A törvénykezésről szólván, mely ujabb igazságügyi alkotásaink következtében, hazánk egész területén egységesen van szervezve, alig hozhatunk fel olyan különös jelenséget, mely vármegyénk külön intézményeként vagy sajátságaként volna felemlíthető.

A mai kor elegyenítő iránya nem is alkalmas ezen a téren az egyéni, különös sajátságok kifejlesztésére; de azt hiszszük, abban sem tévedünk, ha Szabolcs vármegye törvénykezését, igazságügyi alkotásait, a legrégibb időkben is hasonlónak nyilvánítjuk a vele ugyanazon viszonyok közt élő vármegyék törvénykezésével vagy igazságügyi alkotásaival, mert hiszen vármegyénk területén, történetének tanúsága szerint, a legrégibb időben sem állott fenn valamely különös törvénykezési mód, vagy az ország általános törvényeitől eltérő jogi intézmény.

Más vármegyében is megvolt az a táblabirói világ, melynek felfogása a vármegye egyik-másik tipikus alakja révén az ujabb időkig bevilágított a vármegyei igazságszolgáltatás menetébe, s a mely hazánk újabb szervezetű legfelsőbb birói karának is oly tiszteletreméltó jogászokat szolgáltatott, mint Szabolcs vármegye jogász-közönsége közül Somossy Ignácz és Bónis Sámuel voltak, kik közül az utóbbi a Karagyorgyevics-féle szerb összeesküvési bűnperben való működésével vonta magára nemcsak a hazai, hanem a külföldi jogászoknak is elismerő figyelmét.

Az ősi igazságszolgáltatásnak maradványai, tárgyi és helyi emlékei, azonképen más vármegyékben is élnek. A polgári törvénykezés és criminaliumok porlepte aktái más vármegyék levéltárában is feltárják az újabb kor kutatói előtt az ősök öröklött jogászi józan felfogását és bírói talentumait, olykor azt a naív felfogást, mely a letünt patriarchális kor jellemvonása.

De ha külön jogintézménye vagy különös jogi alkotása révén nem exczellált is Szabolcs vármegye társai közt, mégis Szabolcs vármegyét kell első helyre tennünk a fő és székhelyen kívűl eső azon vármegyék közt, melynek területén találni a magyar királyság legrégibb törvényhozási emlékeire. Ilyen törvényhozási emlék, hogy első helyen említsük, e monografia más helyén ugyan már említett, de felemlítés nélkül ebben a fejezetben sem hagyható szabolcsi földvár, a hol közismeretü történeti adatok szerint Szt. László király, aki Géza testvérével és Salamonnal, IV. László és V. István 225királyokon kívül legtöbbet tartózkodott és ült törvényt a vidék nemeseivel Szabolcs vármegye területén, oroszországi hadjárataiból visszajövet itt tartá, számos üdvös intézkedései és régibb törvények megerősítésével, a nagyjelentőségű szabolcsi országos zsinatot, a mely vonatkozó kútforrások szerint 1092. junius 13-ikán vette kezdetét.

Nem érdektelen talán az itt hozott különböző büntető, a Nyíregyháza látogatására s a keresztény vallás megerősítésére szolgáló végzeményeken kívül a zsidókra s a vasárnapi munkaszünetre vonatkozó rendelkezést felemliteni.

"Ha zsidók keresztény nőkkel házasságban élnek, mondja Szt. László említett törvénye, vagy ha valamely keresztény egyént rabszolgaságban tartanak maguknál, ezek tőlük elvétetvén, szabadságukba visszahelyeztessenek."

"Azon zsidó, kit valaki vasárnap vagy más ünnepen munkánál ér, veszítse el szerszámait, melyekkel dolgozott."

Nem egy régen letünt sötét századnak alkotását kell Szt. László eme törvényében keresnünk, és nem bizonyos czélzatossággal idézzük a vármegye területén, kétségtelenül tehát leginkább e vidék előkelőivel hozott emez ősi törvényczikkelyt, hanem mint a nagy király jogrendre törő alkotását, mint amaz emléket, hogy a zsidó és keresztény között az idők szokásának megfelelő házasság az idézett törvény keletkezése előtt már létezett, s hogy a keresztény tanokra fektetett vallás-erkölcsi rend érdekében más államok hasonló alkotásaihoz képest szelid megtorló intézkedések tétettek eme nagy királyunk által.

