Rimaszombat, mint Baksay István, a város történetének legalaposabb ismerője írja, a hagyomány szerint több egymáshoz közel fekvő kisebb község egyesüléséből keletkezett. E községek állítólag Istvánfalva, Szabadka, Kurincz, Téhány, Gacs, Tarnócz és Möcsény voltak. E helységek egynémelyikét, de másokat is, a város levéltárában levő egyik régi okirat mint olyanokat említ, a melyek határaik miatt folytonos versenygésben állottak egymással. Ez az oklevél e községek egyesüléséről is szól, egy régi jegyzék szerint pedig a város Zsigmond királytól kapta volna a nevét, a ki állítólag szombaton utazott át a Rima partján épülő kis városon; azonban ez állítás nem hiteles, mert Rimaszombat nevét más oklevelek már egy századdal korábban említik.

Rimaszombat első birtokosául a kalocsai érsekséget ismerjük. 1334-ben azonban I. László kalocsai érsek elcseréli rimaszombatot Szécsényi Tamás aradi, barsi és szerémi főispánnal, más megyebeli községekért. A Szécsényi család azonban 1474-ben kihalt. E család utolsó fisarjának, Lászlónak egyik nővérét: Hedviget Losonczy Albert, a másikat: Annát Guthi Országh János vette el. Így lett e két család Rimaszombat földesura. A Losonczy család is, Istvánban 1552-ben kihalt, de miután I. Ferdinánd Losonczy István leányait, Annát és Fruzsinát fiusította, Rimaszombat Losonczy Annára, férjezett Forgách Zsigmondnéra szállott. Guthi Országh Kristófban 1567-ben a Guthi Országh család fiága szintén kihalt.

Rimaszombat község 1335-ben nyerte városi szabadalmait és mindazokat a kiváltságokat, a melyekkel Buda városa bírt. Ez az oklevél a városi levéltárban van elhelyezve. A Kálnay család tulajdonában oly oklevél van, mely szerint e család Zsigmond királytól 1405-ben Rimaszombatra adományt nyert, a mit Mátyás is megerősített, de semmi nyoma sincs annak, hogy e család Rimaszombatot tényleg birtokba vette.

Habár egykorú okleveles nyomok nem bizonyítják, mégis alig hihető, hogy a husziták idejében Rimaszombatot a csehek ne foglalták volna el, mikor a város közelében fekvő Osgyán birtokukban volt. Heltai is azt állítja, hogy Giskrának Rimaszombatban kastélya volt; de írott nyomok ezekre nézve nincsenek.

Az 1506-iki tűzvész után II. Ulászló a városnak nyolcz évi adómentességet engedélyezett, 1514-ben pedig kiváltságaiban megerősítette. Ugyanezt tette 1549-ben I. Ferdinánd is, ki a városi polgárok szabadalmait még kibővítette. Ugyanekkor nyerte a város vásárjogát is. A város szabadalmait részint megerősítették, részint kibővítették: Rudolf 1578-ban, II. Mátyás 1612-ben, II. Ferdinánd 1637-ben, I. Lipót 1662-ben, 1667-ben és 1693-ban és III. Károly 1714-ben és 1725-ben. 1601-ben a város Széchi Tamástól pallosjogot nyert, a mit VI. Károly 1735-ben megerősített.

1553-ban a törökök Füleket kézrekerítvén, Rimaszombat közelében, Szabadkán várkastélyt építettek, melyet megerősítve, innen sarczolták az egész vidéket és első sorban a közeli Rimaszombatot. A városi levéltár több mint 250 török okmányt őriz, melyek mindazt a sok zaklatást és a tömérdek sarczot igazolják, melyeket a városnak ebben a korban elszenvednie kellett.

109Midőn a város a törökök szomszédságától és zaklatásaitól megszabadult és ismét erőhöz jutott, minden igyekeztét oda irányította, hogy a földesúri hatóság alól függetlenítse magát. Ebben az időben a Koháry és a Forgách család volt a földesura. Forgách Ádám azonban 1692-ben 10,000 forintért földesúri jogát a városnak elzálogosította, 1747-ben pedig a város ezt az összeget 40,000 frtig kiegészítvén, magát a Forgách család földesúri joga alól megváltotta. A Koháry család földesúri jogai alól a város olyképen váltotta meg magát, hogy előbb bizonyos feltételek mellett évi 2000, később azonban minden feltétel és korlátozás nélkül évi 3000 frtot fizetett, mi azután, az idők folyamán 630 frtra, vagyis 1260 koronára szállíttatott le, míg végre a 90-es években e tehertől is végkép megszabadult.

Időközben a várost számos csapás érte. 1679 szeptember 4-én dögvész ütött ki a város területén, mely hónapokig dühöngött. 1709 végén a pestis lépett fel és szedte áldozatait 1710 november 28-ig, mely idő alatt 1149 ember esett a járványnak áldozatul. Azután következett az 1769 június 25-iki híres egyházi körmenet, a mikor a vallásuk háborításától félő protestánsok a katholikus körmenetet megtámadták és a városból kiűzték. Az ezt követett megtorló intézkedésekről más helyen bővebben van szó. A protestánsok csak 1783 augusztus 10-én nyerték vissza a szabad vallásgyakorlat jogát.

Ezután a város nyugalmát mi sem zavarta és csak az 1848. évi események akasztották meg rövid időre fejlődését. Elmult azonban ez a szomorú korszak is, melyről más helyen bővebben emlékezünk meg, és a város ismét zavartalanul fejlődhetett tovább.

Gömör-Kishont t. e. vármegye székhelye: Rimaszombat, sok tekintetben egyike Felső-Magyarország legcsinosabb városainak. Lakosainak száma alig haladja meg a hatezret. A város tágas völgy sík ölében, csaknem egész területével a Rima balpartján fekszik, mely a jobbparti színvonalhoz képest alig észrevehetőleg emelkedik.

