Szatmár város igazságszolgáltatása azért érdemel külön fejezetet, mert városi önkormányzatának legjellegzetesebb szabadsága az önálló bíráskodás joga volt.

Ma az állami igazságszolgáltatás nivelláló intézménye idején, őstörténetszerű hatása van azoknak a régi jogszolgáltatási állapotoknak, mikor sohasem azon harczoltak az államban működő parcziális hatalmak, hogy miféle jogokat alkossanak, miféle jogszabályokhoz kössék az emberek cselekvését, - hanem mindig csak azon, hogy kié legyen a jog kiszolgáltatásának hatalma. Ha jól megnézzük, a legtöbb privilégiummal vele járt valamiféle bíráskodási jog is; akár egy osztály privilegiuma volt, akár egy testületé, akár magánemberé.

Nem tudjuk, de következtethetjük, hogy ezek a bíráskodó tényezők nyílván bizonyos tompításokat eszközöltek az igazságszolgáltatás pártatlanságán és pedig minden valószínűség szerint a saját javukra, mert hiszen csak úgy érthető az az elszánt makacsság, a melylyel ezt a kiváltságot megvédelmezték, a mikor már meg volt és az az áldozatkészség, a melyet tanúsítottak, mikor meg kellett szerezni.

Szatmár város kiváltságleveleiben is kifejezetten benne van, hogy polgárait a "villicus" ítélje: a város bírája.

Ez a hivatal, - a kiváltságlevelekből kivehetőleg, - a szó szűkebb értelme szerint vett bírói hivatal volt s csak ilyenből fejlődött át vezető közigazgatási állássá.

Történelmileg közelebb eső időkben a város bírája a városi tanácscsal együtt gyakorolta a bíráskodást és azt a városi kiváltságot, hogy "Bármely külbíróság hatalma alól kivétetve, az illető jogot tulajdon elöljárójukon felül, a király egyedül magának és tárnokmesterének tartja fenn", - Zsigmond király 1407-ben külön is megerősítette.

A városi bíráskodás felső fokban királyi bíráskodás volt. Szatmár-Németi egyike ama húsz régi szabad királyi városnak, a melyek tárnoki sz. kir. városoknak neveztettek, ellentétben a személynöki városokkal. Szatmár-Németi város bíróságától a tárnoki székhez ment a felebbezés; de csak a örökösödési és a 60 forintot meghaladó adóssági ügyek kerülhettek felebbezésre. Ezeknek az ügyeknek elbírálása egész külön szokásjog, egész külön bírói gyakorlatban kijegeczesedő jogelvek szerint folyt le, a melyeket, "tárnoki czikkeknek" hívtak.

A tárnokmester eredetileg a király kincstárnoka volt. Mint ilyen azok felett a városok felett, a melyek a királynak adóztak, fenhatóságot gyakorolt. A kincstárnoki hatáskör azonban I. Ferdinánd alatt az általa felállított kir. kamarára szállott.

Szatmár a szepesi kamarához tartozott. Ennek a kamarának 1641-ből származó átiratában találunk fényes példát arra, hogy mennyire féltette a város bíráskodásának önállóságát és hogy a királyi hatóságok, viszonozva ezzel a városok hűségét és áldozatkészségét, a melylyel a király központi hatalmát támogatták, - míly erélylyel léptek fel a megyével szemben, ha ez a városi privilégiumot meg akarta sérteni.

