Legkeletibb része a Nagy Károly alapította német-frank birodalomnak az a terület volt, melyet ma Vasvármegye foglal el. Ezen a területen egész a Rábáig az úgynevezett solitudines avarorum (avarok pusztái) terültek el; az egykori félelmetes törzs, megfogyva, Nagy Károly adófizetőjévé vált. A IX. század első felében Privina szláv herczeget uralta a mostani vármegye délkeleti része, de ő is adófizetője volt a német császároknak. A IX. század második felében Pannónia és Karintia herczege Arnulf lett, a ki a szomszéd szlávokkal már kezdettől fogva sem volt jó viszonyban. Fejedelmük, Szvatopluk 884-ben 12 napon át pusztította tartományait, azonban visszavonultában hadát a pannonok megtámadták s közülük sokat a Rába habjaiba szorítottak.

A magyarok előnyomulásának hírére Vastag Károly német császár békét kötött Szvatoplukkal, majd ismételt harczok után 894. év őszén Arnulf is kibékült Szvatopluk fiaival. Ez évben már a magyar fegyverek dúlták Pannóniát, mindazáltal rövid beütéseken kivül komolyabb veszély nem fenyegette Arnulf birtokait. A közbejött bolgár háború következtében (895.) a magyar 176kalandozó csapatok 896-ban látogattak el ismét Pannoniába, melynek védelmét Arnulf Braslavra bízta. Anonymus tanusága szerint, Árpád a Csepel-szigetről megindúlván seregével, azt 3 részre osztotta. Öcsöb és Öse vezérlete alatt az egyik sereg Veszprém elfoglalása után egész Vasvárig nyomult előre, ezen, még a római korból fenmaradt várat bevéve. A sereg azonban innen csakhamar visszafordult, Árpád pedig a Szt-Márton hegyén átvonulva, a Rába és Rábcza vidékének elfoglalása után egész Kőszegig nyomult előre. A krónikák és hagyományok előadását nem ellenőrizhetjük, tény azonban az, hogy a keleti frank őrgrófság 897-898-ban dőlt meg végkép, mikor a magyarok Pettaut is elfoglalták.

A kalandozások korából Vasvármegyét érdeklő emlék nem maradt reánk. A Rába termékeny völgye csakhamar oda vonzotta a betelepülőket, akik, miután a Pannóniában fenmaradt egyes falvakban levő keresztényekkel legelőször érintkeztek, a keresztény hitet és vele a nyugati czivilizácziót első sorban tanulták megismerni.

A sikertelen kalandozások után a nemzet első sorban saját védelmére fordította figyelmét. Ezen czélra igen előnyös volt Vasvármegye földrajzi fekvése. Nyugaton a Lapincs folyó alkotja százados határát az országnak, éjszakról az éjszaknyugat felé átvonuló hegyláncz a III. Ottó alapította Ostmark felől jövő támadások ellen volt hivatva védelmül szolgálni. A Lapincs folyót környező erdős-völgyes dombvidék egész a Mura mentéig húzódik le, melyet csak egy helyen szakít meg a Rába folyó völgye. E folyó 130 km. hosszúságban két részre osztja a vármegyét s völgye a stájer határtól mindjobban kiszélesedik. Körmendtől egész Sopronmegyéig, másfelől a Marczal-csatornáig a kis Magyarsíkság nyúlványai ágaznak be, Körmendnél a Rába völgyét a régi Pannónia országútja keresztezi. Különösen alkalmas volt ez a hadmenetekre, melyeken át betelepülő őseink éjszak és nyugat ellen egyaránt mint támadók és védők léphettek fel.

Mely törzsekből származó családok telepedtek le Vasvármegye területére, nem tudjuk, csak gyaníthatjuk azon nemzetségekből, melyeknek a vármegye területén levő birtokairól reánk maradt legrégibb oklevelek megemlékeznek. Ezek közül többen Szt.-István királysága idejében bevándorolt külföldi lovagoktól származnak. A Pese és a Nádasd nemzetségek a legelsők, melyekről a fenmaradó oklevelek megemlékeznek, majd a Geregen Osl, mely eredetileg sopronmegyei; a Lörente, Haraszt, Herény nemzetségek szerepelnek a tatárjárást megelőző időkben, a Buzád, Hahold, Győr, Héder, Hermann, Jaák nemzetségek pedig, a hagyományok szerint, betelepülő idegenektől származnak.

A letelepülés és térítés munkája közepett a magyarok ismételten betörtek Németország határszéli részeibe, mire III. Ottó, babenbergi Lipót határgróf segélyével, nemcsak, hogy visszafoglalta az elveszített határokat, hanem Sopron bevétele után Szombathelyt is megszerezte.

Géza fejedelem fiának még az évben Gizella bajor herczegnővel kötött házassága alkalmával, miután Ottó Henrik bajor herczeggel viszálykodásban élt, nehogy két tűz közé szoruljon, I. Istvánnak az elfoglalt határszéli részeket visszaadta, Szombathelyt pedig több más várossal Gizella herczegnőnek adta nászajándékul. A letelepülő magyarok az itt talált szláv-avar várakat közjavak gyanánt foglalták el, azokat a törzsfők által kormányozták, míg körülöttük a törzshöz tartozó családok telepedtek le; így a területi felosztás központjai természetszerüleg a várak voltak.

Ily vár volt e megye területén az eredetileg római castrum Vasvár, a róla elnevezett várispánságból idők folyamán fejlődött ki a mai Vasvármegye.

177A vármegye területén két várispánságról emlékeznek meg forrásaink:

1. Karakó, mely a közép Rába vidékén és a Marczal mocsarai között terült el; tartozékai az u. n. várföldek Sopron-, Veszprém- és Komárom vármegyében voltak. A vár eredetileg avar "gyűrű" volt, mely 4 kerületre oszlott, de a tulajdonképeni vár Jánosházával keletre határos. Hatalmas földsánczai még a kuruczoknak is biztos védelmet nyujtottak.

2. Vasvár, melynek várterülete Sopron és Zalavármegyékre terjedt ki.

Láthatjuk ebből, hogy a várispánságok területe, jobban mondva népessége több megyében volt szétszórva. Vasvármegyében a pozsonyi várispánságnak voltak tartozékai, ezenfelül Ságh szintén önálló, a királynői udvarnokok kerülete volt, de nem várispánság.

A belszervezkedés közepette Szt. István és Konrád közt a határegyenetlenség folytán háború tört ki. 1030-ban Konrád betört az országba és egészen a Rábáig hatolt, azonban Endre és Béla támadása elől nagy veszteséggel volt kénytelen visszavonulni.

A Szt-István halálát követő belzavarok alkalmat adtak III. Henrik császárnak, hogy az ország ügyeibe avatkozzék. Miután a magyarok Pétert másodízben fosztották meg a tróntól, az uj fejedelmet, I. Endrét szándékozott legyőzni. A Lajta vidékén megkisérlett sikertelen beütés után Stiria felől támadt (1051. szeptember hóban), a Rába völgyétől délre eső hegyláncz alatt, Dobra táján vonult a Kerka és Zala folyók mentén a Balaton felé, a honnan Fehérvárt szándékozott elérni. A Béla vezérlete alatt álló magyarok e túlerővel szemben, anélkül, hogy csatába bocsátkoztak volna, III. Henrik serege előtt mindent elpusztítottak s így ki akarták éheztetni. Bár tervük nem sikerült, azt elérték, hogy Fehérvár sikertelen ostroma után a sereg más úton vissza tért hazájába.

A német beütések és trónküzdelmek következtében fejedelmeink még nagyobb súlyt helyeztek az erődítésekre. Így épült a XI-ik században a Rába partján egy új királyi vár: Ikervár, a hol Salamon király Géza herczeggel az 1073-ban kötött fegyverszünet alatt tartózkodott és a karácsonyi ünnepeket is ott töltötte. A királyi várakkal együtt csakhamar büszke előőrsök gyanánt emelkednek Stiriával szemben a főúri várak is; így még a tatárjárás előtt épült Szent-Vid, melyet a hagyomány szerint Salamon király tanácsosa alapított 1074. körül. Lejebb épült Német-Ujvár, mely a legkiválóbb szerepet játszta Vasvármegye történetében. Német-Ujvár eredetileg monostor volt, melyet a magánosan álló Kyszen hegyén emelt a Wildonból, Stiriából bevándorolt Wolfer lovag 1157-ben, II. Géza idejében.

178III. Béla azonban elvette Wolfer fiától, Aënz gróftól Küzint (Güssing), mint az okiratok nevezik, és a monostorból épült királyi várat csakhamar Demeter grófnak adományozta, majd Móricz tárnokmester és testvérére bízatott e fontos vár, melynek főfeladata volt Vasvármegyét a stájer betörések ellen megvédelmezni, mint az adománylevél szövege is kifejezi, "contra insultus Teutonicorum."

Ez erődítvények azonban nem akadályozták meg teljesen a német beütéseket. Ugyanis Lipót őrgróf II. István határszéli pusztításait megtorlandó, 1118-ban betört sógorával, Boržiwoy cseh herczeggel Vasmegyébe és Fürstenfeldtől a Rába völgyén átvonúlva, Körmend táján a magyar csapatokat két ízben megverte, majd Vasvár ellen fordult, az ellenálló várost ostrommal bevette, felgyujtotta és kirabolta. Miután ilyképpen hadvezéri önérzetét kielégítette, csakhamar visszafordult hazájába.

A XII. század küzdelmei közepett, de még inkább II. Endre uralkodása alatt a várföldek fosztogatás tárgyává lettek. Bőkezűen osztogatott királyi adományok következtében a várispánságok területükből mindinkább veszítenek; ezzel kezdetét veszi a várispánságok pusztulása, miáltal a vármegyei rendszer fejlődésében fordulópont áll be. Így a vasvári várispánságból II. Géza 1141-ben több várjobbágyot felszabadított; II. András a várispánság területéhez tartozó földekből nyolcz ekealjat, vagyis Urai-Ujfalu, Geresd, Csánig és V.-Család falvakat a Jaák-nemzetségnek adományozta. A várjobbágyok sem maradtak meg; elhagyott földeiket Pácson határában a király a vasvári káptalannak adományozta.

II. Endre ugyan 1221-ben a jogtalanúl elfoglalt várföldek visszaadását rendelte el, azonban az e czélból kiküldött bizottságok 1238-ban Kázmér fehérvári prépost, Hahold vasvármegyei és Pál fehérvármegyei főispánok akkor sem működtek nagy eredménynyel.

IV. Béla trónraléptekor erős kezekkel ragadta meg a kormány gyeplőjét. A főispán mellé királyi bírák jönnek Vasmegyébe is, a kik az elidegenített várföldeket visszaveszik, azonban az erélyes intézkedések daczára a várispánság folyton bomlott és már a tatárjárást megelőzőleg előtérbe lépnek a várszerkezetből alakult vármegyék.

Batu khán hada 1242-ben a Duna jegén átjutva, a Dunántúlra is kiterjesztette pusztításait. Esztergom elpusztítása és Fejérvár sikertelen vívása után, míg az egyik rész toronyirányban ment Szlavóniába, Béla királyt felkeresendő, addig egyes rablócsordák Győrt dúlták fel, onnan a II. Frigyes által IV. Béla királytól zálogul kicsikart Vasmegyébe törtek, a virágzó Rábaközt és Szombathelyt elpusztították.

IV. Béla király a tatár-csordák kivonulása után, az ország helyreállításán fáradozva, összes igyekezetét a várintézmény megerősítésére fordította s e végből Vasvármegyében Roland nádor (1254), majd Pál pozsonyi prépost (1257), jelent meg a karakói várföldek visszaszerzésére. De a visszafoglalt 179földek nem jutottak mind a várispánságokhoz, például Urai-Ujfalut a Jaák-nemzetségtől a király bírái elvették, azonban IV. Béla e földeket a domonkosoknak adta.

IV. Béla a várjobbágyság és nemesség között levő válaszfal lebontására törekedvén, ezáltal végcsapást mért a várispánságokra. A várjobbágyok fölött, II. Endre zavaros uralkodása alatt, a főispán gyakorolt joghatóságot, de most, midőn a várnép megtartja földét tulajdonul, megszünik a válaszfal e két osztály között. Már 1248-ban egyesül a nemesek collégiuma megyénként s az 1267. évi vasmegyei itélő levél szerint, a bűnösök fenyítésére kitűzött gyűlésen együtt találjuk a nemességet a várjobbágyokkal.

Ezzel tehát létrejön a várispánságok és megyék egyesülése, vagyis megalakul a vármegye; már nem kizárólag közigazgatási magán szervezet, hanem a nemesség is részt vesz benne. A karakói várispánság ugyan fentartotta magát a XIV. század elejéig, azonban jelentősége folyton csökkent, míg végre Vasvármegyébe, az egyes várföldek pedig Veszprém és Zalavármegyébe kebeleztettek be.

Kőszeget még 1248 előtt foglalja vissza Osl comes fia Herbord; rövid idő alatt a király kezébe jut Borostyánkő vára is, melyet jutalmul Németujvári Henriknek adományoz. V. István trónra léptével kezdetüket veszik a Vasvármegyét közel egy századon át dúlt belháborúk.

A tatárjárás után elhatalmasodott Németujváriak, ez a vitéz, de garázda és pártütő nemzetség, a vasmegyei határvárak urai, azért, mert az atyja ellen felkelő trónörökös ellenében IV. Bélát támogatták, féltek az új király, V. István boszujától s Ottokár cseh királylyal szövetkeztek. Alig, hogy kitört a háború Ottokárral 1270-ben, az eddig viselt szlavon báni méltóságtól megfosztott Németujvári Henrik bán, a család feje, vasmegyei várait, u. m. Kőszeget, Szent-Videt, Szalonakot, Borostyánkőt, Lékát, (ez csak 1260-tól volt a család birtokában) és Kertest Ottokár kezére játszotta, maga pedig elmenekült Prágába.

A honmaradt Németujváriak ezalatt kedvök szerint dulták Vasmegyét, míg ezen évben (1270) a Jakab és Osl testvérek Kőszeget a magyar király számára meghódították, Ottokár pedig a kötött béke értelmében kötelezte magát, hogy a kezére játszott várakat a királynak visszaszolgáltatja. Miután ezen kötelezettségét nemcsak hogy nem teljesítette, de sőt a Németujváriak védelme alatt továbbra is rabolta a vármegyét, 1271-ben ujból kitört a háború.

Ottokár Sopron elfoglalása után Vasmegyébe szándékozott betörni, azonban Németujvári Iván e tervében megakadályozta. A Vasmegye éjszaki határszélén levő, patakokkal körülvett helyen majd hogy kelepczébe nem került s egykori pártfogoltjától megszégyenítve, kudarczczal tért vissza Csehországba. 1801273-ban ujra kitört a harcz; Csák Máté vezérlete alatt ez év februárjában magyar és kún csapatok dulták Alsó-Ausztriát, mire viszonzásul az osztrák és cseh lovagok ezer vitézből álló serege a tavaszszal betört Magyarországba, Győr elfoglalása után egész a Rábáig nyomultak előre; útközben égetve, rabolva, elfoglalták Szombathelyt és felgyújtották Körmendet.

Ez év őszén megfordult a koczka. A Joakim tárnokmester vezérlete alatt álló királyi hadak, egyesülve a Németujváriak 30,000 főből álló seregével, visszaszorítják Ottokár vitézeit, beveszik Szombathelyt, sőt Ausztriába is betörnek. A várak közül csak a Németujváriak által átadott Szalonakot és Borostyánkőt bírják visszaszerezni. Arra a hírre, hogy Habsburgi Rudolfot német császárrá választották, Ottokár sietve visszavonta seregeit Vasmegyéből.

Alig vonult ki a cseh sereg Vasmegyéből, máris újabb belháború ütött ki. IV. László Németujvári Henrik bánt, mivel az Ottokár elleni harczban vitézül küzdött, szlavoniai bánná, fiát pedig soproni főispánná nevezte ki, de Németujvári Henrik a kitüntetést, összes váraik visszaadását várván jutalmul, keveselte és ismét fellázadt. Ezuttal vesztére, mert serege a Fövény mellett vívott csatában szétveretett s maga is elesett.

Fiai mindenkép méltók voltak atyjukhoz. A lázadás tradicziójához híven, Németujvári Henrik bán fiai nem nyitották ki a szalonaki vár kapuit a 1274. év deczember 1-én odavonuló királyi csapatok előtt. IV. László támadólag lépett fel, de a szintén pártütő királyi íjjászok is ellene fordulván, kénytelen volt visszavonulni. Később Ottokárral kibékülvén a király, kénytelenségből megbocsájtott nekik, mert e hatalmas családot, tekintettel az ország zavaros viszonyaira, teljesen megtörni úgy sem lehetett. Ennek daczára a Németujváriak továbbra is folytatták beütéseiket. Az elgyengült királyi hatalom kénytelen volt ezek felett szemet hunyni, sőt elhalmozza őket kitüntetésekkel és egymásután adja vissza elvesztett várait; így Borostyánkő 1277-ben Németujvári Iván, Szent-Vid 1279-ben Németujvári Miklós birtokába jut, melyhez már megelőzőleg Kőszeg, Léka és Szalonak járult.

A Németujváriak azonban, mindennek daczára, ismét fellázadtak IV. László ellen, mire a király Németujvári Ivánt 1284-ben, ujév napján, a vasmegyei Osl és Jaák nemzetségek, továbbá Borsodból a hű Ákos, Ernye bán és fia segélyével borostyánkői várában ostrom alá vette. Bár az ostrom egész február havában tartott, a természettől védett meredek sziklahegyen épült várat bevenni nem sikerült. A király kénytelen volt visszafordulni, sőt Iván még ez évben szlavoniai bánná lett.

Midőn a Németujváriak féket nem ismerő erőszakoskodását többé királyi 181hatalmával megtörni nem lehetett, végső szükségben IV. László Albert osztrák herczeggel szövetkezett saját alattvalója ellenében.

Albertnek több oka volt e szövetség elfogadására. Vasvármegye végpontján, az osztrák és stájer határtól alig egy kilométernyire fekvő Borostyánkő ura gyakori beütéseivel két tartomány közbiztonságát veszélyeztette; másrészt e várra már régebben igényt tartott.

Az alkalmat felhasználva, 1286-ban stájer- és alsó-ausztriai nemességét Borostyánkő elé szólitja. Tekintélyes had gyült össze Landenberg Hermann vezérlete alatt, kihez Lipót seckaui püspök, Pruschik Ulrik, Puchheim Albert, Tellersbrunni Bertold, Lagenbach gróf, Emmersbergi Bertold, Wagenberg, Succeney, Mautel sváb és Romswag morva lovagok csatlakoztak.

Iván bán ennek hirére, hogy a támadást megelőzze, egy portyázó csapat élén Ausztriába tört, Bécs-Ujhelyt felégette, a Lajta melléki falvakat pusztította, azután mint a nyíl tért vissza, hogy segélyül hívott testvérei: Miklós, Henrik és Péter csapataival egyesüljön.

A német csapatok már három napja táboroztak Borostyánkő vára alatt, mialatt Iván felszaporodott seregével bérczen-völgyön át közeledett szorongatott várának felmentésére.

Itt tünt ki a magyar harczmód, a könnyű lovasság fölénye.

A vár völgyét környező erdők rejtekéből minden oldalról előtörő lovasság tökéletesen körülzárta a szűk völgykatlanban táborozó németeket. A harczi riadóra zavarba jött nehéz fegyverzetű lovasság rendben sorakozik dandárokként, a sűrü tömegek alkalmas czélpontul szolgálnak a hajító fegyvereknek, alig mozdulhattak, mindenünnen nyíl- és kopjazáporral fogadják őket a Németujváriak hadai, s míg a dárdákat használhatták volna, tömérdek ember és ló ment tönkre. Az összevert német csapatok vezérei nevében erre Romswag lovag fegyverszünetet kért Ivántól, a mit ő készséggel meg is adott.

Ezalatt, lovaghoz illően, felhívták Ivánt párviadalra, amit ő megtagadott és követelte a csata folytatását. A megrémültek erre újabb béketárgyalásokat ajánlottak, de Iván hajthatatlan maradt. Az osztrák, stájer és seccaui püspök zsoldos csapatai kénytelenek voltak igy fegyvereiket lerakni; csupán a lovagoknak engedett Iván tisztességes elvonulást.

A német sereg tehát le volt verve. Hátra volt még a magyar királylyal való leszámolás. Az 1286-iki rákosi gyülés végzései értelmében, a király Ivánt az erőszakkal elfoglalt várak átadására hívta fel. Midőn e rendeletnek eleget nem tett, IV. László király személyesen állott serege 182élére, a kún csapatok elől azonban Németujvári Iván Szent-Vid várába zárkózott, melyet IV. László, több heti heves ostrom után 1286. november 30-án bevett. Iván még idejekorán menekült egy titkos alagúton át a biztosabb védelmet nyújtó Kőszegre, László pedig az egész országban dúló zavarok miatt, beérte e vár elfoglalásával és sietve elvonult.

Németujvári Ivánt a szerencsétlenség nem tette bölcsebbé. Kalandjait még nagyobb mértékben űzte s egy ily betörés alkalmával Landenbergi Hermannt, az alsó-ausztriai sereg vezérét is elfogta. Hasztalan küld Albert a magyar királyhoz követséget, hogy vessen véget e garázdálkodásoknak. IV. Lászlónak elég baja volt az ellene fellázadt kúnokkal, megtorlás helyett Albertnek szabad kezet engedett a Németujváriakkal szemben: végezzen vele, ahogy tud. Albert kapott is az alkalmon, egyrészt a borostyánkői kudarcz, másrészt a folytonos beütések elég okot szolgáltattak a háborura és 1289. év tavaszán Albert 15,000 főből álló seregével be is tört Vasmegyébe.

E túlerővel szemben Iván mitsem tehetett. Míg maga a kőszegi vár védelmére vonult, portyázó csapatai tömérdek kárt okoztak a németeknek.

Kőszeg sikertelen ostroma után Albert Rohoncz várát zárta körül. A csekély számú őrség hasztalan várta Ivánt a vár felmentésére, ez nem mert kimozdulni Kőszegről. A magára maradt vár, nyolcz napi ellenállás után, szabad elvonulás feltétele mellett megadta magát s Albert Stubenberg Ulrikot nevezte ki várparancsnoknak.

Rohonczról Szalonak alá vonultak Albert seregei, amely Rohoncz feladásának hírére csakhamar szintén megadta magát. Itt Stubenberg Henrik lett a várparancsnok.

Mivel a táborozás alatt beköszöntött a nyári évszak, a nagy melegre, de főkép a mezei munkára való tekintetből a pinkafői váracs és 34 falu elfoglalása után Albert Vasmegyéből kivonult.

Szeptember havában Albert másodszor tört be Vasmegyébe, főczélul Kőszeg elfoglalását tűzvén ki.

