Nagyon meglepett e munka szerkesztőségének az a megtisztelő felszólítása, hogy Gömör-Kishont vármegye monografiájához én írjam meg az előszót. Hiszen köztudomású, hogy irodalmi téren nem működöm. Egyszer írtam ugyan egy könyvet, de azt, mint nemzetgazdasági munkát, csak a szakemberek ismerik; a mit pedig amerikai tanulmányútamon szerzett tapasztalataimról a lapokban közöltem, azt már régóta a feledés homálya borítja, mert hiszen ennek is már több, mint húsz éve. E felszólítás tehát csakis mint olyan gömöri embert érhetett, a kinek az ősei, századok óta, mindenkoron hű fiai voltak ennek az áldott vármegyének, s a ki ma is itt él, e vármegye földjén, és jóban, rosszban össze van forrva annak jóravaló lakosaival. Mindez kötelességemmé teszi, hogy a megtisztelő felszólításnak engedjek és az előszót megírjam.

Mi gömöriek szeretjük szűkebb hazánkat "Kis-Magyarországnak" nevezni, mert a mi kincsek hazánk egyes vidékein elszórva találhatók, azok mind megvannak nálunk - kicsiben.

A történet tanítja, hogy e vármegye mindenkor hű és számottevő része volt e hazának és a jóból, rosszból egyaránt kivette a maga részét. Az is köztudomású, hogy legnagyobb királyunk: Mátyás az igazságos, többször és szívesen időzött vármegyénk területén, a mikor országos gondjaitól szabadulhatott. Később, mikor török iga alá került a vármegye déli része, ezzel is allegorizálta Magyarország akkori állapotát. A Rákóczy-féle szabadságharcz idejében is mindig hű képét tüntette fel vármegyénk az összhaza politikai helyzetének és II. Rákóczy Ferencz jó ideig innen, Gömör vármegyéből, Rozsnyóról intézte a szabadságharcz ügyeit. Mindezekről érdekes, összehasonlító tanulmányt lehetne írni és jó magam is alig tudnék ellentállani annak a vágynak, hogy önkéntelenül feltörő gondolataimat tovább fejtsem, ha feladatom kerete ezt megengedné és ha e monografia történetírója azt már meg nem tette volna.

És ha visszatekintek vármegyénk multjába, óriási temető tárul fel előttem. Ott porlad a mult, melyre a ma épült. Ott alusszák örök álmukat a hatalmas olygarchák: a pelsőczi Bebekek, az országos szerepű serkei Lórántffyak, a tudományokat pártoló osgyáni Bakosok, a fél vármegyét birtokló Derencsényiek, a szépséges Széchy Mária, a bátor és ügyes Wesselényi, a vitéz Feledyek, a királyhű Koháryak, az erőszakos és rettegett Basók, a családalapító és birtokszerző Jánosfalvyak, Orlayak, Szkárosyak, Bátkayak, Hangonyiak, Jolsvayak, Bejeyek, Fügedyek, Rokkfalussyak, Recskyek, Uzák, Pokorágyiak, Giczeyek, Plettrichek, Méhyek, Kerepeczyek, Sánkfalvyak, Jánossyak, Jánokyak, Jákófyak, Rimayak, Csoltóyak, Sztárnyayak, Zabaryak, Korponayak és mások, a kik mind kipusztultak, de a kik számos jeles férfiút adtak az országnak és vitézségükkel meg tudták védelmezni utódaik, a mai nemzedék számára ezt a honfivérrel szentelt földet.

De a multba tekintő lelki szemeim előtt az enyészetnek és a pusztulásnak egy másik, borzalommal teljes képe tárul fel. Látom a tatárok, a törökök és a husziták vad hordáit végigszáguldani szép vármegyénk dús rónáin, völgyein, kincsekben gazdag hegyei között, és nyomukban virágzó falvak és nagy községek tünnek el a föld szinéről. Hova lett Peszéte, Daruság, Márkréte, Bődfalva, Tama, Czomporháza, Kabalaszó, Barátony, Irmes, Zágrágy, Bagaly, Kökényes, Erdőszád, Tukaj, Kornalippa, Bablikó, Dapsa, Pokajfalva, Sarló, Hermanháza, Stebvár, Polyánfalva, Venécze, Szentgyörgy, Szlatina, Kórógy, Rogas, Kuslód, Elekesfölde, Kornutfalva, Igálom, Cselén, Serész, Czéncz, Pingfalva, Azajnok, Főczénháza, stb., stb.? Mindmegannyi virágzó község hajdan, ma pedig jó, ha egyiknek-másiknak egy-egy dűlőnév őrzi az emlékét. Ez a sor sem teljes és ezeken kívül is még hány pusztánk és tanyánk van, a melyeknek a helyén hajdan virágzó községek állottak?

