A Wittenbergából kiindult németországi reformáczió (1517) rövid idő alatt elterjedt Európa legtöbb államában s hamar talált Magyarországon is hivőkre. A németországi egyetemeket látogató tanulók, az ide szakadt katonák és leginkább a Szepességben és Erdélyben II. Géza király alatt (1142) letelepedett flandriai németek, kik Nagy-Németországgal kereskedelmi összeköttetésben állottak, hozták be és terjesztették Magyarországon az evangélium új tanát, hol titokban, hol nyíltan üldöztetve az uralkodó katholikus vallás nagyjaitól és hatalmasaitól. Már II. Lajos alatt (1522) számos híve volt és Miksa alatt (1564) aranykorát élte Magyarországon a protestántizmus. Minden vármegyében voltak hatalmas védői és pártfogói, csak Bács-Bodrog vármegyére vonatkozólag nincsen feljegyzésünk, vajjon voltak-e ebben vagy a későbbi korszakokban, Mária Teréziáig, csak követői is. Annyit tudunk, hogy a Tolnával és Baranyával szomszédos vármegyékben Sztáray Mihály és Ziderius Imre mellett Bornemisza (Abstenius) Péter és Erdődi Szilveszter János terjesztették Luther tanát. De ez mégis leginkább a dunántúli szomszédos vármegyékre vonatkozik, hol Nádasdy Tamás volt a lutheránusok hatalmas pártfogója. Az is fel van említve, hogy Perényi Péter a Bánságban a lutheránusok hatalmas oltalmazója volt. De bár a Bánság alatt Bács-Bodrog vármegye is érthető, még sem egészen bizonyos, vajjon abban az időben Bács-Bodrog vármegyében voltak-e lutheránusok. A lutheránus főurak közül, kik hitsorsosaikat mindenütt oltalmazták, Bács-Bodrog vármegyében épen akkor a hatalmas Perényi Péternek volt birtoka és Linberger István ("Geschichte des Evangeliums in Ungarn") meg is jegyzi, hogy Perényi Péternek e birtoka a Bodrogtól a Dráváig terjedett, a miből következik, hogy Bács-Bodrog vármegyében ez időben bizonyára voltak lutheránusok, mert a mostani Bácska felső része az akkor önálló Bodrog vármegyét alkotta. Ha tehát egész Magyarországon mindenütt voltak lutheránusok, bizonyára voltak Bács-Bodrog vármegyében is. Más kérdés az, vajjon egyházilag szervezve voltak-e, mert erről felvilágosítást sehol sem találunk. Azonban, ha voltak is, később innen alkalmasint egészen eltüntek, mert hiszen már a reformáczió első éveiben, a mohácsi vész után (1526), Perényi Péter Bács-Bodrog vármegyei birtokát elvesztette; majd a törökök annyira elpusztították a vármegyét, hogy nagy kiterjedése mellett is annyira néptelen volt, hogy a róm. katholikusoknak is csak tizenkét plébániájuk volt itt. Történelmileg tehát alig valószínű, hogy a II. Lajos uralkodásától Mária Terézia uralkodásáig terjedő korszakban Bács-Bodrog vármegyében nagyobb számú és egyházilag szervezett lutheránusok lettek volna.

Szervezkedő evang. egyházközségekkel Bács-Bodrog vármegyében csak a XVIII. század végén találkozunk. Az első lutheránusok Mária Terézia alatt telepedtek ide. 1740-ben az az időben bevándorolt szerbekkel jött egy gazdag, előkelő, Csernovits Mihály nevű "goszpodár", ki Futakon letelepedve, a gróf Cavriani-féle bírtokot, mely később, 1745-ben tulajdonába ment át és ma Chottek grófé, bérbe vette. A bérszerződés egyik fontos feltétele az volt, hogy a bérlő az egész földbirtokot mívelni s így az esetleg hiányzó munkaerőt, ha kell, település által is előteremteni köteles. Csernovits már bérletidejének első éveiben tapasztalta, hogy a közellakó szerbek idegenkednek a munkától, tehát Felső-magyarországból 353lutheránus tótokat telepített Petrőczre, Kiszácsra, Dunagálosra és talán más helyre is. Ezek a körülbelül kétezerre menő, valamint később, 1766-1768-ban Bácsfalura, 1780-1790-ben Pinczédre és Bajsára települők alakították meg Bács-Bodrog vármegyében az első ág. hitv. ev. gyülekezeteket. Magától értetődik, hogy e gyülekezetek kezdetben egyházilag szervezve még nem voltak, gondozásuk hatóságilag a futtaki katholikus plébániára volt bízva.

