Főispánok:

1225. Gyula, 1225. Buzád, 1225. Pósa, 1233. Ábrahám, 1237-38. Hahold, 1240-4. Balduin, 1244. Henrik, 1247. Miklós, 1260. Hahold, 1263. Benedek, 1266. Ernyei, 1271. Budaméri Gergely, ki testvérével, Egyed tárnokmesterrel és pozsonyi főispánnal együtt Ottokár hírnököt és a pozsonyi várat a cseh királynak kézre játszotta. 1273. Amadé, 1273. Domokos és Gergely, 1274. Amadé és Fülöp, 1275. Lóránt, 1276. Móricz és István, 1277. Amadé, 1279. Hebord és Gergely, 1287. Németújvári Iván, 1144. Henrik, 1296. János, 1316. Bánffy Tamás, 1325. Köcski Sándor, 1328. Lóránt, 1330. István, 1332. Tamás, 1339. Leustach, 1340. Miklós, 1345. István, 1347., 1348. Tóth Lőrincz mester, egyúttal sopronmegyei főispán, a ki megerősíti a kőszegiek kiváltságlevelét, György vasi főispánt ugyanez évben Lajos király Avignonba küldi; mint vasi főispánt találjuk ugyancsak feljegyezve ez évről Laczkfy Istvánt, 1349. Konth Miklós, 1350. Wolfhard Ulrik, Lajos királynak olaszországi hadjárataiban a német zsoldosok vezére, a hadjárat befejezte után pedig egyike azon követeknek a pápánál, kik neki az elfoglalt országrészt visszaadják, 1351. Olivér, 1355. András, 1356. Olivér, 1366. Petheő János, 1374. 1385. Szochi Frank, Konya bán fia, 1387. Kanizsai Miklós, 1405. Kanizsai György, 1436. Gersei Petheő László és Péter, 1438. Szécsi János, a királyné étekfogó mestere, 1439. Szécsi Miklós, 1440. Szécsi János, 1441. Gersei Pethő László és Pető, 1442. Kanizsai Imre, 1452. Szécsi János, 1453. Szécsi János és Miklós, 1454. Szécsi János, 1458. Kanizsai Imre, 1460. Kanizsai Miklós és László, 1462. ugyanezek, 1469. Monyorókeréki Ellerbach Bertold, 1476. Kanizsai László, 1481. Batthyány Boldizsár, 1521. Batthyány Ferencz, 1524. Kanizsai László, 1526. Széchi Tamás, 1530. Erdődy Péter és 1534. Nádasdy Tamás. Az 1562-ben elhalt Tamás nádor után még négy Nádasdy ült Vasmegye főispáni székében. Fia, Ferencz, a vasi főispánság mellett a kir. főlovászmesteri hivatalt is viselte. Ferencznek 1604-ben bekövetkezett halálával ennek fia, a hirhedt Báthory Erzsébettől született Pál, következett a főispánságban, ki 1625-ben a grófi rangot kapta és egyúttal dunántúli főkapitány és kir. főudvarmester is volt. Pálnak fia, Ferencz, az 1671-ben kivégzett országbíró, 1635-ben követte atyját a főispánságban; ezt a hivatalát azonban nem viselte haláláig, mert 1669-ben már egyik fiát, Istvánt, találjuk a megye főispáni székében. A Nádasdyakat követték: 1671-ben Széchy Péter gróf, 1685-ben Batthyány Kristóf gróf, 1687-ben Kéry Ferencz gróf, 1701-ben Batthyány Ádám gróf, 1703-ban Erdődy István gróf, 1727-ben Batthyány Lajos gróf, a későbbi nádor és Vasmegyének első örökös főispánja.

Alispánok 1595 előtt:

1338 András mester, 1356. Miklós mester, Elbee fia, 1376. Gáll Übül mester, 1381. Büki Hibardus mester, 1405. Melléthei Magyar Miklós mester, 1414. Egerváry Mihály, 1428., 1430., 1434. Thelekessy István, 1438. Szecsődy Gáspár, 1439. Nádasdi Darabos Jakab, 1439., 1440. Keresztúri János, 1444. Bődi Dénes, 1445. Ládonyi János és Rumi János, 1449., 1450. Káldi György, 1454-57. Nádasdi Darabos László, 1460. Szerdahelyi János, 1460., 1461., 1462. Polyáni Tamás, 1465. Koltai György és Sitkei Antal, 1470. Nádasdy Lajos és Egerváry Mihály, 1475-76. Válti Rákos Albert, 1478-79. Gosztonyi Venczel, 1479. Szarvaskendi Sibrik László, 1481. Boldogasszonyfalvai Horváth Mihály, 1485. Parragi Miklós és rádóczi Győrffy János, 1483. Sitkei Antal, 1483-88. Polyáni János, 1500. Poliany Imre és Sitkey Zsigmond, 1515. Pelsőczi János, 1535. Szecsődy Ferencz, 1550. Jakovíts Pál, Ivánczy Péter és Zarka János, 1555. Ivánczy Péter, 1561. Ivánczy Péter, Zarka Pál és Botthka Imre, 1564. Nádasdy András, és Bécsy Gergely, 1666. Botthka Imre és Darabos Gergely, 1569-1571. Botthka Imre, Nádasdy András, 1574. Nádasdy Andárs és Beiczy Gergely, 1577. Nádasdy András és gersei Petheő Ambrus, 1578. Botthka Imre, 1583. Táplánfalvai Polyány Farkas és Nádasdy Pál, 1584. Nádasdy Pál, 1586., 1589., 1592. Nádasdy Tamás és lukafalvai Zarka Lajos.

