156VASVÁRMEGYE ŐSTÖRTÉNETE.
Írta dr. Kárpáti Kelemen, átnézte Nagy Géza
Írta dr. Kárpáti Kelemen, átnézte Nagy Géza
DOMITIANUS EMLÉKTÁBLÁJA. A szombathelyi régészeti muzeumból.
LEGRÉGIBB KOR.
VASVÁRMEGYE hegyes-völgyes vidékével, folyókkal és patakokkal átszelt síkságaival, termékeny talajával, gazdag erdőségével, egészséges éghajlatával, a megélhetés mindazon feltételeit egyesíti magában, melyek már az ős időkben is nagy vonzó erőt gyakorolhattak az emberre és állatra egyaránt. Hogy minő népfaj ütött először tanyát e megye határai között, az egymást váltogató néptömegek minő hullámzásáról szólhatnának e földterület ezer és ezer éves rögei, ugyan ki tudná azt megmondani?
Annyi tény - ezt a véletlen felfedezések és tudatos kutatások eredményei kétségen kivül helyezik - hogy Vasvármegye előnyös helyzetét már az őskor embere is figyelemre méltatta, hogy itt élt, itt lakott s hogy lakhelyét az emberöltők hosszú során keresztül a történeti kor hajnaláig megtartotta. A Bejczen és Szombathelyen színre került óriási mammuth-csontok, a különböző vidékeken felmerült kő- és csonteszközök megannyi biztos adatok, melyek a vármegye őskoráról, az ősállatok között élt ember e területen való tartózkodásáról hiteles tanukként szólnak.
Kőkorszak.
A régibb kőkorszakbeli ember nyomait, kezdetleges fejlettségét hirdetik a bakonyvidéki (szt.-gaáli) tüzkőről lepattogtatott szilánkok, melyek sűrűen találhatók Szombathely, Kőszeg és Kis-Czell környékén; a hegyes vidéken gyakoriak a megkövesült, vésett és faragott agancsdarabok. Nagyobb változatosságot mutatnak a csiszolt kőeszközök, az ujabb kőkorszak emez alkotásai, melyek a vármegye majd minden pontján előfordulnak, jeléül annak, hogy e korbeli telepekben vármegyénk épen nem volt szegény. Leggazdagabb e korbeli leletekben a Szombathelytől északnyugoti irányba eső dombvidék, a hol, különösen Olad, Ondód és Dozmat községek határában, 157számos felfedett tüzelő pad, kő- és csonteszköz hirdeti a neolithkori életet. Szintén nagy mennyiségben találhatók ily tárgyak Kőszeg és Körmend vidékén, a Kemenesalján, Egervár és Andrásfa határában, továbbá a Ság-hegy környékén. A Ság-hegy lejtős oldalain nem egy nyoma tárul elénk a régi tanyáknak és síroknak, melyekben emberi és állati csontmaradványok, kőszerszámok, durva készítésű agyagedényekre akadhat a kutató. A védekezés szempontjából hasonlóan előnyös telepitvény övezte a Kőszeg és Rohoncz között elhúzódó hegylánczolatot és az ebből kiemelkedő magaslatot, a Szt. Vid-hegyet, melynek meredek oldalában az őskultura minden korszaka meghagyta a maga emlékét. Az egymást váltogató hulla- és urna-sírokban előforduló agyagedények sávos vagy kővonalos díszítései már fejlettebb izlésre vallanak, a sírokban és a lakhelyekül szolgált barlangszerű mélyedések, horpadások tájékán található változatos alakú és nagyságú orsógombok, a kovából és szerpentinből készül fejszék, vésők, kalapácsok, tűk, nyílhegyek és a különféle rendeltetésű csonttárgyak az ősembert foglalkozásai közepett tüntetik fel.
A kőeszközök legnagyobb részének anyaga a szerpentin, mely, valamint napjainkban, valószínűleg a régi multban is nagy mennyiségben volt található a regényes vidékű Borostyánkő bányáiban. Egy ily szerpentinfejsze 23 cm. hosszuságban és 8·5 cm. szélesség találtatott Sorok-majorban. Nem gyakori a föles mészkő hálósúly szintén ritkák az átfúrt kőkorongok, de sokkal gyakoriabbak az orsógombok, melyeknek több mint 30 válfaja ismeretes. Eredeti alak a Szombathelyt talált kanál, az agyagcsuprok egyik példánya, a fülesfazék, melynek öblös dudorodásán körbenfutó vonaldíszítések látszanak.
ŐSKORI KŐ- ÉS AGYAG-TÁRGYAK.
A szombathelyi régészeti múzeumból.
Rézkorszak.
A kőkorszakra következő rézkor egyedüli emléke egy 24 cm. hosszú vörös rézcsákány, mely a Ság-hegy tövében találtatott, de annál több és becsesebb lelet emlékeztet a kultura azon hosszú korszakára, melyet a régészettudomány bronzkornak nevez.
Bronzkorszak.
Kétségtelen, hogy e több évszázra terjedő korszakban a kő használatát sokáig nem volt képes teljesen pótolni a költséges előállítású bronz s innen van, hogy őskori lelőhelyeinken bronztárgyak társaságában kőeszközökre is akadunk, főkép kőfejszékre, orsógombokra stb., mint a mely eszközök olcsóságuk és főleg czélszerűség szempontjából bízvást versenyeztek a bronzból öntött szerszámokkal. A kézzel idomított és égetett agyagedények nagysága, alakja és díszítése változatos tipusokat mutat.
158A legnagyobb agyagedénynek ürtartalma, mely eddig a megye területén előfordult, megközelíti a 40 litert; a halottak hamvait rejtő urnák külömböző nagyságúak, nagyobbrészt öblös hasúak és dúdorodott szélűek. A házi használatra, főzésre szánt apróbb fazekak, csészék rendszerint bütykökkel vannak díszítve. A legtöbb e korbeli cserépedény ott fordul elő, hol a lesímított és vörössé égett agyagtalaj a régi tüzelőhelyeket jelzi. E tüzelőhelyek vagy tüzelő-padok kiegészítő részei voltak az emberi lakásoknak; ezek lehettek a konyhák, melyeknek tüzénél sütöttek, főztek és melegedtek, ezek azok a műhelyek, melyekben a bronzot öntötték és feldolgozták. Ily öntőműhely tárult fel az említett Szt. Vid-hegy oldalán, a hol egy nagyobb kiterjedésű tüzelőpad szomszédságában több, mint 400 drb töredezett és beolvasztásra váró bronztárgy volt összehalmozva. A leletből sulyuknál fogva kiválnak a szabályos köralapú és kúpalakú lyukacsos öntőrögök többféle typust feltüntető tokos vésők érdekes példányok a lemezszelvényű sarlók a vonalas és gombos diszítésű tűk és végre a tekercses sodronyfibulák, melyek már fejlettebb izlésről tanuskodnak. Nagy számban vannak képviselve a füles és pitykés gombok, melyek, pikkelyek módjára egymásra rakva, a harczosok pánczélingét alkották, a lándzsacsúcsok, kardpengék, karikák, gyűrűk, karpereczek stb. (Velemi lelet.) Értékes lelet és szép példány a Kis-Unyomban talált karvédő tekercs. Sík vidékeken (Kemenesalja, Gyöngyös mente) is előfordulnak különböző bronzleletek, de az emberi lakások nyomait teljesen elpusztította az idő. Az eddig felfedezett bronzkori temetők is a mellett szólnak, hogy az ember szívesebben vert telepet az erdős és halmos vidékeken, mint a puszta síkságon. A halottégetés általánosabb volt, mint a halottak elföldelése; a sírok túlnyomó részben mint urnasirok találtatnak. Az apró csont- és hamu-maradványnyal megtöltött urnákat vagy egyszerűen csak a földbe vájt gödörbe helyezték el (Velem), vagy pedig kövekből épített kis fülkékbe zárták (Árokszállás) és a fülkék fölé hányt földet kisebb-nagyobb dombokká halmozták fel. De dívott a halottak elföldelése is Szombathelyen, az ördöggát nevű homokbányában, szabályosan egyenes sorban 12 sírt fedeztek fel és mindegyikben egy-egy guggoló helyzetben ülő csontvázat találtak; a velemi hegyoldalban szintén több hullasír került elő, melyekben, valamint az oladi és dozmati határban kiásott sírokban egyszerű agyagedények, bronzkarpereczek, gyűrűk, tűk stb. hevertek a csontmaradványok között.
