1777-ben, a jezsuiták távozása után, két tanítója volt a róm. katholikusoknak. Az 1787. évben "nemzeti iskola" czímet vesz fel az intézet, a melynek szervezete a "Ratió"-ban lefektetett elvekhez simult. Az igazgatói tisztet a polgármester, vagy valamelyik róm. kath. vallásu tanácsos viselte. 1831 óta azonban a plébánosok gyakorolják a közvetetten felügyeleti jogot. 1859-ben, Haas Mihály püspöksége alatt, négy osztályú "minta főelemi tanoda" néven működik s azóta a tanítóképző gyakorló iskolájául szolgál. A jelenlegi emeletes iskolaépületet a város költségén emelték 1861-ben. Ebben már elhelyezhető volt az V. osztály is; kitünő tanrendszere és tanerői levén, igazi minta elemi iskola volt.

A folytonosan emelkedő kulturális terhek végre oly súlylylal nehezedtek a több oldalról igénybe vett városra, hogy 1902-ben kénytelen volt az állami iskolák szervezését kérelmezni és a felekezeti iskolák fentartására adott városi segélyeket elvonni. Meszlényi Gyula ült akkor a szatmári püspöki székben a ki nem volt hajlandó a róm. kath. jellegü oktatásügyet kezéből kibocsátani, és magára vállalván az iskola fentartásának összes költségeit, azóta "róm. kath. püspöki fiúnépiskola" cím alatt öt tanítóval folytatja működését a tanintézet, míg az irgalmas nővérek anyaházában a leányok számára tartanak fenn hat osztályú osztott népiskolát és részben osztott két tanerős elemi iskolát.

A gör. kath. egyház, mint hitközség, előbb a németi részen alakult ki s csak később a szatmárin. Külön paplakot és iskolahelyet jelölt ki a város mindkét gör. kath. egyház számára. A szatmári részen 1808-tól, a németi részen 1820-tól kezdve nyílt meg a gör. kath. hívek elemi iskolája. Mindkét iskolánál kezdetben egy-egy tanító működött, ki egyúttal a kántori teendőket is végezte. A keletkezés utáni években mihamar második tanerőről kellett gondoskodni mindkét iskolában, sőt a szatmáriban az államosítás idejében már három tanerő működött. Mindkét iskolában a tannyelv kezdettől fogva magyar volt, s hazafias szelleme példás volt mindenkor.

A református elemi iskolák felállítása arra az időpontra tehető, a mikor, Dévai Bíró Mátyás reformátor befolyására, az 1535. évben Bélteki Drágfi Gáspár győzelmes hadaival Szatmárra bevonult és az itt működő szerzeteseket kiűzvén, templomukat, iskoláikat a reformátusok kezébe adta. A reformátusok iskolájukra elejétől fogva nagy gondot fordítottak. Mind Szatmáron, mind Németiben tekintélyes főiskola volt, a hol latin, görög, héber nyelvet, bölcsészetet és theologiát tanítottak.

Az elemi iskolák igen szerencsés körülmények között kezdhették meg működésüket, mert a legjelesebb papjelöltek vállalták az elemi iskolai oktatást, a kik később a tanítói javadalmazásból összegyűjtött pénzen rendszerint külföldi egyetemekre mentek tanulmányaik folytatására. Így keletkeztek az úgynevezett akadémiai rektoriák, a melyeknek nyoma megtalálható a szatmári és németi ref. egyházakban. A felügyeletet és nem ritkán a tanítást az ecclesia lelkésze teljesítette. Az elemi iskoláztatás fejlettségéra mutat, hogy a leányok oktatása is figyelemben részesült, holott erre abban az időben alig találunk példát. A leányok tanítását a kántorra bízták. Az elemi iskolákban, a vallástan, olvasás, írás és ének kivételével, még latint is tanítottak. Ezt bizonyítja a szatmári ref. egyházmegyének az a XVIII. század utolsó tizedében hozott határozata, hogy "a szatmári és németi iskolákon kívül közönségesen a tanító ne tanítson deák nyelvet". A latin nyelv tanításának nyoma egészen a 40-es évekig húzódik, a mikor kihagyandónak véleményezték a tantervből, mert "a nemzeti kiművelődést akadályoztatja."

A ref. népiskola négy évfolyamból állott. Az iskolába járás a 7. életévvel vette kezdetét. A 40-es évek közepe táján három tagozata van a ref. népiskolának. A tulajdonképeni elemi iskola két osztályt foglalt le. A következő két osztály alsó polgári, az e fölé helyezett két osztály felső polgári iskola nevet viselt. A népoktatási törvény követelményeinek megfelelően, a szatmári iskolát hat fiu- és hat leány-osztályra egészítették ki, a melyeket a fiuknál öt s a leányoknál négy tanító, illetőleg tanítónő vezetett; míg a németi iskolánál a fiú-osztályokat négy, a leányosztályokat három férfi-tanító tanította.

Mind a két iskola anyagi terheinek ellátásáról mindenkor jórészt a város gondoskodott, a mihez erejükhöz mérten az egyházak is hozzájárultak. 1800 óta többnyire világi tanítók nyertek alkalmazást. A leányok tanítását csak 1870-től kezdve bízták a szatmári iskolánál tanítónők kezére, míg a németinél az államosítás 78idejében is férfiak tanítottak a leányiskolában. Az iskola belszervezetét a tiszántúli ref. egyházkerülettől kiadott "Népiskolai szervezet" irányította. Az iskola helyi felügyeletére is nagy gondot fordítottak, a mennyiben nemcsak a helyi iskolaszék, hanem az egyházmegye is gyakorolta azt. A felekezeti iskola, nem tekintve az elhelyezés gyarlóságát, túlzsúfoltságát, kitűnően töltötte be hívatását. Jelenleg a tanítónőképzővel kapcsolatosan áll fenn egytanítós osztatlan leányiskola.

