltemetteté magát teljes ünnepélyességgel, a vallás minden szertartásával.205 Betegsége, a köszvény, gyakran bántá és 1558 szeptember 21-én elragadta. Jámboran és nyugodtan húnyt el Jézus nevével ajkain.206
Ez volt vége azon hatalmas uralkodónak, ki az újkor nemzeti és vallásos eszméivel szemben bajnoka volt a középkori világrendnek. Halála után nem egyesült többé egy főn annyi korona, annyi öröklött méltóság, annyi tehetséggel és nagysággal párosulva. Ő az utolsó igazi római császár.