Annak a kiterjedt hegylánczolatnak, mely Osztroszki-Vepor név alatt ismeretes, csak egyik része tartozik ide. A Garam-völgytől délfelé vonuló s a megye nyugati határától a vereskő-murány-tiszolczi útvonal és Rima-völgyéig húzódó hegycsoportok alkotják a megye nyugati határhegységét mintegy 20 kilométernyi hosszúságban.

E határhegység két csoportba osztható, ú. m.: a Fabova és Vepor hegységre, melyeket azonban Tiszolcznál a Furmanecz-völgye látszik elválasztani egymástól.

Az északi csoport tömegébe Vereskőnél a Trsztyano, Muránynál a Rdzavo völgye mélyen nyúlik bele. Murányi széleit és a Kis- és Nagy-Sztoskit a Klyak csúcscsal (1338 m.) meredek sziklafalak szegélyezik. Délkeleti részén kimagaslik a hatalmas Murányi fensík, mely a Várhegytől (938 m.) északon a Nagyréttel hullámosan a Garam felé lejt. A Várhegytől a Javorina hágóig terjed a Szoroskő (Teszna Szkala) nevű mészsziklafal. Nyugaton emelkedik ki a Kis- és Nagy-Czigány (1227 m.) s ezen túl a Csernák (1193 m.), a Szkalka (1378 m.). Délre a Vonjácza (1090 m.), végre a Fabova (1441 m.) határcsúcs.

A másik csoportot a murányi hegységtől a Furmanecz-völgyön és az Ördöghegyen átvonuló út választja el. Kimagasló pontjai: Kosztelni (1021 m.), Javorina (972 m.), Zdjar (880 m.), Polana (848 m.) és maga a Vepor (1290 m.) lejtős hátú határcsúcsa. E hegyvidék számos forrást táplál. Délfelé jóval alacsonyabb tetők csoportosúlnak. Csupán a klenóczi Osztra (1012 m.), a tiszolczi Várhegy (Hradova 893 m.) és a Szinecz (916 m.) emelkedik ki közülök, a többi a völgy felé lankásan lejt.

A kis Rimától (Rimócza) a Gortváig terjedő alacsony dombvidéknek egyes pontjai alig 300-500 m.-re emelkednek ki. Köztük a Bucsony (519 m.) a legmagasabb.

E hegység számos pataknak és csermelynek a forrását rejti magába. Közűlök néhány a Murányba ömlik. A Rima eredetileg az Ezüst (Szrteberni) és a Djel tövén fakadó Furmaneczből kapja a vizét és tulajdonképen a Vepor táján több apró csermelyből képződő és Klenócz mellett lefutó patak a valódi Rima, mely azután Rimabányánál a Kis-Rimával (Rimócza) egyesűl s ezután csak a Felednél beömlő Gortvával növekszik, hogy keleti futásában a Sajóval egyesűljön. A Rima középfolyásában temérdek kavicsot és homokot szállít az egyre táguló völgybe. Számos, szénsavas-vízben gazdag forrása közűl a tiszolczi szénsavas-sósföldes savanyúvíz a legkiválóbb; azután a földes tartalmú zsaluzsányi, pongyeloki és osgyáni, a vasasföldes jelenei, mastinczi, kokovai, a konyhasós-vasas-földes rimabrézói és a konyhasós-égvényes-földes szuhai hidegvízű források.

Megbízható adatok hiányában a nyugati határhegység éghajlati viszonyai részletesen nem tárgyalhatók és e tekintetben csupán e sorok írójának megfigyelései és a vegetáczio nyujthatnak némi tájékozást. Mint a Garam-völgyön, úgy itt is: a murányi fensíkon, egyaránt hideg az éghajlat s ép oly hosszú a tél és rövid a nyár.

1887 júl. 7-én Podsztoskin d. u. 1^h árnyékban 15 C°; 8-án Sztudnyán (1243 m.), r. 5 ^h 4 C.° tiszta derűlt időben; a Szpuzló-völgyben r. 7 ^h már 10 C.° fokot mutatott a hőmérő. Május végén fakad a lombozat s a fenyvesek zárt hajlásai még hóval telvék. Nem ritkán június végén is nyoma van itt a hónak. Alább jóval enyhébb a vidék. A Fabova és a Vepor tetői még fehérlenek, de a klenócziak rendesen május első felében hajtják ki marháikat hegyi szállásukra. Ez a hegyi atmozfera Szineczig tart. A Rima völgyének tágultával enyhébbé válik az éghajlat. Völgyi légáramok csaknem állandók. Még szélcsendben is meglebben a fák lombja.

Geologiai tekintetben a megyének ez a része fölötte változatos. A Garam-völgy alsó táján a Csillámpala egészen a Fabováig nyúlik; majd a zólyomi határtól a Garam forrásán túl, keskeny szalagként, az Agyagpala vonúl végig. Ugyanazon irányban terjed el Tiszolcz határától észak felé - de Vereskőnél keskenyedve - a Triaszmész, mely az egész murányi fensíkot foglalja el. Nyugati beszögelése merő Gneisz, helyenként nagyobb csillámlemezekkel; Tiszolcz és Fűrész közt a Csillámpala, Hacsavánál a Gránit torkollik a Gneisz 5tömegébe. Nyustya fölött Pribóczig ismét a Csillámpala lépi át a Rima völgyét és a Gneisz délfelől határolja.

A Csillámpalába öblözik Rimóczánál a Lősz, mely a Rima mentén a Gortva völgyéig terjed. E képlet foglalja magában azt a kiaknázhatatlan agyagtelepet, mely Mastincznál Nógrádba lép át.

Az egész Lősz-területet középen a Szuha-patak völgye metszi hosszában, eruptiv kőzettel, mely még Kisgömöri és Balogfala határában is előfordúl.

A Rima-völgy ágyát, a vízhatlan agyagon, a vastag homok- és kavicsréteg alkotja, s felűl 0.5-2.5 m. vastagságú termőföld borítja, mely a balparton dúsan termő szántókra alkalmas.

Tiszolcz határában előfordul az öregszemű fehérmárvány. Nyustyánál a zsírkövet gyárilag dolgozzák fel. Kisebb-nagyobb kvarczdarabokat hömpölyögtet a Rima vize s a kavics és homok is jobbára kvarcból áll. Hacsaván újabban magnesit-pörkölőket állítottak.

E terület növényzete szerfölött különböző. A murányi hegységnek, Fabováig terjedő fenyvessel borított fensíkján, alhavas-táji jellege van. Fabován: Arabis Halleri, Viola biflora. Klyak körűl: Swertia perennis, Dryas octopetala, Tofjeldia calyculata, Saxifraga caesia. Dudlavkán: Pyrola uniflora, Saxifraga tridactyles és S. Aizoon, Bellidiastrum Michelii, Hippohoeris uniflora, Potentilla aurea, Delphinium elatum. Sztudnyán: Veratrum Lobellianum. Sztoskin: Goodyera repens, Aconitum variegatum, Dipsacus pilosus. Az egész fensík oly gazdag a növényzetben, hogy Gömörmegye botanikus kertjének mondható. A Várhegyen és a mészsziklák hasadékaiban, ez egyetlen helyen a Daphne arbuscula (Rosalia arbuscula Al. Richter). A Nagyréten számos Crocus-faj tarkállik. Az alsóbb lejtőkön a Nyihován és Csernákován: Viola lutea, Rosa alpina, Luzula cuprea, különféle Potentilla, Hieracium, Gentiana fajok.

Tiszolcz vidékénak flóráját az itt találkozó földtani képződmények (mészkő, agyagpala, gneisz, gránit) teszik annyira változatossá. Itt hírmondónak még néhány szál tisza-fa is maradt, melyből itt egykor egész erdők voltak. Legdúsabb a mészhegyi (Vonjácza) virágoskert. Hradovának Furmanecz-völgyi oldalán még az alhavasi fajok pompáznak: Atragena alpina, 6Phyteuma orbiculare, Selaginella helvetica, Sedum telephium. A Várhegyen (Hradova) Cytisus ciliatus, Orobanche cariophyllacea, Euphorbia polychroma, Erysimum pannonicum, Phaegopteris robertiana (Richter Al.) Pyrus Aria, Asperula odorata, Gentiana cruciata; valamint a bükkesben Lecidella euteroleuca, Corhallorhiza innata, Spiraea crenata, Calamintha alpina, Cytisus ciliatus, Padus mahaleb, Saxifraga adscendens, Fumaria hygrometrica, Alsine laricifolia, Plathanthera chloranta, Hieracium Tatrae, Centaurea axillaris, Aconitum moldavicum. A Vepor-hegységhez tartozó többi területét is többnyire lombos erdők és szántóföldek fedik.

