A mohácsi vésznap után, midőn a Magyarországba menekült szerbek elvesztették reményüket az Ó-Szerbiába való visszatérésre, a szerémi metropolitai széken kívül még tizenkét nem egyesült görög-keleti vallású szerb püspökség keletkezett Magyarországon.

E püspökségek a törököktől leigázott Szerbiában maradt ipeki patriarkátus intézkedéséből és felsőbbsége alatt alakultak és maradtak továbbra is az ipeki patriárkának alárendelve, egész a XVII. század végéig.

Szentkláray állítása szerint, a török hódoltság korszakában a következő görög-keleti nem egyesült püspökségek voltak Magyarországon.

1. A budai püspökség. 2. A szeged-bácsi püspökség. 3. Horvátországi püspökség Mácsán. 4. A jenei püspökség, Borosjenő székhelylyel. 5. Az aradi püspökség. 6. A pozsegai püspökség, Orahovicza-Monostor székhelylyel. 7. A verseczi püspökség. 8. A becskereki püspökség. 9. A lippai püspökség. 10. A temesvári püspökség. 11. A hopovoi püspökség. 12. A mohácsi, máskép szigeti püspökség. Némely írók említenek még Csanádon, Gyulán és Nagyváradon is szerb püspökségeket. Azonban erre nézve nincs semmiféle történeti adat. A föltevés valószínűleg onnan eredt, mert a török háborúk korában a jenei, aradi, lippai és temesvári szerb püspökök ide-oda menekültek a fenyegető veszedelem elől. Székhelyüktől távol, ideiglenesen más hélyeken tartózkodtak, a hol nagyobb biztonságban élhettek.

A szerbek bejövetele Magyarországba Csernovics Arzén patriárka alatt, 1690-ben lényegesen módosította a bennszülött szerbség közjogi és egyházi viszonyait.

Lipót király ugyanis a szerbek győzelmes fegyvereit a törökök ellen akarván továbbra is felhasználni, 1690 április 6-án Csernovics Arzén ipeki patriárkához felhívást intézett, melyben lángszavakkal szólítja fel a szerbeket, hogy a közös ellenség ellen fegyvert fogjanak s a török járom alól magukat felszabadítani törekedjenek. E felhívást több királyi kiváltságlevél követte, melyekben a szerbeknek jelentékeny kiváltságokat, szabadságokat és különféle mentességeket adományoztak.

E kiváltságokkal biztosíttatott mindenekelőtt "a szerbek vallási szabadságának gyakorlása, minden közteher és adó alól való felmentése, bármily ingó vagy ingatlan javak szabad birtoklása, az ó naptár használata, görög-keleti egyházbeli szertartási szokások megtartása és szabadon választott saját "Magistratusainak" felügyelete alatt való állása".

Az 1690 augusztus 21-én kibocsátott királyi oklevél a többek között rendeli: "Szabadjon továbbá magatok között és magatokból szerb nemzetbeli és nyelvű érsekül (patriárkául) azt tennetek, kit az egyházi és világi rend együtt választand; és ezen érseknek szabadságában álljon, valamennyi görög szertartású keleti egyházakról intézkedni, püspököket felszentelni, a zárdabeli szerzeteseket rendezni, templomot, a hol szükséges, saját hatalmából építtetni, városokba és falvakba szerb papokat helyezni, szóval: mint eddiglen, elöljárója lehessen a görög szertartású egyházaknak s ezen hitvallású egész községnek, és saját egyházi hatalmánál s az elődeink, Magyarország dicsőült néhai királyai által nektek engedélyezett kiváltságok erejénél fogva intézkedési hatalommal bírjon."

359Az említett felhívás következtében és az érintett királyi okiratokban foglalt kiváltságok és szabadalmak elfogadása után 40.000 szerb család, 100.000 fegyveressel, egyházi és világi hatóságaikkal, levéltáraikkal, kincseikkel, megmenthető ingóságaikkal vonult be Magyarországba, 1690. év nyarán Csernovics Arzén patriárkának vezetése alatt.