Az izr. hitközségnek, 1864-ig, önálló iskolája nem volt, s az izr. vallású gyermekek keresztény iskolákba vagy magánintézetekbe jártak. A királyi helytartótanács szorgalmazására nyílt meg 1864-ben a nyilvános izr. elemi iskola két rendes és két segéd-tanító vezetése alatt. 1892-ben már külön leány-iskolát is állított fel a hitközség, melynél négy tanítónő nyert alkalmazást. Az iskola fentartási költségeinek nagy részét a hitközség viselte, a melyhez a városi törvényhatóság évi 1500 frt segélylyel járult. A bekövetkezett államosítás ez iskolák további fenntartását feleslegessé tette és négy évtizedes becsületes munka után, ez az iskola is beszüntette működését.

A hitfelekezeteknél a tankötelesek növekvő száma azonban, amúgy is túlzsúfolt iskoláikat, tűrhetetlen állapotba helyezte. A külterület népességének rohamos emelkedése a tankötelesek számát e területeken 360-ra emelte és ezeknek nagyobb része a távolság miatt nem is vehette igénybe a városi iskolákat. Miután a hitfelekezeti iskolák összes személyi kiadásait a város fedezte, felekezeti alapon a népoktatás rendezését az akkor 98%-os községi pótadót viselő város nem vállalhatta magára. Előállott tehát, a népoktatási törvény alapján, a községi iskola szervezésének kötelezettsége a városra nézve, a mely kénytelen volt kimondani, hogy a felekezeti iskoláknak nyújtott segélyeket megvonja s azokat - állami iskola szervezését kérve, - az állami iskola fentartási költségeinek részben való fedezetére a közoktatási kormánynak felajánlja.

Ezt a közgyűlési határozatot csak a róm. kath. hitfelekezet támadta meg felebbezéssel. A róm. kath. hitfelekezet kegyúri kötelességekre hivatkozott és minthogy a város kegyúri jogokat tényleg gyakorolt ez iskolával szemben, a város határozatát megváltoztatni kérte. Meszlényi Gyula szatmári püspök azonban, belátván azt, hogy az iskolákkal szemben a kegyúri kötelességek az 1868. évi népoktatási törvénynyel megszűntek, a felebbezést visszavonta és nagylelkűleg elhatározta, hogy a róm. kath. iskolát a sajátjából fogja fentartani és annak költségeire kétszázezer koronás alapítványt tett. A többi hitfelekezet érdemleges felebbezéssel nem élt, csupán a kívánságait körvonalazta az új helyzettel szemben.

Így alakulván a helyzet, a közoktatásügyi kormány az államosítási feltételek megállapítása czéljából, tárgyalást rendelt el és azzal Halász Ferencz miniszteri tanácsost bízta meg. Az ő jóakaratának köszönhető, hogy az államosítás a népoktatásra eddig fordított anyagi megterheltetés keretét nem lépte túl és a szerződés a közoktatásügyi kormánynyal megköttetett. E szerint a város közönsége fizet a közoktatásügyi tárczának évenként ötvenezer koronát. Az iskolák elhelyezésére és berendezésére szükséges fedezetet kölcsön útján megszerzi, úgy azonban, hogy ennek törlesztésére az ötvenezer korona hozzájárulásból vonja le a város a szükséges fedezetet. Az iskolai épületek a város tulajdonában maradnak, a használati jog addig, míg a magyar tannyelvű áll. iskola czéljaira szolgálnak, a kir. kincstáré. Az épület és tartozékainak állandó jókarban tartására, a tanítói nyugdíj-fentartói és hozzájárulási díjak és évi 2000 kor. fűtési átalány fizetésére a város közönsége van kötelezve. Ezzel szemben kijelentette a közokt. miniszter, hogy a felekezeti tanítókat átveszi és hogy jövőben a tanítókat lehetőleg a lakosság vallási aránya szerint nevezi ki. A vall. és közokt. miniszter 1901. év október 2-án az áll. iskolák szervezését íly alapon kimondotta s 1902. július 9-én azok megnyitását elrendelte, 1902. szeptember hó 1-től.

Az első évben az áll. iskolákat a régi felekezeti iskolák helyiségeiben és bérházakban helyezték el. De már az 1903. évben a város belső területén négy palotaszerű épületet emeltek, összesen 40 tanteremmel, igazgató és tanítói lakással. A hídontúli külterület két részén egy-egy két tantermes, a Szatmárhegy három pontján egy-egy két tantermes és tanítói lakással ellátott iskola épült; - jelenleg 50 tanteremben 50 állami, a felekezeti iskolákkal együtt 63 tanerő látja el a város tanköteleseinek oktatását míg az áll. iskolák keletkezése előtt mindössze 39 tanerő működött. Az áll. iskolai építkezésekre és az iskolák berendezésének költségeire 79a város közönsége 825 ezer korona kölcsönt vett fel, melynek törlesztésére a közokt. tárczát illető évi ötvenezer koronás városi járulékból, 39.584 kora 52 fillért vonnak le. Az áll. iskola tanszemélyzetének illetményei és lakbérei 106.420 koronával, a dologi szükségletek évi 14.000 koronával terhelik a közoktatásügyi tárczát.

Ekkora áldozatot hoz a kormány Szatmár-Németi sz. kir. város népoktatásaért. Ily nagy áldozatot kívánt itt a népoktatás rendezése, melyet a város közönsége önerejéből meghozni képtelen lett volna. - Bölcs elhatározása volt tehát a törvényhatóságnak a népiskolák államosítását kimondani, mert csak így volt képes közterheinek legcsekélyebb emelése nélkül népoktatását mintaszerűen rendezni s jövő sorsát biztosítani.

Szatmár-Németi sz. kir. város területén az 1906-7. tanévben a 6-11 éves tankötelesek száma 3121 volt; a 12-14 éves tanköteleseké 969; valamennyi magyar anyanyelvű. Iskolába járt mindennapi tanköteles az állami iskolákba: 2433; a róm. kath. iskolákba: 609; a ref. iskolákba: 32, összesen: 3074. A gazdasági ismétlőiskolába járt 309 tanköteles. A többi 12-14 éves tanköteles közép-, polgári-, iparos- és kereskedő-tanoncz-iskolában tanult.

