Alsórakoncza, a Korpona patak mellett fekvő tót kisközség, 116 házzal és 561 róm. kath. vallású lakossal; postája Paláston, vasúti és táviróállomása Teszéren van. Körjegyzőségi székhely. Már 1281-ben a falú okleveles említésére akadunk. Innen vette nevét a Rakonczai család, melyet már a XIV. század elején birtokban találunk itt. 1327-ben Rakonczai István jószágát megvásárolta Bagonya fia Miklós. 1498-ban Paska Péter telepedett le a falúban. A későbbi századokban az egyházi javak között szerepel és újabban a szombathelyi papnevelőé. A falúbeli róm. kath. templom 1788-ban épült; az egyházi kincsek között 1720-ból való kelyhet őriznek.

Alsósipék, a Ledény patak mentén fekvő tót kisközség 26 házzal és 110 ág. h. ev. lakosslal; vasúti állomása és távírója, valamint postája Teszéren van. Okleveles említését már 1286-ban találjuk, a mikor Darási Mach, Mikó fia, szomszédság jogán panaszt emelt az esztergomi káptalan és Benedek prépost előtt Benedek Cene fia ellen, mert az Sypig nevű birtokát idegeneknek akarta eladni. Ez első okleveles adat után a XV. századig nem akadunk újabbra. A falu Sypoth, Sypith és Sepeth alakban 1438-ban furdul elő, a mikor Zsigmond király Pálóczy érseknek adott itt birtokot. Alighanem innen vette nevét és itt volt birtokos az a Sipéki család, melynek egyik tagja, Sipéki Orbonáz Antal, 1434-ben Hont vármegye alispánja volt. A XVIII. században a Felsőszúdi Sembery családot találjuk itt, mely a mult század elején, a Zmeskallokkal együtt, földesura volt a falúnak. A község temploma 1801-ben épült. Alsósipék közelében terült el hajdan Pyr község, melyről 1272-ben Villa Pyr alakban emlékezik egy oklevél; helyét ma a Péri puszta jelöli meg. Ettől a falutól vette nevét és a XIV. században valószinüleg birtokos volt ott az a Pyri család, melynek három tagjáról - Tyba, Bene és Ivánka de Pyr - egy 1312. évi följegyzés emlékezik meg.

Alsószelény, magyar kisközség, 14 házzal és 77 róm. kath. vallású lakossal; postája Kőkeszin, vasúti és táviróállomása Balassagyarmaton van. Hajdan közös volt Felsőszelénynyel, melynek sorsában osztozott. Első okleveles említésére 1270-ben akadunk, a mikor a Hunt nemzetségbeli Lampert egri püspök testvérének, Miklósnak fiai, Pázmány és Miklós, e birtokért pereskedtek és végül Pázmány nyerte el azt. E nemzetség Kóvári családága révén, 1392-ben, Palásthi Miklós és Péter örökölték a jószágot, a melyet utódaik századokon át megtartottak. A XV. században része volt itt a Szelényi családnak is, a mely innen vette a nevét. 1434-ben Szelényi Tamás a vármegye alispánja volt, a család két másik tagja pedig, Franciscus és Stefanus de Zelen, királyi emberekként szerepeltek egy 1439. évi oklevélben. A Szelényieket a XVIII. században is birtokban találjuk itt. A mult század első felében, a Palásthiakon kivül, Plachy Ferencznek és Gyürky Antalnak volt birtoka. Ezidőszerint nagyobb birtokosa nincsen.

Alsószemeréd, magyar kisközség, 78 házzal és 571 róm. kath. lakossal; vasúti állomása és távirója Tompa, postája Felsőszemeréd. A község első okleveles említését, Felsőszemeréddel együtt, IV. Béla királynak évszám nélkül Selmeczbányán kelt parancsában találjuk, a mikor a király az erről a községről nevezett Szemerédi Mihályt a sági préposttal megidéztette. A következő században, 1347-ben, Poss. Zemeredet a Kacsics nemzetségbeli Kónya Miklós neje, Harsendorfer Wolfing leánya, Erzsébet, kapta hozományul. 1715-ig Alsószemeréd község a lévai országút mentén, Felsőszemeréd tőszomszédságában feküdt; azonban az országúton áthaladó katonaság addig fosztogatta a lakosságot, mígnem az egész falu, 1715-ben, mindenestől áttelepült arra a helyre, a hol ma áll. A mult század első felében a Koháryaké volt, majd a Szécsényi, gróf Forgách, gróf Esterházy és végül a gróf Breuner család szerezte meg és jelenleg is annak van itt nagyobb birtoka. A község temploma újabb korbeli. Van a falúban betegápoló-intézet, melyet apáczák kezelnek; ezt gróf Steinlein Leontin alapította 1883-ben. A község dülő-nevei között történelmi érdekességűeknek látszanak a következők: Peresvölgy, Szabadföldek, Papkútja.

Alsóterény, tót kisközség, a Selmecz patak partján, 41 házzal és 236 ág. h. ev. lakossal; vasúti megállója helyben van, távirója Teszér, postája Gyügy. Az ősmagyar Tarján, vagy Terjén-had ez egyik telepe ma már egészen eltótosodott; még a mult század elejéig, 1820-ig, minden negyedik vasárnapon magyar prédikáczió volt a templomban, azóta azonban csupán tót szót hallunk. A XVIII. század első felében a gróf Berényi és Lipthay családokat uralta a falú. A mult században a Podhorszky-családot találjuk itt. Alsóterényhez tartozik Rigómáj-major.

Alsózsember, a barsi határ közelében fekvő tót kisközség, 43 házzal és 327 róm. kath. és ág. ev. vallású lakossal; vasúti állomása Léva, postája és távirója Bát. A Zsemberi család ősi birtoka, melyet már 1275-ben említenek, a mikor bizonyos Zsemberi Zazun és Ambrus neve bukkan fel. Zazun fia Gergely, 1329-ben a maga részét átengedte unokáinak, Kiskereskényi Miklós fiainak. 1368-ban Bagonya unokái, János és György, vásároltak itt jószágot. 1376-ban Zsemberi Saul és János megosztoztak Derzsenyei Mihálylyal a zsemberi határhoz tartozó Aba részein. 1405-ben Szendi Mihály vajda, a Kálnay-család őse, kapott itt királyi adományként birtokot, melyben 1475-ben Mátyás király is megerősítette. A Zsemberiek századokon át maradtak ez ősi fészkükben; ma is áll a kastélyuk, melynek építési évét a XIV. századra teszik. Falán látható a Zsembery-család czimere e körirattal: Aedificatum Anno 1255. Renovatum 1812. Ennek a kastélynak pinczéjéből mintegy kilenczven méter hosszu titkos alagút vezet hosszan a hegyoldalba. 1595-ben itt tartotta a vármegye közgyűléseit. A XVIII. században a Szulyovszky-családot találjuk itt részbirtokosként; a mult században pedig a Benyovszkyak is itt gazdálkodtak. Jelenleg Rudnay Bélának van nagyobb birtoka és övé a Zsemberiek hajdani kastélya is. Mási birtokos a faluban Schrank Salamon. A községhez tartozik Kőhatár-puszta és Tissó-major.

Apafalva, azelőtt Apova, tót kisközség, száz házzal és 315 ág. ev. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Balassagyarmat, postája Csáb. A község alapításáról és régi történetéről hiteles adataink nincsenek. A herczeg Coburg-Koháry család, a mely jelenleg birtokosa, már a mult század elején földesura volt a községnek. A falubeli ág. h. ev. templom újabb keletű, a régi róm. kath. templom, a mely a reformáczió korában épült, ma már csak romokban látható.

Apátujfalu (azelőtt Apáti és Ujfalu, két külön helység) magyar kisközség, 68 házzal és 440 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Balassagyarmat, postája helyben van. Apáti község a Hunt nemzetség birtoka volt és az 1303. évi osztály alkalmával Miklós fia Pázmány, a Kóvári család őse, nyerte el. A XVIII. században a Vajda családnak volt itt birtoka, a mult század első felében pedig a Tihanyiak és Blaskovicsok voltak a földesurai. Ujfalu község 1330-ban fordul elő. E falu urai a Blaskovicsok és a Gyürkyek voltak; a XVIII. században a Csesznák családnak is volt itt birtokrésze. A Gyürky-féle birtok, régi kastélyával együtt, jelenleg Schusdek Jakab tulajdona. A hajdani Blaskovics-féle birtok ezidőszerint dr. Kocziáné. Apátujfalu község határában vannak a Pálháza, Ujfalusi és a Zabuska nevű puszták.

Apátmarót, tót-magyar kisközség, 67 házzal és 347 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása és távirója Egegszalatnya, postája Egyházmarót. A község már első királyaink korában fennállott, mint azt a bozóki prépostságnak 1135-ben kelt alapító oklevele tanusítja, melyben Possessio Maroth névvel van felemlítve. Egy másik oklevél 1354-ben a pilisi apátság birtokaként emlékezik meg róla. Hiteles megemlítését találjuk még 1405-ben. A mult század derekán és ma is a cziszterczitáké. Apátmaróthoz tartozik Macskás-puszta.

Bácsfalu, régi neve Bachsdorf, tót-magyar kisközség, a Ledény patak partján mindössze 15 házzal és 74 ág. ev. h. lakossal; vasúti állomása és távirója Teszér, postája Ledény. A múlt század elején a Sembery család volt a község földesura és jelenleg is annak van itt nagyobb birtoka.

Bacsófalva, azelőtt Pocsuvadló, tót kisközség a Szitnya-hegy tövében, 66 házzal és 427 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása Selmeczbánya, távirója és postája Hegybánya. A község történeti múltjáról hiteles adatok hiányzanak. Temploma 1801-ben épült. Határában a királyi erdőkincstárnak van nagyobb birtoka.

Bagonya, tót kisközség, a Szikincze patak mellett, száz házzal és 569 ág. ev. vallású lakossal; vasúti állomása Léván, távírója Bakabányán és postaállomása helyben van. Első okleveles említését 1424-ben találjuk, a mikor, Bakanya névvel Almás mellett fekvő helységként szerepel. A XVIII. században a Lipthay és a Jánoky családoknak volt itt birtokuk. A mult század elején báró Nyáry Adolf volt a község földsura és ő építette 1816-ban a ma is fennálló kastélyt. Jelenleg Back Károlynak van itt nagyobb birtoka. Az ág. h. ev. templom 1658-ban épült.

Bagyan, tót kisközség, 41 házzal és 242 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása Léva, távirója és postája Bát. A község körjegyzőségi székhely. A XVIII. században 29a Zsembery családot találjuk itt, majd a Baross és Lukács családok voltak a földesúrai; jelenleg nagyobb birtokosa nincs. Temploma mintegy háromszáz évvel ezelőtt épűlt, de a kora pontosan meg nem állapítható.

Bajta, magyar kisközség, 127 házzal és 580 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása, postája és távírója Garamkövesd. Az esztergomi érsekség régi birtoka. Okleveles említését, Boytha alakban, már 1295-ben találjuk; a későbbi följegyzések azonban jelentéktelenek. Temploma 1872-ben épült. A község dülő-nevei között figyelemre méltók a következők: Kopánkútja, Csetkó, Móriczok, Palota, Nagy-János és Papkútja.

Bakabánya, tót nagyközség, 715 házzal és 3318 róm. kath. és ág. h. ev. lakossal, kik között sok a magyar is; vasúti állomása Léván, postája és távírója helyben van. A vármegye legrégibb helységei közé tartozik; a korábbi századokban fontos szerepet játszott és hosszú időkön át szabad királyi város volt. Neve különféle alakban fordul elő az oklevelekben, így Pukancz, Pukanecz, Németbaka elnevezéssel. Első említését már 1075-ben, a garammelléki Szent-Benedek rend alapítólevelében találjuk, a melyben Villa Baka néven fordúl elő. 1321-ben Róbert Károly bánya-szabadalmakat adott a községnek és ettől fogva a jelentősége mindegyre emelkedik. A XVI. és XVII. századokban Bakabánya állandó középpontja volt a török támadásoknak; a szomszéd bányavárosok előbástyájaként, az 1569., 1578., 1647. és 1655. évek országgyűlései kőfallal való megerősítését rendelték el, 1659-ben pedig ötven lovas és ötven gyalogosból álló őrséget helyeztek el benne a lakossgá védelmére. Hanem a török ennek ellenére is többízben birtokába kerítette, lakosságát lemészárolta, kifosztotta, különösen 1664-ben. A szünetlen harczokban részben kipusztult helységet a szomszéd falvakból ideköltözött tótok népesítették be újra, a kik a szünetelő bányászatnak új lendületet adtak. Bakabánya, mely már Nagy Lajos alatt a hét bányaváros között szerepel, I. Lipót királytól 1686-ban ujabb megerősítést nyert városi jogaira; az ekkor nyert czímeres pecséten a következő fölirat olvasható: »Sigill: L. ac. R. Montanae Civitatis Bakabanya Anno 1686«. A község levelesládájában ma is őrzik a következő okleveleket: Róbert Károly eredeti adománylevelét 1321-ből, Ulászlónak 1496-ban az adók tárgyában kelt iratát, Ferdinándnak 1547-ben kiadott vásárszabadalmát, továbbá II. Miksának 1565-ben Dobó István részére adott szabadalomlevelét és III. Ferdinándnak 1647-ből való vásárengedélyét. Bakabánya község róm. kath. temploma a vármegyebeli gothikus építészet egyik legszebb maradványa; építésének idejéről eltérők a meghatározások, némelyek szerint az alapja XIII. századbeli, számol jel azonban arra mutat, hogy a felépítmény a XVI. századból való. Thurzó Sándor a templomot erős kőfallal vette körül; a kathedrea lépcsőire leány alakja volt festve, ezzel a felirattal: »Margaretha virgo aedificavit ecclesiam hanc 1506«. A torony csak 1864-ben épült hozzá. a templom kincsei között őriznek egy Mátyás korabeli misekönyvet és egy »Summa sancti Thome« gyüjteményt 1484-ből. Az ág. h. ev. hivek temploma 1784-ben épűlt. A község hajdan jövedelmező bányái kiürültek és így a bányászat szünetel. Bakabánya azonban jelenleg is a vármegye fontosabb pontjai közé tartozik; van itt több iparegyesület, erdőgondnokság és Szluka Sándornak tégla- és cserépgyára.

Baráti, magyar kisközség a Cserna-patak melett, 86 házzal és 431 róm. kath. lakossal; vasúti állomása és távirója Ipolyság, postája Kemencze. A község okleveles említését már 1156-ban találjuk, a mikor Adorján fia István, e falut a garammelléki benczéseknek ajándékozta. 1349-ben Barathy alakban szerepel a neve. Az esztergomi káptalan 1462-ben 503 forintért jutott a falu birtokába. 1524-ben Szobi Mihálynak is volt itt része. Baráti határában még a mult században földsáncz nyomai látszottak, mintegy 400 méter hosszú és 50 méter széles halom, melyet az anyahegytől mély út választott el; a földsáncz e nyomait némelyek erődített kolostorral hozzák kapcsolatba, erre nézve azonban okleveles bizonyítékra nem találunk. Az újabb korban Huszár Sándornak volt itt birtoka; kastélya, mely még ma is áll, jelenleg özv. Okolicsányi Györgynéé, a kinek nagyobb birtoka is van a faluban. A község temploma, mely Berneczével közös, ismeretlen korból való; első templomáról megemlékezik II. Géza király oklevele, mely az 1156-ban adományozott földbirtokban és itt épült templomban megerősíti a benczéseket. Figyelemre méltók a község dülőnevei között a Pénzes és a Pereszlényi dülők. Barátihoz tartozik a Dulánszky-major.

Bát, régi német neve Frauenmarkt, tót-magyar kisközség, 281 házzal és 1432 r. kath. és ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása Léva, posta és táviró helyben. Járási és körjegyzőségi székhely. Hajdan német bányaváros volt, királyi pénzverővel és várszerü erődítésekkel. Legrégibb multjának történetét csak a hagyomány világítja meg; Bél Mátyás a falú eredetét Salamon király legerősebb bajnokának, Bátor Oposnak a nevével hozza kapcsolatba; ez azonban alighanem csak legenda. Az oklevelek a XIV. század kezdetétől foglalkoznak Báttal. 1320-ban Róbert Károly király az esztergomi érsekségnek adományozta. A XV. század derekán Lévai Cseh László, a ki 1442-ben Rozgonyi Simon egri püspök társaságában Selmeczbányát, majd pedig 1444-ben saját kezére a sági prépostságot kifosztotta, Bátot is megszállotta és a maga számára foglalta le. A Lévai Cseh család 1543-ban kihalván, 1560-ban a Dobó család lépett örökébe; majd az utolsó Dobó leány férje-é, Kolonics Szigfridé lett, a ki azonban e birtokát elprédálta és így 1625-ben Bát ismét gazdát cserélt. A kamarától akkor Csáky László szerezte meg. A Kolonics-örökösök soká pörösködtek az új birtokossal, de hiába támogatta őket az 1655. évi országgyűlés, az uradalom mégis a Csáky Lászlóé maradt. A későbbi Csákyak azonban szintén adósságokba merültek és annyi kölcsönt vettek fel herczeg Esterházy Pál nádortól és másoktól, hogy a nádor, 1675-ben, szükségesnek látta beavatkozni a tékozlásba és a honti alispán előtt tiltakozott az ellen, hogy a Csákyak a lévai uradalmat több adóssággal terheljék s bárki újabb kölcsönt adjon arra. A Rákóczy-féle fölkelés idején herczeg Esterházy Pál, a 17.000 forintnyi nádori járandósága fejében, magának adatta a báti birtokot. Igy jutott Bát az Esterházy-hitbizomány kötelékébe, melyben a mult századig meg is maradt, mígnem az Esterházyak költekezése a hitbizomány nagyobb részét idegen kezekbe juttatta. A báti birtokot a Schoeller lovagok szerezték meg, a kiknek jelenleg is nagyobb területük van itt. Bát nagyközség régisége mellett tanúskodik temploma, melynek építési idejét a Batthyány-féle vizitáczió 1070-re teszi; az ősi templom azonban nagy átalakításon ment át, mert mostani építési modora XV. századbeli. Ennek a templomnak sok viszontagságban volt része, mind a vallási harczok idején, mind pedig a török hódoltság korában. I. Rákóczy György, 1645. évi hadjárata alkalmával Báton is megfordult és elfoglalta a templomot; két évvel később azonban, III. Ferdinánd király visszaadatta azt a régi híveknek. 1663-ban azonban a török hadak, melyek Bátot is megszállták, a templomot is földúlták. A Thököly-féle fölkelés idején az evanglikusok foglalták el és maga Thököly hozott ide Egyházmarótról evangélikus papot; de 1683. végén a katholikus hívek, német katonák segítségével, visszavették ősi templomukat. A kurucz háboruk alatt a lutheránusok ujra hatalmukba kerítették és a szécsényi konvent, 1705-ben oda is itélte a lutheránusoknak a vitás templomot, a mely 1781-ig maradt birtokukban, mígnem II. József türelmi rendeletére a katholikusok visszanyerték. A lutheránusok akkor külön templomot építettek maguknak, ez azonban a mult század második felében hasznavehetetlenné vált és így 1873-ban új templomot kellett emelniök, mely díszére válik az egyháznak. 1598-, 1609-, 1610-, 1621- és 1714-ben itt tartotta a vármegye közgyüléseit.

Bátorfalú, magyar kisközség, 52 házzal és 348 róm. kath. és ág. ev. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Balassagyarmat, postája Lukanénye; körjegyzőség helyben. A község középkori szerepéről nincs hiteles adatunk. A XVIII. században a Kubinyi, gróf Koháry és a Balogh családoknak volt itt birtokuk. A múlt század elején a Tihanyi, Blaskovics és Egry családok voltak a földesúrai. Négy régi és két új úrilak van a faluban; a régieket a Tihanyi, Buócz és Blaskovics, az újabbakat a Nándory és Tornyos családok építették.

Bél, magyar kisközség az Ipoly mentén, 73 házzal és 549 róm. kath. és ev. ref. vallású lakossal; vasúti megálló helyben; táviróállomása és postája Ipolypásztó. Okleveles említését 1290-ben találjuk, a mikor Possessio Beel néven szerepel. 1696-ban Rudnay Judité volt. A XVIII. században a Lipthay, Dvonokovits és a Madocsányi családoknak volt birtoka. A mult század hatvanas évéig Szentivány Péter, 1871-ig Majthényi Ágost, 1889-ig Rakovszky Aladár volt a községben birtokos; újabban Bossányi Péter, Ocker Ferencz, Tergina Béla, Simonyi Ilona, Rakovszky Béla és Szabadhegyi Géza a birtokosok. Csinos kastély is van a falúban, a melyet a Bossányi család építtetett. A község két temploma közül a róm. kath. 1714-ben épült Rudnay Zsófia adományából; az ev. ref. templomot Lipót császár idejében építették. 1821-ben az egész község leégett.

Béld, azelőtt Beluja, tót kisközség a Szitnya hegy alatt, száz házzal és 581 ág. ev. és róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távírója Németi, postája Berencsfalu. Első uraiként a Hunt nemzetséget ismerjük, melynek leszenyei ágából származó tagja, Lampert, kapta 1290-ben e birtokot osztályrészül. 1338-ban a Kacsics nemzetségbeli Széchenyi Tamás országbiró szerezte meg. A későbbi századok során a Koháryakat uralta a falu, ezidőszerint pedig a herczeg Coburg család birtoka. II. Rákóczi Ferencz rendeletére a község nevét Belény alakban írták. Az ág. h. ev. templom 1785-ben épült, ennél régibb a róm. kath. templom, a melyet 1705-ben emeltek; a templom harangja 1678-ból való. Béld községhez tartozik Chizsistye puszta és Sirokjeluka puszta.

Bereklak, azelőtt Priklek, tót kisközség, 21 házzal és 108 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása és távirója Balassagyarmat, postája Csáb. A XVIII. században a Ráday családot uralta a falu. A mult században a Tihanyi család volt a földesura; jelenleg Tihanyi Borbála, férjezett Laszkáry Gyulánénak van itt nagyobb birtoka. Bereklak községhez tartozik Skravnik puszta.

Berencsfalu, azelőtt Prencsfalu, vagy Prinzdorf, tót kisközség a Szitnya tövében, 149 házzal és 822 ág. ev. és róm. kath. vallású lakossal; vasúti és távíró állomása Németi, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. Okleveles említését már 1245-ben találjuk, a midőn IV. Béla király Princz comesnek, Rajnáld fiának, hadi vitézsége elismeréseül egy pusztán maradt földet adományozott, melyet a comes benépesített, megvetvén alapját a mai községnek. Utóbb a birtok a szitnyai uradalomba olvadt és a falu népe sokat szenvedett, báró Koháry István földesurasága idejében, a vallási harczoktól. A linzi békekötés után az evangélikusoknak adott kilenczven templom között találjuk a prinzfalusit is, ámde, 1674-ben a többi protestánsokkal együtt az itteni evangélikus pap is a pozsonyi vésztörvényszék elé állíttatván, a templomot Koháry Ferencz lefoglalta és katholikus papot adott a népnek. A régi pörös templom összedőltével, Koháry István újat építtetett. A birtok jelenleg a herczeg Coburg-Koháry család tulajdona. Berencsfalu közelében terült el Derfel elpusztult község, melyet 1342-ben említ egy oklevél, ma azonban nyoma sincsen a falunak.

Bernecze, magyar kisközség, 250 házzal és 1130 róm. kath. lakossal; vasúti állomása és távirója Ipolyság, postája Kemencze. A község okleveles említését már 1285-ben találjuk, a mikor a Hunt nemzetségbeli Demeter drégelyi várának tartozéka volt. 1295-ben egy birtokháborítási perben, a melyet Ladomér érsek indított a Hunt nembeli Kázmér fiai; István, László és Lambert ellen, akadunk újra a község nevére. Berneche község szerepel a pápai tizedszedők 1332-1337. évi lajstromában is. 1413-ban bizonyos Thomas de Berneche, királyi ember tisztét viselte egy hontvármegyebeli beiktatásnál; 1446-ban pedig Petrus de Bernethe nyert királyi kiküldetést a sághi prépostság kárainak megvizsgálása ügyében. A későbbi századokban az esztergomi érsekséget látjuk a község földesuraként és ma is a herczegprimásnak van itt nagyobb birtoka. A község templomának építési ideje ismeretlen. Szokoly Alajosnak csinos úrilaka van a faluban. Bernecze községhez tartozik Csitári puszta. A község határában avar sáncz látható.

Bori, azelőtt Boór, magyar kisközség a Búr patak mentén, 73 házzal és 383 ev. ref. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Léva, postája Szántó. Egykor kuriális nemes helység, honnan a Bory család más vármegyékbe is elszármazott. Hajdan három falu része volt, úgymind Árnyék-, Mogyorós- és Beke-Bori. Első okleveles említését 1263-ban találjuk; érdekesebb följegyzésre azonban 1275-ben akadunk, a midőn IV. László király az Ottokár cseh király ellen vívott csatákban tanúsított vitézségért Márton fiának, Miklósnak, az elpusztult Bwrry (Buri) földjét adományozta. Ebben az adománylevélben a következő határok szabják meg a birtok területét: Borfői Mikus földe, Golvágfő, Monorosvég és Monoros-patak. 1330-ban újabb okleveles nyomára akadunk a községnek, a mikor a sági konvent előtt Bory Noyssa fiai és Bory Pető egyezségre lépnek egymással. A XVI. században a Libárdy családnak volt itt birtoka, mely családból volt Szondy drégelyi két apródjának egyike. 1629-ben része volt itt a Pomoti családnak is. Az ősi Bory családot még a múlt század elején is uralta a falu, mígnem a század dereka táján a nemes község váltotta magához a birtokot. Jelenleg Dalotti Aladárnak van itt nagyobb birtoka. A falu határában meleg forrás van, melyet a nép bori buzgónak nevezett el. Bori községhez tartozik a Ráró-major.