1595-től fogva 1848-ig a megyei önkormányzat élén a következő alispánok működtek: 1595. Nádasdy Tamás, Zichy György, 1600. Chemetey István, Kesserü István, 1601. Darabos István, Joó László, 1605. Keserü István, Szelestey Ádám, 1608. Kisfaludy Balázs és Nádasdy Tamás, 1619. Kisfaludy Balázs, 253Nádasdy Tamás, 1625. Polányi Lőrincz, Kisfaludy Pál, 1632. Eördög Simon, Káldy Ferencz, 1635. Káldy Ferencz, Rajky Imre, 1636. Chemetey József, Sibrik István, Kisfaludy István (helyettes), 1641. Kisfaludy István, Horváth János szentgyörgyi, 1646. Nádasdy Balázs, Meszlényi Benedek, 1656. Káldy Péter, Niczky Boldizsár, 1659. Káldy Péter, Zarka Mihály, 1661. Káldy Péter, Török Imre, 1665. Niczky Gáspár, Enyedy János, 1672. Falussy Miklós, Vasdinnyey Sándor, 1673. Káldy Péter, Enyedy János, Niczky Gáspár, 1676. Horváth János, Báchmegyey Ferencz, 1687. Báchmegyey Ferencz, Szegedy Pál, 1696. Szegedy Pál, Szalánczy Márton, 1699. Szegedy Pál, Hevenyessy János, 1700. Hevenyessy János, Horváth Zsigmond szentgyörgyi, 1705. Horváth Zsigmond, Zobothin János, 1713. Zobothin János, Sigray József, 1717. Zobothin János, Horváth József, 1718. Zobothin János, Tallián Ádám, 1724. Tallián Ádám, Foky János, 1730. Rosty István, Neczky Zsigmond, 1735. Rosty István, 1742. Szelestey Boldizsár, Mlinarik Pál, 1746. Szelestey Boldizsár, Lippics Boldizsár, 1749. Sallér István, Zarka István, 1754. Zarka István, Boros Ferencz, 1757. Zarka István, Rosty Ferencz, 1762. Rosty Ferencz, Orosz Ignácz, 1772. Rosty Ferencz, Horváth Ferencz, 1775. Horváth Ferencz, Sibrik László, 1784. Boros Ferencz, Somogyi János, 1786. Boros Ferencz, Tallián Antal, 1788. Boros Ferencz, gróf Sigray József, 1790. Boros Ferencz, Vajda Antal, 1794. Vajda Antaé, Farkas László, 1798. Vajda Antal, Farkas László, ez utóbbi helyét 1805-ben Saly Károly foglalja el, 180. Szladovits Károly, Szabó Ignácz, 1812. Szabó Ignácz, Jelencsics János, 1816. Szabó Ignácz, Szerdahelyi Ignácz, 1828. Niczky János, Szerdahelyi Ignácz, ennek helyét azonban már ez évben Bertha Ignácz foglalja el, 1832. Niczky János. Bertha Ignácz, 1835. Bertha Ignácz, Békássy Imre, 1838. Vidos József, Zarka János, 1840. Vidos József, Tóthfalui Tóth Lajos, 1842. Békássy Imre, Széll József, 1845. Széll József, Zarka Sándor, 1848-49. Széll József, Zarka Sándor, majd Zarka Sándor, Vidos Dániel, Balogh Antal.

Az októberi diplomát követő restauráczión első alispánná Mesznil Viktor, másodalispánná Szentgyörgyi Horváth László, főjegyzővé pedig Szelestey László, a költő, választatott meg, ezek helyét azonban még ugyanazon évben Széll József első alispán, Balogh Antal másodalispán és Inkey Sándor főjegyző foglalták el, a megye adminisztrátorává pedig gróf Festetich György neveztetett ki. Az országgyűlés feloszlatása után, hogy a megyei gyűlések betiltását megelőzve, megbizatását megbizói kezébe tehesse le, a tisztikar az 1861. november 4-én tartott közgyűlésen lemondott. A főispáni helytartó néhány nappal előzte meg lemondásával a tisztikart.

Noha a XVI. század vége felé már Szombathely a megye székhelye, a háborús idők és más kedvezőtlen körülmények később is gyakorta kényszerítették a megye rendeit, hogy gyűléseiket egyéb helyeken, néha kisebb falvakban, tartsák meg. Ily helyek: Rohoncz, Körmend, Német-Ujvár, Kis-Czell, Vép, Meszlen, Monyorókerék, Szőllős.

Szombathelyi gyűléseit a megye a XVII. század első felében a várban, később pedig bérházakban tartotta. Tíz év telt el, mig a megye székházra szert tehetett.

A vármegye adakozásra szólította fel főurait, egyuttal pedig a nemességre minden porta után 50 dénárt vetett ki. Elsőben is Draskovich György győri püspökhöz, mint Szombathely földesurához folyamodott, kérvén őt, hogy engedjen át részére valamelyes városi épületet, melyet állandó székháznak felhasználhat. A püspök azonban, a ki forrásaink szerint különben is gyakran háborgatta a megyét jogaiban, úgy, hogy e miatt ellene az 1647-iki pozsonyi országgyűlés vizsgálatot volt kénytelen elrendelni, nemcsak akadályozta a megye törekvését, hanem még azon vételi szerződés ellen is tiltakozott, melyet a megye időközben a Töttősy árvák gyámjával kötött. Csak 1649-ben engedte meg bizonyos, földesuri jogait biztosító feltételek alatt, hogy a vármegye Szombathelyen "a várterületen kívül, polgári házat vagy 254telket vehessen, avagy épithessen." A megye nem késett az alkalmat felhasználni. 1651-ben állíttatott ki az örökbevalló levél a vármegye és Bornemissza Orsolya között, mely szerint ez utóbbi kiskoru fiának, Festetich Pálnak, telkét és kőházát 1050 frtért a megye tulajdonába bocsátja. Az ekkor vett telek és kőház képezi máig is magvát a Széchenyi-téren emelkedő vármegye házának. Az építkezések 1775-ben kezdődtek meg és a nagy palota 1779-ben már teljesen készen állott.

A megye-gyűlések kétfélék voltak, úgymint nagy (congregatio generalis) és kis (congregatio particularis) gyűlések. Az előbbiek rendszerint évnegyedenkint, az utóbbiak a szükséghez képest, bármikor összehívhatók voltak. A kis gyűlések jegyzőkönyveit mindig a nagy gyűléseken hitelesítették. Szabály, hogy a kis gyüléseken csakis a kevésbbé fontos ügyek tárgyalhatók.

