Az ágostai evangélikusok önálló egyházzá csak az 1800-as esztendők első tizedében tömörülnek. E munkájukat hathatósan előkészítette s elősegítette az 1751-iki telepítés Nagyvárad közelében, Ér-Olasziban.

Nevezetesen a XVII. század zivatarai nagy mértékben sujtották e vidéket. Ér-Olaszi elpusztult, de a község egyik lutheránus földesura, Dráveczky László, cs. kir. alezredes, buzgó gondoskodása ismét életre kelti az elpusztult helyet, midőn a Rajna vidékéről s Németország egyes vidékeiről az 1751-ik évben számos német családot telepít oda, kiket ebben a Szilágyságból s Erdélyből jöttek követnek. A Németországból települtek Luther buzgó hívei valának, mert egy Visner Sámuel nevezetü tanítót is hoznak magukkal, ki őket s gyermekeiket hitükben erősítse és oktassa. A többi telepesek Kálvin követői voltak s nekik is volt tanítómesterük. Hogy pedig az evang. hívek voltak a telepítéskor többségben, mutatja a helység akkori elnevezése is: Sváb-Olaszi. A telepesek csakhamar templom és iskola építéséről kezdenek gondoskodni. A szükséges telket földesuruktól kapják s 1757-ben fölépítik, bár szegényes, fából és sárból épült templomukat, mellette az iskolával. Jön azután József császár pátense, mely a már-már pusztuló protestantizmust új életre kelti. A sváb-olaszi evangélikusok 1783-ban Bihar vármegyéjéhez folyamodványt nyújtanak be, hogy lelkipásztort hívhassanak maguknak. Folyamodványuk a következő 1784-ben kedvezően intéztetik el s két év mulva lelkészökül Zsolnai Andrást meg is választják.

Az 1830-as években zavar, bomlás áll be az egyházban. Hívei számban mindinkább fogynak, vagyonukban szegényednek. Papjukat, tanitójukat alig tudják már fizetni, úgy hogy Rőczey János 1844-ben kénytelen volt elhagyni őket. A pásztor nélküli nyáj egyideig csak összeverődik templomában, hol minden második vasárnap a mindinkább erősbödő ref. egyház lelkésze hirdeti előttük az igét, míg végre a már csak 86 lélekra leapadt egyház az 1855-ik évben beleolvad a ref. egyházba.

Zsolnay Andráson kívül mint lelkészek működtek még: Belánszky József, Bartsch András, Hlovyk Ádám s végre Rőczey János.

Majdnem egyidőben a Sváb-Olaszi ev. egyház alakulásával tömörülnek Nagyváradon is az ev. hívek, kik évről-évre szaporodnak s anyagilag is gyarapodnak.

Eleinte magánházaknál tartanak istentiszteletet, majd az 1784. évben az itt állomásozó gr. Siskovics-féle gyalogezred ezredese és parancsnoka, Tóth György s neje aszódi báró Podmaniczky Johannának buzgósága folytán a vár első számu pavillonjának egyik nagy szobájában tartatik az istentisztelet. A hívek azonban nem sokáig örvendhettek a magas pártfogásnak, mert az ezred-parancsnok áthelyezése következtében a várbeli istentiszteletek megszüntek. Ujból magánházaknál tartottak vallásos istentiszteleteket és előbb Hoffman János városi bíró, majd Urbányi rézműves, majd pedig Hoffman özvegye, szül. Kelner Zsófia s utána fiai: János és Sámuel, bocsátják házukat a hívek rendelkezésére, hol a sváb-olaszi ev. lelkész: Belánszky József német prédikáczióit hallgatják.

1808-ban Fidy István, a város tekintélyes polgára és az egyház kurátora és képviselője, teljes erővel törekszik megvalósítani azt, hogy az ev. hívek a saját templomukban imádhassák az Istent. Utána is néz egy erre 438alkalmas teleknek s azt Bereczky Ferencz és Máté Erzsébet körös-utczai telkében találja meg. A szóbeli alkut 4000 R. forintban meg is kötik s 1809. június 3-án folyamodnak a róm. kaht. káptalanhoz mint földesúrhoz, és a városi hatósághoz, hogy az alkut törvényersen is foganatosíthassák. A város június 9-én tartott ülésében megengedi, hogy iskolának és oratoriumnak való házat vehessenek: "a felséges királyi rendeletek megtartása mellett." A káptalan érdemlegesen csak július 15-én felel, még pedig elutasítólag, mivel: "Az esedezőknek száma ez idő szerint oly kevés, hogy kérésöket az 1791. év 26 articulusa értelmében, nagyobb megterheltetések nélkül teljesíteni nem lehet."

