A Tiszáninneni reformátusok - a magyar haza területén - legkésőbb szervezkedtek szuperintendencziává. Az 1734-ik évben Hernád-Németiben (Zemplénmegye) tartott összejövetelen választották az első püspököt, Szentgyörgyi Sámuel rimaszombati lelkész személyében. Jóllehet a Tiszán innen levő négy traktust (ú. m. a borsod-gömörit, az abaújit, a zemplénit és ungit, melyek unióban éltek együtt püspök nélkül), már I. Rákóczy György felhívta volt, az 1646-iki szatmár-németi zsinat határozata értelmében, hogy püspököt válaszszanak, azonban e felhívásnak nem tettek eleget, tudván azt, hogy a czentralizáczió nem kedvez az autonomikus jogoknak, hanem 1648 június 20-án Sárospatakon tartott közzsinatban, a négy traktus az unió pontozatait szorosabban körvonalozta.

A nagyemlékezetű, 1791-iki budai zsinat mondta ki az egyházmegyék és egyházkerületek czélszerűbb beosztásának szükséges voltát s ennek következtében az óriás területen (hét vármegye) fekvő borsod-gömöri traktus 1799-ben, a vármegyék határvonalainak megfelelően, négy egyházmegyére vagy esperességre oszlott fel s ekkor nyerte a gömöri ref. egyházmegye is mai alakját és kiterjedését, szorítkozván kizárólag Gömör-Kishont vármegye területére. Mivel azonban a régi Kishont területén csupán két ref. egyházközség található (Rimaszombat és Zeherje-Pokorágy), a többi pedig valamennyi Gömör vármegye területére esik, az 1799-ben született új traktus a "gömöri ref. egyházmegye" nevet vette fel.

Első esperese volt Szentkirályszabadi Szőke Ferencz, szintén rimaszombati lelkész, a tiszáninneni egyházkerület generális nótáriusa s 1792-től a volt borsod-gömöri traktusnak is esperese, a rimaszombati ref. anyaszentegyháznak az 1771-iki nagy romlás után halhatatlan újjáteremtője. Koadjutor kúrátora lett Fáy Benedek giczei földbirtokos; főjegyzője Patay István Jánosi lelkész.

Miután e vállalat beosztása és intencziója szerint, az egyházmegye előbbi multjára e fejezetben nem terjeszkedhetünk ki, mert azt már a vármegye általános történeti része tárgyalja, csak a szervezet, a közigazgatás s annak keretében néhány nagyobb fontosságú s maradandóbb életű esemény vázolására szorítkozunk.

A különálló gömöri traktus első közgyűlését 1799 szeptember 26-án Pelsőcz városában tartotta meg, a hol az egyházmegyét két járásba osztották be: a pelsőczibe és szombatiba; elhatározták a budai kánonoknak a kebelbeli papok számára való kinyomatását s megállapították az assessorok (tanácsbírák) számát, ötöt-ötöt választván mind a prédikátori, mind a világi rendből.

A gyülekezetek szavazatával első tanácsbírákká megválasztattak a lelkészek közül: Molnár István, Szeőcs István, B. Kovács István, Báthory István, Harangozó Miklós és kisegítőképen Boros Sámuel. A világiak közül: tornalyai Tornallyay Károly, kövecsesi Dancs György, runyai Zsoldos Péter, runyai Bornemisza István és Lévay Kós István.

A két járásra való felosztás alig néhány év mulva már módosulást szenvedett s Szőke Ferencz esperes indítványára a mai napig is meglevő rimaszombati, pelsőczi, tornallyai és putnoki járás kerekíttetett ki, összesen 42 425anyaegyházzal. Az anyaegyházak száma ma is csak 44. Bár volt idő, a mikor - régi, a XVI. század második s a XVII. század első feléből fanmaradt visitationalis jegyzőkönyvek tanúsága szerint - felül volt a hatvanon a helvét hitvallásu gyülekezetek száma s a százbérczü Gömör bájos völgyeiben, a merre csak a magyar szó csendült, a magyarnyelvű községek egytől egyig Kálvin követői valának és sem róm. katholikus, sem ág. h. evangélikus közöttük nem találtatott. Református volt Abafalva, Bánréve, Csoltó, Dobócza, Deresk, Füge, Gesztete, Gömör-Panyit, Harkács, Kerepecz, Licze, Lőkösháza, Meleghegy, Málé, Méhi, Osgyán, Perjése, Püspöki, Sánkfala, Sajó-Gömör, Velkenye. Csak volt. Ma egyik sem az, s a magyar vallásnak egyikben-másikban csak hírmondója akad.

