KASSA kiváló jelentőségét és gazdagságát, mint a város történetében meg van irva, a XIV. századtól fogva főleg virágzásnak indult kereskedelmének és iparának köszönhette. Hogy e két közgazdasági tényező Kassa város falai között oly magas fokra fejlődött, hogy ama korban Kassát méltán számitották az ország első kereskedő városai közé, sőt, hogy szabadalmai és kereskedelmi forgalma tekintetében Budával vetélkedett, az összes felvidéki városokat pedig messze fölülmulta, annak különböző kedvező körülmények összehatása volt az oka. A XII. században betelepült szász polgárok kereskedelemre termett emberek vagy jártas, fejlett izlésü, szorgalmas iparosok voltak, a kik e mellett a politikai viszonyokat és pártvillongásokat ügyesen ki tudták használni üzleti érdekeik javára.

A város fekvése mint tudjuk, szintén kedvezett a kereskedelem fejlődésének. Igy lassankint Kassa falai között nagy vagyon gyült össze; gazdagok voltak a polgárok, de gazdag a város maga is, mely szivesen adott ajándékot, adóelőleget a megszorult királyoknak, de cserében mindannyiszor egy-egy fontos szabadalmat vivott ki magának. 1364-ben Nagy Lajos Magyarország felső részét uj transzverzális uttal hozta Sziléziával és Csehországgal kereskedelmi összeköttetésbe, mely Kassán ment keresztül s ily módon Magyarország ki- és beviteli kereskedelmének jelentékeny része a kassaiak kezében összpontosult: Bártfa, Eperjes akkor még csak keletkezőben voltak, a szepesi városok csak később alakultak községekké, Kassa tehát majdnem versenytárs nélkül monopolizálta az északi és északnyugati államok felé irányult külkereskedelmünket. Kassa a felvidék és alföld érintkezési vonalának góczpontján épülvén fel, mint ilyen nemcsak a kiviteli és 227behozatali, hanem a belföldi kereskedelem forgalmának is főpontjává fejlődhetett. Erdély egész Brassóig, Nagyvárad vidéke, Szatmár-, Szabolcs-, Ung-, Zemplénmegyék és az egész felvidék adásvételi ügyleteit nagy részben itt kötötték, nem is emlitve a Morvaországból, Sziléziából, különösen Lengyelországból, Oroszországból ide özönlött kereskedőket, a kik azzal is hozzájárultak a város gyarapodásához, hogy áruczikkeikkel huzamos ideig tartózkodtak és költekeztek itten.

Végül hatalmasan előmozdították Kassa iparának és kereskedelmének kifejlődését azok a kiváltságok és szabadalmak, melyeket a város királyainktól Róbert Károlytól kezdve egész V. Lászlóig nyert, melyek ismertetése a város történetének keretében foglal helyet.

Ilyen szabadalmak: a csöböradó alól való fölmentés, a vásárjog, a városnak az a joga, hogy ügyeit egyenesen a tárnokmesterhez vihesse fölebb, a mindezeknél fontosabb árumegállító jog, melyet Nagy Lajos 1361-ben adott, melynek értelmében az orosz- és lengyelországi kereskedők Kassán tartoztak letenni és eladni áruczikkeiket s mely jogot Zsigmond király a belföldi kereskedőkre is kiterjesztett. Később 1402-ben a belföldi kereskedőket mentesítette ugyan attól a kötelességtől, hogy áruikat Kassán rakják le, de a külföldiekre annál szigorúbban rótta rá e kötelességet, elrendelvén, hogy a belföldi kereskedőknek fej- és jószágvesztés terhe alatt tilos az árumegállitási jog kijátszása végett a külföldiekkel szövetségre lépni.

Kiváltságot kaptak Zsigmondtól a kassaiak arra is, hogy a város kebelébe nem tartozók nagyobb bevásárlásokat kizárólag a kassai kereskedőknél tehetnek, sőt a város polgárai is csak bizonyos mennyiségben szerezhetik be szükségleteiket az idegen kereskedőktől, például csak hat vég lengyel-posztót, 4 vég parhetet, 12 kalapot vagy sipkát, fél font sáfrányt stb. vásárolhatnak; korlátlan eladási joguk csak az országos vásárok alkalmával volt. Az árumegállitási jogot azonban fölötte sérelmesnek találták azok a külföldi kereskedők, kik Magyarországgal szorosabb kereskedelmi 228összeköttetésben állottak. Igy a krakkóiak, kik a Kázmér lengyel király és Nagy Lajos közt 1368-ban létrejött béke megkötésekor kieszközölték, hogy Kassa felé szállitott áruikkal ott csak bizonyos napon kötelesek megállani és a kijelölt napok elteltével a Kassán el nem adott árukat az ország bármely más részébe szállíthatják. A kassaiak ez ellen erélyesen remonstráltak ugyan, de csak a Zsigmond és Ulászló közt Bártfán 1423-ban létrejött békekötés alkalmával sikerült régi szabadalmukat Krakkó ellenében is ujra érvényre emelni. A belföldi kereskedők is mindent elkövettek, hogy Kassa árumegállitási jogát kijátszák, nevezetesen mellékutakon, Kassa elkerülésével csempészték áruikat más helyekre, vagy hatalmas főurak és főpapok pártfogását megszerezvén, mint azok jobbágyai kiváltságleveleket szereztek Kassa elkerülésére. Mindazonáltal e szabadalom kisebb-nagyobb mértékben egész a mohácsi vészig érvényben állott, míg végre a török hódoltság korszakában több más kiváltsággal együtt elenyészett.

Jelentékeny kiváltság volt a harminczadtól való mentesség szabadalma is. Mátyás 1464-ben megszüntette ugyan e kiváltságot, de három év mulva a harminczad helyébe az ugynevezett koronavámot léptetvén, ennek megfizetésére a kassai kereskedők is kötelezve voltak, azonban Mátyás, némi kárpótlásul a vesztett jogokért, elrendelte, hogy a koronavámból négyezer forint Kassa városának fizettessék. A kassaiak elvesztett szabadalmuk visszaállitása végett gyakran tettek lépéseket, ezek azonban Mátyás uralkodása alatt nem vezettek sikerre. II. Ulászló alatt 1500-ban a koronavám helyett ismét a harminczad állittatván vissza, a kassaiak is visszanyerték harminczadmentességi szabadalmukat. A harminczad révén egyébként Ulászló alatt a kassaiak indirekte is némi előnyökhöz és haszonhoz jutottak. A főharminczad ugyanis a felvidékre nézve Kassán állittatott fel és annak kezelésével a kormány Kassa városát bizta meg, még pedig azért, hogy a város a királynak nyujtott kölcsöneinek törlesztését a harminczad-bevételből elégíthesse ki.

229Végül még ama szabadalmakról kell szólanunk, melyek Kassának egyedárusági jogot biztositottak. Az egyik a parhet-gyártás és elárusitás szabadalma, mely páratlanul áll hazai iparunk történetében. A szabadalom-levél, melyet 1419-ben Zsigmond király adott ki, következőket tartalmazza:

E nevezetes szabadalomra vonatkozólag Kassa város levéltárában husznál több igen érdekes okirat őriztetett, melyek később a takács-czéhnek adatván ki, e czéh megszünte után részben a felső-magyarországi muzeum okmánytárába jutottak, részben elvesztek.

Elképzelhető, hogy ennek az egész országra kiterjedő monopóliumnak birtokában a kassai parhet-készitő takácsok és parhet-kereskedők üzlete rendkivül felvirágzott.

