Nem, mint apáink sűltek, -- itthon    Töltvén egész mélő nyarat, S nézték a vén béres hogyan vet    S a tót napszámos hogy' arat. September -- ah! szüret már nem lesz:    Vagy: lesz szüret, ha bor nem is: Történeti jogát megőrzi    Híven az iszom-eszem is; Különbség az, hogy míg apáink    Egy canga birkán "laktanak": Nekünk cukor kell, sütve, főzve,    Pezsgő bor, osztrigák, halak. Így, ber, megint ber fogytig-untig    S "brrr!" míg az esztendő lefut; Miközben egy nap a halottak    Fényűzésére is kijut, Midőn gyertyával, zöld levéllel    S virággal megvendégelik, S kitesz halottjáért az élő,    Mutatva dúsan, hogy: "telik!" Majd a karácsony hozza végűl    Az apró szívek örömét; De a "bubus" már nagy szakértő,    Bírálva hordja meg szemét, S ha nem drágát hozott az angyal    Ajak lepittyed és befagy; Biz', édes Jézuskám, te is már    A luxus terjesztője vagy! (1877. nov. 4.) 40) Népdal Haja, haja, hagyma-haja, Sír a leány: mi a baja? Kicsi a lyány mint egy bögre: Nagy szerelem teszi tönkre. "Veszett is vón' hagyma földbe': Nem könnyezne szemem tőle! Veszett vón' az úrfi Pesten: Nem verne így az úristen!" (1877. nov. 7.) 41) Dal fogytán Függ már szögén a hárfa; -- Kapcsos könyvem bezárva    Mint egy koporsó. Ujjam nehéz a húron, A verset únva írom:    Ez tán utolsó. Mi haszna is, mi haszna Kél egyhangú panaszra    Belőlem a dal? Még majd szememre lobban: "Közöld, ha ily bajod van,    Az orvosoddal!..." (1877. nov. 29.) 42) A kép-mutogató Énekes história Debreceni sokadalom! Nézz e képre, halld meg dalom: Szomorú történet esett, -- Kin sok jámbor szív megesett --    E szomorú időben; Arrul szerzék ez új verset    Ebben az esztendőben. Első képem azt mutatja: Grófkisasszonyt feddi atyja, Mér fejére súlyos átkot, Hogyha az íródeákot    Még tovább is szíveli, Kihez a sáros cipőjét    Sem méltó megtörleni. Ím haragra lobban arca, Ősi dölyfe, mély kudarca! A leány, mint szőke harmat, Reszket, elfoly; -- ajka hallgat,    Vagy, ha mond is, ennyit mond: Válni nem tud, de meghalhat,    Ősz fején úgy nem lesz gond.