Még e válaszok le sem érkeztek, bízva igaz és jogos kérésök kedvező elintézésében Fidy István, Brosch Jakab, Tverdon István s Péchy Pál megkötik, aláírják a vételári szerződést az egyház nevében s június 6-án 1000 R.- forintokat ki is fizetnek, július 29-én a második részletet, 700 R. frtot. E közben Bereczky hitelezői megtudják az adást-vevést, azonnal a városi magisztrátushoz fordulnak ama kérésükkel, hogy a július 31-én esedékes 2000 R. forintot foglalják le követeléseik kiegyenlítésére. A város teljesíti is kérésüket. Ámde ekkor Bereczkyné, ki a házat hozománynak s így teljesen sajátjának állítja, perrel támadja meg az egyházat, mint szerződésszegőt s nem is hajlandó már házát az egyháznak eladni, mivel a káptalan sem egyezett bele a vételbe. Csak nehezítette a helyzetet, hogy a káptalan 1810. február 13-án tartott úri székében Bereczkyné ügyét (ki különben férjével együtt ref. volt) magáévá tette s feloldotta a kötött szerződés alól. Az evangélikusok ekkor a vármegyére vitték ügyöket s Bihar vármegye nemes gondolkozásáról tesz tanúságot, midőn 1810. szept. 5-én tartott törvényszékének határozata értelmében: "A város sententiája jóváhagyatik és ezen per executió végett visszaküldetik." A ház hivatalos átadása a városi esküdtek által 1811. január 29-én foganatosíttatott, február 12-én pedig Bereczky és neje kiköltöztek belőle.

Az így birtokba vett házban a legelső istentiszteleti összejövetel 1811. február 17-én volt. Csak egyet fájlaltak, hogy a sváb-olaszi lelkész, Belánszky József, épp ez időben halt meg. Hosszas utánjárás után végre a sváb-olasziak meghívását Bartsch András nagykárolyi lelkész elfogadja s így a n.-váradi egyház is rendszeres lelkigondozás alá kerül. A legelső rendszeres istentiszteletet 1811. május 31-én tartották, Bartsch András sváb-olaszi lelkészszel.

Azonban nagy veszedelem fenyegette ismét a hívek minden eddigi hitbeli fáradozását. A káptalan ugyanis még márczius 23-án fölterjesztést intézett a királyhoz, hogy rezervált jogánál fogva semmisítse meg az ev. hívek házvételi szerződését helybenhagyó vármegyei határozatot, mivel földesúri jogain ezáltal sérelem esett. S a kanczellária április 22-én csakugyan le is küldi megsemmisítő határozatát, mely július 1-ső napjaiban közöltetik Fidy Istvánnal. Fidy nem retten vissza. Nagy tudással, körültekintéssel szerkeszti meg latin nyelven észrevételeit a káptalan fölterjesztésére s július 9-én benyújtja ezt a vármegyéhez, 14-én pedig ő felségéhez ír fel német nyelven. Fidy nagy tapintatáról tesz tanúságot, hogy az utóbbi felfolyamodást Wechter szuperintendens és egyházi tanácsosnak küldi, hogy ő, vagy benedekfalvi Kiszely Pál vagy Rozinay György udvari agensek által juttassa a király kezéhez. Hogy pedig az egyház e felfolyamodása kedvezően intéztetett el, abból következtethetjük, mert ezután a káptalan nem zaklatta többé a híveket.

Fidynek legelső gondja volt, hogy rendes imaházat építhessen. Adakozásra szólítja fel az egyháztagokat, minek szép eredménye lehetett, mert már 1811. julius 29-én letétetheti a még most is fennálló imaház alapkövét.

Második főgondja az egyház anyásítása, lelkészszel való ellátása volt. Megkeresi ez okból az esperességet, 1812. május 12-én pedig a vármegyét, hogy vizsgálnák meg az egyházi állapotot, képes-e egy lelkészt tisztességesen eltartani. Az esperesség május 26-án megjelenik Nagyváradon Nagy Sámuel nyiregyházai lelkész, Szirmay Ádám felügyelő és Kovács András kiküldött személyében s megengedi az anyásítást. A vármegye pedig megengedi az önálló lelkészséget 1812.augusztus 6-án kelt végzésével.

