A jelenben 6,279 négyszögkilométer területű vármegyének nyugati részét teszi az a termékeny róna, a melyet a lippó-krassói határtól kezdve, Ivácskó, Résztelek, Szatmárhegy, Piskárkos, Királydarócz, Nagymajtény és Nagykároly helységek határán a síkig nyúló meredekebb lejtő, Nagykárolytól a vitka-vásárosnaményi határig a Nyirségnek nevezett homok-fensík, tovább Szatmár és Bereg vármegyék között határvonalul szolgáló Tisza folyó, majd Tiszabecstől kezdve Adorjánig a szatmár-ugocsa-vármegyei határvonal és végre Adorjántól Szinérváraljáig az Avas-hegység lába zár körül, és a melynek a Szamos folyó balpartjára eső része 1,080, jobbpartjára eső része pedig 990 négyszögkilométer, még csak egy évtized előtt is gyorsabb hóolvadás vagy tartósabb és kiadóbb esőzések alkalmával, kisebb-nagyobb terjedelemben, minden évben, sőt gyakran évenként többször is, heteken-hónapokon át víz alá merült.

A róna mindkét parti része közel fekszik a hegyvidékhez s mivel az ebből eredő folyók és patakok látogatják, osztozkodnia kellett az ily viszonyok között lévő rónák közös sorsában, hogy, habár rövidebb idejü, de magasabb árhullámok vonulnak végig rajtuk.

Abban az időszakban, a mikor a magyar Alföldről a Vaskapu gneisz-hegységébe vájt nyíláson a tenger vize már elvonult, a Tiszának és Szamosnak a nagyesésű völgyekből lerohanó vize a síkra érve, hordalékjának súlyosabb darabjait előbb, majd fokozatosan finomabb hordalékját is elejtvén, önmaga rakott magának partokat és alkotott ezek között medreket. Az időközi alakulásra vonatkozó előbbi vélemény helyességét igazolja az a tapasztalat, hogy a síkságot, - a hegységekhez közelebb eső széleken fel-felbukkanó diluvium-képleteket nem tekintve, - általában mindenütt alluvium, azaz iszaptalaj fedi.

Ámde a síkságnak a Szamos folyó medrével kétfelé tagozott része más és más természeti viszonyok közé jutott. A jobbparti részen az ideömlő és a legújabb adatok szerint másodperczenként 15 köbméter árvizet szolgáltató "Raktaér" és "Égerág", 132 köbmétert szolgáltató "Túr", 17 köbmétert szolgáltató "Turcz" és "Hódos" vizén kívül, a 42 köbmétert vezető "Batár"-nak, Tiszaújlaknál 2500 köbmétert hozó Tiszának s Szatmárnál 1600 köbmétert hozó Szamosnak kiömlő árvizei, mind magasbítják ugyan a partokat és töltögetik iszapjukkal a síknak a medrektől távolabb eső részét is, de ez a változás nemhogy káros volna a síkságra kiömlött víznek az Olcsvaapáti község közelében csaknem egy pontban összefutó Szamos-, Túr-, Tisza-medreken való levonulására, hanem ellenkezőleg, a síknak Fehérgyarmat és Nagyartól lejebb eső részén már egybeömlő árvizek, a folyók medrét természetes úton fejlesztik.

A Szamosból Szamostelek fölött kiágazó, Apa községen, majd Aranyosmeggyes, Józsefháza, Sárköz és Sárközújlak határán átvonuló "Raktaér" és "Nagyéger", - Egri, Mikola, Szárazberek, Méhtelek, Rozsály, Tisztaberek községek határán átvonuló másik "Nagyéger", - Gacsály, Kisnamény, Vámosoroszi, - majd ismét Sima, Csegöld, Jánk, Majtis, Nagyszekeres, Penyige határán átvonuló "Tapolnok" és "Erge" (lejebb "Gőgő", majd "Szenke") medrek, mint a Szamosból a jobboldalra kiömlő árvizek levezető útjai, mind a Kisar és Szamostorok közé eső és még ma is vízszintesnek mondható lapályra nyílnak, a melyről 279a vizeknek szabad elvonulását a Vásárosnaménytól kezdve éjszaki irányban folyó Tisza jobbparti széles hullámtere, és illetőleg az ezt is a Tisza folyásával párhuzamos irányban behálózó erek biztosították.

A balparton más a helyzet. A síkság e részének szerencsétlenségére, a Szamos ököritó-győrtelek-tunyogi szakasza a diluvium-altalajú Nyirség közelébe kanyarodik s árvizeinek hordalékjából Kocsordnál képződő gerincz a diluvium-képlethez csatlakozik. Bárha a síkot itt lassanként elzáró gerinczen keresztül tart fenn a víz nehány nyílást, ezek abban a mértékben szűkülnek, a mily mértékben csökken a Szamoshát emelkedésével, s töltésezés után a Szamos-meder fejlődésével, a baloldalra kiömlő vizek tömege. Majdnem hasonló a helyzet e síknak a kocsordi földháttól lejebb Olcsváig terjedő részére nézve, mert Olcsvánál, s illetőleg ettől Vásárosnaményig, a Szamos- és Tisza-hát a Nyirség fensíkjába csatlakozván, a rendkívülibb árvizeknek itt már átlag csak egy méterrel magasabb rétege folyhatott le az amúgy is igen keskeny hullámtéren.

A leírt helyzet mellett figyelembe véve azt a tényt, hogy e síknak Domahida-Óvári irányban 10 km., Mérk-Pátyod irányban 16 km. széles része, majdnem vízszintes s a vízszintes rész például a Domahida-Óvári irányban közel 5 méterrel alacsonyabb a síkból fokozatosan emelkedő lejtő szamosparti szélénél, figyelembe véve továbbá, hogy a sík vízszintes rész Domahida-Óvári irányban csak 4 méterrel magasabb az innen 30 km.-re fekvő kocsordi gerincz körüli síknál, (tenger feletti magasság amott 116, itt 112 m.), a kocsordi gerincztől 17 km.-re eső Olcsva körül pedig a sík rész csak 2 méterrel alacsonyabb, mint Kocsord körül, tehát a sík rész esése km.-ként csak 12-13 cm., s ennek Olcsva körüli részét a Szamos-Tisza árvize olykor 2 m. vastag rétegben is borította, s számbavéve azt, hogy a sík balparti részére a Szamosnak ez időszerint Szatmárnál másodperczenként 1600 köbméter, 3-6 napos árvizéből azelőtt kiömleni szokott 2-500 köbméteren felül 2-4 napon át a Balkány 8, a Homoród 18, a Sóspatak 14, a Kraszna 165, a Nagykárolyig beömlő patakok 4, Nagykároly és Vitka közt 11 drb nyiri patak 16 köbméter vizet szolgáltatott s így megvolt a lehetőség arra, hogy e teknőnek kereken 300 négyszögkilométer kiterjedésű feneke fölé 2 m. vastag rétegben 600 millió köbméter víz helyezkedjék, a mely tömegnek a legfeljebb 30 köbméter emésztő-képességű Krasznán, Olcsva mellett a Szamosba való vezetésére már nehány száz nap szükséges: megtaláljuk annak magyarázatát, hogy a róna szamos-balparti részén egyik árvíz ott találta az előzőből visszamaradt részt, tehát a sík kiszikkadására a lehetőség nem forgott fenn.

Meg van tehát természetes oka annak, hogy mocsarak, tavak képződtek s a híres ecsedi láp keletkezett.

Az 1613. évi XXVII. t.-cz. a Tisza és más folyók áradásai ellen való töltések készítéséről, az 1655. évi LXXXI. t.-cz. az árvíz által elsodort területek miként való visszaszerzéséről szólván, már vizi kérdéseket tárgyalnak.