A közoktatásügyi kormány, az államosítással egyidejűleg, gazdasági irányú népiskolát is szervezett, oly ismétlő tankötelesek számára, a kik nem iparosok vagy kereskedőtanonczok. A város közönsége Szatmáron húsz, a hegyen hét hold földet adott az iskola gyakorlati oktatásának czéljaira. Az építési kölcsönből a városi telepen iskola és mintaszerű gazdasági épületeket emeltek. A közoktatásügyi kormány ide gazdasági szaktanítót és tanitónőt s a hegyre szintén gazdasági szaktanítót nevezett ki.

A szatmári közönség kulturális érzékéről tesz tanúságot, hogy 1858-ban, a mikor még hazánkban ilyféle intézet alig nehány lehetett, társadalmi úton kisdedóvót alkotott. Lelkes férfiak felkarolták a nemes ügyet és gyűjtés útján tekintélyes összeget hoztak össze, a mi a kisdedóvó megnyitását 1858. június 1-én lehetővé tette. Ugyanakkor az irgalmas nővérek zárdájában is keletkezett kisdedóvó. A városi tanács mihamarabb segítségére sietett a buzgólkodó szervezőbizottságnak és határozatilag kimondotta, hogy "a szatmár-németi városi óvoda legfőbb felügyelője és pártfogója a városi tanács és képviseleti testület; és az óvoda sors, rang, vallásfelekezeti tekintet nélkül álland fenn." 1876-ban a közgyűlés elhatározta, hogy kisdedóvoda helyiségét kibővíti és gondoskodik egy óvónő alkalmazásáról is.

Nemsokára felmerült egy harmadik kisdedóvoda felállításának a kérdése is, "mivel a városnak többi részében sokkal többen laknak mezei munkások, földmívesek, kiknek gyermekei nyáron által még jobban igénylik a gondos felügyeletet." Hosszas vajúdás után, 1899-ben, végre a németi részen is sikerült óvóintézetet felállítani. A város közönsége mintaszerű épületet emelt, melyet a közoktatási kormánynak állami kisdedóvó czéljaira felajánlott és azon év őszén meg is nyitott.

A városi óvóegyesület 1902-ben kisdedóvóját összes vagyonával együtt átadta a városnak; a város pedig állami kezelésbe ajánlotta fel. A közoktatásügyi kormány az ajánlatot elfogadva, a város által felajánlott épületben kettős kisdedóvót szervezett. Jelenleg tehát három állami és két róm. kath. kisdedóvó van, de ezek a felvételre jelentkező kisdedek nagy számára való tekintettel, nem elegendők és így még két kisdedóvó szervezését tervezik. Szatmár-Németi város területén a 3-5 éves kisdedek száma az 1906/7. tanévben: 1567. Megfelelő gondozásban nem részesült 261. A kisdedóvókba járt 417, tehát a 3-5 éves kisdedek 26%-a.

A felsőbb nőnevelés czéljaira szolgáló intézményekkel Szatmár város bőkezűen el van látva. Az irgalmas nővérek számára 1842-ben Hám János püspök anyaházat alapítván, működésük teréül nemcsak a betegápolást, hanem a tanítást is kijelölte; azért már az 1842. év őszén nyilvános leány-iskola nyílik meg a zárdában és miután az anyaegyház képezte ki tanítónőkké a szerzetes nőket, természetes, hogy a leányiskola a népiskoláknál magasabb képzettséget nyujtott növendékeinek. A népiskolának felső tagozata a mai polgári leány-iskolának felelt meg és habár a népoktatási törvény megjelölte a magasabb fokú népoktatási intézményeket, csak az 1890. évben alakult át ez a felső tagozat rendszeres polgári leányiskolává, melynek nyilvános jellegét a közoktatásügyi kormány is elismerte.

80Az irgalmas nővérek polgári leányiskolája ma mintaszerű intézet, melyben évenként 200 növendék részesül a leggondosabb oktatásban.

A református felsőbb nőnevelő-intézet szervezésének kérdését az 1857-ben Szinérváralján tartott egyházmegyei közgyűlés vetette fel. A szervezési munkálatok 1862-ig huzódtak, a mikor a város közönsége az intézet fentartására évi 600 frt segélyt megszavazván, azon év őszén, egyelőre bérházban "Nőnövelde" czímmel az intézet megnyitható volt. 1873-ban, 52.000 korona költséggel, díszes otthont teremtett az intézet számára a protestáns áldozatkészség. Eleinte 2-3 nevelőnő működött benne és a gimnázium tanárai látták el az egyes tárgyak kezelését. 1885-ben hat osztályú felsőbb leányiskolává alakúlt át s az 1892. évben, mint elsőrendű felsőbb leányiskolának, nyilvánossági jogát a közoktatásügyi kormány elismerte, 1907-ben pedig a tanári fizetéseket államsegélylyel kiegészítette. A két felső osztály néptelensége miatt 1896-tól az intézet négyosztályú felsőbb leányiskolaként működik szép sikerrel, évenként mintegy 180 növendéknek nyújtván gondos nevelést és kiképzést.

A szatmári zárda, az irgalmas nővérek anyaháza lévén, hívatva volt az egyházmegye területén keletkezett fiókházakat is ellátni irgalmas nővérekkel.

Ezért nemcsak hogy a népiskoláénál magasabb kiképzést nyújtott növendékeinek, de gondos képzéssel készítette elő a tagokat tanító-nevelőnői munkájukra is. Így keletkezett Szatmáron a róm. kath. tanítónőképző, mely az 1857/8. tanévben lett nyilvánossá. Az intézet két évfolyamú volt, de az 1868. évi népoktatási törvény szerint 1872-ben három évfolyammá alakúlt át. Ilyen maradt 1885-ig, a mikor négy évfolyamúvá lett és azóta mintaszerű elhelyezése, felszerelése, gyakorló iskolája és kitűnő vezetése révén, oly eredménynyel folytatja működését, hogy a közoktatásügyi miniszter kitüntető elismerését érdemelte ki. Miután az irgalmas nővérek nemcsak elemi iskolák, hanem a kisdedóvók és a polgári leányiskolák vezetésével is megbízattak, több fiókházban, 1892-ben kisdedóvónő-képzőt s 1894-ben felső nép- és polgári iskolai tanítónőképzőt is szerveztek. Mindkét intézetnek nyilvánossági joga van; a polgári iskolai tanítónőképzőben a tanképesítő vizsgáló-bizottságot a közoktatásügyi miniszter nevezi ki és így a város, minden áldozat nélkül, oly magasabb fokú szakiskolához jutott, minővel kevés város dicsekedhetik.