E gyülekezetek igazgatása, vagyis az egyházmegye szervezete, kezdetben határozottan hierarchiai és arisztokratikus szellemű és egyáltalán nem szabadelvü, nem képviseleti. Az egyházmegyei gyűlések szinte despota módra rendelkeznek és uralkodnak. S e gyűléseken a világi elemet - még az assessorokat is - nem szívesen látják, sokszor meg se hívják. Az eklézsiák küldötteit, sőt a lelkészeket is, a tanácskozóhelyiségből kizárják s a tanácskozás nyilvánosságát meg nem engedik. Az esperes és a papi assessorok kezében van minden jog és minden hatalom. Ők kötnek és oldanak, fegyelmeznek papokat és tanítókat, egyes tagokat és egész gyülekezeteket. Censealják és szigorúan ellenőrzik az ifjú lelkészek tudományos készültségét, könyvtárát és egyházi beszédeit s a "papmarasztásnak" e sajnálatos korszakában ők rendelik - sokszor a gyülekezet akarata ellenére - az egyes egyházközségekbe az oda illő és oda érdemes prédikátorokat. Tehát mai egyházi életünk és egyháztársadalmunk két nagyfontosságú, talán legégetőbb kérdését, az egyházfegyelmezést s a lelkészválasztást és az azzal járó visszaélések megszüntetését, ők már a maguk módja és bölcsessége szerint, koruk szükségeinek megfelelően, megoldották.

Az 1848-iki márczius lélek-üde fuvallata azonban az egyházi téren is megérintette a lelkeket s fölkeltette a vágyat és törekvést az egyházi szervezetnek őspresbiteri, vagyis demokratikusabb megújhodása iránt. A papi vaskalapos consistorium képviseleti közgyűléssé alakult át, a melyen minden papnak, tanítónak s minden gyülekezet küldöttének tanácskozási joga volt. Az 1881-ik évi debreczeni s az 1891-ik évi budapesti zsinat aztán ezt a demokratikusabb szervezetet törvénybe is iktatta s egész egyházalkotmányunkat a zsinat-presbiteri, vagyis képviseleti rendszer szellemében alakította át.

Az egyházmegyét önálló élete, vagyis 1799 óta nyolcz esperes és 10 gondnok kormányozta, a kik közül, kiváló kormányzói képességeiknél fogva, kimagasodtak a nagy szervező Szőke Ferencz, a költői lelkű Terhes Sámuel, a puritán életű és jellemű Török József, Szentpétery Sámuel, a "nagy aggastyán" és a fáradhatatlan Nagy Pál esperesek; a gondnokok közül pedig a páratlan buzgóságú Losonczy László, a példás szorgalmú Tornallyay Károly, az erélyes Fáy Gusztáv, a nemeslelkű Ragályi Ferdinánd s a felejthetetlen Csider Károly.

Az egyházmegye jelenlegi kormányzói: Nagy Pál esperes, kinek 1901-ben 50 éves papi és 20 éves esperesi jubeliumát ünnepelték, meg a hozzá fiui ragaszkodással viseltető lelkészek és világiak, és Farkas Ábrahám gondnok, ki 11 év óta áll a gömöri egyházmegye élén.

Tanácsbírák: Csabay Pál balogi, Ruszkay Gyula jánosi, Kupay Dénes vályi, Czinke István rimaszombati, Sághy Sándor bejei és Hubay Lajos alsószuhai lelkészek, Bornemisza István, Tornallyay Zoltán, báró Nyáry Sándor, Máriássy Andor, Bornemisza László, Lukács Géza világiak. - Főjegyző: Vallay László rimazsécsi lelkész és Osváth Dániel főszolgabíró. Aljegyzők: Buzi Márton kövecsesi, Pósa Lajos radnóti lelkész és dr. Veres Samu főgimnáziumi tanár. Ügyvédek: Molnár József és dr. Baksay Dezső. - A tanítóegyesület elnöke: Szombathy Pál poszobai tanító.