Az 1715. évi LXIX. t.-cz. már szabatosabban intézkedik; a 4. és 5. §-ában foglalt rendelkezésnek gyakorlati eredménye azonban azért nincs, mert a vízkárok mérséklésére megkívántató szabályozás körüli teendőket, egészben a folyókmenti vármegyék feladatául jelöli ki. Az 1723. CXXII. czikkely az intézkedési és irányítási jogkört a helytartótanácsra bízza. A szabályozással, a só szállítása czímén, a kincstár is érdekelt. A sószállítás sok idővesztegetéssel és károsodással is jár, mert a folyók közelében ekkor még hatalmas erdők, gyümölcsösök váltakoznak, a parttal együtt, a mederbe jutó törzseik a víz folyását és a tutajok közlekedését egyaránt akadályozzák, zátonyok képződésének okozóivá lesznek.

Különösebben nagy a panasz a balparton. A mocsár és láp egyre nagyobb térséget foglal el; széleiről több község kitelepülni kénytelen. A Kraszna medre, már a domahidai határ felső széle közelében, a mocsárban vész el s tovább lefelé csak a kocsordi gerinczen és az Olcsva körüli torkolati részen bukkan ki az állandó mocsár színtje fölé. A jobbágyság más vidékre vándorol, a földesurak munkaereje egyre apad. A vármegye többszöri felíratának semmi eredménye.

Károlyi Ferencz példás ügybuzgalommal iparkodik a szomorú helyzeten segíteni; saját költségén térképet készíttet és felszólítja a vármegye nemeseit és jobbágyait a közjó előmozdítására. 1749-ben megkezdi egy csatorna építését, mely a "Sándori láp"-tól a "Csaholyi tó"-n keresztül az "Ecsedi tó"-ig s ettől az ecsedi lápba csatlakozott volna, de mivel a birtokosság semmi áldozatot sem hozott s Mária Teréziától sem kapta meg a kilátásba helyezett anyagi támogatást, 280az 1749-1751. évben a 6 km. hosszban kiásott csatorna továbbépítése elmaradt s Károlyi Ferencznek 1758-ban történt elhalálozása után, a megásott csatorna is elposványosodott. Hasonló sorsra jut az a csatorna is, a melyet a mai Pusztalaktól kezdve, Ököritó határán át, a láp keleti szélén a vármegye ásatott 1772-ben s a melyet "Vármegye árok", később "Kis vájás" néven neveztek s a mely a mai keleti főcsatorna alsó szakaszába esik bele.

A vármegye többszöri felíratát később magukévá tették Ugocsa-, Ung-, Bereg-, Szabolcs- és Zemplén vármegyék követei s együttes fellépésük eredménye volt az 1751. évi XIV. törvényczikkely kivívása, a mely elrendeli a malomgátak széthányását, a kanyarulatok kiküszöbölését s a medrek tisztogatását. De az eredmény kevés, mert a munka a vármegye erejét meghaladó lett volna; a malomgátak erőszakos eltávolítása pedig oly kényes kérdés, a melynek megoldását a hatóság meg sem merte kezdeni.

A megye újabb panaszaira Mária Terézia, Károlyi Ferencz fiát: Antalt királyi biztossá nevezvén ki, az ő működésével új korszak kezdődik. Többszöri felterjesztéseire, a helytartótanács és kanczellária közvetítésével, a haditanács Suchodolszky Antal mérnökkari kapítányt küldi le szakértőként, a ki Károlyi Antallal együtt végzett helyszíni vizsgálat alapján megjelöli javaslatában a czélszerű teendőket. Suchodolszky kapitány, Zanathy Antal, Zimány Ferencz földmérők és a Károlyi Antal költségén Bécsben időközben kitanúlt Mezei Cirill mérnök segítségével, 1777-ben készíti el Nagymajténytól Olcsváig az első oly térképet, a melyen már a magassági adatok is ki vannak tüntetve. Egyidejű tervezete egy csatorna, a mely a Krasznának alig felismerhető medre közelében, s a fejlettebb részek (kocsordi gerincz és torkolatai) s a Károlyi Ferencz-féle csatorna-szakasz felhasználásával, körülbelűl arra a nyomra esett, a hol jelenben Ecsedig a lápi főcsatorna, Kocsordig az éjszaki főcsatorna fekszik; tovább majdnem egyenes vonal volt Ópályi község keleti oldaláig, ettől pedig némi görbülettel csatlakozott a szamosszeg-nagydobosi útnál a Krasznának lejebb már fejlettebb medrébe.

A leírt csatorna építését Károlyi Antal öt garas napibér, illetőleg 48 krajczár köbölenkénti egységár mellett, a saját költségén alkalmazott munkásokkal, Mezei vezetése mellett, 1778. évi május hóban kezdi meg. A sikeres eredményről tett jelentés és megfelelő vizsgálat alapján a király 1779-ben elrendeli, hogy Szatmár vármegye, valamint az ekkor még Szamosszeg, Kér, Kérsemjén, Panyola és Nagydobos helységek határával érdekelt Szabolcs vármegye ingyenes munkát (közerőt) bocsásson a királyi biztos rendelkezésére. Mind ezen, a domahidai határtól a torkolatig közel 63 km. hosszú, 1-3 m. mély, 2 m. széles fenekű csatornát, mind Mezeinek 1780-ban készült terve szerint, azt a 10 km. hosszú csatornát, a mely a mai lápi főcsatorna Pusztalak-Ecsed közé eső részeként nyert felhasználást, sok viszontagság és vergődés között, 1782. év végén fejezik be. Károlyi tizenhatszor utazta be a helyszínét, a sajátjából 30,000 forintot fordított a munkások fizetésére és később táplálékaira. Leginkább őszszel dolgoztak. A munkateret 1778 novemberben, 1779 deczember közepén, 1780-ban április, június és szeptember hónapokban, 1781 januárban, 1782 február és október havában nagy árvizek öntötték el. A csatornákat 1783. és 1784. években még tisztogatták, a mire a gyakori árvizek miatt nagy szükség is volt, mert a vízi növények gyorsan benőtték a csatorna medrét. 1784. év tavaszán oly nagy árvíz jelentkezett, hogy Ecseden a templom küszöbét nyaldosta a hullám.

A szakértők már előbb hangsúlyozták, hogy a folyók vizeinek a síkokra való kiömlését gazdaságos dolog töltések építésével megakadályozni. A helytartótanács 1770 szeptember 16-ról kelt rendeletben Szabolcs, Bihar, Ung, Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegyét utasítja, hogy a Szamost Déstől a torkolatig s innen a Tiszát Szolnokig, a só akadálytalan szállíthatása végett, tegyék hajózhatóvá. A vármegyéknek az erejüket meghaladó teher ellen irányuló felírataikra rideg dorgálás a válasz; a felhívást Mária Terézia ismétli meg, majd József főherczeg bővíti ki 1773 deczember hó 6-án kelt rendeletében azzal, hogy a medrekből a fákat szedessék ki, a káros malomgátakat, halászrekeszeket hányassák szét, a töltéseket fejleszszék, a partok közeléből a fákat vágassák ki, a kevésbbé ártalmas malomgátakon pedig legalább 8 öl széles szabad nyílást hagyassanak A helytartótanács a felhívást 1774. év tavaszáig háromszor ismétli meg, ugyanezen évi junius hó 8-án pedig a király ismétli meg, ekkor már karhatalom alkalmazására is jogosultságot adván.

283A sok zaklatásnak és kényszernek volt is foganatja, különösen 1775-től, Károlyi Antal királyi biztosságának idejétől kezdve. Különféle gépeket készíttet és szerszámokat csináltat; tisztogatják a medreket, sok gátat lerombolnak, a hézagokban új töltéseket emelnek, a gyengébbeket erősítik. Másfél öl magas, három öl széles töltéseket kellett építeni.