A róm. kath. tanítónőképzőt oly nagyszámú, többek között ref. vallású növendék vette igénybe, hogy párhuzamos osztályokat kellett nyitni. S miután az intézetnek anyagi ereje nem engedte a párhuzamos osztályoknak évről-évre való fentartását, a ref. egyház lelkes esperes-lelkésze Biki Károly, 1902-ben a ref. tanítóképző szervezésének munkájához kezdett. A felsőbb leányiskola tanári kara a szervezés első éveiben díjtalanul ajánlotta fel a tanítónőképzőnek szolgálatait. Az egyházkerület pedig, belátván a szervezés szükségét, az intézet megnyitására megadta az engedélyt, és így 1903. szeptember havában a nyilvánossági jogot is megszerezvén, az intézet I. évfolyama, a régi elemi leányiskola helyiségeiben megnyitható volt.

Azóta az intézet czéljaira, a felsőbb leányiskola telkén, megfelelő helyiséget emeltek, mind a négy osztályt szervezték, önálló tanári testülettel látták el és az 1906-7. tanév végén tanképesítő vizsgálatot is tartottak, 67 jelöltnek adván tanítónői oklevelet.

A zárda és a ref. nőnevelő-intézetek mellett mintaszerű internátusok vannak, melyekben nemcsak a vármegye területéről, hanem messze vidékről nagyszámú növendék nyer gondos nevelést. A zárdában évenként 70, a ref. leányiskola internátusában 30 növendék nyer elhelyezést. A zárdában, az internátuson kívül, a Leonhard Mihály tábori püspök által katonai altisztek leányai számára alapított internátus is van 34 növendékkel; ezenkívül árvaház is van a zárdában, hol az elszegényedett szülők árváit gondozza a keresztényi szeretet.

A tanítónőképzőkön kívül, Szatmár-Németiben, 1845 óta, jól szervezett kir. kath. jellegű internátussal egybekötött férfi-tanítóképző is van.

A nagykárolyi "Nemzeti iskola" mellett mester-képző állott fenn, melyet felsőbb rendelkezésre Szatmárra helyeztek és a nagy Hám püspök tartotta fenn. Abban az időben, a mikor a tanulmányi alapból is segélyezték, 1856-tól 1867-ig, cs. kir. tanítóképezde volt a czíme; 1867-től kir. kath. tanítóképezde a neve. Az 1872-73. tanévben nyílt meg a harmadik évfolyama, 1884-ben a negyedik. Kiváló gonddal képezte ki növendékeit, kik nemcsak az egyházmegye, hanem az 81állam iskoláiban is igazi hivatásos népnevelői ténykedéssel tették ismertté az egész országban a szatmári tanítóképzőt. Az intézetben jelenleg 120 növendék tanul és 30 nyer elhelyezést az internátusban. Az intézet modern elhelyezését most vette munkába Szatmár érdemes püspöke, a közoktatásügyi kormány pedig a tanári javadalmat egészíti ki államsegélylyel.

Az 1884. évi 17. t.-cz. kötelességévé tette a községeknek az iparos- és kereskedő-tanonczok oktatásáról való gondoskodást. Szatmáron a törvény életbelépte után, nyomban szervezték az iparostanoncziskolát, sőt a kereskedő-tanoncziskolát is, melyet azelőtt a kereskedő-társulat tartott fenn nagy áldozattal, most pedig a város vett közvetetlen gondozása alá. Az iparostanoncziskola ma már 700 iparostanoncz szakszerű oktatásáról gondoskodik, a kereskedő-tanoncziskola pedig csaknem száz kereskedő-tanonczot lát el oktatással.

A város közönségének régi óhajtása volt a kereskedelmi szakiskolát is megszerezni. Többször történtek erre nézve kísérletek, de eredmény nélkül. 1906-ban a kereskedelmi csarnok vette kezébe ez ügyet s a kereskedő-társulattal karöltve, a közönség s különösen a kereskedők ritka áldozatkészségével, a város anyagi támogatásával még azon év szeptemberében sikerült az iskolát megnyitni, miután a nyilvánossági jogot is megszerezték. A felső kereskedelmi iskolának létjogosúltsága már az első tanév végén kitűnvén, a kereskedelmi csarnok és társulat az iskolát a városnak ajánlotta fel, az iskolára gyűjtött tekintélyes vagyonnal és alapítványnyal együtt. A város törvényhatósága egyhangú határozattal kimondotta az átvételt és a fentartást külön alkotott szervezeti szabályzattal is biztosította. 1908 január 1-től tehát a felsőkereskedelmi iskola városi intézmény, melynek végleges elhelyezéséről, kellő felszereléséről és tanári személyzettel való kiegészítéséről most már a város fog gondoskodni.

A felsőkereskedelmi iskolával kapcsolatosan, az 1907-8. tanévben, kereskedelmi tanfolyamot is szerveztek. 36 leány készül elő, hogy gyakorlati pályán keresse meg tisztes kenyerét. A felsőkereskedelmi iskolában 86 tanuló tanul, a harmadik osztály pedig 1908 szeptember havában nyílik meg.

A kereskedelmi szakiskolát megteremtette a lelkesedés; a fa-ipari szakiskolát és az áll. vasútak nevelő- és tanintézetét a város és a kereskedelmi kormány áldozatkészsége. A vasúti internátust 200 növendék számára rendezték be. 1907-ben állami faipari szakiskolát is szerveztek, mely szintén életképesnek bizonyúlt. A szakiskolák ily tekintélyes számára való tekintettel, a polgári fiú-iskola szervezésének kérdése is napirendre került. A város közönsége egyhangú határozattal kimondotta, hogy a polgári fiú-iskolát megalkotja, elhelyezéséről, berendezéséről gondoskodik s a közoktatásügyi kormánynak átvételre felajánlja.