Közvetetlenül a törvényhozást illető eme helyi emléktől eltekintve, első hely illeti Szabolcs vármegyét abban a részben is, hogy ennek a vármegyének területén és ősi helyneveiben találunk az ős magyar bírói tisztet viselők: a Gyulák és Karkhászok emlékeire is, amint Konstantin császár a beköltöző magyaroknál létező legfőbb bírói tisztet viselők nevét irásban feljegyezve hátrahagyta. Ennek a két legfőbb bírói méltóságnak nevét vagy emlékét őrzik, több, itt nem részletezhető adatok szerint, a mai Gyulaháza és a vele közel tőszomszédos Karász helynevek és ezekkel a nevekkel jelölt területen található fel, vagy mutatható ki az ősi igazságszolgáltatásnak kegyeletre méltó egyik ősi szinhelye is.

Az alább csak vázlatosan érintett helyi és okirati adatok alapján, ilyen ős törvénykezési színhelyül tekintendő különösen a mai Karász község melletti földmű, mely közönségesen Garadomb néven ismeretes, s már a legrégibb ismert okiratokban (lásd a Zichy-okmánytárt) előfordul. Erre szolgáló bizonyítékul veendő az a körülmény, hogy a megtelepülést követő századokon keresztül, még akkor is, midőn az ős magyar bírói legfőbb tisztet viselőket nem nevezték többé Gyuláknak és Karkhászoknak, hanem országbíróknak és nádoroknak, valahányszor a vármegye területén nádori itélőszék tartatott, Magyarország mindenkori nádorai, bizonyosan az elődök tiszteletben tartott hagyományát követve, mindig a mai Karász közelében, bizonyára az előbb említett földmű szinhelyén jelentek meg és tartottak nádori itélőszéket, "in congregatione nostra generali universitate nobilium de Zabolch et de Beregh - prope villam Karaz celebrata" - a mint erről Miklós, László majd Konth Miklós és a Zsigmond idejebeli Gara nádor, nemkülönben Palóczi Máté országbíró 1343., 1347., 1349., 1351., 1435., stb. évben Karászon kelt okleveleikben, az itt, illetve Karász közelében tartott itélőszékeikről megemlékeznek.

226Hogy ez alatt a "prope villam Karaz" hely alatt az említett földművet kell értenünk, és hogy ez a földmű ős igazságszolgáltatási, egyszersmind áldozati hely volt, annak bizonyságául szolgál, e sorok írója szerint, külső alakja is, mely a vármegye területén található és elnevezésének megfelelő ős sírhalmoktól eltérően, földsáncztól körülvéve, mintegy udvart tüntet fel, ahol az ős igazságszolgáltatást tevők, bizonyára valamely azzal összefüggő szertartást végezhettek.

Habár szorosan véve, nem tartozik a vármegye törvénykezési keretébe, mint helyi vonatkozást, e helyen kell felemlítenünk, hogy ugyancsak ennek az ős igazságszolgáltatási helynek közelében tartatott törvény a Zsigmond király korabeli nyírségi lázadás egyik főembere, a Szabolcs vármegye bandériuma által a vármegye Szatmárral határos e részén legyőzött és elfogott "Márton" nevü vezére felett is, aki azután a Karász közelében fekvő Gyulaháza községnek, Ajak-Anarcs határszéleivel egybe folyó határdombján akasztatott fel, s ezen törvénykezési aktus után így a domb, mely azután, szóhagyomány szerint, hosszú ideig vesztőhely volt, máig Márton fájának s a domb alatt elterülő földterület mindenik szomszéd határban, Márton fája dülőbelinek neveztetik.

A vármegye területén századokkal előbb elkövetett egyik nagyobb violencziális esetnek eredete után ma már sokak által ugyan alig ismert, de annál sűrűbben használt szólásforma: "szomorúan áll, mint Komoró alatt Guta" - tartotta fenn emlékezetét.