E sík területen mérték ki az ősök a város szabályos négyszög-alakú főterét s az oldalak megnyújtásából keletkezett egyenes utczákat, de későbbi terjeszkedésével délnyugati irányban átlépte a Rimát s ma már egy kisded városrész, a Mező-utcza és az úgynevezett "Sereg", a folyó jobb partján terül el.

A Sereg voltaképen a város szolgálatában álló czigányoknak volt állandó telepük, a kik itt hosszabb idő óta végleges tanyát vertek, lakásra alkalmas vityillókat építettek s ma már a városnak is törzsökös lakosai, kik 110a várostól kinevezett "seregbíró" felügyelete alatt polgári kötelességeket teljesítenek. A föld a város tulajdona, mely után csekély földbért fizetnek.

Rimaszombat e délnyugati terjeszkedésében elérte már a végső határt, a mennyiben itteni házai a közvetetlen szomszédságban levő Tamásfalva község területét érintik s e földrajzi fekvése által az ismeretlen szemlélőben azt a látszatot kelti, mintha a Sereg Tamásfalával együtt alkotna egy községi területet, holott közigazgatásilag Rimaszombathoz tartozik.

A város zöme tehát a Rima balpartján fekszik s középpontja az imént említett szabályos négyszög-alakú Fő- vagy Erzsébet-tér. E tér körvonalait s az azok folytatását alkotó utczákat helyesen tervezték az elődök, de később az utódok eszthetikai érzékének hiánya következtében a mértani egyenes vonalak elferdültek, a széles utczákban szabálytalan birtokfoglalások történtek, sőt az építkezéseknek sem szabott irányt semmiféle szabályrendelet s így mindenki úgy építkezett, hogy egyéni érdekei csorbát ne szenvedjenek s a közvagyonból annyit foglalt le magának, a mennyire szüksége volt.

Az idegen látogatóra kellemes benyomást gyakorol a város látszólag szabályos beosztása, de a hatást nyomban lerontja az a tapasztalat, hogy az utczák elhajlanak, a házak ki- és beszögellenek és az egykor széles utczából alig maradt több, mint egy 2-3 méter széles sikátor, mert a széles utcza egy részét a város belteleknek adta el akkor, a mikor a Forgách családtól megváltotta magát. Ekként támadt a keskeny utcza.

Ehhez hasonló eszthetikai tévedés volt az is, hogy a múlt század közepén épült róm. kath. templomot nem építették az Erzsébet-tér középpontjára, sőt arra sem fordítottak figyelmet, hogy a máskülönben csinos épület oldalfalai egyenközű vonalban legyenek a tér házszegélyével. De a templom ferde fekvése feltűnőbb eszthetikai zavart csak azért nem okoz, mert a tér elég nagy arra, hogy az épület kisebb arányai az egésznek összhangját észrevehetően meg ne zavarják. A király kegyurasága alatt álló templomot néhány évvel ezelőtt renoválták. Homlokzatán a következő felirat olvasható:

A szabályos tér oldalain széles kocsiút fut végig s azon belül mindkét oldalán akáczfa-sorral szegélyezett gyalogsétány, mely az enyhébb időszak estéin a város intelligens társadalmának korzója.

A legutóbbi időkig az Erzsébet-tér volt a város és a vármegye adminisztrácziojának középpontja: itt voltak elhelyezve a legfontosabb városi, megyei és állami középületek, templomok, pénzintézetek, vendéglők, üzletek; de az utolsó évtized alatt a város feltűnően gyorsan fejlődött, kiépült a Tompa-tér, mely a municzipium eme súlypontját túlszárnyalta s előbb a kir. törvényszéknek, azután a járásbíróságnak, polg. leányiskolának s végűl a vármegyének adott új s az igényeknek teljesen megfelelő kényelmes hajlékot.

Az Erzsébet-tér északi oldalán épült emeletes városház oromfalát a város czímere díszíti a következő felirással:

A kapu fölött pedig e chronostichon olvasható:

A kaputól jobbra eső falba emléktábla van illesztve, a következő felirattal:

jeléűl annak, hogy a magyar természettudósok az újra felébredt nemzeti szellem hajnalán Rimaszombatban feledhetetlen napokat töltöttek, melyekről az itteni polgárság még ma is lelkesedéssel emlékezik meg.

111A városház szomszédságában emelkedik az 1857-ben alapított rimaszombati takarékpénztár modern, emeletes épülete. E pénzintézet nemcsak legrégibb, de egyúttal anyagilag is legszilárdabb pénzintézete egész Gömör vármegyének. Évi forgalma meghaladja a tíz millió koronát s újabban az osztrák-magyar banknak is mellékhelyisége.

A tér nyugati oldalán van a róm. kath. plébánia lak, melynek oromfala a Fremmel Miklós, akkori prépost-plébánostól készitett következő feliratot viseli:

A déli oldalon a kir. pénzügyigazgatóság nagy épülete van, mely városi vendéglőnek épült, de később Gömör-Kishont vármegye székháza lett s főtéri homlokzatára a megye czímerét is elhelyezték.

Szintén megyei székház volt s Gömör és Kishont vármegyék egyesülése alkalmával épült a XVIII. század végén, a tér keleti oldalán fekvő franczia stilű épület is, melyben később a kir. törvényszék, majd a pénzügyigazgatóság s végűl a bábaképző iskola nyert elhelyezést, azonban ez utóbbi humánus intézmény is nemsokára új hajlékot kap. Újabban az épületnek a Tompa-utczára néző földszinti helyiségeiben nyertek elhelyezést a "Gömörmegyei múzeum" gyűjteményei, melyek elég érdekesek arra, hogy az idegen előtt a város legérdekesebb látnivalói legyenek. Az épület egykori rendeltetésének emlékét őrzi a homlokzatára vésett kishonti czímer (kivont kardot tartó félkar, a paizs felső mezejében félholddal és csillaggal), melyet a következő szavak vesznek körül:

Az aláhúzott s eredetileg aranyozott betűk a következő évszámot adják: 1798.

