Barbul Jenő dr., szül. Lippán, 1875-ben. Hittudományokat hallgatott de ezek befejezése után nem szenteltette föl magát pappá, hanem egyházmegyei engedéllyel bölcselettudományokat hallgatott, majd tanári vizsgákat tett és megszerezte a bölcs. tudori czímet is. Mint ilyet kinevezték a Tudomány-Egyetem könyvtárnokának. Ez állásában a jogvégzettséget is megszerezte.

Barna Ferdinánd, nyelvész, a Magy. Nemzeti Múzeum könyvtárának őre, a M. Tud. Akadémia levelező-tagja, szül. Nagykárolyban, 1825. május 23-án. Jogi tanúlmányainak elvégzése után, 1846-ban ügyvédi vizsgát tett. A szabadságharczban önkéntes nemzetőrként vett részt, azután Nagykárolyban, később Szatmártt volt ügyvéd. E pályát odahagyva, 1860-ban nemzeti múzeumi segédőr lett és mint ilyent a müncheni könyvtár tanúlmányozása végett Bajorországba küldték. Hazaérkezése után a múzeumi könyvtárt rendezte, a melynek befejezése után, 1875-ben, czímzetes nemzeti múzeumi őr lett és e minőségben lépett nyugalomba 1889-ben. A Magy. Tud. Akadémia nyelv- és széptudományi osztályának 1868 óta levelező-tagja volt. Meghalt 1895-ben. Munkái, melyekben főképen a magyarok ősműveltségével és a finn-ugor nyelvekkel foglalkozott, többnyire az Akadémia értekezései között jelentek meg.

Barna Ignácz dr., fogorvos, a Magy. Tud. Akadémia levelező-tagja, szül. 1822 február 2-án Nagykárolyban. 1848-ban orvosi oklevelet nyervén, mint ezredorvos részt vett a szabadságharczban. Később Pesten az egyetemen a fogászat magántanára lett (1865). Nagy szeretettel foglalkozván a latin klasszikusokkal, különösen jeles műfordításai tették ismeretessé nevét a magyar irodalomban. Az Akadémia 1876-ban választotta levelező-tagjai sorába. Meghalt 1894 november 24-én.

Bársony István, a kiváló író nem a vármegye szülötte ugyan, (Fehérvármegyében született, Keresztesen 1855-ben), de serdülő korát Szatmárvármegyében töltötte, középiskolai tanúlmányait Nagykárolyban és Szatmáron végezte, s mély nyomot hagyott lelkén a vármegye hatása. Különösen az ecsedi láp természeti ősi szépsége s környéke lakosainak őseredeti szilaj jelleme ragyog ki műveiben gyakorta s nyelvén is pompásan megérzik a szatmári népnyelv színessége, gazdag szókincse és eredeti észjárása. Első nagyobb elbeszélő műve is itt jelent meg a Szatmármegyei Közlönyben 1876-ban "Az elmúlt idők" czímen. 1881 óta hirlapíró és szépirodalmi író s az összes előkelő napilapunk és heti vagy havi folyóíratunk közölt tőle elbeszéléseket s regényeket. 1906-ban a Hivatalos Lap szerkesztője lett. A Petőfi-Társaság 1894-ben; a Kisfaludy Társaság 1898-ban tagjává választotta.

Bársony János, orvos, egyetemi tanár, szül. Nagykárolyban, 1860 júl. 31-én. Iskoláit szülőhelyén és Szatmártt, az orvosi tudományokat Pesten és Bécsben elvégezvén, a budapesti szülészeti és nőgyógyászati klinikán Kézmárszky Tivadar tanár mellett gyakornok, majd később tanársegéd lett. 1892-ben egyetemi magántanári képesítést nyert és 1903-ban rendes tanárrá nevezték ki. Egyike a legkedveltebb és leghíresebb orvostanároknak, kinek a nőgyógyászat terén számos fényes sikere volt. Számos orvostudományi értekezést írt, amelyek az Orvosi Hetilap, a Gyógyászat, a Centralblatt für Gynäkologie és az Archiv für Gynäkologieban jelentek meg. Önálló könyvei: a Kranitomiáról szóló értekezése 355(1892) és a Szülészet dióhéjban (1902.) Tudománya és érdemei elismeréséül ő felsége 1907-ben az udvari tanácsosi czímmel és méltósággal tüntette ki.

Bartha Béla, jogakadémiai tanár, szül. Fülesden, 1861 okt. 27. Jogi tanulmányainak elvégzése után Gróf Zichy János fiának volt nevelője. 1887-ben az eperjesi ág. h. ev. kollégium jogtanára lett, honnan 1891-ben a sárospataki, 1895-ben a debreczeni jogakadémia tanárának választották meg.

Bartók Ida, Bartók Lajos költő nővére, Capolczy Zoltánné, szül. 1867 május 15-én. Bátyjának ösztönzése, az Ábrányi családdal, Katona Klementinával és Jászay Marival való barátsága nagyban élesztették a költészet és irodalom iránt való hajlamait. Számos elbeszélése, tárczaczikke és költeménye jelent meg a megyebeli lapokban, különösen a Szamosban, melynek egyik belső munkatársa.

Bartók Lajos, költő és drámaíró, orsz.-gyűlési képviselő, a Kisfaludy-társaság tagja, a Petőfi-társaság alelnöke, szül. 1851 máj. 24-én, Erdődön. 1868-tól a budapesti egyetemen jogot hallgatott, de már ekkor irodalmi és humorisztikus költeményeivel figyelmet keltvén, Jókai az Üstökös czímű politikai élczlap munkatársául szerződtette, (1869), s ezt a lapot később maga is szerkesztette. Ugyancsak szerkesztője volt a Bolond Miskának (1873-1875.) Később megalapította a maig élő Bolond Istókot (1878.), melyet haláláig szerkesztett. Míg az e lapokban megjelent verseivel a politikai költészetet művelte és főleg éles szatirikusként tünt ki, addig később, mint lirai költő és drámaíró is aratott babérokat. Lirai költeményeiben, melyeket erő és tömörség jellemeznek, Petőfi költészetével szemben, a Felföldet, a Kárpátok vadregényes bérczeit, zúgó fenyveseit, habzó patakjait énekli meg; nem kevésbbé figyelemre méltó hazafias és szerelmi lírája is. Mint drámaíró is jelentékeny sikereket ért el. (Thurán Anna.) A Kisfaludy-társaság 1883-ban választotta tagjai közé. Mint a Petőfi-társaság alelnöke, ő volt úgyszólván megteremtője annak a fényes ünnepnek, melyet Petőfi halálának 50-ik évfordulója alkalmával a Petőfi-társaság 1899. júl. 31-ikén, Petőfi halálának helyén rendezett. Meghalt 1902. decz. 31-én.

Báthory Endre, született Sárközújlakon, 1862-ben, 1887. óta Szatmár-Németiben lakik s működése e város életével van szoros összefüggésben, ezért ott emlékezünk meg róla bővebben.

Batizi András, a magyar reformáczió egyik leglelkesebb apostola, prédikátor és vallásos költő, szül. 1510 körül Batizon. 1530 körül kassai tanító, majd Ujhelyt és Tokajban volt lelkész. 1542-ben Wittenbergába ment theológiát hallgatni. Innen Melanchton ajánlatára Perényi János ugocsai főispánnak, majd Drágfi Gáspárnak udvarába került. Valószínűleg erdődi lelkész is volt. 1550-ben újra Wittenbergbe ment és később Kálvin vallására tért át. Batizi egyike a leglelkesebb reformátoroknak, a kinek hittérítői tevékenységéhez fűződik Ugocsának és Szatmárnak a protestáns vallásra való áttérése. Irodalmai munkásságával is teljesen egyháza szolgálatában áll. Ő úgyszólván megalapítója annak a komor, moralizáló iránynak, mely a XVI. század bibliai történeteit jellemzi. Ilyen művei:

Berky Ferencz, festő, született 1824-ben Kisszekeresen. Korán hajlamot érzett a festészetre és Gaál akadémiai festőtől tanúlt, a ki a törekvő ifjút magával vitte a fővárosba. A negyvenes években több előkelő birtokos családnál készitett arczképeket a vármegyében. 1847-en letelepedett Szatmáron s mint arczképfestő és templomi festő élt. Ötvennél több templomot festett ki freskókkal s látott el oltárképekkel s közöttük igen sokat a vármegye területén. Csendéletképei különösen sikerültek voltak.

Bíró László, püspök, született 1806-ban Nagysomkúton. 1829-ben Vállajon volt segédlelkész, nemsokára pedig Nagybányán, 1830-ban a szatmári papnevelő intézethez kerűlt mint tanulmányi felügyelő, majd tanár. Itt emelkedett fel fokról-fokra a püspöki méltóságig. Bővebben Szatmár-Németi város történetében tárgyaljuk munkás életét.

Bodnár Zsigmond, középisk. tanár és egyetemi magántanár, irodalom-történetíró és filozófus, a Petőfi-társaság tagja, szül. Nagykárolyban, 1839. febr. 9. A papi pályára lépett és 1861-ben pappá szenteltetett. Ezután 1865-ig több helyen káplán volt, a mikor a nagyszombati ginmáziumban tanár lett. 1870-ben tanári vizsgálatott tett és a szegedi, majd 1872-ben a pesti áll. főreáliskolához nevezték ki rendes tanárnak. 1875-ben kilépett az egyházi rendből; ugyanezen évben a budapesti egyetemen a magyar irodalomtörténet magántanára lett. Meghalt 1907-ben. Bodnár igen gazdag és sokoldalu irodalmi munkásságot fejtett ki. Mint pap, eleinte az egyházi irodalmat művelte és lefordította angolból "Wiseman bibornok visszaemlékezéseit a négy utolsó pápára" czímű munkát (1861). Fáber Frigyes művét: Mindent Jézusért (1863) és francziából fordította Poujoulat: Renan Jézus életének czáfolata czímű művét (1864). Önálló tanulmánya ez időből Chateaubriand és kora (1867). Mint tanár irodalmi tanulmányokkal kezdett foglalkozni, a melyeknek egy része Bodnár Zsigmond irodalmi dolgozatai czímen jelent meg. Kritikáiban megvolt a maga sajátos egyéni szempontja, melyből mindent megitélt. Ilyen szempontból bírálta Kármán Uraniáját, Katona Bánk-Bánját, Arany Toldi szerelmét stb. nagy feltünést, néha megütközést is keltve bírálataival és nézeteivel. Ez időben több tankönyvet is írt. Szépirodalmi művei: Egy modern szent, (1883) és Lilly (1888). - Életének utolsó éveiben nagy filozófiai rendszert épített ki, a melylyel a történelem nagy problemáját akarta megoldani és melynek alapján az emberiség egész szellemi életét és történetét meglehet magyarázni. "Szellemi haladásunk törvényének", erkölcsi törvénynek nevezte elméletét, mely - szerinte - hivatva van arra, hogy a történeti tudományok vizsgálatára új alapot teremtsen. E filozófiának világos kidolgozására és alkalmazására fordította ezentúl egész életét. Ez elmélete alapján, mely szerint a szellemi világban minden fejlődés az eszmeerő mozgásának következménye, mely mozgás ritmikus, (az ideálizmus és reálizmus hullámzása: actio - reactio) írta meg nagy művét: A magyar irodalom történetét, 2 köt. (1891-93). A polemikus iratok egész tömegét adta ki ezután tétele helyességének bizonyítására; ilyenek: Szellemi haladásunk törvénye (1892), Példák (1893 és 1894), A magyar nemzet politikája (1894), Az eszmeerő magyarázata (1894), Az erkölcsi világ (1896), Az erkölcsi törvény alkalmazása (1897), Erkölcsi kérdések (1897), A jog keletkezése és fejlődése és néhány apróság (1898). Bodnár mint szerkesztő is nagy munkásságot fejtett ki. Nagyszombatban a Katholikus Közlönyt szerkesztette 1868-ban, mely 1869-ben Hatala Péter, Egyházi Lapok czímű tud. folyóiratával egyesülve, Havi Szemle czímen jelent meg 1870-ig. Ugyancsak szerkesztette a Havi Szemlét 1878-80-ig. 1881-ben új tudományos folyóiratot alapított, melyet 1881 deczemberig szerkesztett.

Boros Bálint, orsz. képviselő, született 1819-ben Homokon. 1839-40-iki országgyűlésre irnokká választotta Szatmár vármegye s Pozsonyban a Szőgyény Marich László nádori itélőmester oldala mellé kir. táblai jegyzőnek esküdött fel. Közigazgatási pályáját 1848-ban kezdette, mint Szatmár vármegye szolgabírája. Később Szatmár-Németiben telepedett meg s a város közügyeinek egyik oszlopos vezérférfia lett. Életének ezt a részét Szatmár-Németi város monografiájában ismertetjük.

Böszörményi Károly, polgármester, szül. 1822-ben Pettyénben. 1846-ban ügyvéd lett és Szatmár-Németiben telepedett meg. Ott tevékeny részt vett a város köz- és társadalmi életében; 1872-ben polgármesterré választották. Életrajzát Szatmár-Németi városnál adjuk bővebben.

Csányi Dániel, a M. Tud. Akadémia 1.-tagja, szül. Nagybányán, 1820-ban. 1843-ban a pozsonyi országgyűlésen gróf Széchenyi István titkára volt, később a Tisza szabályozásnál mérnök volt. 1848-ban a székelyföldön egy önálló huszárezred szervezésével volt megbízva; 1849 februárban Klapka reá bízta a komáromi védművek munkálatainak vezetését. A szabadságharcz leveretése után egy ideig gazdálkodott Debreczenben, 1850 végén ugyanott a főiskola fizikai tanszékét foglalta el. 1851-ben elfogták és 12 évig volt börtönben, 1857-ben szabadult ki. 1861-ben képviselő lett, majd ismét a debreczeni főiskola tanára. A Tud. Akadémia 1863-ban választotta tagjává. Meghalt 1867-ben Debreczenben.

Cseh Lajos, főgimnáziumi igazgató, a kegyes-tanítórend tagja, szül. 1868 febr. 2-án. Áldozó pappá szentelték 1891-ben, a tanári oklevelet 1895-ben szerezte meg. Tanított a nyitrai főgimnáziumban hat, a temesvári főgimnáziumban hét évig. 1905-ben a nagykárolyi főgimnázium vezetésével bízta meg a kegyes-tanítórend kormánya. Nyitrán alelnöke volt a Felvidéki írói körnek, választott tagja Nyitra vármegye törvényhatósági bizottságának. Temesvárott titkára volt a délmagyarországi történelmi és régészeti múzeum-társulatnak. Az Arany János irodalmi társaság rendes tagjává választotta. Temesvár szab. kir. város egyesült ellenzéke 1904-ben gróf Khuen-Héderváryval szemben képviselőjelöltnek léptette fel. Nagykárolyban ügyvezető-alelnöke a nagykárolyi Kölcsey-Egyesületnek, választott tagja Szatmár vármegye törvényhatósági, népnevelési és múzeum bizottságainak, választmányi tagja az "Országos tisztviselő-szövetségnek" és a "D. M. K. E."-nek.

Czelder Márton, ref. lelkész, missionarius, egyházi író, szül. Vásárosnaményban, 1833-ban, (Ekkor Szatmár vármegyéhez tartozott) meghalt Nagybányán 1889-ben. Tanúlmányait Sárospatakon félbeszakítván, résztvett a szabadságharczban, majd iskolái végeztével Nagyrozvágyon segédtanító, később Losonczon segédlelkész és tanár lett, ahol 1860 végéig maradt. 1861-ben Romániába ment azzal a szándékkal, hogy az ott élő magyar református egyházat szervezze. Tíz évig működött itt, mint missionárius, számos református és egyesült protestáns gyűlekezetet alapítva és szervezve. Később felettes hatóságaival összeütközésbe került és a sok küzdelembe is belefáradt, ekkor Felsőbányára ment lelkésznek (1871), honnan 1884-ben Kecskemétre került. Sok küzdelemben kifáradt életének utolsó éveit Nagybányán töltötte, a hol meg is halt.

Daróczi Vilmos, hirlapíró, szerkesztő, szül. Királydaróczon, 1836-ban. 1854-ben három évi tanfolyamra Prágába ment, hol vegytani előadásokat hallgatott és a szesz-, sör- és czukorgyártásban képezte ki magát. Visszatérve hazájába, különösen a dohánytermeléssel foglalkozott és 1884-ben megalapította a "Magyar Dohány" czímű újságot, az egyedüli szaklapot, mely az okszerű dohánytermelés és kereskedés kérdéseivel foglalkozik. Számos szakértekezésein kívül önálló műve: A dohány Magyarországban (1890).

Dengi János dr., tanár, Krassó-Szörény vármegye kir. tanfelügyelője, szépirodalmi és paedagogiai író, szül. 1853 november 28-án, Nagybányán. Tanári oklevelet 1879-ben szerzett. Ezután Debreczenben, majd Sopronban 362tanított, 1881-ben a lugosi kir. gimnáziumhoz nevezték ki rendes tanárnak. Ez állásától megválván, Krassó-Szörény vármegye tanfelügyelője lett s mind ilyen halt meg. Dengi először lírai költeményeivel tünt fel, majd irodalomtörténeti és tanügyi értekezéseivel vonta magára a figyelmet. Irt több jeles tankönyvet is.

Doby Antal, kir. sótárnok, genealogiai és heraldikai író, szül. 1826 okt. 8-án, Vitkán. A szabadságharczban mint honvédhuszár-őrmester vett részt. Később Tiszaújlakon telepedett le, hol saját költségén egy 2600 kötetből álló könyvtárt állított fel, melyet díjtalanúl bocsájtott Ugocsa, Szatmár és Bereg vármegyék tanítóinak használatára. E könyvtár azonban Doby egész vagyonával együtt 1869-ben a Tisza áradásának áldozata lett. Ezután Bártfán sótárnok volt és Homonnán vonúlt nyugalomba, hol 1907-ben meghalt. Doby nemesi családok genealogiájával foglalkozott és számos íly dolgozata jelent meg a szakfolyóíratokban.