RÉZ-CSÁKÁNY (LELET A SÁG-HEGYEN).
A szombathelyi régészeti múzeumból.
A bronzkori ember ruházatának emlékeit hasztalanul keressük a hullasírokban. A hiúság és fényűzés szokásos jelvényeit, az ékszereket is inkább csak elszórtan színre került leletek, mint a sírok után ismerjük. Különösen 159érdekesek eme szempontból a velemi öntőműhely fent érintett emlékei, melyek közül számos, a ruházathoz tartozó és ékszerül szolgáló tárgy ragadja meg figyelmünket. A hadakozás és vadászat eszközei: a fegyverek meglehetősen szerény számban képviselik bronzkori multunkat. A Vasvárott talált nyílhegy, a Patyon fölszínre került buzogány és az iván-egerszegi lándzsacsúcson kívül összes idevágó tárgyaink a velemi leletből valók. Van ezek között több kardpenge-töredék, nyíl- és lándzsahegy, számos pánczélpityke és egy rendkívül csinos, ép állapotban levő lándzsahegy, melynek szárnyait és tokját változatos idomú, pontozott és gyűrűkben tekerődző vonaldiszítések boritják. A békés foglalkozások eszközei, a földmívelés és ipar szerszámai közül számuknál és alakjuk jellemző sajátságainál fogva kiválnak a sarlók, a tokos és szárnyas vésők, a fürészlemezek, árak és 160szekerczék, melyek eléggé érthetően jelzik megyénk őslakóinak kulturális fejlettségét.
A VELEMI BRONZKORI LELETBŐL.
A szombathelyi régészeti múzeumból.
Arra a kérdésre, hogy a bronzműveltség mikor lépett fel és meddig volt uralkodó területünkön, csak hozzávetőleges válasz adható. Tárgyaink között vannak egészen egyszerűek, fejletlen typusuak, melyek tehát a bronzkultura legrégibb korszakára utalnak; vannak azután, még pedig nagyobb számban, melyek a hallstatti izlés jellemző sajátságait mutatják és a melyek e szerint a bronzműveltség azon korszakát képviselik, a midőn a déli vidékek népáramlata hazánk és így vármegyénk területén is erősebb nyomokat hagyott. A bronzkultura eme végső korszaka, úgy látszik, a Kr. előtti VI. századdal esik össze, vagyis azon korral, a midőn Livius és az ujabb történetírók szinte egyhangú tanusága szerint a különféle kelta törzsek Sigovesus vezérlete alatt Germánia felé nyomultak. A vándor kelta törzsek egyik tekintélyes része ezen alkalommal Illyricum felé vette útját, másik része pedig - mint Justinus megjegyzi - a novi Alpok tövében azon a területen telepedett le, melyet később Pannóniának hívtak. Vakmerőknek és harcziasaknak nevezi az egyik történetíró e néprajokat, melyek először küzdöttek meg az Alpesek szédítő magaslataival és először daczoltak a tél eddig ismeretlen szigorúságával.
BRONZ KARVÉDŐ (KISUNYOMI LELET).
E kelta vándorok zömét és erejét képezték a bojok, kik leigázván Pannónia őslakóit: a pannonokat, savorokat és vindokot, tanyát ütöttek az elfoglalt területen és szakadatlan kalandozásaikkal rémületet keltettek mindenfelé.
Harczaikban már megcsendültek a vasfegyverek, melyekkel a kőparittyák és a gyér számú bronzfegyverek már alig állhatták ki a versenyt.
Az örökös harczban élő bojok vagy három századon át osztották már parancsaikat új hazájukban, midőn szertelen kincsvágyuktól elkapatva, Kr. e. a 300-ik év körül, szövetkezve a szomszéd illyr törzsekkel, Görögország felé vették utjokat, abban a túlvérmes reményben, hogy Görögország, főleg pedig a delphii templom mesés kincseivel megrakodtan fognak visszatérhetni. A Brennus vezérlete alatt utra kelt nagy tömeg, mely Diodorus tanusága szerint, a harczképes férfiakon kivül ezerekre menő nőt, kereskedőt számlált, keserű csalódásra ébredt. Megviselték az ut fáradalmai, soraikat megritkították az útközben folytatott harczok és nemcsak maguk vesztek el, hanem azok a kevesek is majdnem teljesen elpusztultak, kiket birtokuk őrzésére otthon hagytak.
A bojok ifjú hazája elnéptelenedett, művelt földjeik pusztákká lettek. S hogy ez állapot tartós lehetett s hogy az új bevándorlások csak hosszú idő mulva népesítették be a vidéket, azt abból lehet következtetni, hogy a 161történetírók a bojok lakta területet sokáig csak "deserta bojorum", a bojok pusztaságai néven említik. E pusztasághoz tartozott vármegyénk földje is a Savaria, később Sibaris nevű folyókával, mely manapság Gyöngyös név alatt futja be a vármegye egy részét. A megmaradt bojokra, araviszkokra és a velök egyesült pannonokra újabb csapást hozott a dákok betörése, kik Strabo szerint Kr. e. 45-ben nagy vérengzést és mérhetetlen pusztítást követtek el Pannonia földjén, melyet ez időtől fogva, a pannonok hegemoniája alatt, különféle törzsek birtak, míg római hatalom alá nem kerültek.
A RÓMAI URALOM KORSZAKA.
Pannonia elfoglalása.
Dio Cassius szerint Octavianus, akkor még mint triumvir, Kr. e. 34-ben leigázván a japydokat, Illyria vad természetű lakóit, hogy katonáit gyakorolja és számukra könnyű szerrel eleséget szerezhessen, beütött Pannoniába és Siscia (Eszék) elfoglalása után egész Pannoniát lefegyverezte. A pannonoknak és a rómaiak ellen velük egyesült szomszéd népeknek sehogy sem volt inyükre a súlyos feltételek mellett kötött egyezség és ismételten megragadták az alkalmat, hogy a római igát magukról lerázzák. De hasztalanul: a római sasok előtt hátrálni voltak kénytelenek és Publius Silius, valamint később, Kr. e. 11-ben Tiberius könnyű szerrel lecsendesítették a háborgó vidéket, melynek erejét a dákok ismételt betörései is tetemesen gyengítették. És jóllehet Tiberius az újra meghódított terület biztosítása érdekében, minden képzelhető eszközt felhasznált és a fegyverfogható férfiak nagyobb részét foglyává tevén, mégis alig másfél évtized mulva, 6-9 évvel Kr. u. újra kitört a lázadás, midőn Augustus Tiberiust az Illyricumban állomásozó legiok élén a markomanok megfékezésére küldötte.
A pannonok ugyanis e kedvező alkalmat fel akarván használni szabadságuk visszaszerzésére, a dalmátokkal és más szomszédaikkal egyesülve, hatalmas seregeket szerveztek. Betörtek Itáliába, egy részük Macedonia felé vette utját, az otthon maradtak pedig rémületbe ejtették a területükön letelepült római polgárokat, meggyilkolták a római kereskedőket, lemészárolták a veteranusokat, tűzzel-vassal pusztítottak mindent. Erejük emez utolsó megfeszítése okozta vesztüket. Augustus ugyanis értesülvén a Pannoniában történtekről Marbodussal, a markomannok fejedelmével megkötötte a békét, sereget szervezett, a mely Garmanicus és Tiberius vezérlete alatt két évi hadjárat után a Bathinus folyó mellett vivott véres ütközetben a pannonokat önkéntes meghódolásra kényszerítette.
