Korpona szab kir. r. tan. városa, mely 1876-ig Zólyom vármegyéhez tartozott és külön törvényhatóságot alkotott, Hont vármegye éjszaki szélén, a Korpona folyótól elválasztott Magyarérczhegység és Osztroszki hegység nyúlványai között 265 méterrel a tenger színe fölött fekszik.

Korpona, latinul Carpona, németül Karpfen, tótul Krupina. A név legrégibb alakjai: Corpona, Kurpuna, később a XVI. századtól kezdve német neve: Karpen, Kärpen, Korpen, Körpen, Kern pen, Kherppe és csak a XVII. században fordul elő először a mostani német Karpfen és tót Krupina néven. Nevét némelyek a görög Karposz = gyümölcs szóból származtatják, mert sok és jóizű gyümölcsben bővelkedik; mások a német Karpfen = ponty szóból; ismét mások a tót krupi = árpakása szóból a Carp nép nevétől, mely a III. században ezen a tájon lakván, állítólag a Kárpát-hegységnek is nevet adott. Melich János dr. nyelvtudós többféle magyarázatát igyekszik adni; szerinte a Korpona név a szláv Krpino-ra megy vissza, a mely valamilyen Krp személynév származéka. Majd a rajnamenti Karpen bányaváros nevével hozza kapcsolatba, melyet a német bevándorló bányászok magukkal hoztak, és a melyből jelenlegi magyar, német és tót neve keletkezett.

A város eredete az őstörténet homályában vész el. A régi szármaták birodalmában Traján római császár idejében (98-117), körülbelül e helyen Carpis város szerepel (Marczali: Nagy Képes Világtörténet. 1900. IV. köt. 80. l. térképe). Eltekintve e ténytől is, Korpona hazánk egyik legrégibb városa, régibb a hét bányavárosnál és a mostani Zólyomnál is. Először a folyója nevével találkozunk 1135-ben Corpona alakban. A városnak legrégibb fennmaradt oklevele 1238-ból való. Régi voltát bizonyítja ősi, 1609-ig használt czímere is: a paizs veres mezejében hármas zöld halom, legmagasabb középsőjén veres keresztes fehér zászlót tartó Isten-bárány, mely heraldikai alakot Francziaországban IX. Lajos, nálunk II. Endre király (1205-1235) használ először ezüst denárjain, keresztes hadjárata emlékére.

Már jóval a tatárjárás előtt szabadalmai voltak, melyeknek oklevele, a várossal együtt, a tatárjárás alatt pusztult el. A pusztulásról szólt a vártemplom szentélyének homlokán az 1785-ben még látható felirás: D. O. M. dicatum hoc templum sanctissimum sub titulo Magnae Dominae B. V. Mariae fundatum, a Bela IV. Rege privilegiatum, Anno 1242. cum Civitate combustum. Ugyanerről megemlékezik IV. Béla király a város privilegiumait 1244-ben megerősítő oklevelében: »Korponai hű vendégeink esedezvén előttünk, hogy a tatárok idejében elvesztett privilegiumjukat ismét kiállítanók, jogaikat és szabadalmaikat bizonyos jegyzékre jelen sorainkkal rendezni parancsoltuk«.

