Az a nagy eredmény, melyet az 1868. évi népoktatási törvények óta a magyar népiskolák mind általános közművelődési, mind ethnografiai szempontból felmutattak, nagy és őszinte érdeklődését, meleg rokonszenvét és jótékony támogatását szerezték meg az egész ország közvéleményének. Megszerezték, mert nem egy vármegyére lehet rámutatni, a hol a rendezett népoktatás a vármegye ethnografiai képét előnyösen változtatta meg s igy köztudatba ment át, hogy a terjeszkedő nemzetiségekkel szemben, főleg a hazafias szellemű rendezett népoktatással lehet sikerrel felvenni a küzdelmet. - Szatmár vármegyében is nagy missziót teljesít a népoktatás és az itt elért eredményt mutatja, hogy két évtized alatt a vármegye össznépességében a magyarság számaránya 56·7%-ról 61·6%-ra emelkedett..

A vármegye össznépességének mintegy harmadát alkotó oláhság a vármegye keleti és délkeleti részeit foglalja el és a Szamos mentén egész a magyarság szívéig, Porcsalmáig hatol be, elhódítván útjában nem egy községet, a mely egykor magyar volt. Kővár vidékén ma is van olyan község, a hol feltalálható az elhagyatott magyar református temető; egyes falvak a régi telekkönyvi térképeken magyar nevűeknek vannak feltüntetve. Vannak községek, melyeknek oláh lakosai magyar nemeslevelüket elő tudják mutatni, de magyarul nem tudnak.

Ezzel szemben örvendetes jelenséggel is találkozunk a magyarság előnyére. A Nagykároly és Erdőd vidékén élő svábság, a nyiri ruthénség, a szórványosan letelepedett tótság, a hazafias papság és tanítóság lelkes munkássága révén, nemcsak szívben, de nyelvében is egygyé olvadt a magyarral.

Szatmár vármegye népiskolaügye az ország általános iskolai fejlődésének képét tükrözi vissza. Itt is keletkeztek egyházak és azok mellett iskolák már a XIII., XIV. században. Adatok vannak arra, hogy Szatmáron és Nagybányán plébániai iskolák voltak már a királyság első századaiban. Az a tény, hogy a hol az egyház megerősödött, iskolát állított, itt is bizonyítékra talál. Hiteles adatok nélkül is föltételezhető, hogy a vármegye néhány olyan községében még, a melyekben a XIV., XV. században virágzó egyházi élet volt, iskola is lehetett. Ha tehát az ország 138 iskolája között, melyeket az újabb kutatások az 1540. év előtt meglevő iskolákként említenek, nincsen szó a Szatmár vármegye mai területéhez tartozó helységek iskoláiról, mégis okunk van hinni e feltevésünk helyességében.

Ez iskolákban leginkább a vallást és az egyházi énekeket tanították, de az élőszóval tanított imádságokon kívül, itt-ott az olvasást is.

Ez iskolákban természetesen papok tanítottak, a leányiskolákban pedig apáczák. 1370-ben Szatmárban és Németiben a leánykákat apáczák tanítják és ugyanitt a fiúk tanításában Domokos-rendű barátok is buzgólkodnak.

Igy találta az iskolákat a reformáczió, mely az egyházak és iskolák életében nevezetes fordulatot jelent. A vármegyének 76 olyan községe, a melyben róm. kath. egyház volt, rövid idő alatt protestánssá lett és a hol protestáns egyház alakult, elemi iskola is keletkezett.

Nagyobb iskolák keletkeztek Erdődön, Nagybányán, Felsőbányán, valamivel későbben Szatmáron. E nagyobb iskoláknak alsó 1-2 osztálya volt az

339elemi iskola. Szatmáron és Nagybányán a többi osztályokban tanítottak latin és görög nyelvet is. De tanították mindazon ismereteket, melyek az akkori körülmények szerint, a papi és tanítói pályára előkészítették az ifjúságot. Kiss Kálmán erre vonatkozólag azt írja: "A tanítók többnyire szintén papi hivatalra készültek és csak azon esetben maradtak végleg iskola-tanítók, ha papi alkalmazást nem nyerhettek. Voltak azonban kisebb készületü s egyedül csak az iskolatanítói pályára készült rektorok is, de mind ezek, mind az előbbiek, kötelesek voltak vizsgát tenni." Voltak tanulóifjakból lett tanitók is, a kik sok esetben csak egy-két évig tanítóskodtak. Az alatt pénzt gyűjtöttek a továbbtanulásra és visszamentek az anyaiskolába. Ez a szokás a protestáns iskoláknál még a XIX. században is megvolt egy ideig és a tanítók gyakori változása egyfelől innen eredt.

Az elemi iskolák közül külön tanító, Szatmár vármegye területén, csak a nagyobb egyházközségek iskoláiban volt. A kisebb egyházközségek iskolájában, legnagyobb részben a papok tanítottak a XVIII. században is egy ideig, pedig "már az első (1566, 1567, 1577) protestáns zsinatok elválasztják a papi hivataltól a tanítóit." Az iskolák főtárgyai a kis káté és az egyházi énekek voltak. Igy törekedtek erősséget építeni a hitágazatok ismertetésével az egyháznak és maguknak. Azonban tanítottak olvasást, egyszeregyet és némi kevés írást is. Egészben véve a protestantizmus felléptével a vármegyében éppen úgy, mint országosan, a népiskolák száma növekedett és a nép nevelése javult. Az egyházi ügyek kormányzói az iskolák fejlesztésére hasznos intézkedéseket tettek.

A protestánsok térfoglalását s iskoláik fejlődését a katholikusok sem nézik tétlenül. A szenvedélyességig menő vallási harcz keletkezik. Békefi írja: "a protestánsok az ifjú duzzadó életerejével és a jövőbe vetett hittel, a katholikusok meg a történeti jogból és a másfélezer éves multból merített meggyőződéssel szállanak síkra" Oláh Miklós 1561-ben behívja a jezsuitákat. Pázmány Péter több helyre, 1630-ban a szatmári várba is jezsuitákat telepít. Szívós munkájuknak eredménye csakhamar meg is érzik. A nemesi családok közül többet megnyernek maguknak, kik nemcsak maguk lesznek katholikusokká, hanem protestáns jobbágyaikat is áttérítik. A protestáns egyházak ellen irányuló támadás iskoláikat is éri. Igy a jezsuiták kezére jutott a szatmári várbeli iskola, az iskola jövedelmét adó Berencze helységgel együtt. Nagybányán az 1547-től 1755-ig fennállott "Schola Rivulina" néven ismert főiskolát, melyben 1712-től a jezsuiták miatt a felsőbb osztályok tanítását nem engedték meg, betiltották. A jezsuiták főleg a városokban lévő egyházak ellen léptek fel és azok iskoláit igyekeztek hatalmukba keríteni. Igy szünt meg az erdődi ref. egyház iskolája a XVIII. században. A magyarellenes bécsi politika érvényesülését szolgáló üldözések és az 1717-iki tatárjárás következtében veszett el végképpen Szamostelek, Rózsapallag, Erdőszáda, Iloba, Zazár, Giródtótfalu, Magyarkékes, Dombrovicza református magyarsága.