Hatalmas seregével szemben Iván a Borostyánkő mellett alkalmazott hadi taktikát kisérelte meg. Seregével Kőszegről kivonulva, a Szent-Vid várat környező hegyszorulatban vonta meg magát. Albert ezalatt 1289. szeptember 28-án Kőszeg alá érkezvén, másnap a vár ostromához fogott. A magára maradt város lakossága vitézül védte magát; 400 férfi, 800 asszony és gyermek hőstetteket vitt véghez. Míg a férfiak gerendákat, köveket, addig az asszonyok méhköpüket, égő fáklyákat, szurkot szórtak le az ellenségre.

Németujvári Iván Kőszeg környékén tanyázott seregével, de megütközni nem mert, mivel egyrészt a várat elég szabad tér környékezte, a mi ily hirtelen támadásra alkalmas nem lehetett, másrészt a német vezérek, okulva a borostyánkői kudarczon, előörsöket küldöttek szét minden irányban, hogy Ivánt Kőszegtől tisztességes távolban tartsák.

Eközben folyt az ostrom. Tizennégy napi küzdelem után a várőrség a várost felgyújtotta és a belső várba vonult vissza, de ebben is tömérdek kárt okoztak az ostromlók. Az elszántságot erre általános csüggedés váltotta fel. A megfogyott várnép közül sokan megszöktek, azonfelűl ragály 183és éhség pusztított. Mindezen körülmények nyomása alatt Kőszeg november 1-én kaput nyitott az osztrákoknak; a városi polgárság kivonult és a várat Albert fegyveresei foglalták el.

Albert Kőszeg eleste után ez évben harmadszor jött be Vasmegyébe és Iván saslakát, Szent-Videt vette meg.

III. Endre trónra lépvén, a főurak befolyása következtében első feladatáúl tűzte ki az ország területi épségének helyreállítását, miért is felszólította Albertet, hogy a Németujváriaktól elfoglalt várakat adja vissza. Tagadó válasz után 80,000 főből álló magyar sereg tört be Ausztriába, mire az 1291. augusztus 26-án kötött hamburgi szerződés értelmében e várakat Albert visszaadta, azonban kikötötte azok lerombolását.

A Németujváriak, a kik eddig érthető okból III. Endrét támogatták, e szerződés hirére az Anjou trónkövetelők pártjára állanak. Míg Német-Ujvár a szerződés értelmében a magyar király kezébe jutott, addig Németujvári János hatalmába keritette Kőszeg várát, de nem sokáig, mert 1292. nyarán Madács Pál, III. Endre vezére, heves ostrom után bevette Kőszeget.

Németujvári Iván azonban 1296-ban ismét Kőszeg birtokába jut; többi várai leromboltattak. A király ez év nyarán hadat is indított ellene, de az Árpádok letünő szerencse csillaga többé az olygarchát megfékezni nem tudta.

Mielőtt az Árpádház végszakához érnénk, a városok szervezetéről kell megemlékeznünk. Városaink közűl kítűnnek Karakó, mely még a tatárjárást megelőző időkből bírt szabadalmakkal és Körmend, melyet IV. Béla 1244-ben emelt a városi joggal bíró helységek közé, IV. László 1279-ben Vasvárt ruházza fel ujabb kiváltságokkal, a féktelen olygarchia ellenében a városi polgárokban keresvén támaszt a hanyatló királyi hatalom számára.

A városok mint nyilt helyek nehéz fegyverzetű lovasok kiállitására voltak kötelezve. Körmenden 15 telek után egy vettetett ki, mig Vasvárra és Karakóra négy telekre esett egy lovas.

III. Endrének 1301. január 14-én bekövetkezett halálával Vasvármegyében a féktelen pusztítás tetőpontjára hágott.

A trónváltozást követő zavarokat felhasználva, a Németujváriak egymásután szerzik vissza elvesztett váraikat, hatalmuk csakhamar Vasmegye határain is túlterjed, sőt Zágrábig is érezhető volt fegyvereik súlya. A vármegyei köznemesség kénytelen-kelletlen csatlakozott hozzájuk jobbágyaival, miáltal hatalom 184és erő tekintetében ama kor másik főurával: Csák Mátéval méltán vetekedhettek. Kezdetben Venczel hívei, de még ennek életében 1304-ben Németujvári János és Henrik Ottóért mennek Bajorországba, őt leghívebben segítették, a vármegyében élvezett szabad sarczolás fejében.

Az Ottó bukása után támadt zavarok közepett a Németujváriak ismét folytatják erőszakoskodásaikat, míg végre az 1308. évi november 17-én tartott országgyülésen megjelenvén, meghódolnak Anjou Károlynak. Károly király örömmel fogadta a megtérőket, s a legnagyobb kitüntetéssel halmozta el Németujvári Ivánt, őt Kőszeg birtokában is megerősítvén.

De a királyi kegyről csakhamar megfeledkezve, 1309-ben ismét már pártot ütnek a Németujváriak Csák Máté szövetségében.

A vasmegyei birtokos nemesek, köztük Osli Lőrincz, Guthkeledi Miklós és Köcski Sándor, megmaradtak a király hűségében, mire a Németujváriak haragja első sorban saját pártütőik ellen fordúl. Vörös Salamon hadnagyuk Nádasdi Andrást Gersén megöli, elpusztitja egykori hívük, Köcski Sándor és Aba Lőrincz mester birtokait s ez utóbbit fogságba is veti, Németujvári János pedig a király hiveit 1311-ben Vasvárott a káptalan templomába űzi s rájok gyujtja.

Németujvári Andrásnak már nem kedvezett úgy a hadi szerencse. Guthkeledi Miklós soproni főispán, midőn a stájer lovagok társaságában sopronmegyei rablókalandjaiból visszatért, seregét Kőszeg tájékán széjjelverte (1314); hasonlókép sikertelenűl ostromolta 1318-ban a szintén Németujvári nemzetségből származó Kakas Miklós tulajdonát képező Lékát és a Rumi Doroszló és fiai által védett Rohonczot.

A király hívei nem tudtak e garázdálkodásoknak véget vetni, mert a haderő az ország éjszaki részén volt a pártütők leverésénél elfoglalva. 1319-ben azonban elérkezett a leszámolás órája.

A királyi hadak Köcski Sándor vezérlete alatt elfoglalják Kőszeget, majd rövid ostrommal Német-Ujvárt veszik be, Pölöske elfoglalása után pedig a zalai nemesekből álló sereg tör Vasvármegyébe. Németujvári András és János vert hadaik élén Szalafő táján találkoznak Köcski Sándor és Amadé Miklós seregével, kinek elszánt és a Németujváriak zsarnoki uralmát 185gyülölő kis számu csapatai csakhamar szétszórják a Németujvári testvérek martalócz-hadait és erőszakosan összetoborzott jobbágyait.

A Németujváriak 1327-ben újra fellázadnak osztrák lovagok szövetségében, mire a király Köcski Sándor országbirót küldi ellenök s mig ennek csapatai beveszik Sárvárt, addig Kanizsai Lőrincz a végcsapást méri Kőszeg táján a lázadókra. Amadé Miklós hat osztrák főurat elfogott és Budára küldött, mire Németujvári János is meghódol s kiadja az alsó- és felső kőszegi vár, Sárvár és Német-Ujvár kulcsait.

Az alsó kőszegi vár, mint a király tulajdona, jövevényekkel telepíttetik meg, Sárvár parancsnoka pedig Köcski Sándor országbíró lett.

A nagynehezen helyreállított békével Vasvármegye megmenekül egyidőre a belháboruk borzalmaitól, míg Róbert Károly családi politikája ismét felkelti a lappangó elégületlenséget.

Németujvári Kakas János, László és Henrik 1336-ban Albert és Ottó osztrák hercegek szövetségében ismét pártot ütnek, de a megerősödött királyi hatalom csakhamar véget vet garázdálkodásaiknak.

Mielőtt a pártütés komolyabb arányokat öltött volna, Laczkfi vajda elfoglalta Lékát, nehogy azonban ez a foglalás újabb pártütésre adjon alkalmat, I. Károly király kárpótlásúl Egervárt, Fáncsikát és Kéméndet adta nekik; a vármegye északnyugati sarkában épült s a Németujvári nemzetségbeli Porostyáni Iván tulajdonát képező Borostyánkőt pedig Ausztriához engedte csatolni. Úgy látszik azonban, hogy a Németujváriak az engedélylyel nem éltek, mert Nagy Lajos király rövid idő mulva mint királyi várat a Kanizsai-családnak adományozta Borostyánkőt.

Nagy Lajos uralkodásának kezdetén az ország haderejét az olasz hadjáratok kötötték le, miért is, a nyugatról jövő támadásoknak elejét veendő, a német császárral hosszabb időre békét kötött.

Az Anjouk uralkodása alatt fejlődésnek indultak városaink is.

I. Károly Kőszeget 1328-ban kiadott szabadalom-levelével a Németujváriaktól bírt összes kiváltságokban megerősítette, 1336-ban a város erősítvényeit kijavíttatta és 16 évre minden adó alól felmentette lakosait. Hasonlókép megerősítette ez évben Vasvár kiváltságait is.

Nagy Lajos 1351-ben a Sárvárott letelepült jövevényeknek ugyanoly kiváltságokat ád, mint a milyenekkel azok polgárai birtak; Kőszeg szabadalmait 1353-ban ujította meg és egyúttal megígérte, hogy e várost a korona tulajdonából ki nem adja.

Utóda Zsigmond már nem bírt ily érzékkel a városi szabadalmak iránt. Bár Kőszeget ismételten biztositja a Nagy Lajos-féle szabadalom-levél megtartásáról, és Sárvárt a harminczad alól felmenti (1387), mégis 1392-ben Kőszeg Garai Miklós birtokába jut s nem sokára Vasvár is elveszti önállóságát. Egyedül Szombathely jut önállóságra, bár az 1407. szept. 10-én kiadott szerződésben János győri püspök évi 200 frt adófizetésre köteleztetett.

Zsigmond önkényes eljárása már megelőzőleg 1397-ben nyilt elégületlenséget idézett elő Vasmegyében, melyet azonban gyorsan elnyomott és a pártütők fejét, ifjabb Laczkfy Istvánt fő- és jószágvesztésre itélvén, Léka várát 1401. február 17-én Borostyánkővel egyetemben Kanizsai János esztergomi 186érseknek, valamint testvéreinek, István királyi főajtónállónak és Miklós tárnokmesternek adományozta. A lappangó elégületlenséget nem volt képes lecsillapítani sem Zsigmond siklósi fogsága, sem a pápai országgyülés, midőn pedig Zsigmond a német trón megszerzése végett már egy évnél tovább volt távol Magyarországtól, Nápolyi László elérkezettnek tartá az időt igényei érvényesítésére.

Az 1403. márcz. 23-án Hedrahelyen tartott értekezlet után a felkelés az egész Dunántúlra kiterjedt és csakhamar csatlakozott hozzá a vas- és zalai köznemesség nagy része is. Míg azonban ezek beérték Zsigmond híveinek, különösen Gersei Pethő János birtokainak pusztításaival, addig a Németujváriak nemzetségéből leszármazott Kakas János és Rohonczy András Kőszeget sarczolták meg és portyázó csapataikkal Sopronba is elkalandoztak.

Nápolyi László késedelmeskedő eljárása rövid idő alatt azonban megtermi a maga gyümölcseit. Zsigmond király 1403. év nyarán végre megérkezvén, Pozsonyban összegyűlt hívei, a Garayak és Stibor vajda, Nápolyi Lászlónak a Dunán tervezett átkelését megakadályozandó, gyors elhatározással Győr ostromához fogtak és a várat rövid ostrom után be is vették.

Győr bevétele után Stibor vajda egész hadseregével, melyhez Egerváry Mihály sárvári várnagy, Széchy Miklós, a királyné főajtónállója, Gersei Pethő János és asszonyfai Osli György csatlakoztak, Vas és Sopronvármegye határszélén, Sebesnél, a Rába mellett táborozó László ellen fordúl.

A királyi hadak közeledtére László magyar és olasz dandárait sietve átvonta a Rábán Pápócz felé, azonban Stibor vajda oly hirtelen és oly erővel támadja meg a felkelőket, hogy maga László is csak nagy nehezen tudott menekülni. A pápóczi vereség után Nápolyi László Dalmácziába vonult, Garay Miklós és János a menekülő felkelőket vették üldözőbe s a rohonczi várkastélyt elfoglalták.

A felkelő hadjárat ezzel Vasmegyében befejeztetett. Vilmos osztrák 187herczegnek Nápolyi Lászlóval szemben tanusított magatartása következtében a közte és Zsigmond között fennállott viszony mindinkább elhidegült és 1405-ben nyilt támadásra vezetett.

Ez év őszén Kanizsay mintegy hat hétig pusztította Ausztriát, mire viszonzásúl Vilmos 1406. tavaszán Léka várát foglalta el. De nem sokáig maradt a vár birtokában, mert 1409. márczius 17-én kelt okiratában Borostyánkővel együtt ismét a Kanizsayak kezében találjuk.

Zsigmond uralkodásának végszakában, 1433-ban a török és huszita betörések ellen Vasmegye 500 lovas vitézt tartozott a védelmi terv értelmében kiállítani.

Az Albert halálát követő zavarok közepett az eddig élvezett békét harczi zaj váltotta fel. Erzsébet utószülött fiát Frigyes védelmébe ajánlván, Giskra rabló hadával, az elégületlen Garayakkal és Czilleivel szövetkezve, megkezdették Ulászló elleni hadműveleteiket.

Míg Hunyady János Horvátországban Garay Lászlót veri le, addig a Czilley Ulrik hadai ellen küldött alsó-lyndvai Bánffy seregét Czilley vezére Vitovec, Szomathelynél szétverte s maga Bánffy is elfogatott.

E hirre Ulászló személyesen vezette kis számú seregét a pártütők ellen, melyhez Rozgonyi Simon egri püspök és kanczellár, Héderváry nádor, Péter csanádi, János váradi püspökök, Ujlaky Miklós erdélyi vajda, Thallóczy Máté horvát bán, Marczaly Imre somogyi főispán, Zudar Simon, Pálóczy Simon, Guthi Ország Mihály zászlós urak csatlakoztak; a sereg elég gyorsan érkezett Körmendre, hol tábort ütöttek, mire Vitovec visszavonult.

Ulászló azonban követte őket és, Szombathelyre téve át táborát, itt töltötte a husvéti ünnepeket. Azonban Czilley Ulrik serege időközben gyarapodott, csatába bocsátkozni pedig egyik fél sem mert, Ulászló király megelégedett az elért eredménynyel és ápril 19-én a szombathelyi táborban kötött fegyverszünet csakhamar a győri békére vezetett, melyben a pártütők kötelezték magukat, hogy utószülött László érdekeit nem támogatják.

A várnai csatavesztés hirére III. Frigyes elérkezettnek látta az időt, hogy trónkövetelésével előálljon. 1445. tavaszán tekintélyes haddal betört Vasmegyébe s Kőszeget rövid ostrom után bevette és seregeinek egy részével megszállotta és mialatt a rendek Hunyadyt választották az ország kormányzójává, Frigyes Kőszegről megindította seregét november 13-án és egész Szombathelyig nyomult előre, de a környék ellenséges hangulatától mi jót sem várva, seregét csöndben visszavonta.

Miután Frigyes az álnokúl kezébe került szent koronát és az elfoglalt várakat többszöri felszólításra ki nem adta, Hunyady 1446. október 20-án hadat izent.

Húszezer főnyi sereggel indult meg a kormányzó és november 17-én 188ért Sárvárhoz. Innen értesítette Bécs városa tanácsát jöveteléről. Táborát pár nap múlva Szombathelyre helyezte át, melynek lakossága kitörő örömmel üdvözölte.

Miután Rozgonyi Rajnáld alvezére társaságában betört Stiriába, onnan csakhamar Német-Ujhely alá vezette táborát. E hírre III. Frigyes megrettent és késznek nyilatkozott a békére, mely Carvajal bibornok közbenjárása mellett a magyar rendek követei és Czilley Ulrik közt létrejött fegyverszünet után csakhamar (1447 julius 1.) a radkersburgi békére vezetett. Némileg siettették a békekötés lebonyolítását a Vasmegye déli részén felállított magyar banderiumok. E béke értelmében Frigyes Kőszeg és Rohoncz várakat továbbra is megtartja birtokában. Úgy látszik azonban, hogy Frigyes nem érezte rabolt várait elég biztonságban, mert Kőszeg várának őrségét 1437-ben ismételten megerősíti.

A kötött béke következtében Frigyesnek csak 1459-ben nyilt ismét alkalma újabb hadi vállalkozásba bocsátkozni, mely azonban ránézve sokkal kedvezőtlenebbűl végződött.

Ez évben ugyanis Magyarország ifju királya, Hunyady Mátyás ellen az elégületlen főurak, számszerint 25-en, (Garay László, Kanizsay László, Gerebeni Vitovec János, a szlavon bán, Ujlaki Miklós erdélyi vajda, Frangepán István gróf, Frangepán Márton zeng-modrusi gróf, alsó-lyndvai Bánffy Pál, Báchy Mátyás erdélyi püspök, Paumkirchner András pozsonyi gróf, Szerdahelyi Dancs Pál, Szentgyörgyi László és György grófok, Szentgyörgyi János és Zsigmond nagyszombati kapitányok, Széchy János zalai főispán, Kanizsai Miklós, Ellerbach Bertold, Gelsei Pethő György és Miklós, Ostffy Ferencz, Gravenacker Ulrik, Szentgróthi János, Peleskei Eördögh Mihály, Mesztegnyői Szerencsén Péter, Köpcsini Kapler János) 1459. február 17-én Ujlaki Miklós erdélyi vajda várában, Német-Ujvárott gyültek össze s a magyar koronát III. Frigyesnek ajánlották fel. Mialatt azonban Frigyes magát Német-Ujhelyen megkoronáztatta, Mátyás szentmártoni Nagy Simon és Rozgonyi Miklós vezérlete alatt a felkelők ellen indult.

Frigyes látván, hogy Magyarország megszerzése még sem megy oly könnyen, hadai szervezéséhez fogott.

Még február 24-én utasította a soproniakat, hogy katonákat küldjenek Kőszegre, a mihez az Ausztriából jött hadak csatlakozván, mintegy 5000 főnyi sereget bocsájtott Gravenecker Ulrik vezérlete alatt a felkelők rendelkezésére.

Ujlaki Miklós, felső-magyarországi pusztításaiból visszatérve, Kőszegen át 3000 lovas (közte 1500 vértes) és 4 csapat gyalogosból álló hadával Szombathelyre vonúlt és, mialatt ezen, a királyhoz hű maradt, várost elpusztította, értesült, hogy Gravenacker Ulrik már a Rábáig nyomult előre. Sietve utána ment és Körmendnél el is érte. A többi felkelők is itt csatlakoztak a fősereghez, a mit annál akadálytalanabbul tehettek, mert Vasmegye éjszaki része úgyis Frigyes hatalmában volt. Nagy Simon ezalatt csapataival, útközben az elszakadt falukat elégetve, Vasmegyébe érkezett. Arra a hírre, hogy Ujlaki már Körmendnél táboroz, gyors mozdulattal elérte a Rába folyó jobb partját, Rozgonyi Miklóssal tábort üttetett (április 6) és az itt felbukkanó felkelő csapatokkal oly közeli érintkezésbe jött, hogy az összeütközés elkerülhetetlenné vált.

Másnap, április 7-én a felkelők csatarendbe állíttották seregeiket. Ujlaki 189a jobb szárnyon három ezer lovassal és négy csapat gyalogossal, a balszárnyon Szentgyörgyi János és Zsigmond grófok dandáraikkal, közepén 5000 német Gravenacker vezérlete alatt. Nagy Simon szintén csatarendbe állította dandárait; az első sorba a kipróbált harczosokat, hátrább az ujjonczokat s a tapasztalatlanabbakat helyezte.

A harcz a balszárnyon kezdődött. Rozgonyi visszanyomja a Szentgyörgyiek csapatait, mire Ujlaki Miklós szorongatott pártosának segélyére siet, Rozgonyi Miklós azonban a menekülőket meggondolatlanúl követvén, két oldalról támadtatott meg, amivel útját a főseregtől elvágta.

A közepén Gravenacker Nagy Simonnal változó szerencsével küzdött, míg Újlaki 1500 lovasból álló vérteseit segélyűl nem hozta. Erre megbomlott a rend. Nagy Simon, még nagyobb zavartól tartván, kiadta a jelszót a visszavonulásra, mire Gravenacker vérszemet kapott, s a magyar sereget üldözőbe venni szándékozott, e tervnek azonban Ujlaki és Szentgyörgyi ellenszegűlt.

Külömben is az engedelmességet nem ismerő Ujlaki, aki amúgy sem lelkesedett III. Frigyesért, nem tudott a német vezérrel megférni és az imént említett ellenkezése következtében majdnem kenyértörésre kerül köztük a dolog.

Míg ezek a német táborban történtek, Nagy Simon, a vereség fölött elkeseredve, azt nem a vezetés helytelenségének, hanem harczosai gyávaságának rótta fel és futár utján seregének megtizedelését kérte a fejedelemtől. Mátyás igazi fejedelemhez méltóan nem csüggedt; a vert sereget a szerencse forgandóságára hivatkozva, bátorította, Zeladin Mihály követei utján pedig Ujlaki Miklóssal alkudozásba bocsájtkozott, neki Bosznia kormányzóságát igérvén.

Ujlaki Miklós meghódolt, Kanizsay László és Miklós kevéssel ezután éjnek idején megszöktek az osztrák táborból és egykori bajtársuk, Rozgonyi utján a király bocsánatát kérték. Hasonlókép átjöttek Zsigmond és János bazini grófok is, akiket Mátyás, hogy hiuságokat kielégitse, Nagy Simon mellé a lovasság vezéreinek tett meg.

Igy felkészűlve, a kémek tanácsára támadást határoztak el. Ápril 10-13-ika közt egyik éjjelen felfegyverezték a magyar csapatokat s szürkületkor Nagy Simon, átkelvén a Rábán, minden oldalról megtámadta a német tábort. A támadás elől az ellenség a szekérvárba vonult vissza, azonban hasztalanúl: a diadalmas magyar sereg utat tör magának s a német had erre hanyatt-homlok futásnak ered, míg a felkelők egyrésze magát kegyelemre megadja. Ezeket Nagy Simon lovasságával veszi őrizet alá, más részüket menekülés közben vágták le, az egész tábori zsákmányt pedig Zsigmond bazini gróf Budára szállította a királyhoz.

A német sereg és a felkelés mellett híven kitartó Paumkirchner András, György és László, Szentgyörgyi grófok Gravenacker Ulrik vezérlete alatt Sopront védelmezendő, a Kőszeg és Pinkafő közti hegylánczig vonúltak vissza.