Az Erzsébet-tér középületei között felemlítendő még az ev. reformátusok temploma, melynek protestáns egyszerűséggel épített tornya 36 méter magas. A templom egész teste a tér déli oldalát szegélyező háztelkek területén fekszik, a homlokzatból kiszögellő torony azonban a házsor egyenes vonalába esik. A templom 1784-ben épült a református hívek áldozatkészségéből, kik a XVIII. század végén, midőn II. Józseftől engedélyt nyertek arra, hogy elvett templomuk helyett újat építhessenek, vetélkedve adták filléreiket a szent hajlék építési költségeinek fedezésére. Így az akkori polgárságnak egyik mély vallásosságú tagja, Szijjártó István, egymaga 20,000 tallért tett le a buzgóság oltárára. Az egyszerű iparos polgárnak ezt az áldozatkészségét a város azzal hálálta meg, hogy a templom mögött, a Rimafolyóval párhuzamosan szaladó s az iparos polgárság zömétől lakott utczát Szijjártó-utczának nevezte el.

Rimaszombatnak egyik legérdekesebb alakú épülete a kevert stilű s elég nagy terjedelmű városi vendéglője, mely a XIX. század elejéről származik s 112azóta a Három Rózsa nevet viseli. Főhomlokzata az Erzsébet-térre néz s egész első emeletét díszes, nagy terem foglalja el, mely társas összejövetelek, bálok, hangversenyek s nagyobb ünnepélyek, sőt szini előadások helyiségéül is szolgál. Hátulsó homlokzatának helyiségei, a hol azelőtt az állandó színház volt, a Rózsa-utczában, Rimaszombat legrégibb s legtekintélyesebb társas egyesületének, a kaszinónak nyujtanak kényelmes otthont. Ez egyesület az irodalom és tudomány csaknem minden ágából 4000 kötetre menő könyvtárt tart fenn s így a vidék legnagyobb könyvtárai közé tartozik.

Az Erzsébet-téren van még a gömörmegyei nép- és iparbank épülete is, továbbá a város üzlethelyiségeinek legnagyobb része, melyeknek kereskedelmi forgalma élénkké teszi a kis város e csinos középpontját. De legtipikusabb képet nyújt e tér heti- és országos vásárok alkalmával, midőn a losonczi, miskolczi, budapesti kereskedőktől és iparosoktól sűrűn egymásmellé rögtönzött sátrakban, fabódékban és szekereken felhalmozott árúk körül a szomszédos falvak, távoli vidékek s gyakran idegen országok vásárosainak ezrei tolonganak. Ilyenkor a rimaszombati iparos polgár a város összes élénkebb forgalmú pontjait, a vendégjog iránt való tiszteletből, átengedi az idegeneknek, maga pedig, a saját iparczikkeivel, szerényen valamelyik mellékutczába vonúl.

Rimaszombatnak másik szép pontja az eszthetikai követelmények szerint rendezett Tompa-tér. Neve az egykor fennállott Huszárvendéglőtől régebben Huszár-tér volt, míg mostani nevét a Tompa-szobortól nyerte. Hogy a kulturális mozgalmak minő kapcsolatban vannak a városok átalakulásával, szembetűnő bizonyítékáúl szolgál e tér rendbehozása, mely szoros összefüggésben van a Tompa-szobor felállításával. A régi, úgynevezett Huszár-tér a millennium előtt még terménypiacz volt, a mezőgazdasági termények elárusító helye, hol az állatforgalom által összehalmozott hulladékok szemétdombokkal lepték el a teret. Ezért és mert a tér a felhalmozott termények elhelyezésére kicsinek bizonyult, a gabnatér a város alsó végére tétetett át. Midőn a vármegyei közgyűlés elhatározta, hogy új székházat épít s ennek helyéűl a Huszárvendéglőt jelölte ki s midőn a Tompa-szobor felállítására 10,000 koronát szavazott meg, az illetékes köröket az a terv foglalkoztatta, hogy a szobor is a Huszár-téren állíttassék fel és a tér megfelelően alakíttassék át.

A megállapított tervet néhány év alatt foganatosították s a vármegye több mint 400,000 korona költséggel felépíttette monumentális székházát, mely egyike a vármegye legkiválóbb műépítményeinek. És elkészült a Holló Barnabás által mintázott Tompa-szobor is, melyet nagy ünnepséggel 1902 június hó 4-én leplezett le a város és a vármegye közönsége. De új alakot nyert a hivatalosan Tompa-térnek nevezett Huszár-tér is; körülbelül kétharmadrészét vasrácscsal kerített parkká alakították át, melynek közepén emelkedik a magas talapzaton álló költő-szobor, a Virágregék nagynevű dalnoka, az ő legkedvesebb virágai között. Az állami út lejjebb szorult a Forgách-utcza tengelyébe s a tér régi területéből fenmaradt részt, a polgári leányiskola játszó teréűl rekesztették el. Ilyképen a Tompa-tér arányos alakot nyert, melynek egyik oldala a kir. törvényszék, másika a megyei székház, harmadika pedig a leányiskola.

A város főbb utczái a következők:

Az Andrássy-út, mely a feled-tiszolczi vasútvonal rimaszombati állomásától a Tompa-térig vezet. Széles, egyenes út, fasorral szegélyezve, északi során csaknem teljesen beépített telkekkel; a legújabb kor terjeszkedési iránya ez az út, a hol modern, csinos magánházak épültek.

A Deák Ferencz-utcza, a Tompa-tért köti össze az Erzsébet-térrel s a legélénkebb forgalmat közvetíti az Andrássy-út végén levő vasúti pályaházzal.