Ez a tegnap, a melynek a romjain a ma épült. Lássuk tehát a jelent.

Hogy Gömör vármegye Magyarország kicsiben, azt minden téren láthatjuk. Van itt a túlnyomóan tiszta magyar faj és a barkó mellett német és különösen a tótnak minden árnyalata és a vallásfelekezetek mindenféle hitágazata. A vármegye felső részét szegélyező és azt Szepes és Zólyom vármegyéktől elválasztó hegységek a nemes és hasznos érczek kifogyhatatlan mennyiségét rejtik méhükben; lent pedig, a völgyekben és halmokon, jó bor és kitünő búza terem. A területén eredő folyókban van hala bőven, patakjaiban a pisztráng még bővebben. Vannak áldásos gyógyfürdői, ásványvizei, kitünő hegyi forrásai. Vannak országos hírű, történelmi nevezetességű műemlékei, világhírű természeti csodái, ritkaságai, vadregényes tájai, a melyeket megyebeli költők énekeltek meg. Van, különösen a magyar vidékeken, jó, daliás népe, a melyből a "vörössapkások" hőseit toborzották. Vannak - és ebben is sok más vármegyét túlszárnyal - mintaszerű tanintézetei ifjak és leányok oktatására; népnevelése is kitünő, azonképen emberbaráti és egészségügyi intézményei is. Van kiterjedt bánya- és vasipara s nagy gyáripara. A dernői vasgyárnak maig is büszkesége, hogy a főváros első, monumentális lánczhidjához vasgerendákat szolgáltatott. Van élénk kereskedelme, kiváló szarvasmarha-, juh- és lótenyésztése, elsőrendű úthálózata, bánya-, sikló- és sodronypályája, ipari és állami vasútja, a melynek Tiszolcztól Breznóbányáig vezető vonalrésze, nem tekintve a gyönyörű, vadregényes tájat, a melyen áthalad és a mely páratlan a maga nemében, az ott alkalmazott és bevált technikai vívmány tekintetében is unikum.

És van erdősége, annyi és olyan, hogy messze földön ritkítja párját. Szándékosan hagytam utoljára az erdőt, hogy e kedves tárgyamnál annál tovább időzhessek. Az erdő nem csupán azért becses előttem, mert jótékony hatása van az éghajlati viszonyokra, mert mérsékli az esőnek és a hóvíznek a völgyekbe való áradását, és mert okszerű gazdálkodás mellett szép hasznot is hajt, hanem azért is, mert gyermekkorom óta benne élvén, alkalmam volt azt megismerni és megszeretni. Az az ember idegeit annyira megnyugtató, jótékony érzés sehol másutt fel nem található, mint ozondús erdőségeink csendjében, a fák és a lombok változatosságában, a tisztások növényzetének színpompájában, a véletlenül meglepett és megfigyelt madár- és állatvilágban. Mindez mindenkor tiszta, zavartalan élvezetet szerzett nékem és üdítőleg hatott testemre, lelkemre egyaránt.

És nincs is jobb, férfiasabb és testedzőbb szórakozás, mint a vadászat ezekben az előttem annyira kedvelt gömöri hegyekben és erdőkben. Hazánk többi rengetegei fölött az a rendkívüli előnyük, hogy könnyen hozzáférhetők. Vannak medvetanyák, a melyek lakásomtól fél óra, egy óra és másfél óra alatt kényelmesen megközelíthetők, nem is szólva a meghonosított ritka és nemes vadakról, melyeknek elejtése minden igazi vadásznak legfőbb ambicziója.