Domahidy Menyhért, 1848-ban Szatmár vármegye alispánja. A nyelvújítás korában a Kazinczy-ellenes mozgalomnak Szatmár vármegyében egyik vezetője volt. Midőn a mozgalom annyira terjedt, hogy a vármegyék a megyei gyűléseken követelték Kazinczy eltiltását az írástól, a szatmármegyei karok és rendek Domahidyt bízták meg, hogy a nyelvújítók kigúnyolására, a neológusok új szavaiból állítson össze egy tréfás, szatírikus iratot, a mely irat Helmeczy útján került Kazinczi kezébe. Ezen kívül lefordította németből a következő műveket: Vakon töltve, vígj. 1 felv., Az estvéli óra, dráma 1 felv., Kotzebue után (1848), Az arábiai por, egy tréfa 2 felv. Holberg után. A harmadik Péter czár udvari kocsisa, egy igaz anekdota Kotzebue után (1844).

Égly Mihály, városi főjegyző, született 1865-ben Nagybányán. Budapesten végezte a jogot s az államtudományi diploma megszerzése után több fővárosi lapnak volt munkatársa és tevékeny szerepet vitt mint politikai laptudósító. 1889-ben szülővárosa főjegyzőjévé választotta, azóta Nagybányán él és részt vesz a város közigazgatási és társadalmi fejlesztésében. 1907-ben Szatmár vármegye tb. főjegyzőjévé neveztetett ki. Önállóan jelentek meg "Verőfény" (tárczák) és "Versek" czímű kötetei a kilenczvenes években; a fővárosi sajtó mind a kettőt szépen fogadta. 1903-ban megalapította a "Nagybánya" czímű hetilapot s azóta szerkeszti.

Ember György, képzőintézeti tanár, néptanító, szül. Puszta-Soóson, 1845 ápril 20-án. A nagyváradi tanítóképző elvégzése után több évig nevelő volt. 1866-69-ben Tasnádszántón és Csatáron volt tanító, azóta a nagyváradi népiskolánál, a r. kath. képzőintézetnél és az ipariskolában tanít. A szépirodalmon kívül különösen a pedagogiai irodalmat és ethnográfiát műveli. Nagy kedvvel tanúlmányozta a magyar nép életét és buzgó gyűjtője volt a népköltészetnek. Egy ilyen gyűjteményét adta ki 1877-ben a Kisfaludy-társaság Román népdalok és balladák czímmel. A végrendelet czímű regénye (1878) a Heti posta, Az anya vétke (1873) és Csavargó Pali czímű regényei pedig a Nagyvárad czímű lapban jelentek meg, mely lapnak 1878-79-ig főmunkatársa volt; mint főmunkatárs szerepelt még 1867-71-ig a Kalauz, a Biharmegyei Közlöny (1870-71) czímű folyóíratoknál is, a melyekben számos dolgozata jelent meg. Ezeken kívül a fővárosi lapokban adott ki több költeményt, elbeszélést és tanügyi czikket.

Ember Károly lovag, budapesti tanitónőképző-intézeti igazgató, szül. Felsőbányán, 1863-ban. 1882-ben tanitói, 1892-ben tanári oklevelet nyert. Nevelő volt Brázován a Brázovay családnál. Innen szülővárosa az ősi róm. kath. főelemi iskolához hívta meg tanítónak 1884-ben. Tíz évig itt működött, az utóbbi 363években igazgató-tanítóként. Az iskolánál meghonosította a rendszeres kertészeti és háziipari oktatást. A növendékek munkájával 1886-ban a nagybányai iparkiállításon oklevelet nyert. Folytonos önképzéssel és irodalmi tevékenységével országos hírnevű tanférfiúvá lett már fiatalabb korában. A nyelv- és történettudományokból magán úton, Budapesten, polg. isk. tanári oklevelet szerzett. 1888-ban megindította az "Iskola" czímű pedagógiai havi folyóiratot, a mely köré egész csoportját gyűjtötte a fiatalabb magyar paedagógiai íróknak. Ekkor jelentek meg Jellemképzés a népiskolában; Az engedelmességre nevelés módszere; Az önérzelem, önbecs, önszeretet nevelése cz. munkái. 1894-ben Vaszary Kolos bíbornok-herczegprímás az angol kisasszonyok intézetében levő kir. kath. tanítónőképző és polgári iskolai képző paedagógiai tanárává hívta meg. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a tanúlmányi alapból fentartott képző igazgató-tanárává nevezte ki. Budapesten a kath. nevelésügy igazi reformátora lett. Szervezte a millennáris I-ső kath. tanügyi kongresszust, melynek világi elnöke volt. Ezen kívül 1900-ban, 1906-ban tartottak a kath. tanférfiak az ő elnöklete alatt kongresszust. Szervezte az Országos Kath. Tanügyi Tanácsot, s e szervezet élére mint világi elnököt nevezte ki a püspöki kar. 1895-ben megindította a Szent-István-Társulat kiadásában a "Népnevelő"-t, mint a kath. népoktatási intézetek hivatalos közlönyét. Ujabb művei: A kath. autonómia és a népnevelésügy. A kath. magyar népoktatás kilenczszázados története, Neveléstani és módszertani jegyzetek, A magyar nyelv és fogalmazás kézikönyve (1902.), Falusi iskolások olvasó- és tankönyve (1898.). Vannak polgári és felsőbb leányiskolai tankönyvei is. A Magyar Tanitók Otthonában éveken át vezette a paedagógiai vitaestélyeket, mint a nevelési osztály elnöke. Érdemeinek jutalmazásáúl a Szent István-Társulat tudományos és irodalmi osztálya már 1894-ben tagjai sorába iktatta. Budapest székesfőváros IV. ker. (belváros) a törvényhatósági bizottság tagjává választotta. A római szentszék több rendbeli kitüntetésben részesítette: XII. Leó pápa a Pro Ecclesia et Pontifice dísz aranykereszttel tüntette ki. 1904-ben IX. Pius a Nagy Szent Gergely-rend lovagi czímét és keresztjét adományozta érdemeinek elismeréseül és 1907-ben a pápa díjtalanúl a Nagy Szent Gergely-rend középkeresztjét küldte neki Zichy Gyula gróf pécsi püspök által.

Fábián István, szül. 1874-ben. 1894-től kezdve Zemplénvásárhelyen tanítóskodott 1895 szept. 1-ig, a mikor az abarai ev. ref. gyülekezet választotta tanítójává. Innen 1900 aug. 30-án Szinérváraljára költözött s azóta itt működik. Főmunkatársa volt a "Tanítók Lapjá"-nak s külső munkatársa a "Magyar Szó"-nak. Egyéb munkái leginkább pályázatra íródtak s azokkal mindig díjat nyert. Igy a "Zemplénvármegyei Általános Tanítóegyesület" által kitűzött "Mit tehet a tanító a szocializmussal szemben?" czímű tétel pályadíját, a "Szatmárvármegyei Ált. Tanítóegyesület" két pályadíját, a "Nagybányai Ref. Egyházmegyei Tanítóegyesület" egy pályadíját nyerte el. Ez utóbbi 1907-ben elnökévé választotta. 1905-ben átvette a Szinérváralja czímű lap szerkesztését és azóta minden irodalmi munkásságát ennek szenteli.

Fándly László, ügyvéd, szül. 1802-ben Szatmár vármegyében. A jogot Nagyváradon végezte, azután a kir. tábla hites jegyzője volt, majd uradalmi ügyész, később szolgabíró lett. Meghalt 1859. Egyike annak a nehány írónak, a kik Kármán Uraniájának munkatársai voltak; néhány költeménye itt is jelent meg. (1828-29.)

Farkas Ferencz ügyvéd, szül. 1785-ben Fehérgyarmaton. Gróf Brunszwick futtaki és csereviczi uradalmainak ügyésze volt. Különösen a gazdasági irodalommal foglalkozott és egy búvárgép feltalálásával tette nevét híressé. E géppel 1820 okt. 1-én sikerrel tettek kísérletet a bécsi uszodában. E gépről kisebb munkát is írt: Neue Erfindung. Delphin czímmel. Ezen kívül a következő művei jelentek meg önállóan: A világ ritkasági, avagy a természet és mesterség remekjei. Németből magyarázta. (1807.) Az égnek diadalma vagy a tündérlelkek. Rövid történetek az igazság szájából. (1808.) Kotzebue Ágoston színdarabjai. Magyarázta. (Három novella, 1809.) Azon pátens felől, mely Bécsben költ febr. 20. stb. (1811-ben ugyanez latin nyelven is). Javallat a kettős mássalhangzók egyes jegyeiről. (1840.) Sáfárkodó magyar gazda. 2 köt. (1841.) Szerencse útja, vagy életbölcsesség. Franklin Benjamin nyomán a nép számára. (1844.)

Farkas Jenő, Felsőbánya sz. kir. r. t. város polgármestere, szül. Felsőbányán 1860-ban. Elvégezvén a jogi s államtudományi tanfolyamot, előbb ügyvédjelölt, 364azután pénzügyi fogalmazó volt; 1896-ban pedig polgármesterré választották. Közigazgatási és történeti czikkeket írt a lapokba, melyekben különösen a város történetével és II. Rákóczi Ferencz korával foglalkozott. E monografiának Felsőbánya czímű fejezetét is ő állította össze.

Fésős (Fésűs) András, ref. lelkész, született 1801-ben Hiripen, hol hasonló nevű atyja pap volt. 1830-ban Szatmáron volt előbb segédlelkész, utóbb rendes lelkész. Tiz év múlva debreczeni pappá lett; ott számos kitüntetésben volt része, esperessé és kerületi főjegyzővé lett. Életrajzát Szatmár-Németi monografiájában bővebben adjuk.

Fiók Károly dr., ref. akadémiai tanár, orientalista és műfordító, szül. Nagykárolyban, 1857-ben. Tanúlmányait a debreczeni főiskolán elvégezvén, 1886 óta a budapesti ref. gimnáziumban a latin és görög nyelv tanára volt 1907-ig, midőn a debreczeni főiskola választotta meg a latin-görög és összehasonlító nyelvtudomány tanárává. 1902-ben a Kisfaludy-Társaság tagja lett, a hol székét a Rámájana czímű ind éposz egyik epizódjának Dasaratha halálá-nak lefordításával foglalta el. 1896 óta tagja az országos tanárvizsgáló-bizottságnak is. Már 1883-ban Szohrab (epizód Firduszi Sáh-náméjából) czímű perzsa eredetiből fordított költői beszélye jelent meg a Kisfaludy-társaság Évlapjaiban; ez időtől kezdve több műfordítása látott napvilágot a Budapesti Szemlében, Firduszi, Kalidásza stb. után.

Frank Ignácz dr., egyetemi tanár, kir. tanácsos, kiváló jogtudományi író,. a M. Tud. Akadémia lev. tagja, szül. 1788-ban, márcz. 24. Nagykárolyban. Középiskoláit szülővárosában elvégezvén, 1803-ban a piarista-rendbe lépett: a filozófiát Váczon hallgatta, majd 1813 aug. 26-án doktorrá avatták. - A következő évben kilépett a piaristák rendjéből és a pesti egyetemen a jogi tanfolyamot is elvégezvén, ügyvédi oklevelet szerzett. Miután előbb (1819-1827) a kassai jogakadémián volt több évig tanár, 1827-ben a pesti egyetemre hívták meg a magánjog tanszékére. 1830-ban az egyetemi tanács tagja, 1832-ben az egyetem rektora lett, míg az 1848-49-iki válságos időben az egyetem igazgatóságával bízták meg. E hivatalát azonban nem sokáig viselte, mert már július havában Bécsbe hívták, hogy nagy jogi tudásával részt vegyen ama bizottmány tanácskozásaiban, melyek a magyarországi jogügyek rendezését czélozták. E tanácskozások alatt nemzeti és jogi meggyőződése összeütközésbe hozták az akkori felfogással és midőn a különben is melanchóliára hajló tudós egy tanácskozáson az ősiség történeti fejlődéséről és az evvel kapcsolatos törvényekről való nézeteit őszintén előadta, a tanácskozás után való izgatott lélekállapotában, önkívületében, öngyilkosságot követett el. (1850.) 14,000 kötetből álló becses könyvtárát Pest városának hagyta, mely 1875-ben azt az egyetemi könyvtárnak ajándékozta.

Gaál József, költő és drámaíró, a M. Tud. Akadémia lev. tagja és a Kisfaludy-társaság tagja, szül. Nagykárolyban, 1811 decz. 12-én. Középiskolái bevégeztével Pesten hallgatta a jogot és a bölcsészetet. Már ifjúságában leczkeadásból és másolásból tengette életét, hogy tanulmányait bevégezhesse. 1833-ban a helytartóságnál számvevői gyakornokként kapott alkalmazást. Anyagi küzdelmei ellenére azonban már ekkor írt költeményeket a Koszoruba, Aurorába, Regélőbe és Munkácsi Rajzolatok czímű lapjának 1835-37-ig rendes munkatársa lett. Ez időben adta ki Szírmay Ilona czímű történeti regényét, egyidejüleg Józsika: Abafi-jával (1836), valamint A király Ludason czímű történeti vígjátékát (1837), számos elbeszélést, alföldi képet, történetet és nevét csakhamar híressé tette. 1837-ben hivatalában fizetéses járulnokká léptették 365elő. Irói érdemeinek elismeréséül ugyanezen évben az Akadémia, 1841-ben pedig a Kisfaludy-Társaság választotta tagjává. 1837-ben az Athenaeum munkatársa lett, a hol a többek között Tyukody uram borzasztó éjszakája és az Ólmos botok czímű híres szatírái jelentek meg, Szalkay Máté álnév alatt. Ekkor anyagi sorsa már jobbra fordult, mert egy-egy beszélyéért 30 frtot is fizettek és költői hírneve is annyira emelkedett, hogy a Honderű, melynek 1843-ban munkatársa lett, úgy mutatta be olvasóinak, mint "szépirodalmunk tróndíszeinek egyikét." A szabadságharcz elején Szatmár vármegye főjegyzője volt. A világosi katasztrófa Damjanich körében találta, a ki nagyon kedvelte Gaált. Ekkor 6 évre Aradra internálták, a hol az írói foglalkozással felhagyván, nevelő lett. Ugyaníly minőségben került Zsombolyára, a gazdag Csekonics-házhoz, a hol annyira megszerették, hogy, a grófi család magánál tartotta akkor is, midőn növendékei már tanulmányaikat befejezték. A család házában, Pesten érte utól a halál is 1866 febr. 28-án. Gaál a múlt század 40-es és 50-es éveinek, Fáy és Kovács mellett, egyik legkedveltebb írója. Kisfaludy Károly hatása alatt lép föl a tőle művelt fajokban, majd az alföldi nép- és betyáréletből merített elbeszéléseiben, a tárgy újszerűségével ért el nagy hatást. (Haramia-csók (1835). Hortobágyi éjszaka, Pusztai kaland, stb.) A magyar alföld szépségeit ő magasztalja először, és Az alföld képe czímű tájrajza "kezdi meg tulajdonképen az alföld kulturáját irodalmunkban". A betyár-világból vett elbeszélései Petőfire is nagy hatással voltak. Komoly beszélyeiben történeti tárgyakat, lovagi, regényes kalandokat dolgozott fel. A Badacsonyi Lenka, A portugáli gróf, korukban nagyon kedveltek voltak és a tatárok 1716-iki beütése idejében játszó Szírmay Ilona czímű regénye is hatásos olvasmány volt a maga idejében. Nevét mégis drámáival tette halhatatlanná. A Gvadányi után drámává átdolgozott Peleskei nótáriusa, 1838 óta, - midőn először adták elő a Nemzeti színházban, - a mai napig, irodalmunk első, legkitünőbb bohózata, melynek jóízű humora, mulatságos helyzetei még ma is nagy hatást keltenek, népies elemei pedig Szigligetinek megadták az impulzust a népszínmű megteremtésére. Vígjátékai közül még a Szerelem és champagnei (először a Nemzeti színházban 1838) ért el nagyobb sikert.

Gáti István, ev. ref. lelkész, író, a sztenografiának első alapvetője és művelője hazánkban, szül. Mándon, 1749 ápr. 8-án. 1772-ben Szatmáron tanító lett. Két évi itt időzése után, külföldi akadémiákon hallgatta a tudományokat és visszatérvén, Tamásváralján, majd Dabóczon (1778), Huszton (1779), Mármarosszigeten (1787-1803). lelkészkedett. 1800-ban esperes lett. 1808-ban Szatmáron választották meg lelkésznek, hol 1831-ben vonult nyugalomba. Meghalt 1843 febr. 17-én. Gáti hosszú életének nagy részét az irodalomnak szentelte. A nemzeti szellem ébredése korában élvén, részt vett korának irodalmi és nyelvtudományi küzdelmeiben. A magyaros iskolához tartozott, ennek modorában írta a Második József a máramarosi éhségben (1792) stb. czímű elbeszélő költeményét is, mely két kiadást ért. A magyar nyelvnek lelkes apostolaként, a latin nyelvvel szemben a magyar nyelv közérvényre emelését sürgeti. "A magyar nyelvnek a magyar hazában való szükséges voltát tárgyazó hazafiúi elmélkedések" (1780) czímű művében. A nyelvészet körébe vágó művei még "Elmélkedések a magyar dialektusról, lexiconról és helyesírásról" (1821). "Fontos beszéd tudománya, vagy oratória". (retorika). Eredeti magyar munka (1828). Sokat foglalkozott a gyorsírás, az egyetemes írás és az univerzális nyelv elméletével is. Ő az első, a ki a geometriai rendszerű gyorsírási módszereket elvetve, a kurziv-írás betüiből állítja fel rendszerét. Ilyen munkája "A stenografiának első könyve". "A tachigrapfia vagy szapora írás módja, melyet mind a pasigraphiának, philosophica, vagy universalis nyelvnek első vonásait közre bocsát zsengeképen" (1820). Ugyan e kérdésről számos értekezése maradt fenn kéziratban. Irt több természetrajzot is: "A természet históriája" (1792) és (1795).