Az 1746. évi január 17-én tartott közgyűlésen hozott statutum értelmében oly esetben, "ha Alispány urak a Gyűlésekben akármit inditványoznának, azok csendesen kihallgattassanak, senki beszédjekbe ne vágjon, hanem minden dolgok egész mérséklettel vitattassanak." A közgyűlési ügyrendre vonatkozó egyéb intézkedései a statutumnak a következők. "Valamint mindenkinek a maga véleményét mérsékléssel előadni szabadságában áll, úgy senki a másik beszédjébe ne vágjon, annyival inkább személyeskedésre ne vetemedjék; mivel pedig minden nemesnek a vármegye gyűlésire személyesen vagy felhatalmazott által megjelenni kötelessége: ne bátorkodjék senki a jelenlevők nevében maga vélekedését erőltetni, annyival kevésbbé a köznemességet hitegetésekkel a maga véleményére vonzani, mely nem másnak, mint a közcsend és békesség felzavarásának tekintetik. Habár valaki másnak megbízó és felhatalmazó levelét a gyülekezetben előmutatja is, mindaddig annak szava és helye a tanácskozásban meg nem adatik, valameddig közmegegyezéssel a megbízott személynek a tanácskozásra alkalmatos értelmi és erkölcsi tulajdona el nem ismertetik. Az előlbocsájtottak, mint a jórend behozatala és az egyetértés, békesség és csend fentartására intézett rendelések, mindenek által szentül megtartassanak, az azokat akár részben, akár általában megszegők pedig a gyülekezet szintén az 1723-ik Törvénynek 57-ik czikke szerint büntettessenek és nyomban exequáltassanak. Miokáért szükséges, hogy a vármegye tiszti ügyésze mindenkor a gyülekezetekben jelen legyen, annak törvényes akadályoztatása esetében pedig más alkalmatos ügyvéd illendő napi járandóság fizetése mellett helyettesíttessék. A végzések az illető tisztviselők által minden késedelem nélkül foganatba hozattassanak és senki ne merészelje sem maga, sem mások által e részben azokat akadályoztatni, úgy mindenki azokat szentül megtartani köteleztetik az 1723-iki 58-ik Törvény czikkelye értelmében."

A tárgyalási nyelv 1806-ig a latin és ezen a nyelven vezették a mondott évig a jegyzőkönyveket is.

Arról a buzgóságról és kitartásról, melylyel Vasvármegye karai és rendei a közügyeket a zöld asztalnál tárgyalni szokták, fogalmat nyujthat már maga az a körülmény is, hogy szokásuk volt a megyeházát mindaddig oda nem hagyni, míg a tanácskozás az összes ügyek letárgyalásával befejezést nem nyert. Néha aztán ott ültek hétszámra, mint például 1809-ben, midőn a február 6-án megnyilt nagygyűlés még csak márczius 4-én érte el mozgalmasságának tetőfokát. E napon jelent a karok és rendek előtt József nádor, ki ez alkalommal nemcsak a saját festett arczképét ajánlotta meg a megye tanácsterme számára, de egyúttal készséggel megígérte, hogy e czélra a király arczképét is meg fogja szerezni. Az olajfestésü képeket, melyek Ferencz királyt és a nádort életnagyságban, magyar tábornoki egyenruhában tüntetik fel, a megye csak később, 1830-ban kapta meg. Ezek a képek a tanácsteremnek ma is díszéül szolgálnak. Háborús időkben megtörtént, hogy a napi ügyek felszaporodása és az elintézés sürgőssége a rendek állandó együttlétét tette volna szükségessé. Ekkora áldozatot azonban a rendektől kivánni nem lehetett. Ily esetekben tehát úgy segítettek 255magukon, hogy kebelükből állandó helyi hatóságot, bizottságot választottak és azt a közgyűlés teljes joghatóságával ruházták fel. Az 1809-ben választott bizottság 15 tagból állt, érvényes határozat hozatalához pedig 5 tag jelenléte volt szükséges.

A főispánok beiktatása rendszerint nagy ünnepélyességgel és fénynyel szokott végbemenni. Az ünnepélyek díszét és fényét, a közelebbi és távolabbi megyék nemességén kivül, nem egyszer országos előkelőségek, hatalmas főurak fokozták megjelenésükkel és részvétükkel.

Ősi szokás volt, hogy a beiktatás alkalmával a székében ülő főispánt, mikor az esküt már letette, a megye főszolgabirái háromszor felemelték, a karok és rendek és a jelenlevő vendégek pedig háromszoros harsogó viváttal üdvözölték.

A legfényesebb ünnepélyek egyike, Batthyány Ádám beiktatása alkalmával, 1762. évi augusztus 25-én folyt le Körmend várában. A beiktatásra Mária Terézia királynő a visszalépő főispánt, Batthyány Lajos nádort, a beiktatandó főispán nagynevü atyját, küldte le királyi biztosul. A megye rendei már a januári gyűlésen foglalkoztak a beiktatási ünnepély részleteivel és határozattá lőn, hogy a nemes ifjak színejavából 150 tagú lovasbandériumot alakítanak. A bandérium öt csapatra osztatott fel, minden csapat harmincz-harmincz fényes fegyverzetű lovasból állván, külön zászlók alatt. Az első csapat vezéreül Rosty Ferencz másodalispán választatott meg. A beiktatás szinhelyéül Körmend vára tüzetett ki. A közgyűlést augusztus 25-én Zarka István első alispán nyitotta meg s inditványára Hajgathó Péter nagyprépost, Szily Márton kanonok, Eszterházy Ferencz gróf, Batthyány Ferencz gróf, Erdődy József gróf, Sigray Károly báró, Festetich Pál, Inkey Gáspár, Zsidó Mihály s Forintos Gábor zalamegyei és Tallián János somogymegyei alispánokból álló küldöttség hívta meg a királyi biztost és a beiktatandó főispánt a közgyűlésre. A lovas-bandérium ezalatt katonás rendben a vár udvarán sorakozott. Amint Hajgathó nagyprépost szép magyar beszédét a nádorhoz megkezdte, a trombiták megharsantak és a mozsarak minden oldalról dörögni kezdtek. A lelkesülés mámora fogott el mindenkit és a riadó éljenzés csak akkor csillapult le, mikor a nádor elnöki székét elfoglalva, ékes magyar beszéd kiséretében előterjesztette a királyi leiratot, mely az ő királyi biztosi kiküldetésére és az új főispán kinevezésére vonatkozott. A latin szövegű királyi leirat felolvasása után ismét a nádor emelt szót, szavait részben a közgyűléshez, részben az új főispánhoz intézvén. Majd gróf Batthyány Ádám, az új főispán szólalt fel és beszéde végén letette az esküt, melyet latin nyelven a kalocsai érsek olvasott fel előtte. A riadó éljenzés lecsillapultával Csődy Pál kanonok vette át a szót, ki az új főispánt latin nyelven a megyei rendek nevében üdvözölte. Az emlékezetes ünnepélyt fényes lakoma 256és játékok zárták be; részt vett bennök Grassalkovich Antal m. kir. kamarai elnök is.