A kassai takácsok ezen kívül a vászonfehérítésre is széles körü kiváltságot kaptak, de ebben csakhamar osztozniok kellett Bártfával; de különben is e nem sok technikai ismeretet igénylő házi ipar csakhamar országszerte ismertté lőn.

Kassa legrégibb iparos lakosai, mint azt a czéhszabályok igazolják, a takácsok, szabók, kalaposok, csizmadiák, ácsok, kőművesek, kőfaragók, kardcsinálók, mészárosok, de már a XVI. század közepén jelentékeny iparágak gyanánt jelentkeznek az ötvös, szijgyártó, timár, kerékgyártó, bádogos, bodnár, fazekas, pék, olajütő, kötélgyártó, erszénykészitő, nyereggyártó, kocsigyártgó, asztalos, rézműves és gombkötő mesterségek, a XVII. században pedig ezeken kívül már a könyvkötő, órás, puskaműves, gubás, mézeskalácsos, 230üveges, késműves, ruhafestő, német szabó, tűcsináló, reszelővágó, harangöntő, kárpitos, szitakötő, rostacsináló, sarkantyúkészitő, kordoványgyártó, esztergályos, szappanos és molnáripar is virágzott.

A kassai iparos-czéhez közül nevezetesebbek:

A takács-czéh, mely Zsigmond királynak a barhet-készitésre vonatkozó kiváltságlevele birtokában országos czéh jellegével birt, minthogy mindazok, a kik parhet-készitéssel foglalkoztak, kénytelenk voltak Kassára áttelepedni, hogy iparukat folytathassák. Például Budáról tényleg Kassára költöztek a parhetkészitők, kiket Zsigmond az utközben teljesitendő vám fizetése alól teljesen fölmentett.

A jólét, melyre a kassai takácsok szert tettek, nagy vonzó erőt gyakorolt a más helyeken lakó takácsokra, kik tömegesen vándoroltak Kassára. Ámde a kassai takácsok nem jó szemmel nézték a tömeges bevándorlást, nemcsak azért, mivel számuk felszaporodásával a jövödelem csappant, hanem azért is, mert a bevándorlott mesterek közt többen voltak olyanok, kik kontárkodásukkal a kassai takácsok országosan elismert jó hirnevét rontották. A takács-czéh tehát, melynek keletkezési éve ismeretlen, a városi magisztrátust kereste meg a beköltözések korlátozása végett, mely 1481-ben erre vonatkozólag a következő határozatot alkotta:

Kiváltságai birtokában a kassai takács-czéh lassanként a hasonnemü felvidéki czéhek főczéhévé lett, a mit a rimaszombati takács-czéhnek 1666. május 20-án kelt kötelező irata tanusit, melyben magát a kassai főczéh bizonyos intézkedéseinek aláveti s azt a rimaszombati és más városbeli takács-czéhek, valamint a mesterek közt keletkező viszályokban békebirónak elismeri. Ugyanily kötelező nyilatkozatot állitott ki a csetneki takács-czéh. Találtatott továbbá a czéh fenmaradt okmányai közt egy, a kassai főczéh által 1668. október 2-án a rozsnyói takács-czéhhez intézett levél, melyben figyelmeztette a czéhet, hogy ha ők más városoknak merészelnek czéhszabályokat adni, akkor a kassaiak fogják a rozsnyóiaktól az igazi czéhszabályokat elvenni.

A magyar szabók czéhe már a XV. században fennállott, czéhlevelük azonban a város által csak 1621. ápril 6-án adatott ki, míg pecsétjük 1806-ból való. A czéhszabályok a következő záradékkal végződnek: "Czé Mesterek voltanak az idén való romlott és nyomorult esztendőben, Zoltán Szabó György, Thott Szabó István, Bvaraniai Szabó Péter és Csiakhy Szabó Dávid." A czéhmesterek száma is igazolja, hogy e czéh jelentékenyen erősebb volt a német szabóczéhnél, mely csak a XVIII. században keletkezett.

A csizmadia- és czipész-czéhek már a XV. században léteztek; a csizmadiák 1526-ban kelt czéhszabályai magyarul vannak szerkesztve, e czéh jegyzőkönyvét is magyar nyelven vezette, ellenben a czipész (schuster) czéh 1640-ben kelt szabályai német nyelven vannak kiállitva. A csizmadia-czéh szabályaiból jellemző a II. pont, mely megköveteli, hogy "az Mestereknek Nemzetsegh Levelek is legyen és Hitesek legyenek", tovább az V-ik, mely az egyes mesterek által felszabadulás és más alkalmakkor a czéhz részére rendezendő gazdag lakomák ételrendjét pontosan körülirja.

Az erszénykészitők czéhe 1439-ben keletkezett s eredeti szabályai német nyelven voltak szerkesztve, 1628-ból azonban magyar nyelven szerkesztett rövid pótszabályzat maradt fenn, a mely a mesterré felszabaditás feltételeit állapitja meg. E szerint a mesterré avattatni óhajtó segéd tartozott egy hatszögü kerek erszényt tizennyolcz rekeszszel és egy tarsolyos erszényt tizennégy rekeszszel remekben késziteni, s ha a remek nem elégitené ki a birálókat, a remeklő 4 forintot volt köteles a czéhládába fizetni.

A szücsök czéhe 1307-ben keletkezett, jegyzőkönyvük, melyet magyarul vezettek, 1650. január 15-től van meg, ennek első oldalán a következők olvashatók:

A bevételek és kiadások évnegyedenként sommásan vezettettek be e jegyzőkönyvbe, például január-márcziusban bevett a czéh 82 forint 96 dénárt, ebből borra és kenyérre kiadott 51 forintot, marad a czéhládában 31 forint 96 dénár.

A timár-czéh a XV. században keletkezet.t Szabályai elvesztek; jegyzőkönyvei 1595-ből, 1772-ből és 1839-ből azonban meg vannak.

A szijgyártó-czéh 1573-ból kelt, XXXII czikkelyből álló, magyar nyelven szerkesztett, de már alig olvasható kiváltságlevéllel birt, ujabb szabályai 1629-ből valók és 32 pontban sorolják fel a czéhrendet. Jegyzőkönyvei magyar nyelven vezetve 1614-től vannak meg s az akkori czéhszokásokra és az egyes czéhek közt felmerült surlódásokra vonatkozó igen érdekes adatokat tartalmaznak.

A kerékgyártók czéhe régebben az esztergályos- és asztalos-czéhhel volt egyesülve; a közös szabályzat 1459-ből való, később azonban mindhárom iparág külön czéheket alakitott.

A pintér-(bodnár-) czéh valószinüleg már a XV. században keletkezett.

A csiszár-czéhbe tartozó fegyverkovácsok 1557-ben alkottak czéhet; kiváltságlevelüket Lengyel Ferencz kassai biró 1690-ben adta ki, mivel az 1674-ben kelt eredeti szabályok elégtek. Az első pont a következő határozatot tartalmazza:

Az ötvös-czéh az ötvösművészetről szóló fejezetben van kimeritően ismertetve.

A kovács-czéh alakulásáról nincsenek adatok, régi szabályai is elvesztek. Annyit tudunk, hogy a czéh szövetségben állott az eperjesi, bárfai, lőcsei és szebeni kovács-czéhekkel s ez a czéhszövetség adott szabadalmakat a felvidéki más városokban lakó kovácsoknak czéhek alakitása végett. Ily szabadalmat nyertek 1692. junius 24-én a meczenzéfi kovácsmesterek, kiknek okmánya még ma is megvan, 1696. ápril 10-én pedig a jászói kovácsoknak küldtek czéhszabályokat, melyek valószinüleg azonosak voltak a kassai czéh szabályaival.