92Történt ugyanis abban az évben, hogy Debreczeni Tamásnak, I. Rákóczi György jószágigazgatójának, szatmárhegyi pinczéjét a városi magisztrátus feltörette, mert Debreczeni Tamás nem akart adózni a bennlévő hordói után. Ő viszont ezért a hatalmaskodásért perbe fogta a magisztrátust a megyei bíróságnál. A magisztrátus tagjai azonban nem ismerték el a megye bíráskodási jogát és a szepesi kamarához folyamodtak orvoslásért, ez pedig egész nyomatékkal megírta a megyének, hogy "Szatmárnak és Németinek, ő felsége, - a mi kegyelmes urunk a proprietárius ura s azon városoknak arról szóló privilégiumok szerint, más bíró jurisdictiójának nem subjaceálnak (idegen bíráskodásnak nincsenek alávetve), hanem a ki törvénykezni akar velek, először a város székén prosequálja causáját (keresse igazságát. ) Ez okáért Nagyságtok Kmetek Ő Felsége jószágára törvényt tenni ki ne menjen stb. stb."

Később, 1667-ben pedig az történt, hogy a megye, - ismét a városi bíráskodás különállásának sérelmére, - valami városi jószágok fölött ítélkezett; de a város megtagadta az alispáni ítélet végrehajtását. Erre a vármegye végrehajtás megakadályozása czímén a várost fogta pörbe saját megyei ítélőszéke előtt és elmarasztalta 28,360 frt-ig.

Ennek az összegnek a behajtását azonban I. Lipót király megtiltotta, így nyújtván elégtételt a városnak, a mely a jogtalan támadás ellen nála keresett menedéket. A bíráskodás intézménye, a törvénykezés városi különállása ezekből láthatólag nagyon élénk és vissza-visszatérő problémája volt a közélet folyásának. Magának az igazságszolgáltatásnak belső élete azonban nagyon csendesen folyt le.

Ha lapozgatjuk a városi levéltár "Protocollum Juridicum" czímű évkönyveit, alig akadunk valami nevezetes törvénykezési esetre. A városi élet hagyományos nyugalma és egyhangúsága ömlik el rajtuk a legnagyobb részeikben az van megörökítve, hogy a telkek hogy kerültek egyik kézről a másikra, bámulatos gyakorisággal változtatva gazdáikat, a mi igazán nehezen egyeztethető össze a letűnt korok városi iparosainak hírhedt konzervativizmusával.

A kisebb értékű ügyekben egyes bíró ítélt, a tanácsnak valamelyik kirendelt tagja, a ki évről-évre bevezette mindenik eset rövid foglalatát és a reá hozott döntést, a "deliberatum"-ot.

Ezek között a deliberatumok között sok naiv bölcseségre akadhatunk. Hogy csak egyet említsünk, a XVIII. század közepén egy Thurver nevű seborvos 8 frtot követelt valamelyik becsületes csizmadiától, a miért a feleségét gyógykezelte. A csizmadia beismerte, hogy 8 frtban volt az orvosi tiszteletdíj kialkudva, de azzal védekezett, hogy általányban vállalta el Thurner seborvos úr a gyógykezelést, az egész betegség idejére; a betegség pedig még mindig megvan. Erre aztán az lett a deliberatum, hogy az alperes csizmadia tartozik 8 frtot azonnal kifizetni, de Thurver úr addig tartozik gyógyítani az asszonyt, míg "vagy meggyógyul, vagy meghal."

A nagyobb, főbenjáró (capitalis) ügyek, a város főbírája elé tartoztak, a ki a tanács tizenkét tagjával ítélkezett.

Ezek a nagyobb törvénykezési esetek mindig, vagy legalább is javarészt a házasság sérthetetlensége és a női tisztaság érinthetetlensége körül forognak.

A "prudens ac circumspectus" férfiú (bölcs és körültekintő) a mint a város bíráját mindenkor nevezék, nem ismert nagyobb bűnt, mint a paráznaságot és azt kegyetlenül büntette is.

Különösen szigorú férfiú volt Nyirő János uram, a ki 1612-ben ülte a város bírói székét és a ki alatt négy esetben szentencziázták meg a nemi erkölcs ellen vétőket.

