188SZŐLŐMÍVELÉS ÉS GYÜMÖLCSTERMELÉS.
Irta dr. Kossuth János
Szőlőmívelés.
Zemplén vármegye nemcsak hazánk legkitűnőbb borainak termőföldje, hanem méltán világhírre emelkedett a "tokaji"-nak nevezett, ízre, illatra és zamatra egyaránt páratlannak elismert boraival. Érdekes jelenség, hogy a Tokajhegyalja a szőlő éjszaki geografiai határvonalától néhány mértföldnyire esik s mégis övé a pálma az ország délibb fekvésü számos borvidékének termékével szemben. Ennek okaival alább foglalkozunk. Az is érdekes jelenség, hogy Zemplén vármegyében a szőlő sokkal magasabban is még igen jól beérik, sőt értékesebb bort is ád, mint akár a szomszédos Abauj vagy Ung vármegyékben.
A termőterület fekvése.
A vármegye szőlőtermő területe főleg a Tokajhegyalja hegyvidékére esik. A hegyvidék, a régibb meghatározás szerint, szűkebb volt a mainál és az Abaujban fekvő szántón kivül, csupán húsz zempléni község bortermő hegyei tartoztak hozzá, a melyek között Legyesbénye, Monok, Szerencs, Ond, Hogyka, Toronya községek hegyei elő sem fordulnak. Ma azonban, a hegyvidék szőlőinek újra való telepítése után, jelentékenyen kiszélesedett a híres borvidék, a mennyiben nem, mint a régi orthodox felfogás mondja, a "Sátorhegytől a Sátorhegyig" terjedő hegyláncz alkotja, hanem keletre Szőlőske, nyugatra Szerencs, Golop, Legyesbénye, Monok szőlőtermő területei is benfoglaltatnak, a melyek a tulajdonképeni hegyaljai hegylánczon kívül esnek. Különben úgy a régi, mint az attól jelentékenyen el nem térő és a borok fajjelegét nem érintő, jelenlegi meghatározás, kormány-rendelet alapján történt, a mi a multban azért volt szükséges, hogy az aszúborok készíthetésére vonatkozó szabadalom helyhez köthető legyen, újabban pedig a tokaji bor védelme tette a szorosabb meghatározást indokolttá. A híres borvidék, a filloxera-vész okozta pusztulás előtt, körülbelül tizezer katastralis hold szőlőt foglalt magában, noha már jelentékeny területeken pusztult ki a szőlő régebben is, főleg a miatt, hogy a XVIII. század vége felé (Lengyelország feldarabolása után) beállott árhanyatlás a nehezebben s így több költséggel mívelhető szőlők mívelését maga után vonta.
Hogy kik ültették be a Tokajhegyalja déli lejtőit a híres nektárt termő venyigékkel legelőször? azt ma egész bizonyossággal meg nem állapíthatjuk.
A Tokajhegyalja első szőlőtelepitői.
Hogy a tatárdúlás után a IV. Béla által behívott olaszok lettek volna az első telepítők, annak ellentmond számos történelmi adat, a melyek azt igazolják, hogy az Olaszi, Sárospatak és Liszka községekbe telepített olasz szőlőművesek nem voltak úttörők. Valószinű azonban, hogy az olasz vinczellérek vetették meg a hegyvidék világhírének alapját, magukkal hozva délibb hazájok több jeles szőlőfaját s fejlettebb kulturájukat. Kétségtelen az, hogy a legjelesebb hegyaljai fajszőlő a furmint, latin, illetőleg olasz eredetü, ("mea nec Falernae temperant vites, neque Formiani pocula colles" Horatius.) Valószínű, hogy a "balafánt" nevű másik elterjedt szőlő, faj is ilyen, mint a hogy a Bakator (bocca-dora) neve, a mely bár csak szórványosan fordul elő, még nem olvadt fel teljesen a nyelvünkben. Szirmay Antal, a ki a hegyaljai szőlőkulturát az 1792. évben ismerteti, még több más, idegen eredetű szőlőfajt sorol fel. Ilyen a többi közt a "rumonya", a 189mely, szerinte, a "romana" szóból ered. Ezt a fajt azonban ma már alig ismerjük. A "bogár-szőlő" pedig "bolgár" szőlő lett volna, a mi már erőltetett szómagyarázatnak látszik. Mert az említett - ritkább s kevésbbé értékes - szőlőfaj nem igen származhatott a bolgárföldről, már csak azért sem, mert ha érdemesnek tartották volna jeles fajainkat a Bulgáriából importált fajjal kiegészíteni, akkor aligha a bogár-szőlőre esett volna a választás. De nincs is nyoma annak, hogy hegyvidékünk a bolgárokkal bármi tekintetben is érintkezésben lett volna.
A Hegyalja talaja és éghajlata.
A Hegyalja talaj trachyt-rhyolith málladék. Egyik legértékesebb talajfélesége az, a melyet "nyirok"-nak neveznek s a mely az említett kőzetekből kialakult, többé-kevésbbé trachit-szemcsékkel kevert málladék. Helyenként a kőtörmelék teljesen elborítja a kevés málladékot s bár az ily talajú szőlők mívelése sok nehézséggel jár és száraz nyarakon a növényzet szenved benne, normális időjárás mellett, megfelelő fekvésben, a legkitűnőbb bort termi.
A tokaji bor kitűnőségét a Hegyalja talaja és éghajlatának sajátságos együttműködése okozzák. Kísérleteztek már számos, délibb fekvésű hegyvidékeken a specziális hegyaljai szőlő termelésével és mindamellett, hogy teljesen hegyaljai módon kezelték, az ott termelt borok nemcsak messze elmaradtak a hegyaljai mögött, de - s ez a fő - a fajjelleg is egészen elütő volt. Ugyanígy több rajnamelléki kísérleti telepen próbálták a tokaji furmintot termelni s az egybehangzó vélemények szerint, a szőlőfaj csekély értékűnek bizonyult, a minthogy a többi hegyaljai szőlőfajokat - a Muscat Lunel kivételével - sehol sem becsűlik sokra.
Hogy miként fejti ki a talaj és az éghajlat páratlanul átalakitó képességét szőlőfajainkra, sőt idegenből a Hegyaljára importált fajokra is, azt megmagyarázni mindezideig nem tudjuk. Egyesek szerint, a trachyt-talaj a szőlő zamat-anyagának képzéséhez kiválóbb mennyiségben szolgáltatja a megfelelő anyagokat; mások viszont inkább az éghajlati sajátosságokkal magyarázzák a hegyaljai szőlő dús czukortartalmát s az abból sajtolt bor finomságát. Ugy látszik, mindkét ok közrehat s mindkettő elengedhetetlen. Nemcsak abból következtethető az, hogy hegyaljai fajszőlőink sehol sem adnak hegyaljai minőségű bort, hanem még inkább abból, hogy valamennyi idegen fajú szőlő bora a Hegyalján többé-kevésbbé hegyaljai karaktert vesz föl. Néhány évvel ezelőtt volt alkalmunk tisztán "Othelló"-ból szűrt bort kóstolni s a jellegzetes róka-zamat sem tudta elnyomni a bor hegyaljai karakterét.