A tekintélyesebb gyülekezetek helye részint helyzetöknél és lélekszámuknál, részint multjuknál vagy virágzó egyházi életöknél fogva: Rimaszombat, Pelsőcz, Balog, Putnok, Hanva, Jánosi, Serke, Simoni, Rimaszécs.

A reformátusok összes száma a vármegye egész területén: 34,707 lélek. Ebből legtöbb esik a tornallyai járásra (14,868 lélek) és legkevesebb a garamvölgyi járásokra (11 lélek). A rendes lelkészi állások száma 45, a tanítói 426állásoké 67. Az iskolák kiváló jó hírnek örvendenek. Református iskolaköteles gyermek van 3287 s ebből oktatásban részesűl 3226. Ismétlő iskolaköteles 1312. Oktatásban részesül: 1220. Közgyűléseit az egyházmegye egész a mult század lealkonyodásáig, vagyis 1899-ig, minden évben más-más gyülekezetben tartotta. Az ezzel járó kellemetlenséget azonban végre is megelégelte a több kényelemhez és könnyebb közlekedéshez szoktatott közönség s az 1900-ik évtől kezdve a vasúti vonalak mentén fekvő Rimaszombat, Rimaszécs, Putnok, Tornallya, Pelsőcz és Rozsnyó városokat jelölte ki jövendő közgyűlései állandó helyéül.

A szellemi élet ápolására, a közművelődés és az általános érzelmi színvonal emelésére szolgálnak a nagyszámú énekkarok, könyvtárak és olvasó egyesületek. Alig van az egyházmegyében ref. gyülekezet, mely ezek közül egyikkel vagy másikkal ne dicsekedhetnék. Magának az egyházmegyének is, mint testületnek, nagyértékű, tudományos könyvtára van Tornallyán, mint központon elhelyezve. E könyvtár mintegy 10,000 korona tőkével is rendelkezik.

A jótékonyság, a humanizmus szolgálatában áll a "Lelkészi özvegy és árva gyámintézet" s a "Tanítói gyámintézet." Amannak ez idő szerinti alaptőkéje 70,000 kor., emezé 50,000.

Az összes egyházközségek tőkevagyona körülbelül negyedfélszázezer korona. Az egyházmegyéé 40,000 korona, melynek kamataiból a gyűléstartás s általában az egyházi közigazgatás költségei fedeztetnek.

Az egyházmegye kebelében fennáll az egyesült prot. gimnázium is, a melynek egyik fentartó tulajdonosa a rimaszombati ref. egyházközség. A rimaszombati ref. egyház, mint ilyen is (de mint a vármegye székhelyén fekvő is) megérdemli, hogy róla kissé bővebben is megemlékezzünk.

Egyike Magyarország legrégibb s küzdelmektől és fájdalomtól megszentelt emlékű protestáns gyülekezeteinek. Itt, a nemzetiségi határszélen, a magyarságnak is egyik erős védelmező bástyája s az evangyeliomi igazságoknak, századok óta már egyik legjelentékenyebb világító tornya. A német nyelvű bányavárosokhoz való közelségénél s velök való összeköttetéseinél fogva a reformátori iratok és eszmék korán útat találtak Rimaszombatba is, úgy, hogy a magyar nyelvű városok közül talán a legelső, melyet az evangyéliom új világossága (már a mohácsi vész előtt) beragyogott. Eleinte, természetesen, a wittenbergi, de csakhamar a zürichi és genfi kiáltó szó is elhatott hozzája s Rimaszombat is, ép úgy, mint a magyarnyelvű községek általában a Tisza vidékén, a helvét hitvallás zászlója alá sorakozott. Kizárólagos kálvinista jellegét meg is tartotta egészen a XVIII. század alkonyáig. Akkor azonban Bányai László érseki helyettes, 1768-ban, két misszionáriust küldött a felső Rima-völgybe azzal az utasítással, hogy kötelességök leend azokat, a kik "az idvezitő igaz hitet elhagyván, protestánsokká lettek, teljes erővel észretéríteni." Ennek aztán az lett a szomorú következménye, hogy a békességökben megháborított rimaszombatiak a két térítőt a város falai közül kiűzvén, az 1771-ik évben tőlük a vallás szabad gyakorlásának joga a templommal és iskolákkal együtt büntetésből elvétetett, a lelkészek, tanítók, tanulók a városból elűzettek s az egyháznak összes ingó és ingatlan javai (épületei, földei, harangjai, szentedényei, alapítványai, s anya- és jegyzőkönyvei) elkoboztattak s - az anyakönyv kivételével, melyet 1889-ben szerzett vissza Schopper rozsnyói püspöktől Csider Károly akkori főgondnok - mai napig sem adattak vissza.