A derék tanács könyörtelen befejezéseket írt a szerelmi regényekhez, a mint például itt következik:

11. máj. Anno 1612. Béltheki Balog András felesége Hadadi Kárja Mihály leánya Katalin, ki hitetlenül az ő urát elhagyván és egy Tholvaj András nevű latorral öszve társalkodván paráznájul éltenek, majd féleztendeigh, kik felől az Béltelei Bírák biztonságot is tettenek levél által. Itt azért az Zathmári Böcsületes Városban ez megmondott hitihagyot parázna kézben akadván, az Böcsületes város illjen törvényt pronunciált:

Hogy mivel parázna és hitetlen személj, méltó volna az halálra, de holott nincs ki fejére álljon, tehát az kerékhez kötve őtet mint olyan paráznát verjék 93meg, és az városból kivezettessék. És hogy ha ezután avagy az ő latrához Tholvaj Andráshoz, avagy egyéb latrokhoz ő magát adná, tehát mint olyan parázna utánna ír az város és ezen törvény szerint megbüntettessék feje vétessék.

Az melyre önnön maga itt az Böcsületes város előtt magát kötötte. Mely ő kötését írunk be az mi városunk könyvében jövendö emlékezetre. Nyirő János."

Szegény Katalin asszony! Rosszkor engedett a szívének. Háromszáz évvel később kevesebb bajjal járt volna a szerelme.

Egyszer-másszor elképped a jogérzésünk "az böcsületes város" ítéletein. És hiába keresnők a salamoni vonást az alábbi határozatban is:

"1612. julius 14.

Mivelhogy Makray Sándor elegendő bizonságokkal megbizonította, hogy az ő feleségbe Katha asszony parázna: Tehát az tanúk mellé heted magával esküdjék az fejére az eő feleségének, hogy az eő ágyát megfertőztetvén, parázna; harmadnap mulva vitesse az pelengér alá, vétesse el az fejét. Ha pediglen rá nem esküszik Makray Sándor az feleségére, tehát mind a kettő megverettessék és mindketten egiüt lakván bűnhődjenek."

Ilyenek voltak a szatmár-városi törvénykezés nevezetes esetei, a melyekhez járul 1716-ból három boszorkánypör. Ezek azért érdekesek, mert részleteikben is fenn maradván, megmutatják, hogy miféle tüneteket tartottak akkor boszorkányságnak.

A régi történetíró így írja le a legutóbbi két boszorkány pörét:

"Az 1716. év annyiban emlékezetes, mivel akkor égették meg itt az utolsó boszorkányokat, a két németi bábát: Fodornét és Rubánnét. A bábák pöre azt tanúsítja, miszerint: mesterségük nem értése, egymás gyanúsítása, kínzó szerszámok által kényszerített magukra vallás, a tanúk és bírák babonás hite okozták halálukat. Kezök alatt, némely gyermekágyas asszonyok s kisdedeik rosszul lettek, a sok füves vízbeni f üröszgetés mellett elszáradtak: - s mivel a hol egyik nem segíthetett: oda a másikat hívták, ez pedig, az elébbi orvoslás módját ócsárolta: és ha - mint hasonló tudatlan, - ő sem boldogult: okát természetfölötti dologban, kötésekben kereste, ez által az előtte orvoslót, boszorkány gyanújába hozta. Egy betegágyas asszonyhoz, a rajta nem segített Rubánné helyett, Fodornét hívták el. Ez beléptekor mindjárt kedvetlen szagot vesz észre: keresgél: s a kemenczén, gyapju-, zsír-, fonal-, posztó, bőr-keverékkel telt cserépre akad. Ott hagyja, de reggelre - nem tudni mi okon, - eltűnik. Ez Rubánné ellen gyanút gerjeszt. Azonban Fodorné látogatja betegét, de keze alatt sem javul. Egyszerre kimondja, hogy rajta kötésnek kell lenni, míg azt meg nem lelik, gyógyuláshoz remény nem lehet. Erre az ágybelit szétbontják, a derékaljat összevagdalják s benne a kötést, két gombolyag fonalat, megtalálják. Ezt hogy kisodrották ... a beteg megkönnyebbült. A gyanú itt is Rubánnéra esett. Azután az említett beteg asszony férje, egy éjjel, ágyából felkapaszkodik s midőn felébred: szilvásában egy fa alatt talája magát! Mint ment oda, nem tudja, de - úgymond vallomásában, - a Rubánné dolga, - mert feleségeért megszidta. Bizonyos házhoz elhívták Rubánnét. A házi asszony hallván, hogy a mely szobában a nyírágseprűt fejével lefordítva ajtó megé támasztják s megsózzák: ott a boszorkány nem ülhet, hanem forogni kénytelen, úgy cselekszik. Rubánné eljött... Borral kínálják: erőltetik, hogy igyék. Nem vonakodik, szokása szerint hozzá lát. Egyszer feláll, tipeg-topog: muzsikust kíván, mert ő tánczolhatna. A gazda mentegetődzik. Rubánné nem tágít, iszik s a szobában fel s alá döczög. Ezt a gazdasszony megúnván, ételt hoz fel, a seprűt elteszi helyéről, Rubánnét kínálja. Ez azonnal leül, eszik s elcsendesedik. Utóbb ingadozva íly szavakkal búcsúzik el: ugyan aszszonyom! de minek is cselekedte ezt velem? A háziasszony még jobban megerősödik hiedelmében, hogy a seprű, nem pedig a seprős bor okozta Rubánné mozgalmait s ezekre hitet tesz. Ezt a bírák is elhitték; s miután mind a három vádlottat (jobb kezüket bal lábokhoz, bal kezüket jobb lábokhoz kötve) vízre eresztették, tüzes vassal megcsipkedték, végre elevenen megégették. Vízre azért eresztették a boszorkányt, hogy fenn lebeg-é a vízen?"