Római provinczia.
E győzelem eredménye volt, hogy Pannonia Kr. u. 10-ben római provincziává lett. Igaz ugyan, hogy Pannonia népei ez ideig is római fenhatóság alatt állottak, Rómának adót fizettek; de alkotmányos intézményeiket megtarthatták, saját törvényeik szerint élhettek és külön fejedelmek alatt állhattak. Amint azonban területük római provinciává lett, e jogaik megszüntek: nem saját választotta fejedelmek, hanem a római helytartó kormányzata alatt állottak, quaestorok szedték az adót, praetorok szolgáltattak igazságot, egyszóval az állami és községi élet minden nyilvánulásában római minta lett az irányadó.
A gyarmatosító rómaiak benépesítették az elhagyott és kopár területeket, várak, erődített helyek keletkeztek a Duna mentén, és puszta vidékeken városok (colonia, municipia) emelkedtek, utak és ezek mentén postaállomások keletkeztek, és ami a legfőbb, a Rómával való folytonos érintkezés jótékony hatással volt az őslakók erkölcseinek szelidülésére. A földművelés, melylyel eddig csak itt-ott foglalkoztak, nagyobb lendületet nyert, az ipar a római ipartermékek egyre nagyobb elterjedése és a római iparosok egyre szaporodó letelepülése következtében jelentékeny fejlődésnek indult, sőt, hogy még a művészetek is ápolásra találtak, azt az építészet, szobrászat és festészet nagyobb számmal napfényre került emlékei minden kétségen kívül helyezik.
Sabaria.
Kedvező helyzeténél fogva, minthogy a Pannonián átfutó nagy főútnak majdnem középpontján feküdt, ilyen állomáshely - statio - volt Sabaria, a mai Szombathely, ami kitünik egy érczbe vésett feliratból, melylyel bizonyos 162Heliodorus, aki magát savaria statiobelinek mondja, azt hirdeti, hogy Nemesisnek igért fogadalmát beváltotta. Az ilyen statiók ló- és kocsiváltóhelyek voltak, elszállásolásra berendezett épületekkel, magtárakkal és más nyilvános- és magánépületekkel, kitéve a nagy forgalomnak, mely emelkedésüket, fejlődésüket előmozdította. A sabariai statio is csakhamar rohamos fejlődésnek indult. A legiók ismételt átvonulásaik alkalmával itt tartottak pihenőt, a nyomukban járó kereskedők, felismervén vidékének előnyös helyzetét, siettek azt hasznukra fordítani, a földmívelés a letelepülőkben új munkásokat nyert, szóval az egész vidék képe megváltozott.
A kezdetben szerény statio lassankint kiterjeszté határait, lakói megszaporodtak, de tulajdonképeni városszerű teleppé csak Tiberius Claudius császár alatt lőn, aki Sabariát colonia rangra emelte, oda telepítvén a mindenkor nagy tekintélyben állott tribus Claudia családjait.
Eldöntetlen kérdés, vajjon e colonia a letelepült claudina tribus, vagy az alapító császár neve után kapta-e Colonia Claudia Sabaria (a feliratokban inkább Savaria) nevét; tény azonban, hogy e név alatt a római birodalom egész fennállása alatt virágzott és mint Felső-Pannonia fő- és székvárosa középpont volt, mely hivatva volt arra, hogy a római művelődést ápolja és minden irányban terjeszsze.
Mint római jogú colonia, melynek polgárai a római polgárok teljes jogait élvezték, sokáig egymagában állott egész Pannoniában és Rómát, az ős anyavárost egyedül képviselte az egész provinciában. Berendezése, kormányzó hatósága, vallási tisztviselői, mind római mintát mutatnak. Voltak tanácskozó helyiségei (curiae), templomai, szinháza, amphitheatruma, basilicái. Főtisztviselői voltak a consulokra emlékeztető duumviri, a senatorok szerepében decuriók foglalatoskodtak, censorai, aedilisei és quaestorai vezették a közigazgatást, a sacerdotales, flamines, augustales, pontifices és augures gondozták a római istenségek kultuszát. Kiterjedéséről biztosat nem mondhatunk, de a felmerült leletek után itélve, határozottan állítható, hogy sokkal nagyob területet foglalt el, mint a mai Szombathely. Szombathely környéke, a közeleső falvak, főleg Isák, Nárai, Ondód, Olad, Herény, Szanat, Söpte, mindmegannyi gazdag lelőhelyei a római emlékeknek. Annyit ma is tudunk, hogy a régi colonia nem terjedt túl Szombathely város mai déli határán, a hol a régi római köztemető volt berendezve, s hogy a régi római főbb épületek a mai belső város telkein állottak.
A colonia emelkedése, virágzó állapota, népességének egyre nagyobb szaporodása jelentékeny hatással volt a közel és távoleső vidékre, a hol a rómaiság szintén nagy tért hódított. Ily módon keletkeztek a villák, apróbb telepítvények, kisebb várak és erődítések, melyek nagy számmal lehettek vármegyénk területén, mert alig van Vasvármegyének olyan pontja, hol a római uralom ne hagyott volna emléket maga után0.
A római czivilizáczió terjeszkedésében nem akadályozta meg sem a quadoknak Kr. u. 50-ben történt ismételt betörése, sem a Galba, Othó és Vitellius között kitört az egyenetlenség; de legtöbbet köszönhetett a provincia és Sabaria a Flaviusoknak, kik közül Vespasianus és fia Titus valóságos atyai gondossággal karolták fel a provinciák ügyét: új városokat alapítottak, a régieket megerősítették, csinosították stb. A történetirók, mint Svetonius és Aurelius Victor kifogyhatatlanok e császárok magasztalásában.
Titus utódja, Domitianus, uralkodása kezdetén szintén elődjei példáját követte. Jótékonyságát Sabaria is gyakrabban élvezte és háláját kőbe vésve meg is örökítette. De mivel uralma későbbi korszakában határtalan kegyetlenséggel és szertelen kapzsiságával bűnt bűnre halmozott, a senatus az összeesküvők által történt meggyilkoltatása után egy határozatával elrendelte, hogy emléke teljes megsemmisítése végett neve minden szoborról, oszlopról és emléktábláról letöröltessék. E rendelet végrehajtását bizonyítja a következő, Szombathelyen talált felirat:
163IMP.CAESAR VESPASIANI.E
...AVG. PONTIF. MAX. TR.
POT. IMP. II. COS. VIII DDSIGNAT VIIII. PP.
...AVG. PONTIF. MAX. TR.
POT. IMP. II. COS. VIII DDSIGNAT VIIII. PP.
melynek mindkét sorából a Domitianus név idővel kivétetett.
Különben vármegyénk és főleg Sabaria római lakóinak saját külön okuk is volt arra, hogy Domitianus nevére gyülölettel gondoljanak. Ugyanis, midőn Róma a quadok és markomannok ellen háborút viselt, Domitianus is Pannoniába jött és Sabariában tartózkodott. Itt tartózkodása alatt a sabariaiak közvetlen tanui voltak kegyetlenségeinek, határtalan hiuságának és kapzsiságának, melylyel összes arany- és ezüstkészletüket lefoglaltatta, csakhogy a barbárok felett nyert győzelme emlékére diadalmenetet tarthasson.