A Kossuth Lajos-utcza, az Erzsébet-tértől az ág. evangelikusok templomáig az izraeliták imaházával s a rimaszombati kerületi főrabbi hivatalával. Az utcza tamásfalvai utczai szegletén levő Kern-ház 1801 előtt Kishont-megyének volt székháza s egykori rendeltetéséről tanuskodik a kapu fölött elhelyezett, de már teljesen elmosódott kőczímer.

A Jánosi-utcza az Erzsébet-tér délkeleti sarkától a Jánosi felé vezető országútig. Ez utczában van jelenleg az egyesült protestánsok kétemeletes 113főgimnáziuma; tekintve azonban, hogy kezdetét vette egy új főgimnáziumi épület emelése, a mostaninak jövendő rendeltetése még bizonytalan.

E fentebb felsorolt utczák Rimaszombat legélénkebb forgalmú útvonalai, melyek a Kassa, Miskolcz és Losoncz felé vezető állami útak mentén fekvő szomszédos községek ember- és állatforgalmát közvetítik s ezekhez csatlakoznak a csekélyebb jelentőségű pokorágyi-, tamásfalvai- és szútori-útak, mint a hasonló nevű községeket összekötő vonalak.

A Losonczy István-utcza tulajdonképen a Losoncz felé vezető országút s ennek északi folytatása. Nevezetesebb épületei: az ág. evangélikusok parochiája, iskolája és csinos temploma. E templomot az ev. egyház megalakulása idejében, 1786-ban építették a hívek áldozatkészségéből, azonban tornya csak 1856-ban fejeztetett be. A belsejében levő művészi oltárképet, úrvacsorai- és keresztelőedényeket, oltárterítőket, IV. Gusztáv Adolf svéd király ajándékozta a rimaszombati ev. egyháznak a bécsi svéd követség egykori templomának felszereléséből. Toronyszobáiban az esperesség értékes könyvtára van, melyről fentebb is megemlékeztünk.

A város többi utczái legnagyobb részben Rimaszombattal egykor közelebbi viszonyban volt híres férfiak, vagy családok neveit viselik. Így a Tompa-utcza a város legnagyobb fiától nyerte nevét, ki ez utczának egyik ma is fennálló, rozoga földszintes házikójában született. A kisded épület falát a rimaszombati polgárság kegyelete márványtáblával jelölte meg, melyen a következő felirat olvasható:

A Ferenczy-utcza a magyar szobrász-művészet első úttörőjének emlékét hirdeti, ki szintén a város szülötte s nem csekély hírt és dicsőséget szerezett az által, hogy hazatérve, Rimaszombatban is műhelyt nyitott. Híres tanítványa a putnoki születésű Izsó Miklós volt, ki mesterét túlszárnyalta. A vágyaiban csalódott Ferenczy István itt halt meg Rimaszombatban; sírja a régi temetőben ma is jeltelenül áll, de az állam nemsokára az új temetőbe helyezteti át s egyúttal síremléket is állíttat neki. Történeti becsű művészi hagyatéka a szépművészeti múzeumban lesz elhelyezve.

A Szentpétery-utcza a XIX. század elején élt híres rimaszombati ötvös emlékezetét őrzi, kinek alkotásai közül néhány a Nemzeti Múzeumban van.

A Szijjártó-utcza, melyről fentebb is megemlékeztünk, a református egyház egyik legáldozatkészebb polgárától, Szijjártó Istvántól nyerte nevét.

A Kmetty-utcza a híres 48-as tábornok nevét tartja fenn Rimaszombat polgárai előtt, jóllehet a jeles katona egy szomszéd kis-községnek, Pokorágynak volt szülötte.

A Széchy-utcza, Forgách-utcza, melyben Gömörmegye közkórháza, Koháry-utcza, melyben a Polgári Olvasókör van, arra emlékeztetnek, hogy a város egykor e történelmi nevezetességű családok dominiumához tartozott.

Az említetteken kívül van a Hunyady-utcza, Rózsa-utcza, Tamásfalvai-utcza, a Dickmann-féle gőzmalommal, mely a csak néhány hónap óta működő konzerv-gyár előtt, legnagyobb iparvállalata volt Rimaszombatnak, 114Tópart-utcza, Kispást-utcza, Újváros-utcza s a Rimapart, melynek lakói régebben bőriparral foglalkoztak, ma azonban ez iparág is hanyatlóban van.

A város, lakóinak számát tekintve, aránylag nagyon kicsiny területen fekszik, a minek az az oka, hogy a telkek szűkre szabvák s ezek között is ritka a magános telek, a legtöbbnek 2-3, sőt ennél is több tulajdonosa van, kik a maguk kicsiny telekrészeiken igényeiknek megfelelő hajlékot építettek. E lakásokkal megrakott telkek járványok idején veszedelmesek. Rimaszombat régi építkezésének a mellékutczákon még itt-ott feltalálható egy-két tipikus maradványa. Ez építkezésnek jellemző sajátsága volt az utczai homlokzat magas félkörben ívelt oromfala, többnyire két padlásablakkal. Az utolsó félszázad óta azonban az új építkezési mód terjedt el, mely amazt csaknem teljesen kiszorította. Egy érdekes példánya található még a Jánosi-utczában, a főgimnázium közelében.

Ismertetésünk befejezéséűl Rimaszombatnak még két szép pontját kell felemlítenünk. Az egyik a körülbelül hat holdon fekvő Széchényi-kert és a nyári kaszinó a város délnyugati végén, a Losoncz felé vezető országút mentén, melynek szép sétányai, hatalmas gesztenye-, fenyő- és szilfákkal szegélyezett parkja, virágos ágyai, aklimatizált díszfái és bokrai a vármegye egyik legszebb parkjává teszik, hol a szórakozni vágyó lawn-tennys- és tekepályát, nyári fedett tánczhelyiséget, vendéglőt, fürdőt, uszodát és olvasótermet találhat. A város felőli oldalon, közvetetlenül a kert szomszédságában áll a konzerv-gyár, melynek füstölgő kéménye figyelmeztet arra, hogy az élet hivatása a munka és a haladás. E hivatás komoly felismerése s a fejlődésre való törekvés teremtette meg Rimaszombat ez első nagyobb szabású iparvállalatát, mely életrevalóságának már is annyi jelét adta, hogy a vállalat sikeréhez a legszebb remények fűződnek. A részvénytársaság vállalkozása körébe vette föl a városnak villamos fénynyel való kivilágítását is s ez időszerint Rimaszombat utczáin, terein és magánlakásaiban e modern fényforrás terjeszti a világosságot.