IV. Béla király Korpona város polgárainak a következő jogokat és szabadalmakat adta: 1. szabadon választhatnak maguknak papot; 2. évenként bírót, a kit a király erősít meg; 3. senki bírája, Zólyom (fő) ispánja, vagy más bíró törvényszéke elé állani nem tartoznak, csupán saját bírájuk elé, ki mind a vér-, mind pedig más esetekben tartozik őket itélni; hacsak annyira nem súlyos és hűtlenségi az eset, hogy a királyi kihallgatást igényelné; ez esetben a király itélőszéke elé vizsgálat alá kell az ily esetnek jönnie; a párviadal köztük ne itéltessék el, tizenkét tekintélyesebb polgár esküje mellett nagy esetek is befejezhetők, hacsak nem súlyos, vagy hűtlenségi, mely a királyhoz tartozik; 4. fát és követ saját földjük határai között szabadon és bárkinek ellenmondása nélkül vághatnak, illetve fejthetnek; 5. minden királyi adótól, kivéve a határokat, 78egészen szabadok és mentek; 6. a zólyomi ispán, vagy udvarbírája erőszakosan nem hatalmaskodhatik fölöttük, közülük senki házában szállást nem gyakorolhat, hanem kérve s jóakaratukból szállhatnak csupán hozzájuk és illő áron minden szükségeset szerezhetnek tőlük; 7. ellenük (szászok levén) csupán magyarok tanúsága ne engedtessék meg, hanem vegyest szászok-, vagyis németekével; 8. a kihalt családok után üressé lett házakat, ha a törvényes örökösök harmadik kihirdetés után sem jelennének meg, szabad legyen más jövevényeknek átengedni; 9. a szomszéd és határos Pomaag földet kiszakítván a honti vártól, nekik adta örökös birtokul és a bozóki monostor Brech (Brecs, ma Briacs) nevű földjét akár csere, akár pedig vásárlás révén nekik fogja adni; ők pedig tehetségük szerint szükség esetén a királyról gondoskodnak és hadseregében szolgálnak. - Ez az oklevél királyainknál más városok részére a privilegiális oklevelek kiállításában zsinórmértékül szolgált. Ez azon korponai jog, melynek elnyerésére és fentartására a városok annyira törekedtek: »in iure Corponensi volumus indemnes conservari.« A korponai jogot megkapták eddigi tudomásunk szerint Turóczszent-Márton 1340-ben, Privigye 1379-ben, a nyitramegyei Heckelshey 1393-ban és Csetnek 1464-ben. Korpona város fölebbezési fórumként is szerepel. Jogára apellálnak nemcsak a szomszéd községek és vármegyék, hanem a távolabb fekvők is. Így 1435-ben a trencsénmegyei Zsolna városából érkezett a korponai tanácshoz egy megföllebbezett peres ügy és az 1490. óta datálódó korponai pereskönyv számos ide megfölebbezett peres ügyet tartalmaz. A város privilégiumait megerősítette V. István 1270-ben, IV. László 1272-ben, I. (Nagy) Lajos 1369-ben.

Korpona városának korán és sokszor kijutott a szomszédaival való határvillongásokból s különféle hatalmaskodásokból. Így már 1266-ban találunk határvizsgálatot a Hunt-Pázmán nembeli Hunt fiai Péter és Ders, nemkülönben Bana (Selmecz) s Korpona város részéről. 1278-ban Hunt ispán fia, Demeter ispán hatalma alá akarta keríteni a várost, de IV. László király megóvta Korpona jogait és szabadságát. IV. Bélának azon nem teljesült igérete, hogy a Bozók monostorának Brech nevű földjét, akár csere, akár pedig vásárlás révén oda fogja adni, örökös, szinte napjainkig tartó surlódások forrása volt. A korponaiak 1357-ben elfoglalták a nevezett földet, de Egyed bozóki prépost panaszára a váczi káptalan Csery György fia Demeter és János mester, kanonok által a föld és némely rétnek elfoglalásától, valamint a prépostság más földjeinek gyümölcsei és hasznai eltulajdonításától, eltiltotta. 1431-ben is folyt per a Brech miatt, melyet László sági prépost és Mátyás korponai plebános közbenjárására megszüntettek, mikor a korponaiak kimondották, hogy a perre vonatkozó összes levelek megsemmisíttessenek és minden panasz, tiltakozás, birság, sértés, ölés, emberöldöklés, vérengzés, erőszakoskodás, melyekkel Szaniszló bozóki prépostot vádolták, megszüntnek tekintessék. 1471-ben a korponaiak a prépostság határait megsértve, Brech földjét elfoglalták, Péter jószágkormányzót megverték és fogolylyá tették, mely hatalmaskodás miatt a királyi kúria fej- és vagyonvesztésben marasztalta el a korponaiakat. A zólyomi, hont ispánok és maguk a korponaiak kérelmére azonban a felek között a következő egyesség jött létre: 1 A bozóki prépost, mint felperes, a korponaiak életének megkegyelmez, de az alperes azonnal 300 jó mértékű arany forintot fizet; 2. ha a korponaiak a prépostságnak most rendezett határait elrontani, vagy perelni megkisérelnék, mindannyiszor száz aranynyal büntettessenek s az okozott kár megtérítésében elmarasztaltassanak; 3. a prépost a Knyazova Hora és Brecs hegyek tizedét bárkinek bérbe adhassa; 4. a prépost a korponai erdőkben saját szükségére fát vágathasson és a korponai mezőkön marháit legeltethesse.