Hegyi flórájára jellegzőbbek: Diván: Spiraea Aruncus, Lychnis dioica, Cyperus fuscus, Carduus personata. Nablaton: Pedicularis palustris, Botrychium Lunaria, Sphagnum acutifolium. Osztron: Hippochoeris maculata, Vaccinium Myrtillus, Digitalis ambigua, Hierarcium boreale. Polanán: Rubusdiscolor. Borován: Rosa incana, R.-umbellifora, R. Gizellae. Oltárnon: Ribes grossularia, Senecio Fuchsii, Lycopodium clavatum. (Richter Al.) Vepor körűl: Valeriana tripteris, Ranunculus aconitifolius, Caltha alpestris, Doronicum austriacum, Adonostyles albifrons, Cotoneaster integerrima, Sempervivum soboliferum, Aspidium dilatatum. Rásztocsnón: Asplenium Dryopteris. Babinán: Galeopsis pubescens, Anthemis nobilis. Szineczen: Achillea nobilis, Campanula bononensis, C. Trachelium, Verbascum nigrum, Silene nutans, (var. infracta), Polygonatum verticillatum, mindenütt a hegyi culturával (rozs, zab, árpa, burgonya), jól gondozott erdőséggel (bükk-, szíl-, gyertyán-, juharok, nyírfa) és gazdag legelőkkel.

Az alsó szakasz (Rimóczától Gortva-völgyig) kiválóbb növényalakjai közűl: Digitalis grandiflora, Euphrasia officinalis, Anemone ranunculoides, A. nemorosa, Scylla bifolia, Chrysosplenium alternifolium, Androsace elongata, Adenophora svaveolens (Pongyelok), Cytisus ochroleuca, (Kisgömöri), Orchis morio és O. fusca, Adoxa moschatellina (Majsa-völgy), Valerianella dentata, Melittis Melissophyllum, Thalictrum aquilegifolium és számos egyéb, a hegyi florából ide szakadt növényfaj. A lombos erdőkben előfordúlnak a nyír-, gyertyán-, szil-, juharfák, vadkörte és vadalma, mogyorófa, kecskerágó, kökény, zelnicze, málna, szeder, vadrózsa. A gyümölcsfa-termesztés Muránytól az egész Rima-völgyön virágzó. Rimaszombat vidékén legjobban díszlenek a szilvafélék.

A fensík magaslatán, a Klyak körűl gondozzák a nemes szarvast. Vadállományát a már említettek alkotják. Madárfaunáját dr. Lovassy Sándor tanulmányozta át. Kiválóbb madárfajok: Anthus arboreus, Ficedula sibilatrix, Turdus viscivorus, T. musicus; a fenyvesekben Tetrao tetrix, T. bonasia, Butco vulgaris, Sztudnyán: Columba palumbus, Nucifraga caryocatactes; Klyak környékén: Certhia familiaris, Turdus torquatus, Parus cristatus, Lopusnó táján Tetrao urogallus, Picus martius, P. tridactylus, a Várhegy körűl: Accentor modularis, Sylvia atricapilla, Ficedula rufa, Caprimulgus europaeus, Picus canus.

A közép szakaszon (Veporhegy-csoport) az állatvilág csak részben azonos. Itt a lomberdőkön s a lejtőkön gyakori a róka, de a farkas kipusztúlt. Ritka a vadmacska, a borz. A fák oduiban fészkel a pele, a mókus. Van elég őz és nyúl. A szarvasmarhának és a juhnyájaknak a hegyi legelők bő táplálékot adnak; kecskét keveset tartanak. A madarak közül megemlítésre méltók: Tichodroma muraria Tiszolczon (észl. Terray István), Bubo maximus, Syrnium Aluco, Otus vulgaris, Strix flammea, Circus aeruginosus, Astur palumbarius, A. nisus, Falco tinnunculus, Columba turtur; varjak, szarka, szajkó, Coracias garrula már az alsó szakaszban is gyakoriak. A seregély Rimaszombat vidékén márczius második felében jelenik meg. A költözködők vonulása, nyolcz évi megfigyelés szerint, Rimaszombat határában a következő: Columba oenas márcz. (III.) 3-20, Ardea stellaris III. 25-IV. 15, Ciconia alba III. 22-IV. 20, Scolopux rusticola III. 3-28, távozása IX. 15-X. 3, Anser cinereus III. 17-28, Anas boschas III. 21-IV. 21, Fulica atra III. 23-IV. 6, Vanellus cristatus III. 14-31, Crex pratensis V. 1-20, Sterna hirundo megjelent 1893. V. 18, Coturnix dactylisonans V. 2-16, Cuculus canorus IV. 14-V. 8, Picus medius III. 23-IV. 15, Oriolus galbula III. 28-IV. 12, Motacilla alba III. 15-28, Sylvia philomela IV. 7-19, Sylvia 7phoenocurus III. 3-IV. 10, Hirundo urbica III. 16-IV. 17, távozott VIII. 27-IX. 12. Télen ellátogat a Rima középfolyásáig a Bombycilla garrula, Turdus viscivorus, T. pilaris, Colymbus cristatust Likéren fogtak, Otis tarda 1890 jan. 30-án Osgyán vidékére tévedt.

A hüllők, a kétlakiak és a halak faunája még nincs kellőleg átvizsgálva. Előfordúl azonban a fürge és a zöldgyík, a keresztes vipera (Klyak körűl e sorok írója 4 példányt fogott). Magasabb hegyek közt él a Salamandra maculata, az alsóbb Rima völgyén a Triton cristatus. A pisztráng hegyi patakokban bőven, a fejeshal (Cottus gobio) a tiszolczi Rimában, pontyok gyakoriak, az orsóhal ritka.

A rovarvilágból kiválóbbak: Melolontha fullo, Oryctes nasicornis, számos Cetonia, Lucanus cervus, Lampyris noctiluca, Necrophorus vespillo, Hydrophylus piceus, Dityscus marginalis, szép Carabusok, Cicindellák, Lytta vesicatoria, kárttevő ormányos bogarak, szúk, Cerambyx heros, Aromia moschata. Ragyogó lepkék a felső szakaszban: Doritis Apolló (Tiszolcz), Papilio Hipparchia-, Apatura-, Argynnis-fajok, Acherontia Atropos, Smerinthus, Sphynx-fajok, Catocala fraxini (ritka), Gastropacha-, Liparis-, Carpocapsa-, Tinea-fajok. A méhészet hanyatlóban. A darazsak, hangyák fenyvesekben, Sirex gigas, Cynips, Ichneumon stb. A két- és egyenes szárnyúak közűl az Odontura denticauda érdemel említést, mely 1890 május végén rengeteg mennyiségben jelent meg Jánosi, Rimaszombat és Osgyán határában és a Mantis religiosa. A félszárnyúak bőven vannak képviselve a Cimex-fajokban; az állóvízekben a Hydrometra, a növényleveleken az Aphis-fajok élődnek.

Egyéb alsófokú állatok közül megemlíthetők: a változatos Epeira-fajok, Apus Cancriformis (kivált nyári eső után tócsákban), Scolopendra forficata, Helix-fajok, Limnaeus stagnalis, Planorbis corneus, Unio pictorum.

A Mátra és Cserhát kiágazásai a megyének zeg-zugos déli részén a Gortva-völgy (fülek-feledi vasút) és a Rima alsó folyása közt terülnek el és déli dombozat néven foglalhatók össze. Csomópontjuk Ajnácskő vidékére esik; ezért Ajnácskői hegycsoport neve alá is foglalhatók. Nagyrészük kúpos vulkáni eredetű. Kiválóbb csúcsai: Ragács (537 m.), Pogányvár (580 m.), Bénai hegy (466 m.), Bükk (352 m.) Hegyeskő (467 m.), Serkei várhegy (378 m.); kelet felé Vösdobor (395 m.). A Rima-völgy felől Darnyánál a dombozatot a Macskás-patak völgye tagolja ketté s a megye határán a Hangony-völgye zárja be.

A Rima táguló völgyön halad. Útjában jobbról a dusai, majd a Gortva és Macskás-patakot s több kisebb csermelyt vesz fel és Lénártfalván alól (155 m.), a Sajóba ömlik. A megyében fakadó, de a szomszéd megyékbe lépő patakok és csermelyek jelentéktelenek.