Ily körülmények között volt Szatmár vármegye elemi iskolázás-ügye a XVIII. század első felében. Erre az időre esik néhány róm. kath. népiskola keletkezése. Ekkor állították fel a vállaji róm. kath. elemi iskolát 1750-ben és a darait 1770-ben. Erre a korra esik a Felbiger-iskola szervezetének életbeléptetése is, mely a magyar népiskolákat "Nemzeti iskolák"-nak nevezte ugyan, de szellemével németté akarta átgyúrni a fiatalabb nemzedéket.

A Felbiger iskola rendszerének és az 1777-ben kiadott "Rationak" és II. József azon rendeletének, melylyel a német nyelvet mintegy a ref. iskolákba is bekényszerítette, Szatmár vármegyében is nyoma maradt. A szatmári iskolákba 1786-ban Ottományról németül beszélő és író mester került. Taktikai óvatos előrelátásból, néhány ref. egyház jegyzőkönyvébe veszi, hogy a "Felséges Parancsolat szerént normális pedagógusa" németül is tudjon tanítani. A nagybányai ref. egyház egyetlen esetben, kivételesen normális iskoláról és professzorról tesz említést, midőn 1787-ben ezt íratja jegyzőkönyvébe: "Defigáltatott a jövendő Normalis Professornak fizetése."

Az 1790-91-iki országgyűlés, az iskola magyarsága szempontjából értékes. Az országgyűlésnek az a ténye, hogy a közoktatásügy rendezése czéljából javaslatot készíteni választmányt küldött ki, az első lépés arra, hogy az iskolaügy országgyűlésileg törvényesen rendeztessék. Ettől fogva már serényebb munkásság indúl meg az iskolák érdekében. Az akkor fennálló róm. kath. iskolák és az a Szatmár vármegyében legrégibb 2-3 gör. kath. iskola, mely a XVIII. század utolsó évtizedében keletkezett, a "Ratió" rendszeréhez alkalmazkodott. A ref. iskolák azt az 340irányt követték, melyet a tiszántúli egyházkerület 1795-ben iskolaszervezeti szabályzatában adott. A vármegyei ref. egyházmegyék közül a szatmári a népiskolákra vonatkozólag statutumot dolgozott ki. Az akkori feljegyzésekből tudjuk, hogy Angyalos, Csenger, Czégénydányád, Gacsály, Fehérgyarmat, Matolcs, Óvári, Porcsalma, Sályi, Szárazberek, Tunyog és Zsarolyán községekben latinul is tanultak és pedig Csengerben, Gyarmaton, Porcsalmán és Zsarolyánban egész a sintaxisig; a többiekben pedig az olvasás és vallás voltak a rendes tantárgyak, s ezek mellett természetesen a számvetés és írás is, noha az írást a lányoknak nem igen tanították; ebben az időben a leányokat a vármegye iskoláiban külön díjért tanították írásra. Bizonyság erre a nagybányai ref. leányiskola történetéből, 1800-ból való adat, mely kimondja, hogy a privatim való írásra tanításért, a kiket a szülék kivánnak, külön más egy "rénes forint" fizetendő a kántornak. A vasárnapi ismétlő-iskolázás ekkor több helyen is megvolt már. A nagybányai ref. egyház már 1786-ban gondoskodik az iskolából kikerült "nagyobb leányok és legények" vasárnapi tanításáról. A vasárnapi tanítás a vallásos nevelést szolgálta.

A XIX. században, 1848-ig, az iskolák száma szaporodik. Néhány róm. kath. iskola keletkezik. 1847 őszszén Nagykárolyból a mesterképzőt Szatmár-Németibe helyezik át. A gör. kath. iskolák egy része e század 20-as és 40-es éveiben keletkezik, egy része még később. A nagy számban levő ref. népiskolák munkálkodnak és működik 1-2 ág. h. ev. iskola is. Haladás azonban alig érezhető.

Az 1848. szabadságharczot követő szomorú időre esik gróf Thun Leó iskolaszervezetének kibocsátása, az "Organisations-Entwurf" 1855-ben, mely az 1777-iki Rationak magyarellenes irányát szolgálta. E szervezet rendszerének hathatós terjesztője volt dr. Haas Mihály, előbb iskolatanácsos, később szatmári püspök, a kiről a nevelés-történelem is megjegyzi, hogy fáradhatatlan tevékenységét nem érvényesíthette ugyan nemzeti irányban, de az oktatásügy előrevitelében nagy érdemeket szerzett. Az ő közreműködése idején szervezték újjá a tanítók és tanítónők kiképzése végett, 1856-ban, az akkor kétévfolyamú róm. kath. tanítóképzőt, mely lendületet ad a róm. kath. iskolaügynek. 1857-ben lepattan a protestánsok gyülekezési szabadságáról az 1849 ősze óta ránehezedett bilincs s egyházi és iskolai szervezkedésüket Szatmár vármegyében is folytatják.

Így találja népiskoláinkat a kiegyezés és báró Eötvös József második minisztersége. Uj szellem ébred a százados mulasztás pótlására. Az 1868-ban megjelent "Néptanítók Lapja" tanítóinknak kezébe jut. Megszületik az 1868-iki népoktatási törvény. Ennek következményeképpen a jeles tehetségű Luby Zsigmondot nevezik ki Szatmár vármegye kir. tanfelügyelőjévé. Megalakul a szatmár-vármegyei iskolatanács. A kormány költségén 1870. év nyarán a tanítók egy része két hónapon át pedagogiai tanfolyamot hallgat. Luby tanfelügyelő lelkes biztatására a nagybányai róm. kath. iskola községivé alakul. 1873-ban Szinérváralján megnyílik időrendben a vármegye első állami elemi népiskolája és 1875-ben Kapnikbánya felső telepén a második. 1877-ben megjelenik a népiskolai országos tanterv, és utána a felekezetek tanterve készül el. 1880-82-ben megalakul a vármegyében a ref. egyházmegyék tanügyi bizottsága. 1884-ben Nagysomkúton, Nagypeleskén, 1885-ben Avasfelsőfaluban keletkeznek állami elemi népiskolák.