A szatmári kir. kath. főgimnáziumnak háromszáz éves múltja van. Pázmány Péter nagy szelleme kívántatott ahhoz, hogy a katholiczizmust és ezzel együtt a katholikus középiskola ügyét e városban új életre ébressze. Ő veti meg alapját a szatmári kath. gimnáziumnak, a midőn 1636 szeptember 14-én aláírja azt az adomány-levelet, melylyel módot nyújt a Jézus-társasági atyáknak arra, hogy Szatmáron kollégiumot és iskolát állíthassanak. Évi 2000 frtot adományozott e czélra, oly kikötéssel, hogy ez összeg minden időben az ifjúság nevelésére fordíttassék. III. Ferdinánd készséggel megerősíti az alapítólevelet, sőt maga is gondoskodik a szatmári Jézus-társasági atyák anyagi helyzetének megszilárdításáról, nekik ajándékozván örök birtokul, a zemplénmegyei Kisfalud helységet.

A jó példát követték a főpapok, főurak és a jómódu polgárok. Tiborcz, Jézus-társasági superior 1772 augusztus 31-én a városi tanácshoz beadott birtok-kimutatáson a kollegium következő fekvőségeit sorolja fel: Szatmáron nagynemesi telek, mindenféle gazdasági épülettel; két vízi-malom, sok szántóföld, nagy kaszáló, tíz kapás szőlő; Óváriban nemestelek, 135 drb. majorsági föld; 34 szekérnyi rét, egy szilvás; Lázáriban nemes-telek, nagy kert, 148 drb. szántó; föld, 19 rét, erdőrész; Homokon négy drb. majorsági föld, 30 drb. külső föld; Sár községben nemes-telek, három kaszáló, 50 sertést hizlaló erdő. Berenczén 82nemes-telek, három külső szántóföld, egy kaszáló és korcsma; Udvariban nemestelek, csűr, szárazmalom, gyümölcsös kert, 156 drb. szántóföld, négy kaszáló, 14 rét; Szinérváralján 28 kapás szőlő, szilvás, öt belsőtelek, 13 drb. föld és négy rét. Mint látható, a jezsuiták iskolájának felvirágoztatásához szükséges anyagi kellékek nem hiányoztak. Az alapító Szatmáron biztos alapokon nyugvó gimnáziumot óhajtott látni. A folytonos harczi zaj és vallási surlódások azonban hátráltatták a nagy nevű alapító szándékának megvalósulását. E korban csak a négy alsóosztály működött, parva, principium, grammatika és syntaxis elnevezéssel. 1641-ben Kérchy László és később Széchenyi Miklós superior vezetése alatt, javában folyt a tanítás a Jézus-társasági atyák házában, a mely a mai Szirmay-utczában volt. A környékbeli nemesség és a városi polgárok fiai tömegesen látogatták a jóhírnevű tanintézett. Sőt még a protestáns polgárok is ide adták fiaikat, a mi miatt a református ecclesia azzal fenyegette meg híveit, hogy "megtagadja a temetés végtisztességét s a temetőben a helyet mindazoktól, a kik fiaikat a jezsuiták iskolájába járatják."

1654-ig semmi komolyabb esemény nem zavarta a tanítás menetét. Ez évben adta ki II. Rákóczy György, a protestánsok követelésére, az idegen jezsuiták kivezetésére vonatkozó rendeletét, a minek következtében a jezsuitáknak Szatmárról menekülniök kellett. A vihar multával azonban ismét visszatértek régi székhelyükre, az iskolát újból megnyitották és 1660-tól 1773-ig tanítottak, még pedig oly kiváló eredménynyel, hogy intézetük országos hírre emelkedett.

Az 1773. esztendő végzetes csapást hozott a kath. tanügyre országszerte. Ez évben törölték el a jezsuiták társaságát, a mi egy századdal visszavetette a kath. tanügy fejlődését. Feloszlott a szatmári rendház is, javait a kir. comissió foglalta le és a tanulmányi alaphoz csatolta. A szatmári gimnázium egyelőre kikerülte ugyan a bezáratás veszedelmét, mert a jezsuiták házát és iskoláját átvették a pálosok, a kik tíz évig laktak még itt s nevelték az ifjúságot. 1786-ban azonban a pálosok rendjét is eltörölte II. József és így tanerő hiányában, megszűnt a szatmári kath. gimnázium, melyet azonban a város és a nagy kiterjedésű vidék nem tudott soká nélkülözni.

A polgárság mindent elkövetett a tanintézet visszaállítására, de ez csak akkor következett be, a mikor megalakult a szatmári új egyházmegye és annak első püspöke, Fischer István, a gimnázium szervezését magára vállalta. 1807-ben végre újólag megnyílt a négyosztályú gimnázium. Ugyanakkor állíttotta fel a püspök a gimnáziumtól teljesen függetlenül álló két évfolyamos lyceumot. Saját költségén bérelt a püspök tanszobákat a gimnázium számára és a tanárokat az egyházmegyei papság sorából válogatta össze. Utódja, Klobusiczky Péter, 1808. október havában már az V-VI. osztály felállítására is engedélyt nyert és azokat szintén bérházakban helyezte el. Sok utánjárásra és sürgetésre végre 1814-ben, felsőbb helyről elrendelték az iskola felépítését. A város 5000 frttal járult a helytartó-tanácstól engedélyezett építési költségekhez s felajánlotta a Kazinczy-utczán a mai gimnázium helyén levő telkét.

1816-ban már az új épületben kezdődött a tanítás. Sok huza-vonára adott okot az épület további fentartása és a tanárok fizetésének fedezése. A helytartótanács több ízben megkísérelte, hogy a szatmári gimnáziumot kikapcsolja a "fundus studiorumból" és az összes terheket a városra, vagy a püspökre hárítsa. Azonban a püspökség meghiúsította a helytartótanács törekvését; sőt fentartotta mindvégig a tanári kinevezések alkalmával érvényesítendő befolyását is. Ily viszonyok között állott fenn az intézet hat osztályú kir. nagy gimnáziumként 1850-ig, négy grammatikai és két humanitási osztálylyal. Ekkor az osztrák kormány elrendelte, hogy a gimnáziumot az "Entwurf" követelményeinek megfelelőleg átalakítsák és kérdést intézett az iránt is, van-e szükség Szatmáron nyolcz osztályú gimnáziumra.