Károlyi 1780-ban a Szamost az erdélyi határtól beutazván, az előző évi munkák eredményét megfelelőnek és biztatónak találja s ezért folytatja a munkát a következő években is; de hivatalos eljárása szokszor beleütközvén egyes birtokosok érdekeibe, ellenségei támadnak, kik önérdekűséggel vádolják.

1785-ben, középponti kiküldött mellett, megyei tagokból alakított bizottság vizsgálja felül az összes munkálatokat, a vádak alaptalansága s Károlyi önzetlensége kiderül, a vármegye bizalmat és hálás köszönetet mond, királyi elismerésben is részesül, de királyi biztosi küldetése véget érvén, vége szakad a szabályozás terén a további tevékenységnek is. Az ő működése idejéből valók, vagy legalább akkor nyertek összefüggést és kiegészítést azok a töltések, a melyek a Tisza mentén a jobbparton Tiszaújlaktól, a balparton Tiszabecstől, a Szamosmentén a jobbparton Berenczétől; a balparton Krassótól e folyók azon időbeli medre közelében most is fennállanak s több helyen a mai töltések alapját teszik.

Felügyelet, ellenőrzés és érdeklődés hiányában az elért szép eredmény lassanként megsemmisül. A folyókon újra fenékgátas malmokat építenek, a partélek hátrább helyezkedésével újabb fatörzsek bukkannak elő a talajból s buknak a partokkal együtt a mederbe. A sík jobboldali részén mi sem történik, a balparti részen ásott Károlyi Antal-féle csatornák pedig teljesen újra a nád, káka, sás, hinár stb. fészkeivé válnak.

A kormánynak a szabályozás iránt való érdeklődése határozottabb alakban 1834. évben kezdődik. Hozzáfogat a Tisza folyónak Tiszaújlaktól a Dunáig való részletes felméréséhez, a mely óriási munka 1834-1842. években tart és Vásárhelyi Pál mérnök nevét tette örökre emlékezetessé. A nagy körültekintéssel beszerzett műszaki adatok alapján készíti el Vásárhelyi a tervezetet a Tisza és mellékfolyói szabályozására. Megalkotják időközben a vizekről és csatornákról szóló 1840. évi X. törvényczikket, majd napvilágot lát az 1850. évi junius hó 16-án kelt legfelsőbb rendelettel "A Tisza-szabályozásnak álladalmi kormány által való vezérlete és felügyelete" czímen jóváhagyott szabályzat.

Boros Frigyes középponti mérnök 1853-ban elkészíti a Szamosnak Ilobától a torkolatig terjedő szakaszára a szabályozási tervezetet, a mely szerint ekkor még Szatmár fölött 14, Szatmár alatt 25 darab átvágást kellett volna építeni s tervezetet készít a róna szamosbalparti részének, tehát az ecsedi lápnak lecsapolására is, a Kraszna vizét Gilvácstól kezdve Csengerbagos nyugati széle mellett s innen közel egyenes vonalban Sályi községig a Szamosba, a Sóspatak, Homoród-Balkány vizét pedig Zsadánytól kezdve Szamosdob mellett, Csengerbagosnál a Kraszna-csatornáig tervezett csatornán ajánlván elvezetni. Az érdekeltség az 1855. évi február hó 5-én Fehérgyarmaton tartott közgyűlésen s a Boros-féle tervezet alapján "Szamos-szabályozó társulat"-tá szervezkedik, a hol az érdekelt 69 község 116,700 napszámot és 6900 forint pénzösszeget s Szatmár-Németi város külön 50,000 napszámot és 16,666 forint 40 kr. pénzösszeget ajánl meg. Elnöknek Kende Kanutot választják s megalkotják a választmányt.

1855. évben nagy árvíz jelentkezett. A Szamos vize a balpartra már Krassónál kiömölvén, a Balkány és Homoród völgyébe lép s a lejebb eső szakaszon is mindkét parton, sőt a Tisza folyóig több helyen kiszakítván a töltéseket, az árvíz a róna mindkét részét, ember-emlékezet óta nem tapasztalt mértékben elönti. Amacz, Zsadány, Szamosdob, Kismajtény, Domahida, Csengerbagos, Csengerújfalu belsőségei egészben s Kaplony jelentékeny része is vízbe merült. Albrecht főherczeg személyesen járta be a helyszínét.

A társulat működését tényleg csak 1858-ban kezdte meg és 1860-ban be is fejezte, illetőleg 1865-ben feloszlott. E rövid időközben kiépítette a tényleg ki is képződött 500 m. hosszu erdőszádai 1/1 számu, 600 m. hosszú erdőszádai 1/2. számú, 500 m, hosszú monostori (helyesen mezőaranyosi) 2. számú, 800 m. hosszú balotafalui 3. számú, 1600 m, hosszú remetemezői 4. számú, 1500 m. hosszú szinérváraljai (káczai) 5. számú, 1500 m. hosszú veresmart-szamosteleki 6. számú, 1200 m. hosszú szamostelek-apai 7. számú, 1200 m. hosszú borhid-aranyosmeggyes-patóházai 8. számú, 400 m, hosszú patóházai 9/1. számú, 450 m. hosszú 284lippói 9/2. számú, 800 m. hosszú krassói 10. számú, 1000 m. hosszú berencze-nagykolcsi 11/1. számú, 500 m. hosszú berenczei 11/2. számú, 1100 m. hosszú berendi 12. számú, 1300 m. hosszú udvari 13. számú, 600 m. hosszú ombodi 14/1. számú, 700 m. hosszú kakszentmártoni 14/2. számú, 700 m. hosszú pálfalvai 14/3. számú átvágásokat, tehát Szatmár fölött összesen 19 átvágást, együtt 16,650 m. hosszban; a 650 m. hosszú darai I. számú, a 900 m. hosszú darai II. számú, a 600 m. hosszú csengeri III. számú, a 360 m. hosszú komlódtótfalui IV. számú, a 650 m. hosszú tatárfalvai V/I. számú, a 300 m. hosszú angyalosi V/2. számú, a 600 m. hosszú nábrád-kérsemjéni XII. számú, a 400 m. hosszú panyolai XIV. számú, a 350 m. hosszú panyolai XVI/1. számú, az 550 m. hosszú panyolai XVI/2. számú átvágásokat, tehát összesen tiz darabot, 5660 m. hosszú vonalon. Továbbá kiásatta a 2400 m. hosszú sályi VI. számú, az 1030 m. hosszú porcsalmai VII. számú, a 7650 m. hosszú czégény-matolcsi IX. számú, a 300 m. hosszú szamosszegi XV. számú, az 500 m. hosszú olcsvaapáti XVII/1. számú, a 450 m. hosszú szamosszegi XVII/2. számú és az 500 m. hosszú szamosszegi XVIII. számú átvágásokat, tehát hét darabot, 12,800 m. hosszban; de ez utóbbiak nem képződtek ki, illetőleg ezek közül a sályit és czégény-matolcsit, mint a községekre veszélyeseknek bizonyultakat, hatósági úton elzáratták; végre a már jelzett sályi átvágás fölött, ugyancsak ilyen név alatt épített a sályi határban (Kós erdő) 300 m. hosszú átvágást, a mely gyorsan ki is képződött. Összes készpénzbeli kiadása 39,855 frt, 51 kr. volt, a melyre állami segélyként 25.000 frtot kapott a társulat.

A tiszai átvágások építését az állam Tiszaújlak és Vásárosnamény között 1853-ban kezdte meg és 1860-ig kiépítette a nehány év alatt teljesen ki is képződött alábbi átvágásokat.

Az átvágás

A Szamoson 1873-76. években az állam építteti ki a XVII/1. és XVII/2. sz. átvágásokat 49, 298 frt 81 kr. költséggel; kisajátításra 10, 748 frt 25 kr. esett.