Okiratilag nem ismeretes előttünk annak a törvénykezési eljárásnak az eredménye, melyet Komorónak ezzel a példabeszéddel emlékezetben fentartott feldúlása vont maga után, de a Zichy-okmánytárnak Chepen (valószinüleg Csapon) 1311. körül kelt egyik okirata már tanúskodik róla, hogy az ország egyik főbírája Ung és Bereg vármegyék nemeseivel közgyűlést tartván, Lóránt fia Sándor panaszára Buchtai János és Beregi Makó ellen Komoró helység elpusztítása tárgyában tanúhallgatást rendel el. - 1336-ban pedig I. Károly király hagyja meg az egri káptalannak, hogy Komorói Tamás birtokán, - aki az okirat szerint a birtokát képező Komorónak mindenestől való elpusztitását, az ő kifosztását, magának elhurczolását és egy éven át rablánczon visszatartását, a következő évben pedig nevezett birtokán felül Bodón (elpusztult hely, a mai Komoró és Fényes-Litke közt a Tisza partján volt Bel-Öszöddel együtt, ma Bodonszeg dülő elnevezés tartja fenn emlékét) falujának hasonló módon elpusztitását, házának felégetését és nővére birtokának is felprédálását panaszolta, - a Cseteri Jób fiai által elkövetett hatalmaskodást vizsgáltassa meg.

A két feldúlás közül melyik okozta Komorónak elpusztulását, és melyik vonta maga után, hogy a közelébe eső Guta földtér, a melyen későbbi századokban a legujabb időkig, az után a földtér után nevezett "Guta" csárda állott, szomoruságban maradt meg Komoró végén, el nem dönthető. Elég az, hogy ez után az eset után, mely Szabolcs vármegye legrégibb törvénykezési eseteinek sorában számot tevő, Komorónak ujabbi benépesitését I. Lajos király vette gondjába, aki a Zichy-okmánytárban található okirata szerint, azzal az igérettel intézett az ország lakosaihoz felhívást, hogy a Komoróba települőket oltalmában részesíteni és szabadságaikban meghagyni, oltalmazni fogja.

Azon körülmény után, hogy az ország említett főbirája által Ung és Bereg vármegyék nemeseivel tartott törvénykezési gyülésen emelt panaszt az előbb említett Lóránt fia Sándor, Komoró község elpusztítása miatt sem 227Komorót, sem az említett törvénykezési esetet nem sorolhatni sem Ung vagy Beregh területéhez, sem ezeknek a vármegyéknek törvénykezési esetei közé, mert egykoru oklevelek szerint nemcsak Komoró, hanem az azon felül fekvő, a mai nap és az utolsó időkben Unghoz tartozó Győr is szabolcsmegyei község volt, amint ez Rozgonyi Simon országbíró Kisvárdai Domokos fiainak Kistárkányi Miklós deák ellen folyt perében, többek közt Győr nevü szabolcsvármegyei birtokra vonatkozó oklevelek viszszatartása dolgában, hozott itéletéből is kitünik.