Ásványvizei közül legfontosabb a várgedei, mely szénsavas-vasas-földes. Gazdag forrásvize, mely bár újabban vegyelemezve nincs, századok óta gyógyító fürdőül szolgál. Közelében még néhány ásványvíz-forrás fordul elő: a vasas-földes háromforrású Pócsevicze, a szénsavas gortvakisfaludi, bizófalvi, a konyhasós-földes-vasas sídi. Az ajnácskői fürdőnek egykor gazdag vasas-szénszavas vize elapadt.

Ez a vidék a megye legmelegebb része. Húsz évi megfigyelés alapján az utóbbi tíz évről egybevetett adatok Rimaszombatra nézve a következők: 1886-1895-ben a légnyomás középértéke 742.9 ^m/_m. Maximuma 1889 deczember 27: 762.1 ^m/_m. Minimuma 1890 november 24: 718.1 ^m/_m. A tíz év középhőmérséke 8.5 C.°; maximuma 1892 augusztus 19-én 37.2 C.°; minimuma 1895 február 18-án -25.5 C.°. Csapadék maximuma 1891-ben 832 ^m/_m, minimuma 1894-ben 515 ^m/_m, még pedig esővel 1891-ben 130, 1892-ben hóval 30, jéggel 1890-ben és 91-ben és 95-ben 4-4, zivatar és vihar legtöbbször 1886-ban 120 nap; esővel legkevesebb 1895-ben 104, hóval 1893-ban 20, jéggel 1889-ben és 1892-ben 0, viharos nap 1888-ban 23. Uralkodó szelek 1891-ben N. W. 141, 1894-ben S. W. 177, szélcsend 1890-ben 618, 1886-ban 345 észlelési időben. Enyhíti a nyári meleget a tartós légáram. S míg a phaenologiai adatok szerint a korán fejlődő növények közül a mogyorófa, a szattyú már februárban, az égerfa, a kökörcsin, a tüdőfű sokszor márczius első felében 10nyílnak, a gyümölcsfák rendszerint április második felében virágzanak. Jól megterem itt a búza, kukoricza, szőlő, dinnye.

A megyének ez a területe geologiai tekintetben is elüt a többitől. Míg ugyanis a lapályos alsó Rima völgyén neogén negyedkori és áradmányi képződmények alkotják a termő talajt, addig e dombvidék főjellegét az ajnácskői hegycsoport vulkáni formácziójától nyeri. Alapkőzete a bazalt, oszlopos, szivacsos és törmelék-alakban; a trachit többféle változatban és a különféle habkő-conglomerátok; helyenként az Apakének nevezett neogén homok és homokkő tolakodik fel. A Pogányvár lapos teteje, megnyúlt köralakú 6-7 méter magas bazaltpárkányzattal, egykor hatalmas vulkáni kráter volt. Nagyobb vulkánképződésű területet alkot a Gortva-völgy felsőrészében Almágytól Várgedéig és a Hangony-patak mellett a két Hangony és Szent-Simony határaiban. A Ragács szintén bazalt, tetején vörös salakos láva nyomaival, tövén homok és agyagüledékkel. Itt a vízmosásokból (csontárok) kerülnek ki az ős-elefánt s egyéb diluviális korban élt ősállatok kövült csontjai. Az ajnácskői várhegy is bazaltból áll. Mezítelen sziklák csak gyéren láthatók. Az egész dombozatot termőföldréteg fedi.

A talajviszonyok megfelelnek a növényélet feltételeinek. Lombos erdeiben a tölgyek az uralkodók, közben nyir-, szil- és gyertyánfák jelennek meg, a mogyoró, a boróka s egyéb cserjék társaságában. Nem ritka a fái és földi bodza és az üldözött szerbtövis. A flóra egyik jellegző alakjai közűl megemlíthetők Gnaphalium dioicum, Galega officinalis, Lathyrus hirsutus, a pusztuló Waldsteinia geoides, Galeopsis pubescens, Cypripedium calceolus, Salvia glutinosa, Koeleria cristata, Festuca gigantea, Callitriche verna, Plantago Psyllium, Erysimum Loeselii (Serke), Clematis viticella (Rimaszécs), Adonis vernalis (Harmacz). A Rimának a Sajóba ömlésénél levő tócsákban: Nuphar luteum, Hottonia palustris (Lénártfala). Vízparton dúsan tenyésznek a fűzek, útfélen a nyárfák, melyeknek a helyébe most gyümölcsfákat ültetnek.

Faunája az alsóbb vidékre vonuló állatvilágnak a folytatása. Az apróbb emlősök közűl itt már megtaláljuk az ürgét s a mezei egeret. A Rima mentén pedig néha a vidra is megjelenik.

A farkas teljesen kipusztult. A ló, sertés és szarvasmarha tenyészete magas fokon áll; a juhtartás nagyobb uradalmakban jövedelmező. A gazdasági madarak és a fáczán tenyésztése föllendült. Közönségesebb vándormadaraink e tájakat sűrűn keresik fel. A gólya Feledig jön fészkelni; gémek, vadlúdak és vadkacsák meglátogatják állóvízeinket. Ibis falcinellust és fekete-gólyát Várgede vidékén is lőttek. A ragadozók közűl a héja, az ölyvek és némely bagoly-fajok tanyáznak az itteni erdőkben. Néhány siklófajon kívül csak a fürge-gyík otthonos itt. Kevés békafaj (leveli, kecske, gyepi-béka, unka, szürke varangy) képviseli a kétéltüek osztályát. A vízekben jelentéktelen czompó, kárász, keszeg és menyhal tengődik. A rovarok világából, kevés kivétellel, a fentebb elősoroltak a megyének ezen a területén is feltalálhatók.

A keleti dombvidék területe a Sajó közép- és alsó folyásától a vármegye keleti határáig terjed. Északon a szepes-gömöri Érczhegységhez csatlakozik s ettől legföllebb a Cseremosnya hullámos völgye választja el; kelet felé pedig a tornai hegységgel függ össze. Északi részén nyúlik el a nagy sziliczei fensík a Somos (676 m.), Nagymálnás (636 m.), Fabiánszög (634 m.) és más kisebb hegycsúcscsal. Maga Szilicze, a Lednicze jégbarlanggal 549 m. magasságban fekszik. Alább mindjobban lejt a dombozat, melynek kiválóbb pontjai: a Tövises (557 m.), Bükkoldal (604 m.), Poronyatető (502 m.). Itt terül el, mintegy 25 □-kilométernyire, az aggteleki fensík. A falu 360 m. magasságban fekszik.

Rozsnyó alatt már a Cseremosnya hullámos völgyével olvad össze e dombvidék. S míg a Sajó mentén Pelsűczig eléggé lankás, addig azon felül még északi határvonalán is meredek partok szegélyezik.

Főfolyója a Sajó. Esése Rozsnyótól, a Rimával való egyesűlésig 100 méternél nagyobb. Folyásának iránya Rozsnyótól délnyugati; Sajó-Gömörtől két ágra szakad s ezzel Tornallyáig szigetet alkot, Méhi és Runya táján pedig keletre hajol, míg Recskénél délfelé siet. Délről a naprágyi, keleméri patakok s kisebb csermelyek völgyei hasogatják át; nyugatról keskeny, hosszú völgyek, de rövid csermelyek futnak belé. Míg a Sajó völgy ott, a 11hol a Rima völgyébe torkollik, 4 kilométer széles, addig Berzéte és Gömörpanyit között már egy kilométerre, s feljebb, helyenként csak néhány száz méterre szorúl össze.

A dombvidék belső területe, földtani alakúlásánál fogva, csaknem víztelen, száraz. (Innen Szárazvölgy elnevezése.) A mi forrásai vannak, azok kelet felé lejtenek.

A Cseremosnya a hullámos rozsnyói és a dernő-barkai hegyekkel befogott, szűk völgyön kanyarog s Berzétén alul ömlik a Sajóba. Állóvizei és ásványos forrásai jelentéktelenek. A langyos források közé tartozik a királyi, melyet a nép tengerszemnek nevez. Meszes vizét földalatti üregből nyeri s a belé helyezett tárgyakat mészkéreggel vonja be. Ilyen vize van az aggteleki barlangnak is, mely meszet, szénsavat, kevés kénsavat és vas-oxydot foglal magában.

