Ha a hódításnak amaz általános arányai lebegnek szemeink előtt, melyeket a rohamosan terjedő reformáczió hazánkban a XVI. század második felében nemcsak a magyaroktól lakott vidékeken, de az ország német- és szláv-ajkú lakosai között is eredményezett; s ha közelebbről számot vetünk azzal az immár történetileg megállapított bizonyossággal, hogy a tizenhatodik század végén a Duna-Tisza közén már alig akadtak róm. kath. plébániák: csakugyan jogosultnak tűnik előttünk ama feltevés, hogy a református egyház keletkezésének és alakulásának történetét Bács-Bodrog vármegye területén is fel tudjuk kísérni a tizenhatodik századig. De e feltevés hirtelen elhomályosodik, ha számba veszszük azt is, hogy Bács-Bodrog vármegye a XVI. század elejétől fogva az országos veszedelmeknek századokon át nyitott kapuja volt, s hogy a pusztítások dühe helységeket, városokat, várakat törölt le, népcsoportokat irtott ki Bács és Bodrog vármegyének akkor még két törvényhatóságot alkotó területéről. Kit és hol talált volna itt a reformátor, apostoli munkára fogékony népet?!

Sem a világi levéltárak, sem az egyházi oklevélgyűjtemények, sem a hagyomány, sem az emlékezés, sem fennmaradt építmények, sem romok nem szolgáltatnak adatot arra, hogy Bács-Bodrog vármegye területén a reformátusoknak a XVIII. század utolsó negyede előtt felekezeti közösségei lettek volna. Vannak, a kik hajlandók illuziókat kelteni azzal a lehetőséggel, hogy a vármegye területén volt református egyesüléseket, gyülekezeteket ép úgy elsöpörhették a föld színéről az országos viharok, mint azt a száznál több, névleg is megállapított református egyházat, melyek az úgynevezett alsódunamelléki református egyházkerület területén 1700 előtt még fennállottak, azonban a XVIII. század elején már nyomaikat sem találjuk.

Ámde világosságot gyújt e homályba a dunamelléki református egyházkerületnek 1735 április 5-én kelt utasítása, melyet a két év előtt benyújtott felség-folyamodványnyal kapcsolatban a szuperintendencziák kikerekítésére vonatkozó királyi rendelet megsürgetése czéljából Bécsbe küldött követség részére írásba foglalt s melynek hatodik pontjában ez olvasható: "6. És így a praemittált punktumok szerint e (dunamelléki) Superintendenczia az alább írt vármegyékben subsistálna": (Kilencz sorszám alatt kilencz politikai vármegyének felsorolása után) "10. Valkó vármegyében, úgy Bácsban is, ha valamikor Isten ott is világot gyújtana." Az illetékes egyházi főhatóság eme feltételező megjegyzéséből egész határozottsággal megállapítható az, hogy a XVIII. század derekán, Bács-Bodrog vármegyében, református egyházak nem voltak.

A fennálló bács-bodrogvármegyei református egyházak ugyanis ama szabadelvű gondolkozás nyomában keltek életre melyekkel II. József hazánkban a vallásszabadság követelményeinek útat nyitott. A vallásszabadság biztosítása a törvényhozás hatáskörébe tartozik ugyan és abszolutisztikus pátensekkel, uralkodói szeszélyek szerint nem szabályozható, mindamellett az elnyomatás után fellélegző protestánsok II. Józsefnek 1781 október 29-én kiadott türelmi nyílt parancsát szinte mámoros lelkesedéssel fogadták. Keresztesi József az eseményekkel egykorú naplójában maga is kegyelmes vigasztalást lát ugyan a rezoluczióban a protestánsokra nézve, "de ennek tökéletességre való menetele 347- úgymond - mely sok akadályokkal volt összeszőve e hazában, a következő idők bebizonyítják." Noha ezek az előrelátott nehézségek be is következtek, mégis nyilvánvaló, hogy a türelmi nyílt parancs nyomában, másfelől pedig az 1782 szeptember 20-án kihirdetett telepítési nyílt parancs kedvezményei következtében szinte tüneményszerűen és alakúlnak a protestáns gyülekezetek.

A bács-bodrogvármegyei református egyházak nagyobb részének keletkezése szintén ez időszakra esik. A Bácskába települő református rajok egyszersmind részesei annak a megindúlt népvándorlásnak, mely a természet áldásaiban bővelkedő, de a háborúk miatt lefogyott népességű Bácska benépesítésének állampolitikai üdvös czéljait szolgálta.