Rimaszombatnak a másik sétahelye a régi köztemető, melynek több mint harmincz éve, hogy eredeti rendeltetése megszünt, s azóta a hamvak fölött liget növekedett, melynek bokrai között imitt-amott egy-egy mohos síremlék emlékeztet a mulandóságra. Itt nyugszik Ferenczy István, a híres szobrász, Rimaszombat szülötte is. E terjedelmes kert egykor még Rimaszombatnak kedves mulatóhelye lesz, mert erre van a város terjeszkedésének iránya, melynek bizonysága a vasúti pályaházig máris kiépített Andrássy-út, az újjáalakult Tompa-tér s a Ferenczy-utczában nemsokára felépülő főgimnázium, mely az új megyei székházzal Gömör vármegyének legmonumentálisabb épülete lesz. Ez intelligens környezet előtt-utóbb követelni fogja azt, hogy az árnyas ligetté fejlődött régi temető külsőképen, a szépészeti kivánalmaknak megfelelően, alakíttassék át.

Rimaszombat területét kiegészítik még a pusztai birtokok, melyek részben a városnak, részben magánosoknak a tulajdonai, de közigazgatásilag a városi hatóság kormányzása alá tartoznak. E pusztai birtokok Szabadka m. kir. állami méntelep, csinos barakképítményekkel, Kurincz pedig állami földmíves iskolának van berendezve, mintegy 600 kat. hold földbirtokkal s megfelelő gazdasági épületekkel. Mindkettőnek tulajdonosa a város.

Rimaszombat társadalmi élete typikusan kisvárosi. Van földmívelést és ipart űző polgársága, vannak kereskedői s magasabb képzettségű városi, megyei és állami hivatalnokai. Mindezek külön társadalmi osztályokat alkotnak, melyeket nem csupán a munkakör választ el egymástól, hanem a szellemi szükségletek minősége és mennyisége is, úgy, hogy e tekintetben Rimaszombatban semmivel sem uralkodnak boldogabb állapotok, mint hazánk bármelyik kis városában. A néplélek fejlődésének egyik tanúsága az, hogy a szellemi és anyagi erők tudatában élő ember társai fölé emelkedik s e pszichologiai törvény alól nem vonhatja ki magát a társadalom se, mely önkéntelenül is akként alakul, hogy az ugyanazon munkakörben foglalatoskodók, ugyanazon értelmi szinvonalon állók, ugyanazon, vagy legalább is hasonló anyagi erőkkel rendelkező egyének kizárólag egymás társaságában keressék 115és találják meg azokat a tényezőket, a melyekre lelki életöknek szüksége van. Ha e lelki tulajdonság ethikailag kifogásolható is, mégis menthető azon emberi jognál fogva, melyet a természet belénk oltott s mely szabadságot ad mindnyájunknak arra, hogy környezetünket, szórakozásainkat, a mennyiben hatalmunk van reá, úgy válasszuk meg, a mint lelki szükségleteink kivánják.

A rimaszombati társadalmi osztályok azonban mégsem vontak maguk köré khinai falakat. Nagyobbszabású társadalmi mozgalmak idején osztálykülönbség nélkül együtt vannak mindnyájan s erre az utóbbi évek tapasztalatai lélekemelő bizonyságot tehetnek. Együtt találjuk a város lakosságát a jótékonyság oltára előtt, együtt vannak jelen a hazafias ünnepélyeken, együtt vannak a közjó előmozdítását czélozó akcziókban. Sőt a kaszinó és polgári olvasókör ajtai is nyitva állanak minden tisztességes és önálló polgár előtt s e tekintetben oly testvéries viszony van e két fontos közművelődési intézmény között, hogy igen gyakran egymás meghallgatásával, egymással karöltve, sőt tagjaik által egymást kiegészítve járnak el a fontosabb társadalmi kérdésekben.

Tulajdonképen e két egyesület öleli fel a társaséletnek minden mozzanatát. Innen indulnak ki az irányadó eszmék, ha a jó ügy érdekében tettre kerül a sor, ez egyesületek tagjai vállalják el a közreműködést. Műkedvelői előadásokat, hangversenyeket, felolvasásokat rendeznek, egyenlően hívei a nemzeti és hazafias mozgalmaknak.

Ritkábban fordulnak elő a szellemi tartalom nélküli társas-estélyek; e tekintetben e nyilvános társas körök nem bizonyultak a különféle osztályok eléggé biztos összekötő kapcsainak, még a külsőképen együvé tartozó elemek között sem. De a társasélet a szórakozásnak ezt az alakját nem sínyli. Hiszen a mód és alkalom lépten nyomon kinálkozik arra, hogy minden ily irányú kívánság a lehető legkellemesebb módon kielégíttessék. Nyári időszakban társas-kirándulások vannak, a vármegye bámulatosan szép természeti ritkaságaihoz, az aggteleki barlangba, Dobsinára, Murányba, a sztraczenai völgybe, vagy legalább a szomszédos csízi és várgedei gyógyfürdőkbe, melyek anyagilag is a legolcsóbb szórakozások közé tartoznak, a mennyiben a rimaszombati turista könnyűszerrel szerezheti meg azokat a páratlan lelki gyönyörűségeket, a melyekért a távolabbi vidékek lakói százakat fizetnek. Azonban ezeknél sokkal sűrűbben fordulnak elő a rövid ideig - néha egy-két óráig tartó - kirándulások a város határán levő kies pontokra, a tamásfali, szabadkai erdőkbe, a pokorágyi sziklákhoz, vagy a szőlőkbe.