A haladás azonban még mindig lassú. Az általános iskolai kép csak némi javulást mutat. Sürgették "a gyermekek szorgos iskoláztatását, az iskolaépületek jó karba helyezését, a tantermek felszerelését, az ismétlő iskolások beállítását", a minek valóban kevés eredménye mutatkozott. Volt néhány jobb és népesebb iskola, a nagyobb rész azonban a kezdetlegesség fokán állott. A gör. kath. iskolák legtöbbje nem állotta ki még az elnéző kritikát sem. A fennálló 2-3 izr. iskola nem elég rendezett. A 80-as évek végén mindenik vallásfelekezet tanítói között van több képesítetlen. A nem magyar anyanyelvű tanítók közül sok nem beszéli tisztán a magyar nyelvet. A tanítói fizetés is sovány. Van olyan tanító, a kinek évi fizetése nem tesz 400 koronát. A tanítóegyletek közül ekkor az 1883-ban alakult szatmár-ugocsa-vármegyei róm. kath. tanítóegyesület vezet.

A 90-es években lendületet nyer a tanügyi élet. Az 1893. évi XXVI. törvény a tanítói fizetést javítja. A tanfelügyelőség személyzete egygyel emelkedik. Az iskolák irányításában és ellenőrzésében a tanfelügyelőség élénkebb tevékenységet fejt ki. Nagykárolyban és Nagybányán az állam polgári leányiskolákat állít fel. Az 1859-től fennálló szatmári ref. nőnevelő felsőbb leányiskolai jellegét 1892-ben a miniszter elismeri és ezzel kapcsolatban keletkezik azután, 1903-ban, 341a ref. tanítónőképző. Az 1859-ben megnyílt zárdai róm. kath. tanítónőképzővel kapcsolatban, 1892-ben óvónőképző, 1894-ben pedig polgári iskolai tanítónőképző állíttatik. 1895-ben Apában szervez a kormány állami iskolát, 1896-ban tíz állami milleniumi iskola nyílik meg tíz helységben. A tanfelügyelőség felhívására 1897-ben megalakul a ma már 200-nál több tagot számláló vármegyei általános tanítóegyesület. 1903-ban Nagyecsed kap állami iskolát. 1902-ben, a róm. kath. iskolák kivételével, Szatmárnémeti összes elemi népiskolái állami kezelésbe jutnak és rövid hat év alatt 53 tanítós minta népiskola, Halász Ferencz miniszteri tanácsos alkotása hirdeti a magyar kultura fejlődését a vármegye legnagyobb városában. 1905-906-ban 17 helység kap újra állami iskolát és 1907-ben ismét öt állami iskola nyílik meg, és így immár 40 községben folytatja az állami népoktatás áldásos missióját. Ha ehhez hozzávesszük a gyermekmenhelyek és kisdedóvók számának emelkedését, látjuk, hogy a vármegye népiskolaügye a fejlődésnek biztos útján halad.

Az 1868. évi népoktatási törvény hozatalának első évében a vármegyei törvényhatóság területén összeíratott 6-12 éves tanköteles 40,533, 13-15 éves tanköteles: 17,959, összesen 58,492. Ezek anyanyelvi megoszlása volt 32,415 magyar (60·16 %), 3790 német (7·2 %), 21,793 oláh (31·7 %), 57 tót (0·1 %) és 437 ruthén (0·84 %). Tényleg iskolába járt 27,590 gyermek, a tanköteleseknek 47 %-a. Ezek ellátására szolgált 362 iskola, egy községi, 50 róm. kath., 149 gör. kath., egy gör. kel., 151 ref., két ág. ev., és nyolcz izr. iskola, összesen 417 tanítóval, kik között 71 nem képesített volt; 204 iskolában magyar, 24-ben magyar és német, háromban német, egyben magyar-tót, hétben. magyar-ruthén, 93-ban oláh, 29-ben magyar-oláh volt a tannyelv. A tanítói fizetésekre 70.947 forint s dologi szükségletekre 3244 forint fordíttatott. Az iskolák elhelyezése, felszerelése, berendezése, csekély kivétellel, a legszánalmasabb állapotban volt. A népoktatási törvény meghozta a javulást. Igaz ugyan, hogy e számbavehető eseményekhez idő és az állam anyagi támogatása kellett, de e támogatással a vármegye népoktatásának képe előnyösen változott meg.

A millennáris évben a népoktatás állapotát a következő adatok tüntetik fel: 6-12 éves tanköteles volt 46,258, 13-15 éves: 15,906, összesen: 62,164. Ezek anyanyelvi megoszlása volt: 38,679 magyar (62%), 2103 német (3%), 21,358 román (34%), 7 tót (0.01%), 17 ruthén (0.02%). Tényleg iskolába járt 41,298 gyermek, a tanköteleseknek 64.4%a, 26,797 magyar (69%), 1970 német (93%), 12,526 román (58%) és 5 ruthén (29%). Ezek ellátására szolgált 11 állami, 7 községi, 53 róm. kath., 181 gör. kath., 169 ref., 2 ág. ev., 6 izr., 1 magán, összesen 420 iskola 538 tanítóval (81 nem képesített). 102 iskolában román, egyben német, 41 román-magyar, a többiben magyar volt a tannyelv. Az iskolák fönntartása 297.376 forintba került. Az iskolai ingatlanok értéke 1,298.864 forint, ennek évi jövedelme 55,534 forintot, az iskolák tőkepénze 109.686 forintot, ennek jövedelme 6,666 forintot adott. Tandíjból 35.460 forint, államsegélyből 118.487 forint, egyéb forrásokból 11.159 forint volt az iskolák jövedelme. A tanítók javadalmazása 227. 226 forintot, dologi szükségletekre 70.150 forintot fordítottak.