Az igazgató részletes jelentésében rámutat arra, hogy Szatmáron 1804 óta a püspökség, a gimnáziumtól különálló két bölcseleti osztályt magában foglaló, u. n. líceumot tart fenn, a mely teljesen megfelel a kívánt VII-VIII. osztálynak. A püspöki líceum és kir. gimnázium összeolvasztásával könnyen meg volna oldható a nyolczosztályú gimnázium kérdése. A miniszterium elfogadhatónak találta a javaslatot és a két intézet tanári karát közös értekezlet tartására utasította, mely alkalommal a két intézet összeolvasztásának módozatai teljesen tisztázódtak. 1851-ben megérkezik Hám János püspökhöz a jóváhagyó döntés az 87egyesítés tárgyában és 1852. évtől nyolczosztályú gimnáziumként folytatja áldásos működését ez a tanintézet. 1863-ban a harmadosztályu fizetéssel ellátott nyilvános kir. főgimnáziumok sorába való felvétele elrendeltetett s a püspök nagy áldozataira való tekintettel azt az engedményt is megkapták, hogy "a tanári állomások betöltése alkalmával hasonérdemű pályázók között a szatmáregyházmegyei rk. áldozárokra kiváló figyelem fordíttassék".

A tanintézet 1816 óta nem változtatott helyiséget, nem tekintve nehány közbeeső esztendőt, a mikor az épületet átépítették és az intézet ez időre bérházakba szorúlt. Nagyobb átalakításon több ízben esett át az épület, kiváltképpen 1895-ben, a mikor 81.000 frt költséggel az egész épület II. emelettel gyarapodott és palotaszerű méretet nyert. A kibővítésre nagy szükség volt, mert a növendékek számarányát tekintve, a szatmári kir. kath. főgimnázium egyike hazánk legnépesebb ily tanintézeteinek. Ujabban az I., II., III. osztályok mellé párhuzamos osztályokat kellett állítani.

Nem csekély vonzerővel bír az ifjúság idetódulására, az intézet jóhírnevén kívül, az a sok alapítvány, melyeket nagylelkű adakozók tettek le. Első helyen érdemel említést a Hám-konviktus. A szatmári püspökök évről-évre gondoskodtak szegénysorsú tanulók ellátásáról. A kezdetleges konviktust 1842-ben Hám János püspök fejedelmi bőkezűséggel állandósította, a mennyiben 80.000 frt készpénzt, 20.000 frt értékű háztelket és 48.000 frt értékű földbirtokot hagyott erre a czélra. Ma 91 tanúlónak nyújt gondos nevelést és kényelmes otthont e nagyszabású konviktus.

Hasonló jótékonyságot gyakorol a gimnáziumi "Pázmány" tápintézet, melynek alapját 1865-ben Novák Antal akkori igazgató, gyűjtés útján vetette meg. A tápintézet vagyona ma 36.000 korona és egy csinos épület, a mely 35 ifjúnak ad helyet.

A harmadik jótékony intézet az "Irsik-konviktus", melyet Irsik Ferencz szatmári kanonok alkotott 1881-ben, oly czéllal, hogy főleg az egyházmegyei kántortanítók jó tanuló fiai nyerjenek abban ingyenes ellátást. A fentartásra 80.000 korona készpénzt, földbirtokot és megfelelő háztelket adományozott. Ebben az intézetben 24 ifjú élvezi a nagylelkű alapító jótéteményeit. A felsorolt három intézeten kívül, még számos ösztöndíj-alappal rendelkezik a szatmári kir. kath. főgimnázium. Az alapok pénzértéke évi 36.000 koronára rúg.

A mi a gimnázium szorosan vett belső életét illeti, ugyanazon áramlatok hatása alatt állott, mint a többi hasonló hazai gimnázium. A jezsuiták idejében a Ratio Studiorium szerint való beosztás és tanrendszer volt irányadó, mely a latin nyelv és a vallás számára foglalta le a tanítási időt. A többi tárgyak ezek köré csoportosultak. Később az 1777-ben kiadott Ratio Educationis totiusque rei litterariae per regnum Hungariae et provincia eidem adnexas"-ban lefektetett tanrendszerhez idomúlt az iskola belső szervezete, melynek révén a reáliák is megfelelő szerepkörhöz jutottak.

A nemzeti nyelv méltó felkarolására 1844-ben történik intézkedés. Ekkor 44 hazai gimnáziumban és ezek között a szatmáriban is elrendelték a magyar tannyelv használatát. Az abszolutizmus éveiben a németesítő Entwurf-ot erőszakolta Thun miniszter, de sikertelenűl. Alig szabadul föl némileg a német nyelv nyűge alól a szatmári kath. gimnázium, már is újabb veszedelemmel találja magát szemben. 1861-ben a helytartótanács egyik rendelete a szatmári kir. kath. gimnáziumot magyar és román tannyelvűnek nyilvánítja és meghagyja, hogy ha "valamely osztalyban csak két tanuló is találkozik, a ki a magyar nyelvet nem bírná, a magyarázatok, leczkefelmondások román nyelven is történjenek". A tanári kart fájdalmasan érintette ez az intézkedés és erélyes tiltakozásában kijelentette, hogy "e rendelkezés nemcsak egyenesen ellenkezik e mindig magyar gimnázium történeti fejlődésével, hanem még az itteni körülmények sem igazolták azt soha, mert a román elem a gimnáziumban túlnyomó sohasem volt." Az oláh nyelv használatára kiadott rendeletnek a tanári kar sohasem tett eleget. A magyar nyelv jogáért megindított harcz közepett érkezett el az 1867. év, mikor az alkotmány helyreállíttatván, a magyar álláspont diadalmaskodott.

A szatmári kir. kath. gimnázium a legnehezebb időkben is megfelelt első alapítója, Pázmány Péter szándékának. Csaknem három század óta gondoskodik Magyarország éjszakkeleti részén az ifjúság hazafias, erkölcsös érzelemben való neveléséről és tudományos kiképzéséről s múltja előkelő helyet biztosít neki hazai művelődéstörténetünkben.