Az ápril 14-én Pinkafő táján vívott ütközet végcsapást mért a felkelőkre, Nagy Simon szemben, János bazini gróf oldalt támadja az úgyis demoralizált hadat, melyet rövid küzdelem után bekerítettek. Ezzel a felkelés le volt verve. A közbejött események Mátyás figyelmét másfelé fordították és így kénytelen volt a Frigyes elleni további háború tervéről egyelőre lemondani.

De nemsokára ennek is eljött az ideje. Mátyás Ulászló és Kázmér lengyel királylyal kötött szövetsége után nyugodtan foghatott Frigyes fondorlatainak 190megtorlására. Frigyes külömben eléggé rászolgált erre. Azalatt, míg Mátyás másfelé volt elfoglalva, a megerősített kőszegi várból számtalan kirohanást intézett; több ízben pusztította Vasmegyét, előkelő nemeseket fogatott el: szóval eleget garázdálkodott, a vármegyei kapitányok, Széchy Miklós és Kanizsay László pedig nem tudtak rablókalandjainak gátat vetni.

A harcz 1477-ben, Mátyásnak Ausztriába való eredménytelen betörésével vette kezdetét, mire Pernitzer Ulrik, Szent-Gotthárd ura, Stájerországot pusztította, onnan visszatérve pedig Kőszeg ostromához fogott, de eredményt nem ért el.

Míg Mátyás az ország felső részén a Frigyes elleni második hadjárattal volt elfoglalva, a törökök a Száván és Dráván át Stájerországba rontottak be, s onnan Radkersburgon át egész Vasvárig pusztítva nyomúltak előre, a lakosság közül mintegy 30,000-et rablánczra fűzve. Mátyás közeledtére gyorsan visszavonúltak és az Olmütz felől érkező magyar had egy 3000 főnyi elkésett török csapaton vehetett visszatorlást.

1482-ben Mátyás Hainburg sikertelen ostroma után Sopronon át Vasmegyébe tört; jöttének hírére Rohoncz meghódolt, hasonlókép Kőszeg is kaput nyitott, melynek várnagya Batthyány Boldizsár lett. Ezzel egész Vasvármegye felszabadult Frigyes uralma alól.

Sajnos, a béke nem tartott sokáig. A Mátyás királynak 1490. ápril havában bekövetkezett halálával beállott trónviszály közepett Miksa császár, mint a koronára igényt tartók egyike, Bécs elfoglalása után Német-Ujhelyről 1490. október 4-én 18 ezer főből, kipróbált tisztek vezetése alatt álló sereggel indult Magyarország elfoglalására.

Miután élelmet nem vitt magával, szabad pusztítást engedett katonáinak. Igy jutott Kőszeg alá, melynek várparancsnoka, Batthyány Boldizsár, kénytelen volt a várat feladni. Miksa erre, őrség hátrahagyásával, Szombathely felé tartott, míg egy kisebb csapata Rohonczot és Lékát kényszerítette meghódolásra.

Szombathely kis város, de ama kor viszonyainak nagyon is megfelelő erődítmény volt. A várfalak árkokkal szegélyezve, hevesebb ostromot is megbírtak. Minthogy a város Miksa felszólítására nem nyitott kaput, elkezdődött az ostrom. Azonban, mivel az ostrom hosszabb időt vett volna igénybe, szerződést kötött az őrséggel, hogy szabad elvonúlás feltétele 191alatt adják fel a várat, ha 14 nap alatt segélyt a magyar királytól nem kapnak. Ez meg is történt, mire Miksa Reynherch lovagot 400 lovas és 4000 gyalogossal hátrahagyva, tovább folytatta hódító útját.

Útközben az elégületlen vasmegyei urak közül többen csatlakoztak hozzá, köztük: a Kanizsayak, Léka várának urai, a felső-lindvai Bánffyak, Ostffi László, Szentgróthi, Hajmássy László, Ellerbach István és János, Széchy Miklós. Miután Miksa ezek segélyével Körmendet és Vasvárt is hatalmába kerítette, november 8-án már Veszprémben volt, hova csekély helyőrség hátrahagyásával, a szombathelyi várparancsnok is követte.

Tamás győri püspök azonban ezalatt a tulajdonát képező szombathelyi várat visszafoglalta; katonái a német helyőrséget részint levágták, részint elfogták.

Miksa ennek hírére egy nagyobb sereggel ismét hatalmába keríti a szombathelyi várat, míg az 1491-ben VII. Ulászlóval kötött pozsonyi béke értelmében köteles volt deczember 13-ig az elfoglalt várakat, köztük Szombathelyt és Körmendet kiadni, ellenben Kőszeget, Borostyánkőt és Rohonczot megtarthatta. Léka a Kanizsay-családé lett, Szombathely pedig ismét a győri püspök kezébe jutott.

A vármegye területi épségének megsértése így a béke értelmében mintegy szentesíttetett; az udvari párt ellen ezen időben alakult nemzeti párt az 1505-iki országgyűlésen túlsúlyra jutván, a junius 24-én hozott határozat értelmében Héderváry István Ausztriát pusztította, mire viszonzásul Miksa a következő év tavaszán, májusban betört Magyarországba és Sopron elfoglalása után, egy csapata Vasmegyébe és junius 24-én már Vaszarig nyomult előre, itt azonban a várbeliek éjjel meglepték és szétkergették őket.

A Mátyás uralkodását követő belzavarok közepett csakhamar hatalmas főnemesi osztály fejlődött ki Vasmegyében is.

Vagyonszerzés tekintetében különben a főpapok jártak elől jó példával. II. Ulászló mindenható kanczellárja, erdődi Bakóczi Tamás esztergomi érsek, a monyorókeréki Ellerbach-család magyarországi utolsó sarjától megszerezte Monyorókerék és Körmend várakat (1499), megalapítván az Erdődy-család későbbi hatalmát, míg 1524-ben, Újlaki Lőrincz halálával, II. Lajos a németújvári várat Batthyány Ferencznek adományozta. Ezen fontos végvár a Batthyányak kezében szerepét továbbra is megtartja és a család számos kitűnő hadvezért és épp oly derék hazafit ád a hazának.

A mohácsi vész után súlyos megpróbáltatás napjai nehezedtek Vasmegyére. A király-választás zajától visszhangzó országban pártoskodás és fejetlenség ütött tanyát, a mi alkalmúl szolgált egyes kalandozóknak az ököljog visszaállítására.

192A Szerbiából Magyarországba került laki Bakits Pál, a huszárok kapitánya, elfoglalta a Paksi Balázs győri püspök halálával gazdátlanúl maradt szombathelyi várat, Ferdinánd pedig tétlenűl volt ezt kénytelen nézni, nehogy hívei számát kisebbítse és az új győri püspök minden tiltakozása daczára a rabolt tulajdon átszállott örökösére, Bakits Péterre is.

Az ellenkirályok megválasztása után Vasvármegye 1527. márczius 17-ére Budára küldte a János király által hirdetett országgyűlésre követeit, névszerint Logody Mihályt és Septhey Ágostont, azonban csakhamar megfordult a koczka: Ferdinánd vezérei Szapolyait kiűzik az országból, a vármegye pedig Ferdinánd pártjára állt, a mely fordulatban nagy érdeme van Batthyány Ferencznek, a Habsburgok régi hivének s főtámaszának, a ki ezért a szalonaki vár birtokában megerősíttetett.

Az ellenkirályokkal kezdetét veszik a török beütések.

Mikor Szulejmán Bécs ellen indúlt (1529.), egyes portyázó csapatok pusztították a Stájer határszéli várakat, különösen sokat szenvedett Borostyánkő.

A következő évben (1530.) az ellenkirályok hívei küzdenek egymás ellen. Szombathelyt ez évben Zápolya hívei szállották meg, akik betörtek a kőszegi várba és kirabolták a várost, mire Kőszeg Ferdinándhoz fordúlt segélyért, a ki Teuffel Mátyást küldi sereggel az őrség megerősítésére.

János király ügye már ekkor hanyatlóban volt, mert mig az október 30-ára hirdetett Zápolya-párti országgyűlésre nem küldött a vármegye követeket, addig az ezen évi pozsonyi országgyűlésen a Ferdinánd-párti főurak közt Batthyány Ferencz vasmegyei főispán főszerepet játszik.

Ez országgyűlés kísérletet tett az ellenkirályok között az egyesség létrehozására, de ez, miután a két ellenkirály híveit visszatartotta, sem az 1531-iki márczius 31-én Bélaváron megtartott értekezleten, melyen Batthyány Orbán és Ferencz vettek részt, sem a május 18-ára Veszprémbe hirdetett gyűlésen nem sikerült. Az 1532. ápril 21-iki pozsonyi ülésre a vármegyéből Sibrik Gergely és Ostffy László küldettek. Az ellenségeskedés ezalatt tovább folyt. Jurisics Miklós megtámadta Szombathelyt, de a várat bevennie nem sikerült, mire Bécsből kért ágyúkat az ostrom folytatására.

Azonban ebbe a tervébe beleszólt a török.

Szulejmán ugyanis 1532-ben János király szövetségében, 138,000 fegyveresből álló, útközben még 115,000 emberrel felszaporodott és három részre osztott seregével betört az országba, de Székes-Fehérvárnál váratlanúl oldalt fordúlt, úgy látszik, ismét Bécs ellen szándékozott menni. Miután Ibrahim fővezért előre küldte, a ki Pápán át julius 28-án ért Sárvárra, három napi menettávolságra a derékhaddal követte őt.

Az egyes török csapatok csakhamar meghódolásra kényszerítették az úgyis Zápolya-párti kisebb vasmegyei városokat, u. m.: Rumot, Ikervárt, Rába-Hidegvéget. Hasonlóan kaput nyitott Szombathely is. Ibrahim ide 1931532. julius 31-én ért. Amint Jurisics Miklós, a kőszegi vár kapitánya a menekülő földnéptől a török közeledésének hírét vette, a kapukat elzáratta, a várat, a mint az idő engedé, védelmi helyzetbe hozni igyekezett, Katzianerhez pedig futárt küldött.

A vár védelmi helyzete a legrosszabb volt: összesen 700 fegyverforgató férfi azon pár ezer menekültből, kiket Jurisics befogadott, ezenfelűl saját költségén felfogadott 28 huszárból és 10 (Chernel szerint 18) nehéz német vasasból álló várőrség. Lőszer-készlete is igen hiányos volt. Még az ostrom előtt vett 300 arany forintért egy mázsa lőport, ez volt az egész.

Menekültekkel és saját szolgáival védte a Ferdinánd tulajdonát képező várat egy ármádia ellen.

Kőszeg ez időben 4 részből állott, u. m.: 1. magyar, 2. német külvárosból, 3. városból és 4. várból. Miután a vár benn volt a városban, ennek elvesztése esetén a helyzet tarthatatlanná vált volna, miért is Jurisics főgondját a város megerősítésére fordította.

A négy napon át (hétfőtől péntekig) terjedő felvonúlás alatt a várbeliek több ízben a Gyöngyös folyóig nyomúltak előre, megnehezítve a táborozást; közben kisebb csete-paték fejlődtek köztük és a felvonúló törökök közt.

Jurisics látván, hogy a török egész hadseregével jön, az úgyis nehezen védhető két külvárost felgyújtotta és a lakosokat a belvárosba költöztette. Ibrahim szombaton, azaz 10-én nyolcz ágyút vonatott fel a várost környező szőlőkre s onnan lövöldöztetett egész napon át.

A tulajdonképeni ostrom csak másnap, 11-én, kezdődött; 12-én a harcz Szulejmán megérkezése miatt szünetelt. A szultán a 12,000 janicsárból, 20,000 spahiból, 26,000 ruméliaiból, 30,000 anatóliaiból és 15,000 tatárból álló hadsereg felett szemlét tartva, másnap 13-án általános rohamot parancsolt.

Szakadó esőben támadták meg minden oldalról a várost, kötélhágcsók segélyével mászták meg a falakat, azonban a várbeliek hősi ellenállásán tizenegy ily roham hiúsult meg.

Látván a török, hogy rohammal nem sok eredményt ér el, különféle, 194a későbbi magyar vár-ostromoknál több sikerrel alkalmazott ostrom-műveletekhez folyamodott. Először a föld aláásásához fogtak és összesen 13 aknát ástak, melyeket reggel 6 órakor a gyalogosok meggyújtottak. A robbanás következtében a várfal tíz ölnyi hosszuságban bedőlt, azonban Forintos Mátyás tűzmester még idejekorán több akna felrobbanását megakadályozta, míg a bedőlt várfalat földdel töltött hordókkal s fával szórták be. Mindenünnen fanyalábokat hordtak össze és ezeket meggyújtották; köztük kénnel és szurokkal töltött hordók is voltak. Midőn ez sem vezetett sikerre, öszvér és teveháton ölfát hordtak össze, a török gyalogosok ezekre felállva kézi puskáikból lövöldöztek a várbeliekre. Azonban az igy felállított farakások közűl nehányat sikerűlt szétrombolni, míg egyet éjnek idején a várbeliek felgyújtottak, de a törökök hamar eloltották a tüzet.

Ily kétségbeesett harczok közepett múlt el másfél hét. A törökök harczi kedve lelohadt, sőt babonás félelem szállotta meg őket. Mindehhez járúlt, hogy a táborban élelemhiány és ragályos betegség támadt, miért is a török vezérek végrohamot határoztak el.

Augusztus 27. és 28-án volt legvéresebb és leghevesebb az ostrom. E napon három helyen áttörték a falat és két helyen be is törtek, azonban a várbeliektől visszaverettek.

A védők helyzete a legválságosabb volt. A 700 katonából alig volt meg a fele, azok közül is sok beteg és sebesült. Jurisics mindenütt elől küzdött, ágyui derekasan működtek, jól irányzott lövegei tömérdek kárt okoztak a törökökben, míg a török ágyugolyók inkább a falakon ütöttek rést, melyet azonban a várbeli gyermekek és asszonyok betömtek.

A férfiak a falakhoz támasztott létrákat egy erős lökéssel eltaszították, mire a sáskarajként falkúszó törökök egymás szablyáiba dőltek; a nők köveket és gerendákat hánytak a felkúszókra, tehetetlen gyermekek és aggok óriási lármát csaptak a törökök megtévesztésére. Mindazonáltal nem tudták megakadályozni, hogy augusztus 27-én egy török zászlót fel ne tűzzenek, azonban úgy az ezen zászlót feltűzött törököt, mint a 28-án hasonló czélból felkúszó négy törököt a várbeliek leszúrták.

Szulejmán szultán bosszúságát e kudarczok miatt inkább aggodalom váltotta fel, mert a Kőszegtől 18 km.-re fekvő Szombathelyen Pekry Lajos magyar-horvát dandárral táborozott, de a törökök túlerejétől való félelme miatt Körmendig vonult vissza.

Augusztus 28-án a falaknál megjelent négy török főtiszt, kik Jurisicstől a vár kulcsainak átadását kérték, aki erre azt felelte, hogy ő a római király embere s így ezt sohasem fogja tenni.

Az eredménytelenűl eltávozott békekövetség félóra múlva ismét visszatért és azt kívánta, hogy fizessen évenkint minden ház után 1 frt adót és most a gyalogság parancsnoka kértére, kinek a vár elfoglalása esetén az összes zsákmány igértetett, kárpótlásúl két ezer forintot. Jurisics erre azt mondotta, hogy a vár nem az övé, hanem uráé, két ezer forintja pedig nincs.

Alig, hogy a követség eltávozott, egy óra mulva (augusztus 28 d. u. 4 órakor) a törökök heves rohamot intéztek a vár ellen. A várbeliekből 60 katona elesett, nyolcz zászlót tűztek ki a falakra, Jurisics is megsebesűlt, azonban a várbeliek hősi ellenállásán ez a roham is megtört.

Ismét békekövetség jelent meg a kapuknál azzal, hogy Ibrahim a várparancsnokot a táborba kéreti. Jurisics, miután a várbeliekkel megigértette, 195hogy a várat fel nem adják az esetben sem, ha őt valami baj érné, két török tisztet kezesűl a várba kéretett és megindult a táborba.

Ibrahim igen nyájasan fogadta, hogylétéről kérdezősködött, azután kijelenté, hogy kegyelmet eszközölt ki számára a szultánnál; csupán azt kivánja, menjen el hozzá kézcsókra.

Jurisics eszélyesen azt válaszolta, hogy nagyon el van gyöngülve, azért nem tiszteleghet. Kért továbbá 6-10 törököt, a kik megakadályozzák a janicsárok betódulását. Ibrahim ezt megtette, sőt egy kaftánt is adott neki emlékül. Ibrahim végűl a várat szerette volna látni, mely tervről Jurisics azon megjegyzéssel beszélte le, hogy nem volna képes életét a felbőszült spanyolok ellen megvédelmezni.

Eközben hírül érkezett Szulejman elhatározása is. Hódolat jeléűl ugyanis a vár fokára tíz török zászló kitűzését kívánta; ez volt az egész, a mivel egy havi ostrom után dicsvágyát kielégítette. Jurisics, tekintettel a vár helyzetére, ezt készséggel teljesítette. Azonban az e czélra kiküldött tíz janicsárt leitatva, saját török ruhába öltözött katonái által tűzette ki a lófarkokat.

Ez a körülmény az eddigi történetírók előadásával némikép ellentétben áll és, bár Jurisics ez utóbbi mozzanatról hallgat Ferdinándhoz intézett levelében, nem lehet okunk ezen ujabban felfedezett adatok hitelében kételkednünk. Hogy miért öltöztette fel Jurisics saját katonáit török ruhába, erre egyszerű a felelet: dicsvágyát elégítette ki az a körülmény, hogy az általa védett várba egy török sem tette be a lábát. Az már kevésbbé lényeges, hogy saját katonái egy vagy tiz török zászlót tűztek-e fel.

Jurisics úgyis mint katona, úgyis mint hazafi, egyaránt méltó helyet foglal el történelmünk legkiválóbb alakjai sorában; szinte kérdéses, hadvezéri tehetsége vagy vakmerősége volt-e nagyobb. De Kőszeg ostroma főleg a hadjárat szempontjából bír fontossággal.

Mialatt Szulejmán közel egy hónapon át bajlódott a jelentéktelen vár ostromával, azalatt Bécs környékén 80.000 lovasból és 30.000 gyalogosból álló hatalmas sereg gyűlt egybe tapasztalt tisztek vezetése alatt s maga V. Károly császár jelenlétében harczkészen várta a csatajelt.

Szulejmán szultán, ennek hírét vevén, gyorsan felszedte táborát; csepp 196kedve sem volt hadvezéri tehetségeit ujból próbára tenni. Míg seregének egy részét a Fertő felé inditotta, addig maga Pinkafőnek tartva, Stájerországba tört és onnan pusztítva tért vissza hazájába.

Még Kőszeg ostroma alatt, augusztus hó 14-én egy csapat janicsár érkezett Sárvár alá, mely várat akkoriban Kanizsay Orsolya nászajándékaként Nádasdy Tamás bírta.

A janicsárok rögtön felgyújtották Saár falut és bősz támadást intéztek a szigeten épült vár ellen, melyet Nádasdy kapitányai, Sibrik Benedek és Kevés István vitézűl védtek. Különösen augusztus 15-én volt igen heves a roham, midőn Kevés meghalt, Sibrik pedig megsebesűlt, de az éppen ott időző Batthyány Ferencz által estefelé intézett kirohanás szétszórta a janicsárokat, mire Sárvár felszabadúlt az ostrom alól.

A török elvonulása után az Erdődy Péter Zápolya-párti főispán oltalma alatt álló Török Bálint seregeinek hatalmaskodásaitól szenvedett sokat a vármegye, mi ellen hasztalan folyamodott az 1538-iki pozsonyi országgyűléshez.

Egyébiránt az országgyűlés elé szép számmal adattak be a panaszok Vasmegyéből.

Rothmestorfer Erasmus neje révén a szalonaki várra tart igényt, melyet Batthyány Ferencz kerített hatalmába; Sibrik György bozsoki birtokosnak szintén Batthyány Ferenczczel volt baja. A vármegye pedig a Török Bálint által elfogott Ferdinánd-párti nemesek kiadását kérte.

Az országgyűlés által megajánlott segély kivetése czéljából elrendelt dicalis conscriptiók 1538-tól maradtak ránk; ezek ránk nézve más tekintetben is fontosak: az 1549. évi összeírásban találkozunk először a vármegye pecsétjével (vártornyon álló, csőrében vasrudat tartó daru), míg a vármegye levéltárában csak 1610-ből maradtak fenn az első pecsétlenyomatok.

Az 1542-iki országgyűlésen Bakics Pál ügye kerül szóba a szombathelyi várat illetőleg, ugyanezen az országgyűlésen határoztatott el a mohácsi vész után a borsmonostori apátsághoz tartozó s a németek által elfoglalt vasmegyei birtokok visszaszerzése.

Buda eleste után az ország védelmének könnyitése végett végvidékek szerveztetvén, Vasmegye területéből a Rábán alúl levő rész kikerekíttetett s a törököktől el nem foglalt zalai részekkel egyesítve, az u. n. Kanizsa elleni végvidéket képezte 17 várral, ezer lovas és ezerkétszáz gyalogos, nagyobbrészt idegen zsoldosok őrízete alatt.

Az ország belbajait azonban az általános fejetlenség közepett ezek a védintézkedések nem orvosolhatták, miért is a dunántúli rendek előbb Hidvégen (1547) jöttek öszsze, hova a vármegye Chernel Ambrust és Salamonfai Gróf Bernátot küldte. Ez ülésből a királyhoz küldöttséget menesztettek és egyben felhívták Devecseri Choron Andrást, hogy a királyi válasz ügyében Vasvárra értekezletet hívjon össze, a kétessé vált vagyonbiztonság megóvása végett pedig 400 lovas huszárt fogadtak fel, mely százanként szétosztva Vas, Sopron, Zala és Baranya vármegyékben őrködött a közbiztonság felett.

197Vasvárott azonban alig gyülhettek össze, mert ez évben (1547.) augusztus 22-én Körmenden találjuk a dunántúli rendeket.

E gyűlésen első sorban a véghelyek fentartása kerűlt szóba, melyre hadi adót ajánlottak meg, továbbá elhatároztatott, hogy a nemesek és főurak birtokaikból lovasokat és gyalogosokat tartoznak kiállitani s ezek a főispán zászlója alatt szállanak táborba. Egyúttal a Szulejmánnal kötendő béke ügyében Sibrik Gergelyt és Istvánfy Pált újból Bécsbe küldték, hogy az ügy mibenállásáról tudomást szerezzenek. Ez a küldetés I. Ferdinánd királynak Batthyány Ferenczhez e tárgyban intézett megnyugtató leiratával feleslegessé vált.