Hitbuzgóságuk azonban oly tántoríthatlan volt, hogy példáúl az Úrvacsora felvételére minden veszély és üldözés között is elzarándokoltak Komlósra, Nagylakra, Pilisre és Péteribe. Nem egyszer történt, hogy utazásuk közben elfogták s Kalocsára börtönbe hurczolták őket. (Petrőcz levéltára).

De jóban is részesültek. Háan Lajos az 1879. évi "Kornhev" 12. és 13-ik számaiban felemlíti, hogy a letelepített evang. tótoknak, jelesül a petrőczieknek nagy jótevőjük volt gróf Hadik és gróf Brunszwick. Gróf Hadik András, 1769-ben a futaki uradalom birtokosa lévén, a petrőczi és a többi ev. tótoknak ingyen adott építéshez való fát és nádat, a lelkészeknek pedig tűzifát, a mennyi kellett. Ezenkívül minden lelkészi és tanítói állomásnak ingyen földet. Hadik András neje pedig a petrőczi templomba ajándékozott drága, sajátkezüleg hímzett oltárterítőt. Sztehló lelkészt ellátta igen szép szarvasmarhával. Ez a Hadik András, a ki 1710-1790-ben élt, Hadik János, egykori (1585-1642) trencsényi evang. lelkésznek és szuperintendensnek a dédunokája volt. Hadik András különben a történelemből főleg a hétéves háborúból ismeretes, a midőn huszárjaival Berlinbe hatolt és a várost megsarczolta.

Ugyancsak Háan Lajos felemlíti az 1879. évi "Kornhev" 13. számában a gróf Brunszwick családot is, mint a Futak táján letelepedett ev. tótok jótevőjét. Elmondja, hogy Rohonyi György, dunagálosi lelkésznek költeményeit 1802-ben Brunszwick grófné saját költségén kinyomatta. A Brunszwick család szintén evang. lelkésztől származik, mert Brunszwick Tóbiás 1620-1624-ig szuperintendens volt és annak dédunokája volt Brunszwick József, a bácsmegyei evang. tótok jótevője, mikor a futaki uradalom gróf Hadik András után az ő birtokába került.

Azonban már 1760-1770 körül, midőn a vallási türelmetlenség szűnni kezdett, nemcsak a kitűnő Sztehló András, pilisi ág. ev. pap, hanem a szelídlelkű Spannagel Sámuel is, kit előbbinek közbenjárására 1770-ben az ó-pázuai katonatelep ág. ev. prédikátorává neveztek ki, Bács-Bodrog vármegyei hitsorsosaikat időnként meglátogatták és vallásuk vígaszában részesítették. Különösen Spannagel tünt ki e tekintetben; 1788-ban II. József császár, a ki a futaki kastélyban időzött, maga elé hívatta és az egyházi téren hosszú éveken át kifejtett buzgó és sikeres működésének elismeréséül megajándékozta néhány aranynyal.

