Görög katholikusaink Szabolcs vármegyében részint a régi korból fenmaradt okiratokban, részint a közelnevezésben mint ráczok említtetnek, sőt egyes városok: Rácz-Uj-Fejértónak, Rácz-Dorognak, Rácz-Nánásnak neveztetnek, Nagy-Kállóban pedig nagy- és kis-rácz-utczák jelenleg is fennállnak, gör. kath. lakosai pedig a legrégibb iratokban ráczoknak neveztetnek.

A gör. kath. ráczoknak Szabolcs- és Hajdumegyékbe való letelepítése azon korra esik, midőn Zsigmond király seregével Szerbiában a törököket legyőzvén, Brankovics Györgynek a munkácsi, szatmári, böszörményi, debreczeni uradalmakat ajándékozta, miáltal a gör. kath. ruthén nép Brankovics György uralma alá jutott. Brankovics György, a nyert uradalmakba számos rácz családot telepített le, kik Hajdu és Szabolcs vármegyékben állandó lakosok lettek, csak régi nevöket tartván meg, nyelvben és lélekben egészen megmagyarosodtak, mire tagadhatatlanul nagy befolyással voltak a Bocskay által ide elhelyezett hajduk, kik között sok ev. ref. vallásu lévén, a rácz görögök nyelvüket és szokásaikat teljesen elvesztették. Egyházi szertartásukat megtartották ugyan, de mivel az alvidéki görög szertartásuaktól igen távol estek, a munkácsi püspökséghez csatlakoztak, s midőn ez Rómával egyesült, vele a szabolcs- és hajdumegyei, már megmagyarosodott görög katholikusok is felvették az uniót. A Brankovics György által Szabolcs- és Hajdumegyékben meghonosított ráczoknak száma azonban nem lehetett igen nagy, mert úgy a jelenlegi családnevek, mint a legrégibb anyakönyvek is azt igazolják, hogy a rácz előnévvel bíró városok lakosai régi idők óta magyarok voltak, a görög katholikus hívők között alig találkozik rácz vagy görög nevű egyén, hanem annál több az ősi tősgyökeres magyar nevekre emlékeztető vezetéknév, s a magyar nyelven kívül, melyet minden tájszólási vegyítés nélkül legtisztábban beszélnek, más nyelvet nem is tudnak.

Mivel pedig a szabolcsmegyei görög-katholikus egyházak állapota szoros kapcsolatban volt a munkácsi püspökök történetével, - kiknek joghatósága alatt voltak és vannak - az események világosabb feltüntetése czéljából föl kell említenünk a munkácsi megyei püspökök történetéből azon 343mozzanatokat, melyek vármegyénk görög-katholikus egyházait közelebbről érintették.

A gör. kath. egyházak előrehaladását és fejlődését nemcsak azon körülmény, hogy a római anya-szentegyházzal egyesítve nem voltak, akadályozta jelentékenyen, de teljes elnyomatással sújtattak a földesurak részéről is, kik hatalmukat úgy a papsággal, mint a hívekkel, a legérzékenyebb és legmegalázóbb módon éreztették. A soknemű zaklatásokon, az egyházi javak legfoglalásán és mindenféle súlyos parasztmunkára való kötelezésen kívül még az egyházi ügyekbe, többek közt a házasságok felbontásába is önkényüleg beavatkoztak. De még a püspökökkel szemben is a legnagyobb hatalmaskodásokat követték el, erőszakos módon akadályozván őket az egyházak kormányzásában és személyes meglátogatásában, úgyannyira, hogy csak az ismételten kiadott királyi és fejedelmi rendeletek voltak képesek ez erőszakoskodásokat legalább részben enyhítni s a püspököknek biztosítani azt a jogot, hogy egyházmegyéjöket beutazhassák. Így a többi között Bethlen Gábor egy 1623-ban kelt okiratában Szabolcs vármegye rendeinek is meghagyta, hogy Petronius munkácsi püspököt javadalmában háborítatlanul meghagyják és őt a vármegye területén való szabad utazásában ne akadályozzák. Gregorovics János püspöknek pedig 1630-ban, II. Ferdinánd meghagyásából, gróf Alaghy Menyhért országbíró adott szabadságlevelet, hogy Szabolcs vármegyében levő egyházait meglátogathassa. Önként érthető, hogy ilyen nehéz viszonyok és akadályok közepett e korban a görög szertartásu egyházak minden erejét és igyekezetét csak a létért való küzdelem emésztette fel.