E terület éghajlati viszonyairól csak annyit mondhatunk, hogy a Sajó alsó mentében egyező a Rima alsó szakaszának enyhe klimájával, míg középfolyásán jóval hűvösebb. A belső dombvidékről hiányoznak ugyan az adatok, de geologiai viszonyait és fekvését tekintve, nem mondható zordnak.

Rozsnyóról és vidékéről már határozott adataink vannak. Polónyi Károlynak 1885-1894-ig terjedő megfigyelései alapján Rozsnyón a barometer állása középértékben 733.1 ^m/_m, még pedig 1890 január 7-én maximuma 751.5 ^m/_m, minimuma pedig 1890 november 24-én 708.1 ^m/_m. A hőmérsék középértéke 7.5 C.°, még pedig maximuma 1887 augusztus 1-én 34.4 C.°, minimuma 1888 január 1-én -24.2 C.°. A csapadék évi összegének maximuma 1886-ban 883 ^m/_m, még pedig 111 esővel, 24 hóval, 2 jéggel, 40 viharral; minimuma 1890-ben 580 ^m/_m, még pedig 120 esővel, 22 hóval, 4 jéggel, 49 viharral.

Uralkodószelek 1891-ben északi (N.) legtöbbször 314 esetben, 1889-ben legkevesebbszer 250 esetben; délnyugati (S. W.) 1891-ben legtöbbször 105, 1893-ban legkevesebbszer 78 esetben. Szélcsend maximuma 1886-ban 784, minimuma 1891-ben 524 észlelési időben.

Geologiai tekintetben, a Sajó-völgy déli területének kitűnő termőföldjével ellentétben áll a hegyvidék talaja. Ennek a folyó mentén Gömörpanyitig keskenyen elterűlő része Hubó, Trizs irányában egészen Torna megyéig 12homok- és kavics-képződményre mutat. Ebben mintegy beágyazva, Kelemér, Poszoba, Szuhafő felé, majd pedig délfelé kanyarodva Zádorfalva, Alsószuha irányában, úgyszintén külön csapásban Ragály és Zubogy táján, agyag-márga-formácziót találunk. Ezen túl majdnem egész Berzétéig és Krasznahorkáig terül el a Triászmészkő. Csak az alsó Cseremosnya völgyén vonúl végig keskeny szalagként a werfeni pala. A rozsnyói völgy egyéb része áradmány.

Pelsűczardón nem régen horgonypátót, gálmaérczet bányásztak, mely részint vörös márgában, részint dolomitban és csillámos werfeni palában találtatik. A mészhegyek területén nagy mennyiségben meszet égetnek. Tömegénél fogva a legérdekesebb itt a mészkő-formáczió. A hegyek telve vannak üregekkel, barlangokkal; ezek közűl legkiválóbbak: a sziliczei és az aggteleki barlang.

Sziliczétől délnyugatra esik a régtől fogva Lednicze néven ismert barlang. Észak felé néző tágas bejárata mintegy 20 méternyire lejtős. A csarnokot óriási sziklatömeg osztja ketté. Talaja és a sziklafalak jéggel borítvák, boltozatáról roppant stalaktitek függenek alá. Jégképződése nem tartós, mert a meleg légáramlások ellen nincs kellően védve. A szikla-szakadékok lehetetlenné tették átkutatását; a beomlások elég gyakoriak, jégtartalma pedig egyre apad.

Az aggteleki fensík északi oldalán a legmagasabb a Poronyatető, melynek végső foka a Várhegy. Délnyugatra hajlik a Baradlatető, különválasztva a Galyatetőtől, melynek déli részén, a Szőlőhegy alatt fekszik Aggtelek falu. Ettől 15 percznyire nyugat felé esik a csodálatos cseppkőbarlang nyílása, 50 méter magas sziklafal tövében.

Az aggteleki barlang (Baradla) lejtős lejárása mintegy 200 méternyire vezet lefelé a pitvarba; ettől jobbra a Temetkező folyosón keresztűl a Csontházba jutunk. E helyen fakad az Acheron-patak, mely a Styx-patakkal egyesűlve, végig folyik a barlangon, de száraz időben kiapad.

A túlnyomólag stalagmitekben (álló cseppkövek) gazdag képződések itt már nagy arányban láthatók, bár a stalaktitek (függő cseppkövek) is nagy tömegben fordulnak elő.¹ ) Ily hatalmas alakulatokat mutatnak Palmyra romjai és a ferde hajlású Országtáblája. A patak balpartján van a kristálytiszta vízű Királykút, odébb, a nagy arányú Mózes Oltára, a sziklából kinőve látszik. Felfelé haladva, az Olajoskorsó mellett eljutunk a Nagytemplomba. Innen nyílik a Denevérbarlang; 1866-ig a denevérek ezreinek tartózkodási helye. A Nagytemplom túlsó végén a Nagyoltár a Szószékkel, majd lefelé haladva a Kistemplomba jutunk, hol a Tiara, a Kovácsfúvó és a Gyermek Jézust tartó Mária Szobra látható. Itt emelkedik a Szt-István tornya és az Aprószentek Kórusa. Ismét lefelé haladva a Styx partján, a Purgatóriumon keresztűl, a Paradicsom csarnokába, majd Széchenyi István Oszlopa mellett a Paradicsomba jutunk, hol Ábel Sírja, Kain Bunkója, az Aradi 13 Vértanú Oszlopa látszik. Egyik fülkéje a Delphi Templom Pythia Papnővel, Alexandriai Könyvtárral és a ledőlt Orgonával, valamint Ádám, Éva és a Tiltott Fa alakjaival.

A Styx első hídjánál Szt. János szobra áll, a másodikon túl, a Nádor Oszlopa mellett elhaladva, a Nagyterembe érünk, melynek hatalmas visszhangja leköti figyelmünket. Az egyik hídfőnél álló óriási oszlop a Barlang Fejedelme, közel hozzá a Mészárszék, a félig nyúzott juh alakjával. A kilenczedik hídnál a Móreahegy, melynek túlsó oldalán a Törökfürdő, azután a Hórebhegy, rajta Kölcsey Kapuja, balra a Labyrinthus. Szemben a Hárem, lefelé menve a Vaskő-útra érünk, honnan a Hold és a Diana Temploma látható. Meglepő a Gyémánthegy. Több alakzat mellőzése után Dessewffy Kútjához érünk. Azelőtt innen vissza kellett térni, ha az új ágat is meg akartuk nézni, de most már egy átvágással az akadály el van hárítva és tobább lehet jutni a Murányvár alá, a Münnich-úton pedig a Libanonhegyre, melynek Czédrus-fái 13közt átvergődve találjuk a Corpus-juris sziklát. Majd Verbőczy, Kövy, Deák oszlopai mellett elhaladva, magnézium világításnál gyönyörködhetünk a Niagara nagyszerű vízzuhatagában. Megragadó látvány a Dante Pokla. Lejebb a Reményi-terembe jutunk. A murányi-vártól balra vezet a Thermopylei Szoros, Leonidas és Ephialtes oszlopaival. Útba esnek a Táborhegy, Vaskapu, a Sóhajok és Traján Hídja.

A fáradt szemet elkápráztatja nagyszerűségével a Pantheon. Néhány lépésnyire a Szt-Háromság Oszlopa és Jupiter Trónja, azután a Török Szultán és a Minaret emelkedik ki, az alig megmászható Olympushegy tövében. A túlsó oldalt a Mausoleum foglalja el.

Sok szép alakzatot találni még útközben, melyek között elragadó a Tündérvár, harangjának andalító hangjával, az alabástrom fehérségű Vénus és a kis Cupido alakjával. Ép oly tüneményes a Semiramis Függő Kertje, alatta a Királynő Szobra és Apolló Temploma. Megragadó látvány a Tűzokádóhegy is.

Csak futólag említjük meg a jellegzetesebb cseppkőalakzatokat, melyek ezeken túl gyönyörködtetik a látogatót. Ilyenek Philemon és Baucis, Budai Alagút, Pisai Torony, Indus Sátor a Mór Fejedelemmel, Plutó Temploma, Niobe, Gibraltári Szoros, Kleopatra Tűje, Scylla és Charybdis, a Barátság oszlopa.