A lakatos-, órás- és puskamüves-czéhhez tartozó iparosok közül legelőször 1557-ben a lakatosok alkottak czéhet, de ez a XVII. században az órások és puskaművesek czéhével olvadt össze. A czéhszabályok igen értelmesen vannak szerkesztve, jegyzőkönyveik 1632-től kezdve vezettettek s ez időből e nemben a legtökéletesebbek; pontosan fel vannak jegyezve a tanoncz-szegődtetések és a felszabadítások, sőt azok nevei is, kik inas-esztendeiket megszakitva hosszabb-rövidebb ideig távol voltak. Érdekes a 145. oldalon található következő feljegyzés, mely a lakatos-munkák azon időbeli árára vet világot: "Vettem kilencz pár Sarkantyut egy forinton Lipcseytől. Ugyanakkor nyolcz párt tizenkilencz poltrán egy forinton, vettünk hat pár sarkantyut nagyot, hitelben fl. 1 den. 17."

A molnárok és ácsok czéhe 1669-ből származó czéhszabályzattal birt, magyar, tót és német nyelven. Az ebben foglalt kiváltságokkal éltek azon időben az Abauj-, Zemplén-, Borsod-, Torna- és Gömör-megyékben lakó összes molnárok, kik együtt czéhszövetséget képeztek, amelynek székhelye - ugylátszik - Kassa volt.

A gombkötők czéhe már a XVI. században fennállott, mit a nagyszombati gombkötőknek a kassai gombkötő-czéhhez 1593. junius 21-éről keltezett 233levele tanusitja. Eredeti kiváltságlevelük elveszett, de annak másodlatai 1603-ból, 1699-ből, 1750-ből és 1805-ből magyar és német nyelven szerkesztve meg vannak.

A fazekas-czéh egyike a legrégibb kassai czéheknek, czéhszabályzata azonban, mely 1574. szept. 15-iki kelettel van ellátva, jóval a czéh fennállása után jött létre. Hogy a kassai fazekasok és kályhások távolabbi helyeken is jó hirnévnek örvendtek, azt bizonyítja Bártfa város számadási könyve, melyből kitünik, hogy a bártfaiak Miklós kassai mesternek kályhák csinálásáért 1428. február 15-én 1000 denárt fizettek.

A mészárosok czéhe a XV. században már virágzott s a kassai mészárosok távolabbi helyekre is szállitottak vágómarhát. Régi czéhszabályzatuk elveszett, de jegyzőkönyveiket és pecsétjüket Kassa város levéltárában őrzik.

A sütők czéhe a XV. században már létezett. 1561-ben másodlatban vették ki czéhszabályaikat, 1703-ban pedig uj szabályokat nyertek.

A mézeskalácsosok czéhe 1735-ben nyerte kiváltságait, melyek német nyelven szerkesztvék. A kassai mézeskalácsosok süteményei a város határain túl is nagy kelendőségnek örvendtek.

A rézműves czéh 1585-ben magyar nyelven vette ki szabályait, melyek azonban elvesztek.

A könyvkötők (kompaktorok) czéhe 1699-ben már létezett s magyar nyelven szerkesztett ujabb szabályai 1705-ből valók. Érdekes ebben az 5-ik pont, mely megszabja, hogy Kassa városában négy mesternél több ne legyen, kivéve azon esetet, ha valamely mester fia óhajtana mesterré lenni.

A nevezetesebb kassai czéhekről az imént felsorolt adatok eléggé igazolják azt, hogy e város már a középkorban is egyike volt legjelentékenyebb iparos városainknak, falai között az akkor divott minden iparág kisebb-nagyobb mértékben virágzott s a kassai iparosok készitményei nemcsak a hazai, de a külföldi árupiaczokon is tért hóditottak. A kassai régi ipar virágzó korszaka sokáig tartott és jóval később kezdett hanyatlani, mint a kereskedelem, melynek határait részint a felvidéken keletkezett, már nagyobb városok kereskedelme, részint a háborus idők egyre szükebb körre szoritották. A mohácsi vész után a felvidéki városok iparosai, élükön a kassai iparosokkal, az ellenségeskedő verseny kifejtése helyett szövetségbe lépnek, melynek czélját egyfelől az ipari érdekek megvédése, másfelől kartellszerü egyezmények létesitése képezte.

E szövetség első nyomaira 1635-ben akadunk, mely év julius 6-án Schwertel Venczel, Fraumüller Kristóf, Stróbel Sámuel és Blaszevics Lőrincz Kassa városa, Sándor János és Gnersics Menyhért Lőcse városa, Stauff Tamás és Hüldreich Lénárt Bártfa városa, Puttenberger János, Langfelner Dániel és Klein János Eperjes városa, végül Hertel András és Grosznoviczer Mátyás Szeben városa részéről azon czélból jöttek össze, hogy e városok iparosai nevében és megbizásából a szövetség szabályait megalkossák és a kölcsönös érdekvédelem tárgyában határozatokat hozzanak. Később Késmárk iparosai is csatlakoztak e szövetséghez és a 15. pontban foglalt szabályzat határozmányai a városok közt létesitendő limitácziók (árszabás) czéljából kiküldendő megbizottak utiköltségeinek fedezésére, az iparosok közt felmerülő viszályok elintézésére, a vásárok látogatása tekintetében a kölcsönösségi jog fenntartására, az egyes városok czéhei között támadt kontroverziák elintézésére, az iparosok ruházatbeli, menyegzői, keresztelői stb. szokásainak egyszerüsitésére irányultak. Ezen általános szövetségen kívül még egyes hasonnevü czéhek közt külön szövetkezések is jöttek létre, minő volt például a kassai és eperjesi gombkötő-czéhek közt 1625-ben létrejött egyezmény, melyben a 234tanoncz-tartás tekintetében állapitottak meg egyöntetü szabályokat. E szövetségek tették lehetővé, hogy a felvidéki városok iparosai közt káros verseny nem fejlődött ki és hogy különösen a városok és megyék árszabályozó jogával szemben az iparosok érdekeiket megvédelmezhették.

Nem sokat vagy legalább nem tartósan ártottak a kassai iparnak azon események sem, melyek a török hódoltság idején Kassán és vidékén végbementek és e várost részint politikai pártoskodások, részint hadi műveletek középpontjává tevék. A jövő-menő idegenek, kik közt tekintélyes pártvezérek is voltak, valamint az átvonuló hadak ugyanis, bár a városnak sok kárt okoztak, annak belbékéjét, fejlődését megzavarták, de egyszersmind jelentékeny mennyiségü iparczikket is fogyasztottak s ezek árát jól megfizették. A XVII. század végén azonban, a Zrinyi-Frangepán féle összeesküvés után Kassán az ipari viszonyok is jelentékenyen és hátrányosan megváltoztak. A rémuralom nem nézhette jó szemekkel az ipar- és kereskedelem virágzását, sem az iparosok önállóságát és vagyonosságát, minélfogv nemcsak minden tekintetben korlátozta az ipar továbbfejlődését, nemcsak lábbal tiporta a czéhek szabadalmait, megtiltva a gyülésezést is, hanem elijesztette a kassai vásárokat látogató közönséget, minélfogva e vásárok egyre néptelenebbekké lettek. Később jobb napok derültek ugyan fel, de a kassai ipar régi jelentőségét többé nem nyerte vissza, a czéhek semmi ujabb kiváltságot nem nyertek, sőt a Habsburgok uralma alatt a régiekből is sokat elveszitettek és kénytelenek voltak az egyöntetü czéheljárást inauguráló kanczellári, illetőleg helytartósági szabályrendeletek előtt meghajolni. A XVIII. század elején Kassán már csak 38 czéh létezett, holott 40-50 évvel előbb a czéhek száma az 50-es még meghaladta. Ezen időtájra esik a kassai iparosok ujra elnémetesedése is. A kormány nem jó szemmel nézte azon törekvéseket, melyeket Kassa városa önkormányzati jogai és szabadalmai megvédése érdekében kifejtett s ezt a kassai magyarságnak tulajdonitván, nemcsak szivesen mozditotta elő kereskedőknek és iparosoknak az örökös tartományokból Kassára való betelepülését, de különböző kedvezmények nyujtásával buzditotta is őket a bevándorlásra. A Kassán letelepült, többnyire német ajku iparosok aztán lassankint kiszoritották, vagy a versenyben elnyomták a magyar iparosokat, uj czéheket alakitottak vagy a régi czéhekben magukhoz ragadták a hatalmat, minélfogva a magyar ipar mindinkább háttérbe szorult.