Boldogabb kor hajnala virradt fel M. Cocceus Nerva és Ulpius Trajanus uralkodása alatt. Az előbbi felmentette a sabariaiakat a súlyos adózástól, az utóbbi egy lándzsás legiót alakított a sabariabeliekből - lancearii Sabarienses - kiknek emlékét megőrizte egy Antonius Pius korabeli katonai elbocsátó-levél, mely a veszprémmegyei Öskü községben találtatott és jelenleg a bécsi császári régiségtárban őriztetik.
Aurelius Hadrianus és Antoninus Pius emlékét nagy számban található pénzeik és érmeik hirdetik, M. Aurelius alatt a markomannok ismételt betörése szorongatta Sabariát.
Helvius Pertinax meggyilkoltatása a római birodalomban nagy zavarra adott okot. A trónra áhitozók a praetorianusok és a légiók segélyéhez folyamodtak, akik a nagy birodalom különböző pontjain úgyszólván egy időben négy császárt is választottak. Ez utóbbiak közé tartozott Septimius Severus, Felső-Pannoniának Sabariában székelt praefectusa, aki megnyervén ügyeinek Mocsia, Dalmatia és Germania előljáróit, az illyricumi, germaniai és pannoniai legiókat, magát az utóbbiak által Sabáriában császárrá kiáltatta ki. Ily módon a főhatalom birtokába jutván, a hozzászító legiók élén egymásután verte le vetélytársait és 197-ben Kr. u. már egyedüli ura volt a római birodalomnak. Utóda lett a praefecturában az igazságszerető Agnilius Sabinus proconsul, kinek Ulpianus, a neves jogtudós, kiadott munkáit ajánlotta.
Macrinus császár uralkodása alatt bizonyos Marcius Agrippa bírt a pannoniai helytartóságot, kit e méltóságban előbb Decius Triccianos, később Alexander Severus uralkodása alatt, Dio Cassius, a híres történetíró követett.
Az Alexander Severust követő császárok uralma kevés nyomot hagyott Sabaria vidékén. Gyakoriak Maximinus, a Gordianusok és Philippusok érmei és nevezetes lelet a Szombathelyen talált márvány-mellszobor, mely Traianus Deciust ábrázolja, a ki nagy népszerüségnek örvendett Pannoniában.
A szintén szerémségi születésü Probus és utódainak rövid uralkodása után Diocletionus lett a római birodalom császára, a ki a fenyegetett birodalom biztosabb megvédése czéljából, társuralkodóúl vette maga mellé Valerius Maximianust, caesarokká nevezte ki Constantius Chlorus és Galeriust és a birodalmat a kormányzás megkönnyítése végett négy részre osztatta. Pannonia, Noricum és Illyricum Galerius főhatósága alá került, akinek sürgetésére a császárok a legnagyobb kegyetlenséggel kezdték meg a keresztények üldöztetését. Egymást érték azok a császári rendeletek, melyek a keresztény templomok ledöntésére, szent könyveik megégetésére vonatkoztak. Az egyik császári parancs megfosztotta a keresztényeket hivatalaiktól, a másik pedig meghagyta, hogy mindazok a keresztények, kik a római isteneknek áldozni vonakodnak, halállal bünhődjenek.
A keresztények ellen indítandó vizsgálatok vezetésére két főbüntetőtörvényszék állíttatott fel Pannoniában, az egyik Sirmiumban, a másik, Amantius praefectus elnöklése alatt, Sabariában. Ezen utóbbi törvényszék itélte halálra Quirinust, a sisciai (eszéki) szent püspököt, kit egy nyakára kötött malomkővel a Sibaris (mai Gyöngyös) patak vizébe fullasztottak. Itt szenvedett vértanú halált két társával szt. Rutilus, szt. Iraeneus és sok más keresztény, akiknek neveit nem jegyezte fel a történelem.
164Nyugalmas napokat hozott a keresztényekre Nagy Konstantin uralma, aki a sarmaták háborgásainak hírére Pannoniába jött és huzamosabban időzött Sabariában.
Nagy Konstantin idejére esik Pannoniának négy részre - Pannonia prima, Pannonia secunda, provincia Valeria és provincia Savia - felosztása, minek következtében Sabaria a Pannonia prima nevü tartomány fővárosa és a tartományi főnök (Praeses) székhelye lett.
Ezen időben érte el Sabaria virágzásának tetőpontját. Népessége megszaporodott, a tartomány fegyver- és pénztárának, élelmi készletének gondozásával megbizott közhivatalok tisztviselői és a dunamenti erődítésekből és őrállomásokból szervezett katonai csapatok számára nagyobb szabású középületek, hivatali helyiségek, oszlopcsarnokos bazilikák épültek, közfürdők és szinházak keletkeztek és az egész colonia egy kis Rómává változott át. Nagy Konstantin halála után Pannonia Prima és vele Sabaria előbb Constans, majd, ennek rövid idő múlva bekövetkezett erőszakos halála után, Constantius uralma alá jutott, a ki a sarmaták lázongásainak lecsendesítése végett 356-ban Sabariában is megfordult.
BRONZKORI LELETEK SZOMBATHELYEN.Ugyanonnan.
Hunok.
Valentinianus halála után a rómaiság ügyére gyászos idők következtek. 377-ben a hunok elözönlötték Pannoniát. Macrinus, a provincia praefectusa, aránytalanul kevés számú légióival hasztalanul iparkodott elháritani a veszedelmet: saját és seregének önfeláldozásával sem akadélyozhatta meg a hunok folytonos előnyomulását, kik a magukkal hurczolt gótokkal és más barbár népekkel egyesülve, könnyű szerrel, minden erősebb küzdelem nélkül, foglalhatták el Pannonia nagyobb részét.
De az őrségekkel megerősített városok, mint Sirmium, Siscia és Sabaria elkerülték a hunok pusztításait és továbbra is megmaradtak a római császárok birtokában, akik erejük végső megfeszítésével csak egy fél évszázad mulva menthették meg a zsaroló és romboló hunoktól Pannoniát, mely Attila fellépésével szintén beletemetkezett a nyugatrómai birodalom sírjába.
*
Római emlékek.
Az eddigi tapasztalás szerint kétszáznál több oly községe van Vasvármegyének, melyek földjéről római emléktárgyak kerültek elő. A feliratos 165köveken, sírokon, pinczéken, házi eszközökön és apróbb piperetárgyakon kivül itt-ott hatalmas épületek maradványai kerültek színre, világos jeléül annak, hogy e vidékeken állandó telepek, villák, falvak állottak, melyeknek még neveit is elmosta az idők folyása.
SZALONAK VÁRA.
Grünwald Gy. Imre akvarellje.
Szinte teljes biztossággal következtethetjük, hogy Kőszeg, Vasvár, Német-Ujvár, Kis Czell, Királyfalva már a római korban is rendezett telepek voltak, de a római világnak e megyében mégis Sabaria, a mai Szombathely volt középpontja, melynek egykori nagyságát és jelentőségét számtalan emlék hirdeti. A szinre került emlékek után itélve, határozottan állítható, hogy kiterjedése a mai Szombathely terjedelmét jóval felűlmulta, és a várost közvetlen környező községek: Nárai, Izsák, Uj-Perint, Olad, Seé, Dozmat, Kámon, Szanat, Vép, Szőllős, Hermán, Szt.-Király, stb., mint külső kiegészítő részek, szintén területéhez tartoztak. A colonia magvát a mai belső város területe alkotta, melynek talaját változatos irányokban tovahuzódó csatornahálózat szeli át; a csatornák felett kikövezett utczák vonúlnak, az utczák oldalain lakóházak és nagyobb szabású középületek falmaradványaira akadnak.
Épület-maradványok.
A mult század végén, midőn a fallal kerített püspöki várat lerombolták és a várterületen megkezdték a székesegyház és a püspöki palota épitését, a nagy kiterjedésben végzett földmunkálatok alkalmával nagyszámu római emlékre találtak, melyek közül a becsesebb példányok ma is láthatók a püspöki palota udvarán.