A haza más vidékeiről kirajzó református magyar jobbágyokból szervezkednek a magyar egyházak. A bácsfeketehegyi egyház magva a Kúnhegyesről és Tiszaburáról 1785-ben idetelepült reformátusság volt. Piros egyháza az 1786-ban kiköltöző tiszaroffi, tiszaderzsi és tetétleni református családok egyesüléséből alakúlt. A kossuthfalvi (ómoraviczai) református egyháznak a Jászságból, valamint a Nagykúnságból 1786-ban kivándorolt magyarok vetették meg az alapját, míg Pacséron ugyancsak a Nagykúnságból és szintén 1786-ban kiköltözött reformátusok raja telepedett le.

A most felsorolt megyebeli négy magyar anyaegyházzal kor szerint egyidős az az öt, most már szintén erőteljes németnyelvű református anyaegyház is, melynek alapító híveit az egykori német császársághoz tartozott rajnamelléki Pfalz protestáns lakosságából telepítették ide. A torzsai református egyház települése 1784-ben, a cservenkai és újverbászi egyházé 1785-ben történt, míg az újsziváczi és újsóvéi egyházak alakulása 1786-ra esik. A német gyülekezetek kezdetben az ág. ev. egyházakkal közös imaházat, harangokat, sőt úrasztali edényeket is használtak; mikor, szétváltak, sorshúzás útján osztoztak meg azon, a mi meg volt osztható.

A vármegye területén ma fennálló és népesedő többi református egyházak szervezkedése későbbi keletű. Ezek már nem csoportos települési rajokból tömörűltek össze, hanem a vármegye, sőt az ország különböző vidékeiről való szórványos átköltözésekből és a megélhetés föltételeitől követelt helyváltozásokból gyűjtötték össze híveiket és növelték erejüket, míg az idők folyamán anyaegyházakká szervezkedhettek. Ilyen az Újvidéki egyház, mely a mint század első tizedéből veszi eredetét, s a mely 1829-ben lépett az anyaegyházak sorába. A bajai egyház 1811-ben alakúlt. Az ósziváczi egyház keletkezése 1835-re esik; anyaegyházzá 1858-ban szervezkedett. A vármegye legfiatalabb református anyaegyháza ez idő szerint a szabadkai református egyház, mely 1862-ben adja szervezkedési vágyának első jeleit, míg végre állami kongruás kiegyenlítéssel ugyan, de 1902-ben anyaegyházzá szervezkedett.

Iskolát fentartó leányegyházak vannak Óverbászon, Úrszentivánon, Kuczorán és Zentán. A tiszakálmanfalvi református hitközség 1887-ben alakúlt és a hozzá beosztott környékbeli szórványoknak missziói középpontja; míg Zombort, szárnyát bontó, kicsiny fiókegyházával az egyházmegyei hatóság, illetőleg a ref. egyetemes konvent 1907-ben vette fel a missziói középpontok közé.

A bácsmegyei református hitközségek egyházi igazgatás tekintetében valamennyien a dunamelléki egyházkerület kötelékébe tartoznak ugyan, de nem ugyanannak az egyházmegyének a hatósága alá. Kezdetben a szervezkedő egyházakat a "Kecskeméti traktus" (egyházvidék) részesítette annyi gondozásban, a mennyit a mindenkori közállapotok és a nyomorúságos közlekedési viszonyok lehetővé tettek. 1801-ben azután, a Szalkszentmártonban tartott kerületi gyűlés a következő határozatot hozta: "A kecskeméti traktusnak mód nélkül való elnyúlása változhatatlanúl megkívánja, hogy a bácskai eklézsiák attól elszakasztassanak és a közelebb levő s kisebb kiterjedésű alsóbaranyai traktushoz ragasztassanak." Az odacsatolás meg is történt, de jó ideig még bizonyos idegenség van a két politikai vármegye református gyülekezetei között. A teljes beolvadás, illetve egyesülés csak 1822-ben ment végbe, midőn az egyházmegye első, latin szövegű pecsétje is, a következő köriratot veszi fel: "Sigil. ven, tract. inf. Baranya-Bacsiensis." A pecsét latin szövegét 1845-ben váltja fel a magyar szöveg. Az egyesülés tehát megtörtént, és ettől fogva a bácsvármegyei ref. egyházak, egyházalkotmányilag az "alsóbaranya-bácsi egyházmegye" kiegészítő részei. Kivétel egyesegyedül az utóbbi keletkezésű szabadkai hitközség, 348hozzátartozó tiszamelléki szórványaival, mely korábbi, közlekedési viszonyokra visszavihető okokból ma is a kecskeméti egyházmegyéhez van csatolva.