Az 1906. évi statisztika adatai szerint 6-12 éves tanköteles volt 48,395; 13-15 éves 20,710; összesen 69,105. Ebből magyar anyanyelvű 44,156 (63.8%), német 1707 (2·5%), román 23,130 (35%), tót 53 és egyéb 77. Tényleg iskolába járt: mindennapi iskolába 36216; általános ismétlő-iskolába 6677; gazdasági ismétlő-iskolába 3412, magántanuló volt 86, iparos, kereskedőtanoncz, közép- és polgári iskolákba 6265 tanköteles, összesen 52,654 tanköteles; tehát iskolába járt a tanköteleseknek 76%-a. Iskolába járó tankötelesek között magyar anyanyelvű volt 35,137 (79%), német 1641 (96%), román 15,799 (68%), egyéb 59. Ezek ellátására szolgált 36 állami, 3 községi, 52 róm. kath., 177 gör. kath., 1 gör. kel., 138 ref., 2 ág. ev., 7 izr. és 3 magán, összesen 419 iskola, 102-ben oláh, 49-ben oláh-magyar, a többiben magyar volt a tannyelv. Az iskolák számának apadása egyrészt az állami iskolák szervezésének következménye, mert több helyen az állami iskola szervezésére való tekintettel a felekezeti iskolák megszüntek, másrészt a külön fiú- és leány osztatlan iskolák a nagyobb taneredmény elérése czéljából egygyé összevonva vegyes, osztott iskolákká alakíttattak át. A tanítók száma 608, kik között 31 nem okleveles, s a kik közül 415 magyar anyanyelvü. A nem magyar anyanyelvü tanítók közül 162 tökéletesen, 6 kevéssé beszél magyarul.

342Az 1893. évi 26. t.-cz. alapján engedélyezett állami segélyek összege 168. 974 kor. Ez államsegélyből jut a községi iskoláknak 2450 korona; róm. kath. iskoláknak 31,058 korona; gör. kath. iskoláknak 62,323 korona; ref. iskoláknak 66,333 korona; az ág. ev. iskoláknak 930 korona; a gör. keleti iskoláknak 260 korona; az izr. iskoláknak 5620 korona.

Ily nagymérvű állami támogatás mellett vált lehetővé, hogy a 600 koronás tanítói fizetés már csak a gör. keleti s a gör. kath. iskolák egy részénél van meg. A többi iskolák tanítóinak fizetése, a korpótlékon kívül, mindenütt ki van egészítve 800 koronára, sőt az 1907. évi 27. t.-czikkben megállapított minimális alapfizetés és korpótlékok kiegészítése is folyamatban van, úgy hogy a tanítók tisztes ellátása valamennyi népiskolánál biztosítva van.

1868 óta az iskolák törvényes elhelyezése érdekében is nagyon sok történt. A vármegye legtöbb iskoláját újjáépítették vagy kibővítették és kellő felszereléssel látták el. Csak a legutóbbi évtized alatt 127 iskolánál történt építkezés. Sajnos, a legszegényebb hegyi községek népoktatásukat kellő karba helyezni, az építkezést teljesíteni a legjobb akarattal sem tudják. Nincs más mód a népoktatás biztosítására, mint évről-évre a fokozatos államosítással sietni segélyükre.

1895-ig mindössze öt állami elemi iskola volt a vármegyében: Szinérváralján, Kapnikbányán, Nagypeleskén, Nagysomkúton, Avasfelsőfaluban. A millennáris ünnepély alkalmával állították fel az apai, aranyosmeggyesi, udvari, patóházi, érdengelegi, krasznaszentmiklósi, Kapnikbánya-alsótelepi, misztótfalusi, hagymásláposi, magyarberkeszi, vámfalusi; 1903-ban a nagyecsedi; 1905-ben az avasújfalusi, barlafalusi, csengerbagosi, domahidai, hiripi, kővár-hosszúfalusi, laczfalusi, szamoslippói, mózesfalusi, nagykolcsi, nagynyiresi, nagysikárlói, oláhgyűrüsi, remetemezői, somkútpataki, szatmárzsadányi, vetési; 1906-ban a nagybányai; 1907-ben a tartolczi, érendrédi; 1907-ben a kőváraljai, kővárremetei, szamosdobi iskolát. Jelenleg tehát 40 községben 128 tanítóval van már biztosítva az állami népoktatás.

Az állami iskolák legnagyobbrészt újonnan emelt épületekben vannak elhelyezve és bútorzattal, tanszerekkel mintaszerűen felszerelve. Az állami iskolák mintaszerű elhelyezésének biztosítása úgy vált lehetővé, hogy a vármegye törvényhatósága az 5%-os iskolai pótadó és a tanítói lakbérek visszabocsátása ellenében, az építkezésnek részben való fedezetére, hosszúlejáratú kölcsönt vett fel és azt a közoktatási tárcza rendelkezésére bocsátotta. Ez építkezési és telekszerzési költségekre a legutóbbi három év alatt a vármegye törvényhatósága 180.000, a közoktatásügyi tárcza pedig 296. 000 koronát fordított.

A vármegye állami iskolái nemcsak az elhelyezés, berendezés és a tanítás intenzitása tekintetében szolgálnak követendő például a többi iskolafentartóknak, hanem igazi népnevelői ténykedéssel szolgálják mind az iskolában, mind az iskolán kívül azt a czélt, melynek megvalósítása érdekében szerveztettek. Valamennyi állami iskolának van ifjúsági könyvtára. 3265 mű, 3257 kötetben, 6982 korona értékben, áll a tanuló ifjúság rendelkezésére.

Minthogy pedig nagy érdeke az iskolának, hogy az életbe kilépő növendékeit mentül több időre magához fűzze, a legtöbb állami iskola mellett ifjusági egyesület van működésben, melyek egyrészt az ifjakat a korcsmáktól tartják távol, másrészt hasznos szórakoztatással és továbbképzéssel a hazafias, vallásos, erkölcsös nevelést továbbra is biztosítják.

Az 1907-908. tanévben az állami iskolákba összesen 12,806, 6-15 éves tanköteles volt beiskolázva. Ezek között volt 8340 magyar, 82 német, 4360 román, 4 tót, 20 egyéb; 1529 róm. kath., 5381 gör. kath., 217 gör. kel., 31 ág. ev., 3666 ev. ref., 1981 izr. és egy baptista. Mindennapi iskolába járt 9738, általános ismétlő-iskolába 673 és gazdasági ismétlő-iskolába 2395 tanköteles.