Midőn az 1535. évben a reformáczió Szatmáron is tért foglalt, a reformált városban a gimnáziumi oktatás bizonyára csakhamar kezdetét vette; de hogy mely évben, azt pontosan megállapítani nem lehet, mert az írásbeli adatok az 1703-iki tűzvész martalékaivá lettek. A városi tanács 1607-ből fanmaradt jegyzőkönyvében olvassuk, hogy "a scholabeli deákoknak régi szokás szerint főzet kiki jóakaratjából, a miként Isten sáfárrá tette". Úgyszintén a szatmári ref. egyház levéltárában 1610-ből származó iratban az foglaltatik, hogy e gimnáziumnak "emlékezetet meghaladó időtől fogva saját tanítói és tanuló deákjai voltak." Sőt az 1594-ben tartott matolcsi zsinat főiskolaként említi a szatmári gimnáziumot. Összevetvén az előzményeket és a felsorolt adatokat, arra lehet következtetni, hogy a szatmári ref. gimnázium alapítása az 1535-1540 közötti időre esik.

Tisztábban bontakozik ki e tanintézet története 1607-től, a mikor Milotai Nyilas István szatmári ref. lelkész nagy buzgalommal fáradozik a gimnázium érdekében. Milotai nógatására adott túl a város, 1608-ban, a régi paplak mellett volt szűk iskola-helyiségen és megvásárolta 500 frton azt a telket, a melyen a Kazinczy és Rákóczy-utcza sarkán ma is fennáll a ref. gimnázium épülete.

Ugyancsak Milotai közbenjárására rendezte a városi tanács a tanárok fizetését, következő határozattal: "Minthogy az Ur Isten városunkban az ő plántás kertét, scholánkat, oly helyen mutatta, melyben a tanuló ifjaknak tágas helyök lehet, annak okáért a jelenvaló és jövendö időknek állapotjokhoz képest a becsületes tanács úgy rendelte, hogy a mikor alkalmatosság adatik, vittembergus scholamestert tartson, a mikor pedig abban fogyatkozás lenne, hon hazánkban tanult deákot. Németországban tanult scholamesternek esztendeig való fizetése ez: készpénz 80 frt., 20 köböl bor, 17 véka búza, didactrum, halott pénz. Hon hazánkban tanult scholamesternek fizetése ilyen: készpénz 56 frt., 6 véka, búza, didactrum, halott pénz, bor 12 köböl. Jan. anno Domini 1610".

Legnagyobb jóltevője volt az iskolának Rhédey Ferencz máramarosi főispán, később erdélyi fejedelem és felesége Bethlen Fruzsina, kik 1666-ban jelentékeny jövedelmekkel, többek között két faluval és malommal dotálták ez intézetet. Ez alapítványok később a jezsuiták kezébe jutottak.

Ez időtájt már régen fennálló, jól szervezett főiskola lehetett a szatmári ref. gimnázium, különben mi szükség lett volna külföldön képzett tanárokra. Előbb egy, később két tanár nyer alkalmazást e tanintézetnél, a kik latin, héber, görög nyelvet, theologiát, philosophiát, geometriát és históriát tanítottak. Az. alsóbb osztályokban praeceptor működött, a ki szintén városi alkalmazott volt.

A főgimnázium fentartására fordított tetemes költségek ellenértéke fejében a gimnázium kormányozási jogát másfél századon át a város magának tartotta fenn. A városi tanács az egyházi és iskolai ügyek ellenőrzésére és irányítására megalkotja a consistoriumot, a mely testületnek elnöke az első lelkész, később a világi főgondnok; jegyzője mindig az iskola professzora; tagok: négy szenátor, a főbíró, a volt bíró, a kültanács két tagja, két jegyző és Szatmármegye főfiskusa volt. A consistorium tagjainak jogaira és kötelességeire vonatkozó határozatok közül a következők ismeretesek az 1747. évből: "1. Mindenkor consistaljon a Consistorium előtt mind az apróbb, mind a nagyobb scientiakban mitsoda Authorok premáltatnak és a tanításokban mitsoda Metodus és rend observáltatik. - 2. Szorgalmatos vigyázás legyen valamint a Togatus ifjaknak, úgy a Mendikansoknak számára, hogy az időnek circumstantiájához accomodáltassanak számok. - 3. A tanulásban való épülésről a fiui oskolában minden esztendőben kétszer legyen exámen."

Az iskola házi ügyeinek intézését a sedes scholasticára bízták, a mely testületnek kevesebb hatásköre volt, mint a consistoriumnak. Felügyelt az iskolai rendre, őrködött a tanulók erkölcsi magaviselete fölött az intézetben és azonkívül ítélkezett kisebb jelentőségű fegyelmi ügyekben. A sedes scholastica elnöke mindig az intézet igazgatója volt; - tagjai: a senior, a contrascriba, négy esküdt deák és az u. n. publicus preceptorok.

Ily kettős felügyelet alatt állott a szatmári ref. főiskola 1749. évig, a mikor a szomszédos Németi város feloszlatta külön gimnáziumát és beolvasztotta azt a szatmáriba, oly kikötéssel, hogy a németi ref. egyháztanács ezután szintén részt 89vesz a szatmári főiskola szellemi és anyagi ügyeinek igazgatásában. A két tanintézet egyesítése következtében megizmosodva folytatta működését a szatmári gimnázium.

Azonban nem sokáig tartott ez, mert a helyben lakó és szintén gimnáziumot fentartó jezsuitákkal, valamint a helytartótanács részrehajlásával szemben, erős küzdelembe kellett bocsátkoznia az ecclesiának és a reformátusokból álló tanácsnak. A kath. és ref. egyház között felmerült vitás kérdésekben több ízben indított vizsgálatot a helytartótanács, a mely vizsgálatok végeredményükben mindig a virágzó szatmári ref. főiskola lefokozására irányultak. Így volt ez 1749-ben is, mikor egy keményhangú királyi leirat érkezett Szatmár város tanácsához, melyben Mária Terézia megtiltja, hogy az egyházi és iskolai személyek továbbra is a városi pénztárból kapják fizetésüket, avagy ily czímen a népre adó vettessék.