1504-ben Lehotka lakosai a korponai erdőt kiirtották, földjét elfoglalták, marháikat azon legeltették, azonfelül a polgárokat többféle módon zaklatták. Panaszukra II. Ulászló király meghagyta Benedek bozóki prépostnak, hogy a jobbágyai által elfoglalt földet adassa vissza, marháikat azon legeltetni ne engedje és más alkalmatlanságokat szerezni, vagy szereztetni ne merészeljen. 1538-ban pedig, miután a korponaiak egykor a békességes szomszédság végett Csábrág várához tartozó zsibritóiaknak kérésére bizonyos erdőt adtak el oly feltétel alatt, hogy a kiirtott helyen szántóföldek terméséből a korponai plebánosnak tizedet, a városnak pedig bizonyos évi adót fizetnek, - Pálffy Péter várnagy kemény fenyegetéssel megtiltotta e tized fizetését, meghagyván egyszersmind, hogy senki a korponaiak közül magát a mondott erdőben mutatni ne merészelje, különben ott találván, elvereti. Azonkívül a zsibritóiak és devicseiek Korpona polgárait 79egyéb bántalmakkal is illették és nekik sok kárt tettek, némely területeiket elfoglalták, erdeiket kivágták, úgy hogy alig egy harmada maradt. Erre Mária királyné Brüsszelből megkereste Erdődy Simon zágrábi püspököt, Csábrág urát, hogy embereit békességre és jobbágyait tartozásuk lefizetésére utasítsa.

Korpona városa, melyet IV. Béla 1244-ben, III. Endre 1295-ben, I. Mátyás 1475-ben meglátogattak, minden békétlenség ellenére, mind nagyobb jólétnek és hírnévnek örvend, lakosai szaporodnak, úgy, hogy 1326-ban túlnépesedés révén rajt bocsátanak és kivándorló polgárai Gömör vármegyében a ma is még német Dobsina városát alapítják. A város előkelő és jómódú voltára mutat az is, hogy 1415-ben Jakab plebános halála után megüresedett korponai plebániára a kegyúr város János esztergomegyházmegyei papot, fejérvári és pécsi kanonokot és a királyné alkanczellárját, választotta meg. Ugyanez évben nagy fénynyel restaurálta a még IV. Béla idejében ujból felépített szép és nagy háromhajós, román izlésű bazilikáját, miként az 1778-ig használt régi padokon volt felirás mutatta: Restauratio et dedicatio huius Ecclesiae facta est in honorem B. Virginis Mariae idque in die Conceptionis Mariae anno 1415.

Ezidőtájt épülhetett a templom csúcsíves stílű szentélye, a szentélybe nyíló régi sekrestyéje és kápolnája, a mai sekrestye és Zsigmond királynak 1405-iki, az országgyűlés hozzájárulásával kiadott rendelete következtében, mely szerint a városok védő kőfallal és kapukkal vétessenek körül, a város első falai és két kapujának földszinti része is, melyek közül már csak az alsó van meg. Az utóbbinak emelete 1553-ben épült.

1426-ban Zsigmond király, a hét bányavárossal, Zólyom, Breznóbánya, Dobronya, Lipcse, stb. városokkal és uradalmakkal, Korpona városát is Borbála királynénak adományozta és ezentúl a város, csekély megszakításokkal, egész 1548-ig a királynék birtoka volt.

A XV. században Korpona városának, a város falain kívül - a mostani Halmay László-féle telken - nagyobbszabású szegény- és kórháza volt, »Szent-Erzsébet ispotálya« névvel, melynek rektora, igazgatója pap volt. 1437-ben, miután rektora, Privigyei János önként lemondott, Udvarnoki Martini István esztergomegyházmegyei papot választotta meg a kegyúr város-rektorrá, mely beneficiumba Mátyás korponai és János németi plebánosok installálták. A reformáczió idejében 1610-ig itt volt a magyar reformátusok és tót evangelikusok temploma és temetője.

A huszita betörés alatt 22 éven át sokat szenvedett a város. Korpona is hatalmukba került és a vártemplom körül ma is meglevő négyszögű erődítményt, fellegvárat, ők építették, a régi városnak a tatárjárástól romokban fekvő anyagát használva fel az építkezéshez.