Az 1870-es évek utólján jelentkezett gyakori árvizek keltik fel újra az érdeklődést, azonban az ügyeket ez időtől kezdve intéző vármegye tevékenysége, csak a Tisza balpartján és a Szamos két partján korábbi időkből meglévő töltéseken árvizek szakításai, vagy a meder hátrább helyezkedése által keletkezett nyílások eltömésére szorítkozik. E munkálatoknál szakértője az államépítészeti hivatal, az alap pedig a vármegyei közmunka arányában kivetett járulék. 1883-1884. években kitisztíttatja ugyan a vármegye a gróf Károlyi Antal-féle csatornákat, de e munkának csak a felső vidéken, nevezetesen a kismajtényi és domahidai határon mutatkozik némi haszna. A vármegye felterjesztésére, az 1871-ben Szatmáron szervezett s 1880-88 között Vásárosnaményban székelt folyammérnöki hivatal 1885-ben, az ekkori állapotnak megfelelőleg, elkészíti ugyan a róna mindkét részére nézve az általános szabályozási tervezetet (mederszabályozás, ármentesítés, belvizrendezés), de az előirányzott költség nagysága miatt, egyik érdekeltség sem alakul társulattá s az előhaladás mindössze annyi, hogy 1888-1890-ben az állam építi még ki az olcsva-vitkai 1300 m. hosszú, úgynevezett XIX. számú átvágást, 166,900 K 40 fillér költséggel.

285Az 1880-as évek elejétől kezdve a törvényhozás jön az érdekeltségek segítségére. Az 1881. évi XLII. t.-cz. rendezi az államnak az ármentesítő-társulatok költségeihez való hozzájárulása iránti kötelezettségét; az 1884. évi XIV. t.-cz. az ármentesítő-társulatok jogait és kötelességeit szabja meg, az 1885. évi XXIII. t.-cz. pedig rendezi az összes vízjogi kérdéseket. Az 1890. évi I. t.-cz. hatálybaléptével megszünik a töltések fentartására előzőleg a közmunka arányával alkalmazott kulcs további használhatósága. A töltések fentartása körüli teendők ellátását a földmívelésügyi miniszter a vízjogi törvény 40. §-a alapján 1892. évben kiadott rendeletével az alispán feladataként jelöli meg s melléje szakértőként a folyammérnöki hivatalt rendeli. A róna mindkét részén megkísérli az alispán az ártérnek önkényes bevallás szerint való összeírását, ez az eljárás azonban csak a Tisza-Szamos-közre nézve s itt is - több fellebbezés után, csak 1905-ben nyer befejezést, a közigazgatási bíróság 5393. számú itéletével.

A Szamos balpartjára eső róna sorsának intézése csak néhány évig marad az alispán kezében. A folyammérnöki hivatalnak a földmívelésügyi miniszter jóváhagyását megnyerő új tervezete alapján a balparti érdekeltség, Nagykárolyban 1894. évi augusztus hó 9-én tartott közgyűlésen "Ecsedi láp lecsapoló és szamosbalparti ármentesítő és belvízszabályozó társulat" czímen, gróf Károlyi Tibor elnöklete alatt, társulattá szervezkedik s szervezkedésének az 1895. évi január hó 10-én kelt 79,570/V-2-1894. számú rendelettel történt jóváhagyása után, működését megkezdi. A tervezet szerint a társulat feladata az, hogy árteréről a külvizeket kizárja és a belvizeket elvezesse. A külvizek kizárására szolgálnak:

1. a Kraszna-csatorna. Ennek rendeltetése a róna mély részébe a Kraszna-völgyből és a Nyirségről beömlő vizek felfogása és elvezetése. Kezdő pontja a Tiszának Vásárosnamény mellett 1890-ben már a vásárosnamény-beregszászi törvényhatósági út éjszaki oldaláig áthelyezkedett, de ekkor aztán visszafordúlt medrének balpartja, végpontja Nagymajtény község déli vége, a hol becsatlakozik a Krasznának feljebb változatlanúl maradt medrébe. Hossza 69·6 km. A két végpont közé eső része a Nyirség szélén, illetőleg a nagykároly-majtényi vonalon lévő diluvium-képleten olykép kiválasztott nyomra esik, hogy a megállapított fenék fölött kiemelendő réteg vastagsága, - költségkímélés okából, - 4-5 méternél ne legyen nagyobb, a Krasznának 50 köbméternyi középvizét terepszínt alatt vezesse, 165-180 köbméter árvíztömegének levezetésében pedig a hullámtér is részt vegyen. Ez okból a hullámtér szélessége 200 m. Az esési viszonyok tekintetében a csatorna négy szakaszra oszlik. A torkolatnál a fenék a Tiszának itt 102·72 m. magasságú 0 vizénél 2 · 18 m.-rel magasabb, tehát Adriai tenger fölött 104-90 m. Ettől a ponttól a fenéksík emelkedése kilométerenként a 28·5 km. hosszú alsó szakaszon 12 cm., a 20 km. hosszú második szakaszon 18 cm., a 18 km. hosszú harmadik szakaszon 12 cm. s végre a magyar államvasútak püspökladány-kőrösmezei vonalán felül, a hol a fenék 114·08 m., e 3·1 km. hosszú szakaszon 20, majd 30 cm; a fenék szélessége a két alsó szakaszon 10, a felső szakaszokon 8 m., a lejtők másfelesek. A jobbparti folytonos töltés hossza az olcsva-nagydobosi úton levő híd jobboldali feljárójától, a Gilvács község délkeleti végén levő magaslatig 64·5 km. A baloldal, az innen jövő vizek szabad beömölhetése végett általában nyitott, a helyi viszonyok azonban szükségessé tették itt is egyes töltésszakaszok építését; ilyenek: a Kraszna-toroktól a szamosszeg-nagydobosi útig s e mellett Nagydobos felé a magaslatig terjedő 9·1 km. hosszú töltés, a mely a tőle nyugatra fekvő kiterjedtebb Tisza-Szamos-ártért, a 3·5 km. hosszú ópályi körgát, mely a község körüli értékesebb Szamos-Kraszna-ártért és a belsőség alacsonyabb részét, a 3·5 km. hosszú ágerdei körgát, a mely a hasonnevü öblözetet, a 3·2 km. hosszú kaplonyi körgát, mely Kaplony község belsőségének mélyebb részét védi, s végre a 20 km. hosszú majtény-kaplonyi töltés, a mely a csatornába a kaplonyi körgát előtt nyiltan beömlő Mérges patak jobb partján a magyar államvasútnál kezdődik s e patak torkolatától Nagymajtény déli végéig párhuzamos a csatornával, tovább a nagymajtény-királydaróczi útra esik s a nagymajtény-királydaróczi határvonal mentén magaslathoz csatlakozva, nagyobb ártéri öblözetet védelmez. Mind e töltések 3 m. szabványos szélességű koronája a számítás útján meghatározott ama duzzasztott víznél, a mely a csatornában csak akkor jelentkezhetnék, ha a Kraszna számbavett legnagyobb árvize a Tiszának eddig legmagasabbnak ismert 1888. évi 9 m.-res 0 feletti árhulláma helyett, 9·6 m.-res árhullámával találkoznék, - egy méterrel 286magasabb, lejtőjük a magasság háromszorosával egyenlő alapú derékszögű háromszög átfogója.

2. A Sóspatak-Homoród-Balkány-csatorna. Ennek rendeltetése a Krasznavölgy és Szamos-völgy között fekvő Bükk-hegységről, ugyan e róna felé lejtő vizeknek felfogása. Torkolata a Szamosnak a püspökladány-máramarosi vasúttal való keresztezése, végpontja a Sós-pataknak az erdődi határ "Csürös kert" és "Lókert" nevű dűlői közé eső része; itt veszi fel ugyanis e patak vizét, majd a Homoródét s lejebb a Balkányét. Torkolati részéből 6 km. hosszú szakasz párhuzamos a Szamos medrével. Hossza 29·5 km., fenék-szélessége 3-6 m, mint felfogó csatorna mellett, a balparton töltés van, jobb partja nyitott.

