Az is tény, hogy Szabolcsmegyének keleti része, t. i. Nyírbátor vidéke 1550-1553. körül az erdélyi szász lutheránus szuperintendecziához tartozott. Majd az erdélyi példát követve, az óvári zsinaton (1554.) kimondatott, hogy szuperintendenseket és espereseket kell választani. Így választatott meg Báthory György óvári földesur udvari papja, Tordai Demeter püspöknek 1554-ben.

Az egyes gyülekezetek szervezkedését, valamint azt, hogy kik voltak ez időtájt névszerint az egyes gyülekezetek lelkipásztorai, az azon idők eseményeit fedő sűrü homály miatt bajos volna elmondani, annál kevésbé, mivel az irányt egyes pátronusok, a községek földesurai adták s az egyházi élet kormányzata még szinte két századon át a polgári községi élet körében maradt. A kállói egyháznak két papját kutatta ki ez időből bessenyei Széll Farkas, állítván, hogy 1559-ben Pátrohi Imre, 1560-ban pedig Lábnyomó Benedek, előbb debreczeni, majd kassai papok voltak a kállói egyház prédikátorai.

Az esperesek neveit szintén nem ismerjük Szabolcs vármegyében a XVI. század közepén.

Visszatérve a XVI. századba, az alakulás időszakához, az iskolák keletkezéséről s az új egyházhoz való viszonyukról kellene még röviden szólanunk. De adataink azon korból igen hiányosak. Annyi bizonyos, hogy minden új hitet valló gyülekezetben a prédikátor mellett minden községben voltak tanítók s így iskolák is. A fentebb elősorolt szabolcsvármegyei új hitet valló egyházközségekben a lelkészek díjlevelei mellett mindenütt fel van sorolva a tanítók díjleveleinek tartalma, a hol pedig ez részletezve nincs, ott ezen kifejezésekkel van jelölve a lelkészéhez viszonyítva a tanító fizetése: "A schola mesteré felényi", vagy: "A schola mester bére felényi", általában "schola mester jövedelme", "mester béri", vagy "Rectoris proventus"... Mindezek minden egyházból történetileg igazolják, hogy az új hitet valló gyülekezetekben már a XVI. században, az alakulás korában 355a lelkészek mellett "rectorok", "schola mesterek", s így iskolák voltak széltére. Hogy már a XVI. században, a reform. egyház értelmében s a fentebb említett zsinatok végzései szerint voltak szervezve a szabolcsmegyei egyház-községek, az több mint valószinű; sőt bizonyosra vehető. De a század végéről s a XVII. század elejétől már az esperesek neveit is jól ismerjük. Legrégibb, a kit ismerünk az esperesek közül: Csengeri János, pálczai lelkész, 1596-ból, utána Csehi Pál, ugyancsak pálczai lelkész 1601-ből, Pataki Bálint kis-várdai lelkész 1604-ből, Váczi András 1609. stb. stb., a mint alább látni fogjuk.

Igy folyt le a XVI. század, az alakulás s megerősödés korszaka a szabolcsvármegyei egyházközségekre nézve. Kétségtelen, hogy a reformáczió befogadását s elterjedését a fentebbiekben felhozott indokok mellett leginkább előmozdította a szabolcsmegyei nagyszámú középnemességnek a reformáczió mellett való sorakozása és nyilt állásfoglalása.

A XVI. század vége felé azonban, Rudolf uralkodása alatt s még inkább a XVII-dik században, megjött a visszahatás, megkezdődött a reakczió. Ez azután kiterjedt az egész országra, így Szabolcsmegyére is. Ez a visszahatás pedig nyilvánult a prot. papok elűzetése s a prot. templomok elvételében. A vallás szabad gyakorlatának meggátlása miatt mindenütt kitört az elégületlenség. Az elégületlenek Bocskay Istvánt választották vezérökké, ki saját várából, Kerekiből megindulván, Szabolcsmegyén át vonult Kassára s e közben 1604. okt. 29-én Kállót elfoglalta.