Az 1780-as évekbe esik Bács-Bodrog vármegyében a protestáns németek telepítése. II. József, ugyanis meggyőződvén, hogy a Mária Terézia alatt történt német katholikusok telepítése után sem elég népes még a vármegye, frankfurti biztosa utján az 1782 szeptember 21-én kiadott úgynevezett telepítési nyílt parancsban felhívatta a felső Rajna vidékén lakott alattvalóit, hogy települjenek le Magyarországra, hol még egész nagy néptelen vidékek vannak, melyek német szorgalommal mívelve, minden tekintetben könnyű megélhetést biztosítanak. A rajnavidéki lakosoknál a települési felhívás kedvező visszhangra talált; egyrészt azért, mert még akkor ott kifejlett ipar nem volt, a mívelhető föld pedig a lakosok számához képest kevés volt, s így sok ezer szorgalmas ember munka nélkül tengődött és munka után vágyott; másrészt azért, mert a felhívás igen kedvező és előnyös feltételeket biztosított a települőknek. Minden települő család a települési számtartói hivataltól kapott: egy tehenet vagy e helyett egy frtot, egy nyoszolyát, egy szalmazsákot, egy pokróczot, hat zsákot, egy teknőt, egy fejszét, egy kapát, egy ásót, egy villát, egy rokkát, egy szitát, egy sütőlapátot, egy csöbört, egy sajtárt, egy köpülőt. A földmívelő paraszt pedig kapott: három lovat vagy e helyett 22 frtot, egy rövid és egy hosszú gyeplőt, négy kötőféket, nyolcz hámkötelet, két béklyókötelet, egy vasalatlan kocsit, egy ekét felszerelésével, egy boronát, egy baltát, egy csákányt, egy favillát, egy kaszát köszörűkővel, egy kaszaüllőt, egy fúrót, egy gyalúkést, egy kézifűrészt és egy ponyvát. Minden község azonnal épített ideiglenes imaházat 354és iskolát, templomi felszerelésre kaptak egy harangot, szószéket, oltárt, egy aranyozott kelyhet, egy czinnből való keresztelő edényt, egy feszületet, egy ostyasütőt és az iskolabútort. A papok kaptak egy egész telek földet és az adómentes években évenként 200 frtot és 12 öl fát, a tanítók fél telek földet és évenként 75 frtot és 24 pozsonyi mérő feles búzát. (Eimann J. "Der deutsche Colonist 1820.)

A települési nyílt parancs a felső rajnavidékiek számára, sok ezer földmíves és mesterember telepítését ígérvén, a következő ajánlatot teszi: "1. Egészen tökéletes lelkiismereti és vallási szabadságot, valamint hogy minden hitfelekezetet a szükséges lelkészekkel és tanítókkal és mindennel, a mi azok fenntartására szükséges, a legtökéletesebben ellátjuk. 2. Minden család egy rendes, új, a helyi viszonyoknak megfelelő, elég tágas lakóházzal és kerttel fog elláttatni. 3. A földmívelőket, családjuk fenntartásához megkívántató szántófölddel és kaszálóval, valamint a szükséges igavonó és tenyész-állatokkal és mezei és háztartási eszközökkel megajándékozzuk. 4. A mesteremberek és a napszámosok csak háztartási eszközöket kapnak, de a mesteremberek ezenfelül mesterségük űzéséhez szükséges szerszám beszerzésére még ötven rhenusi forintot kapnak készpénzben. 5. Minden családnak legöregebbik fia a katona újonczozás alól fel van mentve. 6. Minden család ingyen utazásban részesül Bécstől egészen a település helyéig, és az erre szükséges utazási pénzek kifizettetnek; azután az ellátás még addig fog tartani, míg a család abba a helyzetbe jut, hogy maga erejéből fenntarthatja magát. Ha azonban e támogatási idő után némely család önhibáján kívül bajba kerülne, akkor három évi visszafizetés mellett, minden szükséges támogatásban részesül. 7. Az új jövevényeknek, ha az úton, vagy a változott éghajlat miatt, vagy más okból megbetegedtek: egészségük helyreállítására kórházakat állít az állam, hol a betegek ingyen és gondos ápolásban részesülnek. 8. Végre a birodalmi bevándorlók, településük napjától, tíz éven át, adómentességet nyernek, úgy hogy ez idő alatt minden állami és uradalmi adótól, járuléktól és tehertől, akármi legyen annak a neve, teljesen szabadok és mentesek maradnak. E tíz szabad év eltelte után azonban kötelesek, úgy mint a többi alattvalók, a tűrhető és az országban szokásos adófizetést teljesíteni."