Góth Mór, festőművész, szül. Avasfelsőfaluban, 1873-ban. A jogi pályára lépett, de a festészet iránt érzett hajlamai Karlovszky és Bihari festőművészek műtermébe vonták. 1893-ban Münchenbe ment, hol Hollósy tanítványa lett. 366Innen több külföldi festőtársával a nagybányai művésztelepre költözött vissza. Első nagyobb sikert aratott kollektív kiállításával a bécsi "Hagenbund"-ban, a Nagybányán és Vajdahunyadon készült magyar tárgyú képeivel, melyeket egytől-egyig eladott. Ekkor Berlinbe és Brémába kapott meghívást, majd három évig a bécsi művészakadémián dolgozott és 1906 óta Párizsban majd Belgiumban tartózkodik. 1904-ben Marienbad városa vele festette meg a "Király találkozás Marienbadban 1904"-ben czímű képet. Már előbb festette a szatmári városháza nagyterme számára Ferencz József és Erzsébet királyné életnagyságú arczképét.

Görbe Geyza, tanár és lapszerkesztő, szül. 1858-ban Nagykárolyban. A budapesti egyetemen mennyiségtant és természettant hallgatott. Kezdetben Nagykárolyban városi hívatalnok volt, majd 1883-ban az ipariskolában lett tanár. Meghalt 1885-ben. Számos szépirodalmi és irodalomtörténeti czikket írt. Önálló műve: "Rajzok az élet színpadáról" (1885). 1884-ben alapította és haláláig szerkesztette a "Nagykároly és vidéke" czímű társadalmi hetilapot.

Havas Miklós dr., ügyvéd és szerkesztő, szül. 1876-ban, Szinérváralján. Mint ügyvéd, Szatmártt telepedett meg, hol a Szatmár-Németi czímű lap felelős szerkesztője lett. Mint kitünő zenész már ifjú korában számos hangversenyen vett részt, vezetője volt a szatmári úri műkedvelő zenekarnak, mely több szerzeményét elő is adta. Tagja volt a budapesti filharmonikus egyesületnek is. Önállóan megjelent zenei művei: Hermin keringő (1899). Karikás Csárdás (1900).

Heiszler József, dr., ref. lelkész, egyházi író, szül. 1819-ben Nagykárolyban. Tanulmányai befejeztével a budapesti piarista gimnáziumban tanított. Részt vett a szabadságharczban, mely után áttérvén a református vallásra,. 1850-ben Pápán theologiai tanár lett. 1854-ben Mocsoládon lett lelkész, honnan másfél év múlva Gyönkre távozott. Miután az Entwurfot a gyönki gimnáziumba bevinni nem akarta, sok kellemetlensége támadt és innen távozni volt kénytelen. 1859-ben a sárospataki főiskolában az exegezis és egyháztörténelem tanára lett, majd Dombrádon fogadott el lelkészi állást. Heiszler theologiai műveit a legerősebb orthodoxia jellemzi.

Hofbauer Ignácz, zeneszerző. Született Szatmáron, 1848. évi márczius 15-én. Segédlelkész volt Sándorfaluban, Beregszászon és Szatmártt;1875-ben tanár a kir. kath: főgimnáziumban; 1886-ban lelkész Paposon; 1890-ben ugyanaz Túrterebesen; innen 1898-ban nyugalomba vonúlt. 1876-1884-ig karnagya volt a szatmári dalegyesületnek s ezt Debreczenben, 1882-ben, az országos dalünnepen ő vezette az első diadalra.

Illyés Bálint, ref. lelkész, tanár, országgyűlési képviselő, író és költő, szül. 1835. okt. 2-án Fehérgyarmaton. Gyermekkorában részt vett a szabadságharczban, majd később Sárospatakon folytatta tanúlmányait, a hol már költői hajlamai mutatkozván, Erdélyi János vette pártfogásába, a kinek ajánlatára a marosvásárhelyi ref. gimnázium választotta meg tanárnak. Később Szatmáron volt tanár (1860), majd Tiszabecsen (1861) és Kisújszálláson (1868) lett lelkész. Ez időben a tiszántúli egyházkerület aljegyzőjévé és tanácsbírójává, 1881-ben pedig zsinati képviselőjévé választotta meg. 1887-ben függetlenségi programmal bárándi képviselő lett és azóta képviselői és írói munkásságának él. Költeményeivel már a múlt század hatvanas éveiben kezdett feltünni. Különösen hazafias versei tettek nagy hatást. 1864-95-ig rendes munkatársa volt a Vasárnapi Ujságnak, a hol költeményein kívül, érdekes olaszországi naplója is megjelent. Ezóta minden 367nagyobb szépirodalmi és politikai napilapba írt számos költeményt, könyvismertetést és más czikket.

Ilosvay László, pénzügyi számvizsgáló, szül. 1846 márcz. 1-én, Kömörőn. Szatmár vármegye tiszti főügyésze mellett 1868-ban joggyakornok volt. 1869-ben tiszteletbeli megyei aljegyzőnek, 1872-ben második aljegyzőnek. 1875-ben pedig első aljegyzőnek választották meg. 1876-ban Szörényvármegyének, hol már előbb királyi biztosi titkárként működött, főjegyzője lett és 1880-ban e vármegye helyettes alispánjává nevezték ki. Ez állásáról később lemondván, 1882-ben a mátészalkai járás szolgabirája, 1884-ben Szatmár vármegye levéltáránál irattárnok lett és jelenleg p. ü. számvizsgáló Nagykárolyban. - Ilosvay mint hirlapíró és szerkesztő fejtett ki tartalmas irodalmi működést. 1872-től kezdve a Reform-ban közölt Deák-párti czikkeivel, különösen a megyebeli balközép-párt túlkapásait ostorozta. 1875-ben Szatmármegyei Közlöny czím alatt maga is lapot alapított Nagykárolyban, melyet 1875-76-ig, majd 1880-82-ig szerkesztett.

Irsik Ferencz, prelátus-kanonok, szül. 1822-ben Zelestyén. 1846-ban káplán volt Fehérgyarmaton; később püspöki szertartó, ungvári gimn. hittanár, pesti papneveldei prefektus, 1854-ben plébános Szakaszon, s 1859-ben ugyanaz Erdődön. Itt tizenhat évet töltött, aztán szatmári kanonokká lett. Életének későbbi éveiről a szatmári irodalom keretében emlékezünk meg.

Jendrássik Jenő Lipót András dr., egyetemi tanár, fiziologus, a M. Tud. Akadémia rendes tagja, szül. 1824 nov. 18-án, Kapnikbányán. Kezdetben Pesten a bölcsészetet hallgatta, majd a jogi pályára lépett, de természettudományi olvasmányai, különösen Humboldt Kosmosának tanulmányozása, az anatomiára irányították figyelmét és 1847-ben beiratkozott a bécsi orvosi egyetemre, hol 1853-ban orvosi oklevelet nyert, melyhez 1855-ben műtői oklevelet is szerzett. 1857-ben a kolozsvári, majd 1860-ban a budapesti orvosi egyetemen foglalta el az élettani tanszéket, melyen gondosan kidolgozott előadásaiban arra törekedett, hogy hallgatóit az élettani gondolkodás mélyebb részleteibe is bevezesse. Törekvésében, hogy fiziológiai iskolát alapítson, nagyban elősegítette az új élettani intézet alapítása, melynek építését (1873-75) ő vezette és melynek berendezésében számos czélszerű újítást eszközölt és az intézetet több általa tervezett műszerrel rendezte be. Tudományos kutatásai közűl a legfontosabbak az izomműködésre vonatkozók. Tudományos munkásságáért az Akadémia 1880-ban rendes taggá választván, elismeréssel jutalmazta; 1868-69-ben az orvosi kar dékánja, később a budapesti egyetem rektora is volt, 1873-ban a király a III. oszt, vaskorona-renddel tüntette ki. Meghalt 1891 márcz. 3-án.

Jordán Ferencz dr., budapesti közkórházi főorvos, szül. 1853 aug. 30-án Nagykárolyban. A sebészdoktori és szülésmesteri oklevelek megszerzése után, 1877-ben, a belgyógyászati klinikán Wágner tanár mellett lett gyakornok, 1881-ben pedig tanársegéd. Később a budapesti Rókus-kórház XI. orvosi osztályának főorvosa, 1882-ben a magyar szent korona országai vörös-kereszt-egyletének egészségügy tanácsosa lett. Mint elsőosztályu ezredorvos részt vett Bosznia okkupácziójában is. A herczegprímás háziorvosa.

Kabos Ede, hírlapíró, dráma- és regényíró, szül. 1864. decz 2-án, Nagykárolyban. 1886-ban az Egyetértés, majd a Pesti Napló szerkesztőségébe lépett, 368hol tíz esztendőn keresztül vezette a parlamenti rovatot. 1896-ban a Magyar Ujság egyik vezérczikkírója lett, majd 1898-ban hasonló minőségben az Országos Hírlaphoz szerződött. A Mikszáth lapjának megszűnésekor átment a Budapesti Naplóhoz, melynek eleinte vezérczikkezője, később felelős szerkesztője, majd 1905-ben főszerkesztője lett. Közben szerkesztője volt több szépirodalmi folyóiratnak is. A Magyar Szalon, az Élet, a Krónikás czímű folyóiratokat részben szerkesztette, részben alapította is.

Kallós Lajos jogtanár, jogtudományi író; a M. Tud. Akadémia levelezőtagja, szül. 1849 május 15-én, Borzován. Tanulmányai elvégzése után Pestre ment, hol három éven át a kir. tábla helyettes jegyzője volt. Az ügyvédi oklevél megszerzése után 1851-ben a sárospataki jogakadémiai, majd 1853-ban a debreczeni ev. ref. főiskola tanára lett. Már 1846. óta művelte a jogtudományi irodalmat és ez érdemeinek elismeréséül az Akadémia 1863-ban lev.-tagul választotta. Meghalt 1882-ben.

Kanizsay Zsigmond, ügyvéd, született 1832-ben Homokon. 1855-től kezdve Szatmár-Németiben él és élénk részt vesz e város köz- és társadalmi életében ezért életrajzát ott közöljük.

Károli Gáspár, ref. prédikátor, az első teljes magyar biblia fordítója, szül. 1529 körül Nagykárolyban. Theológiai tanúlmányait, az akkori idők szokása szerint Németországban végezte. 1556-ban iratkozott a wittenbergi egyetem hallgatói közé és hazatérve, gönczi pap, majd 1565-ben esperes lett. Harmincz éven át tartó lelkipásztorsága alatt szervezte a felsőmagyarországi kálvinista egyházakat. Mint hatalmas szónok és tudós, élénk részt vett e korszak hitvitáiban és különösen az unitáriusok ellen védelmezte több zsinaton egyházát. Életének utolsó éveit főmunkájának, a teljes biblia lefordításának szentelte. 1586-ban fogott e munkához és "minekutána - úgymond - hozzá kezdett volna egy nehány jámbor tudós atyafiakkal, kik néki az fordításban segítséggel voltak, meg nem szünt addig, mígnem véghöz vitte az Bibliának egészben való megfordítását, melyben munkált közel három esztendeig, nagy fáradtsággal, testtörödelemmel, de oly buzgóságos szeretettel, hogy egy szempillantásig ez nagy munkát el nem unta, hanem nagy serénységgel és szeretettel munkálkodott, mégnem elvégzé". E munka Báthory István pártfogása mellett az abaújmegyei Vizsoly faluban látott napvilágot a következő czímmel: Szent Biblia azaz: Istennec o es wj testamentumanac prophétác es apostoloc által meg iratott szent konyuei. Magyar nyelvre forditatott egészlen és wijounan. Az Istennec Magyar országban való Anya szent Egy házánac épülésére... Visolban MDXC. Három kötet. - Károli könyve az ó- és új testamentumnak első teljes magyar fordítása, tehát az első teljes magyar biblia, mely azóta körülbelül a 100. kiadásban forog a hivők kezei között és mai napig a kálvinisták kánoni könyve, melynek habár vannak hiányai, de tősgyökeres magyarsága, egyszerű, keresetlen nyelve, még maig is legjobban megtalálja útját a magyar hívők szívéhez. E könyv megjelenésének háromszázados évfordulóját 1890-ben nagy fénynyel ünnepelte meg a magyar protestáns egyház, a mikor Károlinak emlékét Gönczön szép szoborral örökítette meg. Ezen a munkán kívül írta még a következő művet "Keet Könyv Minden orzagoknac es Kyralioknac io es gonoz szerenczeieknec okairul" stb. (1563). A nagy reformátor 1592 jan. 3-án halt meg.

Károlyi Péter, ref. püspök, a magyar reformácziónak egyik leglelkesebb apostola, szül. Nagykárolyban, 1543-ban. Ő is a híres wittenbergi egyetemen végezte tanúlmányait, honnan visszatérve, Kolozsvárott lett a klasszikus és zsidó nyelvek tanára. 1568-ban nagyváradi református lelkész lett, majd 1572-ben a tiszántúli egyházkerület választotta meg a híres Melius Juhász Péter helyébe 373püspöknek. Meghalt 1576 április 10-én. - Károlyi Péter, a magyar kálvinizmus megalapítójának, Meliusnak leghűségesebb bajtársa volt és első azok között, a kik az erdélyi unitáriusokkal szembeszállottak. Mint protestáns egyházi író is kora kiválóbbjai közé tartozik.

Károlyi Sándor gróf. Megírta önéletrajzát Magam életének s azalatt történt állapotoknak emlékezetes folyási czím alatt, melyhez toldalékúl naplójegyzeteket csatolt, a melyek, mint történeti kútforrások, nagybecsűek. (Megjelentek a M. Tört. Emlékek IV-V. kötetében és több irata a Századok-ban.)

Katona Klementin (Geleji, id. Ábrányi Kornélné), Kölcsey Ferencz unokahugának leánya, szépirodalmi írónő és műfordító, szül. 1856 nov. 29-én Apán. 1879 óta a fővárosi lapok majdnem mindegyikének állandó munkatársa, a hol mély és nemes gondolatokban gazdag tárczaczikkei, rajzai, zenei kritikái stb. szíves fogadtatásra találnak. Tárczái összegyűjtve "Földön és föld felett" czímmel (1896) jelentek meg. "Sok mindenről" (1898) Ezeken kívül számos regényt is fordított angolból és francziából; így Wilkie Collins "A vak szerelem", Besans Walter "Foweri apátság" czímű regényeit stb.

Kelen Ferencz, tanár, szül. 1869-ben Pettyénben. 1893-ban Budapesten bölcseleti doktori oklevelet szerzett. A következő évben Bécsbe ment, a hol nemzetgazdaságtannal és művészettörténettel foglalkozott. Innen visszatérve, letette a tanári vizsgát. - 1900 óta székesfővárosi felső keresk. iskolai tanár.

Kelen József dr., szül. 1866-ban Pettyénben. 1890-ben orvosdoktori oklevelet szerezvén, Szatmáron működött, 1896-tól pedig Budapesten folytatott orvosi gyakorlatot és a VIII. kerület tiszti orvosa volt. A köztiszteletben álló férfiú egy igazságtalan támadás miatt, elkeseredésében önmaga vetett véget életének.

Keresztszeghy Etta, szépirodalmi írónő, szül. 1866-ban, Nyírgebén. Irói pályáját nagyon korán kezdte. Tárczái, rajzai és elbeszélései a vidéki és fővárosi lapokban jelentek meg.

Kézy Mózes, tanár, természettudós, Kazinczynak belső barátja, szül. 1781 nov. 6-án Fehérgyarmaton. Felsőbb tanúlmányait a göttingai egyetemen végezte, a hol különösen a klasszikus nyelvekben olyan jártasságra tett szert, hogy latin nyelven is jeles költeményeket irt. 1813-ban sárospataki tanár lett, a hol mathetmatikát és fizikát tanított. 1831 július 31-én a kolera áldozata lett.

Kiss Áron ev. ref. püspök, a főrendiház tagja, szül. 1815 nov. 2-án Kisnaményban. Tanúlmányainak elvégzése után, 1843-ban, porcsalmai pap lett. A szabadságharczban tábori papként vett részt. A pátens idejében merész bizalommal küzdött egyházának önkormányzati jogaiért és a győzelem után egyházmegyéje esperessé választotta. Mint ilyen minden erejét és tudományát egyházmegyéje anyagi viszonyainak rendezésére és papsága tudományos képzettségének emelésére fordította. Egyházmegyei könyvtárt alapított. Mint a tanügyi bizottság tagjának, a népiskolai tanügyi bizottság elnökének és a 374tiszántúli egyházkerület gimnáziumai felügyelőjének, jelentékeny része van egyházmegyéje oktatásügyének emelésében. A vármegyei közélet terén szerzett érdemeiért vármegyéje táblabirájául választotta meg. Tagja volt a debreczeni és budapesti zsinatnak, a konventi bíróságnak és elnöke a konventi iskolai bizottságnak. Esperessége 25 éves évfordulóját egyházmegyéje az ő nevére tett nagy alapítványnyal ünnepelte meg; 1892-ben a tiszántúli református egyházkerület püspökévé, a debreczeni egyház pedig lelkészévé választotta. 1896-ban a király régi magyar nemességét megerősítvén, a "hegymegi" előnevet adományozta neki és 1899-ben a főrendiház tagjává nevezte ki. 1907-ben pedig a Lipótrend középkeresztjét adományozta neki. Kiss Áron mint kiváló szónok is sok babért aratott és mint író sokoldalú és jelentékeny irodalmi munkásságot fejtett ki. Számos beszéde, vallástudományi értekezése, költeménye stb. jelent meg a hírlapokban és tudományos folyóiratokban.