Lipót király kegyesen fogadta őket s elrendelte, hogy a vitézkarú szerb jövevények részint Bács- és Szerém vármegyében, részint Aradon, Szegeden, Pécsett, Mohácson, Székesfehérvárott, Budán, Szent-Endrén, Egerben, Nagyváradon, Esztergomban, Komáromban, Győrött helyeztessenek el. Egyszersmind 1691 augusztus 2-án a magyar királyi udvari kanczelláriától kiadott oklevélben tudatja "az ország rendeivel és karaival, hogy a jövevény szerbeket összes háznépeikkel, vagyonukkal, javaikkal és értékeikkel királyi oltalma és különös gyámsága és pártfogása alá vette", s ennek következtében "erősen parancsolja Magyarország főpapjainak, báróinak, mágnásainak és nemes urainak, nemkülönben valamennyi megye fő- és alispánjainak stb., hogy a szerb érseket, püspököket s a keleti egyházbeli görög szertartású minden egyéb egyházi és világi bármely rendű és állapotú embereket adott kiváltságaikban, szabadságaikban és mentességeikben oltalmazni s védelmezni, nemkülönben nekik fuvarokat, szállítási eszközöket adni tartozzanak."

Az 1690-ben megkötött karlóczai békekötéssel a magyarországi görög-keleti egyház viszonya, a Törökországban levő ipeki patriárkátushoz, mint idegen országbeli egyházi fennhatósághoz, tovább fenntartható nem volt. A Törökország ban visszamaradt szerbek, még a kivándorolt Csernovics patriárka életében, Kallinik nevű püspököt patriárkává választották, újonnan szervezvén az önálló ipeki patriárkátusnak egyházi fennhatóságát. Innen keletkezett az a sokat vitatott kérdés, vajjon a karlóczai görög-keleti szerb érsek jogosan viseli-e a szerb patriárka czímét?

Ez ügygyel foglalkozott a Csernovics patriárkának 1706. évben történt elhalálozása következtében, 1707-ben Krusedol zárdában összegyűlt első szerb egyházi kongresszus. Az ott lefolyt tárgyalások eredményezték, hogy Kallinik ipeki patriárka eme visszás és a görög-keleti egyházjognak meg nem felelő viszonyt megszüntette az által, hogy 1710 márczius 28-án oklevelet bocsátott ki, melyben az ipeki anyaegyháznak beleegyezésével és saját áldása mellett a magyarországi görög-keleti egyházat függetlenné teszi, külön önálló egyházzá nyilvánítja és Podgoricsanin Szofron, akkori érsek-metropolitát, az újonnan dekretált önálló független egyház főnökévé elismeri.

Ez idő óta a magyarországi görög-keleti szerb egyház önálló, független egyházként a karlóczai görög-keleti metropolia elnevezés alatt áll fenn, mely alá, a karlóczai főegyházmegyén kívül, a bács-újvidéki, buda-szentendrei, károlyvárosi, pakráczi, temesvári, verseczi görög-keleti püspökségek tartoznak.

Ez önálló egyház élén a karlóczai görög-keleti metropolita, illetőleg szerb érsek-patriárka áll; legfelsőbb egyházi hatósága pedig az egyházmegyei püspökből alakúlt szent szinódus, mely a tisztán egyházi - úgymint dogmatikai, hittanítási, szertartási és liturgiai - ügyeknek legfelsőbb fóruma és püspököket választ. A görög-keleti egyháznak hitelvei szerint az egyházi kormányzat csak a hierarchiát, vagyis az egyházi elemet illeti, a világi elemnek egyedül a világi vonatkozású ügyekre van befolyása.

A szorosan vett egyházi és világi vonatkozású ügyek szabatos elhatárolása a görög-keleti egyházi autonomiának ma is egyik legnehezebb és legkényesebb kérdése, melyet mindeddig nem sikerült helyesen megoldani.

A görög-keleti szerb érsek megválasztására és az egyházi, iskolai és alapítványi ügyek rendezésére 1708-tól kezdve 1790-ig tartott kongresszusok tanácskozásai és határozatai esekély eredménynyel jártak, kivéve, hogy az 1769-ben megtartott kongresszus határozatai alapján Mária Terézia királynő az 1779. év július 16-án a görög-keleti egyházi, iskolai és alapítványi ügyek rendezésére Declaratorium Illyricumnak elnevezett szabályrendeletet bocsátotta ki, melynek határozatai majdnem száz évig, a görög-keleti szerb egyházi, iskolai és alapítványi ügyek kezelésére s kormányzására nézve irányadók voltak, sőt egyes részekben ma is jogérvényesek.