A magánjellegű szórakozásokon kívül a különféle egyletek, néha testületek is gondoskodnak arról, hogy a társadalom különböző tagjai valamiféle mulatság keretében érintkezhessenek egymással. E szórakozásoknak belső tartalmat ad a főgimnázium tanári kara, mely minden évben hangversenynyel, felolvasással és szavalatokkal egybekötött jótékonyczélú mulatságot rendez, továbbá a nőegyesület többnyire ugyanoly tartalmú estélyeivel. Bálokat, nyári tánczvigalmakat rendeznek: a polgári kör, a róm. kath. olvasó 116egyesület, a kereskedő ifjak társulata, az ipartestület, a korcsolyázó egyesület stb., míg a két vadász-társulat a férfias szórakozásnak ez egyik legszebb módját az egész év folyama alatt a legnagyobb passzióval űzi.

A fentebbiekből nyilvánvaló az, hogy a mai kor szórakozásainak programmja gazdagabb és változatosabb a réginél. Mert a mikor a társadalomnak nem volt annyi kategoriája, mint most, a mikor az egyének munkakörét a lázas sietséggel fejlődő kor eszméi nem szorították a legszűkebb korlátok közé: akkor talán nem is volt szükség arra, hogy a társadalom tagjai külön zászlók alá sorakozzanak; elég volt egyetlenegy fogalom, a polgárság fogalma arra, hogy a városok lakói összetartsanak. Ez a fogalom azonban ma már elvesztette régi jelentőségét, de helyébe lépett egy szent érzelem: a haza szeretete, mely a városnak minden rendű és rangú lakóját összekapcsolja abban a törekvésben, hogy szívben-lélekben magyar legyen. E törekvés sugárzik ki a rimaszombati ember minden mulatságából. Ez az erős nemzeti érzés Rimaszombatnak talán a levegőjében van, ezt szívja magába a gyermek is s ez a levegő környékezi a rimaszombati polgárt koporsójáig. És nem puszta véletlen az, hogy magyar művészetünkben a nemzeti szellem leghivatottabb képviselői e város falai között láttak napvilágot, mert egy Ferenczy Istvánra, Blahánéra, Szathmárynéra és Tompára mindig büszke lesz szülővárosa, - de büszke lehet az egész magyar nemzet is.

Fontos intézmény a "Gömör-Kishont vármegyei Magyar Közművelődési Egyesület", melynek székhelye szintén Rimaszombat. Az egyesület Gömör vármegye törvényhatóságának 1883. évi márczius 20-án tartott gyűléséből kifolyólag alakult. A szervezési munkálatok s az alapszabályok elkészítésére Szontagh Bertalan alispán elnöklete alatt egy 125 tagból álló bizottság küldetett ki. Az alakuló gyűlés az 1884. évi szeptember 15-én tartatott meg rendkívüli nagy érdeklődés mellett. Ekkor az egyesületnek 35 alapító, 255 rendes és 157 pártoló tagja volt.

Mostani elnöke 1886 óta Török Bálint, ki búzgósággal és lelkesedéssel vezeti az egyesület ügyeit. Az egyesület fokozatos fejlődését hűen tüntetik fel a következő adatok: Az 1885. évben az alapvagyon volt 9442.47 korona, a mely áldozatkész adományozás által az 1893. évben már 27,292.66 koronára növekedett; az 1903. évi deczember 31-én a számvizsgáló-bizottság az egyesület javára tett összes alapítványokat már 94,612.07 korona összegben állapította meg.

A közművelődési egyesület névszerinti alapítványai a következők: Gömör-Kishont vármegye millenáris alapítványa 60,000 kor., Rimamurány-salgótarjáni vasmű részvénytársaság 7400 kor., Latinák Rudolf és Frigyes testvérek 4000 kor., gróf Andrássy Dénes 2400 kor., Gömörmegyei ifjúság 1820 kor., Borbélyi Lajos 1600 kor., Nemzeti Kaszinó 1400 kor., Gömörmegyei egyetemi ifjúság köre 1200 kor., Sárközy Gyula örökösei 1000 kor., Liczei óvoda-alap 522.07 kor., Henizelmann Emil 500 kor., Hámos Antal 300 kor.; továbbá 200-200 korona alapítványt tettek: ifj. Beélik Iván, Fábry János leánynevelő-intézete, Farkas Ábrahám, Gömör-Kishont vármegye törvényhatósága, Hámos László, Hanvay Aladár, Kuhinka István örökösei, Nagy János, Ragályi Gyula, Rimaszombat város, Sulyovszky István, Szász Coburg góthai herczeg, Szentiványi Miklós, gömöri Szontagh Pál. Ezeken kívül 101 kisebb összegű alapítvány összesen 9670 kor.

Az 1901. évben 15 óvodát tartott fenn, illetve segélyezett az egyesület 3120 korona összeggel és 760 gyermeknek magyar szellemben való neveltetéséről gondoskodott.

Az egyesület jelenlegi tisztikara a következő: Védnök: gróf Andrássy Dénes, elnök: Török Bálint, alelnökök: Fáy Gyula és Mihalik Dezső, igazgató: Józsa Antal, ügyész: Molnár József, titkár: Váry János, pénztárnok: Istók József.