Bocskay István fellépése s nyert csatái következtében a bécsi béke 1606. junius 23-án aláiratván, a vallási ügyek egy időre ez által rendeztettek. Ámde benne volt már a reakczió, a visszahatás lelke az emberekben s a jezsuiták Pázmány Péterben hatalmas támaszt nyervén, a visszahatás folyt egész erővel az egész vonalon, országszerte, Szabolcsban is. Midőn azután, főleg II. Ferdinánd alatt a protestantizmus teljes kiírtása tűzetett ki czélul s a papok elűzettek, a templomok elvétettek, Bethlen Gábor sok harcz, hosszas alkudozás után ismét megkötötte a békét, mely azonban szintén nem lett állandóvá. De a nemzeti jogok s a vallásszabadságnak abban az időben hatalmas támaszai, védői támadtak az erdélyi fejedelmekben. Egymásután léptek fel Bocskay István, Bethlen Gábor s I. Rákóczy György. Ez utóbbi is épen Szabolcsmegyében N.-Kállón kiadott körlevelében (1644. február) hívta harczba a haza és a szabadság fiait s megkötötte a linzi békét 1645-ben, melyben a vallásszabadság a földmívelőkre és jobbágyokra 356is kiterjesztetik; de mind hiába. A szabolcsmegyei ref. egyházra is szomoru idők jártak. Itt különösen a kuruczok és a labanczok ellenségeskedései miatt szenvedtek sokat egyházak, lelkészek és tanítók. Ehhez járultak a Báthory Zsófia, I. Rákóczy Ferenczné zaklatásai, ki kieszközölte I. Lipótnál, hogy őt szándékaiban gróf Csáky Ferencz Felső-Magyarország generálisa támogassa, hogy parancsait a kállói és tokaji várkapitányok végrehajtsák. Hogy milyenek lehettek azok a parancsok, elgondolhatjuk azon panaszos feliratokból, melyeket a szabolcsi traktus a kemecsei, ibrányi, kisvárdai egyházmegyei gyűlésekből ír, hol Barkóczy István sszabolcsi főispánhoz s kállói főkapitányhoz, hol Nógrádi Mátyás helv. hitvallásu püspökhöz, melyekben panaszkodik (1674. szept. 4.), hogy a kéki s besztereczi templomokat kirabolták; panaszolják továbbá "a föld tiszteleteseinek (a lelkészeknek) szabados fogdostatását, hallatlan prédáltatását és ezekhez járulható siralmas törődését; könnyező orczával titkos helyeken való bújdosását, és az minden erő nélkül maradott föld népének, nem utolsó édes gyámolitól való megfosztódását." (Egyházmegyei levéltár.) Báthory Zsófiáról általában ismeretes, hogy neki Szabolcs vármegyében nagy birtokai lévén, a meddig hatalma ért, a fentérintett engedély alapján a ref. papokat, tanítókat elűzte, az egyházakat javaiktól megfosztatta s ez időtájt több községet visszaterelt a róm. kath. egyházba.

E szomoru viszonyok között is a reformált egyházak az egész XVII. századon keresztül tovább folytatták a szervezkedés munkáját. Részleges (partialis) és közzsinatokat (generalis synodus) tartanak. Részleges zsinatot a szabolcsi vagy akkori néven nyíri traktus tartott minden esztendőben. De közzsinat is számos tartatott a XVII. században a szabolcsi traktus területén; nevezetesen: Bátorban 1601. és Nyír-Bátorban 1631-ben, Kállóban 1651. junius 18-án, 1659. junius 25-én és 1667. junius 26-27-én; valamint ezen időtájt tartatott 1646. junius 10-én Szatmár-Németiben az a nemzeti közzsinat, mely a több mint kétszáz éven túl érvényben maradt Geleji Katona István-féle kánonokat megalkotta.

Annak az üldözésnek, melynek a protestánsok I. Lipót alatt ki voltak téve, csak a szatmári béke (1711. május 1.) vetett egy időre véget.

A XVIII. század első felében ugyanis az üldözések ujból kezdetöket vették. Adott ugyan ki a király egy rendeletet, az ugynevezett "Carolina Resolutió"-t; de a sérelmeket ez sem szüntette meg. Majd egy újabb rendelet (1732.) értelmében a protestánsok, ágost. és helv. hitv. evangélikusok hozzá kezdtek az egyház szervezéséhez, az evangyéliumi presbyteri szervezet alapján. Igy p. o. a helv. hitvallásu világi vezérférfiak 1734. nov. 8. Bodrog-Keresztúrban konventet tartván, a magyarországi reform. egyházat, a politikai négy kerület szerint szervezték. (Tiszántúl 13, Tiszáninnen 8, Dunamellék 8, Dunántúl 9 egyházmegyével.) A szabolcsi traktus a tiszántúli helv. hitv. egyházkerületbe esett. S ugyancsak a bodrog-keresztúri konvent a választás megejtéséig a tiszántúli kerületbe főgondnokul Báji Patay Sámuelt nevezte ki.

Az egyházi körök - kerület és egyházmegye - nem örömest hajtották végre a bodrog-keresztúri konvent végzéseit, miután ama gyűlésben csak világiak vettek részt; minélfogva azután lassan ment a szervezkedés. Azonban a XVIII. század közepéről, már egyes gyülekezetekből is vannak adataink arra nézve, hogy minden egyházban gondnokok, sőt legtöbb helyütt fő- és algondnokok is választattak. Egy 1765-ből keltezett szuperintendencziális rendelet pedig már határozottan meghagyja, hogy: "a város vagy helység 357bíráján kívűl" kurátorok választassanak. Ismerünk szépen kidolgozott szabályzatot is azon korból az egyházkormányzatra, a gyülekezet rendtartására nézve. Hogy az egyházmegye mikor választotta meg az esperes mellé az egyházkormányzatban a coadjutor curatort vagy egyházmegyei gondnokot, s hogy ki vagy kik voltak az első gondnokai az egyházmegyének, azt még homály fedi. Az egyházmegyei vagy tractualis gyüléseken (partialis synodus) a XVIII. században is mindig csak az esperes említtetik elnökül, egyedül az ő előlülése mellett hozatnak a határozatok s itélkeznek a consistorialis gyűlések. Legrégibb coadjutor curator gyanánt ismerjük a XVIII. század végéről: Lónyay Mihályt (1788.) és Jármy Mihályt (1799.)