A görög-keleti szerb egyháznak ez az állapota 1848-ig tartott, a midőn az 1848. XX. törvényczikk a görög-keleti felekezetre is a tökéletes egyenlőséget és 360viszonosságot kimondotta s a következőket rendelte: "A görög nem egyesülteknek vallási és iskolai ügyek iránti intézkedési joga is az álladalom felügyelése mellett ezennel biztosíttatván: e czélból a magyar felelős Ministerium lehető legrövidebb idő alatt, minden esetben pedig a legközelebb tartandó országgyűlés előtt, egybehívandja az összes felekezet által választandó egyházi gyülekezetet, kongresszust, melynek tagjai addig is, míg annak szerkezete törvény által rendeztetni fog, ezúttal, a különböző nyelvű népességre való tekintettel, oly arányban választandók, hogy az egyházi osztályból huszonöt, a világiból hetvenöt, a ezek közé a határőrvidékről huszonöt követ küldessék."

A szabadságharcz következtében a törvény foganatosítható nem volt és az abszolutisztikus korszak alatt a kongresszust csak egyszer, 1864-1865-ben hívták össze.

A hazai alkotmánynak 1867-ben történt helyreállítása után, az 1868. IX. t. czikk, az 1864-1865-iki kongresszusi határozatok alapján, lefektette a görögkeleti szerb egyház autonomiájának alapkövét, annak hatáskörét és az államhoz való viszonyát következőképen körvonalazva: "Fenntartatván ő felségének alkotmányszerűen gyakorlandó legfelsőbb felügyeleti joga, a szerb karlóczai metropolia hívei jogosítva legyenek, egyházi, iskolai és ezekre vonatkozó alapítványi ügyeiket az ország törvényeinek korlátain belül időszakonként egybehívandó egyházi kongresszusaikban önállóan intézni, rendezni és e kongresszusokon alkotandó és ő felsége által jóváhagyandó szabályok értelmében saját közegeik útján önállóan kezelni és igazgatni."

E törvényczikkben kimondatott egyszersmind, hogy "a rég fennálló gyakorlat szerint legközelebb egybehívandó görög-keleti vallású szerb nemzeti egyházi kongresszus legelső feladata lesz, az egyházi gyülekezet szervezetét ő felsége jóváhagyása mellett megállapítani."

Ez a törvényczikk a magyarországi görög-keleti szerb egyházi autonomiának az államjogi alapja. E törvényczikk alapján Masirevics patriárka egybehívta a szerb nemzeti egyházi kongresszust 1869 június hó 13-ra Karlóczára, a végből, hogy mindenekelőtt a kongresszusi szervezetet állapítsa meg és autonom intézményeit végleg szervezze. Ez a kongresszus azonban a mérsékelt liberális és ellenzéki párt viszálykodásai következtében szétoszlott annélkül, hogy formailag elnapolták vagy feloszlatták volna.

Masirevics patriárka 1870 január hó 19-én elhalálozván, Sztojkovics Arzén, budai püspök lett metropolita-érsekségi adminisztrátor, a ki tisztét azzal kezdte meg, hogy az 1869-ik évi kongresszusnak formaszerű elnapolás vagy feloszlatás nélkül szétment tagjait 1870 május hóra ismét összehívta.

Ez a kongresszus három fontos szabályzatot alkotott: 1. A kongresszus választási rendjét, 2. Az egyházmegyék és 3. A metropolisi egyházi és nemzeti iskolai tanács rendezését. Mind e három szabályzat helybenhagyást nyert az 1871. évi május hó 29-én kelt legfelsőbb elhatározással. A kongresszus 1870 augusztus havában, a jövő év tavaszáig elnapolta magát.

Az 1871. évben folytatólag összeült kongresszusnak azonban végzetes eredményei voltak. A kongresszus által a kongresszus szervezetéről, az egyházközségek szervezéséről, a népiskolákról, a tanítóképző-intézetekről, a felsőbb leányiskolákról, a plébániai papság javadalmazásáról alkotott szabályrendeletek nem nyerték meg a legfelsőbb jóváhagyást.