Batthyány Lajos beiktatása alkalmával, 1790. ápril 14-én, Szombathely város polgársága ünnepi ruhába és fegyverbe öltözve állt sorfalat a város végén és innét díszmenetben kisérte be az új főispánt a megye székházába. A főispán az ünnepen résztvett polgárokat megvendégelte.

Fia, Fülöp, 1827. szeptember hó végén és október hó első napjain ugyancsak szokatlan fénynyel iktattatott be főispáni székébe. Az ünnepélyen Sopron, Zala, Veszprém, Győr, Trencsén, Hont, Baranya és Fehérmegyék küldöttségei osztozkodtak a vasi karok és rendek közörömében. Ez ősi, fényes ünnepélyek utolsó visszfényeként tűnik fel Radó Kálmánnak 1882. julius 10-iki beiktatása.

Adminisztrátorokkal a megye főispáni székében 1771-ig nem találkozunk.

1635. április 13-án Nádasdy Ferencz gróf 12 éves korában tartotta meg főispáni székfoglalóját és noha két éven át már ellenmondás nélkül állott a vármegye élén, az 1637. augusztus 10-én tartott közgyűlésen Eszterházy Miklós gróf nádor, Draskovich György gróf győri püspök, Batthyány Ádám, Czobor Imre, Csáky László és Eszterházy Imre grófok csoportjából a nádor nem épen váratlanul felemelkedett és az elégedetlenek nevében inditványozta, hogy a főispán korára való tekintettel, kérjen a vármegye adminisztrátort, a ki addig is, míg a főispán nagykorúságát eléri, a megyét helyette kormányozza. Hasztalan volt a gyermek főispán tiltakozása, ki helyett belső embere, Vittnyédy János vitte a szót, a többség az inditvány értelmében határozott, habár - eredménytelenül. A király ugyanis válaszában, hivatkozva arra, hogy gróf Nádasdy Ferencz életének 14-ik évét már elérte, főispáni esküjét az iktató közgyűlésen az ország törvényei szerint letette és a megyét két éven át az ő megelégedésére kormányozta, kijelenté a megye feliró levelére, hogy a megye kormányzatát tőle elvonni nem szándékozik, sőt akarja, hogy főispáni hivatalát és annak méltóságát továbbra is élvezze. Annyi azonban mégis történt, hogy a király a főispán tanácsadójául Lippay Gáspárt rendelte ki, meghagyván Nádasdynak, hogy a mikor kormányzati nehézségek merülnek fel, ezen érett, okos, a hazai törvényekben jártas és megyében is birtokos férfiú tanácsával éljen.

Az örökös főispánság adományozása azonban az adminisztrátori intézménynek 257Vasvármegyében is utat nyitott, mert, ha az örökös főispán hivatalát bármi okból nem viselhette, az adminisztrátor vagy helytartó kinevezése elkerülhetetlenné vált.

Batthyány Lajos, Magyarország kanczellárja és 1751-től fogva utolsó nemzeti nádora, harmincznégy évig kormányozta a vármegyét. Hivataláról 1762-ben mondott le és ekkor fia, ifj. Batthyány Ádám altábornagy neveztetett ki utódjává, de már 1771-ben Batthyány József gróf kalocsai érsek személyében adminisztrátor foglalja el a megye főispáni székét.

E minőségben követik őt: 1780. Batthyány Lajos herceg, 1784. Batthyány Miksa gróf, 1785. Radványi György Ferencz gróf, 1809. a muzeumalapító Széchenyi Ferencz gróf, Istvánnak atyja, 1811. Cziráky Antal gróf, 1832. ifj. Zichy Károly gróf, 1842. Czindery László, 1845. Zichy Bódog gróf.

A megye főbb tisztviselői a központban: az első és másod alispán, a fő- és aljegyzők, a fő- és alügyészek, a főorvos, a főmérnök, a főszámvevő és a főadószedő; vidéken: a kerületi, vagyis fő- és járási szolgabirák, végre az esküdtek.

Feltünő, hogy a választási elv legkésőbben tud érvényre jutni a jegyzői karral szemben. Még a mult században is volt rá eset, hogy a főispán nevezett ki jegyzőket; későbben azonban ezeket is kivétel nélkül a tisztujító széken választották. Említésre méltó, hogy a XVII. század első felében, sőt még a hatvanas években is közös jegyzőket tartanak a szomszéd vármegyék; így Vasmegye főjegyzői közül 1606-ban Szántóházy Ferencz egyuttal Sopron megye, 1661-ben mankóbüki Horváth Ferencz egyuttal Zalamegye jegyzője is. Az első főügyész, kinek nevét feljegyezve találjuk, Meszlényi Péter 1634-ből.

Politikai és törvénykezési tisztviselőkben ugyan nem szenvedett hiányt a vármegye, de annál nehezebb volt a helyzete akkor, ha arról volt szó, hogy szakértő orvost állítson a közegészségügyi szolgálat élére. Valóságos szenzáczió-számba ment tehát, midőn 1762-ben Erlinger Lajos személyében medicinae doctor ajánlkozott a megye physicus ordinariusául. A megye rendei Erlingert 1763. szeptember 27-én közakarattal csakugyan physicus ordinariussá választották, 500 frt évi fizetést biztosítván számára.