3. A Szamos balparti töltés két szakasza. Az alsónak kezdő-pontja a Kraszna-csatorna jobb parti töltésének kezdő-pontjával (olcsva-nagydobosi úton lévő híd jobbparti feljárója) esik egybe, felső végpontja a szatmári vasúti hídnál, a vasúti töltésbe csatlakozik. E két végpont között általában párhúzamos a Szamos medrével. Olcsva község éjszaki végénél ívben csatlakozik a Szamostól a Krasznához. Hossza 62·5 km. A felsőnek kezdő-pontja a Homoród-Sóspatak-Balkány-csatorna torkolatánál, a csatorna jobbpartján, felső végpontja a törvényhatósági út krassó-lippói szakaszából Ivácskó-felé kiágazó út mellett, a törvényhatósági úttól 0·5 km.-re fekvő magaslatnál van, hossza 23 km. - Pálfalva, Ombod, Pettyén, Dobrácsapáti, Nagykolcs és Krassó helységek a mentett oldalon maradnak, Kiskolcs község nagyobb része azonban, - a hatóság figyelmeztetése ellenére, - a községi képviselőtestület egyhangú kívánságához képest, - hullámtérbe esik.

A belvizek elvezetésére szolgáló művek a róna déli részén: 1. a Szamosnak a czégény-matolcsi átvágás 1896. évi kiépítésével holttá vált s mindkét végén eltöltött medrébe Győrteleknél betorkoló, Ecsed keleti végét érintő s innen közel, egyenes vonalban a dunaföldvár-máramarosszigeti állami út kismajtény-szamosdobi szakaszán a Kraszna holttá tett medrébe csatlakozó, 36 km. hosszú "Lápi főcsatorna", 2. az előbbibe annak a torkolattól számított 3·5 km.-rénél beömlő, tovább a szamosi fensík és a volt láp széle közelébe eső nyomon, majd a Homoród holttá vált medrén Szatmárzsadány belsőségénél a Homoród változatlanul maradt medrébe csatlakozó 41 km. hosszú "Keleti Főcsatorna", 2-4·5 m. széles fenékkel, 3., a Lápi főcsatornába a torkolatnál 7 km.-rel feljebb beömlő s Tyukod község irányában majdnem a keleti főcsatornáig érő 115 km. hosszú "Tyukodi Főcsatorna", 1·5 m. széles fenékkel. A róna éjszaki részén: 1. az Olcsva község délkeleti sarkánál a Szamosba torkoló, s az ecsed-győrteleki útnál végződő, 29 km. hosszú "Éjszaki főcsatorna", 1-2 m. széles fenékkel. A déli részen lévő főcsatornáknak a Lápi főcsatornán a Szamos holt medrébe jutó 25 köbméter körüli vize (a Lápi csatornáé 7, a Keletié 15, a Tyukodié 3 köbméter) e holt mederbeli 10 km. hosszú út után, a holt meder alsó végénél, a szamosbalparti töltésbe 0 felett 95 cm.-re eső 108·21 m. magas küszöbbel, két, egyenként 2·5 m. szélességű kapuval biró, s a víznyomás megosztására is szolgáló hátsó kapukkal felszerelt, vasbetétes beton-alapon nyugvó, boltozott betonzsilipen át, jut az élő Szamosba, s ennek magas vízállásakor lezárt kapuk mögött a 6 millió köbmétert befogadni alkalmas holt Szamosban tározódik.

A Lápi főcsatorna ecsedi könyökét a Kraszna-csatorna legközelebbi pontjával Ecsed belsőségének déli oldalánál vízszintes fenekű csatorna köti egybe, az Összekötő-csatorna és a Kraszna-csatorna jobbparti töltésének keresztezésénél lévő 109·53 m. magas küszöbbel (+62 cm.) és két, egyenként 2·5 m. nyílású kapuval biró, boltozott, beton-zsilip útján, a mely művek arra szolgálnak, hogy alkalmas viszonyok mellett a Kraszna-csatornának a Tisza duzzasztó hatása alatt nem álló pontjához is irányítani lehessen a déli rendszer belvizét.

Az Éjszaki csatorna vize vagy szabadon folyik be a Szamosba, az ennek töltésében az úgynevezett Tibor-telepen 106·10 m. magas (Szamos 0 vize felett 241 m.) küszöbbel elhelyezett két darab, egyenként 1·5 m. átmérőjű, betonból való iker-csőzsilipen, vagy - magas Szamosvíz esetén - 60 lóerejű gőzgéppel kapcsolatos szivattyú útján jut a Szamosba. A déli rendszer vizének egy részét különben az Éjszaki-csatorna felső vége és a Lápi-csatorna közé az ecsed-győrteleki úton elhelyezett egy m. átmérőjű betoncső-zsilip segélyével e szivattyútelep felé is lehet irányítani. Mindezen főcsatornákba többnyire nyiltan, továbbá a felső szamosi ártérről a felső-szamosi töltésen át a Szamosba, az ártérnek a Kraszna balparti töltéseivel védett részeiből pedig e töltéseken át a Kraszna-csatornába 287csőzsilipeken át, az ártért a szükséghez mérten átszelő másodrendű csatornák juttatják el a belvizet.

A felsorolt művelet nagyobb részben 1896-1899. években építették ki, a felső-szamosi töltés végleges nyomon való kiépítése 1907-ben nyert befejezést.

Hogy a másfélszázados törekvés és áldozat mellett az előző kísérletek alig vezettek múló eredményekhez is, magyarázatát adják az alábbi óriási számok. Ki kellett emelni kerek számban a Kraszna-csatornából 5·80, a Sóspatak-Homoród-Balkány-csatornából 1·20, a Lápi főcsatornából 0.20, a Keleti főcsatornából 0·78, a Tyukodi-csatornából 0·02, az Éjszaki-csatornából 0·23, a Szamos töltésébe kellett építeni a felső szakaszon 0·17, az alsó szakaszon 2·20, együtt tehát 10·6 millió köbméter anyagot.

A másodrendű belvízcsatornákéval együtt kiemelt, illetőleg töltésbe épített 11 millió földmunkára, a zsilipek, a Kraszna-csatornán 18 drb., többnyire 48 m. hosszú vashíd, a Sóspatak-Homoród-Balkány-csatornán is 2 vashíd, 17 fahíd, a belvízcsatornákon számos fahíd és betonhíd, 2400 hold terület kisajátítása, műszaki ártérfejlesztés, 155 km. hosszú távbeszélő, két darab vonalmenti felügyelő-lak, 25 gátőrház stb. költségeire a társulat 11 millió, majd 2·2 millió, újra 1·2 millió s végül 0·35 millió K. törlesztéses kölcsönt vett fel. Az első években, nevezetesen 1899. évi június hó végéig, tehát négy éven át, az esedékes kamatot is a társulati pénztár törlesztette. Kirovásról ugyanis addig szó sem lehetetett, míg a láp nem vált hasznavehetővé.

A társulatnak részletes térszíntezés útján megállapított 162.465, 1118-1600 hold (93.493 ha) árteréből az a 80.785 hold (46.489 ha) "alsó ártér" az, a melyet Szamoskiöntés hiányában is a többi külvizek évenként többször is elborítottak s ennek 45.000 hold körüli (25.900 ha) mélyebb része volt az ecsedi láp, illetőleg csaholyi és sándori láp.

Az 1898. évi márczius hó 20-ának délelőtti 10 órája, a mikor a láp lecsapolása körül az 1720-as és 1780-as években oly sok ügybuzgóságot tanúsított és áldozatot hozott Károlyi Ferencz és Antal grófok szerencsésebb utóda: gróf Károlyi Tibor társulati elnök, Darányi Ignácz dr. akkori földmívelésügyi miniszter képviseletében megjelent Nemeskéri Kiss Pál államtitkár, továbbá a társulati s a szatmári folyammérnöki hivatal műszaki kara előtt ünnepélyesen átvágta azt a keskeny földbordát, a mely az akkor már a magyar államvasútak hídjáig készen volt csatornát az ó-medertől még elválasztotta, fordulópont a róna balparti részének történetében.