A múlt század kezdetétől fogva tehát a bácsvármegyei egyházak az alsóbaranya-bácsi egyházmegye keretébe tartoznak, melynek hatósági köre egyébként szintén négy politikai vármegyére, úgymint: Baranya, Bács-Bodrog, Verőcze és Szerém területére terjed ki. Kezdetben az idegenből betelepült német gyülekezetek fegyelmezésére a konzisztóriumok ereje elégtelen volt, úgy hogy velük szemben az egyházmegye ismételten a politikai vármegye hatalmát volt kénytelen igénybe venni. Megtörtént, hogy a torzsai egyház a konzisztórium álláspontjával szembeszállva, tanítóját elbocsátotta és a traktus csak a vármegye végrehajtó közegeinek a közbejöttével tudta a tanító visszahelyezését keresztülvinni. Az újsziváczi s az újsóvéi egyház makacskodásának leszerelésére nem egy ízben kellett a kormányzó atyáknak a világi hatósági erő kényszerítéséhez folyamodniok. Idővel azonban ők is, a szinte háromszázados múltú alsóbaranyai és szlavóniai református egyházakkal hitben és hazafiságban összeforrva, szenvedték át azokat a nagy küzdelmeket és hányattatásokat, melyek a hazai protestánsokra azontúl is várakoztak.

Mert igaz ugyan, hogy az 1790/1-i XXVI. t.-cz. szebb jövőt ígér a protestánsoknak, midőn egyházi és iskolai önkormányzatukat biztosítja és nagyfokú volt a lelkiismereti szabadság mellett, az a hitbeli és anyagi föllendülés, mely ennek nyomában megindúlt, ámde a múltak igazolják - és e részben Bács vármegye levéltárában is megtalálhatók még az országos dikasztériumok szomorú jelentőségű intézményei, rendeletei - hogy a kormány egyházpolitikája a protestánsokkal szemben félretett minden kíméletet. A helytartótanács II. Lipót halála után már tartózkodás nélkül és lépten-nyomon használja fel rendeleteiben az 1790/1-i XXVI. t.-cz. hézagait arra, hogy a törvény üdvös rendelkezéseit sarkaiból kivesse; s az egyházi életet bénító eme sérelmes rendeletek következetesen, lánczolatosan egymásba fogóznak, évtizedeken keresztül, úgy, hogy szinte igazolják azt az egykorú közfelfogást, mely a helytartótanácsot "flagellum haereticorum"-nak, az eretnekek ostorának nevezte el. Megálltak eme nehéz megpróbáltatások között a bácskai ref. egyházak is és a német egyházak követték a magyar testvérgyülekezeteket, buzgóságban, elszántságban egyaránt.

Az 1848-49-iki szabadságharcz pusztítása félelmes arányokban rongálta meg és vetette vissza az egyházak fejlődési menetét. A felingerelt fajgyűlölet vérengzéseit fokozott mértékben szenvedte át a különböző nemzetiségek által lakott Bács-Bodrog vármegye s a testvérháború iszonyait és rombolásait fokozott mértékben érezték a megyebeli, különösen magyar ref. egyházak, melyek a legszomorúbb napokban is szemben álltak a nemzeti törekvések szövetkezett ellenségeivel. De a veszedelem tetőpontján végre nekik is menekülniök kellett. Az egyházakban a papok maradtak meg helyükön utolsóknak. Az ómoraviczai egyház pénztárát Halasra szállította, anyakönyveit elásta. Piros, Újvidéken sülyesztette föld alá harangjait; papja, családostul elbújdosott. Feketehegy lelkipásztorát a felbújtogatott tömeg agyonlőtte.