Az 1734. szeptember 30-án tartott közgyűlés azon határozatából, mely az adónak a helységektől leendő beszedését számadás terhe alatt a megye adószedőire bízza és attól az urasági perceptorokat eltiltja, sőt megszüntetésöket elrendeli, következtethetjük, hogy megelőzőleg az adószedés nehéz feladatát - ha nem is kizárólag - a földes uraságok magán perceptorai teljesítették. Két perceptora (adószedője) volt a megyének. Egyik a házi, másik a hadi pénztárt kezelte.

A szolgabirák törvényes száma a régi időben megyénkint négy volt; így volt az Vasmegyében is.

Az időpontot, melyben a megye tisztviselői elsőben részesültek rendes évi fizetésben, megállapítani nem tudjuk; de nem vagyunk képesek meghatározni az első salláriumok mennyiségét sem. A legkorábbi adatok, melyeket a fizetésekre vonatkozólag ismerünk, egy 1773-ból fenmaradt kimutatásban foglaltaknak. Ez a kimutatás azonban nemcsak a mondott évbeli, hanem a korábbi fizetésekről is felvilágosítást nyújt annyiban, amennyiben benne a régi fizetések mellett az ezen vagy a megelőző évből származó javítások is feltüntetve vannak. A kimutatás tételei a következők:

A vármegye személyi kiadása ez évben (1773.) 12043 frt 46 1/3 krra rúgott. A rendes fizetésen kívül azonban voltak a tisztviselőknek mellékjövedelmeik is. Például a főjegyző külön jövedelméhez tartoztak a nemesi oklevelek kihirdetése után befolyó, az ingatlan birtokok átiratása után járó, valamint az ezekre adott kölcsönöket terhelő dijak. A biráskodási joggal felruházott tisztviselők perdíjat kaptak, természetbeli lakással bírtak az alispánok, stb. Az irnokok részére az 1802. szeptember 27-én tartott közgyűlés fejenkint 4 öl tűzifát szavaz meg. Végűl 1803. márczius 1-től fogva a tisztviselők halotti negyedben részesűltek.

A táblabírákkal többször találkozunk a megye statutumaiban.

Az 1724. május 22-én tartott közgyűlésén határozatot hoznak a rendek, melyben megengedik, hogy a kerületi tábla bírái egyuttal megyei táblabíróságot is viselhessenek; a földesurak tisztjeit azonban, ha csak ebbeli hivataloskodásukról le nem mondanak, a táblabírói czím viselésétől eltiltják. Ezt a szabályt azonban az 1791. november 7-én egybegyűlt közgyűlés oda módosítja, hogy uradalmi tisztek is kinevezhetők táblabírákká, és mint ilyenek, a reájuk bízott politikai ügyekben jogérvényesen intézkedhetnek, de, mint bírák sem a polgári, sem a büntető törvényszékeken meg nem jelenhetnek és nem bíráskodhatnak.

A megyei törvényszékek negyedévenként tartották gyűléseiket. Polgári törvényszékeken a tárgyalások 1736. előtt rendszerint négy napig tartottak, ez időtől fogva pedig egy egész hétig. Ezt a szabályt a rendek 1752. október 6-án odamódosították, hogy jövőben a törvényszékek a perek számához képest több napokig is együttartassanak. A törvényszékek tagjai voltak az alispánok, jegyzők, fő- és alszolgabírák, ügyész, esküdtek, táblabírák, a városok hites képviselői és több, a törvényben jártas felesküdött nemes.

A peres eljárás alapjáúl egy 1657-ben kidolgozott és 17 szakaszból álló rendtartás szolgált. A nevezetes rendtartás mely kivételkép magyar nyelven iktattatott jegyzőkönyvbe, egész terjedelmében így hangzik:

A megyék 1785-ben, József reform-intézkedései következtében, autonómiájukat vesztették, megszünt a megyegyűlés, megszűntek a választott tisztviselők is. Nemcsak a hivatalos nyelv, hanem még a megye czímeres pecsétje is megváltozott és rajta a struczczal ékesített várfalat az ország czímere váltotta fel. Miután azonban a császár kevéssel halála előtt rendeleteit visszavonta, a megyék ismét visszanyerték önrendelkezési jogukat. Vasvármegye rendei 1790. márczius 2-án tartott közgyűlésükön foglalkoztak a császári leirattal és 16 pontba foglalták össze azokat az intézkedéseket, melyeket a régi rend helyreállítása czéljából életbeléptetni szükségesnek tartottak. József császár összes intézkedését semmisnek nyilvánítják, a külön bíráskodást megszüntetik és a földesurak, valamint az egyes kiváltságos helyek törvénykezési jogát és a jus gladii-t visszaállítják. A házakra erőszakosan felfestett számok eltörlését és a faluk nevét, számát, nemkülönben a földmérés állapotát feltüntető táblák kiásását elrendelik, az idegen földmérőkre vonatkozólag pedig azt határozzák, hogy azok a megye területéről nyolcz nap alatt annál inkább távozzanak, mert különben azok, kik közülök alkalmasak, katonának fogatnak el, az alkalmatlanok pedig erővel utasíttatnak ki az országból. A német nyelv használatát megszüntetik és a latin nyelv jogát visszaállítják.

Ettől fogva a megye ismét a régi latin köriratú pecsétjét használja 1837-ig. Mert, bár a rendek a tárgyalás nyelvévé már 1806-ban a magyart teszik, csak 1836. junius 13-án határozzák el, hogy a pecsét latin köriratát magyarra változtatják és ez irányban a kir. helytartótanácshoz felterjesztést intéznek. Az uj pecsét 1837. január 1-ére készült el és azt a megye használatba is vette, noha a királyi engedélyt arra csak 1838. február 8-án kapta meg.

Az 1848-iki törvényhozás intézkedéseiről alig vett tudomást a vármegye, midőn Nugent osztrák tábornok parancsából Althan gróf alezredes 1848. deczember 25-én egy mozgó csapat élén Körmendről Szombathelyig és onnan tovább nyomult s a megye nyugati részeit katonai kormányzás alá vette.