Tizenkét évig tartott az árvaság, a mely idő alatt a pásztor nélküli nyáj a szomszéd Jánosiban és Zeherjén elégítette ki vasárnaponként lelki szükségeit, ott kereszteltette és anyakönyveztette újszülött gyermekeit, míg aztán II. József 1783 augusztus 10-én kiadott rendeletével megengedte a templom és iskolaépítést s lelkész és tanítók hívhatását.

Alig néhány hó lefolyása után élt is az engedelemmel az örvendező gyülekezet s lelkipásztorául megválasztotta a pestmegyei Gomba községből Szőke Ferenczet, a gondviselésszerű férfiút, kinek bölcs vezérlete alatt újrateremtette mind azt, a mit elveszített.

A következő év tavaszán (1784. április 10) megvetik a mai hatalmas templom alapját s három év alatt be is végzik annak építését. Majd iskolaépítésbe 427kezdenek s a jelenlegi telken, 1801-ben, hajlékot emelnek a később 8 osztályúvá s egyesült protestánssá lett, ref. gimnáziumnak. Az áldozatkészség forrásai és kegyes alapítványok táplálják a gyülekezet növekvő erejét.

Az áldozatkészek között első helyen áll egy egyszerű, igénytelen iparos: Szijjártó István, a ki a templomépítéshez egymaga 20,000, az iskolához 5000, a lelkészek jövedelmének alapjához 2000, s a középső harang öntési költségeihez pedig 600 forint adománynyal járult. Nevét egy utcza őrzi Rimaszombatban; a ref. egyházban azonban csak régi, rejtett s egyre halványodó feljegyzések.

E gyülekezet életében nevezetes fordulópontot alkot még az 1848-ik év, a mikor a testvériség melege járta át a város lakosainak szívét s egyértelemmel elhatározták, hogy az összes felekezetek papjainak s tanítóinak fizetését, tehát a reformátusokét is, a város vállalja magára. S ezt mind a mai napig példás pontossággal teljesíti is.

Rimaszombat nagy papjai közül egyháztörténelmi vagy irodalomtörténeti jelentőségre emelkedtek: Paksi György (1632-1643), ki Kecskeméten, a hol előbb hivataloskodott, püspökséget is viselt. Harsányi Móricz István (1643-1691), ki négy évig szenvedett bujdosásban és gályarabságban. Szentgyörgyi Sámuel (1731-1745) esperes és a tiszáninneni kerület első püspöke, Szőke Ferencz (1783-1806), Terhes Sámuel költő és esperes (1836-1857). Elemi iskolát az egyház ma már nem tart fenn. Fiuiskoláját 1873-ban, leányiskoláját 1890-ben községivé engedte át. Ma az iskolák Rimaszombatban mind államiak.

Van a gyülekezetnek két rendes lelkésze, segédlelkésze, énekvezére, és iparostanulókat védő egyesülete.

Vagyona földben, pénzben és épületben (a templom értékét nem számítva) mintegy 150,000 korona. Lélekszáma: 1869.

Az egyházi élet azonban - fájdalom - itt is hanyatlóban van, mint jóformán az egész egyházmegye területén. A korszellem, az anyagi aláhanyatlás s a megélhetés nehézsége a lelkiekben is érezteti romboló hatását. Gyülekezeteink legnagyobb részében már teljesen szünetel a hétköznapi isteni tisztelet. A vasárnapit is egyre gyérülőbb közönség látogatja. A lelkészi testületben megvan a buzgó törekvés e szomorú jelenségek orvoslására. Van szervezett papi értekezlet, mely évenkint, kisebb szakaszokra oszolva is, egyetemesen is összejöveteleket tart s eszmecserék és felolvasások útján igyekszik a tiszttársak lelkében a buzgóság tűzét éleszteni, egymást útbaigazítani s a sikeres működésnek úgy tudományos, mint gyakorlati eszközét megtalálni.