Jellegzetes kortörténet van ebben a boszorkánypörben, a mely tanúság rá, hogy szegény iszákos asszonyokat miként vitt halálba koruk tévhite.

A szatmári törvénykezés azután semmi kivételest sem mutat fel, míg egyhangúan folyó élete aztán beolvad az állami igazságszolgáltatás egyetemes intézményébe.

94Az igazságszolgáltatás államosítása a régi szatmári, nagykárolyi és nagysomkúti törvényszékek egybeolvasztásával megalkotta a szatmárnémeti kir. törvényszéket.

Előbb a deáktéri régi u. n. "megyeházán" székelt, míg át nem költözött a jelenlegi kétemeletes igazságügyi palotába, a mely jelenleg Szatmár-Németinek legnagyobb középülete.

A kir. törvényszék kilencz járásbíróság területére terjed ki és így a nagyváradi után Magyarország legnagyobb vidéki törvényszéke, azzal a különbséggel, hogy területének mértani középpontján fekszik és így figyelembe véve kedvező vasúti összeköttetéseit (hat járásbíróság székhelyéhez, u. m. Nagybánya, Szinérváralja, Károly-Erdőd, Fehérgyarmat, Mátészalka és Nagysomkútra öt különböző helyi érdekű vasút bonyolítja le a közvetlen forgalmat) területének minden pontja, de különösen a járásbírósági székhelyek nehézség nélkül érintkezhetnek vele.

Területének közigazgatási beosztásához való viszonya akként alakul, hogy magában foglalja Szatmár vármegye egész területét s azonkívül, Ugocsa vármegyéből a halmi kir. járásbíróságot.

A törvényszék élén felállítása óta Boross Pál, Móricz Lajos és Galba Lajos elnökök után a negyedik elnök áll, dr. Róth Ferencz.