A megyei bizottmány egy időre Kis-Czellbe vonult, Kőszegen azonban az alkotmányos közgyűlés deczember 30-án véglegesen feloszlott. Az önkormányzati tevékenység ettől fogva megszűnt a megyében. Az osztrák polgári kormányrendszer behozatala után a megye a soproni közigazgatási kerülethez csatoltatott és 10 szolgabirói járásra osztatott fel.

Az alkotmány helyreállítása után Széll József neveztetett ki a megye főispánjává, alispánokká pedig péteri Takács Lajos és Hettyey István választattak meg. Széll József az 1870. LII. t.-cz. megalkotása után elhalt. A főispáni széken követték 1871-ben Ernuszt Kelemen, 1875-ben péteri Takács Lajos, 1882-ben Radó Kálmán és 1895-ben Reiszig Ede. Alispánok: 1871. Chernel Ferdinánd, 1877. Széll Ignácz, 1883. Reiszig Ede, akinek alispánsága alatt lépett életbe a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1886. évi XXI. törvényczikk. Az ezen t.-cz. értelmében alkotott és jóváhagyást nyert szabályrendeletek alapján nyerte a vármegye jelenlegi szervezetét.

A megyei törvényhatóság székhelye Szombathely. A vármegye czímere egy várfalrész, felül rovátkákkal, a falon lövőrésekkel; a fal ormán struczmadár áll és csőrében vas (aczél) pálczikát tart.

A törvényhatósági bizottság tagjainak száma 600. A bizottsági tagok felének választása 69 választókerületben történik. Az egyes választókerületek 262választóinak száma 200-600 között, a választandó bizottsági tagok száma pedig a választók számarányához képest 2-7 között ingadozik. A vármegye közönsége évenként négy rendes közgyűlést tart, még pedig február, május, augusztus és deczember hónapok első hétfőjén és az azt követő napokon. Ha a megállapított napokra ünnep esik, a közgyűlés a legközelebbi napon veszi kezdetét. Az előző évi számadás a május havi, a költségvetés az augusztusi havi közgyűlésen tárgyalandó.

A vármegye 10 közigazgatási járásra oszlik. A beosztás még 1871-ben történt; a terület aránytalansága miatt azonban a mai közigazgatás igényeinek többé meg nem felel. Kőszeg sz. kir. és Szombathely r. t. városok külön közigazgatási területtel birnak.

A közigazgatási és gyámhatósági szükségletekről, valamint az ezek fedezésére szolgáló jövedelmekről az 1897. évre szerkesztett és jóváhagyott költségvetés ismertetése eléggé kimerítő tájékozást nyujt a vármegye háztartásáról. A költségvetés rovatai im ezek:

A) SZÜKSÉGLET.

264B) FEDEZET.

A házi pénztár kezelése alatt álló alapok száma 36. Alábbi ismertetésünkben csakis a jelentősebbekre szoritkozhatván, ezeknek 1896. évi zárlati eredménye következő:

A vármegye területén hét határszéli vám állott fenn, úgymint Kőpatak, Sinnersdorf, Alhó, Burgóhegy, Velike, Vas-Hidegkut és Kőhida községekben.

A jelenleg érvényben levő pótadók százalékai a következők:

A vármegye vagyoni viszonyainak megitélésénél nem szabad figyelmen kívül hagynunk az építkezésekre és viczinális vasutakra felvett kölcsönöket sem, melyek azonban nemcsak a törvényhatósági háztartásra, hanem a vármegye egyéb fontos, különösen közgazdasági érdekeire is nevezetes befolyást gyakorolnak. A kölcsönök ezek:

Az 1883. XV. t.-czikkel nem szabályozott, külön rendeltetéssel biró alapok kezelése a vármegye közgyűlése által választott nemesi pénztáros hatáskörébe tartozik, ki e külön alapok jövedelméből rendes évi fizetéssel bír.

Legjelentékenyebb ezek közül az összesített franczia sarczalap, melynek alaptőkéje jelenleg (1896. év végével) 79,727 frt 78 kr., évi bevétele pedig 9338 frt 11 kr. Rendes évi kiadásaihoz tartozik:

Rendkívüli kiadásai voltak az 1896. évben:

A franczia sarczalap keletkezését az 1809-iki franczia inváziónak köszöni. Ekkor történt ugyanis, hogy a Rábáig előnyomuló francziák által kivetett hadisarczot a vármegye behajtotta ugyan, hanem a francziák elvonulásával annak egy része kezei között maradt, másrésze pedig a hadjárat befejeztével visszatérült. De felhasználatlanul maradt a magyar hadisegély egyrésze is, s a különféle élelmiszerek, gabona, stb. eladásából befolyt vételár és egyéb készpénz összegek a megye tulajdonába menvén át, azok közhasznú czélokra, összesített franczia sarczalap czímén külön kezelés alá vétettek. 1861-ben a megye az eddig külön kezelt régi magyar nyelvalapot is a sarczalaphoz csatolta, később azonban, 1872. évben, a 128,394 frt 54 krra rugó tekintélyes alapot felosztotta úgy, hogy belőle 8255 frt 12 krt régibb és ujabb magyar nyelvalap czímen ismét elkülönített, 10,000 frtot az elaggott megyei szolgák nyugdíjalapjához csatolt, 12,000 forintot a szombathelyi kath. liczeumi épület bővítésére fordított és 4435 forintot közművelődési czélokra és a tanügy előmozdítására a megyei vallásfelekezetek részére odaajándékozott.

A magyar nyelvalap 1896. évi alaptőkéje 40,463 frt 45 kr., évi bevétele pedig 2013 frt 56 kr. Rendes évi kiadásai:

Az első összeg évenként a magyar nyelvet sikeresen tanító néptanítók és szorgalmas növendékeik jutalmazására szolgál. A tanítók részére háromféle díj létezik: egy 200 frtos, egy 150 frtos és egy 100 frtos; míg szorgalmas növendékeik hasznos magyar népiskolai tan- és olvasókönyvekkel jutalmaztatnak meg.

A nemesi pénztárban kezelt többi alapok közül kiemelhető még a Deák Ferencz-ösztöndíjalap, melynek jelenlegi alaptőkéje 5537 frt 51 kr. és mely szintén az összesített franczia sarczalapból létesült 1876-ban, a liczeumalapot és a megyei szolgák ösztöndíjalapját.