A választmány tagjai:

Abonyi Pál, Baksay István, Bazilidesz János, Bazilidesz Gusztáv, Becske Bálint, Bjel Mihály, Boczkó Dániel, Borbély Lajos, Bornemisza László, Czinke István, Csiry Miklós, Dancsházy Gusztáv, Dapsy József, 117Draskóczy László, Erőssy Lajos, Fábry János, Fáy István, Fáy László, Fáy Viktor, Farkas Ábrahám, Fornéth Jenő, Flander István, Fülep Benjámin, id. Glauf Pál, Gömöry János, Hámos László, Hevessy Bertalan, Hódinka Mihály, Horváth János, Kishonthy Gyula, Klein Samu, Koreny Gyula, Kubinyi Géza, Latinák Frigyes, Latinák Rudolf, dr. Lichtschein Adolf, Liszkay János, Máriássy Andor, dr. Markó Sándor, Marton János, Nagy Pál, Neogrády Lajos, Prékopa Károly, báró Balassa-Ragályi Ferencz, Ruszkay Gyula, Schréder Gyula, Sebők Pál, Schmiedt Bernát, Stefancsok Károly, ifj. Süteő István, ifj. Szabó László, Szentiványi Árpád, Szontagh Béla, Szontagh Pál, Terray Gyula, Tesnyey János, Teschler Antal, Törköly József, Vattay László, dr. Veres Samu.

Rimaszombat 1335-ben emelkedett városi rangra s hosszabb időn át mindazon jogokkal és kiváltságokkal fel volt ruházva, a melyekkel Buda városa élt. Szabadalmait (vásártartás, vámmentesség, pallosjog) a vegyesházbeli és Habsburg királyok nemcsak megerősítették, hanem újakkal is szaporították s az ekként nyert jogokat a lefolyt hat század olykor mindent szétromboló viharai között is meg tudta tartani.

Azonban közigazgatásának mostani szervezete az 1848-iki alkotmányban gyökerezik. Ez időpontig a választott tanács s ennek élén álló bíró kormányozta a várost. A bírót hagyományos szokás szerint két évenként választották, e rendszert azonban megváltoztatta az 1774-iki felekezeti pör ítélete, melynek értelmében a csekélyebb számu katholikusok is ugyanazon jogok birtokába jutottak, a melyeket a város protestáns lakossága két század óta élvezett. Ettől kezdve tehát a bírót a református és róm. kath. polgárok közül felváltva választották. Így volt ez 1848-ig, mikor az új alkotmány diadala következtében mámorban úszó város közönsége az által is be akart illeszkedni az új politikai eszmék keretébe, hogy kormányzó testületét a modern városok mintájára átalakítva, új tisztviselői állásokat kreált. Ekkor választott Rimaszombat először a bíró mellé - ki a törvénykezési 118tanács elnöke volt - a polgári ügyek vezetésére polgármestert is Káposztás József tekintélyes iparos személyében.

A rendezett tanácsú város czímét az új községi törvény életbeléptetése után vette föl a város. E törvény alapján szerveztetett a tanács és a képviselőtestület; annak élén áll a polgármester s tagjai: a főispántól élethossziglan kinevezett rendőrkapitány, főjegyző, aljegyző, építészeti tanácsos, gazdasági tanácsos, közigazgatási tanácsos, számtanácsos, orvos s a városi és árvaszéki ügyészek. Az árvaszék elnöke a polgármester. A képviselőtestület tagjainak száma 56, kiknek fele választott, fele pedig az adóczensus alapján tagja a képviselőtestületnek. Az adóczensus minimuma: 638 korona.

A tanácsnak és képviselőtestületnek együttes működése 1867 óta legfőként arra irányult, hogy Rimaszombatnak, mint megyei székhelynek hegemoniáját a többi gömöri városok felett biztosítsák, s miután hosszabb időn át a székhely kérdése vita és versengés tárgya volt, Rimaszombat lett a győztes, mi leginkább azon áldozatoknak tulajdonítható, melyeket a város cézlja elérésére hozott. Ez áldozatok között jelentékenyebbek a következők: a régi megyeház szűk épületéért cserébe átengedte a kétszeres értéket is jóval meghaladó Sas vendéglőjét, melynek tágas termeiben a vármegye öszszes központi hivatalait kényelmesen elhelyezhette; 130,000 forinton felépítette a kir. törvényszéki palotát, melynek árát az állam tíz év alatt kamat nélkül visszatérítette; kaszárnyát épített az állami méntelep számára, melynek évi bérösszege nem fedezi a belefektetett tőke kamatát; tízezer forintot adott a 8 osztályra kiegészített egy. prot. főgimnáziumnak, a felekezeti iskolákat átvette s polgári leányiskolát alapított stb. Ez áldozatok árán létrehozott intézményekben gyökerezik Rimaszombat jövője.

A város néhány évtized előtt még egyike volt Felső-Magyarország leggazdagabb városainak; fekvő birtokainak s házainak értéke a 80-as évek elején jóval meghaladta a 2 millió 600,000 koronát, melynek jövedelméből a 200,000 koronát elérő évi kiadásokat, pótadó kivetése nélkül, kényelmesen fedezhette. De mióta az italmérési jog az állam tulajdonába ment át: egyik legnagyobb jövedelmétől esett el. E jelentékeny jövedelemveszteséghez hozzájárulván a város egyéb értékeinek csökkenése s ez által némely tőkék felhasználásának kényszerítő szüksége: a polgárság jelenleg abba a sajnos helyzetbe jutott, hogy a város költségvetéséhez évenként 47 százalékkal kell hozzájárulnia.

A város vagyona a következő:

melyet pótadóval kell fedezni.

A szükségletben az adók 16,000, az iskolák fentartása 27,000, a rendőri kiadások 24,000 s a rendszeresített állások után járó fizetések 41,000 koronával szerepelnek. A tisztviselői fizetések 1901-ben a következőleg állapíttattak meg: polgármester 3600 kor., főjegyző 2400, aljegyző 1600, építészeti tanácsos 1600, gazdasági tanácsos 1000, számtanácsos 1400, orvos 1000, ügyészek 8-800 korona. A tisztviselő tanácstagokon kívül a városi előljáróságnak még a következő tagjai vannak: árvaszéki előadó, erdész, pénztáros, közgyám, két adószedő alkapitány, állatorvos, iktató, irnokok, végrehajtó, szülésznő stb.

