Második kép: hogy az atyja A deákot felhivatja. Íme, ott áll; büszke, délceg; Viseletén semmi félszeg;    De szegény -- csak köznemes, Grófkisasszony szép kezére    Már ezért sem érdemes. Szigorún ezt tudtul adja Grófkisasszony édesatyja, -- S hogy sem esztendő, se' hónap, Kitelt éve, mehet holnap.    Messze ám! nagy a világ. Mélyet bókol, de csak ott áll    Bátran az iródeák. "Gróf úr! enyim a leánya, Szíve, lelke, minden vágya; Minket senki el nem választ: Kezét kérem és a választ,    Ha "igen" is, ha"nem" is; Rangja, fénye, java nem kell:    Elveszem egy ingben is." Fagy, ütésre, föl nem enged: Hogy kidobják: szolgát csenget. Új kép váltja most a régit: (Nézni kell a vesszőm végit)    A leányt mutatja, hogy Ezt sikoltva: "egy ingben is!"    Apja lábához lerogy. A deákkal hajduk bánnak. Szőke fürtit a leánynak Apja tekeré kezére, Mintha nem vón' édes vére,    S dobja a legény után. -- Hír nincs rólok, hang sincs rólok    A kastélyban ezután. Szalma-viskó s falu vége Ifju párnak menedéke; Ottan rejtve volna, s boldog, Ha tudna, vagy birna dolgot;    Hanem a természet kér, S már sohajjal végzi a dal:    "Kis kunyhóban is megfér". *) Avagy e kéz finom bőre Áll-e a mosóteknőre? Kit arasszal így fogunk át: E derék, bír durva munkát?...    Férje könnyebben veszi: Savanyú tej neki nem kell,    A fölét ha leeszi. -- Őszi este, kandallónál, Az öreg gróf ott szunyókál; Bőg a kémény, künn esik, fú, Hogy belép egy szolga fiú    S könnyes szemmel oda súg "Kapu-rácsnál rongyos nő áll.    Azt mondja, kisasszonyunk." "Ha! tépesd le az ebekkel! Nincs leányom -- nem volt -- nem kell!" -- Legszomorúbb ez a rajzon, Ezt ne nézze terhes asszony,    Mert úgy jár, mint amit lát, Mint a szegény grófkisasszony    Mikor űzték a kutyák. Múlik a tél, esztendő is, Múlat a gróf, feled ő is; Nappal verseny és vadászat, Este keres vídám házat,    Hol van élénk társaság; S időt ölni felkerűl ott    Mindenféle furcsaság. Asztal-írás ötvenhatban Vala itt-ott még divatban; Kisded asztal egyik lába Iró-eszközt rejt magába:    A körűl sereglenek Azzal írnak másvilági    Láthatatlan szellemek. ------------------------ *) "Hiszen két boldog szerelmes     Kis kunyhóban is megfér."     Így végződik Schiller dala (An der Quelle...) Szemere Pál     fordításában, mely a század első felében országszerte zengett     érzelgő ifjak és leányok ajkán.