A XVIII. század végén kedvezőbb körülmények köszöntöttek be. A gazdasági viszonyok mindinkább konszolidálódtak, béke volt az országban és habár a kassai ipar régi jelentőségét extenziv kiterjedésében többé nem nyerte vissza, de a felvidék piaczain jelentékeny pozicziókat vivott ki magának s azokat meg is tartotta. Hogy már ez időben az iparosok iskolai oktatására is figyelmet kezdtek forditani, bizonyitja, hogy 1788-ban Simay Kristófot, a kassai normális iskola rajztanitóját a városi tanács egyszersmind az ipariskolai rajztanitással is megbizta.

A XIX. században a kassai ipar a fejlődés terén folyvást előrehaladt, 235a város magasabb polgári és katonai hatóságok székhelyévé lőn, ismét nagyobb forgalom fejlődött ki s a kassai vásárok jelentékenyen megnépesültek. Nagyobb iparvállalatok is keletkeztek abban az időben; nevezetesen 1804-ben egy porczellángyár felállitását engedélyezték, 1832-ben két dohánygyár és két porczellángyár állott fenn a városban, utóbbiak közül az egyik Temesvárott, Szegeden és Aradon állandó, Pesten és Debreczenben pedig vásári raktárakat tartott fenn. 1836-ban már három dohánygyár és két kőedénygyár volt, 1843-ban két burnótgyár, egy kőedénygyár, kályhagyár és bőrgyár. Ugyanez évben állitott fel a kassai jótékony nőegylet a szegények házában posztókészitő gyárat, melyet 1846-ban e czélból alakult társaságnak engedett át. Végül 1844-48-ban több szesz- és likőrgyár keletkezett.

A forradalmi napok és az ezeket követő abszolutizmus korszaka magára Kassa városára, az ipari érdekek szempontjából nem volt káros; mai modern ipari fejlődését azonban a város csak az alkotmányos korszak felderülése s különösen a Kassát érintő vasutvonalak kiépitése után nyerte. Ekkor ezen minden tekintetben előnyös ipari központ az alkotmányos kormányzat megfelelő rendelkezései, a városi hatóság által életbe léptetett czélszerü intézkedések és a kassai kereskedelmi és iparkamara buzgó törekvései folytán ismét előtérbe lépett s elfoglalta méltó helyét az ország iparos városai sorában.

A kassai kereskedelmi és iparkamara mindjárt a kamarák felállitását elrendelő törvény megalkotása után létesült és később, a miskolczi kamara felállitása következtében hatásköre szűkebbre szabatván, még nagyobb figyelmet szentelhetett a kamarai terület ipari és kereskedelmi érdekeinek.

Az 1880. év végével Kassának lakosai közül 674 volt önálló iparos; hogy mennyi volt az iparos-munkás, arra nézve megbizható adatok hiányzanak. Az 1890. évi népszámlálás azonban már minden viszonylataiban tárgyalja a kassai iparos-lakosság megoszlását. E szerint iparüzéssel, a 236kereskedőket ide nem értve, 6584 egyén foglalkozik; s az iparosok eltartottjait is számitva, a lakosságnak fele ipari keresetből él. A fent kitüntetett létszámból esik a tulajdonképeni iparra 3942 férfi, 1427 nő, élvezeti és személyes szolgálati iparra 456 férfi, 654 nő, vándoriparra 2 férfi, házi és népiparra 13 férfi és 60 nő. Önálló vállalkozó volt 939, üzletvezető 42, gépész 6, családi kisegitő 28, segéd 957, tanoncz 573, munkás hat éven alul 132, hat éven felül 1501, napszámos 243, szolga 188. Segéd nélkül dolgozott 444, egy segéddel 162, két segéddel 97, 3-5 segéddel 140, 6-10 segéddel 62, 11-20 segéddel 26, 20-nál több segéddel 29 iparos.

1890. decz. 31-én legtöbb munkást az állami dohánygyár foglalkoztatott, mely 1260 egyénnek nyujtott kenyeret. Nagyobb számban nyertek még az ipari munkások foglalkozást a következő szakmákban: agyagiparnál 146, vasgyártásnál 95, épitészetnél 621, gépgyáraknál 82, nyomdászatnál 45, gőzmalmoknál 59, serfőzőknél 56, téglagyártásnál 132 egyén.

A czéhek helyét az ipartestület tölti be, mely 1885. november 1-én kezdte meg működését és nagy buzgalmat fejt ki a város ipari érdekei fejlesztése körül, mintegy 900 iparost tart nyilván, tagjainak száma pedig a 800-at megközeliti. A testület élén mint elnök Krotkovszky Ferencz áll, alelnök Ambrózy Károly, pénztáros Bohérka Ede, számvevők Kosztka Imre, Hrabovszky János, Markovics István. Az előljáróság pedig 36 rendes és 6 póttagból áll.

Az ipartestület betegsegélyző pénztára 1892. augusztus 15-én kezdte meg működését, 1894-ban 11,504 forint bevétele volt, melyből táp-, gyógy- és kórházi költségek fejében 3211 forintot, orvosszerekért 1801 forintot, temetkezési járulékok fejében pedig 330 forintot fizetett ki s különböző módon 473 egyént segélyezett.

Kellőképen gondoskodva van az ipari oktatásról is, a mennyiben jól berendezett három osztályu elsőfoku ipariskola áll fenn.

Kassa városának nagyobb gyári és ipari telepei közül betürendben a következőket soroljuk fel:

Augsburgi légszeszipartársulat gázgyára. Kassai igazgató Clas Nándor. Megnyitották Kassán 1870. jan. 1-én. A gyár területe 8400 nm., a csőhálózat hosszusága kb. 40,000 méter. Épületek száma a három gazométerrel együtt 11. Hajtó erő egy gőzexhaustor, egy 2 lóerejü gázmotor. Termelési képesség egy millió köbméter, a munkások száma 40. Szakavatott vezetéséről tanuskodik az, hogy Kassa egyike a legjobban világitott vidéki városoknak.

