Az Ipoly folyó mindkét partján, bőven termő földön, színtiszta magyar vidéken terül el Hont vármegye székhelye, társadalmi életének, politikai és kulturális fejlődésének lüktető középpontja: Ipolyság nagyközség. Messzi századokra visszamenő multja talán nem oly gazdag történelmi emlékekben, mint a vármegye más pontja, de a véres századoknak csaknem minden korszakos eseménye hozzáfűződik a nevéhez.

Első okleveles említését IV. Béla királyunknak Zólyomban, 1237-ben, kelt oklevelében találjuk, a mikor a király az esztergomi egyházat a Hont várhoz tartozó Ság földjén bírt harmadfél ekényi területének és egy malomhelynek birtokában megerősíti. 1245-ben a váczi káptalan tesz bizonyságot a Guge és Egyed rokonok között a Sáró, Bálván és Ság birtokok fölött való szóbeli egyezkedéséről; ez egyezség szerint Péter fia Guge, Adrian fia László és Rugas fia Egyed osztályos atyafiak úgy egyeztek meg, hogy a sárói és bálváni birtok Gugenek és Lászlónak, a sági föld pedig Rugas fiának, Egyednek jut osztályrészül. 1254-ben az esztergomi keresztes konvent bizonyítja, hogy Gyarmat és Tamás, Csiszár fia, továbbá Bálint és Pete, azok rokona, egyfelől, másfelől Rugas fia, Egyed, sági nemes, megjelenvén a konvent előtt, élőszóval előterjesztették, hogy Egyedtől 63 hold földet kaptak oly föltétellel, hogy a királyi seregnél annyiszor, a mennyiszer, Egyeddel együtt megjelenni tartoznak, ellenkező esetben Egyed és fiai tőlük és fiaiktól az ajándék földet visszavehessék. E felsorolt okleveleknél nagyobb világosságot vet Ság hajdani helyzetére IV. Bélának 1256-ban kelt oklevele, melyben Viski Péter honti várjobbágytól elkérvén viski részbirtokát, cserébe Ság földnek a felét adja, egyszersmind Pétert a várjobbágyok sorából a királyi szolgák sorába helyezi. A határjárást egyúttal Bach mester teljesíti, kinek előadásából az tűnik ki, hogy Ság ekkor a Korpona pataknál, közel Kistúrhoz, feküdt. Az első és főhatár a Hradischa, ma várhegynél, kezdődött; a többi határpontok: a Korponától a Lipolch-patak és Kürtös-patakig az óriások árka. Sággal szomszédosoknak említi az oklevél: Olvár falut, mely ma puszta; továbbá Tesmag vagy Tismog községet, hol királyi vadászok laktak; Parona vagy Proma falut és Sági sidót, a mai Kőmájszőlő helyén. 1260 táján tehát Ságon ezek voltak birtokosok: Viski Péter, Mochurka fia; Egyed, Rugas fia; továbbá több várjobbágy és királyi szolga, királyi udvarnokok, az esztergomi káptalan és a sági egyház, vagyis a sági prémontrei prépostság.

Mikor, ki által alapíttatott az angyalüdvözölte Boldogságos Szűzről elnevezett sági prémontrei konvent és prépostság? - oklevél hiányában nem tudjuk. Valószinűleg a bozóki és ipolypásztóival egyidőben valamelyik Huntfi alapította a XII. század első felében. Az ipolysági prépostság a XII. században már fennállott; ezt tanúsítja a mostani templomnak a XII. századból máig fennmaradt román-stílű, csinos portáléja; két átellenes egész, és két féldomború korinthusi oszlop, tetőzetén féltojásdad koszorúval.