Már a XIII. század végéről, még inkább a XIV. század elejéről, számtalan, közkézen forgó oklevél tárgyal ennek a vármegyének törvénykezéséből való eseteket. Hogy csak a XIII. század végéről való eseteket említsük, így a váradi káptalannak 1284-iki okirata, mely szerint Káta nemből való Tamás mester, ugyane nemből származott Tamással és Pállal, a káptalan előtt többek közt Pap és Paszab birtokaikra nézve kiegyeznek; a Zichy-okmánytár 1284. körül kelt okirata, mely bírói bizonyítvány arról, hogy Péter és István comesek, Aladár comessel (a Várdayak ősével) Bel Öszöd birtokra nézve, mely birtok a mai, - különben akkor is létezett, - Dögén felül a szintén elpusztult, s már fentebb említett Bodon mellett feküdt, kiegyezett; az egri káptalannak év nélkül való az az irata, melyben IV.-ik László királynak jelenti, hogy Keled fiait most említett Öszöd és Tölgyes birtokába beiktatni akarta, s ennek Aladár fia László ellent mondott, és ugyanennek a káptalannak, ugyancsak IV. László királyhoz intézett irata, a melyben az jelenti, hogy Öszöd és Tölgyes birtokba László, Aladár fia, ellenmondás nélkül beiktattatott; a Zichy-okmánytár 1293-iki keletü okirata, mely szerint Aladár fia László, az Omode nádor által Rosal földtér örökségi joga iránt odaitélt esküt, öt családjabeli és húsz más nemes társával, leteszi arra, hogy az említett Rosal földtér (a Veresmart közelében mostanában községi minőségéből kiesett Rozsály) az ő örökös földjét képezi és képezte; Semjénben 1293. körül kelt bírói bizonyítvány 228arról, hogy László, Aladár fia és Csud nevü jobbágy esküjének letevésére uj határidő tüzetett ki; ugyanott és ugyanabban az évben Szabolcs vármegye alispánjának okiratos levele arról, hogy Opoy comes és Aladár fia László közt fenforgó ügy tárgyalását, azért, mivel László, (a Várday család egyik őse) Omode nádorral királyi követségben Lengyelországba lesz menendő, elhalasztja; Budán 1297. évben kelt bírói bizonyitvány arról, hogy az emlitett ügyben Benk és Mogyorós nevü birtokok megbecsülése iránt hivatalos intézkedés történt; a budai káptalannak 1299-ben kelt okirata, mely szerint a káptalan előtt Keled fia Péter comes, Istvánnal és testvérével Lászlóval, az Aladár fiaival, valamint szintén a Gut-Keled nembeli Pelbarttal, úgy Gyula marázi nemessel (ez a Maráz a mai Ajak, Karász és Thass közt feküdt) és testvérével Gyorkkal a káptalan előtt megjelenvén, ott élőszóval azt a felvallást tették, hogy Ajak földjének az országút által egyenlő részre osztott nyugati felét Szennay Csepán fiainak átengedik; a Rákoson ugyancsak 1299. évben kiadott bizonyítvány arról, hogy Kis Kozma, aki más adatok szerint az Ajak község területéhez tartozó s más csak dülőnév után ismert Ige földnek volt birtokosa és Aladár fia László közt fenforgó ügyben, miután nevezettek ott, a királynak, lovagjai közt tartózkodása huszonkettedik napján, személyesen megjelentek, a feleletre határidő tüzetett ki; III. Endrének év nélkül kelt oklevele, mely szerint Bihar, Szabolcs, Szatmár, Szolnok és Kraszna megyék nemeseivel és más előkelőivel Nagyváradon (in villa Varadiensi) törvénykezési közgyűlést tartván, azon az egybegyült nemesekkel és minden másokkal Istvánt, az Ubul fiának Mihálynak a fiát, nyilvános gonosztevőnek s halállal büntetendőnek nyilvánítja akképen, hogy bárhol feltaláltatnék, Angyal testvére Péter ellenében és Aladár fia László ellenében, falvaik feldúlásával elkövetett tettéért kétszáz márka megfizetésével és bírói kedvezés nélkül halállal büntettessék - stb.

A XIV. század első feléből ismert, Szabolcs vármegyét s egykori egyéneit illető per-esetek közül az a peres eljárás érdemel emlitést, melyek 1328., 1329. és 1330-ban kelt bírósági iratok szerint, Bacskai Miklós, Aladár, Pelbárt fia és János, László fia ellen a Veresmart határában fekvő "Gyalmas" nevü halastó felett folytatott. A perre az adott okot, hogy Aladár fia Pelbárt és László fia János panaszt tettek, miszerint az 1328. évi lefolyt negyven napos bőjti idő alatt Bacskai Miklós az ő "Gyalmastó" nevü tavukon halásztatott és őket abban megkárosította. - A per tehát nyilván visszahelyezésre irányult.