Kétségtelen, hogy a közrendészet korábban fejlődött ki a városi municzipiumokban, mint a megyék területén, de annak okát, hogy megyénkben közrendészeti intézkedésekre csak a XVIII. században akadunk, nem annyira ezek, mint inkább a reájuk vonatkozó adatok hiányában kell keresnünk. Ami adattal a XVII. századból rendelkezünk, az csakis Kőszeg és Szombathely városokra vonatkozik.

A mult századok viszonyai okozták, hogy korábban a megye egyik első rangú, de nehéz feladatkörét a közbiztonság sértetlen fentartása és ápolása képezte. Hogy ebbeli kötelezettségeinek annál inkább megfelelhessen, 1715. április 16-án tartott közgyűlésén kimondotta, hogy mindazok, kik az útonállók és rablók üldözését elmulasztják, vagy azokat fel nem födözik, két évig 24 frt, azután pedig 40 frt bírságban marasztalandók el. Mivel a megyének a 18-ik században külön közbiztonsági közegei még nem voltak, a gonosztevők üldözésére és elfogására a megye a katonákat használta fel. Hogy azonban ezek kiküldetésökkel nem egyszer visszaéltek, onnan következtethetjük, hogy az 1729. október 18-án tartott megyegyűlés kénytelen 268volt elrendelni, hogy a gonosztevők elfogására kirendelt megyei katonák azoktól semmiféle czím alatt úgynevezett nyargaló pénzt kizsákmányolni ne merészeljenek. Az 1801. január 12-én tartott közgyűlés arról intézkedik, hogy az elfogott gonosztevők vallatás végett elsőbben is a járási szolgabíró elé vezettessenek. Hogy pedig a megye rendei a közbiztonság legveszélyesebb elleneit a kóborló czigányokban és pásztoremberekben látták, igazolják azok az intézkedések, melyek a megye jegyzőkönyveiben ezekre vonatkozólag gyakrabban előfordulnak. Azt a buzgóságot és gondosságot azonban, melylyel a megye rendei a pásztorok részéről támadható veszélyeket elhárítani törekedtek, mi sem mutatja inkább, mint a czifra szűrökre vonatkozólag 1752-ben kibocsátott rendelete. Abból indulva ki ugyanis, hogy a tolvajlások és fosztogatások a pásztornép fényűzésével állanak kapcsolatban, a fényűzés pedig leginkább a drága, czifra szűrök viselésében nyilvánul: az 1752. szeptember 18-án tartott közgyűlésen a szűrszabók által készíttetni szokott, szegett vagy czifra szűrök viselését azok elkobzásának büntetése alatt eltiltották. Rendeletét a megye még e század harminczas éveiben is fentartotta, sőt szigorította, a mennyiben kimondotta, hogy a szűrök elkobzásán kívül azok varrói a viselőkkel egyenlő büntetésben részesíttessenek és hasonló intézkedés megtételére a szomszédos Zala, Veszprém és Sopronmegyéket is megkereste. Sopronmegye azonban az ipar elnyomását hozván fel okúl, a czifra szűrök készítését és viselését továbbra is megengedte. Utóbb Vasmegye is szelidítette rendeletét, míg végre teljesen megszüntette. Az 1818-iki közjogi rendtartás a pásztorembereket, jelesen a gulyásokat, csikósokat, juhászokat, kanászokat, valamint azok bojtárjait a puska, pisztoly és egyéb öldöklő fegyver tartásától testi büntetés alatt eltiltja, jogot adván a pandúroknak arra, hogy a náluk talált fegyvert elkobozhassák. Az erdőőrök is csak olyan puskákat használhatnak, melyek a járási szolgabíró pecsétjével vannak ellátva. Ugyancsak az 1818-iki községi rendtartás teszi ujra kötelességükké a községeknek, hogy az éjjeli őröket pontosan kiállítsák és a mulasztást elkövető előljárókra vagy őrökre, a helységben netalán történendő rablások vagy lopások megtérítésén felül, a nemesekre 24 frt pénz-, a nem nemesekre pedig 24 pálczabüntetést szab.

Mint a fentiekből is kitetszik, a pandúrok ez időben már megyeszerte szervezve voltak. Az 1794. október 21-én tartott közgyűlésen külön közbiztonsági közegeknek és pedig négy biztosnak és minden biztos mellé hat-hat hajdúnak felállítását határozták el. A kir. helytartótanács a hajdúk (vagy amint a leirat mondja, drabantok) számát tizennégyre szállította le. Hanem a lovas hajdúk hiánya nemsokára érezhetővé vált. Minthogy azonban a megye a szükséges segédforrással nem rendelkezett, úgy segített magán, hogy a hajdúk vagy pandúrok számát leszállította tizenkettőre és az így nyert összeget felosztotta a többi tizenkettő között, mely fizetéstöbbletért aztán tartoztak a pandúrok maguknak lovat szerezni; azok élelmezését mindazonáltal a megye magára vállalta. Néhány évvel később az őrmesterek számát apasztották. Az egyiket közülök hadnagygyá nevezték ki, kettőnek az állását pedig beszüntették, az utóbbiak helyébe azonban egy káplári állást szerveztek. Az így nyert összeget a hadnagy, őrmester és a tizenkét pandúr között osztották meg. A pandúrok számát később fokozatosan emelték és egy 600 frt évi fizetéssel ellátott kapitány vagy főcsendbiztos vezetése alá helyezték. 1814-ben a lovas- és gyalogpandúrok száma már huszonhatra rúgott; az előbbiek számát kevés idő mulva 12, az utóbbiakét pedig 24 emberrel szaporították. Minthogy pedig megtörtént, hogy nem egy szemesebb rab a pandúrok kezei közűl kisiklott, az 1826. november 6-án tartott nagygyűlés elrendelte, hogy minden pandúr kezébe uj vasperecz, azonfelül pedig minden pandúrcsapatot vezénylő altisztébe még két póráz adassék a végett, hogy a nagyobb és veszedelmesebb rabok kezeit hátrakötözhessék.

A tűzrendészet első nyomaira 1741-ben akadunk.