Bozók, tót kisközség, a hasonnevű patak mellett, 82 házzal és 511 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és postája helyben van, távírója Korponán. Körjegyzőségi székhely. A vármegye egyik legrégibb és jelentős szerepű helysége, melynek okleveles nyomára már 1135-ben találunk, a mikor II. Béla király megerősíti a Hunt nemzetségbeli Lambert comes és neje Zsófia, valamint Miklós fiuk alapítványát, melylyel a prémontrei rend számára kolostort emeltek e birtokukon és több majorságot adományoztak a szerzetnek. A prémontreieket e birtokban 1262-ben IV. Béla király is megerősítette. A bozóki prépostság ettől fogva századokon át fontos helyet foglal el a vármegye történetében, de talán legemlékezetesebb az a pöre, a melyet, olykor véres viszályokkal, Korpona város ellen folytatott némely birtokrészekért; 1351-ben ily viszálykodás alkalmával ölte meg Róbert apátot Dobrakuttyai Leökös. Csak a következő században, 1431-ben, békéltek meg az ellenfelek, de Bozókra mégsem virradtak békés napok, mert 1433-ben a husziták pusztításai dúlták fel a községet. Az Albert király halálát követő zavarokból szintén kivette a részét, a mint ezt Pál prépost panaszából látjuk, a ki Palásti Bertók és László korponai várnagyokat bevádolta, hogy a prépostságot 1444-ben kirabolták és épületeit feldúlták; 1446-ban ugyanezért emelt vádat Gyulafi György korponai kapitány ellen is. A mohácsi vész után következett viszályok idején, 1530-ban, Balassa Zsigmond a hajdúival elfoglalta a bozóki kolostort, a szerzetesek egy részét leölette, a többieket futásra kényszerítette; maga ülvén pedig ekként a birtokba, a rendházat erőddé alakíttatta át és abban hajdúkat helyezett el védelmül. Az elűzött prémontreiek, levéltárukkal együtt, a garamszentbenedeki benczésekhez menekültek. Balassa Zsigmondot a birtokból, 1547-ben, öcscse, a János-párti Balassa Menyhért, kiűzte ugyan, de csak rövid időre, mert I. Ferdinánd király visszahódította azt híve, Zsigmond számára. Bozók várát és az ahhoz tartozó földeket Balassa Zsigmond a nejére, Fánchy Borbálára, és ez viszont 1562-ben rokonára, Dennai Fánchy Györgyre hagyta, azzal a kikötéssel azonban, hogy, ha a király a jószágot visszavenni óhajtaná, tartozzék a várfalak építésére fordított összeget, hétezer forintot, visszatéríteni. Az 1567. évi XXXI. törv.-cz., egyéb elfoglalt egyházi javak között, a prémontreieket is visszahelyezte a régi birtokukba; de a törvény, a zavaros időkben, csak írott malaszt maradt és prémontreiek sohasem költözhettek többé ősi fészkükbe. Bozók új ura, Fánchy György, a maga zászlóaljával részt vett abban a szerencsétlen ütközetben, melyet Balassa János 1562-ben Szécsény alatt a török ellen vezetett; maga Fánchy is csak futással menthette meg életét. A Fánchyak közel egy évszázadon át maradtak Bozók birtokában és előkelő szerepet vittek Hont vármegye közéletében, nagyban emelve Bozók jelentőségét is. 1649 előtt több ízben itt tartották a vármegye közgyűléseit. 1650-ben Fánchy Pált és Jánost találjuk a birtokban; az ő nevükhöz fűződik az a hosszú harcz, melyet az egyház Bozók birhatásáért megindított. Fánchy Pál ugyanis az unokahugát, Balassa Szidónia Máriát, vevén feleségül, a katholikus papság ebből zavart támasztott, hogy azután a birtokot az egyház részére visszaszerezze. A nagyszombati papiszék Fánchy Pált és nejét, noha mindketten az ágostai hitvallást követték, vérfertőző házasság vádja alapján a királyi fiskussal megidéztette, majd pedig élet- és vagyonvesztésre ítéltette őket. A rendek kérelmére a király megszüntette ugyan az ítéletet, de Fánchy Pál birtokrésze hosszú időre vitássá vált annak az örökvallásnak a révén, melyet Szelepcsényi György, az akkori sági és bozóki prépostságok czímviselője, utóbb esztergomi érsek, nyert Fánchy Páltól az élete megmentéseért, a mit állítólag neki köszönhetett. Ez örökvallás szerint Fánchy Pál arra kötelezte magát, hogy a birtokrészének jövedelméből a jezsuiták számára kollégiumot, vagy a szerzetnek esetleges eltörlése esetén, papnevelő-intézetet alapít. De Fánchy Pál, az örökvallás ellenére, a birtokot a nejére hagyta 1658-ban. Az ebből támadt pör a nagyszombati papnevelő és a jezsuiták között két évszázadon át húzódott és csak 1864-ben nyert befejezést. A Fánchyak után, zálog révén, részök volt a bozóki birtokban még a Szelényi, Bori és Balog családoknak is. 1678-ban Thököly Imre egyik tábornoka, gróf Balassa Imre, bevette Bozók várát, lefejeztette az udvarbírót és Móra István várnagyot, végül pedig felgyújtatta a várkastélyt. Thököly azonban nem maradt soká a birtokban, mert leveretése után Bozók vára ismét Szelepcsényi érsek birtokába jutott, a ki azután pörrel és zálogváltással az egész bozóki uradalmat az egyház számára szerezte meg. A jezsuiták azonban, pártfogójuk Kolonics 33érsek segítségével, 1693-ban kieszközölték, hogy az uradalom fele őket illesse meg és a jövedelem a legújabb korig csakugyan a nagyszombati papnevelő és a budai egyetemi könyvnyomda, mint a jezsuiták örököse, között oszlott meg, mígnem Scitovszky primás az utóbbi részt megvásárolta az esztergomi papnevelő számára. A hajdani várkastély jelenleg is áll és uradalmi cselédlakásul használják. A várkápolna régi díszítményeinek azonban nyoma sem maradt meg, minthogy bensejét a Fánchyak korában az ágostai szertartású istentisztelet számára átalakították. A XVII. század második felében a törökök adót szedtek itt azoktól a vidékiektől, a kik ebbe a templomba jártak. 1599-től 1646-ig számos alkalommal itt tartotta közgyűléseit a vármegye. Bozók község, mely a múlt század elején még mezőváros és járási székhely volt, ma kisebb arányokban békés életet él. Jelenleg az esztergomi papnevelőnek van itt nagyobb birtoka. A község határához tartoznak Kiszel, Kucsera, Lalik, Ocsenás tanyák és Újmajor-puszta.

Bozókalsók, azelőtt Alsó-Felsőalsók, tót kisközség, az Alsók patak mellett, 29 házzal és 152 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Korpona, postája Bozók. A község története megegyezik Bozók község multjával, mert a mult században is még annak tartozéka volt. Okleveles említésére már 1288-ban bukkanunk. Földesurai a mohácsi vészig szintén a prémontrei szerzetesek voltak, a kiktől Balassa Zsigmond hódította el a falut és tőle a Fánchyaknak jutott örökrészül. A XVII. század derekától Alsók is, miként Bozók, vita tárgya lett a jezsuiták és a nagyszombati papnevelő között, mígnem az esztergomi érsekség ezt a birtokrészt magához váltotta. A XVII. században földesurai voltak még a községnek a Szelényi, Bori és Balog családok is. Jelenleg az esztergomi papnevelő uradalmához tartozik. Bozókalsók községhez tartozik a Kohn-major és a Sirocsina-major.

Börzsöny, német-magyar kisközség, 378 házzal és 1762 róm. kath. és ág. ev. vallású lakossal; vasúti állomása Ipolypásztón, távirója Vámosmikolán, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. A község neve Bersen és Wersen alakban már 1270-ben szerepel, a mikor az esztergomi érsekség birtoka volt és valószinűleg egyike azoknak a hontvármegyei községeknek, a melyeket Szent István ajándékozott az egyháznak. A pápai tizedszedők lajstromában, az 1332-1337. években, szintén említve találjuk. A község szász lakosait Zsigmond király 1416-ban, majd Albert 1438-ban telepítette ide az itteni bányák mívelésére; ezt megerősíti az 1439-ben kelt oklevél, mely Börzsönyt a bányavárosok közé sorozza és határát az esztergomi érsekség birtokának mondja. Bányája a mult század elején kiapadt és akkor be is szüntették az üzemet; hajdan aranyat, rezet és ként bányásztak itt, de csak kisebb mennyiségben. A mult század elején Börzsöny még mezőváros volt és akkor Leich-Pilsen volt a neve. A községben van egy állítólag Szent István-korabeli kápolna, ma már rombaomlott körfalazattal, melyen ez a felirás látható: Anno 1632. Zachariás Pop fieri fecit. A műemlékek országos bizottsága ezt a kápolnát a történelmi becsű műemlékek közé sorozta. A község másik temploma, a melyet rendesen használnak, újabbkorbeli építmény, csak a szentélye XV. századbeli; ennek a templomnak az ajtaja fölött a bányászok jelvénye, a kettős kalapács látható, abból az időből, a midőn Zsigmond király, 1417-ben, az esztergomi érseknek itt bányajogot engedélyezett. Harmadik temploma is van a községnek, melyben az ünnep- és vasárnapi miséket tartják, ezt a templomot 1784-ben Batthyányi bibornok-érsek építtette. Az 1674. évi vallásüldözések idején a nagyobb számban levő evangélikusok elvették a katholikus hívektől a régi parochiális templomot, de csak néhány évtizeden át használták, mert a Rákóczi-féle felkelés után a katholikusok ismét visszaszerezték. Az ág. ev. hívek temploma 1853-ból való. 1724-ben a vármegye itt tartotta közgyűléseit. Börzsöny községhez tartozik Ganád-puszta, hajdan község, melyről már 1349-ben oklevél emlékezik meg; továbbá a község határában van Irtás tanya is.

Csáb, magyar kisközség, 130 házzal és 174 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Balassagyarmaton, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. Csáb község ősidők óta települt hely, a mit a határában talált bronzkori leletek bizonyítanak; ilyen bronztárgyakat találtak az úgynevezett György Márton partalja dombon, a hol a község egykor feküdt és a honnan mai helyére költözött át; ugyanott földalatti pinczeüregek láthatók. A község okleveles említésével, Possessio Chab névvel, már 1330-ban találkozunk. Legrégibb földesurairól és birtokviszonyairól 34kevés a hiteles adat. A mult század elején a gróf Zichy és a báró Balassa családok voltak a földesurai. Jelenleg a gróf Zichy-féle szeniorátusnak és Somogyi Albertnek van itt nagyobb birtoka. A község temploma 1800-ban épült.

Csábrágvarbók, tót kisközség, 63 házzal és 373 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása és távirója Korponán, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. Csábrágvarbók a vármegye legrégibb községei közé tartozik; már a magyarok beköltözése előtt lakott hely volt. Történelmi jelentőségéről számos adat beszél; hajdan erős vára, melynek keletkezését a XIII. században kell keresnünk, fontos szerepet vitt és számtalan ütközetnek volt a színhelye. Csábrág neve, Zabrond alakban, először 1256-ban szerepel, mikor IV. Béla király a csábrági szász vendégeknek Németi földjét adta a jószágukért cserébe. Ezután a Hunt-Pázmán nemzetsége kapta a birtokot, mely nemzetség itt várat épített. Más följegyzés szerint a Huntokat már a XII. században uralta Csábrág; itt lakott állítólag az a Lampert comes, László király hugának, Zsófiának férje, a kit az aradi véres országgyülésen Borics párthiveként felkonczoltak. A következő században, 1276-ban, a Hunt nemzetségbeli Ders comest találjuk a birtokban, a kit tulajdon testvérei, az ifjabb Ders és Demeter, megtámadtak a várában (Hradnok és Lytva elnevezéssel) és azt elfoglalván, a vár urát, gyermekeivel és háznépével együtt, fogságba hurczolták és prédaként magukkal vitték a várban fölhalmozott, mintegy háromezer márka értékű kincset. László király ugyanez évben személyesen jelent meg a vár alatt, de a Huntok elleneszegültek, a miért azután a király, hűtlenség bűnében elmarasztalván őket, birtokaik elkobzását rendelte el. Ezt az itéletet azonban nem hajtották végre, mert a király Derset és Demetert ismét a kegyeibe fogadta, sőt Demeternek, 1284-ben, Hont földjét is adományozta. A nemzetség jószágosztozkodása alkalmával, 1285-ben, Csábrág a Ders birtokába jutott. Akkor a vár tartozékai a következő helységek voltak: a két Csábrág, Váralja, Cseri, Varbók, Domanik, Ledény, Kissalló, Alsó-pomath aliter Bekestelke, Bagonya, Badin, Klaszita, Berencsfalu, Teplicska, Marót, Bernecze és más Kis-Hontban elterülő birtokok. László királynak 1276-ban hozott itéletét a következő század végén Zsigmond király érvényesítette és 1389-ben Budán kelt levelével, a száz évvel előbb hűtlenségbe esett Huntfiak bűne miatt, azok utódait fosztotta meg az összes javaiktól, hogy Vajdai Demeter veszprémi püspököt és az annak testvéreitől származott fiakat helyezze a birtokba. Igy jutott Csábrág, összes tartozékaival együtt, a Hunt nembeli Vajdaiak birtokába. 1479-ben Palásthi Tamás volt a várnagy. A Hunt Pázmány nemzetség a XV. századig volt ura e jószágnak, akkor azonban véres testvérharcz támadt Csábrág ura és a drégelyi várúr között, mígnem ez utóbbi, Csábrág várát megrohanván, annak urát és háznépét Drégelyre hurczolta és ott megölette. A drégelyi Hunt azonban nem maradhatott meg az ekként elhódított csábrági várban, mert nádori itélet jószágvesztéssel sujtotta. Az uratlanná vált Csábrág ekkor a koronára szállott. A XV. században az esztergomi káptalan többizben kérte el a birtokot a királytól, de eredménytelenül. Csak a XVI. század elején, 1511-ben, sikerült Bakócz Tamásnak megszereznie azt. Bakócz a Huntok régi várát teljesen átalakította és nagyuri igényeihez képest kibővítette. A biboros halála után az Erdődyekre maradt a várbirtok, melyet Erdődy Klárával hozományul Pálffy Péter nyert, a ki a Csábrági előnevet is fölvette. Itt született világhirü fia, a törökverő Pálffy Miklós, Győr hőse. Az ellenkirályok alatt Csábrág vára és népe sok zaklatást szenvedett; 1547-ben Balassa Menyhért a Ferdinándhoz hű Pálffy Pétertől elvívta, de gróf Salm királyi vezér 1549-ben visszaszerezte azt Pálffy Péter számára és királyi őrséget helyezett a várba.

Pálffy leányával, Katalinnal, Krusich János, dalmát eredetű vitéz és csábrági kapitány kapta, erősítette és védte a várat a törökök ellen, kik Nógrád, Drégely, Szécsény és más közeli várak elfoglalása után gyakran portyáztak Csábrág felé. Krusich halála után, 1582-ben, özvegye kezével Illésházy István, a későbbi nádor, birtokába jutott a vár és özvegy Illésházyné elhalálozásával, 1622-ben, II. Ferdinánd király báró Koháry Péter érsekújvári viczegenerálisnak és utódainak adományozta. Azóta a Koháryak, illetve azok fiágának kihalásával, 1817. óta, leányági utódai, a herczeg Coburg-Koháryaké. A vár jelentékenyebb hadi szerepet a török-magyar harczok - s kivált 1550-től 1600-ig - és a nemzeti felkelések idején játszott. Kapitányai: Lepoglavai Krusich János, Tarjáni Nagy Fábián, Csábrági Pálffy Tamás, Tarjáni Nagy Ferencz, Kovács Bálint, Berky Boldizsár, Bajcsy János és Révay Márton, különösen a hírszolgálat dolgában tettek megbecsülhetetlen 35szolgálatokat a bányavidéknek. E czélból, 1560. körül a Drieno hegyen őrtornyot építettek, a honnan ágyúlövéssel és tűzzel jelt adtak Bozókra, Korponára, Szitnyára az ellenség váratlan és hirtelen közeledéséről Nógrád és Drégely felől. Csábrág helyőrsége mindig derekasan viselte magát és bármennyire és áhitozott reá a török, a vár erőssége és védőinek ébersége mindig meghiúsította a támadások sikerét. 1565-ben helyőrsége a török Szécsénynél portyázott, de a törökök megkergették s belőle néhányat levágtak és elfogtak. 1566-ban a törökök kopját akartak törni a csábrágiakkal, de ezek nem ültek fel hamisságuknak és Krusich korponai főkapitány segítségével elűzték őket. 1573-ban a nógrádi és drégelyi törökök nagyon lesték a várat, de őrsége meghiósította a tervüket. 1574-ben Krusich néhány lovas katonája török kézbe esett és a főkapitány is csak ügygyel-bajjal menekülhetett el Bozókra. Ugyanez évben elfogták Bosnyák Ambrus szentantali kapitányt tizenhárom hajdújával, a kik közül hármat levágtak. A kapitányt Nógrádon iszonyú kínzások között vallatták; ott is halt meg a fogságában. A mikor 1575-ben Kékkő, Divény és Somoskő elesett, még közelebbi veszély fenyegette Csábrágot a török részről s Krusich rendelkezésére ötszáznál több főnyi katonaságot bocsátottak Csábrág és Korpona védelmére. 1578. tavaszán Palojtay Lőrincz, volt török pribék jött vissza Csábrágra egy török fővel, hogy fogadják vissza; ez nagy rémületet keltett az egész környéken, mert attól tartottak, hogy mindent kikémlelvén, ismét a törökök közé megy és azok vezetője lesz. 1584-ben a bécsi hadi körök Csábrág lerombolásának tervével foglakoztak, azért, hogy helyőrségét a bányavárosokhoz közelebb helyezzék. De a tervvel csakhamar felhagytak, sőt a következő évben Giulio Ferrari olasz építés, Korpona és Bakabánya erődítője még jobban megerősítette a várat, melyet nagyobb mennyiségű lövőszerrel is elláttak. A csábrági katonaság már ez évben megmutatta, hogy szükség van e vidéken Csábrág várára, mert egy arra portyázó martalóczcsapatot elűzött és belőle ötöt elfogott. A hont-nógrádi várak 1593-ban visszafoglaltatván a törököktől, többé nem fenyegette veszély a várat. A Bocskay-felkelés alatt 1604. deczember 28-án, a fejedelem hajdúi kézrekerítvén Drégely-palánkot, utána Csábrágot is elfoglalták. 1605. január 2-án már Bozókról szólították fel meghódolásra Korpona városát. Az ezután következő fölkelések idején Bethlen, I. Rákóczy György, Thököly és II. Rákóczi Ferencz csapatai foglalják el a királyhoz mindig hű Koháryak nagy ellenállása után a csábrági várat. Az utolsó felkelés leverése után Csábrág katonai szerepe megszűnik és csak regényes fekvésű és egészséges vidékű kastélyként szolgál a Koháryak nyári lakóhelyéűl, míg végre a XIX. század elején az utolsó Koháry pusztulásnak engedvén át a hatodfélszáz éves sziklavárat, a forgalomhoz közelebb fekvő és könnyebben megközelíthető Szentantalba teszi át honti uradalma székhelyét s azt választja állandó nyaralójául. Csábrág várát 1812-ben Koháry Ferencz felgyujtatta és azóta a hajdan híres vár lakatlan rom. A csábrági templom oltárképe mellé az utolsó Koháry ezt a feliratot vésette: Quae prius in alta multos habitavi per annos - Arce Csabragh humilis me capit iste locus.

A község ág. h. ev. temploma 1773-ban épült. Csábrágvarbókhoz tartozik Csábrágváralja puszta r. kath. plébániával és templommal, melyen ez a chronosticon olvasható: Comes Franciscus Koháry posuit Dei honori - valamint üveggyár romjaival és a Coburg herczegi erdőgondnokság székhelyével; továbbá Belle és Konszkó puszta, mely hajdan falu volt; Konszka nevével IV. Béla királynak a bozóki prépostság részére 1262-ben kiadott oklevelében találkozunk, továbbá 1342-ben is.

Csákócz, azelőtt Czekócz, tót kisközség, a Bozók patak mellett, 74 házzal és 441 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Korpona, postája Bozók. A község a bozóki vár tartozéka volt; a mohácsi vész előtt a prémontrei szerzetesek voltak az urai, a kiktől Balassa Zsigmond hódította el a birtokot, mely később a Fánchiaknak jutott örökrészül. A XVII. század derekától Csákócz község is belekerült abba a két századon át húzódott pörbe, melyet a jezsuiták és az esztergomi papnevelő folytattak egymás ellen, mígnem az esztergomi érsek az egész birtokot a papnevelő számára megváltotta. Jelenleg az esztergomi papnevelőnek van itt nagyobb birtoka. A község temploma 1867-ben épült. Csákóczhoz tartozik Gerlach puszta, Kucsalah puszta és Sipkovecz.

Csall, tót kisközség, 166 házzal és 716 ág. ev. vallású lakossal; postája helyben, vasúti és táviró állomása Drégelypalánkon van. A Hunt nemzetség ősi birtoka 36volt; a csábrági vár tartozékaként, annak sorsában osztozott. Okleveles említésével Kelenye község 1260. évi határjárásában akadunk először, a hol Chol alakban szerepel a neve. 1269-ben a Hunt nemzetségbeli Leszenyei István és Nyéki Mihály határdombokkal látták el. Oklevél emlékezik meg a faluról 1342-ben is, a mikor Chal alakban írták a nevét. 1511-ben Szobi Mihályt találjuk birtokában. A további századok során a Balassa család, majd később, házasság révén, a Koháryak szerezték meg, kiktől a herczeg Koháry-Coburgok örökölték és mindvégig megtartották a birtokot. A község két temploma közül a róm. kath. sok vihart élt át a reformáczió zavaraiban; ezt a templomot még a Hunt nemzetség építhette a XIV. század elején. Csall község híres a gyümölcséről, különösen pompás cseresznyéjéről, melyet messze vidékekre szállítanak. 1630-ban itt tartotta közgyüléseit a vármegye. A faluhoz tartozik a Belej puszta és több tanya. Csall közelében terült el a Jablanth nevü egykori falu, mely a lithvai vár tartozékaként szerepel az oklevelekben, ma azonban nyoma sincsen.

Csank, tót-magyar kisközség, 109 házzal és 498 túlnyomóan ág. ev. vallású lakossal; postája helyben van, vasúti és táviróállomása Léván. Nevét Chenk alakban már 1275-ben említi oklevél, a mikor a Simonyi család őseit uralta. A XIV. századbeli oklevelekben Chank, Chonk, majd Csank alakban akadunk a nevére. 1392-ben Leökös fiát, István mestert iktatták a birtokba, de 1428-ban már Lévai Cseh Péter kapott rá adományt és a lévai vár birtokai közé osztotta be. Az újabb századokban a herczeg Esterházy család szerezte meg, melytől Schoeller lovag vásárolta meg. A falubeli evangelikus templom építési ideje ismeretlen.

Cseri, tót kisközség, a Litva folyó mellett, 200 házzal és 755 túlnyomóan ág. ev. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Korpona, postája Litván van. Legrégibb adat e községről 1280-ból való, mikor a Hunt nembeli Demeter nyerte adományul: okleveles említést 1369-ben is találunk a községről, a mikor az innen származó Cseri család ősét, Miklóst, iktatták birtokba. A XIX. század első felében herczeg Coburg volt a község földesura, később a Pongrácz, Paczolay, Kcsmery, Blaskovics és Hurtay családoknak volt itt birtokuk, jelenleg pedig Hurtay Károlynénak és Kondor Emilnek van nagyobb birtoka. A község régi temploma még 1559-ben épült, ennek helyén emelték 1859-ben a ma álló, szép templomot. Cserihez tartozik Drénóhegy-puszta, Litvai határ, Malmok és Irtványok. Drénóhegy hajdan falu volt, miről 1291-ben tanúskodik oklevél.

Dacsókeszi, azelőtt Keszihócz, magyar kisközség, 146 házzal és 147 róm. kath. és ág. ev. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Balassagyarmat, postája Csáb. A Dacsó család ősi birtoka. A mult század elején a Dacsó családon kívül, a Beniczkyek és a Palásthyak is földesurai voltak; jelenleg a fiágban kihalt Dacsó Pál örököseinek és Hell Sándornak van itt nagyobb birtokuk. Régi kastély is van a faluban, melyet a Dacsó család a mult század elején építtetett. A község rm. kath. temploma igen régi; kora pontosan meg nem állapítható; az ág. h. ev. templom 1874-ben épült. Dacsókeszi községhez tartoznak a Bikk- és Nagyszögi-puszták.

Dalmad, tót-magyar kisközség, 80 házzal és 526 róm. kath. vallású lakossal; saját postája van, vasúti állomása Ipolyszakálloson, távirója Báton van. Körjegyzőségi székhely. A falu neve már 1138-ban Dalmady alakban, 1625-ben pedig Dolmod alakban szerepel, a mikor a sági konvent birtoka volt; ugyanígy emlékezik meg a helységről egy másik oklevél, 1342-ben. Innen vette nevét a Dalmadi család, mely a XIV. században bukkan fel. 1405-ben Szendi István vajda, a Kálnay család őse, kapott itt birtokot, melyben Mátyás király 1475-ben megerősítette. A XVIII. században a Sembery és a Balassa családok birták. A mult században a Halácsy, Zsarnóczay, Szapáry és Held családokat uralta; jelenleg báró Billot Eudox özvegyének van itt jószága és ő lakja a régi Halácsy-féle kastélyt. A község temploma 1779-ből való. Dalmad határához tartoznak a Herczeg-, Litas- és Szegréti-majorok.

Darázsi, tót kisközség, 35 házzal és 204 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása és távirója Hontteszér, postája Ledény. A vármegye legrégibb falvai közé tartozik; okleveles említésére már 1135-ben akadunk, a mikor Villa Dras névvel a bozóki prépostság alapítólevelében szerepel. E községtől vette nevét a Darázsi család, mely már a XIII. században birtokos volt itt; a család egyik őse, Mikó fia Bach, Darasi névvel szerepel az esztergomi káptalan 1286. évi oklevelében. 1364-ben Péterrel kihalt a Darázsi család és birtokát a Dalmadi család nyerte adományul. 1386-ban Dalmadi Gergelyt II. Károly király megerősítette a birtokában. A XVII. 37században a Radvánszky, Sembery és a Jeszenszky családokat találjuk itt; a Radvánszkyak a mult században is megtartották a jószágukat, rajtok kivül ugyanakkor még a Rakovszky és a Somogyi-családok voltak a falu földesurai. Jelenleg nagyobb birtokos nincsen. A falu temploma 1840-ben épült. Darázsihoz tartoznak a Hájik- és Harmadikhegy-majorok.

Deménd, magyar kisközség a Búr-patak mentén, 123 házzal és 743 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Tompa, postája helyben van. Innen vette nevét a már kihalt Deméndi család, melynek ősei Olaszországból vándoroltak be hazánkba és Nagy Lajos királytól, hadi érdemek jutalmául, Deménd falut nyerték. 1447-ben a család egyik tagja, Miklós, a vármegye követe, 1471-ben pedig Péter honti alispán volt. Deménd község régiségéről tanúskodik az is, hogy egyháza már 1387-ben fennállott. A falu birtokviszonyairól kevés a hiteles adatunk; egy időben a herczeg Grassalkovics család volt a földesura és az építette fel egyik templomát is. A XVIII. században az Agáts-családnak is volt itt birtoka. A mult század első felében a Simonyi, Baross, Paczolay, Benyovszky és Palugyay családok voltak a földesurai; jelenleg Szabadhegyi Zoltánnénak, Toldy Zsigmondnak és Jancsó Kálmánnak van itt nagyobb birtokuk. A község határában terültek el a Gördök és Hébecz nevű falvak, melyek a korábbi századokban kipusztultak. Hébecz helységre több oklevél hivatkozik; innen vette nevét az a Hébeczi család, melynek három tagja egy 1297. évi szerződésben szerepel. Ma Hébecz kegyhely, templommal és remetelakkal. Deménd községhez tartoznak még a Baross, Csárda, Kisirtvány, Mária, Nagyirtvány és Ravon puszták, valamint a Szellővár-major. Történelmi jelentőségre vallanak a falu dülőnevei között a Bujdosó és Szulimán nevek.

Derzsenye, tót kisközség, a barsi határ közelében, 63 házzal és 378 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása Léva, postája és távirója Bát. A község már a XIII. században Dyrsina alakban szerepel; 1296-ban Szentvalburgai Benedek itteni birtokát, a sági konvent tanúsága szerint, három évre zálogba adta Dyrsinai Kalmár fiainak; ezt a zálogot azonban aligha váltották ki, mert a következő században a falu nevét már újabb változatban találjuk, a mint ezt az 1354-ben kelt oklevél feltünteti, mely Lipoldus de Derseneo szerepléséről emlékezik meg. A Derzsenyei osztályos atyafiak hosszú viszálykodásban éltek egymással, a mint ezt több, XIV. századbeli oklevél bizonyítja; számos kisebb birtokháborításon kivül, háromízben fölgyujtották és kirabolták a falut, a jobbágyokat pedig leöldösték. A viszálykodás azonban kétségkivül véget ért azzal az 1373. évi kibéküléssel, melyet a szentbenedeki konvent előtt foglaltak írásba, mert a további följegyzésekben nem akadunk ilyen nyomokra. A későbbi századok oklevelei már kevesebb adattal világítják meg a község sorsát. A XVIII. században a Hódossy családnak volt itt birtoka. A mult század elején a herczeg Esterházy és Boronkay családok voltak a földesurai; jelenleg Boronkay Máriának és Ilonának van itt nagyobb birtokuk. A község temploma 1657-ben épült; ebben a templomban őrzik azt a husziták idejéből való oltárképet, melyet az alsóbakai templomból hoztak ide. A falu Szikenicze nevű dülőjén hajdan akasztófa állott, a mi az egyik birtokos család pallosjogára enged következtetést. Derzsenye községhez tartoznak a Mahó és Peres puszták.

Devicse, tót kisközség, 91 házzal és 420 ág. ev. vallású lakossal, vasúti megállója helyben, postája és távirója Németin van. 1256-ban IV. Béla király e községből vendégeket telepített Németibe; ez oklevélben a falu neve Dyuche alakban szerepel. 1483-ban Paska Jánost uralta a község, a mely a XVI. században a csábrági vár tartozéka lett. Később Pálfi Katát, a csábrági vár urnőjét találjuk a birtokban, a kitől, házasság révén, Illésházy István szerezte meg azt. Illésházyról Joó Jánosra és ennek nejére, Balassa Borbálára, majd ez utóbbinak harmadik férjére, Koháry Péterre szállott az uradalom és a Koháryakkal a herczeg Coburg család birtokába jutott. Jelenleg is herczeg Koháry-Coburg Fülöpnek van itt nagyobb birtoka. A község temploma mintegy száz éves.