A kongresszus működésének sikertelenségét annak tulajdonították, hogy a kongresszus megindított reformmunkálataiban a szenvedélyektől elragadtatva oly intézkedéseket alkotott, melyek részint a törvényszerűen szerzett egyházjavadalmi jogokra voltak sértők, részint a kongresszus hatáskörébe nem is tartoztak.

Az 1872. év augusztus havában az immár életbeléptetett új választási rend szerint megválasztott kongresszust Karlóczára összehívták ugyan, de még megnyitása előtt feloszlatták, mivel a kir. biztosúl kinevezett Mollináry cs. és kir. altábornagynak az 1779. évben előírt czeremoniák megtartása mellett való fogadtatását az összegyülekezett kongresszusi képviselők megtagadták.

1874 július 11-ére új kongresszust hívtak össze az érsek-patriárkai szék betöltése végett. E kongresszuson Sztojkovics, budai püspököt, túlnyomó többséggel patriárkává választották, megválasztása azonban legfelsőbb helyen megerősítést nem nyert.

365Ez a praeczedens és az abból vont következtetés legfőbb akadályúl szolgált arra nézve, hogy a szerb egyházi kongresszusnak az érsek-patriárka választására vonatkozó oly statutumot alkotni nem sikerült, melyet a kormány jóváhagyhatott volna. Ez a kérdés a görög-keleti szerb autonomiában még mai napig nyílt kérdés.

Sztojkovics püspök megválasztása meg nem erősíttetvén, annak kizárásával új választást rendeltek el, mely alkalommal Ivácskovics Prokop, nagy szebeni görög-keleti román érseket nagy többséggel választották meg érsekpatriárkának. Ezt a választást legfelsőbb helyen jóváhagyták.

Az 1874-ben egybehívott és folytatólag 1875-ben tartott kongresszusnak sikerült a kongresszus szervezetére vonatkozó alapszabályzatot megalkotnia. E szabályzat főbb intézkedései a következők: "A szerb metropolia körébe eső görög-keleti híveknek egyházi, iskolai és ezekre vonatkozó alapítványi ügyeikben képviseletét a görög-keleti szerb nemzeti egyházi congressus képezi. A congressus hetvenöt képviselőből áll, kik közül huszonöt az egyházi, ötven a világi rendből választtatik. Az érsek-patriarcha és megyés püspökök, méltóságuknál fogva, tagjai a congressusnak. A congressusi képviselők három évre választtatnak. A választások érvényessége fölött a congressus dönt. A congressus rendesen minden harmadik évben gyűl össze, rendkívülileg a szükség szerint, mindkét esetben az érsek-patriarcha által Ő Felségéhez teendő előleges bejelentés mellett és Ő Felsége jóváhagyásának megnyerése után. Az esetben, ha Ő Felsége legfőbb felügyeleti jogát királyi biztos által kívánja gyakorolni, ez a congressus tárgyalásaiba be nem foly, sem annak törvényes működését nem akadályozhatja. Ő Felségének joga van a congressust elnapolni vagy feloszlatni. A congressus elnöke az érsek-patriarcha, vagy az érsek-patriarchai szék üresedése esetén, a felszentelés szerint legidősebb püspök. Alelnökét a congressus a világi rendből választja. A congressus egész tartamára maga határozza meg ügyvitelét és maga állapítja meg napirendjét. A congressus hatásköre kiterjed az egyházi és iskolai ügyekre s az ezekre vonatkozó alapítványi ügyeknek intézésére, saját közegei által való igazgatására s az azokra vonatkozó határozatok végrehajtására; ellenben nem terjed ki hatásköre a dogmatikai, hittanítási, szertartási és liturgiai ügyekre, valamint az egyházi fegyelem és rendre vonatkozó vallási fenyítékre. A congressus köteles az általa alkotandó szabályzatok fölött, melyek a plébániák, esperességek és egyházmegyék száma és területének megállapítására, új zárdák felállítására és a meglevők megszüntetésére, az egyházi consistoriumok és az érseki egyházi tanács szervezésére vonatkoznak, előzetesen a püspöki zsinatot meghallgatni. A congressusi választmány azon ügyekben, melyek az egyházmegyei közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartoznak, másod, illetőleg harmadfolyamodásilag határoz mindaddig, míg e czélra valamely más közeg nem állíttatik fel."