Magától érthető, hogy e nyílt parancsban biztosított telepítési feltételek és előnyök csakhamar kivándorlási mozgalmat idéztek föl a Rajna vidékén. Würtemberg, Baden, Zweibrücken, Saarbrücken, Pfalz és Nassau városaiban. És meg kell vallani, hogy ez idő óta a mai napig soha oly előnyös település nem történt. A felhívás annál inkább kedvező visszhangra talált a birodalmi lakosoknál mert ott is ismerték már II. József türelmes szellemét. A felhívás, mely különben az 1781-ben kiadott úgynevezett türelmi parancsban gyökerezett, sokakat indított a Magyarországba való településre. Decker Péter, iskolamester és Bauer Radó kézmíves, beutazták mint toborzók az egész Rajna-vidéket és buzdították a népet kivándorlásra. Oly tömegesen vándoroltak az egész Rajnavidékről, hogy három év alatt - nem tekintve a róm. kath. bevándorlókat - 1784-től 1787-ig: Újverbász, Torzsa, Kiskér, Cservenka, Szeghegy, Bulkeszi és Járek községek keletkeztek, túlnyomólag ágostai hitv. evangélikus lakosokkal.

A telepített német ág. ev. egyházak éppen oly kevéssé voltak szervezve, mint a tótok. Voltak ugyan saját papjaik és tanítóik - ez időben már a tótoknak is, - de egyházhatóságilag a pestmegyei esperességhez voltak csatolva. Csak 1791-ben, mikor valamennyi magyarországi evangélikus tartotta az első országos zsinatot Pesten, alakúlt a bács-szerémi német és tót egyházakból önálló esperesség.

1791 október 8-án a zsinat tizenegyedik űlésén Sztehló András petrőczi és Szimonidesz János orosházi lelkészek azt kérték, hogy a bácsi és békési egyházakat a középponttól a pest-békési esperességtől szakítsák el a nagy távolság miatt. Jogos kérelmüknek úgy tettek eleget, hogy a bácsi egyházakat a szerémiekkel önálló esperességben csatolták össze és ennek a végrehajtását a bányai kerületre bízták.

A szervezkedés nagy fáradságba került, nemcsak azért, mert a terület igen nagy volt, a mi a közlekedést megnehezítette, de azért is, mert különösen a bevándorolt németeknek előbb hozzá kellett szokniok az egyházi önkormányzat gyakorlásához. Az autonómia alapján az egyházközségek lassanként presbitériumot választottak, melynek élén a lelkész állott, ez vezette az egyházközség 355ügyeit. Az egyházközségek választották az egyházmegye tisztviselőit is, kik a lelkészekkel és az évenként választott világi képviselőkkel, az évente egyszer, szükség esetén többször egybehívott esperességi közgyűlésen az esperesség egyházainak ügyeit tárgyalták.

A lutheránusok száma Bács-Bodrog vármegyében gyorsan szaporodott, látni abból, hogy 1808-ban Bajsán 521, Bácsújfalun 1026, Dunagáloson 959, Kiszácson 1380, Petrőczön 3347, Pinczéden 641, összesen 7874 tót; Bulkeszin 1104, Cservenkán 2022, Járekon 424, Kiskéren 1048, Szeghegyen 1305, Torzsán 783, Újverbászon 1048, összesen 7734 német, tehát összesen: 15,608 ág. evangélilikus lakott tizenhárom anyaegyházban, melyekhez Liliomos, Újszivácz, Palánka, Újsóvé, Kuczora és Kölpény mint leányegyházak tartoztak körülbelül 1000 lélekkel.