A szabadságharcz lezajlása után, az erőbeli veszteségeken felül, ismét beállott a protestáns vallásúakra, tehát a református egyházra nézve is az elnyomatásnak és a megaláztatásnak keserves korszaka. Az egyház alkotmányát rövidesen felfüggesztették. - Az ostromállapot megszűnésével az alsóbaranyabácsi ref. egyházmegye is csak a császári és királyi kormánybiztosok jelenlétében, azoknak "kegyes részvételével" tarthatja meg időszaki üléseit, mert az e nélkül tartott ülések büntető-eljárás alá estek volna. Az 1850. év április 15-én Mohácson tartott egyházmegyei gyűlés jegyzőkönyvét már feketesárga zsinór fűzi össze, melynek végei a baranyai megyefőnök kétfejűsasos, kormánybiztosi pecsétjével vannak a jegyzőkönyvhöz pecsételve, s a jegyzőkönyv aláírói között a kormánybiztosi aláírás is ott kevélykedik. A vármegyei állapotok teljes felfordultságát mutatja az is, hogy a bácsvármegyei gyűlésekről felvett jegyzőkönyvet, így még az 1859. évi április 12-én Pacséron tartott egyházmegyei évi gyűlés jegyzőkönyvét is, a "szerb vajdaságban" felvettnek írják.

Az abszolut kormány az általa czélba vett teljes elnyomás és germanizálás politikáját igyekezett elősegíteni minden olyan intézkedéssel, mely a protestánsok egyházi és iskolai önkormányzata ellen irányúlt. A mindenre elszánt erőzakosság jellemét veszi föl ez a törekvés végre az 1859 szept. 1-én kiadott 349császári nyílt parancsban, és az ennek végrehajtását előkészítő szeptember 2-iki miniszteri rendeletben. A pátens hatalmi szóval törli ki a hazai protestáns egyházak háromszázados múltját, fenekestül felforgatja annak államjogi viszonyait és törvényekben biztosított egyházalkotmányát.

És a hazai ref. egyházhatóságok lelkes sorában, melyek a sérelmes pátens ellen tiltakozó szavukat felemelték; ott van az alsóbaranya-bácsi egyházmegye is. 1859 nov. 10 és 11-én Kölkeden tartott közgyűléséből erélyes hangú feliratban járul a felség elé. - "Fájdalmas érzés fogta el lelkünket" - mondja egyebek között ez a felirat - "látván, hogy egyházunk ügyei, a magyar protestantizmus államjogait szabályozó, örök érvényű bécsi és linczi békekötések s az 1791 26. t.-cz. mellőzésével, s ezek ellenére oly egyoldalú úton alkotott törvény által szándékoltatnak rendeztetni, mely az evangéliomi elveken épült protestáns egyház által soha nem tűrhető idegen befolyás meghonosítására vezethetne"... A felirat mellett az egyházmegye közgyűlése elismerő s egyszersmind bíztató méltánylással hagyja helyben az esperesnek arra vonatkozó hivatalos jelentését, hogy ama szerb vajdasági kormányhatósági parancsokat, melyek őt a pátens rendelkezéseihez való alkalmazkodásra utasítják: érintetlenül és foganatosítás nélkül "tisztelettel félretette".

Az a rendületlen kitartás, melyet a sérelmes nyílt parancs ellenében a bácsvármegyei református egyházak tanúsítottak, egyfelől a pátens egyik részleges czélzatánál, másfelől a vármegye felekezeti viszonyánál fogva, a kivételes méltányolásra is joggal tarthat igényt.