Fuchshoffer Monasteriologiája, Bombardi után, azt állítja, hogy a Huntok már 1075-ben alapítottak volna benedekrendi kolostort Ságon. Fejér György codexében idevonatkozó következő oklevelek hozatnak fel: 1265. IV. Béla király, a néhai Márton bántól a sági prémontrei szerzet részére adott alapítványt, mely a tatár-pusztítás után elveszett, a bán özvegyének kértére megerősíti. Ez oklevélben Hippolit nyitrai kanonok Ságnak újabb határjárását adja. 1268-ban IV. Béla király tanúsítja, hogy néhai Márton bán, a sági konvent alapítója, az ekklézsia felszentelése napján, egész Ság falut a konventnek ajándékozta. Ugyancsak 1268-ban IV. Béla király a régi prépostság jobbágyait a királyné hatósága alá rendelte. Az 1270. évben V. István király az atyjától a sági szerzetnek 1258., 1259., 1264., 1265., 1266. 73és 1268. években adott kiváltságokat megerősíti. Mindezek az oklevelek, melyek a jezsuiták egyéb elkobzott iratai között jelenleg az országos levéltárban őriztetnek, a kritika világánál koholmányoknak tűnnek fel. Az 1265. évi oklevél a sági konventet már az összes uradalmainak birtokában akarja feltüntetni, holott e javadalmakat a szerzet csak részletekben, időnként, vétel, egyezkedés és kegyes hagyományok útján gyüjtögette. Igy: 1244-ben Pósa fiai, Turdos és Sándor, a Turdos nemzetségből, Roland sági prépostnak eladják alsópalojtai birtokukat négy és fél markért. 1258-ban Filep esztergomi prépost bizonyítja, hogy Mohud fia, István, a Hunt-Pázmán nemzetségből, Parassán két ekényi földet a sági konventnek adományozott. 1259-ben ugyanez a Filep prépost bizonyítja, hogy Ebrünnig asszony, Hunt özvegye, tesmagi és kelenyei birtokának harmadát, továbbá marosi jószágrészét, mely birtokokat néhai férjétől nászajándékul kapott, lelki üdveért a sági konventnek adományozza. Ugyanezen Hunt özvegyének leánya, Ivane, Zorachus Endréné, a maga birtokrészét a fent megnevezett három faluban ugyancsak e sági konventnek adja egy márkáért. Ezen örökvallást Benedek esztergomi érsek is bizonyítja. 1292-ben Lampert mester, Kázmér fia, a sági konvent jobbágyain elkövetett rablás, gyilkolás, gyujtás miatti kártérítés fejében olvári jószágát, melynek egy részét már a konvent birta, harmincz márkáért egészben zálogúl adta és miután a kikötött időre a zálogösszeg kétszeresét meg nem fizethette, Födémesi Miklós és Szölcséni Marót szomszédok jelenlétében, a sági konvent prépostjának, Lászlónak, felajánlja a birtokot.

1275-ben IV. László, a huzamos háborúktól és gyakori hadi beszállásokkal terhelt Ság falu lakosait az adótól és hadi szállástól felmentette. A Monasteriologia szerint László király annyira kedvelte Ságot és vidékét vadászati mulatságaira, hogy Lőrincz prépost a királyné közbenjárását kérte fel: kímélné meg a király a szerzetet s jobbágyait a peczérek és solymárok túlságos és gyakori beszállásolásától. Az Árpád királyoknak e vidéken tartott mulatásaira emlékeztetnek a nyolcz határban előforduló királykútak, melyekből a vadászó királyok szomjukat enyhítették.

A sági prémontrei konvent, a tatárpusztítás után, általános tiszteletben bizalomban mindegyre emelkedett; királyaink s az egyes urak és úrnők adományai révén a konvent birtokai a vármegye határán túl is gyarapodtak. 1266-ban az Ipoly-hídnak vámszedési jogát kapta a konvent; 1405-ben vásárszabadalmat nyert, 1407-ben pedig Zsigmond király pallosjoggal ruházta fel a községet.

A szomszédos urak azonban megirigyelték a szerzet virágzó jóllétét. Az Ulászló és Albert özvegye között támadt pártviszály alkalmával 1444-ben, Gyarmati Balázs négy fia Bálint prépostot szerzetes társaival együtt a zárdából kiűzték, a kolostort várrá alakították át és mintegy 8000 frt kárt okoztak ekként a szerzetnek. I. Ulászló király a csendháborítók ellen vizsgálatot rendelt el, de a várnai szerencsétlen csata közbejötte miatt a birtokháborítók megfenyítése elmaradt. A sági kolostorra azonban ezzel nem következtek békés napok, mert két évvel később még keservesebb sors sujtotta le. Lévai Péter vajda fia, László és társa, Füsi László, a kik szövetségesei voltak Rozgonyi Simon egri püspöknek Selmeczbánya és vidéke feldulásában, 1446-ban a sági kolostort támadták meg, elrabolták a kincseit, a barátokat megverték, ruháikat letépték, a levéltárt feldúlták, a pecséteket leszaggatták, végezetül pedig elhajtották a szerzet és a jobbágyság marháit. A garázdáktól okozott kár az akkori becslés szerint tizenhatezer arany forintra rúgott. A vakmerő csiny felháborodást keltett az udvarnál is, a mely széleskörű vizsgálatot rendelt el. De hogy mily eredményt hozott a Pálóczy László országbirótól kiküldött váczi káptalan vizsgálata? erre nem adnak feleletet a följegyzések, de a sági szerzet még 1511-ben is perlekedett a Lévai-Cseh családdal az elrabolt oklevelek visszaadása végett.