Ez volt a végpont, a meddig a látogató 1890-ig juthatott; most tovább haladhat a Minerva-kijárat felé, a Tempe kies völgyén. Útközben látható még Szt-László Szobra, Salamon Temploma, Jókai, Petőfi, Vasvári hármas oszlopa. Az új kijárat előtt emelkedik a Garizimhegy, az Alabástrom-torony, majd Apolló Terme, Kossuth Sírhalma, Olajfák Hegye, Tejút, Romeo és Julia s egy óriási fülkében a Csillagvizsgáló-torony ejt ámulatba. Még egy másik, alig járható úton fel lehet keresni a Siralomházat, Plutó Lakóhelyét, Cerberus Fejét, a Bálványoszlopot, Ganymedes Kútját és végűl a Poklot.

14E barlang látogatása mindaddig nehéz volt, míg ugyanazon az úton kellett visszatérni, melyen a látogatók a barlangba mentek. 1890 márczius 15-én azonban sikerült Münnich Kálmánnak Jósvafő felől egy másik kijárást megnyitni, melyből 330 lépcső vezet ki a barlangból, miáltal tetemesen könnyebbé vált e földalatti bizarr világ bejárása, annyival inkább, mert a Kárpát-egyesület gondoskodik az útak és hídak jókarban tartásáról. Látogatóinak száma azonban - tekintve e látványosság nagyszerűségét - sajnos, feltűnően csekély és habár a szám az utolsó években erősen emelkedett, még sem haladja fölül évenként az ezret.⁰

A barlang hossza a nyílástól 8666.5 méter. Ebből a főágra 5797.3 méter a mellékágakra pedig 2868.7 méter esik.

Báró Nyáry Jenő kutatásai nyomán kiderült, hogy e barlang a történelem előtti korban temetkezési helyűl szolgált. Erről más helyen bővebben van szó.

A sajómenti flórából csak a következőket emeljük ki: Cythisus leucanthus (Putnok), Marrubium peregrinum (Beje), Nuphar luteum, Menyanthes trifoliata, Nasturtium amphibium, Sida Abutilon, Myosotis caespitosa, Hydrocharis morsus ranae, Juncus lamprocarpus, Carex stenophylla és C. frigida (Tornallya), Althaea officinalis (Szalócz). Rozsnyó vidékén: Lathyrus sylvestris, Astragalus glycyphyllos (Bánya-oldal), Dorycnium suffruticosum, Aria nivea, Melica ciliata (Jólész), Trifolium filiforme, T. alpestre, Lotus tetragonolobus (Ivágyó alján), Genista pilosa, Soldanella alpina, Doronicum austriacum (Pozsálló), Spiraea Aruncus, Hippuris vulgaris, Dianthus superbus, Sagina procumbens, Diplotaxis tenuifolia, Biscutella laevigata, Draba aizoon, Cimicifuga foetida, Delphinium elatum, Angelica sylvestris; Athamanta libanotis, Onosma echioides, Leontodon Schraderi, Cirsium eriophorum, Erythronium denscanis, Draba aizoides (Berzéte). Számos Orchis-faj, Sesleria coerulea, Zanichellia palustris, Lycopodium clavatum, Botrychium Lunaria, Scolopendrium officinarum (Berzétei hegy), Aspleniumok és Aspidiumok több fajjal. Krasznahorka körül: Lonicera alpigena, Cynoden Dactylon, Verbascum orientale, Digitalis ambigua, Helleborus viridis.

Az egész területen nagyobbrészt a lombos fák alkotják az erdők állagát. A tűlevelűek száma kevés. A vizek mellett tenyésznek a füzek és az égerfa; a mészhegyeken a nyirfa, a boróka pedig mindenütt.

A belső hegyvidék botanikailag még nincsen kellően átkutatva. A gyümölcstermelés főleg a Sajó mentén és Rozsnyó vidékén virágzó. A zöldségneműeket Pelsűcz vidéke szolgáltatja leginkább.

Állatvilága megegyez a nyugati határhegység alsó szakasza, valamint a déli dombvidék faunájával. Tudományos szempontból azonban e területnek tüzetesebb átkutatása volna kivánatos.

A gömör-szepesi Érczhegység beágazásaihoz tartozó hegyvidéket a Sajó felső völgye választja el Dobsináig s innen túl a Sztraczena völgyén keresztűl a Garam forrásáig, a hol az északnyugati határhegységgel összeköttetésbe lép.

Ezt a hegyvidéket is kisebb-nagyobb völgyek, csermelyek szeldelik és egyes részein meredek sziklák határolják.

Kelet felől kiemelkedik: a Pozsálló vagy Ökörhegy (1290 m.), Szulhegy (1258 m.), Ramzás (1255 m.), Pipitke (1270 m.) északi oldalán medvebarlanggal, Kerekhegy (978 m.), Nyirestető (965 m.), Nagyhollókő (881 m.). Nyugat felé: Sztolicza (1480 m.), Babina (1278 m.), Smrecsinka (1268 m.). Sztraczena közelében: Kőhegy (1074 m.) és a határcsúcs: Gugl (999 m.).

Területének, valamint a vármegyének is főfolyója a Sajó, mely csermelyeivel együtt a Buchwald és Stolicsna között elterjedő hegységből veszi eredetét, Rédovától tágabb völgyön át és Oláh-patak fölött a Dobsa-patakkal egyesül. Alsó-Sajó községnél, jobbról felveszi a Fekete-patakot s több apró csermely és a Szul-patak vízével Rozsnyótól délnek hömpölyög. Ez is, mint a Rima, temérdek kavicsot, homokot és iszapot visz le az alsó vidékre. A Gölnicz-patak a megye határán keletre siet, hogy a Hernáddal egyesüljön.

15Forrásai között legfontosabb a Rozsnyói, melynek főbb alkotó részei a vas-oxydul, a kénsavas natrium-oxyd, a kénsavas magnesia és a föloldott kovasav. Fürdője kellemes üdülőhely s vasas vize gyógyító hatású. Újabban sűrűn látogatják.

E vidék éghajlata nagyjában a Garam-völgyével egyezik. Meteorologiai adatok teljes hiánya miatt megközelítő képét sem adhatjuk helyi viszonyainak. Különösen felső részén hosszú és viharos a tél, a nyár pedig rövid és enyhe. Ha Rozsnyó évi középhőmérséke 7-8 C.° s évenként a fagyos napok száma 110-120, mennyivel inkább száll alá a temperatura az 1000 métert meghaladó magaslatokon! A vegetatió az, mely némileg tájékoztat.

E hegyvidék, melynek nyugati lánczolatai érczekben bővelkednek, négy geologiai övet foglal magában.

1. az agyagpala Rozsnyótól, Krasznahorkától és Nagyveszveréstől a keleti határig terjed;

2. ettől északra, délnyugatról északkelet felé vonúl a csillámpala öve, Betlér fölött, Tresznik és Hnyilecz irányában. Babinától nyugatra, jókora darabon az eocen formáczió ékelődik be. Ezenkívül két gránit-tömeg emelkedik ki a csillámpala fölé. Az egyik a Nagyszulhegy, a másik Rédovától északnyugatra. Ugyanily szigetként nyomúl elő még három mészkő-tömeg: Felső-Sajónál Dobsina mellett s ezekkel szemben a Radzimhegy, a Sajó túlsó oldalán ugyan, de ebbe a zónába esik;

3. a werfeni pala keskenyebb öve, a Treszniktől (1398 m.) a Gölnicz völgyéig;

4. északnyugati része, a Triaszmész, már összefügg a garami és murány-vidéki mész-zónával.

A helyenként felmerülő egyes kőzetek a dobsinai hegycsoport legérdekesebb kőzetei: a gabbró, a serpentin és a gránit. (Felsőbükkös.) A gabbróval előfordúl a quarz-diorit. Benne vannak a kobalt- és a nikel-telepek beágyazva; a quarzit és a zöld dévoni pala, kevésbé a mészkő és a kőszénképződésű homokkő. Délfelé az ősagyagpalák a túlnyomók; átmenetkép vörös homokkő és werfeni pala. A diallag serpentin gyakran asbestté alakúl át.

Az ércztelepekben gazdag terület ásványai közűl kiemelendők: Chalibit, Limonit a Haematittal nappali bányászatból kerűl ki; a kobalt és a nikel egykor gazdagon fizetett. (Zemberg.) Itt a Quarz-diorit elegy-részei 16a Biotit, Amphibol (olykor Alumnitté változva) és Andesin. A tömegkőzet Chlorit-palába megy át, míg a Diorit némelykor palásszövetű Quarzzal, vagy annélkűl, aprószemű. Máskor az Amphibol túlnyomó s Epidót-erek is húzódnak át rajta. Előfordúl még a Caleit, a Dolomit, Ankerit, Aragonit, Baryt, majd Pyrit, Chalkopyrit, Tetraëdrit, Antimonit, olykor Malachit, Lazurit, Magnetit, Nikelin; ritkában Wolnyn és Allophan.