Az 1550-iki országgyűlés, az ország határának megállapítására, a vármegye Kőszeg felőli részére királyi biztosúl Chernel Ambrust küldte ki. Ezen intézkedés azonban nem sokat használt, mert a birtokfoglalások ismétlődnek. Az 1567-iki országgyűlésen Jurisics Miklós kőszegi várkapitány az egyes vasmegyei nemesek között fenforgó határviszályok kiegyenlítésére küldenek biztosokat, 1574-ben pedig a Székföldének nevezett birtokok visszaadása rendeltetett el, egyszersmind kérik a rendek a királyt, hogy Zenák Ferencz kőszegi kapitányt a további birtokfoglalástól eltiltsa.

Úgylátszik, ennek sem volt sok foganatja, mert az 1575. évi országgyűlés ismételten elrendeli a "Székfölde" terűletnek, melyen Sebefölde szállás, Herény, Pöse, Csoó és Csemete helységek voltak, az őrségi nemesek részére való viszszaadását.

A törökök előnyomulása eközben mindinkább fenyegetőleg lépett fel a Dunántúl is.

1577-ben a vármegye területén 1512 szabad és 64 hódoltsági porta volt, míg 1578-ban 1178 szabad és 256 hódoltsági. Az ez évi országgyűlésen különösen a vasmegyei rendek keltek ki hevesen, egyenesen az adó megtagadásával és behódolással fenyegetődzve. A királyi leirat erre azt válaszolta, hogy egyedül a kanizsai végvidék fenntartása a királynak évi 200,000 frtba kerűl; Ujvár (Német-Ujvár) megerősitésére az osztrák rendek 75,000 forintot ajánlottak fel, míg a többi váraknak őrséggel való ellátása nem lehetséges, sőt közülök többet le fognak rombolni.

Illésházy István a körmendi vár egy részére tartott igényt, mely várat az Erdődyek tőle elvettek. Erdődy Péter özvegye e kívánságát teljesítvén, a délvidék védelme e vár megerősítésével gyarapodott.

Az ez évi (1578.) 20. t.-cz. értelmében a vasvári káptalan, mint biztosabb helyre, a Gregorianczi Pál győri püspök által visszaszerzett és 1565-ben megerősített Szombathelyre tétetett át.

198Győr elfoglalása után (1594.) Hetesi Pethe Márton győri püspök egy ideig Szombathelyre tette át székhelyét és a várat ujból megerősítette.

A század vége felé a porták száma mindinkább fogy: 1583-ban 1044 szabad és 336 1/2 hódoltsági porta, 1596-ban 698 1/2 szabad és 2 1/2 hódoltsági porta iratott össze.

Miután 1594-ben Pápa is török kézre került, a sárvári vár, tekintettel a veszélyes szomszédságra, a következő évben a vármegye költségén ismét megerősíttetett, sőt 1597-ben a vármegye által Kőszeg részére megajánlott őrséget elvonták s Nádasdy Ferencz grófnak, Sárvár urának bocsátották rendelkezésére.

A következő évben Pálffy Miklós Győrt és Veszprémet visszafoglalta, mire Serdár basa a morvaországi eredménytelen betörés után 1599. október havában Pápa és Veszprém vidékén át pusztítva tért vissza Konstantinápolyba. Ezalatt Nádasdy Ferencz gróf, Kollonics és Thun gróf, nehogy a hódoltsági területről áttörjenek, lovasságaikkal gyors menetben követték, Sopronon át a sárvári várba vonultak és itt várták meg elvonulását.

Kanizsa elfoglalása után 1600-ban a török portyázók egész Vasvármegyét, sőt Stájerországot is pusztították, miért is fölmerült a szükség, hogy a vármegye déli része megerősíttessék.

Egy 1601. márcziusi kimutatás szerint a Vas és Zalavármegyékben levő végvárakban összesen 4171 főnyi őrséget tartott a király. Ebből Körmendre és Sárvárra esett 1300-1300, mint két legfontosabb helyre, Szent-Gotthárdra 700, mig Szecsődön és Hollóson 20-20, Sebesnél pedig csak tíz hajdú volt.

A törökök ellen eddig folytatott védelmi intézkedéseket 1605-ben szabadságharcz váltja fel. Az 1604. év őszén vívott eredményes felső-magyarországi hadjárat után Bocskay István hajdúi a Dunántúl lobogtatták a szabadság zászlóit. Mialatt Básta vallon-gyalogságával és lovasságával Pozsonyban elsánczolta magát, a győztes Bocskay-hajdúk Némethy Gergely vezérlete alatt átkeltek a Dunán és Sopronon át 1605-ben május 22-én Vasvármegye területére léptek.

A csepregi várból intézett felhívásra Vasmegye nemessége közül csakhamar csatlakoznak Bocskay zászlóihoz Nádasdy Tamás, Sárvár ura, Hajmássy Kristóf, Salamonfai Rátky Menyhért és Horváth Bálint.

Némethy Gergely megjelent Szombathely előtt, mely vár Hetesi Pethe Márton győri püspök időközben bekövetkezett halála következtében gazdátlanul maradt. A várnagy, Thury Ferencz, kaput nyitott; ép igy Kisfaludy Imre is kénytelen volt feladni Körmendet, mert katonái felmondták neki az engedelmességet és az ostromló és várőrség egymáshoz csatlakozva, miután Némethy itt junius havában bevárta a török-tatár segédcsapatokat, a Rába völgyén át pusztítva és rabolva Stájerországba tört.

Ezalatt Batthyány a Szombathely környékén pusztító felkelőket megtámadta, vezéreiket: Szeley Jánost és Bakonyi Györgyöt, azelőtt Nádasdy csapatainak parancsnokát, elfogta és elrettentő például fejüket vétette.

Némethy Gergely visszatérvén stiriai pusztító hadjáratából, miután viszonzásul Batthyány birtokait pusztította, a körmendi várból 3 ágyút vitetett ki és ezzel indult Sopron eredménytelen ostromára.

Julius havában a felső-lyndvai Bánffyak is a fölkelőkhöz csatlakoztak.

Arra a hírre, hogy ezek egy tekintélyes sereggel törnek a Rába völgye felé, Teuffenbach várparancsnok légbe röpítette a már megelőzőleg aláaknázott szent-gotthárdi várat, maga pedig Stájerországba menekült. Ez a gyáva tette annál kevésbbé menthető, mert a fölkelők híjával voltak az ostromkészülékeknek, minélfogva sok kárt úgy sem okozhattak volna.

Eközben Kőszeg városa, mely Némethy Gergely kiáltványára, a császártól várt segély következtében rá sem hederített, a segély meg nem érkezvén, igen kényes helyzetbe jutott.

Hogy ebből kimeneküljön, a vár zálogbirtokára hivatkozva, Nádasdy Tamást kérte fel oltalmazóul. Nádasdy azonban már megelőzőleg a felkelőkhöz csatlakozván, a nála ezen czélból tisztelgő tanácsot visszautasította 199azon kijelentéssel, hogy ő a kőszegi várat még akkor sem szándékszik megvédeni, ha a "császár" neki és unokáinak örök időre oda ajándékozná, "mert a német számára egy katonát sem tud kapni, míg Bocskaynak két ezer fegyverest is könnyen szerezhet."

A megrémült Kőszeg erre pünkösd vasárnapján kaput nyitott Bocskay seregei előtt és ezzel az egész vármegye a felkelők kezébe jutott.

Azonban csakhamar megfordult a koczka.

Sümeg sikertelen ostroma után Némethy, a Dráva mentét erősen megszállva találván, visszafordult Vasmegyébe. Draskovich János megelőzvén őt, lovasságának egy részét a Dráva mellett hagyva, julius 22-én Szt-Gotthárdra ért, öt nappal később Trautmannsdorf Zsigmond, a végvidék parancsnoka is oda érkezett és vele egyesülvén, miután Csákánynál még ezer főből álló zsoldos sereg, továbbá Batthyány Ferencz és az ifjú Zrinyi Miklós (György fia) is csatlakozott hozzája, a mintegy 11,000 főből álló sereggel Körmend és Hollós közt táborozó Némethy ellen indult, csapataival julius hó 29-én találkozott.

Trautmannsdorf azonnal támadni akart, de Batthyány Ferencz, tekintettel arra, hogy legjobb barátai a fölkelők táborában voltak, békét ajánlott, mire Nádasdy Tamás megbízásából Polányi Lőrincz és Hollósy Sándor jöttek át békekövetekként a királyi táborba.

Természetes, hogy Némethy kapva-kapott a békén, de ez csak arra szolgált, hogy csapatai kényelmesen átkeljenek a Rábán, miért is a tárgyalásokat addig húzta, halasztotta, míg ebbeli terve sikerült. Mire a németek Polányi rábahidvéghi várkastélyához értek, csak egy porfelleg jelezte a hirtelen felkerekedett felkelők csapatait, egyedül Nádasdy állapodott meg a Rába védelme alatt tatár segédhadaival s onnan Egervárba vonult vissza.

Trautmannsdorf látván, hogy a visszavonuló felkelőkkel úgy sem ütközhet meg, Szombathely felé tartott s a várat elfoglalta. Ezzel Vasmegye egész a Rábáig ismét császári kézbe került. Kőszeg várának parancsnoka, miután a császárhoz szitó polgárság támogatására úgy sem számíthatott, 200kivonult a várból és a császári seregeken át szerencsésen átjutott a felkelők táborába. A magára maradt Kőszeget a császáriak szállták meg, a vár parancsnoksága pedig Dorn Farkas kapitányra bízatott, a ki kegyetlensége és kicsapongásai miatt csakhamar az egész vidék réme lett.

Mialatt Trautmannsdorf Szombathely környékén táborozott, Némethy Körmendet ismét visszafoglalta. E hírre Rindsald András, Keglevich és Batthyány katonái Blaskovich vezérlete alatt Körmend táján hirtelen megtámadták a felkelőket, negyvenet elfognak, a többi az erdőkbe menekült.

Azonban, mialatt a győztes had az óvintézkedésekről megfeledkezve elszunnyadt, az erdőből előtörő felkelők meglepik őket. Rindsald is csak nagy nehezen bírt megmenekülni; Blaskovich jobb karján megsebesült. A német had e kudarcz után Regedére vonult vissza.

Szeptember havában ismét egy bravúros támadás gazdagítja a felkelőhadjárat történetét. Némethy ugyanis a kanizsai törökök védelme alatt visszavonulván, hírül vette, hogy Szombathelyen a pápa által küldött mintegy ezer főnyi segédcsapat táboroz. A flórenczi Rudolphi Sándor parancsnoksága alatt álló olasz zsoldos-sereg a szombathelyi várban dőzsölt vagy kisebb csoportokban a környékbeli falvakat sarczolta.

A felkelők könnyű lovassága kisebb csoportokban félkör-alakban kelt át a Rábán, gyors mozdulattal Szombathely előtt összejött, s részint a várban, részint a nyilt városban mulatozó olaszokra tört. Az olasz zsoldosok csak akkor vették észre a környező veszélyt, midőn minden oldalról körül voltak véve. Az első támadásra Rudolphi egy nyíllövéstől találva megsebesült, erre a többiek gyorsan lóra kapnak és a hajdúktól négy zászlót elfoglalnak.

A felkelők azonban, ismerve a terep-viszonyokat, hamar összeszedik magukat. Hasztalan küldenek futárt Kőszegre segélyért, azt elfogják Kámonnál a felkelők. A kör mind összébbszorúl, a felkelő lovasság már a városba tör; hasztalan küzdenek az olasz nemesek, kénytelenek egérúton menekülni. A széjjelvert olaszok mentek, a merre láttak s annyira szétszóródtak, hogy Badenben, ahol nagynehezen összeszedték őket, alig voltak többen kétszáznál.

A felkelők pedig bevonultak Szombathelyre, az otthagyott s az egész környékről összeszedett zsákmányt elfoglalták, ezenfelül 13,000 forint zsold és 800 bolognai puska került a kezeikbe.

Ezalatt Batthyány Ferencz és Königsberg ötszáz lovasa Német-Ujvár környékén vert szét egy csapat felkelőt. Némethy Gergely nem elégedett meg a Szombathelynél vivott sikeres csatával, hanem október elején a Rába völgyén átvonulva, Stájerországba tört be, útközben felégette a császári őrséggel megrakott Körmendet, csapatai pedig egész Feldbachig pusztítottak. Thilly János, Magyar-Óvár parancsnoka, négyezer lovasból álló dandárával a stájer gyalogság és a holsteini herczeg ezer főnyi seregével október hó 20-án ellenök vonult és a fegyelemtől elszokott felkelőket Stiriából visszaszorítota. De Némethy Gergely csakhamar összeszedte seregét; különben is Érsekujvár a felkelők kezébe kerülvén, bizalmuk és kitartásuk növekedett. Mialatt, a stájer betörést megakadályozandó, csapatait a határ szélére állította fel, értesült, hogy Thilly és a holsteini herczeg Rábahídvég környékén táboroz. E hírre szétszórt csapatait összeszedte és a török segédhadak által háromezerre felszaporodott seregével deczember 3-án megtámadta a sokkal nagyobb császáriakat. A császáriak a támadásról már eleve értesülvén, felkészülve fogadják a felkelőket, szétverik őket, mire a felkelő hajdúk mindenünnen visszavonulnak.

A felkelők vesztesége nagy volt, mintegy ötszázan estek el és kétszáznál többen fultak a Rábába, de a császáriak közül is kétszáznál többen estek el és igen sokan sebesültek meg a tatárok nyilaitól.

A véres rábahidvégi harcz után Thilly a hátráló hajdukat egész a török hódoltsági részekig üldözte és seregével Bécsbe vonult.

Bocskay István Némethy Gergely stájerországi betörését elitélte; különben sem értett hadviselésével egyet, meg is neheztelt rá, mire Némethy, hogy magát igazolja, előbb Ibrahim társaságában Szigetre ment, onnan felkereste Bocskayt, Nádasdy pedig családját Kanizsára követte.

201Ily körülmények között köszöntött be az 1606-ik év első napja. Vasvármegyében, egynehány megszállott várat kivéve, még császáriak sem tartózkodtak. De akkor a török is beleszólt a felkelő-hadjáratba. Márczius 11-én a kanizsai bég egy tatárcsapattal megtámadta a német őrséggel megszállott Körmendet; aki nem tudott idejekorán közülök megmenekülni, azt levágták vagy elfogták. A vár lerombolásával a török beérvén, ismét visszatért Kanizsára.

A május 12-én megkezdett tárgyalások végre a korona és a nemzet között az 1606. junius 23-iki bécsi békére vezettek és ezzel az eseménydús fölkelő hadjárat véget ért.

A békekötés után egybegyült országgyülés a török beütések meggátlása végett a várak megerősítéséről járásonkint teljesítendő közmunka útján gondoskodott. Majd II. Mátyás a dunántúli hadak parancsnokául gróf Zrinyit és Széchy Tamást nevezte ki.

Az 1613-iki országgyülés VIII. törvényczikke Sárvár, Peleske és Egervár megerősítéséről gondoskodott. Az utóbbi várat, fontosságára való tekintettel, a király birtokába akarták bocsátani.

Az 1618-ik évi országgyülésen ismét előtérbe lép a vasmegyei határrendezés ügye, mely czélból Bánffy Kristóf, Paksy Benedek, Szántóházy Ferencz, Cziráky József és Chernel István küldettek ki.

Közgyüléseit ez időben a vármegye felváltva több helyen tartotta. Vas- és Sopronvármegyének egy időben közös főjegyzője volt, sőt 1619-ben Szőllősön a két vármegye együttes közgyülést tartott.

Bethlen Gábor, a cseh fölkelés hírére, részint Erdély függetlenségének, részint a protestánsok vallásgyakorlatának védelmére kardot rántott. A szeptember hóban megindított hadjárat alatt egész Felső-Magyarország hatalmába került és október 10-én már Nagy-Szombatnál táborozott. A fölkelés lángja átcsapott a Dunántúlra is, a hol a nagyszámu protestáns nemesség 202csatlakozott első sorban zászlóihoz. A király hűségében egyedül Nádasdy Tamás, Zrinyi György, Eszterházy Miklós és Kőszeg városa maradtak meg. Mindazonáltal a kitört mozgalom csak deczember hóban vetett nagyobb hullámokat.

E hó 14-én a soproni őrségből ezer huszár váratlanul Kőszeg alatt termett, a megrettent várostól a vár feladását és 800 tallér hadisarczot követelve. Midőn a város az előbbit megtagadta és csak 410 tallért ajánlott fel, a huszárok parancsnoka, Bogradj János, a külvárost felgyújtotta, minek következtében 500 ház égett le. Ettől megrettenve, Kőszeg városa kaput nyitott.

Alig távoztak el ezek, 1620. januárban Eőry Zsigmond és Nitzky Ferencz 1500 lovas és gyalogosból álló haddal három hétig garázdálkodtak a városban, míg nemsokára Hajmásy Kristóf császári kapitány ezer főnyi őrséggel szállotta meg Kőszeget.

Bethlen Gábor 1620. augusztus 20-án királylyá választatván, míg seregének egy részével Alsó-Ausztriába tört, addig Haller György és Fekete Péter vezérlete alatt, mintegy 3000 főnyi sereg átjött a Dunán, Pápa bevétele után szeptember 2-ik felében Vasvármegye területére lépett és Egervárát hódította meg.

Ezalatt Sennyey Gáspár Sopronból 670 hajduval szeptember 18-án Kőszeg alá érkezett és mivel a várat Hajmásy felszólítására nem adta föl, a külvárosba tört be, de azt elpusztítván, csakhamar visszavonult.

Bethlen Gábor, miután október 4-én Hainburg várát sikertelenül ostromolta, három ezer lovassal és Huszár István vezérlete alatt álló gyalogcsapataival Sopronon át Lakompakra ment, Eszterházyt azonban nem tudta elfogni a várában, mert Dampièrre felmentő hadával segélyére sietett. Erre Bethlen Gábor Kőszeg alá vonult, ahol a bécsi-franczia követ megbizottjával találkozott, hogy a kötendő béketárgyalásokra meghívja. Bethlen azonban ennek daczára Kőszeget megadásra szólította fel, Hajmásy vonakodására a külvárost felgyujtotta, majd egy portyázó csapat hátrahagyásával Szombathelyre, innen meg Rohonczra távozott.

Ezalatt Thurzó Manó Kőszegről Német-Ujvárra ment, hogy Batthyányt a csatlakozásra felhívja. Batthyány Ferencz azonnal Rohonczra sietett a fejedelem üdvözlésére; példáját csakhamar követte az egész vármegye és egymásután mutatták be hódolatukat a vármegye urai Bethlen Gábornak, aki ezután megerősödött seregével a béketárgyalások megkezdése czéljából Pozsonyba sietett, Batthyány Ferencz pedig, aki a rohonczi találkozás óta Bethlennek leglelkesebb híve lett, november 11-én Kőszeg városát zárta körül és sikerült is neki a várost Széchy Tamás özvegyének beleegyezésével és Hörmann Mihály segítségével kézrekeríteni. November 16. és 17. közti éjjelen Hörmann a felkelők seregét a várkerten át bebocsátotta, mire másnap Batthyány a városba tör, több polgárt elfogat, ezeket Német-Ujvárra szállíttatja, a város templomába menekülő Hajmásy Kristófot 203lánczra verve, Bethlenhez küldi Pozsonyba, katonáinak pedig szabad zsákmányolást enged.

Batthyány azonban nem sokáig volt a város birtokában, mert Preiner tábornok azt tőle még ez évben visszafoglalta, de 1621. elején Kőszeg ismét Batthyány kezébe került.

A Bethlen által felajánlott fegyverszünet következtében a harcz egy ideig szünetelt, de mert Forgách Bécsben a felajánlott fegyverszünetet azzal utasította vissza, hogy ez csak alkalmul szolgál az újabb hadi készülődésekre, a király hívei támadólag léptek fel. Colalto Eszterházy Miklóssal egyesülve, ápril 9-ike után Rohonczot, majd Körmendet térítette II. Ferdinánd hűségére, innen pedig Kőszeg ellen indult.

Batthyány a közelgő sereg hírére szalonaki várába menekült és Kőszeget Hörmann Mihály várnagyra bizta, aki, miután az ellenséges érzelmű polgársággal szemben sikerrel úgy sem működhetett, a vár légberöpítését kisérlette meg. Ez a terve meghiusulván, Kőszeg városa kaput nyitott, Hörmann pedig életével lakolt. Colalto seregének egy részét Rohonczra küldte, innen egy kisebb csapat a szalonaki várat támadta meg sikertelenül.

Batthyány, mivel Szalonakon nem érezte magát biztonságban, mialatt Colalto seregei Rohonczon táboroztak, gyorsan összeszedte a várbeli vitézeket és ezekkel németujvári sziklavárába vonult s onnan ki-ki csapva, tömérdek kárt okozott a császáriaknak; portyázó lovasai egész Kőszegig és Rohonczig száguldoztak. A kanizsai bégtől búsás zsákmány fejében nyert segédhadakkal julius hó elején a Colalto segélyére jött horvátokat meglepi, vezérüket, Malagrudisch ezredest elfogja és ezt a többi elfogottakkal együtt németujvári várába szállítja, a vezér nélkül maradt sereget pedig Stiriába űzi.

Colalto a törökök közeledtének hírére Kőszegre vonult, serege pedig a környéken levő falvakban tanyázott. Batthyány erről értesülve, reájok tör, a fiatal Zrinyi György az ágyból felkelve, csak nagynehezen tudott megmenekülni, míg a császári sereg és Batthyány fölkelői között véres utczai harcz keletkezett, s az utóbbiak hajnal felé gazdag zsákmánynyal visszavonultak.

204E kudarcz után Colalto teljesen elvesztette Vasmegyét Kőszeg kivételével. Batthyány pedig, az alkalommal élve, előbb Rohonczot, azután Körmendet foglalta vissza, a császári őrséget onnan kiverte, majd Kőszeg ellen vonult és a várat egy darabig sikertelenül ostromolta, midőn a Sopronon átjövő fölkelő lovascsapat szeptember havában Kőszegnél Batthyány csapataival egyesült. De a váratlanul előtermő Eszterházy-lovasságtól érzékeny vereséget szenvedett. Batthyány tatár segédhadai egész Bécsig kalandoztak maga pedig hadi tettei szintereül Szlavoniát választotta.

Ez év utolsó napján (1621. deczember 31) létrejött nikolsburgi béke következtében Vasvármegye megmenekült a belháboruk borzalmaitól.

A következő év február havában Eszterházyt már Egervárott találjuk, hol a béke értelmében a Bethlen által elfoglalt jószágok és várak átadását intézte el.

Batthyány Ferencz még a békekötés után is folytatta a harczot és nem bizva a kegyelemben, nem is ment el a soproni országgyülésre.

Azonban sem ő, sem Bethlen második és harmadik fölkelése nem idézett elő Vasvármegyében komolyabb mozgalmakat; különben is Szalónakon 1625. szeptember 13-án bekövetkezett halálával benne a fölkelők dunántúli vezéröket vesztették.