Ez alapszabályzat 1875 augusztus 14-én legfelsőbb megerősítést nyert, a következő záradékkal: "A jelen szervezeti szabályzat átmeneti intézkedései között a congressusi választmányra ruházott másod-, illetőleg harmadfoku bíráskodás ellenében, magyar ministeriumhoz a felfolyamodhatást és ennek megsemmisítési jogát továbbra is kívánjuk fentartani." Ez az octroy az 1868. IX. törvényczikkben biztosított görög-keleti szerb egyházi jogot az eredeti értelemből kiforgatván, végtelen bonyodalmakat és súrlódásokat okozott, melyek alól a kibontakozást mai napig sem sikerült feltalálni.

Az 1879 július 1-ére egybehívott kongresszus több egyházi autonomiai szabályzat alkotásával foglalkozott. Ezek felterjesztése után a kongresszus magát 1879 november 9-én elnapolta, de a metropolia kormányzásában nyomban bekövetkezett személyváltozás következtében többé nem gyűlt egybe.

Ivácskovics Prokop metropolita-patriárkát ő felsége 1879 deczember 11-én a karlóczai érsekség és szerb metropolia kormányzatától saját kérelmére felmentette és nyugdíjazta, egyidejűleg pedig Angyelics Germán, bácsi püspököt nevezte ki érsekségi adminisztrátorrá. Ez volt az első eset Magyarországon, hogy a görög-keleti szerb egyház feje nyugdíjaztatott; a lemondás, bár az a kánoni jog szerint inkorrekt volt, ténylegesen megtörténvén, elfogadtatott.

Az Ivácskovics Prokop halálával végleg megüresedett karlóczai érsekségi szék betöltése czéljából, az 1881 október 5-iki legfelsőbb elhatározással, az 1879. évi kongresszus feloszlattatván, az újonnan választott kongresszust 1881 november 27-ére Karlóczára hívták össze. Ez a kongresszus deczember 4-én a metropolita 366patriárka választásához fogott. A jelen volt hatvanhat igazolt képviselő közül ötvenkettő Sztojkovics Arzén budai püspökre szavazott. E választást azonban ő felsége meg nem erősítvén, a kongresszus, az 1881 deczember hó 10-én kelt legfelsőbb elhatározással azt a felhívást kapta, hogy a visszaútasított jelölt kizárásával, újra válaszszon. A deczember hó 19-én történt új választás alkalmával a jelen volt hatvannégy igazolt képviselő közül ötvenhárom Zsivkovics Theophán károlyvárosi, tizenegy pedig Angyelics Germán bácsi püspökre szavazott.

Ez a választás szintén nem nyert legfelsőbb megerősítést. Ő felsége ugyanis "királyi teljhatalma erejénél s az őt megillető jognál fogva" 1882 január hó 6-án kelt legfelsőbb elhatározásával Angyelics Germán, bácsi püspököt karlóczai érsekké, metropolitává és szerb patriárkává nevezte ki.

Angyelics Germán az egyházi autonomiával szemben szigorúan a kánoni jogalapon állott. E szempontból kiindulva, a görög keleti egyházi autonomiát biztosító 1868. törvényczikknek kánonellenes alapját kifogásolván, annak törvényes úton való megváltoztatására törekedett. Nevezetesen kifogásolta főleg a törvényczikk amaz intézkedését, mely szerint az egyházi ügyeknek autonom rendezése és kezelése a görög-keleti egyház "híveinek", nem pedig az arra egyedül illetékes "egyháznak" adatott meg.

Angyelics patriárka állítása szerint, a karlóczai metropolita igazgatása 1868. évig szorosan egyházi jellegű volt, a mi teljesen megfelel a szentírásnak, a görög-keleti egyház dogmáinak és az összes kánonoknak. Ez a jellege a többi független, önálló görög-keleti egyházak kormányzatának is. Így kormányozzák a konstantinápolyi, az alexandriai, antióchiai és jeruzsálemi keleti patriárkátusokat. Ez alapon van szervezve a görögországi, romániai az orosz-birodalmi és a szerbiai patriarkátusok igazgatása is. Nem ütött el ettől 1868-ig a karlóczai metropolia sem. Ezt tanúsítja minden privilegium, szabály és törvényes rendelkezés.