A kormány, a pátens rendelkezéseiben, az eddig meglevőkön kívül, két új protestáns szuperintendenczia felállítását tervezi, s mindkettőnek a székhelyét Bács vármegyében jelöli ki, és pedig az új református egyházkerületét Újsziváczon, az ág. evangélikusokét: Újverbászon, egyszersmind minden rendelkezésre álló erővel igyekezett a pátens érvényesülését kierőszakolni. Zaklatta a lelkipásztorokat, hogy híveikre az előrelátó alkalmazkodás értelmében hassanak. A gyülekezeteket pedig merészen izgatta törvényes egyházi felsőbbségeik ellen. Bács vármegyében, könnyen megtalálható oknál fogva, elsősorban a német-nyelvű református egyházak lelkészeit igyekeztek egyházalkotmányukhoz való hűségükben megtántorítani. Még ma is vannak élő tanúi annak, minő szorongattatást állott ki az újsziváczi püspöki székre kiszemelt cservenkai lelkész: Poór Zsigmond, majd az újsziváczi lelkipásztor: Gózon Zsigmond, míg a kísértő hatalom közvetítői velük szemben kudarczczal leszereltek. Elsőben kecsegtették őket a rang és tekintély előnyeivel, a fenntartott fejedelmi megerősítés biztosításával, megcsillogtatták előttük a szuperintendensek részére a pátensben biztosított állami segély tágítható arányait, majd, ezzel czélhoz nem jutván, igyekeztek őket a hatalom fenyegető eszközeivel megfélemlíteni. Hasztalan. A bácsvármegyei református lelkészek rendületlenül megállottak hitük és hivatásuk elvi magaslatán. Ez a szilárd megállás csak emelkedik értékében, mivel Bács vármegyében történik, a hol az egyházak és hivatott vezéreik, elűljáróik, a "szerb vajdaság" osztrák katonai kormánya alatt ellenük ingerelt nemzetiségek között, minden oldalról, fokozott germánizáló befolyás és szünet nélkül való szorongattatás nyomása alatt állottak. Továbbá csak nyer erkölcsi jelentőségében a mellett a tény mellett, hogy a bácsvármegyei másik protestáns testvérfelekezet, a bács-szerémi ág. ev. esperesség a pátens értelmében szervezkedett, minek következtében az újverbászi ág. ev. szuperintendenczia részére a vallásügyi kormány a püspöki adminisztrátort valóban ki is nevezte.

A kitartó küzdelem végre is a sérelmes nyíltparancs visszavonására vezetett. Az alkotmányosság helyreállítása után a bácsvármegyei reformátusok, a hazai református egyház egyetemében a közösségben együtt érzik azt, hogy az 1848. évi XX. t.-cz.-ben foglalt tökéletes vallásegyenlőség és viszonosság nagy elvét, az elkövetkezett idők törvényhozásai csak kisebb részletekben tudják beváltani. És noha az 1868: LIII., a viszonosság kérdéseinek rendezéséről szóló, majd a főrendiház reformját életbe léptető, nemkülönben az 1894 és 1905-ben alkotott, úgynevezett egyházpolitikai törvények, majd utóbb az 1848: XX. t.-cz. 3. §-ának megvalósítására törekvő törvényhozási és kormányhatósági intézkedések, közelebb vitték a felekezetközi viszonyokat a vallásegyenlőség és viszonosság felé: még most is jelentékeny hézag van a mai állapotok és amaz eszményi egyenlőség között, melyet a törvény "tökéletes" jelzővel illetett. 350A bácsvármegyei református egyházak fejlődése és erősödése az uralkodó viszonyok között támasztható kívánalmaknak teljesen megfelel. Legtekintélyesebb gyülekezetek a magyarajkúak között a kossuthfalvi, bácsfeketehegyi, újvidéki, pacséri, a németnyelvűek között az újsziváczi, torzsai, újverbászi. A Bács-Bodrog vármegyében lakó református hívek lélekszáma 28.568, melyből csupán a szabadkai anyaegyházra és szórványaira eső, mintegy 2500 lélek tartozik a kecskeméti traktus egyházhatósága alá; ellenben a huszonhatezeret meghaladó hívek, a teljes népessége szerint a 44.000 lelket megközelítő "alsóbaranya-bácsi egyházmegye" egyházhatósági illetékessége alá esnek. A bácsvármegyei reformátusság fent kitett számából 17.339 lélek a magyar egyházakhoz, 11.229 lélek pedig a német gyülekezetekhez tartozik. A bácsmegyei ref. egyházak leltári vagyonértéke, együttesen meghaladja az 1.700,000 koronát; az egyes egyházaktól kezelt egyházi, illetőleg iskolai rendeltetésű alapítványok összege meghaladja a 80,000 koronát.