A mondott év október 6-án a rendek azt határozzák, hogy "a tűzi veszedelem távoztatása tekintetéből, a veszedelmes helyeken pipázó nemtelenek a helység előljárói által az adótőkéhez fordítandó 4 forintos, a nemesek pedig az alispán által megveendő 6 forintra büntetendők." A kir. helytartótanács 1769. deczember 22-én a tűznek eltávolítása és könyebben való eloltása 270tárgyában kidolgozott utasítást küldött a megyének. A megye a 19 pontból álló utasítást vagy rendszabályt kiadta a községeknek; később azonban lényegesebb intézkedéseit maga is felhasználta az 1792. február 6-án kiadott és 1818-ban kibővített községi rendtartásban.

A jelenleg érvényben levő tűzrendészeti szabályrendelet értelmében a vármegye összes községeiben községi tűzőrség szerveztetett. A szükséges felügyeletet a tűzfelügyelők gyakorolják, a kiknek száma 30 (járásonkint 3-3).

A közegészségügyi szolgálat intézkedéseiről az egészségügyi részben szólunk.

A községi számadásokra vonatkozólag az 1801. január 12-iki közgyűlés külön elhatározta, hogy esztendőnkint mind az adózó (paraszt), mind pedig a nemes községek előljárói az illető szolgabírák által rendes számadás beadására szoríttassanak és az ilyen számadások a vármegye számvevője által vizsgálat alá vétessenek. A számadás mintája már az 1774. január 14-én tartott közgyűlésen megállapíttatott és használat végett kiadatott.

Az 1792-iki rendtartás a községi bíráskodásra nézve következőleg intézkedik:

A községi közigazgatás jelen állapota, egyes szervezeti hiányok daczára, kielégítő. A községi költségvetésekben mutatkozó hiány fedezésére az 1894. és 1895. évekre engedélyezett összes községi pótadóknak az összes egyenes állai adókhoz viszonyított százalékmennyiségét a következő kimutatás tünteti elő:

Vasvármegye ez időszerinti főispánja: Reiszig Ede, volt belügyi és kereskedelemügyi államtitkár, a III. osztályú vaskoronarend lovagja.

Főispáni titkár: Pápay István.

Központi tisztviselők:

Alispán: dr, Károlyi Antal kir. tanácsos.

Főjegyző: Bezerédj István.

I. aljegyző: Horváth Dezső, tb. főjegyző.

II. aljegyző: Pulay Ferencz.

III. aljegyző: Szakonyi István.

IV. aljegyző: Ruzsa Béla.

V. aljegyző: Jánossy Gábor.

Főügyész: Nagy Jenő.

Főorvos: dr. Mezihradszky Kálmán.

Főszámvevő: Koller Kálmán.

271Alszámvevők: Ivány Lajos, Szalkay József, Sághy Antal és Geley András.

Főlevéltáros: Balogh Gyula.

Főpénztáros: Seffer Lajos.

Ellenőr: Szilágyi Ferencz.

Könyvelő: Markó István.

Irodaigazgató: Boross Károly.

Árvaszéki elnök: Bárdossy István.

Árvaszéki ülnökök: Ritter József, Szalay Gyula, Török Károly, Biró István, Pogány István, Somogyi József és Radányi Emil.

Árvaszéki I. jegyző: Geiger Ignácz, II. jegyző Varró Pál.

Árvaszéki számvevők: I. Ivány Samu, II. Nagy Miklós.

Közgyám: Tessáry József.

Segédgyám: Nagy József.

Járási tisztviselők:

1. Szombathelyi járás:

Főszolgabíró: Bozzay Gáspár.

Szolgabiró: Papp Ferencz.

Jár. orvos: dr. Takách Bencze.

Jár. állatorvos: Sóváry István

Jár. utbiztos: Gáspár Gábor.

2. Kőszegi járás:

Főszolgabiró: Somogyi Miklós.

Szolgabiró: ifj. Seper László.

Jár. orvos: dr. Lauringer János.

Jár. utbiztos: Patonay Sándor.

3. Sárvári járás:

Főszolgabiró: Ajkay Gyula.

Szolgabíró: Takáts Márton.

Jár. orvos: dr. Strehlinger Herman.

Jár. állatorvos: Kreicha József.

Jár. utbiztos: Schmidt János.

4. Kiscelli járás:

Főszolgabiró: Jakab Bódog.

Szolgabíró: Szabó Péter.

Jár. orvos: Havassy Béla.

Jár. állatorvos: Schleifer Kálmán.

Jár. utbiztosok: Pető János és Forgách Ferencz.

5. Vasvári járás:

Főszolgabiró: Molnárffy Géza.

Szolgabiró: Bachó Vince.

Jár. orvos: dr. Markovics Sándor.

Jár. állatorvos: Lőwi Gábor.

Jár. utbiztos: Kutassy Ferencz.

6. Körmendi járás:

Főszolgabiró: Rusa Lázár.

Szolgabiró: Mészáros Ernő.

Jár. orvos: dr. Gergő Samu.

Jár. utbiztos: Fogasi Sándor.

7. Muraszombati járás:

Főszolgabiró: Pollák Pongrácz.

Szolgabirók: Sinkovich Elek és Kiss Elemér.

Jár. orvos: dr. Czipóth Zoltán.

Jár. állatorvos: Fodor Bernát.

Jár. utbiztosok Tóth Antal és Kocsvaró István.

8. Szentgotthárdi járás:

Főszolgabiró: Papp Antal.

Szolgabirók: Nagy József és Csorna Jenő.

Jár. orvos: dr. Schlesinger Ármin.

Jár. állatorvos: Rechnitzer Pál.

Jár. utbiztos: Kovács Kálmán.

9. Németujvári járás:

Főszolgabiró: Dömötör Lajos.

Szolgabiró: Keresztury József.

Jár. orvos: dr. Engel Sándor.

Jár. utbiztos: Kasino Ferencz.

10. Felső-eőri járás:

Főszolgabiró: Szabó Elek.

Szolgabírák: Herbst Géza és Mesterházy Gedeon.

Jár. orvos: dr. Hauler Pál.

Jár. állatorvos: Fischer Miksa.

Jár. utbiztos: Köhler Samu.