Az első lelkész a kassai születésü, akkor Tordán (Erdély) lelkészkedő Greskovits József, ki 1813. június 13-án tartotta beköszöntő beszédjét.

439Greskovits első gondját egy kántor-tanítói állás szervezése képezte. Beiktatása után való napon, június 14-én tartott egyházgyűlésből kifolyólag ez állásra a városban nevelősködő Palánszky György hivatott meg s így ő lett az egyház legelső rendes tanítója, viselvén e tisztet 1813-1827-ig.

Mint nevezetesebb mozzanatot meg kell említeni Greskovits idejéből, hogy 1822. június 13-14-én tartatott meg az első esperességi gyűlés az egyházban; 1824. május 28-29. napjain pedig canonica visitatiót tartott Jozeffy Pál, a Tisza-kerületnek akkori szuperintendense.

Greskovits 1826. február 3-án bekövetkezett haláláig buzgólkodott az egyház megerősítésén, de a mit elért, az utána következő Lányi Sámuel (1826. szeptember 10-1836 október 10-ig.) s ennek utódja, dr. Glatz Sámuel (1837. január 21-1860 február 4-ig) alatt majd minden koczkára tétetett. E 34 év az egyházhívek s a lelkész közötti viszálkodások hosszú ideje. Lányit állásából az esperességi vizsgáló-bizottság elmozdítja, Glatznak pedig le kellett köszönnie. Hozzájárult mind e bajokhoz még az is, hogy Polánszky György utódai alig voltak méltók ez állásra. A gondviselés azonban az egyház körébe vezette Békés-Csabáról Rimler Károly algimnáziumi tanár, magyar hitszónokot 1861. május 1-én. 1863. június 14-én megülték anya-egyházuk fennállásának 50 éves jubileumát. Rimler egy csapásra visszaszerezte az egyház tekintélyét. Az egyház pásztori vezetése mellett főgondja az volt, hogy anyagi jólétet s ez által a vezetőknek gond nélküli megélhetést biztosítson. Kérvényeket meneszt minden irányban, kimegy maga is Németországba gyűjteni (1865. és 68-ban), a tehetősebb híveket buzdítja az adakozásra, s hogy végrendeletükben emlékezzenek meg egyházukról. (Nagyobb hagyományok: Gróf Blankenstein István és neje, Fidy Imre, Fábián Lajos, özv. Lindtner Edéné hagyományai.) Tervezgeti egy megfelelő templom építését is, az immár 6-700-ra felszaporodott hívek számára. A hívek hálája bocsátja őt 1898. július 1-én, 37 évi lelkészkedése után nyugalomba, 1900. január 15-én pedig osztatlan szeretete kíséri sírjába. Utódja 1896. július 1-től, mellette mint helyettes, 1898. július 1-től pedig rendes lelkésznek megválasztott Materny Imre s.-a.-ujhelyi misszió-lelkész lett.

Közigazgatási tekintetben az egyház a Tisza-kerületi püspökség s a hegyaljai esperesség feloszlatása után, az újonnan alakult (1898 január 5.) Tiszavidéki esperességhez tartozik. Az egyház vezetése elejétől fogva a presbíter rendszeren alapúl. Az egyházi s világi elnökségen kivül van fő- és algondnoka, ügyésze, iskolaszéki elnöke, két jegyzője s 33 választott presbytere.

Az istentisztelet nyelve a 80-as években még magyar, német, most már kizárólag magyar. Híveinek száma magában a városban mintegy 900, kik közül jó rész az intelligens osztályhoz tartozik. Leány-egyháza: Pecze-Szőlős, hová a nyitramegyei Brezováról több timár-család telepedett le. Mind buzgó evangélikusok s most már nyelvükben is teljesen magyarok. A szomszédos községek közül, hol több evang. hívő van, megemlitendő: Oláh-Apáti (mezőberényi telepedés), Kis-Jenő és Fugyi-Vásárhely (csabai és orosházi telepedés.) Nagy számmal vannak evangélikusok: (mintegy 25-en) Sarkadon és vidékén, (csabai és szarvasi telepedés), hol is egy külön misszió felállítását ("sarkadi misszió") rendelte el a zsinat. E hívek a csabai lelkészek szolgálatát veszik igénybe. Bihar megyében ma is a váradi az egyetlen evang. egyház.