Különös figyelmet érdemelnek e tárgyak közül a hatalmas oszlopszár-töredékek, melyek a Domitianus császár tiszteletére emelt diadalkapu maradványai; tömegük és művészi kivitelük miatt egyaránt nevezetes tárgyak a domborművekkel diszített kőkoporsók, a hatalmas Hercules- és Minerva-torzók, mint a melyek első tekintetre is igazolják a régi colonia nagyságáról és fejlettségéről ránk maradt adatokat. Egy felirat a sabariai szinházról szól, melyet I. Gnorius Sabinianus, a lándzsás lovasok kiérdemült praefectusa állíttatott helyre; másik felirat egy közmagtár emlékét őrízte meg.
A föld mélyében talált falazatok, a különféle alakú és nagyságú szobor- és oszloptöredékek a legtöbb esetben az egykori római épület elhelyezkedését, beosztását is feltüntetik. Így pl. a prémontreiek uj palotája telkén egy 420 □ m. területü, szürke kovakoczkákból kirakott mozaikpadozat került szinre, melynek 28·16 m. hosszú északi oldalán 2·5-2·5 m. távolságra 12 oszlopláb állott, kétségtelen bizonyitékául annak, hogy a régi épület nevezett oldalán 12 oszlop tartotta a párkányzatot. Az alapfalak irányából, a szerteszétszort oszlop-töredékek alakjából és a beépített terület nagyságából könnyen le lehetett vonni azt a következtetést, hogy e helyen hajdanta egy hatalmas arányu és művészi alkotásu basilika állott.
Hasonló épületromokra találtak a Berzsenyi-utczában levő Kikaker-féle uj ház telkén, továbbá az iskola-utczai Mikos-féle ház udvarán.
Az utóbb említett telken felfedezett romok egy nagyobbszabásu magánház maradványai, melynek alapfalai az első tekintetre elárulják, hogy az épület hosszú négyszöget képezett, főfalai egymással párhuzamosan húzódtak északkeletről délnyugat felé. Az épület homlokzatával nyugatra tekintett, legalább e mellett szól az a körülmény, hogy a nyugati fal körül szerte-szétszórva nagyszámú, egy és ugyanazon stilusban kifaragott oszlopszártöredék hevert, maradványai talán azon oszlopcsarnoknak, melynek oszlopait a nyugoti fal tartotta.
A többi három főfal két hosszú négyszöget alkot, melyet a rajtuk keresztül vonuló keskenyebb (55-73 cm.) falak kisebb-nagyobb területü helyiségekre: folyosókra, termekre osztanak. A keleti főfal és a rajta keresztül húzódó egyik oldalfal által alkotott szögletben egy 1·8 m. mélységű és közel egy m. átmérőjü, hengeralaku téglákkal kirakott mélyedés (gyüjtő medencze?) volt látható, melynek alul nyilt oldalába három, kerek nyilású csatorna torkollott. E kis üregü és téglákkal kirakott csatornák helyzetéből könnyen megállapítható, hogy a vizet délnyugat felől vezették az említett medenczébe arról a helyről, a hol az alább bemutatandó mozaik-padozat volt elhelyezve.
A kiásott falak csak részben tüntetik fel a régi épület alapépítményét; a ki nem ásott föld alatt egy részök keleti irányban húzódik tovább a vármegyeház épülete felé, más részük a Kossuth Lajos-utczai Szabó Ernő-féle ház kertje alatt délfelé halad előre.
A falak környékén, a már említett oszloptöredéken, néhány kisebb agyagedényen, egy bronzkarpereczen és több darab római császárkori rézpénzen kívül semmi különös 166apróbb leletre nem akadtak; de annál becsesebb és érdekesebb az a szines mozaiktábla, mely a régi épület délnyugati végén levő egyik nagyobb teremnek (fürdő?) padozatát alkotta s a mely mintegy 18 □ m. nagyságban terült el az 1·2 m. vastagságú felső földréteg alatt.
A nehéz munkával megmentett mozaikrészlet nagysága megközelíti a 12 □ métert; legnagyobb hosszusága 4·5 m., legnagyobb szélessége 3·2 m. Az alapjául szolgált falépítmény négy rétegből állott. A legalsó réteg 0·25 m. vastagságú mészbeton, e felett egy sor téglaburkolat, a téglaburkolaton egy durvább és egy finomabb betonréteg. Ez utóbbiba vannak beleillesztve a mozaikat alkotó, 1 cm. hosszú élü márvány-koczkák, melyek fehér, világoszöld, sötétzöld, halaványpiros, sötétvörös, aranysárga, narancssárga és sötétkék színben váltakoznak. A mozaik e nyolcz színben pompázó ornamentikájának középső és főrésze négyzet-alak, melynek oldalait piros, fehér és sötétkék színü sávokkal diszített szegélyzet határolja. A négyzet két, szemközt álló oldalához az előbb említett teljesen azonos szegélyzet által környezett egy-egy hosszú négyszög csatlakozik, melyeknek fehér színü koczkákkal kirakott mezejét sötétkék színü pontozott vonalak szabályos nyolczszögekre osztják. A nyolczszögü idomok közepén levő négyzet-alakok narancssárga színűek, a nyolczszögek érintkezésénél és szélein támadt négyzet-, illetőleg háromszög-idomok sötétvörös koczkákból készültek. A két hosszú négyszöggel határolt középső nagy négyzet belsejében egy a négyzet oldalait érintő, vörös és sötétkék szegélyzetű körszalag fut körül. E körszalag alkotta kör középpontja körül két, párhuzamosan haladó kisebb kört látunk. A 0·7 m. átmérőjü belső kör síkját körívekből szerkesztett csillag diszíti. A csillag szárai fehér szinüek, a szárak között levő terek váltakozva sötétvörös és sötétkék színü koczkákkal vannak kirakva. A kis kört vörös és sötétkék sávok szegélyezik, a közöttük levő körgyürü egészen fehér. Ezen külső kör és a négyzet oldalait érintő körszalag között elterülő, közel 0·9 m. átmérőjü gyűrűt, középpontból futó körívek ékítik, melyek a szélső-nagy körszalaggal párhuzamosan futó kilencz, a középpont felé egyre kisebbülő körvonal által átvágattatván, a nagy körgyűrűt számos kis háromszögre - megannyi pikkelyre - osztják. A pikkelyek mindegyike ugyanazon színü koczkákból van kirakva és nyolczféle színben akként csoportositva, hogy a változatos színü körívek oly módon következnek egymásra, hogy a harmonikus színváltozat és a sűrüen egymásra következő körívek egy élénken vibráló tarka kép hatásával vannak a szemlélőre. A szélső nagy körszalag és az azt határoló négyzetoldalak között levő világos és sötét vörösszínü, háromszögalaku tereket körívekből kombinált hármas félhold-alakok töltik ki, megannyi fehér szinben.
SABARIAI MOZAIK-PADLÓZAT. A szombathelyi régészeti múzeumból.
Az ezen mozaikkal padozott terem déli szomszédságában két kisebb méretü helyiség állott, melyeknek mészbeton padozatából csak apró darabokat lehetett találni, minthogy a régi falak leomlása vagy lebontása alkalmával e padozat is nagy sérüléseket, repedéseket szenvedett.
167A romok közül előkerült eme darabok különféle nagyságuak, vastagságuk 5-6 cm., simára csiszolt felületök többféle alapszínben (sárga, vörös, zöld, kék) változatos, egyenes és görbevonalú ornamentikát tüntet fel sőt egyiken-másikon a figurális diszítés nyomai is fellelhetők.