Dr. Róth Ferencz Nagykárolyban született az 1860. év szept. 29-én. Iskoláit Nagykárolyban és Debreczenben végezte. Kiváló tanuló volt s jogi tanulmányai elvégzése után nyomban jogtanárnak jelölték Debreczenbe, de hajlamai a bírói pálya felé vonzották. Előbb Nagykárolyban, azután Budapesten a büntető járásbíróságnál működött mint albíró; innen nevezték ki a kereskedelmi és váltó-törvényszékhez, a hol éveken át egyik felebbezési tanács elnöke volt; ez időben szakkörökben neve már el volt ismerve úgy, hogy a polgári perrendtartást előkészítő szaktanácskozáson mint előadó vett részt. 1901-ben lett budapesti táblabíró; 1902-ben a szatmár-németi kir. törvényszék elnöke.

A kir. törvényszéknek 19 bíró-tagja van: K. Papolczy Gyula kir. ítélőtáblai bíró, Kölcsey János, kir. ítélőtáblai bíró, Balog József, Papp Endre, Hunyor Ödön, Szarukán Zoltán, Hegedüs Gyula, Morvay Károly (központi vizsgáló-bíró), dr. Némethy József, Szabó József, Nunzer Dezső, Rozgonyi Viktor, Balázs János, dr. Knoll Béla, dr. Paál István, dr. Jeney Sándor, dr. Horváth Benő kir. törvényszéki bírák, Füzessy Árpád és Szabó József albírák. Joggyakornokok, aljegyzők és jegyzők száma jelenleg 16. kezelő-személyzet szükség szerint változó. Iroda-igazgató Lefter István.

A kir. törvényszék ügyforgalma nagy területével arányban igen jelentékeny.

A büntető, polgári és telekkönyvi ügyágakban az évi forgalom újabb időben egyenként is és állandóan meghaladja a 20.000 ügyszámot. Ehhez járulnak a váltakozóbb statisztikájú kereskedelmi resszort, az igen jelentékeny urbéri csoport és a bányabíróság hatáskörébe utalt ügyek.

Mindezeken kívül van a kir. törv. legfontosabb ügycsoportja, a járásbíróságtól felebbvitt sommás polgári ügyek elintézése. Tekintettel a járásbíróságok nagy számára és ügyforgalmaiknak természetszerű folyamatos emelkedésére, ennek az ügycsoportnak teendői annyira elszaporodtak, hogy ellátásukra egy második tanács felállítása vált szükségessé.

A kir. törvényszék tanácsainak elnökei: a rendes polgári és kereskedelmi ügyek tanácsának elnöke dr. Róth Ferencz, kir. tvszéki elnök. Esküdtbíróság, vádtanács és büntető-felebbviteli tanács elnöke dr. Papolczy Gyula kir. ítélőtáblai bíró. Főtárgyalási elnök Papp Endre kir. tvszéki bíró; I. sommás polgári felebbviteli tanács elnöke: Balog József, II. tanács elnöke Szarukán Zoltán, kir. törvszéki bírák.

A kir. törvényszék fennállása óta előfordult törvénykezési esetek közül két bűnpör érdemel felemlítést, a melyeknek mindenike annak idején országos föltünést keltett és annál inkább a kriminalisztika eseményei közé tartozott, mert gyors egymásutánban két halálos ítélet végrehajtását vonta maga után, ugyanabban a városban és pedig oly időkben, mikor az országban egyébként a legnagyobb ritkaságok számába ment egy halálos ítélet végrehajtása.

Az egyik a Franz Pál, a másik a Papp Béla bűnpöre.

Franz Pál négyszeres rablógyilkosságot követett el Uj Borbála nevű szeretője bűnsegítésével. Szitakötő iparos-segéd volt Franz Pál, a ki előbb egy hetven 97év felé járó beteg öregasszonyt ölt meg és rabolt ki, majd néhány hét mulva Uj Borbálával együtt felkereste Sporni Gyula főpinczér feleségét, látogatás ürügye alatt este tíz óra után. Mikor Sporni Gyuláné a színházból hazatért és a szövetségeseket, mint jó ösmerősöket szívesen fogadta vendégeiül, Franz Pál mellé ült a pamlagra és hosszas dulakodás után részben kézzel, részben zsineggel megfojtotta. Ezt megelőzőleg azonban, - mielőtt Sporni Gyuláné a színházból hazaérkezett volna - 7 éves fiát és 14 éves kis szolgálóját álmukban szintén megfojtotta. A bűnpörben Franz konokul tagadott, de részben a körülmények, részben saját bűnsegéde - Uj Borbála, oly terhelően vallottak ellene, hogy bűnössége kétséget kizárólag megállapítható lett és a bíróság halálra ítélte. Uj Borbálát, mint bűnsegédet életfogytiglani fegyházra ítélte a bíróság. Franz Pál nem kapott kegyelmet és a halálos ítéletet rajta végre is hajtották.