1444-ben Palásthy Bertalan és László korponai várnagyok erőszakoskodtak a környéken. Nevezetesen a bozóki monostor épületeit elrontották, birtokait pusztították és a földeket kirabolták. Továbbá Balassa László engedélyével a Zólyom vármegyében fekvő, de Bozókhoz tartozó Ujfalut (Bozóklehota, ma Bozókszabadi) Varbóki Farkas János elfoglalta. Csery Mihály a prépostsághoz tartozó Varbók és Terpény birtokokból kilenczedet, azután a prépostságnak Cseri helységből évenként adni szokott élelmezést és csirkéket visszavette. 1446-ban pedig Kazai Gyulaffy György szintén korponai várnagy a bozóki prépost birtokait: Szénavárat, Lászlódot, mindkét Alsókot, Ujfalut, Lehotát és Rákóczot kizsákmányolta és a prépostságnak más károkat okozott. Nem csoda, hogy ilyen háborús, zavaros időkben a korponaiak elszegényednek és adósságba jutnak. Így 1449-ben Korponai Lőrinc pap, a váczi németvárosi sz. Mihály plebániatemplom B. Sz. Mária oltárának rektora, Korpona városát az adósságának nehány év óta fizetetlen 75 arany forintnyi évi kamatáért az esztergomi érseki vikárius elé idézi. 1453-ban V. László király a város privilégiumait megerősítő levelében azt mondja, hogy Korpona város tanácsa eléje járulván, a város szükségeit, nyomorúságait és sanyargattatásait előadta, melyeket a szüntelen fosztogatással, zsákmányolással és tűzvészekkel szenvedett. 1463-ban I. Mátyás király a város királyi adója fejében évenként fizetendő 208 frtból inség miatt három esztendőre évenként ötven forintot elengedett. Ugyancsak Mátyás király 1467-ben Korpona városát, arra való tekintettel, hogy a husziták támadásai ellen a plebániatemplom körül erődöt emelt, minden királyi, királynéi és egyéb adótól felmentette. 1470-ben tízévi adómentességet kaptak mindazok, a kik Korponán letelepedvén, uj házakat építettek, 1471-ben pedig a nyomorba jutott városnak rendes adójából 32 arany forintot 80engedett el örökre a király és így ezentúl rendes évi adóul száz arany forintot tartozott fizetni.

A korponai középkori egyházi életre vonatkozólag megjegyezzük, hogy az említett egyházi épületeken kívül a Bebrava völgyében volt egy Szent Péterről czímzett kápolnája is, melyet utoljára 1509-ben említenek az oklevelek. E kápolna romjai a mult század elején még látszottak, sőt kevés maradványa ma is látható még. Ma csupán a »na Petrovos« dűlő tartja fenn emlékét.

1510-ben II. Ulászló király, a város privilégiumait megerősítvén, a vörös pecsétviasz használatát is megengedte.

1526. július 6-án János veszprémi prépost és Dóczy Ferenc barsi főispán, királyi biztosok, a török háború költségeinek fedezésére, visszatérítés kötelezettsége mellett, öt márka és négy lat súlyú két ezüst feszületet és egy pár ámpolnát vettek át a korponai plébániatemplomból.

A reformáczió, mely a bányavárosokban nemsokára a mohácsi vész után terjedt el, Korponán csak 1540 körül lép uralomra. 1538. nov. 24-én András esztergomi prépost, ekkor még a katholiczizmus hive, felszólítja János korponai plebánost, hogy a szászi és bisztriczai (beszterczebányai) plébánosokat tartozásuk teljesítésére figyelmeztesse. De már 1541-ben a korponaiak Klein János, körmöczbányai ág. ev. helyettes lelkészt hívták meg lelkésznek. 1547-ben Várady Pál esztergomi érsek megtudván, hogy a korponai plébánia részben el van rontva és az ev. lelkészt a plébános jövedelméből fizetik, felszólította gróf Pucheim Farkas zólyomi főispánt a katholiczizmuson ejtett sérelem orvoslására. De Várday és Pucheim már nem tudták a reformácziónak útját állani, a mely ekkor már annyira elhatalmasodott Korponán, hogy egész 1674-ig katholikus papja sem volt.