Ha eltekintünk is a város különböző pontjain tett hasonló felfedezésektől s csak az említett két nagyobb szabásu épűlet maradványaira utalunk, akkor is jogosultnak fog látszani az a vélemény, mely a régi Sabaria nagyságához füződik, főleg minthogy azt egyéb jelentős körülmények is támogatják. A feliratos kövek sorai és a régi írók feljegyzései ugyanis sok oly intézmény emlékét őrzik, melyek a nagy római birodalomnak csak elsőrendű városaiban voltak feltalálhatók. Igy p. o. gyarmatvárosok politikai és közigazgatási szervezetével járó hivatalok, a katonaság, a papi testületek, a czéheknek megfelelő collegiumok, mindmegannyi bizonyítékai annak az előkelő helynek, melyet Sabaria elfoglalt.
A KŐSZEGI Ó-HÁZ ALAPRAJZA. Eredetije a szombathelyi muzeumban.
Tisztviselők.
Feliratos köveink sorai között gyakrabban szerepelnek a világi tisztviselők nevei. Van egy emlékkövünk, melynek következő felirata szerint ugyanazon személy háromféle tisztséget viselt:
ISIDI AV(gustae)
SACR(um)
TI(berius) BARBIV(s)
TI(berii) FIL(ius) VIC(entia Domo)
VALEN(tinus)
DEC(urio) C(oloniae) C(laudiae) S(abariae)
QUAEST(or)
IVIR...
SACR(um)
TI(berius) BARBIV(s)
TI(berii) FIL(ius) VIC(entia Domo)
VALEN(tinus)
DEC(urio) C(oloniae) C(laudiae) S(abariae)
QUAEST(or)
IVIR...
E feliratban örökiti meg a vicentiai származásu Tiberius Barbius Valentinus, a dicső Isis istennőnek tett fogadalmát, megjegyezvén egyúttal ama hivatalokat is, melyeket viselt.
A legtöbb adót fizető decuriok közül alakitott szükebb körü tanács Sabariában, ugy látszik, hat tagot számlált, mert a feliratokon csak seviri (hat férfiu) szerepelnek. A decuriok egész testülete alkotta a felsőbb rendü tanácsot, melynek közügyekben hozott végzései a coloniára nézve egyértelmüek voltak a romai senatus határozataival. Ez a testület vezette a gyarmatváros ügyeit; felügyelt a köz és magán életre, birói és rendőri hatalmat gyakorolt. Megkülönböztető diszöltönyük volt a fehér és szélesszegélyü toga, lábbelijök hasonló volt a római senatorok sarujához.
Katonaság.
Legkisebb adat sem szól amellett, hogy Sabaria állandó őrséggel megrakott táborhely lett volna; de ha állandó katonasággal nem bírt is a legiok és veteranusok gyakrabban megfordultak falai között. A fogadalmi emlékköveken és a sirfeliratokon gyakran találkozunk katonák neveivel, a 168melyek után jogosan következtetjük, hogy az időközönkénti hadjáratok alkalmával Sabariához és vidékén sok legio megfordult. Több felirat emlékszik meg a sabariai dzsidásokról - ala contariorum Sabariensium - kik nevöket a sarmatáknál használatos contus nevü lándzsától nyerték. E lovascsapat szervezése ritka kiváltsága volt a sabariaknak, a minővel csak kevés colonia dicsekedhetett.
Feliratos emlékeink, különösen a sírfeliratok számos veteranusnak őrizték meg nevét, akik családjaik tagjaival együtt temetkeztek a közös sírba, valamint nem kevés azon feliratok száma sem, melyek a kiérdemült és szabadságolt katonák neveit hirdetik. Már pedig ebből a körülményből kitünik, hogy Sabariát csak azok választották nyugalmuk helyéül, akik ezt korábban megismerték, akik falai között, vagy legalább közel vidékén éltek.
A hadi czélokra szolgált földsánczok maradványai még napjainkban is láthatók Királyfalva község határában, őrtornyok romjai emlékeztetnek a római katonaságra Rohonczon, a Ság-hegyen, a kőszegi Ó-háznál, az oladi dombokon még fel-feltünnek romjai azoknak a bástyáknak és váraknak, melyek hozzáértők állításai szerint mind a római hadi technika alkotásai.
HYPNOS-SZOBOR (SZOMBATHELYI LELET). A szombathelyi régészeti muzeumból.
Vallás.
A római politika a vallásban birta egész erősségét, nem csuda tehát, hogy Pannoniát is csakhamar elözönlötték a görög-római istenségek. A fogadalmi oltárköveken és síriratokon az istenek és istennők egész seregével találkozunk, jeléül annak, hogy a római cultus mily gyorsan és mily nagy mértékben terjedt el a barbárok lakta vidéken.
A fogadalmi feliratokon leggyakrabban előforduló istenségek: Genius, Nemesis, Sol, Luna, Lucifera, Isis, Silvanus, Venus, Victrix, Hercules, Lares domestici, Jupiter, az alvilági istenek (dii manes) stb.
Művészet.
A fogadalom teljesüléséből fakadt hála nemcsak kövekbe vésve hirdette az istenek tiszteletét, hanem szemlélhető alakokban is megjelenítette az isteneket, ily módon is ápolván a vallási érzést, mely a legmagasztosabb eszméknek, a római mythoszok személyesítőinek művészi ábrázolására vezetett. A ránk maradt szobrászati művek nagy száma mellett úgyszólván alig van figyelemre méltó emlékünk, mely a festőművészetnek e czélra való alkalmazását hirdetné; mindössze két faltöredéken látunk mythikus jelenetet. A cserépedények figurális díszítései már nagy változatot mutatnak, de még változatosabb csoportot képeznek azok a kő- és bronz-szobrok, domborművek, melyek vármegyénk területének egykori vallási életéről szólván, egyszersmind e terület őslakóinak szellemi fejlettségéről is tanubizonyságot tesznek. Az igazi művészi értéket hasztalanul keressük az emlékeken, melyek nagyobb részben helyi alkotások és utánzásai ama római műremekeknek, melyeket a kezdetleges műveltségü barbár eredetü lakók itt-ott láthattak és megismerhettek.
SABARIAI SZOBRÁSZATI EMLÉKEK.A szombathelyi régészeti múzeumból.
A vallási tárgyu szobrok és szobortöredékek egynémely példányának ismertetését a már korábban említett hatalmas Minerva-torzóval kezdjük meg, mely a mult század végén 170került színre a szombathelyi székesegyház alapjának kiásatásakor és a mely jelenleg a püspöki palota udvarán van felállitva. A szürke márványból faragott, fej és végtagok nélküli torzó hajdanta ülő és pedig emelkedettebb helyen ülő szobor volt. Erre vallanak hatalmas arányai. A meglevő rész magassága: 1·2 m., szélessége a vállnál: 0·64 m., a térdek felett: 0·94 m. A szobor mellét a jellemző aegis boritja, ez alól omlik alá hullámzó redőkben a tunica, melyet az emlők alatt széles öv szorit a testhez.
Szintén szombathelyi lelet a szárnyas Victoria márványba vésett domborművű alakja, melyet egy, a lelőhely szomszédságában talált felirat szerint Guintus Gavius Maximus és G. Torius Priscianus, a Felső-Pannonia Geniusának tiszteletére szolgáló collegium mesterei készitettek Modetus és Probus consulok idejében, vagyis 228-ban K. u.
Egy másik dombormű szárnyas Geniust tüntette fel; valószinüleg egy sirkő fedőlapja, mely szintén Szombathelyen került szinre.
Szombathelyi lelet az a 0·15 m. magasságú dombormű-töredék, mely a pápával diszelgő Juno alakjára emlékeztet, Fortuna istennő cultusát jelzi egy alig 0·3 m. magas szobortöredék, melyen a ruharánczok már fejlettebb izlést tüntetnek fel.
Venus istennőt nyugvó helyzetben mutatja egy 0·22 m. magas és 0·38 m. széles márvány-dombormű.