A múlt század harminczas éveinek végén már nem volt anyaegyház, hol a régi - német egyházközségekben a kincstár által épített - imaházak helyen szép, nagy templomuk ne lett volna az aránylag szegény, de áldozatkész, hitbuzgó ág. ev. híveknek. Iskolákat is építettek; közöttük az újverbászi algimnáziumot, melyet az ág. ev. felekezet papjai és tanítói 1822-ben alapítottak és a tanügy lelkes barátainak segélyezésével több mint félszázadon át fönntartottak. Minden anya- és leányegyháznak volt népiskolája, melyben - mint az időben más felekezeteknél is - vagy végzett hittanhallgatók, vagy legtöbb esetben harmad-negyedosztályu deákok, értelmes mesteremberek és kiszolgált katonák tanították a gyermekeket olvasni, írni, számolni és bevezették a vallás, fölrajz, fizika, egészségi káté, valamint az időjárástan elemi ismereteibe. Az iskola egyházi hatósága, az esperesség, nagy gondot fordított az elemi népiskolákra. A hívek anyanyelve szerint tót és német dékánátust, tankerületet alakítottak, melyek élén egy-egy dékán, tanfelügyelő állott, kik az alig 5-6 hónapig tartó iskolaévben többször meglátogatták az iskolákat, az évzáró ünnepélyes vizsgákat megtartották és jelentést tettek az esperességnek. Az akkor még kezdetleges közoktatásügyi viszonyok között meglepően sokat tettek az ág. evangélikusok iskoláik fejlesztésére. Az 1808-ban még csak 7874 lelket számláló ev. tótok 1846-ig 18,673-ra szaporodtak és tíz anyaegyházban 10 iskolát tartottak fenn, melyekben évi 16,024 frt 34 kr. bevétel és 11,059 frt 91 kr. évi kiadás mellett tíz tanító 1883 gyermeket oktatott. Az 1808-ban még csak 7734 lelket számláló németek pedig 1846-ig 23,749-re szaporodtak és tíz anyaegyház és három leányegyházban 13 iskolát tartottak fenn, melyekben 16,543 frt évi bevétel és 15,422 frt 69 kr. évi kiadás mellett tizenhét tanító és három segédtanító 3979 gyermeket oktatott. Figyelemre méltó, hogy az 1846. évi dékánátusi jelentés, melyből a fenti adatokat vettük, a német dékánátusba tartozott iskolákra vonatkozólag megjegyzi, hogy: "In omnibus scholis juventus scholastica in lectura et scriptura Magyaricce exercebatur." A németek és tótok száma tehát 1808-ban összesen: 15,608 lélek volt s 1846-ban 42,422-re növekedett; kevés kivétellel mindenütt csinos falvakban laktak, templomuk és iskolájuk volt, békében éltek a más hitfelekezetűekkel és mind vagyonosodás, mind művelődés tekintetében előrehaladtak. Az egyházmegye megalakulása óta 1848-ig négy kanonika vizitáczió volt az egyházmegyében. 1798-ban Hamaliar Márton, 1810-ben Lyci Kristóf, 1818-ban Lovich Ádám és 1836-ban Szeberényi János dr. szuperintendensek végezték.