Kiss Áron dr. kiváló pedagógus, a budapesti tanítóképző-intézet és a gyakorló polgári iskola igazgatója, szül. 1845 jun. 21-én, Porcsalmán. Előbb a sárospataki ref. tanítóképző intézet tanára volt egy évig. Ezután a báró Uray családnál volt nevelő, de 1870-ben a nagykőrösi ref. tanítóképző igazgatója lett és az ügyvédi vizsgálatot is letette. Miután 1872-ben Németország és Svájcz tanítóképző intézeteit tanulmányozta, a budapesti elemi és polgári iskolai tanítóképző-intézet tanára lett (1875), majd 1894-ben a budapesti tanítóképző intézet és az ezzel kapcsolatos gyakorló polgári iskola igazgatója; 1907-ben vonúlt nyugalomba. 1870 óta alig volt népoktatásügyünknek oly mozgalma, melyben részt ne vett volna. Tagja volt az egyetemes és képviseleti tanítógyűléseknek, az országos közoktatási tanácsnak és a tanszermúzeumi bizottságnak. Elnöke az országos ref. tanítóegyesületnek, titkára az első pedagógiai társaságnak stb. Kiválólag a pedagógiai, a nép- és az ifjúsági irodalmat művelte.

Kiss Kálmán ref. tanítóképző-intézeti igazgató, szül. Porcsalmán, 1843-ban. Miután két évig apja mellett Porcsalmán káplán volt, 1868-ban a mándi ref. egyház papja lett. 1875-ben lemondott a papi pályáról és a nagykőrösi ref. tanítóképző tanára lett s 1883 óta igazgatója; 1904-7 ref. zsinat tagja.

Kósa Barna, városi számvevő és hírlapíró, szül. 1861-ben Olcsva-Apátiban. Már joghallgató korában a Sárosmegyei Közlönynek segédszerkesztője lett. Ezen időben írta "Aradi Golgotha" czímű költeményét, mely a mai napig is kedvelt alkalmi szavalati költemény. 1884-ben Debreczenben folytatta jogi tanúlmányait; 1885-ben a Debreczen czímű lapnak segédszerkesztője lett és 10 éven át munkásságát e lapnak szentelte. 1895-ben Debreczen város számvevőségénél nyert alkalmazást. Irt számos politikai, társadalmi vezérczikket, tárczát, kritikát, költeményeket a fővárosi és vidéki lapokba. Önálló művei: Lengyelországi emlékek (1887). Kósa Barna költeményei (1890).

Kósa Ede, ref. lelkész és író, az előbbinek bátyja, szül. 1852-ben Gencsen. 1875. gebei káplán, majd nagykárolyi lelkész lett. 1879 óta Jármiban lelkész.

Kosutány Ignácz, szül. Mátészalkán, 1851-ben. Eleinte Pest város törvényszékénél, 1872-től a pesti kir. fenyítő járásbíróságnál dolgozott. 1875-ben a budapesti egyetemen a jog- és államtudományok doktora lett és a pécsi püspöki joglyceumnál nyert jogtanári állást, s ott töltött 21 év után a pozsonyi kir. jogakadémiához nyilv. rend. tanárnak nevezték ki 1896-ban. Pozsonyban 1900 szeptemberig működött, s ez év óta a kolozsvári M. Kir. Tud. Egyetemen ny. r. tanár és 1906-7-ben a jog- és államtudományi kar dékánja.

Kótai Pál, építész-mérnök, faipariskolai igazgató, szül. 1868-ban, Zsarolyánban. Építészmérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte meg 1892-ben. Előbb a székesfővárosi mérnöki hívatalnál dolgozott, majd Szeged város építésze lett, 1907 óta pedig a szatmári állami faipar-iskola igazgatója. Irt számos lírai és elbeszélő költeményt stb., melyek A Hétben, a Vasárnapi Ujságban, az Ország-Világban és a szegedi lapokban jelentek meg.

Kovács Dezső dr. ügyvéd, született 1872-ben Nagykárolyban. Az ügyvédi oklevél megszerzése után szülővárosában nyitott ügyvédi irodát és a városi és vármegyei közéletnek buzgón munkálkodó tagja lett. Részt vett a Kölcsey-egylet alapításában s a Kölcsey-szobor-akczióban. Irodalmi tevékenysége a Kölcsey-egylet körében s a helyi lapok hasábjain nyilvánúlt. Francziából és angolból is fordított szépirodalmi műveket. A vármegyei függetlenségi párt egyik alelnöke.

Kovács Gyula színész és író, szül. 1839-ben Gebén. Debreczeni diákkorában a színházban, különösen Egressy Gábor játéka, olyan nagy hatást gyakorolt reá, hogy a Láng társulatánál felcsapott színésznek. Miután egy ideig vidéki színtársulatoknál tengődött, 1862-ben rokona, Egressy közbenjárására felvették a pesti nemzeti színházhoz drámai segédszínésznek. Innen 1865-ben Kolozsvárra ment, hol 1872-ben a színház művezetője lett. Kiváló Shakspere-alakításaival nagy hírre tevén szert, 1874-ben a pesti nemzeti színháznál is eljátszotta Othelló szerepét, mellyel oly feltünést keltett, hogy 1878-ban ismét visszaszerződtették a nemzeti színházhoz. 1888-ban visszament Kolozsvárra, a hol 1885-ben színészi pályájának 25, majd 1896-ban 40 éves jubileumát ülte meg. Meghalt 1899 aug. 2-án, midőn a Petőfi-társaság által a fehéregyházi csatatéren rendezett ünnepen Jókai "Apoteozis" czímű ódáját szavalta el. Utána rosszúl lett, Segesvárra szállították, a hol két nap múlva meghalt.

Kováts Lajos képviselő és publiczista, szül. 1812 február 25-én, Homokon. 1827-ben Pozsonyba ment, midőn Széchenyi fellépése új eszmékkel termékenyítette meg a magyar társadalmat. Ez eszmék hatása alatt határozta el, hogy a közgazdasági pályára lép. Selmeczbányára ment tehát, hol a bányászati akadémián befejezte tanúlmányait. Itt egy bányászati szótár elkészitését tervezte s 1832-ben Széchenyi is buzditotta a munkára őt s az általa gyűjtött társaságot és igérte, hogy közbenjár az Akadémiánál a kiadás érdekében. De Selmeczről társaival eltávozván, nem lehetett a művet befejezniök. 1834-ben az 376erdélyi országgyűlésre Kolozsvárra ment, hol báró Kemény Zsigmonddal megismerkedvén, köztük csakhamar meleg baráti viszony fejlődött ki. Visszatérvén vármegyéjébe, eleinte bányászattal akart foglalkozni, de kamarai hivatalt politikai elvei miatt nem akarván vállalni, csak magánbányászathoz kezdett. Ezt is abba hagyta, mikor Szatmár vármegye megválasztotta táblabírájává; ettől kezdve élénk részt vett a politikai küzdelmekben és csakhamar az ellenzék és a fiatalság vezére lett. 1869-ben követséggel is megkínálták, a mit azonban nem fogadott el. Ez időben Kemény Zsigmond mellett szerkesztőtársa lett az Erdélyi Múzeumnak, a hol ellenzéki szellemben írt czikkeiben nagy írói tehetséget árúlt el. 1842-ben Gyulafehérvár küldte követül az erdélyi országgyűlésre. 1845-ben ismerkedett meg Széchenyivel és ez időtől annak munkatársa, leghívebb segéde, barrátja és követője volt. 1847-ben Széchenyi meglátogatta a várost és ekkor Szatmár-Németi mindkettőjüket diszpolgárává választotta. Midőn Széchenyi közlekedési miniszter lett, Kováts lett az osztályfőnöke. Teljesen reá bízta a vám- és vízépítészeti ügyek vezetését és Széchenyi betegsége idejében az egész magyarországi közlekedésügyet Kováts maga vezette. A szabadságharcz alatt a békepárthoz tartozott és ez irányban nagy hírlapírói munkásságot fejtett ki az Esti Lapokban. A szabadságharcz után a kiegyezésnek volt erélyes és lelkes szószólója. Utolsó társadalmi alkotása volt a Széchenyi Társulat. Meghalt 1890 decz. 19-én, Szatmáron. Mint publiczista, különösen politikai vezérczikkeivel keltett feltünést, mint közgazdasági író korának legalaposabb képzettségű és legelsőrangú munkásai közé tartozott. Az Akadémia 1846-ban levelező-tagjának választotta meg.

Kovács Sándor (Szamosszegi) előbb hírlapíró volt, most Máv. ellenőr, szül. 1860-ban Szamosszegen. Hirlapírói pályáját az "Uj Budapest" czímű napilapnál kezdte, 1880-ban a "Budapesti Sürgöny"-höz ment, 1881-ben pedig a "Hírcsarnok" kőnyomatú lap főmunkatársa, majd segédszerkesztője lett. 1885-ben maga szerkesztette a "Kiállítási Hírnök" czímű kőnyomatos lapot. Jelenleg magy. államvasúti ellenőr. Számos hírlapi czikkén kívül különösen népies hangú és zamatos költeményeivel aratott elismerést. Ezek közül az "Uj Golgotha" czímű költeményét (1883) és "Dobó leánya" czímű balladáját az 1884-iki Farkas-Raskó-pályázaton dicsérettel tüntették ki. Költeményei összegyűjtve "Dalok a pusztáról" czímen jelentek meg 1886-ban. Részt vett a "Gvadányi-Album" szerkesztésében. Ujabban a vasuti szakirodalom terén fejt ki tevékenységet.

Köcsön Lajos, nyugalmazott főispán szül. 1856-ban Vámosorosziban. Több állami hivatalnál szolgált, míg 1889-ben szolgálattételre a pénzügyminisztériumba osztották be, a hol 1899-ben titkár 1902-ben osztálytanácsos lett. 1905-ben Turócz vármegye főispánja volt s 1906-ban nyugalomba vonult. A Magyar Közigazgatásban és a M. Adóhivatalok Lapjában megjelent több czikkén kívül, önálló műve: Az örökösödési ügyekre vonatkozó összes illetékszabályok. (1896.)

Kölcsey Ferencz, költő, esztétikus, a modern műbírálat és a művészi szónoklás megalapítója, a nemzeti felvilágosodás legönzetlenebb bajnoka. A "csekei remete" született Sződemeterben, 1790 aug. 8-án. Szüleit korán elvesztvén, a 11 éves fiú teljesen idegenek gyámsága alatt nevelkedett. Tanúlóéveit a debreczeni kollégiumban töltötte, a legnagyobb szorgalommal fejlesztvén tehetségeit. Már itt megtanúlt latinul, németül, francziául. Az irodalom iránt való hajlama korán felébredt és már ekkor olvasta korának nagy íróit, Csokonai, Kisfaludy Sándor, Virág, Kazinczy műveit, Klopstockot, Bürgert stb. Kazinczyval 1805-ben ismerkedett meg, ki ez időtől kezdve nagy hatással volt az ifjúra, a ki később teljesen Kazinczy reform-törekvéseinek, az új irodalmi iránynak és a nyelvújításnak lett lelkes híve. Debreczenben tanúlmányait bevégezvén, Pestre ment törvénygyakorlatra. Itt megismerkedett Szemere Pállal, a Kazinczy triászának egyik tagjával és csakhamar meleg barátság fejlődött ki a két rokonlélek között. Szemere a német irodalomra, esztétikára és műbírálatra irányítja Kölcsey figyelmét; Szemerével olvassa Herder, Lessing, Goethe, Schiller, Engel, Krug, Sulzer stb. műveit, megismerkedik eredetiben a német klassziczizmussal és ezzel teljesen a német költészet és bölcselet befolyása alá kerül. A pesti írókkal 377való érintkezése, az irodalomhoz való ellenállhatatlan vonzalma és a teljes függetlenség után való vágya azonban letérítették eddigi útjáról; lemondott az ügyvédi pályáról és elhatározta, hogy hivatalt sem vállal, hogy egyedüli eszményének, az irodalomnak élhessen. Pestről előbb a biharmegyei Álmosdra, majd 1815-ben testvéreivel megosztozkodván, a szatmármegyei Csekére vonúlt, a hol körülbelül 15 éven át tartózkodott, kis jószágán gazdálkodva és az irodalomnak élve. Ez időben lép fel az irodalomban. A Magyar Dámák kalendáriumában és az Erdélyi Múzeumban megjelent költeményein kívül különösen a Szemerével közösen írt "Felelet a Mondolat"-ra irányították feléje a figyelmet. (1815.) Még nagyobb feltünést keltettek a Tudományos Gyüjteményben (1817) megjelent kritikái, melyekben Csokonai, Kis János és Berzsenyi műveit veszi nálunk példátlan szigorúsággal bírálat alá. Ez "új manierü recensiói"-ban a német esztétika és különösen Schiller hatása alatt, nem csupán az írók műveit bírálja, hanem azok egyéniségét is kutatja és hibáikat körülményeikből és jellemükből magyarázza ki. Kölcseynek e bírálatokban megnyilvánúló nagy esztétikai készültsége, finom logikája, nagy tudása és határozottsága meglepte ugyan a közönséget, de a nemzetnek akkor legismertebb költői, a Csokonai és Berzsenyi irányában alkalmazott túlszigorú kritika, melyhez akkor sem az írók, sem a közönség nem voltak szokva, egyszersmind olyan általános ingerültséget támasztott Kölcsey ellen, hogy az író egyidőre elhallgatott. Esztétikai és kritikai munkásságának újból való felvételére csak majdnem egy évtized múlva határozta el magát, midőn Szemere Pállal szövetkezve, az "Élet és Literatura" czímű széptani folyóiratot megindította. Ebben jelentek meg a "Nemzeti hagyományokról", A "komikumról" és "Körner Zrinyijéről" írt dolgozatai. A mint Kölcsey három első bírálatával a magasabb szempontú igazi irodalmi kritika alapját vetette meg, úgy Körner Zrinyijéről írt bírálata az első igazi dramaturgiai tanúlmány irodalmunkban, mely nemcsak bírál, hanem nagy esztétikai elveket is fejteget. - Esztétikai munkássága mellett ekkor már számos költeménye is híressé tette a nevét. (A Szép Lenka, Rákos, Hymnus, Bú kél velem, Dobozi, Vanitatum vanitas, Esti dal, Csolnakon stb. mind csekei tartózkodása alatt keletkeztek.) Az első bírálatai által keltett ingerültség is lecsillapodott lassanként és irodalmi működése újra megszerezte neki a közönség és írók elismerését. Pesten tartózkodása alatt megismerkedett Kisfaludy Károlylyal, Vörösmartyval, Toldyval, Bajzával, kiknek a társaságában, az irodalmi élet központjában Kölcsey nagyon jól érezte magát. Öcscsének váratlan halála azonban csakhamar kiragadták e körből és 1827-ben visszament Csekére, hol 2 éven át öcscse családjának ügyeivel és a saját és öcscse gazdaságának rendbehozásával kellett foglalkoznia. - Az 1829. év politikai mozgalmai azonban újra kiszólították csekei magányából, midőn a júliusi tisztújító-gyűlésen Szatmár vármegye főispánja Kölcseyt aljegyzővé nevezte ki. Ez időtől kezdve Kölcsey vármegyéjében a szabadelvű párt vezére lett. Őreá bízták a hivatalos feliratok szerkesztését. 1832-ben főjegyző lett, ugyanez év nov. 6-án a vármegye rendei országgyűlési követnek választották meg. A pozsonyi országgyűlésen a tiszántúli követek jegyzőjükké választották és itt a magyar nyelv, a vallásszabadság ügyében, a magyar jobbágyság és a lengyelek érdekében stb. mondott szónoklataival oly hírre tett szert, hogy nevét a nemzet vezérférfiai között emlegették. - Szónoki és követi működése azonban már 1834-ben megszakadt. Vármegyéjében ugyanis a maradi párt kerekedvén felül, ez az örökváltság ügyében ellenkező utasítást küldött neki, mire Kölcsey megbizatásáról lemondott. Vármegyéjébe való visszatérése után újra átvette főjegyzői hivatalát és gazdaságának, családjának és az irodalomnak élt. Mint az Akadémiának 1830 óta vidéki rendes tagja, 1832-ben Kazinczy Ferencz fölött mondott és 1836-ban a Berzsenyi Dániel fölött felolvasott rendkívüli hatású emlékbeszédeivel az akadémiai szónoklatnak is megalapítója lett. Utolsó nagy munkája a Wesselényi hűtlenségi pörében, Wesselényi érdekében készített klasszikus törvényszéki védirat volt. E túlfeszített munka után bélgyulladásba esett és 1838 aug. 24-én, 48 éves korában meghalt. Halálát az egész nemzet gyászolta. Szatmár vármegye, mely teljesen a magáénak vallotta Kölcseyt, körlevélben tudatta a vármegyékkel halálát, arczképét a nagykárolyi székház gyűlésterme számára megfesttette 1864-ben Szatmáron, 1897-ben Nagykárolyban szobrot emeltek emlékének, 1890-ben pedig születésének százados évfordúlóját nagy ünnepléssel ülték meg.