A trahcyt kőzetekből képződött talajféleségek, a növényi tápanyagok szolgáltatásán kívül azon előnyös fizikai sajátosságukkal szolgálják a szőlőkulturát, hogy nagyfokú hőelnyelő képességük van, minélfogva nemcsak hamarabb melegszenek át, mint más talajok, hanem az érési időszakban, naplemente után is, sokáig megtartják a meleget, a mi megbecsülhetetlen tulajdonság. Az éghajlat sajátossága főleg az érés tekintetében érvényesül. Forró nyár, szép egyenletes ősz, a mikor nappal gyakori a szinte kánikulaszerű hőség és később - októberben - a deres hajnalokat, verőfényes meleg nappalok követik, a mikor is, ha kellő esőzések váltakoztak, beáll az aszúképződés: a hegyaljai szőlőérésnek ez a koronája.
A Hegyalja rekonstrukcziója.
Röviden ismertetnünk kell a Hegyalja rekonstrukcziójának óriási munkáját is, a mely - noha még folyamatban van - legjelentékenyebb részében mégis befejezést ért. A filloxera-vész a Hegyalját aránylag később sujtotta, mint a délebben fekvő borvidékeket, a mi arra a hiúnak bizonyult képzelgésre adott alkalmat, hogy ezt a borvidéket talán kikerüli. A mikor a vész közeledett s a szomszéd Borsod vármegyében már szemmel látható pusztításokat okozott, a hegyaljai gazdák még egyre reménylették, sőt bizakodtak abban, hogy a filloxera nem a szőlő tövét, hanem a bogarászok agyvelejét lepte el s az egész rémhistória csak mese. A nyolczvanas évek közepén azonban már kezdték félreverni a harangot. Az alsó Hegyalján szórványosan lépett fel, jelentékenyebb pusztítását a nagyon is elszigetelt erdőhorváti szőlőkben észlelték. De csakhamar egyszerre rohamosan lépett fel a vész. A délibb, melegebb, kövérebb talajú szőlőkben már nyár derekán feltünedeztek a sárga foltok s őszszel a szőlő korábban hulatta a levelét, a venyigék satnyák s a fürtök tökéletlenek maradtak. Három-négy év alatt azután össze-csaptak a 190vész hullámai a nektárt termő hegyek fölött; siralomvölgyévé vált a vidámság tanyája. Az utolsó évek, 1888-1890, kitünő borévek voltak, úgy mennyiség, mint minőség tekintetében; mintha a gondviselés kárpótlást akart volna nyújtani a szörnyű csapásért, a szőlők dúsan fizették vissza csaknem az egész befektetési tőkét.
Az újratelepitéstől a gazdák eleinte csökönyösen idegenkedtek. A mint nem hitték előbb, hogy filloxera van, most kétkedtek abban, hogy van gyökér, a mely a brutális apróságnak ellentállani tudna. Dr. Szabó Gyula tállyai szőlőbirtokos vette fel elsőnek a harczot, övé a Hegyalján az újratelepítés kezdésének érdeme.
Lassú tempóban haladt eleinte a rekonstrukczió. Vitás volt, vajjon amerikai alanyra ojtott vesszőkkel, vagy gyérítéssel fentartandó honi venyigéinkkel, lesz-e megfelelőbb, haszonhajtóbb a telepítés? A földmívelési kormány elismerésre méltó módon sietett a Hegyalja segítségére. A tarczali vinczellér-iskola kísérleti telepe Francziaországban jónak igérkező minden módszert bemutatott. Kosinszky Viktor akkori igazgató - a tudományosan és gyakorlatilag képzett szőlészek egyik legkiválóbbika - minden elképzelhető módon buzgólkodott a nagy munkában, több kísérleti telepet rendezett be a borvidék különböző helyein, szervezte az új kultura oktatását; elévülhetetlen érdemei vannak a tekintetben, hogy az oltás, annak kezelése, s a változott viszonyokhoz alkalmazandó módszerek ismerete, rohamosan terjedt.
A kilenczvenes évek elején még csak szórványosan voltak kisebb rekonstruált szőlőtáblák, de 1894-től fogva örvendetes arányokban terjedt az újra való telepítés.
Nagy volt a kétkedés, meddig tart a drága oltvány? Minő lesz az új bor? A képzelgés váltakozva rémített, bíztatott; de fődolog volt a lázas sietség, a mely örvendetesen váltotta föl a korábbi tespedést. Eleinte drága volt az anyag. Nagy érdeme Darányi Ignácz volt földmívelési miniszternek, nagy hathatós támogatásával leküzdhető volt a kezdés nehézsége. Az agrárkölcsön intézményével azután általánossá vált a szőlők felújítása s azt hisszük, nem csalódunk, ha ma a Tokajhegyalja rekonstrukczióját ¾ részében befejezettnek mondjuk.
Az ujratelepítés úttörői.
Több kiváló ember neve tarthat számot arra, hogy az újratelepítés történetében, a fentebb említetteken kívül, megörökíttessék. Ilyen Láczay Szabó László dr, az új kulturának ez a fáradhatatlan munkása, a ki az úttörők között volt, s a ki a borgazdaság újratelepítésénél tanúsított lelkes munkálkodásával hervadhatatlan érdemeket szerzett. Czeiner Nándor, a másik érdemes gazda, voltaképen nem hegyaljai ember, de a rekonstrukczió munkájában a neve összeforrott - a gyakorlatilag legsikeresebbnek és legáltalánosabbnak bizonyult zöldoltási módszer bevezetése révén, - az újratelepítés történetével. Görgey Gyula (Tállya), gróf Esterházy Gyula, dr. Schön Vilmos (Tolcsva), Nagy Barna, báró Waldbott Frigyes, dr. Krötzer László, Bernáth Béla, Benedek Gyula, Adriányi Kálmán, Thuránszky László, Hammersberg Jenő, Egey Jenő vittek még jelentékeny szerepet, mind az újratelepítés, mind a neves borvidék érdekeinek előmozdítása körül.
A rekonstruált szőlők, az addig hiányzott sor- és tőketávolság egyformaságával, a modern szőlőkultura egyéb, a szemet is gyönyörködtető rendszerességével, szinte a régi Hegyalja új képét varázsolta elénk. A mikor azután az 1901-iki jó termés arról is meggyőzte a kétkedőket, hogy az amerikai oltványok termése nem marad a régibb termésű borok mögött, az új kultura iránt való bizalom általánossá vált. Az újratelepítés különben méltó büszkeséggel töltheti el a Hegyalja szőlőbirtokosságát s azokat, a kik a körül fáradoztak, mert a franczia szakemberek véleménye szerint szőlőkulturánk semmiben sem enged az új kultura mestereinek, kivéve abban, hogy - fájdalom - az értékesítés tekintetében még sok a kivánni és tenni való.
A valódi hegyaljai szőlőmívelés inkább a bor minőségére irányul, mint a mennyiségére, a mely czélt a ritkább ültetés, főleg pedig a kopasz fejre való, vagyis csapok mellőzésével eszközölt metszés és végül a késői szüretelés szolgálják.
191A szőlőmívelés módja.
Hóolvadás után, mihelyt a talaj megszikkadt, megpendül a kapa s a nyitással, vagyis az őszszel a tőkékre húzott föld elhárításával, kezdetét veszi a munka, a mely kevés megszakítással augusztus hó végéig eltart. A nyítást a metszés követi, (az oltványszőlők kímélése végett sokan őszszel metszenek), ezt a karók megerősítése, az első kapálás, többszöri (4-5) kötözés, csonkázás, permetezés, másod- és harmad-kapálás, az ismételt, sőt gyakran harmadszor való permetezés, míg - augusztus végével - a szőlőmunka befejezést nyer s a gazda lesi a jó időt, meleget, az esőt, a melytől, ha megfelelő változatossággal jelentkezik, a hosszas fáradozás, a gyakori aggódás és a sok költség jutalmát remélheti.