1848-1860-ig az ág. evangélikusokról Bács-Bodrog vármegyében a következőket említhetjük fel. Midőn a szabadságharcz kitört, az evangélikusok is, mint a haza hű fiai, búban és örömben egyaránt osztozkodtak a többi magyar testvérekkel. A legtöbb egyházközség férfiai nemzetőrök voltak, kiknek kapitányuk a pap, hadnagyuk a tanító volt. E tekintetben kimagaslik Hajnóczi Sámuel, kiskéri lelkész, a kit a szabadságharcz után halálra is ítéltek, de később kegyelmet nyert. Az ág. evangélikusok egyházi életének legnevezetesebb mozzanatai voltak a Pátens elleni küzdelmek. E küzdelmek alatt két nagy pártra szakadtak. Egyes, különösen tót egyházközségekben Kuzmányi Károly, nagyhírű bécsi theologiai tanár titkos agitátorai a Pátens mellett működtek, maga Kuzmányi személyesen is lejött ide szervezni az autonómia elleni mozgalmakat; viszont az esperességi közgyűléseken buzgó vezérférfiak, lelkészek és világiak egyaránt, a bécsi és linczi békekötésekre, valamint az 1790-91. évi XXVI. törvényczikkre hivatkoztak s a Pátens elfogadói ellenében tántoríthatlanul ragaszkodtak az autonómiának sértetlen fenntartásához. Mindamellett a vallásügyi kormány Újverbászon egy 356patentális püspökséget alapított. Püspöki adminisztrátornak Karner Vilmos, temesvári lelkészt, és annak korai halála után Tessényi János, torzsai lelkészt nevezte ki. Azonban Tessényi János is csak hét hónapon át viselte e hivatalt, mert az egész országban mindinkább szilárdabb álláspontot foglaltak el a protestánsok a Pátens ellen, úgy hogy ő felsége 1860 május 15-én kelt legfelsőbb kéziratával hatályon kívűl helyezte a Pátenst, oly módon, hogy szabadságában állott minden egyes egyházközségnek a Pátenst elfogadni, vagy elvetni. Ennek következtében a bács-szerémi esperesség már 1860 május 18-án tartott közgyűlést, melyen a Pátenst húsz szavazattal tizennyolcz ellenében elvetette. Ámde ez a tótok és németek között teljes szakadást idézett elő, s már ugyanazon a gyűlésen és a később, szeptember 5-én tartott közgyűlésen végleg elhatározták az esperesség kettéosztását, egy teljesen önálló tót és teljesen önálló német esperességet alakítván. A tót esperesség a Pátens, a német esperesség az önkormányzat alapján volt szervezve. Miután azonban hasonló zavarok voltak országszerte, az evangélikusok egyetemes gyűlése 1860 október 10-én feliratot terjesztett fel a felséges császárhoz és apostoli királyhoz, esedezvén a Pátens végképeni megszüntetéseért. Ez alatt az autonóm szuperintendensek is fáradhatatlanúl igyekeztek a fennforgó szakadásokat megszüntetni. Így a bányakerületi szuperintendens, Székács József személyesen látogatta meg a bács-szerémi egyházmegyét és az 1861 május 3-án Újverbászon tartott esperességi közgyűlésen kibékítette az ellenfeleket, mire a két esperesség ismét egyesült.