A 75 -l00 cm. magas s 40-60 cm. átmérős alapu kúpalakú sűrű zsombék, nád, gyékény, lómenta, búzalevelűfű, mételytorzsa, nadálytő, futófű, lósóska, papvirág, vízi bürök, taraczkos, parlagi és sudarsás, kalakány s számos más vízinövény az elődeinek évezredeken át egymás fölé halmozódott hullájából alakult 50-200 cm. vastag réteg alól és rétegből egyre fogyó nedvesség híján már az első évben eltörpül, a tisztásokról pusztul a csík, a melyből fejenként egy veder járt ki haszonként a tulajdonosoknak, a fenékre ülő rétegen a második évben már a szilárd láp korábbi lakói: a vöcsök, vidra, görény, nyércz, őz, róka, farkas, vízi patkány, güzü stb. eltünnek, helyükön gulyák legelnek szelidebb fűneműeket, vagy jön a bocskorral felszerelt ökröktől vontatott zsombékírtó és rendes eke, s a vízi tyúk, libucz, vadrucza, vadlúd, halkapó, gém, daru, gyöngyvér, bölény-bika stb. már nem lel többé otthont.

A társulat pénzügyi helyzete a nagy befektetés mellett is kedvező. Erre tagadhatlanul befolyással volt a föld forgalmi árának az utolsó évtizedben bekövetkezett rohamos emelkedése is, de kedvezőbbre fordultában lényeges szerepe a szabályozásnak volt. A lápi részeknek 15 évvel előbb még holdankénti 20-30 korona forgalmi ára a társulat megalakulásakor 60-80 koronára nő, jelenben már 500 korona. A most 14·2 millió koronát tevő törlesztéses kölcsön után eső járulék (pl. 1906. évben 587,347 K. 15 f.) az ártért haszon aránylagosan terheli s az ártér domborzati és talajminőségi viszonyaihoz képest, jelenben még ideiglenes kulcs szerint holdanként 1·2-9 korona között váltakozik. Az ártér kataszteri tiszta jövedelem 20-szorosának 60%-a az 1906. év végén 10,102.573 korona 68 fillér volt; az 1905. év végéig beépített alaptőke megállapított összege pedig 11.707,969 kor. 90 fillér. Minthogy a társulatot a földmívelésügyi miniszter a 11,814/V-2-1906. számú leíratában az 1884. évi XIV. t.-cz. 21., illetőleg az 1885. évi XXIII. t.-cz. 113. §-a értelmében közérdekűnek nyílvánította, a fentebbi két összeg között mutatkozó 1,605.396 kor. 22 fillért a társulat a 94,321/V-2-1906. számú földmívelésügyi miniszteri utalvány alapján készpénzben visszakapta, 288s ez összeg a 2·2 millió koronás kölcsön visszafizetésére szolgál. A visszafizetés után tehát az ártért 1895. évtől kezdve 50 évig terhelő törlesztéses kölcsön 12·4 millió korona lesz, a további ármentesítés czímén netán szükséges beruházási költségeket az állam viseli. A társulatot az 1881. évi XLII. t.-cz. értelmében megillető adóvisszatérítés 1907. év elejétől kezdve 193,664 K 87 fillér, a magyar államvasutak évi hozzájárulása 14,508 K 78 fillér, a töltések, felülkisajátított területek is szép jövedelmet nyújtanak (1907. évi költségvetés szerint előírányzat 18,000 K) a melyek a kivetés mérséklésére szolgálnak. Az igazgatási, fenntartási költségekre az előirányzat 1907. évre 93,460 K, a melyből tiszti és segédszemélyzet évi fizetése és lakbére (igazgató-főmérnök, jogtanácsos, két szakaszmérnök, titkár, pénztárnok, ellenőr, nyilvántartó, 4 gátbiztos, irodatiszt, 3 írnok, 24 gátőr, két irodaszolga, 57,280 kor. A társulat maga alkotott alkalmazottjai számára, előnyös feltételek mellett, nyugdíjalapot.

Meg kell még itt emlékezni röviden a művekhez műszaki tekintetben fűzött várakozásokról. Ezek a várakozások teljes mértékben megvalósúltak. Több nagy árvízet állottak már ki sikeresen. 1902-ben a Szamoson nyár derekán zúdul végig az addig legnagyobbnak tartott, 1888. évinél is magasabb árhullám s védekezni is alig kell. A Kraszna-csatornán is több, a számbavettet megközelítő tömegű vízár vonúl le, de a töltések, bárha turfás altalajú helyeken szívárognak, jól tartják a vizet. Az 1907. évi tavaszi árhullám a Szamoson, Krasznán és Homoród-Sóspatak-Balkányon, valamint a belvíz-csatornákon igen nagy, mert késő tavasszal (márczius utolsó napjain) rendkívül vastag hóréteg olvad el gyorsan, s a még fagyos talajnak beszívó képessége nincs. A Szamoson semmi baj. A Krasznán, a felső szakaszon, a víz a számított magasságra emelkedik (Kaplonynál 10 cm-rel meghaladja), több helyen csurgás ellen is kell, de sikeresen lehet is védekezni. A Keleti főcsatorna s a Sóspatak-Homoród-Balkány-csatorna felső szakaszain jóval magasabb az árvíz a számítottnál. A víz alá került 6-8 ezer holdról az ár azonban gyorsan elhúzódik.

A tapasztalatok szerint szükségesnek bizonyúlt kiegészítések, nevezetesen a szíkes talajból való kaplonyi körgátba egy km. hosszú, betonból való szigetelőfal, a Lápi főcsatorna Nagyecsed körüli részének töltések közé fogása, a Keleti csatorna emésztőképességének a fenék lejebbsülyesztése útján való fokozása, a Homoród-Sóspatak-Balkány csatorna balparti töltésének némi kiegészítése, s még nehány csőzsilip építése folyamatban van.

A vízi ügyek intézésének 1902. évben az alispán illetékességi körébe történt átutalásával az efféle kérdéseknek a róna jobbparti részén való kezelése is rendszeresebbé válik. A feladat ugyan szűkebb körre szorítkozik, mert "tisza-balparti szamosjobbparti töltésfenntartó érdekeltség" czímen szervezkedett ártéri érdekeltek feladata egyelőre csak a meglévő töltések fenntartására és fokozatos kiegészítésére irányul, mindazonáltal az érdekeltségi körből az alispán mellé, indítványozói hatáskörrel szervezett véleményező bizottság közreműködése mellett, a töltések védképessé tétele körül, lényeges haladás észlelhető. A sikert elősegíti az a 26,784 K 54 fillér, a melyet az érdekeltség a védműveibe 1904. év végéig befektetett és felszámolt 1,475.947 K 92 fillér után évenként az államtól nyer.

A műszaki teendőket 1903-tól kezdve az érdekeltség saját mérnöke látja el, a kinek a külső szolgálatban a Szamosnál három, a Tiszánál egy folyambiztos s amott öt, itt két gátőr segédkezik.

Különféle szervezetben kifejtett ténykedések eredménye a mai napig az, hogy a Szamos ellen Udvaritól Szatmár-Németi határának felső végéig 7·1 km. hosszú végleges méretű, Szatmár-Németi határának alsó részétől Panyola község belsőségének éjszaki végéig pedig 49 km. hosszú töltés áll fenn, a mely utóbbiból 30 km. hosszú szakasz már végleges méretű. A Tisza mentén Tiszabecs határának felső szélétől, Kisar község határának alsó széléig van töltés, ez azonban többnyire még csak az 1770-es évekig kifejlesztett állapotú, vagyis a töltés koronája átlag csak a várható rendkívülibb árvízzel színel. A nagyarcsekei határvonalon betorkoló Túr-ág közelében, a töltésben, még mintegy fél kilométer hosszú a hézag. Az érdekeltségi körbe jelenleg 45,000 hold tisztán Szamos-ártér, 34,000 hold tisztán Tisza-ártér és 28,000 hold Tisza-Szamos-ártér tartozik. Erre évenként és holdanként 20-80 fillér járulékot szoktak kivetni.