Érdekes a pernek az a jelensége, hogy, mint az előbb közölt egyik oklevélben is már előfordult, a peres felek hely- vagy tárgyismerő tanúk helyett, magukhoz hasonló rendű és állásu tanúkkal, jobban mondva eskütársakkal vállalkoztak kölcsönösen annak bizonyítására, hogy a Gyalmastó kinek birtokát képezi és az abban való halászatot ki gyakorolta emberemlékezet óta. Miután pedig a nagyváradi konventnek 1329-ben kelt bizonyitványa szerint, Pelbárt és János Bacskai Miklos ellen Agárdi Benedek fia László, Öszödi Lőkös fia János és Szygani (Czigándi) István fia Domonkoson kívűl, a kik mint szomszédos birtokosok a fő, vagyis tárgyismerő tanúkul tekintendők, még Miklóst Kerecsényi Péter fiát, Kopolchot Apáthy Károly fiát, Lőköst Marázi György fiát, Magyar nevezetü Dezsőt, iváncsi Kánthur Isvánt, Miklóst, Leveleki Csanád fiát Istvánt, Apagyi Mihály fiát Demetert, Ibrányi Péter fiát Mihályt, Semjéni Mihály fiát Simont, Orosi Egyed fiát Jánost, Csaradai (beregi falu) János fiát Gábort, 229Papi János fiát Csépánt, Barabás Miklós fiát, Surányi Miklóst, Bekét, Bulcsui Mihály fiát, Jánost, Daróczi István fiát, Takasi Sándort, Pethőt, Terecsi Péter fiát Lászlót, Berencsi István fiát Pált, Gégényi Jakab fiát Dezsőt, Mikusi Mykus fiát Tamást, Komorói Loránt fiát Tamást, Jékei Benedek fiát Pétert, Lövői Tamás fiát Jánost és Balogivánosi János fiát valamint más régi nemes társaikat, összesen százat, vagyis a Kisvárdával határos községek birtokos urait, a kiknek névsora ekként fényes képet nyújt Szabolcs vármegye egykori birtokos nemes lakosairól, mintegy a mellettök való közvélemény megnyilatkoztatásául tanúként a nagyváradi káptalan elé állították és ezek a tanúk az előző három tanúval hasonlóan szóról szóra egyhangulag bizonyitották, hogy Gyalmastó az ő örökös tulajdonukat képezi és Veresmarthoz tartozik, a pécsváradi convent 1330. évről kelt bizonyító levele szerint a peres felek, Gyalmastó nevü halastó használati és birtokjogára nézve, a felperes Pelbártnak és Lászlónak is megitélt eskü letétele előtt, egyességre léptek, olyan kikötéssel, hogy az említett tavat közülök jövőben egyik fél sem fogja külön és kizárólag birtokolni, vagy azon külön állított embereik által halásztatni, hanem közösen fogadott embereik által fognak halászni és a halászat eredményén osztoznak egyenlően, a mely értelemben peres felek közt Pál országbíró, aki ajaki birtoka után, melyet az előző kun lakosok és birtokosok kihalása után Margit nevü kun származásu és valószinüen a kihalt kunok egyikének örököse révén Róbert Károlytól donáczióba nyert, maga is szabolcsi birtokos nemes volt, Visegrádon szintén 1330-ban kelt oklevél szerint felosztatni is rendelt, - de már csak a volt peres felek fiai, illetve unokái közt.

Érdekes ennek a processusnak a lefolyása még azért is, mivel távol helyeken való megjelenés és nagy számu tanúállítással járó bizonyitás-felvétel mellett, melynek során a halastónak az egri káptalan utján való megbecsültetése is szerepelt, aránylag rövid idő alatt befejezést nyert. Maga az egyezség pedig a magyar józan felfogásnak és igazságérzetnek igazi gyöngye.

Szabolcs vármegye törvénykezési emlékei közé tartozik, hogy már a XIII. században, de leginkább az 1320. körül a nádori székbe jutott Debreczeni Dózsa idejétől, szokásban volt vidéki bírósági közgyűlések tartása alkalmával, mely bírósági közgyűlést a nádor vagy a király által e czélból 230külön megbízott valamely királyi főtisztviselő hívott össze, s a mely bírósági közgyűlés (congregationes generales) kevés kivétellel több megye nemessége közönségének összejöveteléből állott, Szabolcs vármegye, amint ezeknek a birósági közgyűléseknek Karászon tartása említésénél már érintve volt, rendszerint Bereg vármegyével gyült egybe ilyen bírósági közgyülésre. Talán felső Szabolcs vármegyének egykor a mai Bereg vármegyét képező Borsova vármegyéhez tartozása emlékét is őrzi a két vármegye nemességének a törvénytartásra való ez az egybegyűlése.