1860-tól a zsinatig, vagyis 1891-ig, új időszak állott be az egyházmegye beléletében. Kuzmányi Károly ugyan még mindig zavaró befolyást gyakorolt az egyház ügyeire, mégis Tessényi Károly, Becker Jakab, Sztehló József és Stúr Dániel, kik 1870-ig egymást követték a főesperességben, tapintatos és türelmes vezetésükkel az egyházmegye beléletét lépésről-lépésre fejlesztették. Az ország alkotmányának 1867-ben történt helyreállítása az egyházakat is új feladatok elé állította. Az 1868. évi X X XVIII. törvényczikk egészen új berendezést követelt a népiskolákban, gondoskodni kellett különösen az előírt tankönyvekről. A bácsi egyházmegye sem tért ki e feladat teljesítése elől. Nevezetes fordulat állott be az újverbászi esperességi algimnázium helyzetében is. Az esperességbeli lelkészek, tanítók és gyülekezetek eddigi támogatása nem volt elég, hogy a megváltozott tankövetelményeknek megfelelőleg átalakíthassák a gimnáziumot, azért megkérték a kormányt, hogy vegye át a gimnáziumot és alakítsa át államivá; azonban Pauler Tivadar vallás- és közoktatásügyi miniszter a kérelmező küldöttségnek kijelentette, hogy a gimnáziumot pénzhiány miatt az állam ezúttal át nem veheti. Ezért egy pártfogóság alakult, mely jelentékeny áldozatokkal biztosította a gimnázium fennmaradását s e tekintetben legtöbbet áldozott az újverbászi politikai község. Az egyházmegye bizonyos feltételek mellett a pártfogóságnak 1871-ben átadta a gimnázium minden ingó és ingatlan vagyonát és azonkívül az esperességi pénztárból évenkint 200 frtot. Az 1874. évi esperességi közgyűlés határozata után az egyházmegyei kormányzás új irányt nyert, a kettészakadási törekvések az esperességben egészen megszűntek. 1874-ben Szeberényi Gusztáv dr. püspök kanonika-vizitácziót tartott, mely az ötödik püspöklátogatás volt az egyházmegyében. Az 1884. és 1886. években azok az egyházak, melyeket a múlt század végén telepítettek, fennállásuk százéves emlékünnepét nagy fénynyel tartották meg. 1891 november 5-én volt a zsinat, hol az egyházmegye zsinati követei voltak Belohorszky Gábor főesperes, Bierbrunner Gusztáv ókéri lelkész, Scultéty Ede esperességi felügyelő és Rohonyi Gyula országgyűlési képviselő. Ez évben az egyházmegye lélekszáma a következő volt: az anyaegyházakban 70,305, leányegyházakban 7621, szórványosan 2280 s így összesen 80,106. Ez időben új anyaegyházak is keletkeztek és sok új iskolát építettek. Az esperesség és az egyes egyházak az 1893 márczius 18-án szentesített zsinati törvények értelmében szervezkedtek, a mi sok tekintetben változást idézett elő. Az egyházközségek élére az egyházi elnök mellé azóta világi elnök is választandó, ki az egyházi ügyek vezetésében egyenjogú a pappal. E mellett az egyházközségek több világi képviselőt küldenek az esperességi közgyűlésre. Az esperességben a főesperes és alesperes mellé felügyelő és másodfelügyelő választandó, kiknek társelnöksége alatt az esperességi bíróság - konzisztórium - továbbá a pénzügyi számvizsgáló és iskolai bizottságok, úgyszintén az egyházi tanfelügyelők - dékánok - együtt vezetik az esperességi 357ügyeket. A nyelv és nemzetiség szerinti megkülönböztetés az egyházi szervezetben ezentúl tilos. Az új szervezkedés csak az egyházmegye dunáninneni, bácsvármegyei részében ment símán, a szerémi része az egyházmegyéből való kiválását kívánta. A zsinati törvények alapján történt szervezkedés idejében az egész egyházmegye lélekszáma volt: 87.911. Népiskola volt 107, felekezeti 105, községi 2, felekezeti tanító 105, rendes 100, nem képesített 5. A tanulók száma 9508. A lelkészek évi fizetésének összege volt: 46,876 frt, vagyis 93,769 kor. a tanítóké 79,776 kor. Valamennyi egyház egyházi és iskolai vagyona, épületek, templomok és imaházak értéke: 1.666,914 korona; paplak és melléképületek 193,740 korona; iskolák, tanítólakok és melléképületek: 319,974 korona, temetőházak: 6778 korona, bérházak: 13,600; kertek, szántóföldek, rétek, faiskolák, temetők: 711,806 korona, kötvények és készpénz: 198,554 korona; tehát az egész vagyonérték: 3.112,366 korona, mely állapot csekély különbséggel a mai viszonyoknak is megfelel. Egész Magyarországon nincs egyházmegye, mely oly rohamosan fejlődött és virágzott volna fel, mint a volt bács-szerémi egyházmegye, a mi természetesen első sorban az áldott, termékeny vidéknek tulajdonítható, mely mindig új lakosokat vonzott ide.