E hivatali apparátusra van bízva a város ügyeinek vezetése, mely a mily buzgó tevékenységet fejtett ki az utóbb lefolyt harmincz év alatt a 119képviselőtestülettel együtt abban, hogy a város örökre megyei székhely maradhasson, ép oly buzgalommal törekszik jelenleg arra, hogy a rövid időn belül rohamosan megszaporodott községi terheket csökkentse, vagy legalább a már meglevőket elviselhetővé tegye. E czélból a rendelkezése alatt álló módok és eszközök felhasználásával igyekszik minden alkalmat megragadni arra, hogy a kereset és megélhetés forrásait a város munkás polgárai számára megnyissa. Ezért támogatja az iparvállalatokat, mint a minők a konzervgyár s a villamosvilágítás berendezésére alakult részvénytársaság.

És tagadhatatlan, hogy e tekintetben a város vezérlő férfiainak nemcsak jelenleg, de már a multban is voltak érdemei. A szabadságharcz lezajlása óta lefolyt félszázadnak csak utóbbi három évtizede képezi ugyan Rimaszombat fejlődésének rohamos korszakát, de ez aránylag rövid időszaknak alapvető munkája a távol jövendőben is éreztetni fogja hatását s az utókor mindig kegyelettel fog megemlékezni azokról, kik annak részesei valának. Így tisztelettel fog megemlékezni Szabó Györgyről, ki az új alkotmányos időszak kezdetétől 33 éven át volt Rimaszombat polgármestere s így az ő kormányzása alatt keletkeztek mindazon újabb intézmények, melyek a város fejlődésének alapját alkotják, továbbá Nagy Ferenczről, a közigazgatás minden ágában járatos főjegyzőről s utóbb polgármesterről, a város érdekeinek 25 éven át legbuzgóbb védelmezőjéről - míg a képviselőtestület elhunyt tagjai közül Csider Károly, Dapsy Vilmos kúriai bíró és dr. Szabó Samu megyei főorvos emléke fog az utódok lelkében élni.

A jelenlegi polgármester dr. Kovács László (szül. 1873 febr. 13. okl. ügyvéd és tartalékos honvédhadnagy) működéséről mindeddig csak elismeréssel nyilatkozhatunk, mert ügyszeretettel és agilitással vezeti a város ügyeit. Buzgó törekvései abban a végső czélban nyernek kifejezést, hogy Rimaszombat, mint a magyarság egyik végvára, anyagi és erkölcsi tekintetben megszilárduljon, a mi csak jó adminisztráczióval s a polgárság érdekeinek helyes felismerésével és megvédelmezésével érhető el. A kisipar hanyatlófélben van, de a mezei gazdálkodás a polgárságnak még mindig egyik legfőbb kereseti forrása. Egyik legnagyobb birtokos maga a város, miáltal a képviselőtestület és tanács alapvető munkálkodásában a gazdasági érdekek nyomulnak előtérbe és ebben az a törekvés nyer kifejezést, hogy a magyar birtokok jövőre is magyar kézben maradjanak.

Egyebekben az elmult idők feladatai közül közigazgatási úton a következők nyertek megoldást: revizio alá vétettek az összes szabályrendeletek, megalkottatott a tisztviselői nyugdíjintézet, megállapíttattak a tisztviselői fizetések a viszonyokhoz alkalmazott felemelések által, megerősítést nyert az új építkezési szabályrendelet, melyben az esztétikai elvek is érvényre jutottak, - a város összes utczái gránit gyalogjáróval láttatott el s a folyó évtől kezdve a villamos világítás is bevezettetett. Népnevelési és tanügyi 120czélokra a város 27 ezer koronát fordít évenként; ez az összeg azonban a megszaporodott igényeknek többé nem felelvén meg, az összes népnevelési tanintézetek az állam kezelésébe adattak s ez által az állammal kötött szerződés alapján az iskolák további fejlesztése csak annyiban lesz a város feladata, hogy a megfelelő elhelyezésről tartozik gondoskodni s egy új polgári leányiskola építése már is égető szükség. Ez az új építkezés szintén nagy terhet ró a városra.

Azonban a város atyáinak főtörekvése ez idő szerint arra irányul, hogy Rimaszombat katonasággal láttassék el s e czél elérésére a város a legmesszebb menő áldozatokra is kész; de a tárgyalások ez ügyben a kivánt eredményre még nem vezettek.

A város fejlődésének ama legfontosabb korszaka, melyben a fentebb jelzett intézkedések s a jövendő alapjául szolgáló munkálatok foganatosíttattak, a huszadik század első évében lezárult. Azóta új korszak küszöbén áll Rimaszombat, melynek fundamentuma a mult, s végczélja a czivilizáció élő templomának, a magyarság e végpontján nemzeti alapon való kiépítése.

A város jelenlegi tisztikara a következő:

Polgármester és árvaszéki elnök: Dr. Kovács László. Főjegyző: Dr. Glauf Pál. Aljegyző: Fülöpp József. Rendőrkapitány: Badinyi Gyula. Alkapitány: Barna Imre. Közigazgatási tanácsos: Kovács József. Számtanácsos: Szontagh Károly. Gazdasági tanácsos: Szabó Elemér. Mérnök: Jaczkó Pál. Orvos: dr. Szabó Károly. Állatorvos: Kerekes Mór. Árvaszéki ülnök: Perecz Samu. Árvaszéki ügyész: Institorisz Endre. Városi ügyész: Kishonthy Gyula. Közpénztárnok: Vigh Gábor. Adópénztárnok: Szabó József. Adóellenőr: Kohút Lajos. Adótiszt: Rozinay György. Adóirnok: Csapó Lajos. Közig. iktató: Pásztor Pál. Elnöki irnok: Komlósy István. Közgyám: Cseh István. Erdész: Mölczer Gyula. Végrehajtó: Maresch Gyula. Irnok: Szlávy Frigyes.