A török elhatalmasodása ujabb szerepet juttatott Ság községnek, Buda, Vácz és Esztergom eleste után, az 1546. évi 44. t.-cz. Ságnak országos költségen való megerősitését rendelt el. A várrá alakított kolostor első kapitánya Thuri György volt, ugyanaz, a ki húsz évvel utóbb, 1566-ban, Bakony-Palota várát Arszlán fejérvári basa ellen vitézül megvédte. A mikor az esztergomi törökök, 1544-ben, Lévát s benne Balassa Menyhértet meglepték, de visszaverettek, Thuri György sietett a harczosaival a szorongatott Léva védelmére; azonban már csak a visszavonuló ellenség hátvédét csapdoshatta meg. 1550-ben Jakusics Ferenczet látjuk Ság erőde élén, midőn a váczi törökök, Szécsény vidékén garázdálkodván, Ság bevételét is 74megkisérlették; de az ellenséget ismét véres fővel verték vissza, mely alkalommal több keresztény rab szabadult meg a pogány kezekből.

Drégely eleste után, 1552-ben, Ságot is feldúlta a török. A szerzetesek azonban megmenthették a pusztulástól nagybecsű levéltárukat, a melyet magukkal vittek a garamszentbenedeki kolostorba, a hol testvéri fogadtatás várta a menekülőket. A birtokukból elűzött sági szerzetesek mindvégig fentartották igényüket vagyonukra, minek bizonyságára Poklostói sági prépost 1579-ben szt. Benedekből óvást emelt a Balassák önkénye ellen, melylyel a bozóki kolostort erőddé alakították át. A sági hiteles hely levéltári maradványait Szt.-Benedekből később Győr-Szt.-Mártonba (Pannonhalma) vitték.

Bocskay István erdélyi fejedelem a sági prépostság jószágait kedves embereinek ajándékozta el; a mikor azonban ezen jószágokat az 1608. évi országgyülés előbbi rendeltetésének visszaadta: Ruber Pál prépost ült a birtokba, a melyet az idegen Verancsics Faust czimzetes csanádi püspök, ki az állítólag üres prépostságot a pápától elkérte, tartott elfoglalva. Ruber után, a kit a vármegye protestáns rendei is támogattak birtoka megtartásában, utóbb Majthényi László, majd pedig Szelepcsényi biboros primás viselte a prépostság czimét és húzta a javadalomnak a töröktől korlátolt maradványait.

Ság és vidéke két izben uralta a törököt. Elsőben Drégely eleste után, 1552-től 1595-ig; másodizben, mint kolduló sági község, 1626-tól Buda visszafoglalásáig. 1626-tól a porta-összeirás egy egész portát tüntet fel, tizenhat egy negyedtelkes gazdával, ezeknek nyolcz lova és negyven darab ökrével. A dicalis összeirás 33 családapát mutat fel 238 dicával. A törökkel való határigazítás alkalmával Ság és Tesmag között árkot vontak, melynek nyomai még a mult század elején is látszottak, s pogányároknak nevezték, melyen túl a török, innen a német császár birodalma terjedt el. De a török hatalom terjedésével nem sok tekintet esett erre a határárokra; a XVII. század második felében már az egész vármegye az ellenséges uralom hatalmába került.

A mezőváros régi pecsétje 1665-ből való és püspöksüveges, pásztorbotos prépostot ábrázol ezzel a körirattal: Sigillum oppidi Saag. A község anyakönyvei 1675-ben kezdődnek, de régi oklevelei a gyakori tüzek alkalmával elpusztultak.