Alig van földtermék, a mely annyi igényt támasztana, mint a szőlő, mind az okszerű munkát, mind a megfelelő időjárást tekintve. Kivánatos a korai fakadás, de azzal a veszélylyel jár, hogy a tavaszi fagy, mezőgazdaságunk ez állandó veszedelme, elpusztítja a bimbókat. Átesve a fagyveszélyes időkön, kérdéses: miként virít el a szőlő? Gyakori - főleg hideg - eső, nagy szél felére csökkentheti a gazdagon fakadt tövek termését. Öböly, nagy szárazság, sok eső, hideg nyár, apasztja és lerontja a termést, vagy a mi megmarad, az silány bort ad. Huzamos őszi eső is kiszámíthatatlan károkat okozhat. Ezeken az időjárás viszontagságaitól okozható károkon kívül, a gombabetegségek egész légiója leselkedik a nemes bogyókra, a melyek ellen különben a gondos és serény gazda, a viszonyokhoz mérten, eléggé jól felfegyverkezik.
A szüret.
A szüretet, hazánk - sőt mondhatni egész Európa - összes borvidékei között, legkésőbb a Hegyalján tartják meg. A régi orthodox felfogás szerint, Simon Juda előtt (okt. 28.) a rátartós szőlősgazda soha sem fogott a szürethez. Általában is ezt a dátumot, helyesebben október harmadik tizedét, tekintik a szüret megkezdése idejének, noha az új szőlők első terméseit egyesek jóval előbb is leszüretelték.
Miután a par excellence hegyaljai fajszőlő, a nemes furmint, későn érő természetű, s hogy tökéletes - a lehetőségig aszúdó - érését elérhesse, sokkal több melegre és egyéb érleltető tényezőre van szüksége, mint más szőlőnek; főleg ez az oka a késői szüretelésnek, a mely igen gyakran november 10. táján ér véget.
A tokahegyaljai szüret lényegében ugyanaz ma, mint évszázadok előtt volt. Egyesek ugyan alkalmazzák borházaikban a bogyózó rostát, a zúzógépet, de ezek - egyrészt, mert szórványosan alkalmaztatnak, másrészt mert leginkább a kocs eltávolítására s a szőlőnek a taposásra való jobb előkészítésére szolgálnak - majdnem semmiben sem változtatták meg a szüreti munka hagyományos ódonszerűségét. A termés zsákba kerül s ott először kitapossák azt. A mustot kádba, vagy hordókba gyűjtik; a zsákból kikerült törkölyt külön kádban újra, és pedig apránként, erősen kitapossák, hogy az aszú-szemek szét tiportassanak s az ily módon átdolgozott törkölyre a mustot felöntik abból a czélból, hogy a törkölyben lévő czukor kilúgoztassék s hogy a zamat-anyag, a mely a szőlő héjában raktározódik, a szétázás következtében kivonható legyen. Az így felöntött must, körülbelül hat órán át (néha tovább is), gyakori kavargatásnak van alávetve s azután újra áttapossák a zsákon, a mikor a must véglegesen hordóba, a kitaposott törköly pedig a sajtóba kerül. Az ily módon nyert bort nevezik szamorodninak. Természetesen csak akkor, a midőn erősebb czukortartalommal ért be a termés; mert a gyenge évjáratú, savanyú szőlőből, szamorodni bort szűrni nem lehet.
A híres aszúbor kiváló esztendők terméseiből készül, a mikor is az aszú-szemeket leszedik a fürtökről. Az aszú-szedésnek két módja van. Vagy mindjárt a szedésnél szemelik le a töppedt bogyókat s apró cserépcsuprokba gyűjtik, a honnan puttonba s esetleg kádba kerül, - vagy pedig a puttonosok az egész puttonjuk tartalmát hosszú, e czélra készített deszkatáblákra öntik, a hol a hozzáértők átválogatják s az aszú-szemeket kiszedik.
Az aszúbor.
Az aszúszőlőt tiszta hordóban, vagy, a hol nagyobb mennyiségben van, kádban tartják a kitaposásig. A hordó, vagy a kád feneke fölött fúrt vékony nyílásba illesztett tollszáron át csepeg ki a méz-édes esszenczia, a melyet pincze-ékességnek szoktak, jobbára nagyobb üvegekben, eltenni.
192A világhírű hegyaljai aszúbor készítéséhez az aszúszőlőt apránként tapossák, addig a míg péphez hasonlóvá lesz. Az így széttiport aszúszőlőre öntik azután a legjobb minőségű mustot, a mely rendszerint hat-nyolcz óráig áll rajta, miközben gyakran felkavarják, hogy a must teljesen kilugozhassa az aszú bőséges czukortartalmát. Az egész tömeg azután még egyszer a taposó zsákba került, a mely alól a mézédes sötét-zavaros folyadékot, tiszta hordókba fejtik le. Az aszúbor éveket igényel, a míg kifejlődik, miközben többször lefejtik. A seprűje gyengébb borok tartalmassá tételére jó. A krónika szerint az aszúbor készítését Sepsi László Máté, Lorántffy Zsuzsánna udvari papja, majd később bényei prédikátor találta föl, a ki a fejedelemnő újhelyi Oremus szőlejének terméséből készitette az első nektárt s azzal, mint husvéti borral, lepte meg az úrnőjét. E történelmi adat hitelességét Kazinczy Ferencz följegyzése erősíti meg, a ki Kazinczy Pétert, a fejedelemasszony teljhatalmú jószágigazgatóját, nevezi meg az említett följegyzésben a történelmi adat forrásául.
A szamorodni.
Jóllehet a tokaji bor koronája az aszú, a mely nyolcz-tíz éves korában éri el a palaczkképességét, de azért a tokajhegyaljai bortermelés főterméke és iránytűje mégsem az aszúbor, hanem a "szamorodni". Hogy ez a szláv eredetű szó miért vétetett alkalmazásba a magyar borok fejedelmének elnevezésére, azt ma már bajos volna megállapítani. Úgy látszik, hogy a lengyelek, a kik hajdan bőkezűen fizető vásárlói voltak a hegyaljai boroknak, adták a borvidék nehéz, zamatos borának ezt a nevet.
A szamorodni erős pecsenyebor. Jó évek aszús terméséből szűrik, a melyből az aszúszemek vagy általában nem szedetnek ki, vagy csak elenyészően csekély mennyiségben. Kétszer tapossák, miközben az első ízben nyert törkölyén a must hat-nyolcz órát áll, hogy az aszúszemekből a czukor, a szőlő héjából a zamatanyag kiázhasson. Aszútlan években valódi szamorodni bort nem lehet nyerni, bár, ha a szőlő egyébként rendesen beérett, igen finom pecsenyebor kerül ki a taposó zsákból.
Asztali bor a Hegyalján csak rossz borévekben terem, a mikor a furmint rendesen be nem érik. Ilyen években csekély a borok kelendősége s az áruk, legalább szüretkor, nyomott. Pedig nehány év alatt a hegyaljai asztali bor, helyes kezelés mellett, felséges zamatot nyer. Ilyen esztendő volt az 1902-ki, a mikor mennyiségre eléggé jól fizettek a szőlők, de a bor savanyú volt és opálos, a mi alatt a bor színének fogyatkozása értendő, egyben a törésre való hajlandóságával.