Az 1691 augusztus 20-án és 1695 márczius 4-én kibocsátott privilégiumok, a patriárka-választás jogának a nép részére biztosítása mellett, a patriárkát teszik az egyházigazgatás fejévé, a ki minden azzal járó jogot tényleg is gyakorolt. - Az 1779 július 16-án kibocsátott Rescriptum Declaratorium Illyricum a nép részére ismét csak a patriárka-választás jogát biztosítja, az egyház körébe vágó minden egyéb kormányzati teendőt az egyházi közegekre bízva. - Az 1782 április 5-én kibocsátott "Systema consistoriole" szerint az egyházbíráskodást mind első, mind másodfokon kizárólag egyháziakból álló testület gyakorolja. - Az 1791: XXVII. törvény megerősíti az egyháznak adott privilégiumokat s fönntartja egyházi, iskolai és alapítványi ügyeiknek, a fönnálló szabályok értelmében, szabad intézkedési jogát. Az itt fölsorolt privilégiumok, királyi rendeletek és törvények alapján állott a karlóczai metropolia igazgatása 1868-ig, mert, a rövidéletű 1848-iki törvény az egyházi viszonyokon tényleg nem változtatott, és így e helyütt mint tényező föl nem sorolható.

A szerb egyház autonomiájának az 1868-iki törvényben körülírt jogalapja fölötte veszélyesnek látszott Angyelicsnek, különösen egy esetleg felekezetlen állami kormánynyal szemben; sőt attól tartott, hogy ez álláspontnak továbbfejlesztésével maga az egyház saját, örök alapjaiban megingattatván, a végpusztulás veszélyének lesz kitéve. Az 1868-iki törvény megváltoztatására irányuló törekvése azonban sikertelen maradt.

A kongresszusi választmánynak többszöri sürgetésére, az 1886 július 18-iki legfelsőbb elhatározással a kongresszust ugyanaz évi szeptember 22-én Karlóczára hívták össze. E kongresszus mindenekelőtt elfogadta az ő felségéhez intézett feliratot azzal a kéréssel, hogy az Angyelics Germánnak patriárkává kinevezésével megsértett szabad választási jog állíttassék vissza. - A folyó ügyek elintézése, az érsek-patriárka választására vonatkozó szabályrendeletnek újból való átdolgozására és egyéb szervezési munkálatok előkészítésére egy 15 tagú bizottság megválasztása után, a kongresszust bizonytalan időre elnapolták a nélkül, hogy az folytatólagos ülésre többé összehívták volna.

Az Angyelics Germán patriárkának 1888 deczember 8-án bekövetkezett halálával megüresedett patriárkai szék betöltésére, 1890. január hó 18-án, legfelsőbb elhatározással, a kongresszust ugyanaz évi április hó 24-ére hívták össze Karlóczára.

A kongresszus jelentékeny többsége Brankovics György, temesvári püspököt választotta patriárkának. - A kongresszusi választmány megválasztására 367és az egész egyház autonomiai szervezetét felkaroló egységes szabályrendelelet kidolgozására 15 tagú bizottságot küldtek ki, mely után, a kongresszus határozatlan időre elnapolta magát.

Brankovics patriárkára roppant nagy feladat várt. Rendeznie és reformálnia kellett a szerb egyház és iskola sok elavúlt intézményét, s azok helyett új intézményeket kellett alkotnia, első sorban pedig véglegesen szerveznie a magyarországi görögkeleti szerb egyház autonomiáját, összhangban az egyház tanaival s a magyar állam követelményeivel. Brankovics patriárka, 1890-ben teljes erővel, erős akarattal, higgadt bölcseséggel és önbizalommal fogott a nagy feladatok megvalósításához.