A mikor pedig a publikus helyeken való kikiáltás útján teljesített idézés volt szokásban vagy gyakorlatban, a vármegye területén a mai Karász, Demecser és felváltva Kisvárda vagy Kálló voltak azok a helyek, melyeknek három egymást követő országos vásárain, bizonyára akkor ezeknek a helyeknek fontosabb állása és vásáraiknak népesebb volta miatt, a mai hirlapi idézést pótló kikiáltást foganatosították.

Jellemző nemcsak Szabolcs vármegye egykori törvénykezésére, hanem a vármegye itélkező közönségének józan felfogására és felvilágosodottságára is, hogy noha a régi idők törvénykezési emlékei szerint ennek a vármegyének területén is folytak u. n. boszorkányperek és bizonyára itt is hajtattak végre elrettentő büntetések, valamint hogy Szabolcs vármegye levéltárában is bőséges számmal találhatók a bűbájosságot űzőkre, mások megrontásával foglalatoskodó boszorkányperekre vonatkozó akták, mégis Szabolcs vármegye régi törvénykezése elég fényes képet mutat arra nézve, hogy itt, ha voltak is boszorkány-égetések vagy karóba huzások, azok olyan régen voltak, hogy emlékük is alig maradt fenn, a megyeszerte ma is emlegetett büdi boszorkányt és annak esetét kivéve, a kiről ma is röpked a szálló ige, amennyiben a szabolcsvármegyei ember vagy asszony, akire megharagszik és nagyon házsártosnak tartja, ma is elég gyakran használja azt a hasonlatot, hogy olyan, mint a büdi boszorkány, vagy hogy égessék el, mint a büdi boszorkányt.

Hogy a vármegyét illető törvénykezési eljárásban az egyes káptalanoknak, konventeknek s a királyság első századaiban, sőt azután több ideig egyes parochusoknak is jelentős szerep jutott, azt számos azon időbeli okiratokból tudjuk. Mint vármegyei törvénykezési vonatkozást itt csak azt említhetjük fel, hogy az érintett hiteles helyek közül, leginkább bizonyítási felvételekkel, vizsgálatokkal, legtöbbször a n.-váradi káptalan, a leleszi konvent, utána az egri káptalan voltak a törvényt látó királyok, később a nádori vagy országbírói szék által megbízva. De része volt abban kétségtelenül a vármegye területén létezett szent-mártoni (tisza-szent-mártoni) kisvárdai, besztereczi, mihálydi, rádi kisebb kolostoroknak, sőt a bezdédi, karászi, thassi ős egyházaknak is. Így Róbert Károly egyik okiratából tudjuk, hogy bizonyos ujfalvi (ma puszta Tornyos-Pálcza határában) rendzavarási ügyben a vizsgálattal János ajaki parochus bizatott meg, aki egyszersmind borsovai alesperes volt. Hogy a borsovai alesperesi kerület a mai beregvármegyei Borsova vidékére terjedt-e ki, vagy a mai Demecser melletti Borsova puszta képezte ennek az alesperesi kerületnek központját, annak fejtegetése nem tartozik e fejezet keretébe.

A törvénykezés terén a vármegyei hatóságnak előtérbe lépésével tünik el Szabolcs vármegyében és az előbb már említett bírósági közgyűléseknek egyik-másik vidék helyén való tartása. Habár a bírósági közgyűlések helyébe lépett vármegyei közgyűlések is hosszu ideig, Szabolcs vármegyében majdnem a század végéig, szintén egyes vidéki helyeken tartattak, mely helyek közt 231leggyakrabban Karász, Gyulaháza, Gáva, Rakamaz, Ramocsaháza, a mult században Thass községek szerepelnek, bizonyára az előlülő vármegyei alispán lakó-helyét követve. Idővel mégis állandó közgyűlési helyekké Kis-Várda és Nagy-Kálló lettek, amely helyeken a vármegye két alispánja közül az egyik, a másik helyen a másik székelt s ugyanitt, tehát mint az alsó és felső Szabolcs külön székhelyén tartattak meg majdnem 1848-ig az u. n. megyei nyolczados törvényszéki ülések is, a megye táblabírával.