A görög szertartásu papság magára lévén hagyatva, az egyházi ténykedések terén is szabálytalanságok merültek fel. Erre enged következtetni Szabolcs vármegye rendeinek 1636-ban Petneházán a reform. egyház érdekében hozott következő határozata: "Mivel az orosz bátykók néminemü embereket, kiket a miniszterek meg nem esketnének valamely bűnök miatt, ő hozzájuk mennek s megesketik, azért afféle bátykók-ra kimehessen a vice-ispán és kergethesse és díjjon váltódhassék ki a vice-ispántól. Hanem csak maga vallásu embereket eskessen meg. A vice-ispán pedig a czirkálást az urak jószágán kezdje."

Belátták tehát úgy a munkácsi püspökök, mint a papság, hogy az egyházi rendezettség óhajtandó fokára csak az unio felvétele által emelkedhetnek, minélfogva a XVII. század negyvenes éveiben erős mozgalom támadt a görög szertartásu papság között a róm. kath. egyházzal való egyesülés tárgyában. E törekvését a gör. szert. klerusnak nagy buzgalommal ápolta úgy Jakusich György egri püspök, valamint Lippay esztergomi érsek, s így az egyesülés eszméje csakhamar testet öltött, mert Taraszovics László munkácsi püspök 1640-ben Lippay esztergomi érsek előtt kijelentette, hogy egyházmegyéje papjaival és híveivel együtt megköti a róm. kath. egyházzal való szent egyesülést.