A pinczekezelés.
A hegyaljai pinczekezelés nagy általánosságban ma is olyan, a minő évszázadokkal ezelőtt volt. Eltekintve egyes nagyobb termelőktől, a kik a modern pinczekezelés némely elveit alkalmazzák, a termelők túlnyomó többsége more patrio kezeli a mustot, a melyet nyomban lepinczéz a gönczi (136 literes) hordókban. Miután az erjedés ilyen kezelés mellett zavartalanul nem mehet végbe, a borok gyakran éveken át sem érnek meg s nem ritka eset, hogy a teljesen érettnek tartott bor is, lepalaczkozva, a mint a pinczét elhagyja, forrásnak indul és megzavarodik. A régi kezeléshez való szívós ragaszkodást, a hegyaljai bortermelők konzervativizmusán kívül, az is okozza, hogy a jobbára kis méretű és alacsony pinczék nehézkessé teszik az okszerűbb kezeléssel járó pincze-munkákat. Erjesztő kamara, a melyben a borok első tökéletesebb kierjesztése fűtéssel biztosítható volna, még jóformán ismeretlen a Hegyalján. Pinczéiben - néhány nagyúri pinczén kívül - csakis kis hordók helyezhetők el. Ujabb, drága pinczére pedig nem telik. Különben a hegyaljai szőlős gazda gyanús szemmel is nézi a modern borkezelést. Ősi felfogása szerint a borba nem is szabad adni semmit, különben "pancs" lesz abból és nem hegyaljai bor.
A borhamisítás.
Sajnos, a filloxera-vész után következett időben, a mikor a borvidék pinczéi az olasz borok tömegével teltek meg, valósággal felvirágzott a borpancsolás. Tobzódott a szemérmetlen élelmesség, és a gyanús folyadék hihetetlen tömegével árasztotta el a fogyasztási piaczot, nagyobb rombolást idézve elő a filloxeránál is. Csaknem hitelét vesztette a valódi bor a pinczemanipuláczió kotyvalékával szemben. Az igazi hegyaljai bor csak, mint az olasz bor izesítője és zamasító kelléke, talált vevőre, úgy a hogy. A fojtogató versenynek a bortörvény nem álhatta útját. A törvény szigorított rendelettel 193tiltotta ugyan az idegen bornak hegyaljaival való keverését s azt "hegyaljai" néven hozni forgalomba, de ez a tilalom hatálytalan maradt, részint az ellenőrzésnek a nevetségességig menő naiv módszere miatt, de főleg azért, mert a borvidék neves községeiből vasútra adott kotyvalékot, a fogyasztási helyeken, minden nehézség nélkül igazi bor gyanánt lehetett szerepeltetni. A szerencsétlen olasz borvámklauzula, kapcsolatban a nyomában felvirágzott borhamisítással, válságba sodorta a Tokajhegyalja termelőközönségét s ez a válság még most is tart. Mert, habár az olasz bor a kellően felemelt vám miatt többé nem áraszthatja is el a Hegyalját, de a hosszú ideig elhúzódott vámegyezkedés ideje alatt elég készlettel láthatta el magát a pinczében szüretelő konkurrens, hogy több év termésének haszonhajtóságát legalább is kérdésessé tegye. Különben a türhetetlenné vált károsító verseny arra indította a vármegye közönségét, hogy szabályrendeletileg tiltsa el a borvidékbe idegen ország, vagy más borvidék termékének a fogyasztás mérvét meghaladó mennyiségben való behozatalát. Ez a szabályrendelet felsőbb jóváhagyást nem nyert ugyan még, de hisszük, hogy jóváhagyják és ezzel, nemkülönben a tervbe vett védjegygyel, talán biztosítható lesz a hegyaljai bor régi hitele.
TOKAJ-HEGYALJAI BORVIDÉK.
BÁRÓ WALDBOTT-BASSENHEIM TOLCSVAI "KINCSEM" SZŐLŐJE.
(Színnyomatu kép)
Szüret a Hegyalján.
Szőlőszedők és puttonyosok.
Szüret a Hegyalján.
A szőlőfürtök kiválogatása.
Szüret a Hegyalján.
A taposók.
Szüret a Hegyalján.
Déli pihenő. (Szalonapörkölés).
A bortermelés fénykora és hanyatlása.
A hegyaljai bortermelés igazi fénykora a XVIII. század utolsó harmadáig tartott. Lengyelország, Oroszország, Németország voltak a híres bor fogyasztói. Szirmay András fenmaradt naplójából (L. Adalékok Zemplén vármegye monografiájához) láthatjuk, mily áron keltek annak a századnak első felében a jobb évek és jobb fekvésű szőlők borai. A Notitia Oeconomicában Szirmay Antal a Stegner és Keffala nevű borkereskedők neveit említi, a kik nagyban és igen jutalmazóan űzték a hegyaljai borokkal való kereskedést. Szirmay különben sok, igen érdekes és hitelesség tekintetében kifogás alá nem eső adatot sorol föl, a melyekre helyszűke miatt ki nem terjeszkedhetünk. Nagy Péter orosz czár különösen kedvelte a nehéz hegyaljai borokat. (Szirmay: "Imperator Russiae Residentem suum Tokajino habebat") Lengyelország felosztása, a gazdag lengyel nemesség pusztulása, vagy elszegényedése, volt a hanyatlás egyik, de nem a legfőbb oka. Sokkal nagyobb csapás volt e borvidékre Mária Teréziának az a rendelete, a mely szerint Német- és Oroszországba magyar bort kivinni csak annak engedtetett meg, a ki ugyanannyi mennyiségű osztrák bornak egy időben való kivitelére is kötelezte magát. Ez a rendelet, a mely erősen alkotmánysértő is volt, több vármegye tiltakozása ellenére, könyörtelenül végrehajtatott, a magyar bortermelés helyrehozhatatlan károsodásával. Annak a kegyetlen rendeletnek a következtében a hegyaljai borok, a melyek belfogyasztásra igen csekély mértékben számíthattak, a megakadályozott kivitel következtében kényszeráron mentek át az osztrák borkereskedők kezébe, a kik azután tetszésök szerint bánhattak el azzal, lévén a "császárné" kegyelmesebb az osztrák alattvalói iránt, a kiket tilolom nem kötött.
I. Ferencz király is eltiltotta a magyar borok kivitelét, a melyeknek pedig, az uralkodása alatt dúlt franczia háború miatt, igen nagy kelendőségük lett volna. Erről az érthetetlen rendeletről Sayous Ede franczia történetíró megütközéssel tesz említést.
Sokat ártott a hegyaljai boroknak a borhamisítás is, a melyet az eléggé nem kárhoztatható élelmesség különféle módon űzött. A más borvidékek boraival házasított borok nyomták a valódi bor árát. Czukorral, mazsola-szőlővel pancsolt aszú-borok - potom olcsón kelve - háttérbe szorították a valódi nektárt. Országos törvény, megyei rendeletek keveset változtathattak a jövedelmes visszaélés meggátlásán.
A furmint.