Dömeháza, azelőtt Domanyik, a Selmecz patak mentén fekvő tót kisközség, 45 házzal és 283 róm. kath. lakossal; vasúti megállója helyben, postája és távirója Németin van. Ősi települt hely, a mit a határában talált urnaleletek bizonyítanak. A község hajdan Zólyom vármegyéhez tartozott és az 1802. évi országgyülés csatolta Hont vármegyéhez. Első okleveles említését 1258-ban, Domonig néven találjuk. A következő században, 1342-ben, Damanyk névvel, a litvai vár tartozékaként szerepel. A Domanyiki család ősi fészke és névadó községe volt. A XVIII. században a Foglár családnak volt itt birtoka. A mult század első felében Keviczky 38Antal volt a földesura. Jelenleg Dalotti Ödönnek van itt nagyobb birtoka. A község temploma mintegy háromszáz éves, de építésének ideje pontosan meg nem állapítható. Dömeházához tartozik Vastagerdő-major, melyet újabban Margit-major-nak neveztek el.

Drégelypalánk, magyar kisközség, 305 házzal és 1492, jobbára róm. kath. vallású lakossal. A község vasúti állomás, saját postahivatallal és táviróval; továbbá körjegyzőségi székhely. Drégely és Palánk hajdan két község volt; az előbbi már az Árpádok korában fennállott, míg Palánknak csak századokkal később vetették meg az alapját. Drégely nevét 1274-ben Dragul, vagy Dráguly, 1438-ban pedig Dragoly és Drágely alakban említik az oklevelek. A XIII. század második felében Drégely földjét a nógrádmegyei Kacsics nemzetségbeli Szécsényi Marót, Mátyás fia, birtokolta; a mikor azonban Mátyás a lázongó kúnokhoz csatlakozott, IV. László király e birtokától megfosztotta és azt Hunt fiainak, Ders és Demeter testvéreknek, adta. A XIII. század elején Drégely még csak földként - terra - szerepel, de 1284-ben már falu, melyet a Dobák nembeli Dobáknak, a Dacsó és Luka családok ősének fiai: Demeter és Tiba, valamint ezeknek rokonai, Csapk és testvérei, Elek, Fülöp és Benedek, megvásárolnak. A beiktatás ellen a Kacsics nembeli Mikó fia, Biter, tiltakozott, azt állítván, hogy a falut ő vette meg 25 márkáért; Drégely azonban mégis a Huntfiak kezében maradt, mert 1285-ben Huntfi Demeter birtokában találjuk és ekkor már vára is fennállot Hont, Bernecze, Vecze, Szalatnya, Teszér, Hruso, Jabloncz és Podlusány tartozékokkal. Valószínű, hogy a Hunt nembeli Demeter az ekkor már pusztuló Hont vár helyett 1284-85-ben építette föl a drégelyi sziklavárat. Az 1311-1321. években Trencséni Csák Máté tartotta elfoglalva, azután királyi birtok gyanánt, az elpusztult Hontvár helyett, a vármegye fővédőhelye lesz és Hont vármegye főispánja és seregének parancsnoka egyúttal Drégely várnagya is. Ilyenképpen szerepel 1342-ben Moronchuk honti főispán. A következő század első negyedében Zsigmond király Drégelyt a Tary családnak zálogosítja el. 1423-ban Tary Rupert fia, Lőrincz, Drégely zálogos ura, és Konth Miklós drégelyi várnagy ellen az esztergomi érsek a nádori gyűlésen panaszt emel a jobbágyaitól szedett vám miatt. A drégelyi várnagy azonban tovább is folytatja hatalmaskodásait, mert 1432-ben Garai Miklós nádor is eltiltja, hogy az érsek népétől vámot szedjen. Úgy látszik, hogy a király az érsek szüntelen panaszai következtében váltja ki 1438-ban a zálogot és örök birtokként Palóczy György érseknek adományozza azt, Drégely és Hidvég mezővárosokkal és a Sipék helységbeli birtokrészszel együtt. Pálóczy utódja, Széchy Dénes bíboros, a gyermek László, utóbb V. László király híve, I. Ulászló trónkövetelő pártja ellen még jobban megerősíti a várat, mely a belviszályok lecsendesedése után a főpapnak és nagyúri vendégeinek szórakozási és vadásztanyája lett. A XVI. század elején Martonosi Pesthény Gergelynek, az utóbb Szapolyai János király kitűnő hadvezérének fia, Pesthény Gergelynek, az utóbb Szapolyai János király kitűnő hadvezérének fia, Pesthény András, ki 1522-ben halt meg, volt drégely várnagya. Ezideig Drégely csak a magyar érsekek nyaraló várkastélyaként szerepel; a vár tulajdonképpeni történelmi jelentősége a török betörések korában kezdőik. Ide menekül a mohácsi vész után Várday Pál érsek és kezdetben ő, utóbb pedig a király, állandó helyőrséget tartanak itt. 1534-ben, a mint az Várday érsek panaszából kitünik, Szapolyai török, rácz és magyar katonái Drégely mezővárosát fölégették és a lakosok marháit elhajtották. Esztergom és Nógrád eleste után, Várday érsek Szondy Györgyöt nevezte ki a drégelyi uradalom intézőjévé és a vár parancsnokává, a ki később hősies önfeláldozásával örökre emlékezetessé tette Drégely várát. György barátnak, a nagy államférfiúnak, 1551-ben történt meggyilkoltatása után, a török újra megkezdi hódító hadjáratát és Ali budai pasa, Veszprém bevétele után, a hontvármegyei várak ellen fordul. Drégely vára 1552-ben nagyon gyönge volt; falait megrongálta az a villámcsapás, a mely 1549-ben fölgyujtotta a puskaporos raktárt, lőszere pedig kevés volt. Várday halála után rendetlenül fizették a helyőrséget is, mely mindössze 146 emberből állott; ezek közűl 120 embert a király fogadott fel, 26 embert pedig Selmeczbánya város küldött Szondy segítségére. Bekefalvy Gergely, a vár alkapitánya, rendezetlen szolgálati viszonya miatt elhagyta a várat, úgy, hogy az egyedül Szondy és maroknyi csapata védelmére volt utalva. Ilyen körülmények között érkezett 1552. július hó 6-ának reggelén Ali 12,000 főnyi hadteste Nógrádon át, a drégelyi vár alatt elterülő és ma is Töröktábornak nevezett fensíkra. A sereg két hadosztálya (8000 ember) ott tábort ütött, a harmadik (4000 ember) Ipolyság és Balassagyarmat felől körülzárta a várat. Maga a pasa csak 39estére érkezett meg és nyomban felszólította Szondyt, adja fel a várat. A visszautasító válaszra a pasa fölgyujtotta a várat körülvevő fapalánkot, az ú. n. külső várat, és nagy küzdelemmel a sziklavárba szorította Szondyt. Július 7-én hajnalban a török sánczot emelt a vár alatt fekvő Várbérczen, három mozsárlövegét és hat taraczkját fölvonatta, azután lövetni kezdte a vár fővédőművét, a kaputornyot. Az ágyúzás két napon át tartott. Július 9-én a magas kaputorony beomlott és a vár arczéle rommá volt lőve. Ekkor Ali pasa elküldte Szondyhoz követségbe Márton nagyoroszi papot, beszélné rá a vár föladására; de Szondy erre is tagadó választ adott és a fegyverszünetet arra használta fel, hogy két hadapródját, a hontmegyei Libárdyt és Sebestyént, valamint két kiválóbb török foglyot, drága skarlátba öltözötten, elküldte Alihoz azzal az üzenettel, hogy a várat utolsó leheletéig megvédi és a török vezértől csak azt a kegyet kéri, hogy a két szabadon bocsátott fogoly életéért fogadja cserébe a két apródot és nevelje fel őket vitéz katonákká. A maga személyére pedig azt kérte Alitól, hogy temettesse el tisztességgel. Mialatt Szondy követsége ezt az üzenetet vitte, maga a hős védő minden butorát, ruháját és kincsét a vár piaczán máglyára rakatta, paripáit leszúratta, török foglyait kivégeztette és bajtársait az utolsó rohamra készítette elő. Szondy elutasító válaszára a pasa döntő csapással indult a vár ellen. A védőőrség, Szondyval az élén, a beomlott kapu romjain várta a fölnyomuló, nehány száz főnyi török csapatot. A harcz rövid volt, Szondy az első golyót a térdébe kapta, a másik azután kioltotta az életét; a kimerült és legnagyobbrészt sebesült magyar őrséget pedig a katonák egy szálig fölkonczolták. A vár elesett, de Ali pasa hősként ünnepeltette a vár védőjének holttestét; katonái előtt magasztaló beszédet tartott fölötte, díszes sírba helyezte Szondy tetemét és föléje kopját tüzött le. Drégely rommá lőtt sziklavárát azonban a hódítók nem használhatták többé és a várat föl sem építették. 1575-ben a nógrád-drégelyi bég, a szécsényi és esztergomi bégek segítségével, Drégely község temploma körül árkot ásván, erős fapalánkot épített oda körülbelül kétezer lovas számára és ezentúl a kezdetben Új-Drégelynek, később Palánknak nevezett erőd lett a hont-nógrádi törökök hadivállalatának kiindulópontja. Az új török erőd helyőrsége, a nógrádi törökkel együtt, már 1575. július havában megtámadja Korponát, majd Bakabányát és az egész környéket megsarczolja. Csak 1593-ban, deczember 6-án, sikerült Pálffy érsekújvári generálisnak Majthényi László zólyomi, báró Thanhausen Honorius véghlesi és Pogrányi korponai főkapitányok segítségével, visszaszerezni Drégelyt és Palánkot a töröktől; a vár védelmére azután Nagy Ferencz volt lévai viczegenerális maradt Drégelyen. A török azonban nem soká hagyta háborgatás nélkül Drégelyt; már a következő hónapban, 1595 januárban, négy zászlóalj török katona termett Drégely és Palánk alatt; de a magyar helyőrség elűzte őket. Ettől fogva egyre sürűbben támadott a nógrádi bég Drégely ellen, de minden támadása kudarczczal végződött. Nemsokára azonban a drégelyi és a palánki várak őrsége zsold híján annyira megfogyott, hogy 1595 deczember havában mindössze csak tíz ember volt ott és a tíz is csak Palánkot védte; így azután az ipolymenti községek rendre meghódoltak a töröknek. Úgy látszik, Drégely nem is kapott többé őrséget, mert ilyértelmű följegyzést nem találunk; később sürgették ugyan a vár kijavítását, de az sem történt meg. Annál jobban megerősítették azonban az 1596. évi mezőkeresztesi vereség után Palánk őrségét, mely a következő évek harczaiban számos alkalommal kitüntette magát. Az 1604. évi XVIII. t.-cz. elrendeli, hogy Drégely és Palánk megerősítésére Hont vármegye közmunkája fordíttassák; ámde Drégelyt nem erősítették meg, sőt 1612 után már a nevével sem foglalkozik a törvényhozás; csak Palánkot állították helyre 1615-ben. Drégelypalánkot 1605. deczember 23-án Bocskay István hadvezére, Rhédey Ferencz, elfoglalta és a bécsi békéig meg is tartotta a fejedelem számára. 1619-ben Bethlen Gábor fejedelemnek hódol meg a vár és ekkor nehány békés esztendő következett a község lakosaira. 1630-ban a palánki főkapitányság már oly előkelő állás, hogy akkori főparancsnoka, Bakich Péter, aranysarkantyús vitéz és királyi főpohárnok volt. Az ő idejében, 1632-ben, a törökök újabb támadást intéztek Palánk ellen és helyőrségéből 26 embert levágtak. Ez évben a vármegye kétszáz gyalogost küldött a várba. 1638-ban Pogrányi Ferencz volt a palánki főkapitány. 1649-ben a bányavárosok környékén pusztító törököket visszatértökben gróf Forgách Ádám újvári generális Palánknál körülfogta és szétverte. Az ez évi 86. t.-cz. Hont vármegye közmunkáját Drégelypalánk 40erősítésére rendeli. Az 1655. év III. t.-cz. pedig kétszáz lovast és kétszáz gyalogost rendel ide. 1662-ben, Strozzi alatt, egy század német gyalogság volt itt; de a drégelypalánki várnak ekkor már meg voltak számlálva a napjai. 1663-ban Érsekújvár, nyitra, Léva elfoglalása után, nagy török had közeledett Drégelypalánk megvételére; a kis számú magyar és német helyőrség, nem mervén szembeszállani az erős ellenhaddal, a vár ágyúit a határban elásta, magát a várat pedig fölgyujtotta és elhagyta. Ezzel Palánk történelmi szerepe véget ért. A palánki ágyúkat (három ágyút és egy hírlövő mozsarat) 1679-ben, Esterházy nádor parancsára, Koháry István kiásatta és Csábrág várába szállította. A község földesura 1848 előtt az esztergomi érsekség volt és ma is annak van itt a legnagyobb birtoka. A r. kath. templom 1734-ben épült. A községhez tartoznak a Babát- és Deszkáspuszták, Öregmajor és Szondymajor.

Egeg, magyar kisközség, 121 házzal és 465 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Egegszalatnyán, postája Gyügyön van. A község körjegyzőségi székhely. Egeg falu okleveles nyomára már a XIII. században akadunk, a mikor a sági konvent birtokaként szerepelt. Az időközi hosszas háborúk a községet népességében és vagyonában annyira megfogyasztották, hogy IV. László király, 1275-ben kelt rendeletével, az adófizetés és katona-beszállásolás terhe alól fölmentette. A községbe ekkortájt új lakosokat is telepítettek, a mit az is bizonyít, hogy 1279-ben a sági konvent és vendégjobbágyai az esztergomi káptalan előtt szerződést kötöttek arra nézve, hogy a polgári ügyeket a lakosok szabadon választott bírája, a villicus, a bűnvádi pereket pedig a sági prépost intézze el. A forum de Eghuegh okleveles említését találjuk 1293-ban is. Az új telepítés után a község hamarosan föllendült, úgy, hogy a pápai tizedszedők 1332-37. évi jegyzékében a falu plébánosa már nagyobb összeggel szerepel. I. Mátyás király 1465-ben vásárszabadalmat adott Egegen a sági prépostnak. A török hódoltság korában Egeg is az ellenség hatalmába került és 1685-ig viselte az idegen jármot. I. Lipót király azután a visszaszerzett birtokot a jezsuitáknak adta, a kiket közel egy évszázadig uralt a falu. 1776-ban Mária Terézia királynő az akkor alapított beszterczebányai püspökséget gazdagította e birtokkal, melyet az mindvégig megtartott. A XVIII. században a Semberyeknek is volt itt részük. Egeg községhez tartoznak a Korbász és Nagypallag-puszták.

Egyházmarót, azelőtt Házas-Maróth, tóttal vegyes magyar kisközség, 63 házzal és 371 ág. ev. vallású lakossal; postája helyben, vasúti és táviró-állomása Egeg-Szalatnyán van. A vármegye legrégibb helységei közé tartozik; már 1030-ban szerepel, a mikor Szent István király e birtokot a Hunt nemzetségbeli Lampertnek adományozta, kinek unokája, Lampert comes, a tőle alapított bozóki prépostságnak adta. A prépostság alapító oklevelében, 1135-ben, Morout alakban szerepel a neve. A bozóki prémontreiek e birtokáról 1354-ben is találunk okleveles megemlékezést. A falu nevét egyes történészek Maróti János macsói bán (1397-1426.) nevével hozzák kapcsolatba, hiteles adatok azonban ezt nem erősítik meg. Az Anjou-királyok alatt a helység mindinkább emelkedett a jelentősésében. I. Károly és I. Lajos szabadalmakat adtak néki, a melyeket Mátyás király alatt is megtartottak. A XVI. század derekán azonban már jobbágyközségként a Zmeskall család birtokába jutott, mely családot a XVIII. és a XIX. században is itt találjuk. Jelenleg Bartakovics Ágost özvegyének van nagyobb jószága és ő lakja a Zmeskallok régi kastélyát. A falubeli templomot a husziták idejében építették, de azóta többször átalakították. Egyházmaróthoz tartozik a Hrabovina-puszta.

Élesfalu, tót kisközség, a Szikincze patak mellett, 38 házzal és 196 ág. ev. és róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása Léva, távirója és postája Bát. A község multjáról kevés hiteles adat nyújt felvilágosítást. A mult század elején a herczeg Esterházy-féle uradalomhoz tartozott és a hitbizomány honti részének eladása alkalmával Schoeller lovag szerezte meg, a kinek jelenleg is nagyobb birtoka van itt.

Erdőmeg, azelőtt Zahora, a Kürtös patak mellett fekvő tót-magyar kisközség, 92 házzal és 476 túlnyomóan ág. ev. lakossal; vasúti állomása, távírója és postája Balassagyarmat. a mult század elején a gróf Zichy és a báró Balassa családok voltak a földesurai; jelenleg a gróf Zichy-féle szeniorátusnak és Somogyi Albertnek van itt nagyobb birtoka. A község temploma 1852-ben épült. Erdőmeghez tartoznak az Alsó- és Felső-Podluzsány puszták és Ötödrész-major.

Felsőalmás, az Almás patak mellett fekvő tót kisközség, 90 házzal és 500 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása Léva, postája és távirója Bát. Körjegyzőségi székhely. A községet már 1245-ben említi az ipolysági prépostság határait jelölő oklevél. Egy ellenőrizhetetlen adat szerint 1638 körül Csáky László volt a falu földesura. A mult század elején a herczeg Esterházy-féle hitbizományhoz tartozott, melynek felosztása alkalmával Schoeller lovag szerezte meg a birtok egy részét. Jelenleg, Schoeller lovagon kivül, a beszterczebányai káptalannak van itt nagyobb birtoka. A község temploma XV. századbeli, a mit a templom falában talált 1459. évszám is bizonyít. Felsőalmást 1892-ben csaknem teljesen elpusztította a tűzvész. Hozzá tartoznak Szegényő és Vinár-puszták. Határában kőbánya van.

Felsőbágyon, azelőtt Felsőbadin, tót kisközség, 33 házzal és 174 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Korpona, postája Csábrágyvarbók. A község első urai a Huntok voltak, de már a XIII. században a bozóki prémontreiek nyerték királyi adományban IV. Bélától és a mohácsi vészig meg is tartották. Az ellenkirályok korában Balassa Zsigmond az egész bozóki uradalmat, Badinnal együtt, elhódította. Balassa özvegye révén a Fánchyak jutottak a birtokhoz, a kiket a XVII. század derekáig uralt a falu, mígnem Szelepcsényi érsek visszaszerezte azt az egyház számára. A mult század elején az esztergomi papnevelő volt a földesura; jelenleg nagyobb birtokosa nincsen.

Felsőbaka, azelőtt Tót-Baka, vagy Felső-Prandorf, tót kisközség, a Prandorf patak mellett, 95 házzal és 436 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása Léva, postája Bát, táviró-állomása Bakabánya. Körjegyzőségi székhely. Régi helység, mely már az Árpád korbeli királyok idejében megvolt. Határában bányák folyosói és kürtői láthatók; az előbbiek egyikéből folyik a Prandorf patak is. A felsőbakai bányákat 1770-ben még mívelték, de akkor felhagytak a kiaknázásukkal. A község sok zaklattatást szenvedett a török hódoltság korában, különösen a XVI. század hetvenes éveiben, a mikor a drégelyi török helyőrség sarczolta a vidéket. A falu régi fatemploma még 1486-ban épűlt; ennek helyén emelték 1773-ban, az újabb templomot. A templom udvarában 1752-ből való sírkő látható, mely alatt Lüdericz orosz császári tábornok felesége, Vessmann Erzsébet nyugszik. Felsőbaka község a XVIII. században a báró Várkonyi Amadé, majd a herczeg Esterházy családé volt; de birtoka volt itt a báró Hellenbach családnak is. Jelenleg Schoeller lovagnak van itt jószága. A falu végén régi udvarház áll, melyet Hajdu Ferencz építtetett és Leidenfrost Aurél átalakított; ez az udvarház most az Imrich családé.

Felsődacsólam, tót kisközség, a Lihovecz patak mellett, 96 házzal és 578 túlnyomóan ág. ev. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Korponán, postája Szuhányban van. A Dobák család ősi birtoka volt, a melyet IV. Béla király, 1243-ban adományozott a nyitramegyei Chinoránért cserébe. E család osztozkodása alkalmával, 1337-ben, Demeter fiai, a Dacsó család ősei, nyerték osztályrészül. E családtól vette nevét a falu, a mely a mult századig uralta a Dacsókat. A község ág. h. ev. templomának hajója a XII., a szentélye pedig a XV. században épült. Az egyházközség iratai között van egy 1516-ból való oklevélnek a másolata, melyben Franciscus Balassa de Gyarmat, Nógrád vármegye főispánja, a dacsólami Szent Miklós püspökről elnevezett egyháznak biztosítja a kürtösi folyóban (in fluvio Krtis) levő malom haszonélvezetét. Ez okirat tanúsága szerint az egyháznak akkor két papja volt és a malom dolgában mind a kettő kérvényezett Balassa Ferencznél. Megemlítendő még egy 1637-ből származott kimutatás is, a melyet Lányi Gergely superintendens készített és a mely kimutatás a templomhoz tartozó földekre vonatkozik. 1608-ban már ág. h. ev. papja is volt. A vallásharczok korában a szomszéd Szénavár katholikus hivei a dacsólami evangélikus templomot fegyveres erővel elfoglalták, mely alkalommal az ellenszegülő egyik dacsólami lakost, a Kukucska család tagját, is megölték. Templomukat a dacsólamiak csak 1681-ben kapták vissza. Ezt a történelmi műbecsű templomot 1905-ben a község stílszerűen restauráltatta. A templom kincsei között van egy aranyozott urvacsorakehely és egy szépmívű borkancsó, 1732-ből. a XVIII. század elején a Majthényi családot találjuk birtokban. A mult század elején a Dacsó, Beniczky, Horváth, Tihanyi és Buócz családok voltak itt földesurak. Jelenleg nincs nagyobb birtokosa. A lakosok fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A faluhoz több malom is tartozik. 1753-ben a község nagy részét tűz hamvasztotta el, 1873-ban pedig a kolera tizedelte meg a lakosságot.

Felsőfegyvernek, a Szekincze patak partján fekvő, magyar kisközség, 53 házzal és 375, jobbára ev. ref. vallású lakossal; vasúti állomása és távírója Zseliz, postája Füzesgyarmat. A községet 1343-ban Feguernek névvel említik, 1377-ben pedig bizonyos Petrus de Fegvernek nevében van nyoma. A következő században Villa Fegvernek alakban akadunk a falu okleveles említésére. 1650-ben Rudolf király a községet egyik vitézének, a horvát származású Theodosius Sirmiensisnek adományozta, a kitől a ma is itt birtokos Szulyovszky család származik. A mult század elején a Plachy, báró Nyáry, Majthényi, Tersztyánszky és Szulyovszky családoknak volt itt földesúri joguk; jelenleg a Szulyovszky, báró Nyáry és Adler családoknak van itt nagyobb birtokuk. Két csinos kúria van a községben: a Szulyovszkyaké és a régi Plachy-féle, mely most az Adleré. Templom nincs a faluban. Felsőfegyvernek községhez tartoznak a Berek és Pezsernye puszták.

Felsőfehérkut, azelőtt Felső-Pribel, tót kisközség a Kopasz-hegy alatt, 49 házzal és 251 ág. ev. vallású lakossal; vasúti és táviró állomása Balassagyarmaton, postája Csábon van. 1265-ben Pribul néven szerepel. Első urai a Hunt-Pázmán nemzetség tagjai voltak, a kiket a XIII. század derekáig uralt a falu; akkor az egyik Hunt, a ki II. András király alatt honti ispán és a bozóki prépostság kegyura volt, pribeli birtokát a bozóki prémontreieknek adta. 1464-ben a Balassák kapták királyi adományul. A XVIII. században a Laszkáry családot találjuk a birtokban, de részük volt itt még a gróf Teleki, a Pongrácz, Nedeczky és a Majthényi családoknak is. Jelenleg Laszkáry Pálnak van itt nagyobb birtoka, ő lakja a Laszkáryak régi kastélyát is. Felsőfehérkút községhez tartozik a Csehi puszta, mely a XIII. és XIV. században még falu volt és a Csehi családot uralta; ma pusztaság. Egykori templomának romjait a mult században hordták el. Felsőfehérkuthoz tartozik még a Nedeczky puszta.

Felsőlegénd, azelőtt Felső-Mladonya, tót kisközség, 72 házzal és 339 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Korpona, postája Szénavár. A község, Alsólegénddel együtt, a bozóki uradalomhoz tartozott és így történeti múltja is ezzel közös. A mohácsi vész előtt a prémontrei rendet ismerjük e föld birtokosaként, az ellenkirályok korában azonban Balassa Zsigmond erőszakkal elfoglalta, a bozóki várkastélylyal együtt; Balassától neje, Fánchy Borbála, nyerte örökül a birtokot, a ki viszont rokonára, Dennai Fánchy Györgyre hagyta. A XVII. század derekán Legénd is szerepel abban a kétszázados pörben, melyet a nagyszombati papiszék folytatott a birtokért, míg végűl az esztergomi papnevelő szerezte meg, a mely ma is birtokosa. A község temploma 1889-ben épült.

Felsőpalojta, a Pogány-hegy tövében fekvő tót kisközség, 63 házzal és 306 ág. ev. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Balassagyarmat, postája Alsó-palojta. Legrégibb okleveles nyomára 1243-ban találunk, a mikor IV. Béla király a Dobák családnak itt birtokot adott. A család jószágosztozkodása alkalmával, 1337-ben, ez a rész Demeter fiainak, a Dacsó család őseinek, jutott. A XV. század elején Dacsó Miklós leánya, Erzsébet révén egy ideig Terbelédi Leustáknak is volt itt része, a mely azonban Terbelédi halála után visszaszált a Dacsó családra, miként azt az 1423-ban kötött egyezség bizonyítja. 1439-ben Dacsó Demeter volt a község földesura. A későbbi századokban a Dacsó és Luka családokon kívül, a Simonfiakat is uralta a falu; a mult században Blaskovics Pálnak, Dacsó Pálnak, a Kacskovics családnak, Luka Lajosnak és Sebastiány Józsefnek volt itt jószága. Jelenleg nagyobb birtokos nincs a faluban. Felsőpalojta ág. h. ev. temploma a mult század hatvanas éveiben épült.

Felsőrakoncza, a Korpona-patak mellett fekvő, tót és részben magyar kisközség, 81 házzal és 318 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása és távirója Ipolyság, postája Palást. Első uraként Rakonczai Istvánt ismerjük, kitől 1327-ban Bagonya fia Miklós a birtokot megvásárolta. Később a Palásthyakat találjuk a birtokban, mely a XVIII. század végéig volt az övék; de részük volt itt a XVII. században a Koháryaknak is, kiktől a herczeg Koháry-Coburgok örökölték. A mult század elején a Nedeczkyeknek is volt itt jószáguk. Jelenleg nagyobb birtokos nincsen. A község temploma 1797-ből való; egyházi edényei között 1727-ből való értékes ezüstkehely van, melyet Palásthy István ajándékozott a parochiának. Az 1877. évi kolera nagy pusztítást okozott a faluban.

Felsősipék, a Szebelléb patak mellett fekvő tót kisközség, 32 házzal és 167 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása, postája és távirója Teszér. Felsősipék falu hajdan közös volt Alsósipékkel és ennek sorsában osztozott. Első uraként, a 43XIII. században, Cene fia Benedeket ismerjük, a kit 1286-ban említ oklevél. Ebben az oklevélben a falu neve Sypig alakban fordul elő. A község neve később a XV. században Sypoth, Sypith és Sepeth változatokban szerepel. Legemlékezetesebb okleveles említésére 1438-ban akadunk, a mikor Zsigmond király Pálóczy György érseknek itt birtokot adott. Pálóczy a birtokot az esztergomi érsekségnek adta, a mely a mult századig maradt meg benne. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. Keresztély Ágost szász herczeg, a későbbi esztergomi érsek, alapította 1718-ban Sipéken a plébániát.

Felsőszelény, magyar kisközség, 30 házzal és 143 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Balassagyarmaton, postája Kőkeszin van. A falu hajdan közös volt Alsószelénynyel és ennek sorsában osztozott. Okleveles nyomára már 1265-ben akadunk. 1270-ben a Hunt nemzetségbeli Miklós fiai és Pázmány Miklós pörösködek érte, mígnem az 1303. osztály alkalmával Pázmány, a Kóváry család őse nyerte el. a XV. században a Szelényi család nevében is felbukkan a község neve, mely családnak két tagja, Franciscus és Stephanus de Zelen, 1439-ben királyi emberek voltak. A Szelényi családot a XVIII. században is itt találjuk még. A mult században a Plachy családnak volt itt birtoka és nemesi kúriája, mely ma a Scheuffelen örökösöké. Felsőszelény községhez tartozik az Eresztény-major.