MERCURIUS-DOMBORMŰ (SZOMBATHELYI LELET).
A szombathelyi régészeti múzeumból.
A szt.-királyi templom falába van illesztve egy sirkő-töredék háromszögü oromzatában a sikerült gorgófővel, egy másik feliratos sirkő alsó részén látjuk Róma symbolumát, a Romulust és Remust szoptató farkast.
Az Aurelia Justina sirkövének alsó részén levő dombormű két geniust mutat, kik mint a halál nemtői, a házasság koszoruját széttépik és hajléktalanná teszik a galambot, melynek alakjában a felirat szerint a legjobb feleség és a leggondosabb anya rejtőzik.
Csontfaragványok a bunkóját czipelő Ámor és Vénus, a capitoliumi Vénus esetlen, barbár utánzata.
A kisebb-nagyobb bronz-szobrok nehézkes kivitelüek és alig tarthatnak igényt művészi értékre. A szőlőlevéllel koszoruzott Bacchus-herma és az edénydiszitére szolgált Bacchus álarcz, a Pannoniában nagyon tisztelt Silvanus szobrocskája, a Priapus-herma, a Mercurius- és Jupiter-szobrocska mind szombathelyi lelet.
Kedves képet mutat Ámor és Psyche achátkőbe vésett alakja, mely aranygyürübe foglalva szintén Szombathelyen találtatott.
Az elősorolt szobrocskákkal, töredékekkel és domborművekkel nincs kimerítve az a gyüjtemény, mely a megye területén talált római szobrászati művekből összeállítva a Vasmegyei régészeti egylet régiségtárában van elhelyezve.
A gyüjteményben több becses példány között látható, mint egyik igazán szép és művészi alkotás, a Szombathelyen talált Hypnos-szobrocska. Az álom istenének bronz-szobrocskája 171a képben feltüntetett nagyságban egy négy akanthuslevélből álló kehelyből emelkedik ki. Az alak előrésze meztelen. Ifju arczát és vonásait vastag patinaréteg boritja, göndör fürtjei a homlok felett üstökké domborodnak ki, jobb kezében pálmát tart, csonka balkarját kecses hajlással felfelé emeli.
A finomabb görög izlés határozott jeleivel találkozunk két, Szombathelyen talált antik szobrászati művön; az egyik egy terjedelmes reliefkép, a másik egy római paizs. Mindkettő finom, fehér mészkőből való.
A Mercurius-kép önmagát magyarázza. A 108 cm. hosszú, 58 cm. magas, 2 cm. vastag négyszöget képező táblából domborodik ki a főalak 6 cm. magasságig. Egy gazdag úrnőnek nincs figyermeke, nincs a ki a család nevét, talán azon nevet, melyet az ősök hosszú sora fényessé tett a római történelemben, továbbra is föntartsa. A nő buzgón imádkozik az istenekhez, kik végre is meghallgatják a nő fohászait és egy fiugyermekkel ajándékozzák meg. A nő forró vágya teljesülvén, megemlékezik az imáiban tett fogadalmáról és az isteneknek művészi kéz által egy táblát, egy képet faragtat, mely azon jelenetet ábrázolja, miként lett ő boldog anyjává.
RÓMAI PAIZS (SZOMBATHELYI LELET).
A szombathelyi régészeti múzeumból.
Mercurius, a Panergos, a minden jónak adományozója, felhőkön és felhők közt sas által kisérve, előre hajló testtel nyujtja a tenyerein polyákon ülő csecsemőt a csoport főalakját képező nőnek, ki (feje és jobbkeze hiányzik) mohó vágygyal és kinyujtott karokkal siet az adományt átvenni. Mellette balra egyenesen álló nőt látunk, ki mintegy csodálkozva, kevéssé nyitott ajkakkal és kiterjesztett karokkal tekint a kis kövér gyermekre; jobbról ismét nőalakot szemlélünk ülő helyzetben, jobbja a térdei közé állított amphora fülét fogja és szintén a főcsoportra függeszti csodálkozást és örömet kifejező tekintetét, háttérben egy tehén áll, melynek gerinczére támaszkodva széles mosolygó ábrázatú szolgáló nézi az előtérben lefolyó jelenetet.
Az egész képen a boldog megelégedettség bája ömlik el; az alakok csoportosítása olyan, hogy egyik sem zavarja a másikat, hanem kölcsönösen kiegészítik egymást. Mindegyike az alakoknak, daczára a szenvedett időviszontagságoknak, nemcsak a kivitel finomsága, az emberi alakok, tagrészek aránya, hanem és kiválólag a természetes, minden feszességtől ment testtartás által tünik ki. Az álló és ülő nő szabályosan szép arczéle, a ruházat finom redőzete, a tehénnek hátrafelé, a távlat szabályai szerint elmosodó alakja, az összes alakok könnyüdsége a hellen plastika legszebb idejére emlékeztet. Az egyetlen nem idealizált alak az egész képen a kövér gyermek, ez az egyetlen concessio, mit a görög művész a római realistikus felfogásnak tett.
172A paizs különleges római tárgy, hihetőleg valami győzelem emlékeül fogadalomból az isteneknek felajánlva. A mi ezen tárgyat oly becsessé teszi, az, hogy a paizs természetes nagyságban és vastagságban van kifaragva, nemcsak az elő-, hanem a hátlapja is. Valóságos díszpaizs, mely ép úgy meglehetett az illető adományozónál eredetiben fából készítve és érczczel bevonva.
A paizs egy hosszúkás, elől domború, hátul homorú nyolczszög. Magassága 74·5 cm., szélessége 40·0 cm., vastagsága 2 cm.; a 7 cm. magasságig domborodó paizs előlapja 7 mm., széles pálczatag által 3 fő és 4 mellék háromszögű mezőre osztatik. A 42 cm. magas középső mezőben Victoria áll ballábával egy gömbön, melyet jobb lába csak érint. Fölfelé hajtott jobbjában koszorút, lebocsátott baljában pálmaágat tart; a hiányzó fej helyén kiemelkedő részek a fejnek kevéssé jobbra való tartását mutatják. A háromoldalú mezőkben görög levéldíszlet (tökocsán és bogáncs), a két alsó és felső mezőben kiterjesztett szárnyak czikázó villámok és a szárnyakat összekötő pólya vagy tekercs látható; az egész paizsot egy 5 cm. széles anthemios-díszszel kitöltött szalag szegélyzi be.
A paizs homorú hátulsó oldalának szélein 3 cm. széles sima szalag húzódik végig; maga a lap az érczlemez bevonatot utánzó hosszúkás négyszögeket mutatja, melyek egymástól 8 mm. széles pálczatag által választatnak el; a lemezek végei a leszorítás folytán 3-3 ránczot képeznek; 19 és 49 cm. magasságban vannak a karkötők 2-2 szeggel leerősítve, szélességük 3 cm.; a hátulsó rész egészen simára csiszolt. Az anyag ugyanazonosságát és a kivitel egyformaságát tekintve, talán nem csalódom, ha mindkét munkát ugyanazon művész kezének tulajdonítom.
RÓMAI SIR SZOMBATHELY MELLETT. Saját felvételünk.
Ipar.
Hogy Sabaria a római idők alatt virágzó ipart üzött, arra nézve legtöbbet mondó bizonyitékok a ránk maradt irott emlékek, bélyegek, melyek az iparosoknak, iparos testületeknek - collegia - nevét is megőrizték számunkra. A vízvezeték ólom- és cserépcsövein, a sirokból kikerült mécseken, a cserépedényeken, téglákon megtaláljuk a gyárosok neveit, egy homokkőbe vésett és sarut ábrázoló dombormü a sarukészitést egy másik, márványba vésett dombormű, melyen két ökröt és egy mészáros-taglót látunk, a mészáros-ipart hirdette.