Adler és Gold likőrgyára. (Pesti-út 2/3.) Tulajdonos Adler Adolf. Alapították Adler Adolf és Gold Gusztáv 1871-ben. A gyár két marienbadi pároló készülékkel dolgozik és három épületrészből áll. Különlegessége az u. n. paprika egészségi likőr, melyből Német- és Francziaországba, sőt Belgiumba is szállit. A munkások száma 18, köztük 5 nő. Gyártmányai kitüntetést is nyertek Bécs, Brüsszel, Velencze, Düsseldorf, Barcellona, Lipcse, Drezda, Pécs, Miskolc és Deés kiállitásain. A helyiségek kb. 1500 □métert foglalnak el. Érdekes a pároló helyiség, a földszinti raktár, melyben több mint 237100 hordóban mintegy 5000 hektoliter különféle szesz fekszik és az emeleti mintaraktár, mely körülbelül 10,000 palaczkban és korsóban a kész és adjusztált árut tartalmazza.

Bayer és Bauernebl sör- és malátagyára a Flórián-utczában. Alapitotta Bayer János 1858-ban. A gyár területe 12,000 nm. Áll 5 épületből és 9 pinczéből. A nagy kereslet következtében a régi gyár szüknek bizonyulván, a tulajdonosok egy második uj gyárat épitettek, mely egyike a legjobban berendezett vidéki sörgyáraknak. Hajtó erő: egy 48 és egy 6 lóerejü gőzgép. Munkások száma 50, termelési képesség 50,000 hektoliter. Piaczai Felső-Magyarország, Hajdu-, Szabolcs- és Hevesmegye.

Clas Nándor csermelyvölgyi vasbádog- és lakatosáru-gyára (azelőtt Halvax és társa. E gyárat 1870-ben egy konzorczium alapitotta; különlegessége a takaréktüzhelyek és préselt takaréktüzhely-ajtók gyártása, mely czikkek nagy keresletnek örvendenek. A gyár 4 épületrészből áll és területe 1055 nm. Hajtóereje egy 8 lóerejű vizikerék. Munkásainak száma 35. Készít: 1500 takaréktüzhelyet és kemenczét, 10,000 sütő csövet, 30,000 ajtót és 1500 légszeszlámpát. Hazai piaczok: Felsőmagyarországon kívül Erdély és az Alföld.

Kivitel: Galicziába és Romániába. E gyár helyén már a század elején szeszgyár volt, melyet a jelenlegi telep alapítói átalakítottak.

Dohánygyár (Ferencz József-tér 3-4. sz.) Keletkezett 1850-ben. Területe: 1900 □öl, melyen 9 épület áll. Hajtóerő: egy 16 lóerejű gőzgép. Munkások száma: 1700, köztük 1637 nő. Termelési képesség: 22,500 mm. nyers dohány-anyag, 75 millió szivar és 15,000 mm. dohány.

Delaval Geo E. fa-, vas- és sodronyárugyára (Klobusitzky-utcza 4.). Külföldi czég, mely 1890 óta van Kassán. A gyár 6 épületrészből áll 1520 nm. területen. Hajtóerő: 4 lóerejű gőzgép. Munkások száma 35. Feldolgoz 7000 kg drótot, 32,000 kg vasat, 800 kg sárgarezet, 1000 kg czinket, 6000 kg öntött vasat és 300 kbm. fát. Kivitele van Ausztriába, Gácsországba, Sziléziába és Olaszországba.

Dunkel W. K. parkettgyára (Andrássy-utcza 1.). Alapittatott 1873-ban. A gyár 8 épületből áll 10,000 négzetméternyi területen. Hajtóerő egy 18 lóerejü gőzgép; termelési képesség 100 vaggon parkett. Munkások száma 100, köztük 10 nő. Kivitel: Ausztrián, Csehországon és Galiczián kívül a Keletre és Belgiumba.

Eisler Jósiás és fia hajlitott-butorgyára. Hajtóerő egy 20 lóerejü gőzgép. Segédgépek száma 60. Termelési képesség 60,000 darab butor 120,000 frt értékben. Feldolgozott évi famennyiség 1000 köbméter bükkfalécz. Munkások 238száma 200, köztük 85 nő. Gyártmányai legnagyobb részt a külföldi piaczok számára készülnek.

A Felsőmagyarországi épitkezési részvénytársulat tégla- és keramitgyára (Szepsi út). Alapittatott a téglagyár 1872-ben, a keramitgyár 1892-ben. Gyártási ág: kézimunka tégla és keramit járdatégla, - különlegesség: színes, dessain-keramit burkoló téglák. A gyár 13,500 nm. területen 29 épületből áll. A keramitgyár hajtóereje egy 50 lóerejü gőzgép. A munkások száma: 300, köztük 100 női munkás. Gyártási képesség 9 havi munkaidő alatt 9 millió tégla és 12 havi munkaidő alatt másfél millió keramitlap. A gyár keramitgyártmányainak elárusitásával Kassán a Fleischer és Schirger czég van megbizva. A gyár, mely egyike a legujabb ilynemü telepeknek, mintaszerüen van berendezve és szakszerü vezetése folytán föltétlenül kitünő és versenyképes árut gyárt.

Fleischer és társa vasöntője és gépgyára. (Vám utcza 12.). Alapitotta Müller Ános 1869-ben. Czégtagok: Fleischer Kálmán és Schirger Gusztáv. Különleges gyártási ága a gazdasági gépek, melyek messze a vármegye határain túl is nagy kedveltségnek örvendenek. A gyár 14 épületből áll és 11,880 nm. területtel bir. Hajtóerő egy 16 és egy 6 lóerejü gőzgép. A munkások száma 120. Termelési képesség kb. 120.000 frt értékü gazdasági gép, malom- és olajgyár-berendezés, transmissio, gőzgép, szeszgyári gépjavitás és kb. 4500 klgr. vasöntvény. Kiviteli piaczai: Csehország, Galiczia, Belgium és Németország. A czég gyártmányai kitünő minőségüknél fogva - a dunántuli részt kivéve - az egész országban el vannak terjedve.

Frank Henrik fiai pótkávégyára (Pesti út). A kassai gyárat 1887-ben alapitották. Területe 21,000 □öl, melyen 9 épület áll. Hajtóerő egy 30 lóerejü gőzgép; a munkások száma 235, köztük 175 nő. Termelési képesség 15-20 ezer mmázsa, mely azonban az üzem teljes kihasználása esetén 50,000-ig fokozható. Kiviteli piaczok: Galiczia, Bukovina, Szilézia, Morvaország, Szerbia, Bulgária, Orosz- és Törökország. A telepet gyári vágány köti össze a vasuttal. E gyár a vármegye egyik legfontosabb és leghasznosabb ipartelepe, a mennyiben egy uj mezőgazdasági ágat, a czikóriatermelést honositotta meg.

Jakab Péter tégla-, kályha- és terracotta-gyára (Szepsi út). Alapittatott 1878-ban. Különleges gyártási ág a kályha- és terracotta-gyártás, mely czikkek ugy mintázás mint anyag és kivitel dolgában elsőrendüek. A gyár területe 14,000 m. és 21 épületből áll. A munkások száma 160, köztük 60 nő. Termelési képesség 9 havi munkaidő alatt kb. 10 millió darab. A gyár tégláit messze vidékre hordják, terracotta-készitményeit pedig egész Felsőmagyarországon ismerik. A fejezet élén levő fejkép e készitmények mintadarabjainak csoportját ábrázolja.