Felsőszemeréd, a Selmecz-patak mellett fekvő magyar kisközség, 66 házzal és 696 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Tompán, postája helyben van. A községet első ízben IV. Béla királynak évszám nélkül Selmeczbányán kelt parancsa említi, a mikor a király az erről a községről nevezett Szemerédi Mihályt a sági préposttal megidéztette. a következő században, 1347-ben, Zemered alakban akadunk a falu okleveles nyomára, a mikor a Kacsics nemzetségbeli Kónya Miklós neje, Erzsébet, Harsendorfer Wolfing leánya, kapta e birtokot hozományul. A XVIII. század első felében a báró Hellenbach család szerezte meg, mely a XIX. században is birtokos volt itt. A mult század elején Földváry László, a báró Hellenbach és az Ivánka családok voltak a földesurai. A Hellenbach család birtokát gróf Steinlein Ottó örökölte, a kastélylyal együtt, melyet a birtokkal gróf Wilczek Vilmos bérel. Szép kastélya és mintagazdasága van itt még Ivánka Lászlónak. A község temploma 1485-ben épült és igen szép portáléja ma is ép. Felsőszemerédhez tartozik a Királyfia puszta, a hol gróf Oberndorf Hugónak birtoka és szép kastélya van, melyet még a Földváryak építettek. Királyfia hajdan község volt. 1435-ben a Királyfiai és Veseni családok voltak az urai. 1446-ban is találunk vonatkozást az elpusztult község nevére, Peres de Királyfia nemes nevében, a kit a sági konvent kárainak ügyében rendeltek ki vizsgálatra. A királyfiai birtok a későbbi századokban a Földváry családé lett, mely egyideig a herczeg Coburg családtól bírta zálogban; majd Zmeskall szerezte meg, utóbb a Fülöpp család és attól Migazzi révén jelenlegi tulajdonosa, gróf Oberndorf. Felsőszemeréd községhez tartozik még a Patak-puszta.

Felsőterény, azelőtt Alsóterénynyel együtt Hársasterény, magyar-tót kisközség a Selmecz-patak mellett, 71 házzal és 357 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása és távirója Teszér, postája Gyügy. Az ősmagyar Tarján vagy Terjén had e telepe a századok során teljesen eltótosodott. a XVII. és a XVIII. században a gróf Berényiek birtoka volt, a múlt században a Boronkayak szerezték meg, majd pedig a Geussenhaimer család és attól Helbig váltotta magához. Jelenleg Balla Gézának van itt nagyobb birtoka és gőzmalma. Felsőterény községhez tartozik a Bába-major.

Felsőtúr, a Korpona-patak mellett fekvő magyar kisközség, 91 házzal és 558 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Ipolyságon, postája helyben van. A vármegye legrégibb helységei közé tartozik, melyről már 1156-ban találunk okleveles följegyzést, a mikor Márton érsek a falu dézsmáját az esztergomi káptalannak adta. A pápai tizedszedők 1332-37. évi jegyzékében is szerepel. 1435-ben a Vajda és Jánoki családoknak volt itt birtokuk. Ugyene korban Nagj Thur alakban is említik. Innen vette nevét az a Joannes de Thur, a ki királyi emberként megbizást nyert, hogy a sági konvent kirablása ügyében megidézze Lévai Cseh Pétert. A XVIII. század elején a Beniczky családot uralta a falu; a mult század elején pedig a Horváth, Fogarassy és Pongrácz családokat találjuk itt. Jelenleg báró Scherpon Ozsvát, Horváth Miklós és Nedeczky Pál a birtokosok. Három urilak van a faluban, ezek közül kettő régebbi építmény. 44Az egyiket a Fogarassy család építette és az jelenleg Laky Károly ezredesé; a másik a Pongrácz családé volt és most báró Scherponé. A harmadik urilak a Nedeczky családé, a mely azt újabban építette. A községbeli templom 1693-ból való, de 1865-ben restaurálták. Felsőtúrhoz tartoznak a Bodri, Borókás, Gombos, Hollós, Nedeczky, Pergyés, Pléska és Szölcz puszták.

Felsőzsember, a Szikincze patak mellett fekvő tót kisközség, 109 házzal és 632 róm. kath. és ág. ev. vallású lakossal; vasúti állomása Léva, posta- és táviróállomása Báton van. Árpádkori község, mely a pápai tizedszedők lajstromában is szerepel. 1405-ben Szendi István vajda, a Kálnay család őse, nyerte királyi adományul a birtokot, a melyben e családot 1475-ben Mátyás király is megerősítette. Része volt itt a XV. század elején Kisthuri Miklósnak is. A további századok során a falu Alsózsember sorsában osztozott. A XVIII. század elején a Bellusi Baross családot találjuk a birtokban, melyet a mult században is megtartott. A XIX. században, a Barossokon kivül, Lukács Lajosnak is volt itt jószága; jelenleg pedig Csuzy Pál, Pethő Imre és Pischl Samu a birtokosai. Egy régi, mintegy két évszázados kastély romjain kívül, egykor a Baross család két urilakát találjuk a faluban; ezek egyikét Csuzy, a másikat Pischl lakja. 1611-ben itt tartotta a vármegye közgyűléseit. A községbeli róm. kath. templom 1745-ben épült; az ág. ev. templom újabb keletü.

Füzesgyarmat, a Szikincze völgyében fekvő magyar kisközség, 166 házzal és 1219 ev. ref. és róm. kath. lakossal; vasúti állomása és távirója Zselizen, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. Az esztergomi érsekség régi birtoka, melyet az mindvégig megtartott. A község róm. kath. temploma 1423-ból való és ugyanabból az időből maradt fenn kehelyalakú kőkeresztkútja. A plébánia egyházi edényei között 1519-től való ostyasütőt őriznek. Az ev. ref. templom 1784-ben épült, de 1900-ban átalakították; az ev. ref. egyháznak aranynyal befuttatott ezüst urasztali kelyhe 1600-ból való és dombormíves díszítését ez a német felirat környezi: IS: GODT: MIT: VNS: WOLL: KAN: WEDDER VNS: DYRNKET: VNDE: ETETH: GODT: NICHT: VER: GETETH: ANNO: 1600. A község dülőnevei közűl kettő történelmileg nevezetes; így a »Török-ölés« nevű dülőben véres vereséget szenvedett egy török csapat; a »Hajdúrét« pedig a kurucz háborúk idején a hajdúk táborozó helye volt.

Garamkissalló, a Szikincze patak mellett fekvő magyar kisközség, 189 házzal és 1085 ev. ref. és róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása Zalabán, postája helyben, távirója Vámosmikolán van. Körjegyzőségi székhely. A Hunt-Pázmán nemzetség volt az ura, az újabb századokban pedig a gróf Esterházy család. Jelenleg gróf Breuner Ágoston örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A községhez tartoznak a Mária és Sándor nevű majorok.

Garamkövesd, dunaparti magyar kisközség, a Garam torkolatánál, 271 házzal és 1172 túlnyomóan róm. kath, vallású lakossal; vasúti és hajó-állomással, táviróval és posta-állomással. Körjegyzőségi székhely. A község, mely az esztergomi érsekség régi birtoka, hajdan tiszta magyar volt; a török háborúk idejében megfogyott lakosokat az esztergomi érsekség tótokkal gyarapította, a kik azonban azóta teljesen megmagyarosodtak. A község tulajdonképen csak a XIX. században emelkedett jelentőségre, a mikor a budapest-bécsi vasúti vonal kiépítésével fontos megállóhelylyé lett. A Garamon át nagyszabású vasúti híd épült itt, mely a modern technikának egyik kiváló alkotása. Garamkövesd róm. kath. temploma 1734-ben épült, de a tornyát csak 1842-ben emelték hozzá. A község lakosai fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartoznak a Garamkövesdi puszta, Kovácspatak nyaraló, Kovácspatak vasuti megálló és Uhliszka malom. - A falu határában kőbánya is van.

Gyekés, tót kisközség, 70 házzal és 507 róm. kath. vallású lakossal; vasúti megállója és távirója Selmeczbánya, postája Bagonya. Régi kincstári birtok, mely a XVIII. századig a királyi bányászkamaráé, a mult század elején pedig az erdőkincstáré volt. A község róm. kath. temploma 1860-ban épült. Gyekéshez tartoznak Kőpatak és Varta puszták.

Gyerk, ipolymenti magyar kisközség, 94 házzal és 548 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása Ipolyság, postája és távirója Tompa. A falú neve többféle változatban szerepel a régi följegyzésekben, így Greky, Gereki, Guereky, Gyrki alakban. Okleveles említésére már 1156-ban találunk, a mikor Márton érsek Gyrk falu dézsmáját az esztergomi káptalannak adta. A sági konvent oklevele szerint 1262-ben 45László mester honti főesperes és testvére, Mihály, vásároltak itt földet; de László főesperes, a királyi család jegyzője, már a következő esztendőben, 1263-ban, az egész falura királyi adományt nyert. 1277-ben László, immár esztergomi prépost, újabb adományt nyert a falu határában. 1279-ben IV. László megengedte, hogy a királyi udvarban betegen fekvő prépost szabadon rendelkezzék birtokai fölött, mire a prépost összes birtokait az esztergomi káptalannak hagyományozta. 1288-ban László király a falut a vármegye hatósága alól kivonta és a káptalan földesuri hatósága alá helyezte. Abban az időben Málasi Adorjánnak is volt itt négy ekényi földje, a melyet 1290-ben az esztergomi káptalan más birtokáért elcserélt. A XV. századbeli oklevelekben Gyeörk, Gyeork, Geork, majd Gyerky alakban akadunk a falu nevére. 1517-ben Balogh Miklóst találjuk itt kisebb birtokban. A török hódoltság korában, a XVII. század végén, a falu csaknem teljesen kipusztult és csak később települt újra. Az esztergomi káptalan a mult századig volt a község ura. Jelenleg nagyobb birtokos nincsen a faluban. A róm. kath. templom 1808-ban épült. Gyerk községhez tartozik Szovád puszta.

Gyügy, tót kisközség, 28 házzal és 134 ág. h. ev. lakossal; postája helyben van, vasúti állomása és távirója Egeg. A Földváry család régi birtoka volt. A XVIII. században azonban a Szulyovszky családot találjuk itt; később a Zmeskall család szerezte meg a birtokot, a mely jelenleg gróf Oberndorf Hugóé. Gyügy határában ismert kénes ásványvíz- és savanyúviz-források vannak.

Gyürki, a Kopaszdomb alatt fekvő magyar kisközség, 43 házzal és 206 róm. kath. és ág. ev. lakossal; vasúti állomása és távirója Balassagyarmaton, postája Kőkeszin van. A község okleveles említését Nyék határjáró levelében, 1351-ben találjuk, a mikor Gyiörk alakban szerepel. Innen vette nevét a Gyürky család, melynek itt még a mult század elején birtoka volt. A század derekán már gróf Teleki László és báró Majthényi László a birtokosok. Jelenleg magának báró Majthényi Lászlónak van itt nagyobb birtoka. Gyürki községhez tartozik Pető puszta.

Haraszti, az Ipoly völgyében fekvő magyar kisközség, 32 házzal és 165 róm. kath. és ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása, postája és távirója Balassagyarmat. A falu első okleveles nyomára 1244-ben, IV. Béla király egyik adomány-levelében találunk, mely Harasztit a koarszegi várbirtok határának mondja. A falu neve 1330-ban Haraza-Gyarmath alakban fordul elő. A XVIII. században a Gyürkyek birtoka volt. A mult század első felében a Zichyeket és báró Majthényi Lászlót uralta; jelenleg a gróf Zichy-féle szeniorátusnak van itt nagyobb birtoka, a község dülői közül az Aranybánya birhat valamelyes jelentőséggel.

Házasnénye, magyar kisközség, 27 házzal és 216 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró állomása Balassagyarmaton, postája Lukanényén van. A Dobák család ősi birtoka volt, melyet IV. Béla király adományozott 1243-ban a nyitramegyei Chinoránért cserébe. E család osztozkodása alkalmával, 1337-ben, Demeter fiai, a Dacsó család ősei, nyerték a jószágot osztályrészül. 1418-ban a Luka, Mocskos és Palásthy-családokat találjuk itt. A XVIII. században a Terstyánszkyakat, a XIX. század derekán pedig a Terstyánszkyakon kivül, még a Fekete családot is uralta. A régi Terstyánszky-féle kastélyt ezidőszerint Terstyánszky Laura lakja. A falubeli róm. kath. templom 1500-ból való.

Hegybánya, azelőtt Pierg, magyarral és részben némettel vegyes tót kisközség, 210 házzal és 1667, túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Selmeczbányán, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely, bányahivatallal és kir. erdőgondnoksággal. Régi bányatelep, melynek érczbányászata már századokkal ezelőtt is híres volt. a török dúlások alatt a község sok zaklatást szenvedett a portyázó török hadaktól, melyek a falut nem egyszer kifosztották. A helység róm. kath. temploma 1650-ből való. Hegybányán élénk társadalmi életet találunk, népes kaszinóval. Az ipart a drótkötél-gyár képviseli a faluban.

Helemba, az Ipoly torkolatánál fekvő magyar kisközség, 210 házzal és 930 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása helyben, távirója és postája Szob. Helemba neve már 1124-ben szerepel az okleveles följegyzésekben. 1138-ban II. Béla király a dömösi prépostságnak 33 helembai halászt ajándékozott. II. Endre idejében Róbert érseknek kiváló gyümölcsöse volt itt, a miről érdekesen emlékezik meg az a királyi rendelet, mely halálbüntetést mér azokra a dunai halászokra, a kik a Helemba szigeti érseki kertből almát lopnak. Később az oklevelek szintén az esztergomi érsekséget nevezik meg a falu uraként. Jelenleg 46az esztergomi főkáptalannak van itt nagyobb birtoka. Helemba róm. kath. temploma a XVII. századból való. A községhez tartozik a Somosi puszta.

Hidvég, ipolymenti magyar kisközség, 191 házzal és 886 róm. kat. vallású lakossal; vasúti, táviró- és postaállomása Drégelypalánk. A vármegye legrégibb helységei közé tartozik, melyről már 1290-ben találunk okleveles adatokat, a mikor is a Hunt-Pázmán nemzetség egyik tagja, a Balassa-családbeli Péter leányával kötött házassága révén, a hidvégi favárat kapta hozományul. 1356-ban és 1399-ben Hydwegh alakban említik az oklevelek ezt a helységet, a hol akkor a vármegye a közgyüléseit is tartotta. 1438-ban Albert király, koronáztatása emlékére, Pálóczy György érseknek adományozta a birtokot, a mely akkor a drégelyi vár tartozékaként szerepelt. Pálóczy révén az esztergomi érsekség kapta és mindvégig megtartotta. Hidvég közelében terült el az Aba nevű elpusztult község, melylyel 1290-ben találkozunk; a hajdani falunak azonban most már a helye sem állapítható meg. Hidvéghez tartoznak a Gyürki és Primási puszták.

Hont, ipolymenti magyar kisközség, 179 házzal és 803 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása, postája és távirója Ipolyság. Ez volt a vármegye első székhelye. A Hunt-Pázmán nemzetség ez ősi fészkét Hunt vezér még Géza fejedelem korában alapította. Az alapításról, valamint Hunt várának első szerepéről csak a hagyomány nyújt bizonytalan értékű adatokat. Hunt várkastélya a mostani falutól befelé, az Ipoly akkori félszigetén állott és a lenyesett földoldal alkotta természetes védőfalát. Hunt vezér testvére, Pázmán, a falun kívül eső Kukucska- vagy Pázmán-hegy tetejére építette a maga várát, de ennek is csak a síma alapja látható ma. Hunt vára nem állott soká; egyes kútfők szerint a XIII. század végén dúló polgárháborúkban, Kún-László és III. Endre királyok idejében, az egymással viaskodó országnagyok harczaiban pusztult el. A mult század derekán e helyen rendezett ásatás alkalmával, harczi bárdok és szekerczék rozsdás vasai között, emberi maradványokra is találtak a várhely egyik udvarában és a kiásott tárgyak állítólag a XII. századra vallottak. Hiteles okleveles említést a községről 1339-ben, Olvár határjáró levelében találunk; további adatot pedig csak egy századdal később, 1438-ban, az az adománylevél nyújt, melylyel Albert király, koronáztatása emlékére, Pálóczy György esztergomi érseknek ajándékozta ezt a birtokot. Ugyanez az oklevél is még a drégelyi vár tartozékának mondja Hont földjét. Két századon át ismét hiányzanak az adatok a község történetéről; csak a török hódoltság korában találunk újabb nyomokra, a mikor a község lakossága sokat szenvedett a törökök zaklatásától. A XVII. században dúló zavarokban annyi gyötörtetés érte a községet, hogy lakossága szertemenekült, a mit igazol az a följegyzés, mely 1630-ban Hont községet a pusztult falvak között sorolja fel. A menekülő lakosok egyrésze a »Sárkánytörés« nevű, sziklába vájt üregben húzódott meg az ellenség elől. Egykorú naplójegyzetek szerint a nógrádi bég adómegtagadás miatt, Hont községből az összes családfőket, számszerint hatvan férfit, lemészároltatta; a falu végén álló kis kápolna körül a mult században sok emberi csontot ástak ki, melyeket a nógrádi basa mészárlásaival hoznak kapcsolatba. Hont község földesura mindévig az esztergomi érsekség volt és jelenleg is ennek van itt nagyobb birtoka. A falu róm. kath. temploma 1775-ben épült. A község határában van a híres honti szakadás, a mintegy húsz méter mélységű sziklaárok, melyhez számos monda fűződik. A falu közelében sok mammuth-csontot találnak. Ugyancsak a honti határban, az őskori állatmaradványokkal rakott csitári völgyben van egy kút, melyet a néphit sokáig varázserejűnek vélt és hajdan tömegesen zarándokoltak oda a gyógyulást keresők. Hont községhez tartozik a Kútberek erdészlak.

Hontbesenyőd, azelőtt Pecsenicz, tót kisközség, 72 házzal és 345 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása Léva, postája és távirója Bát. A sági prépostság ősi birtoka volt, a miről már a XIII. században oklevél emlékezik meg. a török hódoltság korában, a sági prépostság többi jószágaival egyetemben, ez a falu is az ozmánok hatalma alá került és 1685-ig maradt török kézen. A mikor I. Lipót király az ellenségtől visszahódított birtokokat a hívei között újra fölosztotta, Besenyőd falut a jezsuiták kapták, a kiket közel egy századon át uralt a falu. Mária Terézia királynő, 1776-ban, az akkor alapított beszterczebányai püspökségnek adta Besenyődöt. Most a beszterczebányai káptalané a birtok. A jezsuiták emlékét őrzi egy régi kolostor-épület. A falu róm. kath. 47temploma a husziták idejében épült. 1887-ben az egész községet tűzvész hamvasztotta el. Hontbesenyőd határán át római út vezet, melynek alapja égetett kő. A község lakói fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn.

Hontsomos, azelőtt Driéno, tót kisközség, 86 házzal és 366 ág. h. ev. lakossal; vasúti és távíróállomása Korponán, postája Csábrágvarbókon van. Legrégibb említését 1256-ban Drino alakban találjuk. Történelmi szerepléséről azok a följegyzések szólnak, melyek e birtokot a csábrági vár tartozékaként említik. A XVI. században Bakács Tamás kapta királyiadományként, és az ő révén került az Erdődy, Pálffy és Krusics családok birtokába, majd pedig Krusics özvegyének, Balassa Borbálának házasságával, Koháry Péter szerezte meg. A Koháry család a XIX. század kezdetéig maradt a birtokban, azután a herczeg Koháry-Coburgok örökölték, mely család mindmáig megtartotta. A falu temploma 1773-ban épült. Hontsomos határában van a Malomvölgy irtvány és az Ó-Driénó-puszta.

Horhi, a Szikincze-patak mentén fekvő magyar kisközség, 88 házzal és 370 ág. h. ev. és ev. ref. vallású lakossal; vasúti állomása, postája és távirója Léva. Ősidők óta megült hely, a mit a határában kiásott római tárgyak bizonyítanak. A faluról már 1349-ben oklevél emlékezik meg, mely Horeh alakban jegyzi fel a nevét. A Horhy család névadó birtoka volt, a miről az 1552. évi örökvallás tanuskodik. Később, 1629-ban a Pomoti családot találjuk a birtokban. a XVIII. században nemes közbirtokosság lakta a falut; közöttük legjelentékenyebb volt a Belházy család, melynek 1755-ből való nyárilaka ma is áll és jelenleg Belházy László tulajdona. Ebben a nyaralóban sok becses régi oklevél, könyv, kép és czímer látható. A község ág. h. ev. temploma 1820-ban, az ev. ref. pedig 1869-ben épült.

Horváti, a Selmecz-patak mellett fekvő magyar kisközség, 56 házzal és 320 róm. kath. vallású lakossal; vasúti, táviró és posta-állomása Tompa. A Horváthy-család ősi birtoka volt, melyet a család ősei, Lóránt és Lőrincz, 1277-ben nyertek adományban, IV. László királytól. Loránt fia, Lukács, a ki Róbert Károly udvarában királyi apród volt, újabb adományt nyert Horvátira. 1413-ban bizonyos Jacobus de Horwathy nevű nemes is szerepel, a ki Szalatnya községben királyi ember volt. A XVIII. században, a Horváthyakon kivül, a báró Hellenbach, Disznóssy, és Földváry-családok voltak a község földesurai; jelenleg pedig báró Majthényi Lászlónak és Ivánka Lászlónak van itt nagyobb birtokuk. Horváti községhez tartozik a Hidegvölgy-major.

Illés, ezelőtt Ilia, a Szitnya hegy alatt fekvő tót kisközség, 81 házzal és 581 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Selmeczbányán, postája Selmeczstefultón van. Ősrégi települt hely, a mit az itt kiásott hamvvedrek és sirok igazolnak. A község régisége mellett tanuskodik temploma is, a mely 1225-ből való. A falú dülőnevei között történelmi emléket sejtet a Tatárrét, melyhez monda is fűződik az 1599. évi tatárveszedelemről. Illés község határában fekszik a régi korból való szitnyai vár romja, mely vár a korábbi századokban fontos szerepet játszott a vármegye felső részének történetében. A szitnyai vár tulajdonképpeni históriája a XVI. század derekán kezdődik, a mikor Balassa Menyhért itt megfészkelvén magát, 1546-ban a régi várat kitatarozta és újból megerősítette, hogy azután innen intézze támadásait a bányavárosok ellen. A rablóvár csakhamar hirhedetté lett, úgy, hogy az 1547. évi XII. törv.-czikk, több más hasonló várral együtt, Balassa Menyhért szitnyai fészkének lerombolását is elrendelte. A Ferdinánddal daczoló, Szapolyai párti főispán ellen gróf Salm császári vezért küldték a szitnyai vár bevételére; ámde a vár jó ideig ellenállott. Makri Lukács, az akkori várnagy, azonban nem tudta a várat mindvégig megtartani, mert a várnép, szabad elvonulással megalkudván, föladta a védelmet. a vár lerombolását elrendelő törvényt mindazonáltal még sem foganatosították, így tehát a vár tovább is állott. A Csábrággal együtt a Pálfiak kezébe visszajutott birtokot 1560-ban Pálfi Katalin révén Illésházy István szerezte meg; majd Joó János és ennek neje, Balassa Borbála jutott a birtokhoz. Balassa Borbála özvegységre jutván, új házasságot kötött Koháry Péterrel, a ki így magának szerezte meg az uradalmat. Koháry Péter a csábrági és szitnyai birtokra királyi adománylevelet nyervén, a csábrági és szitnyai előnevet vette föl. A Thököly-féle harczok idején a szitnyai vár ismét szerephez jutott; akkor Nagy Ádám volt a kapitánya. Az erőd ezután már nem sokáig tartotta magát, 48mert a Rákóczi-féle szabadságharcz idejében, 1702-ben, lerombolták, nehogy az ellenfél elfoglalhassa.

Inám, magyar kisközség, 126 házzal és 494 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró állomása Drégelypalánk, postája Ipolybalog. Elsőizben 1260-ban említik a följegyzések.

Már a XIII. században egyházas hely volt; abból az időből ismerjük Márton nevű papját, a ki 1291-ben Both fia Benedek comes végrendeletének tanúja volt.

A falu birtokosait a XVI. század eleje óta ismerjük. 1506-ban Werbőczi István és Terjéni Radnóti György kölcsönös örökösödési szerződést kötöttek egymással, melynek következtében az utóbbi Inám falut kötötte le. Radnóti György magtalan halála után, 1515-ben, Ulászló király megerősítette ebben a birtokában Verbőczit, a kitől fiúsított leánya örökölte és az viszont az esztergomi káptalannak adta. 1539-ben János király a Bolgár családnak adott itt kuriális birtokot, melytől a család az Inámi előnevet vette föl.

Az újabb korban a Berzeviczy-család szerezte meg a birtokot, melyet Ehrenstein Mór, attól pedig jelenlegi tulajdonosa, Lavatka Béla vásárolt meg. Kuriális birtokuk volt itt a Skerlecz és a Buriss-családoknak is, de azok birtoka is idegen kézbe került.

Inám községben ezidőszerint Sőtér Kálmánnak, az országoshírű méhészeti szakirónak van kiváló méh-telepe, a melyet 1874-ben alapított és azóta évről-évre gyarapít. A falubeli róm. kath. templom mintegy ötszáz éves, de 1895-ben átalakították és kivetkőztették eredeti alakjából. Inámhoz tartozik a Buriss major is.

Ipolybalog, Ipolymenti magyar kisközség, 123 házzal és 626 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Drégelypalánk, postája helyben van. 1232 ben, Bolug néven, már ismert hely volt, melyet II. András király zólyomi uradalmához csatolt. 1351-ben Nyék határjáró levelében találkozunk vele. E községtől vette nevét a Baloghy-család, melynek ősi birtoka volt; a család egyikt agja, Sándor, 1447-ben Hont vármegye követe. A Baloghyak itt még a mult század elején is földesurak voltak, de rajtuk kivül Szentkirályi Lászlónak is volt birtoka. Jelenleg Huszár Aladárnak van nagyobb jószága.

A falu régisége mellett szól az 1100-ból való temploma, melynek tornyán kereszt helyett korona van. Ennek a koronának történetét a néprege tarka köntösben és tömérdek változatban hagyta nemzedékről nemzedékre. Forrásaink azt a magyarázatot fűzik ehhez a hagyományhoz, hogy a Venczel és Róbert Károly királyok közötti viszályban Venczel a magyar szent koronát magával vitte és útjában a szent korona az ipolybalogi templomban pihent. Ennek emlékére van a templom tornyán korona, melyet a nép kegyelettel őriz. A templom kőfallal övezett, érdekes épülete a vármegye egyik nevezetesebb történelmi emléke.

Régi kúriát is találunk a faluban, a melyet Huszár Aladártól jelenleg Garamveszelei Kazy Lázár bérel. A község lakosai fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Ipolybaloghoz tartozik Ináncs puszta.

Mintegy fél ezredév előtt, a falu közelében terült el a Kalonta nevű hajdani község, melynek ma a nyomát sem találjuk; ettől vette nevét az a Kalontai család, melynek egyik tagja, György, 1499-ben a vármegye alispánja volt.

Ipolydamásd, magyar-tót kisközség, 92 házzal és 649 róm. kath. vallású lakossal; vasúti, posta- és táviró állomása Szobon van. A XIII. század óta ismerjük; 1262-ben Damas néven szerepel. A népmonda szerint hajdan várhely volt és a vár ura, Zách Feliczián, innen indult bosszúló útjára a királyné udvarába, Visegrádra. Ez a monda azonban nem támaszkodik semmiféle történeti alapra, mert a Záchoknak nem volt birtokuk Hontban. Az okleveles följegyzések szerint, II. Lajos király korában a Désházi család volt a földesura, később az esztergomi káptalan szerezte meg zálogváltság czímén. A török hódoltság korában a törökök 1581-ben, palánkkal erősítették meg és várat is építettek, de a falu nem viselte soká a török jármot. 1646-ban Bercsényi László volt a vár kapitánya, kinek távollétében a váczi törökök a várat megrohanták, a várőrséget és a falu lakosságát leölték, magát az erősséget pedig földig lerombolták. A hajdan magyar községbe a törökdúlások után tótokat telepítettek. Az esztergomi káptalan ma is ura e birtokának. A falubeli templom 1861-ben épült.