Az egyházak közül csak kettő járatja növendékeit községi iskolába: Szabadka és Pacsér. A többi bács-bodrogvármegyei anyaegyház és leányegyház kivétel nélkül felekezeti iskolákat tart fenn, az oktatás és nevelés ügyének egységes szellemben való fejlesztése érdekében. Ehhez képest az egyháznak öszszesen 33 iskolaépülete van 45 tanteremmel, melyek a törvényes kívánalmaknak teljesen megfelelnek. A működő tanítók száma 45. A mindennapi tankötelesek száma 3323, az ismétlő iskolásoké 1182, együtt: 4505. Ezek közül a magyar nyelvű gyülekezetekre esik 2739, a németajkú egyházakra 1766 iskolás. Az egyház felekezeti iskolái, oktatás és nevelés tekintetében, egyaránt a törvények és a hazafias szellem által támasztott követelmények színvonalán állanak. Az egyházmegyei hatóságnak, a gyülekezetek elüljáróságának kivételes gondja, de a tanítóerők közös becsvágya is egyesül abban a közös törekvésben, hogy a nép művelődése a magyar és német, egyházakban egységes legyen. A kormányzati szellemet jellemzi az a határozat is, melyet a vörösmarti gyűlés 1833-ban hozott. "Meghirdettetik, hogy a nemzeti nyelven kívül, semmi más nyelven készült írások ezen consistoriumba bé nem vétetnek, és hogy e tárgyban kifogás ne lehessen ezt az illető eklézsiákban a katedrákból közönségessé kell tenni." Így határoz az az egyházmegye, melynek hatósága alá a német egyházakon kívül, egy szerb nyelvű gyülekezet is tartozott.

Örök emlékezetű lesz az alsóbaranya-bácsi egyházmegye történetében egyik volt világi tanácsbírájának, Korbai Károlynak a neve, a ki egy, már 1877-ben tett s az egyházmegye rendelkezésére bocsátott 10,000 koronányi alapítványával lehetővé tette azt, hogy az egyházhatóság az alapítvány szellemének megfelelően szervezett külön bizottsággal évről-évre megvizsgáltatja azokat az eredményeket, melyeket a németajkú iskolák tanítói a magyar nyelv tanításában elértek és évről-évre odaítéli az alapítványi tőke jövedelméből származó jutalmakat a német gyülekezetek ama tanítóinak, a kik növendékeikkel, a magyar gondolkodás és nemzeti érzés fejlesztése tekintetében a legkiválóbb sikereket érik el. Az e részben eddig elért eredmények is minden elismerésre érdemesek. A német egyházak nagyobb részében a tantárgyakat magyarúl tanítják, a német gyermek magyarúl gondolkozik és az így beléje nevelt magyar érzést viszi haza az iskolából hozzátartozóik közé.

A magyar és német gyülekezetek közötti egységesebb hitélet és a lélekben való bensőbb egygyéolvadás érdekét szolgálta továbbá az a reform is, mely mintegy másfél évtizede az eddig használt német énekeskönyvet megújította, felvévén bele egyéb, általánosan elterjedt szép énekeken kívül a magyar gyülekezeteknél használatban levő énekeskönyv zsoltárait, ama dallamok hangjegyeivel, miket a hírneves franczia zeneíró: Goudimel Klaudius még a tizenhatodik században szerzett, s melynek édes melodiáit a föld kerekségének minden nemzetbeli reformátusai negyedfélszáz év óta éneklik, sikeresen építvén a hívekben az egyházias közösség érzetét. Jellemében és czélzatában azonos egyházhatósági intézkedésnek tekintendő a német egyházak részére most készülő új halottas könyvnek az a kiadása is, melybe a magyar egyházakban századok óta használatos halottas énekes könyvből, a dallamaik szerint mélyebb ihletű énekeket szintén fel fogják venni.

A bácsvármegyei református egyházak az alsóbaranya-bácsi egyházmegyéhez való csatoltatásuk után az egyházmegye konzisztóriumában csakhamar 351megfelelő súlylyal érvényesültek. 1814-ben a traktus jegyzője, 1822-ben pedig már az egyházmegye esperese is bácsmegyei lelkipásztor, Kertvélessy Pál, a feketehegyi pap személyében. Az idők folyamán, kiválóképen a múlt század közepétől fogva szinte jogszokássá fejlődött az egyházmegyében az, hogy a traktus espereseit felváltva, majd a bácskai, majd a baranyai lelkészi karból választják; noha e tekintetben sem egyházhatósági szabályrendelet, sem határozat kötelező intézkedést nem tartalmaz.

A bácsvármegyei református egyházak alakulásainak kezdete (1784) óta a dunamelléki egyházkerületnek, tehát a bácsvármegyei egyházaknak is, a püspökei a következők voltak: Szőnyi Virág Mihály († 1790), Végveresmarti Sámuel († 1807), Tormássi János († 1814), Báthory Gábor († 1842), Polgár Mihály († 1854), Török Pál († 1883), Szász Károly († 1905) és ez időszerint Baksay Sándor. Az alsóbaranya-bácsi egyházmegyének 1801 óta esperesei voltak: Rácz Mihály, Vég József, Kertvélessy Pál, Boldizsár Imre, Rácz Péter, Gózon Zsigmond, Vinczy Ferencz, Kármán Pál, Tóth János és ez idő szerint Szabó Péter. Az egyházmegye gondnokai voltak (ugyancsak 1801 óta): Vizsolyi János, Péter Ferencz, Kármán Pál, Markos Pál, ifj. gróf Teleki Gyula, ifj, gróf Ráday László, Kiss Miklós, Gaál Péter, Cseh Ervin és ez idő szerint Kozma László.