A másik bűnpör az országos hírűvé vált testvérgyilkosság ügye volt, a melyben Papp Béla, Zsoldics Mihály és Papp Zoltán voltak vádolva a Papp Elemér meggyilkolásával, illetve az arra való felbújtással s az abban való segítéssel. Az esetet az tette szenzáczióssá, hogy középpontjában egy jó társaságbeli középbirtokos, ismert úri ember, 28 éves tartalékos huszárhadnagy: Papp Béla állott.

A bűnpör aktáiból kivehetőleg rossz anyagi viszonyai keltették fel és érlelték meg Papp Bélában azt a végzetes gondolatot, hogy örökrészének elnyerése végett Szatmáron iskolába járó fiatal testvéröcscsét: Papp Elemért láb alól elteszi. Ebben a törekvésben tamogatta őt Papp Zoltán, egy elszegényedett rokon, a kivel egy ízben sörbe tett strichninnel, majd szilvába rejtett másnemű méreggel kísérelték meg az áldozat elpusztítását eredménytelenül. Ekkor Papp Béla ígéretekkel meg fenyegetésekkel rávette Zsoldics Mihály nevű juhászát, hogy öcscsét lőjje le, mikor az ő hozzá, Kakszentmártonba látogatóba megy gyalog Szatmárról. Papp Elemért Zoltán bátyja csalta el a megbeszélt helyre, hol este hét óra felé Zsoldics Mihály vele szembe ment, revolverével fültövön ütötte és aztán közvetlen közelből kétszer homlokába lőtt, a mi azonnal halálát okozta.

Az eljárás alatt Papp Béla és Zsoldics Mihály beismerték a tettet, Papp Zoltán tagadott.

Az esküdtek verdiktje alapján Papp Bélát és Zsoldics Mihályt mint felbújtót, illetve tettest - halálra, Papp Zoltánt segítésért 8 évi fegyházra ítélte el az esküdtbíróság. Zsoldics Mihály azonban legfelsőbb helyen kegyelmet kapott s így büntetése élethossziglani fegyház lett. Papp Bélán ellenben a halálbüntetért végrehajtották.

Ezektől a hírhedt esetektől eltekintve is, a szatmárnémeti kir. törvényszéknek igen élénk és nagy büntető ügyforgalma van, a melynek anyagát főként az "Avas" szolgáltatja; ennek a vidéknek alacsony műveltségi foka és lakosságának féktelen vérmérséklete elszomorító mennyiségben ontja a bűnösségi eseteket, különösen az esküdtszéki cziklusok számára.

A polgári ítélkezés csendes munkájából kiemelhető helyi különlegességénél fogva az úrbéri csoport, a melynek az kölcsönöz érdeket, hogy tagosítási ügyekben részint a magyar, részint az erdélyi tagosítás jogszabályai szerint kell eljárnia, miután a hatáskörébe eső "Kővárvidék" (Nagysomkút és területe) az erdélyi tagosítás szabályai szerint rendezendő. A tagosítások egyébként két évtized óta állandóan folynak s rövid időn belől nem lesz számbavehető határ a törvényszék területén, a mely tagosítva ne volna.

Ennek megfelelően a telekkönyvi osztályok állandóan végzik az átidomítási és betétszerkesztési munkálatokat. Szatmár-Németi város betétei jelenleg szerkesztés alatt állanak.