Ipolyfödémes, magyar kisközség, 85 házzal és 473 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Drégelypalánk, postája Nagyfalu. Először 1262-ben, Fedemus alakban bukkanunk a nevére. Első ura a Hunt nemzetségbeli Jákó, a Födémesi család őse volt a XIII. században, mely családnak egyik tagja, Miklós, tanúként szerepel abban az oklevélben, melylyel Kázmér fia Lampert mester birtokot adományozott a sági prépostságnak. 1482-ben Jákóffi István, Lithvai Horváth Péter és Horváth Dömjén leányai pörösködtek a födémesi birtokért. Hajdan a község Palást szomszédságában terült el, de a török zaklatásoktól megriadt lakosság, 1552 körül, mindenestül elköltözött és a falu mai helyére települt át. Ennek emléke az a templomrom, melyet határában pusztatemplom néven ismerünk. A XVIII. század elején a Szmrecsányi családot találjuk a birtokban; a mult század elején pedig a Coburg, Terstyánszky és Lipthay családok voltak a földesurak. Később Jankovich, azután Eichelburg szerezte meg, az utóbbitól viszont gróf Crouy vásárolta meg. Jelenleg a herczeg Coburg családnak, továbbá gróf Somsich Ödönnek, Horváth Bélának és Kondor Józsefnek van itt nagyobb birtoka. A falubeli templom 1757-ben épült. Ipolyfödémeshez tartoznak a Katinka és Raj puszták.

Ipolykeszi, magyar kisközség, 68 házzal és 385, túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Balassagyarmat, postája Nagycsalomia. 1248-ban IV. Béla király István ötvös-mesternek hasznos szolgálatokért, Kezd vagy Keszen földjén, a királyné és a királyi herczeg birtoka között, két ekényi szántóföldet adományozott. 1252-ben ugyancsak IV. Béla király Simonnak és társainak Kezd, vagy Keszen területén levő hét ekényi földjét elcseréli a szalkaiak más birtokáért. Szerepel még a község neve az 1256-ban végzett határjárásban is, melyet Baach mester irt le; de ebben a leirásban az Ipoly név nincsen említve és így kétes, vajjon több más, Keszi nevű község között éppen Ipolykeszit kell-e értenünk. Oklevél említi a falut 1353-ban Kezyw alakban, akkor Keszü Bogod birtoka volt. A további századok során a Luka család merül fel e helységben, mely családot a XVIII. században a Farkas, gróf Ráday és a Boros családokkal együtt találjuk a birtokban. Az újabb korban a Bory, Laszkáry, Berzsenyi, báró Stummer, Luby és Terstyánszky családokat uralta. Jelenleg Terstyánszky Andrásnak és Kondor Józsefnek van nagyobb birtoka és mindkét birtokosnak kastélya. A két kastély közül a Terstyánszky-féle régebbi építmény; a másikat a Laszkáryak építették és Kondor József átalakította. A falu temploma régi, de 1899-ben restaurálták. Ipolyi Arnold néhai nagyváradi püspök és híres tudós, e falúban töltötte ifjúságát, a minek az emlékét a templom falába illesztett tábla örökíti meg.

Ipolynyék, magyar kisközség, 329 házzal és 1557 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távírója Drégelypalánkon, postája helyben van. Járási és körjegyzőségi székhely. Azelőtt, Alsó- és Felsőipolynyék névvel, két külön község volt, mígnem a kettőt 1905-ben Ipolynyék közös névvel egyesítették. A Nyék nemzetség ez ősi birtoka azon hetven falu között szerepel, melyeknek dézsmáját Márton érsek, 1156-ban, az esztergomi káptalannak adta. Az 1232. évben II. Endre király a birtokot zólyomi uradalmához csatolta. A XIV. századbeli oklevelekben Nyek alias Korláthfölde alakban fordul elő, a mikor 1351-ben Venczel fráter a sági konvent előtt Varbói Mihály fiának, Lászlónak adta itteni birtokát. A híres nyéki szőlőhegyekről már 1354-ben emlékezik meg az egri káptalan. A XV. század kezdetén, 1421-ben Nyéki Jánost, 1439-ben pedig Nyéki Demetert találjuk birtokban. A század végén, 1494-ben, az esztergomi káptalan a Nyéki, Szécsényi és Révai családok birtokai megvásárolta és az egyesített jószágot a mult századig megtartotta. A XV. század végétől, 1494-től, 1544-ig itt tartotta a vármegye közgyűléseit, úgyszintén 1612-, 1692- és 1725-ben is. 1524-ben Szobi Mihálynak is volt itt része. A XVII. században osztályosak voltak itt a Darvas családbeliek, kiktől a század végén a Laszkáryak és Rádayak örökölték a birtokot. A Laszkáryak mindvégig megtartották részüket; a Rádayak része azonban többször cserélt gazdát: előbb, a XVIII. század elején, a gróf Telekiek örökölték, kiktől a mult században báró Majthényi László szerezte meg. Földesurak voltak itt még a XVIII. században a Koháryak, majd a mult században a herczeg Coburgok, Berzeviczy Béla és a Fekete család is. Jelenleg herczeg Coburg Fülöpnek, báró Majthényi Lászlónak, ifj. Laszkáry Gyulának, Fischer Bertalannak és Ehrenstein Mórnak van nagyobb birtoka. A községben négy kastély van; ezek legrégibbje a gróf Teleki-féle, mely báró Majthényi László révén, Horváth Béláé lett. Csinos 50kastélya és birtoka van itt még Haydyn Károlynak. A község lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn. A falu temploma 1846-ban épült. Ipolynyékhoz tartoznak a Huszárház és a Józsefmajorok, továbbá a Leklincz puszta, mely hajdan falu volt és 1351-ben szerepel az oklevelekben, a mikor Neklincz alias Neghlyncz alakban írták a nevét.

Ipolypásztó, magyar kisközség, 220 házzal és 1032 ev. ref. és róm. kath. vallású lakossal; saját vasúti állomása, távirója és postája van. Körjegyzőségi székhely. A vármegye legrégibb helységei közé tartozik, melyet már a XII. században említenek a följegyzések. Első uraiként a Hunt nemzetségbeli Lampert comest és nejét, Zsófiát, László király húgát, ismerjük, a kik 1135-ben e birtokukat a bozóki prémontrei kolostornak ajándékozták; a konvent ez oklevelében Paztuh alakban szerepel a neve. Ugyanakkos Pásztón már apátság is volt, a mint ezt II. Béla királynak 1138-ban kelt oklevele igazolja, melylyel a dömösi zárdának az alsó Ipolyon szabad halászatra ad jogot: »in Ubadi est vivarium quod est commune cum abbate Pastuhiense«. A XIV. században a Pásztói-család merűl fel, melynek egyik tagját, Domokost, 1369-ben László nádor eltiltja a Laposd nevü föld elfoglalásától. A XVI. század elején Lévai Cseh Zsigmond második neje, Pásztóhai Anna révén jutott a birtokhoz, de azt Ferdinánd király a mohácsi vész után, 1529-ben, tőle elvette és Anna királynénak adta. Az 1546. évi XLIV, törvényczikk a pásztói kolostornak várrá való megerősítését rendelte el, ámde a török hadaknak ez az erősség nem tudott ellenállani és az ellenség elhódította. Alighanem akkor szűnt meg az apátság is, melyről a későbbi följegyzések már nem beszélnek. A czisztercziták XV. századbeli temploma azonban még ma is fennáll, de régi kőfalaiból, a melyek körülvették, csupán romok maradtak meg. A török hódoltság megszüntével gazdátlanná vált jószágot Esterházy Pál nyerte királyi adományként; a pásztóiak azonban, régi kiváltságaikra hivatkozván, ellentmondtak a birtokba való iktatásnak, a miből hosszas pör támadt, mely végre is az Esterházyak javára dőlt el. Ipolypásztó 1872. évig maradt e család tulajdonában, mígnem, az Esterházy-féle hitbizomány egy részének eladásával, ezt a jószágot Baráti Huszár István szerezte meg, kinek leánya, férjezett gróf Pongrácz Vilmosné, 1886-ban, hozományul kapta és jelenleg is birtokolja. Ipolypásztó régi pecsétje a saját vérével tápláló pelikánt mutatja, ezzel a fölirattal: »Ipoli Pásztó falu pecséti. 1691«. A község régiségét bizonyítják az itt kiásott cserépurnák és fegyverek, továbbá a határ egy részén átvonuló római út. Ipolypásztóhoz tartoznak: István-major és Zalabai puszta.

Ipolyszakállos, magyar kisközség, 193 házzal és 1164 róm. kath. és ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása, postája és távirója van helyben. Körjegyzőségi székhely. Már az őskorban települt hely volt, a mit a határban talált régiségek bizonyítanak. A községről már 1299-ben oklevél emlékezik meg, mely Possessio Zakalos névvel jelöli meg a falut. 1437-ben Lévai Cseh Zsigmond erdélyi vajda zálogba kapta Zsigmond királytól. A mult század elején a herczeg Esterházy-féle uradalomhoz tartozott, melyet azután a Huszár-család szerzett meg vétel útján; jelenleg Huszár Tibornak van itt nagyobb birtoka. A község róm. kath. temploma a XVII. századból való; az ág. h. ev. templom 1832-ben épült.

Ipolyszécsénke, magyar kisközség, 88 házzal és 442 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Drégelypalánk, postája Nagyfalu. Már 1399-ben Zelchen névvel szerepel. A XVIII. század elején a Szombathelyi családot találjuk a birtokban. A mult század elején Lipthay Lajos és György, azután Jankovich és gróf Crouy voltak a község földesurai; a Lipthayak csinos kastélyt is építettek ide. Újabban Králik Lajosnak volt itt nagyobb birtoka, mely jelenleg gróf Somsich Ödöné és ő lakja a régi kastélyt, melynek parkjában meleg forrásra akadtak. Másik régi kastély is van a faluban, melyet a Krecsmár család építtetett. Ipolyszécsénke község körjegyzőség székhelye. A róm. kath. hívek temploma igen régi, építési idejét a XIII-XIV. századra teszik.

Ipolyvecze, magyar kisközség, 155 házzal és 852 róm. kath. és ág. hitv. ev. lakossal; vasúti megállója helyben, postája és távirója Drégelypalánkon van. Már 1285-ben Huntfi Demeter drégelyi várának tartozéka volt. A későbbi századok során a Koháryak szerezték meg a birtokot, majd e család kihalta után, a herczeg Coburgok léptek az örökébe. A XVII. században osztályos volt a birtokban a Darvas család, melytől a század végén a Laszkáry és Ráday családok örökölték; a Ráday-részt a XVIII. század elején a gróf Telekiek szerezték meg, a kik közel két évszázadon át maradtak a birtokban, mígnem báró Majthényi László lett e rész 51ura. A Laszkáryak mindvégig megtartották a maguk részét és jelenleg, herczeg Koháry-Coburg Fülöp uradalma mellett, ifj. Laszkáry Gyulának van itt nagyobb birtoka. Temploma 1750-ből való. Ipolyvecze községhez tartozik a Nyires-puszta.

Kalászi, azelőtt Klaszita, a Szitnya patak mellett fekvő tót kisközség, 21 házzal és 98 ág. ev. vallású lakossal; vasút állomása Teszér, postája és távirója Bát. Első uraként 1290-ből a Hunt nemzetségbeli Welk fiát Sándor ismerjük. A későbbi századokban nem akadunk a falu okleveles említésére. A XVIII. században a Gerhard, a Sembery, majd a Gudics családok voltak az urai, mely utóbbi családot a mult században is itt találjuk. A XIX. század derekán, a szabadságharcz előtt, a Baross-család, később pedig a Luka család szerezte meg; jelenleg nincs nagyobb birtokosa.

Kálnaborfő, a Búr patak mellett fekvő magyar kisközség, 32 házzal és 270 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása Léva, távirója Bát, postája Csánk. 1275-ben említik először, a mikor IV. László király Márton fia Miklósnak, az elpusztult Bwry földet ajándékozván, a birtok egyik határául Borfői Mikus földjét jelölték meg. Ugyanezt a birtokot, Márton fia Miklósnak magvaszakadtával, I. Lajos király, 1373-ban, Burfeui Jánosnak hagyományozta. Borfő községről és a Borfői-családról még korábbi, 1342-ből való adatot is találunk, a midőn Moroncsuk mester, honti főispán és a vármegye négy szolgabirája bizonyítják, hogy Borfői Lőrincz fiai: István, Mihály és Jakab, Borfőn levő részjószáguk birtoklásától Borfői Tegzes István fiait: Tamást, Bakát, Michket és Zomort eltiltották. 1348-ban az esztergomi káptalan tanuskodik arról, hogy Borfői Lőrincz és fiai, István és Jakab, a Borfői István fia Michk megöletéséért, büntetésül 22 márkát lefizetnek és Borfeuban levő birtokrészüket örök időre átruházzák a Michk testvéreire. A sági konvent bizonysága szerint, 1359-ben, Terjéni Mathk, a Morfői Lőrincz fiának: Istvánnak özvegye, az őt illető részről sógorai: Mihály és Miklós javára lemond. Kálnay Ferencz és testvérei 1506-ban nyernek Ulászló királytól adományt Borfőre, a melyet ettől fogva Kálnaborfőnek neveznek. A mult század elején a Körmendy, Baross, majd a báró Bakonyi családok voltak a földesurai. Jelenleg özv. Mailáth Lászlóné, sz. br. Bakonyi Mária birtoka. A faluban csinos, régi kastély van, melyet a Baross család építtetett. A község nevezetességei azok a sziklába vájt barlangok, melyek határában sűrűn láthatók. Van itt nagyobb kőbánya is. A község róm. kath. templomát 1760-ban építették. Kálnaborfőhöz tartoznak a Hajlós- és Kőhatár-majorok.

Kecskevarbók, (régente Középvarbók, melyet a tótok Kozivarbóknak ejtettek ki és ezt helytelenül Kecskevarbókra magyarosították,) tót kisközség, 23 házzal és 139 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Korpona, postája Bozók. A történelmi följegyzések nem részletezik Kecskevarbók község multbeli szerepét; a falu a bozóki uradalom tartozéka lévén, annak sorsában osztozott. A mohácsi vészig a prémontrei rendet uralta, az ellenkirályok korában Balassa Zsigmond elfoglalván a bozóki uradalmat, Kecskevarbók is gazdát cserélt. A Balassák után a Fánchyak, majd pedig a XVII. század derekán az esztergomi érsek következett a birtoklásban. A faluban templom nincsen.

Kelenye, magyar kisközség, 89 házzal és 431 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Drégelypalánk postája Nagyfalu. Már 1259-ben a Hunt nemzetség régi birtokaként szerepel; az egyik Hunt özvegye, Ebruning asszony, a birtoka harmadát, melyet a férjétől nászajándékul kapott, 1259-ben a sági prépostnak adta. 1260-ban Béla király a Hunt várhoz tartozó Kelenach földjét Vaczik fiainak: Marczel, Bátor, Soph és Hrabor fivéreknek adta. 1402-ben Kelenye alakban tallkozunk a község nevével az oklevelekben. A XVIII. században a Szmrecsányi és Kubinyi családot találjuk a birtokban; az újabb korban pedig a Luka családot és a Csáky-Pallavicinieket uralta a falu; az utóbbiak csinos kastélyt építettek ide. Újabb időben Hanzély Lászlónak volt itt birtoka, jelenleg pedig Widder Miksának és Czek Aladárnak van. Kelenye róm. kath. temploma a XVII. századból való. A községhez tartoznak: az Ehrenfeld-puszta és Rákos-major.

Kemencze, a Cserna patak mellett fekvő magyar kisközség, 258 házzal és 1326 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Ipolyság, postája helyben van. A vármegye egyik legrégibb községe, melynek első urául a Hunt nemzetséget ismerjük. A hagyomány szerint a Hunt családbeli Godó vetette meg a falu alapját, a ki ide várat is épített, melynek romjai a község körül elterülő erdőben ma is láthatók. Hogy a Huntok meddig maradtak e birtokukban, arról elágazók a vélemények; 52egyik forrás szerint a XIII. század végéig uralta e nemzetséget a község; az okleveles följegyzések szerint azonban már a XII. században része volt itt az esztergomi érsekségnek, miként az abból az iratból is kitünik, melylyel Márton érsek a falu dézsmáját, 1156-ban, az esztergomi káptalannak ajándékozta. A XII. század első felében II. Endre király a maga számára foglalta le a birtokot és azt zólyomi uradalmához csatolta, miről egy 1232. évi oklevél emlékezik meg. A XIII. század vége felé, 1283-ban Ladomér érsek határt járatott Kemenczén és e határjáró levél a ma is e néven ismert Bugyihó-hegyet, a Maros és a Kemencze patakokat is említi. 1291-ben III. Endre király Korponán kelt rendeletében bizonyos Ferencznek visszaadatta a János nevű birtokostól jogtalanul elfoglalt Kemencze földjét és Turi Péter fiával, Bensével, a ki királyi ember volt, kijelöltette a birtok határait. 1293-ban Ferencz a maga birtokrészét a sági konvent előtt hat márkáért Pásztói István comes fiának, Jánosnak, eladta. Ugyanez évben Pásztói István fiai: László, János és Miklós, az esztergomi érsek jobbágyainak okozott károk miatt, tizennégy rendbeli itéletben elmarasztaltatván, Ladomér esztergomi érsek nyerte el a birtokot, a melybe János mester, királyi udvari jegyző, iktatta be. Későbbi oklevél, 1319-ben, szintén az esztergomi érsekség birtokai közé sorolja Kemencze földjét; ettől fogva az egyház máig is megtartotta a birtokot. Kemencze a XVIII. század derekán kezdett jelentősebb szerepre emelkedni, a mikor földesura: gróf Esterházy Imre esztergomi érsek és gróf Koháry András, a vármegye főispánja, 1751-ben, közös megegyezéssel Kemenczén vármegyeházat építettek. Kis- és Nagy-Hontvármegyék rendei, negyvenkét éven át, évenként háromszor itt tartották közgyűléseiket, mígnem Kis-Hont 1802-ben Gömör vármegyébe olvadt. A kettős vármegye különválását nem sokkal élte túl a kemenczei megyeháza sem, mert 1806-ban leégett. Az épületromot 1858-ban az esztergomi érsek a kincstártól megvásárolta, újra lakhatóvá tette és uradalmi tisztjeit helyezte el benne. Kemencze község határában vadakban dús erdők terülnek el, a hova Mátyás király is gyakran ellátogatott, minek emlékét a Királyház nevű vadász- és juhászlak örökíti meg. Ettől a hajdani vadászkastélytól mintegy kilométernyire van a Királyné-pallaga, a hol, a hagyomány szerint, Beatrix királyné és udvarhölgyei sátrak alatt mulattak, míg a királyi férj az erdő vadját űzte. Mátyás király emlékét tartja fenn még a Király-kútja, a mely szintén közel esik ide. Jelenleg az esztergomi érsekségen kivül, Aczél Józsefnek van itt nagyobb birtoka. A község róm. kath. temploma Mária Terézia korában épült. Kemenczéhez tartoznak Aczél-puszta, Királyháza és Okolicsányi-puszták.

Királyfalu, azelőtt Kralócz, tót kisközség 63 házzal és 330 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása és távirója Németi, postája Berencsfalu. A község hajdan Zólyom-vármegyéhez tartozott és csak 1880-ban csatolták Hont vármegyéhez. A mult század elején a herczeg Coburg családot uralta, de birtokosok voltak még a gróf Telekiek és a báró Radvánszkyak is. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. Királyfalu ág. h. ev. temploma 1794-ből való.

Kiscsalomia, ipolymenti tót-magyar kisközség, 46 házzal és 278 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása, postája és távirója Balassagyarmat. Első urai a Hunt nemzetség tagjai voltak és az 1303. évi osztály alkalmával Miklós fia, Miklós nyerte, a ki itt a Kiscsalomjai-családnak vetette meg alapját. Később a falu Nagy-csalomia sorsában osztozott. A XVIII. században a Zmeskall-családot találjuk birtokban. A mult század derekán a Tihanyi-család, Balczár Mihály és Pajor István voltak itt földesurak; jelenleg Kondor Emilnek van itt nagyobb birtoka és csinos urilaka. Az ág. h. ev. templom 1884-ben épült.

Kisgyarmat, magyar kisközség, a Szikincze patak partján, 177 házzal és 821 r. kath. vallású lakossal; vasúti állomása s távirója Zalaba, postája helyben van. A falu nevével, Praedium Garmoth alakban, már a bozóki prépostság alapító levelében, 1135-ben találkozunk, hol a prépostság birtokaként van megjelölve. A következő században, 1297-ben, már Possessio Gormot alakban említi oklevél. A későbbi századokban kevés följegyzésre akadunk; a XVIII. században már a herczeg Pálffy család az ura; jelenleg herczeg Pálffy Miklósnak van itt nagyobb birtoka. A falu róm. kath. temploma a XIV. századból való, de 1887-ben restaurálták.

Kiskér, magyar kisközség, 75 házzal és 433 jobbára róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró állomása Léva, postája Varsány. Már 1242-ben szerepel a neve, a följegyzésekben. Első urai a Simonyi család ősei voltak. Simon fia, Adorján comes 1290-ben négy ekényi gyerki földjeért cserébe kapta a kéri birtokot, a melyet 1294-ben a családjabeli Martonos fia Simon comes fiainak 53eladott. 1392-ben Leökös fiát, István mestert iktatták a birtokba. A XV. században Lévai Cseh Péter erdélyi vajda szerezte meg, kinek birtokában említik az 1428. és 1439. évi oklevelek is. E községtől vette nevét a Kéry-család, melynek egyik tagja, Gáspár, 1531-ben a török ellen megvédte Jajczát; a család másik tagja, Ferencz comes, 1599-ben Hont vármegye alispánja volt. Az újabb századokban Mailáth-család volt a falu ura és jelenleg gróf Mailáth Györgynek van itt nagyobb birtoka.

Kiskereskény, magyarral vegyes tót kisközség, 33 házzal és 290 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Léva, postája helyben van. A falu nevére már 1242-ben akadunk. A község első birtokosaiként Simon fiait: Mihály, Martonos, Jákó és Füle testvéreket ismerjük, a kik a XIII. században birtokháborítás miatt pörben álltak Palásti Ivánka fiával, Jóbbal. A következő században, 1320-ban, a falu nevét Kergken alakban említi oklevél; de már 1439-ben Kereskény a neve és ugyanigy szerepelt az 1411 és 1421-iki iratokban is. E falutól vette nevét a Kiskereskényi család is, melyről már a XIV. században találunk följegyzéseket. a XV. században a falu a lévai vár uradalmához tartozott. A XVIII. században az Agárdy családnak is volt része itt. A mult század elején a Zmeskall, Plachy és Bakay családok a falu földesurai, később örökség útján Mailáth Lajos szerzett itt birtokot. Ezidőszerint Mailáth István özvegyének és a Honecz családnak van nagyobb birtoka. Kereskény határában, a Honecz és Mailáth-féle majorokon kívül, a Nyulvölgy-fogadó van.

Kiskeszi, ipolymenti magyar kisközség, 101 házzal és 515 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása, postája és távirója Ipolypásztó. A falut a vármegye legrégibb községei közé kell sorolnunk, ha hitelt adhatunk annak a történelmi mondának, mely a Pogányvár nevű dülőjéhez fűződik és a mely azt a hagyományt örökíti meg, hogy a pogány magyarok itt váracsot emeltek és abban hosszú időn át védekeztek a kereszténység térítő munkája ellen. IV. Béla király 1248-ban, István ötvös-mesternek harmadfél ekényi földet adott itt adományúl. Ugyancsak Béla királytól nyertek itt birtokrészt a szalkai vendégek 1252-ben, cserébe más földekért. 1439-ben Kezew alakban akadunk a község említésére és akkor már az esztergomi káptalan birtokaként szerepelt, melyet az mindvégig meg is tartott. A községnek ősi románstílű temploma van. Kiskeszi határában van a Káptalan puszta.

Kisölved, a Szikincze patak mellett levő magyar kisközség, 87 házzal és 463 ev. ref. vallású lakossal; vasúti állomása Zalaba, postája Garamkissalló és távirója Ipolyásztó. Már 1293-ban Villa Vlued alakban szerepel. A XVII. században az esztergomi érsekséget találjuk birtokban és a XVIII. században is ezt uralta a község; jelenleg azonban nincsen nagyobb birtokosa. Kisölved ev. ref. temploma 1789-ből való.

Kispeszek, magyar kisközség Bars vármegye határának közelében, 17 házzal és 110 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Zseliz, postája Tergenye. Okleveles szereplésére Kis-Pezek névvel, 1324-ben akadunk először. A XVI. században Nagypeszek községgel együtt, Dersfi zselizi uradalmához tartozott. A XVIII. században a gróf Berényi családot találjuk a birtokban, de azt nem sokáig tarthatta meg, mert a mult század derekán már gróf Esterházy Jánost uralta a község. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. Temploma újabb keletű.

Kistúr, magyar kisközség a Korpona patak mellett, 50 házzal és 333 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása, valamint postája Ipolyságon van. a falu okleveles szereplésére 1434-ben akadunk, de birtokviszonyait csak az újabb korból ismerjük. A XVIII. században a Szentkereszty családot uralta a község; a mult század elején a Mártonffy, Palásthy, Kalocsa és utóbb a Kappel családok voltak itt földesurak. Jelenleg Ivánka Lászlónak van nagyobb jószága, csinos kastélylyal, melyben Somogyi Béla vármegyei főjegyző lakik.

Kormosó, tót kisközség, 81 házzal és 386 ág. ev. valású lakossal; vasúti állomása és távirója Németiben, postája Berencsfalun van. A Hunt nemzetség ősi birtoka volt, melynek 1266-ban eszközölt határjárásáról emlékeznek meg az oklevelek. A falu, a litvai vár tartozékaként, 1342-ben, Korompsou alakban szerepel az oklevelekben. Innen vette nevét a Kormosói család, melynek ősei, Fülöp és testvérei, 1317-ben vásároltak itt birtokot. A XVI. században Werbőczy Istvánnak szolgált a helység; később a csábrági vár tartozékaként, ennek sorsában osztozott. Illésházy István nádor feleségül vévén Csábrág asszonyát, Krusics János 54özvegyét, Pálfi Katalint, e házassággal megszerezte Kormosó falut. Illésházyról a birtok Joó Jánosra és nejére, Balassa Borbálára szállott. Balassa Borbála révén a harmadik férje, Koháry Péter lépett az örökségbe és tőle a mai birtokos herczeg Koháry-Coburg család örökölte. Kormosó község közelében terült el hajdan a Duhapula nevű falú, mely 1342-ben a litvai vár tartozéka volt, azóta azonban nyomtalanúl elpusztult. Kormosó határában van a Dóra gőzfürész-telep, továbbá a Teplicske és Zsarnószeg puszták.

Kóspallag, magyarral vegyes tót kisközség, 107 házzal és 607 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Szob, postája Márianosztra. Ez a falu újabb korban keletkezett; 1750-ben telepítették. A koronauradalom birtoka. A falubeli róm. kath. templom szintén újabbkeletű. Még a közelmultban is híres dohánytermő vidék volt.

Kóvár, Nógrádvármegye határánál fekvő magyar kisközség, 101 házzal és 513 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása, valamint postája Balassagyarmaton van. Az árpádkori oklevelekben, Terra Koarszeg alakban akadunk a nevére, 1244-ben a Hunt nemzetség birtoka volt. 1303-ban Miklós fia Pázmány szerezte meg, a ki a Kóvári családnak vetette meg az alapját, mely családot még a XVIII. században is itt találjuk. A mult század elején a Kubinyi, Dubraviczky, Bory, Géczy, Horváth, Ebeczky, Murányi és Prónay családoknak volt itt birtokuk. Újabban gróf Festetics Leónak volt nagyobb birtoka, melyet 1905-ben parczelláztak. A község lakosai fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Kóvár községhez tartozik a Szobok puszta.

Kőkeszi.