I. Lipót császár és király a régi sági prépostságnak a töröktől visszafoglalt jószágait 1688-ban a jezsuitáknak ajándékozta. A prépostság czimét azóta az esztergomi főegyházmegye egy-egy papja nyeri királyi kézből. A jezsuiták a sági birtokot két részre osztották akképen, hogy a sági administraturának: Ság, Tesmag, Olvár, Lipócz és Parassa vagy Szurdok puszták, továbbá Alsópalojta község jutott osztályrészül, - a besenyődi administraturának pedig Besenyőd, Egeg, Nádas és Alsó-Almás jutott. A ságiak a régi prémontrei kolostor és templom romjain, a magok máig fennálló lakó- és gazdasági házát, továbbá 1736-ban 24,400 frt költséggel templomukat felépítették, mely azonban 1832-ben az egész várossal együtt leégett. Az Ipolyságon maig erősen álló kőhidat ugyanők építették, 1769-ben.

1704. végéről felemlítendő, hogy II. Rákóczi Ferencz itt, Ságon, fogadta az erdélyi küldöttséget, a mely fejedelemmé való megválasztását hírül hozta.

A jezsuita rend eltöröltetése után, 1776-ban, Mária Terézia királynő a sági uradalmat a rozsnyói, a besenyődit pedig a beszterczebányai uj püspökségek káptalanjainak adományozta. Azóta Ság a hozzátartozó falvakkal és pusztákkal együtt a rozsnyói káptalan uradalma.

Hont vármegyének 1751-ben épült székháza Kemenczén leégvén, a vármegye rendei 1806-ban elhatározták, hogy a székhelyet Ipolyságra teszik át. Huszonegy év telt el, míg végre 1827-ben, Plachy Ferencz királyi tanácsos első alispánsága idején, Ipolyság határában az Ipoly bal partján hozzáfogtak a diszes megyeház épitéséhez és nehogy a palota egyedül álljon, ugyanakkor kezdtek egy új falu, vagy külváros telepítéséhez Ságújhely, vagy Uj-Ság elnevezéssel. Már megásták, négyszög kövekkel kirakták a mély kutat és jégvermet; már állottak az új emeletes megyeház falai, majdnem tetőzetig; az épitkezés már föl is emésztett 25-30,000 frt költséget, a mikor azután Majthényi Antal, Plachynak az alispánságban utóda, a ki ellene volt a megyeház azon a helyen való építésének, alispáni hatalmát nyomban latba vetette és a helytartótanácsnál kieszközölte, hogy a megyeház Hont-Ipolyság mezővárosban építtessék. Az Ipolyon túl az építkezést nemcsak abbanhagyták, de minden építési anyagot is átszállítottak Ipolyságra. Az új megyeház telkéről kisajátított jobbágyok az Ipoly balpartján, az előbb tervelt 75Új-Ságon, vagyis a mai újváros területén nyertek kárpótlást. Az új palota építése lassan haladt. A szabadságharcz az építkezést felében találta és így csak a viharos idők múltával folytatódott a munka, a melyet 32,000 frt kincstári költséggel, Ő felségének idejövetelének ünnepélyén, 1857-ben fejeztek be.

Ipolyság határa 3630 kat. hold, a mely hajdan 69 jobbágytelekre oszlott. Lakosainak száma: 4000, ezek túlnyomó részben római katholikusok.

A nagyközség vagyona 1867-ben, tehát az alkotmányos korszak kezdetén, csak egy igen egyszerű földszintes ház és 32 hold szántóföld, továbbá két féléves úrbéri korcsmáltatási jog volt. A nagyközség 1867. évi bevétele 1685 korona 20 fillér, kiadása pedig 2636 korona 82 fillér volt és a pótadó 950 korona 62 fillért tett. Kulturális czélokra a nagyközség 1867-ben és a megelőző időben nem sokat áldozott; házainak száma akkor még csak 282 volt, ezidőszerint pedig 501. Hogy mily nagy léptekkel haladt a nagyközség fejlődése, ennek legszembeötlőbb képe az az adókimutatás, mely szerint Ipolyság állami adója 1867-ben még csak 12.212 korona volt, 1902-ben pedig ez az összeg 67.937 koronára rúgott. A nagyközség költségvetése 1902-ben: 16,056 korona 58 f. rendes bevétel, 17,568 korona 44 f. pótadó és 34,722 korona 31 f. kiadás volt. Kulturális czélokra a jelzett évben a község pénztára 2652 koronát, a kath. hitközség iskolafentartására 3524 koronát, az izraelita hitközség pedig 1350 koronát fizetett s így összesen közművelődési czélokra a község és ennek lakossága most már évi 8126 koronát áldoz.