378- Kölcsey mint ember és mint író, egyaránt kora legkiválóbb férfiai közé tartozott. A reformkorszak irodalmi és politikai eszméinek és törekvéseinek legeszményibb képviselője, a meggyőződés igazi hőse, nemes, valóságos antik jellem, kit lelkének klasszikus eszményiségéért már kortársainak legjobbjai is szentnek, nem is közibük valónak tartottak. - Munkásságának és működésének sokoldalúsága bámulatraméltó. Mint költő, kritikus, esztétikus, szónok, államférfiú, egyaránt jeles és mint merész kezdeményező több műfajban alapvető. Kiválóan lirikus, szubjektiv természet, a mi még szónoki beszédjein is meglátszik. Mint költő, kezdetben, Kazinczy hatása alatt, a német-görög klassziczizmusért hevült, de sejtelmes, borongó, nyugtalan lelke nagyon is elütött a klassziczizmus nyugodt fenségétől. Érzelgős természete melancholikus kedélye inkább vonzották őt a német szentimentális lira és a franczia romanticzizmus felé, úgy hogy költészete átmenet Kazinczy klassziczizmusa és Kisfaludy romanticzizmusa között. Lirájában "a titokzatos hangulatok és a hazafias bánat gyöngéd, szenvedélyes és mély érzésű költője". Legmagasabbra emelkedik a hazafias dalban. "A Rákos nymphájához" (1814.), a "Hymnus" (1823.), "Zrinyi dala" (1838.), "Irinyi második éneke" (1838.) halhatatlan, örökbecsű alkotásai a magyar hazafias lirának. A sejtelmes felé vonzódó lelke megtalálta kifejezésének formáját a balladában, melynek ő az első művelője és meghonosítója irodalmunkban. - Mint kritikus és szónok, megteremtője a művészi prózának és a művészi szónoki stilnek. Esztétikai műveiben a mély tartalom és a filozófus elméje, a forma szépségével egyesül. A szónoklatban iskolát alkotott: Deák, Kossuth, Eötvös, Szemere az ő iskolájából kerültek ki. Politikai beszédeiben, melyek a hazafiság, a jog, a humanizmus és a reform magasztos eszméitől és érzéseitől vannak áthatva, a nyelv, tartalom, alak és szerkezet művészi harmóniában egyesülnek. Akadémiai emlékbeszédeivel is alapját vetette meg e műfajnak és a Kazinczy (1832.) s Berzsenyi (1836.) fölött mondottak ma is mintaszerűek. - Összes műveit legteljesebben kiadta Toldy Ferencz, Kölcsei Kölcsey Ferencz minden Munkái czím alatt 30 kötetben.

Kömlei János, ref. lelkész, szül. Atyán, 1756-ban. Külföldi egyetemek látogatása után visszatérve hazájába, 1784-86-ig beregszászi iskolai rektor és káplán, 1786-ban kászoni pap lett. 1792-ben visszament Beregszászba; 1796-ban egyházi tanácsbíró és debreczeni lelkész lett, a honnan 1797-ben Munkácsra ment és itt halt meg 1802-ben.

Kubinyi Bertalan, takarékpénztári főkönyvelő, szül. 1873-ban Hodászon. 1891-ben a nagykárolyi önsegélyző népbank segédkönyvelője lett. 1897 óta ugyanott a takarékpénztár főkönyvelője. 1895-96-ig főmunkatársa volt a Nagykároly és Vidékének, 1892-93-ban szerkesztette a nagykárolyi független Hírlapot. Számos czikke jelent meg ezekben és a többi megyei hírlapban.

Ladányi Gedeon, egyetemi tanár, történetíró, a M. Tud. Akadémia levelező-tagja, szül. 1824. május 24-én Hiripen. Jogi és hittudományi tanúlmányait a debreczeni főiskolán végezte, hol 1845-ben tanár lett. Innen a nagyszalontai gimnáziumhoz került. A szabadságharcz után innét Debreczenbe ment, a hol kezdetben a gimnáziumban tanított, majd 1860-ban a jogakadémia tanára lett. 1872-ben a kolozsvári egyetemhez került, az egyetemes történelem rendes tanáraként. Meghalt 1886-ban.

Láng Mihály, pedagogus, tanítóképző-intézeti igazgató szül. Kálmándon, 1856-ban, Szatmár-Németiben néptanitó, Pancsován és Kapuváron polg. isk. tanító volt, azután a nagyszőllősi, majd a nagyszebeni polgári iskola igazgatója lett. 1893-ban óvó- és tanitónő-képzőintézeti igazgató Eperjesen. Majd tanítóképző-intézet igazgatója Léván, Pápán és Eperjesen. Számos szótárt és tankönyvet írt az elemi és polgári iskolák számára. Fontosabbak: "Mikép tanítandó a népiskolában a magyar nyelv, mint a gyakorlati élet társalgási nyelve. Jutalmazott pályamű (1889). A kisdednevelés módszertana (1893). Sárosmegye népnevelése 379az ezredik évben (1896). A kisdednevelés lélektana (1895). Alapította és szerkesztette a Kisdednevelés és Népoktatás czímű havi folyóiratot 1895-1900-ban.

Lauka Gusztáv, humorisztikus író és költő, a Petőfi-társaság tagja, szül. 1818 július 20-án Vitkán. Bölcseleti és jogi pályát végzett ugyan, de atyja kivánságára a gazdatiszti pályára lépett és 1838-ban az erdődi uradalom számvevőségi osztályában írnokká lett. Innen azonban Vállajra, majd Mágócsra helyezték át. Itt is inkább a franczia romantikusok regényeinek olvasásával foglalkozván, mint a gazdasággal, megúnta pályáját és Pestre ment, hol Kovacsóczy Mihály, "Közlemények" czímű szépirodalmi lapjának segédszerkesztője lett. Ez időtől kezdve az akkori szépirodalmi lapok legnagyobb részében dolgozott. Nevét csakhamar ismeretessé tette az írók előtt, a kiknek a közbenjárásával 1841-ben az Akadémiánál írnoki állást nyert. 1849-ben a. Kisfaludy-társaság egy körénekét pályadíjjal jutalmazta. 1847-ben a pozsonyi országgyűlési ellenzéknek; 1848-ban a honvédelmi bizottmánynak lett jegyzője, 1849-ben belügyminiszteri titkár, majd Riskó Ignácz kormánybiztosnak adlátusa volt. 1847-ben az első magyar élczlapot, a Dongó-t, majd ez betiltatván, ennek folytatását a Charivari-t szerkesztette. A szabadságharcz alatt egy ideig bújdosott, majd szaniszlói magányába vonúlt vissza, hol egyedül családjának és az irodalomnak élt. Ez időtájt számos humoreszket, novellát és verset írt. 1854-ben hivatalt vállalt a szatmári közigazgatásnál, a következő évben pedig a nagyváradi törvényszéknél jegyző, később a vármegyei bíróság tagja lett. 1860-ban Sennyey Pál meghívására Pestre költözött, hol a helytartótanácsnál nyert alkalmazást, 1863-ban pedig a sajtó-osztály vezetője lett. Egész hivataloskodása alatt mindvégig magyar író maradt és szatirikus tollának metsző, éles gúnyját nem egyszer éreztette az abszolutizmus hizelgő szolgáival, is de azért sohasem vesztette el népszerűségét. A sajtóosztály vezetőjeként is nagy tapintattal járt el kényes állásában és gyakran megoltalmazta az üldözött írókat. 1882-ben Torontál vármegye levéltárnoka lett és ez időtől kezdve itt élt haláláig. Irói munkásságának 40 éves jubileumát Budapesten az írók megünnepelték. Ez alkalommal az írók és művészek arany-tollal, Szatmár vármegye hölgyei ezüst tintatartóval, Szeged városa pedig nagy ezüst bográcscsal lepte meg. 1889-ben Torontál vármegye ünnepelte meg 50 éves írói jubileumát, a mikor tíz évi szolgálati időt kapott a vármegyétől jutalmul, az ország összes vármegyéi 2200 forint tiszteletdíjjal ajándékozták meg, Bereg és Torontál vármegyék pedig tiszteletbeli főjegyzővé választották. Irói munkásságának 60 éves jubileumát szintén fényes ünneppel ülték meg Nagybecskereken 1899-ben. A király is elismerte érdemeit, midőn jubileuma alkalmából a Ferencz József-rendet adományozta neki. - Lauka egyike volt legtermékenyebb és a 70-80-as évek egyik legolvasottabb íróinak. Különösen humoreszkjei és humoros románczai (Buter Flórián, Jeppo Salámi, Hadnagy Richard stb.) arattak nagy sikert. Novelláiban, különösen a vidéki középosztály félszegségeit és furcsa alakjait mutatja be nevetséges szokásaikkal, kaczagtató helyzetekben, mindig új és friss leleménnyel. Bizar ötletekben és fordulatokban gazdag stilusa utolsó munkáiban is megtartotta kedélyének ifjúi vidámságát.

Lendvay Márton, drámai színész, szül. 1807 nov. 4-én Nagybányán. Már 1828-ban színész lett és sok nélkülözéssel küzdve, több színtársulattal bejárta az ország nagy részét, míg végre 1838-ban a pesti Nemzeti Színházhoz szerződtették. Itt aratta Fiesco, Don Carlos, Moor Károly, Hamlet, Romeó, Othelló, Bánk-bán, Kemény Simon, Bor stb. alakításában legnagyobb diadalait 1854-ig, midőn utolsó szereplésekor a Lovoodi árvában összerogyott. Ezután még 4 évig élt kínos betegségben, míg 1858 jan. 29-én meghalt. A közönség, kinek Lendvay nagy kedveltje volt, emlékére a Nemzeti Színház előtt felállíttatta bronzszobrát.

380(Most a színház udvarán van). Sírja fölé díszes síremléket emeltek, Nagybánya közönsége pedig 1881 május 29-ikén szülőházát emléktáblával jelölte meg és mellszobrot állíttatott néki.

Lengyel József, képzőintézeti tanár, szül. 1868-ban, Szinérváralján. Egy ideig segédlelkész volt, majd 1896-ban a szatmári kath. képzőintézet tanára lett. Több vezérczikket, humorisztikus tárczát, útirajzot és filozófiai értekezést írt. Munkája: Giordano Bruno. Drámai költemény (1899).

Lévay Lajos, ref. lelkész, egyházi író, szül. 1851-ben, Felsőbányán, s 1880-ban Sáreresztúron lelkész lett. Számos czikke jelent meg a protestáns egyházi lapokban.

Ligeti Antal, tájképfestő, a M. Nemzeti Múzeumi képtár őre, szül. 1823-ban Nagykárolyban. Pályáját mint kereskedő kezdte, de a festőművészet iránti vágya Olaszországba űzte, hogy már eddig itthon szezett ügyességét tökéletesítse. Itt különösen Firenzében tartózkodott hosszabb ideig, hol Markó Károlynak az idealisztikus irányú tájképfestőnek tanítványa lett. 1850-ben visszatért hazájába, hol egy ideig Sopronban arczképfestésből élt, míg gróf Károlyi István, fölismervén nagy tehetségét, pártfogásába vette, sőt 1855-ben hosszabb tanúlmányútra küldte keletre. Negyedfélévi külföldi vándorlás után gazdag vázlatgyűjteménynyel tért vissza és itthon képeit elkészítvén, azokkal nagy hatást keltett. 1861-ben Pestre költözött, hol már teljesen művészetének élhetett. 1868-ban a Nemzeti Múzeum képtári őrévé nevezték ki. Emberszerető nemes szívének és nagy művészi érzékének egyaránt dicsőségére válik, hogy Munkácsy Mihályt ő fedezte fel és ő segítette a dicsőség útjára. Meghalt 1890 január 5-én. Sírját, melyre Donáth Gyula mintázott szép emléket, 1897 nov. 1-én leplezték le a kerepesi-úti temetőben.

Luby Gyula dr. ügyvéd, szül. 1849-ben Fülpösdaróczon. Jelenleg Budapesten, a m. kir. államvasutak ügyésze. Több tudományos és ismeretterjesztő czikket és utirajzot írt.

Luby Károly, földbirtokos, heraldikai és genealogiai író, szül. 1830 márczius 29-én, Nagyaron. 1872-ben Szatmár vármegye járási gyámnak, 1878-ban levéltárnoknak választotta meg. 1884-től birtokán gazdálkodott, Nagygéczen és Nagykárolyban, majd Szatmárott lakott, a hol 1907-ben meghalt. Nagy kedvvel foglalkozott genealógiával és Nagy Iván Magyarország családai czímű munkájába számos szatmármegyei nemes család genealogiáját írta meg. A Turulban a Kisrédei Rhédey és a Luby család genealogiáját közölte.

Lugossy József, tanár, nyelvész és archeologus, a M. Tud. Akadémia rendes tagja, szül. 1812 decz. 3-án, Felsőbányán. 1827-ben Debreczenbe ment és itt a latin, germán és héber nyelveken kívül még az arab és a tibeti nyelveket is megtanulta. 1841-ben a berlini egyetemet látogatta. Innen hazatérvén, a szatmári ref. egyház választotta papjának. Ez állásáról néhány hó múlva leköszönvén, a máramarosszigeti lyceumnak lett tanára, honnan 1845-ben Debreczenbe hívták az ottani főiskola magyar nyelvi és irodalmi tanszékére. Itt a tanításon kívül, különösen történelmi és nyelvészeti kutatásokkal foglalkozott. A szabadságharczban lovas nemzetőrként vett részt. 1851-ben ismét visszatért Debreczenbe, a hol ekkor a természettudományokat, majd a héber és görög nyelvet és irodalmat tanította 1861-ig, a mikor szélütés érte. Egészségét visszanyervén, 1877-ben újra elfoglalta tanszékét és a szanszkrit nyelvet adta elő. Még ugyanez évben Londonba ment a hindu nyelv tanúlmányozása czéljából. Innen visszatérve, folytatta előadásait egész 1884. márcz. 7-én bekövetkezett haláláig. Igen sok archeologiai, nyelvészeti, bibliografiai, történeti, természettudományi értekezése jelent meg. Főműve, a "Magyar csillagászat", befejezetlenül maradt. A nevéről elnevezett "Lugossy-Kodex", mely 43, XVII. századbeli éneket tartalmaz, az ő ajándékából a debreczeni könyvtár tulajdona lett. Az Akadémia 1841-ben választotta meg levelező, 3851858-ban rendes tagjának. Nevezetesebb művei: Columellae L. J. M., De cultu Mortorum liber, Szócsaládrendszer. Nyelvészeti egymásután (1856). Hangrendi párhuzam ezer példában (1858). Számos műve maradt kézíratban. Szerkesztőtársa volt a Történeti Emlékek-nek (1859).

Lukács Ödön, ref. lelkész, költő és író, szül. Sályiban 1843-ban. 1865-ben Sárospatakon segédtanár, 1867-ben a főiskola szeniora lett. 1869-ben a zsurki ref..egyháznál volt káplán, a következő évben pedig a nyiregyházi ref. gyülekezet választotta meg lelkésznek. 1872-ben egyházmegyei aljegyző, 1875-ben tanácsbíró, 1879-ben főjegyző, 1880-ban esperes lett. Meghalt 1896 márczius 1-én.

Mándy István, történetíró, megyei esküdt volt 1792-ben és mint birtokos Csengerben élt. Lefordította és 1799-ben Debreczenben kiadta Béla király Névtelen jegyzőjének művét a következő czímen: Magyar Sunád, avagy I. Béla király nevetlen író-deákja, kit ősi édes emlékezet oszlopául az ő hét fő magyar vezérekről írt deák históriájából magyarba öltöztetve előállított tekintetes nemes Szatmár vármegye egy legkisebb hites tagja M. M. J. Debreczen 1799. E művében I. Béla király jegyzőjének tartja Anonymust. Állítólag még 4 munkája maradt fenn ezen kívül.

Mándy Péter földbirtokos, volt alispán, szül. 1784 nov. 7-én, Mikolán. Jogot Pozsonyban és Sárospatakon a híres Kövynél hallgatott. Megyei szolgálatát 1804-ben tiszteletbeli aljegyzőként kezdte, majd 1810-ben főszolgabíró, később másodalispán lett. Baráti viszonyban állott kora nagy íróival Kazinczyval, Kölcseyvel és Fáy Andrással. Vagyonának nagy részét irodalmi, iskolai és egyéb jótékonyczélú alapítványokra áldozta és alig volt korának egyetlen szellemi, társadalmi, közgazdasági mozgalma, melyben részt ne vett volna. Meghalt 1873 február 3-án. Nagy kedvvel foglalkozott nyelvészeti kérdésekkel. Kutatta a ritkább és újabb szavakat és ezeknek jegyzékét beküldte az Akadémia Nagy Szótára számára. Hasonló nyelvészeti munkája: "A magyar nyelv eredete és előnyei"; s javaslat arról: mikép lehetne a magyar írást könnyíteni s egyszerűsíteni (1858). Ebben azt ajánlja, hogy a kétjegyű mássalhangzókat egyszerűsítsük. Lefordította Kant Paedagogiáját (1868), valamint Kleist német költőnek a "Tavasz" czímű nagy költeményét.

Márk Ferencz dr., ref. lelkész, szül. 1848-ban Csengerujfaluban. Előbb debreczeni tanár, majd fehérgyarmati, harsányi, jelenleg okányi (Bihar m.) lelkész. Több hittudományi értekezése jelent meg a szaklapokban.

Marosán János, áll. isk. tanító, szül. Avasujfaluban 1875-ben. Jelenleg tanító Szatmár-Németiben. Számtalan közérdekű s tanügyi czikket és tárczát írt a budapesti "Néptanítók Lapja", "Nemzeti Iskola" "Kis-Lap", a szatmári "Szamos", "Szatmár és Vidéke", "Szatmár", "Szatmár-Németi", "Tanügyi Értesítő" czímű lapokba. Jelenleg a Szatmáron megjelenő "Heti Szemle" belmunkatársa és szinházi kritikusa.

Marosán, Kornél, áll. népiskolai igazgató, szül. Avasujfaluban 1860-ban. 1879-ben az aranyos-meggyesi gör. kath. elemi iskolához nevezték ki, a hol 1896 óta az áll. elemi népiskola igazgatója. Hosszú tanítói pályája alatt buzgó és eredményes tevékenységet fejtett ki. Ez irányban való érdemeiért a M. Tud. Akadémia 1904-ben neki itélte a báró Wodianer-féle 1000 koronás jutalomdíjat. 25 éves tanítói jubileuma alkalmával a vallás- és közokt. miniszterium elismerő oklevéllel tüntette ki, 1907-ben pedig a földmivelési miniszterium jutalmazta a nép érdekében kifejtett hasznos gazdasági működését 200 kor. jutalommal.