Rozsnyó bányáiban főleg az Antimonit található, mely mint az arany és az ezüst kisérője, egykor szépen jövedelmezett; Zinnabarit (nagyobb mennyiségben Alsó-Sajón is), Siderit (32-48% vastartalommal). A bányák területe Alsó-Sajótól Rudnáig terjed.

E hegyvidék világhírű nevezetessége a dobsinai jégbarlang. A regényes Sztraczenai völgy Ducsa hegyének északi oldalán nyúlik a tengerszin fölött 969.5 m. magasságban ez a földalatti tündérpalota. 1870 július 15-én fedezte fel Ruffinyi Jenő bányatanácsos, midőn élete koczkáztatásával, ezer veszély között a mélységbe hatolt.

A barlang felfedezéséről dr. Pelecz E. János "A Straczenai Völgy és a Dobsinai Jégbarlang" czímű ismertetésében a következőket írja:

"Emberemlékezet óta ismerték e helyet Jéglyuk név alatt, mint a szikla tövében levő, jéggel töltött hasadékot; de rejtett kincsei csak nemrég ismeretesek. Az ismeretlen űrt csak 1870 július 15-én járta be legelőször a tudnivágyó ifjú Ruffinyi Jenő mérnök, két társával, Láng Gusztáv m. kir. honvédhadnagygyal s Méga Endre városi tisztviselővel, dr. Fehér Nándor segédkezése mellett."

"Midőn már előbb, az űr felé lőtt puska dörrenésére, abból hosszantartó dübörgő, tompa visszhang felelt, szilárdan eltökélte Ruffinyi, hogy az űrt kikutatja. Az említett nap reggelén, a szükséges kötelekkel, létrákkal s más segédeszközökkel felszerelve, indult társaival a kérdéses helyhez."

"Először Ruffinyi erősíté derekára a kötelet, mely egy forgatható fahengerre volt csavarva, egyik kezében erős zsinórt tartott, mely viszont egy csengővel volt összekötve s jeladásra szolgált. Derekán a bányamécs függött. Miután így az eshetőségekre elkészülten a jelekben megállapodtak, a bányász elszántságával csúszott a földalatti űrbe s csakhamar eltűnt a sötét, ismeretlen világban. Életveszélyes vállalat volt! Sokáig kellett a szűk, beomlott kőtörmelék, összehányt fatörzsdarabok s gazzal tömött sziklahasadék közt útat keresnie. Hol síma, meredek jégparton csúszott lefelé, hol ismét vissza kellett kúsznia, majd jobbra, majd balra bújkálnia, mindenütt a jég irányát követve, végre tágabb űrbe ereszkedik és egyszerre téres csarnokban, a mostani 17Kis teremben van. Sima jégdomb tetején áll, itt háton fekve, sebesen csúszik le, most sík jégpallón fut előre sebesen, dobogó szívvel, örömtöl elfojtott lélekzettel; síri csend körülte; dagadó kebellel fut most vissza a nyíláshoz s reszkető hangon kiált kifelé: "Jertek le utánam, felséges jégvilág van alul!"

"Ezzel föl lett tárva a jégbarlang; a történtekről jegyzőkönyvet vettek föl és a város okmánytárába tették le. A barlang neve: "Dobsinai Jégbarlang" vagy "Ruffinyi-barlang" lett."

A mész-sziklafal tövén vízszintesen hasad a barlang nyílása, mely közepén 2 méter széles. 18 lépcső vezet lefelé a keskeny folyosón, a 10 m. magas, 120 m. hosszú és 35-60 m. széles Nagy-terembe. Ennek tükörsíma jégtalaja, a boltozatáról lefüggő jégpyramisok, valamint a boltozatot a talajjal összekötő 2-3 méter átmérőjű jégoszlopok, elragadó látványt nyújtanak. A terem jobb oldalán a megfagyott Vízesés látható. A jeges talaj száraz lábbal járható be; csak egyetlen erecske fakad a jégből, de ismét eltűnik.

Jobb felől vezet le 150 lépcső a 6-15 méter széles folyosón át a sötét mélység felé, melyben mész-sziklák óriási halmaza fekszik. Valóságos pokol. A sziklafalat a folyosó aljáig a Jégfüggöny borítja, művészileg alkotott szövetével. Itt van az Orgona vékonyabb-vastagabb jégsípjaival. A hol a jégfal csúcsívben ér össze, az a Kápolna. Mellette vezet el a jég-alagút, melyből a Ruffinyi-folyosóba jutunk. Egy jégdombon, melyhez lépcső vezet, a Lugas látható, gazdag jégvirágokkal és lombozattal. Az alagútból azután lépcsők vezetnek vissza a Nagyterembe, mely elragadó és bűvös látványt nyújt és a melyben már egy ízben nagyobb szabásu jégünnepélyt is tartottak, óriási részvétel mellett. Mindezek a jégalakúlások, a hőmérsék változásához képest, szintén folytonosan változnak.

A barlang eddig ismert és bejárható területe összesen 8874 m² ; a jég köbtartalma pedig 125,000 m³. Dr. Pelech észlelése szerint középhőmérséklete -0.3 C.°, mely -0.8 C.°-ra is emelkedik, míg a külső levegője +4, sőt 6 C°. A barlang 1 ¹/₂-2 óra alatt kényelmesen bejárható. A beléptidíj 4 kor. és érdekes jelenség, hogy e díjat a barlang hazai látogatóinak nagyrésze sokalja, míg a külföldiek, a kik itt nagy számban fordulnak meg, keveslik és azt mondják, hogy ily világcsoda megtekintéséért ez elenyészően csekély. A jégbarlang alatt csinos, kényelmes szállás, étkező és több turistaház van a közönség rendelkezésére.

E hegység flórája hegyvidéki, részben alhavasi. A gömör-szepesi Érczhegység délre hajló területén az erdők jobbára bükkösök, itt-ott szil- és gyertyánfákkal keverten; északi részén fenyvesek zöldelnek. Lejtőit és völgyeit 18gyepmezők, legelők és kaszálók borítják. Ismétlések kikerülése végett utalunk az azonos éghajlatú vidékre. A sajómenti flóra kevés különlegességet mutat. Dobsina vidékén a hegyi növények már az alhavasiakkal találkoznak: Campanula ranunculoides, Prenanthes purpureus, Bupleurum falcatum, Atragene alpina; sőt a délvidék is képviselve van: Lotus corniculatus, Phleum pratense, Knautia arvensis. A Sztraczena-völgyi már alpesi jellegű: Soldanella montana, Primula farinosa, Homogyne alpina, Geum montanum, Cephalantera ensifolia, Aspidium Dryopteris, így a Gentiana és a Campanula azon fajait találjuk, melyek a Garam vidékén is előfordúlnak. A fenyvesek (Abies excelsa, A. pectinata, Pinus sylvestris, Larix europaea) itt nagyobb területet borítanak az ezeket kísérő cserjékkel együtt.

Faunája a hegyvidékivel szintén azonos. Az emlősök és madarak ismert fajai itt is ugyanazok. Alsóbbrendű állatvilága még nincs átkutatva.

A belső hegyvidék, a felső Garam, a Rima és a Sajó közt levő területre terjed. Nem önálló hegylánczolatok szelik át a vármegyének ezt a felénél nagyobb részét, hanem inkább kiágazásai az északnyugati határhegységnek és a gömör-szepesi Érczhegyeknek, melyekkel a Garam, Sajó és Gölnicz forrásainál függenek össze.

E hegyvidéket egész kiterjedésében négy nagyobb völgy: a Balog, Túrócz, Murány és a Csetnek völgye hasítja végig.

1. A Rima és Balog völgye által határolt s Tiszolcz, Hrussó, Rimaszombat és Radnót közötti terület a legkisebb. Délfelől a szútori és a Gernyő-völgy hasítja. Hegyei közűl a legmagasabb: Trsztye (1117 m.), Felső- (Visni 1095 m.), 19Alsóhegy (Nisni 1085 m.), Korim (1027 m.), Szkalka (1026 m.), Nyires (Brezina 1017 m.), Sagultető (995 m.), Szőlőtető (Vinyicza 975 m.). Ezen alól délnek mind alacsonyabbak. Polom 694, Kraszkó 421, F.-Pokorágy 403 m. magaslaton feküsznek. Alsó lejtői: Rimaszombat felett a Nagyhegy 299 m., a radnóti erdő 222 m. Hanva felett az Akasztóhegy már csak 198 m. Csíz pedig 174 méter magasan fekszik.