De fájdalom ezt az üdvös törekvést, a megvalósulás küszöbén, egy közbejött szomoru esemény zavarta meg. Taraszovics László, ki 1634-1648-ig viselte a püspöki méltóságot, mint nagy tudományu és ritka elmeéllel bíró kitünő férfiu, Rákóczy György fejedelem kegyenczévé lett, s mint korának egyik széles látókörrel bíró vezéregyénisége a fejedelem által, Báling János munkácsi várkapitány különös figyelmébe ajánltatván, ennek is kedves embere lett. Főpásztori hivatalának betöltéséhez nagy lelkesedéssel és buzgalommal hozzáfogván, miután Rákóczy György által 1634-ben megerősíttetett, 3441635-ben a szabolcsmegyei Királytelken egyházmegyei zsinatot tartott, melyben Marinics Jánost a tiszántúli kerület főesperesévé nevezte ki. A minden tekintetben kitünő egyházfő Taraszovics Lászlónak, Báling János várkapitány nem tudta megbocsátani, hogy oly lelkes híve a róm egyházzal való egyesülésnek s minden módon igyekezett őt az uniótól eltántorítani. Jól tudta ezt Taraszovics László püspök, mindazonáltal nem szakította meg az összeköttetést Báling Jánossal, hanem haladt a megkezdett irányban, s azon kor szokása szerint vitatkozott, nagy képzettségének hatalmas erejével, szóban és írásban folyton ostromolta az új vallást, minek következtében Báling János várkapitány haraggal és gyülölettel telvén el iránta - mindenesetre Rákóczy György hallgatag beleegyezésével - a munkácsi zárdából való kiutasítását határozta el. Tekintetbe véve pedig azon még mindig be nem hegedt sebet, melyet a nagy nemzeti pusztulás, a mohácsi vész, a kath. egyházon ejtett, majd a kath. egyháznak az új vallásfelekezet fellépése által nagy mérvben meggyengített helyzetét: Taraszovics László nem talált sehol kellő védelmet, s hogy a kegyetlen Báling János várkapitány boszúját kikerülje, az uniónak ellentmondott. A legyőzhetetlen kényszerüségből tett ezen lépése által visszanyerte ugyan Taraszovics L. püspök a várkapítány kegyét, de életébe keserüség vegyült. Megbánva a római kath. egyháztól való elszakadását, nemcsak hogy Báling Jánosnak adott szavát visszavonta, hanem elutazni készült az egri püspökhöz, hogy kath. hitéről és a róm. kath. egyházzal való benső egyesüléséről nyilt vallomást tegyen. A püspök útitervéről Báling J. várkapítány értesülvén, 1640. decz. 13-án Joó Mihály vezetése alatt kiküldött zsoldosai által, a munkácsi zárda templomában, püspöki díszruhában szent misét végző Taraszovics Lászlót elfogatta s meglánczolva az utczákon keresztül vezettetvén, a vár börtönébe vettette. III. Ferdinánd 1641. február 22-én kelt rendeletével a püspök szabadon bocsátását elrendelte ugyan, de ezen császári leirat Báling Jánosnál süket fülekre talált. Taraszovics László püspök ily igazságtalan üldöztetése és megaláztatása közvetetlenül a görög kath. papságot sértvén legérzékenyebben, mozgalom indult meg a szabolcsmegyei görög katholikus papság között, hogy a főpásztor, - kinek a római katholikus egyházzal való egyesüléseért ily megaláztatást kellett szenvednie - kiszabadítására pártfogókat szerezzenek. Marinics János szabolcsi főesperes, dorogi lelkész volt az első, ki nem kimélve semmi fáradságot és költséget, a káptalanok és mágnásoknál keresett közbenjárást, hogy püspökét szabaddá tehesse. A gör. kath. papság kegyelmi kérvényét siker követte, mert a császári kiküldött Eöry Zsigmond soproni alispán erélyes fellépésére Rákóczy György fejedelem inkább megijedve, mint önként hajolva, az 1640. decz. 13-tól 1642. április 5-ig börtönbe zárt és megkínzott főpásztort szabadon bocsátotta. Nem derült azonban boldogabb korszak Taraszovics L. püspökre, miután Báling J. várkapítány gondoskodott arról, hogy az üldözött főpásztor részére a keserűség pohara mindig csordultig legyen. Mert a püspök elleni zaklatásokkal Báling János fel nem hagyván, zsoldosai által a püspököt a munkácsi zárdából kihányatta és javait elfoglalta. A püspökségről lemondott Taraszovics Lászlónak III. Ferdinánd 1643-ban kelt s szalai Barkóczy László nagy-kállói várkapítányhoz intézett rendeletével a szepesi kir. kamarától kiszolgáltatandó évi 200 frt segélyösszeget rendelt, lakóhelyül pedig Nagy-Kállót jelölte ki részére, a hol 1645-ben sok megpróbáltatással sújtott életét befejezte.

Azonban Taraszovics püspöknek a kathoiczizmus eszméjéért kiállott szenvedése és méltatlan megaláztatása csak fokozta a görög szertartásu papságban 345és hívekben az unio megkötése iránt táplált erős hajlamot, miért is a szabolcsmegyei születésü Rosztoszinszky Parthenius Péter és Korniczky Demeter szerzetes atyák, a görög papság és hívek megbízásából 1645-ben Egerbe mentek Jakusich György püspökhöz, hogy az unio megkötésének ügyét vegye kezébe és valósítsa meg.

1646-ik év április 24-én Ungvárt Jakusich György egri püspök elnöklése alatt tartott egyházmegyei gyűlésen a nagy számban megjelent görög szert. papok a katholikus hitvallást ünnepélyesen letevén, azon föltétel alatt, hogy 1-ször saját görög szertartásukat teljes épségben megtarthatják, 2-szor püspökeiket maguk szabadon választhatják, 3-szor a római kath. papsággal egyenlő jogokat és kiváltságokat élvezendnek - a római kath. egyházzal végleg egyesültek.

Az unio megkötése idejében Szabolcs vármegyében - hozzáértve a mai Hajdumegyét is - illetőleg a nagy-kállói főesperesség területén, 60 gör. szertartásu egyházközség létezett.