Marosán Viktor, népiskolai igazgató, szül. 1863-ban Avasujfaluban 1897-ben tanári oklevelet szerzett. Számos czikke jelent meg a szatmármegyei lapokban, melyekben különösen a magyar és rumén nyelvnek és irodalomnak kölcsönhatásával és a román ethnográfiával foglalkozik. Ilyen nagyobb munkája "Magyar befolyás a román nyelv és irodalom fejlődésére a XVII. és XVIII. században" (1898). Irt egy Magyar-román nyelvtant is (1890).

Medgyes Lajos, ref. lelkész, költő és egyházi író, szül. 1897-ben, Sárosmagyarberkeszen. Marosvásárhelyen köztanító lett, 1843-ban Bécsben tartózkodott, míg 1844-ben a deési ref. egyház lelkésznek választotta meg. A szabadságharczban mint költő és pap egyaránt nagy agitáló tevékenységet fejtett ki költeményeivel és szónoklataival, a miért 1850-ben elfogták. Fogságából 1851-ben kiszabadúlván, lelkészi állását újra elfoglalta. Meghalt 1894-ben Deésen.

Milotai Nyilas István, református püspök, született 1571-ben Milotán. Felsőbb tanulmányait Debreczenben elvégezvén, 1601-ben a heidelbergi egyetemen hallgatta a theológiát. Innen hazatérve, 1603-ban debreczeni tanár, 1605-ben nagykállói lelkész, 1607-ben szatmári lelkész lett. 1611-ben a szatmári egyházmegye esperesévé, 1614-ben pedig a tiszántúli egyházkerület püspökévé választotta meg. 1618-ban ez állásáról lemondott és Gyulafehérvárra költözött, hol Bethlen Gábor fejedelem udvari papja lett. Meghalt 1623-ban.

Móricz Zsigmond, író, született Csécsén, 1879-ben. 1900-ban a Debreczeni Hirlap segédszerkesztője volt. 1900 őszétől Budapesten él az irodalomnak s irodalomtörténeti, esztétikai, filozófiai tanúlmányokat és szépirodalmi műveket ír, a melyek az Uránia s az Athenaeum folyóiratokban, Az Ujság-ban s több napilapban, hetilapokban és számos ifjúsági és népies vállalatban jelentek meg. Néhány elbeszélését német lapok is közölték, így a Leipziger Tageblatt Reichswehr stb. Az Ujság-nak megalapítása óta belmunkatársa. Dolgozik Moliére összes színműveinek fordításán; már készen van "A fösvény" s több darab részben. Összegyűjtötte Szatmár vármegye népköltési adalékait. "Erdő-mező világa" cz. könyve (verses állatmesék, 1907) sikert aratott. Munkatársa e monografiának s a jelen kötetben a vármegye népéről és a Nagybányáról szóló fejezeteket ő írta.

Münnich Sándor, felsőbányai városi tanácsnok, szül. 1843-ban. A gimnáziumot Késmárkon végezte, a theológiai akadémiát Pozsonyban és Budapesten, történelmi tanulmányai folytatására külföldre, a jénai és berlini egyetemekre ment. 1866-ban Késmárkon tanár lett, később ugyanott a felső leányiskolát vezette. 1870-től Poprádon 4 algimnáziumi magánintézete volt. 1897-ben Felsőbánya város városi gazdának, majd tanácsnoknak választotta meg.

Nagy Lajos, felsőbányai ref, lelkész, szül. 1856-ban. 1879-ben Szatmáron, majd Makón lett káplán, honnan 1885-ben a felsőbányai ref. egyház választotta lelkészévé. Két évig szerkesztette a "Felsőbányai Hírlap"-ot, megírta 1896-ban egyháza történetét, "A felsőbányai ref. egyház múltja és jelene" czímmel.

Nagy László, Szatmár vármegye volt alispánja, pusztadaróczi birtokos. Több irodalomtörténeti értekezése jelent meg a Budapesti Szemlében, a Magyar Salonban stb. Irt több regényt: Zsadányi István viszontagságos élete (1881). Lili (1883). Lucile (1890). Ezeken kívül megjelentek még a következő művei: "Adalék a közigazgatás reformjához" (1893). "A vármegyei tisztviselők helyzetéről" (1898). "A vármegyéről". (1900).

Némethi Miklós, nyugalmazott tanító, szül Nagyecseden, 1842-ben. Előbb mérnök volt, majd 1870-ben Szatmárott tanító lett. 1901-ben nyugaomba vonult.

Novotny Lajos, megyei főorvos, királyi tanácsos, orvostudományi író, szül. Nagykárolyban. Előbb a Rókus-kórház orvosa lett, 1890-ben Pest vármegye tiszteletbeli főorvossá választotta meg. 1900-ban pedig királyi tanácsos lett. Számos orvosi szakmunkája jelent meg.

Oroszhegyi (Szabó) Józsa, orvos, szépirodalmi és orvostudományi író, szül. 1822 május 24-ikén Nagykolcson. Pesten mint orvostanhallgatót, Bugát Pál, az akkor híres orvos, az orvosi egyetem dékánja, pártfogásába vette. Ekkor kezdett a szépirodalommal foglalkozni. Garay Regélőjében lépett fel, szatmármegyei népmondákat közölvén, majd az Életképekbe és Vahot Imre Divatlapjába írt költeményeket, rajzokat és elbeszéléseket. 1844-47-ig Helmeczy Jelenkorának újdonsági rovatát vezette. Ez évben bevégezte orvosi tanulmányát, de a szabadságharcz őt is a harcztérre szólította, a hol guerillavezetőként szolgálta a hazát. A fegyverletétel után halálra, majd 10 évi várfogságra itélték, melyből 1856-ban kiszabadulva, letette szigorlatait. Rövid ideig Abrudbányán volt orvos, innen Bukarestbe, majd nemsokára Konstantinápolyba ment, hol állami katonaorvosként működött a Dobrudsában, Kis-Ázsiában, Ciprusban és Alexandriában. 1868-ban hazájába akart visszatérni, midőn útközben szélütés érte. Beteg állapotban élt még két évig Kolozsvárott és Pesten. Meghalt 1870-ben. - Rendkívül sokoldalú és nagyon termékeny író volt. Czikkei közül különösen úti leirásai és a múlt század 50-60-as éveiben a külföldről küldött levelei érdekesek. Ezeken kívül lefordította dr. Strecker kristianiai tanár vegytanát, melyet A szervényi (szerves) vegytan kézikönyve czímen adott ki (1847). Irt egy "Magyar nyelvtan"-t is, mely magyar és német nyelven 1847-ben jelent meg. Sokat foglalkozott az állatdelejességgel is. Ez irányban sokat kisérletezett, különösen bukaresti orvos korában. E tárgyról írta Az ód és delejesség közéleti értéke czímű munkát. Az orvosi és műszavak újításában Bugátnak lelkes híve volt és számos vegytani műszót gyártott és terjesztett maga is.

Pap Endre, ügyvéd, publiczista, szül. Zsarolyánban, 1817-ben. Kezdetben a papi pályára készült, de később a jogi pályát választotta és jogot hallgatott Sárospatakon, a hol már az irodalommal is foglalkozott. A jogot elvégezvén, Csekére költözött, hol Kölcsey mellett, ki akkor Szatmár vármegye főjegyzője és az ellenzék vezére volt, kezdte a joggyakorlatott. Itt ismerkedett meg báró Wesselényi Miklóssal, ki a tehetséges ifjút barátságára méltatta. 1840-ben letette az ügyvédi vizsgát. Ez időben több lírai költeményt írt és egy balladáját a Kisfaludy-társaság jutalommal tüntette ki. Kölcsey összegyűjtött munkáinak kiadásában is részt vett, sőt a szerkesztést majdnem egészen maga végezte. Visszaköltözvén Szatmár vármegyébe, ott az ellenzékhez csatlakozott és élénk részt vett a szabadelvű párt alkotmányos küzdelmeiben. Mérsékelt temperamentumával, szelíd jellemével mindig jótékony hatást gyakorolt a szenvedélyes túlzókra. Az Erdélyi Híradóban és a Pesti Hirlapban megjelent közgyűlési tudósításai is, polemizáló modoruk mellett, engesztelő hangjuk és részrehajlatlatlanságukkal tünnek ki. Midőn később a megyei gyűlések a botrányosságig kezdtek fajulni, Pap visszavonult családja körébe, hol gazdálkodással foglalkozott, ügyvédkedett és mint Eötvös és Szalay híve, vezérczikkeket írt az új Pesti Hirlapba, melynek mindvégig munkatársa maradt. Az 1848-ik év azonban őt is kiragadta családja köréből, a mennyiben országgyűlési követté választották és az első magyar miniszterium megalakulván, közoktatásügyi tanácsosnak nevezték ki. A szabadságharcz után néhány hónapot otthon töltött, de azután jószágait bérbe adta és Pestre költözött, hol 1851-ben meghalt. - Pap Endre a maga idejében kedvelt lírai költő volt és különösen dalainak meleg hangjával és formatökélyével keltett nagyobb hatást. Eleinte Kölcsey költészetének befolyása alatt áll, később Goethe és Heine hatása látszik meg költészetén. Balladáit szónokias hév és páthosz jellemzik. Vezérczikkeit és prózai munkáit, melyek közül legértékesebb Kölcsey Ferencz jellemzése, a Csengerytől kiadott Magyar Szónokok és Státusférfiak könyvében, a művészi stilus tünteti ki. Mint műfordító Heine, Goethe, Uhland és Cicero műveiből adott jeles fordításokat. Összegyűjtött munkáit Csengery Antal és Kemény Zsigmond adták ki "Pap Endre hátrahagyott munkái" czímen (1852). 2 köt. I. Költemények. II. Prózai művek.

Pap Márton, felsőbányai városi számvevő és adóhivatalvezető, szül. 1858-ban, Felsőbányán. 1892 óta szülővárosa szolgálatában áll s a társadalmi életben is tevékeny szerepet visz; a ref. egyház főgondnoka. 1896-ban megalapította a 388"Felsőbányai Hirlap"-ot s két évig szerkesztette. Hirlapi dolgozatain kivül költeményeket is írt, melyek szintén megjelentek. A bányászélet megfigyelője és a bányászati szótárakhoz sok szót gyüjtött.

Papp Artúr református lelkész, szül. 1849 márcz. 27-én, Mátészalkán. 1871-ben Mátészalkán lett segédlelkész atyja mellett, kinek halála után, 1877-ben, rendes lelkésznek választották meg és itt működött 1891 május 4-én bekövetkezett haláláig. Több humorisztikus és egyéb elbeszélésén kívül megjelentek: Tavaszi virágok (beszélyek, 1878) és A mátészalkai ev. ref. egyház története (1883).

Papp Lajos, gör. kath. lelkész, szül. 1863-ban, Józsefházán. 1895-ben szatmári lelkésznek választották meg. 1897-ben megalapította a "Szatmári Ellenőr" czímű lapot, melyet azonban világias iránya miatt fél év múlva kénytelen volt beszüntetni. 1905-ben felsőfernezelyi lelkész lett, a hol a magyar nyelvnek lelkes apostola. Czikkei a helyi és fővárosi lapokban jelentek meg.

Peres Sándor, óvónőképzőintézeti igazgató, kiváló pedagogiai író és jeles szakférfiú, szül. 1863 febr. 26-án, Csengerújfaluban. Gimnáziumi tanulmányait Mármarosszigeten végezte; 1882-ben a losonczi állami tanítóképző-intézet gyakorló iskolájához nevezték ki. Később polgári iskolai tanítói oklevelet is szerzett. Miután két évig Hódmezővásárhelyen tanított, 1894-ben Budapestre került, a hol az óvónőképző-intézet igazgatója lett. Meghalt 1907-ben. 1895-ben a Kisdednevelők Orsz. Egyesületének titkára és az egyesület lapjának szerkesztője, később alelnöke, de mindvégig a kisdednevelésügy hívatott vezérférfia. Jubileuma alkalmával az óvónők gyűjtés útján 15.000 koronás alapítványt tettek nevére. A Fröbel-rendszer helyett az ő buzgólkodásának eredménye a kisdedóvásügy nemzeties iránya. A kisdedóvásügyi szakirodalomnak leghívatottabb művelője volt, és nagy lelkesedéssel, önzetlenséggel és kiváló tudással buzgólkodott a kisdednevelésügy reformálásán, melyben irányító és vezető szerepet vitt.

Perls Ármin dr. rabbi, szül. 1853-ban, Nagykárolyban. Kassán, majd Kecskeméten működött, majd 1889-ben a pécsi hitközség választotta meg rabbijának, s jelenleg is ott tartózkodik.

Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, szül. 1828 decz. havában. Tizennégy éves korában szülei a pesti Lejtei-féle nevelőintézetbe adták, a hol abban az időben a nemesi családok leányait nevelték és így Júlia oly nevelésben részesült, a milyenben polgári családok gyermekeinek nem igen volt részük. A különben is ábrándos hajlamú leányban korán felébredt a fény és pompa iránt való szeretet. 1844-ben elhagyta a nevelőintézetet és szüleihez Erdődre ment. A nagy városban nevelt leány illúzióival unalmasnak, egyhangúnak találta az erdődi uradalmi és kisvárosi körök társaságát, gyakran magába zárkózott, szótalan volt és inkább visszavonúlt szobájába zongorája mellé, vagy lement az erdődi kastély kertjébe és ott olvasgatta Heine verseit, Georges Sand és a többi romantikusok regényeit. Egyetlen meghitt és bizalmas barátja Térey Gábor uradalmi inspektor leánya, a szép, de 389nagyon különcz Mari volt. A költői hajlamú Júlia egymás után utasította vissza kérőit és várt arra a férfiúra, kit képzelete varázsolt lelkébe. Evvel a férfiúval, Petőfi Sándorral, 1846 szeptember 8-án találkozott először Nagykárolyban. Petőfit már az első pillanatban elbűvölte Júlia szellemessége és viszont Júlia hiúságának is hízelgett, hogy az akkor már híres költő vele foglalkozik. Másnap Petőfi meglátogatta Szendreyéket és ez a második találkozás elhatározó volt mindkettőjük életére nézve. Júlia is megszerette a költőt. Távozása után már állandóan levelezett vele és szülei ellenzése ellenére, 1847 szeptember 8-án, az erdődi vár kápolnájában örök hűséget esküdött neki. A mézesheteket gróf Teleki Sándor kastélyában, Koltón töltötték. Ezután Pestre költöztek, hol Júlia férjével boldogan élt, egészen annak 1849 július 31-én történt haláláig. Ekkor Kolozsvárra költözött, majd atyja hívására 1850 február havában Erdődre jött. De nem tudott hinni férje halálában. Kínos bizonytalanság gyötörte és azért már a következő hónapban Pestre utazott, majd innen Törökországba akart menni, hogy ott keresse férjét, de Haynautól nem kapott útlevelet. Zaklatott, nyugtalan életében Horvát Árpád, egyetemi tanár volt támasza és vigasztalója, a kihez 1850 július 21-én nőül is ment. 1867-ben azonban külön lakást bérelt a Zerge-utczában, a hol 1868 szept. 6-án meghalt. Szendrey Júlia maga is művelte a költészetet. Költeményein meglátszik férjének hatása. Naplója, levelei határozott költői tehetségről tanúskodnak. Költeményeit Szana Tamás adta ki "Petőfiné Szendrey Júlia" czímű művében (1891). Levelei és naplója "Petőfiné Szendrey Júlia naplója és levelei Térey Marihoz" czímen jelentek meg Jókai Mór előszavával 1898-ban. Prózai művei: "A huszár bosszúja", kórházi jelenet. "A szerencsétlen narancsfa", mese. Lefordította Andersen meséit is.

Petrus Jenő János, állami gazdasági tudósító, szül. 1850-ben Parasznyán. Előbb gazdasági gyakornok volt, majd átvette rokonának, Szabó György főesperesnek a gazdaságát Hajdúdorogon. Majd ugyanott főjegyző, árvaszéki ülnök, polgármesterhelyettes, végre 1886-ban rendőrkapitány lett. Jelenleg tisztán a gazdálkodásnak és az irodalomnak él.

Porcsalmy Gyula (Sándor) tanító, szül. 1865-ben Érszentkirályon. 1886-ban a hajdúböszörményi ref. iskola tanítója lett és ma is az.

Poszvék Nándor, szül. 1870-ben Krasznaszentmiklóson. A magyaróvári gazdasági akadémián 1890-ben szerzett oklevelet. Tíz éven át gróf Károlyi Alajos erdődi tótmegyeri és csongrádmágocsi uradalmaiban volt gazdatiszt. 1898-ban a Szatmár vármegyei gazdasági egyesület titkárának választotta meg. 1901-ben a "Gazdák Lapja" czímű gazdasági hetilapot alapította, melynek máig szerkesztője. Az e lapban megjelent számos dolgozatán kívül a fővárosi szaklapokban is sok czikke jelent meg.

Ratkovszky Samu, theologiai doktor, főgimnáziumi tanár, szül. Misztótfaluban, 1861-ben. Az egyetemet Innsbruckban végezte. Jelenleg állami főgimnáziumi vallástanár. Hírlapi czikkein kívül megjelentek tőle "Apróságok Beniczky István és Minka gyermekéveiből" (1897). "Hamisságok" (1901).

Remetey Fülöp Károly dr., ügyvéd, szül. 1836-ban Patóházán. Előbb Aradon aljegyző, később ügyvéd lett. Mint zeneszerző buzgó munkásságot fejtett ki az aradi dalárda felvirágoztatása körül és számos hírlapi czikket is írt a magyar dalos-egyesületek és dalárdák fejlesztése érdekében.