Kohn testvérek és gróf Csáky Rezső konyak-, likőr- és rumgyára (Szepsi út 6). Mindkét czég tulajdonosa: Aufricht Fülöp. Alapittatott: a likőr-gyár 2391850-ben Kohn József, a konyak-gyár 1889-ben Aufricht Fülöp által. Különlegessége a meleg uton, franczia rendszer szerint készitett likőrkrém. A gyár területe 1800 nm. és két épületből áll. Hajtóereje egy 8 lóerejü gőzgép. Munkások száma 15. Kivitel: Ausztriába, Bosznia- és Herczegovinába. A konyakgyár Stolárféle desztillátorral van felszerelve, melyen naponkint kb. 3 hektorliter konyak párolható. E jóhirű gyártmány védjegye a gr. Csáky-czimer: koronás hermelin-paláston kék mezőben egy levágott török fej. A gyár, versenyképességére való tekintettel, állami kedvezményben is részesül.

"Unio" felsőmagyarországi malomipar részvénytársulat (Pesti út 7.) alapittatott 1892-ben. Tulajdonosa a kassai kereskedelmi bank és a magyar ipar és kereskedelmi bank. A telep területe 12,000 nm. és 7 épületből áll. Hajtóerő egy 250 lóerejü gőzgép. Munkásainak száma 80, termelési képessége 120,000 m. mázsa. Hazai piacza Felső-Magyarország, kivitele: Csehországba, Sziláziába és Galicziába irányul.

Kuszka és Orth esztergályozott és asztalos butor-tárgyak gyára (Kakas utcza 6). Alapitotta Kuszka Nándor 1869-ben. Különleges gyártmányai: keretléczek, szobrászati famunkák, dohányzó- és teaasztalok, ruhafogasok, esztergályozott székek stb. A gyár területe 750 nm. Hajtóerő egy 6 lóerejü gőzgép. Munkások száma 30. A gyár 20 vaggon fát képes feldolgozni; 20 esztergapaddal, gőzgyaluval, számos legujabb szerkezetü gőzmunkagéppel van felszerelve és gyártmányai az egész országban el vannak terjedve.

Lang József ács-, épitőasztalosmunka- és parkett-gyára. (Kalvária utcza 14.) Alapittatott 1882-ben. A telep területe 30,000 nm., melyen 11 épület áll. Hajtóerő egy 60 lóerejü gőzgép. Munkások száma 75. Termelési képessége 100 vaggon áru. E czég üzlete nemcsak Kassára és Felső-Magyarországra, hanem az ország egyébb részeire is kiterjed. Ács- és épitőasztalosmunkáival mint vállalkozó messze a vármegye határain túl is jó hirnévnek örvend, parkettgyára pedig sikerrel versenyez a többi hasonló gyárakkal.

Lepesch és fia serfőzője (Szepsi út 27.). Alapittatott 1870-ben. A telep területe 8000 nm., melyen 4 felső épület és 12 pincze áll. Hajtóerő egy 5 lóerejü gőzgép. Munkások száma 60, köztük 10 nő. Termelési képesség 40,000 hektoliter.

Siposs A. Gyula mechanikai kötő-szövő és harisnyanemüek gyára. (Szepsi út 38.) Alapittatott 1876-ban. A mintaszerüen berendezett és vezetett gyár, 240mint különlegességet, katonai alsó ruházatot készit. Területe 1522 nm., melyen 3 épület áll. Hajtóerő: egy 4 lóerejü gázmotor. Munkások száma 70, ezek közt 60 női munkás van. Termelési képessége 120,000 frt értékü áru. Piacza az egész ország, de még Galícziába is szállit. Siposs A. Gyula gyártmányai országos hirnévnek örvendenek. Ő volt Magyarországon ez iparágnak uttörője és megalapitója. Gyára körülbelül 130 különféle munkagéppel van felszerelve, melyek közt mintegy 65 kötőgép, 10 legujabb szerkezetü kötve szövő körgép van. Gyárát legutóbb kibővitette és csinos földszintes épületrészt toldatott hozzá.

Sztudinka Gyula és fia bútorgyáros és épületasztalos (Szepsiut 12). Alapitotta Sztudinka Gyula 1867-ben. Egyszerü és diszbutorokon kívül kárpitos, képfaragó és esztergályos munkákat is gyárt. A gyár területe 4000 nm., melyen 6 épületrész áll. A munkások száma 25. A gyár kb. 50 vaggon fát képes évenkint feldolgozni. Ifj. Sztudinka Gyula 1894. óta a czég tagja, melynek külföldön, nevezetesen Münchenben és Párisban szerzett gyakorlati tgapsztalataival hasznos szolgálatokat tesz. A gyár udvari részét a különböző műhelyek, munkagéptermek, raktárak, csomagoló-, iroda- és tervező helyiségek, faszáritó szinek stb. foglalják el, míg a nagy kiterjedésű, diszes üzlethelyiség az utczára nyilik. E helyiség fölött vannak a berendezett interieurök.

Termény- és áruraktár részvénytársulat (vasúti telep); czéla: raktározás és bizományi adás-vétel. Alakult 1891-ben. Tulajdonosok: a kassai kereskedelmi bank és a magyar ipar és kereskedelmi bank. A telep területe 3600 nm., melyen a raktárépület áll. Hajtóerő egy 8 lóerejű gázmotor. Raktározási képesség 36,000 mmázsa.

Ungár Ignácz és fia keményitő és sikér-, árpagyöngy- és gabonatisztitó-gyára (Szepsi-út). A gyár 1866-ban keletkezett. Területe kb. 5000 nm., melyen 8 épületrész áll. Hajtóerő egy 100 lóerejű gőzgép. Munkások száma 50, köztük 8 nő. Termelési képesség 20 mm. keményitő, 5 mm. sikér, 80 mm. árpagyöngy, ezenkivül tisztit 24 órai munkaidő alatt kb. 350 mmázsát. Kivitel főleg Ausztriába.

Mint nagyobb ipartelepek, melyek gyárszerü üzemmel birnak, felemlitendők még:

Balló Ferencz kályhagyára. (Pesti út.)

Bagoly Antal és tsa betonmunkák, csatornázás, aszfaltozás és házfedések vállalat. (Kakasutcza 8. sz.)

Czimbalek és Hernicsár szivattyu, vizvezeték, központi fűtés és erőátviteli berendezések vállalata (Tehánysor 1. sz.)

241Genzovics Ödön parkett-gyáros és épületasztalos. (Hollóutcza 3).

Grausz Jakab stearin- és paraffingyára. (Vámutcza 7.).

Hajdu Imre szappangyára. (Főutcza 45).

Haltenberger Béla festőgyára. (Szerencsutcza 3).

Klaudny Ede kályhagyára. (Mészárosutcza 11).

Kolacsek Vilmos czementgyára. (Gátsor 1).

Legányi Samu butorgyára. (Szénatér 3).

Matyasovszky Mihály kályhagyára. (Kovácsutzca 12).

Itt van a Csányi műmalom részvénytársaság városi irodája (Főutcza 83.), mely telepről más helyen irunk bővebben, továbbá a

"Kassai gőz- és kádfürdő részvénytársaság" ((Rózsautcza 12. sz.) és a

Schalkház nagyszálló részvénytársaság (Fő-utzca), mely Kassának legelőkelőbb s a magyarországi vidéki városok elsőrangu fogadói közé tartozó szálló.

Nagyobb szabásu, jól berendezett könyvnyomda három van Kassán, még pedig: Bernovits Gusztáv Kossuth-utcza 16., Ries Lajos Főutcza 58. és Werfel Károly Fő-utcza 64.

Kassán a XIV. század elejétől fogva a mai napig a kereskedelem folyvást karöltve járt az iparral. A XIV. században, azaz Róbert Károly szabadalma óta lett Kassa kereskedő várossá a szó valódi értelmében, mert addig kisszerü kereskedelme csak a helyi piaczra szoritkozott. De az emlitett szabadalom óta sokkal gyorsabban is emelkedett a kereskedelem a virágzás tetőfokára, mint az ipar.