A fölkelés zajának elmultával a vármegye figyelme ismét a törökök elleni védelemre szorítkozott. Az 1622-iki törvények ismételten elrendelik az egyes váraknak közmunkák útján való megerősítését.

Az 1625. évi országgyülés intézkedései között a 15-ik törvényczikk érdekel bennünket közelebbről, a mely a Rába-meder kitisztítása czéljából egy bizottságot küld ki, Szentandrássy István erdélyi püspök elnöksége alatt. A bizottság küldetésében eljárván, az 1630. évi XIV. törvényczikk a medertisztogatási munkálatokhoz biztosokul Nádasdy Pál grófot, Töttőssy Gábor kir. szem. itélőmestert és Telekesi Török Jánost rendelte ki. Ugy látszik, ezek elég hamar eljártak feladatuk teljesítésében, mert a következő országgyülés már a kitisztítási munkálatok felülvizsgálása iránt intézkedik.

A Kanizsa elleni végvidék ekkor érte el virágkorát. Mura-Szombattól elkezdve, egész Sárvárig tömérdek apró vár, közte Körmend, Vasvár és Egervár nézett farkasszemet a török szandzsák-székhelylyel. Egervárott 1629 táján 25 lovas és 50 gyalog, Sárvárott 150 lovas és 200 gyalog képezte az őrséget. E vár különben mindinkább fontos szerepre jut; 1633-ban, a jobbágyság munkájának igénybevételével, újból megerősíttetett.

A védelmi munkálatok közepett a vármegye nem feledkezett meg belügyeiről sem. Az 1641-ben Nádasdy Ferencz főispán elnöklete alatt tartott közgyülésén 205elhatározta, hogy közgyüléseit a szombathelyi vár helyett saját, újonnan építendő házában fogja megtartani, e terv azonban Draskovich György győri püspök ellenkezése miatt csak 1649-ben jutott a megvalósítás stádiumába és a vármegyei főurak és főpapok bőkezűsége következtében végre 1651-ben a vármegye saját házában ülésezhetett.

Az Ausztriához csatolt megyei részek visszaszerzésére élénk mozgalom indúlt meg. Már az 1635-iki országgyűlésen elrendelt határjárásnál ez ügyben különösen Káldy Ferencz buzgólkodott, míg végre az 1647-iki országgyűlés által kiküldött bizottság eljárását siker koronázta. Kőszeg és Borostyánkő a vármegye területéhez visszacsatoltattak; Kőszeg városa az 1649-ik évi 39-ik t.-cz. értelmében követküldési joggal ruháztatott fel.

A svéd betörés hírére 1643-ban III-ik Ferdinánd Vasmegyében is nemesi felkelést rendelt, a vármegye urai azonban, miután a török gyakori portyázásai tömérdek kárt okoztak, kérték a királyt, hogy a nemesi felkelést a vármegyéből ki ne rendelje. Eközben Káldy Ferencz és Palásty János a vármegye alispánjai és szolgabírái segélyével szervezték a felkelést és szemlére augusztus 6-ikára a szombathelyi táborba hívták össze.

A törökök ezen készülődések közepett váratlanúl betörtek Vasmegyébe, (1643. aug. 5.) a muraszombatvidéki falukat elpusztították és felgyújtották, miért is a Batthyány grófok a III. Ferdinánd részére felajánlott katonákat saját birtokaik védelmére visszavonták. A vármegye pedig, engedve az uralkodó felszólításának, Draskovich győri püspök ellenzése daczára Patthy György, Schőber Imre és Zarka Mihály vezérlete alatt egy lovas csapatot küldött a svédek ellen. Draskovich ellenkezése fejében elérte azt, hogy a püspöki javakat a nádor lefoglaltatta és csak a vármegye közbenjárására adta azokat ismét vissza.

A törökök folytonos beütéseinek megakadályozására 1648. augusztus 26-ikára Szombathelyre ismét nemesi felkelést rendelt a király; az egybegyűlt nemesség felét Sárvár őrizetére küldték ki. Az 1649. évi III. t.-cz. értelmében a Dunántúl hét vármegyéjére ezer gyalogos és lovaskatona vettetett ki.

A hadjutalék arányos kivetése czéljából a vármegye junius 21-én tartott közgyűlésében Nádasdy Boldizsár és Meszlényi Benedek alispánok, Horváth János, Kisfaludy István, Palásty János, Kupriszor Márkus, Angyal György és Horváth Ferencz főjegyzőből álló bizottságot küldte ki, mely 206julius 1-én Csepregen a többi vármegye küldötteivel megegyezésre jutván, 685 főnyi lovas közül Batthyány Ádám 99-et, Nádasdy Ferencz főispán 80-at volt köteles kiállítani, míg a gyalogosból Vasmegyére 50, Kőszeg városára 30 esett.

A hadak eltartásának kérdése azonban sokkal nehezebb volt, részben, mert a hódoltsági részek lakossága kétfelé volt köteles adózni, másrészt, mert az idegen zsoldos hadak tömérdek kárt okoztak a védelmükre bízott vidékeken.

A bajok eloszlatására Wesselényi nádor 1658. julius 3-ára Érsekújvárra tanácskozást hívott össze, melyen a vármegye Káldy Péter alispán vezetése alatt álló egy négy tagú küldöttséggel képviseltette magát.

A közelgő török háború előjeleire ismét a várak megerősítése rendeltetett el; Körmendet, mivel a megelőző évben kétszer leégett, Batthyány Kristóf és Pál grófok újból felépítették. (1662.)

A harcz nem sokáig váratott magára: Lipótnak az erdélyi ügyekbe való beavatkozását Küprili Mehemet, az új nagyvezér, ürügyül hozván fel, 1663-ban százezer főnyi sereggel ismét berontott Magyarországba.

E hírre a bécsi haditanács, úgy a birodalom, mint az ország védelmére nagy gyorsasággal tekintélyes sereget állított fel, ebből Zrinyi Miklósnak a Testa Piccolomini csapatból 500 lovast, 2000 Spick-gyalogost és 1000 Jacques-dragonyost bocsátott rendelkezésére. Körmendet és Vasvárt pedig a törökök szemmeltartása czéljából császári őrség szállotta meg.

A dunántúli főurak, hogy birtokaikat a beütésektől megvédjék, Marczaltőnél, Vasmegye éjszakkeleti határán táborba szállottak. Névszerint: Széchényi György győri, Sennyey István veszprémi püspökök, Eszterházy Pál, Draskovich Miklós, a Nádasdy-féle csapatokkal, Eszterházy Ferencz pápai, Jakusich Péter veszprémi kapitányok, Czobor Ádám, Eszterházy Mihály. E hadakat Akács Péter és Niczky Gáspár kapitányok vezérlete alatt álló vármegyei nemesi felkelés is szaporította.

Mivel csak nyolcz-kilenczezeren voltak, Eszterházy indítványára elsánczolták a tábort és így várták a török támadást.

Ezek a készülődések mutatják, hogy a helyzet komoly volt. Vasmegye, tekintve, hogy a Bécs felé vezető útvonalban fekszik és, a szomszéd Zalamegye a kanizsai szandzsákhoz tartozott, így délről az első támadás veszélyének volt kitéve, méltán nézett aggodalommal a jövő elé. Mivel azonban a törökök figyelme első sorban Felső-Magyarországra irányúlt, Vasmegye ez évben megmenekült a beütéstől.

A következő év (1664.) tavaszán Küprili Amhát nagyvezér ismét betört Magyarországba.

A császári hadak Kanizsa sikertelen ostroma után a Muraközbe nyomúltak, s az utánuk jövő nagyvezír Uj-Zerin várt vette ostrom alá. Montecuccoli védett táborából tétlenül nézte, miként veszi be a török Zrinyi Miklós büszke várát, a teoriája szerint menthetetlen Uj-Zerin várt (július 27-én).

208A füstölgő romhalmazból a nagyvezír július 10-én távozott Kanizsára s csakhamar követte őt a török sereg másik része is.

Erre a császári sereg tábornokai is elhatározták a visszavonúlást, melyet a Badeni őrgróf serege kezdett meg, átkelvén a Murán ezt követték a Nassaui és Kielmannsegg-gyalogezredek, majd a Sparr-féle gyalogezred. A csapatok nagy része betegen, láztól gyötörve menetelt.

A törökök ezalatt július 15-én elfoglalták Kis-Komárom várát, felgyújtották Zala-Egerszeget, onnan egy csapat Vasmegyébe tört és Egervárát gyújtotta fel. Innen azonban a nagyvezír a szertekalandozó portyázókat csakhamar visszarendelte Kanizsára, mivel a stájer határszélen lévő nagy birodalmi sereg miatt könnyü szerrel be nem üthetett. Seregét itt kipihentette, hogy egy fontosabb vár, valószínűleg Győr bevételére indúljon.

E hírre Sárvárt és Körmendet a vármegye gyorsan megerősítette s Montecuccoli is meggyorsította seregének menetét. Julius 16-án Lipót badeni őrgr. vonúl át hadával a Murán s csakhamar elérte a hódoltsági részeket. Az átkelésnél, valamint a menet irányának megválasztásában Zrinyi Miklós, mint e vidék alapos ismerője, szolgált utbaigazitással.

A birodalmi sereg Lenti váránál július hó 22-én találkozott az Olaszországon át, Radkersburg felől jövő, Coligni vezérlete alatt 26 század lovasból és gyalogságból, összesen 6000 emberből álló franczia segédhaddal, melyhez a franczia némesség szine java, köztük számos máltai lovag csatlakozott, a mihez még a brandenburgiak, mintegy kétezren járultak. Ha hozzá vesszük Lipót badeni őrgróf seregét, mely mintegy 41.000 gyalog és 13,900 lovasból állott, a magyarok és horvátokon kívűl bátran 70.000-re tehetjük a hadsereg számát.

A kitünően felszerelt és hatásos megjelenésű franczia segédhad csatlakozása épen kapóra jött, hogy az elcsigázott, félig beteg császári seregbe kitartást, bátorságot, a magyarokba pedig bizalmat és harczi kedvet öntsön.

A török előnyomúlásának hírére, annak a Rábán való átkelését megakadályozandó, Montecuccoli Nádasdy Ferenczet már megelőző nap csekély számú magyar-horvát csapataival Körmend felé, a francziákkal való egyesülés napján pedig Coligni vezérlete alatt 1 horvát ezredet, 12 franczia és 9 birodalmi, századonkint 150 emberből álló lovas századot indított útnak. Ezenfelűl még 8 ágyút is, melyeket, minthogy a lovasság gyors menetben előre sietett, 100-100 Schack- és Görz-dragonyossal kisértetett.

Mire Nádasdy Ferencz elérte Csákányt, már Batthyány Ferencz, Német-Ujvár ura és Eszterházy Pál gróf ott táboroztak hajdúikkal. Nádasdy azonban őket otthagyva, másnap Körmendre sietett, míg Batthyány és Eszterházy Csákányban maradtak, hogy az érkező császáriaknak a Rábán való átkelésnél segédkezet nyújtsanak.

209E közben a törökök is Vasvármegye terűletére léptek. Míg egy 15.000 spahiból álló had Vasvárt égette fel (július 24-én), egyes portyázó csapatok pedig egész Körmendig kalandoztak. Még e napon a kirendelt császári ezredek is elérték a Csörötneknél helyreállított hidat és megkezdették az átvonulást. Az átkelés nem ment minden viszály nélkül, mi a különféle nemzetiségű csapatoknál érthető is.

Másnap (július 25-én) a bádeni őrgróf, a ki seregével Muraszombaton és Dobrán át ért Szent-Gotthárdra, szintén Csörötnekre szándékozott előnyomúlni, de útközben egy huszár hozta a hírt, hogy e falunál nagyobb török csapat táboroz. Bár ez hihetetlennek látszott, Montecuccoli mégis megállást parancsolt.

Ezalatt Nádasdy Batthyányval, a Schack-féle dragonyosokkal és a horvát gyalogezreddel Körmend alatt egy órányira egyesült, a horvát ezredet a Rába átjáróinak őrizetére hátrahagyva, gyors menetben Körmendre 210vonult. A Rába átjáróínak őrizetére bízott horvát ezred egy felbukkanó török csapattal csakhamar össze is ütközött; tőlük egy zászlót elvéve, a folyón túl is üldözte őket, azonban egy nagyobb janicsár-csapat elől kénytelen volt visszatérni előbbi állásába. Még Nádasdynak e napon Körmendre érkező csapatai is sikerrel ütköztek össze egy török portyázó-haddal s tőlük nagyobb zsákmányt vettek el.

A mint másnap hajnalban (július 26) a francziák és a birodalmi hadak is Körmendre érkeztek, már messziről füstölgő falvak hirdették a török sereg zömének közeledtét. Reggel felé már kibontakoztak az egyes csapatok, közbe-közbe heves puskaropogással közeledve a Rába felé.

A német birodalmi sereg vezére, Hohenlohe, a törökök közeledtére a Rába átjáróit mindenütt katonákkal szállotta meg, amiben Batthyány, a terep-viszonyok alapos ismerője, szolgált útbaigazítással. A francziák Chateauneuf vezérlete alatt hosszú csövű puskáikból kezdtek tüzelni az ellenségre, de a fegyver nehézkes volta miatt nem sok eredménynyel. Délután két órakor a várból ágyúkkal kezdtek lövöldözni a mezőn tanyázó törökökre, a lovasságot pedig, mivel nem használhatták, Körmend szűk utczáin, egy puskalövésnyire helyezték el. E napon Eszterházy Pál gróf is Körmendre érkezett.

Estefelé kigyuladtak az őrtüzek, a csapatok erős védelmi állásba helyezkedtek.

27-ikén délelőtt egyik fél sem mozdult, déltájban azonban a törökök hirtelen felkerekedve, nagy erővel, erős puskatűz közepett, a várkapuval szemben levő hid őrizetére bízott magyar csapatra törtek, de a csakhamar megjelent franczia segédcsapatok visszaszoritották őket. Eközben megérkezett Montecuccoli is seregével.

Körmend akkor nagyon elhanyagolt állapotban volt. Az alacsony falak miatt főleg a franczia lovasság volt kitéve az ellenség pusztitó tüzének; úgy, hogy mialatt a halottakat eltakaritották s az őrséget felváltották, többen megsebesültek; maga Coligni gróf, a francziák parancsnoka is, miért is a franczia lovasság védettebb helyre rendeltetett.

A török látván, hogy minden átjáró el van foglalva, hátrálni kezdett, de még mielőtt visszavonultak volna, a nagyvezir egy utolsó támadást kisérlett meg. A város felső részén elhelyezett bádeni ezredhez küldött két csapat török lovast, de alig értek ezek a Rábához, az őrgrófsági ezred puskatüzétől megtizedelve, hátrálni voltak kénytelenek.

Ezzel végett ért a körmendi csata, mely ugyan hadászati szempontból nem nagy fontosságú, azonban, előcsatája lévén a Szent-Gotthárdnál vivott ütközetnek, a későbbi eseményekre lényeges befolyással birt, mert, ha a török Körmendnél átkél a Rábán, alig emlékezhetünk meg a Szent-Gotthárd mellett kivívott győzelemről.

Mégis, hogy úgy Montecuccoli, mint a későbbi német irók ezt a csatát igen csekély jelentőségűnek tüntetik fel, vagy éppen nem méltatják figyelemre, annak kettős oka van. Ugyanis Körmendnél a vezérlet Hohenlohe kezében volt; Montecuccoli csak a későn érkezett néző szerepére volt utalva, másodsorban pedig, eltekintve pár dragonyostól, az egész csatában csakis francziák, magyarok és horvátok vettek részt.

Minthogy a Rábán az átkelés meghiusult, a törökök másnap (julius 28-án) Csákány felé vonultak. Erre Montecuccoli a báró Sporck-féle lovas ezredet a horvátokkal és a Görz-féle dragonyosokkal szintén utnak indította: ezek a folyó innenső részén gyors menetben Csákányhoz értek s a falutól egy kilométernyi távolságra tábort ütöttek. Amint ezt a törökök észrevették, szemközt szintén tábort ütöttek, közbe-közbe hevesen tüzelve a császáriakra. Csakhamar az egész császári lovasság is oda érkezett, míg a sereg többi részét csak másnapra várták.

A török azonban ezt nem várta be, mert 29-én reggel csakhamar felkerekedett, ujabb harczmodorával részint az ellenfelet szándékozott kifárasztani, részint oly átjárót keresett, melyen észrevétlenül átkelhetett volna.

211Erre azonban a császáriak is felszedvén táborukat, a Rába balpartján követték a törököket, a bádeni őrgróf pedig, alig érkezett meg Csákányba, azonnal tovább ment a Rába parton, a Szent-Gotthárd és Csörötnek közti részen, míg a birodalmi sereg a Lapincs folyó mellett foglalt állást.

Sparr tábornagy a gyalogsággal már a megelőző nap (julius 28.) a szentgotthárdi várszerű kolostort szállotta meg, ahova Waldeck gróf, a badeni őrgróf dandárnok a tüzérséggel, birodalmi gyalogsággal és a Németországon át érkezett 14 uj franczia lovas századdal követte.

A beköszöntött éjjelt a török ujabb készülődésre használta fel. Az éj leple alatt egész a folyó partjáig vont 16 ágyuból 30-án déltájban elkezdtek lövöldözni és főleg a franczia ezredekben tettek kárt.

Másnap reggel a török táborát és ágyuit a szent-gotthárdi kolostort környező 3 dombra vitette fel, de minthogy a megelőző napon esett, e munkájában a járatlan utak miatt eléggé akadályozva volt. Déltájt azonban huszonkét zászlós csapat és 12 lovas csapatból álló hátvéd érkezett meg és ezek is állást foglaltak a hegyeken.

Ezalatt Csörötnek táján a török egy ismételt átkelési kisérlete szenvedett hajótörést.

Délután egy erdélyi nemes és egy velenczei, a töröktől megszökve, Montecuccoli táborában jelentkeztek és hirűl hozták, hogy a nagyvezér, feladva Győr megtámadásának tervét, Mosonyon át Bécs felé készül. Montecuccoli erre egész seregét összevonta, a szentgotthárdi kolostort már megelőzőleg kiürítette, a malomnál helyüket oly kitünően megálló francziákat és Nádasdyt pedig a további támadástól eltiltotta. A császári sereg előnyomulván, elérte a Lapincs folyót, az őrgrófsági ezredek pedig a Rába és a Lapincs összefolyásánál helyeztettek el, míg a lovasság Nagyfalvánál (Moggersdorf) foglalt állást. A falu alatt egy puskalövésnyire levő átjárónál a birodalmi had táborozott, a szent-gotthárdi malomnál álló francziákhoz még a piemonti gyalogezred és egy század lovas rendeltetett.

A török hasonlóan egész Alsó-Szölnökig húzódott félkör alakjában, Nagyfalvával pedig, szemben a Rába kanyarulatánál, sánczokat ásatott.

Montecuccoli, a mint az a különböző nemzetek hadaiból álló seregnél alkalmasabb, az úgynevezett spanyol felállítási elvet alkalmazta: mindenik főbb nemzetet külön szárnyra rendelte, hogy ezáltal minden nemzet önálló működéi kört nyerve, a becsvágy, harczi vitézség minél fokozottabb mérvben működjék közre a győzelem kivívásánál.

A jobb szárnyon az összes császári ezredek, középen a birodalmi had, a balszárnyon a francziák, burgundiak és a magyar dandárok állottak.

A nevezetes ütközet előtti napon kiadott hadi parancs a következő:

Montecuccoli főeszméje, mint e hadi parancsból is kivehető, hogy a muskétásokat a lándzsásokkal összevegyítvén, a tüzelés folyton tartó és általános legyen úgy, hogy ha az ellenség lőtávolságba jön, folyton tartó sortűz fogadja.

A nagyvezér, híven a török taktikához, egy előcsapatot Stájerország felé küldött, melynek rendeltetése lett volna, hogy Gyanafalván átúszva a Rábán, oldalt támadjon. Montecuccoli azonban erről idején értesűlvén, báró Sporck altábornagyot a horvát ezreddel és a dragonyosokkal Badafalva és Raks felé indította, sőt, nehogy esetleg az ellenkező oldalról is hasonló támadásnak legyen kitéve, Nádasdyt, Eszterházy Pált és Batthyányt seregeikkel a Rába mellett menve, Körmendre küldte.

Nagy baj volt, hogy hiányzott a szükséges élelem. Zehentner élelmezési biztos, kötelességéről megfeledkezve, Gráczba távozott. A lovak már 3 napon át nem kaptak abrakot. A táborban különben is lehangoltság uralkodott s aggódva várták a hajnal pirkadását, nem igen bízva a győzelemben.

Augusztus 1-én, miután az éj csendjében a törökök tevebőrből készűlt tömlőkön átusztattak a Rábán, reggel 9 órakor nagy kiáltások közepett törtek Nagyfalvára.

Hohenlohe a magaslaton fekvő táborából ezt még idejekorán észrevette, s gróf Waldeck vezérlete alatt a badeni őrgróf seregéből egy gyalog és egy lovasezredet a birodalmi sereghez rendelt. Montecuccoli pedig a Schmidt-féle lovas, a nassaui és Kielmannsegg-gyalogezredeket a Rába kanyarúlatához vezényelte.

A törökök visszavonulást színleltek, mire a középen levő két frankezred, Bucher vezérőrnagy és Pleitner ezredes vezérlete alatt, meggondolatlanúl követi őket. Erre a már átkelt sereget mozgásba hozva, nagy kiáltás közepett tört a török a birodalmi seregre.

A török első támadása oly nagy félelmet és rettegést keltett a nagyrészt gyakorlatlan zsoldosokból álló seregben, hogy elhányva fegyvereiket, szanaszét szaladtak.

Hasztalan küzd a westfáliai ezred, kénytelen ő is a futók közé vegyűlni; hasztalan igyekszik Waldeck gróf és a holsteini herczeg a szász csapatokat rendbe hozni, még a tisztek is fejüket veszítve, hátrálnak.

Ezen zavar közben a török egész a táborkarig jut, elesik a sváb ezred parancsnoka, Fugger gróf, Pleitner, a frank ezred parancsnoka ezredével együtt felkonczoltatik, hasonlóan az alsó szász ezred is Ende ezredessel a csatatéren maradt s Durbach őrgróf is csak nagynehezen menekülhetett meg.

Montecuccoli nem ijedt meg, hanem a szétszórt birodalmi sereg védelmére a jobb szárnyról segélycsapatokat küldött. De a Rába kanyarúlatánál előre rendelt császáriak sem tanusítottak nagyobb ellenállást. Sultzbach pfaltzi gróf nem tudta a Schmidt-ezredet rohamra vinni; a 2000 lovasból álló nassaui sereg megsemmisült.