Révész János ág. ev. lelkész, szül. 1863-ban. Nagybányai lelkész lett 1886-ban Fáradhatatlan tevékenységű s társadalmi és egyházi téren igen sokoldalú munkát végez. Egyházmegyei dékán és számvevőszéki elnök; városi képviselő, megyebizottsági tag, szerkesztő, az iparos ifjúsági kör elnöke, takarékpénztári ig. tag.

Richter Ede, városi levéltárnok, szül. 1852-ben, Nagybányán. Pénzügyi fogalmazó lett Beszterczebányán, majd Túróczszentmártonban járásbírósági jegyző. 1884-ben Selmeczbánya város szolgálatába lépett; 1899 óta levéltárnok és a városi múzeum és könyvtár vezetője. Számos történeti, szépirodalmi czikket és költeményt írt a fővárosi és vidéki lapokba.

Riskó Ignácz, miniszteri tanácsos, szül. 1812-ben, Csengerben. Tanúlmányainak végeztével Szatmár vármegye al-, majd főjegyzője, az első alkotmányos országgyűlésen a csengeri kerület képviselője volt. A szabadságharcz után pénzügyminiszteri titkár lett és miniszteri tanácsosként vonúlt nyugalomba 1885-ben. Meghalt 1890 okt. 22-én Budapesten. Petőfinek egyik legjobb barátja volt, a róla számos érdekes följegyzést közölt. Sok költeményt, elbeszélést, rajzot és különféle közérdekű czikket írt a korabeli lapokba.

Rónay János dr. ügyvéd, jogtudományi író, szül. Körtvélyesen, 1849. szept. 25. Gyakorló ügyvéd lett Fogarason, majd 1887-ben Kassán, 1888-ban Mórott volt közjegyző-helyettes. 1891-ben Balázsfalvára ment gyakorló ügyvédnek, hol jelenleg is tartózkodik.

Roth Ferencz dr., kir. törvényszéki elnök, jogtudományi író, szül. 1860-ban Nagykárolyban. Már debreczeni joghallgató korában két jogi értekezésével pályadíjat nyert és mint h. gimn. tanár működött. Jogi tanúlmányainak befejeztével a bírói pályára lépett, a máramarosszigeti kir. törvényszéknél mint aljegyző kezdette pályáját. Innen a nagykárolyi bírósághoz albírónak, majd a budapesti büntető-törvényszékhez és a kir. kereskedelmi és váltótörvényszékhez, végre pedig a pesti kir. itélőtáblához nevezték ki bírónak és innen helyezték át Szatmár-Németibe a kir. törvényszék elnökének.

Sarmaságh Géza, főgimnáziumi tanár, kath. áldozó-pap, egyházi író, szül. 1852-ben, Nagybányán. 1875-ben szentelték pappá Beregszászon és Máramarosszigeten segéd-lelkész volt; de még ugyanazon évben Schlauch Lőrincz püspök meghívására Szatmár-Németibe költözött. a hol a kir. kath. gimnáziumban helyettes tanár, 1881-ben pedig rendes tanár lett. Pedagógiai működése mellett részt vett a vármegye kulturális mozgalmaiban, így a Széchenyi-társulat és a szatmár-egyházmegyei irodalmi kör megalapításában, mely egyesületeknek titkára is volt. 1896-ban a vallás- és közoktatásügyi miniszterium támogatásával részt vett a középiskolai tanárok egyptomi tanúlmányútjában, melynek eredménye az "Egyptom és a biblia" czímű értekezése a Kőrössy Lászlótól kiadott "Egyptom" czímű munkában.

Sasku Károly, ügyvéd és mérnök, szül. 1806-ban Felsőbányán. 1842-ben a máramaros-szigeti ref. lyceumban tanár lett. 1844-ben központi segédmérnökként részt vett a Tisza-szabályozás munkálataiban. A szabadságharcz alatt orosz fogságba került és még kiszabadúlása után is sok üldöztetést szenvedett. 1860-ban a M. Tud. Akadémiához nevezték ki a nyomtatványok javítójának. 391Meghalt 1869-ben. A mérnöki tudományon kívül nagy szeretettel foglalkozott a nyelvtudománynyal is. Anyanyelvén kívül értette a német, latin, görög, franczia, olasz, spanyol, portugál és zsidó nyelveket és sok nyelvészeti czikket irt 1834-től 1840-ig a Tudományos Gyűjteménybe. Művelte a pedagogiát és filozofiát.

Schnébli Károly, m. kir. pénzügyi s. titkár, szül. 1866-ban Nagykárolyban, hol jelenleg a pénzügyigazgatóságnál van.

Schöber Emil dr., főgimnáziumi tanár, természetrajzi író, szül. Kapnikbányán, 1860-ban. A szatmári kir. kath. főgimnázium tanára.

Schönherr Gyula dr., múzeumi igazgató-őr, történetíró, a M. Tud. Akadémia levelező-tagja, szül. 1864 szept. 26-án, Nagybányán. Tanúlmányait a budapesti egyetem jogi karán és a bécsi császári és királyi történeti intézetben végezte. 1889-ben a M. Nemzeti Múzeumnál könyvtári gyakornok lett, 1900-ban könyvtári őr, majd a könyvtárnak igazgató-őre. 1892 óta a genealógiai társaság jegyzője, a múzeumok és könyvtárak országos felügyelőségének előadó titkára; a múzeumok és könyvtárak országos tanácsának tagja, a Magy. Történeti Társulat választmányi tagja. 1896-ban az Akadémia levelező tagjának választotta meg és a történeti bizottságnak is tagja. 1902-ben magántanár a budapesti egyetemen. 1906-ban idegrendszere megrendült, de a következő évben egészségi állapota megjavúlván, Nagybányára költözött édes anyjához, hol 1908 ápr. havában meghalt. - Mint író a politikai történetírással, czímertannal, családtörténettel, a középkori magyar bibliografiával és levéltári források ismertetésével foglalkozott. Több külföldi levéltárban végzett nagyon hasznos és eredményes kutatást és tanulmányt. 1889-90-ben Rómában a vatikáni könyvtárban dolgozott, mely kutatásának eredménye: a Monumenta Vaticana, Mátyás király levelezése a római pápákkal czímű kötete; ugyancsak Olaszország és Németország nevezetesebb könyv- és levéltáraiban is fontos kutatásokat eszközölt. - Történetírói működését 1885-ben "Thököly Imre és Wesselényi Pál mint vetélytársak" czímű tanúlmányával kezdte meg a Századok-ban és azóta a Nagybánya és Vidékében, a Történelmi Tárban, a Turulban, a M. Könyv-Szemlében, az Archaeológiai Értesítőben. a Vasárnapi Ujságban stb. számos cikke jelent meg.

Soltész Elemér, ref. lelkész, született 1874-ben. Tanúlói pályája alatt prózai és költői dolgozataival, kivált klasszikus műfordításokkal, több pályadíjat nyert. 1896-97-ben Debreczenben esküdtfelügyelő és gymn. segédtanár, 1897-ben főiskolai senior, 1893-1898-ig, 5 éven át, a kollégiumi anyakönyvtárban Géresi Kálmán oldala mellett segédkönyvtárnok; 1894-5-ben a Magyar Irodalmi Önképző-Társulat lapjának (Heti Közlöny) szerkesztője, 1895-6-ban 392ugyane társulat elnöke. 1896 szept.-től a püspök mellett bejegyzett segédlelkész, 1898-9. évet a seniori össztöndíjjal (2000 kor.) a párisi egyetemen töltötte, rendkívüli hallgatóként. Innen hazajött és 1899-ben a nagybányai ref. egyház választotta lelkészül; azóta itt működik. 1900 óta az egyházmegye levéltárnoka, 1906 óta az egyházmegye egyik jegyzője.

Soltész János, ref. lelkész, szül. 1838-ban. 1862-ben apai, 1872-óta ombodi lelkész. 12 évig volt a nagybányai ref. egyházmegye főjegyzője, 25 évig tanácsbírája, az egyházkerületen és 3 zsinaton képviselője.

Sylvester (Erdősi) János, protestáns lelkész, tanár, író és biblia-fordító, szül. Szinérváralján 1505 körül. 1526-27-ben a krakkói egyetemen tanúlt, honnan Wittenbergába ment, hogy a nagy reformátoroknak, Luthernek és Melanchtonnak tanításait hallhassa. Innen hazatérve, a Geszti családnál nevelősködött, majd Perényi János pártfogása alatt élt. 1534-ben a vasvármegyei Sárvár-Ujszigetre ment, a hol Nádasdy Tamás udvarában élete legszebb idejét töltötte. Itt írta magyar nyelvtanát (1529. ) és itt fordította le az egész Uj testamentomot (1541.) és nyomatta ki a Nádasdytól 1537-ben Sárvárott felállított nyomdán. Azonban tudományszomja nem engedte a kis Sárvárban maradni, hanem már 1542-ben Bécsbe ment, a hol 1544-ben az egyetemen a héber nyelv, később a történelem tanára volt. Körülbelül 10 évet tölthetett itt. 1552-ben ismét visszatért hazájába. További életéről csak annyit tudunk, hogy Debreczenben tanító volt (1557.); innen Lőcsére ment subpraedicatornak. Későbbi sorsa ismeretlen. - Sylvester egyike a XVI. század legrokonszenvesebb, legkiválóbb magyar íróinak, a kinek e rideg korban egyedül volt érzéke az ekkor lenézett népköltészet szépségei iránt. A magyar nyelvnek nemcsak mívelője, hanem tudatos ismerője is. Ő veszi észre legelőször a magyar nyelvnek a klasszikus verselésre alkalmas voltát és ő írja meg az első distichonokat az Uj testamentumához írt előszóban. Ő az első nálunk, a ki a bibliát az eredetiből fordítja. Minden tekintetben kiváló író és ember volt, kit a külföld is érdeme szerint méltatott.

Szatmári Mór, hírlapíró, orsz. képviselő, szül. Józsefházán, 1858 május 3-án. Középiskoláit Szatmáron és Nagyváradon, a jogot szintén az utóbbi helyen végezte, a hol már Pluto név alatt számos tárczát írt az ott megjelenő Szabadságba. 1881-ben Budapestre jött, a hol az Egyetértés szerkesztőségébe lépett. 1887-1890-ig e lapnak segédszerkesztője, azután az Egyetértés főmunkatársa volt. 1904-ben átvette a "Budapest" szerkesztését s ettől fogva ez a lap a függetlenségi párt hivatalos lapja. A budapesti újságírók egyesületének alelnöke. - A budapesti politikai és szépirodalmi lapokban számos tárczája, politikai, társadalmi stb. czikke és tanulmánya jelent meg. Egyike legkiválóbb és legügyesebb tollú publiczistáinknak. Mint orsz. képviselő is számottevő egyéniség, kinek a házban és a különféle bizottságokban jelentős szerepe van.

Szathmárnémeti Sámuel, tanár és író, született 1658-ban Szatmár vármegyében. Hollandiai főiskolákban járt és utána hazajött. Kolozsváron volt tanár és 1717-ben halt meg. Theológiával és filozófiával foglalkozott és több ilyen irányú könyvet adott ki.

Széles András, ref. lelkész. Szül. Matolcson. 1798-ban ref. tanárnak és. második papnak hozták Szatmárra, majd Németibe vitték. 1802-ben Kisarban, 1808-ban Gacsályban, 1810-ben Egriben lett pappá, ekkor assessorrá is megválasztották. 397Innen Cserébe ment 1812-ben Bereg vármegyébe, a hol szintén több helyen paposkodott. Meghalt 1842-ben. Szélesnek nagy jártassága volt a törvénytudományban és a törvénykezésben, annyira, hogy hozzá a fiatal ügyvédek jó tanácsért, mint édes atyjukhoz zarándokoltak. 1808-ban a szatmári egyházvidék levéltárát rendbe hozta. Éví közvizsgák és egyházlátogatások alkalmával minden helyiség irományait felkutatta, azokból jegyzeteket tett, melyek alapján az egyházvidék történetét helységenként kidolgozta.

Szellemy Geyza, kir. bányatanácsos, szül. 1850-ben. 1887-ben a nagybányai kir. ker. bányamérnökség főnökévé nevezték ki, hol jelenleg is működik egy év óta kir. bányatanácsosként.

Teleki Géza gróf, a Magyar Történelmi Társaság elnöke, a M. Tud. Akadémia igazgatótanácsának tagja, szül. 1844 szept. 28-án. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után a hohenheimi akadémiára ment gazdaságot tanulni, honnan visszatérve, jogi tanúlmányait fejezte be. A közgazdasági bizottság tagjaként élénk részt vett Szatmár vármegye közügyeiben. 1875-ben a kisnyirjesi kerület országgyűlési képviselőjévé választotta. Ezután még hét ízben képviselte a somkúti kerületet az országgyűlésen, a mely Kovách László halála után őt választotta meg háznagynak. Tisza Kálmán miniszterelnöksége idejében belügyminiszter lett és mint ilyen, Tibád államtitkárral együtt, ő dolgozta ki az első közigazgatási bíróság javaslatát. Mint miniszter főleg az egészségügygyel foglalkozott nagy kedvvel. A Tisza-kabinet bukásával ő is megvált tárczájától s ekkor a v. b. t. t.-ságot kapta meg. Azóta gazdaságának, társadalmi és tudományos munkásságának szenteli életét. Részt vesz a társadalom minden fontosabb, közjóra törekvő, tudományos és jótékonyczélú mozgalmában. Elnöke a Magyar Történelmi Társulatnak, a Magyar Országos Bányászkodási Egyesületnek, a Budapesti Szünidei Gyermek-Egyesületnek, a Gyógyúlt Elmebetegeket Segélyező Egyletnek; előbb elnöke volt a Klotild szeretetháznak és a Fehérkereszt lelencz-egyesületnek. Nagybánya városának díszpolgára.

Teleki Sándor gróf, honvédezredes és író, szül. 1821 jan. 26-án. Iskoláit Kolozsvárt és Marosvásárhelyen elvégezvén, ügyvédi vizsgát tett, majd a hallei, jénai, boroszlói és berlini egyetemeken járt. Ez időtől kezdve rendkívül érdekes, kalandokban gazdag életet élt. Lichnowski Felix herczeg karlista generálissal Spanyolországba ment és a karlista harczokban részt vevén, elfogták. Majd Lesseps Ferdinánd közbenjárására fogságából kiszabadúlván, megismerkedett Liszt Ferenczczel és vele Oroszországba és Párisba utazott. Hazájába visszatérve, részt vett a szabadságharczban. Kossuth megbízásából Erdélybe ment, mint kővári főkapitány és kormánybiztos. Itt Bem nemsokára őrnagygyá, ezredessé, végre az erdélyi hadsereg felügyelőjévé nevezte ki. Bem oldalán több harczban vitézül vett részt; a világosi fegyverletétel után az aradi várba internálták, honnan megszökvén, Belgrádon át Konstantinápolyba, majd Francziaországba menekült. Miután innen is távozni volt kénytelen, Jersey szigetén Hugo Viktor barátságát nyerte meg, kivel innen Guernesey szigetére költözött. Később Svájczban házasságra lépett Longdale lord leányával, kitől azonban nemsokára elvált. 1855-ben megismerkedett Garibaldival és ennek egyik leglelkesebb híve lett. Mint garibaldista részt vett Garibaldi oldalán ennek hadjárataiban és egyik legvitézebb katonája volt a marsalai ezer hősnek. 1867-ben a koronázás alkalmával kihirdetett amnesztia visszaadván elkobzott birtokait, visszatért hazájába és azóta többnyire koltói birtokán és Nagybányán élt, élénk írói tevékenységet fejtvén ki. Különösen élete igen érdekes emlékeit írta meg. Ilyenek: "Emlékeim" (1879) és "Ujabb emlékeim" (1882) stb. Irói érdemeinek elismeréséül a Kisfaludy- és Petőfi-Társaságok tagjául választották meg. Még a szabadságharcz előtt megismerkedett Petőfi Sándorral és nagyon megszerette. Midőn Petőfi Szendrey Júliát nőül vette, Teleki a fiatal párnak három hétre átengedte koltói kastélyát és ő maga ez időre kiköltözött belőle. Petőfi itt töltötte nejével mézesheteit és itt írta legszebb szerelmi költeményeit.

Teleki Sándorné grófné, családi nevén Kende Paulina, Kölcsei Kende Kanut volt negyvennyolczas nemzetőr, orsz. képviselő leánya, született 1864 márczius 7-én. Szikra írói neve 1900-ban egyszerre országszerte ismertté lett, 398mikor "Bevándorlók" czímű regényével az Uj Idők regénypályázatát megnyerte. Az egész irodalmi közvéleményt foglalkoztatta s megnyerte kiváló írói tulajdonságaival; eleven, életből vett nyelve, pompás szatirája, tőrülmetszett alakjai s a magasabb társaság találó rajza, egy csapásra legjobb íróink sorába emelték. Ujabb köteteivel biztosan halad előre az írói művészet útján. Ugody Lilla (1900); A fölfelé züllők (1904); A betörők (1903) czímű regényei s elbeszélései, valamint a Tépett lánczok (színmű) és a Káprázat (vígjáték) czímű darabjait is szép sikerrel adták elő a Nemzeti Színházban. Előkelő helyet foglal el irodalmi életünkben, mind irodalmi munkásságával, mind nemes és ambicziózus társadalmi tevékenységével.