Míg Szabolcs vármegye egyik történelmi nevezetességü helye, Nagy-Kálló Taraszovics László munkácsi püspöknek végnapjaiban nyugalmas lakóhelyet adott, vármegyénk egy másik községe, Szakoly, Rosztoszinszky Pathenius Péter püspökkel ajándékozta meg a munkácsi egyházmegyét. Azon körülmény, hogy Taraszovics László nyugalomba vonult püspök Szabolcsmegyében többször megfordult s így személyesen ismerte a kitünő lelki és természeti adományokkal megáldott Parthenius Pétert, mindenesetre nagy befolyással 346volt arra nézve, hogy Patheniust mint kisegítőt magához vegye s majdan mint püspökutódját hagyja maga után, mint oly egyént, kinek képzettsége, akaratereje biztosítékot nyújtott arra nézve, hogy az unio még gyenge csírája a szívekben erős gyökeret verjen s annak fejlődését minden megtámadás ellen sikerrel megvédelmezze. Parthenius Péter - kit mint Szent-Bazil rendü szerzetest, 400 megyebeli pap püspökké választott - résztvett az 1648-ik év szeptember havában Nagy-Szombatban tartott nevezetes egyházi zsinaton, a hol a kath. főpapok és mágnások jelenlétében a gör. kath. papság és hívek hitéről nyilt vallomást tevén, az egyesült görög-katholikus egyház ügyét a római katholikus egyház pártfogásába ajánlotta. Parthenius Péter püspöknek ez a nyilatkozata és eljárása nemcsak nagy örömmel és dicsérettel fogadtatott; de Lippay György esztergomi érsek az egyesült görög-katholikus hívek érdekében egy önálló püspökség felállítása és szervezése iránt a római szentszékhez részletes jelentést terjesztett fel.

A római kath. egyházzal való egyesülés alakilag tehát meg volt kötve, de teljes megvalósulása csak négy évtized mulva, az 1690. év táján következett be, minek egyrészt az volt az oka, hogy az évszázadokon át ápolt schismatikus szellemből egyszerre kibontakozni nem lehetett, másrészt pedig a Rákóczyak, kik ellenségei voltak az uniónak, egyes vármegyékben még találtató, hittől szakadottak részére görög nem egyesült püspököket neveztek ki. Ily körülmények között Kolonics Leopold esztergomi biboros-érsek 1689-ben Rómából De Camelis József gör. kath. szerzetest hívta meg a munkácsi püspöki székre, hogy ez, ismert erélyességével, az uniót teljes diadalra segítse. E választás azonban a görög kath. klerusban nagy elégedetlenséget okozott, nemcsak azért, mert De Camelis püspökké történt kinevezésében az unióban kikötött szabad püspökválasztási jog megsértetett, de főképen azért, mert ez időtől kezdve a munkácsi püspökség önállóságát elvesztette, s egész 1771-ig a munkácsi püspökök csak mint apostoli vikáriusok, az egri püspökök főhatósága alatt, mint azoknak püspöki helyettesei működtek. De Camelis József valóban sikerrel terjeszté az uniót, s a megbomlott egyházi fegyelem ügyét is nagy tapintattal rendezte. Hivatalos egyházi látogatás czéljából gyakran megjelent Szabolcs vármegyében, hol egyházi gyűléseket is tartott, melyekről, mint minden hivatalos intézkedéséről, naplót vezetett. Elévülhetetlen érdeme, hogy 1692-ben Kolonics érsek segélyezése mellett, erkölcsnemesítő könyveket adatott ki a szabolcsmegyei görög-katholikus papság és hívek részére. Hogy De Camelis J. püspök nagy tudománya és erélye miatt egyházmegyéje összes hívei előtt is nagy tekintélylyel bírt, onnan is kitűnik, mert Fenesy György egri püspök őt kérte fel, hogy a Julián- és Gergely-féle naptár egyesítését nagy befolyásával eszközölné. Ezen felhívásra De Camelis J. 1691-ben írott levelében azt válaszolja: hogy "a naptáregyesítés mind vallási, mind politikai tekintetben igen kivánatos lenne ugyan, de a fennálló viszonyok között az most kivihetetlen; megigéri azonban, ha Isten élteti, törekedni fog arra, hogy az egyesült gör. kath. egyház is elfogadja a Gergely-féle naptárt és időszámítást."