A Hegyalja fajszőlője, mint már említettük, a furmint. Ritka ugyan az olyan ültetvény, a mely tisztán furminttal lenne telepítve, a mennyiben a "hárslevelű", "muscat lünel", "balafánt", "fehér szőlő", "leány szőlő", "petrezselyem" bizonyos százalékkal majdnem mindenik szőlőben előfordul; de a bortermelés alap- és főfaja mégis a furmint. A kiváló borszőlő majdnem minden jó tulajdonsággal dicsekszik. A talaj iránt nincsenek különösebb igényei, bőtermő, a kriptogram betegségek iránt nem igen fogékony, elrugásra nem hajlandó és a téli fagynak is meglehetősen ellentáll; szereti azonban a jó, napos fekvést és az érési periodusban kissé kényes. Forró 194nyár, esővel váltakozó meleg ősz, érlelik meg tökéletesen a hosszú, vállas gerezdek aranysárga bogyóit s ha az érett szemek megrepedve, a deres hajnalokat követő meleg napokon aszúdásnak indulnak, a borok fejedelme kerül hordóba. Az érett furmint különben a világ legelső csemegeszőlője is, csakhogy finom héja miatt nem szállítható és teljes beérését csak az ősz előrehaladottabb szakában éri el. Sajátságos, hogy a szőlőnek különös, zamatos mellékíze nincsen, míg a belőle szűrt bor zamatja páratlan. Láczay Lászlónak nem akarták a rajna-melléki szőlősgazdák elhinni, hogy a kóstolóba vitt régi hegyaljai aszúbor nem valamely illatos szőlőfajból szűretett. Különben a Rajna-mellékén tettek is kísérletet a furminttal és sajátságos, hogy a kísérleti ültetések termékei nem hogy meg nem nyerték ottani gazdájok tetszését, hanem híres fajszőlőnket egyenesen értéktelennek deklarálták. Ennek oka, hogy sem talajuk, sem klimájuk nem megfelelő a híres szőlőnek, a melylyel különben bánni sem igen tudnak. Lám a Hegyaljára telepített rajnai rizling bora, ősi karakterén kívül, a hegyaljai zamatot is fölveszi. Néhai Szirmay Ödön erdőbényei szőlejében termett rajnai rizling boraival, a tanulmányúton lévő rajna-melléki úriembert lepte meg, a ki elálmékodott, a midőn a gyöngyöző magyar rizling bort megkóstolta s abban a páratlan tokaji íz és zamat hatványozta a jól ismert rajnai bouquét.
Egyéb szőlőfajok.
A többi hegyaljai borfajok kevésbbé jelentősek. Legkedveltebb közülök a "hárslevelű", a mely csersav-tartalmával a hegyaljai bor tartósságának tesz becses szolgálatot, azonkívül töppedésre is nagy hajlandósága van és zamat-anyagot tartalmaz. A "balafánt" talán a legbővebben termő faj a régi hegyaljai szőlőfajok között, mely tulajdonságáért és azért is, mert a hegyaljai bor fajjellegének akkor sem árt, ha nem éppen szórványosan fordul is elő az ültetvényben, különösen a kisebb szőlősgazdák kedvelik.
A "muscat lünelt" a nagyobb birtokosok fajtáblában mívelik, erősen jellegzetes muskotály ízű boráért, jó években pedig aszú készítéséhez használják föl. A muskotály aszú valóságos pincze-ékesség, a mely kivételes alkalmakkor került asztalra.
Előfordul még sok, a Hegyalja kevésbbé kultivált fajszőleiben, a nagyon bőtermő "pojhos", a mely a kisebb termelők aljszőleiben húzza meg magát, továbbá a petrezselyem-szőlő, a "kecske csecsű", a korán érő "gohér", a "fehér szőlő", "leány szőlő", "purcsin", "gerset" stb, a melyek jelentéktelenebb fontosságúak, de megszokottságuk miatt a rekonstruált szőlőkbe is bejutottak. Fődolog, hogy a furmint legyen az ültetvényben a túlnyomó. Régi hegyaljai szőlősgazdák azt tartották, hogy száz tőkéből kilenczvennek furmintnak kellett volna lennie, a többi tíz azután lehetett hárslevelű, balafánt, petrezselyem, muskotály; de a pojhost külön kellett megszedni s asztali bor készítésére használni, nehogy gyengítse a mustot.
A rekonstrukczió óta különben a hegyaljai szőlők sokkal fajtisztábbak lettek, mint azelőtt voltak, a mire nézve az is közremunkált, hogy az agrár kölcsönnel telepített szőlők, a kölcsönszerződés értelmében, a borvidék fajtajellegének megfelelő fajokkal voltak telepítendők; azonkívül a filloxera sok kevésbbé értékes szőlőfajt elpusztított, a melyek megmentése nem igen lett volna érdemes.
Csemegeszőlő.
Ujabb időben a Tokajhegyalján csemegeszőlő-termeléssel is foglalkoznak, a mely régen ismeretlen volt. A régi hegyaljai szőlőben a petrezselyem, muskotály és a kecskecsecsű fajok adtak egy kis télre való szőlőt, korainak pedig a gohér szolgált. Csakhogy a hegyaljai ember inkább pénzen vette az enni való szőlőt, semhogy a magáéhoz nyúlt volna s egyáltalán szüretig csak csipkedve lehetett egy-egy billenghez jutni, jobbára a gazda tudtán kívül.
Az asztali szőlő kelendősége sokat változtatott a régi konzervativizmuson s az újra telepített szőlőkben már gyakran találkozunk kisebb-nagyobb csemege-szőlő ültetvényekkel. Leginkább a fehér és piros chassellas és a passatutti kultiváltatnak, noha nem egy szőlőben egész ampelografiai gyűjteménynyel találkozunk.
Daczára a homoki telepítések okozta csemegeszőlőtermelés óriási arányainak s az árak hanyatlásának, e borvidéken szép haszonnal jár a csemegeszőlő termelés; főleg azért, mert a hegyaljai csemege-szőlő sokkal 195finomabb, mint akár a homokon, akár a más borvidéken termett. Bizonyítja ezt az, hogy Budapesten, hol a nagy kinálat ugyancsak leszorította az asztali szőlő árát, a szölőskei csemegeszőlőt igen tisztességes áron veszik, Bécs, Berlin, Hamburg előkelőbb fogyasztói pedig évről-évre fokozódó mennyiséget rendelnek meg. Szölőskére azért hivatkozunk, mert tudtunkkal ebben a hegyaljai községben vannak a legtekintélyesebb csemege-szőlő ültetvények. Különben alig hisszük, hogy a csemegeszőlő kultura a Hegyalján általánosabb elterjedést nyerjen; főleg azért, mert a bortermelés iránt való előszeretet nem enged neki tért s a csemegeszőlő az érés periodusában sok, folytonos munkát kiván, a mit a helységektől távolabb eső szőlők tulajdonosai bajosan végezhetnek.
Szőlőterület.