A Kisvárdán székelő vármegyei alispánok közül, az utolsó feljegyzések szerint, nádfői Krucsay Márton volt, akinek alispánságához fűződik a testvére vagy unokatestvére nádfői Krucsay János feleségének, ifjabb Tolvay Borbálának pallos által a kisvárdai vár udvarán asszonyi hűtlensége miatt végrehajtott halálos ítélete.

Szegény ifjabb Tolvay Borbála úrasszony - Krucsay Márton és Krucsay István sógorai és az ő jóakaró fitestvérei közbelépésével - hiába engesztelte meg a Thasson 1711. szept. 7-én tartott közgyűlésen az ő hites, jó urát, tekintetes nemzetes és vitézlő nádfői Krucsay János uramat és hiába fogadta 1711. szept. 11-én kelt levelében is, hogy az ő jó urához, hites férjéhez való hűségét többé meg nem szegi és ellent áll a gonoszság incselkedéseinek: Jékei Péter, ennek a vármegyének tek. bírája és jurátusa, Lasztóczy János útján 1727 évben ujra inquisitióba idéztetett tekintes nemzetes Krucsay János uram ő kegyelme, az ő hütös ura által "sok rendbeli paráznasága és ez által ne talán tán történt terhes állapotában lévő terhének elvesztése iránt való állapotjában történhetett istentelen praktikája miatt", és miután ennek a vizsgálatnak során számos tanúnak a vallomásával az is bebizonyosodott, hogy az ő hütös urának kisvárdai házától már az előbb említett kibékülés után 1711. decz. 20-ika táján is a rádi minorita klastromba menekült, ahonnét a férje által utána küldött Jósvay Ferencz kisvárdai plébános kérésére sem akart visszatérni, hiába igérte és biztosította a parochus úr, hogy semmi bántódása nem lészen, valamint hogy férjének Munkácson két ízben való fogsága ideje alatt Krasznay Kovács Ferencz iródeákon kívül kapítány uram Letenyei és Józsa Mihály, de meg Szentmariay Zsigmond urammal, Prinyi urfival és másokkal is gonosz praktikát folytatott és ebben az állapotjában gyakorta sírva panaszkodott az ő bűnös testének is terhes állapotjával, sőt akkor is, mikor méltóságos Károlyi Sándor generalis uram Kassára menet thassi udvarházoknál megszálla és estennet közben vendégével való mulatozása után Krucsay János uram nagyon lerészegedvén és ennek utána szokása szerint mélyen elaludván, ágyas házukból a gyertyának eloltása után az urfi szobájába ment vala és hosszu ideig ott időze, és hogy a mikor csak Krucsay János uram Debreczenbe vagy Eszlárra ment, az ő hütös felesége keresztet hány vala utána és kivánta, hogy bárcsak soha se térne vissza, említett praktikái miatt, Szabolcs vármegyének Kisvárdán megtartott bírósági űlésében végre is elszentencziáztatott.

Pár évvel ezelőtt még olvasható volt Tolvay Borbálának az aktáknál ma már nem található könyörgó instancziája, melyet kivégeztetése előtt az ő oly igen megbántott hütös urához intézett, gyakori nagy síránkozással kérvén, hogy ez egyszer még legalább életének kegyelmezzen, de Krucsay János épen ez egyszer hajthatatlan maradt s annak a pallosnak hideg pengéje, mely most már a megye múzeumának, a régi idők reliquiáinak egyik tárgyát képezi, levágta a patyolat vállak közül, melyek öleléséért, egyik tanú vallomása szerint, a vele praktikáló hosszú ideig oly igen kivánkozott vala, a szép, de nagyon bűnös asszony fejét.