214A törökök így egészen befészkelték magukat a faluba és már csak egy pisztolylövésnyire voltak a birodalmi sereg táborától.

Montecuccoli, hogy a török egész erejével a helységre tört, Machau marquis-t küldte Colignihez segítségül. Hohenlohe parancsára von der Leiden báró és Waldeck gróf összeszedik nagy nehezen a szétszórt birodalmi sereget és ezekkel a faluba befészkelt törököket akarják kiszorítani, de ezek inkább bennégtek a házakban, semhogy megadják magukat; majd a török ismét minden erejével Waldeck gróf dandára ellen tör, ahol a lunenburgi gyalog- és a Pessi-féle őrgrófsági ezredben tett nagy kárt. Franczia zászlóaljak végre a falu melletti futó-árokból előtörve, nagy veszteség után visszaűzik a törököket.

A jobb szárnyon, a Rába kanyarulatánál levő zegzúgos területen, a császári ezredek küzdöttek változó szerencsével, míg a császári tűzérségnek a magaslatokra vont két ágyúja inkább a birodalmi seregre bocsátotta lövegeit.

A délután egy óráig tartó küzdelemnek hirtelen keletkező zivatar vetett véget, mire mindkét fél, megmaradva hadállásában, kénytelen volt a további küzdelemmel felhagyni.

A szünet alatt megtartott hadi tanácsban Montecuccoli azt kívánta, hogy, tekintettel a gyalogság kimerült voltára, sánczolják el magukat. Hohenlohe ellene nyilatkozott ennek, azt mondván, hogy, ha a Rába mint természetes sáncz nem volt képes őket megvédeni, miként fogja egy uj földhányás megoltalmazni, melyet alig tudnak békében elkészíteni. Coligni, hivatkozva fejedelme parancsára, mely seregének lehető kímélését hagyta meg, szintén a csata felhagyása mellett nyilatkozott. Hohenlohe erre azt felelte, hogy, ha holnapig időt engednek a törököknek, úgy még a hegyekből is ki fogja őket űzni, szabadon használhatja könnyű lovasságát, s akkor, úgymond, fejünk a török abrakos-tarisznyájában fog pihenni. Ez hatott és maga Coligni is hozzájárult a csata folytatásához.

Mivel azonban az időközben elállott zivatar után a törökök ismét mozogni kezdtek, így a késedelmeskedés csak veszélylyel járt volna, a vezérek azonnali támadást javasoltak.

A hadsereg újból csatarendbe állott a következő rendben:

A küzdelmet Hohenlohe nyitja meg, kinek sikerén felbuzdulva, a francziák Feuillade gróf vezérlete alatt heves rohammal a Rábához szorítják a törököket, a császári ezredek pedig a jobb szárnyon törnek az ú. n. "Au"-ba (bokros, ingoványos földterület).

A törökök e váratlan rohamok következtében, két oldalról a folyó partjára 216szoríttatnak. Míg a bátrabbak egy ideig ellenállanak, a többiek a két gázlón át igyekeznek a túlpartra jutni, azonban a megáradt folyó habjaiba vesznek. Küprili nagyvezér a visszavonulás miatt éktelen haragra lobbanva, a menekülők ellen saját ágyuit irányítja, azonban hasztalan, mert egyes merészebb franczia katonák már a túlpartra is átvonultak s az elnémult török ágyukat beszegezik vagy a vízbe dobják.

A török könnyü lovassága az ingoványos, iszapos talajban teljesen képtelen volt mozogni s örült, hogy vesztett csata árán bár, de legalább életét megmenthette.

A csata esti 8 órára befejeztetett, a török sereg zöme ezen időre már a szent-gotthárdi kolostor és Kéthely felé vonult vissza.

A török sereg színe-java ott feküdt a harcztéren: öt pasa, közte Kaplan, Janicsár és Mehemet basák, 30 aga, 5-6000 janicsár és albán hullája fedte a csatatért. A török összes veszteségét, a Rábába fúltakkal együtt, mintegy tízezerre tehetjük.

De a keresztény sereg vesztesége sem volt csekély. Az egykoru irók 3000 elesettről tesznek említést, de e szám, ha az egész seregre vonatkozik, kevés. A gróf Nassau-féle és a frank ezred tökéletesen megsemmisült, pedig ezeknek az ezredeknek mindegyike 2000-2000 emberből állott, hasonlókép az alsó szász ezred java is a csatatéren maradt és nagy veszteséget szenvedtek a svábok is. A birodalmi sereg vesztesége azon oknál fogva sem állapítható meg pontosan, mert a törökök első támadása által szétszórva, egész csapatok szöktek meg a csatatérről.

Montecuccoli mindjárt a döntő ütközet után Bécsbe küldte Massurne alezredest, hogy megvigye a győzelmi hírt. Montecuccolit kivéve, a többi vezér nem igen találta magát bele a győző szerepébe.

Mert nem is volt az győzelem.

A puskapor-készlet, pár font kivételével, elfogyott; a táborban kiütött járványos betegségekhez most még az éhség is járult, úgy, hogy még a tisztek sem kaptak élelmet. A folytonos esőzés az utakat élelem szállítására járhatatlanokká tette, a sereg a legnagyobb nélkülözéseknek nézett elébe. Ezért nem is fogadták el Coligni indítványát, a ki a török üldözését indítványozta. Hohenlohe, aki nem titkolja levelében az egész had sanyarú helyzetét, nem tekintette a szent-gotthárdi csatát döntő küzdelemnek, mert Lipót Vilmos badeni herczeg megbizásából, a német birodalmi fejedelmektől 217táborozást kért elrendelni, hogy a sereget kiegészíthesse. Montecuccoli is ujabb támadástól tartott, miért is a felső-magyarországi császári hadakkal szándékozott egyesülni.

A másnap megérkező Batthyány a holtak eltakarítását teljesítette csapatai s a környékbeli jobbágyok segélyével. Ott temette el a hősöket a falun túl, a Rába folyó és a Nagyfalváról Badafalva felé vezető út által határolt térségen.

A folytonos esőzések folytán egyik fél sem tudott mozdulni; Batthyány csapatait 4-én a szent-gotthárdi hídon átküldte portyázásra, ezek egy török foglyot és több gazdátlan lovat hoztak magukkal.

Augusztus hó 5-én a törökök hirtelen felkerekedtek, mire Montecuccoli, nehogy a Rábán átkeljenek, Nádasdy grófot Eszterházyval együtt előre küldte a török szemmel tartására. Csapatához a horvát és a Görtz-féle dragonyos ezredet adta segélyül, maga pedig a császári ezredekkel hosszú menetben megindult Csákány felé. A török a folyó túlsó partján előbb Csörötneknél, majd Csákánynál állapodott meg, azonban alig mutatkoztak a folyó túlpartján Nádasdy csapatai, csakhamar felszedte táborát és Körmend felé vonult.

Eközben a franczia sereg is megindult, Montecuccoli pedig seregének egy részét Körmenden és Szombathelyen, a másik részét pedig a Pinka völgyén át Kőszegre küldte, honnan Sopron felé ment.

A török sereg ezalatt elhagyta Vasmegye területét; Sümeg, majd Veszprém ellen intézett sikertelen támadást, onnan pedig Székesfehérváron át Budára vonult.

Még Körmendnél, augusztus 10-én Reminger Simon császári meghatalmazott és a nagyvezir között létrejött megállapodás a felette hátrányos vasvári békére vezetett, melyet Lipót szeptember 27-én megerősítvén, az annyi áldozat árán szerzett eddigi hódításairól minden kárpótlás nélkül, mondhatni veszteséggel, lemondott.

E béke, az akkoriban elhiresztelt szent-gotthárdi döntő győzelem hatása alatt, a külföldön is visszatetszést, Magyarországon pedig elkeseredést keltett és elegendő volt arra, hogy a nemzeti elégületlenség a későbbi belháborúk szülőoka legyen.

A lappangó elégületlenséget a Wesselényi-féle összeesküvés, majd Nádasdy Ferencz lefejeztetése csak fokozta. A kemenesalja-vidéki protestáns köznemesség vallási sérelmei is hozzá járultak ehhez, ugy, hogy nemsokára a Thököly-féle mozgalmak iránt országszerte nyilvánuló rokonszenv Vasmegyében is nyilt kifejezésre jutott.

A kemenesaljai protestánsok ugyanis Fekete István elüzöt lelkészt visszahívták, mire ez 1679. november havában visszajött Kőszegre, hol 218nem érezvén magát biztonságban, Ostfi-Asszonyfára menekült, Ostffy Miklós kastélyába, hol védelmét 300 protestáns vállalta magára. Miután a mozgalom komolyabb arányokat öltött, a győri várban elhelyezett katonaságot küldték ki a rend helyreállítására. Fekete István védői az érkező sereg hírére megszöktek, mire az Ostfi-Asszonyfára érkező császáriak boszujokat a védtelen kastélyon töltötték, ostromágyukkal halomra lőve az egész épületet. Bár az első felkelés szánalmas véget ért, a talajt előkészítette arra, hogy Thököly ügyét a vármegye rövid idő alatt minél hatásosabban karolja fel.

Az 1681-iki soproni országgyűlésnek a protestánsokra sérelmes határozatai csak fokozták az ingerűltséget. Ezen országgyűlés határozatai közül három érdekli a vármegyét közvetlenűl:

A 23. t.-cz. Stiria határának kiigazitására bizottságot küld ki Széchenyi Pál püspök, Eszterházy Pál, Draskovich János grófok, Telekessy István prépost, Horváth János, Bácsmegyei Ferencz és Perneszy János Vas, Zala- és Somogyvármegyék alispánjai személyében.

Az 54 t.-cz. a szombathelyiek azon panaszára, hogy gróf Széchenyi György győri püspök és kalocsai érsek őket, régi szabadalmaik daczára, békés birtokukban akadályozza, ugyancsak bizottságot küld ki.

Az 55. t.-cz. az őrségiekről szól, kiket ezen t.-cz. a Batthyány-család jobbágyainak igyekszik feltüntetni, pedig ezen eredetileg kiváltságos viszonyban álló őrállók épen ezen időben jutottak egész észrevétlenül Batthyány Kristóf befolyása és földesurasága alá.

Thököly második (1682.) felkelését fényes siker koronázta: Kassa és Fülek elfoglalása után az egész felvidék hatalmába került, a kuruczok előtt az út egész Bécsig nyitva állott. Eszterházy nádor, Lipót rendíthetlen híve a veszedelmet megakadályozandó, a dunántúli főurakkal folytatott tanácskozás után 1683. január 16-án küldte szét a védelmi utasítást, mely szerint a törökök és Thököly hadai ellen a vasvármegyei főurak következő mennyiségű katonát állítanak ki:

219A Kassán egybegyült rendek ezalatt Thököly részére a szükséges hadi költséget megszavazták és, a szultán támogatását kikérendők, a portához küldöttséget menesztettek, a felvidéki és erdélyi vármegyék pedig megkezdték a fegyverkezést.

A hadikészülődésekre a bécsi kormány is mozgósitáshoz látott.

Míg lotharingiai Károly herczeg 32.000 emberből álló seregével Köpcsénynél táborozott, Batthyány Kristóf és Ádám grófok vezérlete alatt mintegy 6000 főnyi sereg Győr és Körmend közt április havában a Rába folyó balpartját szállotta meg.

Kara Musztafa nagyvezér, elbizakodott, dícsvágyó férfiú, Bécs elfoglalását tűzvén ki feladatáúl, 230.000 főnyi hadával betört Magyarországba. Junius 15-én már Dárdánál állott, honnan kiáltványt bocsátott ki Thököly érdekében, majd ennek küldöttségét fogadva, Thököly kuruczainak vezetése alatt a török portyázók Somogy és Zalavármegyéket árasztották el.

A kuruczok közeledtére Batthyány Ádám, a kire a körmendi Rába-híd őrizete volt bízva, seregeit visszavonta, maga pedig Német-Ujvárba vonult.

A vármegye nemessége nem hajlott a nádor felhívására: húzták, halasztották a felkelés kiállítását, míg végre az alispánok vezérlete alatt a nemesi felkelés a Rába átjáróinak őrizetére indult.

A török csapatok ezalatt feltartóztatlanul vonúltak Vas és Veszprémvármegyéken át és közben Kemenesalján negyven falut felégettek. Lotharingiai Károly herczeg seregét a Dunán átszorítva, a nagyvezér julius 12-én Magyar-Óvárnál, 18-án pedig már az ausztriai széleken táborozott.

A vármegyék egymásután hódolnak meg Thököly zászlója előtt. Pápa julius 7-én kaput nyit Barkóczy Ferencz grófnak, Thököly kommisszáriusának, mire a volt várnagy utján Sopront is felhívja csatlakozásra, maga pedig Vasmegyébe jön, hogy az itteni főurakat a felkelésre megnyerje.

Barkóczy küldetése reményen felül sikerült. Egymás után lesznek Thököly híveivé: Draskovich Miklós, a sárvári vár ura, Batthyány Kristóf és Ádám grófok, Erdődy György gróf, Nádasdy Ferencz, István és Tamás (a kivégzett országbíró fiai) és Széchy Péter. Példájukat csakhamar követi a nemesség is; közte Bezerédj István, Dömölky András, Káldy Péter, Sibrik János, salamonfai Rátky Gáspár és Boldizsár, Szalay Pál. A városok közül Szombathely tüzi ki legelőbb a felkelők zászlóját.

A megréműlt Kőszeg, hogy egyelőre nagyobb bajtól szabaduljon, Barkóczy seregének élelmezését vállalja el, a jezsuiták és más császári érzelmüek, 220látván a helyzet tarthatatlanságát, Ausztriába menekülnek, azonban útközben Batthyány kuruczai által alaposan kifosztatnak.

Julius 19-én Kőszeg is meghódol Nagy Ferencz, Thököly biztosa előtt s ezzel egész Vasvármegye Thököly híveinek hatalmába jutott. Egymásután szállítanak élelmet a bécsi török táborba julius 29-én Draskovich, a szombathelyiek, majd a kőszegiek, végül aug. 7-én a Batthyányak is.

Mig Thököly seregei, Szalai Pál vezérlete alatt, a várakban telepednek meg, addig Nagy Ferencz kurucz csapata a Lapincs folyó vidékére vonul és, miután Batthány Kristóf által a németujvári várba hirdetett általános felkelés következtében serege számban gyarapodott, a folyó túlpartján tanyázó stájer hadat egy merész támadással visszaszorítván, Stájerországba tett portyázó kirándulást.

Az események azonban két hét alatt óriási fordulatot vettek. Bécs városának Sobiesky által történt felmentésével a Thököly-felkelés ügye egy csapással megsemmisült. A nagyvezír eszeveszett futással keresett menedéket s előhada már másnap a Rábczánál volt.

A nyomában száguldozó császári seregek előtt egymásután hódolnak meg Thököly leghűbb emberei s a felkelés legfőbb támaszai. Szeptember 27-ikén Kőszeg fogad be császári őrséget; egymásután hódolnak meg Draskovich, aki Bécs felmentésének hírére sárvári várába zárkózott, a Batthyányak, Nádasdyak, Széchy Péter, míg a többi felkelők nagyrészt bebörtönöztettek.

Az Eszterházy közbenjárására 1684. jan. 12-én hirdetett közbocsánatra, a köznemesség nagyrésze is Lipót hűségére tér, a vármegye pedig, látva, hogy a bécsi udvar komolyan foglalkozik a török kiveretésének tervével, áldozatkészségét most sem tagadja meg és 1684. év végén 100 gyalogost és 100 lovast állitott ki. Főuraink, közte Batthyány Ádám és Kristóf, vetekedve vesznek részt a törökök kiverésében.

A török kiűzetése után azonban nem kisebb baj érte a vármegyét a zsoldos katonaság pusztitásai révén. Különösen Heister hadai adtak okot panaszra. Hiába kérte a vármegye 1686. április 18-ikán kelt feliratával a zsoldos hadsereg elvitelét, az még az előírt hat havi beszállásolási időn túl is Vasmegyében maradt. Buda bevétele után Rabatta jött seregével téli szállásra Vasmegyébe, de ezek sem viselték magokat jobban, miről a surányiak panasz-levele tanuskodik.

Alig rázta le a nemzet a török igát, 1703-ban ismét fegyverben állott. A II. Rákóczy Ferencz által kibontott zászlókat ez év őszén az egész felvidéken 221győzelem koszoruzta; vezére, Károlyi Sándor, karácsonykor már Marcheggnél táborozott.

Vasmegyében mindazonáltal semmiféle mozgalom sem volt észlelhető, csak midőn Károlyi Sándor 1704. ujév napján a somorjai táborba érkezett, a Bezerédjek (János, László és Sándor) meghívására, január 13-án Pápáról hívta a nemességet fegyverbe és a sümegi értekezlet után Vasmegyében is szervezkedett a felkelés.

Egyes kurucz kapitányok vezetése alatt száguldó kisebb lovas csapatok előtt egymásután nyitnak kaput Sárvár, Szombathely, Körmend, Felső-Lendva, majd Muraszombat, sőt még Kőszeg is meghódol.

Február elején, mondhatni egész Vasvármegye kardcsapás nélkül Károlyi Sándor kezébe került s míg a várak tornyán "Istenért, hazáért és a szabadságért" jeligés zászlókat lengetett a szél, addig a vármegye nemessége egész hévvel csatlakozott a felkeléshez s Lipót hűségében egyedül Borostyánkő és Német-Ujvár vára maradt meg Vasmegyében. A vár ura, Batthyány Ádám, csak rövid idő előtt halálozott meg, az uj várúr, Batthány Ferencz pedig nem állott egyik részre sem és bár Károlyival sürüen érintkezett, a felkelők elől menekülő nemesek nála biztos védelemre találtak. A szalonaki vár, mint Batthyány Ádám árváinak birtoka, semlegesnek nyilváníttatott.

Károlyi így jóformán az egész vármegye birtokában, a stájer határszélek ellen Borostyánkő, Szalonak és Szent-Gotthárd közti vonalon foglalt állást. Heister Sylbert, a dunántúli hadak vezére azonban az eddig elért sikerektől nem rettent vissza. Márczius 31-én kiáltványt bocsátott ki, melyben a vármegyének lakosságát különféle fenyegetések árán szándékozott Pállfy János gróf seregéhez való csatlakozásra rábírni és egyszersmind megkezdte hadműveleteit, hogy Károlyi Sándor seregét minden oldalról körülvéve, megsemmisitse.

E czélból a Herberstein vezérlete alatt álló csapatok a stájer határszélekről 222Vasmegyébe törtek és egész Szalonakig nyomultak előre, míg ifjabb Heister gróf vezérlete alatt a Muraszombattal szemben levő Radkersburgnál 4000, Fürstenfeldnél pedig 6000 lovas és gyalogosból álló had volt elszállásolva. Batthyány a németujvári várat helyezte biztonságba, maga a fővezér Heister április 5-én Győrből Pápára vonult, Pálffy János gróf horvát bán pedig délről tört elő. Ugy látszott, mintha az összes hadműveletek Vasmegyében összpontosulnának.

Károlyi ügyes fordulattal kikerülte a körülzárást, de a vármegye egészen a császáriak hatalmába kerűlt.

A hadműveletek központja ezután a dunáninneni részre tétetvén át, Vasvármegye egy időre megszabadult a belháboruktól. Egyedül Kőszeget tartotta császári őrség megszállva.

Míg a szomolányi harcz után Károlyi Sándor Bécs környékét ejti rémületbe, addig az imént kuruczczá lett Forgách Csepregen át Vasmegyébe vonult be ismét és május 27-én már Lukácsházánál táborozott, innen azonban, a császáriaktól üldözve, csakhamar Győr felé tartott s Károlyit be sem várva, 18.000 főnyi serege Szemerénél Heister 11.000 rendes, begyakorolt hadával megütközött.

Részint az ügyetlen vezetés, részint a tisztek járatlansága következtében, a kuruczok junius 19-én megverettek. Forgách, megmaradt hadával Vathon átvonulva, a sárvári várban keresett menedéket. E hírre Károlyi Sándor, mint a villám csapott Ausztria határáról Vasmegyébe. Junius 20-án háromezer huszárjával Sopronon átvonúlva, másnap már Sárvárra ért; éppen jókor, hogy a Forgách ellen felizgatott tiszteket, a kik a szemere-koronczói csatavesztést árulásnak tulajdonították, lecsillapítsa. Igy Forgách csakhamar vörös és zöld kopjás hadát rendbehozva, Sárvárról Kapuvár felé tartott.

Eközben az elpártolt Hevenyessy János és Erdődy Sándor gróf buzdítására, Rabatta János gráczi várnagy 2 gyalog- és egy lovasezredével Heister hadához csatlakozandó, Fürstenfeldről betört Vasmegyébe. Szent-Gotthárdon megpihent és a környéket kezdte sarczolni.

Károlyi erről értesülvén, hogy a koronczói veszteség folytán a kurucz fegyvereken ejtett csorbát kiköszörülje, de különösen, nehogy a stájer sereg előnyomulása esetén két tűz közzé szoríttassék, gyors támadásra határozta el magát. Míg Kőszegről rendelt mozsarakkal Sárvárt helyezi biztonságba, addig nagyrészt lovasokból álló, a legvitézebb tisztek, mint: Gencsy Zsigmond, Ebeczky István, Ilosvay Imre (Dénes), Mihályffy Ferencz, Török Péter, Pikó Dömötör vezetése alatt álló seregével egy nap alatt a Rába völgyén, a Szent Gotthárd előtt fekvő Nagyfalváig száguldott s ott az éj homályában tábort ütött.

A kifáradt katonák így új erőre kelvén, julius 7-én heves rohammal támadnak Rabatta seregére. A terep éppen kedvező volt lovastámadásra. 223A falut féloldalt környező erdőfedte dombokról száguldó kurucz lovasság elől a gyalogság az első sortűz után meghátrál s mire meglepetésükből magukhoz térnek, minden oldalról körül vannak véve. A kuruczok kardcsapása elől csakhamar nagy veszteséggel megszalad az egész stájer had és maga Rabatta is csak nagy nehezen menekül meg. 1800-an estek el, 555-öt pedig a kuruczok fogtak el, ezenkívül 14 zászló, 6 ágyú és 20 hordó lőpor jutott a győzők kezébe. Károlyi Sándor a nyert zsákmánynyal Szent-Gotthárdra vonult, innen azonban csakhamar a Monyorókerékre menekült Erdődyt és Hevenyessyt keresi fel, honnan Vörösvárra megy és mindkét várat meghódítja.

A jánosházi értekezlet után Károlyi ismét a határszéleken foglal állást s még e hó 28-ika előtt betört Stiriába. Ezalatt a szövetséges franczia-bajor seregeken aratott diadal után, Heister nyugodtan fogott a felkelés leveréséhez. Első sorban a Vasmegyében táborozó kurucz sereget szándékozott megsemmisíteni s e végből Nádasdy Ferencznek, a lefejezett országbíró fiának vezérlete alatt 1500 főnyi sereget Pozsonyból Kapuváron át augusztus 4-én Szombathelyre, majd innen Sárvárra rendelt, ő maga pedig augusztus 21-én Kőszeg meghóditása után szintén Sárvárra ment.