Eközben a törökök terjeszkedésével, száz évi szünet után, Korpona újból várként kezd szerepelni. Buda eleste (1541.) után Mária királyné, II. Lajos özvegye, helyőrséget küld Korponára. A török veszély még jobban fenyegette a várost, midőn 1543-ban Esztergom, 1544-ben Nógrád és 1552-ben Drégely és Ság elesett. 1546-ban a törökök már Bozókot is megtámadták. Ugyanazon évben a Csábrág és Szitnya várakat Pálffy Pétertől elfoglaló Balassa Menyhért okozott nagy károkat Korponának. 1551-ben a bányavárosok lovas helyőrséget kérnek a királytól Korponára, ki Krusich János csábrági kapitánynak meghagyta, hogy a csábrági uradalom közmunkájával, a leomlott falak helyébe, palánkot állítson és a várost lássa el nehány legszükségesebb erődítménynyel. Miután pedig Tujgon budai basa 1553. június 5-én erélyes levélben meghódolásra hívta fel Korpona várost, a király Krusichot nevezte ki Korponára kapitánynak és felépíttette a kapuk emeleteit. Korponának 1554-ben már 400 lovas és 189 magyar gyalogos volt a helyőrsége. 1562. márczius végén Balassa János bányavidéki főkapitány és zólyomi főispán a kerületéből mintegy tizezer főnyi hadteste gyüjtvén össze Korponán, április elején megtámadta Szécsényt, de az odavaló és füleki törökök keményen megverték, mely alkalommal a korponai helyőrség is tönkrement, Krusich főkapitány, a lovasság vezére pedig foglyul esvén, Konstantinápolyba vitetett, honnan csak 1566-ban került vissza Korponára. Az első zavarban a király Dobó István barsi főispánt, az egri hőst, küldte Korpona őrizetére.

Ekkor épült a korponai Tarisznyavár, az a 12 méter magas és 3 méter vastag kőtorony, melyről a városbeliekkel az ellenség közeledését jelezték. 1564-ben kezdték építeni az alsó kapunak 1905-ben lebontott külső erődítményét, a most is legnagyobb részt meglévő várfalakat, és két bástyáját. Ezentúl a városnak sok baja volt nemcsak a töröktől való félelem és veszély miatt, hanem a helyőrséggel is, a mely kellő fegyelem hiányában másfél évszázadon át sok zavart okozott. A törökök gyakran megközelítették Korponát, különösen a XVI. század második felében, határában raboltak, sok embert levágtak, foglyul ejtettek, a marhaállományt elhajtották, sőt 1582. november 5-én nagy sereggel meg is támadtán a várost, melynek helyőrsége és polgársága hősi védelmében érzékeny veszteséget szenvedett ugyan, mert a korponaiakból 207 ember részint elesett, részint pedig fogságba jutott, de a törökök véres fejjel voltak kénytelenek a várostól elvonulni. Fánchy György főkapitánysága idejében (1583-1588) a korponai határban nagyszabásu párviadal folyt a magyar és török vitézek között. Midőn egy török tiszt Fánchyt gyáva szájaskodónak csúfolta, ez párviadalmra hivta ki a törököt. A trombitajelre a felek összecsapván, Fánchy kopjájával a török arczrostélyát és sisakját keresztül döfte, mire ez lefordult lováról. E párbaj alkalmával a magyarok közül egy, a törökökből pedig tizenhat vitéz esett el. A párviadal 81után tizenhat ökrön kenyeret, sültet és bort hozván, nagy lakomát ültek és lovaglási versenyeket tartottak. Az érdekes párbajt szemtanúként Gabelmann Miklós, német tudós írja le részletesen. A korponaiak megszabadultak a török veszélytől, midőn főleg Pálffy Miklós hősiessége következtében 1593-ban Fülek, Kékkő, Szécsény, Drégely és Palánk, 1594-ben Nógrád és 1595-ben Esztergom kerültek vissza a király birtokába. Ekkor (1595-1600) a korponaiak az itt téli szállásra elhelyezett vallon katonaságtól szenvedtek sokat, mely a töröknél is jobban garázdálkodott. Nagy félelmet keltett Korponán az 1599-iki októberi tatárjárás is, midőn a vad hordák Korpona környékét elhamvasztották. 1601-ben pedig a zsoldnélküli szabad hajdúk kóboroltak és éhségükben raboltak. Korpona vidékén, úgyannyira, hogy megfékezésökre és Korpona védelmére ezer gyalogost és négyszáz lovast vontak össze.