A felső-népoktatást a vármegyében a mátészalkai állami polgári fiú, a nagybányai és nagykárolyi állami polgári leányiskola szolgálja. Szervezés alatt áll a nagykárolyi polgári fiúiskola. 1893. évig, Szatmárt kivéve nem volt a vármegyében nőnevelésre hivatott, nyilvánossági joggal felruházott felső népoktatási intézet. 1893. évben szervezték Nagybányán és Nagykárolyban állami jelleggel a polgári leányiskolát. A város biztosította az intézet elhelyezését, a közoktatási tárcza fedezi a személyi kiadásokat. A két intézetet női kézimunka-tanfolyammal egészítették ki. Szép sikert ért el a nagybányai kézimunka tanfolyam, mely 1906-ban a temesvári orsz. iparkiállításon nagy díszoklevelet nyert.

343A mátészalkai állami polgári fiúiskola 1906-ban nyílt meg. A község biztosította az iskola elhelyezését s a közoktatási tárcza állami kezelésbe vevén át az intézetet, a szervezés nehézségeit leküzdötte és máris szilárd alapokon áll.

A népiskolának ismétlő tagozatát, a közoktatási kormány rendelkezéséből, mindazon helyeken, hol a nép gazdálkodással foglalkozik és a hol legalább 40 ismétlő tanköteles van, gazdasági irányúvá alakította át. Évről-évre 20-30 tanító végzi a nagy szünidőben a gazdasági, ősszel és tavasszal pedig a szőlő és borgazdasági tanfolyamot. Jelenleg 81 községben van gazdasági ismétlő-iskola. A tanítók díjazására a közoktatási kormány a községi hozzájárulásokon kívül, 5350 korona államsegélylyel járul. Nagykárolyban, Krasznabélteken, Nagybányán a gazdasági ismétlő-iskola külön szaktanítóra van bízva, a ki a néptanítói képesítésen kívül, két évig a földmíves-iskola tanfolyamait is elvégezvén, egész munkássága kizárólag a gazdasági ismétlő-iskolára szorítkozik.

Az 1884. évi 17. t.-cz. kötelességévé tette a községeknek, hogy a mely községben 50 iparos- vagy kereskedő-tanoncz van, ezek szakszerű iskoláztatására tanoncziskola szerveztessék. Kereskedő-tanoncziskola van Nagykárolyban; iparostanoncziskola van: Nagykárolyban, Nagybányán, Fehérgyarmaton, Mátészalkán, Szinérváralján és Nagysomkúton. Ezek valamennyien államilag segélyezett községi jellegűek. Az államsegély összege 4750 korona.

A vármegye leghatalmasabb állami iskolája a nagybányai. Nagybánya város népoktatása 1870. évig felekezeti, 1870-től 1906. szeptember 1-ig községi jellegű volt. A város anyagi helyzete az iskolák kellő elhelyezését és kifejlesztését nem biztosíthatta; évről-évre 700 tanköteles maradt, hely hiányában, iskolázatlanúl; azért kellett a közoktatásügyi kormánynak ezen a magyar nyelvhatáron nemzeti missiót teljesítő derék bányavárosnak, az iskolák államosításával, segítségére sietni. A város közönsége 1904 november 12-én egyhangú határozattal mondotta ki, hogy a népiskolái fentartására fordított költségek felajánlásával, községi iskoláinak államosítását kéri a minisztertől. A közoktatásügyi kormány még 1905-ben elfogadta a város ajánlatát, de a politikai zavarok az iskola megnyitását csak 1906 szeptember 1-én tették lehetővé. A város közönsége 20,310 korona évi járulékot fizet a közoktatásügyi tárczának, mely azonban ezt mindaddig visszaengedi, míg az iskolák elhelyezésére a város által felvett félmillió korona törlesztéses kölcsön törlesztve nem lesz. Hatalmas három palotát emeltek a város három pontján, összesen 26 tanteremmel; azonkívűl Borpatakon két-, Kőbányán egy tantermes állami iskola szervezésével és felépítésével Nagybánya város népoktatásügyét mintaszerűen rendezték.

A kisdedóvás, az 1891. évi 15. t.-cz. megalkotásáig jórészt a vármegye kultur-egyesületére, a Széchenyi-Társulatra, volt utalva. Városokban egyesületek tartottak fenn rendszeres kisdedóvókat; a községekben pedig a Széchenyi-Társulat, megelőzvén a kisdedóvási törvényt, dicséretes buzgósággal szervezte a nyári gyermekmenhelyeket. Jelenleg van a vármegyében 22 rendszeres kisdedóvó, egy állandó és 102 gyermekmenhely. A rendszeres kisdedóvókban 2284, az állandó gyermekmenhelyen 110; a nyári menhelyeken 8650, tehát összesen 11,044 kisded áll gondozás alatt, vagyis az óvóköteleseknek 44%-a. Állami kisdedóvó van: Aranyosmeggyesen, Kapnikbánya alsó és felsőtelepén, Szinérváralján, Nagysomkúton, Mátészalkán, Felsőbányán, Szaniszlón.

A vármegye népoktatásának nagy támogatására szolgál a "Széchenyi-Társulat" kulturegyesület. 1882-ben alapították a vármegye lelkes és nagynevű fiai: Berenczei Kovács Lajos és Béla, gróf Károlyi István, Schlauch Lőrincz, Kováts Eduárd, Domahidy Ferencz, Ujfalussy Sándor, Jandrisics János, Tabajdi Lajos, gróf Teleki Géza és Sándor, Kende Zsigmond, Luby Géza és Béla, Nemestóthi Szabó Antal, Zanathy Ferencz, Böszörményi Zsigmond, Ilosvay Aladár stb. A társulat jelszava: "Legyen a vármegyének minden lakosa a magyar államiság híve és tudjon magyarul." Gróf Károlyi István inditványára a vármegye egyszázalékos közművelődési pótadót szavazott meg, melynek 3/4-ed részét a Széchenyi-Társulatnak juttatja. Igy érhette el a társulat, különösen a kisdedóvás terén azokat a sikereket, melyeket kevés vármegye ért el.

Népkönyvtárak, ifjusági egyesületek támogatása, az idegen ajkú tanulóknak a magyar nyelvben való jeles előmenetelének, tanítóknak jutalmazására, az érdemes társulat évről-évre nagy áldozatot hoz. A társulat jelenlegi elnöke 344dr. Falussy Árpád főispán, díszelnöke dr. Boromisza Tibor szatmári püspök, igazgatója Madarassy Dezső pátyodi földbirtokos.