Károlyi Sándor e túlnyomó had ellen ügyes fordulattal meghátrált, mire Heister őt üldözendő, csakhamar Pápára vonult, Nádasdyt pedig Szent-Gotthárdra rendelte, hogy a környéken szétszórt kurucz-csapatokat szétverje.

Draskovich ezalatt 300 lovas- és 700 gyalogosból álló csapatával a Murán átkelt és, a Rakicsány és a Muraszombat közt portyázó kuruczokat szétverve, bevonult Muraszombatra.

Heister, a kuruczok beütései ellen Vasvármegyét biztosítandó, több várat, köztük Kőszeget, Körmendet és Sárvárt őrséggel erősítette meg, majd augusztus 25-én közbocsánatot hirdetett azon feltétellel, hogy minden nemes erszényéből 50 frtot fizessen.

De ezzel épp az ellenkezőjét érte el annak, amit akart. A nemesség, féltékenyen őrzött jogait látván megtámadva, még jobban ragaszkodott a felkelőkhöz és az 1705. év őszén ismét győzelem kisérte a kurucz fegyvereket. Noha Károlyi a Dunántúlról teljesen kiszoríttatott és a vármegye mindenütt császári őrséggel volt megszállva, mégsem tudták megakadályozni a kurucz beütéseket.

Károlyi 1705. február 4-én átkelvén a Dunán, a Bercsényi ezred vakmerő őrnagyának, Beleznay Jánosnak vezérlete alatt egy portyázó csapatot küldött Mosonyon át Vasmegyébe. Ezek bekalandozták Rohonczot és Szombathelyt, ez utóbbi helyen elfogták a labancz érzelmű szentgyörgyi Horváth Zsigmond alispánt, a kit magokkal vittek Károlyihoz a pandorfi táborba.

224Károlyi most Ibrányi vezérlete alatt egy 3500 emberből álló dandárt küldött Zalába, Pállfy ellen. Ibrányi már nem küzdött szerencsével, mert Pállfy Jánosházánál ápril 1-je körül dandárát hirtelen meglepte, heves küzdelem közepett a parancsnok elesett, a többi tisztek pedig a vert haddal a Bakony rengetegeiben kerestek menedéket, hogy onnan alkalomadtán ismét előtörjenek.

Lipót halálával Eszterházy vállalkozott a békeközvetítő hálátlan szerepére, de nem sok eredménynyel. Mindazonáltal a nyár folyamán nevezetesebb hadi esemény nem fordult elő, mert, míg I. József hívei a trónváltozás következtében beállott ügyekkel, addig a fölkelők a szécsényi gyűlés előkészítésével voltak elfoglalva.

Bezerédj Imre, Rákóczy egyik vezére, a dunántuli felkelés lelke, Salamonfán október 9-én tartott esküvője után, melyet Eszterházy Gáspár gróf stájer csapataival sikertelenül törekedett szétverni, egész hévvel látott a Rábavonal védelmére. Cziráky, Benkő és Kisfaludy bomladozó csapataiknak kiegészítésére Vasmegye területét jelölték ki. Kisfaludy László november 4-én csapataival már Vasvármegyébe ment, egyelőre azonban csak toborzás czéljából.

E készülődésekkel szemben a császáriak sem voltak tétlenek. Pállfy János gróf Kőszegen, Sárvárott, Szombathelyt és Borostyánkőn tartott erős őrséget, Heister Hannibál gróf pedig 4-5 ezer főnyi stájer és rácz hadával a határszélen táborozott.

Csakhamar megkezdődött a küzdelem. Csáky Mihály, Balogh Ádám és Ebeczky István 20 zászlóaljjal megindultak a nagyszombati táborból. Míg Csáky a Répczének tartott és időközben a Győr-Szent-Márton felől jövő Bottyánnal Sopron alatt volt egyesülendő, addig Balogh Ádám féloldalt kerülve, Kisfaludy Györgygyel egyesült volna.

Bezerédj a Rába vonalat heves rohammal megnyitja a kuruczok részére, mire a Balogh Ádám vezérlete alatt álló alsó had Kiss Gergely és Sándor László csapataival egyesülve Rába-Hídvégnél a császáriakat visszaszorítja, majd a Sopron felől érkező Csáky Mihálylyal együtt Bezerédjvel találkoznak.

Az ilykép egyesült kurucz sereg győzedelmesen haladt előre. Míg Csáky és Ebeczky Pállfyt foglalkoztatták, Török István pedig a Rába-vonalra ügyelt, Bezerédj Imre saját, továbbá Kisfaludy György, Balogh Ádám, Sándor László, Kis Gergely, Rétkey György ezredeivel és a Sennyey, Sina-féle két hajdu-ezreddel Sopron felé tartván, deczember 8-án Kőszeg alá érkeztek.

Doppelstein császári kapitány, nyilván Jurisich példája lebegvén szeme előtt, a vár feladását kérő követeket válasz helyett lelövette. A kurucz vezérek e jogtalanságon felháborodva, a város ostromához fogtak és mivel ostromszerekkel nem rendelkeztek, a két hajduezredet vezényelték ki, hogy létrákon mászsza meg a várfalakat.

225Doppestein el volt határozva, a várat a levégsőkig tartani, azonban a 8-9-e közti éjjelen lángba borult a külváros, mire a polgárok annyira megijedtek, hogy eme terv lehetetlenné vált. Már a második sikertelen roham után Kisfaludy, az egész lovasságot leszállítva lovaikról, a falakhoz vezényli. A harmadik rohamra a kuruczok a városba törtek; Doppelstein 60 zsoldossal a várba vonul, de már 10-én szabad elvonulás feltétele mellett feladja a várat.

Ezen ostromnál mintegy 200 katona és 300 fegyveres polgár veszett el, azonfelül 80 védtelen egyént a boszus kuruczok megöltek. Kőszeg így a kuruczoké lett, Kisfaludy György pedig a feltételhez híven Doppelsteint és egynehány zsoldosát a podgyászával együtt, nehogy valami bántódásuk legyen, egész Krichschlagig kisértette, mig a többi katonák a kuruczok közé léptek.

Bottyán Kapuvár és Pápa elfoglalása után Vasmegyébe sietett s az elébe vonuló Pállfy János grófot elébb Sárvárra kergette, ez azonban innen Kisfaludy közeledtére Szombathelyre vonult és 3000 főnyi gyalogságát a városfal körül helyezvén el, lovasságával készült a kuruczokra kitörni.

Bottyán Szombathelyt kikerülve váratlanul a Szent-Gotthárd vidékén táborozó Heister Hannibál seregére tört, a Kőszegről száguldó Bezerédj-lovasság 400 ráczot levágott, a többi Stiriába szaladt, Heyster pedig Szalonak várába menekült, hol a Batthyány grófok tulajdonát képező várak részére kiállitott oltalomlevél folytán biztonságban érezte magát.

E kudarcz hírére Pállfy is kivonult Szombathelyről, Bottyán pedig Borostyánkőt foglalta vissza, majd onnan a kuruczok Sopron ostromához fogtak. Mire elérkezett az év utolsó napja, egész Vasvármegye ismét a kuruczok kezébe került.

Ily helyzetben Vasvármegye szabadon nyilatkozott a confoederatio mellett. Míg a kurucz tisztek előtt Szombathelyen mutatták be a városok hódolatukat, addig Bercsényi felhívására január 17-én a kurucz sereg kiegészítése czéljából, a megajánlott és már égetővé vált hadjutalék mutattatott be és ebből a Kisfaludy György-féle lovas és Cziráky László-féle gyalogezredek egészíttetek ki. Csáky István gróf január havában Kőszegen tartózkodott, hogy a confoederált statusok vasmegyei gazdasági ügyeit rendezze s e végből egy gazdasági bizottságot alakított.

Ezen készülődések közepett a bécsi hadi tanács sem maradt tétlen s a hadműveletek leginkább a vasmegyei kurucz hadak ellen irányultak, mert ezek okozták gyakori beütéseikkel a legtöbb kárt Ausztriának.

A terv szerint Pállfy Bécs-Ujhelyről 5-6000 főnyi hadával útközben Nádasdyval egyesülve, Szombathelyen át Körmend felé volt menendő, a hol 226a Heister Hannibál alatt levő, Fürstenfeld felől előtörő 3000 főnyi haddal egyesült volna.

Pállfy János gróf vezérlete alatt Ebergényi báró és Montecuccoli csapata márczius 18-án érkezett meg Kőszegre s miután Nitzky János a várost gyáván feladta, másnap már Szombathelyre vonult.

E közben a Heister és Draskovich János gróf vezérlete alatt álló horvát-rácz csapatok is betörtek, de okulván az eddigi kudarczokon, nem mertek előnyomulni, mire Pállfy, hogy az egyesülést lehetővé tegye, egész Körmendig tört előre. Azonban a Rába vonalán gyülekező kurucz sereg elvette harczi kedvét, mert márczius 24-én visszatért Szombathelyre, de még aznap felszedte táborát. Kivonulása előtt a lakosaitól üresen hagyott várost 17 helyen felgyújtva, útközben a falvakat tűzzel-vassal pusztította. Közbe-közbe Bezerédj kuruczai által szorongattatva, Csepreg felé tartott. Válaszul Pállfy vandalizmusára, Forgách a Répcze mellékéről Kis Gergelyt küldte Stíriába 3000 emberrel. A nagyrészt vasmegyei fiuk aztán szülőföldjük pusztításáért ugyanoly kegyetlenséggel egész Gráczig felégették a vidéket, búsásan visszaadva a kölcsönt.

A hadviselő felek közt április 15-én létrejött ideiglenes, majd május 8-án kötött végleges fegyverszünet következtében a fegyverzaj egy időre elnémult, de a meghiusult béketárgyalások után július végén teljes erővel indult meg ujra a küzdelem.

A béketárgyalások alatt a bécsi hadi tanács Starhenberg Guidó grófban minden tekintetben alkalmas hadvezért talált, a ki első sorban a Dunántúl visszaszerzését tűzte ki feladatául.

Míg serege Sopronba tért, Pálffy Zalában pusztított vad, fegyelmezetlen martalócz hadával, de Bottyán csapataitól üldözve, augusztus 4-én már Szent-Gotthárdon találjuk s csakhamar Stiriába vonul vissza, katonáit pedig Starhenberg seregébe osztja be, a ki ugyan nem sok hasznukat vette, mert mintegy 1500-at csakhamar visszaküldött a Szerémségbe.

Starhenberg gyorsan tért hódított. Sopron és Győr vidékén Bottyán generálist foglalkoztatta s október 20-án már Kőszegen is megjelentek előhadai, azonban ezeket a kuruczok visszaszorították.

A kurucz hadak figyelme ezáltal Vasvármegye éjszaki részére irányulván, gróf Heister Hannibál akadálytalanul vonult le 2500 horvátból és németből álló hadával a Rába völgyén s így a kuruczok két tűz közé szorultak. E hírre Bottyán Bezerédjnek és Balogh Ádámnak, e két kiváló vitéz ezredparancsnoknak, valamint az öreg Kisfaludynak meghagyta, hogy Heistert minden áron tartóztassák fel, míg ő meg nem érkezik, Bezerédj és Balogh, a vetélkedő atyafiak egész szenvedélyével törtek Heister seregére, kivel november 5-én a Győrvár és Egervár közti hegyes-völgyes területen találkoztak. Az első ágyúszóra nagy gyorsasággal jelent meg Bottyán a harcztéren, mire a kurucz sereg Heister seregét tökéletesen bekerítette; Heister seregének java a csatatéren maradt, csupán a vidék rejtekeivel ismerős 6-700 rácz menekült meg, a többit lekaszabolták a kurucz lovasok. Odaveszett az osztrákok 6 ágyuja, 22 rácz és német zászló. Az egész tábori készlet is a kuruczok kezébe került; magát a vezért Bezerédj fogta el és rántotta le a lováról.

Bezerédj a csata után még Stiriába tett egy portyázó kirándulást, majd innen Szombathely felé vonult, mire Starhenberg hadával, bár a megrongált falakat Ebergényi megerősíttette s a polgárokat sánczásásra kötelezte, még sem érezvén magát biztonságban, Kőszegre vonult vissza, hol Ebergényi báró 700 dragonyossal és 400 lovassal állomásozott.

Bezerédj közeledtének hírére a két vezér innen is jónak látta visszavonulni. Berthóty Zsigmond vezetése alatt egy csapat kurucz a németujvári várba is betört egy titkos alagúton át; itt 14 vasast levágott, onnan csakhamar Kőszeg alá érkezett, majd innen 400 huszárral Kéthelynél ütközött össze Ebergényi előhadával és 39 ló és néhány katona elvesztése árán szerencsésen átvágta magát a labanczokon.

Ebergényi egy nagyobb sereg közeledtének hírére végleg visszavonult, úgy, hogy karácsonyra egyedül Sárvár volt a császáriak kezében, ezt azonban kurucz gyalogság vette körül.

227Bottyán János a győzelmeket követő (1707.) nyugalmat seregének szervezésére fordítván, január havában főhadiszállását Szombathelyre tette át, hol egész február 17-éig tartózkodott. Bezerédj ezalatt Kőszegen állomásozott, a hol Andrássy is tartózkodott.

Rabutin a Balaton felől csakhamar előnyomulván, Bottyán a Vasmegyében szétszórt kurucz csapatokat összevonta, Bezerédjt pedig Starhenberg feltartóztatására Urai-Ujfaluba rendelte. Starhenberg Sárvárig tört előre, de Bezerédj elől a várban keresett menedéket.

Rabutin a csobánczi kudarcz után, a kuruczok támadásaitól folytonosan zaklatva, Hosszu-Peresztegnél ismét betört Vasmegyébe. Balogh Ádám, Kisfaludy László és Réthey a Sárvár és Csipkerek közt elhúzódó úgynevezett "Farkaserdőbe" vonulva, gyakori kitörésekkel fárasztották a seregeket.

Ebergényi a labancz-sereggel ezalatt kivonult Sárvárról, a Ság-hegy tövéhez szállott és a kuruczok minden igyekezete daczára Rabutinnal Hosszufalunál egyesült.

Márczius 9-én már Szombathelyre tette át Rabutin és Starhenberg főhadiszállását s a fallal körülkerített városban tekintélyes hadat hagyva hátra, 4000 főnyi seregükkel Sopronba távoztak.

A megye másik oldalán jobban kedvezett a szerencse a kurucz fegyvereknek. Nehem báró az előre haladó kurucz had elől felszedte táborát és a Gyöngyös mellékén vonúlva, junius 5-én Kőszegig hátrált. Miután a város környékét elpusztította, a polgárokat megsarczolta, junius 8-án tovább vonult Sopron felé. Még az nap szállotta meg 60 lovassal pásztói Horváth István kurucz kapitány Kőszeget; majd az oda érkező Bezerédj a polgárok kérelmére a nagyobb katonai beszállásolástól felmentette a várost. Ez előzékeny bánásmód daczára azonban Kőszeg ezután is csak labancz maradt.

Ebergényi Sopronban várta be Pálffyt, a ki hatalmas sereggel közelgett a felkelők leverésére. De Bottyán sem volt rest. Míg Vasvármegye julius 16-án tartott ülésében a felkelő hadak kiegészítését rendelte el, addig ő a Rába-hidakat helyezte védelembe. Kiss Gergelyt a Lapincs vidékére rendelte, Bezerédj pedig julius 19-én Ausztriába, majd Striába ütött be s onnan gazdag zsákmánynyal tért vissza.

Rabutin és Pálffy közeledtére, Bottyán a Marczal-csatorna melletti karakói vár sánczai mögé vonult; ágyúit a sánczok hosszában állította fel, szemközt a gyalogság sorakozott.

Rabutin e biztos védelmi helyzetben nem merte megtámadni Bottyánt és boszúját Pápa felégetésével töltvén ki, Pálffyt Győr felé rendelte, maga pedig Sárvár és Körmend felé tartott, hogy e két fontos várost élelemmel lássa el, innen azonban hirtelen visszafordulva, szintén Győr felé vonult.

Bezerédj, az alkalmat felhasználva, előbb Alsó-Ausztriát pusztította, majd Sopronba tört és ott Ebergényi csapatait verte szét, szeptember 5-ére pedig ismét kőszegi főhadiszállására tért vissza.

Bottyán erélyes intézkedései következtében a Szombathelyre rendelt mezei felkelés is mind nagyobb arányokat öltött, úgy, hogy az ő serege 7000, a Bezerédjé 3000-rel növekedett. Ez uj, szabad zsákmányra összegyült hadával Ausztriát és Stiriát pusztította Bezerédj, a ki azonban arra a hírre, hogy Ebergényi Kőszeg felé közeledik, csakhamar visszatért.

E hír ugyan nem bizonyult valónak, de a gyakori ausztriai beütéseket a bécsi haditanács végre is megsokalván, az egész felsőmagyarországi hadat Bottyán ellen vezérlé. E túlerő a kuruczokat Sopronból csakhamar kiszorította. Nádasdy Ferencz ezalatt szeptember 10-én egy rácz dandárral Kőszeg alá érkezett és első haragjában az eléje siető, hódolatát bemutató bírót elfogatta. Bezerédj még idejében Szombathelyre ment, hogy itt Bottyán seregéhez csatlakozzék; vele együtt a Csepreg felől előtörő Starhenberg seregét szándékozott feltartóztatni. E helyett azonban Bottyán gyorsan a Rába-vonal mögé vonult, Bezerédjt pedig a Kemenesaljára rendelte.

Starhenberg igy akadálytalanul tört előre s miután Szombathelyt jól megsarczolta, Sárvár felé tartott, de innen is csakhamar felkerekedett, mert az árpási hídnál álló Bottyán 3500 főnyi gyalogságát megtámadni nem merte; különben is a legjobb esetben ez a karakói sánczok mögé vonult volna 228vissza. Így szeptember 14-én már a répczelaki kastélyban fogadja az osztrák hadvezér a kőszegiek hódolatát; a küldöttséget Nádasdy segítségével jól lehordta és onnan Kapuvár felé vonult.

Az osztrákok visszavonulását a kuruczok nem hagyták kihasználatlanul: Bezerédj Rumnál átkelt a Rábán és Kőszeg felé tört, Bottyán pedig Benkőt a hajdúkkal Sárvár körülzárására rendelvén, miután Bezerédjvel egyesült, október 2-án Sopronmegyében, Német-Kereszturnál fényes győzelemmel zárta le ez évi kurucz-hadjáratát.

Még a hadjárat alatt támadt torzsalkodás következtében Bottyán, miután a kurucz fegyvereknek annyi dicsőséget szerzett és elődei mulasztásait helyrepótolta, lemondott a dunántúli hadak parancsnokságáról. Helyét Eszterházy Antal gróf foglalta el, melléje béri Balogh Ádám rendeltetett, kinek alakja ezután kezd mindinkább feltünni a kuruczhadak történetében.

A beköszöntött tél a kiáradt folyókat megapasztotta s így a szükségessé vált helyőrség-változásokat és csapat-elhelyezéseket mihamarább eszközölni kellett. November 8-án már Eszterházy Antal gróf táborkara és testőrsége is Kőszegen volt.

Bezerédj egy bravuros támadással zárja le ez évi hadi tetteinek sorozatát. Ugyanis arra a hírre, hogy Pálffy 3000 német vasassal Sárvár felmentésére közeleg, hirtelen betört Alsó-Ausztriába, mire Pálffy lemond Sárvár felmentéséről és Sopron felé vonul, hogy a visszatérő Bezerédjt elfogja (november 16). Mire azonban nehéz vasasai és társzekerei Patyig jutottak, a fürge kurucz lovasság gazdag zsákmánynyal visszatérve, már Kőszegen mulatott. Bezerédj seregét ezután a Kőszeg és Szombathely közti falvakban szállásolta el, mig táborkarával és két századdal Kőszegre szállott.

A vármegye többi részét hasonlókép megszállották a kuruczok. Borostyánkőnek, Szalónaknak és Német-Ujvárnak, a Batthyány-család várainak, szemmel tartására Kisfaludy György ezredének fele rendeltetett, mig másik fele Kiss Gergely ezredével a Lapincs folyó mellékére. A szintén császári kézben levő Körmendre a Fodor és Moóri ezredek ügyeltek, míg a sárvári ostromzárat Eszterházy dragonyosai és az Alsó-Patyon elhelyezett Benkő hajdú-ezred képezte.

Igy felkészűlve köszöntött be az 1708. év. A tavaszon részint a katonák kimerültsége, részint a zord időjárás folytán, mindkét fél védelmi helyzetében maradt. Április 11-én híre terjedt, hogy a császáriak közelednek, mire Bezerédj, nem érezvén seregét elég erősnek, kivonult Kőszegről. A hír ez esetben sem bizonyúlt valónak, mert a császáriak élén Nádasdy tábornok csak május 12-én tört Kőszegre, honnan Bezerédj még idejében kivonult, egyes visszamaradt kuruczok és a bevonuló vasasok között azonban véres útczai harcz keletkezett, a kőszegi polgárok pedig az ablakból lövöldöztek az ellenségre. Rövid idő mulva Heister tábornok is megérkezett és, mig katonái a védtelen városban zsákmányoltak, addig maga elfogatta Bezerédj Imrénét és Sopronba vitette. Bezerédj nem vesztette el lélekjelenlétét. Hirtelen betört Sopronmegyébe és ott a Preini, a horvát és a Nádasdy-féle ezredeket szétverte; onnan Szombathelyre vonult vissza Eszterházy Antal seregéhez, aki ez időtájt Devecserben táborozott és összeszedte azt a 800 hajdút, kiket a vármegye köteles volt kiállítani, de ebből csak 500 érkezett meg. Ezekkel egyesülve, Kőszeg ellen tört, Heistert egész Sopronig üldözve és így Eszterházy Antal mintegy 12000 főnyi hadával egész Sopronig vonulhatott előre, de a három oldalról közelgő ellenség egyesűlését megakadályozandó, ismét Rohoncz felé tért vissza.

A létrejött fegyverszünet következtében, ez év augusztus 1-től egész a következő év január végeig, a vármegye a további hadjáratoktól egyelőre megmenekült.

A trencséni vereség és Ócskay árúlása következtében csüggedés szállotta meg a kurucz hadakat; a folytonos háború, a meddő küzdelem elkedvetlenitette a vezéreket. Igy történt azután, hogy a dunántúli hadak vitéz dandárnokában, 229Bezerédjben az átpártolás eszméje fogamzott meg. Eddigi történetiróink szerint erre önző nagyravágyása vitte, ámde végzetes tette inkább a hitvesi szeretet kifolyásának tulajdonítható.