1605. január 3-án Korpona meghódolt Bocskay István fölkelő fejedelem hadvezérének, Rhédey Ferencznek, ki Bozókon írta alá vezérkarával a kapituláczió pontjait.

Ezévi november 17-én Bocskay huszonkét vármegye és a felvidéki szab. kir. városok követeivel, hétezer huszárral és mintegy tízezer hajdúval Korponára érkezett, a hol november 23-ától deczember 3-áig a jelenlegi róm. kath. plebánia-épület és harangtorony alatt egykor állott iskolai épületben Forgách Zsigmond és Pogrányi Benedek királyi biztosokkal békealkudozásokat folytatván, országgyülést tartott, melyen előkészítették az 1606. június 23-án megkötött bécsi békét; deczember 5-10-éig az ország anyagi szükségleteit szavazták meg és a fejedelem deczember 12-én a béke miatt lázongó hajdúság számára kiállítván szabadsága magna chartáját, deczember 15-én eltávozott Kassára. A Bocskay-fölkelés után, ennek hajdúi fenyegették Korponát és környékét, úgy, hogy 1607-ben Pogrányi Benedek dunáninneni helyettes főkapitány Korpona védelmére a bányavárosoktól kétszáz gyalogost kért.

1609-ben II. Mátyás király megerősítvén Korpona város összes privilégiumait, a város ősi czímerét megbővített olyképpen, hogy a régi istenbárányos czímer a paizs felső részét alkotva, az alsó égkék mező aljára fehér koczkakövekből épült, lövőrésekkel ellátott várfal került, melyből a középen övig kiemelkedő pánczélos vitéz áll, felhúzott rostélyú sisakján vörös-fehér strucztollas bóbitával, felemelt és előre nyújtott jobbjában meztelen pallossal, baljában arany koronát tartva; a paizson királyi korona nyugszik, két kiterjesztett szárnyú, fehér és aranyruhába öltözött angyal pedig egy-egy kézzel a paizsot öleli, a másikkal zöld pálmaágat tart. Ezt a bővített czimert használja Korpona városa jelenleg is.

1610-ben Korpona várjellege megszünt és Draskovich János kir. tárnokmester, haditanácsos és dunáninneni kerületi biztos, a város kulcsait és védelmének felügyeletét a város tanácsára bízta.

1619-ben Bethlen Gábor fejedelem foglalta el és 1620-ban hadvezére, gróf Thurzó Szaniszló, a város hadi fölszerelését leltározván, azt a várossal és várral egyetemben Szelényi András városi főbíró parancsnoksága alá helyezte. 1626-ban a törökök, Bethlen szövetségesei, Korponáról ötven embert fogságba hurczoltak és sok marhát zsákmányoltak, de a fejedelem parancsára negyvanhat ember visszanyerte szabadságát és a marha egészen megkerült. 1640-ben a törökök újból megközelítették Korponát, de kárt nem tettek benne.

1645-ben a város meghódolván II. Rákóczy Györgynek, húsz válogatott fegyveres gyalogost adott a fejedelemnek. 1647-ben a törökök Korponáról elhurczoltak negyvenhárom embert és mintegy négyszáz tehénből álló gulyát pásztorostul elhajtottak. Általában igen gyakoriak voltak a törökök támadásai Korpona ellen ez időben; 1668-ban a város panaszkodik, hogy tizenegy év alatt háromszáz polgárától fosztották meg és a marhaállományát is sokszor elhajtották. Midőn 1663-ban, Érsekujvár és Léva eleste után a török ismét elfoglalta Szécsényt és Nógrádot, mintegy négyezer főnyi tatár horda zsákmányolt Korpona mellett, de a korponai Bory Mihály, kir. táblai biró és Wesselényi nádor jószágkormányzója, szétüzte őket. Ez évi deczember 11-én Hanzsa nógrádi bég felhívta a várost, hogy hódoljon meg a török császárnak. A török veszély ismét fenyegető lévén, 1665-ben a király Bory Mihályt kinevezte korponai főkapitánynak, havi százharmincz forint fizetéssel és a várost ellátta kétszáz huszárból és kétszáz magyargyalogosból álló helyőrséggel; sőt 1667-ben a város Tarisznyaváron is húsz gyalog katonát és két őrt tartott.

A konvertita Bory hozta be több, mint száz éves szünet után a kath. vallás gyakorlatát, saját házában állítván oltárt, tábori papot, tanítót és kriptát.