A vármegyében hét tanítóegyesület van működésben: az általános tanítóegyesület, a szatmár-ugocsai róm. kath. tanító-egyesület, Munkács egyházmegyei, a nagyváradi gör. kath. egyházmegyei, a szamosújvári gör. kath. egyházmegyei; a szatmárvidéki ref. és a nagykárolyvidéki ref. tanító-egyesület. Kiváló figyelemre méltó az általános tanító-egyesület tevékenysége, mely "Tanügyi Értesitő" czimen havi tanügyi lapot is ad ki, szerkeszti Mihály Ferencz igazgató, továbbá a róm. kath. tanítóegyesületé. A többi egyesületek is dicséretes buzgósággal veszik ki részüket a tanügyi munkában. Árvaház Nagykárolyban, "Melinda árvaház" néven, az irgalmas nővérek vezetése alatt van.

A vármegye első tanfelügyelője Luby Zsigmond volt, a kinek csaknem két évtizedes tanügyi kormányzása a népoktatásügyet elhagyatott helyzetéből kiemelte. 1880. évben Brenczei Kováts Béla neveztetett ki kir. tanfelügyelővé, a ki Luby munkafonalát átvevén, a vármegye népoktatásában maradandó alkotásokat teremtett. Jelenleg Bodnár György a vármegye kir. tanfelügyelője.

Nem lesz érdektelen, végezetül, az irni-olvasni tudók számarányát az utolsó két évtized alatt bemutatni. Irni és olvasni tudott 1890-ben az összes polgári népességnek 32·9%-a; 1900-ban 39·4%-a. A hat évnél idősebb polgári népességnek 1890-ben 40·1 %; 1900-ban 47·3%-a.

Nagykároly városában, a szatmári béke megkötése előtti időkben nem akadunk gimnáziumi oktatás nyomára. Ennek oka részint abban rejlik, hogy a folytonos háborús idők zaja nem volt alkalmas művelődési intézmények meggyökereztetésére, részint abban keresendő, hogy a fegyvercsörgés nyomán járó szegénység meghiúsította a nagykárolyi polgárság középiskola-szervezésére irányúló jószándékát. Így a város és vidéke módosabb szülőktől származó gyermekei, az akkor már szilárd alapokon nyugvó debreczeni vagy szatmári gimnáziumokba kényszerültek tódulni, míg a szegényebb osztályhoz tartozó ifjak a továbbművelődés nélkülözésére voltak kárhoztatva.

Nagykároly városát, elhagyott, iskolát nélkülöző állapotából, a békés kornak elkövetkeztével, gróf Károlyi Sándor ragadta ki, főúri meczénáshoz méltó alapítványával, melyben biztosítékot nyújt arra nézve, hogy kollégiumot és iskolát állít fel saját költségén "a szükséges ingóságokkal együtt". Ebbeli szándékát magában foglaló alapító-levelét 1725 július 29-én írta alá, a melyben ekként nyilatkozik e fontos ügyben "Én az Isten jóságából vett igen sok jótéteményt mindenkor kegyeletes és hálás emlékezetemben tartván, lelkemből arra törekedtem, hogy mindazt, mit Istentől kegyelemből kaptam, hálás szívvel, jótékonyan, hasznosan és üdvösen kioszthassam." Sokat töprengett az alapító gróf a fölött, hogy az új iskola vezetését kire bízza. Nem kerülte ki azonban figyelmét a kegyes-tanítórendiek országos jó hírneve, a kik akkor már kilencz helyen tanítottak hazánkban és azért idevonatkozóan következőleg intézkedik: "Azon hajlamom, vonzalmam és szívem szerint, mellyel tisztelendő Piarista atyák szent szerzete, mint Isten egyháza, főképpen pedig az ifjúság nevelése körül igen érdemes és igen kedvelt rend iránt viseltetem, jól megfontolva és érett elhatározással ezen szent szerzetet Nagykároly mezővárosban nemcsak befogadom, hanem bizonyos alapítványnyal is biztosítani elhatároztam."

Az alapító-levélben egyelőre hat szerzetes egyén ellátására tízezer rénes forintnyi összeget biztosít a nemes gróf, tőke gyanánt, s folytatólag szintén hat 345szerzetes fentartására újabb tízezer forintnyi tőkét helyez kilátásba. Ezen kívül az összes cselédség és a 12 szerzetes tanár élelmezésére évenként 200 köböl búzát és egy örök időkre használandó szőlőt ajándékoz. Az alapítvány ellenértéke gyanánt kiköti a gróf, hogy "időjártával, ha a kollégium befejeztetik s az iskolák fölépíttetnek, az iskolákban az elemektől kezdve a rhetorikáig tanítani köteleztetnek a szerzetesek, mert így kívánja a jövendő ifjúság előmenetele, és pedig minden más jutalom nélkül, minthogy Isten segítségével mások adományai folytán is növekedni fog az alapítvány."

A felsorolt alapon a kegyesrendiek a meghívást elfogadták. A szerződést a piaristák tartományi főnöke és III. Károly király 1727-ben megerősítette és így a nagykárolyi gimnázium megnyitásához szükséges előfeltételek aránylag rövid idő alatt elrendeződtek. Az iskolahelyiség a nagykárolyi grófi birtoknak a piaristák számára átengedett majdnem hat holdnyi terület keleti részén épült fel, az akkori kívánalmakat teljesen kielégítő mértékben. Itt kezdték meg a tanítást, 1727 szeptember 17-én, latin nyelven, István és Dénes piaristák két osztályban, Gábor prefektus irányítása alatt. Az alsóbb osztály principia, a magasabb fokozat grammatica elnevezést viselt. 1729-ben egy osztálylyal bővűlt a gimnázium, a melybe az előrehaladottabb növendékek osztattak be.

Ebben az épületben folyt a tanítás, lényegesebb változások nélkül, 1766-ig, a mikor a szónoklati és költészeti osztályok is csatlakoztak a grammatcai évfolyamokhoz. Sőt a nagykárolyi tanintézet volt évek hosszú során át a kegyesrendiek Athenaeumja, mert a bölcsészeti tudományok itt adattak elő a rend növendékeinek. Kevés változtatással, ily beosztás mellett működött e tanintézet 1850-ig, a mikor a hatalom négyosztályú algimnáziummá degradálta azt. A város közönségének és a grófi családnak újabb áldozatkészsége és hosszas utánjárása kellett ahhoz, hogy az V. és VI. osztály beállítása az 1869-70. évben szintén engedélyeztessék. Igy lett ismét a lesülyesztett tanintézet nagygimnáziummá egy igazgató és nyolcz tanár vezetése alatt.