A XVIII. században a legjelentékenyebb események egyike volt a helv. hitv. egyházra nézve a szabolcsi traktusban is épen úgy, mint országszerte, a világi elemnek beillesztése az egyházszervezetbe.

Egyébiránt a vallási háborgatások az egész XVIII. század folyamán Szabolcsban is épen úgy napirenden voltak, mint az országnak más részeiben. A templomok elvétettek; templomot, tornyot építeni meg nem engedtetett. Egy templomtető megjavítása miatt járni kellett a vármegyét s a hatóságokat, míg arra engedélyt kaphattak az egyházak, p. N.-Kállón, hol Rozgonyi Pál róm. kath. lelkész feljelenti (1766.) az építkezni akaró ref. ekklézsiát a vármegyén s az egyházat az építkezéstől eltiltatja stb. Majd "1777. Horti Imre róm. kath. káplán az orosz pappal együtt vasárnap délesti cultus alatt az fiú-iskolába menvén, ... kilencz kis-kátét elszedett a gyermekektől s azt elvitte" ... "Gróf Batthyány Ignácz egri nagyprépost, Szabolcs vármegye Egyek községéből (akkor ez is Szabolcs vármegyéhez tartozott), 1768-ban épen nyár derekán 152 családot s összesen 901 lelket elüldöztetett."

Az 1781-iki türelmi rendelet, valamint az 1786-iki nyilt parancs némi pihenőt engedtek az üldözötteknek, míg végre ezek után meghozatott az 1790-1. évi országgyűlésen a korszakalkotó 26. törvényczikk, 358mely az evangelikus egyházak jogait s szabadságát, szabadabban, részletesebben állapította meg, mint az eddigi törvények. Ennek a törvénynek az alapján állt és épült az ág. és helv. hitv. egyház Magyarországon egy félszázadig az 1848. évi XX. t. cz. meghozataláig.

Az 1790-1. évi XXVI. t.-cz. meghozatala után békésebb napok következtek a protestánsokra Szabolcsmegyében is. Templomok, tornyok épültek az egyes községekben. Az egyház a belső, vallásos élet fejlesztésére fordítja minden erejét.

A XIX. század első felében a vallásháborgatások élét már kezdte elvenni a reformáczió és a könyvnyomtatás feltalálása óta rohamosan terjedő általános művelődés. A zaklatások 1790-1-től már inkább a vegyes házasokra szorítkoztak megyénkben is, melyeknek orvoslását megkisérlette az 1832-36-ki, majd törvényileg orvosolta az 1843-4-ki országgyűlés, mígnem az 1848. évi XX. t.-cz. kimondotta a teljes vallásszabadságot és vallásegyenlőséget is.

Ugyancsak 1790-1-től kezdve az egyházmegyei (partialis synodus) gyűlések kettős elnökség: az esperes és coadjutor curator (segédgondnok, egyházmegyei gondnok) elnöklete alatt tartattak.

Az 1848-49-iki forradalom után szomoru idők következtek a protestáns egyházakra is. Mint az ország, azonképen a reform. egyház is ostromállapotba helyeztetett. Gyűléseket tartani nem volt szabad 1851-1854-ig. Espereseket nem választottak; hanem kinevezett, megbízott elnökök (a felsőszabolcsi egyházmegyében Keresztúri János fogadta el a kinevezést szuperintendensi kézből) vezették az egyházmegye ügyeit. Gróf Dégenfeld Imre a negyvenes években megválasztott segédgondnok mindaddig vonakodott az egyházmegye kormányzatában résztvenni, míg a gyűlések tartása (1854.) meg nem engedtetett.

359Az ekként, habár cs. kir. biztosok jelenlétében, megengedett protestáns egyházmegyei gyűlések voltak azon találkozási helyek, a hol a vezéremberek összejöttek.

Az 1859. évi szept. 1-én kiadott "pátens" vagy nyiltparancs ellen a felső-szabolcsi egyházmegye Nagy-Kállón és Nyíregyházán tartott gyűléseiben, a tiszántúli egyházkerület pedig 1860. január 11-én Debreczenben, az úgynevezett "Nagy templomban" tartott országos hírű gyűlésében foglalt állást.

Elkövetkezett azután az 1867-dik év, az alkotmány visszaállítása, az országgyűlések tartása s új törvények hozatala, a melyek a törvényes rendet minden irányban helyreállították és a vallási békét és autonómiát biztosították.

Ilyen szellemi tőkével, ilyen szervezettel folytatja működését a felsőszabolcsi ev. ref. egyházmegye a jelenben a koronás király által 1893. évi dec. 29-én megerősített "Egyházi Törvények" alapján és értelmében, Istennek dicsőségére, a haza javára, a vallás-erkölcsi érzés ápolása, fejlesztése s az értelmi felvilágosodás terjesztése érdekében.