Zemplén vármegye szőlővel beültetett területe, a legutóbbi mezőgazdasági statisztikai kimutatása szerint, 2773 kat. hold volt. Ha azonban figyelembe vesszük az utóbbi évek telepítéseit, valószínűleg a 4000 holdat is meghaladja a vármegye összes szőlőterülete. Noha így a Tisza jobb partján elterülő vármegyék között, a szőlővel beültetett terület nagysága tekintetében, Zemplén vármegye első helyen áll is, a filloxera előtti szőlőterületét még meg sem közelítette. Régibb adataink szerint a körülbelül 5 négyszög mérföldnyi kiterjedésű Tokajhegyaljának 1/5 része volt szőlővel beültetve, vagyis megközelítőleg 10,000 katasztrális hold (1867-ki kimutatás). Valószínű azonban, hogy a régibb kimutatás még a XVIII. század adataira támaszkodva készült, a mikor sokkal terjedelmesebb volt a szőlővel beültetett terület, mint a mult század második felében. Keresztúr, Kisfalud, Bodrog-Zsadány, részben Tolcsva és Bénye határaiban is, több-kevesebb parlagot lehetett már látni, jóval a filloxera-invázió előtt. Azok a parlagok, a hegyaljai bortermelés haszonhajtóságának hanyatlásával lépést tartva keletkeztek, a közgazdasági tudomány azon elméletének megfelelően, hogy a mint a produktivitás a jobb földek mívelése után a rosszabbakét is lehetővé teszi, azonképen a haszon csökkenése a rosszabban szituált területek mívelésének abbanhagyását vonja maga után. Ilyképen a távolabb eső, magasabb, nehezebben hozzáférhető és kevésbbé jó fekvésű szőlők mívelésével felhagytak. Láthatunk parlagokat, a melyekből már kétszáz éves erdő nőtt ki. (Sátoraljaújhely határában a Hajagoson).
A régebben elparlagosodott szőlőkből, az újra telepítés alkalmával sem sokat vettek mívelés alá, miután a talajforgatás költséges volta, a jobbára magasabb fekvésű köves, sőt nem ritkán sziklás, régi parlagok mívelés alá vételétől visszariasztotta a vállalkozókat. Azért láthatni még most is - gyakran igen kitűnő fekvésű - parlagokat teljesen érintetlenül. Az alsó Hegyalján egész hegyláncz látható még, a melynek szőlőmívelésre alkalmas oldalain imitt-amott tűnik föl egy újra telepített szőlő, a minek egyébként oka az is, hogy a jelzett hegyek a nagyobb községektől távolabb esnek, s hogy a sok parlagok tulajdonosai sárosi és szepességi úri emberek, a kik az újabb szőlőkultura változott viszonyai között, a távolból nem igen intézhetik az újra telepítés fárasztó, sok kitartást és tetemes költséget igénylő vállalkozását.
A vázolt okok miatt, a Tokajhegyalja rekonstruált szőlőterülete jóval kisebb mint a filloxera-invázió előtt volt, s miután az illő áron való borértékesítést az olasz bor versenye, kapcsolatban a visszaélésekkel, megnehezítette, a minek a hatása még most is érezhető, a telepítési kedv meglehetősen megcsappant s így nem valószínű, hogy a borvidék teljesen rekonstruáltassék, annál kevésbbé, mert a termelés költsége folytonosan emelkedik s a munkás kéz, a nagymérvű amerikai kivándorlás miatt, egyre kevesbedik.
Meg kell itt említenünk, hogy a rabmunka felhasználásának kísérlete Ujhelyben kitünően bevált s abban, hogy Újhely a szőlőt csaknem 4/5 részben újra telepíthette, a rabmunka volt a legnagyobb tényező. Ezzel a kérdéssel különben más fejezetben bővebben is foglalkozunk.
Vázlatunk keretében reá mutatunk néhány kiválóbb szőlőre s feljegyezzük a nagyobb ültetvényeket.
Kiválóbb ültetvények és szőlők.
A legelső hegyaljai szőlősgazda, ő felsége a király, a kinek tokaji és tolcsvai, elsőrendű fekvésű szőlei, a száz katasztrális holdat meghaladják. A királyi szőlőknél is nagyobb területe van a magyar állam tarczali vinczellér-iskolájának, a mely különben kísérleti telep és rendeltetését kitünően tölti be.
196A magánbirtokosok között a legnagyobb terület tulajdonosa báró Waldbott Frigyes tolcsvai nagybirtokos, a kinek hét község határában, körülbelül 280 kat. hold elsőrendű fekvésbeli szőlőterülete van, a melyből idáig 130 katasztrális holdat telepíttetett be amerikai alanyra ojtott hegyaljai borfajokkal s egyéb területein is az újratelepítés munkája gyorsan halad előre. A Waldbott-féle szőlők a Hegyalja klasszikus neveivel ékeskednek, a minők "Disznókő", "Mandulás" (Zombor), "Király" (Mád), "Peres" (Erdőbénye) és a "Várhegy", a mely utóbbi II. Rákóczi Ferencz asztalának díszét és fejedelmi ajándékainak gyöngyét termette, de már emberemlékezetet meghaladó idő előtt pusztult el. A híres Szirmay-féle szőlők egyik ékessége a tolcsvai "Gyopáros" is, a mely a király tolcsvai szőlejével határos; valamint a "Bartalos Térhegy" nevű szőlő is az előbbeni sorozathoz tartozik. Az elősoroltakon kívül a báró Waldbott Frigyes szőlei közé tartozik a borvidék egyik nevezetessége, a Tolcsva és Bodrogolaszi közötti hegyoldalt betöltő "Kincsem", a mely talajával, fekvésével, a borvidék legelső szőlői közül való és a szinte művészi ízléssel alkotott telepítés és építkezés következtében, az utas figyelmét messziről magára vonja. Beszélik, hogy a telepítés befejezése után egy külföldi bankár mesés összeget igért érte. A hegy, a melyiken helyet foglal, a híres "Zsadányi előhegy" nyugati nyúlványa. A "Zsadányi előhegy" szőlei pedig köztudomásúlag a Hegyalja gyöngyei közé tartoznak. A "Kincsem" telepítése volt az első a borvidéken, a melynél a talajforgatást gőzekével eszközölték, a mit a kitünő összetételű, mély talaj indokolt is. A példa sok utánzóra talált s a talajforgatás gyorsasága, a mit a használatba vett Fowler-féle 20 lóerővel dolgozó vontató gépekkel s 90 cm. mélyre hatolós ekékkel elérni lehetett, erősen istápolta a rekonstrukcziót. Igy Kistoronya szőleinek legnagyobb része géppel rigolirozott talajba telepíttetett.
Tájékozásul bemutatjuk a báró Waldbott Frigyes tolcsvai borainak a királyi vegytani intézettől megejtett vegyelemzéssel konstatált eredményét feltüntető táblázatot, a melyből az ahhoz értők az egész borvidék elsőrendű termékeire vonatkozólag következtetéseket vonhatnak le. Vegyelemzés tárgyát az 1900, 1901, 1902, 1903. évi szamorodni és az 1901 évi aszú bor alkotta. Ime az eredmény:
A minta jelzése |
1900 évi szamorodni |
1901 évi szamorodni |
1902 évi szamorodni |
1903 évi szamorodni |
1901 évi muskotály aszú |
Sűrűség | 0,9914 | 0,9960 | 0,9928 | 0,9920 | 1,0595 |
Alkohol térfogat % | 14,10 | 15,55 | 15,26 | 14,10 | 13,44 |
Alkohol | 11,19 | 12,34 | 12,11 | 11,19 | 10,66 |
Összes szabad sav 'borkősavra számítva) | 0,52 | 0,73 | 0,61 | 0,65 | 0,83 |
Illó sav (eczetsavra számítva) | 0,09 | 0,12 | 0,08 | 0,032 | 0,28 |
Vonatanyag | 2,44 | 4,23 | 3,31 | 2,54 | 19,71 |
Czukor | 0,06 | 0,60 | 0,10 | 0,11 | 13,14 |
Gliczerin | 1,15 | 1,20 | 1,22 | 0,93 | 1,51 |
Hamu | 0,23 | 0,25 | 0,19 | 0,20 | 0,34 |
Foszforsav (P2O5) | 0,030 | 0,040 | 0,022 | 0,027 | 0,060 |
Csersav | rendes | rendes | rendes | rendes | rendes |
Polarizáczió (200 m/m cső) W | -0,1 | -1,38 | -0,07 | -0,36 | -7,2 |
Kénessav, salétromsav, szaliczilsav, szacharin egyik mintában sincs. Elemezte: Krámszky. Az igazgatóság: Dr. Kosutány.