Kőkeszi, magyar kisközség, 46 házzal és 213, jobbára róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Balassagyarmaton, postája helyben van. Első urai a Hunt nemzetség tagjai voltak. Már a bozóki prépostság 1135. évi alapító levelében szerepel a neve Kewkezew alakban; ez oklevél későbbi korbeli átiratában Kűkezü név olvasható. IV: Béla király 1243-ban a honti várhoz tartozó Kühesü falut a Dobák, Dona, Vaczik és Tyba nevű nemeseknek adta. A község XIII. századvégi birtokosaira nézve adatokat nyújt az az 1296. évi oklevél, melylyel Eustach fia Marosi (de Marouch), Bugud nemes, továbbá Lóth fiai: Hébeczi (de Hebeth) György és István, valamint Csákán fia Ádám, perlekedő felekként, Kesző faluból megjelentek az esztergomi káptalan előtt és beiratták a Kilián comes fiaival, Csalomjai Pázmánnal és Miklóssal kötött birtokosztó egyezségüket. 1353-ban a Dobák nemzetségbeli Demeter fiai, Dacsó és Lóránt, a Dacsó család ősei, zálogúl nyerték a jószágot, mely azután a kezükön maradt. A következő században, a Dacsókon kívül, Zecheni Frank országbirónak is volt itt birtoka, melyet 1401-ben Nényei Jakabtól és Iwani Fülöptől vásárolt. 1407-ben Penchi Agátának, Nyéki László hitvesének, volt itten része. 1497-ben Paska Jánost, a mohácsi vész idejében pedig Berzenczei Bornemissza Jánost találjuk a birtokban. Az újabb korban a Bende család szerzett itt jószágot; a mult század első felében Bende Andrást, később pedig a Sembery és Géczy családokat találjuk itt. Jelenleg Méhes Sándornak, Hódossy örököseinek és Ivánka Lászlónak van jószáguk. A falubeli templom 1862-ben épült. Kőkeszihez tartoznak a Nagymező és Teleki puszták.

Középpalojta, tót község, a Rieka patak mellett, 164 házzal és 906 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása és távirója Balassagyarmat, postája Alsópalojta. 1243-ban Palota névvel a honti vár tartozékaként szerepel. 1244-ben Palahta alakban akadunk újra a falunevére, a mikor a Turdos nemzetségbeli Posa fiai, Turdos és Sándor, eladták itteni birtokukat Roland sági prépostnak. 1330-ban Palacha néven van említve és edddig mind a három Palojta együtt szerepel. 1439-ben találunk első nyomot a községnek Alsó- és Felső-Palotha néven való megoszlására. A XVIII. század első felében az Ebeczky és a Luka családokat találjuk itt birtokban. A múlt század első felében Dacsó Pál, Blaskovics Pál, Luka Lajos, Sebastiani József és a Kacskovics család voltak itt földesurak; jelenleg Bende Miklósnak van nagyobb birtoka és ő lakja a Dacsóék egykori kastélyát is. A község ág. h. ev. temploma 1621-ben épült. Középpalojta faluhoz tartozik a Vrbina-puszta és a Czigánytelep.

Középtúr, a Korpona patak mellett fekvő magyar kisközség, 49 házzal és 304 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Ipolyság, postája Felsőtúr. A falu nevével a pápai tizedszedők 1332-37. évi jegyzékében találkozunk először. 1435-ben a Vajda és Jánoki családoknak volt itt birtokuk. E falutól vette nevét az a Joannes de Thur királyi ember, a ki a sági konvent 55kiraboltatása ügyében Lévai Cseh Pétert megidézte. Ugyene családból Középtúron született Thúry György, a XVI. századbeli hires törökverő vitéz. A XVIII. században a Palásthy családot találjuk a birtokban; a mult század elején pedig a Beniczky, Géczy, Mártonfy, Okolicsányi, Kasza, Pongrácz, Hán és Thury családok voltak itt földesurak; a század derekán a Palásthy és Kalocsa családokat uralta a falu, jelenleg pedig Ivánka Lászlónak van itt nagyobb birtoka. A falubeli róm. kath. templom igen régi építmény.

Lászlód, a Litva patak mellett fekvő tót kisközség, 32 házzal és 254 róm. kath. vallású lakossal. A község vasúti és táviró-állomása Korponán, postája Litván van. A bozóki prépostság e hajdani birtoka a prépostság többi jószágainak sorsában osztozott. A XVIII. században a tanulmányalap birtokaihoz csatolták, jelenleg azonban nagyobb birtokosa nincsen.

Ledény, tót kisközség, 98 házzal és 546 ág. ev. és róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Teszéren, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. 1342-ben Legen alakban akadunk okleveles említésére és alig egy évtizeddel később, 1353-ban, Szebeléb község határjáró levelében, Villa Legeen alakban szerepel ismét. A falu hajdan a litvai vár tartozéka volt. A XVIII. században a Géczy és a Török családokat, a mult század első felében pedig, a Géczyeken kívül a Bohus családot találjuk a birtokban; majd ezeket a Korompai, Szitár, Bodenstein és báró Billot családok váltották fel. Jelenleg gróf Ledebur Adolfnak van nagyobb birtoka és kastélya. Ledény községhez tartoznak a Kövérhegy és Paphegy-puszták, továbbá az Ujmajor.

Leléd, ipolymenti magyar kisközség, 124 házzal és 533 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása, valamint postája, Garamkövesden van. Az esztergomi érsekség birtoka, melynek multjáról kevés az adatunk; nevét 1262-ben említi oklevél, de későbbi időkből följegyzésre nem akadunk. Történelmi vonatkozást sejthetünk egyik dülőjének, »Széles földek a vár alatt« nevében. A falubeli templomot 1752-ben kezdték építeni és 1774-ben fejezték be. A község határában fekszik a Lelédhidi major.

Leszenye, a nógrádi határhoz közel fekvő magyar kisközség, 67 házzal és 429 róm. kath. és ág. ev. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Balassagyarmaton, postája Újfalun van. Már a XIII. században egyházas hely volt és abból a korból János nevű papja is imseretes, a ki 1291-ben, Both fia Benedek comes végrendeletének tanújaként, az esztergomi káptalan előtt hitet tett. A falu újabb említésére 1342-ben akadunk, a mikor Lezenye alakban szerepel. Abban az időben a litvai vár tartozéka volt. A XVIII. században már a Majthényiakat találjuk a birtokban, mely most báró Majthényi Lászlóé, a kinek itt csinos kastélya is van.

Letkés, ipolymenti magyar kisközség, 181 házzal és 960 róm. kath. és ev. ref. vallású lakossal, vasúti és táviró-állomása Szobon, postája Szalkán van. Az esztergomi főkáptalan régi birtoka, melyről már 1260-ben irott nyomra találunk, a mikor Benedek érsek Lőrincznek, az esztergomi keresztes lovagok mesterének tanúsága szerint, egyezséget kötött Letkés község lakosaival. Az érsekség mindvégig megtartotta e birtokát. A falu temploma 1811-ben épűlt. Letkéshez tartoznak a Bakszarvai, Dávidrévi, Gallaaljai, Lelédhidi és Szaklói puszták.

Lisó, tót kisközség, 87 házzal és 502, túlnyomóan ág. ev. vallású lakossal; vasúti és távíró-állomása Teszéren, postája Egyházmaróton van. Ősi települt hely, a mint ezt a határában talált pogánykori temető bizonyítja. Egy 1268. évi oklevél szerint, Pousa de Lyso nevében találjuk nyomát a falu nevének. 1311-ben Egyed fia, Bede comes vette zálogba a birtokot. a XVII. században a gróf Pálffy családot uralta a falu, a XVIII. században pedig herczeg Esterházy szerezte meg, de része volt benne, a század első felében, a Gyurcsányi családnak is. Jelenleg Schoeller Pál lovagnak van itt vadban dús erdeje. érdekes barlanglakásokat találunk a község határában, a hegyoldalban. A falubeli ág. ev. hivek régi temploma 1590-ből való, de azóta többízben átalakították, ebben a templomban gótbetűs felíratú, régi keresztelő-medencze látható. Lisóhoz tartoznak a Koplaló és Kövérhegy majorok. A falú határában kőbánya van.

Litva, azelőtt Litava, tót kisközség 95 házzal és 753 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Korponán, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. Litva, melynek első ura a Hunt-Pázmány nemzetség bozóki családága 56volt, már a bozóki prépostság 1135-ben kelt alapítólevelében Villa Lythva alakban szerepel. Későbbi oklevél szerint bizonyos Zaka nevű birtokos két ekényi földet és kilencz jobbágyot ajándékozott a rendnek. A Litvai-család, mely ettől a helységtől vette nevét, a XIII. században szintén részes volt a birtokban. A litvai várról, Castrum Litua alakban, elsőízben 1307-ben van okleveles megemlékezés. A sági konvent 1338-ból való oklevele szerint István fiai, Tamás és György, litvai birtokuk egy részét hetven márkáért eladják Demeter fiainak, András, Dacsó és Loránt palahatai földesuraknak. A község nevét a XIV. században a következő változatokban találjuk: Lithwa, Lethwa, Lithavafeude. A bozóki prémontreieket a XVI. század derekáig senki sem háborgatta a birtokukban, akkor azonban Balassa Zsigmond kiűzte onnan a szerzeteseket és a birtokot erőszakkal elfoglalta. Később az evangélikus Fánchy család lett a birtok ura, mely család a litvaiakat áttérítette; a mikor azonban, 1658 körül, Szelepcsényi érsek, majd pedig a jezsuiták lettek a birtokosok, a lakosság ismét visszatért a katholikus hitre. A Thököli- és később a Rákóczi-féle harczokat Litva is végig szenvedte. A bozóki prépostság többi jószágaival egyetemben, a litvai birtok is szerepelt abban a két századon át húzódott pörben, melyet a jezsuiták a nagyszombati papnevelő-intézet ellen folytattak, és a mely csak a múlt században nyert befejezést. A birtok jelenleg a Szent-Istvánról nevezett bozóki prépostság tulajdona. A falubeli régi templom alapja állítólag 1168-ból való és állítólag ennek a régi templomnak a szentélyét használták fel az 1788-ban átalakított mai templom sekrestyéjéül. A templom tornyát 1851-ben építették. Más verzió szerint a tatárok elől menekülő Béla király Litva mellett üdítő patakra talált, a mely mellett megpihenvén, ennek emlékére alapította az itteni ősi templomot. A nép ezt a forrást ma is Béla patakjának nevezi. Litva községhez tartozik a Peres-puszta, mely kétségkívül a hosszú időn át húzódott egyházi pörtől nyerte az elnevezését.

Lontó, a hasonnevű patak mellett fekvő magyar kisközség, 133 házzal és 874 róm. kath. valású lakossal; vasúti és táviró-állomása Ipolyszakállos, postája helyben van. Először 1236-ban említik Lomptow vagy Lumptou alakban. Lomptow néven említi az az oklevél, mely 1276-ban IV. László királynak azt a rendelkezését közli, hogy a király Kázmér comes fiainak, Pongrácznak és Péternek visszaadatta lontói birtokukat, melyet atyjuk, IV. Béla király idejében elvesztett. Egy 1437. évi oklevél Possessio Lonto-ról szól, melyet Lévai Cseh Péter erdélyi vajda zálogul nyert Zsigmond királytól. E zálogbirtok későbbi sorsáról nem találunk adatokat. A XVIII. században a Szent-Ivány család volt a falu földesura, majd házasság révén a Majthényi, Rakovszky, Okolicsányi és Podhorszky-családok osztozkodtak rajta. Az újabb korban a Bossányi, Bainville, Fejérváry, Rajner Pál, Ferenczy, Vaskovics és Szabadhegyi családokat uralta a falu. Ezidőszerint Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszternek, a Rakovszky családnak, Thék Endre budapesti gyárosnak, Sulpe Alfonznak, továbbá Weiss Samu örököseinek van itt nagyobb birtokuk. Három régi kastély van a faluban, ezek közöl a Majthényi-féle jelenleg Thék Endrének, az ismert budapesti gyárosnak a tulajdona, a ki művészi ízléssel restaurálta a régi épületet, meghagyván annak eredeti, érdekes jellegét. Thék kastélyában gazdag könyvtár van. A kastély termeit Zsigmond és Mátyás királyok korabeli kőfaragványok és festmények, továbbá régi velenczei műtárgyak, Mária Terézia korabeli kőszobrok díszitik. Thék számos történelmi emlékű kő- és bronztárgyat őriz itt a török világból is, valamint régi fegyvereket is, a melyek részben a régi királyi várból kerültek ide. A másik két régibb kastély a Rakovszkyak és a Szabadhegyiek kúriái voltak. Van még egy újabb negyedik kastély is a faluban, ezt Jekelfalussy József és neje építették. Lontó faluban tartotta, 1721-ben, a vármegye közgyűléseit. A község lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn. Lontó közelében terült el Kesztócz alias Kestuz hajdani falu, melyről 1240-ben emlékezik meg oklevél, de amely falu az idők során nyomtalanul elpusztult.

Lukanénye és Házasnénye 1905. végéig két különálló községtestület volt, akkor a két falu »Lukanénye« közös névvel egyesült.

Lukanénye, magyar kisközség, 69 házzal és 556 róm.kath. valású lakossal, kiknek száma a legutóbbi népszámlálás óta 448-ról növekedett ennyire. A község vasúti és táviró-állomása Balassagyarmaton, postája helyben van. A vármegye régibb helységei közé tartozik, melyről már IV. Béla király is megemlékezik abban 57az 1243. évi oklevelében, melylyel ezt a birtokot más három vármegyei faluval együtt, a Dobák nemzetségbeli Dobák, Tyba, Dona és Vaczik nyitramegyei birtokáért elcserélte. 1337-ben, a Dobák nemzetség jószág-osztozkodása alkalmával, a nényei birtok Luka fiainak jutott osztályrészül. A Luka család fél ezredéven át volt a földesura. A mult század első felében, Luka Lajoson kivül, Blaskovics Pálnak is volt része itt. Jelenleg báró Majthényi Lászlónak és Othmárnak van nagyobb jószága. A falubeli két szép kastély egyikét még a Luka család építette és az most a báró Majthényi Othmár tulajdona. A másik kastély a Blaskovicsoké volt, most pedig báró Majthényi Lászlóé, kinek uri háza híres a vendégszeretetről. Lukanénye község határában fekszik a Sulyki puszta és a Szöcze major.

Magaslak, azelőtt Viszoka, tót kisközség, 57 házzal és 356 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Selmeczbányán, postája Hegybányán van. Régi kincstári birtok. Temploma 1750-ben épült. A községhez tartozik Kőpatak puszta.

Magasmajthény, azelőtt Hrusó, tót kisközség, 132 házzal és 725 róm. kath. vallású lakossal: vasúti állomása Drégelypalánkon, postája Ipolynyéken van. A bozóki prépostság régi birtoka volt, mely a prépostság többi jószágainak sorsában osztozott. Már 1279-ben akadunk okleveles említésére, a mikor Hrussó néven szerepel. A mult század első felében, az esztergomi káptalanon kivül, a Huszár családnak is volt itt birtokrésze és jelenleg is ezek a nagyobb birtokosok. 1838-ban az egész falut tűz hamvasztotta el. A községbeli templom 1762-ből való. Magasmajthény határában vannak a Brack és Huszár-majorok.

Magyarad, a Búr patak mellett fekvő magyar kisközség, 26 házzal és 379 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró állomása Ipolyszakáloson, postája Szántón van. 1354-ben, Maróth határjáró levelében, már faluként szerepel. Századokkal ezelőtt ismerték híres gyógyforrását is, a mely mellett a mult század elején, gyógytelep épült. A XVIII. században a Goszthonyi-családot uralta a falu, majd a Brunswick, Zsarnóczay, Kasza és a Terstyánszky családok voltak a földesurai. Újabb időben a Somogyi és a báró Nyáry családok szereztek itt birtokot. Jelenleg Somogyi Lászlónak és báró Nyáry Adolf özvegyének van nagyobb birtoka és mindkét családnak kastélya. A falubeli kápolna 1834-ben épült. Magyaradhoz tartoznak a Dobsony és Újvilág puszták.

Márianosztra, tóttal vegyes magyar kisközség, 217 házzal és az országos fegyházzal együtt 1548 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Szob, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. A XIII. század óta ismerjük. 1262-ben Nostre néven szerepel egy oklevélben. I. Lajos király, 1352-ben remete szent Pál szerzetesei számára és a szent szűz tiszteltére itt kolostort alapított. A márianosztrai pálosokról számos adomány gondoskodott. Lajos király és Erzsébet királyné, 1382-ben a kolostornak ajándékozták Szob község adóját, Hunyady János kormányzó pedig 1453-ban telket adott a pálosoknak Szobon. A szerzet tagjai közel két évszázadon át maradtak meg a kolostorban. A mohácsi vész után, 1526-ban, a Budára és Esztergom vidékére rontott török hadak rablásainak hirére, a márianosztrai szerzetesek fegyvert fogtak és a korona védelmére Visegrádra siettek, a hol hősiesen küzdöttek. A mikor azonban Esztergom, Vácz és Nógrád török kézre jutott, a nosztrai szerzetesekre is ránehezedett az ozmán hatalom és a rend tagjainak menekülniök kellett. a kolostornak és a pálosok itteni javainak, az 1570-1580 években, a gróf Forgách-család lett a zálogbirtokosa, de a templom és a szerzet egykori háza 1712-ig megrongált állapotban maradt. Széchenyi György érsek közbenjárására azonban a pálosok újra visszatérhettek ősi fészkökbe és a Rákóczi-féle szabadságharcz lezajlása után, Kurpesz Pál perjel ismét helyreállíttatta a kolostort és templomot. A Batthyány-féle vizitáczió, 1779-ben, már 24 szerzetest, tíz ujonczot és 12 szolgáló barátot talál a kolostorban. Ezt a vizitácziót azonban már nem sokkal élte túl a rendház, mert 1785-ben, II. József császár rendeletére, a pálosokat elűzték, levéltárukat a falu végén fölégették és birtokaikat a vallásalaphoz csatolták. A pálosok üresen maradt kolostorában ápolták az 1809. évi győri csata sebesültjeit, a sebeikben elhaltak emlékére pedig a vármegye itt, 1836-ban fából készült emlékoszlopot emelt, a mely azóta elkorhadt. Az igazságügyi kormány, 1858-ban, a kolostor épületét kibővítette és női fegyencz-teleppé alakíttatta át, a Paulai szent Vincze rendi apáczák felügyeletére bízván az ide telepített elitélteket. A fegyintézet viszonyait a törvénykezésről szóló fejezetben ismertetjük. az intézet pecsétjében kereszt alatt ez 58a két szó olvasható: Spes Mea. A körirata pedig: Puella Charitas. A község határában Nagy Lajos királynak nevezetes vadaskertje volt, melynek helyét századokkal később is olasz kertnek nevezték. Ma a vallásalapnak van itt nagyobb birtoka.

Mere, tót-magyar kisközség, 31 házzal és 147 ág. ev. és róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Egegszalatnya, postája Gyügy. Első uraiként a Palásthyakat ismerjük, kik e birtokukról lemondván, 1327-ben János fia, Pál és Bodó fia Bot nyerték el azt. János e birtokától vette a Merei nevet. A későbbi századokban a Sembery, Vajda, Matolay, Máttyus, Sárkány és Nagy családoknak volt itt nagyobb birtokuk. Jelenleg Fabricius Ágost örököseinek és Hoffer Mártonnak van jószáguk. A faluban hideg kénes ásványviz-forrás van.

Méznevelő, tót kisközség, 78 házzal s 358 ág. ev. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Ipolyságon, postája paláston van. Ősi települt hely, mely a határában talált leletekből következtetve, honfoglaláskori szláv helység lehetett. Első uraként Szügyi Lontó Andrást ismerjük, a ki e birtokát, 1302-ben, vejének, a Hunt nemzetségbeli Dersfi Miklósnak adta át más jószágért cserébe. A későbbi századokban a Koháryakat uralta a falu, kiktől a herczeg Coburgok örökölték. A falubeli templom 1832-ben épült.

Nádas, tót kisközség, 86 házzal és 590 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Egegszalatnyán, postája helyben van. Nádas falu már a XIII. században ismert hely volt és a sági prépostság alapítólevelében, 1265-ben, annak birtokaként szerepel. A XIV. és XV. századokban is több oklevélben megtaláljuk a nyomát. a török hódoltság korában az ozmán uralom alá került és 1685-ig viselte az ellenség jármát. I. Lipót király a töröktől visszahódított birtokot a jezsuitáknak adta, kiket közel egy évszázadon át uralt a falu. Mária Terézia királynő 1776-ban az akkor alapított beszterczebányai püspökségnek adományozta, a mely mindvégig megtartotta e jószágát. a falubeli róm. kath. templom 1759-ben épült. Nádas községhez tartoznak a Hlina és Rovnya majorok; a falu határában kőbánya is van.

Nagycsalomia, ipolymenti magyar kisközség, 140 házzal és 651 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása Dejtáron, távirója Balassagyarmaton, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. 1244-ben IV. Béla király Szügyi de Ziud Obick (Ebeczk) fiának, Miklósnak, az Ipolynál levő Koarszag várát adományozván, a várbirtok egyik határául Ighazas-Chalamia községet jelöli meg. Az a templom, melyről a falut már akkor egyházasnak nevezték, a mult század derekán még fennállott, most azonban rom. A XIII. század végén Chalamya alakban akadunk a nevére abban az oklevélben, melylyel az esztergomi káptalan, 1291-ben, Both fia Benedek comes végrendeletét kiállította. A pápai tizedszedők 1332-37. évi jegyzéke Salonua és Salomia alakban emlékezik meg a helységről. a XV. században a királyné birtoka volt, még pedig előbb Cillei Borbála özvegy királynéé, a kitől utóbb Albert király 1439-ben a jószágot elvette és nejének, Erzsébet királynénak adta. A XVIII. század elején a Majthényi és Ráday családokat találjuk a birtokban; a mult század első felében gróf Teleki Augusztát uralta a falu. Jelenleg gróf Vay Gábornak, báró Majthényi Lászlónak, Gáspár Istvánnak, Méhes Józsefnek és Bolgár Jánosnak van birtoka, úgyszintén a két utóbbi birtokosnak egy-egy urilaka. A falubeli róm. kath. templom 1845-ben épült. A község lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn. Nagycsalomia határában vannak a Kapasz puszta, Mélyvölgy és Vörösharaszt majorok.

Nagyfalu, ipolymenti magyar kisközség, 63 házzal és 349 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távírója Drégelypalánkon, postája helyben van. A község régiségéről egyedül a temploma tanúskodik, melynek építési ideje a XIV. századra tehető. A XVIII. században a Lipthay családot uralta a falu, mely család a mult században is megtartotta a birtokát. Régi birtokuk volt itt a Tersztyánszkyaknak is, mely jelenleg Tersztyánszky Ákosé. Ezidőszerint még gróf Somsich Ödönnek van itt nagyobb birtoka. Nagyfalu községhez tartoznak a Csillag és Messzelátó-puszták.

Nagykereskény, tóttal vegyes magyar kisközség, 51 házzal és 400 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Léva, postája Kiskereskény. Ősi települt hely, a mit a falu határában talált kelta korbeli leletek bizonyítanak. A község nevével először 1320-ban találkozunk az oklevelekben, a mikor Krskany alakban szerepel. Possessio Kereskenyt említenek 1349-ben, 1411. és 1424-ben az iratok. Abban az időben a lévai várnak volt a tartozéka. A XVIII. században a Kereskényi, Simonyi, Szászy és Horváthy családokat uralta a falu. 1767-ben kezdte 59meg itt a birtokszerzést Kéthelyi Mailáth Ferencz és megvásárolta a Simonyi-családtól a ma is álló kastélyt. A mult század elején a Mailáth családon kivül, a Zsarnóczay és Mándy családokat találjuk birtokban; a XIX. század második felében pedig Mailáth László és Imre, továbbá Pogány Pál voltak a falu birtokosai. Ezidőszerint özvegy Majláth Lászlónénak, szül. Bakonyi Máriának, valamint Pogány Pál örököseinek, továbbá Ordódy Lajosnak és Lászlónak van itt nagyobb birtokuk; ez utóbbiak a Mailáth Imre-féle javak jogutódjai. A községbeli templomot Mailáth Ferencz építtette a XVIII. század végén. Nagykereskényhez tartoznak: a Jakubi-major, mely özv. Mailáth Istvánné tulajdona. A faluhoz tartozik még a Rovnya-major is. A községben mészégető-telep van.

Nagymaros, dunaparti nagyközség, 771 házzal és 4175 túlnyomóan német nyelvű és róm. kath. vallású lakossal; saját vasúti és hajóállomása, telefon- és postahivatala van. ősrégi települt hely, a mit az itt kiásott urnaleletek kis igazolnak. Okleveles emlékeink a XIII. század óta vannak a községről; első nyomára III. András királynak 1298-ban kiállított oklevelében akadunk, mely a marosi vendégekről szól. Róbert Károly király alatt nagy lendületet vett a helység, a mely Visegráddal, a királyi székhelylyel szemközt, mintegy elővárosa volt annak és jelentős pontja lett a Duna e tájának. Már 1324-ben kiváltságokkal ruházták fel; akkor nyerte a szabad bíró- és lelkészválasztás jogát, továbbá önálló törvényhatóságát és vámmentességét. Ezeket a kiváltságokat Nagy Lajos király is megerősítette. Ettől fogva Maros egyre emelkedett mind jelentőségében, mind pedig jómódban. Az Anjou-királyok alatt már az ország nevezetesebb városai sorában szerepel; ezt igazolja az a biztosító levél, a melyet Maros, a hazánkbeli nagyobb városokkal egyetemben, Lajos király leányának, Hedvignek, az ausztriai Vilmos herczeggel kötendő házasságára nézve kiadott. Maros szabadalmait a későbbi királyok is megerősítették, nevezetesen Zsigmond 1388-ban és utóbb 1436-ban, Lajos fia Miklós biró kérelmére, megerősítette a várost régi jogaiban. Új szabadalmakkal ruházta fel Marost 1464-ben Mátyás király, azután 1492-ben II. Ulászló; a mohácsi vész után pedig I. Ferdinánd adott kiváltságokat a marosiaknak, valamint megerősítette korábbi szabadalmaikat. 1619-ben II. Mátyás és 1688-ban I. Lipót is követték elődeik e példáját. Oltalomlevéllel biztosította I. Rákóczi György 1644-ben a katonai beszállásolás terhe ellen a marosiakat. Nagymaros sorsa közös volt az átellenes Visegrád sorsával; osztozott annak dicsőségében, de szomorúságában is. A hódoltság idején török rabság nehezedett a városra, nagy terhekkel zaklatván lakosait, a kiket közmunkára, súlyos adókra és véráldozatra kényszerített az ellenséges hatalom. alig heverte ki a török igát, újabb csapással sujtották a sűrűn átvonuló katonai csapatok, a német császáriak éppúgy, mint Rákóczi hadai. Mindezek betetőzéseül pedig az 1709. évi pestis tette tönkre számban és jómódban a megmaradt lakosságot s az elnéptelenedett helységbe új lakosok betelepítéséről kellett gondoskodni. Első német lakosait állítólag még a Huntok telepítették ide, miként a vármegye több községeibe is; ezek a régi németek azonban lassanként teljesen megmagyarosodtak és a XVI. században már mint tiszta magyarokról emlékeznek meg róluk a följegyzések. a mai németséget 1715 és 1735 táján telepítették ide. Ezek a németek folytatták és fejlesztették a község régi gazdasági kulturáját, a mely ma kiválóan jelentős kertészetre és gyümölcstenyésztésre mutat Nagymaroson. A hagyomány szerint Róbert Károly király ültette itt az első gesztenyefát. A mióta a vasúti forgalom Nagymarost közelebb hozta az ország középpontjához, híres és kedvelt nyaralóhelylyé lett, a melyet évenkint több ezren keresnek fel, ismét jó módba juttatván a község lakosait. Messze vidékre innen szállítanak szőlőt és gyümölcsöt, a mely valósággal gazdagsághoz juttatta a marosiakat.

Nagypeszek, Bars vármegye határához közel fekvő magyar kisközség, 131 házzal és 620 ev. ref. és róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Zseliz, postája Tergenye. Nagypeszek nevével 1324-ben találkozunk először az oklevelekben. A XVI. században a Dersfiek zselizi uradalmához tartozott. A mult század elején gróf Esterházy volt a földesura; jelenleg gróf Breuer örököseinek van itt nagyobb birtokuk. Az itteni ev. ref. templom 1750-ből való. Nagypeszek faluhoz tartozik az Ágota-major.

Nemesvarbók, tót kisközség, a Varbók patak mellett, 59 házzal és 268 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása és távirója Korpona, postája Szénavár. A falu a bozóki uradalom tartozéka volt és igy annak sorsában osztozott. A mohácsi vészig 60a prémontreieket uralta, később a Balassák, majd a Fánchyak birtoka lett, míg végül az egyház szerezte meg azt. A falu temploma újabb keletü.