Mint fiatal házasnak neje császári fogságba került és két sikertelen támadás után sem szabadíthatta meg. Rokonai közbenjárására Pállfy megkezdette vele az alkudozásokat és miután ezek sikerre vezettek, Bezerédj megigérte átpártolását, mire Pálffy 1800 lovast küldött Kőszegre, hogy netán ellenálló ezredét ezekkel verhesse szét. Megelőző napon azonban, hogy a terv végrehajtatott volna, az összeesküvés kitudódott, mire szeptember 5-én a bozsoki táborból Horváth István aldandárnok egy ezred élén Kőszegre vágtatott és Kis Pál segitségével Bezerédj Imrét sógorával, Botka Ádám alezredessel és Szegedy főstrázsamesterrel együtt elfogatta. Mig Kis Pál a közelgő császáriakat verte vissza, addig Bezerédj Imrét és társait szekéren Vépre, majd onnan Vasvárra vitték, hol ideiglenesen elzárták, innen pedig Sárospatakra küldték, hol életét a hóhér bárdja alatt fejezte be.

Bezerédj összeesküvése után Kőszegről a kuruczok kivonultak, onnan Kisfaludy György dandárához Rohonczon és Eszterházynak Szécsényben táborozó seregéhez osztattak be. Miután a szombathelyi vár a védelemre alkalmatlan volt, a várfal lebontása határoztatott el és a kuruczok innen is kivonultak.

Másrészt Heister Hannibál csere utján kiszabadulván fogságából, ismét megkezdte működését és november 9-én Patynál átkelvén a Rábán, seregének egy részét Ikervárnak küldte, mig másik részével Rumnak tartott. Közbocsánatot hirdető kiáltványaira az amúgy is elcsüggedt kurucz katonaság tömegesen hazaszéledt, mig maga a békés nép között martalócz hadával mindenütt csak félelmet idézve elő, mint hóditó táborozott a Rába mentén. De okulva az eddigi vereségeken, támadólag még a következő 1709. év tavaszán sem mert fellépni, sőt utóbb egészen kivonult Vasvármegyéből.

Eszterházy Antal egy kurucz csapatot Szombathely és Kőszeg közzé rendelvén, ennek következtében a Jenő főherczeg-féle és kurmainzi félezredek, melyek ápril 6-án Kőszegig nyomultak, nem mertek tovább menni, hanem ismét visszatértek Sopronba. Eszterházy Antal e hóban még Szombathelyen tartózkodott.

Az egész országban dühöngő pestis következtében a még mult év nyarán kötött fegyverszünetet csak június végén váltotta fel a császáríak betörése.

Heister tábornok a már eddig is használt vonalon junius 25-én Patyra érkezett, 29-én pedig már Rába-Kovácsiig nyomúlt előre, mig Schilling tábornok Olad felől tört Szombathelyre. A járvány által megtizedelt kurucz had, e kettős túlerővel szemben, a felkelés harczaiban annyiszor védelmet nyújtó Rába vonal mögé húzódott.

Heister azonban ez egyszer komolyan hozzáfogott, hogy Vasmegyét a kuruczoktól megtisztítsa. Mig seregét Nádasdyval Sárvárra rendelte, addig Prayner tábornokot egy dandárral a Rába völgyén Körmend felé küldte, hogy a Nehem vezérlete alatt Radkersburg felől jövő ráczokat "beljebb segítse." Eszterházy Antal, aki június 24-én Rába-Doroszlón volt, a Radkersburg felől betörő Nehem tábornokkal szándékozott megütközni. Ezért Somogyi vezérlete alatt egy csapatot az előnyomuló Heister feltartóztatására küldött, Balogh Ádám pedig 3 lovas ezreddel Prayner és Nehem egyesülését volt megakadályozandó. Balogh Praynernek folyton a sarkában lévén, június 26-án vele Körmend körűl meg is ütközött. A harcz eleinte nagyon kétes volt, azonban Heister megjelenése, aki a fegyverropogásra Sárvárról Körmendre vonúlt, eldöntötte a csatát, mire Balogh Ádám lovasai, magukat az ellenségen keresztűl vágva, szétfutottak.

Heister Körmendről 10000 főnyi seregével pusztítva, rabolva Sárvárra vonult, majd Szombathelyt szállotta meg. A megréműlt városi tanács, hogy 230a győző kedvében járjon, annak parancsára a városban tartózkodó kurucz tisztek nejeit és családjait kiutasította. Heister, miután Körmendet és Rohonczot, valamint Szombathelyt őrséggel látta el és közben a meg nem hódoltak jószágait felégette, július végén Sümeg várának ostromára vonúlt.

Eszterházy seregével előbb Sümegre, majd innen Nemes-Dömölkre távozott, hogy megjelenése által a csüggedő Kemenesaljába új erőt öntsön. Balogh Ádám Telekesi Törökkel és Somogyival együtt Sopronmegyébe tört be, onnan előbb a kőszegi mezőn intézett egy bravuros támadást (július 24-én), majd innen Szombathelyre ütött s a várat felgyujtotta.

Eközben Heister árulás útján Sümeg birtokába jutott és ezzel a felkelők minden reményüket elvesztették. Eszterházy seregével szerencsésen átjutott a Dunán; Balogh Ádám ugyan egy ideig feltartotta még magát a Bakony rengetegeiben, de serege folyton fogyott és igy csakhamar kénytelen volt ő is Eszterházyt követni.

1709. őszén már rendes kurucz had nem volt Vasmegyében. Az aug. 7-én tartott vármegyei közgyűlésben felolvastatott a királynak közbocsánatot hirdető leirata, egyszersmind a még létező kurucz csapatok üldözésére a vármegye Zobothin János alispán indítványára 106 katona felfogadását indítványozta. Erre már nem volt nagy szükség, mert az egyes kurucz főtisztek, mint Horváth Zsigmond, Kis Gergely és Török István, labanczokká lettek, a nép pedig visszatért az eke szarvához. Ugy látszott, mintha a fölkelés Vasmegyében végleg le volna verve.

A következő év tavaszán a még mindig lappangó pestis-járvány Szombathely, Rohoncz és Kőszegen még egyre szedte áldozatait, miért is Heister seregének nagy részét Vasmegyéből kivonta.

A kuruczok a fenmaradt csapatokból 1500 lovast összeszedve, Palócsay báró vezérlete alatt, julius közepén a Dunán szerencsésen átküldöttek, hogy a Bakony védelme alatt előnyomulva, alkalmas pillanatban Alsó-Ausztria határára törjenek.

Palócsay megbetegedvén, a vezérlet béri Balogh Ádámra szállt. Időközben 3000-re felszaporodott dandárával, köztük a kurucz világ daliái, mint Borbély Gáspár, Sándor Ferencz, Pethő György és Testyánszky István, sikerült is neki egész Sopronig előnyomulni, de a császáriak, nehogy Bécs felé törjön, seregét félkörben körülvették; előbb a Pápa felől előnyomuló Schilling, majd Salamonfánál (szeptember 26-án) Nádasdy Ferencz császári tábornok szalasztotta meg, mire Balogh Ádám Ikervárnál a még fenmaradt seregét összeszedve, Kőszegre vonult. A város nem szívesen látta a kurucz menekülteket, bár Balogh Ádám biztosította a polgárokat békés szándékáról, mindazáltal kifáradt hadának megszállását sem engedték meg, sőt egy többnyire mesterlegényekből álló csapat a kuruczokat a rohonczi út végén megtámadta s egy zászlót vett el tőlük, majd az elvonuló hadra a házakból lövöldöztek, mire a boszús kurucz vezér a várost több helyen felgyujtatta. Az nap nagy szél levén, csak növelte a tüzet, mely a város végén levő szénával telt raktáraktól csakhamar az egész városra kiterjedt és pár ház kivételével, egész Kőszeg városát elhamvasztotta. A Falkenheyn gróf parancsnoksága alatt álló vár azonban sértetlen maradt.

Balogh Ádám sietve elvonult a füstölgő városból, innen előbb a Bakonyban keresett menedéket, majd a Tolnamegyében Vörösmartnál tervezett átkelés alkalmával október 29-én elfogatott és később lefejeztetett.

Ez volt a kurucz hadjárat végepizódja Vasvármegyében.

A szatmári békével uj korszak kezdődik a vármegye történetében. A hosszas török háboruk, majd a kuruczfölkelés lezajlása után az egész ország érezte a belreformok szükségét.

E czélból III. Károly még 1715-ben népösszeirást rendelt el, sajnos azonban, erről semmi adat sem maradt reánk Vasmegyét illetőleg, ellenben az 2311720-iki összeirás adatai bő tájékozást nyujtanak a vármegye akkori viszonyairól. Vasvármegye négy összeiró járásra oszlott:

E négy összeiró járás összesen 616 helységet foglalt magában; ebből egy szabad királyi város, 25 mezőváros, 127 curiális és 464 jobbágyközség, összesen 118,606 lakossal, közte 7775 volt nemes. Az egész megyében adófelosztás tekintetében 12,956 háztartás iratott össze; továbbá 361 1/4 porta, Kőszeg szabad királyi városban 10 3/4 porta.

Az 1715-iki országgyülésen elfogadott 91. t.-cz. értelmében a kereskedelem akadályául felállított temérdek harminczad-hivatalok eltöröltettek s a vármegye határszélén csupán Polánczon, Radafalván, és Gyanafalván, továbbá Pinkafőn szerveztettek főharminczadhivatalok, megfelelő számú fiókokkal.

III. Károly király reform-intézkedései a következő országgyülésen (1723.) még közelebbről érdekelték a vármegyét.

Mindenekelőtt a már a mohácsi vész óta húzódó stiriai határrendezés nyer folytatást az ez évi 17. törvényczikkel, melynek keresztülvitelére gróf Erdődy Sándor főispán elnöklete alatt egy Nagy István alnádor, Zeke István királyi itélőtábla elnök, továbbá Vas, Zala és Somogymegyék alispánjaiból álló bizottság küldetett ki.

Fontos szerep jutott a törvénykezésnek is. Ez évi 31. t.-cz. által szervezett dunántúli kerületi tábla, mint elsőfokú felebbviteli törvényszék, a vármegye területén Kőszegen állíttatott fel, egyelőre egy elnökkel és négy ülnökkel. Az uj biróság ünnepélyes beiktatása kálóczi Sainovics Mátyás elnöklete alatt és nagy közönség jelenlétében 1724. április hó 29-én ment végbe.

E biróság felállítása első sorban Kőszeg város emelkedését mozdította elő, másrészt a vármegyében is hatalmas forgalmat létesített, miután a dunántúli résznek majdnem összes vármegyéire kiterjesztette működését, de leginkább az ügyvédek számát szaporította. Az 1769-iki összeirás 40 ügyvédet (köztük több uradalmi ügyész) talált Vasmegyében. A kerületi tábla az 1723-iki törvényczikk által szabályzott működését egész 1785. november 17-ig folytatta.

A vármegye az állandó katonaság felállítása következtében szükségessé vált épületekről sem feledkezett meg. Szombathelyen a katonai parancsnokság részére szállást építtetett 1732-ben, mely "stab-ház" elnevezés alatt 232később alispáni lakásul szolgált, most pedig telkén az igazságügyi palota épült.

III. Károly halálával vészfelhők tornyosultak Mária Terézia trónja fölé. Míg a szomszéd fejedelmek különféle czímen igyekeztek az ifju fejedelemnő tartományaiból minél nagyobb részt kiszakítani, addig az ország rendei az 1741. május 14-ére hirdetett országgyülésre különféle sérelmekkel keltek útra. A szeptember 11-iki országgyülésen, melyen Vasvármegyét Rosty István alispán és Szvetich József képviselték, váratlan fordulat állott be. A pozsonyi vár termeiben a királynői esdeklő szózatra elhangzott "vitam et sanguinem pro rege nostro Maria Teresia" csakhamar Vasmegyében is tettekben nyilvánult.

Szeptember 25-én értesíti Rosty a vármegyét a nemesi fölkelés és gyaloghad kiállítása tárgyában kiadott rendeletekről. Az ugyanezen hó 30-án megtartott vármegyei közgyülés a fölkelő nemesség vezéreül Draskovich Ádám gróf tábornokot kérte fel. Ugyanezen ülésben megválasztatott a nemesi fölkelő sereg tisztikara is a következőképpen:

A nemesi fölkelésen kivül a vármegye 1322 portális lovast és, a tiszti karral együtt, 1405 gyalogost állított ki, melyek rendes ezredbe osztattak be. De a véráldozaton kivül az élelmezésről sem feledkeztek meg: Kőszegen nagy tárház nyittatott meg s Vasvármegye azon megyék közé tartozott, melyek a legtöbb gabonát és zabot ajánlották fel.

1742. január 2-án, csikorgó téli napon tartott megyei közgyülésben, végkép megalakult a nemesi fölkelő sereg, kibontotta a zászlókat, hogy azokat dicsőséges harcz után becsülettel hozza vissza.

Az ez évben kötött boroszlói béke után hazaszéledt a fölkelő sereg, az inszurrekczió feloszlása után is szolgálni óhajtók pedig az Eszterházy-ezredbe osztattak be.

1744-ben ujból fegyverbe szólíttatván a nemesség, a vármegye a szeptemberi lusztrum szerint, ezuttal 869 embert állított ki. Az ez évi hadjáratban kiváló helyet foglal el Batthyány Károly gróf, a későbbi herczeg, a ki 23312,000 főnyi, nagyrészt vasmegyeiekből álló hadával 6 hétig magára hagyatva, védte Csehország határát azon kor leghíresebb hadvezére II. Frigyes ellen.

Az 1751-iki országgyűlés a stiriai országhatár kiigazítására egy ujabb bizottságot küldött ki, Batthyány Ádám gróf elnöklete alatt. Tagjai voltak: Erdődy Miklós gróf, Nagy Pál személynök, Kelcz Ádám ker. táblai ülnök, Vas- és Zalamegyék alispánjai. Úgy látszik azonban, hogy ennek a bizottságnak működését sem koronázta siker, mert az 1764-65-iki országgyülés szintén küldött ki hasonló czélból egy bizottságot, gróf Batthyány Imre elnöklete alatt.

A nemes testőrség felállításához a vármegye a kanczelláriától 1760. márczius 1-én leérkezett körrendeletre 4000, Kőszeg városa 150 forinttal járult.

A fegyverzaj elnémultával a vármegye belügyeinek intézéséhez fogott. 1771. május 6-án megtartott közgyülésében uj székház építését határozta el. Ez ügy a helytartótanács kifogásai miatt csak 1774-ben jutott a megvalósulás stádiumába, míglen serény munka után 1779-ben az uj székház készen állott.

Mária Teréziának egyházi téren tett intézkedései közül Vasvármegyét közelebbről a szombathelyi püspökség felállítása érdekli. Ez a püspökség 119 plébániával a győri és zágrábi egyházmegyék területéből hasíttatott ki, első főpásztorává felső-szopori Szily János neveztetett ki, kinek ünnepélyes fölszentelése Szombathelyen augusztus 20-án ment végbe Batthyány József biboros herczegprimás által. A püspökség felállítása első sorban a valláserkölcsi intézmények létesítését mozdította elő, míg egyrészt Szombathely fejlődését hatalmasan előmozdította, addig a vármegyének a győri püspökkel a földesúri jogok miatt támadt egyenetlenségei véget értek.

A bajor örökösödési háború újra fegyverbe szólította a vármegyét. Az országgyülés által megszavazott 13,000 ujonczból Vasvármegyére 800, Kőszeg városára 24 esett; azonfelül a Batthyány grófok 200 huszárt, Batthyány Ádám 25 huszárt ajánlott fel. A készülődések közepett Teschenben 1779. május 13-án megkötött béke véget vetett a háborúnak.

II. József a korona birtokába vétele után hozzá fogott nagy terve: az 234egységes osztrák birodalom megvalósításához. Reformjait először az egyházi ügyekre terjesztette ki, a Mária Terézia által 1777-ben alapított szombathelyi papnevelő-intézetet beszüntette és a feloszlatott szerzetes-rendek vagyonából a plébániák számát szaporította, úgy hogy ez időben a szombathelyi egyházmegyéhez tartozó plébániák száma 150-et tett ki.

A központosító törekvések sikere azonban első sorban az egész ország ismeretétől függött. II. József e czélból 1784. május elején kiadta a rendeletet Magyarország felmérésére és a nép összeirására.

Az osztrák tartományok mintájára készített összeirási ívek ellen első sorban Vasmegye szólalt fel s különösen a katonaság részvételét kifogásolták az összeirási munkálatokban. Vasmegye október 25-én késznek nyilatkozott az összeirás eszközlésére, csupán a nemesi jogok biztosítását kérte. II. József azonban a vármegye felszólalásával mitsem törődve, kijelentette, hogy szükség esetén az összeiráshoz fegyveres erőt használ.

Erre a megye urai vették az ügyet kezükbe. Az összeirás 1785. márczius 1-ével indult meg s az augusztus 16-án megtartott közgyülésből már alábbi kimutatás terjesztetett fel a helytartó-tanácshoz:

Birtokarány szerint 149,370 hold szántóföld, 43,056 kaszálórét és 35,474 kapásszőllő.

A porták száma Vasmegyében 301-et, Kőszeg szabad királyi városában 10-et tett ki, vagyis az 1723-ik évi összeíráshoz képest 50 1/4-el, Kőszegen pedig 3/4-del csökkent.

A lakosok összes száma Vasmegyében 183,212, Kőszeg városában 4997 volt.

Az ez évben kiadott német nyelvű rendeletek még nagyobb forrongásba hozták a vármegyét; Miklós Mátyás felső-eőri szolgabíró ez ügyben kiadott különben egészen jelentéktelen hirdetményét izgatásnak minősítette a kanczellária s míg a szolgabíró ellen vizsgálat indúlt meg, addig Batthyány Lajos grófot II. József a főispáni állástól felmenti és helyébe ez ügy feljelentőjét, Batthyány Miksa gróf szalonaki várurat nevezte ki.

A megyei rendszer sehogysem fért II. József reformjai keretébe s különben is elég akadály gördült központosító törekvései elé, ezért 1785-ben eltiltotta a közgyülések tartását, egy sereg főispán letétele után az egész országot tíz kerületre osztotta; Vasvármegye az első vagyis győri kerülethez osztatott, mely Győry Ferencz gróf vezetése alatt állott.

A czentralisztikus rendszer azonban alig ért meg fél évtizedet. A sikertelen török háború csak fokozta az ez ellen nyilvánult ingerűltséget s a magyar nemesség a porosz követ útján alkudozni kezdett a berlini udvarral. Az általános zavar közepett 1790. január 28-án összes rendeleteit visszavonta a "kalapos király".

Több sem kellett a vármegyének. Lázas sietséggel döntötték romba II. József intézkedését, a házszámokat eltávolították, a felmérőket záros határidő alatt kiutasították s az eddigi felmérési munkálatokat elégették.

Már márczius 2-án összegyülnek ismét a vármegye karai és rendei s a régi vármegye visszaállításáról értesítik a kanczelláriát. Ápril 14-én Batthyányi József gróf herczegprímás-főispán elnöklete alatt megtartott közgyűlésben elhatározta a vármegye, hogy a visszaszállított korona őrzésére bandériumot küld. A bandérium a következőkből állott:

Május 17-én ismét a megyeház termeiben találjuk a vármegye rendeit. A herczeg Batthyány Lajos örökös főispán elnöklete alatt megtartott ülésen a haza iránt való hűségre megeskettették az összes jelenvoltakat, a távollevőket pedig annak záros határidő alatt leendő letételére felhívták s az egybehívott országgyűlésre Boross Ferencz alispánt és Ebergényi Istvánt küldték ki követekűl.

Az időközben összeült országgyűlés hazánk alkotmányát emlékezetes törvényekkel biztositván, 6000 újonczot szavazott meg, melyből Vasmegyére 266, Kőszeg városára 8 vettetett ki. Még az ezen országgyűlés alatt keletkezett reform-törekvések a franczia foradalom hatása alatt csakhamar nagyobb hullámokat vetettek.

Az ezen mozgalom közepett támadt Martinovics-féle összeesküvés a vármegyét sem hagyta érintetlenül.

Martinovics apátnak összeesküvő társulatához sikerült megnyerni a Kőszegen tartózkodó Sigray Jakab gróf kerületi táblabírót, a kit a társulat egyik igazgatójává választották. Sigray gróf tulajdonkép a társulat végczéljával nem is volt tisztában, de hízelgett hiuságának a kitűntetés és csakhamar hozzáfogott, hogy a vármegyében az új eszméknek hiveket szerezzen. Bevonta a társaságba Brehm János rohonczi seborvost, Rosty János táblai jegyzőt, majd ennek testvérét, Rosty Pál földbirtokost és Szabó Imre körmendi plébánost.

Az összeesküvés nem volt hosszú életü. Még meg sem kezdette jóformán működését, midőn Martinovicsot 1794. augusztus 1-én elfogták. E hírre Sigray gróf menekült, de a határon feltartóztatták és a vármegye alispánja elé vitték, a ki futár által értesítette a nádort. Budáról leérkezett egy császári kapitány, a ki a megye tiltakozása daczára Sigray grófot csel útján Bécsbe vitte.

Bécsben történt kihallgatásuk után, a megyék felirataira az összeesküvők pere a királyi táblához tétetett át. A deczember elején megkezdett tárgyalás alatt csakhamar elfogattak az összeesküvés többi vasmegyei tagjai is; de köztük Szabó körmendi plébános az első szembesítés alkalmával tisztázta magát, mire ugy őt, mínt Rosty Jánost, Rosty Pált és Brehm Jánost a királyi tábla felmentette. A hétszemélyes tábla már nem volt ennyire elnéző. Sigray grófot halálra itélték, mely itélet rajta május 20-án (1796.) a Vérmezőn végre is hajtatott. Brehm János és Rosty János pedig Brünnbe szállíttattak, honnan csak 1799. junius 22-ikén szabadúltak ki és csupán Szabót mentették fel.

Az összeesküvés elnyomása után a megindult reform-mozgalmak elnémultak, e helyett az 1793-tól tartó franczia hadjáratok ujabb és ujabb áldozatot kívántak a vármegyétől. 1796-ban csupán a hadi segély megajánlása végett összehívott országgyűlésre Vajda Antal alispán és Hertelendy János főszolgabíró küldettek követekűl.

A francziák elleni háborúban a vármegye közönsége áldozatkészségének nem egyszer adta fényes tanujelét. Az országgyűlés által megszavazott 50,000 újonczból Vasmegyére 1630, Kőszeg városára 40 esett, ezenkivül a hadsereg élelmezéséhez 46,000 pozsonyi mérő gabonát, 60,000 mérő zabot természetben, 62,720 mérő gabonát, 110,328 mérő zabot pénzben ajánlott meg, ezenkivül 906 vágómarhát, 543 lovat szolgáltatott.