197Másik legnagyobb hegyaljai szőlőbirtok a herczeg Hohenlohe Keresztély bodrogkisfaludi és bodrogkeresztúri 100 katasztrális holdat tevő, újon telepített s mintaszerűleg kezelt szőleje is. A telep talaja, fekvése kitűnő és elsőrendű.
Említésre méltó a gróf Andrássy Gyula szőlőskei szőlőtelepe is, a mely hazánkban az első nagyobb szabású és méltán országos hírre szert tett csemege szőlőtelepe. Hírét Mathiász János, Európaszerte ismert szőlész, vetette meg, a ki a nemzetközi csemegeszőlő-kiállításokon a franczia, olasz, spanyol kiállítókkal szemben sikerrel versenyzett s a szentpétervári kiállításról a nagy díjjal tért haza.
Láczay Szabó László dr. sárospataki telepe is a legnagyobbak és a kiválóbb ültetvények között foglal helyet. A jeles szakember számos, a gyakorlatban bevált kísérletet érvényesített szőlejében, a melyet országszerte mintaképen tekintenek.
Szabó Gyula dr. tállyai szőleje, mint említettük, az újratelepítés első mintáját nyújtotta e borvidéknek. A telep különben úgy kiterjedés, mint fekvésbeli minőségénél fogva, méltán sorakozik a legelőkelőbbek közé.
A kiválóbb szőlőbirtokosoknak - miután térszűke miatt az egyes szőlőbirtokok leírására nem vállalkozhatunk - csak neveit sorolja fel a következőkben: gróf Esterházy Gyula (Mád), báró Harkányi János, Görgey Gyula, báró Mailott György (Tállya), Hammersberg Jenő, Tolcsvai Nagy Barna, Kröczer László, Kosinszky Viktor, Sponer Andor, Schell Rudolf, gróf Wolkenstein Osvald, Borsai Konstantin, a sárospataki főiskola, gróf Sztáray Sándor, gróf Mailáth József, gróf Wallis Somogyi Ilona, Grosse Gyula, Ambrózy Nándor, Evva Ödön, Dókus Ernő, Dókus Sáveli, Schön Vilmos dr., az újhelyi kegyes tanitórend, Nyomárkay Ödön dr., Zalay Andor, Kovácsy János, Thuránszky László, gróf Hardenberg Aladár, Szőlősi Arthur, Rosenthal Sándor dr., Isépy István, Görgey Gyula, Kossuth Lajos (Szög), Dessewffy Gyula, Bernáth Béla, gróf Andrássy, a gróf Hadik-Barkóczy hitbizomány, a prémontrei rend, gróf Lónyay Elemér, gróf Lónyay János, stb.
Más borvidékek.
Zemplén vármegye bortermelése, a Tokajhegyalján kívül eső községekben csekélyebb jelentőségű. Nem tekintve ugyanis néhány újabban alkotott homoki ültetvényt, a melyek között a legnagyobb kétségtelenül a bodrogszerdahelyi immunis homok-szőlő részvénytársaság közel 100 holdas telepe és báró Vécsey Bélának szintén nagyobb kiterjedésű homok-szőlő ültetvénye, a régibb bortermő községek, ú. m. Bári, Csarnahó, Szerdahely, Kis- és Nagykövesd, Szentes, Királyhelmecz, Imreg, Mátyásháza, Mikóháza, Gálszécs, Gödrös, Sztára, Ordasfalva, Barkó szőlei - a melyek a beregi borvidékhez tartoznak - az újabb beosztás szerint jelentékeny részükben még nem rekonstruáltattak.
A hegyaljai fogalmából kizárt zempléni borok meglehetős eltérést mutatnak, mind íz, mind jelleg és erőfok tekintetében. Míg ugyanis a kövesdi hegy jobb fekvésű szőleiben termett bor gyakran zavarba ejti a hegyaljai bor legalaposabb ismerőjét is, a vármegye felsőbb községeiben termett borok már csak savanyú czankóként ismeretesek. Kivétel azonban a barkói termés, különösen jobb években, a mikor igen jó és erős pecsenyebort szolgáltat. Gálszécs asztali bora talán a legkapósabb valamennyi között.
Kitünő asztali bort termettek a mátyásházi szőlők, mely bor minőség tekintetében a szerednyeivel vetekedett. Ezt a szőlőhegyet a filloxera teljesen pusztává tette és a parlagok gazdái sokáig halogatták az újra telepítést, a mely jóformán most van folyamatban. Nem valószínű azonban, hogy a felújított mátyásházi szőlő a réginek megfelelő bort fog adni azért, mert jobbára furminttal telepítik az új szőlőket, ez pedig Mátyásházán épen nem fog asztali bort teremni. A régi mátyásházi bor fajszőlője egykönnyen be nem szerezhető, a jobbára földmíves lakosság pedig a könnyebb végét fogja a dolognak, s minthogy a közeli vidék szőlőhegyei már be vannak telepítve, ripáriájához az oltó anyagot a legközelebbi szőlőből szerzi be, a minek a következménye természetesen az lesz, hogy a finom, gyöngén savanykás, zamatos asztali bor helyett, erős, se nem asztali, se nem hegyaljai bort fognak szűrni.
198Régebben a szőlő éjszaki határa fentebb volt Zemplén vármegyében, mint ma van. A sztropkói völgyön is láthatunk régen elparlagosodott szőlőket, a melyeknek mívelésére azonban már senki sem emlékszik. Szinnán, Rolly, a Cziróka-völgy eme hatalmas dinasztája, még míveltette a szőlőt a mult század első harmadában.
* * *
Gyümölcstermelés.
Zemplén vármegye gyümölcstermelése meglehetősen elhanyagolt állapotban van. Darányi Ignácz volt földmívelési miniszter sokat lendített ugyan a magyar gyümölcsészeten és elismerésre méltó buzgóságának volt is hatása, de a kellőleg be nem iskolázott nép lanyhán fogott a dologhoz és sokan az ültetés legprimitivebb fogásaival sem voltak tisztában, így a jobbára ingyen szétosztott csemeték igen tekintélyes része tönkre ment, vagy sinylődve, idő előtt, haszon nélkül vénült el. Kétségtelen azonban, hogy sok községben, a hol értelmes tanító, vagy más ügybuzgó ember, megadta a kellő tájékoztatást, igen szépen fejlődő fiatal gyümölcsfákat láthatunk. Annyi bizonyos, hogy Zemplén vármegye gyümölcstermelésének történetében Darányi Ignácz korszakot alkotott.
A vármegye egész területe alkalmas a gyümölcstermelésre, sőt elmondhatjuk, hogy nincsen olyan honi gyümölcsfaj, a melyik itt ne díszlene, s a melyet haszonnal termelni ne lehetne. Csakhogy a fajok megválasztásával eddig alig törődött valaki; a gyümölcsfákat ötletszerűen, a fajokkal való különösebb bibelődés nélkül, ültették el.