A kir. törvényszék mellett négy tagból álló kir. ügyészség működik. Hivatalvezető: dr. Fabó Zoltán kir. ügyész, a hivatal tagjai: Jákó Sándor, Leitner Emil és Papp Szilviusz kir. ügyészek.

A kir. törvényszék területéhez tartozó kir. jbíróságok székhelyei: 1. Szatmár-Németi, 2. Nagykároly, 3. Szinérváralja, 4. Nagybánya, 5. Nagysomkút, 6. Erdőd, 7. Mátészalka, 8. Fehérgyarmat, 9. Halmi.

Ezek közül megemlítésre méltók a szatmárnémeti kir. járásbíróság, Veréczy Antal kir. ítélőtáblai bíró vezetése alatt. Bírák: Uray Károly, Szücs Lajos, Medveczky Emil járásbírák és Hatvany Kálmán aljárásbíró. A járásbíróságnak két jegyzője és négy jegyzői irodája van. Állandó ügybeosztás szerint a polgári 98pereket a járásbíróság vezetője Szücs és Medveczky járásbírákkal intézi. A bűnügyekben Uray Károly járásbíró, a vegyes ügyekben Hatvany Kálmán aljárásbíró ítélkezik. A sommás polgári perek ügyszáma átlagban véve a 2500-at évente meghaladja, a bűnügyek száma évente 1000-et teszen ki.

A kir. törvényszék területe egybe esik a szatmárnémeti ügyvédi kamara területével, a mely kamarának 119 bejegyzett gyakorló ügyvéd tagja van. Ezek között 50 Szatmárnémeti, 20 Nagykároly székhelylyel van bejegyezve. A többi kamarai tagok a járásbírósági székhelyeken működnek, három ügyvéd kivételével, a kik bírósági székhelyen kívül laknak. A kamara elnöke Korányi János, alelnöke dr. Keresztszeghy Lajos, titkára dr. Schönpflug Jenő, ügyésze Savanyu János ügyvéd.

A kamara, eltekintve azoktól a teendőktől, a melyeket az ügyészség országos és törvényben gyökerező szervezete reá ró, belterjes tevékenységet is fejt ki, segélyalappal bír, melyből az elszegényedett ügyvédeket vagy visszamaradt családtagiaikat szükség esetén segélyezi.

Szatmáron, valamint Nagysomkút és Károly-Erdőd kivételével a járásbíróságok székhelyein is, egy-egy kir. közjegyző működik, kik a debreczeni közjegyzői kamara területéhez és hatásköre alá esnek.

A járásbírósági fogházakon kívül, Szatmár-Németinek az igazságügyi palotával egybeépített ügyészségi fogháza van, mintegy 150 fogolyra berendezve, a börtönügy minden követelményeinek megfelelően vízfűtéssel, vízvezetékkel és a börtönépítési technika más vívmányaival ellátva. A foglyok átlagos létszáma 120. Fogházfelügyelő: Márton Lázár.

A szatmárnémeti kir. törvényszékkel összefüggő igazságügyi szervezet jól épült, helyesen beosztott komplexuma az intézményeknek, a mely készen várja, erőinek teljében, azt az időt, mikor a legkívánatosabb igazságügyi reformok még eredményesebbé fogják tenni a magyar igazságszolgáltatás működését.

Ez a jól beosztott és kellően nagy területre kiható igazságszolgáltatási szerv igazolja azt is, hogy helyes a magyar igazságügyi kormányzatnak 1875 óta követett iránya, a mely a törvényszékek számának csökkentése és területeiknek megfelelő megnagyobbítása felé vezet. Erős, nagy törvényszékek oldhatják meg csak jól a hatáskörükbe eső feladatokat, a mire példa a nemcsak hivatalosan, de a jogkereső közönségnél is mindenképen elismert szatmárnémeti kir. törvényszék és a hozzája fűződő igazságügyi szervek.