A Tisza ugocsamegyei szakasza mentén nincs töltés. A magasabb árvizek Heteny és Tiszabecs között a baloldalra kilépnek a Tiszából s a Batár völgyébe, 289ebből pedig Nevetlenfalu és Péterfalva között a Túr völgyébe ömlenek, ahonnan a Túr nagyari ágán s a Tisza-Szamos-köznek Panyola és Kisar között még töltés nélkül való részén távoznak el. A töltésnek az említett hézagokban való kiépítése tehát csak a felső Tisza, Batár és a Túr rendezése után történhetik.

A szabályozási kérdés gyökeres megoldását az a körülmény késlelteti, hogy az ártérre kiömlő vizek, bár hosszabb idő alatt, mégis a nélkül elvonulnak, hogy állandóbb mocsarak vagy tavak képződését okoznák. Az ártért behálozó ereken az illető községek számos nagynyílású hídat tartanak fenn, a melyeknek nagyobb része már korhadt és kicserélésre vár. Árvizek alkalmával a Túr völgyében fekvő községek heteken át megközelíthetetlenek. A róna részének árvíz- és belvízmentesítésére a folyammérnöki hivataltól készített tervezet, a mely szerint a szabályozásssal ez oldalon érdekelt ártér 205,000 hold, most van elbírálás alatt.

A rónát sújtó vízbajok mérséklése és megszüntetése körül az 1894. évi III. t.-cz. 2. §-a és az 1895. évi XLVIII. t.-cz. 2. §-a alapján a jelzett törvények hatályba lépte óta, az állam fejtett ki sikeres tevékenységet, ez végezvén el, a jelzett törvényekkel rendelkezésre bocsátott hitelből, a Tiszának és Szamosnak közgazdasági, hajózási és árvízlefolyási szempontokból sürgősebben szükségesnek mutatkozott szabályozását.

Az állam költségén újabban épített művekről az alábbi táblázat tájékoztat:

A Tiszaszabályozás újabbkori történetében tehát három korszakot lehet megkülönböztetni, úgymint az 1855. év előttit, az 1855-1888. évközit és az 1889-től a mai napig terjedőt.

1855. év előtt mederszabályozás tekintetében beavatkozás nem történik. Természetes úton következik be némi változás a homorú partélek hátrább helyezkedésével és akként, hogy éles kanyarulatok alkotta félszigetek, a folyó szomszédos könyökei között mindinkább keskenyedő térség átszakítása útján, szigetekké változnak, a régi ágak lassú feltelése útján előbb morotvákká, később mezőgazdasági mívelés alá kerülő földekké válnak. Azok a félhold-alaku mélyedések. a melyek a Tisza-völgy tengelyétől jobbra-balra néha négy kilométer távolságban is feküsznek, íly régi medrek teljesen fel nem iszapolódott maradványai. - E korszak utolsó éveiben készül el Vásárhelyi terve, a melyben a Tisza 1842. évi őszi kis vizének magassága több, egymástól átlag félkilométerre eső pontokon, illetőleg keresztszelvényekben ismeretes. Ez az 1842. évi kis víz, az az úgynevezett 0 víz, a melytől kezdve a Tiszán lévő összes mérczékon a vízállásokat jegyzik és pedig az 1842-iki kis víz felettieket pozitív, a kis víz alattiakat pedig negatív értelemben. A mérczék 0 pontjai tehát az 1842. évi kis víz síkjába esnek és e 0 pontoknak Adriai tenger fölötti magassága ismeretes.

A Tisza szóbanforgó szakaszán állami mérczék állanak fenn Vásárosnaménynál (közúti hídon), Tivadar beregmegyei község keleti szélén, a Borzsa 290torkolatánál Vári község határán, és Tiszaujlaknál a Tisza-hídon. A vásárosnaményi mércze 0 pontjának magassága 102·76, a tivadarié 106·18, a várié 110·12, a tiszaújlakié 115·91 m. a tenger fölött.

A szakasz hossza 1855. év előtt Vásárosnamény és Tivadar között 29 km., Tivadar és Vári között 37 km., Vári és Tiszaujlak között 19 km., s így a vízszín esése e szakaszokon s az előbbi sorrendben km.-ként 11·8 10·6 s 30·4 cm. volt.

Az 1855-1888. évi korszak elejére esik a tiszai átvágások kiépítése. A korszak utolsó éveiben az átvágások már Tisza-medrek, de az 1869 deczember havi, addig legmagasabbnak ismert árvíz levezetésében még nem vesznek teljes szelvénynyel részt. 1881 tavaszán, 1884 juniusában is jelentékeny árvíz lép fel, de ezeket mind tartamuk, mind az árhullám magassága tekintetében meghaladja az 1888. évi árvíz, a mely Vásárosnaménynál a Szamos árhullámával találkozván, itt a mai napig még legmagasabb, 9 méteres árhullámot adja.

A mederszabályozás a Tisza kérdéses szakaszán az olcsvaapáti 10/I. számú átvágás 1897. évi kiépítésével befejezést is nyert és a további teendők czélja: a partoknak megkötése és hajózás szempontjából egységes kisvízi meder teremtése. Mai állapotában a meder hossza Vásárosnaménytól Tivadarig 22·9, Tivadartól Váriig 21·2, Váritól Tiszaújlakig 16·6 km. s így a 0 víz esése km.-ként az alsó szakaszban 14·9 a középsőben 18.6 a felsőben 34.9 cm.

Az előbbiekben közölt magasságú 0 víz felett volt a vízállás:

centiméter, a mely utóbbi adatokból látható, hogy a szabályozás után a kisvíz színtje lényegesen sülyedt, azaz a meder mélysége növekedett.

Legkisebb volt a vízállás Vásárosnaményban, Tivadaron és Váriban 1904. évi augusztus hó 23-án, és pedig 0 alatt előbbi sorban 163, 143 és 192 cm. Tisza újlakon pedig a már közlött (1888. évi) 82 cm.

A Szamoson az 1895. évi XLVIII. törvényczikkel nyert hitelből végrehajtott szabályozásról az alábbi kimutatásba foglalt adatok nyújtanak tájékozást:.

293A Szamos medrének vízlefolyási szempontból való szabályozása az eddig végrehajtott munkálatokkal befejezettnek tekinthető, a további feladat itt is a kis vízimedernek hajózás szempontjából való kiképzése, vagyis az e czélra szükséges művek folytatólagos kiépítése.

A Szamos-szabályozás történetében három korszakot lehet megkülönböztetni, és pedig az 1777. év előttit, az 1777-1877. évit és 1877-től a mai napig terjedőt. Az első korszakban a folyó ősállapotban van, legfeljebb természetes úton tünnek el egyes kanyarulatok a már keskenynyé vált földnyak átszakítása útján. A második korszak elejére esik Szatmár-Németi városnak a saját határán való beavatkozása, t. i. az átvágások építése, utolsó éveire pedig a volt Szamos-szabályozó-társulat ténykedése. Végre az újabb korszakban az állam fejezi be a meder szabályozását. A szabályozás eredményének áttekinthetése végett szükséges tudni, hogy a Szamos kis vizét 1871. évben lejtmérezték s a mérczék 0 pontját e víz színtjében helyezték el. Állami mérczék vannak a tiszaiaknál említett s a szamosi vízállások egybehasonlításánál is figyelembe veendő vásárosnaményi mérczén kívül, külön a Szamoson Olcsvaapáti községnél, a rév alatt, Nábrádnál, a ref. templommal szemben, Rápolton, a község déli végénél, Csengerben és Szatmár-Németiben, a közúti hidakon és a balotafalu-sikárlói útvonal mellett. A vásárosnaményi mércze 0 pontjának magassága, - mint feljebb láttuk, - 102·76, az olcsvaapátié 103·51, a nábrádié 106·32, a rápoltié 110·94, a csengerié 114·26, a szatmárié 120·31 és a sikárlóié 144·66 m. az adriai tenger fölött.