A kassai kereskedelem virágzásának legszebb korszakát Nagy Lajos alatt és Zsigmond uralkodásának első szakában élte. Nemcsak Nagy-Szeben Nagyvárad és buda vidékéről jönnek, hanem lengyel, sziléziai, cseh, orosz és más országokbeli kereskedők is elözönlik a kassai piaczot. A váltópénz sokszor már nem volt elég az adásvétel közvetitésére, s a város kénytelen a forgalmat az ugynevezett "kassai márka" kiveretésével megkönnyíteni, mely pénznem csak a kassai piaczon szolgált fizetési eszközül. De a kassai kereskedők nem elégedtek meg azzal, hogy saját városuk piaczán közvetitsék az áruforgalmat, sűrün látogatták a jelentékenyebb vásárokat; behatoltak Erdélybe, sőt egyes kiválóbb forgalmi pontokon állandó fiókraktárakat tartottak fenn és összeköttetéseikkel behálózták Lengyelországot, sőt Oroszország közelebb fekvő piaczait is. 1394-ben a kölcsönösség alapján Krakkóval kötöttek kereskedelmi szerződést. Az adásvétel főtárgyát nyerstermények képezték.

Már fentebb emlitettük, hogy az Alföld a kassai piaczra szállitotta termény-fölöslegeinek nagy részét, a város és vidéke pedig nagy mennyiségü 242bort árusitott el, melynek termeléséről Kassa már a XIII. század végén is hires volt, s melyre nézve szintén többféle kiváltságot élvezett.

Jelentékenyebb volt a kassai kereskedők szerepe azon áruk forgalmának közvetítése terén, melyeket a külföldről akár az országban való fogyasztás, akár továbbadás czéljából behoztak. E tekintetben Kassa a szó valódi értelmében gyüjtő piacza volt a különnemü áruknak, különösen az ország határain kívül termett nyersterményeknek, ipari készitményeknek és félgyártmányoknak. Ezek sorából fölemlitendő a bársony, selyem, lengyel patyolat, török selyem, barhet, olasz, angol, morva, iglói, boroszlói stb. posztó-áruk, mindennemü fonalak, zsinórok, paszományok, szőrme-áruk és drága-prémek, bors, gyömbér, sáfrány, szegfüszeg, fahéj és egyéb gyarmatáruk, ékszerek, fegyverek, lószerszámok, kocsik, egyházi felszerelések, ruházati czikkek stb.

Az árukat bolthajtásos raktárakban helyezték el, melyek szűk utczákat képeztek. Ezen utczák a közlekedés czéljára szolgáló szélesebb utczáktól vasrostélyokkal voltak elválasztva, melyeket éjjelen át zárva tartottak, a raktárak körül pedig fegyveres őrök czirkáltak.

A detail-eladás czéljára azonban nyilt boltok is voltak a város főbb utczáin. Akkor épitették ugyanis a házak elé, különösen az oszlopos előtornácz felhasználsával azon csarnokokat, melyek nyomai még csak nem igen régen enyésztek el.

Kassa kereskedőinek körében a testületi közszellem hamar kifejlődött, ugy hogy érdekeik kölcsönös megvédése végett kereskedő társaságot alakitottak. Hogy mikor keletkezett e társaság, azt a rendelkezésünkre álló adatok alapján megállapítani nem lehet, de kétségtelen, hogy 1475-ben már létezett s jelentékeny működést fejtett ki a kassai kereskedők érdekeinek megvédésében.

II. Ferdinánd király idejében már rendes szabályzattal is birt a kassai kereskedő társaság.

A szabályzat, mely először is elrendeli az ünnepi munkaszünetet, a következőket tartalmazza:

A kassai kereskedő társaság élén az öregek állottak, kiknek száma tizenkettő volt s élethossziglan választattak. Az öregek közül egyik az elnöki széket töltötte be és ezt birónak nevezték. A társaság szervezete különbözött a czéhek szervezetétől, de a czéheket megillető jogokat gyakorolt. Jegyzőkönyveit a társaság németül vezette, e jegyzőkönyvek 1687. január 14-től vannak meg. A társaság legrégibb pecsétje egy középen álló alakot ábrázol, 244mely mérleget tart kezében, körirata olvashatatlan, évszámmal nincs ellátva; a második pecsétnyomón Merkur alakja látható, kezében pecsétes levelet tart s lábai előtt horgony fekszik, köriratából csak e szavak olvashatók: "Handlungs Gremium insigel." - A legujabb pecsétnyomón ábra nincs, csupán e felirattal van ellátva: "K. K. Priv. Caschauer Handlungs Gremium 1769." Mindhárom pecsétnyomó vasból van. A társaság Mária Teréziától uj szabályzatot nyert, mely lényegileg a régi szabályzattól nem sokban különbözik, függő pecséttel van ellátva s a királynőn kívül Eszterházy Ferencz gróf és Jablánczy József irták alá. - A társaság harmadik szabályzata I. Ferencz király idejéből való.

Kassa kereskedelmének gyors emelkedését még gyorsabb hanyatlás követte. Erre az első okot Zsigmond és a lengyel király közt kitört viszálykodás adta meg, melynek következtében Zsigmond Lengyelország anyagi erejét gyengitő intézkedésekhez nyult, 1430-ban Kassának szigoruan meghagyván, hogy azon kereskedőit és polgárait, kik Lengyelországot bejárják és ott kereskednek, hazatérésre hivja fel és senki a város polgárai közül fej- és jószágvesztés terhe alatt Lengyelországba árukat ne vigyen, Lengyelország kereskedői és üzérei előtt pedig minden, az országba vezető út és ösvény gondosan zárassék el. Habár Zsigmond e tilalomért többféle más előnyökkel igyekezett a kassai kereskedőket kárpótolni, a kár, mit a Lengyelországgal való élénk kereskedelmi összeköttetés megszakítása okozott, nem volt ellensúlyozható s annak következményeit a kassai kereskedelem nagy mértékben érezte. Láttuk a fent mondottakból, hogy Magyarországból Lengyelország felé és onnét ide irányuló áruforgalomnak majdnem egyedüli közvetitői a kassai kereskedők voltak. E forgalom pedig igen jelentékeny volt, a mennyiben Magyarország kivitelre szánt nyers terményeinek jó nagy részét az akkor népes és vagyonos Lengyelország fogyasztotta el, míg viszont a lengyel kereskedők Kassán át bőrökkel, prémárukkal stb. látták el Magyarország fogyasztóit. A béke Magyar- és Lengyelország közt nemsokára helyreállt ugyan, de a kassai kereskedők csak kis részben birták az összeköttetések megszakadt fonalát ismét összekötni s elveszített piaczaikat visszanyerni. Másfelől Kassa kereskedelmi jelentőségét a szepesi városok kifejlődése csökkentette; e városok és Kassa kereskedői közt élénk verseny fejlődött ki, mely hasznára vált az ország kereskedelmének, de a kassai kereskedők üzleti terrénumát egyre szükebb határok közé szoritotta. Hozzájárult ehhez az is, hogy Mátyás király a kassai kereskedők egyedárusági jogait nem igen respektálta, sőt egyes kiváltságokat eltörölt és míg székvárosának, Budának fejlődését kereskedelmi szempontból is hatalmasan előmozdította, Kassáért semmit sem tett. Mátyás halála után pedig az oligarchia lábrakapása okozott Kassa kereskedelmének súlyos veszteséget. A Zápolyák és Perényiek sok sérelmet ejtettek a város szabadalmain, a főpapok és főurak jobbágyai kifosztották 245az utazó kereskedőket, míg sok földesúr terhes vámokat szedett a birtokain átvonuló kereskedőktől nemcsak áruik, hanem személyük után is. Ezen bajokat azonban még csak leküzdötte a város szívós életereje s kereskedelmének virágzását, habár szűkebb körben is, képes volt fentartani, de a mohácsi vész után, midőn a kettős fejedelemség pártokra szakitotta az országot és a török-hódoltság egyre terjedt, a hazai kereskedelem és vele együtt a kassai egyre több akadályt talált utjában. Ehhez járult, hogy a XVI-XVII. században Lengyelország szomoru politikai, erkölcsi és anyagi állapotok szinterévé vált s az ez irányban ujra kifejlődött kereskedés majdnem teljesen megszünt.