Alig hogy az V-VI. osztályt megnyitották, mozgalom indult meg a város előkelőségeinek körében az iránt, hogy a még mindig csonka tanintézet nyolcz osztályúvá fejlesztessék és nyilvánossági joggal ruháztassék fel. A városi képviselő-testület elé került ez az ügy, a hol meleg fogadtatásban is részesült. Azonban nem egyhamar vált valóra a nagykárolyiak kívánsága, mert nagy erőfeszítések árán, csak 1889-90. évben volt beállítható a VII. és a következő esztendőben a VIII. osztály. A végleges nyilvánossági és érettségi tarthatási jogot 1894. évben engedélyezte a közoktatásügyi kormány.

A minő változatos képet nyújt a gimnázium belső életének fejlődése, éppen úgy többszörös átalakuláson megy keresztűl a gimnáziumi épület elhelyezésének ügye is. Az 1776. évben a régi iskolából új épületbe helyezték át a tanintézetet, a melyben egy századnál hosszabb ideig nyert helyet a tanuló-ifjúság. Az 1887-ik évben, alapítása óta immár harmadízben, kapott az új iskola uj helyiséget, melyet 1894-ben 22,073 frt 31 kr. költséggel mindkét szárnyán kitoldatott a város. Az ekként kiegészített emeletes épület két homlokzattal bír, melyek közűl a déli az utczára néz, az éjszaki pedig a piaristák kertjére. Összesen 34 helyiség van benne, 17 az emeleten, 17 a földszinten. Ezek mindenike tágas, világos és dús felszerelésű. A gimnázium teljes kifejlesztése után, 7589 frt 80 kr. költséggel, modern, fedett téli tornacsarnokról is gondoskodott a város.

A nagynevű alapító gróf elhalálozása után, méltó utódai meg nem szüntek a támogatásukra utalt tanintézetet mindenkor istápolni. Igy fia, Ferencz gróf, az erkölcs nemesítését czélzó ama korban divatos u. n. tanodai drámák előadhatására nagy költséggel színpadot állított fel. Antal gróf a piaristák és a tanuló ifjúság számára díszes templomot építtetett. György gróf, az 1834-iki földrengés következtében megrongálódott piarista-lakóházat széthányatta és helyére új épületet emeltetett. Később István gróf vette pártfogásába a nagynevű ősétől alapított intézetet és annak főgimnáziummá való fejlesztése körül elévülhetetlen érdemeket szerzett. A grófi család mellett kivette részét a gimnázium fentartásának terheiből Nagykároly városának társadalma, a hivatalos város, egyes nagylelkű adakozók, úgyszintén a közoktatásügyi kormány.

E sokoldalú támogatást megérdemelte a nagykárolyi gymnázium a múltban és rászolgál a jelenben, mert a magyarajkú tanúlókon kívül, a környéken levő német helységek ifjai közül igen sokan szerezték és szerzik meg alapműveltségök 346mellett, a honi nyelvben való jártasságot és szívják magukba a hazafias szellemet. Ennélfogva nemcsak kulturális, hanem nemzeti szempontból is igazolva van e tanintézet létjogosúltsága.

Nagybánya középiskolájának multja fölötte érdekes. Itt a gimnáziumi oktatása reformáczióval kezdődik. Kopácsi István, mielőtt a sárospataki kollegiumnak, Szombathy János szavai szerint, "belső mivoltát formálta," volna, 1547-ben Erdődről a Drágfi Gáspár várából, a város meghívására Nagybányára jött és itt az egész várost reformálta. Ugyanazon évben szervezte itt a "Schola Rivulina" néven ismert iskolát, melyben mindkét protestáns hitközség gyermekei tanultak. Az iskola rövid idő alatt hat osztályú gimnáziummal összekötött akadémiai tanfolyammá, azaz rendes főiskolává lett, hol lelkészeket és tanítókat képeztek. Első rektora volt Kopácsi István, két éven át, 1547 és 1548-ban, a ki logikát, görög nyelvtant és theológiát tanított.

A főiskola mind jobban erősödött. Maga a városi hatóság és a lakosság tartotta fenn. A város a tanulókat segélyezte és erre a czélra egy ideig havi tíz frtot adott. Azoknak, a kik külföldi akadémiákra utaztak, az úti költségéről gondoskodott. A város fizette a rektort és a tanítókat. 1645-ben csak az öreg deákoknak 66 köböl búzából süttetett kenyeret saját költségén. Az iskola fenntartására tett hagyományok és a városi malom vámjövedelme, továbbá a szokásos ünnepi kántálások, meg az úgynevezett coquia, vagy sorban-főzetés, jó ideig bőven fedezték a szükségletet.

A város tehát patrónusa volt az iskolának és ilyképpen az iskola kormányzásába is befolyt. Az iskolai patronátus, mely a városi tanácsból, a kurátorok- és praedikatorokból állott, féltő gonddal őrködött a főiskola fölött. A tanulók magaviseletének irányítását, a rectornak, tanulóknak és tanulódeákoknak kötelességét iskolai törvények szabályozták. E törvények ma is megvannak a "Matrix Illustris Scholae Rivulinae" czímű régi jegyzőkönyvben, mely magában foglalja az igazgató-tanárok, tanító és tanuló deákok névsorát; az iskolai könyvtárnak különösen theológiai művekben gazdag tartalmáról szóló katalógusát 1633-tól kezdve részletesen, az azt megelőző évekről töredékesen. Ez iskolai törvények, melyek "A Tanulóknak igazgatásokról", "A Deákoknak és gyermekeknek tanulási rendirül", és "A Deákokról" czím alatt vannak összeállítva, érdekesen világítják meg e kor oktatási szellemét, nevelési irányát, szóval iskolai rendszerét.