Az egyházmegye tisztikara 1791-től 1899-ig a következő volt: Főesperesek: Sztehló András 1791-1818-ig; Laukoidesz Mihály 1818-1827; Rohonyi György 1827-1831; Sztehló János 1831-1852; Scultéty József 1852-1856; Tessényi János 1855-1861; Tessényi Károly 1861-1864; Becker Jakab 1864-1867; Sztehló József 1867-1870; Stúr Dániel 1870-1873; Belohorszky Gábor 1873-tól a mai napig; ennek aleaperesei voltak: Grósz Teofil, Bierbrunner Gusztáv, Róth Tivadar Károly, Schneeberger János és Petri Károly, ki ma is viseli e tisztséget. Esperességi világi felügyelők voltak: Kiss József, Csaplovits Mátyás, Trattnyaky Miklós, Párvy Sámuel, Asbóth János, Kiss Ferencz dr., Pongrátz Antal dr., Görgey István, Kubinyi Ágoston, Mártonfy Károly, Rohonyi Gyula, ki e tisztségben van ma is. Az egyházmegyében kezdettől fogva máig összesen 128 lelkész volt.

A XVIII-ik században keletkezett egyházközségek a következők: Bácsújfalu, Bajsa, Bulkeszi, Cservenka, Dunagálos, Tiszaistvánfalva, Kiskér, Kiszács, Kölpény, Liliomos, Petrőcz, Felső-Pinczéd, Újsóvé, Szeghegy, Torzsa, Újverbász. A XIX-ik században keletkezett egyházközségek a következők: Baja, Bács-Feketehegy, Káty, Ókér, Sajkásszentiván, Kuczora, Palánka, Alsó-Pinczéd, Szilbács, Titel, Tiszakálmánfalva, Óverbász, Újvidék. Missziói körök: Szabadka, Óbecse, Zsablya.

1900-ban az eddig egyesült bács-szerémi ág. ev. egyházmegye kettéoszlott és a szerémségi egyházmegye megalakúlt. A Bács-Bodrog vármegye területén fekvő rész pedig a "Bácsi egyházmegye" nevet vette fel. A "Bácsi egyházmegye" egyházközségei ma a következők: Bácsújfalu, Baja, Bajsa, Óbecse, Bulkeszi, Cservenka, Feketehegy, Dunagálos, Tiszaistvánfalva, Káty, Kiszács, Kiskér, Ókér, Sajkásszentiván, Kuczora, Kölpény, Liliomos, Palánka, Petrőcz, Felső- és Alsópinczéd, Szabadka, Szeghegy, Szilbács, Újsóvé, Torzsa, Tiszakálmánfalva, Titel, Óverbász, Ujverbász, Újvidék, Zsablya. Lelkész van 32, segédlelkész 3, a lelkészek közül 3 missziói körben működik. A bácsi egyházmegye területén a lélekszám most anyaegyházakban 65,186, leányegyházakban 3646; szórványban 1364; összesen 70,096. A bácsi egyházmegye 32 községének 1905-ben bevétele volt: 361,899 kor, 76 fill., kiadása: 275,241 kor. 63 fill.; pénztári marad ványa 86,658 kor. 13 fill. Templom, egyházi és iskolai épületek, papi, tanítól és egyházi földek, templomi és iskolai bútorzatok és temetők vagyonértéke 1906. év végén: 3,174,964 kor. 24 fill. Szenvedő vagyonteher 21,464 kor. 84 fill. Az egyházmegyei pénztár teljes bevétele 21,636·78 kor.; kiadása 21,011·22 kor.; maradványa: 625.56 kor. Az egyházmegyei papi segélyegyesület bevétele 6632.38 kor., kiadása 4164 kor; maradványa 1468·92 kor. Vagyoni állása 40,451.74 kor. A hívek anyanyelvét tekintve, a bácsi egyházközségeket tótok és németek lakják. Csak a városhelyeken, Szabadkán, Zomborban, Óbecsén és Újvidéken magyar az értelmiség. Vannak magyar, vagy magyarúl beszélő földmívelők Felsőpinczéden és Bajsán. E helyeken tartanak magyar istentiszteletet is.