2. A Balog és Túrócz közét a Vály, a Técski, a Lucska és a Rás völgye hasítja. Felső vidékén a hegyláncok szinte összeolvadnak s azokat csupán keskeny völgyek választják el. Kiválóbb hegytetők a Gerlicze (905 m.), Halas (Ribni 787 m.), Szusáni (642 m.), Bánhegy (575 m.), Hradistye (477 m.), Molnártető (408 m.), Laponya (301 m.), Bükktető (298 m.), Bebektető (264 m.) és a délkeleti szélen az Akasztóhegy már csak 198 méter. E szakasz is lankásan lejt dél felé.

3. A Túrócz és Murány völgyek közé zárt terület Murány aljától Bejéig terjed. Deresk és Gicze közt összeszorúl; keskenyebb völgyek szelik át, miáltal számos hegylánczot alkot. Hegyei az ezer méteren alól maradnak. 20Legmagasabb: Konszkó (963 m.); utána következnek: Kereszt (923 m.), Boros (827 m.), Vashegy (812 m.), Meskó (584 m.), Brádló (569 m.), Hárombércz (565 m.), Múrik (492 m.), Hajmástető (386 m.), Őrhegy (297 m.).

4. A Murány és Csetnek völgye által határolt hegyszakasz Vöröskőtől Beretkéig és Pelsőczig terjed. Míg északon a hegylánczok impozáns módon egészen a Sajó forrásáig a szomszéd hegylánczokkal egybeolvadnak, délkelet felé mindinkább összeszorulnak. A Garam felé elágazók legmagasabb csúcsai a Sztolicsna (1480 m.), Kipro (1384 m.), Prehibka (1225 m.). Nyugat felől a Lehotatető (1398 m.), Szkali (1327 m.), Orlova (942 m.), Hradzim (845 m.). Kelet felől a Kakashegy (1414 m.), Fejérkő (Bjela szkala 890 m.), Osztri (881 m.), Hradek (812 m.), Szkalka (733 m.) Térhegy (615 m.). Azután mind alacsonyabbak a völgy felé. A déli szögletben Vetnik (610 m.), Csertovi (534 m.), Sóshegy (430 m.), Zárhegy (398 m.), Giczei oldal (361 m.), Nagyhegy (332 m.). Beretkénél Kovácsos (296 m.), végsőpontja Pelsűczczel átellenben a Vártető (429 m.).

5. A Csetnek és Sajó völgye közötti terület a Homola, Prehibka és Sztolicznától kezdve Henczkó és Restérig délkeleti, azután déli irányban nyúlik és a pelsűczi Nagyhegyben végződik. Északi részén: a Priszlop (1164 m.), Szkala (1123 m.), Radzim (976 m.), Páltető (996 m.), Sztozok (785 m.); nyugat felől Feketeerdő (844 m.), Rokfalvitető (809 m.), Horka (686 m.); kelet felől Zdjar (791 m.), Jesovecz (675 m.), Kiltárka (565 m.); dél felől Ivágyó (954 m.), Medvehegy (773 m.), Szárazhegy (765 m.), Fájer (666 m.), Bányaoldal (727 m.). Egész déli szögletét a pelsűczi Nagyhegy foglalja el, melynek kiemelkedései a Bércz (846 m.), a Kopaszkő (777 m.), a Gömöri rét (722 m.), azután 600-570 méterig ereszkedik alá. Felületén töbörök találhatók s ezek alatt kisebb-nagyobb üregek. A Csengőlyuk aknaszerűen levezet a majdnem 100 méternyi mélységbe, a Szalánka azonban csak 4 méternyi mély.

E nagy terület a Rimába és Sajóba ömlő patakoktól nyeri hegyrajzi jellegét. A számos apró csermelyen kívül a Rimába fut le a Gernyő és a Felsőbalognál több csermelyből képződő Balog-patak, mely még a Téski-patakot veszi fel és a Rimával együtt Velkenye alatt a Sajóval egyesül. A többi, jobb oldalról a Sajóba ömlő kis patakok: a Lucska és a vályvölgyi, mely Méhi irányában szakad a Sajóba.

A Túrócz két főforrásból ered. Az egyik a ratkói, mely a Brezina táján, a másik, mely Turcsok fölött fakad; mindkét ága Sánkfalánál találkozik és az itt kitáguló völgyből Runyánál ömlik a Sajóba.

A Murány, illetőleg Jolsva vize a murányi vár keleti oldalán fakadó csermelyekből ered. Délkelet felé tartó útjában több csermelylyel (zdihavai, jolsvai) megnövekedve, Beretkénél a Sajóba önti vizét. Völgye Jolsváig egyenletes, Nagyrőczénél kitágúl, Liczétől kezdve azonban ismét szűkebb téren kanyarog egész a torkolatáig.

Csetnek patakát a Szkala környékén eredő csermelyek táplálják. Délkeleti, majd délirányú futásában több csermely és a hámosfalvi patak növeli vízét, míg Pelsűcznél a Sajóval egyesül. Alsó folyásában a völgy egyenletesen tágúl.

A Sajó Rozsnyótól felfelé, jobbról kevés patakot (Nyerges, Rédova), de több csermelyt vesz fel.

Ásványvizei közűl kiválóbbak: a meszes és szénsavas ratkószuhai, a meszes kún-taplóczai, a rozsnyóihoz hasonló vasas nagyrőczei, mely szintén fürdésre szolgál. A levártinak a vize szénsavas mész, magnesia és sziksó tartalmú. Legnevezetesebb azonban a csízi ásványvíz, mely bőséges jód- és bromtartalmú. Erről különben más helyen bővebben szólunk.

A vármegye ezen szakaszának éghajlata ép oly különböző, mint a szomszéd területeké. Északon, Rédova vidékén zord, 6-7 hónapig tartó téllel és rövid nyárral, a midőn a hőmérsék 16 C.° fölűl ritkán emelkedik. A felső hegyek között még június végén is lehet havat látni; alább Nagyrőcze körül az éghajlat jóval enyhébb. Évi középhőmérséke 5.2 C.°; a téli hőmérsék maximuma 10.5 C.°, minimuma -28 C°. A légáramok és a csapadék minősége és mennyisége az egyes vidékek hegyrajzi viszonyaitól függ. Határozott kép erről nem adható, mivel a tüzetes meteorologiai adatok hiányzanak. 21A növényzet az, melynek jellegéről az itteni klimatikus viszonyokra következtetni nem lehet.

A vármegye eme legnagyobb szakaszának földtani viszonyai szintén érdekesek. Északnyugati határán vonúl végig a murányi mészhegység, mely ez irányban egyszersmind keret is.

Tiszolcztól Muránylehotáig a werfeni palának keskeny öve vonúl el Tiszolcztól és Fűrésztől, majd Nyustyától és Rimabányától kezdve, északi határán Murányhuta, Tresznikhegy, a Sajó felső völgye, dél felől Henczkó, Ochtina, Turcsok, Ploszkó, Rónapatak és Kiette között terül el a csillámpala. Ebbe nyúlik a Fűrésztől, a Trsztyehegy irányában északkeletnek Zdichava, Nagyszlabos, Holtlehota, majd Fillér, Krokova és Hacsava közt (óriás hal alakjában) a gránit, melynek északi részén a Kakashegy emelkedik. A vármegye középnyugati határától végigvonuló gneisz csak kis részben lépi át Polom fölött a Rima völgyét. Északkeleti irányban keskenyebb, 22majd széles övben Pribojtól Ratkó felé, Jolsva fölött Csetnek, Gencs, Rekenyeújfalu, Veszverés és a Sajó-völgy közt a keselykővel együtt az agyagpala terjed el. Ebbe esik a Vashegy, melynek kőzetei között gyakran kvarz-konglomerátok s többszínű homokos palák forúlnak elő. Ettől délnek Rákos, Répás és Ratkószuha irányában keskeny werfeni pala-öv vonúl, mely azonban Jolsvától keletnek is felbukkan és Hámosfalván túl a Sajó-völgyig terjed.