A vármegye szőlő-zónája a finomabb és igényesebb gyümölcsfajok termelésére is alkalmas. Őszibaraczk, mandola, szelid gesztenye, különösen jól díszlenének a Hegyalján, csakhogy itt a szőlő az édes gyermek és minden egyéb mostoha. Látni azonban egyes, szórványosan előforduló példányokból, hogy ez a talaj és ez a klima nemcsak a világ legédesebb szőlejét szolgáltatja, hanem legzamatosabb gyümölcsét is nyújtaná, ha törődnének a gyümölcstermeléssel.
Cseresznye.
Nem tekintve egyes nagyobb birtokosok gyümölcsösét, elmondhatjuk, hogy a vármegyében idáig gazdaságilag jelentékenynek nevezhető gyümölcsöst alig telepítettek; a nép keresetforrásául szolgáló gyümölcstermelésről pedig szó sem lehet. Tolcsva és Csarnahó cseresznyéje érdemel némi figyelmet, a mennyiben mindkét községből némi kivitel mutatkozik évenként, jobbára Gácsországba. Érdemes volna mindkét községben, a szőlőtermelésre éppen nem, vagy kevésbbé alkalmas területeken, a cseresznyét nagyban termelni; ennek a közkedveltségnek örvendő kora nyári gyümölcsnek ugyanis évről-évre fokozódik a kereslete s egy putton cseresznyét a csarnahói ember feltétlenül jobb áron ad el az újhelyi piaczon a lengyel zsidó kupecznek, mint a mennyiért őszszel egy putton szőlőt eladni kénytelen. Pedig a cseresznyére alig fordít több munkát, mint a mennyivel a gyümölcs leszedése és piaczrahozatal jár.
Alma.
Az almát kisebb-nagyobb mennyiségben mindenütt termelik, pedig azt haszonnal csak a vármegye éjszakibb részeiben indokolt kultiválni. A vármegye alsóbb felének talaja és klimája szárazabb jellegű, a nyári hőség fölötte nagy, a férgesedés gyakran az egész termést semmivé teszi. Nagymihály környékétől kezdődőleg fölfelé, már az almatermés sokkal biztosabb sikert igér. Különben a legkedveltebb hegyaljai almafaj a sóvári, a melyből a régi úri szőlők szilvásaiban majdnem mindenütt találunk egy-két fát. Itt-ott "Mosánszki", "Arany renet" is előfordul; míg az újabban telepített gyümölcsösökben már az angol parmén az uralkodó faj, pedig ennél csak a "kormos" hajlandóbb a férgesedésre.
Körte.
A körte sokkal hálásabb gyümölcs volna, ha termelésére nagyobb gondot forditanánk. Különösen a téli vajkörték (az "Esperes" kivételével) díszlenek nagyon szépen s teremnek felséges zamatos gyümölcsöt. Valószínű, hogy az utóbbi évek alatt elültetett több százezer csemetének jelentékeny része éppen téli körte, a mely ha termőre fordul - a mi, miután magas törzsű fákról van szó, tíz éven belől nem igen várható - nagyot fog lendíteni a gyümölcstermelés népszerűsítésében.
199A mint Tokajhegyaljának specziális szőlő-fajtája a furmint, azonképen van egy körte-fajtája is, a melyet "nyakas körte" néven ismerünk s a mely ezt a klasszikus földet vallja szülőjének. Augusztus közepe táján érik ez a közép-nagyságú, buczkos, a szára fölé hirtelen vékonyuló gyümölcs, a mely teljes beérésekor szép viaszsárga színt nyer s az íze czukorédes, a melyet finom muskotály-zamat - e gyümölcs különlegessége - egészít ki. Alig csalódunk, ha a legjobb nyári-körtének tartjuk, a mely befőzésre, aszalásra és nyersen való fogyasztásra egyaránt alkalmas. Nagy előnye, hogy féléretten is leszedhető és szotyósodás nélkül érik meg. Különös, hogy a Tokajhegyalján kívül egyebütt elő nem fordul, itt pedig - minthogy beérve, vékony héja miatt könnyen törődik s így nehezen szállítható - a helyi piaczokon, a nagy kínálat következtében, gyakran potom olcsó. Nagy czukortartalma miatt, a mely a császárkörtével vetekszik, pálinkafőzésre is igen alkalmas, kiégetve pedig a szesznek is átadja finom muskotály-ízét és zamatját.
Szilva.
A csontmagú-gyümölcsök közül valamennyit termesztik a vármegyében, a nélkül azonban, hogy a fajok megválogatásával foglalkoznának. A beszterczei szilva az egész Hegyalján előfordul, alig van szilvás, a melyikben ne láthatnók; pedig nem oda való, mert a talaj és klima szárazsága miatt ritkán terem. Felsőzemplén nedvesebb talajú völgyeiben volna helyén a beszterczei szilva, a hol a páraképződés, az erős harmatú hajnalok biztosítanák e legkiválóbb gazdasági gyümölcsnek haszonnal való termelését.
Baraczk.
Régibb szőlőkben szórványosan egy-egy páratlan finomságú őszi baraczkfa volt található, a melyeket - sajnos - a talajforgatáskor kidobáltak.
Dió.
A diófa otthonos az egész vármegyében, talán csak a legfelsőbb beszkidalji zónát kivéve. Legtöbb diófát láthatni Tokaj és Tarczal határaiban, a hol a szép terebélyes diófa a szilvások ékessége; fölfelé már szórványosabban fordul elő, habár a földmives lakosság az eperfán kívül legtöbb előszeretettel diófát ültet az udvarára.
Gesztenye.
A szelid gesztenye csak gyéren fordul elő, nem azért, mintha nem jól érezné magát, különösen a Hegyalján, hanem mert nem szeretik s nem igen kultiválják. A Viókán (Sátoraljaújhely) a régi Friedvalszky-féle szőlő garadjában állott két fa, melynek termése majdnem akkora volt, mint az olasz maróni, íze pedig édesebb volt az olasz gesztenyénél.
Kajszin és meggy.
A kajszínbaraczk és a meggy a homokosabb területek gyümölcse lenne; ott azonban nem sokat törődnek velük, míg az agyagos talajú házi kertekben mindenütt kultiválják.
Telepek.
Nagyobb szabású minta-gyümölcstelep s egyszersmind oltványt termelőhely egy van Zemplén vármegyében: a tarczali, a mely egyszersmind a vinczellér-iskola czélját is szolgálja. Szép alak-fák láthatók benne s jobbára magas törzsű oltványai különösen erősek.
Újabb időben Sátoraljaújhelyen is telepített az állam csemete-kertet, a melyben úgy gyümölcs, mint erdei csemeték kultiváltatnak s már a mult években a telepről számos gyümölcsoltványt ki is osztottak. Ezekre a faiskolákra annál inkább égető a szükség, miután a községi faiskolák - tisztelet a kivételnek - vármegyeszerte siralmas állapotban vannak.
Utfásitás.
Meg kell említenünk az utak befásításának kísérletét is, a mely idáig váratlan eredménynyel sikerült. A Sátoraljaújhely-Sárospatak között levő állami útvonal mentén több ezer magas törzsű cseresznyefa-csemetét ültettek el, a melyeknek jelentékeny része már termését is megmutatta. Még inkább megfelelne azonban utak befásítására a diófa, a mely kevésbbé igényes, mint a cseresznyefa, s a melynek gyümölcse nem olyan ingerlő, később is fordul termőre s a termését a tolvajoktól sokkal jobban lehet megőrizni, mint a cseresznyét.