Mivel pedig a szabolcsmegyei gör. kath. egyházak állapota a magyar népnek igen változó, sokszor szomoru helyzetével szoros kapcsolatban volt, úgy a nemzeti jogokért folytatott erős küzdelmek, valamint a vallási ügyek érdekében keletkezett harczok és villongások, különösen a vallási hitéletre nehezedtek káros befolyással, kitűnik ez De Camelis J. püspöknek 1705. év okt. 17-én Bizánczy György nagy-kállói gör. kath. lelkészhez írott leveléből, melyben megbízza a nevezett nagy-kállói lelkészt, hogy a szabolcsi és szatmármegyei 347gör. kath. egyházakat látogassa meg, tartson szigorú vizsgálatot, mert fájdalommal értesült arról, hogy a gör. kath. egyházakban a hitélet meggyengült, a templomokból a szent-képeket eltávolították, a görög szertartást megváltoztatták és másunnan ide menekült hittől-szakadt papokat fogadnak be és oly szokásokat vesznek alkalmazásba, melyek a szentatyák tanításával ellenkeznek.

A gör. kath. egyházaknak De Camelis J. püspök idejében szomoru helyzete volt, mert míg a nép a jobbágyság terhe alatt nyögött, addig lelki vezéreiket, papjaikat sem tekintették valódi papoknak, mert a jobbágyi szolgálatok teljesítésére kényszerítették. De Camelis J. püspök, mint olaszországi származásu, más viszonyokhoz szokván, sehogy sem tudta egyházmegyéje népeinek és papjainak e lealázott állapotát tűrni; pártfogójához, Kolonics bíboros primáshoz fordult, hogy hathatós fellépése által a császárnál eszközölné ki a gör. kath. papságnak a szolgai állapotból való felszabadítását. A püspök kérelme eredményes volt, mert Leopold császár 1692. aug. 23-án kelt határozatával az egyházak, parochiák és isteni tiszteletekre szánt telkeket a jobbágyi terhektől felszabadítja, egyben elrendelvén, hogy a népesség számarányához képest a községekben templomok, lelkészi lakok, iskolák, temetők részére szabad terület jelöltessék ki. Nyomatékosan említi fel a császári okirat, hogy a mennyiben e gör. kath. papok törvényes házaséletet folytatnak, gyermekeik is, mint szabad szülők gyermekei, a jobbágyi állapot- és szolgálatoktól felmentessenek.

A császári legmagasabb kegy csakis az egyesült gör. kath. egyházakra és papokra vonatkozott, minek következtében tömegesen jelentkeztek úgy a bihari, mint a szabolcsi gör. kel., még nem egyesült román papok De Camelis J. püspök előtt, s neki kánoni engedelmességet igérvén, kath. hitükről pedig nyilt vallomást tevén, a Nagy-Váradon felállított vikáriatusságban, a munkácsi püspökség alá állottak.

Ez időben Debreczenben is tekintélyes gör. kath. egyház létezett. Vármegyénk két községében Nyír-Baktán és Petneházán, melyek most egy lelkészetet alkotnak, De Camelis J. püspök korában két önálló lelkész működött. Pócs-Petri, mely község most a kis-létai anya-egyházhoz van csatolva, még a XVIII-ik század első felében szintén önálló parochia volt, mert 1756-ban Blenárszky László tokaji lelkész a pócs-petri lelkészetet nyerte el, s az említett évben a mária-pócsi Szent-Bazil rendü szerzetnek adta tokaji házát és két szőlőjét; elhalt 1758-ban Pócs-Petriben. A szepesmegyei származásu Olsay Mihály pedig 1722-ben mint mária-pócsi lelkész működött, de miután Olsavszki Mánuel által Mária-Pócson a Szent-Bazil rendü szerzetesek telepíttettek le, Nagy-Kállóba költözött és itt elhalván, Mária-Pócson temettetett el.

A szabolcsvármegyei gör. kath. egyházak között kétségkivül a legrégibb a nagy-kállói anya-egyház. Ez állításunkat megerősíti azon hiteles adat, hogy az 1780-ik évben kiadott szabolcsmegyei gör. kath. egyházak összeírásában a nagy-kállói, mint ősi egyház említtetik, templomát pedig a XVI-ik századból valónak mondják; de bizonyítja ezt Leopold császárnak 1670. április 30-án kiadott adomány- és kiváltságlevele, melyben a nagykállói gör. kath. egyháznak, mint már a XVII. században tekintélyes hitközségnek, nemcsak italmérési jogot adományoz, hanem az oklevélben szabad vallási gyakorlat, személy- és vagyonbiztonság mellett legmagasabb császári pártfogást és védelmet is biztosított.