Kassa kereskedelme igy szorult folytonosan szükebb körre és már a Habsburgok uralma kezdetén annak nemzetközi, de sőt országos jellege is majdnem egészen elenyészett. A kereskedők igyekeztek ugyan régi kiváltságaikat fenntartani, megszakadt összeköttetéseiket ujra biztosítani, de e törekvéseik kellő támogatásban nem részesültek és csak azon intézkedések voltak a kereskedelem érdekében fenntarthatók, melyeket a város és a kereskedők saját hatáskörükben létesíthettek. Emiatt azután számos kereskedő elköltözött, a régi hires kereskedőházak utódai más foglalkozás után néztek, a nagy áruraktárak kiürültek s háborus időben katonai lakásul vagy börtönül használták. A kereskedelem hanyatlásának elég bizonyitéka az, hogy Kassán 1762-ben, egy azon időbeli hivatalos összeirás szerint, összesen már csak 32 kereskedő volt.

A XVIII. század végéről maradt fenn az alábbi árszabás, mely néhány fogyasztási czikk azon korbeli árait tünteti fel. Ez az árszabás 1792-ből való s azt január 17-én Abauj, Torna, Borsod, Szepes, Sáros és Zemplén megyék képviselői, a megyei közigazgatási kormányzat limitaczionális jogánál fogva Kassán tartott ülésükben állapították meg.

Tartalma a következő:

Bőrök ára.

Ezen árszabás a kir. és mezővárosokra, valamint a transverzális (katonai utvonalba eső) és kontrakczionális községekre volt irányadó, más helyeken a marhahus fontját egy krajczárral olcsóbban kellett mérni a fenti árszabásban kitüntetett áraknál.

A XIX. század elejétől kezdve ismét felvirult Kassa kereskedelme, azonban régi irányától eltérő irányt vett, amennyiben nemzetközi jellegét nem nyerte vissza, országos jelntőségében más városokkal osztozott, de annyival inkább központjává lett a felvidék kereskedelmének és túlszárnyalta e részben nemcsak Eperjest, hanem a régi szepesi városokat is. Az Alföld lakossága ujra felkereste a kassai piaczot, hogy terményeit értékesitse és beszerezze Kassa ipartermékeit.

Különösen jelentékeny Kassa termény-, szesz- és borkereskedése, de gyarmatáru- és vaskereskedése is nagy vidékkel tart állandó összeköttetést. A fakereskedés terén élénk kivitele, faipar és butorgyártmányai (hajlitott fabutorok) a kontinens egy nagy részén jó hirnévnek örvendenek; nagy műmalmainak őrleményei Csehországba, Morvaországba és Sziléziába szállíttatnak. Kassa vászon- 247és szövet-kereskedői az egész felvidék kiskereskedelmével állanak összeköttetésben. Hasonlókép hires Kassa parkett-ipara, kötő-szövészete, amelynek készitményei az Alföldön és Erdélyben is jó hirnévnek örvendenek.

Az 1891. évi népszámlálás adatai szerint Kassán 823 férfi, 235 nő, összesen 1058 egyén foglalkozott kereskedelemmel, még pedig tulajdonképeni kereskedő volt 1002, házaló kereskedő 25, ügynök és alkusz 31. A tulajdonképeni kereskedők közül önálló vállalkozó 470, tiszt és üzletvezető 56, kisegítő 41, segéd 197, tanoncz 105, munkás 17, napszámos 13, szolga 103. A nevezetesebb kereskedelmi ágak képviselői: divatárus 22, fakereskedő 16, füszeres 48, gabonakereskedő 33, kézmű- és rövidárukereskedő 35, lisztárus 10, ruhakereskedő 13, borkereskedő 10, könyvárus 8, vegyeskereskedő 90.

A nagykereskedők közül a bornagykereskedők tekintélyes kivitellel is birnak. Ilyenek első sorban Littmann Sándor (főutcza 10), kinek a legtöbb európai államba és Amerikába is van kivitele, különösen tokaji, szomorodni és aszuborokban; továbbá Patzauer Jakab (főutcza 5) és Horovitz Félix (főutzca 32).

Forgalom tekintetében következnek a füszer- és gyarmatáru-nagykereskedők: mint Beller Károly, Kuhlmann Nándor, Schlesinger Simon, Záhr és Szakmáry, ifj. Novelly Sándor és Vizy Domokos. - A vas- és gép-nagykereskedők: Adriányi és Markó, Elischer és Fiedler, Fleischer és Schirger és Tutkó György. - Rőfös- és vászon-nagykereskedő csak egy van: Bródy Fülöp. - Rövid- és norinbergi áru-nagkereskedő kettő: Falk testvérek és Kirschbaum S.

A kassai kereskedők ma létező társulatai között első a "Kassai kereskedelmi ipartársulat", mely utóda ama régi társaságnak, a melynek szabályait ismertettük. E társaság 1788-ból származtatja magát, de kétséget alig szenved, hogy ekkor csak is régi szervezetét változtatta meg, melyet 1475. óta birt. Ekkor ugyanis "Kereskedelmi testület" czimet vett fel, mely alatt 1880-ig létezett, midőn a törvénynek megfelelő uj alapszabályokat nyert. A társaság czélja a tagok közös, valamint Kassa város és Abauj-Torna vármegye általános kereskedelmi és forgalmi érdekeit előmozdítani, mely czélból elősegíti a kereskedelem fejlődését, felébreszti az érdekközösség érzetét, szigoru rendet honosít meg a főnökök és személyzetük közt, s ez okból békebiróságot tart fenn, előmozditja a tanonczok szakoktatását, kereskedelmi kórodát és betegsegélyző pénztárt állit. Az egylet élén 12 tagu választmány áll, a melynek ez idő szerinti elnöke Szakmáry Károly, titkára Tattárszky Gyula. A társaságnak 80 tagja van. Betegsegélyző pénztára mintegy 250 taggal bir. Ezenkívül a társaság tartja fenn az alsófoku kereskedelmi iskolát, jelenleg pedig egy felső kereskedelmi iskola létesitésén fáradozik.

Második kereskedő egyesülete Kassának a "Kassai kereskedő ifjak társulata" mely önképzés czéljából 1870-ben alakult, társalgó- és olvasóhelyiséggel, 1200 kötetből álló könyvtárral és mintegy 6000 frtra becsülhető vagyonnal bír. Jelenleg van 108 rendes és 20 pártoló tagja. Az egylet elnöke Adriányi Béla, alelnöke Binder Ernő, pénztárosa Pfau Ferencz, háznagy Pocsatko Jenő, titkár Hauser Gyula, a kik mellett 6 rendes és 6 póttagból álló választmány működik.