Tótfalusi Kis Miklós, világhírű nyomdász, betűmetsző, könyvkiadó és író, szül. Alsómisztótfaluban 1650-ben. Nagybányán és Nagyenyeden tanúlt, hol Csernátoni Pál, a híres pedagogus volt tanítója. Iskolái végeztével 1677-ben Fogarasra ment tanítónak, hogy itt pénzt szerezvén, azután tanúlmányait valamely külföldi egyetemen folytathassa. 1670-ben csakugyan kiment Amsterdamba, hogy a theologiai tudományokat hallgassa. Sorsa azonban itt váratlanul oly fordulatot vett, hogy a papi pályáról teljesen lemondott. Tofeus Mihály, a hatalmas erdélyi református püspök ugyanis megbízta Kist, hogy az akkor könyvnyomdászatáról híres Amsterdamban, az ott készülő magyar biblia korrektúrájára és nyomtatására felügyeljen. Barátjának, Pápai Páriz Ferencznek biztatására, hogy nagy szolgálatot tenne a hazának, ha megtanulná a könyvnyomtatást, Amsterdamnak legjelesebb nyomdájába, a Blau János és Péter testvérek nyomtató műhelyébe állott, a hol azután egészen ennek a mesterségnek a megtanulására szentelte idejét. Az itt töltött három év alatt tökéletesen megtanulta a könyvnyomást, betűmetszést és betűöntést és elhatározta, hogy az új magyar bibliát ő maga fogja kiadni. Miután a Károli-féle biblia hibáit kiigazította, 1684-ben hozzáfogott a nyomtatáshoz és a munka 1685-ben meg is jelent. E munkát csakhamar követte Szenczi Molnár Albert zsoltárainak (1686) és Károli Uj testamentumának (1687) kiadása. Betűöntő művészete és könyvnyomtatói ügyessége csakhamar Hollandia első e szakmabeli mesterei közé emelte és nevét egész Európában ismeretessé tette. Artsil georgiai király, Medici Cosimo (III)., toskániai nagyherczeg, XI. Incze pápa stb. halmozták el megrendelésekkel és Medici Cosimo fényes ajánlatokat is tett neki, hogy Firenzébe menjen egy betűöntő műhely vezetésére. Kis azonban nem Firenzébe ment, hanem honfitársai buzdító hívására 1690-ben visszatért hazájába és Kolozsvárott telepedett le, hol megnősült és átvette az egyházi nyomdák vezetését. Itt 1698-ig körülbelül 100 magyar és latin munkát nyomtatott, köztük Verbőczi Tripartitum-át, Haller Hármas Históriáját stb. Kis nemcsak nyomtatott, hanem figyelme arra is kiterjedt, hogy a keze alól kikerülő könyvek, ortografia tekintetében is hibátlanok legyenek, sőt, ha szükségesnek látta, még a tartalmon is javított. Sokat foglalkozott a helyesírással és sürgette, hogy a latin nyelv helyett az iskolákban a magyar nyelvet tanítsák. E miatt sok ellensége és irigye támadt. Ezek ellen írta az "Apologia Bibliorum" czímű munkáját, melyben kifejti, hogy mily hibákat talált és javított a bibliában, a "Ratiocinatio" czímű részben pedig, mely az Apologia legbecsesebb része, megírja a biblia helyesírásának védelmét és kifejti helyesírási elveit, melyek nagyjában ma is megállhatnak és helyesírásunk fejlődésére nagy hatással voltak. Az Apologiával azonban még jobban maga ellen haragította ellenségeit, a kik most még inkább zaklatták és ekkor írta meg irigyei és a közönséges jó meggátolói ellen védőiratát "M. Tótfalusi Kis Miklósnak maga személyjének, életének és különös cselekedetének mentsége"stb. czímen. Ez iratával annyira felbőszítette ellenségeit, hogy addig nem nyugodtak, míg 1698-ban június 13-án zsinat elé nem idézték, mely arra kényszerítette, hogy nyilatkozatait visszavonja. E megaláztatás rendkívül sértette az önérzetes férfiút, kit ezután nemsokára szélütés ért. Három évig szenvedett, míg végre 1702-ben márczius 20-án meghalt. Misztótfalusi Kis Miklós a XVII. század egyik legkiválóbb munkása volt: a legnagyobb magyar könyvnyomtató s író, költő, theologus, nyelvész és kiváló hazafi egy személyben, a ki a magyar névnek a külföldön is dicsőséget szerzett. Mint életrajzírója, Dézsi Lajos mondja: tüneményes alak a magyar nyomdászat történetében.

Ujfalussy Amadil, szül. Ópályiban, 1873-ban. Szatmár vármegye egyik legelőkelőbb családjából származik. A vármegye társadalmának egyik kiváló alakja, a ki élénk részt vesz minden társadalmi, irodalmi és művészeti mozgalomban. 399Számos lapnak dolgozik. Tárczái és egyéb munkáinak jórészét a fővárosi sajtó közölte és közli. Három regénye jelent meg: "Lilla", "Valamikor régen" és "Küzdelem a dicsőségért" czím alatt. Munkáit nagy szóbőség és érdekes színezési tehetség jellemzik. E kötet számára megírta a "Nagykároly" czímű fejezetet, mely szintén sokoldalúságáról tesz tanúságot.

Urdy Géza, ügyvéd és szerkesztő. Született 1844-ben Tyukodon. A vármegyénél 1867-ben tiszti ügyészszé választották s mint ilyen a megyei törvényszéknél 1872 január 1-ig működött. Ekkor a közigazgatást és törvénykezést egymástól elválasztották s erős 48-as elvei miatt kormány-kinevezéstől függő hivatalt nem vállalt. Azóta gyakorló ügyvéd Szatmáron. Ugyanitt több izben volt követjelölt. A szatmári függetlenségi és 48-as pártnak szervezője volt, sok éven át elnöke s ma díszelnöke. A népbank egyik alapítója és elnöke. A szatmári ref. egyház főgondnoka, az egyházmegyének világi tanácsbírája s konventi tag. Főlövészmester. Mint kiváló szónok, népgyűlésekről, közgyűlésekből és a bűnügyi védelem teréről ismeretes. A székhely-harczok idején több évig szerkesztője volt a Szatmár s utóbb a Szamos czímű lapoknak.

Vasvári (Fejér) Pál, az 1848-iki mozgalmak egyik vezetője, szül. Nyirvasváriban, 1827-ben. Középiskoláit Nagykárolyban elvégezvén, 1843-ban a pesti egyetemen történelmet és fizikát hallgatott és az egyetemi ifjúság mozgalmaiban is csakhamar vezérszerepet játszott. Részt vett a "tizenkét pont" megalkotásában és annak a népgyűlés elé való terjesztésében is. Tagja volt a márcz. 16-án megalakúlt közcsendbizottmánynak és a peticziót vívő küldöttségnek. Az első magyar miniszterium megalakulásakor Kossuth titkára lett és a horvát invázió idejében Kossuth többször polgári futárként is alkalmazta. A szabadságharczban az általa szervezett szabad csapat vezére volt. Később Erdélyben harczolt, mint őrnagy, míg Fontinelli mellett az oláhok 1849 július 13-án csapatával együtt lemészárolták.

Vodicska Imre, esztergomi főegyházmegyei áldozó-pap, miniszteri segédtitkár, szül. 1865 márczius 28-án, Nagykárolyban. Szatmártt 1887-ben áldozópappá szentelték, majd 1890-ben Tövisfalván lett plébános; 1895-ben a m. kir. miniszterelnökség fordító-osztályába az éjszaki szláv sajtó-referensének, 1898-ban pedig miniszteri segédtitkárnak nevezték ki. - Mint publiczista különösen a nemzetiségi politika kérdéseivel foglalkozik, főleg a fővárosi napilapokban. Az e kérdésekben való tájékozottságát érvényesíti a miniszteriumban is. Az ő tervezete szerint adja ki a kormány a ruthének templomi könyveit; ő javasolta a kormánynak, hogy az orosz propaganda ellensúlyozása czéljából az Éjszak-amerikába kivándorolt gör. kath. ruthének számára külön püspökség szerveztessék, valamint, hogy az éjszak-amerikai r. kath. tótok szintén külön magyar püspököt kapjanak. - A hazai ruthének fölsegítésére irányúló mentő-akcziót is az ő javaslatára indította meg a kormány. Publiczisztikai tevékenységén kívül sokat fordított német, franczia, tót, ruthén, cseh, lengyel és orosz nyelvekből.

Zolnai Gyula, egyetemi tanár, nyelvtudományi író, szül. Nagysomkúton, 1862 decz. 3-án. Eleinte a papi pályára készült, de azután 1882-ben a budapesti egyetem bölcsészeti karán a nyelvészeti szakra iratkozott be, hol tehetségét Simonyi Zsigmond felismervén, az akkor készülő Nyelvtörténeti Szótárnál adott neki foglalkozást. Később Szarvas Gábor mellett ugyancsak a Nyelvtörténeti Szótár és a Nyelvőr szerkesztésében segédkezett (1884-85.), a mely folyóiratban már 1883 óta számos nyelvészeti dolgozata jelent meg. 1887/88-ban az egri kath. főgimnáziumban, 1888-tól 1893 végeig pedig a székesfehérvári áll. főreáliskolában tanárkodott, honnan 1894-ben a budapesti V. ker. főgimnáziumhoz helyezték át. 1895-ben a budapesti egyetemen a magyar nyelvészet magántanárává minősítették. 1897-ben az Akadémia megválasztotta levelező-tagjává, a hol székét "Az új Nagy Szótár föladatáról" czímű értekezésével foglalta el 1899-ben, miután az Akadémia már előbb az újonnan fölállított Szótári Bizottság előadójává és ezzel az új Nagy Szótár szerkesztőjévé választotta meg. 1905-ben az újonnan alakúlt Magyar Nyelvtudományi Társaságnak titkára s egyszermind folyóiratának, a "Magyar Nyelv"-nek társszerkesztője lett. Ugyancsak ez év tavaszán a Nagy Szótár érdekében a német szótárirodalomnak, nevezetesen a müncheni Thesaurus Linguae Latinae s a Grimm-féle szótár szerkesztésének tanúlmányozása czéljából Németországban tanulmányútat tett. 1906-ban augusztus havában ő felsége a kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti és finn-ugor összehasonlító nyelvtudományi tanszékére ny. 400r. tanárrá nevezte ki. Mint ilyen egyszersmind a kolozsvári középiskolai tanárképző-intézet rendes tanára és a kolozsvári orsz. középisk. tanárvizsgáló bizottság tagja. - Zolnai, mint Simonyinak, Szarvas Gábornak és Budenznek tanítványa, szorosan a magyar nyelvtudományt műveli és különösen a nyelvtörténetnek alapos búvára. A M. Tud. Akadémia már egyetemi hallgató korában egy szófejtő értekezését (1884.), később pedig a "Mondattani búvárlatok" (1893.) czímű dolgozatát a Sámuel-díjjal tüntette ki. Számos nyelvészeti czikke és értekezése jelent meg a Nyelvőrben, Nyelvtudományi Közleményekben, Philologiai Közlönyben, a Budenz- és Hunfalvy-Albumban stb., a melyek közül több akadémiai dícséretet is nyert.

Az első könyvnyomdát Szatmár vármegyében Papp István író, gróf Károlyi Ferencz segélyével állította fel 1753-ban Nagykárolyban. Jelenleg a vármegye minden nagyobb városának van nyomdája.

A vármegyei hírlapirodalom fejlődését, a megszerezhető adatok alapján, a következőképpen állítottuk össze:

Szatmárvármegyei Közlöny. Vegyestartalmú hetilap. Megalapította Ilosvay László; 1876-tól szerkesztette Gönyey József. Megjelenik Nagykárolyban. Keletkezett 1874 október 1-én. 1874-től 1906 januárig társadalmi lap volt. 1906 január 1-én átalakúlt politikai lappá. Jelenleg is politikai lap, mely a szocziális eszmék diadaláért küzd. Szerkesztője: Antal István dr. hírlapíró.

Nagykároly. Vegyestartalmú hetilap. Keletkezett 1875 febr. 14-én; szerkesztette és kiadta Lederer Ignácz, 1876-tól Zaják Ferencz. Nyomtatták Debreczenben. Megszünt 1876 márczius 25-én.

Nagybánya. Vegyes tartalmú hetilap. Alapította Égly Mihály 1903-ban s azóta szerkeszti is.

Nagybánya és Vidéke. Vegyestartalmú hetilap. Keletkezett 1875 okt. 1-én. Szerkesztette Maár József, 1878-tól Nyiri Sándor, 1879-től Szabó Péter. Megjelent Nagybányán. Jelenlegi szerkesztője: Révész János.

Nagybányai Hirlap. Vegyestartalmú hetilap, Megindította dr. Ajtai Nagy Gábor 1908 januárban. Főmunkatárs: Jeney Gyula.

Nagykárolyi Független Hirlap. Szerkesztette: Kosa Ede, 1892-1893.

Nagykároly és Vidéke. Nagykároly városának hivatalos közlönye és hivatalos orgánuma a nagykárolyi függetlenségi és 48-as pártnak. Keletkezett 1884 szept. 1-én, Görbe Géza szerkesztésében, Bródy Lajos főmunkatárssal. Az első öt számot még Szatmáron nyomták, de már október 3-tól kezdve Nagykárolyban Liteczky és társa könyvnyomdájában jelent meg. Szerkesztői voltak: Hévizy János, Seper Kajetán (1885.). Asztalos György (1885-87.). Rozmanits Timót, Soós Jenő, Adler Adolf dr. (1893-96.), Papp Béla (1897-1902). 1903-ban újra Adler Adolf dr. vette át a lap szerkesztését, ki azt 1906 május 17-én politikai lappá alakítva át, a mai napig szerkeszti a lapot, mely hetenként csütörtökön jelenik meg.

Mátészalka. Vegyestartalmú hetilap. Alapította Endrédy József, városi főjegyző, 1890 június 5-én. Később a "Mátészalka és Vidéke" nevet vette fel és Weisz Zsigmond kiadásában, első szerkesztőjének vezetése alatt, hét évig virágzott s 1897-ben szünt meg.

Szinérváralja. Vegyestartalmú hetilap. Keletkezett 1904 január 5-én. Megjelenik Nagybányán. Szerkesztették: Ilosvay Gusztáv főszerkesztő, Kaba Tihamér dr. és Katona Sándor dr. felelős szerkesztők; 1905. óta Fábián István szerkeszti.

Szatmár vármegye. Politikai hetilap, melyet a vármegyei egyesült ellenzék az 1905-ben életre kelt nemzeti ellenállás alkalmából alapított. Ez volt a vármegyében az első politikai lap. Alapítói voltak Kovács Dezső dr., Cseh Lajos, Gráner Elek dr., Szabó Albert dr., Vetzák Ede dr. Felelős szerkesztői voltak: 1905 nov.-1907 júl. 1-ig Kovács Dezső dr., 1907 decz. 31-ig Schröder Béla. 401Azóta Orosz György. Iránya folyvást koalicziós, függetlenségi. A vármegye legelterjedtebb lapja. Melléklapja az Iparosok Lapja.

Nagykároly. Politikai hetilap. Keletkezett 1906 május 24-én. Iránya radikális függetlenségi és 48-as. Szerkesztője Rosenfeld Zsigmond hírlapíró.

Népiskolai Lapok. Kath. népnevelésügyi hetilap. Keletkezett 1870 okt. 1-én. Szerkesztette és kiadta: Zafféry Károly dr. Megjelent Nagykárolyban. Megszünt 1871 jún. 30-án.

Szellemvilág. Tudományos kritikai folyóirat. Szerkesztette és kiadta: Gyurits Antal. Megjelent háromhavonként. Keletkezett 1874 május, megszünt 1874. augusztus havában.

Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő. Havi folyóirat. Megjelent Nagybányán. Szerkesztette és kiadta: Czelder Márton. Keletkezett 1879 jan. 10-én, megszünt 1887-ben.

Evangeliumi Lelkészi Tár. Ref. egyházi havi folyóirat. Megjelent Nagybányán. Szerkesztette és kiadta: Czelder Márton. Keletkezett 1879. novemberben, megszűnt 1889-ben.

Vasárnap. Evangeliumi hetilap. Szerkesztette: Czelder Márton. Keletkezett 1880-ban, megszünt 1888-ban.

Igehirdető. Protestáns egyházi havi folyóirat. Megjelenik Nagybányán. Szerkesztik: Révész János és Soltész Elemér nagybányai lelkészek. Keletkezett 1906-ban.

A sajtóval együtt a közművelődés terjesztésére szolgálnak a különféle egyesületek, a milyenek:

A Kölcsey-Egyesület Nagykárolyban, mely 1897 október 10-én alakúlt meg és egyéb általános művelődési czélok mellett, különösen a Kölcsey-kultusz fejlesztését és ápolását tekinti főfeladatának. Elnöke: Falussy Árpád dr. főispán, alelnöke: Cseh Lajos főgimn. igazgató, titkára: Andrássy Jenő.

A Vármegyei Muzeum Nagykárolyban, alapította a vármegye törvényhatósági bizottsága. Elnöke mindenkor a vármegye alispánja, a múzeum-őr jelenleg Komáromi Károly dr. főgimn. tanár. A múzeumban van elhelyezve a gazdag könyvtár, a Kölcsey Ferenczre vonatkozó emlékek, iratok, nyomtatványok és a vármegye területén kiásott régiségek.

Nagyobb könyvtárak vannak:

Nagykárolyban: A kegyes tanítórendiek társházának könyvtára 12,560 kötettel. - A főgimnáziumi könyvtár tartalmaz 1328 művet, 2757 kötetben. - A muzeumi könyvtár, mely legközelebb nyilvános könyvtárrá tétetik, mintegy 2500 kötetet számlál.

Felsőbányán: A Kaszino könyvtára 1842-ben alapíttatott és jelenleg 1680 kötetet tartalmaz. - A városi könyvtárban 1435 kötet van, melyek között több ritkább munka is található. Ugyanitt van kisebb népkönyvtár és a Polgári Körnek a könyvtára.

Nagyobb könyvtára van még a nagybányai áll. főgimnáziumnak (körülbelül 4000 kötet) és a ref. egyházmegyének Szinérváralján. A nagyobb magánkönyvtárak az illető községek leírásában vannak felsorolva.