Az időközi változás az alábbi táblázatból látható:

A felsorolt mérczéken eddig legmagasabb vízállások: Vásárosnaményban 1888. III/22-én 900 cm., Olcsvaapátiban ugyanakkor 885 cm., Nábrádon ugyanazon évi III/17-én 749 cm., (jégtorlódással) és 740 cm., jégtorlódás nélkül, Rápolton ugyanazon évi III/15-én 721 cm., Csengerben ugyanazon évi III/21-én 743 cm., Szatmáron ugyanazon évi III/17-én jégtorlódással 633 cm., jégtorlódás nélkül 560 cm. és 1902. évi VI/16-án 575 cm., Sikárlón 1902. évi VI/15-én 432 cm.

Legkisebb vízállások pedig: Olcsvaapáti 1897. XI/28-án -93, Nábrád 1898. IX/25-én -110, Rápolt 1907. X/27-én -222, Csenger 1907. X/28-án +08, Szatmár 1904. VIII/23-án -38, Sikárló ugyanekkor -43 cm., s így a vízjáték előbbi sorban 978, 859, 943, 735, 671 és 475 cm. 1907. X/28-án - tartós szárazság után - Vásárosnaményban -150 és a szamosi mérczéken a közlött sorrendben -104, -49, -222, +08, -27 és -24 cm. lévén, e vízszín esése szakaszonként és km.-ként 242, 251, 206, 353, 318 és 462 cm. volt.

A Tisza mentén az előzőkben ismertetett hézagok lévén a balparti töltésben, az árvízek e hézagokon ömlöttek ki, s ha történt is töltésszakadás, az itt kiömlő árvíz a nyitott helyeken, illetőleg kiágazó medreken kiömlő árvízek tömegéhez képest, kisebb tömegü volt.

A Szamoskét parti medenczéjének a Szamos árvízétől való gyakori látogatottságáról tanúskodik az a körülmény, hogy a szamosbalparti töltésen 1868. III/10-én Sályi határán több, 1873. III/21-én Vetés határán egy, ugyanitt 1871. I/21-én egy, 1871. VII/29-én Kér határán egy, 1876. II/26-án Vetés határán két, Óvári határán öt, 1877. III/25-én Sályi határán hét, 1880. III/6-9. közt Rápolt, Porcsalma, Ököritó határán egy-egy, 1881. III/9-12. közt Vetés és Csenger határán 294egy-egy, Angyalos határán 12, Sályi határán 2, Porcsalma határán 1 darab,. együtt 1162 m. hosszú, ugyanazon évi XI/2-én Tunyog határán 14 m. hosszú, 1884. VI/20-án Csenger határán 32 m., 1885. XII/11-én Sályi határán 35 m., 1886. I/24-én Sályi határában 60 m., Porcsalma határán 23 m., Rápolt határán 112 m., 1888. III/15-én Sályi határán 70 m., Rápolt határán 73 m., Ököritó határán 53 m., Szamosszeg határán 60 m., 1890 I/29-én Sályi határán 100 m., III/23-án ugyanott 250 m., Győrtelek határán 25 m., 1891. III/11-én Ököritó határán 120 m., 1893. II/28-án Csenger határán 6 darab, együtt 343 m. hosszú szakadás volt; a jobbparton a töltés 1864. VI/22-én Dara, Komlódtótfalu és Jánk határán egy-egy helyen, 1871. I/30-án Csegöld, Hermánszeg és Jánk határán egy-egy helyen, 1876. II/26-án Hermánszeg határán 9, Dara határán 7, Tatárfalva határán 6, Csegöld határán 8, Jánk határán 4, Szamosbecs határán 8 helyen, 1877. III/25-én Jánk határán 3, Szamosujlak határán 6 helyen, 1877. V/25-én Jánk határán 1 helyen, 1880. III/6-9. közt Fülpös határán 20, Jánk határán 10 m., 1881. III/9-12. közt Dara, Komlódtótfalu, Szamosbecs,. Tatárfalva, Hermánszeg és Jánk határán együtt 1068 m., XI/2-án Szamosujlak határán 100 m., 1883. III/31-én Szamosujlak határán 132 m., Hermánszeg határán 41, Jánk határán 15, Zsarolyán határán 40 m., 1884. VI/20-án Dara határán 20 m., Komlódtótfalu határán 104 m., Csegöld határán 21, Hermánszeg határán 40 m., és Jánk határán 185 m., 1885. XII/11-én Szamosujlak határán 120,. Fülpösdarócz határán 30 m.,1886. I/24-én Gyügye határán 30 m., Szamosujlak határán 16 m., 1887. III/20-án Czégény határán 40 m., Géberjén határán 16 m., 1888. III/15-én Dara határán 18 m., Komlódtótfalu határán 50 m., Szamosbecs határán 50 m., Csegöld határán 160 m., Hermánszeg határán 36 m., Majtis határán 75 m., Szamosjlak határán 40 m., Gyügye határán 192 m., Czégénydányád határán 59 m., Fülpös határán 45 m., Fülpösdarócz határán 45 m., Géberjén határán 289 m. és Panyola határán 95 m., 1890. I/29-én Gyügye és Czégénydányád határa közelében 40 m., Fülpös határán 30 m., 1891. III/11-én Fülpös határán 105 m., 1893. II/28-án Csegöld határán 163 m., Szamosbecs és Tatárfalva közt 483 m., Tatárfalva és Hermánszeg közt 163 m., 1895. III/28-án Hermánszeg község fölött 130 m., és a község alatt szintén 130 m., ugyanakkor III/29-én Gyügyénél 80 m. és 1896. III/9-én Hermánszegnél 132 m. hosszú vonalon szakadt át. A balparton 1893, a jobbparton 1896 óta töltésszakadás nem történt.

A 7650 m. hosszú czégény-matolcsi átvágásnak 1896. évi augusztus hó 30-án (elvágott kanyarulat hossza 25·5 km.) és a 2500 m. hosszú sályi átvágásnak (elvágott kanyarulat hossza 6·5 km.) 1901. évi augusztus hó 13-án történt megnyitásával, úgy nemkülönben a többi kis átvágás kiépítésével a meder olyan rendezést nyert, hogy jégtorlódások keletkezésére okot szolgáltató éles görbületek nincsenek, a meder emésztőképessége pedig annyira megnövekedett, hogy tömegére nézve a korábbi s hozzá jelentékeny részében a partokon és töltéseken az ártérbe ki is ömlött nagyobb árvizeket meghaladó 1902, évi árvíz már az előzőknél alacsonyabb víztükör mellett folyt le.

A meder beágyazottságának mikéntjére abból a körülményből lehet képet alkotni, hogy a vízjáték (0 fölött eddig legnagyobb és 0 alatt eddig legkisebb vízszinek közötti különbség) - bárha a legnagyobb árvíz az átlagos partnál Vásárosnaményban 1·5 m., Olcsvaapátiban 1 m., Nábrádnál alig 1·0 m., Rápoltnál, Csengernél és Szatmárnál átlag 50 cm-rel magasabb, Sikárlónál pedig már alacsonyabb az ős partoknál - a vásárosnaményi 1063 cm-rel Szatmárig 671-re és Sikárlóig 475 cm-re módosul.

A fennebb tárgyalt időközi változásokról az ide a rónáról csatolt két átnézeti térkép nyújt tájékozást.