Jóllehet e császári rendelet Kassán 1670. junius 4-én gróf Csáky Ferencz főispán, Nagy-Kállóban 1670. jun. 6-án Sennyey Ferencz várkapitány és szintén Nagy-Kállóban 1670. jul. 5-én Barkóczy Zsigmond, végül 1670. aug. 28-án a szepesi kincstári tanácskozmányban Nebest Mihály által kihirdettetett és annak szigoru megtartása megigértetett: mindazáltal a nagykállói gör. kath. hívek nem nyerték meg az óhajtott békét, mert a vallási 348zaklatások és polgári jogaik megcsonkításának törvényes orvoslása végett ismét a trón zsámolyánál keresnek meghallgatást és védelmet. Ezen felfolyamodásra 1689. febr. 5-én a fent érintett adomány- és kiváltságlevelet Leopold császár ismét megerősíti, azon határozott kijelentéssel, hogy a nagy-kállói görög-katholikus hívek, épen úgy, mint más vallásu polgárok, az év minden szakában jogosítva vannak az italmérési jog gyakorlatára, egyszersmind görög szertartásuk szabad követésében őket senki ne merészelje háborgatni és megzavarni. Már az a körülmény is, hogy mint fennebb említve volt, Taraszovics László püspök nyugalomba helyezése alkalmával Nagy-Kállót választá lakóhelyéül, csak megerősíti azt az állitásunkat, hogy itt már akkor egy jól szervezett gör. kath. egyházközség létezett, a melyben a hivatalától megfosztott főpásztor, ki erős kath. elveiért és az unió diadaláért püspöki süvegét áldozta fel, a vallás vigaszában keresett és nyert enyhülést. A nagy-kállói gör. kath. templom szerelvényei között van egy műbecsértékkel bíró, díszes ezüst kézi kereszt az 1690-ik évből ezen felírással: KÁLLAI RÁC ECCLESIA KERESZTI. ANNO 1690, egy ezüst tányérka a görög ritus szerinti kenyéráldáshoz, 1664-ik évből és egy díszes áldozókehely-takaró ezen körírattal: "Ezen takaró a város pénzén vétetett, Isten szolgája Fejér Péter által a kállói templomnak, 1677-ik évben. Atyának, és Fiunak és sz. Léleknek nevében." Végül egy ezüst doboz a betegek áldoztatásához ezen felírással: A NEMES OROSZ ECCLESIJA TSINALTATTA 1788.

A rendelkezésre álló okiratokból a nagy-kállói gör. kath. lelkészek névsorát következőképpen állíthatjuk össze:

A n.-kállói anya-egyházhoz volt csatolva a napkori hitközség 1814-ig; ekkor önálló lelkészetté emeltetett.

Jelenben a nagy-kállói gör. kath. lelkészethez tartozik a kis-kállói gör. kath. fiók-egyház. E helység, valamint Biri 1780-ban Kállay János által román nyelvü telepítvényesekkel népesíttetett be, a lakosok azonban jelenleg már mind megmagyarosodtak s a román nyelvet teljesen elfelejtették. A kis-kállói gör. kath. fiók-egyház temploma az 1852-ik évben épült fel a hívek hozzájárulásával ugyan, de főképen a Kállay család nagylelkü adományából és tetemes áldozatkészségével. Kállay Bertalan, Rudolf, Károly és Lőrincz szép pénzösszeget és a szükséges anyagot ajánlta fel az építendő kis-kállói gör. kath. templomra, Kállay Kristóf cs. kir. kamarás és adminisztrátor pedig igen alkalmatos helyen egy hold területü telket ajánlott fel az új templom helyéül, a melyen a fentírott évben felépült a jelenlegi szép templom. Őseinek nemes példáját a kis-kállói gör. kath. templom és iskola pártolása és segélyezése körül jelenben is követi a Kállay család egyik, Kis-Kállóban lakó utóda, özv. Kállay Ottóné.

a kik mind csakis a magyar nyelvet beszélik.