E parancsolat érzékenyen érintette ugyan az iskolát de még sem döntötte végromlásba, mert a tanárok fizetésére és az iskolaépület fentartására szükséges költségek kikerültek részint az önkéntes közadakozásból, részint a kegyes alapítványok kamataiból. Látva pedig a helytartótanács, hogy az eddig alkalmazott rendszabályok eredményre nem vezetnek, ürügyet keresett s talált újabb beavatkozásra és 1754-ben kíméletlenül csapott le a tanintézetre. Szigorú rendeletben meghagyta, hogy "az iskola két tanító vezetése alatt csak a grammatikáig engedtetik meg, azonfelül eltöröltetik; a professor elbocsátandó és a tanuló-ifjuság szétoszlatandó." Nagy megdöbbenést keltett ez az erőszakos bánásmód. Tudományos előhaladását és a hitét látta megtámadottnak a református polgárság; keserűségeit a királynőhöz intézett "Pro Memoria" czímű felterjesztésében juttatta szóhoz a következőleg: "Az elme mívelődését irigyelni tőlünk annyi, mint a napnak jótéteményét, melyet Isten minden halandóra közösnek akart, tőlünk megtagadni. Az ész az Istenség részecskéje és világosság gyanánt van az emberi testbe belehelyezve, melynek mívelődéséről, - nehogy Isten képétől elhajoljon és tudatlanság által homályosíttassék el, - mi oly szorgosan gondoskodunk. De Felséged, ki Istent képviselve ül közöttünk s gondolatai nem az emberiekhez, hanem az isteniekhez hasonlók, nem fogja megtagadni tőlünk a tökéletesedésre szükséges eszközöket, mert Isten teremtményeinek tökéletesedésében gyönyörködik." De nem elégedtek meg a szatmári protestánsok az írásbeli panaszkodással, hanem küldöttségileg is jártak Bécsben, hol hónapokig várakoztatták őket, míg a királyné színe elé juthattak. Azonban mindez hiába való volt. Az ellentábor befolyása az udvari körökben erősebb volt s így megmaradt továbbra is lefokozott állapotában, két osztályu grammatikai iskolaként, a mely hosszú időn át mint "celebre gymnasium" volt messze földön ismeretes.

A gimnáziumban működő tanárok azonban a tiltó intézkedések ellenére korántsem maradtak a szűk korlátok között, a hova a lefokozó rendelet szoritotta őket, hanem a lehetőségig iparkodtak a tudományokból nagyobb és nagyobb kört felölelni. 1788-ban már négy osztályt találunk, u. m. sintaxista, grammatista, coniugista és declinista classist. Ezeket kibővíti 1795-ben a rhetorika és poétika osztály. Ily beosztás mellett állott fenn a tanintézet ez időtől fogva az Organisations-Entwurf megjelenéséig.

Az egyház e közben meg nem szünt a helytartótanácstól reklamálni a város elkobzott kegyúri jogát az iskola számára. I. Ferencz király végre 1805-ben elrendeli, hogy "a ref. egyház és iskola hivatalnokai fizetésüket ismét a városi közpénztárból nyerjék." Nagy fontossága van ez intézkedésnek az iskola jövőjére. Nyomban mutatkozott is annak kedvező hatása, mert ugyanazon esztendőben határozta el az egyháztanács, hogy a régi iskolai faház helyére hat osztály befogadására alkalmas emeletes kőházat építtet. A városi tanács 300.000 téglát és elegendő épületfát ajánlott fel, a lakosság 5719 frttal, a szatmári egyházmegye 2938 frttal, más egyház-kerületek 2330 frttal, Erdély nemes urai 857 frttal, a helybeli czéhek 640 frttal járultak az építkezés költségeihez. Az új emeletes épület 1822-ben készült el teljesen, mely időtől, 1890-ig, ebben az épületben folyt a gimnáziumi oktatás.

Az iskola belszervezetében lényeges változást okozott az Entwurf, amely csak nyolczosztályú fő-, vagy négyosztályú algimnáziumot ismert. A szatmári ref. gimnázium akkori alapja nem bírta volna ki a hat osztályról nyolcz osztályra 90való fejlesztést és azért négyosztályú algimnáziumra szállították le. Mint ilyen, 1852-1859-ig nyilvánossági jog nélkül működött, mert nem tudott azonnal áthasonulni az Entwurf követelményeihez. A nyilvánossági jogot 1859-ben nyeri el a négyosztályú algimnázium és már 1860-ban ötosztályúvá, 1861-ben hatosztályúvá bővül. A VII. és VIII. osztály felállítására csak az 1890-91. évben került sor, a mikor főgimnáziumi rangra emelkedett. A nyolcz osztály és mellékhelyiségek befogadására azonban a régi épület szűk volt, de lelkes férfiak, gyűjtés útján, 60.000 frtot hoztak össze az épület kibővítésére. A régi, emeletes iskola egyik szárnyát megnyújtották és az egész épületet második emelettel bővítették. Mire a nyolczosztályú főgimnázium megnyitásának ideje elkövetkezett, 1890 szeptember 15-én készen állott az új gimnáziumi palota, a melyet 1902-ben a Rákóczy-utczabeli szárnyon tovább nyújtottak. Ugyanakkor díszes tornacsarnokot is kapott. Az újabb, nagyarányú építkezéseket, a tanári személyzet folytonos szaporítását és a tanintézet modern felszenelésének költségeit már nem bírta meg önerejéből a fentartó testület s ezért a tanári kar kezdeményezésére, államsegélyért folyamodott. Az állam nem késett segélyére sietni a szép multu intézetnek. Ma már az állam bőkezű istápolása és a város hozzájárulása következtében az anyagi gondoktól teljesen felmentve, tölti be hivatását, a legszebb eredménynyel.

Szatmáron a főiskolát a rk. papnevelő-intézet képviseli. A püspökség alapítási éveire esik ez intézet szervezése. 1804-ben nyílik meg az első évfolyam, 1806-ban a theologia évfolyamai. A hittani rendes tárgyakon kívül Schlauch püspök rendelkezéséből tanszéke van a nevelés-tanítástan elméletének, a bölcseletnek, a ritus practicusnak és egészségtannak. Az intézet rektora a székesegyház egyik kanonokja, a theologia tanárai egyházmegyei papok, theologiai doktorok. A hallgatók száma 25.