A föld mélyéből előkerült tárgyak: tűk, csattok, gyürűk, karpereczek, lánczok, csiszolt kőgyöngyök, vas- és csontkések, fejszék, sarlók, stylusok, a különféle alakú és nagyságú üveg- és cserépedények, nemcsak az iparágak sokféleségét tüntetik fel, hanem bizonyitékot szolgáltatnak az egyes iparágak fejlettségéről is.
Az ipartermékek legnagyobb részét a feltárt sirok szolgáltatták, melyek a vármegye legtöbb helyén találhatók, de legsürűbben, legnagyobb számban Szombathelyen kerülnek szinre.
Temetkezés.
A halottak eltemetése mellett azok elhamvasztása is divatos volt, bár a hullasirok sokkal gyakoribbak, mint az urnasirok. A sirok vagy egyszerűen a földbe vájt gödrök, melyekbe 6·15×0·32-0·63×0·37 nagyságú vastag téglalapokból készült koporsókban helyezték el a halottat, vagy boltozott üregek, melyeknek felső nyilását rendszerint egyetlen kőlappal zárták el.
A Kr. u. III. és IV. században a temetkezésekre külön területet is használtak, 173a mely több holdnyi kiterjedésben terül el a mai Szombathely déli határában és a mely napjainkban a majdnem általánossá vált "régi római temető." néven ismeretes.
A legtöbb sirleletet e területen a rumi országút nyugati oldalán elterülő püspöki téglavető-telep szolgáltatja. Az e helyt feltárt szabályos sorokban elhelyezett téglakoporsók egyforma szerkezetűek, tartalmuk is majdnem mindig ugyanaz: cserépcsuprok, üvegedénykék, csattok, bronz-ékszerek, tűk, FORTIS és CRESCES bélyeggel ellátott, egy és két lyukú cserépmécsek, pénzek, stb.
A leletek ezen állandó egyformasága mellett szinte feltünő volt az a felfedezés, mely 1895. november havában számos, nem közönséges tárgygyal gyarapította a vasmegyei régiségtárat. A munkások, kik rendszerint az őszi hónapokban gyüjtik össze a téglakészítésre való földmennyiséget, a telepet körítő földsánczok lehordása közben a föld szinétől alig 0·4 mélyen egy 2 m hosszú és 1·2 m. széles, vastag terméskőlapra találtak. A földet e kőlap mellől gondosan eltakaritották és egy, minden oldalán befalazott négyszögű űrre akadtak, melynek belső terjedelme meghaladja a 2 □ métert.
A ritka jelenségben sírboltot gyanítottak, egyik oldalán lyukat vágtak és a kivágott nyiláson keresztül belsejébe hatoltak. Egy csontvázat találtak benne, arczczal dél felé fordult helyzetben. Kiemelték a porladó csontokat és a csontok között elszórva találtak különféle vas- és bronztárgyakat.
A sírboltot fedő kőlapon a feliratnak semmi nyoma, de azért valószínű, hogy a sír lakója chirurgus volt. E feltevést támogatják azok a műszerek, melyeket sírjában leltek és a melyeken itt-ott még a rostjai is látszanak annak a szövött ruhának, melybe a halottat beburkolták. (4. ábra 1-8.) E műszerek részben vasból, részben bronzból valók. A vastárgyakat erős rozsdaréteg boritja és rendeltetésöket sem lehet megállapítani.
RÓMAI CHIRURGUS MŰSZEREI (LELET A RUMI ORSZÁGUTON). A szombathelyi régészeti muzeumból.
A bronztárgyak között van néhány eltompult műtőkés két darab görbevonaldíszű, bütykös ártartó két csiptető. Az egyiken nincs semmiféle diszítés és karjai ívalakban hajlanak egymásra a másik 13·5 cm. hosszú és gombos diszitésű fogantyújából kinyúló karjai fűrészszerűen bevágott élekben végződnek.
A lelethez tartozik egy vörös rézlemezből való, 19 cm. hosszú és 1·7 cm. átmérőjű hengercső és egy bronzból való csattkorong, mely a lelet legbecsesebb tárgya.
A fibulakorong 3 mm. vastagságú és 3·5 cm. átmérőjű körlap, melynek külső oldalát több színű érczmozaik diszíti. A diszített oldal gyengén kiemelkedő szegélyzete és az ezzel párhuzamosan haladó piros kör között levő fehér alapszínű gyűrűben apró, zöld fenyőfácskák 174alakjai látszanak. A belső kör pirosszínű mezeje kis négyzetekre van felosztva, melyek piros és kék színben váltakozva következnek egymásra. A piros koczkák közepében kék, a kékszínű koczkák közepében fehér pontokból kirakott csillagalakok vannak elhelyezve.
A RÓMAI URALOMTÓL A MAGYAROK BEJÖVETELÉIG.
Sabariát és vele egész Vasvármegyét, mely négy századon át tündökölt a római nagyság fényében, a hatalmas római birodalom bukásával csapás csapás után érte. A nemes Claudius nemzetséggel benépesült Colonia Sabaria, mely annyi római császárt üdvözölt falai között, mely a római kultura nemesítő hatása alatt virágzó várossá, egy jelentékeny provinczia középpontjává küzdötte fel magát, a középkor küszöbén kietlen pusztává, szomorú romhalommá változott.
Hun uralom.
Attila húnjai 445 körül a jól megerősített Sabariát bevették és kifosztották. Polgárai nagyobb részben Itáliába menekültek, hátrahagyott vagyonuk pedig a martalócz húnok, majd meg alig 10 év mulva, 455-ben, a Theodemir vezérlete alatt vándorló keleti góthok birtokába jutott.
Sabaria pusztulása.
Sigonius történetiró feljegyzése szerint a góthok pusztításával majdnem egy időben borzasztó földrengés érte Sabariát, a mely végleg megsemmisítette a klasszikus idők még fenmaradt emlékeit. Korunk tapasztalatai, a véletlenül felmerülő leletek, kétségtelen bizonysággal igazolják a nevezett történetíró állítását, mert az eddig felszinre került római emlékek, épületfalak, oszlop- és szobortöredékek, edények stb. egy, sőt némely helyen két méter mélységben találhatók, a mi pedig csak a városnak a földrengés okozta lesülyedésével, eltemettetésével magyarázható.
Góthok, longobardok és avarok.
A góthok rövid uralmára a longobardoké, majd meg az avaroké következett, a kik Szaszky történetiró adatai szerint Sabariát egyik Hagan-juk (avargyűrű) középpontjává választották.
Frank uralom.
Az évekig elhúzódott franc-avar hadjárat végeztével Pannonia a frankok hatalmába került és Eginhard szerint maga Nagy Károly is megfordult Sabariában, midőn bajorországi téli szállására indult. 870 körül Pannonia egy része Szvatopluk uralma alá jutott, de Sabaria továbbra is megmaradt a frankok birtokában, a mi abból is kitünik, hogy Arnulf király Sabariát és környékét Ditmár salzburgi érseknek adományozta.
RÓMAI KORBELI TORZÓ. (Zárókép). Ugyanonnan.
0. Római emlékekben gazdagabb lelőhelyek: Pinkafő, Alsó- és Felső-Eőr, Borostyánkő, Felső-Szénégető, Szalónak, Kéthely, Farkasfalva, Lödös, Vörösvár, Nánás-Szt.-Mihály, Óvár, Sámfalva, Rohoncz, Léka, Kőszeg, Velencze, Bozsok, Lukácsháza, Perenye, Herény, Kámon, Söpte, Paty, Szt.-Király, Vép, Sárvár, Kis-Czell, Körmend, Csákány, Szt.-Gotthárd, Királyfalva, Német-Cziklin Rába-Hidvég, Vasvár, Szanat, Bőd, Szilvágy.