A vadászatot azonfelül a legjobb módnak és eszköznek tekintem, elpuhult korunk előkelő ifjainak regenerálására, ha nekik alkalmat nyújtunk, hogy e testet és lelket edző sportot gyakorolják, és a mi ezzel együtt jár, meg is kedveljék. Nem tekintve a társas hajtóvadászatokat, itt a hegyekben mégis csak a cserkészet az, a mely egész embert: vadászembert kíván, a ki az évszakra való tekintet nélkül, hajnal előtt indul a rengetegbe egyedül, ha pedig idegen, útmutatóul legfeljebb egy erdőőrrel kísérteti magát. Ez a cserkészet eltart néha naplementéig. A bőséges, kitünő italt nyujtó helyi források oly étvágyat gerjesztenek, hogy déltájban, a zsebből előszedett kenyérdarab éhségcsillapító hatása csakhamar elenyészik s a mikor van, az erdő gyümölcséhez is folyamodik a vadászember, a ki a fáradságon kívül oly érzéssel is megismerkedik, mely kellemetlen ugyan, de jó, ha ismerjük és tűrni tudjuk: az éhséggel. Azt mondanom sem kell, hogy - a mi elég gyakran megtörténik gömöri hegyeinkben, - ha hirtelen, közvetetlen közelben egy medve vagy egy hatalmas vadkan toppan eléje, ez ugyancsak próbára teszi idegeit és alkalmat nyújt néki arra, hogy a harczot a bátor férfiúhoz méltó ellenféllel felvegye. A hegyi vadász tehát nem puhulhat el, mert lépten-nyomon gyakorolja a férfierőt izmosító testedzések majdnem minden nemét s ezeket a folytonosan növekedő és leírhatatlan élvezetet nyujtó vadász-szenvedély hatása alatt, a hol csak lehet, felkeresi, testi és szellemi épségének javára.

Abba hagyom azonban kedvencz tárgyamat, melyről még igen sokat óhajtanék és tudnék is elmondani, mert teret akarok nyerni, hogy egyet-mást vármegyénk fejlődése és felvirágzása érdekében, legalább röviden, érinthessek.

Kétségbe nem vonható, hogy minden téren haladunk a korral előre. Azonban egy alig menthető hibánk is van, hogy vármegyénk páratlan természeti kincsei, ritkaságai: az aggteleki cseppkőbarlang, a dobsinai jégbarlang, a sztraczenai, a szádelői völgyek, stb. nehezen hozzáférhetők. A mi ez irányban eddigelé történt, nem elég; sok még itt a teendő. Ásványvizeink, gyógyfürdőink, - az egy csízit kivéve - nem képesek fellendülni, mert magunk sem pártoljuk azokat, sőt szemet húnyunk az azokra hátrányos, a látogatókat elidegenítő, kis jóakarattal eltávolítható állapotok fölött. Vármegyénk felső részének kies tájai, kitünő, ozondús hegyi levegőjükkel a legalkalmasabbak lennének nyaralótelepek, üdülő-helyek megteremtésére s tekintve enyhébb éghajlatunkat, mindenesetre jobbak, mint a Felvidék bármely más, felkapott, de zord éghajlatú vidékei. E tekintetben is mulasztás terhel bennünket. Nincs meg nálunk a szükséges vállalkozó szellem, mely megelégedve a tisztességes polgári haszonnal, kiaknázná azokat a tényezőket, a melyek vármegyénk jólétének biztosítására önmaguktól kinálkoznak.

Sok egyéb tolul még önkéntelenül is elmémbe, vármegyénk felvirágoztatása érdekében, de hát mindent úgy sem érhetünk el egyszerre, minek következtében, cum grano salis, csak a legéletbevágóbb feladatok rövid érintésére kellett szorítkoznom. Azután meg e nagybecsű monografia lapjaiból sem akarok többet a magam számára lefoglalni. Azzal fejezem be tehát soraimat, hogy a "Magyarország Vármegyéi és Városai" irodalmi vállalat tisztelt szerkesztő bizottságának eddigelé elért szép sikereihez szerencsét kivánok és azt óhajtom, hogy Gömör-Kishont vármegye monografiája e sikereket még inkább öregbítse.