A bács vármegyei ref. egyházak igazgatása eleintén, úgy mint a hazai református egyházaké általában, a XVI. és XVII. századbeli kánonok, kerületi statutumok és rendeletek alapján nyugodott, és ez az igazgatás tagadhatatlanul hierarchikus szellemben érvényesült. A hatalmat az esperesek és a papi asszesszorok tartották kezükben, és a konzisztóriumok zárt ajtók mögött tanácskoztak. Mindamellett, noha az eljárásnak nem voltak meg az előírt formaszerű biztosítékai: megvolt a vezető férfiakban az időknek és a közgondolkozásnak megfelelő lelkiismeretesség és bölcseség. Az 1848-ban kigyúladt eszmék azonban az egyházi téren is demokratikusabb és szabadelvűbb irányban alakították át a közgondolkozást. A konzisztóriumok lassanként képviseleti közgyűlésekké változtak át. A világi elem, mely eddig, befolyásos világi férfiak személyében inkább a pátrónusok szerepét játszotta a konzisztóriumokban és azokon kívül, ma már a közgyűlési és a bírósági tanácsokban egyaránt, mellőzhetetlen alkotmányos tényezőkül szerepel. Az egyházmegye, különösen az e. m. gondnok választásánál, gyakran felakadt, "midőn - az 1840. évi bellyei gyűlés jegyzőkönyve szerint - egyházvidékünk kopár mezején nem fénylenének ezen fontos hivatalra kijelölhető Nehémiások, kik tekintetükhöz bölcseséget és buzgóságot párosítanának." Hasonlóan megtörtént, (1844-ben) hogy a traktus ág. ev. férfiút választott ülnökévé; viszont a bácsmegyei ág. ev. esperesség reformatus férfiút tisztelt meg az asszesszorsággal.

Az 1881. évi debreczeni, valamint az 1891. évi budapesti ref. zsinat ugyanis az egész református egyházalkotmányt a zsinat-képviseletbeli rendszer elvei szerint iktatta törvénybe. Végre az 1904. évben megnyílt budapesti zsinat alkotta meg a hazai országos református egyház fejlődésének és erősödésének nem egy fontos előfeltételét és biztosítékát. A törvénykezési eljárást mind a közigazgatási, mind a fegyelmi ügyekre vonatkozólag, az eddig nyert tapasztalatok alapján sok tekintetben módosították. Az alsóbaranya-bácsi egyházmegye bírói tanácsát, mai törvényszerű összetétele szerint, az esperes és egyházmegyei gondnok kettős elnöklete alatt, egy lelkészi, illetve világi jegyző, öt papi, öt világi tanácsbíró és az egyházmegyei ügyész alkotják. Az egyházmegye közgyűlése, mint közigazgatási hatóság, ugyancsak az említett kettős elnöklet alatt, 38 rendes, illetőleg missziói lelkészből, ugyanannyi választott világi képviselőből, 3. népiskolai tanítóképviselőből és a papi, illetőleg világi jegyzőkből alakul. Ugyanaz a zsinat törvényileg átalakította az egyházi adózás rendszerét, a midőn az általános teherviselés szempontját követve, a maga orgánikus rendszerében az állami egyenes adót tette az egyházi adózás alapjává, s egyszersmind az egyetemes konvent kezelése alatt behozta az úgynevezett egyetemes adóalapot, melynek rendeltetése egyenesen az, hogy az egyes egyháztagokra nehezedő adóterhet lehetőleg könnyítse. Megalkotta ugyanaz a zsinat az országos református lelkészi nyugdíj- és özvegy-árvagyámintézetet is, mely az egyház életében korszakos alkotás. Bízvást mondható, hogy az új törvények, elöljárói bölcseséggel alkalmaztatván, kétségkívül új fejlődés és erősödés áldásait fogják megteremni a retormátus egyház számára.