Sághy Benő megyebizottsági tag indítványára épült 1898-ban a posta- és táviróhivatal háza, 1900-ban pedig a pénzügyigazgatóság palotája, valamint a tisztviselők számára épült bérházak. A nagyközség közoktatási viszonyait más fejezetben ismertetjük; e helyütt csak arra terjeszkedünk ki, hogy az 1872-ben megnyitott polgári leányiskola 1891-ig bérházban volt elhelyezve, mignem a közoktatásügyi kormány 40.000 korona államsegélylyel módot nyújtott a nagyközségnek arra, hogy 56,000 korona költséggel modern iskolát építhetett. De már korábban, 1888-ban, emelték a város diszes házát, melynek emeletén a Honti Kaszinó kényelmes és állandó elhelyezést nyert. A nagyközség tulajdonában lévő épületek mintegy félmillió korona értéket képviselnek és 12,260 korona évi bérjövedelmet 76nyujtanak. 1876-ban alakították meg az önkéntes tüzoltó egyesületet, melynek fentartásához a nagyközség évenként 1200 koronával járul. A nagyközség utczáinak világítására 1903-ban 120,000 korona tőkével aerogén-gáztársulat alakult.

A nagyközség fejlődésének sokáig útját állotta a rozsnyói káptalannak 11.200 négyszögöles szérüskertje, mely a község kellő közepébe ékelődött. Végre azonban mozgalom indult meg e terület kisajátítására, a mi 1896-ban czélhoz vezetett és a megváltott területet parczellázták. E helyen új városrész emelkedett, modern, diszes házakkal; 28 ház, továbbá az evangélikus templom, valamint csinos liget nyert itt helyet.

Ipolyság közgazdasági életében fontos szerepe van az 1867-ben alakult takarékpénztárnak, mely 60,000 korona alaptőkével indította meg a működését és ma már 400,000 korona a tartaléktőkéje és 60,000 korona a nyugdíjalapja; száz korona névértékű részvényeinek árfolyama pedig ezer koronára emelkedett.

1903-ban alakult meg Ipolyság második pénzintézete a Hontmegyei Népbank részvénytársaság 200.000 korona alaptőkével. Az intézet leginkább váltóleszámítolásokra alapítja a működését.

Ipolyság társadalmi életének egyik góczpontja a Honti Kaszinó, a mely egyike az ország legrégibb egyesületeinek. A rozsnyói káptalan segítségével alapították 1834-ben, a nagy vendégfogadó tőszomszédságában, a káptalantól ajándékozott telken emelt épületben. A mikor a vendégfogadó más kézre került, a kaszinó számára szerződésszerűleg új alapot kellett keresni, akkortájt vásárolták meg az államtól a régi sóház épületének a főútra eső részét és annak telkén építették a mai díszes kaszinóhelyiséget. A Honti Kaszinó a szabadságharcz éveit erősen megsinylette; mind a magyar, mind pedig az osztrák hadak laktanyául foglalták le, a termeit feldúlták, bútorait megrongálták. A kaszinó könyvtárának 1500 kötete abban az időben kallódott el. A szabadságharcz lezajlása után 1852-ben, a kaszinó újból megalakúlt és az ötvenes években gyűlhelye lett a vármegye értelmiségének. Az országos jótékony czélokra, a Magyar Tudományos Akadémia alapja javára és más kulturális intézmények támogatására itt gyüjtötték az adományokat; valamint itt tömörült össze az abszolutizmus szomorú éveiben a bujdosó hazafiság. Ma a kaszinó, díszes helyiségeiben, háromezer kötetre menő könyvtárt tart fenn, a melyet ingyen bocsát az olvasók rendelkezésére.

1902-ben sport-klub alakult Ipolyságon, a mely a testedző sportokon kívül, galamblövészetet és lóversenyeket is rendez. A Wagner-féle mulatókert mellett két modern tennis-pálya, kuglizó, nyílt étkező és két zárt helyiség nyujt helyet a sport-klub tagjainak a szórakozásra.