Az 1892., 1897. és 1902-iki szerb nemzeti egyházi kongresszusokon megkísérlette az autonomia szervezését. Nem az ő akaratán múlt, hogy ez nem sikerült. Nem találhatta meg azt a szellemi támaszt, melyre az egyházszervezet gyökeres átalakítását czélzó terveinek keresztülvitelére föltétlen szüksége volt. Egyszer az volt az akadály, hogy a kongresszus világi tagjai túlságosnak találták a hierarchikus elv kidomborítását, máskor az államkormányzat elleni bizalmatlanság érvényesült, majd meg személyi torzsalkodások és viszálykodások állották a nagyszabású terv megvalósulásának útját. A kongresszus szervező munkássága lehetetlenné vált még amaz oknál fogva is, mert a hierarchia nem hagyhatta jóvá a kongresszuson csaknem kizárólagossan uralkodó radikális pártiak egyházszervezési terveit, ennélkül pedig az állam jóváhagyását nem lehetett elérni.

Mindeme bajok kútfejének tartották, hogy az 1868-iki IX. törvény alapján készült autonómia nem vált be semmiféle irányban. Ez a törvény nem számolt azzal a helyzettel, a mit talált, hanem egész újat teremtett, a folytonosság figyelmen kívül hagyásával. A szerb egyháznak oly jelleget adott, melylyel ezelőtt soha sem bírt és nem bír sehol a világon. Demokratikus alapokra fektette azt. Akkor ez illett az idők keretébe. Az akkori államférfiak szintén a multak emlékeiből merítettek, mikor az egyházi elemet kiszolgáltatták a világinak. Akkor a népek kibékítésének emelő eszméje volt a jelszó. Eltörölték az egyház jellegét és csináltak belőle népszabadságot. Most meg odajutottunk, hogy lett belőle szabadosság.

Hogy tenni kell valamit, arról a három kongresszuson mindenki meg volt győződve. A demokratikus elem nem vált be egyházi igazgatási főtényezőnek s az alkotmányos korszak kongresszusait mai alkotásaikban a nép nem egyházi gyülekezeteknek, hanem politikai testületeknek tartotta.

Ezt a balfölfogást akarták a kongresszusok megszüntetni és úgy szervezni a kongresszust, hogy értse meg a nép, hogy küldöttei nem az általános politikai helyzet megvitatására, hanem az egyház, iskola és alapítványok ügyeinek javítására hivatvák. Ezt azonban a nép mindaddig el nem hiheti, míg az egyházat abban a testületben képviselve nem látja. Ma ott hiába keresi azt, mert a huszonöt papi képviselőt nem az egyházi rend választja, hanem maga a nép. Ugyanaz a választó-testület, a mely a világiakat küldi a kongresszusokba.

Ezt tartották az autonomia hibájának; ez volt a püspöki karnak joggal panaszolt sérelme. Helyre akarták tehát állítani az egyensúlyt és megosztani az igazgatási hatalom gyakorlását a világi és egyházi elem között. Ez igazságos és méltányos volt, és a helyzetből folyó orvoslás egyetlen kulcsa. Ezek azok, a mik a kongresszusokon az adott helyzetből önként felmerültek. Ezek azok a föladatok, miket a szerb egyház érdekében megvalósítani lehet és kell. Tenni lehet, mert a kormány közege nem sért jogot, hanem visszaadja azt, a mit elvenni alig volt joga; és tenni kell, mert parancsol az a nyilvánvaló tény, hogy oly erélyes, nyílt eszű ember, oly erős kéz, mint a Brankovicsé, tizenhétévi patriárkasága alatt sem tudott fordulatot adni az ügyeknek, és az egyház autonomiai szervezetére vonatkozó egységes szabláyrendeletet megalkotni.

Brankovics patriárka sok megpróbáltatásnak volt kitéve ellenfelei részéről, de tetterejét ezek sem lankasztották el. Az egyházi autonomia szervezésére vonatkozó törekvése ugyan sikertelen maradt, de a mi rendeleti úton elintézhető volt, azt az ő kezdeményezésére a kongresszusi választmány és a püspöki zsinat megtette.

Az 1892-iki kongresszustól alkotott nyugdíjszabályzat a tisztviselők és tanárok s azok özvegyei és árvái részére, valamint a világi papok özvegyeinek és árváinak nyugdíjintézete már rég megvalósult s érezteti jótékony hatását.