Németi, tót kisközség, 114 házzal és 618 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomás, posta és táviró helyben van. Körjegyzőségi székhely. A község a mult század elején még mezőváros volt és a vármegye történetében jelentősebb szerephez jutott. Hajdan Nempthy volt a neve és Thóti faluval együtt szerepelt; a XVI. században a bányavidéki németek Buirdorf - Bajerdorfnak (Bajorfalunak) nevezték. Már 1256-ban királyi birtok volt; ez évben IV. Béla király a csábrági és devicsei vendégeknek földet adott itt, kiket Detre zólyomi és szepesi ispán iktatott a birtokba. Másik okleveles följegyzése 1281-ből való, s ez elmondja, hogy IV. László király Erdő comestől pejlovat vásárolt és annak vételára fejében kétszáz márka erejéig elzálogosította a zólyomi uradalomhoz tartozó Nempti falut. 1286-ban IV. László király a községet Pál mester veszprémi prépostnak ajándékozta, római követsége jutalmául; Pál prépost azonban később lemondott e birtokról, mire III. Endre király, koronáztatása emlékére az esztergomi káptalannak adományozta, 1292-ben az esztergomi káptalan egyezséget kötött itteni német és tót jobbágyaival; e szerződés szerint a káptalan minden jobbágyának hatvan hold szántóföldet ad, a jobbágy pedig évenként egy ferto finom ezüstöt, két kövér tyukot, két kappant, két fehér kenyeret, két szapu zabot, azonkivül a községtestület évenként egy marhát tartozik fizetni; a jobbágyok pedig kötelesek a király és királyné adóját denárokban és élelemben leróni. E szerződés arról is intézkedik, hogy a gyermektelen jobbágy tetszés szerint hagyhatja vagyonát bárkire; a peres ügyekben saját választott birája itélkezik, csak a bűnügyek elbirálása tartozik a földesurra. 1297-ben Erdő comes az esztergomi káptalan javára lemondott arról a zálogjogáról, melyet IV. László királytól a paripájáért nyert; ettől fogva a jelenkorig az esztergomi káptalan megtartotta e birtokát. A XV. században a Dacsó családnak is volt itt része, a mint ezt 1423-ban Terbelédi Leusták özvegyének, Dacsó Erzsébetnek, egyezségi oklevele tanúsítja. A későbbi századok viharából Németi község is kivette a részét; szenvedett a török zsarolásoktól és pusztult a pestis csapásai alatt. A török hódoltság korában följegyezték, hogy Rákóczy Mátyásnak török rabságból való kiváltására a község száz aranyat és 300 forintot kölcsönzött. A káptalan 1729-ben hat vásár tartására nyert szabadalmat a község számára; mivel azonban a vásárokat csak kevesen látogatták, nehogy vásárjogukat elveszítsék, a káptalan meghagyta jobbágyainak, hogy szinleges vásárt rendezzenek és kiállítsák marháikat, mint az vásárkor szokásos. A mult század elején Németi még mindig mezővárosként szerepelt. Ezidőszerint a faluban, az esztergomi káptalanon kivül, még idősb Holczer Jánosnak van nagyobb birtoka. A községbeli róm. kath. templom az egykorú oklevelek tanúsága szerint 1225-ben már fennállott és 1300-tól a plébánosok nevei is ismeretesek. Németi határában fekszenek a Balázsovkrizs és Zalistyia puszták.

Ősöd, tót kisközség, 39 házzal és 204 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása és távirója Teszér, postája Egyházmarót. Hajdan a Semberyek voltak a földesurai, később a Koháryaké lett, majd ezektől a herczeg Koháry-Coburg család szerezte meg, ma is az övé. Egykor jeles bortermő vidék volt. Határában van a Coburg puszta.

Palást, a Korpona patak mellett fekvő magyar kisközség, 271 házzal és 1579 túlnyomóan r. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Ipolyságon, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. A vármegye legrégibb helységei közé sorozható; mert már 1156-ban szerepel, a mikor Márton érsek a falu dézsmáját az esztergomi káptalannak ajándékozta; ebben az oklevélben Plast alakban szerepel. 1230-ban II. András király elrendelte, hogy az itteni királyi dézsmát zólyomi uradalmába szállítsák. IV. Béla királynak évszám nélkül kiállított oklevelében Palást falut, a Csák nemzetségbeli Máté fia István kapta adományul. 1288-ban Mách fiai, István és Péter a maguk részét eladták Palásthy Péternek és társainak. A Palásthyakat azonban a XIII. század korábbi éveiben már birtokban találjuk itt. A Palásthyak később, három ágra oszolván, hosszas osztályos pörbe keveredtek. A család levéltárában volt az az érdekes oklevél, melyet II. András király a Szentföldön, 1217-ben, az egyik ott vitézkedett Palásthy részére kiállított. Ezt az oklevelet Werbőczy István is látta, mint azt Tripartitumának II. rész 13. czikkében említi; de az érdekes okirat 1750 táját elveszett és azóta sem került elő. IV. László király más Palásthyakat is nemesi sorba emelt a várkatonaságból, mikét azt 1281-ben kelt levele igazolja. 1281-ben a sági konvent 61előtt Ivánka fia, Albei, palásti birtokát öt arany márkáért átengedte Lévának és fiainak. Róbert Károly király 1327-ben Palásthy Györgyöt és testvéreit a honti várjobbágyok közül szabadokká tette és a királyi nemesek sorába emelte. Palást község nevét a pápai tizedszedők jegyzékében is megtaláljuk és a papjától szedett tized után itélve, már akkor is jelentősebb helység lehetett. Palásthy Bors bitófán kivégzett fiainak birtokrészét, 1331-ben Besnyő Gergely kapta. A XVI. században már politikai szerepe volt a helynek, mert 1544-től 1552-ig itt tartotta a vármegye közgyűléseit. A falu történetében legemlékezetesebb évszám az 1552., mert ez év augusztus 10. napján szintere volt annak a szomorú emlékű ütközetnek, melyet az egyesült magyar és császári hadak Teuffel Erasmus vezérlete alatt a török ellen vívtak és a mely harcz a keresztény sereg teljes vereségével végződött. Ebből a harczból származó fegyverek ma is láthatók itt egyeseknél. Azon a helyen, a hol Sbardelatti Ágoston váczi püspök elesett, a Palásthy-család kápolnát emelt. A török uralom idejéből regényes hagyomány maradt fenn: valami harácsoló török zsarnokot megölve találtak Palást és Födémes között; a nógrádi bég nyomozást indított a gyilkosság ügyében és azt az itéletet hozta, hogy ha a gyilkos meg nem kerül, annak a községnek a birája, a melyiknek határában az adószedő törököt megtalálták, karóba huzassék. A gyilkost nem tudták kinyomozni, a területet pedig egyik község sem vállalta. Erre a két szomszédos falu biráit az ügy eldöntésére Szécsénybe rendelték és minthogy a födémesi biró, a ki előbb érkezett oda, megesküdött, hogy a terület nem tartozik Födémeshez, a később érkező Koncz Ambrus palásti birót, minden tiltakozása ellenére, karóba huzták. A mikor azonban később a födémesiek mégis használni akarták azt a vitás területet, az akkori biróság »tömlöcbe vettetlek, tetvekkel étetlek« fenyegetéssel kényszerítette a palástiakat, hogy vegyenek sarlót és foglalják el azt a területet, a mely őket illet meg. Koncz Ambrus fából épült háza még a mult század hetvenes éveiben is fennállot. Azon a helyen, hol a birót karóba húzták, a palástiak keresztet állítottak. Így jutott Palást határába az a darab föld, a hol a födémesi régi templom romjai állanak; ez a terület a Klasznyavér nevet viseli. Palást a XVIII. században Alsó-, Felső- és Közép-Palástra oszlott, ma azonban mind a három egy. A XVIII. század első harmadában, 1730-ban, a vármegye ismét itt tartotta közgyűléseit. A mult század első felében, a Palásthyakon kivül, a Nedeczky és Murányi családok, valamint az Ullmann-Szitányi, gróf Batthyány és Lederer családok voltak a földesurai. Jelenleg Nedeczky Bélának, Ivánka Istvánnak, Luka Pálnak és nejének, Blaskovics Máriának, továbbá Vajda Pálnak és Zmeskall Györgyné, Nedeczky Irénnek van nagyobb birtokuk és egy-egy kastélyuk. A régi Palásthy-féle kastély, melyet 1730-ban Palásthy Ferenc tábornok épített, az utóbbi években Reuss herczegé volt, kitől Rothkugel Arnold lovag és ettől Roszvadovszky Jenő lovag szerezte meg. A falubeli díszes, román stilű új templomot 1898-ban Palásthy Pál püspök építette. Palást községhez tartoznak az Iszkornya, Jalsó, Középolvár, Litva, Olvár, Oszikó, Sopa és Szállásolvár puszták.

Páld, Esztergom vármegye határának közelében fekvő magyar kisközség, 101 házzal és 543 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Bény, postája Kisgyarmat. A Hunt-Pázmányok e régi birtoka, már első királyaink idejében ismert hely volt. Pauli alakban emlékezik meg róla a bozóki prépostságnak 1135-ben kelt alapító oklevele. A következő században, 1297-ben, III. Endre király Kázmér öt fiának itteni részjószágát elvette és az esztergomi káptalannak adta; ebben az adománylevélben a község neve Pauld alakban szerepel. Paldfalva alakban szerepel 1395-ben, de a következő században, 1439-ben, már csak Páld néven említik A falu a bozóki prépostság többi jószágainak sorsában osztozott. A XVIII. században a nagyszombati Szent-Klára apáczarendet találjuk a birtokban. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. a községbeli templom 1717-ben épült és 1888-ban restaurálták. Páldhoz tartozik a Páld puszta.

Pereszlény, magyar kisközség, 99 házzal és 667 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása, postája és távirója Ipolyság. Ősrégi települt hely, a mit az Egeres és Kapros nevű dülőiben kiásott szármata eredetű urnák és ezek között talált kőfejszék és fokosok bizonyítanak. Okleveles nyomára első izben 1156-ban akadunk. Villa Perezlen nevével 1434-ben, Gyerk határjáró levelében találkozunk. Régi birtokviszonyairól azonban nem nyerünk felvilágosítást. A mult század elején a gróf Esterházy és Forgách családok voltak a földesurai; jelenleg 62gróf Breuner Ágostonnak van itt nagyobb birtoka. Az itteni templom 1509-ből való harangját a török dúlások alatt a falu mellett elterülő tóba sülyesztették, nehogy az ellenségnek zsákmányul essék. Pereszlény határában van a Pereszlényi major.

Peröcsény, ipolymenti kisközség, 264 házzal és 1219 ev. ref. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Ipolypásztó, postája Vámosmikola. A hagyomány szerint a Hunt nemzetségbeli Salgó volt e hely első ura, a ki várat épített az erdő mélyében, a hol ennek romjai ma is láthatók. E vár közelében települt a Salgó nevű hajdani falu, mely azóta nyomtalanul eltünt. Peröcsény nevének hiteles említésével abban a határjáró levélben találkoznk, melyet a sági konvent 1380-ban állított ki. Possessio Perewchen alakban említi az az 1437. évi oklevél, melylyel Lévai Cseh Péter erdélyi vajda e birtokot zálogba vette Zsigmond királytól. A mult század elején a herczeg Esterházy-féle uradalomhoz tartozott, jelenleg pedig Huszár Tibornak van itt nagyobb birtoka. A falubeli ev. ref. templom 1857-ben épült, a harangja azonban 1602-ből való; az egyház 1748. évszámmal jelzett kőkorsót őriz. Peröcsény község határában kell keresnünk az Orsány nevű hajdani falut is. - 1282-ben Kún László király a fiutód nélkül megöregedett Orsáni Péternek megengedte, hogy vejét, Etei Pétert és ennek nejét törvényes utódaiul fogadja. E falunak azonban már nyoma sincsen; Peröcsényhez tartozik még a Haraszti puszta, a Peröcsény major, a Bányatelep és Paptag.

Rákócz, tót kisközség, 25 házzal és 122 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró állomása, valamint postája Németiben van. Első említését, Rokonch alakban, 1291-ben találjuk. Hajdan Zólyom vármegyéhez tartozott, mígnem 1802-ben az országgyülés Hont vármegyéhez csatolta. Régi földesurai a Rákóczi és Foglár családok voltak. Jelenleg ifjabb Holczer Jánosnak van itt nagyobb birtoka. A községhez tartozik a Rákócz puszta.

Sirák, magyar kisközség, 52 házzal és 252 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Balassagyarmat, postája Kőkeszi. 1391-ben Siráki János, Balázs fia, a sági konvent előtt egyezsébet köt a Csehi családbeliekkel, a Felkeszi, másként Sirák nevű birtok tárgyában, 1494-ben Kinizsi Pál országbiró tesz bizonyságot arról, hogy a Siráki-család Sirák, vagy Felkeszi községben Remete Márton telkét Mocskos Jánosnak átadta. A mult század első felében Berócz Dénes és Kálmán, Szabó Antal és Lábody Imre voltak a földesurai. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen.

Szalatnya, magyar kisközség, 85 házzal és 491 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Egerszalatnyán, postája Felsőszemeréden van. A község első okleveles szereplésére 1262-ban akadunk. 1285-ben Huntfi Demeter drégelyi várának tartozéka volt. Más oklevél szerint, ugyancsak a XIII. század első végén, Bodor comes a sági konvent előtt Lüvő István nevű rokonára hagyja e birtokát, melyet IV. László királytól kapott. 1299-ben Zalathna alakban emlékezik meg róla egy oklevél. E helységtől vette nevét a Szalatnyai család. Szalatnyai Benedek bajvívó özvegyének kérelmére, 1326-ban megjárták a falu határait. A családot a következő században is birtokban találjuk itt, miről egy 1413. évi oklevél emlékezik meg. 1504-ben Szalatnyai Jánosnak volt itt része. A későbbi századok során a Koháry család szerezte meg a birtokot; az egyik Koháry, a kanczellár-herczeg Ferencz, a mult század elején előkelő fürdőhelylyé akarta a falut alakítani és híres ásványvízforrása közelében díszes fürdőházat és emeletes fogadót építtetett. A szalatnyai forrás csakhamar ismertté lett és a fürdőhely rövidesen föllendült. A forrás vizét újabban kereskedelmi czikként kezelik és ezidőszerint birtokosa, Dirner, újabb lendületet adott a víz kelendőségének. Szalatnyát, mely a mult század elején volt fejlettsége tetőpontján, a mikor egyideig a vármegye is itt tartotta a közgyűléseit, a Koháry-családtól a herczeg Koháry-Coburg örökölték, a kik jelenleg is birtokosok itt. Határához tartoznak a Kisakol puszta és a Savanyúvizkút tanya.

Szalka, ipolymenti magyar kisközség, 331 házzal és 1730 róm. kath vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Ipolypásztón, postája helyben van. Körjegyzőség székhelye, régi, mintegy négyszáz éves templommal és emeletes leányiskolával, a mely 1905-ben épült. A vármegye egyik legrégibb helysége, melynek nevével már 1252-ben találkozunk, a mikor Béla király innen vendégeket telepített Kiskeszibe és ott birtokkal ajándékozta meg a szalkaiakat. Határában régi földvár nyomai láthatók. Szalka az esztergomi érsekség régi birtoka. Ennek első nyomára 1274-ben akadunk, abban az oklevélben, melylyel a király más földekért cserébe, 63Benedek esztergomi érseknek Villa Zalkát adományozza. Azóta az érsekség mindvégig megtartotta birtokát. A török hódoltság korában sokat szenvedett Szalka lakossága; 1544. szeptember 9-én a falu mellett véres ütközet volt, melyben báró Nyáry Ferencz honti főispán, a nagysurányi és más vidéki helyőrségekkel, az esztergomi törökök 500 lovasát és közel 400 gyalogosát levágta. Az a halom, mely alatt az elesettek maradványai nyugszanak, ma is látható. Mária Terézia korában a község jelentősége emelkedett, a falu kiváltságokat nyert és középpontjává lett a környéknek. A falu oklevelei között ma is őriznek két vásárszabadalmat, a melyeket Mária Teréziától és I. Ferencz királytól kapott. Lakosainak száma, mely az utolsó népszámláláskor 1609-volt, máig 1730-ra emelkedett. Elősegíti a falu fejlődését az a pompás vashíd is, melyet az Ipolyon át, a falu mellett, 1902-ben építtetett az állam. Szalka községben született, 1842. augusztus 15-én, Csepreghy Ferencz, a kiváló népszínműíró.

Szántó, búrmenti magyar kisközség, 66 házzal és 449 túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Ipolyszakáloson, postája helyben van; régiségéről több oklevél emlékezik meg; a XII. században már jelentékeny hely volt, a mit az az oklevél bizonyít, melylyel a falut, 72 zsellérházzal és 40 ekényi földdel, Adorján fia, István, elhalt testvére - Eusidin - e birtokát a garammelléki benczéseknek adományozta. 1428-ban Zantho alakban szerepel a falu neve. A mohácsi vész után a zircz-pilisi apátot e birtokában gyakran megháborgatták. 1541-ben még az apátság birtoka volt, de 1542-ben már Nyáry Ferenc kezén találjuk, a ki 1549-ben is birtokolta. Drégely eleste után Szántó is a török hódoltság körébe esett és három török ur osztozott rajta. 1569-ben ismét a pilisi apát kezébe került, de 1613-ban teljesen áldozatul esett a török hódoltságnak. 1643-ban Szelepcsényi György, a későbbi esztergomi érsek, szerezte meg a birtokot és visszaadatta azt a pilisi apátnak. 1696-ban Illyés András apát 1712-ig terjedő időre bérbe adta a birtokot. A mikor 1712-ben III. Károly király Nezorin Flórián wellehradi cziszterczita apátot nevezte ki pilisi apáttá, Szántó a wellehradi apátság birtokába jutott. Nezorin utóda, Mály József, kezdte meg a szántói templom építését, a melyet 1754-ben fejezett be. A wellehradi apátság eltörlésével (1784.) a pilisi apátság egy időre önállóvá lett, de 1787-ben József császár a pilisi apátságot is eltörölte. A birtokot a beszterczebányai kincstári gazdasági kerülethez csatolták, mignem 1806-ban a visszaállított apátság visszanyerte a jószágot. A szántói híres savanyúvizről 1578 óta vannak adataink. A középkori oklevelek még mélységesen hallgatnak róla és így valószinüleg csak a XVI. században fedezték fel a forrást, melynek hiressége azóta mindegyre terjed. Vizét mind hazánkban, mind pedig a külföldön általánosan ismerik és különösen Németországban van nagy kelete. A forrást az apátságtól Konkoly-Thege Sándor bérli, a ki modern gépekkel és fölszereléssel két millió palaczkot töltet a forrásból évenként és állandóan emeli ennek a jeles magyar ásványviznek a jó hírét. Konkoly-Thege Sándornak csinos kastélya is van a faluban. Szántó határában az Újmajor puszta fekszik.

Százd, búrmenti magyar és részben tót kisközség, 94 házzal és 689 róm. kath. és ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása, távirója és postája Ipolyszakállos. A község eredetéről nincsenek adataink; némelyek szerint szászok voltak az alapítói, a mire neve is következtetést enged. Oklevél említi a nevét, Possessio Zaazd alakban, 1352-ben; a későbbi századokban azonban kevés följegyzés emlékezik meg róla. A török hódoltság korában sokat szenvedtek a lakosai, míg végtére is kivándoroltak és Százd 1685-ben az elpusztult helységek között szerepel; 1720-ban azonban újra benépesült. A mult század elején a gróf Steinlein család volt a földesura; jelenleg gróf Steinlein Ottónak és Ivánka Lászlónak van itt nagyobb birtoka. Az itteni katholikus templom építési kora a XVI. század elejére tehető; a templom dombja alatt sokfelé ágazó pinczére akadtak, faragott polczokkal, bejáratánál pedig kőoszloppal körülvett kúttal. Az ág. h. ev. templom 1855-ben épült. Százd községhez tartoznak a Galagonyás, Ivánka, Kakasdomb, Paula és Szellővár nevű puszták.

Szebelléb, azelőtt Szebekléb, Klieb, Sieben-Brod, Sebechlabj, a hasonnevű patak mellett fekvő tót kisközség, 190 házzal és 947 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása, távirója és postája Németi. A vármegye egyik nevezetesebb helysége, melynek multbeli szereplése összefügg a vármegye történetével. Alapítóinak a selmeczbányai németeket tartják, más forrás szerint pedig a bátiak vetették meg az alapját; hogy mikor, arra nézve nincsen följegyzésünk. 1135-ben, a bozóki 64prépostság alapítólevelében, Zebeghleb alakban szerepel a neve. 1156-ban Zebeleb is azon hetven helység között fordul elő, melyeknek dézsmáját Márton érsek az esztergomi káptalannak ajándékozta. Más, XII. és XIII. századbeli oklevelekben Scebleb, Zbehleb, többszörösen Sebheleb alakban akadunk a nevére. Bővebb adatot tartalmaz az 1219. évi oklevél, melylyel II. Endre király Rudger fiát, Hervint megerősítette szebelébi birtokában, a melyet Imre királytól kapott. 1222-ben Hervin és Detre zólyomi főispán, a Balassák ősatyja, száz ezüst márkáért az esztergomi káptalannak adták el a birtokukat. Ugyanebben az évben kelt másik oklevéllel, II. Endre király a helységet a Hunt és Blodich (Bolondócz) várak fennhatósága alól kivonván, a káptalan földesúri hatalma alá helyezte és lakosainak vámmentességet adományozott. A német lakosok azonban nemcsak jobbágyi kötelességüket nem teljesítették, hanem sok kárt is okoztak a káptalannak, melynek panaszára a király a jobbágyokat telkeiktől megfosztván, valamennyiüket kiűzette a faluból, de 1233-ban, a káptalan közbenjárására, Endre király megengedte a német lakosok visszatelepítését, kikkel a káptalan ekkor oly értelmű szerződést kötött, hogy minden gazda 110 holdnyi telke után évenként fél ezüst márkát fizessen, a házas zsellér pedig három forintot; ennek ellenében szabad tetszésükre bízta, hogy német papot tarthassanak, a ki német híveitől tizedet, a magyar és tót lakosoktól pedig a tized negyedét szedheti; a németek még azt a jogot is nyerték, hogy saját bírót (villicust) választhattak, a ki kisebb ügyekben bíráskodhatott. A török hódoltság korában sokat szenvedett a falu népe; 1543-ban és a következő években sok lakosát rabságba hurczolta a török; később azonban, úgy látszik, Szebelléb is megalkudott az ellenséggel, mert a vásárhelyi basa hetvenöt tallérért vásárengedélyt adott a községnek. A kurucz háborúk is nyomot hagytak a faluban. Ez időből több iratot őriznek a község levéltárában: az egyik Leslie tábornok intőlevele, hogy a lakosok ne tartsanak a kuruczokkal; a másik, 1703-ból, Bercsényi oltalomlevele; a harmadik Heister levele 1709-ből. A kurucz háborúk lezajlása után, egy századon át, kevés fölemlítendőt találunk a község történetéből; az 1833. évben azonban ismét emlékezetes küzdelmet kellett az esztergomi káptalannak az itteni jobbányaival vívnia, a kik megtagadták a robotot; a küzdelem katonai beavatkozást tett szükségessé és az ügy a királyi jutott, míg végre elintézést nyert. Az esztergomi káptalan máig megtartotta ezt a birtokát. A község XV. századbeli pecsétje Krisztus-főt ábrázol, ezzel a gothikus felirattal: Sigillum oppidi Klibensis. Másik pecsétje 1664. évszámmal van ellátva és hasonló az előbbihez. Hont vármegye1552-től 1565-ig, továbbá 1595-től 1618-ig és 1693-ban itt tartotta a közgyűléseit, a hajdani községi, jelenleg urasági házban. Ez az idő volt Szebelléb fénykora, mely a mult század kezdetéig tartott, a mikor még mindig mezővárosként szerepelt, de régi jelentőségét lassanként elvesztette. Nevezetes szerepe volt a szebellébi régi templomnak is, mely még 1295-ben épült. Ezt a templomot 1584-ben Pálffy és Hardegg császári vezérek, nehogy a török hatalmába jusson, lerombolták és csak a szentélyét hagyták meg; de 1608-ban újra fölépült a templom, melynek szentélye a régi templom maradványa és ezen ma is láthatók az ősi nyomok. A vallásreformácziót Szebellég lakosai is elfogadták, de 1626-ban visszatértek régi hitükhöz. Szebelléb község határában Szentmihály-puszta fekszik.

Szelencz, azelőtt Szelcz, tót kisközség, 25 házzal és 151 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró állomása Korpona, postája Csábrágvarbók. Első uraként a Hunt nemzetségbeli Welk fiát, Sándor ismerjük, 1303-ból. Majd a bozóki prépostság szerezte meg, melytől a mohácsi vész után elhódította Balassa Zsigmond, a ki Ferdinánd királytól adományt is nyert rá. Utóbb, a Fánchyak révén, ismét az egyház jutott a birtokába. A mult században még a nagyszombati papnevelő volt a földesura, most azonban nagyobb birtokosa nincsen.

Szelestyén, ipolymenti magyar kisközség, 26 házzal és 126 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása, postája és távirója Balassagyarmat. A mult század elején a Szilassy, Trajtler és Vitális családok a földesurai; jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. Két kastély van a községben; az egyiket a Szilassy-, a másikat a Vitális család építtette; e két kastély most a Fáy-családé. Szelestyén határában fekszik a Kisfurda-major.

Szénavár, azelőtt Szenográd, a zólyomi határnál, a Litva patak eredeténél, magas fensíkon fekvő tót kisközség, 163 házzal és 1254 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Korpona, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. Legrégibb okleveles adatok szerint, Kálmán király itt birtokot adott bizonyos 65Szalárd nevű nemesnek, a ki két ekényi földet és egy jobbágy-családot Mihály nevű fiának adományozott; Mihály e birtokrészt az anyjának adta, a ki viszont a bozóki prémontrei zárdának ajándékozta azt. A bozóki prépostságnak 1135-ben megerősített adományai között Zenarag alakban szerepel a község neve. Később a bozóki gyházi rend megszerezte az egész községet, melyet a mohácsi vészig meg is tartott, mígnem Balassa Zsigmond elhódította és az őr révén a Fánchyak lettek az urai, kik után egyideig a jezsuiták jutottak a birtokba. Szénavár községnek is szerepe volt abban a két századon át húzódott pörben, melyet az egyház a bozóki uradalom visszaszerzéseért indított; a pör végeztével a birtok egy részét az esztergomi papnevelő, másik részét az egyetemi alap nyerte el, a mult század elején azonban az egész jószágot a papnevelő szerezte meg és ma is azé. A falu szép temploma, az ú. n. Sion-hegyen, 1768-ban épült. E templomon kívül kisebb kápolna is van a faluban; ezt 1748-ban építették.

Szentantal, a Selmecz patak mellett fekvő tót kisközség, 213 házzal és 1631 róm. kath. lakossal; vasúti állomása Selmeczbányán, postája és távirója helyben van. Körjegyzőségi székhely. A Hunt nemzetség ősi birtoka volt; 1266-ban eszközölt határjárásáról emlékeznek meg a följegyzések. 1342-ben Zenthantal alakban a litvai vár tartozéka.

E községben találjuk a vármegye legszebb és legnagyobb kastélyát, mely az 1750. évben, gróf Koháry András szeniorságának idejében épült; de már a XV. században állott ugyanezen a helyen kisebb castellum, a mely, a csábrág-szitnyai uradalomhoz tartozván, a XVI. század közepén báró Lepoglavai Krusich János, a török fogságot is kiállott korponai várkapitány tulajdona volt, ki azt feleségével, Csábrági Pálffy Péter leányával, Katalinnal, kapta. - Krusich gyermektelenül halt meg, az özvegye pedig 1582-ben Illésházy Istvánhoz, a későbbi nádorhoz ment feleségül. Ebből a házasságból sem származott gyermek és igy a nagykiterjedésű csábrág-szitnyai uradalom, Szentantallal együtt, visszaszállott a koronára, de csak rövid időre, mert 1622-ben a királyi házhoz feltétlen hűségű Koháry Péter kapta adományként. Ez időtől kezdve Szentantal a Koháryakat uralta két évszázadon át; a család fiágának kihaltával a Koburgoké lett Szentantal. Eredetileg Die Au és későbben a XVII. században Sanct Anton néven már a XIV. század végéből származó levéltári feljegyzésekben és illetve transsumptumokban szerepel; Die Au neve is bizonyítja, hogy német települők alapították, kiknek ivadékai századok multán eltótosodtak.