A másik triaszmész-öv Bugyikfalvától Hrussó és Ispánmező közt északnak, majd északkeletnek fordulva, szabálytalan alakban, keskeny szalagként vonúl Nandrásig és Jolsváig. Innen, Páskaháza felé hajolva, a Csetneki völgyig szélesedik ki úgy, hogy délen Horka, Beretke, Harkács, Visnyó és Borosznok alkotják határait. A Csetnek völgyét átlépvén, közte és a Sajó völgye között még egy háromszögalakú területet foglal el. Ez a pelsőczi Nagyhegy fensíkja.

Ratkólehotától Újvásárig s majdnem Ispánmezőig négyszögalakú homokkő-képződmény ékelődik e mész-övbe. Vele összefügg a Szkálnoktól kiinduló, Babaluska és Pádár közt keletnek vonuló, de Meleghegynél keskenyedő Trachyt formáczió. Tuffaszerű kövét Szkálnokon és Pokorágyon fejtik. Innen kezdve a Rima völgyéig nyúlik le a Diluvialis kavics-képződmény.

E szerint a csillám- és agyagpala, valamint a triaszmész-övek végigvonúlnak a megyén nyugatról keletre. A tág völgyeket s a lapályt neogen, negyedkori és áradmányi képződmények fedik. Jó agyag előfordúl Rozsnyó, Ochtina, Jolsva, Süvete, Licze, Perlász és Lévárt határában. A restéri és lubenyiki palás agyagot az érczolvasztókban használják. A mészkő aprószemű alakjai, mint márvány, Tiszolczon fehér, Ploszkón fekete, Jolsva vidékén tarka színben fordúlnak elő. Az ősmészkövet több helyen ipari czélokra égetik. Nagyrőcze nevezetessége a Rutil, mely azonban ritkán fordúl elő. Szkálnok és Pokorágy határában a fa- és a félopál gyakori.

A vasbányászatot évszázadok óta űzik Gömörben. A vashegyi és rákosi gazdag vaskőtelepek a triaszmészkővel övezett alunitos palába vannak ágyazva. Az agyaggal és kovafölddel kevert limonit vastartalma 40-45%. A hrádeki vasérztelepek keselykő és zsirkőpala anyakőzetben fekszenek. 23Vastartalmuk 40-55%, tetemes mennyiségű mangánnal keverve. A sebespataki, feketepataki és bisztrói telepekből 40-48% vastartalmú siderítet bányásznak.

Növényvilága az ugyanazon földrajzi szélesség alatt fekvő szomszéd szakaszok flórájával azonos. A magas hegyekkel borított északon alhavasi, alább hegyvidéi s lent síkvölgyi növényzet díszlik.

Nagyrőcze vidékén előfordúl az Arabis Halleri, Stellaria uliginosa, Spiraea Aruncus, Senecio viscosa, Pulsatilla alpina, Aconitum Stoerkianum, Lunaria incana, Sedum carpathicum, Cythisus capitatus, Vaccinium myrtillus és Vitis idea, Tofjeldia calyculata, Hieracium Schraderi, Scrophularia Scopolii, Stachys alpina, Epigonium Gmelinii, Crocus discolor. A Kakashegyen: Dianthus superbus és Carlina acaulis. Szkalkán: Pyrola umbellata, Lysimachia punctata. Ukorován: Cephalanthera rubra, C. parvifolia, Dentaria enneaphyllos, Crocus vernus a Vashegyen. Menyanthes trifoliata Vizesréten. Verbascum 24phlomoides Jolsván. Orchis coryophora, Galanthus nivalis, Luzula pilosa, Avena tenuis, Carex Schreberi, C. pilosa a jolsvai völgyön. Myricaria germanica, füzek közt a Murány-patak mentén és Ratkózdichavától lefelé a Balog-völgyben bőven. (Dr. Krcs.)

Geranium divarícatum, Alsine rubra, Melittis Melissophyllum, Aria nivea, Achillea ptarmica, Carduus personata, Cypripedium calceolus, Aspidium Thelypteris Nyerges tájékán. Circaea lutetiana, Adamantha Libanotis, Stachys alpina, Glechoma hirsuta, Neottia nidus avis Ivágyón. Atragene alpina, Spiraea Chamaedrifolia Radzimon. Erythronium denscanis Berzétén. Althaea officinalis Szalóczon. A pelsűczi Nagyhegy környékén: Lychnis coronaria, Hedera helix, Scorzonera purpurea, Corydalis capnoides, Orchis coryophora, Clematis recta, Helleborus viridis, Hypericum androsaemum, Sedum maximum, Nepeta catharia.

Míg a magaslatokat fenyvesek borítják, a Murány-völgytől lefelé már a lombosfák alkotnak nagy kiterjedésű erdőket; még pedig előbb a bükkösök, majd a tölgyesek az azokat kísérő cserjékkel. A gyümölcstermelés a murányi, csetneki völgyekben általában magas fokon áll s főleg az almafélék jól díszlenek. A Balog- és Túrócz-völgyön inkább a szilvafélék adnak bő termést. Szőlő csak az alsó Balog-völgyön terem. Rimaszombatban kipusztult. S míg északon a mezei termények: zab, burgonya, néhol árpa és rozs nyujtanak a föld népének táplálékot, addig az alsó Rima és a Sajó-völgy "aranykalászszal ékes".

Állattani szempontból szintén a szomszéd területek faunájára utalhatunk. A vadállomány erdőn, mezőn pusztúl. A meleghegyi vadaskertben őrzik a nemes és dámszarvast, de az őz és a vaddisznó is elég gyakori. Levonúl az alsó hegyek közé nagy ritkán a vadmacska és a borz is. A háziállatok közűl a nemesített lovak mind nagyobb értéket képviselnek a Rima és Sajó völgyén; úgy a szarvasmarha-, mint sertéstenyésztés is mindjobban fellendül. A hegyek bő táplálékot nyujtanak a juhnyájaknak.

A madárvilág eléggé gazdag. Dr. Lovassynak, a Felvidék kiváló megfigyelőjénak Nagyrőcze környékén végzett megfigyelései szerint megemlítjük a következőket: Fringilla serinus, Fr. montana, Coccothraustes vulgaris, Anthus arboreus, Erythallus rubecula Kakashegyen. Sylvia nisoria, S. cinerea, Turdus viscivorus, T. pilaris, T. torquatus, Troglodytes parvulus, Picus martius, Aquila naevia, Cinclus aquaticus, Saxicola rubicola, Tichodroma muraria, Parus ater, Bombycilla garrula, Lanius collurio, Cypselus apus Murány völgyén. Ide téved olykor a gólya, a bölömbika, sőt a házifecske, a fürj, a haris, a czitromsármány. Deresken: Coracias garrula, Csetneken: Strix flammea fordúl meg. Lombos erdei az éneklőknek kedves otthonuk.

Gyakoriak a sikló-fajok, a fürge- és a zöldgyík. A Sajónál előfordúl a közönséges teknős. Álló- és folyóvizeinkben a békákban nincs hiány. A balogi halastóban az Anodonta cygnea és smaragdina, folyókban az Unio pictorum. Erdőn, mezőn többféle héjatlan és héjas csiga; mocsarakban Bulimus, Limneus, Planorbis fordúlnak elő. A rovarvilág változatos s a nyugati határhegység faunájával egyező.

Az eddig történt kutatások jórészben hézagos eredményéből a vármegye természeti viszonyainak tiszta képét alig adhatjuk. Hegy- és vízrajzi leírása kiegészítésre szorúl. Klimatikus viszonyairól - egy-két évtizeden belől - csak Rimaszombatról, Rozsnyóról vannak adataink. Hálás feladat volna, meteorologiai észlelő állomások felállítása e vármegye területén. Ilyen állomásoknak alkalmas helyek: Fabova (erdőőri lak), Tiszolcz, Rimaszombat, Putnok, Tornallya, Pelsűcz, Rozsnyó, Dobsina, Nagyrőcze, Vashegy, Balog, Ajnácskő.

Földtani alakulatainak földerítését egyes pontokon a bányászatnak köszönjük. Botanikai tekintetben csak részleges eredményt mutathatunk fel. A legtöbb vidék nincs még kellően áttanulmányozva. Állatvilágának csak egyik részét ismerjük, a vadászat révén, de zoologiailag nincs feldolgozva. A megyei ornist egyesek részlettanulmányaiból ismerjük; de a többi osztályok felfedezése - némely spontán entómologiai kutatáson kívül - a jövő feladata lesz.