A főiskola 140 évig, mindig jobban erősödve, élte fénykorát; 1688-ban azonban feloszlott. A jezsuiták, a kik Szatmáron már 1634-ben megtelepedtek, Szinérváralján, Nagybányán, Giródtótfaluban missziót állítottak fel. A Wesselényi-féle összeesküvés felfedezése után az ellenreformáczió nagyobb erővel indúlt meg. A jezsuiták 1660-tól Nagybányán is mindent elkövettek, hogy vagyont és hatalmat szerezzenek maguknak, a minek a bécsi nemzetellenes törekvések erőszakos pártfogása útján, eredménye is volt. 1687-ben Károlyi László főispán nagy számú jezsuita páter kiséretében jött a városba és a paplakot, templomot elfoglalta a jezsuiták részére. A főiskola "a török veszedelem miatt" ez évben a város határán belül maradt. Azonban 1688-ban, a Jézus-társaság tagjainak."kifejtett erélyes munkássága következtében, a jezsuitáktól inspirált inquizitió az iskolát lefoglalta. A tanítók fizetését kezdetben ugyan meghagyták, ámde 1689-ben utóbb a pap, tanító, seniorok, contrascriba és tanítványok, 15 öreg deák és több kisebb a városból elűzettek." Ekkor az iskola a közeli Magyar-Kékesre vonúlt, mely akkor tiszta református, magyar lakosokból állott. Néhány évvel később visszajött, de csak folytonos küzdelemmel tudott fennállani és régi virágzását nem tudta többé visszaküzdeni. A tanulók száma apadt. Rektorai nem voltak már annyira kiválók, mint a régiek. A segélyezés is csökkent, mert az addigi jövedelemnek egy részét a jezsuitáknak rendelte a felsőbbség és 1691-ben a jezsuita-rendet jogaiban meg is erősítette. "Lipót király első sorban a Szt.-Márton templomát, az iskola fundusait, a prédikátorok lakását, javait, földjeit, kertjeit, rétjeit, gyümölcsöseit, szőleit, hegyeit, dülőit, dézsmáit és összes hozzávalóit, azonkívül a hozzá tartozó szántható és nem szántható mezőit, legelőket, parlagait, 349kaszáló réteket, erdőket, folyóit, hegyi forrásait, halas vízeit, malmokat és azok helyeit a Jézus-társaságnak adományozta".

A jezsuiták már Lipót királynak 1691-ben kibocsátott diplomája előtt megkezdték a tanítást Nagybányán. 1674 óta az elemi oktatást folytatták. Tanítványuk azonban alig volt, a minek egyedüli oka az, hogy római katholikusok alig voltak akkor a városban. Térítői munkájuk mellett azonban, ha lassan is, szaporodtak a katholikusok. A Lipót-féle diploma már ama törekvésüknek, hogy a gimnáziumi oktatás a kezükben legyen, meghozta a sikert. Igaz, hogy eleinte sok kellemetlenségük volt, mert a városi előljáróság inkább a protestánsokat pártolta. Azonban a hatalom az ő részükön volt. 1706-ig éltek is azzal. Akkor azután, II. Rákóczi Ferencz rendeletére, Nagybányáról el kellett távozniok. 1711-ben újra visszajöttek. 1712 januárjában azonban végleg kiszorították a Schola Rivulinát a városból. Ettől kezdve, 1755-ig, a főiskola egy rektor és öt tanítódeák vezetése alatt, a Híd-kapun és így a városon kívül telepedett le. A főiskola ekkor vesztette el nyilvánossági jogát. 1755-ig, a mikor végleg megszünt, csak titokban és nagy küzdelmek között tarthatták fenn.

A hogy a jezsuiták 1711-ben visszajöhettek és vagyonukat visszakapták, térítői és oktatói munkájukat nagy erővel folytatták. Sok előmunkálatba, sok harczba került a rendnek megfészkelése. Majdnem ötven éven át a várossal és felekezetekkel folytatott tusakodása nem tudta azt a lakosság körében kedvessé tenni. A Schola-nak 1712-ben történt kiszorítása után, az 1713. év nagy erőt adott nekik. Ekkor Matyasovszky László nyitrai püspöknek a szegedi Jézus-ház czéljaira tett 55000 Rh. forintra rúgó alapítványát, melyet egy Szegeden felállítandó középiskola fentartására tett, az ottani Jézus-renddel együtt Nagybányára telepítették, illetőleg hozták át. Igy a gimnáziumnak fentartásához, úgyszintén a térítői munkához is megvolt az alap. A jezsuiták megkezdték a rendház építését is. A város által adott területen, a Matyasovszky-alapból 500 Rh. forintot használtak fel az építésre. A mai gimnázium épülete volt az, melyet 1748-50-ben fejeztek be. Megvetvén a lábukat, nagy sikerrel dolgoztak. Kitartó munkájukkal elérték azt, hogy 1755-ben a ref. főiskola végleg megszünt. A híres iskolában még ekkor is öt tanító volt. Ekkor a protestánsok száma 1040 volt, ezek közt 160 tanuló és öt tanító. Többségben voltak, de legyőzettek. Igy a gimnáziumi oktatás Nagybányán kizárólag a jezsuiták kezébe került és ott is maradt 1773-ig, a rend feloszlatásáig. E szerint a jezsuita gimnázium fennállása itt 1713-tól 1773-ig terjedt. A rend feloszlatásával a rend tagjai mind eltávoztak Nagybányáról.

A gimnáziumi tanítást, a jezsuiták eltávozása után, a XIV. század óta itt birtokos és fennálló minorita-szerzet vette át. Az iskola is a minorita-rendnek a házába költözött. Bár a város "az itt lévő minorita-szerzet tanítási képessége iránt nem táplált általános bizalmat", mégis a gimnázium a kezükben maradt, a hogy azt a helytartó-tanács az egri püspökséggel együtt elvégezte.

A gimnázium 1779-ig ötosztályú nagygimnázium volt, három grammatikai és két humanitási osztálylyal, 1779-től 1789-ig háromosztályú kis gimnáziumként tartatott fenn. 1789-ben a helytartótanács rendelete következtében, hogy "minden magyarhoni gimnáziumban a tannyelv a német legyen", a minorinták, a kik a német nyelvet teljesen nem tudták, vagy nem akarták tanítani, a gimnáziumi tanítással felhagytak és ettől fogva 1810-ig világi tanárok tanítottak. Ekkor a Ratió alapján hat osztályú nagygimnázium volt az iskola.

1810 szeptember 4-től újra a minoriták tanítanak benne 1887-ig. Ez alatt 1851-ig négyosztályú, 1851-től 1868-ig ötosztályú a középiskola, 1869-1879 között végre nyolczosztályú lett.

A gimnáziumot pátronusként a város és a kincstár tartotta fenn. A modern kulturai élet szelleme és ereje mind nagyobb hatással terjedt és ez a város intéző embereit arra a gondolatra vezette, hogy az iskola fentartásában vegye igénybe az állam hatalmát. Megindúltak az államosítás ügyében a tárgyalások. A város a jezsuitáktól épített és 1787-ben megvett rezidencziának átalakítási költségeit 84.000 koronában magára vállalta és ezenkívül évi 16000 korona fizetésére kötelezte magát. Igy gróf Teleki Géza közbenjárására a változatos multú gimnázium államivá lett. Ma pedig korszerű berendezésével, mintaszerű modern irányával terjeszti a tudományt. A tanulók összes száma 337.