A szabályos négyszögben épült kastélynak annyi a kapúja, a mennyi az évszakok száma, tehát négy; annyi a szobája, a mennyi hét van egy esztendőbe, tehát 52; annyi a kéménye, a mennyi hónap van egy évben, tehát 12; és annyi az ablaka, a mennyi nap van egy esztendőben, tehát 365. A tágas udvar közepén nagy szökőkút löveli a magasba kristály-vizét. A kápolna külső falán lévő óra mellett ez a chronosticon olvasható:

A kastélyhoz fel a faluból százados hársfákkal szegélyezett, széles út vezet, melynek alján, a lassan folydogáló Selmecz patak mellett, Szent János kápolnája áll ezzel a fölirással:

A kastély széles folyosóinak falait szebbnél-szebb metszetek és vadásztrofeák diszítik. Utóbbiak mind herczeg Koburg Fülöp vadászzsákmányából származnak. A szentantali várkastély nagyobb részének pompás berendezése még a Koháryak idejéből való. Hosszú sora a régi, becses festményeknek, túlnyomólag arczképek, ékesíti a termek falait. E festmények között találjuk Savojai Jenő herczeg arczképét, továbbá a két hős Koháry István, Simonyi ezredes, Mária Terézia és a gyermekei, a török fogságba esett két Koháry arczképeit; ugyancsak itt látjuk a szép szentantali czigányleány képét, kit egy Koháry fogva tartott a kastélyában, de a szép leánynak sikerült mégis az aranykalitból megszöknie, hogy czigány családjával messzire vándoroljon és hirét soha se hallják többé. A Koháryak alatt szolgált összes katonatisztek arczképeit megőrizték e termek. 66E festményeken kivül az antik műkincsek gazdag gyüjteményében is gyönyörködhetik a szem. Nagybecsü kincse az egyik teremnek az a mozaik asztal és az ahhoz tortozó girandolák, melyeket a milleniumi kiállítás történelmi csarnoka számára, a kiállítás tartamára, engedett át a herczegi család. Van a kastélyban egy régi zongora (spinet), olyan, mint a Tökölyé a nemzeti muzeumban. Egyik szobában látható az egyik Koháry kedvelt szakácsnéjának és a macskájának életnagyságban, kartonból készült alakja. Az évszázados velenczei aczéltükrök, szebbnél-szebb régi bútorok, gyönyörű hímzések, például a kápolna oltárainak párnái, melyeket Koháry kisasszonyok hímeztek önkezükkel, mind nagybecsű és érdekes műtárgyak. Szentantalon őrzik a Koháryak levéltárát és könyvtárát is. A várkastély mellett nagy angol park terül el, tavakkal, vízeséssel, remetelakkal, gloriettel, mely utóbbiból felséges kilátás nyílik, különösen Hont vármegye déli tájára.

A község régi templomát II. Rudolf idejében, 1592-ben, Illésházy István családja építtette, de 1789-ben le kellett azt bontani és akkor épült a jelenlegi, nagyobb és díszesebb templom. A falu plébániájának levelesládájában az 1697. évi canonica visitatio iratait őrzik. A XVII. században, 1624-től 1647-ig, számos alkalommal itt tartotta a vármegye közgyüléseit. Szentantal közelében feküdt a Pakhas nevű hajdani falu, melyről 1342-ben emlékezik meg oklevél és azt a litvai vár birtokai közé sorozza; ma nyoma sincsen ennek a falunak és nevét csak egy dülő őrzi. Szentantal község határában vannak a Bazsanyicza-major és Rovnya puszta. Szentantalban született Grünwald Béla, a kiváló publiczista és népszerű író.

Szete, Ipolymenti magyar kisközség, 125 házzal és 622, túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Ipolyszakáloson, postája helyben van. Már 1240-ben Villa Zetheth alakban említik. Az esztergomi érsekséget melynek ma is nagyobb birtoka van itt, már 1295-ben uralta a falu, a mint ezt Ladomér érsek panaszleveléből tudjuk, melyben a Hunt nembeli Kázmér fiait birtokháborítással vádolja Márton alországbíró előtt. Az esztergomi érsekség szetei birtokáról emlékeznek meg 1648-ban is. Jelenleg még Skadra Józsefnek is van itt nagyobb birtoka. A községbeli templom 1737-ből való. Szete községhez tartozik a Haraszt-puszta.

Szitnyalehotka, tót kisközség, 43 házzal és 207 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása ás távirója Németi, postája Berencsfalu. A község története összefügg Szitnyatő multjával. A csábrági vár tartozéka volt, s így földesurai is azok voltak, a kiket Csábrág uralt. Jelenleg a Koháryak örökösei, a herczeg Koháry-Coburgok a birtokosai. A falu hívei a királyfalusi templomot látogatják.

Szitnyatő, azelőtt Szitnyasteffultó, a szitnyai völgyben fekvő tót kisközség, 42 házzal és 318 róm. kath. valású lakossal; vasúti állomása ás távirója Selmeczbánya, postája Selmeczsteffultó, melytől csak keskeny patak választja el. A Koháryak birtoka volt, a mult század első felében pedig, a Koháryak kihalta után, a herczeg Koháry-Coburg család szerezte meg; jelenleg Fülöp szász-coburg-gótai herczegnek van itt nagyobb birtoka.

Szob, magyar kisközség, a Duna partján, az Ipoly torkolatánál, vasúti állomással, saját postával és táviróval; járási és körjegyzőségi székhely, 318 házzal és 1909 róm. kath. vallású lakossal. A vármegye egyik legrégibb helysége, melynek nevét Zub alakban a följegyzések már az Árpád-korban szerepeltetik; honfoglaló Árpád hadai a hagyomány szerint itt keltek át a Dunán. A dömösi apátság 1138-ban innen tizennégy bognárt kapott ajándékul. 1336-ban Zwb alakban találkozunk a község nevével. A falu sokszor cserélt gazdát; hol királyi birtok volt, hol pedig egyházi vagy nemesi birtok. 1382-ben Lajos király Szob község egész adóját odaajándékozta a márianosztrai pálosoknak; a következő században pedig, hogy a pálosok ez adót beszedhessék, Hunyady János kormányzó szabad telekkel ajándékozta meg a szerzetet Szobon. Ebből a községből származott az a Szobi Mihály, a ki Werbőczy Istvánt fiává fogadta s az 1505. évi hatvani országgyűlésen nádorrá választását elősegítette. A török hódoltság korában, a XVIII. század elején már az esztergomi káptalan ül a birtokban, mely 1720-ban az erősen megfogyatkozott magyar lakosok számát tótok betelepítésével pótolta. Szob község ősrégi települt hely, a mit igazolnak azok a bronz és vaskori leletek, a melyeket határában találnak. Római őrtorony romjai is láthatók itt, melyeknek eredetét Rómer Flóris 67régészünk Carisius Tribunus nevével hozza kapcsolatba. Van itt nagy értékű trachitkőbánya is, továbbá az Első magyar terpentin olajgyár telepe. A róm. kat. templom 1774-ben épült. Szobon két kastély van; az egyik Luczenbacher Pálé, a ki itt nagybirtokos; a másik a Gregersen családé. A község határához tartoznak a Bőszob és Sághegy majorok, a Sághegyi kőbánya-telep, továbbá az Ujvölgyi major.

Szokolya, azelőtt Martnau, a nógrádi határhoz közel fekvő magyar nagyközség, 321 házzal és 1777 ev. ref. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Verőcze, postája helyben van. A hagyomány szerint Hunt vezér telepítette ide az első lakosokat; erről azonban, valamint a község legrégibb történetéről, kevés hiteles adat világosít fel. 1263-ban IV. Béla király bizonyos Szokol nevű templárius kolostorban békült ki a fiával, Istvánnal, László honti főesperes közbenjárására; azt azonban nem bizonyítja semmiféle följegyzés, hogy ez a Szokol a hontmegyei községgel azonos volna. A falu határában találtak ugyan régi kolostor nyomira, ez azonban kétségkivül a pálosoké volt, mert ez a szerzet egy időben itt birtokos volt, a mit igazol a község régi pálos eredetű temploma is, mely ma az ev. ref. híveké. A hagyomány szerint a tatárjárás idején a lakosok itt pinczéket vájtak rejtekhelyül és ezek ma is láthatók még, közülök némelyik igen terjedelmes. Régi, kimerített vasbányákat is láthatunk a falu határában. A község földesurai a mult század elején az Esterházyak voltak; jelenleg gróf Sierstorpff Henrik és Sándor a nagyobb birtokosok. A falu 1598-ból való pecsétje a sárkányölő szent György lovag alakját tünteti föl ezzel a korirattal: Sigilum S. Georgii de P(ago) Martnau. A község határában fekszenek a Hideghegy, Kismorgó és Nagymorgó erdőlakok, továbbá a Szokolyahuta-tanya.

Szúd, tót kisközség, 57 házzal és 268 ág. h. ev. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Egeg-Szalatnya, postája Egyházmarót. 1256-ban Nempti Buzád, Boleszló fia és rokonai ősi birtokukat, Nempti falut, elcserélik Szúd helységért; a birtokba iktatásnál, többek között, tanuként szerepeltek Zsemberi Zazin és Ambrus, a Zsembery család ősei. Ugyanez évben IV. Béla király nyolcz zólyomi kertészének itt tíz ekényi földet adományozott és ezt a birtokrészt kivonta a honti vár fönhatósága alól. 1302-ben Hébeczi Fábián szerzi meg, kinek fiát, Miklóst, 1323-ban Károly király megerősíti a birtokban. Ennek fia Gábor 1342-ben a Szúdi nevet vette föl. A Szúdi családról a XV. században több okleveles emlitést találunk; e följegyzések szerint Andreas de Zwd 1402-ben nádori, Laurentinus de Zwd pedig 1423-ban királyi ember volt. 1539-ben is birtokban találjuk itt a Szudi családot. Hajdan három helységre oszlott Szúd falu, ú. m. Alsó-, Közép- és Felső-Szúdra; az itt törzsökös Sembery család, melyet a XVIII. század elején már birtokban találunk, a Felsőszúdi előnevet használja. A Semberyeknek ma is szép kastélyuk és nagyobb birtokuk van itt. Szúd község határában fekszik Rovnya major.

Szuhány, tót kisközség, 100 házzal és 636 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása és távirója Korponán, postája helyben van. a falu hajdan a bozóki uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott. a község nevét Zwhan alakban. 1423-ban említi oklevél, melylyel Terbelédi Leusták özvegye, Keszi Dacsó Miklósnak leánya, gyermekei nevében birtokosztó egyezséget köt Dacsó János fiaival; ez egyezség révén jutottak később a Dacsók e birtokrészhez, melyet a mult századig megtartottak. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. Az itteni templom 1699-ben épült.

Tegzesborfő, tóttal vegyes magyar kisközség, 56 házzal; a lakosainak száma, mely az utolsó népszámláláskor csak 291 volt, maig 350-re emelkedett; vallásuk róm. katholikus és evangélikus. A község legközelebbi vasúti állomása Léva, távirója Bát, postája Csánk. A Borfői családnak volt ősi birtoka. Története különben szorosan összefügg Kálnaborfő történetével. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. Az ág. h. ev. templom 1700-ban épült. Határában homokbánya van. Tegzesborfőhöz tartozik a János puszta.

Terbegecz, magyar kisközség, 47 házzal és 284 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Balassagyarmat, postája Kőkeszi. Már IV. Béla király 1260-ban Vaczik fiainak: Marczel, Bátor, Soph és Hrabor fivéreknek két ekényi földet adományozott itt. Oklevél említi a falut 1295-ben is. A következő században már a vármegye nagyobb községei között szerepel, a mint ez a pápai tizedszedők 1332-37. évi jegyzékéből kitünik, mely szerint Czelchzer és Trebekecz község papja elég magas tizedet fizetett. E falutól vette nevét a Terbegeczi család, melynek egyik tagja, István, már 1381-ben szerepel. Ezután következő földesurait csak a XVII. 68század óta ismerjük, a mikor a Bakó családot uralta a falu. 1760-ban Pongrácz László ül a birtokban, a mely azóta sűrűn cserélt gazdát. 1801-ben Lónyai Menyhért, 1831-ben báró Flödnikné, 1844-ben Gyürky Sándor, 1848-ban Okolicsányi János, 1850 óta a Würtzler-család a birtokosa. Részük volt itt a mult században a Plachy és Vajda családoknak is; a Plachy-féle rész összeolvadt a Würtzler-birtokkal, míg a Vajda-rész idegen kézre került. A falubeli templom 1790-ben épült.

Tergeny, magyar kisközség, a Szikincze patak mellett, 88 házzal; ev. ref. és részben róm. kath. vallású lakosainak száma, mely a legutóbbi népszámláláskor 543 volt, maig 443-ra olvadt le. A község körjegyzőségi székhely; vasúti állomása és távirója Zseliz, postája helyben van. Már 1307-ben Villa Tergenye alakban említik. Régisége mellett szól temploma, mely a XV. században épült és legujabb időkig eredeti alakjában volt látható, mígnem 1892-ben újjá építették. A mult század elején a gróf Esterházy család volt az ura, jelenleg gróf Breuner örököseinek van itt nagyobb birtokuk. Az 1816. évi nagy inség alkalmával ide telepített német és tót lakosok azóta teljesen megmagyarosodtak.

Terpény, azelőtt Trpin, tót kisközség14 házzal és 149 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Korpona, postája Litva. A falu nevével Terpen alakban, már 1262-ben találkozunk az oklevelekben, melyek a Hunt vár tartozékának mondják; de nem sokáig maradt e vár hatalma alatt, mert IV. Béla király Terjén földjét a hunti vártól elvette és a bozóki prépostságnak adományozta, mely mindvégig megmaradt birtokában. Alighanem innen vette nevét a Terjéni család, melynek három tagjáról - Jacobus, Martinus et Gregorius de Terjen - 1312-ben emlékezik meg egy följegyzés. A falu róm. kath. temploma újabb keletű. Terpény határában fekszik Nándorhalma puszta.

Tésa, ipolymenti magyar kisközség, 34 házzal és 233 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása, postája és távirója Ipolyszakálos. Már a tatárjárás előtt faluként szerepelt, mint azt egy 1326-ban kelt oklevél említi. A község földesura a XVIII. század elején a Foglár-család volt, melytől a mult században a Boronkay-család örökölte, ettől pedig vétel útján a Jankovicsok tulajdonába ment át. Jelenleg Jankovics Bélának van itt mintagazdasága; ő lakja azt a kastélyt, melyet még a Foglár-család épített. A falubeli katholikus templom 1760-ban épült.

Tesmag, ipolymenti magyar kisközség, 169 házzal és 719 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása, postája és távirója Ipolyság. A falu első uraként a Hunt nemzetséget ismerjük; 1259-ben az egyik Huntnak özvegye, Eruning asszony, birtokrészt adott itt a sági konventnek. 1270-ben V. István király az egész falut a sági konventnek adományozta, a mit 1282-ben László király is megerősített. Terra Tesmog nevéről emlékezik meg 1292-ben kelt más oklevél is, majd későbbi oklevelek Chesmagh, Tismagh és Thesmagh alakban nevezik a falut. V. István és Kún László királyok gyakran vadásztak itt; emléküket ma is őrzi a Királykút. Tesmag község történeti szerepléséről csak a hagyomány révén tudunk egyetmást, mert a levelesládáját a múlt század elején a falu birája elégette. A török hódoltság korában sokat szenvedett ez a helység is; így megemlékezik a hagyomány arról, hogy a drégelyi aga ráparancsolt a tesmagi bíróra; szállítsa fel a falu asszonyait a várba; a bíró ezt a parancsot nem teljesítette és ezért az aga őt, füleinél fogva a vár kapuhához szegeztette. Ettől fogva a tesmagi asszonyoknak hetenként egyszer jelentkezniök kellett a várban és ezt a parancsot mindaddig teljesítették, mígnem az 1599. évi pozsonyi országgyűlés vízbefojtás büntetése alatt megtiltotta a nőknek, hogy a várakba látogassanak. A török jármot 1688-ig viselte a falu, akkor azután I. Lipót király az ellenségtől visszahódított birtokot a jezusitáknak adta, a kiket közel egy évszázadon át uralt a község. Mária Terézia 1776-ban az akkor alapított rozsnyói püspökségnek adományozta. Tesmagnak máig is a püspökség az ura. Az itteni templom a XVIII. századból való. Tesmag határában fekszik Olvár-puszta, mely már 1342-ben Possessio Olwar alakban szerepel és a XIV., valamint a XV. századbeli följegyzések a sági prépostság birtokának mondják. Tesmag községhez tartoznak még a Heczkó, Sipécz és Vinter-puszták.

Teszér, tót kisközség, 117 házzal és 592 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomás és posta helyben van; egyúttal körjegyzőségi székhely. A vármegye e régi helységét már a XIII. században ismerték és akkor Kis- és Nagy-Tezer névvel két részből állott. 1279-ben IV. László király a Hunt nembeli Demeter comesnek 69az Ottokár cseh király ellen viselt háborúkban szerzett érdemei jutalmául, Kis-Tezer községet ajándékozta. 1285-ben is a drégelyi vár tartozékai közé sorozzák. A sági konvent egyik, 1311-ben kelt levele Tezer alakban említi s jelentősége mellett tanúskodik az is, hogy már a pápai tizedszedők 1332-37. évi jegyzéke pélbánosát a jobbmóduek között tünteti föl. a XVI. század elején a Péli család a birtokosa, mígnem 1536-ban Péli Antal deák neje, Zsófia, itteni földjeit a sági prépostságnak ajándékozta. Az újabb korban a Teszéri Deméndy család volt a földesura, majd a Dobránszky, Hellenbach, gróf Steinlein és Zmeskall családok szerezték meg. Teszér községhez tartoznak az Alsópéri, Felsőpéri és Peleske nevű puszták. A község határában nagyobbszerű troglodyta barlang látható, mely némely részében emeletes is.

Tompa, magyar kisközség, a Selmecz patak mellett, 35 házzal és 170 róm. kath. vallású lakossal; körjegyzőségi székhely saját postával, vasúti és táviróállomással. 1429-ben Pálóczi Máté országbíró itt határt járatott. Az újabb korban a Majthényi és a Thuránszky családok voltak a földesurai. Jelenleg báró Majthényi Lászlónak, továbbá Thuránszky Zoltánnak és Ivánka Lászlónak van itt nagyobb birtokuk.

Tópatak, azelőtt Kolpach, tót kisközség, 67 házzal és 682 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Selmeczbánya, postája Szent-Antal. Okleveles nyomára már 1352-ben akadunk, a mikor Kulpach névvel, Selmeczbánya birtokai közé tartozott; a saskői vár kapitánya, Vesszős mester, erőszakkal elfoglalta a falut, a következő saskővári kapitány, Zobonya László azonban I. Lajos királynak 1352-ben kiadott rendeletére visszaadta Selmeczbányának. A községet hosszú időn át Goldbach néven szerepeltetik az oklevelek; ilyen alakban látható a neve az 1618-ból való pecsétjén is. A mult század elején még a selmeczi bányász-kamara volt a falu földesura; azután az erdőkincstár váltotta magához a birtokot, a melyet mindvégig megtartott. a falubeli templom 1743-ból való. Tópatak községhez tartoznak a Brezini puszta és a Kisiblye tanya.

Tölgyes, ipolymenti magyar kisközség, 116 házzal és 532 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása Ipolypásztó, postája és távirója Vámosmikola. Az esztergomi káptalan régi birtoka, mely már 1219-ben szerepel, Tulgistue néven, a följegyzésekben. A községbeli templom építési ideje ismeretlen. Hajdan Tölgyes község a mai helyétől mintegy két kilométernyire a hegyek között feküdt és onnan telepedett át jelenlegi területére.

Udvarnok, magyarral vegyes tót kisközség, 89 házzal és 398 ág. ev. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása, valamint postája Teszéren van. Hajdan, a XVI. század derekáig, Felső-Teszér névvel a Selmecz patak jobb partján, a mai Teszér tőszomszédságában feküdt a falu, mígnem a török zaklatások elől a lakosság a patak balpartjára települt át. Ez volt a fészke az ősi Teszéri családnak, melynek egyik tagját, Jacobus de Thezer comest, már 1258-ban említi oklevél. A Teszériek sokáig maradtak a birtokban, majd a család fiágának kihaltával Báthory István lépett az örökébe. A XVIII. század elején a Lenkey, Prónay és a Blaskovics-családokat uralta. az újabb korban a Ruthényi, Luka, Radvánszky, Matulay, Geddey, Keviczky és Nándory-családokat találjuk itt birtokban. Jelenleg közbirtokosság lakja. Határában fekszik Patkóspuszta, a hol a XV. században a Teszériek úrilaka állott; a régi épület részben még lakható és vendégfogadó van benne. Udvarnok község 1610-től 1799-ig Teszérrel együtt egy evangelikus egyházat alkotott a Patkóson épült közös templommal; idővel azonban, sok viszálykodás után, a két község elszakadt egymástól és mindegyik külön templomot épített a saját falujában.

Ujfalu, lásd Apátujfalut.

Unyad, a bozóki patak mellett fekvő tót kisközség, 50 házzal és 315 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és postája Bozók, távirója Németi. A község a bozóki uradalom tartozéka volt, annak sorsában osztozott; földesurai előbb a Huntok, majd a prémontreiek voltak, kiktől Balassa Zsigmond elhódította; a XVI. század derekán a Fánchy család szerezte meg, a következő században pedig az egyház támasztott érte hosszú pört, míg végül az esztergomi papnevelő uradalmihoz csatolták. A falubeli kápolna 1873-ban épült. Unyad határához tartoznak a Magospart és Szedlicsnó-puszták.

Vámosmikola, magyar kisközség, az Ipoly mentén, 282 házzal és 1700, túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása Ipolypásztón, postája és távirója 70helyben van. Körjegyzőségi székhely, mely már 1075-ben, Mikolafalu névvel szerepel a följegyzésekben. Nevével találkozunk 1394-ben is, de legrégibb birtokosát nem ismerjük. Első tájékoztatót nyujt az az oklevél, melylyel 1437-ben, Lévai Cseh Péter, erdélyi vajda vette zálogba Zsigmond királytól a birtokot; annak későbbi sorsáról azonban nem emlékeznek meg a történelmi adatok. A mult század elején még az Esterházy herczegi hitbizományhoz tartozott, melynek felosztása alkalmával a Huszár család szerezte meg és jelenleg is ennek van itt nagyobb birtoka. Temploma újabb keletű. A községben nagyobbszerű kastély van, melyet az Esterházyak építettek, ma pedig a Huszár család lakja. Vámosmikolához tartozik a Harmos-tanya és az Orzsányi-liget.

Varsány, magyar kisközség, 40 házzal és 375 róm. kath. és ev. ref. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Léván, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. a XIV. és XV. századbeli oklevelekben a következő változatokban akadunk a falu nevére: Vosyam, Vassyam, Vassan, Vassány, Vosin. A vármegye legrégibb községei közé tartozik, melyről már a XIII. században szólnak a történeti adatok, a mikor Simon fiainak, Mihály, Martonos, Jákó és Füle testvéreknek, a Varsányi-Simonyi-család őseinek volt a birtoka, melyet még a XVIII. században is megtartottak. 1405-ben Szendi István vajda, a Kálnay család őse, kapott itt királyi adományt, melyben 1475-ben Mátyás király is megerősítette. A Kálnayakat a vallásüldözés idején is itt találjuk. 1629-ben a Horváth családot, a XVIII. század elején a Jánokyakat, a mult században a Majthényi és Nyáry családokat uralta. Jelenleg báró Nyáry Béla örököseinek van itt nagyobb birtokuk. Varsány község határában fekszenek a Csuda- és Margit-majorok.

Visk, ipolymenti magyar kisközség, 157 házzal és 970 róm. kath. valású lakossal; vasúti-, táviró- és postaállomás helyben van. Ősrégi települt hely, a mit a község határában kiásott kőkorszakbeli eszközök, edények és más emberi nyomok bizonyítanak. A falu nevére való hivatkozást 1156-ban találunk, továbbá 1234-ben abban az oklevélben, melylyel Viski Jakab mestert Kemenczére küldték az érsek határperének megvizsgálására. 1256-ban Mochurka fia, Viski Péter, honti várnagy, e falubeli négy ekényi földjét elcserélte más birtokkal. 1296-ban III. Endre király a birtokot a Csák nemzetségbeli Csák fia Jánonak adományozta, mely adományt 1303-ban Venczel király is megerősített. A XIV. században Visc jelentékeny község lehetett már, a mint azt a pápai tizedszedők jegyzéke mutatja. Annak a századnak az elején, 1303-1312. táján épülhetett Visk vára, a melyet Károly király, 1312-ben, a rozgonyi csata után ostrom alá vett, de nem sok sikerrel. Ennek a várnak kevés szerep jutott a későbbi korokban, mert az oklevelek vajmi keveset jegyeztek fel róla. 1347-ben a Kacsics nemzetségbeli Konya Miklós tárnokmester neje Erzsébet, Harsendorfer Wolfing leánya, nyerte a birtokot hozományul. Az újabb korban a herczeg Koháry-család, majd a gróf Forgách, utóbb a gróf Esterházy-családok szereztek itt birtokot; jelenleg pedig gróf Breuner örököseinek van nagyobb birtokuk. Két kastélyt találunk a faluban; a régebbit a Koháryak építették, az újabbat gróf Esterházy János; mind a kettő most a Breuner örökösöké. 1753-ban itt tartotta a vármegye közgyűléseit. Visk határában vannak a Kisváros, Őrhegy és Ujmajor nevű majorok.

Zalaba, magyar kisközség, a Sxzikincze völgyében, 96 házzal és 410 ev. ref. vallású lakossal; saját vasúti állomása, postája és távirója van. A Hunt-Pázmán nemzetség birtoka volt. 1349-ben Miklós és fia László bizonyítványt nyertek arról, hogy Szent István király óta Zalaba mindig az őseiké volt. Okleveles említést 1437-ben találunk is a községről, a mikor Zsigmond király zálogba adta Lévai Cseh Péternek azt. A mult század elején a herczeg Esterházy-féle hitbizományhoz tartozott, 1875-ben pedig Huszár István szerezte meg. Jelenleg özv. gróf Pongrácz Vilmosnénak van itt nagyobb birtoka. Ev. ref. temploma 1789-ben épült.

Zebegény, német-magyar kisközség, a Duna partján, 141 házzal és 680 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomás, posta és táviró helyben van. A benczések birtoka volt, s már 1251-ben megemlékeznek róla az oklevelek. A XIV. században Papy Miklós fia, Lőrincz, volt az apátság kegyura; e család magvaszakadtával Zsigmond király, 1396-ban a kegyúri jogot a Trentul-testvérekre ruházta. A benczések nem sokáig maradtak meg e birtokukban, a mit igazol az a följegyzés, hogy 1483-ban az elhagyott monostort Zsigmond, pécsi püspök kérte el a pápától. Zebegény további sorsáról kevés adatunk van, régi hirességéről pedig már csak a határabeli 71kolostor-romok tanúskodnak. Jelenleg a koronauradalom birtokai közé tartozik. Közelében sziklabarlangok és kőbányák vannak, benn a faluban pedig kitünő forrásvíz. A róm. kath. templom a mult század elején épült. Zebegényhez tartozik a Ferencz József szünidei gyermektelep.

Zsibritó, tót kisközség, 53 házzal és 407 ág. ev. vallású lakossal; vasúti állomása Selmeczbányán, postája és távirója Szentantalon van. A Hunt nemzetség ősi birtoka, melynek már 1266-ban végbement határjárásról szólnak a följegyzések. A litvai vár tartozékaként, 1342-ben, Sebrethfolua alakban szerepel a neve. Később a szitnyai uradalomba olvadt és annak sorsában osztozott. az újabb korban, a Koháryak után, a herczeg Coburgok szerezték meg és jelenleg is az övék. A falu határában régi katholikus templom romjai láthatók, melyet a község hajdan katholikus hivei Mátyás király korában építettek, mint azt a mult századi canonica visitatio följegyzi; ez a templom a mult század derekán dőlt romba. Az ágostai evangelikus templomot 1838-ban építették. Zsibritó köszéghez tartozik a Ráczgyelja erdőőrlak.